J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 3-án tartott rendkívüli ülésén.
|
|
- Csongor Vörös
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének március 3-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth u. 73. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. N A P I R E N D E L Ő T T : MÓDOS IMRE polgármester köszönti a rendkívüli képviselő-testületi ülésen megjelent képviselő-testületi tagokat. A jelenléti ív alapján megállapítja, hogy a 7 fő képviselő-testületi tagból 5 fő jelen van, így az ülés határozatképes. Azt megnyitja. Elmondja, hogy a rendkívüli ülés összehívására több olyan dolog miatt került sor, ami halaszthatatlan hatályú. Először is az elmúlt testületi ülésen a képviselő-testület nem fogadta el a évi költségvetést. Kéri, hogy a költségvetéssel kapcsolatban mondják el véleményüket, javaslataikat. (Az előterjesztés és a rendelet-tervezet a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.) A képviselő-testület az előterjesztésben foglaltakkal egyetért, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi rendeletet alkotta: BIHARTORDAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2011.(III. 3.) Önk. sz. RENDELETE Bihartorda Községi Önkormányzat évi költségvetéséről Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított évi XXXVIII. Törvény 65. -a alapján figyelembe véve ezen jogszabály, valamint az Államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendeletben ( Új ÁMR) meghatározottakat a évi költségvetésről az alábbi rendeletet alkotja: A rendelet hatálya 1.. A rendelet hatálya kiterjed az Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplő költségvetési szervekre. 2.. (1) Az Önkormányzat költségvetési szervei: Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Védőnői Szolgálat Kisebbségi Önkormányzat (2) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. sz. melléklet tartalmazza. 1
2 Az önkormányzat és költségvetési szervei évi költségvetése 3.. A képviselő-testület az önkormányzat beleértve a költségvetési szerveit évi költségvetésének a) kiadási főösszegét EFt-ban b) bevételi főösszegét EFt-ban állapítja meg. I. Költségvetési bevételek 4.. Az Önkormányzat évi költségvetési bevételeinek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási cél szerinti részletezését az 1. sz. táblázat tartalmazza. Bevételek 1. Intézményi működési bevételek Önkormányzat sajátos bevétele Ebből: - kommunális adó 783 Egyéb helyi adó Önkormányzat költségvetési tám Ebből felhalmozási Felhalmozási és tőkejellegű bevétel Átvett pénzeszközök Ebből működésre Felhalmozásra egyéb bevétel (pénzmaradvány) Ebből kötelezettséggel terhelt: - működési felhalmozási Bevétel együtt (1+ 6) Finanszírozási művelet (működési hitel) Összes bevétel (7+8) A normatív állami támogatások jogcímenként a 2. számú mellékletben. II. Költségvetési kiadások 5.. Az önkormányzat működési, fenntartási kiadási előirányzatait a képviselő-testület a következők szerint határozza meg: Kiadások 1. Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Támogatások pénzeszköz átadások Ebből szociális kiadás: Egyéb p.e. átadás Működési tartalék Működési kiadások összesen (1+..4) Felújítások Beruházások
3 8. Felhalm.pénzeszköz átadás Felhalmozási tartalék (várható) Felhalmozási kiadás összesen: Kiadások együtt (5+10) (2) A képviselő-testület az önkormányzat költségvetési szervei, illetve a 2. -ban meghatározott címek működési kiadását kiemelt előirányzatonként a 2. sz. táblázat szerint állapítja meg. 6.. Az önkormányzat felújítási és felhalmozási kiadásai összesen EFt 2. sz. táblázat szerint. A felújítási és felhalmozási kiadásokból: - a beruházások előirányzata: EFt Ebből: - Vis maior I EFt Pályázati forrásból: EFt ( forint) és Saját erő: 358 Eft ( forint) - Vis maior II. 836 EFt Pályázati forrásból: 752 EFt ( forint) és Saját erő: 84 EFt ( forint) - a felújítások előirányzata: EFt Ebből: - Kastélypark rek.: felhalmozási tartalék EFt 7.. A köztisztviselők illetményalapját január 1-től forintban határozza meg. 8.. A közalkalmazottak illetménye a soros előlépésekkel együtt tervezzük. 9.. A képviselő-testület a Községi Önkormányzat létszámkeretét a 4. sz. melléklet szerinti részletezéssel 38,5 főben állapítja meg A Bihartordai Községi Önkormányzat a ezer forint önkormányzati intézményeinek forráshiányára, mint önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok támogatására pályázatot nyújt be a Magyar Államkincstár Északalföldi Regionális Igazgatóságán keresztül a Pénzügyminisztériumba Az önkormányzati hivatal költségvetése 5. sz. melléklet Az Önkormányzat a kommunális adóból és az önkormányzati vagyon bérbeadásából származó bevételt felhalmozási célra, település szerkezetének javítására, önkormányzati kötelező feladatokat ellátó intézmények felújítására használja Hitelfelvételről bérkifizetéshez EFt-ig a polgármester, más jellegű ezen felüli hitelről a képviselő-testület dönt A fejlesztési célú pénzeszközök és az átmenetileg szabad működési célú pénzeszközök lekötéséről a polgármester gondoskodik. 3
4 15.. A költségvetési tartalék, illetve többlet felhasználásáról a képviselő-testület dönt Az önkormányzatnak felajánlott vagyon elfogadásáról, ingyenes átadásáról, követelésről való lemondásról, 500 EFt feletti vagyon értékesítéséről a képviselőtestület dönt Felújítási előirányzatról és annak módosításáról a képviselő-testület dönt Az előirányzat fő összegeinek változásáról és a címrendek közötti átcsoportosításról a képviselő-testület dönt. Az egyéb előirányzatok közötti átcsoportosításról EFt felett a képviselő-testület, EFt alatt a polgármester dönt. 19. Az önkormányzati biztos kirendelésének szükségességét a kezdeményezésre jogosultak jelzik a polgármesternek. A polgármester a jelzéstől számított 8 napon belül a testületi ülést köteles összehívni. A képviselő-testület önkormányzati biztost rendel ki a Polgármesteri Hivatalhoz, ha az elismert tartozás állomány a 25 napot és az EFt-ot eléri Az önkormányzatnak hiteltartozása nincs Az EU támogatással megvalósuló projektek bevételei és kiadásai a 7. sz. melléklet szerint A több éves kihatású döntések a 9. sz. melléklet szerint Közvetett támogatásokat az önkormányzat nem nyújt A Kisebbségi Önkormányzat költségvetési határozata a 8. számú melléklet Az előirányzat felhasználási ütemterv a 9. számú melléklet Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban január 1. napjától kell alkalmazni, ezzel egyidejűleg az Önkormányzat évi költségvetési gazdálkodás átmeneti szabályairól szóló 14/2010. (XII.09.) Önk. sz. rendelet hatályát veszti. A rendelet kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. MÓDOS IMRE a konyhai dolgozók részére az étkezési díjhoz kedvezményt javasol megállapítani. Jelenleg 426 Ft-ot fizetnek egy ebédért és javasolja, hogy március 1-től 300 Ftot fizessenek. A jövedelmük nagyon alacsony, ha egy hónapra kifizetik a napi 426 Ft-ot nagyon megterheli a fizetésüket. Jelenleg 3 fő közalkalmazottat és 3 fő részmunkaidős közcélú alkalmazottat érint ez a kedvezmény. LUCZÁS TÜNDE támogatja a polgármester úr javaslatát, hisz azok a közalkalmazottak, akik 8 órában ott dolgoznak 60 eft-ot kapnak és ebből majdnem 10 eft-ot kifizetni a kajáért kemény dolog és mindenki tudja, hogy kemény munkát is végeznek. 4
5 Az elhangzottakkal kapcsolatban több hozzászólás nem hangzott el, a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 19/2011.(III. 03.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete a Bihartordai Napközi Otthon konyháján dolgozó 3 fő közalkalmazott, és 3 fő közcélú foglalkoztatott részére az ebéd költségét március 1-től napi 300 Ft-ban állapítja meg. Megbízza a polgármestert, hogy döntésről az élelmezésvezetőt értesítse. Határidő: március 15. PETRUCZ SÁNDOR tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy a Matadella-Plusz Kft tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy az ATEV ZRt cégük felé megemelte az ártalmatlanítási díjait 450 %-kal, ugyanakkor megkereste a Matadella Kft partnereit ajánlatával, mely szerint a évi alapdíjakon vállalja az állati hulladékok átvételét. A Matadella Kft-vel nincs érvényes szerződés, az ATEV Fehérjefeldolgozó RT szerződési ajánlatával megkereste az Önkormányzatot. A díj pedig 1. kategóriába sorolt állati hulladékok díja 38,20 Ft/t + ÁFA, 2-es kategóriába sorolt állati hulladékok díja 39,90 Ft/t + ÁFA. Egyéni és nagy állattartóknak is van lehetőségük szerződést kötni az RT-vel. Amennyiben az Önkormányzat a szerződést megköti, évente egy alkalommal, a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül Ft + ÁFA rendelkezésre állási díjat kell fizetni, mely az átadott hulladék szolgáltatási díjába beszámít. Szerződést kell kötni, mert az állati hulladék elszállításáról gondoskodni kell. Kéri a testület tagjait, hogy mondják el véleményüket az elmondottakkal kapcsolatban. A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 20/2011.(III. 03.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy az állati hulladék elszállítására és kezelésére szolgáltatási szerződést kössön az ATEV Fehérjefeldolgozó ZRt vel. Megbízza a polgármestert a szolgáltatási szerződés aláírásával, illetve az évi egyszeri rendelkezésre állási díj biztosításával. Határidő: március 15. PETRUCZ SÁNDOR tájékoztatja a képviselő-testület tagjait, hogy ismét érkezett két telekfelajánlás az Önkormányzathoz. Kozák László a Bihartorda, Tó u. 11. és a Rákóczi u 36. sz. alatti ingatlant ajánlotta fel. Javasolja a telkek elfogadását. A javaslattal a képviselő-testület egyetért, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 5
6 21/2011.(III. 03.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete a Bihartorda, Tó u. 11. és Rákóczi u. 36. szám alatti ingatlanokra történő felajánlást, illetve az ingatlant elfogadja. Megbízza a polgármestert, hogy az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogok rendezésével kapcsolatban a szerződés megkötéséről gondoskodjon. Határidő: május 31. PETRUCZ SÁNDOR elmondja, hogy az Enternet megkereste az Önkormányzatot kedvezményes telefon előfizetéssel kapcsolatban. IP telefonokat helyeznének ki és a 13 telefon, vagyis a 13 előfizetés Ft-ba kerülne. Amennyiben ezt az ajánlatot elfogadják havonta 10 ezer Ft-ot tudnának megtakarítani. 3 éves hűségnyilatkozatot kellene aláírni és 3 év múlva a készülék 1 Ft-ért az Önkormányzaté lenne. A percdíj is olcsóbb a jelenleginél és a 13 telefon egymással ingyen beszélne. A beruházás 780 eft-ba kerül, de ezt az Önkormányzatnak nem kellene kifizetni, ezt az Enternet vállalja. Javasolja fogadják el ezt az ajánlatot és építtessék ki az IP telefonokat az Önkormányzathoz és intézményeihez. Az elhangzottakkal a képviselő-testület egyetért, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 22/2011.(III. 03.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete megbízza a polgármestert, hogy az Enternet által kiépítendő 13 db IP telefon bekötésével kapcsolatban a szerződést aláírja. Megbízza továbbá, hogy döntésről a határozat-kivonatot az Enternet felé továbbítsa. Határidő: március 31. MÓDOS IMRE javasolja a képviselő-testületnek, hogy a Bihartorda, Kossuth u. 46. szám alatti ingatlant vásárolja meg az Önkormányzat. Az eladókkal megbeszélte, Ft vételárért eladják az Önkormányzat részére. Javasolja, hogy vásárolják meg, mivel a Kossuth u. 45. szám alatti ingatlant a tulajdonosok felajánlották az Önkormányzatnak, melyet a képviselő-testület el is fogadott és így egymás mellett lenne két telke az Önkormányzatnak, amely a későbbiekben alkalmas lenne ifjúsági ház vagy idősek otthonának építésére. Az elhangzottakkal a képviselő-testület egyetért, 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozta az alábbi határozatot: 23/2011.(III. 03.) Önk. sz. határozat: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testülete a Bihartorda, Kossuth u. 46. szám alatti ingatlant Ft vételárért megvásárolja. 6
7 Megbízza a polgármestert, hogy az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogok rendezésével kapcsolatban az adásvételi szerződés megkötéséről gondoskodjon. Határidő: március 31. A rendkívüli nyílt ülésnek több napirendi pontja nem volt, a polgármester az önkormányzati hatósági ügyek intézésére zárt ülést rendelt el, a nyílt ülést pedig berekesztette. k.m.f. Módos Imre Petrucz Sándor polgármester jegyző 7
A költségvetés főbb adatai
3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2004. február 11-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 335/2004. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2004. február 11-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő Község
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2011.(II.28.) rendelete a 2011. évi önkormányzati költségvetésről
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1./2011.(II.28.) rendelete a 2011. évi önkormányzati költségvetésről Kisoroszi Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. (2) bekezdése,az
GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008. (II. 15.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről
GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2008. (II. 15.) rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Győrtelek Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször
GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (II. 24.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
GYŐRTELEK Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2009. (II. 24.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Győrtelek Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször
A rendelet hatálya 1.
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2008. (III.31.) számú Önkormányzati rendelete a 2007. évi költségvetés módosításáról az 1/2007. (II.1.) rendelettel egységes szerkezetben Nagyrév Község
HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
HERÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 3/2008.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított
Csepreg Város Polgármesteri Hivatala Csepreg
Csepreg Város Polgármesteri Hivatala Csepreg E L Ő T E R J E S Z T LÉ S Csepreg Város Képviselő-testületének 2008. november 26-ai ülésére A beszámolóhoz kapcsolódóan a 2008. évi költségvetési rendelet
A rendelet hatálya 1. Az Önkormányzat 2009. évi költségvetése 2. A Képviselő-testület az Önkormányzat 2009. évi költségvetésének
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(IV.19.) számú Önkormányzati rendelete a 2009. évi költségvetés módosításáról az 1/2009. (I.30.) számú önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról
Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testületének 7/2008.(III.31.) számú Önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2007. évi zárszámadásáról Nagyrév Község Önkormányzat képviselő-testület a helyi Önkormányzatokról
Márkó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6. /2010. (IV.21.) számú rendelete az Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Márkó Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6. /21. (IV.21.) számú rendelete az Önkormányzat gazdálkodásának zárszámadásáról Márkó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
Bekecs községi Önkormányzat 8/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2004. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete. Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Püspökszilágy Község Önkormányzata Képviselő-Testületének 3/2011.(II.16.) sz. rendelete Az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Püspökszilágy Község Önkormányzati Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság
Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei
Pátka Község a és költségvetési szervei 2009. évi zárszámadása Pátka Község a 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 E-mail: ktvpatka@datatrans.hu, ktvpatka@citromail.hu www.patka.hu
Hajdúbagos Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2005. (IX.21.) ÖR. számú rendelete
Hajdúbagos Község Önkormányzati Képviselő-testületének 12/2005. (IX.21.) ÖR. számú rendelete Az Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről szóló 1/2005.(II.15.) rendeletének módosításáról Hajdúbagos község
FÜRGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 22.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2008. évi költségvetéséről
FÜRGED KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2008. (II. 22.) rendelete az önkormányzat és intézményei 2008. évi költségvetéséről Fürged Község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011. (II. 18.) rendelete Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011. (II. 18.) rendelete Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Dunavecse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3 / 2011 / (II. 10.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Dunavecse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
CIGÁND Város Önkormányzatának
CIGÁND Város Önkormányzatának 4/2009.(02.13.) számú rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi
Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről
Isaszeg Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete Isaszeg Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésről 1 Isaszeg Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 1/2012.(I. 23.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE POLGÁRDI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2012. (II. 23.) ÖNKORMÁNYZATI
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről
Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005. (IV.15) rendelete. Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról
Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2005. (IV.15) rendelete Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata 2004. évi zárszámadásáról Nyírbogát Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének
ÖRVÉNYES KÖZSÉG Képviselő-testületének. 2/2009. (III. 17.) rendelete. Örvényes Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
ÖRVÉNYES KÖZSÉG Képviselő-testületének 2/2009. (III. 17.) rendelete Örvényes Község Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Kihirdetve: 2009. március 17. Németh Tünde körjegyző Örvényes Község Önkormányzat
A rendelet hatálya 1.. A költségvetés bevételeinek és kiadásainak fő összegei 2..
Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011.(II. 18. ) számú r e n d e l e t e az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről. Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Bekecs Községi Önkormányzat 7/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDLETE 1.. 2..
Bekecs Községi Önkormányzat 7/2005.(V.1.) SZÁMÚ RENDLETE az Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (III.1.) számú rendeletének ( továbbiakban : R) módosításáról. A R. 3..-a az alábbiak szerint
Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1..
Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről Hét község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (III.13.) ÖKT sz. rendelete Az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Tetétlen Községi Önkormányzat
CIGÁND Város Önkormányzatának
CIGÁND Város Önkormányzatának 1/2010. (II. 25.) számú rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990.
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE. az önkormányzat évi költségvetéséről
Óbarok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2009. (III.10.) számú RENDELETE az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Óbarok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Magyar Köztársaság 2009.
ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. 2014. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1 /2014.(II.4.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az Önkormányzat 2014. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (II.29.) számú rendelete az önkormányzat évi költségvetésére. I.
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2012. (II.29.) számú rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetésére Tiszatenyő község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről
Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város évi költségvetéséről
KISKUNMAJSA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3/2004. (III.01.) Ktr. Kiskunmajsa város 2004. évi költségvetéséről Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E. Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2/2009.(II.18.) R E N D E L E T E Mátészalka Város Önkormányzata 2009. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 7/2009.(III.30.),
2. Az önkormányzat összesített évi költségvetése
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016.(IX.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ 1/2016.(II.12.) ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Kál Nagyközség Önkormányzat
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról
Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. május 05-én Újtikoson az önkormányzat hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat -testülete nyílt r e n d k í v ü l i ülésén. Szavazati joggal jelen van: Tóth
Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község évi költségvetéséről
Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2011. (III.08.) Kt. számú rendelete a község 2011. évi költségvetéséről Erdőkürt község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Aszófő Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2011.(III.16.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről. 1. A rendelet hatálya
1 Aszófő Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2011.(III.16.) önkormányzati rendelete a 2011. évi költségvetésről. Aszófő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö NY V : Készült Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 08. napján 18 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem A Képviselő-testület
Andocs Község Képviselő-testületének 8/2011 (IV.28.) számú rendelete. Az Önkormányzat évi gazdálkodásának zárszámadásáról. A rendelet hatálya
Andocs Község Képviselő-testületének 8/211 (IV.28.) számú rendelete Az Önkormányzat 21. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Andocs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször
Aszófő Község Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2010.(III.16.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről.
Aszófő Község Önkormányzata Képviselőtestületének 4/2010.(III.16.) önkormányzati rendelete a 2010. évi költségvetésről. 1 Aszófő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.
K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-2/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő
Költségvetési bevételek és kiadások 1..
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2008. május 14-én megtartott, rendkívüli nyílt ülésének
200/19/2008. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2008. május 14-én megtartott, rendkívüli nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2008. (V.14.) sz. Önkormányzati rendelet A 2008. évi költségvetés
ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL
Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012.(II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az Önkormányzat 2012. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL 2 Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről 2 Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.15.)
9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE. az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról
9/2004.(V.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2003. évi gazdálkodásának zárszámadásáról Bekecs Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII.
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2010. július 21-én megtartott soron kívüli képviselőtestületi üléséről. Jelen vannak:boldog István polgármester Enyedi Ferencné képviselő
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről
Csólyospálos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/ 2012.(II.24.) rendelete a községi önkormányzat 2012.évi költségvetéséről Csólyospálos Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzat és intézményei 2009. évi költségvetéséről szóló 6/2009.(IX.14.) 8/2009.(XII.08.) rendeletekkel módosított 1/2009.(III.02.) rendelete
o k t ó b e r á n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l
Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT SOROS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVÉBŐL A Képviselő-testület 8 igen szavazattal
A rendelet hatálya kiterjed a Tetétlen Községi Önkormányzatra, valamint az önkormányzat költségvetésében szereplő költségvetési szervekre.
Tetétlen Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2018 (II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2018. évi költségvetéséről és végrehajtásának rendjéről Tetétlen Községi Önkormányzati Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének a 2012. március 21- én tartott rendkívüli nyílt ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva.
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 6/2006. (II. 24.) KT r e n d e l e t e
IBRÁNY VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 6/2006. (II. 24.) KT r e n d e l e t e Ibrány Város Önkormányzatának 2006. évi költségvetéséről és végrehajtásának szabályairól Ibrány Város Képviselő Testülete a helyi
a.) Kiadási főösszegét 154.216 ezer forintban, b.) Bevételi főösszegét 154965 ezer forintban állapítja meg.
Cserkút község Önkormányzat képviselőtestületének 6./2011.(05.04).sz. rendelete Az önkormányzat 2010.évi költségvetés végrehajtásáról Cserkút Község Önkormányzat Képviselő testülete az alábbi rendeletet
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE
SZUHA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2015.( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET TERVEZETE az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Szuha Község Önkormányzata
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2010. (II. 25.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Tét Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2010. (II. 25.) rendelete az önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló - többször módosított
Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről
1 Homokmégy Községi Önkormányzat képviselőtestület 1/2008.(II.28.) Ör.számú rendelete az Önkormányzat 2008.évi költségvetéséről Homokmégy Községi Önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének:
Tiszaszentmárton község Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselőtestületének 2013.03.19-én megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 2-8/2013 d.) melléletei N A P I R E N
JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Cigány Kisebbségi Önkormányzatának 2010. április 30. napján 15.30 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal félemeleti tárgyalóterme Jelen vannak:
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. a évi költségvetésről szóló. 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E
0 MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a 2013. évi költségvetésről szóló 2/2013. (II. 19.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E Egységes szerkezetben: a 8/2013. (III. 26.), 18/2013.
FÜLESD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (II. 26. ) FKKT. r e n d e l e t e. Az önkormányzat évi költségvetésének megállapításáról
FÜLESD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 2/2009. (II. 26. ) FKKT. r e n d e l e t e Az önkormányzat 2009. évi költségvetésének megállapításáról Fülesd Község Önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
T Á R G Y S O R O Z A T
Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tiszaszentmárton Képviselőtestületének 2016. 05.30. napján 16:00-tól megtartott ülésének: a.) jegyzőkönyve b.) tárgysorozata c.) határozatai 8-11/2016. T Á R G Y S O R O Z
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.. /2008. (...) ör. rendelete az
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének TERVEZET. /2008. (...) ör. rendelete az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 3/2008. (II.29.) ör. rendeletének módosításáról Dévaványa Város
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a évi költségvetésről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2013. (II.14.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a 2013. évi költségvetésről Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről.
Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2012.(II.10.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről. Ágfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő -testület)
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 5/2012.(IV.27.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: Rendelet alkotása az önkormányzat 2011. évi költségvetésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth
III. számú előterjesztés
A rendelet elfogadásához minősített többség szükséges! III. számú előterjesztés Őcsény község képviselőtestületének 2009. december 16.án, 17órakor megtartandó ülésére A 2009. évi költségvetésről szóló
Márianosztra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013.(II.16.) rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről
Márianosztra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013.(II.16.) rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Márianosztra Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről
Tárnokréti Község Képviselő-testületének 2/2010.(II.25.) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992.évi XXXVIII. Tv. 65. -a
Somogyzsitfa Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(V.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról
Somogyzsitfa Község Önkormányzat Képviselő-testülete 7/2015.(V.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Somogyzsitfa Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2013.(II.14.) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetésére
Tiszatenyő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2013.(II.14.) számú rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetésére Tiszatenyő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország helyi
Báta Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről
Báta Község Önkormányzata Képviselőtestületének./2013.(.) önkormányzati rendelete a 2012. évi költségvetésről Báta Községi Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről
170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.
KÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2./2012./II.20./ ÖK. sz. r e n d e l e t e. az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről
KÁCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2./2012./II.20./ ÖK. sz. r e n d e l e t e az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről Az Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a évi költségvetésről
1 Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013. (II.7.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetésről Mány Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikke
1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása
Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti
Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről
Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2011(II.02.) számú rendelete az Önkormányzat 2011.évi költségvetéséről Szabadszentkirály Község Önkormányzat Képviselőtestülete ( továbbiakban
Kétpó Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 3/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete
Kétpó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2016.(III.04.) önkormányzati rendelete Kétpó Község Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről (egységes szerkezetben) Kétpó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2015.(IV.14.) önkormányzati rendelete
iszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (IV.14.) önkormányzati rendelete Tiszabura Községi Önkormányzat 2015. évi válságköltségvetéséről. Tiszabura Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének. 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete. Önkormányzat évi költségvetéséről.
Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről. Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 1
5. sz. napirend. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére. a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. június 28-i ülésére 5. sz. napirend Tárgy: a 2011. évi költségvetési rendelet I. módosítása Tisztelt Képviselő-testület! Az önkormányzat 2011. évi költségvetését
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a
Mátraverebély Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2015. (II.05.) önkormányzati rendelete a Mátraverebély Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól.
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről
Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete./2019. (.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2019. évi költségvetéséről Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
A rendelet hatálya 1. A költségvetés címrendje
Berente Községi Önkormányzat képviselő-testületének 5/2011.(II.28.), 12/2010.(XI.26.) és 10/2010. (IX.06.) számú rendelettel módosított 4/2010.(II.26..) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: 2010 augusztus 9-én a Cigány Kisebbségi Önkormányzat ülésén. JELEN VANNAK: A jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva. KOVÁCS GYULA a Cigány Kisebbségi Önkormányzat
DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete
DOROGHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2015. évi költségvetéséről és a költségvetés vitelének szabályairól Dorogháza Község Önkormányzata
Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete. az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről
Ercsi Nagyközség Képviselő-testületének. 5/1999. (II.10.) Kt. számú rendelete az Önkormányzat 1999. évi költségvetéséről Ercsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször
E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.
E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!
Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l
Csanytelek Község Önkormányzata Csanytelek Község Önkormányzata Polgármesterétől J e g y z ő j é t ő l 121-3/2011. * 6647. Csanytelek, Volentér János tér 2.sz.( 63/578-510; fax: 63/578-517; E-mail: csanytelek@csanytelek.hu,
10. Napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-i soros ülésére
10. Napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 30-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2016. évi költségvetési rendeletének
A rendelet hatálya 1.. A költségvetés címrendje 2..
Egyek Nagyközség Önkormányzatának 11/2009.(II.12.) sz. rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről, módosításának és végrehajtásának rendjéről Egyek Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete