Závada Pál: A fényképész utókora

Méret: px

Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Závada Pál: A fényképész utókora"

Dóra Illésné
7 évvel ezelőtt
Látták:

1 Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar Magyarország kultúrája a XXI. században Agárdi Péter Závada Pál: A fényképész utókora olvasmány, élmény, kritika Karoliny Eszter Informatikus-könyvtáros levelezős hallgató I/2

2 Ott voltunk mindenhol Mi tulajdonképpen mindenhol, mindig ott voltunk. Az előtt az ötven év előtt is, amit ez a ki tudja, honnan szalasztott írócska megírt, és azután is ott leszünk, miután ő is elfeledett, fakó fényképszereplővé válik egy új kor fiataljainak könyvjelzőjeként. Tenni persze nem tettünk semmit, nem a mi hibánkból történt, ami történt, nem volt választásunk és végül is nem mindegy, ki lőtte tarkón Gerle Károlyt? ( vajon tudhatják?) Hogy ki beszélt erről vagy arról ennek vagy annak? Hogy ki engedélyezte vagy tiltotta meg, hogy kinek nem sikerült, hogy ki szólt rájuk? Te talán ismered, aki a játékboltban dolgozik, aki gyermekét sétáltatja az utcán, aki veled ül a kocsmában, aki a politikusokat és a tanárokat hallgatja? Emlékszel minden osztálytársadra, minden árusra a piacról, ahova anyád járt? Hiszen ott voltunk, amikor a falukutatók azokban a háborús időkben a viharsarokban a parasztok életét, szervezett munkabeszüntetéseit vizsgálni jöttek, de hiába voltak olyan okosak, nem tudták, hova vitték a fiainkat. Azt se mondhatjuk, hogy később valami nagyra tartottak volna bennünket: még Brezovszky tanár úr leveleire se válaszoltak. Dusza Jankóval bezzeg! De az legalább földijeit nem feledte el, ha már úgy felvitte az isten a dolgát Nem mintha az a semmirekellő Koren Ádám megérdemelte volna a segítséget, mit meg nem tettek érte a szülei, aztán mégse lett belőle semmi, pedig még egyetemre is járt. Te talán nem voltál velünk, amikor kérdeztük és pofoztuk és vagonokra hajtottuk őket? Amikor hallgattuk az örökös miniszter úr szájából, hogy nem a mi elveink okozták a na, hogy is mondjuk hiszen az antiszemitizmus, az más, és különben is, a miniszter úr már csak tudja? Ha a fiát látta volna bezzeg! Hiszen mi akkor is ott voltunk, amikor felnőtt az a nemzedék, akiknek már csak mi beszéltünk azokról az időkről dehogyis beszéltünk, szégyen, rejtegetnivaló titok minden család emlékezetében van, és ha véletlenül a

3 mások szennyesét teregettük a mienk helyett az sem a mi hibánk volt. Hiszen emberek vagyunk mindannyian, ugye? Ugye? T/1 A mi, Závada zseniális, többes szám első személyű, de mindig változó csoportot takaró elbeszélője. Mint egy a XX. századba alkalmazott, és az ennek megfelelő mértékben embertelen és korrumpált görög kórus, az elbeszélők névtelen tömege mindenhol ott van, tud mindenről és saját magán kívül mindent és mindenkit megítél. A névtelen tömeg azonosíthatatlansága, és ebből eredő felelőtlensége ugyan nem kizárólag az elmúlt században okozott tragédiákat, vezetett milliók halálához vagy nyomorához, de talán mégis a XX. századra emlékeztet leginkább. Különösen, ha figyelembe vesszük azt, ahogy a mai Magyarország tágan értelmezett kultúrájában is divat a következmények nélküli cselekvés. Szavak Jelentéssel, de értelem nélkül, egymás után fűzve végtelen kombinációkban: az egykori, elhurcolt fényképészek és egyedül visszatért orvosok történetein kívül vagy inkább azok ellenében ezt láthatjuk a második világháború vészkorszakából. A két kép közül a politikai szólamok, az értelmetlen, Barna Imre és Dalos György Szócséplőjében is előállítható szövegek maradnak meg a háború utánra is. Értelmetlennek neveztem volna e szövegeket (elnézést, miniszter úr)? Dehogy azok, súlyos, fájdalmas, ki nem mondott és mégis mindenki által értett jelentésük van: ők mások, ezzel a mássággal (puszta létükkel) nekünk kárt okoznak vesszenek! De ezt finom, művelt urak nem mondják ki, marad a mai napig tehát a szalonzsidózás oly veszedelmes magyar hagyománya. És emellett ott van ennek eredményetestvéröccse: a falvak, a vidék népében élő babonás, ijedt másság-tudat,

4 amiből néhány évtizede még egyenesen következett, hogy Magyarországról magyarokat marhavagonokon lehetett a halálkamrákba szállítani, a hazatérőket pedig pogromokkal fogadni. Nem szeretem Flaubert-t így nem csoda, ha a három, idővel egybefonódó történetszál közül a harmadik az ifjúkori nagy szerelem és az ezt leszámítva hányódó, céltalan élet históriája volt a legkevésbé élvezetes számomra, itt találtam a legkevesebb szimpátiát a hősöknek itt sem nevezhető szereplők iránt. Talán mégis jobban érthető ez a személyes érzelmekbe temetkező élet a szocializmus összekacsintó, kéz kezet mos, ambíciókkal nemigen szolgáló világában, mint Flaubert-nél. Az elérhetetlen célért, a férjes asszonyért (vagy mégis a gyerekkori iskolatársért?) langymeleg intenzitással sóvárgó, és az emellett sodródó, a világ történelmi fordulataitól meg nem érintett életű antihős Koren Ádám mégsem kapja meg tőlem azt az együttérzést, amely kijárna egy olyan szereplőnek, aki a történet jelentős részében, szinte teljes életútja során kezében (no jó, kedvenc könyvében) tartja, de mégsem fedezi fel soha a megoldást, az összekötő kapcsot. Az élet nem szerelmesregény. Iskola az óriásfaluban Generációmból és az előttünk járókból alighanem kevés ember van, aki ne olvasott volna úttörőregényeket, szocialista iskolás gyerekekről szóló történeteket. El sem tudom képzelni, mit gondolhat egy mai, 21. századi általános iskolás, ha ilyen ifjúsági irodalom kerül a kezébe: nehéz azt is megmondani, hogy az utolsó úttörők (én és évfolyamtársaim) után felnövő nemzedék mit kezdene Závada második történetszálával, a nótafák és őrsök világával. Különös világ ez, a felnőttek életétől, hazugságaitól, képmutatásától szennyezett gyermeki lét. Színtere ugyan a fent említett ifjúsági irodalomé, de nincs itt semmi az azokban ábrázolt gyermeki ártatlanságból, bajtársiasságból,

5 a pajtások között szövődő bájos szerelmi szálakból. A falu lakóinak élete meghatározza gyermekeikét is: a fiatalok világa ugyanúgy szennyezett, mocskos, a politikától befolyásolt, mint szüleiké, nekik sincs menekülési, szökési lehetőségük se szellemi, se fizikai értelemben. Nem a falu, a vidék itt a nyomasztó, hanem az egész világrend, melyből sem itt sem később nem lehet és talán nem is érdemes kitörni. Felhasznált irodalom: Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből Keresztesi József: Túl a maszathegyen. Závada Pál: A fényképész utókora. = Holmi Olasz Sándor: Érzelmek és iskolák. Závada Pál A fényképész utókora címû regényérõl = Bárka 2005/2 Pelle János: Parasztok és zsidók = HITEL augusztus

Hasonló dokumentumok

Závada Pál: A fényképész utókora

Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar IKV0101 Magyarország kultúrája a XXI. század elején Dr. Agárdi Péter egyetemi tanár Závada Pál: A fényképész utókora Kritikai elemzés