Új Szöveges dokumentum Nem telhet el nyár tábor nélkül...

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új Szöveges dokumentum Nem telhet el nyár tábor nélkül..."

Átírás

1 Nem telhet el nyár tábor nélkül... A nyári táborok szalonnasütős estéiről bizonyára sokan őriznek kellemes élményeket, a közösségi programokra épülő nyári szabadidő-eltöltésnek nagy hagyománya van hazánkban. A szocializmusban az állam, az elmúlt években civil szervezetek és profitorientált cégek vállalták fel a táborok megszervezését, melyek amellett, hogy remek szocializációs teret teremtenek, sokszor különböző képességeket - idegen nyelv, informatika - hivatottak elmélyíteni, játékosan fejleszteni. Újulnak a hagyományok A szocializmusban a pedagógus tábortól a Magyar Állami Vasutaknál dolgozók gyermekei számára szervezett táborig szinte mindenkinek lehetősége nyílt szervezett keretek között nyaralni. Ennek a hagyománynak a megőrzése érdekében több civil szervezet és cég szervez a gyermekeknek nyelvtábort, informatikai tábort, színjátszótábort, de vannak olyan lehetőségek is, ahol mindezt egy helyen megtalálják az érdeklődők. A tábor kitörés a szűk ifjúsági szabadidős térből Jancsák Csaba szociológus az EduPressnek elmondta, a rendszerváltás után az ifjúsági szabadidős terek beszűkültek, megszűntek, az állam nem tart fent tömegével olyan szabadidős intézményeket, amelyek a felnövekvő nemzedék vagy akár a felnőtt korosztály szabadidejét kitöltenék. A táborok ezeket a hiányokat hivatottak pótolni, nemcsak biztonságos és védett terepet nyújtanak a gyermekek számára, de fejlesztő pedagógia eszközökkel, játékos, élvezhető feladatokkal a fiatalok fejélődését is elősegítik. Jancsák Csaba szerint ilyen értelemben mindegy, hogy civil szervezet vagy profitorientált cég szervezi a tábort, lényeg, hogy a szülők jó kezekben, biztonságos helyen, minőséget biztosító környezetben tudhatják gyermekiket. "Ma, amikor ennyi veszélynek van kitéve egy fiatal, a lehető legjobb, hogy felügyelet alatt, közösségben, kellemes környezetben nyaralhat és fejlődhet amellett, hogy életre szóló élményt nyújthat az első csók helyszíne vagy a tábortűz körüli éneklős esték hangulata" - mondja a szociológus. Táboroztatók Országos Egyesülete A minőségbiztosítás érdekében létrejött egy kamara jellegű kezdeményezés, a Táboroztatók Országos Egyesülete (TOE), azzal a céllal, hogy egy szervezeten belül fogja össze a magyarországi táboroztatókat. Az egyesület létrehozott egy olyan adatbázist, mely a megbízható táborok listáját tartalmazza, így a szülőknek sokkal könnyebb választani, tájékozódni a táborok között. A lista kiszűri azokat, akik nem tudják és nem is biztosítják a gyerekek számára az ellátottsághoz, kikapcsolódáshoz, a fizikai és mentális fejlődéshez szükséges körülményeket. Sárváry István a TOE elnöke, A Miénk Itt A Tábor táborvezetője elmondta, a minőségbiztosítás mellett a szervezte céljai közé tartozik a táboroztatók érdekképviselete is. A lényeg, hogy hasznosan töltsék el a szabadidőt 1. oldal

2 A táborvezető szerint azokat a táborokat, ahol a gyerekek ##KERETES## képességfejlesztésben részesülnek, többnyire a szülők preferálják, a diákok inkább az iskolai táborokba, sporttáborokba vágynak. Sárváry úgy véli nagyon fontos, hogy egy jól megszervezett közös együttlét a szabadidő hasznos eltöltéséről szóljon. A közösségfejlesztés mellett a készségfejlesztés is fontos feladata a minőségi táboroztatásnak. A sok sport és más tevékenység mellett játékos feladatokkal elmélyíthetik, esetleg bővíthetik a diákok pl. nyelv, informatika, matek tudását - mondja. Ezért működik már jól 17 éve például a Miénk Itt A Tábor Tatán, ahol a fiatalok a tanulás mellett rengeteget szórakoznak, és mély barátságokat kötnek - húzta alá a szakember. A TOE elnöke szerint, jó, ha a gyerekek már gyermekkorban ízelítőt kapnak a táborok közösségépítő hangulatából, hiszen barátságok születhetnek nem beszélve az önállóságra nevelés hasznos szerepéről. "A jó levegő mindenkinek kell, nem telhet el nyár tábor nélkül" - mondja. 2. oldal

3 3. oldal

4 4. oldal

5 5. oldal

6 6. oldal

7 7. oldal

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ. Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS II. FORDULÓ Kisújszállás Város Önkormányzata által megbízott Közvetítő Szervezet pályázatot hirdet az ÉAOP-2009. 5.1.1/D-09-2f 2011 0006 számú, Kisújszállás városközpont funkcióbővítő

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg

Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Ifjúságügyi projektje Zalaegerszeg Társadalmi Megújulás Operatív Program Gyermekek és fiatalok társadalmi integrációját segítő programok Ifjúságügyi komponens TÁMOP 5.2.5-B-10/2 Izsák Imre ÁMK ifjúsági

Részletesebben

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz

1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz 1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2005. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 32 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása

Civilek a Fiatalokért Egyesület bemutatása Tisztelt Partnereink! Egyesületünk EFOP-1.2.1-15-2016-00681 pályázattal kapcsolatban a megvalósításhoz partnereket keres, kérem engedje meg, hogy részletesebben bemutassam az egyesületünk és az említett

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület. 2014. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület. 2014. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szt. Márton Ifjúsági és Vizisport Közhasznú Egyesület 2014. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához 1. Számviteli beszámoló 1.1 A számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Együttműködő partnerszervezetek

Együttműködő partnerszervezetek Együttműködő partnerszervezetek 1. Mozgáskorlátozottak Egymást Segítő Egyesülete 2. Dejtár Község Önkormányzata 3. Drégelypalánk Község Önkormányzata 4. Érsekvadkert Község Önkormányzata 5. Gondoskodás

Részletesebben

Integrált Video Kommunikációs Rendszer

Integrált Video Kommunikációs Rendszer SZEMFÜLESONLINE Integrált Video Kommunikációs Rendszer A rendszer működése, Technikai áttekintés A Szemfüles Integrált Video Kommunikációs Rendszer (IVKR) egyidejűleg ötvözi a jelenleg ismert információs

Részletesebben

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Bemutatkozás: A DARU Közhasznú Egyesületet (a Bács-Kiskun Megyei Roma Ifjúsági Egyesület jogutódjaként) 2002.02. 23-án alapították meg többségében mélykúti roma/cigány személyek,

Részletesebben

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva

Fogyatékos embertársaink. Kézen fogva Kézen fogva Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy fürdô, amelynek héberül Beteszda volt a neve. Öt oszlopcsarnoka volt, nagyon sok beteg feküdt bennük: vakok, sánták, bénák. ( ) De volt ott egy ember, aki

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám:

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS év BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS BAPTISTA MISSZIÓS VILÁGALAPÍTVÁNY MAGYARORSZÁG 7624 Pécs, Angster J. u. 10/1. Adószám: 18302376-1-02 TARTALOM: I. Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló - mérleg - eredménykimutatás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018

A TEHETSÉG A TEHETSÉG NEM VÉSZ EL TATÁRSZENTGYÖRGYÖN TÁMOP 3.4.3-08/1-2009-0018 A TEHETSÉG Vegyétek észre, ha egy gyermek különleges. Nem azért különleges, mert különb akar lenni, hanem azért, mert nem tud más lenni! (Szabó Magda) A tehetség nem mindig jelentkezik láthatóan, sokszor

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

ב"ה. Éves jelentés 2011

בה. Éves jelentés 2011 Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

ONIK Egyesület 2143 Kistarcsa, Brassói utca 11.

ONIK Egyesület 2143 Kistarcsa, Brassói utca 11. ONIK Egyesület 2143 Kistarcsa, Brassói utca 11. 2010. évi közhasznúsági jelentése Kistarcsa, 2010. január 25. Megyesi Emil Szilárd Elnök Az ONIK Egyesület Közhasznúsági jelentése a 2010-es esztendőről

Részletesebben

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és

Részletesebben

Pedagógusok az egészségért konferencia október 3.

Pedagógusok az egészségért konferencia október 3. Pedagógusok az egészségért konferencia 2014. október 3. Belső (M)órarend A Budapest XVI. Kerületi Móra Ferenc Általános Iskola Egészségfejlesztési programja bemutatja: Dátán Attila Tartalom Előzmények,

Részletesebben

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013

Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 Szakkörök igénybevételének lehetősége, mindennapos testedzés lehetősége 2012/2013 A tevékenységi formák kialakításakor, megválasztásakor meghatározó a tanulók érdeklődése. A foglalkozások szervezését igényelheti

Részletesebben

MIT ÜZEN A HAGYMAMODELL A KÉPZÉSI RENDSZERNEK?

MIT ÜZEN A HAGYMAMODELL A KÉPZÉSI RENDSZERNEK? MIT ÜZEN A HAGYMAMODELL A KÉPZÉSI RENDSZERNEK? IFJÚSÁGÜGY=FIATAL+SZABADIDŐS KÖZEG +SZOLGÁLTATÁSALAPÚ KÖRNYEZET Fiatalok (NIS): intézményes felügyelet nélkül magáért felelősséget vállalótól; másokért is

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 1100 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 2099. Dobogókő, Fény utca 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003. Fordulónap: 2003. december

Részletesebben

A nevelés színterei és tényezői. Dr. Nyéki Lajos 2015

A nevelés színterei és tényezői. Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés színterei és tényezői Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelés színterei A nevelés színterei azok az egymással szoros kapcsolatban álló területek, amelyeken a nevelés célja által meghatározott feladatok

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól

A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól A Nemzeti Pedagógus Kar szabályzata az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos feladatairól A Nemzeti Pedagógus Kar (továbbiakban NPK) a 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (továbbiakban

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/

kshíe Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ 2008 Ismertető a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről 2008 2 Tartalom A megalakulás----------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

Ady Endre Általános Iskola

Ady Endre Általános Iskola Bemutatkozunk Ady Endre Általános Iskola 1 Zöld iskola Művelődésért díjat elnyert iskola Kiadja: Ady Endre Általános Iskola 1188 Budapest, Ady Endre utca 46-50. Telefon: 291-6336 E-mail: ady.gyakorlohely@gmail.com

Részletesebben

Sakk logika Jó gyakorlat

Sakk logika Jó gyakorlat Sakk logika Jó gyakorlat a telki Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában A sakk-logika oktatása a Pipacsvirág Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában 2001 Megnyílik

Részletesebben

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL

A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL A SZEDER ( Szülők Egyesülete Diákokért Erdőkertesen) Közhasznú EGYESÜLET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE A 2004. ÉVRŐL 1. TAGTOBORZÁS, SZERVEZETÉPÍTÉS A 2003. évben 41 taggal és közel 60 támogató taggal működtünk.

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik. 5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vízisport Egyesület évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. Szt. Márton Ifjúsági és Vízisport Egyesület évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a Szt. Márton Ifjúsági és Vízisport Egyesület 2015. évi Egyszerűsített Éves Beszámolójához 1. Számviteli beszámoló 1.1 A számviteli beszámoló bemutatása A számviteli beszámoló mérlegből,

Részletesebben

SZAKMAI ANYAG. LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése

SZAKMAI ANYAG. LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz. Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése SZAKMAI ANYAG LEADER 2013-ban nyújtandó támogatáshoz Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület C1 intézkedése Támogatási határozat azonosító: 1624604603 Készítette: Nagykarácsony Gyermeksportjáért Alapítvány

Részletesebben

A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019.

A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. Filozófiánk A Bagázs gyerekprogramjait azzal a meggyőződéssel alakítottuk ki, hogy a szegregátumban élő gyerekek különösen veszélyeztetett

Részletesebben

ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM

ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM ÖNKÉNTES ÉS GYAKORNOKI PROGRAM FELHÍVÁS AZ ESZTERHÁZY KÁROLY EGYETEM HALLGATÓI RÉSZÉRE A PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A program célja, hogy lehetőséget biztosítson a hallgatók számára a munkatapasztalat-szerzésre,

Részletesebben

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505

Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító: 1 018 505 A Szigetköz Mosoni-sík Leader Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként Természeti és kulturális örökségünk fenntartható hasznosításának támogatása Célterület azonosító:

Részletesebben

Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban

Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban Hatékonyan működő és együttműködő egészségügyi civilek a Dél-Dunántúli Régióban Zárókonferencia Pécs, 2010. október 29. Civil szervezetek teljesítménymérése Baranyai Fiatalok Egészséges Életéért Alapítvány

Részletesebben

Országos Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka. Pályázati felhívás

Országos Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka. Pályázati felhívás Országos Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Sulitábor - Zánka Pályázati felhívás A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége, (a továbbiakban: Szervező) pályázatot hirdet meg Magyarország általános- és középfokú

Részletesebben

Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés. 2010. május

Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés. 2010. május Tanulói és szülői igény- és elégedettség - mérés 2010. május Szülői igény és elégedettség - mérés I. A tanítás-nevelés minősége 4,02 1. Az iskolában magas színvonalú oktató-nevelő munka 3,78 folyik 2.

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana

Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Iskolai közösségi szolgálat - az iskolák és a fogadó intézmények közötti kapcsolat módszertana Szentendre, 2013. október 28. Dr. Bodó Márton Fogalma Nemzeti köznevelési törvény A közösségi szolgálat: szociális,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés 2011. Közhasznúsági jelentés Gyermekek Egészségnevelő Prevenciós Alapítványa Készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény alapján Huszár Linda Eszter GYEP Alapítvány 2012. június 30.

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve

Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve 1. számú melléklet CSONGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve Szeged, 2009. március Csongrád Megyei Önkormányzat Ifjúsági Cselekvési Terve A megyei ifjúsági cselekvési

Részletesebben

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Portfólióvédés 2018. március 2. Bajnokné Vincze Orsolya Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet Hitvallásom Nem változtathatunk azon, ami már megtörtént, de hatást gyakorolhatunk arra, ami most

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGI MŰVELŐDÉS LEHETŐSÉGEI Hol vannak a fiatalok? Szabadidejükben elsősorban a barátaikkal és az online térben vannak Milyen terekre vágynak? Rólad Szól! Párbeszéd a fiatalokkal Konzultáció

Részletesebben

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella

J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL. Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella J Ó GYA K O R L ATOK A GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATNÁL Előadó: Kósáné Cservenka Gabriella 1 Bevezetés A gyermekek védelmének a rendszere Gyermekjóléti Szolgáltatás Jó gyakorlatok a Gyermekjóléti Szolgálatnál

Részletesebben

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja? ÉLETMŰHELY Mi a program célja? A kreatív gondolkodás és a kreatív cselekvés fejlesztése, a személyes hatékonyság növelése a fiatalok és fiatal felnőttek körében, hogy megtalálják helyüket a világban, életük

Részletesebben

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01

Mezőföldi Híd Térségfejlesztő Egyesület. LEADER kritériumok. Célterület kód: 580a01 Célterület kód: 580a01 Nemzetiségi hagyományok ápolása, civil szervezetek eszközbeszerzésének támogatása adottságokon alapul, vagy újszerűsége, témája miatt fontos a települések fejlődése szempontjából

Részletesebben

NEA szakmai támogatások (2014)

NEA szakmai támogatások (2014) NEA szakmai támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek szakmai célú támogatása NEA-14 Pályázati célok Közösségi környezet (KK), Társadalmi

Részletesebben

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR TÉKA ALAPÍTVÁNY- MÉRFÖLDKÖVEK 1993 - az alapítás éve 1995 -a Téka Művelődési Központ létrehozása 2000 - csatlakozás a szórvány oktatási programhoz 2001-2006

Részletesebben

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár

TÉKA ALAPÍTVÁNY. Szamosújvár TÉKA ALAPÍTVÁNY Szamosújvár KÜLDETÉS Alapítványunk küldetése az, hogy civil intézményes kereteket biztosítson és korszerűen megszervezze városunk és régiónk közművelődési és oktatási életét, hozzájáruljon

Részletesebben

KKCT pályázatok Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ Projekt címe: Lehár örökség Komáromban. Projekt kezdete:

KKCT pályázatok Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ Projekt címe: Lehár örökség Komáromban. Projekt kezdete: KKCT pályázatok 2013. Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ 0148 Projekt címe: Lehár örökség Komáromban Projekt kezdete: 2013. 06. 01. Projekt vége: 2014. 03. 31. Kért összeg: 4 500 000 Önrész összege: 1 087

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletet módosító 32/2008. (XI.24.)

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Adószám: 18689156-1-13 Bejegyző szerv: PEST MEGYEI BÍRÓSÁG Regisztrációs szám: 60086/2000/3 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. Fordulónap:

Részletesebben

Csapatépítő tréning ajánlatok

Csapatépítő tréning ajánlatok Csapatépítő tréning ajánlatok Céges rendezvények, csapatépítő tréningek alkalmával ma már elengedhetetlen fontosságúvá vált a megfelelő helyszín kiválasztása, amelyet nem csupán a könnyű megközelíthetőség

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes

Részletesebben

KSHÍE. Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület. /Szeghalmi kistérség/

KSHÍE. Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület. /Szeghalmi kistérség/ KSHÍE Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület /Szeghalmi kistérség/ 2010 Ismertető a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület munkájáról, tevékenységéről, eredményeiről 2010 2 Tartalom A megalakulás----------------------------------------------------------------------------------4

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap

BIZTONSÁGOS KALANDOK. 100 tábor V. Szakmai Nap Csapatépítés * Kalandpedagógia Tevékenység-központú pedagógia Animátorképzés * Kisgyerekkori fejlesztés * Multikulturális pedagógia * Agressziómegelőzés * Vezetői tréning * BIZTONSÁGOS KALANDOK 100 tábor

Részletesebben

A változatos és átgondolt programsorozat keretében megszervezésre került:

A változatos és átgondolt programsorozat keretében megszervezésre került: Esélyünk a jövőért TÁMOP 3.1.4:C-14-2015-0667 pályázat megvalósulása A pályázati projekt megvalósulásának ideje: 2015. 05.01-2015. 10.31. A pályázati projekt célcsoportja: a Béke Ligeti Általános Iskola,

Részletesebben

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható.

A tételekhez segédeszközként a vizsgázó szabadidős vagy rekreációs program jegyzőkönyve használható. A vizsgafeladat ismertetése: Az előzetesen megvalósított szabadidős vagy rekreációs program ismertetése egy központilag összeállított szóbeli tételsor alapján. A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit

Részletesebben

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés digitális megújítása. Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés digitális megújítása Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár 1 Az eredményes oktatási rendszer pillérei 1. 2. 3. Jó képességű tanárok Tanárok módszertani felkészültsége Egyenlőség/méltányosság

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

Ezek a mai fiatalok?

Ezek a mai fiatalok? Ezek a mai fiatalok? A magyarországi 18-29 éves fiatalok szocioökonómiai sajátosságai a Magyar Ifjúság 2012 kutatás eredményei tükrében Hámori Ádám Szociológus, főiskolai tanársegéd, KRE TFK hamori.adam@kre.hu

Részletesebben

NCSSZI 2012 Pályázati azonosító:ifj-gy-12-c-6280 Pályázat címe

NCSSZI 2012 Pályázati azonosító:ifj-gy-12-c-6280 Pályázat címe Kerecsen pályázatok 2013. Pályázati azonosító: NEA UN 13 M 1274 Projekt címe: 2013. évi működési pályázat Projekt kezdete: 2013. 03. 01. Projekt vége: 2014. 02.28. Kért összeg: 300 000 Önrész összege:

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Adószám: 18689156-1-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK / / Nyilvántartási szám: 01/01/2898 SZENTJÁNOSBOGÁR KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 1085 Budapest, Horánszky utca 20. 2012 -1-1.

Részletesebben

Bevezetés, ráhangolódás

Bevezetés, ráhangolódás Beszélgetés Csoport helye: Edelény létszáma összesen (fő): 20 időpontja: 2010.11.26. ebből férfiak száma (fő) 8 moderátor: Lepsényi Ildikó életkor év (átlag vagy tól-ig) 12-18 Bevezetés, ráhangolódás 1.

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program

Magyar Ifjúsági Vöröskereszt. Bázisovi Program Magyar Ifjúsági Vöröskereszt Bázisovi Program A hálózat A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt egyedi Bázisiskola Programja már 9 sikeres évet és rengeteg tapasztalatot tudhatott maga mögött 150 általános- és

Részletesebben

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE

DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT MUNKATERVE 2018 2019 Készítette: Pozsik Barbara DÖK patronáló tanár Dány, 2018. szeptember 1. A diákönkormányzat munkaterve Diákönkormányzatunk

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez

1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez 1. sz. melléklet a 23/2009. (V. 22.) OKM rendelethez Képesség-kibontakoztató, integrációs támogatás felhasználásának kerete általános iskolai székhely, tagintézmény esetén: KÖTELEZŐEN MEGALÓSÍTANDÓ TEVÉKENYSÉGEK

Részletesebben

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. A Kézműves munkaközösség 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve Mottónk: Összejönni - jó kezdés Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker. - Henry Ford - 2014 08 29.-én az érdeklődő kolleganők

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2005

Közhasznúsági jelentés 2005 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2005 Nyíregyháza, 2006-04-01. Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Project1:Layout :34 Page 1 Magyar Ifjúság 2020

Project1:Layout :34 Page 1 Magyar Ifjúság 2020 Magyar Ifjúság 2020 Magyar Ifjúság 2020 2012-2013. év I. félév 2013.06.17. 1 - - - - - - - - - - - - - - - 2 - - - - - á - - 3 2 4 5 8 9 11 11 31 49 59 95 115 127 131 133 137 4 - - - - - - - - - - -

Részletesebben

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ

TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ TUDATOS FOGYASZTÓ KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A DIGITÁLIS NEMZETI FEJLESZTÉSI TERVBEN HORVÁTH VIKTOR FŐOSZTÁLYVEZETŐ Digitális Nemzet Fejlesztési Program 1631/2014. (XI. 6.) Korm. határozat a Digitális Nemzet

Részletesebben

INFORMATIKAI RENDSZEREK SZEREPE A SPORTANALITIKÁBAN

INFORMATIKAI RENDSZEREK SZEREPE A SPORTANALITIKÁBAN INFORMATIKAI RENDSZEREK SZEREPE A SPORTANALITIKÁBAN Schmidt Judit, Molnár Attila DinamIT Informatika Kft. KIK VAGYUNK MI? A DinamIT Informatika Kft. egy Balatonfüreden működő K+F cég. Mivel foglalkozunk?

Részletesebben