Tárgyszavak: Belgrád; gombaház; illegális lakótelep; informális lakótelep; várostervezés; infrastruktúra.

Átírás

1 TELEPÜLÉSÉPÍTÉS Gombaházak, nem csak a mesében Az illegális Belgrád Belgrád sok délszláv városhoz hasonlóan, az elmúlt néhány évben igen gyorsan növekedett, ami részben a falvakból való menekülés általános trendjével, részben szerbek bevándorlásával magyarázható a Jugoszlávia szétesésekor ismét önállóvá váló országokból. Tárgyszavak: Belgrád; gombaház; illegális lakótelep; informális lakótelep; várostervezés; infrastruktúra. Lakhatás új módon Belgrád kaotikus növekedése meghökkenti a (nyugat-)európai látogatót és óvatosságra inti a várostervezőt. Ezrével épülnek kétszintes félig lakott kisboltok, árudák, hazai szóhasználattal gombaházak, amelyek a kivezető várostengelyeket útmenti falvakká alakították át. Egy gombaház olykor egy nap alatt felépül természetesen engedély nélkül a zöld útszegélyen, de a nagy lakótelepek közti zöldövezetben vagy akár sportpályákon is. A víz- és elektromos fővezeték megcsapolásának lehetőségéről jó pénzért informál a developper, aki ismeri a műszaki és jogi feltételeket és a segítőkész tisztviselőket is, azok városesztétikai türelmének tarifájával együtt. Ami a kivitelezést illeti, egyrészt sietni kell, hogy az objektum az első hivatalos személy megjelenésekor már elég előrehaladott állapotban legyen, másrészt azonnal használatba kell venni az alsó, üzleti szintet és fölötte el kell kezdeni a lakóhelyiségek építését. Ami a gombaházak legfontosabb sajátos törvénye: alapterületük legyen kicsi, hogy minél kevesebb közterületet foglaljanak el, felül pedig már kiszélesedhetnek a kényelmes magánhasználathoz innen az épületek jellegzetes alakja. Belgrádnak 1991-ben 1,6 M lakosa volt, számuk ma ezt nem tudni pontosan elérheti a kétmilliót. Többségük egy jól értesült várostervező becslése szerint illegális lakásban lakik, ilyet ad bérbe, vagy felépítésén keres.

2 A belváros tele van toldásokkal és emeletráépítésekkel, a városon kívül pedig feltartóztathatatlanul terjednek a bódék, konyhák, vakolatlan téglaházak, a semmibe érő kertfalak, lopva leágaztatott villanykábelek rongyszőnyege, üdülő és mezőgazdasági vagy akár védett területeken. Az építkezési roham okai Már az 1970-es évek gazdasági nehézségei is a városokba vonzották a vidéki lakosságot, a munka reményében. A gazdasági válságot az 1990-es években soha nem látott mértékben felerősítették a feszítő etnikai kulturális és hatalmi ellentétek, az összetákolt állam széthullása, a régi-új országok ezt követő egymás ellen vívott háborúi, a nemzetközi embargó és a Nato-bombázás. Mivel az elszegényedés vidéken volt a legdrasztikusabb, folytatódott a menekülés a városba. Az egzisztenciális elvándorlás mellett a népek közt a háborúban felizzó konfliktusok nyomán emberek ezreit üldözte el az országból a helyi domináns lakosságcsoport, vagy telepítette ki a nacionalista motivációjú hatalmi tisztogatás. Egykori horvátországi és boszniai szerbek önként is tömegesen adták el házukat és költöztek Belgrádba. Szerbiában a megtakarítások értékmegőrzésének egyetlen módja a házépítés. Nincs ugyanis megbízható bankrendszer és az alacsony szinten stagnáló termelés befektetési lehetőséget sem kínál. Aki pénzhez jut akár eladásból, külföldi rokoni támogatásból, akár a fekete piacon, csúszópénzként vagy éppen megépített háza bérbeadásából azonnal (újabb) építkezésbe fekteti. A korrupció haszonélvezői társas és üzletházakat építetnek, a kisebb pénzűek kalákában először négy falat húznak fel tetővel, majd pénzüktől függően fejlesztik tovább a szerény otthont. Ezért a számtalan fedetlen betonváz, üresen álló második szint és beszögelt földszint, sőt deszkafalú éjjeli menedék a legszegényebb betelepülők által megszállt városi telkeken. Változatos jogi háttér A kifogástalanul törvényes lakásviszony és az elfoglalt telken teljesen illegálisan felépített ház (a szomszédos állami helyről leágaztatott fizetetlenül használt vízzel és villannyal) állapota között szinte folytonos az átmenet: az illegalitás bizonytalan érzése miatt sokan megszerzik a számos szükséges igazolás egyikét-másikát: az építési engedélyt (használati engedély nélkül), mindkét engedélyt, anélkül, hogy a ház megfelelne az építési törvénynek;

3 az engedélyek csak földszintes objektumra szólnak; van, aki gyűjti közműszámláit, hogy bizonyítsa: nem tolvaj és remélheti néhány év múlva a szokásjognak köszönhető legális lakhatását. A modern magas házas lakótelepek és a köztük öntörvényűen terpeszkedő bódéfalvak kontrasztja település- és építéstörténeti kuriózum voltán túl felveti társadalmi, műszaki és gazdasági funkcionálásának kérdését. Ugyanis nincs, aki törődjék az ehhez szükséges infrastruktúrával. Nem épülnek utak, gyalogos és jármű egyaránt téglatörmeléken bukdácsol, parkolóhely híján az autó elállja az amúgy is szűk átjárást. A villany-, víz- és szennyvízvezetékeket meggondolatlanul és gátlástalanul kötik rá a meglevő hálózatra, a kapacitások kellő bővítése nélkül, aminek nyilvánvaló következményei az akadozó ellátás és az eldugulások. Az új lakók mindennapi szükségleteit kielégítik a házakkal együtt a földből kinövő üzletek, de a várostervezésből teljesen kimaradnak pl. a posta- és rendőrségi épületek, az iskolák, a tömegközlekedési útvonalak meghosszabbítása, nem is szólva a játszóterekről, pihenőövezetről. Egyén és állam Az infrastruktúra megteremtését természetesen és hagyományosan mindenki állami feladatnak tartja, nem törődve azzal, hogy ehhez elegendő állami jövedelem is szükséges. Elterjedt gyakorlat a telekkönyvi bevezetés megkerülése, s ezzel az infrastruktúráért járó díjak, illetékek megtakarítása. Ezáltal az informális lakások, még az emeltebb szintűek is, olcsóbbak az állami vagy törvényes magánlakásoknál. Ezt a helyzetet még a belgrádi őslakók is kihasználják: új házba költöznek és régi lakásukat haszonnal kiadják. A büntetésnek csekély az esélye, hiszen ahol nincs út, ott cím sincs. A beköltözők tetemes része kimarad a nyilvántartásból, az államkasza pedig tovább üresedik. Hatalom, pénz és építkezés Az engedély nélküli építkezés változatos formáinak az egykori Jugoszláviára visszanyúló, több évtizedes hagyománya van, a lakosságnak volt alkalma megtanulnia a célirányos módszereket és fogásokat, részben az állami praktikákból is. A szocialista állam kezdettől fogva kisajátított, hogy partizánoknak, párttagoknak és kollégáknak juttasson lakást, házat, telket. Üzletek köttettek külföldi beruházókkal, akik ritkán tartották be teljesen a hazai jogszabályokat. Az évi horvátországi nacionalista lázongások idején is költöztek szerbek Belgrádba és építettek házakat engedély nélkül. Tito ugyanis titkolta az országon belüli nemzeti ellentéteket és hallgatólagosan beleegyezett új lakónegyedek létrejöttébe, amelyek hivatalosan nem is léteztek. Az 1970-es

4 évek vége felé meginduló gazdasági romlás idején került sor különféle pragmatikus, de nem mindig törvényes megoldásokra, pl. magánszemélyeknek emeletráépítés engedélyezése az esedékes tetőjavítás elvégzése fejében. A Tito évi halálakor létrejött hatalmi vákuum nyilvánvalóan kedvezett a vagyonszerző korrupciónak, amely az építőágazat és a várostervezés voltaképpeni működésmódjává vált. Az állami építkezés gyakorlatilag megszűnt, a költségvetés nélküli építésügyi hatóság rosszul fizetett alkalmazottai pedig árusítani kezdték az építési engedélyeket. Egyszerű polgárok adtak bérbe vagy adtak el nagy haszonnal olyan helyiségeket, amelyekhez illegális ráépítéssel és városi telken végrehajtott alaprajzbővítéssel jutottak. A vezetők törvénytelenül épített üzletházakból és lakótelepekből gazdagodtak meg. Várostervezés és valóság Minthogy az államnak sem tervezésre, sem építésre nincs pénze, az egyre szűkülő építési területekért folyó harcban az új beköltözők, köztük is a hangadó tehetősebbek győznek, s ha számuk ismeretlen is, mindenképpen elég ahhoz, hogy minden politikusnak hivatalába kerülne, ha megpróbálná lebontani az illegális házakat és negyedeket. Ez egyébként nemzetgazdaságilag is elfogadhatatlan, az egyetlen megoldás az új városrészek legalizálása és ellátása belátható időn belül a legszükségesebb műszaki és szociális infrastruktúrával. A rezignáció az egyetlen járható út, hiszen a városi hatóságok számára ezek a telepek hivatalosan még néhány évvel ezelőtt sem léteztek. Amikor a szocialista idők öröksége szerint rajz- és íróasztalnál készítették a terveket helyszíni felmérés nélkül, gyakran kiderült, hogy a megtervezett terület már be van építve. A mai Belgrád földjét és telkeit zugügyvédek és nem hivatalos ügynökök saját vadászterületüknek tekintik. Ismerik a rendelkezésre álló területeket, az állami építési szándékokat, jó kapcsolatot tartanak fenn politikusokkal és hivatalnokokkal, kereskednek telekkel, házzal, lakással, területelőkészítési és építési megbízásokkal. Tájékozottságuk révén éppen a hatóság által kiszemelt területek beépítésére szakosodnak, így mindig lépéselőnyben vannak a hivatal előtt. Ez a helyzet hivatalos részről a városfejlesztési tervek eltitkolásához vezetett, ami nyilvánvalóan nem kedvez ezek minőségének és transzparencia hiányában nem mozdítja elő támogatottságukat. Emellett a városi tisztviselők egy része érdekelt a korrupt gyakorlat fenntartásában és a politikailag motivált kiválasztás kinevezés következtében szakmailag sem áll a helyzet magaslatán. Tervek és remények A Vajdaság nagyobb városaiban a betelepülések miatt a belgrádihoz hasonló helyzet alakult ki. Ennek rendezéséhez a terület lakásépítéséért és infrastruktúrájáért felelős miniszter a gazdag betelepültek adózási fegyelmének

5 kikényszerítését látja az első szükséges lépésnek ahhoz, hogy bármilyen fejlesztést el lehessen indítani. A Milosevics utáni (de még a legújabb népszavazás előtti) szerb és szövetségi (Szerbiát és Montenegrót képviselő) kormány a tulajdonviszonyok tisztázásán és a visszajuttatások előkészítésén, továbbá a mai igényeknek megfelelő tervezési és építési törvényeken dolgozik. Mindez a legális építőtevékenység feltétele. A Milosevics alatt központosított építési fennhatóságot is le kívánják bontani és visszaadni a tartományoknak, ill. városoknak. Az a program, amely házak legalizálása infrastruktúra-hozzájárulás fejében címmel jellemezhető, s amely az új tulajdonosok nagy része előbb-utóbb bizonyosan támogat majd, egyelőre inkább csak néhány fiatal tervező elképzelése. A politikusok közül csak kevesen ismerik fel a városfejlesztés, az infrastrukturális és társadalmi problémák, valamint a politikai kultúra összefüggéseit. A gyenge és eladósodott állam számára pedig a betelepültek informális öngondoskodása pillanatnyilag egyszerűen olcsóbb, mint a hajléktalanság. A nagy multú szerb soviniszta politika szülte viszonyok is útjában vannak a nehézségek gyors felszámolásának. Etnikai csoportok azaz választók vándorlása az aktív politizálás eszköze volt és néhány politikus ma is profitál belőle. Maga a probléma nyílt bevallása az elmúlt évek kliensrendszerének és a jogállamiság sérelmének beismerését, elmarasztalását és megváltoztatásának szándékát jelentené. Egy ilyen program azonban kockázatos a továbbra is bizonytalan politikai viszonyok közt. A legújabb történelemnek ez a tartós hatása és a hiányos jogállamiság miatt lefékeződött beruházások ma az egész Balkán gazdasági kilátásait beszűkítik és gátolják nemcsak a tervezést, de a fejlődést minden területen. Minden tárgyilagos megoldási javaslat azonnal a szélsőséges nacionalista politika, a vesztegetéses függések és a háborúk által létrehozott szövevényes kapcsolódási, ill. összeférhetetlenségi rendszerbe ütközik. Ilyen háttérrel ma is könnyebb nemzeti jelszavakkal voksokat gyűjteni, mint olyan apró, komplex intézkedésekkel, mint egy gondosan kimunkált lakónegyedterv. Hogy mikor tudja majd Belgrád informális városfejlődésének és következményeinek felszámolását legalább megkezdeni, aligha jósolható meg. A pénzsegélyek nemzetközi folyósítói gyorsíthatnák a folyamatot pl. az energiaháztartás területén kifejtett politikai nyomással. De egy ilyen beavatkozás hosszú távú működőképességéhez tekintettel kell lenni a politikai és társadalmi viszonyokra is, ez pedig helyi akciókat feltételez. Weidmann, R.: Belgrad wächst nachts. = tec21, 25. sz jún. 21. p (Dr. Boros Tiborné) Perović, M. R.; Žegevac, Z.: The destruction of an architectural culture: the 1999 bombing of Belgrade. = Cities, 17. k. 6. sz dec. p