DUSA ÁGNES RÉKA KÜLFÖLDI HALLGATÓK A DEBRECENI EGYETEMEN

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DUSA ÁGNES RÉKA KÜLFÖLDI HALLGATÓK A DEBRECENI EGYETEMEN"

Átírás

1 DUSA ÁGNES RÉKA KÜLFÖLDI HALLGATÓK A DEBRECENI EGYETEMEN Szakdolgozat Szociológia MA szak Nappali tagozat Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó

2 Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszék 2011

3 Külföldi hallgatók a Debreceni Egyetemen írta Dusa Ágnes Réka Kijelentem, hogy a szakdolgozat megfelel a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszéke által támasztott tartalmi és formai követelményeknek Államvizsga-bizottság elnöke Témavezető Bíráló

4 Debrecen 2011

5 Alulírott Dusa Ágnes Réka kijelentem, hogy a jelen szakdolgozat a saját munkám, amely kizárólag a saját kutatásaimon illetve a hivatkozásokban és a felhasznált irodalomjegyzékben megjelölt információkon alapul. Kijelentem, hogy kutatásaim során és a szakdologzatomban nem sértettem meg más szerzők vagy intézmények szerzői jogait. Kijelentem, hogy a jelen szakdolgozat sem annak részei nem kerültek benyújtásra egyetlen felsőoktatási intézményben sem diplomamunkaként vagy szakdolgozatként vagy azok részeként. Debrecen, március 30. aláírás

6 Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki azoknak, akik a szakdolgozatom elkészítésében segítségemre voltak. Szüleimnek, akik munkájukkal és törődésükkel megteremtették az alapokat számomra. Konzulensemnek, Prof. Dr. Szabó Ildikónak iránymutatásáért és hasznos tanácsaiért. Az összes interjúalanyomnak, akik az interjúk során őszintén válaszoltak a kérdéseimre, ezzel támogatva a munkámat.

7 TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető Történeti áttekintés Szociológiaelméleti áttekintés Nemzetközi és magyar adatok Nemzetközi tendenciák Magyarország mint a diákmobilitás célországa táblázat: A Magyarországra érkező külföldi hallgatók országok szerinti bontásban (2007/2008) ábra: Külföldi hallgatók képzési területek szerinti megoszlása országonként (2010) Adatok a Debreceni Egyetemet választó külföldi diákokról táblázat: A DE-n tanuló külföldi hallgatók száma Külföldi hallgatók a szociológiai kutatások tükrében táblázat: Magyarországgal kapcsolatos pozitív és negativ tapasztalatok (Berács Malota 2007:8,9) Kvalitatív kutatás Interjúk Az interjúalanyok Az interjúk főbb dimenziói Interjúelemzés Honlapok tartalomelemzése Összegzés és további lehetőségek Irodalomjegyzék Mellékletek számú melléklet: A Debreceni Egyetem karain tanuló külföldi hallgatók száma évenkénti bontásban 2004 és 2010 között számú melléklet: A Debreceni Egyetem külföldi hallgatói országok szerinti bontásban 2004 és 2010 között számú melléklet - Interjúvázlat (magyar segítőkkel ) számú melléklet - Interjúvázlat (külföldi hallgatókkal) számú melléklet Honlapok tartalomelemzése

8 1. BEVEZETŐ Kutatásom egy nagy és átfogó, az OTKA által 1 támogatott, Campus-lét a Debreceni Egyetemen nevet viselő, hároméves ifjúságszociológiai kutatásba illeszkedik. A Campus-lét kutatás az egyetemisták kortársi szocializációjának vizsgálatát tűzte ki céljául, s különösen a csoportképződést és a csoportkultúrák belső világának elemzését helyezte fókuszba. Ezen hatalmas vállalkozáson belül saját kutatásom témája a külföldi hallgatók magyarországi képzéséhez köthető szociológiai problémák vizsgálata. Különösen azokra a kérdésekre szeretnék koncentrálni, hogy a Debrecenben tanuló külföldi hallgatók hogyan tudnak beilleszkedni a magyar társadalomba tanulmányaik idején, mennyire nyitottak a magyar kultúra és a helyi emberek (diákok) iránt, hogyan dolgozzák fel a kulturális különbségeket. Jelen dolgozat ezen nagyobb, a külföldi hallgatókkal foglalkozó vizsgálódásaim eddigi eredményeit hivatott bemutatni. Dolgozatom felépítése a következő: a külföldi egyetemjárás történeti áttekintése után néhány, a témám szempontjából érdekes szociológiaelméleti megközelítést és az általuk felvetett kutatási kérdéseket, hipotéziseket szeretném bemutatni. A nemzetközi, magyar és Debreceni Egyetemre vonatkozó adatok elemzését követően először a szakirodalomban található empirikus vizsgálatok legfőbb következtetéseit foglalom össze, majd saját kutatásaim eredményeit elemzem. Dolgozatom utolsó részében az eddigi eredmények összegzésére vállalkozom. Ebben a részben foglalom össze a további kutatómunka szempontjából fontos módszertani és kutatástervezési tapasztalatokat is. Először az interjús kutatás részeredményeiről, majd a lehetséges további irányvonalakról, ötletekről szeretnék beszámolni. Ezt azért tartom fontosnak, mert a Debrecenben tanuló külföldi diákok csoportvilágával és egyetemi szocializációjával kapcsolatos kutatásaimat a következő években folytatni szeretném. 1 OTKA K

9 2. TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A hallgatói mobilitás szakirodalma gyakran olyan modern jelenségnek írja le a külföldön való tanulást, melyet a globalizációs folyamatok vagy a tudástársadalom előretörése hoztak létre. A társadalmi változások valóban felgyorsították és megnövelték a diákmobilitásban résztvevő fiatalok számát: az angol elsődleges közvetítőnyelvvé válása, a közlekedés fejlődése, az országok közötti gazdaságipolitikai-oktatási együttműködések és az Európai Unió határainak átjárhatósága mind szélesebb társadalmi rétegek számára teszik lehetővé a külföldi egyetemekre való beiratkozást. Azonban tudnunk kell, hogy már az első európai egyetemek megalakulását követően megindult a peregrináció, azaz a külföldi egyetemjárás. Az egyetemi és városi levéltárak forrásait sokan feldolgozták, így számos tanulmány született mind a magyar diákok külföldi tanulmányairól, mind a Magyarországon tanuló külföldiekről, elsősorban történészek, irodalomtörténészek vagy filológusok tollából. 2 Nem célom részletes leírását adni a közép-, újkori és modern peregrinációnak, de a rendelkezésre álló forrásokból néhány tendenciát mégis szeretnék felvázolni. A Heilauf Zsuzsanna által szerkesztett könyv alapján négy kiemelkedő magyar köz- és oktatástörténeti korszakot, Ginter Károly tanulmánya alapján pedig a II. világháborút követő időszakot szeretném röviden bemutatni. Figyelemre méltó, hogy az elsőként említett könyv szerint kik számítottak külföldieknek. Heilauf és munkatársai egyetemi névsorokat vizsgálva az Osztrák- Magyar Monarchia területén kívülről érkezőket, másrészt a Monarchia határain belülről, de a történeti Magyarország határain kívül született diákokat tekintették külföldinek, tehát nem nemzetiség vagy anyanyelv szerint szelektáltak. Az 1635 és 1777 közötti időszakban a Nagyszombati Egyetem alapításától annak Budára helyezéséig 302 külföldi hallgató tanult az intézményben. Ez egészen szép szám, tekintve, hogy a bécsi 2 Utóbbira kitűnő példa az 1993-ban megjelent háromkötetes Régi és új peregrináció: Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon című könyv, melyben a szerzők (irodalmárok, nyelvészek, történészek) 1823 oldalon foglalkoznak a magyar-külföldi kapcsolatokkal, mégpedig egészen különböző megközelítések alapján, s különböző korszakokat vizsgálva: középkori és a rendszerváltást követő kutatásokat egyaránt tartalmaz a három köttet. 9

10 egyetem is, mely a kor legjobb európai egyetemének számított (Szögi, 2001), s sok hallgatót vonzott, igen közel volt. A külföldi hallgatók elsősorban a bölcsészkaron tanultak (201 fő), illetve sokan végeztek a később létrehozott orvosi karon (51 fő). A hallgatók születési helyét tekintve a Birodalmon belülről legtöbben a morva, sziléziai és cseh terültekről érkeztek (120 fő), de jelentős a horvát területekről érkezők száma is, míg az osztrákokat csupán 30 hallgató képviselte pont a bécsi és a grazi egyetemek nagyobb vonzereje miatt. A Habsburg Birodalom területén kívülről német tartományokból, lengyel területekről, Európa egészen távoli területeiről (mint Hollandia vagy Spanyolország), sőt, a Török Birodalomból is érkeztek a Nagyszombati Egyetemre. (Heilauf 2006; Szögi 2001) és 1849 között Mária Terézia és II. József uralkodása alatt az oktatásügy, így a felsőoktatás is gyökeresen megváltozott: a két Ratio Educationis (1777, 1806) az egyháztól az állam irányítása alá helyezte és központosította az oktatást, átszervezte az oktatási központokat, előtérbe helyezte a reál (orvosi és mérnöki) tudományokat. A magyar és a külföldi egyetemisták száma is nőtt (1777 és 1849 között összesen 4668 fő volt). Utóbbiak esetében a latin és német tanítási nyelv dominanciája és a hazájukban is könnyen átváltható diploma és tudás (pont a korban favorizált reáltudományok) megszerzése segítő tényezőknek tekinthetők. A korszakból már nemcsak egyetlen intézet külföldi hallgatóiról találtak forrásokat Heileuf és munkatársai, hanem már hét tanintézet akadémiai osztályának névsorát tekintették át. 3 Ezek közül három emelhető ki a külföldi hallgatók magas létszáma miatt: a pesti orvosi kar (1784 fő), a selmecbányai (1632 fő) és a pozsonyi Akadémia (736 fő). Ennek megfelelően a legtöbben az orvosi és bányászati képzésekbe kapcsolódtak be. A korszakban legtöbben a cseh és osztrák tartományokból érkeztek (a külföldiek 31, illetve 30 százaléka), Galíciából és Horvát- Szlavóniából a külföldi diákok százaléka (Heilauf 2006). A következő korszak az 1850 és 1867 közötti. A szabadságharcot követő években újabb reformokat vezettek be: a teológiai kart kivéve a német lett a kötelező 3 A következő tanintézetek hallgatóinak névsorait tekintették át: Pesti Orvostudományi Kar, Selmecbányai Bányászati Akadémia, Keszthelyi Gergikon, Magyaróvári Gazdasági Tanintézet, Kolozsvári Király Líceum, Pozsonyi Királyi Akadéma, Nagyváradi Királyi Akadémia. Az akadémia és az egyetem között elsősorban a karok számában van különbség. Az akadémia olyan felsőoktatási intézmény, amelynek rendszerint egy vagy legfeljebb két fakultása van. Az egyetemen legkevesebb három fakultásnak kell lennie. Általában az egyetemeknek van joguk tudományos fokozat kiadására. 10

11 tanítási nyelv. Ez a felsőoktatás nemzetivé válását ugyan gátolta, de az idegen területekről érkező hallgatók számára előnyös volt, s ezt számuk növekedése is mutatja egészen az októberi diplomáig, mikortól a tanítás magyarul (is) folyhatott. Ez idő alatt nőtt az érdeklődés a mezőgazdasági, a bányamérnöki és a jogi kar iránt, viszont csökkent az orvosi képzésben részt vevők száma. A magyar tannyelv bevezetését követően minden szakon csökkent a külföldi hallgatók száma. A legtöbb diák továbbra is cseh (ezen időszak során az összes külföldi hallgató 50 százaléka), illetve osztrák (25 százalék) területekről érkezett. A horvátok száma az 1848-as konfliktus leredukálódott (korábbi részarányuk felére, azaz 7 százalékra). A Habsburg Birodalom határain túlról korábban is kevesen érkeztek, ez 1850 és között sem változott (Heilauf 2006). A dualizmus időszaka a magyar felsőoktatás számára felfelé ívelő periódus volt, sikerült a tananyagot és a tárgyi feltételeket tekintve európai színvonalú felsőoktatást létrehozni. Új egyetemek alapultak, illetve régebbi intézmények egyetemi rangot kaptak. Az 1868 és 1919 közötti korszakot megvizsgálva 8 egyetemről 4 összesen 973 külföldi hallgatóról találtak adatot a szerzők, s ez is azért lehetséges, mert néhány egyetem (pl. a magyaróvári) egy ideig megtartotta a német tannyelvet. Ugyanakkor a magyar egyetemekre peregrinálók alacsony száma is érdekes abból a szempontból, hogy a születési helyek kibővültek, azaz területi bővülésről beszélhetünk: a hagyományos osztrák, cseh és újból jelentős horvát kapcsolatok mellett megnőtt a balkáni országokból érkezők száma, sőt olyan távoli országokból is érkezett egy-két hallgató, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Brazília (Heilauf 2006). Ginter Károly Tanulmányi célú migráció Magyarországon a II. világháború után című tanulmányában az 1940-es és 1970-es évek között budapesti egyetemekre beiratkozó külföldi hallgatókkal kapcsolatos vizsgálódásainak tapasztalatait ismerteti. A második világháború alatt önkéntes tanulmányi célú mobilitásról nem beszélhetünk. A háború lezárását követően azonban a Szovjetunió elutasító álláspontja miatt nem indulhatott újra az egyetemjárás, legalábbis intézményes formájában nem. Változást az 1952-es év hozott, mikor húsz koreai hallgató érkezett az ún. Koreai Iskolába. Az 56-os forradalom miatt a diákokat országuk visszahívta, s sokáig nem jelentek meg külföldi hallgatók a magyar egyetemeken. Később a Koreai Iskola Külföldi Ösztöndíjasok 4 Királyi József Műegyetem, Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia, Magyaróvári Gazdasági Akadémia, Állatorvosi Akadémia, Keleti Kereskedelmi Tanfolyam (Akadémia), Kassai, Keszthelyi, Kolozsvári Mezőgazdasági Akadémia. 11

12 Egyetemi Előkészítése néven újraindult, s 1962-től már kb. 100 szomszédos szocialista országból, Afrikából, Ázsiából, Közép- és Dél-Amerikából érkező hallgató tanult az intézmény keretei között és 1989 között már átlagosan évente kb. 600 diák iratkozott be a két éves, intenzív nyelvi kurzusra, mely a magyarországi egyetemi tanulmányaikat könnyítette meg. Ginter adatai alapján tehát megállapíthatjuk, hogy 1962 és 1989 között kb külföldi érkezett hazánkba, s kapcsolódott be a magyar nyelvű felsőoktatásba. Sajnos, részletes adatokat nem közöl arról, hogy ezek a hallgatók mely egyetemekre kaptak ösztöndíjat, s csak a szakmai nyelv négy részre bontása utal arra, hogy elsősorban milyen szakokra jelentkeztek a diákok: agrár, bölcsész, közgazdász, orvosi és mérnöki szaknyelvi csoportok indultak. A küldő országok pontos körét sem határozta meg Ginter. A rendszerváltást követő időszakról azonban már egészen pontos adatok állnak rendelkezésre, ezeket később, a 4. fejezetben ismertetem. 12

13 3. SZOCIOLÓGIAELMÉLETI ÁTTEKINTÉS A fent leírt problémák vizsgálatához remek elméleti alapot nyújt Schütz, valamint a Berger-Luckmann szerzőpár, de a fenomenológiai megközelítéseket kiegészítettem az élménytársadalom teóriájával, Bourdieu tőkeelméletével, a honnethi elismeréselmélettel és Weber cselekvéselméletével. A szociológiaelmélettel azért is fontos foglalkozni, mert számos kérdést felvetnek, melyek a későbbi kutatásban hasznosak lehetnek. Schütz Az idegen című írásában azt elemzi, hogy egy másik országba/kultúrkörbe bekerülő idegennek ahhoz, hogy ott élni tudjon, meg kell ismernie az ott élők természetesnek és biztonságosnak vélt életvilágát (1984). Azonban az életvilág igazából inkoherens, inkonzisztens (ellentmondásos) és részlegesen tiszta (irracionális). Akik az adott életvilágban nőnek fel, nem kérdőjelezik meg az életvilág racionalitását/koherenciáját/konzisztenciáját, mivel számukra kellően teljesül a három feltétel ahhoz, hogy boldogulni tudjanak benne. Ha azonban egy idegen új életvilágba csöppen, ez számára problémát jelent, mivel nem találja természetesnek az új kulturális mintákat, s nem is könnyű neki megértenie és még nehezebb alkalmaznia is azokat. (Schütz egy nagyon érzékletes magyarázó példát hoz erre: más megérteni egy idegen nyelvet, és más tudni szabadon kifejezni rajta a gondolatainkat.) Míg az adott életvilágban felnövekvők számára jól bejáratott receptek és attitűdök állnak rendelkezésre, addig egy idegennek folyton ellenőriznie kell, hogy pl. egy adott cselekvéssel a kívánt eredményt érte-e el. Az idegen nem ismeri az új életvilágban meglévő típusos és anonim attitűdöket, ezért beazonosítani és felölteni is nehézkesen tudja őket. Schütz szerint az idegeneket az objektivitás és a kétes lojalitás jellemzi. Az objektivitás egyik oka a kritikusság, valamint az, hogy a kulturális elemek ismerete és precíz mérlegelése szükséges az életvilág megismeréséhez (amiket ugye, az életvilágban felnövekvők csak úgy elfogadnak), harmadik oka maga a tapasztalat, hogy az életvilág törékeny és elveszíthető. Kétes lojalitásuk abból adódik, hogy az idegen nem fogadja el az új kulturális mintázat (életvilág) egészét természetes és megfelelő életvitelként, ami a csoporttagok számára megdöbbentő lehet, s az idegent hálátlannak tartják (Schütz 1984). Kérdés lehet, hogy a külföldi hallgatók hogyan élik meg azokat a problémákat, amik az életvilágok különbözőségéből adódnak. Egyáltalán, milyen konkrét 13

14 problémákról tudnak beszámolni. Hipotézisem ezzel kapcsolatban az, hogy minél különbözőbb a fogadó életvilág (Magyarország, Debrecen) és a kibocsátó életvilág, annál konfliktusosabban élik meg a két életvilág közötti különbséget, annál nehezebb az új életvilág megértése és a receptek alkalmazása, s annál gyakrabban vádolják meg őket a csoporttagok kétes lojalitással (pl. az arab lányok fejkendője miatt). Arra a kérdésre, hogy két különböző életvilágú egyén között hogyan jöhet létre közös cselekvés, Berger és Luckmann adja meg a választ (1998). Szerintük az interszubjektív valóságot az emberek közösen hozzák létre és osztoznak is rajta, azonban annak, hogy mások számára is objektív tudássá váljon az egyéni szubjektív tudás, fontos feltétele a nyelviség, a kommunikáció. (Mivel ezáltal jöhet létre az externalizáció objektiváció internalizáció ciklus.) (Berger Luckmann 1998) Közös valóságfelépítés (és az életvilágok összehangolása) akkor lehetséges, ha az egyének kommunikálnak. Ehhez mindkét oldalról (egyrészt a fogadó ország diákjai, tanárai stb. részéről; másrészt a külföldi diákok részéről) valamilyen nyitottság szükséges. Hipotézis lehet az, hogy a fogadó ország diákjai és kultúrája iránt nyitottabb külföldi hallgatók és/vagy azok, akik sok időt töltenek itt (pl. az orvostanhallgatók nagy része), több valóságfelépítő ciklusban vettek részt együtt a helyi diákokkal, tanárokkal, ismerősökkel. Különösen igaz ez azokra a külföldi hallgatókra, akik szoros barátságot ápolnak magyar diákokkal és/vagy a párjuk is magyar. Az interjúk és fókuszcsoportok során ezért érdemes az alapján kiválasztani az alanyokat, hogy mennyire integrálódtak a magyar diákok közé, majd megvizsgálni, hogy a két különböző csoportba tartozók (a fogadó ország kultúrája iránt nyitott/zárt) hogyan élik meg az életvilágok különbözőségéből fakadó esetleges konfliktusokat. A külföldön való tanulást élményracionalitási szempontból is megközelíthetjük. ( Az Erasmus egy jó buli. ) A idegen kultúrák megismerése és az utazás is az élménytársadalom jellegzetes elemei, ezért nem meglepő, hogy a diákturizmus is elterjedt és globálissá vált. A külföldön való tanulás önmagában nem újkeletű: mióta egyetemek léteznek, létezik diákmobilitás, azonban sokáig csak szűk réteg számára volt ez elérhető hiszen eleve kevesen jártak egyetemre. Ma már a fejlődő országok is egyre nagyobb arányban vesznek részt a diákmobilitásban. A korábbi gazdasági kényszer korlátai lebomlóban vannak. Az élménytársadalom elmélet kutatási témámra való 14

15 relevanciáját megerősíti az, hogy a szakirodalom szerint magas azok aránya, akik olyan országot/várost választanak tanulmányaik célpontjául, ahol korábban turistaként már jártak, és jól érezték magukat. Szerintem Schulze öt ideáltipikus miliője (nívó; integrációs; harmonikus; önmegvalósító; szórakozó) közül a negyedik (önmegvalósító miliő: fiatalok, magasan képzettek, belsőre fókuszálnak, énben rögzített a világképük) jellemző a külföldön tanulókra. Mivel az egy miliőbe tartozók könnyebben megértik egymást, ezért lehetséges az, hogy ez segíti a közös valóságfelépítést és a különböző életvilágok kölcsönös megértését. Persze kérdést jelent az, hogy az olyan kötött pályákon túl, mint a gazdaság vagy a társadalmi rendek és osztályok melyek az elmélet szerint képesek feloldódni az élménytársadalomban, mindenesetre veszítenek strukturáló erejükből olyan csoportkategóriákat tekintve is megtörténik-e ez a feloldódás, mint az etnikum, a vallás vagy a nemzetiség (Schultze 2000). Honneth elismerés-elméletéből csak azt a konkrét problémát szeretném kiragadni, hogy milyen jogok járnak a külföldi hallgatóknak (pl. dolgozhat-e ugyanolyan feltételek mellett, mint a helyi diákok stb.) és mennyire értékelik őket társadalmilag hasznosnak és megbecsültek, azaz mennyire fogadják el az életformájukat. Pl. az egyetemi menzák kínálnak-e vegetáriánus vagy disznóhúsmentes ételeket, külföldi specialitásokat; diákok hordhatják-e a nemzeti/vallási előírásoknak megfelelő öltözéket stb. (Honneth 1997). Ez az elmélet is kapcsolható az életvilágok konfliktusához, hiszen egy életforma elutasítása egy életvilág elutasítását jelenti. Ugyanakkor különbség is van köztük, mégpedig az, hogy egy adott életforma elismerését csak kivívni lehet, az életvilágokat viszont a kommunikáció útján lehet összehangolni. Úgy gondolom, hogy az elismerés jogi formáit már nem szükséges konfliktusok árán kivívniuk a külföldi hallgatóknak, hiszen (komoly) jogi akadályok nincsenek előttük. A szolidaritást tekintve viszont érdekes lenne megkérdezni a külföldi hallgatóktól, hogy ők hogyan érzik: mennyire elfogadott és megbecsült az életformájuk. Bourdieu szerint a gazdasági tőke mellett a kulturális és a társadalmi tőke is befolyásolja a társadalmi pozíciókat (Bourdieu 2008). A kulturális tőke három formája a benső, inkorporált; a tárgyiasult, objektivált; valamint az intézményesült kulturális tőke. A társadalmi tőke egy bizonyos csoporthoz való tartozást jelent, s a csoporthoz való 15

16 tartozás előnyökkel és hátrányokkal járhat. Csoporttagként kapcsolatainkat fel tudjuk használni a saját érdekeink szerint. Azonban egy hatékony kapcsolatháló kialakítása sok időt/energiát vesz igénybe, kivéve, ha valaki egy magas presztízsű csoportnak (pl. neves családnak) a tagja, mert akkor jóval kevesebb időbeli és gazdasági ráfordítást igényel a kapcsolatok kialakítása, illetve a csoporttagság kivívása. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a különböző külföldi hallgatók milyen tőkefajtákkal rendelkeznek, s ezek alapján lehet-e őket valahogyan csoportba rendezni. Különösen a társadalmi tőke az, ami érdekes lehet az itt tanuló külföldiek esetében. Az, hogy külföldi hallgatók, pozitív, vagy negatív tőke (előnyt tudnak-e belőle kovácsolni, vagy inkább hátrányt jelent számukra)? A társadalmi tőke egyik összetevője, a kapcsolati tőke különösen érdekes lehet: milyen hálózatokat tudnak kialakítani a külföldi hallgatók? Csak a saját kultúrájukból (kultúrkörükből) érkezőkkel alakítanak ki kapcsolatokat, vagy más külföldi csoportok közül és/vagy a magyar hallgatók közül is választanak barátot/lakótársat/párt. Úgy gondolom, minél több kapcsolattal rendelkezik valaki számára idegen országokból érkezőkkel, feltehetően annál könnyebben képes összehangolni a saját életvilágát másokéval, és talán könnyebben fogadja el és becsüli meg mások életmódját is. 16

17 4. NEMZETKÖZI ÉS MAGYAR ADATOK 4.1. NEMZETKÖZI TENDENCIÁK Mióta Európában megalakultak az első egyetemek, azóta létezik külföldön való tanulás. Azonban míg a középkortól az ipari társadalmakig csak igen szűk réteg jutott hozzá a lehetőséghez, hogy külföldön folytassa tanulmányait (sőt, hogy egyáltalán tanulhasson), addig a jelenlegi korszakban melyet mind a tudástársadalom, mind az információs társadalom kifejezés jó jellemez a globalizáció, az oktatási expanzió, a tömeges felsőoktatás és az élethosszig tartó tanulás következtében egyre nagyobb a külföldön tanuló hallgatók aránya. Az Atlas of Student Mobility és az Open Doors 2006-os adatai szerint 2,5 millióan tanulnak másik országban, mint ahol születtek. (Tehát ide tartoznak azok is, akik pl. a szüleikkel együtt másik országban telepedtek le, ami inkább a szülők munka miatti mobilitásból fakad, nem a gyermek tanulási célú mobilitásából.) Vegyük tehát sorba a legnagyobb fogadó országokat, illetve a köztük kialakuló jellegzetes mobilitási mintázatokat. A nemzetközi trendek után először Európára, majd Magyarországra szűkítem le a külföldi hallgatókkal kapcsolatos elérhető statisztikai adatokat, hogy végül a Debreceni Egyetem ide vonatkozó adatsorait is bemutathassam. Az angol nyelvű országok (USA, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália) vezető pozícióban vannak ugyan, ám a fejlődő országok (Kína, India) is növekvő részt vesznek ki a hallgatói mobilitásból ről és 2006-ra többek között Kína nagyarányú bekapcsolódásának köszönhetően a fogadó országok térbeli koncentrációja csökkent. Bár még mindig az Egyesült Államok fogadja a legtöbb hallgatót (2006-ban az összes külföldi hallgató 23 százalékát), és az USA-t még mindig a három nagy Nyugat-Európai ország (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország) követi, 2002-höz képest hét új ország jelent meg a legnagyobb befogadók között: a már említett Kína mellett a Dél- Afrikai Köztársaság, Malajzia, India, Thaiföld, Mexikó és egyedüli európai államként Magyarország. Ez alapján Magyarország 2006-ban a 23. legnagyobb befogadó ország volt a világon, míg az európai országokat (Törökországgal együtt) figyelembe véve a 15. (Langerné 2009). Ezzel szemben az elsősorban Európára koncentráló Erasmus Student Network (ESN) 2008-as felmérése szerint a legfőbb célország Németország mellett és Franciaországot megelőzve Spanyolország, ami azért érdekes, mert a

18 os adatsor szerint Spanyolország csupán a 14. legnagyobb európai befogadó (Bauwens et al. 2008). Az eltérés minden bizonnyal a mintavételből adódik, tehát abból a módszertani problémából, hogy a 2006-os adatsorok (Atlas of Student Mobility, Open Doors) a külföldi állampolgársággal rendelkező, de már huzamosabb ideje az adott országban élő hallgatókat is külföldi diáknak tekintik, míg az ESN survey kifejezetten a cserediákokra (s a cserediákokon belül is elsősorban az Erasmusos hallgatókra) koncentrált. A két adatsort összevetve úgy vélem, Németország és Franciaország azért érhetett el mindkét elemzésben előkelő helyet, mert mindkét országban egyaránt magas a bevándorlók és a tényleges cserediákok aránya is. A módszertani probléma azonban máris felhívja a figyelmet egy fontos definiálási kérdésre: pontosan kiket tekintsünk külföldi hallgatóknak. Csupán a cserediákokat és önköltséges diákokat tekintsük-e a vizsgálat tárgyának, vagy a bevándorlók gyermekeit (akik lehet, hogy évek óta az adott országban élnek, de még nem szerezték meg a fogadó ország állampolgárságát) és a vegyes házasságokból származókat is? A problémára még később visszatérek. A mobilitás iránya jellegzetes képet mutat abból a szempontból, hogy a külföldön tanulás néhány tehetős országot és néhány tucat feltörekvő országot kapcsol össze (Langerné 2009: 71). Nézzünk meg néhány ilyen tipikus összekapcsolódást, mielőtt rátérnénk Magyarország speciális befogadói szerepére. Az USA-ba 2003-ban a legnagyobb arányban (55 százalék) Ázsiából érkeztek hallgatók, míg az Európából érkezők 17, a Latin-Amerikából érkezők pedig csupán 12 százalékát tettek ki az összes ott tanuló külföldinek. Ausztrália közelsége okán az Ázsiai kontinens hallgatói számára vonzó: a diákok 82 százaléka valamelyik ázsiai ország lakója. Ezzel szemben az európai országokat az európaiak választják célországnak. Persze különleges mintázatok itt is kirajzolódnak. Franciaország és Portugália azért érdekes ebből a szempontból, mert oda sokan érkeznek Európán kívül a volt gyarmatok területéről (mégpedig magas, százalékos arányban). Írországban az észak-amerikaiak nagy aránya feltűnő (Európából a hallgatók 34, míg Észak-Amerikából 35 százaléka érkezett) 5, Spanyolországban pedig a magas európai hallgatói arány (58 százalék) mellett a közös spanyol nyelv okán a Latin-Amerikából érkezők száma is nagy, arányuk 25 százalék (Langerné 2009). 5 Ez az adat engem azért lepett meg, mert más angol nyelvű országban (Egyesült Királyság, Ausztrália, Új-Zéland) nem jellemző az észak-amerikaiak magas aránya. 18

19 4.2. MAGYARORSZÁG MINT A DIÁKMOBILITÁS CÉLORSZÁGA Magyarország iránt a kilencvenes évek óta egyre növekszik az érdeklődés, ami mind számszerűen, mind a földrajzi kiterjedtséget tekintve is megmutatkozik (Rédei, 2007). Míg a rendszerváltás előtt, az 1985/1986-os tanévben még csupán külföldi hallgató tanult magyar egyetemeken, addig a számuk tíz évvel később már ra emelkedett (1995/96-os tanév), 2003/2004-ben , 2006/2007-ben pedig fő volt (Szemerszki 2005; Rédei 2007). A nagyon magas számszerű növekedést nem követi olyan meredeken a hazai és külföldi hallgatók arányának növekedése hiszen a magyar diákok közül is egyre többen tanulnak tovább valamilyen felsőoktatási intézményben, de azért itt is megfigyelhető tendenciaszerű növekedés. 6 A hallgatók háromnegyede nappali tagozatos, ez alól a mezőgazdasági szakok jelentenek kivételt, ahol több a levelező vagy esti tagozatot választók aránya. A legtöbb külföldi Európából érkezik, a os tanévben a külföldi hallgatók 80 százalékát adták (Rédei 2009). Egy frissebb adatsor a 2007/2008-as tanévre vonatkozó országos adatokat mutatja be (Berács et al. 2009): 1. TÁBLÁZAT: A MAGYARORSZÁGRA ÉRKEZŐ KÜLFÖLDI HALLGATÓK ORSZÁGOK SZERINTI BONTÁSBAN (2007/2008) 6 A külföldiek magyar hallgatókhoz viszonyított aránya: 1985/86:2,5%; 2003/2004:3,2%; 2005/2006: 3,4%; 2006/2007: 3,8% (Szemerszki 2005; Rédei 2007; Langerné 2009). 19

20 Ezek az eredmények is az európaiak, s ezen belül is a szomszédos országok fölényét mutatják. A különböző évekre vonatkozó kutatások 7 mind a küldő országok következő sorrendjét körvonalazzák: Románia, Szlovákia, Ukrajna és Szerbia (és Montenegró), ez utóbbi két országot 2006-ra megelőzi Németország. Izrael és Norvégia versenye szintén kiegyenlített. Ezen a ponton érdemes összehasonlítani napjaink adatait az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka és a pártállami korszak adataival, mivel az összehasonlítás eredményei nagyon jól szemléltetik azt, hogy az aktuális politikai környezet, s a technikai fejlődés mennyire nagy befolyással volt a tanulási célú migrációra. A legérdekesebb az, hogy az osztrákok, csehek és horvátok érdeklődése mennyire lecsökkent a hazánkban való tanulás iránt. Ausztriából inkább Nyugat-Európába (az egykori EU15 országaiba) irányul a diákmobilitás. Csehország kibocsátó és befogadó országként is egyre jelentősebb szerepet tölt be a nemzetközi diákmobilitásban, de a hallgatók a hagyományos magyarországi peregrináció helyett Nyugat-Európa egyetemeire jelentkeznek (Rédei, 2007). A nagyobb múltra visszatekintő peregrinációs kapcsolatok közül a német erősödött meg leginkább. Az 1960-es évektől a nyolcvanas évekig tartó, elsősorban az ázsiai és afrikai fejlődő országokból érkező ösztöndíjasokkal kialakított kötelék is okozhatja például a vietnámiak, nigériaiak és kínaiak jelentős arányát. Már abban a korszakban is előfordult, hogy egy családból többen jöttek hozzánk tanulni, sőt az egykori magyarországi ösztöndíjasok gyermekeiket is ide küldték felsőfokú képzésre (Ginter, 1993). Feltételezhetjük, hogy a rendszerváltást követően ezek a hálózatok még nyitottabbá és szabadabbá válhattak, s korábban olyan kuriózumnak számító a szocialista korszakban ösztöndíjas lehetőség híján egyéni tanulási mobilitással hazánkba érkező angol, kanadai és amerikai hallgatók száma is szaporodott, ami nagyrészt a kivándorolt, kimenekülő magyarok 8 leszármazottainak köszönhető /2005-ös tanévre lásd: Berács, 2007, Szemerszki 2005; 2005/2006-os tanévre lásd: Rédei 2009; 2006/2007-es tanévre lásd: Rédei Az 1956-os forradalmat követően emigrációba kényszerülő hallgatókról találtam egy nagyon izgalmas könyvet, melynek címe Kényszerű tanulmányúton 1956-os magyar egyetemi hallgatók Nagy-Britanniában, s melyet Czigány Magda írt, aki maga is hallgatóként emigrációba kényszerült. Az egyik fejezetét (A beilleszkedés fokozata) különösen a kulturális konfliktusok feltárása során és az interjúkérdések összeállításakor hasznosítottam. Lásd bővebben az 5. fejezetben. 20

21 Érdemes azt is áttekintenünk, hogy a külföldi hallgatók milyen szakokat részesítenek előnyben magyarországi képzésük során. Ezzel kapcsolatban rendelkezésünkre áll egy OECD országokat összehasonlító tanulmány (Education At A Glance 2010), lásd 1. ábra. Ugyan a képzési típusok összevonásának logikájával nem egészen értek egyet (bár elfogadom, hogy az áttekinthetőség kedvéért szükség volt a durva összevonásokra), az mindenesetre egyértelműen látszik, hogy Magyarország az egészségügyi karaival nemzetközi szinten kiemelkedő vonzerővel bír, hasonlóan magas arányban népszerű egészségügyi képzések csak Belgiumban és Spanyolországban vannak. A történeti részben bemutatott korszakokhoz hasonlóan az orvosi képzések mellett hazánkban még mindig magas a mezőgazdasági karokon tanuló külföldiek száma az Európai Uniós átlaghoz képest (Szemerszki 2005). 1. ÁBRA: KÜLFÖLDI HALLGATÓK KÉPZÉSI TERÜLETEK SZERINTI MEGOSZLÁSA ORSZÁGONKÉNT (2010) 9 9 A táblázat forrása: Educaton At a Glance 2010, 322. o. 21

22 4.3. ADATOK A DEBRECENI EGYETEMET VÁLASZTÓ KÜLFÖLDI DIÁKOKRÓL A Debreceni Egyetemen tanuló külföldi hallgatókról is rendelkezünk adatokkal. A Debreceni Egyetem honlapjáról származó információkat az 2. táblázatban próbáltam összefoglalni: a hallgatók számának tendenciaszerű növekedését láthatjuk 2004-től. (Sajnos, régebbi adatokat nem találtam.) A külföldi hallgatók regisztrálása minden év októberében történt, ezért feltehetően még változatosabb is lehet az itt tanuló külföldiek aránya: lehetséges, hogy valaki csak három hónapig maradt hazánkban, nem az egész tanévben, viszont a felmérésben nem jelennek meg azok a hallgatók, akik a második félévben iratkoztak be valamelyik képzésre. Tanév 2004/ / / / / /2011 Fő TÁBLÁZAT: A DE-N TANULÓ KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZÁMA 10 A Debrecenben tanuló külföldi hallgatók számát karonkénti bontásban az 1. számú melléklet tartalmazza. A táblázatból kiolvasható, hogy a legtöbb karon növekvő tendenciát mutat a külföldi hallgatók száma. Ez alól csak az Egészségügyi Kar, a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (a régi Hajdúböszörményi Pedagógiai Főiskolai Kar) jelent kivételt: ezeken a karokon az utóbbi öt évben egyébként is alacsony volt a külföldi hallgatók bekapcsolódása. A legnépszerűbb kar egyértelműen az ÁOK, de sok hallgató választ a BTK, a Fogorvostudományi Kar illetve a TTK kínálatából. A 2004/2005-ös tanévhez képest 2009/2010-re duplájára nőtt az Informatikai Karon tanuló külföldiek száma. Még ennél is nagyobb arányú növekedés figyelhető meg a Gyógyszerésztudományi Karon 11, a Műszaki Karon 12 és a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Karon A táblázat saját szerkesztés, az adatok forrása: /2005-ös tanévben A GYTK-on 9 nappali tagozatos külföldi hallgatót regisztráltak, míg a 2009/2010-es tanévben már 72-t /2005-ben a MK-on 10 külföldi hallgató tanult, es tanévben pedig már Ugyanez az adat a KTK-ra vetítve: 2004/2005-ben 9 nappali tagozatos hallgató volt, míg 2009/2010-re már 94-re nőtt a számuk. 22

23 Ezek az adatok nagyrészt illeszkednek az országos trendekhez: A műszaki, ezen belül különösen az egyetemi képzés részaránya nagyfokú csökkenést, az agrárképzés részaránya kisebb fokú csökkenést mutat, míg az orvosi egyetemi képzés aránya egyértelmű emelkedést jelez a külföldi hallgatók vonatkozásában (Szemerszki 2005: 328). Nemzetközi összehasonlításban Magyarországon a külföldiek aránya a természettudományi és társadalomtudományi képzésekben a legalacsonyabb, míg az egészségügyi, szociális terülten magas (Szemerszki 2005). Az 1. számú melléklet adatai tehát igazolják, hogy a Debreceni Egyetemen is az orvostudományok iránti érdeklődés a legmagasabb, és a hallgatók száma is évről évre növekszik. Ugyanakkor a természettudományi területen is sokan tanulnak, s a számuk az utóbbi hat tanév során ha nem is olyan látványos mértékben, de emelkedett. Az agrárképzést tekintve (GVK, MTK) a nappali tagozatosok aránya valóban alacsony, viszont a Mezőgazdaságtudományi Karon nagyon magas a levelező tagozatos hallgatók aránya, s az összes képzési típusban résztvevőket tekintve azon a karon is magas arányú a külföldiek létszámnövekedése. A szakirodalom szerint jellegzetes mintázatok megfigyelhetőek meg azzal kapcsolatban is, hogy az egyes tudományterületeket mely országból érkezők választják: a határon túli magyarok a tanító és gazdasági szakokra jelentkeznek, míg Nyugat- és Észak-Európából elsősorban a különböző orvostudományok képzéseire érkeznek a hallgatók. Az arab országok az orvosi képzésekbe és a műszaki területre áramlanak nagyobb arányban. Sajnos, a Debreceni Egyetemre vonatkozó adatokat még nem találtam azzal kapcsolatban, hogy az egyes országból érkező hallgatók mely karokat (szakokat) preferálják. Azonban saját tapasztalataim és a külföldi hallgatókat ismerő magyar hallgatókkal folytatott beszélgetések is azt erősítették meg, hogy az orvosi képzési területre valóban Észak-Európából (Norvégia, Izland), a Közel-Keletről (Izrael, Irán) és Távol-Keletről (Kína) érkeznek a legtöbben. Tekintsük most át azt, hogy mely országokból érkeznek hozzánk külföldi fiatalok. Mint fentebb írtam, világtendencia, hogy a földrajzi kiterjedtség nő, és egyre több ország diákjai kapcsolódnak be külföldi képzésekbe. Debrecenbe 2004-ben 43 országból érkeztek hallgatók, 2009-re viszont már 64-re nőtt a küldő országok száma, 2010-ben pedig összesen 78 különböző országból érkeztek hallgatók. A 2. számú mellékletben az összes küldő ország megtekinthető, a 3. táblázatba viszont csak azokat az országokat gyűjtöttem ki, melyek a legtöbb diákot küldik a Debreceni Egyetemre. 23

24 3. TÁBLÁZAT: A DE-N TANULÓ KÜLFÖLDIEK ORSZÁGONKÉNTI BONTÁSBAN 2004 ÉS 2010 KÖZÖTT A LEGTÖBB HALLGATÓT KÜLDŐ ORSZÁGOK LISTÁJA14 Természetesen a legtöbben a környező országokból érkeznek: a romániai, ukrajnai és szlovákiai diákok mind a hat évben magas arányban képviseltették magukat, ami a határon túli magyarok magyarországi képzésbe való bekapcsolódásának igényével függ össze, s ebből adódóan ők a magyar nyelvű képzésekben vesznek részt. A többnyire magyar anyanyelvű hallgatókat küldő, szomszédos országokon kívül a legnagyobb kibocsátó ország 2009-ben Izrael és Irán, de mellettük egy afrikai ország, Nigéria is 177 hallgatóval képviselte magát re egy másik közel-keleti ország, Szaúd-Arábia is ugrásszerűen növelte hallgatóinak számát a Debreceni Egyetemen: míg az előző években a 10 főt sem érte el a szaúdi hallgatók létszáma, addig 2008 őszén már 21, 2009 októberében pedig már 103 (!) hallgató iratkozott be. Hasonlóan nőtt a népszerűsége egyetemünknek Törökországban is. A Távol-Keletről (Vietnámból, 14 A táblázat saját szerkesztés, a tanévenkénti adatok forrása: 24

25 Kínából és Koreai Köztársaságból) érkezők aránya is nőtt, azonban sokkal egyenletesebben. Szintén egyenletesen növekvő érdeklődést jelez olyan észak-európai országok hallgatószáma, mint Svédország, Norvégia vagy Izland. A szakirodalomban is találkoztam azzal az érdekességgel, hogy hazánkban viszonylag sok 15 ciprusi tanul (vö. Rédei 2007), s a Debreceni Egyetemen is egyre növekszik a számuk. Néhány olyan fejlett nyugati ország is stabilan részt vesz az itteni oktatásban, mint Kanada, Nagy- Britannia és Németország. Ezek az adatok tehát teljesen illeszkednek az országos tendenciákhoz. Érdekes még Japán és Kamerun csatlakozása a legnagyobb küldő országok közé, azonban csak néhány élv múlva fog látszódni, hogy a japán és kameruni hallgatók aránya továbbra is ilyen arányban fog-e nőni. 15 A 2006/2007-es tanévben 300 ciprusi hallgató tanult hazánkban (Rédei 2007), abban az évben a DE-re 17 ciprusi diák járt, a 2010/2011-es tanévben már ötvenen. 25

26 5. KÜLFÖLDI HALLGATÓK A SZOCIOLÓGIAI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN Ebben a fejezetben a diákmobilitás jelenségének értelmezését segítő szociológiaelméletek, valamint a nemzetközi, magyar és debreceni adatok áttekintése után szeretném bemutatni azokat az empirikus szociológiai kutatásokat, amelyek a segítségével a saját, félig strukturált interjús kutatásomat megterveztem. Az interjú dimenzióinak kialakítása során nemcsak a különböző szociológiaelméleti tézisekből és a statisztikai adatokból merítettem ötleteket, hanem empirikus szociológiai kutatások eredményeiből is. Ezen vizsgálatok között találhatunk survay módszerrel, interjúelemzéssel és antropológiai jellegű résztvevő-megfigyeléssel készített tanulmányokat is. Az általam olvasott tanulmányok nagyrészt magyar kutatók eredményeiről számolnak be, de felhasználtam néhány nemzetközi kutatás beszámolóját is. A tanulmányok ismertetésének logikája a következő: (a) Elsőként egy nemzetközi kutatást foglalok össze, s emelem ki belőle a kutatásra érdemesnek tartott ötleteket. (b) A második részben magyar diákok külföldi beilleszkedésével és tapasztalataival foglalkozó kutatásokból merített ötleteket ismertelek. (c) Végül a Magyarországon tanuló külföldiek helyzetét vizsgáló irodalmak alapján próbálok kutatási kérdéseket, elemzési szempontokat meghatározni. (a) nemzetközi kutatások Remek angol nyelvű összefoglalót készített 2008-ban az Erasmus Student Network (ESN) a különböző országokban tanuló külföldi diákokról. Összesen 8000 külföldön tartózkodó hallgató töltötte ki az online kérdőívet, melyet az Erasmuson kívül más szervezetek is segítettek terjeszteni. A minta nagy részébe éppen ezért Erasmusos cserediákok 17 kerültek, s az eredmények is elsősorban rájuk vonatkoznak. Tekintsük át ezeket! Demográfiai szempontból a cserediákok, az állandó (nemzetközi, teljes 17 A válaszadók 71,8%-a volt cserediák, 19,3%-uk volt állandó (nemzetközi) diák, 8,9%-uk pedig a gyakorlatát külföldön végző hallgató. A válaszadók közül a cserediákok 90,6%-a Erasmus programmal utazott külföldre, 6,4%-uk kölcsönös egyetemközi megállapodás segítségével, 0,3%-uk kormányzati programokkal, 0,2%-uk magánalapítványok útján, 2%-uk pedig más csereprogrammal tanult külföldön. 26

27 képzéses) diákok és a szakmai gyakorlatukat végzők csoportja hasonló képet mutat: 21 és 24 év közöttiek, bár a gyakorlatukat végzők átlagosan magasabb életkorúak. Nemeket tekintve mindhárom csoportban és az országokat tekintve is több volt a nő. A cserediákok és a teljes képzéses diákok több mint fele BA képzésben vett részt, míg a szakmai gyakorlatosokra inkább az MA képzésbe való bekapcsolódás volt jellemző. A legnépszerűbb szakok: a pénzügyi tanulmányok és menedzsment; a nyelvszakok. A szakmai gyakorlatukat végzők között különösen magas a műszaki-mérnöki és technológiai szakok, illetve az orvosi képzés iránti érdeklődés. A családjuk gazdasági helyzetét legtöbben (58 %) a kibocsátó országukhoz képest átlagosnak tekintették, 33%-uk pedig átlagon felülinek. A válaszadók többsége városból érkezett. A válaszadók önmagukat függetlennek, érdeklődőnek, nyitottnak, kíváncsinak írták le. A 2008-as ESN felmérés tematikus blokkjának célja a kulturális sokk feltérképezése volt. E szerint a kiutazásuk előtt jobban informált hallgatók kisebb kulturális sokkot éltek át. A válaszadók két csoportra oszthatóak informáltságuk alapján: azokra, akiknek mélyebb ismeretei voltak a kiutazás előtt (már jártak a fogadó országban, három hónapot töltöttek ott, van ott barátjuk és már jártak a fogadó egyetemen vagy szervezetnél) és azokra, akik kevesebb információval rendelkeztek, de egyrészt beszéltek olyan emberekkel, akik dolgoztak vagy tanultak korábban a fogadó országban, másrészt interneten felvették a kapcsolatot helyi diákokkal. A barátság és más diákokkal való kapcsolatok szintén fontos részei a külföldi tapasztalatoknak. A külföldön való tartózkodás elején a diákok inkább idegen hallgatókkal és helyi diákokkal alakítottak ki kapcsolatokat, s nem a saját nemzetükhöz tartozókkal. A szakmai gyakorlatosok töltenek a legtöbb időt helyi és idegen emberekkel, s nekik a barátaik között is több a helyi. A cserediákoknak és a nemzetközi (teljes képzésbe bekapcsolódó) diákoknak is széles baráti körük alakul ki a fogadó országban, ám nekik elsősorban szintén külföldi diákok közül kerülnek ki a barátaik, nem a helyiek közül. A hallgatók 68 %-a gondolta úgy, hogy megfontolná, hogy komoly párkapcsolatot alakítson ki egy másik országból származóval, és 57%-uk gondoltja azt, hogy megfontolná, hogy olyannal alakítson ki komoly párkapcsolatot, aki abból az országból származik, ahol ő külföldi diákként tanult. A válaszadók 53%-a külföldiekkel lakott együtt, 41,6%-uk helyiekkel, egyedül a nemzetközi diákok esetében magasabb a saját nemzetük tagjaival való együttélés. A hallgatók többsége olyan órákat látogat, melyekre helyi és külföldi hallgatók is járnak. Ez főleg a világnyelvek 27

28 országaira igaz (Németország, Franciaország, Spanyolország), míg pl. a cseheknél, svédeknél, lengyeleknél az jellemző, hogy a külföldiek csak külföldiekkel tanulnak egy csoportban. A beszélt nyelveket illetően a felmérés azt állapította meg, hogy a cserediákok döntően angolul kommunikálnak különböző helyzetekben, míg a teljes képzésre járó diákok különböző nyelveket használnak az adott szituációtól függően. Szintén közöttük vannak a legtöbben azok, akik beszélik a helyi nyelvet is. A felmérés általános megállapítása, hogy ha valaki közelebbi kapcsolatba kerül egy helyi diákkal, annak pozitívabb lesz az attitűdje a helyi kultúrával kapcsolatban (Bauwens et al. 2008). (b) Magyarok külföldön Czigány Magda könyve több szempontból is speciális. Egyrészt nem hazánkban élő külföldieket, hanem külföldre emigrált magyar egyetemistákat mutat be. Ráadásul olyan egyetemistákat, akik az 1956-os forradalmat követően Nagy-Britanniába menekültek, s ott folytatták tanulmányaikat, s próbáltak beilleszkedni a helyi társadalomba. Czigány Magda Kényszerű tanulmányúton 1956-os magyar egyetemi hallgatók Nagy-Britanniában című könyvéről van szó, melynek különösen A beilleszkedés fokozatai című fejezete szolgált nagyon jó elemzési szempontokkal. Ilyenek a lakhatásról, közlekedésről, étkezésről, vagy a városról alkotott vélemények. A nyirkos szobák, a szokatlan klíma, az ehetetlennek tűnő ételek, a megszakadt családi és baráti kapcsolatok mind a magány érzését erősítették a diákokban. A kulturális sokkot fokozta a váratlan elszakadás és az, hogy Nagy-Britanniával kapcsolatban hiányosak voltak az ismereteik, így sokakban fals elvárások is éltek. A mai hallgatók a diákmobilitásra felkészülnek, nem váratlanul, s akaratuk ellenére kell egyetemet váltaniuk, azonban mint majd később látjuk, gyakran az elérhető információforrások ellenére is felkészületlenül érkeznek meg a fogadó országba. Nagyon tetszett az az ötlet is, hogy három jó és három rossz tulajdonsággal jellemezték a hallgatók a magyar és az angol embereket. A nemzeti sztereotípiák feltárása során nagyon hasznos lehet ez a módszer. Az új szakmai-baráti kapcsolatok vizsgálata is fontos elem: az akkori magyar emigrált hallgatók mélyebb barátságokat más magyar sorstársukkal kötöttek, míg az angolokkal inkább felületes ismeretségek alakultak ki. Ennek okát nemcsak nyelvi, hanem világnézeti okokkal magyarázzák. A baráti, szakmai és párkapcsolatok elemzését én is beemeltem a kutatási kérdések közé (Czigány 2007). 28

29 Udvarhelyi Éva Tessza külföldre készülő fiataloknak szánt könyve valóban hasznos összefoglaló a külföldön való tanulásról, s könyv magyar és külföldi diákok interkulturális tapasztalatairól egyaránt beszámol. A kulturális sokk jelenségén keresztül közelíti meg a külföldön való tanulás jelenségeit. Külföldön tanuló magyarok mellett hazánkban tanuló külföldiekkel is készített interjút, azonban mivel magyar hallgatóknak szánta a könyvét, ezért ebben az alfejeztben tárgylom. A szerző szerint a megérkezést követően sokak a másik kultúrával való találkozást csalódásként élik meg, amennyiben nem készültek fel eléggé arra, hogy mi vár rájuk. Ez tehát az előzetes ismeretek szerepére hívja fel a figyelmet. A fizikai és lelki akklimatizálódást követően a fiatalok észlelik az első kulturális különbségeket, megismerik az új normákat és szabályokat. Ezzel párhuzamosan megindul a beilleszkedés, vagy az idegenség érzésének megerősödése a helyiekkel való interakciók sikerességétől függően. Érdekes még az az ötlet, hogy a hazaérkezés utáni fázist is figyelemmel kísérte a szerző: a diákmobilitásba bekapcsolódók gyakran saját hazájukra is sokkal objektívebben tekintenek (Udvarhelyi 2007). Bár Rédei Mária külföldi kiutazó magyar Erasmusos diákok tapasztalatait gyűjtötte össze, feltételezhető, hogy sok tekintetben a hazánkba látogató diákok is hasonló tapasztalatokat szereznek, s olyan problémákba ütköznek, mint a nyelvi akadályok, a megfelelő szállás keresése, kreditek elismertetése, oktatással-tanulással kapcsolódó problémák (pl. nagyobb órai aktivitást várnak el a tanárok). A diákok többsége pozitív élményekről számol be: első naptól fogva kaptak egy mentort, segítőt, az egyetem a kiutazást megelőzően küldött ismertető anyagokat az országról, az egyetemről, az ügyintézés gyors és egyszerű (Rédei 2007). (c) Külföldiek Magyarországon Regdon Géza és Kata Mihály 1985-ben a külföldi hallgatók képzésével kapcsolatos pedagógiai problémákat foglalták össze. A Szegedi Orvostudományi Egyetem 13 különböző országából érkező 36 egyetemistát kérdeztek meg egy rövid kérdőívben magyarországi tapasztalataikról. A legnagyobb nehézségeket a honvágy, a magyar nyelvhasználat és a magyar életmódba való beilleszkedés (étkezés, klíma, vallási különbözőség) okozta. A tanulmányi eredményeiket megvizsgálva a szerzőpáros azt a következtetést vonta le, hogy a nehézségek ellenére jól haladnak tanulmányaikkal a külföldi diákok, sokan TDK dolgozatot is írtak, és a továbbtanulást (PHD) fontolgatták. 29

30 A diákok a Nemzeti Előkészítő Intézet szerepét fontosnak tartják, az ott folyó kurzusokat pedig hasznosnak, ugyanakkor kevésnek tartják az egy éves előkészítést. Simon Tamás 1987-es cikke kifejezetten a pszicho-szociális problémák szempontból mutatja be a külföldi hallgatók magyarországi helyzetét, mégpedig igen érdekes módszerrel: a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen tanuló magyar és külföldi fogorvostan szakos diákjait kérte fel arra, hogy társadalomorvostan szemináriumi dolgozatuk során a külföldi egyetemisták beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségeit vizsgálják meg. Így összesen három magyar és kilenc külföldi diák írt egyegy esettanulmányt a hazánkban tanuló NDK-s, csehszlovák, bulgáriai és különböző fejlődő országokból érkező fiatalok élményei alapján. Mivel az egyetemi képzés ekkoriban kevés kivételtől eltekintve 18 kizárólag magyar nyelven folyt, így a legtöbb jelzett probléma is ezzel kapcsolatban értelmezhető: míg a leggyakrabban előforduló nehézségeket (magyar kollégiumi szobatársakhoz viszony, egyetemi előadások hallgatása, első vizsgák) kifejezetten nyelvi hiányosságok okozták, a kultúra más elemeinek különbözősége az európai országokból érkezők számára csak a megérkezés első heteiben okoz fennakadást. Azonban a fejlődő országokból jövők egy részét az európai életformára is tanítani kell, ami ( ) folyamatos és kölcsönös alkalmazkodást igényel (Simon 1987: 151). Sajnos, pontosan nem fejti ki a szerző, hogy melyek ezek a problémás, alkalmazkodást igénylő magatartási, viselkedési formák. A gyakran előforduló panaszok között a magyarok (oktatók, diáktársak) irányából észlelt előítéletesség, barátságtalan és lenéző viselkedés fordult elő leginkább. A dolgozatok szerint a külföldi hallgatóknak több információra lett volna szükségük a külföldi tanulmányút megkezdése előtt Magyarországról (Simon 1987). T. Somogyi Magda 1993-as, A Magyarországon tanuló külföldi műszaki egyetemisták kapcsolata a magyar kultúrával című cikke kifejezetten a magyar nyelvtanulást emeli ki a kulturális aspektusok közül. Akkoriban már beindultak az ösztöndíjas magyar képzések mellett az első angol nyelvű képzések is a Budapesti Műszaki Egyetemen, ami a szerző szerint komoly vízválasztót jelent a magyar nyelvhez való viszonyulásban. Míg a magyar nyelvű képzésekbe bekapcsolódók számára kötelező volt egy évet eltölteni a Nemzeti Előkészítő Intézetben (NEI), ahol többek között magyar nyelvet tanultak. A NEI mintájára a BME is indított magyar és angol 18 Csak az önköltséges hallgatók számára volt lehetőség angol vagy német nyelvű képzésekbe bekapcsolódni. 30

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék

Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Dusa Ágnes Réka Szociológia MA II. évfolyam DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék Témavezető: Prof. Dr. Szabó Ildikó OTDK 2011. 04. 14. Campus-lét kutatás OTKA (K 81858) Kortársi szocializáció, csoportképződés,

Részletesebben

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2 MELLÉKLET 1. táblázat A különböző képzési formákban tanulók idősoros adatsora nappali és részidős bontásban Tanév Nappali Esti Levelező Összes 1937/38 11 747 - - 11 747 1946/47 24 036 1 216-25 252 1950/51

Részletesebben

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak Gödri Irén Globális migrációs folyamatok és Magyarország Budapest, 2015. november 16 17. Bevezető gondolatok (1) A magyarországi bevándorlás

Részletesebben

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL)

Médiafigyelés FIGYELŐ (66,67. OLDAL) FIGYELŐ - 2017. 11. 09. (66,67. OLDAL) Dubéczi Zoltán Kamasz Melinda Évente több mint ezer közgazdasági tanuló folytat tanulmányokat vagy kap ösztöndíjat az MNB oktatási programjainak a segítségével. Újabban

Részletesebben

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató

Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított

Részletesebben

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University

Részletesebben

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók?

Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Miért jönnek és milyen kompetenciákkal távoznak a külföldi hallgatók? Dr. Szabó Csilla Marianna Dunaújvárosi Egyetem TEMPUS Közalapítvány Fókuszban a minőségfejlesztés Az oktatók szerepe a felsőoktatás

Részletesebben

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.

ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23. ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban

Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban Az Európai Uniós csatlakozással Magyarországon fokozottan előtérbe került a tudásalapú gazdaság fejlesztése.

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Az egyetem mint szocializációs színtér

Az egyetem mint szocializációs színtér Az egyetem mint szocializációs színtér Campus-lét a Debreceni Egyetemen Műhelykonferencia Debrecen, 2010. december 3. Szabó Ildikó DE Szociológia és Szociálpolitika Tanszék A campus világa I. A Campus-lét

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS PÉCS VÁROSA A KÜLFÖLDI HALLGATÓK SZEMÉVEL M. Császár Zsuzsanna Wusching Á. Tamás Füzesi Zsuzsanna Faubl Nóra NEMZETKÖZI HALLGATÓK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMEN A PTE NEMZETKÖZI

Részletesebben

A magyar felsõoktatás helye Európában

A magyar felsõoktatás helye Európában Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A

Részletesebben

A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján. Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem

A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján. Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A külföldi hallgatók motivációi és elégedettsége egy empirikus vizsgálat alapján Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A magyar felsőoktatás külföldi hallgatóinak származási

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja

Részletesebben

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében

Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Magyarország és a magyarországi oktatás a hazánkban tanuló külföldi hallgatók véleményének tükrében Kutatás 2016 Campus Mundi EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001 Készítette: Mészáros Gabriella Nemzetközi koordinátori

Részletesebben

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban

Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban Magyarország szerepe a nemzetközi turizmusban A VILÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 1990 ÉS 2002 KÖZÖTT Nemzetközi turistaérkezések 1990 és 2002 között a nemzetközi turistaérkezések száma több mint másfélszeresére,

Részletesebben

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - - 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU

Részletesebben

Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet

Debreceni Egyetem. Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet Debreceni Egyetem Jánosy Orsolya irodavezető Nemzetközi Iroda, Rektori-Kancellári Kabinet Nemzetköziesítési audit a Debreceni Egyetemen 2016. november 09. Nemzetköziesítés a Debreceni Egyetemen - a Debreceni

Részletesebben

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest:

A vizsgált időszak számos ponton hozott előrelépést, illetve változást az előző év, hasonló időszakához képest: 2010. június 1. TÁJÉKOZTATÓ a Magyarországon 2010 első negyedévében megrendezett nemzetközi rendezvényekről A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Irodája 2010-ben is kiemelt feladatának tartja, hogy

Részletesebben

Dr. Kozma Gábor rektor, Gál Ferenc Főiskola. Dr. Thékes István ERASMUS koordinátor, Gál Ferenc Főiskola

Dr. Kozma Gábor rektor, Gál Ferenc Főiskola. Dr. Thékes István ERASMUS koordinátor, Gál Ferenc Főiskola Dr. Kozma Gábor rektor, Gál Ferenc Főiskola Dr. Thékes István ERASMUS koordinátor, Gál Ferenc Főiskola Az oktatói részvétel hatása az ERASMUS+ mobilitási program eredményességére, a nemzetköziesítésre

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig):

TARTALMI BESZÁMOLÓ. Fogadó ország: Belgium Kint tartózkodás időpontja (-tól, -ig): TARTALMI BESZÁMOLÓ 1. ADATOK 1. Pályázó neve: Kora:27 2. Intézmény: Szent István Egyetem Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar Szak: Halgazdálkodási Tsz. PhD hallgató 3. Állandó lakcíme Ir. szám: 1172

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015

MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 MIGRÁCIÓ ÉS MUNKAERŐPIAC, 2015 dr. Teperics Károly Debreceni Egyetem TTK Földtudományi Tanszékcsoport AZ EURÓPÁBA IRÁNYULÓ ÉS 2015-TŐL FELGYORSULT MIGRÁCIÓ TÉNYEZŐI, IRÁNYAI ÉS KILÁTÁSAI A Magyar Tudományos

Részletesebben

Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban

Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban 21/63 Összeállította: Központi Statisztikai hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 63. szám 21. május 26. Nemzetközi vándorlás az Európai Unió országaiban A tartalomból 1 Bevezetõ 1 Az Európai Unió országaiban

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2017. február 23. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk le

A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk le NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK KÖRÉBEN: KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓHOZ VALÓ CSATLAKOZÁS ELŐTT ÉS UTÁN (T47111) A kutatási program keretében a következő empirikus adatfelvételeket bonyolítottuk

Részletesebben

Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15.

Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében. Nagyvárad, szeptember 15. Migráció, települési hálózatok a Kárpát-medencében Nagyvárad, 2016. szeptember 15. Adat és cél Felhasznált adatok: A 2001-es és 2011-es népszámlások adatbázisai ( If everything seems under control, you're

Részletesebben

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.

ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07. ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),

Részletesebben

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION

TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION TÉNYEK ÉS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL 2016 40 ORSZÁGOS KUTATÁS PERILS OF PERCEPTION 2016 1 ITT TALÁLJÁK AZ IPSOS TÉVHITEK A TÁRSADALOMRÓL? CÍMŰ KUTATÁSÁNAK RIPORTJÁT. AZ EREDMÉNYEKBŐL KIVILÁGLIK, HOGY MENNYIRE

Részletesebben

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre

KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés

Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy. 1. Bevezetés Problémafelvetés Reisinger Adrienn: Oktatás és egészségügy 1. Bevezetés Problémafelvetés Jelen tanulmány a Pozsony és környéke agglomerációjában lakó szlovák állampolgárok helyzetét vizsgálja az oktatás és egészségügy

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

Az osztatlan tanárképzésre a 2013. évi normál eljárásban 17 intézmény 39 karára2

Az osztatlan tanárképzésre a 2013. évi normál eljárásban 17 intézmény 39 karára2 Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, kutató/elemző Jelentkezők, ek, alkalmassági vizsgák a számok tükrében Rövid írásunk a pedagógusképzésre és ek adatait, továbbá a vizsgával kapcsolatos

Részletesebben

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS

Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS 2014 1. Erasmus + Mi az Erasmus +? Az ERASMUS+ egy átfogó programcsomag, amely

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi

Részletesebben

Bevándorlók Magyarországon. Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet

Bevándorlók Magyarországon. Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet Bevándorlók Magyarországon Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet Az elemzés fókusza Miben mások a határon túli magyarok, mint a többi bevándorolt? Kik a sikeres migránsok ma Magyarországon? A magyar

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás

Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás, Infrastruktúra Andragógia 2009-2013 Oktatási szolgáltatás 5,00 4,50 4,00 3,50 3,00 2,50 2,00 1,50 1,00 0,50 0,00 T F T F T F T F T F T F 6. 7. 8. 9. 10. 11.

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3. Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes

Részletesebben

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program

Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program Erasmus Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak Sopron, 2008. május 26. Tempus Közalapítvány Az Erasmus páratlan program 1987 - Erasmus 3244 hallgató 1997 - Magyarország csatlakozik 856

Részletesebben

Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor

Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében június 6. Dr. Jámbor Emőke - Erasmus koordinátor Erasmus oktatói mobilitás a BME Idegen Nyelvi Központ (INYK) tevékenységének tükrében BME mint pályázó BME - Idegen Nyelvi Központ oktatói mobilitás Kapcsolatfelvétel és tartás a partneregyetemekkel A

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. február 27. Felhasznált források UN WORLD TOURISM ORGANIZATION OECD, CIA FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról

Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója

Részletesebben

ZA4986. Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4986. Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4986 Flash Eurobarometer 260 (Students and Higher Education Reform) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 260 STUDENTS AND HIGHER EDUCATION REFORM Kérdező azonosító Település neve Válaszadó azonosító

Részletesebben

Leövey Klára Gimnázium

Leövey Klára Gimnázium 4 Leövey Klára Gimnázium Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály matematika 1 Standardizált átlagos képességek matematikából Az Önök iskolájának átlagos standardizált

Részletesebben

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes

Részletesebben

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon

Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN

MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN MAGYAR DOKTORANDUSZOK A SZOMSZÉDOS ORSZÁGOKBAN Papp Z. Attila Csata Zsombor Külhoni magyar doktoranduszok: nemzetközi kontextusok és Kárpát-medencei jellegzetességek 1 1. Bevezető Talán nem szükséges bizonyítani,

Részletesebben

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE TREND RIPORT 2014 A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről JANUÁR 1 TARTALOM TREND RIPORT... 1 ÖSSZEFOGLALÓ... 1 RÉSZLETES ELEMZÉSEK... 5 1. HAZAI SZÁLLODAI

Részletesebben

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25%

DE_Golya_2015_r. Válaszadók száma = Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 50% 25% DE_Golya_0_r Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus % 0% 0% 0% % Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl.

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 4 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 18 Budapest, Horváth Mihály tér 8. Az Önök iskolájára vontakozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. osztály szövegértés 1 18

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9.

A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása. Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, november 9. A külföldi bizonyítványok és oklevelek továbbtanulási célú elismerési eljárása Dr. Mészáros Gábor, Oktatási Hivatal Lillafüred, 2016. november 9. Jogszabályi háttér 2001. évi C. törvény a külföldi bizonyítványok

Részletesebben

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról

Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás

Részletesebben

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20. A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2007. június 20. Adatforrásaink UN WORLD TOURISM ORGANIZATION IMF, CIA World FACTBOOK INTERNET WORLD STATS EUROPEAN TRAVEL COMMISSON

Részletesebben

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1036 JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

Részletesebben

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018

Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében

A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében A nemzetköziesítés mint soft power: egyetemválasztás és elégedettség a Magyarországon tanuló külföldi diákok körében Dr. M. Császár Zsuzsa habil. egyetemi docens Pécsi Tudományegyetem A felsőoktatás mint

Részletesebben

CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ)

CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ) CAMPUS HUNGARY ÖSZTÖNDÍJPROGRAM B2 (KONVERGENCIA RÉGIÓ) ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS A MÁSODIK ÉS HARMADIK PÁLYÁZATI CIKLUSBAN ÖSSZEFOGLALÓ A kutatás háttere, módszertan A Campus Hungary ösztöndíjban részesülők hazaérkezésüket

Részletesebben

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére

TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére 1. ADATOK TARTALMI BESZÁMOLÓ Erasmus+ részképzés Kitöltendő a hazaérkezést követő 15 napon belül és visszaküldendő az Erasmus Iroda részére (e-mail: erasmus-out-godollo@szie.hu) 1. Pályázó neve: Kora:

Részletesebben

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai

A Széchenyi István Egyetem nemzetközi és regionális kapcsolatai Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézet Egyetemek a határ menti együttműködésben Nemzetközi projektzáró konferencia Győr, 2006. szeptember 26.

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból

A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet A Hungarikumok jelene és jövője területi aspektusból Készítette: Némediné Dr. Kollár Kitti, adjunktus Gödöllő, 2014.

Részletesebben

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit MELLearN 14. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia Debrecen, 2018. április 19-20. Hazai helyzetkép kiindulási alap

Részletesebben

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban

Magyarországi diákok az erdélyi felsőoktatásban w kutatás közben 139 Azonban veszélyként látjuk azt, hogy az új szervezeti struktúra esetleg egy újabb, tartalom nélküli, merev, formális keretté alakulhat, egy újabb ernyővé, amely az autonómia jelszava

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV 1. Neme 2. Születési éve 3. Lakhelye 1 4. Melyik évben végzett? 5. Melyik szakon végzett? 2 6. Milyen tagozaton végzett? 7. Idegen nyelv ismerete

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/

Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap:    Telefon: +3620/ Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2

Részletesebben

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december

A PISA 2003 vizsgálat eredményei. Értékelési Központ december A PISA 2003 vizsgálat eredményei Értékelési Központ 2004. december PISA Programme for International Students Assessment Monitorozó jellegű felmérés-sorozat Három felmért terület Szövegértés, matematika,

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA

SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA 1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA BA ÉS HAGYOMÁNYOS (ÖTÉVES) KÉPZÉSBEN RÉSZT VEVŐ HALLGATÓK SZÁMÁRA DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. Családon belüli konfliktusok, válás 2. Családpolitika, családtámogatási

Részletesebben

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek

Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek Felmérés eredményei: Expat országmenedzserek 1. Honnan érkeztek expat vezérigazgatóik és országmenedzsereik? Az expat országmenedzserek 42%-a Nyugat-Európából vagy az Egyesült Államokból érkezik, 58%-uk

Részletesebben

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai

Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Falkné Bánó Klára Kultúraközi kommunikáció Az interkulturális menedzsment aspektusai Szerző: Falkné dr. Bánó Klára, 2008. ISBN 978-963-394-747-0 A kiadvány szerzői jogi védelem alatt áll, arról másolat

Részletesebben

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4.

Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat. SZTE Állam- és Jogtudományi Kar február 4. Erasmus+ Hallgatói Mobilitás és Szakmai Gyakorlat SZTE Állam- és Jogtudományi Kar 2015. február 4. Miért jó a hallgatói mobilitás? Nyelvtudás fejlesztése; Interkulturális és szakmai kapcsolatok építése

Részletesebben

Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálat tükrében

Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálat tükrében 1 Ágyas Réka Novák Anikó Rózsa Rita Pillanatfelvétel a vajdasági magyar doktoranduszokról az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei doktorandusz életpálya-vizsgálat tükrében Bevezető Az Aranymetszés 2013 Kárpát-medencei

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve Kivonat a DE Szenátusa által 7. április 9-én elfogadott A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve dokumentumból. . DOKTORI KÉPZÉS FOLYTATÁSA, TOVÁBBFEJLESZTÉSE.. A doktori képzés rendszerének átalakítása

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben