ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.
|
|
- Réka Juhász
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ február 23.
2 ERASMUS PLUS PROGRAM
3 Erasmus Plus program Az Európai Bizottság közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági (önkéntesség) és sport programokat is tartalmazza Célja a készségfejlesztés és a foglalkoztathatóság fejlesztése Minden képzési szinten elérhető: közoktatás, szakképzés, felsőoktatás, felnőttoktatás
4 Erasmus Plus, felsőoktatás Hallgatói mobilitás: Részképzés: egy vagy két félév valamelyik partneregyetemünkön, kredit teljesítése / félév (listák a honlapokon) Szakmai gyakorlat: legalább 2 hónap gyakornoki munka valamely szervezetnél, cégnél, farmon (heti óra!) egyéni helykeresés, vagy kari ajánlás Oktatói és személyzeti mobilitás
5 Hallgatói mobilitás, részvételi feltételek Képzési szintenként max. 12 hónap (részképzés és szakmai gyakorlat együtt) Alapképzés esetén legalább 2 lezárt félév Külföldi tanulmányok és szakmai gyakorlat beszámítása az itthoni tanulmányokba Aktív hallgatói jogviszony az Erasmus félévre (ha diploma utáni a gyakorlat, akkor már nem szükséges, csak a beadáskor)
6 Elnyerhető jogosultság Az Erasmus hallgatókat mindazok a jogok megilletik a fogadó egyetemen, amik a fogadó egyetem saját hallgatóit megilletik (+ kötelezettségek!) Tandíjmentesség Ösztöndíj, szociális kiegészítő ösztöndíj (csak részképzés esetén), tartósan beteg vagy fogyatékkal élők kiegészítő pályázata
7 Elnyerhető ösztöndíj Ösztöndíj = hozzájárulás a többletköltségekhez! minimum 3, maximum 5 hónapra időtartamtól (!) és célországtól függően megállapított ösztöndíj (EU szinten egységes) Ausztria, Dánia, Finnország, Franciaország, Egyesült Királyság, Írország, Lichtenstein, Norvégia, Olaszország, Svédország egyetemeire utazók számára havi 500 euró a részképzés esetén és 600 euró a szakmai gyakorlat esetén;
8 Elnyerhető ösztöndíj Belgium, Ciprus, Csehország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Luxemburg, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovénia, Törökország egyetemeire utazók számára havi 450 euró a részképzés esetén és 550 euró a szakmai gyakorlat esetén; Bulgária, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Málta, Románia, Szlovákia, egyetemeire utazók számára havi 400 euró a részképzés esetén és 500 euró a szakmai gyakorlat esetén. ösztöndíjak kifizetése szeptembertől!
9 Elnyerhető ösztöndíj időtartam igazolás (nem repjegy és szállás igazolás!) alapján ösztöndíj összeg véglegesítés (napra pontosan) vagy ösztöndíj nélkül label státusz
10 Pályázás menete Pályázati felhívás, pályázati felület linkje, csatolandó mellékletek
11 Pályázás menete Beadási határidő: március 17. péntek 12:00 óra Kari koordinátoroknál-dékáni Hivatalokban Jelenleg google jelentkezési lap (kari honlapon elérhető címeken)
12 Pályázat mellékletei Jelentkezési lap fényképpel (3 példány) Europass önéletrajz (tanulmányok nyelvén), Tanulmányi terv intézményenként/ mot. levél Nyelvvizsga bizonyítvány(ok) másolata(i), Tanulmányi eredmények-neptunból kinyomtatva, Egyéb szakmai munka, önkéntes munka (Tandem), kiemelkedő sport stb. teljesítmény igazolása
13 Bírálat Bizottság bírál Bírálati szempontok: tanulmányi átlag, nyelvtudás szintje, motiváció Nyelvi meghallgatás (várhatóan március közt) Döntés: március vége (előzetes), április eleje (végső) Sorrend, az ösztöndíjas helyek száma májusra várható (TKA) Jelentkezés a fogadó egyetemre: április közepétől!
14 Praktikus tanácsok pályázóknak Kulturális turizmust nem támogatjuk szakmai motiváció Kutatás nem támogatható (diploma munka írás igen, ha van témavezető a fogadó intézménynél) Alapos tájékozódás: a fogadó intézmény kurzuskínálata, képzési szint, félévente kredit szakhoz szorosan kötődő kurzusokból Egyéni tanulmányi rend az Erasmus félévre
15 Felkészülés a kalandra Interkulturális kompetenciák fejlesztése: sztereotípiák, előítéletek, kommunikáció Kulturális tudatosság Érdeklődés, nyitottság új kultúrák megismerése iránt Nyelvi (szaknyelvi) felkészültség Alapos tájékozódás a fogadó egyetemről (szolgáltatások, kurzusok, szállás, nyelvi képzés, stb.) Korábbi Erasmus hallgatókkal, itt tanuló külföldi hallgatókkal beszélgetés, tapasztalataik meghallgatása
16 Egyéb mobilitási és külföldi ösztöndíj lehetőségek CEEPUS program: Közép-Európai hálózati csereprogram Campus Mundi (Európán belül és kívül) Határidők: febr.28. gyakorlat, márc.30. részképzés Farmgyakorlat az USA-ban OHIO program Kreditmobilitás Európán kívüli tanulmányokhoz (kartól függő partnerekhez)
17 Egyéb mobilitási és külföldi ösztöndíj lehetőségek Franciaországi farmgyakorlat (kertészet, élelmiszer): 2017 Farm Practice in the Loire Region, France Farmpractice beginning in July - Application deadline: March, the 14th. Farmpractice beginning in August - Application deadline: April, the 14th. További info: kari koordinátorok
18 Tervezett program: Erasmus hallgatói beszámoló délután Erasmus szakmai gyakorlat Erasmus tanulmányok Meghívott diákok mindhárom karról Időpont: március Helye: K épület Klub 2/3
19 Kari koordinátorok a Budai Campuson ÉTK: Jusztin Marita Kitti K ép. Dékáni Titkárság, Fsz Jusztin.Kitti@etk.szie.hu KETK: Végváriné dr. Kothencz Zsuzsanna K ép. Dékáni Hivatal, Fsz Kothencz.Zsuzsanna@kertk.szie.hu TÁJK: Hangay-Tímár Boglárka K ép. Dékáni Hivatal, Fsz.7. hangay.timar.boglarka@tajk.szie.hu
20 Köszönöm a figyelmet!
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ Március 07.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. Március 07. ERASMUS PLUS PROGRAM Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések),
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása február 23.
ERASMUS Roadshow Külföldi ösztöndíjak bemutatása 2016. február 23. Erasmus Plus program Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ október 03.
ERASMUS TÁJÉKOZTATÓ 2018. október 03. ERASMUS PLUS PROGRAM Az Európai Bizottság 2014-2020 közötti programja Magában foglalja a korábbi Erasmus programokat (mobilitás, közös képzések), új elemként az ifjúsági
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató
Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások
Campus Mundi ösztöndíjprogram
Campus Mundi ösztöndíjprogram Székely Ágnes Felsőoktatási egység, egységvezető-helyettes agnes.szekely@tpf.hu Erasmus koordinátori bevezető képzés 2018. május 11. Campus Mundi felsőoktatási mobilitási
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon
Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a karunkon Miért érdemes pályázni? Erasmus + Hogyan pályázzak? Pályázási szempontok Ösztöndíj Nyelvismeret fejlesztése Szakmai ismeretek bővítése Új iskola-, oktatási
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A 2015/2016. ÉVI ERASMUS+ TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi részképzés
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÓTPÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pótpályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére. I. Általános tudnivalók
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2018/2019-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A Magyar Táncművészeti Egyetem pályázni jogosult
Campus Mundi. Bírálati felkészítő külső szakértőknek. Szikszai Anna Tempus Közalapítvány december 6.
Campus Mundi Bírálati felkészítő külső szakértőknek Szikszai Anna Tempus Közalapítvány 2016. december 6. Kinyílik a világ! Mi az a Campus Mundi? felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói
CAMPUS MUNDI TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK
TÁJÉKOZTATÓ ERASMUS KOORDINÁTOROKNAK 2016. május 30. PROJEKT Campus Mundi: Kinyílik a világ! PROJEKT Campus Mundi felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program Hallgatói mobilitás: Részképzés Szakmai
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI ÉS SZAKMAI GYAKORLATI CÉLÚ HALLGATÓI MOBILITÁSRA A 2016/2017-ES TANÉVRE 1. A pályázati felhívás célja: A pályázni jogosult hallgatói számára Erasmus+ külföldi
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2016/2017 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2016/2017-es tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2018/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2018/2019-es tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020
Erasmus+ Erasmus szakmai gyakorlat 2019/2020 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2019/2020-as tanévre. I. Általános tudnivalók A program célja, hogy
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2017/2018. tanévre
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSA a 2017/2018. tanévre 0 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek
A Tempus Közalapítvány által koordinált kifelé és befelé irányuló felsőoktatási ösztöndíj lehetőségek Erasmus+, CEEPUS, Campus Mundi és Államközi ösztöndíjak Budapest, 2019. június 17. Winkler-Antal Krisztina
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tavaszi és tanév tavaszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2018-2019 tavaszi és 2019 2020 tanév tavaszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉVRE 1. Az Erasmus+ programról Az Erasmus+ az Európai Unió hallgatók és oktatók cseréjét, valamint hallgatói
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre
Pályázati felhívás Erasmus+ személyzeti képzésre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2015/16. TANÉVI SZEMÉLYZETI KÉPZÉSRE ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓK, ÉS NEM-OKTATÓI FUNKCIÓT IS ELLÁTÓ OKTATÓK RÉS Pécsi Tudományegyetem pályázatot
Campus Hungary. Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói szakmai gyakorlati pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: folyamatos az egész tanév során
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2014/2015-ös tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre Pályázati határidő:
Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV SZAKMAI GYAKORLAT A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
A szakos kurzusok az ELTE-s kreditszámon beszámításra kerülnek, az egyéb kurzusok külön eljárás keretében beszámíthatók a hallgató tanulmányaiba.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2017/2018. tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az Erasmus+
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT SZEPTEMBER 2.
CAMPUS MUNDI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT 2016. SZEPTEMBER 2. Mi történt eddig? 2015. december: Campus Mundi projekt megvalósíthatósági tanulmánya EMMIbe 2016. január 1.: TKA Felsőoktatási csoporton belül Campus
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázati határidő: március 20.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kara pályázatot ír ki a 2015/2016-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre. Pályázati határidő: 2015.
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program /2019. tanév
Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási program - 2018/2019. tanév PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképz? és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es
AZ ERASMUS+ PROGRAM KERETÉBEN KÜLFÖLDÖN TELJESÍTŐ HALLGATÓK:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanév második félévére Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A PÁLYÁZAT
Campus Hungary. Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Hungary Hallgatói kreditmobilitási pályázati felhívás ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére az intézményi ERASMUS+ pályázaton pályázatot benyújtott vagy benyújtani szándékozó hallgatóknak.
SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Nemzetközi Program Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Campus Mundi EGT E+ Nemzetközi
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató
Az Erasmus+ programról Dudás Ferencné c. egyetemi docens Nemzetközi Mobilitási Iroda igazgató Mi az az Erasmus+ program? Az Európai Bizottság idén már 28 éves programja Plusz, mert a 28 évvel ezelőtt alapított
A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak. Add tovább! mobilitási élménybeszámoló
A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Add tovább! mobilitási élménybeszámoló Miről lesz szó? Erasmus+ mobilitások Nyári egyetemek Erasmus Mundus közös mesterképzések
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2018-as TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2017 /2018-as TANÉV TANULMÁNYOK A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére tanulmányi ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére európai
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
Külföldi részképzési ösztöndíj II. 2017/18. Külföldi részképzési ösztöndíj. 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás
Külföldi részképzési ösztöndíj 2017/2018/1. Pót-pályázati kiírás 1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat tárgya: A munkatársak három típusú tevékenységre pályázhatnak:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) pályázatot ír ki a 2018/19. tanévi Erasmus+ képzési célú munkatársi mobilitási programban való részvételre, oktatóknak és kutatóknak A pályázat
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Igazgatásszervezési Főosztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói tanulmányi célú mobilitási-pályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet tanulmányi
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a tanév tavaszi és őszi félévre
Pályázati felhívás Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlati célú mobilitásipályázat beadásához a 2019 2020 tanév tavaszi és őszi félévre I. Az ERASMUS+ programról A Testnevelési Egyetem pályázatot hirdet
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara pályázatot ír ki a 2016/2017-os tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ
KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ a 2017/2018. tanévre 0 KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉSI ÖSZTÖNDÍJ 2017/2018. tanév A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében
KIK NYÚJTHATNAK BE PÁLYÁZATOT?
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar pályázatot ír ki a 2016/2017-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
Erasmus+ jelentkezési útmutató. Mit? Mikor? Hogyan? Hova?
Erasmus+ jelentkezési útmutató Mit? Mikor? Hogyan? Hova? A tájékoztatót készítette: Dr. Réthi Gábor A kiadvány elkészítését az Erasmus+ Program támogatta. Felsőoktatási egyéni mobilitást támogató ösztöndíjprogramok
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Eötvös Loránd Tudományegyetem intézményi szintű pályázatot ír ki a 2019/2020. tanévben Erasmus+ hallgatói mobilitási programban való részvételre. Az ELTE PPK hallgatói számára 2019.
A Kar partnerintézményei, ahol oktatási tevékenység folytatható:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Művészeti Kar. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem a pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: A gyakorlat egy másik
Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS
Andai Zoltán NKE-KTK HÖK külkapcsolati referens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar NEMZETKÖZI KISOKOS 2014 1. Erasmus + Mi az Erasmus +? Az ERASMUS+ egy átfogó programcsomag, amely
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS
Pályázati felhívás KARI KIUTAZÁSI TÁMOGATÁS Az ELTE ÁJTK a (a továbbiakban: KÖB) pályázatot ír ki Kari Kiutazási Támogatás elnyerésére. I. A pályázat célja Azon hallgatók előfinanszírozott, egyszeri Kari
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre
A KPVK pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk
A 2018-as pályázati felhíváshoz kapcsolódó intézményi mobilitási főpályázat elkészítésével kapcsolatos információk Erasmus+ felsőoktatási mobilitási pályázati információs és konzultációs nap Budapest,
SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Nemzetközi Projekt Központ Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ Egyetemi részképzési pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmányi célú Erasmus+ ösztöndíj
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról
PÓT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2016 2017. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal
Nemzetközi tapasztalatszerzés ösztöndíjjal A Tempus Közalapítvány által koordinált nemzetközi mobilitási ösztöndíjak Székely Ágnes, Tempus Közalapítvány Budapest, 2017. április 5. Tempus Közalapítvány
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG
01/15-ös tanév Erasmus kiegészítő támogatás pályázati kiírása és a csatolandó dokumentumok Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Szociális és Ösztöndíjbizottsága (továbbiakban: EHSZÖB) az
130,00 ALL (0,94 EUR) 126,00 ALL (0,91 EUR) Ausztria 1,10 EUR (1,10 EUR) 1,27 EUR (1,27 EUR) 1,01 EUR (1,01 EUR)
Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak - TÉRKÉPNET - térkép Hol tankoljak? - Aktuális benzinárak itt! - Benzinárak Európa 37 országából - Friss üzemanyagárak,
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Tudományszervezési és Nemzetközi Osztály Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ E+ Nemzetközi
Állam- és Jogtudományi Kar
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2018/2019-es tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ A 2018 2019 TANÉV TAVASZI FÉLÉV ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI GYAKORLAT MOBILITÁSI-PÁLYÁZAT BEADÁSÁHOZ A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet szakmai gyakorlat célú Erasmus+
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2017/2018. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő
Erasmus. Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak. Sopron, 2008. május 26. Az Erasmus páratlan program
Erasmus Külföldi ösztöndíj-lehetőség hallgatóknak és oktatóknak Sopron, 2008. május 26. Tempus Közalapítvány Az Erasmus páratlan program 1987 - Erasmus 3244 hallgató 1997 - Magyarország csatlakozik 856
Pályázati felhívás és Útmutató
Pályázati felhívás és Útmutató a 2018 2019. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári
Külföldi részképzési ösztöndíj
Külföldi részképzési ösztöndíj 2018/2019/1 A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására szolgál a 2018/2019/1.
1. A pályázat célja. 2. A pályázásra jogosultak köre. 3. Támogatható tevékenység. 4. A programban részt vevő országok. Az ERASMUS+ programról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2018 2019. évi ERASMUS+ HALLGATÓI SZAKMAI MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
Pótpályázati felhívás és Útmutató
Pótpályázati felhívás és Útmutató a 2016 2017. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati, oktatói és személyzeti mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári
Pótpályázati felhívás Erasmus hallgatói mobilitási programban való részvételre az ELTE TÓK-on a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére
Pótpályázati felhívás Erasmus hallgatói mobilitási programban való részvételre az ELTE TÓK-on a 2018/2019-es tanév tavaszi félévére A pályázat célja: Az Erasmus+ program keretében a pályázaton nyertes
A tanulmányi pályázatot a Modulo rendszeren keresztül lehet beadni az űrlap kitöltésével.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2018/2019. TANÉV 2. FÉLÉVÉRE, TOVÁBBÁ AZ ERASMUS+ PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ BGE MOBILITÁS KIEGÉSZÍTŐ ÖSZTÖNDÍJRA (MOKIÖ) Tisztelt
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
A Testnevelési Egyetem pótpályázatot hirdet tanulmáyi gyakorlati célú ERASMUS+ ösztöndíj elnyerésére.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ a 2018 2019. évi ERASMUS+ HALLGATÓI TANULMÁNYI CÉLÚ MOBILITÁSI-pályázat beadásához A pályázati jelentkezés papíralapon történik: jelentkezési lap, képzési megállapodás, önéletrajz,
1. Az Erasmus+ programról
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ERASMUS+ TANULMÁNYI MOBILITÁSI PROGRAMBAN VALÓ RÉSZVÉTELRE A 2019/2020. TANÉV 1. és 2. FÉLÉVÉRE, TOVÁBBÁ AZ ERASMUS+ PROGRAMHOZ KAPCSOLÓDÓ BGE MOBILITÁS KIEGÉSZÍTŐ ÖSZTÖNDÍJRA (MOKIÖ)
ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2017/2018/1 FÉLÉV
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI HALLGATÓI SZOCIÁLIS ÉS ÖSZTÖNDÍJBIZOTTSÁG ERASMUS+ KIEGÉSZÍTŐ TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS 2017/2018/1 FÉLÉV Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (továbbiakban: ELTE) Egyetemi
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2017/2018 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2017/2018-as tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT /2017-es TANÉV
HALLGATÓI ERASMUS + ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT - 2016 /2017-es TANÉV A Színház- és Filmművészeti Egyetem pályázatot hirdet az egyetem hallgatói részére ERASMUS +- ösztöndíj elnyerésére európai felsőoktatási intézménybe
Campus Mundi ösztöndíjprogram. Információs nap Intézményi kapcsolattartók részére szeptember 2.
Campus Mundi ösztöndíjprogram Információs nap Intézményi kapcsolattartók részére 2016. szeptember 2. 2016. Tavaszi pályázati forduló Tervezett létszámok SMS: 390 fő KA103: 232 fő KA107: 58 fő SH, államközi
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
Pályázati felhívás és Útmutató
Pályázati felhívás és Útmutató A 2019 2020. évi Erasmus+ (KA1 felsőoktatási mobilitás) program hallgatói tanulmányi és szakmai gyakorlati mobilitási pályázat beadásához A Kaposvári Egyetem pályázatot hirdet
A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)
MELLEARN Szeged, 2013. április 18-19. A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) Stark Gabriella Mária Babeş-Bolyai
Erasmus+ jelentkezési útmutató. Mit? Mikor? Hogyan? Hova?
Erasmus+ jelentkezési útmutató Mit? Mikor? Hogyan? Hova? A tájékoztatót készítette: Dr. Réthi Gábor A kiadvány elkészítését az Erasmus+ Program támogatta. Felsőoktatási egyéni mobilitást támogató ösztöndíjprogramok
SZE Nemzetközi Programok Központ Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen
SZE Nemzetközi Programok Központ http://ipc.sze.hu Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ E+ Nemzetközi kreditmobilitás Egyetemi
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
A EUROSTARS2 program. Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes. H2020 ICT Információs nap
A EUROSTARS2 program Csuzdi Szonja főosztályvezető-helyettes H2020 ICT Információs nap 2014.02.20. A kezdetek - az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttmőködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Állam- és Jogtudományi Kar Dékán. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói szakmai gyakorlat mobilitási programban való részvételre A pályázat célja:
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar pályázatot ír ki a 2017/2018-as tanévben Erasmus+ hallgatói tanulmányi mobilitási programban való részvételre A pályázat célja: Célja, hogy
Campus Mundi. Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére
Campus Mundi Pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára külföldi részképzésre elsősorban ERASMUS+ önfinanszírozó státuszú hallgatók részére A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi felsőoktatási mobilitási