4. Füst nélküli dohánytermékek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "4. Füst nélküli dohánytermékek"

Átírás

1 4. Füst nélküli dohánytermékek Az EVSZ becslése szerint a világon mintegy 400 millió ember használ olyan dohányterméket, melynek fogyasztása füstképződéssel nem jár. E szokás évente 100 ezer férfi és 50 ezer nő halálát okozza. A füst nélküli dohánytermékek több mint 2000 vegyi anyagot tartalmaznak, melyek közül jó néhány daganatkeltő. Fogyasztásuk alkalmával ugyanannyi nikotin szívódik fel a szervezetbe, mint cigarettázáskor. Bár mindez lassabban következik be, a rágással fogyasztott dohánytermékek a cigarettához hasonló függőséget okoznak. Az egészségügyi hatások vagy a fogyasztás helyén, a szájban vagy általánosan, az egész testben jelentkeznek. A fogyasztás formái (4.1 táblázat) A por alakú burnótot (dohánylevél-őrlemény) az orron keresztül szippantják fel. A burnót fogyasztása a 17. és 18. századi Európában és Amerikában igen elterjedt volt. Manapság már csak szinte kizárólag a dél-afrikai bantuk használják. Régen a dohány rágása is gyakori volt, különösen a tengerészek és a bányászok körében. A dohányrágás a fogíny és a szájüreg rosszindulatú daganataival hozható összefüggésbe. A különböző nedves burnótfajták fogyasztásának hosszú hagyománya van egyes ázsiai országokban. Újabban ipari méretű előállításába fogtak az Egyesült Államokban és Svédországban, ahol a filteres teához hasonlóan kis csomagokban hozzák forgalomba. A termék különböző formáit a száj egyes részeiben tartják (az ajak és a fogíny között, a pofa és a fogíny között vagy a nyelv alatt) minden nap néhány órán keresztül. A bételt (arékadió poralakú oltott mésszel és más hozzáadott anyagokkal keverve, szőlőlevélbe csomagolva, dohánnyal vagy anélkül) kiterjedten használják Dél-Ázsia országaiban. Vizsgálatok bizonyították, hogy csak a dohányt tartalmazó termékek növelik a rosszindulatú daganatok kockázatát. A szájon át fogyasztott dohánytermékek használata India és Pakisztán számos vidékén elterjedt; fogyasztásuk bármilyen életkorban előfordul, nőknél ugyanúgy, mint férfiaknál. Eredetileg kis, háztáji gazdaságokban 36

2 Füst nélküli dohánytermékek ábra. Füst nélküli dohánytermékek Forma Összetétel Használat módja Elterjedési terület Száraz Por alakú Inhalálás Dél-afrikai bantuk; burnót dohány + korábban Északadalékanyagok Amerika és Európa Nedves Apróra vágott A pofa vagy ajak USA: 12 millió burnót dohány kis és a fogíny között használó, főként csomagokban; tartandó fiatal férfiak. erősen bázikus, Svédország: a nikotinfelszívódás a férfiak 20%-a, gyorsítása a fogyasztás érdekében emelkedik fiatal nők körében Rágódohány Csomó vagy Rágás Régen az USA déli tekercs része, Európában a tengerészek és bányászok Bétel Arékadió + A pofa vagy ajak Dél-Ázsia porított citrom és a fogíny között + dohány + tartandó adalékanyagok szőlőlevélbe csavarva Gutka (lásd Kis alumínium- Rágás vagy India és Gupta, 1999) fólia zsákocska, szopogatás Banglades melyben dohány arékadió, stb. található Különböző Változó Rágás vagy Mint fent: édességek mennyiségő szopogatás gyermekek is dohány (gyakran jelzés nélkül) Gudakhu Napon szárított Fogak tisztítása India: Bihar és dohány pépes Orissa formában Kaini Porított, napon A pofa és a Dél-Ázsia szárított indiai fogíny között dohány tartandó Mishri Porított indiai Fogak tisztítása India dohány nőknél és egy fémlapon gyermekeknél; felmelegítve a szájban is tartható

3 38 Dohányzás: a világveszély 4.1 ábra. Füst nélküli dohánytermékek (folytatás) Forma Összetétel Használat módja Elterjedési terület Zarda Dohánylevél Szájban tartandó Dél-Ázsia citrommal és fűszerekkel megfőzve, növényi eredetű színezékekkel festve Kiwan Mint fent, Szájban tartandó Dél-Ázsia rózsavízzel és fűszerekkel Nass Dohány, fa hamuja, Nyelv alatt vagy közép-ázsiai olaj és rendszerint az ajak és a fogíny országok, Irán egyes citrom között tartva részei, Pakisztán, Afganisztán termelték, de ma már a szájon át fogyasztott dohánytermékeket is ipari méretekben állítják elő, és széles körben reklámozzák is. Közép-Ázsia egyes országaiban a felnőttek akár 20%-a nassot fogyaszt. Az orron át felszívott burnótot a dél-afrikai fekete bőrű lakosság fogyasztja, de elterjedt Ázsia egyes részein is. Egészségkárosító hatások Függőség. Azok a fiatalok, akiknél füst nélküli dohánytermékekkel szemben függőség alakult ki, később cigarettára válthatnak, aminek sokkal súlyosabb következményei vannak. Ennek ellenére senkinek sem ajánlott úgy javasolni a füst nélküli dohánytermékek használatát, mint egy biztonságosabb szokást. Leukoplakia (fehér folt a száj nyálkahártyáján) azon a helyen gyakori, ahol a fogyasztók a dohányterméket tartják. A dohánytermék fogyasztásának abbahagyása után el szokott tűnni. A gingivitis (a fogíny és a fog körüli szövetek gyulladása) a fogszuvasodás esélyét növeli. A fogíny széle visszahúzódhat, és a fog elszíneződik. Ez a fogyasztás abbahagyása után még sokáig megmarad. A száj submucosus fibrosisa (kötőszövet kialakulása a száj nyálkahártyájában). A kötőszövetes átalakulás a szájüreg beszűküléséhez vezethet. Extrém esetekben ez olyan súlyos is lehet, hogy a betegek már csak szívószálon keresztül tudnak szájon át folyadékot fogyasztani. Ez az elváltozás gyorsan kialakul, nem szűnik meg a dohánytermék fogyasztásának abbahagyása után, és nincs ismert gyógymódja (Gupta, 1999).

4 Füst nélküli dohánytermékek 39 A szájüreg rákja. Kockázatát az egyes tanulmányok változó mértékűnek találták, de egy Egyesült Államok-beli vizsgálat a fogyasztóknál négyszer nagyobb valószínűséget talált. Délkelet-ázsiai vizsgálatok a rendszeresen dohányt rágóknál tízszer nagyobbnak találták a szájüregi rák kockázatát. A szájüreg rosszindulatú daganata a harmadik leggyakoribb rákfajta Indiában. A dohányt nem tartalmazó bétel rágása esetén e ráktípus kockázata sokkal kisebb. Szív- és érrendszeri betegségek kockázata. A szív- és érrendszeri betegségeket vizsgáló kutatások változó eredménnyel zárultak. A kockázat enyhén emelkedett lehet e betegségtípusnál is. A burnót fogyasztásának hatásai. Az általa okozott elváltozások nem teljesen tisztázottak. Az arcüreg rosszindulatú daganatos megbetegedésének van bizonyos kockázata. A szájon át fogyasztott dohányterméknek tulajdonítható szájüregi rák rövid története A szerzőknek kevés saját tapasztalata volt ezzel a betegséggel, de egyikünk (JC) gyakran visszaemlékezik egy indiai kórházban tett látogatására. Egy hatágyas kórteremben minden ágyon olyan asszonyok feküdtek, akiknek arcán kifekélyesedett daganatos szövet türemkedett elő. Ez ráébresztette a szerzőt, hogy mekkora prioritást kellene biztosítani e horrorba illő elváltozást okozó megbetegedés megelőzésének. Megelőzés Az utóbbi években Egyesült Államok-beli cégek megkísérelték a füst nélküli fogyasztott dohánytermékek elterjesztését Európában és másutt. Ezt az Egyesült Királyság kormánya, majd később az Európai Unió is megtiltotta (kivéve Svédországban, ahol e termékek fogyasztása régi hagyomány). A füstképződéssel nem járó dohánytermékek fogyasztását Ausztráliában, Izraelben, Japánban, Hong Kongban, Új-Zélandon, Szaúd-Arábiában és Szingapúrban is tiltják. Indiában is történnek erőfeszítések ennek a szokásnak a betiltására, de ezeknek meg kell küzdeniük a termékeket népszerűsítő új reklámkampányokkal. Itt az egyik követendő út az lehet, hogy népszerűsítsék az áttérést a dohányt tartalmazó bételrágásról olyan bétel fogyasztására, melyhez dohányt nem kevertek. Egy Uniós jogszabály igyekszik megakadályozni a skoal bandit -nak nevezett, Egyesült Államok-beli termék bevezetését, melyet szopogatni kell. A törvény azonban nem tiltja az olyan dohánytermékek fogyasztását, melyeket rágni kell, például a dohányt tartalmazó cukorkákat.

5 40 Dohányzás: a világveszély Egyes Angliában élő ázsiai közösségek vezetőit nyugtalanítja e szokás terjedése a gyermekek körében. Az államoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy e termékek fogyasztása milyen kockázatot jelent felnőttre és gyermekre egyaránt. Irodalom Gupta PC Gutka: a major new tobacco hazard in India. Tobacco Control 8: 134. Muir CS, Zaridze DG Smokeless tobacco and cancer: an overview. In: Zaridze DG, Peto R (eds) Tobacco: a major international health hazard. Lyon: WHO International Agency for Research on Cancer. pp Pershagen G Smokeless tobacco. Br Med Bull 52(1): Magyar vonatkozások A FACT Intézet 1999-es adatai szerint nálunk a dohányzás az esetek 98%-ában cigarettázást jelent. A pipázók és szivarozók aránya 2% alatt van. A kézi sodrású cigarettát fogyasztók aránya nem éri el a 2%-ot, bár ez 1999 óta növekedhetett (a vágott dohány alacsonyabb adótartalma miatt). A füst nélküli dohánytermékek használata nálunk elhanyagolható. Irodalom FACT Intézet. Dohányzás és alkoholfogyasztás. Tények és vélemények a magyar közvéleményben. Pécs, november. URL: Research címszó alatt.

1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban

1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban 1. A dohányzás epidémiája: aktuális helyzet a világ országaiban A dohányzás okozta halálesetek nemzetközi trendje A dohányzás jelenlegi elterjedtségének fennmaradása esetén 500 millió ma életben lévő ember

Részletesebben

Dohányzás és leszokás. Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10.

Dohányzás és leszokás. Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10. Dohányzás és leszokás Dr. Kádár Gabriella 2014.február 10. kóroki tényezője számos halálos megbetegedésnek kb. 5 millió ember hal meg évente 10 évvel kevesebbet él krónikus betegségekre fogékonyabb a felnőtt

Részletesebben

Miért volt szükséges ez a vizsgálat?

Miért volt szükséges ez a vizsgálat? CARMELINA: A linagliptin hatása a kardiovaszkuláris egészségre és a veseműködésre kardiovaszkuláris kockázattal rendelkező, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegeknél Ez egy 2-es típusú diabéteszben

Részletesebben

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27.

Az elhízás hatása az emberi szervezetre. Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Az elhízás hatása az emberi szervezetre Dr. Polyák József Pharmamedcor Kardiológiai Szakambulancia 1137. Budapest, Katona J. u. 27. Melyek az élő szervezet elemi életjelenségei közül minőségében testtömeg

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben

DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM. Beszámoló. Készítette: Vásárhelyi Erika

DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM. Beszámoló. Készítette: Vásárhelyi Erika DOHÁNYZÁS MEGELŐZÉST és DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁST CÉLZÓ PROGRAM Beszámoló Készítette: Vásárhelyi Erika Megvalósítás ideje: 2014.05.16-2014.06.13 Célcsoport: 6. osztály Célja: az általános iskoláskorú gyermekek

Részletesebben

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015.

VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. VI. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2015. Jubileumi V. Sikeresen Teljesült Évad / 2010-2011 - 2012-2013 - 2014 / Központi vastagbéldaganat rizikó felmérési kérdőív 2012-2013-14. évi eredményei Dr.

Részletesebben

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft.

Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor. Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Munkatársi, munkahelyi kapcsolatok Stressz mint cardiovasculáris rizikófaktor Lang Erzsébet Vasútegészségügy NK. Kft. Pécs Kardiológia ????? Miért??? Lehet, hogy külön utakon járunk?! Együtt könnyebb?

Részletesebben

ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN

ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN medicus universalis XXXVI/4. 2003. SEMMELWEIS EGYETEM, EFK, EGÉSZSÉGPOLITIKAI ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK, BUDAPEST ALAPELLÁTÓ ORVOSOK, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓK SZEREPE A DOHÁNYZÁSRÓL VALÓ LESZOKTATÁSBAN

Részletesebben

SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN

SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN SZÍV- ÉS AGYI ESEMÉNYEK ELŐFORDULÁSA A NEMZETKÖZI MONICA VIZSGÁLAT BUDAPESTI KÖZPONTJÁBAN DR. DUBA JENŐ Az utóbbi évtizedekben a szív- és érrendszeri megbetegedések az egész magyar népesség egészségi állapotát

Részletesebben

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján Lokalizáció daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon 2009-20011. 2009 2010 2011 Férfi Nő Össz

Részletesebben

HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát formájában.

HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát formájában. FOSAMAX 70 MG TABLETTA Fosamax 70 mg tabletta 70 mg alendronsav nátrium-alendronát-trihidrát formájában HATÓANYAG: Alendronát-nátrium-trihidrát. A Fosamax tablettánként 70 mg alendronsavat tartalmaz nátrium-alendronát-trihidrát

Részletesebben

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák

Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Egészséggel kapcsolatos nézetek, hiedelmek, modellek, egészségvédő magatartásformák Orvosi pszichológia előadás 2. hét Merza Katalin merza.katalin@sph.unideb.hu Egészségmagatartás fogalma Minden olyan

Részletesebben

Harc a füsttel. Saját kutatás a dohányzási szokásokról egy fővárosi szakgimnáziumban. Készítette: Andrási Edina BVHSZC Bókay János Szakgimnáziuma

Harc a füsttel. Saját kutatás a dohányzási szokásokról egy fővárosi szakgimnáziumban. Készítette: Andrási Edina BVHSZC Bókay János Szakgimnáziuma Harc a füsttel Saját kutatás a dohányzási szokásokról egy fővárosi szakgimnáziumban Készítette: Andrási Edina BVHSZC Bókay János Szakgimnáziuma Tartalom Témaválasztás indoklása Tények a cigarettáról Saját

Részletesebben

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL

1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1. AMIT AZ AIDS-rl TUDNI KELL 1) Mi a szerepe a HIV-vírusnak az AIDS kialakulásában? 2) Hogyan, milyen módon terjedhet a HIV-vírus? a, b, c, 3) Sorolj fel két olyan testnedvet, amely tartalmazhatja a vírust?

Részletesebben

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP

TÁMOP-6.1.2-11/1-2012-0584. Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP Dömötöri Sándor Vendéglátó Kft. egészségre nevelési programja EGÉSZSÉGNAP A dohányzás a burgonyafélék családjába tartozó dohánynövény leveleinek élvezete. Valószínűleg először Kolumbusz és társai találkoztak

Részletesebben

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében Király Gábor Czirfusz Márton Koós Bálint Tagai Gergő Uzzoli Annamária: Klímaváltozás és klímaadaptáció helyi léptékben Egy kutatási projekt tapasztalatai a hazai társadalmi-gazdasági folyamatok modellezésében

Részletesebben

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma

Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,

Részletesebben

Mellrák tudatosság Változások észlelése

Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság Változások észlelése Mellrák tudatosság: Változások észlelése Észak-Írországban a nőknél a mellrák a rák leggyakoribb formája - 75 éves korig 12 nőből 1-nél alakul ki mellrák. A mellrák

Részletesebben

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban

Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Budapest, 2015. október 1. Roaming: Növekvő adatforgalom, hazai áron egyre több országban Kibővült a Világ Napijeggyel barangolható országok köre Világ Napijegy Szerbiában, Ukrajnában és Oroszországban

Részletesebben

Amit a méhnyakrákról tudni érdemes

Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Amit a méhnyakrákról tudni érdemes Dr. Koiss Róbert TÁMOP.6.1.3. Szakmai Vezető A HPV szerepe a rosszindulatú daganatok kialakulásában 1974: a HPV-k szerepet játszhatnak a méhnyakrák kialakulásában (H.zur

Részletesebben

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT www.alkoholtfelelosen-2340.hu ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN 2 3 4 0 program: felelősségteljesen élvezd az italod! Az alkohol és hatása Amikor borról,

Részletesebben

E-vitamin és a tüdőrák

E-vitamin és a tüdőrák E-vitamin és a tüdőrák Nagyobb mennyiségű E-vitamin fogyasztása felére csökkenti a tüdőrák kialakulásának valószínű Az E-vitamin vegyületeknek két fő csoportja létezik, a tokoferol és a tokotrienol. Mindkét

Részletesebben

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4.

ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4. ÉLELMISZERBIZTONSÁG 4. Élelmiszerrel terjedő vírusok Összeállította: Dr. Simon László Nyíregyházi Főiskola Élelmiszerekkel terjedő vírusok A vírusok sejtparaziták, csak élő sejtekben képesek szaporodni.

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó. Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô

Részletesebben

Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban

Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.2 Foglalkozási bőrgyulladások gyakorisága a brit nyomdaiparban Tárgyszavak: foglalkozási betegség; bőrgyulladás; nyomdaipar; Nagy-Britannia. A nyomdaipar

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Forrás Internet-helye: 3. A lakosság egészségi állapota

Forrás Internet-helye:   3. A lakosság egészségi állapota A svájci egészségügy statisztikai zsebkönyve 2017 egységes szerkezetben Gesundheit. Taschenstatistik 2017 Bundesamt für Statistik 14 Gesundheit, Neuchâtel 2018 (44 p.), megj. 2018. 01. 30. Forrás Internet-helye:

Részletesebben

291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól

291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól 291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól 2012.01.02 291/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a dohánytermékek

Részletesebben

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines

Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines Utolsó aktualizáció: 14.04.2019 Poggyász: méret- és súlykorlátozások - United Airlines United Airlines Nézd meg a United Airlines poggyász-szabályzatát. Ne feledd, hogy minden szolgáltató csomagszabályzata

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA

NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 BETEKINTÉS A GYEREKEK INTERNETES SZOKÁSAIBA 1 NORTON ONLINE FAMILY TANULMÁNY 2011 24 ORSZÁG Ausztrália, Brazília, Kanada, Kína, Franciaország, Németország, India, Olaszország,

Részletesebben

Környezeti ártalmak forrásai

Környezeti ártalmak forrásai Környezeti ártalmak forrásai Kémiai Fizikai: Zaj és vibráció, ionizáló és nem ionizáló sugárzás Biológiai: Rákkeltő vírusok, bakteriális és gombatoxinok, allergén porok Környezeti ártalmak forrásai Kémiai

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0276/132. Módosítás. Frédérique Ries az ALDE képviselıcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU A7-0276/132. Módosítás. Frédérique Ries az ALDE képviselıcsoport nevében 4.9.2013 A7-0276/132 Módosítás 132 Frédérique Ries az ALDE képviselıcsoport nevében Jelentés Linda McAvan Dohánytermékek és kapcsolódó termékek gyártása, kiszerelése és értékesítése COM(2012)0788 C7-0420/2012

Részletesebben

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék

Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe. Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Daganatos betegségek megelőzése, a szűrés szerepe Juhász Balázs, Szántó János DEOEC Onkológiai Tanszék Carcinogenesis mechanizmusa A daganatos átalakulás a normálistól eltérő DNS szintézisével kezdődik,

Részletesebben

ZA4887. Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4887. Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4887 Flash Eurobarometer 253 (Survey on tobacco) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 253 SURVEY ON TOBACCO Smoking behaviour Q1 A cigarettázás, szivarozás vagy pipázást illetően melyik állítás

Részletesebben

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása

Rákellenes Világnap Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása Rákellenes Világnap 2017.02..04. Daganatos megbetegedések alakulása Tolna megyében A bonyhádi Egészségfejlesztési Iroda (EFI) összeállítása 2000 februárjában Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust.

Részletesebben

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei

A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei A népegészségügyi célból végzett szűrővizsgálatok tapasztalatai és a jövő tervei Dr. Budai András Országos Tisztifőorvosi Hivatal Budapest, 2010. június 14. Daganatok Rosszindulatú daganatos megbetegedés

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Budapest, 2006. december 4. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma. Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5.

Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma. Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5. Éves jelentés (2009): a kábítószerprobléma Európában Dr. Varga Orsolya Nemzeti Drog Fókuszpont 2009. november 5. A legfrissebb hírek az európai kábítószerproblémáról 30 országra kiterjedő áttekintés az

Részletesebben

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban

Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban Bernát Anikó Szivós Péter: A fogyasztás jellemzői általában és két kiemelt kiadási csoportban (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bernát Anikó Szivós

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak?

Vezető betegségek Magyarországon. Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Vezető betegségek Magyarországon Szív-érrendszeri betegségek és magasvérnyomás Civilizációs ártalmak? Megválaszolandó Kérdések Melyek azok a betegségek amelyek a ranglistát vezetik? Mennyire vagyunk felelősek

Részletesebben

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia. Balatonfüred 2014.szeptember 11-13.

XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia. Balatonfüred 2014.szeptember 11-13. XVI. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XI. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred 2014.szeptember 11-13. Mától nem gyújtok rá! Mától nem gyújtok rá! Dohányzás leszokás nehézségei.

Részletesebben

Alkoholfogyasztás és fiatalok

Alkoholfogyasztás és fiatalok Elekes Zsuzsanna Alkoholfogyasztás és fiatalok ÁNTSZ Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ, Országos Addiktológiai Centrum konferenciája Budapest, 2009. december 3. Európában a 90-es években a fiatalok

Részletesebben

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Kábítószerprevenció a büntetésvégrehajtási intézeteknél és az együttműködő szervezeteknél BaracskaAnnamajor, 2011. október 27. Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében Dr. Grezsa Ferenc Nemzeti

Részletesebben

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010

Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Bánlaki Ildikó 2010 Deviancia Elhajlás, (helyes) úttól való eltérés. Deviáns viselkedés Olyan viselkedésforma, amely a társadalom többsége által elfogadott normát, normákat sért. Társas együttélésünket

Részletesebben

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15

A 0 64 éves férfiak és nők cerebrovascularis betegségek okozta halálozásának relatív kockázata Magyarországon az EU 15 A hipertónia, mint kiemelt kardiovaszkuláris rizikófaktor befolyásoló tényezőinek és ellátásának vizsgálata az alapellátásban Dr. Sándor János, Szabó Edit, Vincze Ferenc Debreceni Egyetem OEC Megelőző

Részletesebben

Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet

Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet Melanoma és nem melanoma (BNO-X C43, D03) megbetegedés és halálozás Magyarországon Dr. Páldy Anna, Málnási Tibor, Stier Ágnes Országos Közegészségügyi Intézet Az IPCC V. jelentése megállapítja Hogy a napsütés

Részletesebben

5. Nők és dohányzás. A világjárvány terjedése nők körében (5.1. ábra)

5. Nők és dohányzás. A világjárvány terjedése nők körében (5.1. ábra) 5. Nők és dohányzás Azon országok többségében, ahol a dohányzás régóta elfogadott szokás, a férfiak voltak az elsők, akik rászoktak. Kezdetben a pipázás és szivarozás terjedt el, majd a cigaretta következett.

Részletesebben

Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben

Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben Változunk és változtatunk: A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szerepe a gyermekvédelemben Szalai Annamária elnök 2010. 09. 21. A 15-24 éves korosztály 84 százaléka rendszeresen internetezik Internetezési

Részletesebben

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz.

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz. SUPREFACT OLDATOS INJEKCIÓ Suprefact oldatos injekció buszerelin HATÓANYAG: 1 mg buszerelin (1,05 mg buszerelin-acetát formájában) ml-enként. SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát,

Részletesebben

HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT

HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT www.alkoholtfelelosen.org ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN 2 3 4 0 program: élvezd az italod felelősségteljesen Mi az alkohol, mi a hatása Amikor borról,

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia. Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI

Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia. Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI Sugárbiológiai ismeretek: LNT modell. Sztochasztikus hatások. Daganat epidemiológia Dr. Sáfrány Géza OKK - OSSKI Az ionizáló sugárzás biológiai hatásai Determinisztikus hatás Sztochasztikus hatás Sugársérülések

Részletesebben

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata

A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata A krónikus veseelégtelenség kardio-metabolikus kockázata Dr. Kiss István Fıv. Önk. Szent Imre Kórház, Belgyógyászati Mátrix Intézet, Nephrologia-Hypertonia Profil 1 2 SZÍV ÉS ÉRRENDSZERI KOCKÁZAT ÉS BETEGSÉG

Részletesebben

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások

A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások A szárított, valamint fermentált dohányt érintő jövedéki aktualitások Ágoston Krisztián pénzügyőr őrnagy Szabó József pénzügyőr százados osztályvezető NAV KH Jövedéki Főosztály I. A termékkört érintő jövedéki

Részletesebben

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/176/japan-es-kazahsztan-is-jon-budapestre-ime-a-vb-mezony Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny! 2016.11.24. 11:09 CET Tokióban rendezték meg

Részletesebben

1. Globális dohányzási tendenciák

1. Globális dohányzási tendenciák 1. Globális dohányzási tendenciák Bár az emberiség már több évszázada dohányzik, a cigaretta tömeggyártás formájában csupán a XIX. században jelent meg. Azóta a cigarettázás hatalmas méretekben ter- MHGWHOD]HJpV]YLOiJRQ0DPiUPLQGHQKiURPIHOQWWN

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON

Prof. Dr. Kiss István. Dankovics Gergely MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PREVENCIÓ MAGYARORSZÁGON Prof. Dr. Kiss István Szakmai Bizottság elnöke Dankovics Gergely Programigazgató Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 European National

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Bactroban 20 mg/g kenőcs mupirocin Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert az Ön számára

Részletesebben

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol

A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa. Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol A Kiskunhalasi Egészségfejlesztési Iroda szakmai kiadványa Szenvedélybetegségek: nikotin és alkohol Jelen kiadvány a TÁMOP-6.1.2-11/3-2012-0025 A kiskunhalasi kistérség egészségtudatos fejlesztése egészségre

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 11. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 11. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 11. 8500 PÁPA, Fő u. 5. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2013. február 28-i ülésére Tárgy: Pápa Város

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Hogyan mentsd meg a szíved?

Hogyan mentsd meg a szíved? Hogyan mentsd meg a szíved? Mivel minden második haláleset oka szív- és érrendszeri betegségbõl adódik, a statisztikán sokat javíthatunk, ha tudjuk, hogyan is küzdjünk e probléma ellen. Pl. már minimális

Részletesebben

Vándorló milliók 1. Kontinensek közötti (interkontinentális) vándorlások: - népvándorlás Ázsiából Európa felé (4-9. század); - kivándorlás Európából Amerikába (15-16. 16. századtól napjainkig, a legintenzívebb

Részletesebben

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság

Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság 28.5.2013 2012/0366(COD) MÓDOSÍTÁS: 21-280 Véleménytervezet Robert Goebbels (PE508.180v01-00) a tagállamoknak a dohánytermékek és kapcsolódó

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Dohányzás: a halálos szenvedély A dohányzás szervkárosító hatásai Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM Ausztrália elősegíti a búza kivitelét GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM A tavalyi rekord termés után, Ausztrália tovább helyezi a régi termés készleteit a 2017/18 kereskedelmi év (Július-Június) első

Részletesebben

SZÉDÜLÉS ÉS A NEUROREHABILITÁCIÓ. Péley Iván PTE KK Neurológiai Klinika és Szigetvári Kórház Neurorehabilitáció

SZÉDÜLÉS ÉS A NEUROREHABILITÁCIÓ. Péley Iván PTE KK Neurológiai Klinika és Szigetvári Kórház Neurorehabilitáció SZÉDÜLÉS ÉS A NEUROREHABILITÁCIÓ Péley Iván PTE KK Neurológiai Klinika és Szigetvári Kórház Neurorehabilitáció Szédülés és a neurorehabilitáció Szédülés és a neurorehabilitáció Szédülés és a neurorehabilitáció

Részletesebben

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT Dömötörfy Zsolt PÁLYÁZÓ Dömötörfy Zsolt Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum www.hpv-mehnyakrak.hu A méhnyakrák áldozatai Magyarországon napjainkban

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA

Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Nemekre szabott terápia: NOCDURNA Dr Jaczina Csaba, Ferring Magyarország Kft. Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa, Debrecen Régi és új megfigyelések a dezmopresszin kutatása során 65 év felett megnő

Részletesebben

PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A

PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A PEG BEÜLTETÉS FINANSZÍROZÁSA A GYAKORLATBAN Ludman István, Veres Tamás Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum Mátraháza, 2012. június 15. HBCs alapú finanszírozás Homogén Betegség Csoportok

Részletesebben

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik

Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM013) 3. Népesedésünk és következményei. 1. A népesedési problémák és következményeik . A népesedési problémák és következményeik Környezetmérnöki alapok (AJNB_KMTM0). Népesedésünk és következményei 08/0-es tanév I. félév Dr. habil. Zseni Anikó egyetemi docens SZE, AHJK, Környezetmérnöki

Részletesebben

Természetes népmozgalom

Természetes népmozgalom Természetes népmozgalom Termékenység és halandóság Termékenység fertilitás Nem minden nő ad gyermeknek életet De egy nő élete során több gyermeknek is adhat életet Halandóság mortalitás Mindenki meghal

Részletesebben

A világnépesség térbeli eloszlása, a népsûrûség

A világnépesség térbeli eloszlása, a népsûrûség A világn gnépesség g térbeli t eloszlása, sa, a népsûrûség 60 30 0 Fõ/km 2 < 1 30 1-10 11-25 26-50 51-100 101-200 > 200 A világn gnépesség g rasszok, nyelvek és s vallások szerinti megoszlása sa Rassz

Részletesebben

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája? MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet.

- Tartsa meg a betegtájékoztatót, mert a benne szereplő információkra a későbbiekben is szüksége lehet. FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! betegtájékoztató BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓ A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Crestor

Részletesebben

1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1.1. NÉPEGÉSZSÉGÜGYI PARADOXON MAGYARORSZÁGON A magyar lakosság rossz egészségmutatóinak ismeretében már hosszú évek óta magas szintű politikai figyelem irányul a népegészségügyre,

Részletesebben

GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM

GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM GABONA: VILÁG PIACOK ÉS KERESKEDELEM ERŐS KUKORICA KIVITEL OROSZORSZÁGNAK ÉS UKRAJNÁNAK Rekord globális kukorica fogyasztása, nagy exportálható készletek és kedvező valutaárfolyam támogatta Oroszország

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

A magyar lakosság egészségi állapota

A magyar lakosság egészségi állapota A -64 éves férfi és női népesség kor szerint standardizált halandóságának alakulása (Magyarország, 193/31-1999) A magyar lakosság egészségi állapota Ádány Róza, egyetemi tanár, Debreceni Egyetem OEC Népegészségügyi

Részletesebben

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL!

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Az influenza ellen nem a C-, hanem a D-vitamin véd. A magyarok több mint 90 százaléka azonban tél végére D-vitaminhiányos. A tél végére

Részletesebben

BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2014 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István

BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2014 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István BESZÁMOLÓ Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita Központi Orvosi Ügyelet 2014 évi szakmai munkájáról Készítette: Dr. Gadóczi István Az Egyek-Tiszacsege-Újszentmargita közigazgatási területén működő Központi Orvosi

Részletesebben

Információs társadalom Magyarországon

Információs társadalom Magyarországon Információs társadalom Magyarországon 2007-2010 Dr. Csepeli György Közpolitikai Igazgató Siófok, 2006. november 10. Helyzetkép 2006. Economist Intelligence Unit: The 2006 e-readiness rankings Dimenziók:

Részletesebben

NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM

NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM Európai Bizottság Egészségügy és Fogyasztók Főigazgatósága Közegészségügy és Kockázatértékelés C Igazgatóság A 2001/37/EK DOHÁNYTERMÉKRENDELET LEHETSÉGES FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓS DOKUMENTUM

Részletesebben

Új szilikózis kockázatok. Dr. Kardos Kálmán

Új szilikózis kockázatok. Dr. Kardos Kálmán Új szilikózis kockázatok Dr. Kardos Kálmán A foglalkozási megbetegedések esetszáma főbb kórformák szerint 120 100 106 97 89 2009 2010 esetszám 80 60 40 20 61 38 31 9 19 18 15 4 9 11 8 7 6 0 A bejelentett

Részletesebben

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma

A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma (L)Egyél zöldebben A magyar háztartások fogyasztásának ökológiai lábnyoma Forrás: Csutora, Mária and Tabi, Andrea and Vetőné Mózner, Zsófia (2011) A magyar háztartások ökológiai lábnyomának vizsgálata.

Részletesebben

SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR

SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR SZERVEZETT LAKOSSÁGI SZŰRÉS JELENTŐSÉGE A VIII. KERÜLETI LAKOSOK ÉLETÉBEN SZABÓNÉ JUHÁSZ JULIÁNNA MSC INTÉZETVEZETŐ FŐNŐVÉR TARTALOM Szervezett lakossági szűrés Alkalomszerű szűrések Szűrőszombatok a VIII.

Részletesebben

Berta Dávid Asztalos Péter. A népegészségügyi termékadó megalapozottsága és nemzetközi példái 1.rész

Berta Dávid Asztalos Péter. A népegészségügyi termékadó megalapozottsága és nemzetközi példái 1.rész Berta Dávid Asztalos Péter A népegészségügyi termékadó megalapozottsága és nemzetközi példái 1.rész Cikksorozatunkban a nagy mennyiségben károsnak tekinthető hozzávalókat tartalmazó termékekre kivetett

Részletesebben

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK

GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK GABONA: VILÁGPIACOK ÉS KERESKEDELEM DURVA SZEMCSÉS GABONA ÉS BÚZA EXPORTÁLHATÓ KÉSZLETEI NÖVEKEDNEK MÍG A RIZS KÉSZLETEI CSÖKKENEK Jelentős exportőrök végső durva szemcsés gabona készletei várhatóan tovább

Részletesebben

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként

Felnőttkori túlsúly és elhízás globális előfordulása régiónként Felnőttkori túlsúly és elhízás globá előfordulása régiónként Férfiak Európai Régió Albánia 2008-9 Nemzeti 10302 15-49 44.8 8.5 29.6 9.7 DHS Örményország 2005 Nemzeti 6016 15-49 26.9 15.5 DHS Ausztria 2005/6

Részletesebben

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február

Az onkológia alapjai. Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Az onkológia alapjai Szántó János DE OEC Onkológiai Tanszék ÁNTSZ 2010. február Statisztika Megbetegedés halálozás Világ: 15 20 M 7-8 M Mo.: 70.000 36.000 Azaz hazánkban minden negyedik állampolgár daganatos

Részletesebben