M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S"

Átírás

1 Rendőrkapitányság Szeged M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S : Mórahalom, Kölcsey F. u. 2/b. Pf: : , /47-80, : /47-49 Szám: 06010/8794/2014. ált. BORDÁNY KÖZSÉG KÖZRENDJE, KÖZBIZTONSÁGA év

2 A Rendőrőrs térségbeli szerepe A Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrse osztályjogállású rendőri egység. Illetékességi területe 530 négyzetkilométer, a Homokháti Kistérség közbiztonságáért, közrendjéért felelős rendőri egység (A térség legnagyobb területű rendőrőrse). A Mórhalmi Rendőrőrs határa szomszédos mind a Szerbiával, mind Bács-Kiskun megye rendőri egységeivel, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság más kapitányságával (Kistelek Rk). Illetékességi területéhez kilenc település tartozik (1. sz. kép). A 9 település létszáma összesen fő. (1. sz. diagramm) Bordány Község Önkormányzata az előző években megtartott, a közrend-közbiztonság helyzetéről szóló beszámolónkat elfogadta, egyúttal elismerését fejezte ki a Mórahalmi Rendőrőrsnek a települést érintő munkájáért. A település a Szegedi Rendőrkapitányság illetékességi területéhez tartozik, ahol Mórahalom városban önálló központi rendőrőrs létrehozásával látja el a Homokháti Kistérség közrendjének, közbiztonságának rá háruló feladatait. Bordány Községben Palotás László r.ftőrm. látja el a KMB feladatokat. 1. kép Az őrs illetékességi területe 1.sz. diagramm 2

3 lakosság lélekszáma Ásotthalom Bordány Forráskút Mórahalom Öttömös Üllés Pusztamérges Ruzsa Zákányszék Az ismertté vált bűncselekmények alakulása illetékességi területünkön A Mórahalmi Rendőrőrs illetékességi területén lévő települések vizsgálatánál az ismertté vált bűncselekmények mértékét elsősorban a lakosság lélekszáma, és urbanizációs környezete határozza meg (1.sz.táblázat). Ezen felül befolyásoló tényező a településen áthaladó főbb útvonalak száma, elhelyezkedése. Ezek alapján Mórahalom város területén követték el a legtöbb bűncselekményt. Település megnevezése Lakosság lélekszáma (fő) Ismertté vált bűncselekmények száma évben (db) Ismertté vált bűncselekmények száma évben (db) 1.sz.táblázat Változás Ásotthalom % Bordány % Forráskút % Mórahalom % Öttömös % Pusztamérges % Ruzsa % Üllés % Zákányszék % % Összesen % 3

4 A bűncselekmények alakulásában, a reális kép alkotása érdekében a és évben településeinken ismerté vált bűncselekményeket hasonlítottam össze, mely alapján megállapítható, hogy az ismerté vált bűncselekmények száma 784 db-ról 506-ra mérséklődött, mely nagy mértékű, 36%-os csökkenést jelent. Kiemelten kezelt bűncselekmények megoszlása Bordány község illetékességi területén Bűncselekmény évben évben Testi sértés 3 6 Garázdaság 4 3 Egyéb lopás Betöréses lopás 3 2 Rongálás 2 - Jármű önkényes elvétele - 1 Összesen: sz.táblázat A Mórahalmi Rendőrőrs illetékességi területén, benne értve Bordány Községet, előző évekhez hasonlóan az ismerté vált bűncselekményekben a kisebb súlyú bűncselekmények domináltak. Bordány község illetékességi területén az ismerté vált bűncselekmények száma évhez viszonyítva 8 db bűncselekménnyel megemelkedett, mely 18%-os emelkedést jelent. Területünkön az ismerté vált bűncselekményeket vizsgálva megállapítható, hogy a külterületeken, mezőgazdasági területeken elkövetett kisebb értékre, illetve szabálysértési értékre elkövetett lopások a jellemzőek. Ezen lopások a bűncselekmények közel 50 %-át teszik ki. A bűncselekmény tárgya jellemzően a felügyelet nélkül maradt mezőgazdasági eszközök, gépek és termények, valamint a lakatlan tanyák. A településen élők jelentős része mezőgazdasággal foglalkozik, így ezen ügyek nagymértékben befolyásolják a lakosok szubjektív biztonságérzetét. Az ilyen jellegű bűncselekmények visszaszorítása érdekében a mezőgazdasági idénymunka időszakában a külterületi járőrszolgálatot fokozzuk, valamint a helyi KMB-s kolléga szolgálata a veszélyeztetett területekre koncentrálódik. A bűncselekmények megelőzése terén munkánkban nagy segítséget nyújtanak a polgárőrség tagjai, önkormányzati rendészek, mezőőrök és hivatásos vadászok, akikkel rendszeresen közös szolgálatot is látunk el. Az elért eredményeink megtartása, valamint további javítása az idei évben is munkánkban prioritást érvez. 4

5 Mórahalmi Rendőrőrs és Bordány község bűnügyi helyzete: évet vizsgálva megállapítható, hogy a Mórahalmi Rendőrőrs illetékességi területén összesen 506 db. ismerté vált bűnügyben rendeltünk el nyomozást. (2.sz. táblázat) Ezen ügyekből 268 db volt vagyon elleni bűncselekmény, mely az összes ügyet tekintve az ügyek 53 %-át jelenti. A vizsgált időszak előző évi hasonló időszakához viszonyítva megállapítható, hogy a bűncselekmény-kategóriák %-os eloszlási arányában számottevő változás nem történt. Bordány község területén egyértelműen megállapítható, az előző évekhez hasonlóan, hogy a vagyon elleni bűncselekmények domináltak. A mezőgazdasági területeken elhelyezett eszközök, lakatlan tanyák feltörése volt a jellemző. Meg kell továbbá említeni, hogy illetékességi területünkön év IV. negyedévében a lakosság szubjektív biztonságérzete romlott, a településeken idénymunkában dolgozó román vendégmunkások miatt, ezért az ezen személyeket dolgoztató és elszállásoló gazdákat, valamint a vendégmunkásokat napi rendszerességgel a társhatóságok közreműködésével ellenőrzés alá vontunk. Bordány településen vendégmunkásokkal kapcsolatosan probléma nem merült fel. A Mórahalmi Rendőrőrs illetékességi területén a betöréses lopások számának csökkentése érdekében folyamatos fokozott ellenőrzéseket tartottunk, a bűncselekmények elkövetőinek felderítésére nagy hangsúlyt fektettünk, melynek eredményeként évben, több betöréses lopást sikerült felderítenünk, az elkövetőit felelősségre vontunk. Illetékességi területünkön egyre gyakrabban előfordulnak a színesfém lopások, valamint lakatlan tanya feltörések, ezért az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzésére nagy hangsúlyt fektetünk. A megelőzés érdekében a helyi médiát igénybe vettük, illetve képzett előadóval előadásokat, programokat szerveztünk, szóróanyagokat terjesztettünk. Intézkedési terv alapján a tanyavilágot végigjártuk, feltérképeztük Bordány településen a közvéleményt negatív irányba, súlyosan befolyásoló kiemelt ügy évben nem történt, azonban meg kell említenem, hogy évben az illetékességi területünkön található többi településhez hasonlóan megemelkedett az internetes vásárlással összefüggő csalások száma, mely bűncselekmények visszaszorítása érdekében a bűnmegelőzési jellegű propaganda munkánkra kiemelt figyelmet fordítunk az idei évben. Közrendvédelmi, szabálysértési tevékenységünk Közrendvédelmi tevékenységünk nagyságában alapvetően meghatározó az őrs sajátos elhelyezkedése. A külterületi lakók magas száma a helyszínre hívások aránya hasonló nagyságú őrsökhöz képest magas. A munkanélküliség magasabb száma, a deviáns, italozó életmód, a kilátástalanság érzése miatt a beérkező segélykérések nagyobb száma inkább a családon belüli erőszakkal kapcsolatos. 5

6 A Mórahalmi Rendőrőrs illetékességi területén az előző évhez viszonyítva a lakosság szubjektív biztonságérzetének növelése és a közbiztonság javításának céljából a közterületi állomány közterületi óráinak számát nagymértékben növeltük (55,4 %-al), melynek eredményeképpen az igazoltatások és elfogásaink száma nőtt, valamint a bűncselekmény elkövetése miatti tettenéréseink száma is nagymértékben (114 %-al) emelkedett. A szabálysértési feljelentéseink száma csökkent, azonban a helyszínbírságolásaink száma 65,7 %-al emelkedett és ezzel arányosan a kiszabott helyszíni bírságok összege is 132 %-al emelkedett Ft-ról Ft-ra. Mórahalom illetékességi területén diszkó vagy más olyan szórakozó hely melyet nagyszámú vendég keresne fel, jelenleg öt településen (Ásotthalom, Üllés, Bordány, Mórahalom és Forráskút) üzemel, mely napokon nagyobb járőrszolgálat biztosításával próbálunk meg felkészülni. Az idei évben tovább folytatjuk következetes munkánkat és szigorúan fogunk fellépni a kiemelt szabálysértőkkel szemben. Fokozott figyelmet fordítunk az ittas vezetők kiszűrésére, illetve a közterületen elkövetett garázda jellegű szabálysértők felkutatására és felelőségre vonására, valamint ezen cselekmények megelőzésére. Intézkedéseink színvonalát jól jellemzi, hogy évben rendőri intézkedéseinkkel kapcsolatban panasz nem érkezett. Különös gondot fordítottunk a szeptemberi iskolakezdésre is, melynek keretében jelenlétünkkel segítettük a gyerekek balesetmentes közlekedését, illetve az iskola környékén a forgalom óvatosabbá tételét. A fiatalkorú szabálysértőkkel szemben eddig is a többnyire megelőző és nevelő jellegű figyelmeztetést alkalmaztunk, amelyek általában elérték a kívánt hatást, itt elsősorban a polgármesteri hivatal és az iskolák munkatársaira is támaszkodunk. Közlekedési, szabálysértési tevékenység alakulása: A rendőrőrs illetékességi területén bekövetkező személyi sérüléssel nem járó balesetekben az eljárás lefolytatását a Mórahalmi Rendőrőrs állománya végzi. A személyi sérüléses balesetekben a helyszínbiztosítás, illetve a forgalom-irányítási tevékenység a feladatunk. A vizsgált időszakban illetékességi területünkön személyi sérülés nélküli balesetben 30 alkalommal jártunk el, személyi sérüléssel járó balesetben 26 esetben intézkedtünk. Közrendvédelmi együttműködés a társszervekkel A körzeti megbízotti állománynak a területük sajátosságai és mérete miatt nagyfokú együttműködése szükséges a településen szolgálatokat ellátó társszervekkel. Polgárőr egyesületekkel köztük a Bordányi Polgárőrség tagjaival nagyon jó, egymást segítő kapcsolatot tudtunk kialakítani. 6

7 A Mórahalmi Kihelyezett Szolgálati Hely és a környező településen működő őrsök munkatársaival minden hónapban egyeztető megbeszélések után közös szolgálatokat láttunk el, járőrszolgálat, valamint fokozott ellenőrzések keretében. Együttműködünk közös feladatellátás keretében ezen felül a NAV, Munkaügyi Felügyelőség, Fogyasztóvédelem és a Nemzeti Közlekedési Felügyelet munkatársaival, valamint a helyi mezőőri szolgálattal, hivatásos vadászokkal és településeinken működő polgárőr egyesületeivel. A Bordányi Polgárőrség tagjaival rendszeres közös szolgálatot hajtottunk végre. A közös szolgálatok során nyújtott segítségért az együttműködő tagoknak köszönetet szeretnék nyilvánítani. A Csongrád Megyei Polgárőr Egyesülete a polgárőrség segítése terén kifejtett kimagasló tevékenységéért évben az őrsparancsnok részére emlékplakettet adományozott. A Rendőrőrs bűn- és baleset megelőzési tevékenysége A Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrse a bűnmegelőzési tevékenységre nagy hangsúlyt fektet. Munkánkhoz minden segítséget megkapunk a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályától, a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Iskola Rendőr koordinátorától valamint a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Bűnmegelőzési Alosztályától. Az Őrs illetékességi területén három középiskola működik és valamennyi településen található 1-1 általános iskola. A tanév időtartama alatt az iskolák vezetőinek, tanárainak kérésére tartunk bűnmegelőzési és baleset-megelőzési előadásokat. Külön kiemelném, hogy a mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola Szakképző Iskola és Kollégium két általános iskolai évfolyamában található 3-3 alsós osztályban folyamatosan működik a D.A.D.A. bűnmegelőzési program, amelyet a D.A.D.A. képzésben részesült bűnmegelőzési előadónk végzi. A kiskorúak eltűnésével kapcsolatban megállapítható, hogy a térségünkben előforduló eltűnések a gyermekek iskolai problémáik, valamint a szülőkkel történő hirtelen veszekedések miatt történnek, de az eltűnések rövid idejűek, szinte aznap a rendőrség megtalálja őket, vagy maguktól hazamennek. Az eltűnésekkel kapcsolatos elsődleges tevékenységek elvégzését (bejelentés felvétele, adatgyűjtés-kutatás, tanúkihallgatások) követően az ilyen jellegű eljárások hatáskör hiányban- a Szegedi Rk. Bűnmegelőzési Osztályára kerülnek Az Őrs illetékességi területén az év folyamán 26 családon belüli erőszakról kaptunk értesítést, vagy a sértett bejelentése alapján jelentünk meg a helyszínen. Valamennyi eseményről levélben értesítettük az illetékes családsegítő szolgálatot, családgondozót, illetve gyámhivatalt. A folyamatos iskolai, illetve időseknek tartott előadások, a nyilvános nagyobb rendezvényeken történő részvételek, illetve a SZIRÉNA rendőrségi műsor kapcsán is kiemelt figyelmet fordítunk a vagyonvédelem és a kábítószer-bűnözés megelőzésére, mind szóban, mind szóróanyagok terjesztésével. A baleset-megelőzési tevékenység az óvodákban, iskolákban folytatott közlekedési előadások, valamint kerékpáros ügyességi vetélkedők kapcsán emelhető ki. Ezen tevékenységek folyamatosságát az Iskola Rendőre Programban résztvevő körzeti megbízottak, valamint az 7

8 Őrs bűnmegelőzési előadója biztosítja. Tekintettel arra, hogy az Iskola Rendőre Program keretében a szeptemberi iskolakezdéskor valamennyi iskola rendőr, polgárőrök közreműködésével, biztosította a balesetmentes közlekedést az iskolák közelében megállapítható, hogy ezen program már bizonyított. A program során az iskolarendőrök egy balest-megelőzési előadás megtartása során átadták az elsősök részére biztosított üzenő füzetet, mely egy pozitív benyomással is indult a kisgyermekek ismerkedése a rendőrök munkájával. Az iskolarendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot a területükön lévő intézmények vezetőivel, pedagógusaival és a felvetődő kérdésekben segítséget nyújtanak, előadást tartanak. 145 alkalommal tartottunk összesen 2897 gyermek részére bűn- és baleset-megelőzési előadást, valamint ezen előadások egy részéhez kerékpáros ügyességi vetélkedő is kapcsolódott. Elmondható, hogy a gyermek-és ifjúságvédelmi tevékenység a Mórahalmi Őrs területén kiemelt hangsúlyt kap, és a társszervekkel, valamint a szociális háló valamennyi tagjával tartott folyamatos jó viszony, kommunikáció biztosítja ezen terület összehangolt fegyelmezett, pontos működését. MÓRAHALOM RENDŐRŐRS ELŐADÁSOK (FŐ/ELŐADÁS) Balesetmegelőzési/közlekedési Egyéb 78 2 Nyugdíjasok részére ea Bűnmegelőzési/DADA Mórahalom Rendőrőrs összesen: évbe a Bordányi általános Iskolában végzett bűnmegelőzési tevékenységünk: IDŐPONT OSZTÁLY TÉMA Február oszt. Büntethetőség, lopások Október 08. Iskola szintű szülői értekezlet Testi sértés, garázdaság, büntethetőség és a idegenek kezelése November oszt. Internet November 19. 5/a. oszt. Testi sértés, idegenekkel a kapcsolat November oszt. Egymással kapcs. Viselkedés, zaklatás, idegenek November 22. 6/a.; 2/a; 3/a. oszt. Idegenek, internet, zaklatás November 26. 5/b. oszt Idegenek, internet, zaklatás, testi sértés November 29. 6/b.; 2/b; 4/a.; 1/b. oszt. Idegenek, internet, zaklatás, testi sértés 8

9 április 16-án a Faluházban nyugdíjasok részére közlekedéssel kapcsolatos tájékoztatást tartottunk. Rövid távú célok, prioritások: - optimálisabb szolgálatszervezéssel a körzeti megbízottak székhelyeiken töltött szolgálati idejének további növelése. - mindenképpen a felderítési mutató növelése - társszervekkel meglévő jó munkakapcsolat további bővítése, új társszervek esetleges bevonása - polgárőrök segítése, bűnmegelőzésben gyors és hatékony segítség megadása Néhány fontos információ a Mórahalmi Rendőrőrsről A Mórahalmi Rendőrőrs címe: 6782 Mórahalom Kölcsey u. 2/B. /Riasztási Központ/ Telefon: 62/ , fax: 62/ Az őrsparancsnok fogadó órája: Minden hónap első hétfőjén óráig Bordányi körzeti megbízott fogadó órája: Minden páros héten szerdán óráig Telefon száma: Palotás László r.ftőrm..: 06/ Ügyelet: a nap 24 órájában állandó ügyelet /SMS fogadására és küldésére alkalmas Központtal/ Mórahalom, május 12. Köles Attila r.alezredes őrsparancsnok Jóváhagyom; Dr. Zélity László r. ezredes Rendőrségi főtanácsos kapitányságvezető 9

M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S

M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S Rendőrkapitányság Szeged M Ó R A H A L M I R E N D Ő R Ő R S : Mórahalom, Kölcsey F. u. 2/b. Pf: 447. 6782. : 06-62-581-040, 562-400/47-80, : 581-041/47-49 Szám: 06010/8495/2015. ált BORDÁNY KÖZSÉG KÖZRENDJE,

Részletesebben

SZEGEDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÓRAHALMI RENDŐRŐRS BORDÁNY KÖZSÉG KÖZRENDJE, KÖZBIZTONSÁGA év

SZEGEDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÓRAHALMI RENDŐRŐRS BORDÁNY KÖZSÉG KÖZRENDJE, KÖZBIZTONSÁGA év SZEGEDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG MÓRAHALMI RENDŐRŐRS Szám: 06010/9750-1/2016. ált BORDÁNY KÖZSÉG KÖZRENDJE, KÖZBIZTONSÁGA Cím: 6782 Mórahalom, Kölcsey utca 2/b. Telefon: 0662/581-040; BM: (33) 47-80; Fax: 0662/581-041;

Részletesebben

M Ó R A H A L M I R E N D İ R İ R S

M Ó R A H A L M I R E N D İ R İ R S Rendırkapitányság Szeged M Ó R A H A L M I R E N D İ R İ R S : Mórahalom, Kölcsey F. u. 2/b. Pf: 447. 6782. : 06-62-581-040, 562-400/47-80, : 581-041/47-49 Szám: 06010/8643/2013-ált. BESZÁMOLÓ BORDÁNY

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról

T Á J É K O Z T A T Ó Kétegyháza Nagyközség közrendjéről, közbiztonságáról Gyulai Rendőrkapitányság 5700 Gyula, Béke sugárút 51. Pf.:67. Tel: 06-66/361-644 Fax: 06-66/361-644 e-mail: gyula.rk@bekes.police.hu Ügyszám: 04030/2089/2012/ ált. Tisztelt Képviselő-testület! T Á J É

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület!

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY T Á J É K O Z T A T Ó. Tisztelt Képviselőtestület! Ügyszám: 14050/1058/2013. ált. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY Cím: 7500 Nagyatád Zrínyi u.7. / Pf.:14. Tel :82/553-210 / BM: 03-23/55-11 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu T Á J É K

Részletesebben

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22.

Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes február 22. Erdélyi Gábor r. alezredes kapitányságvezető-helyettes 217. február 22. Az Egri Rendőrkapitányság megítélése az önkormányzati felmérések alapján 5 5 4 4 3 3 2 2 1 1 3,99 4,18 4,3 214. év 215. év 216. év

Részletesebben

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr!

Ügyszám: 14050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: Nyílt Tárgy: Beszámoló Hiv.szám: 985/2013. Ügyintéző: Baranyai Gábor r. őrgy. Tisztelt Jegyző Úr! RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 880 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/71-00 / BM: 03-23/27-2 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 1050/2209/2013/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt" Tárgy:

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó SOPRONI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E H-9400 Sopron, Lackner Kristóf utca 5. Telefon/Telefax: 0036-99-314-048 BM Telefon: (21)-46-40, (21)-46-41, BM Telefax: (21)-46-07 E-mail: sopronrk@gyor.police.hu

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 55 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/5-7 Fax: 5-7 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

Szám: /2011. RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY KMB ALOSZTÁLY MEDINA KÖRZETI MEGBÍZOTT J E L E N T É S Medina község 2011. évi bűnügyi és közrendvédelmi helyzetéről Jelentem, hogy Medina

Részletesebben

1 32 9 658 9 924 7 962 5 82 5 139 22 958 23 591 25 763 21 21 19 639 14 891 24,9 2, 17,1 24,2 25,4 31,6 36 12 41 983 46 726 32 621 31 319 26 551 2 928 3 392 3 753 2 678 2 566 2 165 Összes bűncselekmény

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről

B e s z á m o ló Alsózsolca Város 2013. évi bűnügyi, közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2014.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.

Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police. 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG MISKOLC Cím: 3525 Miskolc, Fábián kapu 4. Pf.: 185 Telefon: (46) 514-511, BM: (31) 26-15; Fax: (46) 514-511/21-45 e-mail: miskolcrk@borsod.police.hu Szám: 05010/.././2015.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselőtestülete Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése i X. kerületi Rendőrkapitányság?nnQ < P n i c Vezetője.{""L^l?. * 1102, Harmat u. 6-8. 3 1475, Pf. 31. S 36 (1) 263-7200 /50-100 Főváros

Részletesebben

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó

TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. B e s z á m o l ó Szám: 19040-938/2012 ált. TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG :8300 Tapolca, Ady Endre utca 2., 8301 Tapolca, Pf.:125. +36/87/412-322, Fax: +36/87/412-322 e-mail: rauszi@veszprem.police.hu Jóváhagyom: Rausz István

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu

AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG. 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu AJKAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 8400, Ajka Rákóczi F. u. 1. : 88/500-980/40-22, fax: 40-84 E-mail: rendorsegajka@freemail.hu Ügyszám: 19060/6298-1/2014. ált. Az Ajkai Rendőrkapitányság beszámolója Halimba község

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó

RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY. Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó Szám: RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY /2011. ált. Jóváhagyom: Regdon László r.alezredes mb. rendőrkapitány B E S Z Á M O L Ó Monoszló község

Részletesebben

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07

Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Debreceni Rendőrkapitányság Hosszúpályi Rendőrőrs 4274 Hosszúpályi, Szabadság tér 7. 52/375-133 IRM tel.: 32/59-07 Fax.: 59-07 Szám: 09010/ /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Uzonyi Attila r. ezredes kapitányságvezető

Részletesebben

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok

A gyermekek közlekedés-biztonságával kapcsolatos ORFK-OBB kampányok, programok Berzai Zsolt r. őrnagy kiemelt főreferens ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály Tel.: +36-1-443-5690 berzaizs@orfk.police.hu A gyermekek közlekedés-biztonságával

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police. RENDŐRKAPITÁNYSÁG NAGYATÁD RENDŐRŐRS CSURGÓ Cím: 8840 Csurgó Petőfi tér 36. Tel.:82/471-004 / BM: 03-23/27-42 E-mail: nagyatadrk@somogy.police.hu Ügyszám: 14050/2017/2014/ált. Kezelési jelzés: "Nyílt"

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó

T Á J É K O Z T A T Ó R e n d ő r k a p i t á n y s á g Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Osztály Dévaványa Rendőrőrs S z a r v a s 551 Dévaványa, Árpád út 5. 6/66/483-377 BM:3/33/52-7 Fax: 52-71 E-mail : szarvas.rk@bekes.police.hu

Részletesebben

Hajdúnánási Rendőrkapitányság

Hajdúnánási Rendőrkapitányság Hajdúnánási Rendőrkapitányság 48 Hajdúnánás, Dorogi út 78. Tel.: 52/57-5 Fax.: 52/57-51 BM tel.: 32/53- Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu Szám: 96-/23-3/215. ált. B E S Z Á M O L Ó Polgár

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető

B E S Z Á M O L Ó. Hajdúnánás, 2014. április 17. Dr. Vincze István r. alezredes rendőrségi tanácsos mb. kapitányságvezető Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Hajdúnánás Rendőrkapitányság 4080 Hajdúnánás, Bocskai út 26-28. Tel.: 52/570-050 Fax.: 52/570-051 BM tel.: 32/53-00 Fax.: 32/53-21 e-mail: vinczeig@hajdu.police.hu

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről. Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba jegyző

Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről. Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba jegyző Előterjesztés Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 21-i ülésére Tárgy: Beszámoló a község közrend- és közbiztonsági helyzetéről Az előterjesztést készítette: dr. Bóna Csaba

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Kardoskút község. közrendjének és közbiztonságának 2008. évi helyzetéről. Szám: 04050/2781-1/2009.ált.

B E S Z Á M O L Ó. Kardoskút község. közrendjének és közbiztonságának 2008. évi helyzetéről. Szám: 04050/2781-1/2009.ált. OROSHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI ÉS KÖZLEKEDÉS RENDÉSZETI OSZTÁLY Orosháza, Szabadság tér 2. Pf: 111 Tel: (68) 411-344 IRM (33) 55-40 Fax: 55-01 E-mail: oroshaza.rk@bekes.police.hu Szám: 04050/2781-1/2009.ált.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz.

E L Ő T E R J E S Z T É S. mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a. 2.sz. napirendi ponthoz. E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2013. április 24 - i testületi ülésére a 2.sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló Ordacsehi közbiztonsági helyzetéről Előadó: Dr.

Részletesebben

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL

KOZÁRMISLENY VÁROS ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL RENDŐRKAPITÁNYSÁG PÉCS KAPITÁNYSÁGVEZETŐ B E S Z Á M O L Ó KOZÁRMISLENY VÁROS. ÉVI KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL ÉS AZ AZZAL KAPCSOLATOS FELADATOKRÓL Cím:

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a években Tájékoztató az ismertté vált kiemelt bűncselekmények sértettjeiről, valamint a sértettek és elkövetők kapcsolatairól a 2004-2008. években 2009. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási

Részletesebben

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője

Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője Üdvözli a megjelenteket Tusjak Tamás a Polgárőrség vezetője A polgárőrség szerepe a közrend biztosításában, a bűncselekmények megelőzésében a tanyás térségben Szarvason. A rendszerváltáskor jelentős gazdasági

Részletesebben

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015.

Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 2015. 1 Önkormányzat- Rendőrség kérdőíves felmérés 215. VI. Hogyan minősíti összességében a településen végzett rendőri tevékenységet? kérdésre adott válaszok megoszlása (értékelési skála 1 5) 211 2,96% 18,65%

Részletesebben

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E

PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:

Részletesebben

VEZETŐJE Dr. Hajdú Antal r. ezredes rendőrségi főtanácsos

VEZETŐJE Dr. Hajdú Antal r. ezredes rendőrségi főtanácsos BÉKÉSCSABAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE Dr. Hajdú Antal r. ezredes rendőrségi főtanácsos 5600 Békéscsaba, Bartók Béla út 1-3. (66) 444-329 BM: (33) 20-55 fax: városi:66/523-700, BM:(33) 24-46 e-mail: hajdu.antal@bekes.police.hu

Részletesebben

BESZÁMOLÓ BORDÁNY KÖZSÉG

BESZÁMOLÓ BORDÁNY KÖZSÉG T/50/2012 Rendırkapitányság Szeged M Ó R A H A L M I R E N D İ R İ R S : Mórahalom, Kölcsey F. u. 2/b. Pf: 447. 6782. : 06-62-581-040, 562-400/47-80, : 581-041/47-49 Szám: 06010/7207/2012-ált. BESZÁMOLÓ

Részletesebben

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről

Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről 2014 Szabó Tiborné Az egyesület elnöke Tájékoztató a Polgári Polgárőr Egyesület tevékenységéről Az egyesület jogállása: A polgárőrség önálló civil

Részletesebben

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről

Szarvasi Rendőrkapitányság BESZÁMOLÓ. Ecsegfalva község évi közbiztonságának helyzetéről, valamint a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről Szarvasi Rendőrkapitányság Száma: 060/2509116.Ált. A beszámolót előterjesztésre alkalmasnak tartom: 7 Ityan Sandor. ez~ des rendőrségi főt~ ~ os kapitányság. ~ ~. BESZÁMLÓ 15. évi közbiztonságának helyzetéről,

Részletesebben

KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TISZAKÉCSKE RENDŐRŐRS

KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TISZAKÉCSKE RENDŐRŐRS KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG TISZAKÉCSKE RENDŐRŐRS 6060 Tiszakécske Béke u. 167. szám. Tel.:76/441-155 BM: 33/33-46 Fax:76/441-155 BM: 33/36-53 E mail: tkrendorors@gmail.com Szám: /2012. Jóváhagyom: Rigó

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó

B E S Z Á M O L Ó Ikt. szám: 0/1896-2014. ált. VÁSÁROSNAMÉNY RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY NYÍRMADA RENDŐRŐRS 4564 Nyírmada, Honvéd u.8/a Tel. BM: (03/32-6469) Városi: (06/45-492-063) Fax. BM: (03/32-6468) Városi:

Részletesebben

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM

6600 43. 42. 63/561-311, 63/561-330 BM 33/42-80 BM SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu Szám: 06050/1254/2015

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó K E R E K E G Y H Á Z A VÁROS KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL, A KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN 2014

B E S Z Á M O L Ó K E R E K E G Y H Á Z A VÁROS KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL, A KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN 2014 Szám: 03010 / 4745 /2015. ált. Jóváhagyom: Kerti István r. alezredes rendőrségi tanácsos kapitányságvezető B E S Z Á M O L Ó K E R E K E G Y H Á Z A VÁROS KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL, A KECSKEMÉTI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

Részletesebben

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy DEVIANCIÁK ÉS BŰNÖZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Devianciák az átlagostól, az uralkodó normáktól, az elvárt és még tolerált magatartási formáktól eltérő viselkedések Fajtái - csavargás -

Részletesebben

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL

BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 1 BALATONALMÁDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG H - 8220 Balatonalmádi, Jókai Mór utca 12. BESZÁMOLÓ BALATONKENSE VÁROS 2012. ÉVI KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 2 B E V E Z E T É S A Balatonalmádi Rendőrkapitányság az elmúlt

Részletesebben

Tisztelt Képviselőtestület, Tisztelt Polgármester Úr!

Tisztelt Képviselőtestület, Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselőtestület, Tisztelt Polgármester Úr! A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság 2006. évben is igyekezett fő feladatait, célkitűzéseit, terveit teljesíteni. Ehhez alapvetően biztosítottak voltak

Részletesebben

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE!

2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! 2011. A KISTELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁNAK AZ ÉVE! Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége, a korábbi évek gyakorlatának megfelelően 2010-ben is számos intézkedést és javaslatot tett arra, hogy a polgárőr egyesületek

Részletesebben

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KISKUNHALASI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 6400-Kiskunhalas, Mártírok útja 25., Pf.: 3. : 06-77/423-255 BM : 03-33/68-10, Fax: 03-33/69-48 E mail:molnárl@bacs.police.hu Szám: 03060-6301/2014. Ált.

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY NYÍRMADA RENDŐRŐRS

VÁSÁROSNAMÉNY RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY NYÍRMADA RENDŐRŐRS VÁSÁROSNAMÉNY RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY NYÍRMADA RENDŐRŐRS 4564 Nyírmada, Honvéd u.8/a Tel. BM: (03/326469) Városi: (06/45492063) Fax. BM: (03/326468) Városi: (06/45492063) Email: Tothtiborvn@szabolcs.police.hu

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Tiszalök város 2008. évi közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről

B E S Z Á M O L Ó. Tiszalök város 2008. évi közbiztonsági, bűnügyi helyzetéről TISZAVASVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY TISZALÖK RENDŐRŐRS ALOSZTÁLY 4450 TISZALÖK, KOSSUTH ÚT 71. SZ. TEL: 42/278-166 BM: 32/6243 Száma: B E S Z Á M O L Ó Tiszalök város 2008. évi közbiztonsági,

Részletesebben

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 06050/4825/2013 Ált. SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu

Részletesebben

BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI- ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY

BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI- ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY BALATONFÜREDI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI- ÉS KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI OSZTÁLY 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 15. : 87/482-287, BM: 22/44-41, fax: 482-287/44-21 NovakP@veszprem.police.hu Szám:19070/338-1/2012.ált.

Részletesebben

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető Rendőrkapitányság Tapolca Szám: 19040/1671 /2011. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r. alezredes kapitányságvezető B e s z á m o l ó Szigliget község Képviselő-testületének 2011. év május hónapban tartandó

Részletesebben

Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó

Jóváhagyom: B E S Z Á M O L Ó BALATONFÜRED RENDŐRKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY Szám: 19070/4186-2/2016. ált Jóváhagyom: Regdon László r. ezredes rendőrkapitány B E S Z Á M O L Ó Aszófő község közbiztonsági

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY KÖRZETI MEGBÍZOTTI ALOSZTÁLY 8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 2. Telefon: 06/88/428-022/10-86 * Telefax: 06/88/428-022/15-84 mellék Szám: /2010. 1. napirendi

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/ /13-91 fax: /10-19 : 8201 Vp. Pf: 80

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/ /13-91 fax: /10-19 : 8201 Vp. Pf: 80 VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY 8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/428-022/13-91 fax: 428-022/10-19 : 8201 Vp. Pf: 80 veszpremrk@veszprem.police.hu Szám: 19010/ /2014. ált. Jóváhagyom: Dr. Ipsits Csaba r. alezredes

Részletesebben

Jóváhagyom: A Tapolcai Rendőrkapitányság. beszámolója KÉKKÚT KÖZSÉG KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL

Jóváhagyom: A Tapolcai Rendőrkapitányság. beszámolója KÉKKÚT KÖZSÉG KÖZBIZTONSÁGÁNAK HELYZETÉRŐL, A KÖZBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN TETT INTÉZKEDÉSEKRŐL TAPOLCAI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY : 8300 Tapolca, Ady Endre utca 2. 8301 Tapolca Pf.: 125 : +36/87/412-322 Fax:+36/87/412-322 E-mail cím : horvathjozseftapolca@veszprem.police.hu Szám:19040/

Részletesebben

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető

B e s z á m o l ó. Rendőrkapitányság Tapolca. Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető Rendőrkapitányság Tapolca Szám: 19040/139 /2010. ált. Jóváhagyom: Dr. Smura János r.alezredes kapitányságvezető B e s z á m o l ó Szigliget község Képviselő-testületének 2010. év május 20. napján tartandó

Részletesebben

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36)

Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ , Fax: (36) Füzesabonyi Rendőrkapitányság Vezetője 3390 Füzesabony, Baross út 14. Tel.: (36)/ 341-944, Fax: (36) 341-944 BM tel.: (31) 40-11, BM fax: (31) 40-35 e-mail:kovacsj@heves.police.hu Szám:10020-1299 / 2014.ált.

Részletesebben

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.

Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police. Bonyhádi Rendőrkapitányság Vezetője 7150. Bonyhád, Kossuth L. u. 1-3. 74/550-951, BM: 23/6411, Fax: 23/6493 marcseks@tolna.police.hu Szám: 17020/900/2014.-ált. Beszámoló Hőgyész közbiztonsági helyzetéről,

Részletesebben

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek

Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Rendőrkapitányság Szekszárd Mellékletek Érkezett feljelentések száma Szekszárd (ügyforgalmi) 32 31 3 29 28 27 26 25 3137 375 36 38 2778 28 29 21 211 212 Nyomozás elrendelések száma Szekszárd (ügyforgalmi)

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/ /13-91 fax: /10-19 : 8201 Vp. Pf: 80

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/ /13-91 fax: /10-19 : 8201 Vp. Pf: 80 VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNY 8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. u. 2. : 88/428-022/13-91 fax: 428-022/10-19 : 8201 Vp. Pf: 80 veszpremrk@veszprem.police.hu Szám: 19010/../2016. ált. Jóváhagyom: Dr. Ipsits Csaba r.

Részletesebben

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.

Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police. Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/ /2015.ált. B E S Z Á M O L Ó Makó város közrendjének

Részletesebben

'LGJ. számú előterjesztés

'LGJ. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Jegyző je 'LGJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a térfigyelő rendszer működésének gyakorlati tapasztalatairól szóló tájékoztatóról

Részletesebben

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és

Ennek kapcsán 1992. november 24 én megalakult az Országos Baleset megelőzési Bizottság, majd sora egymás után a megyei és Veszprém, 2013. április 17. Gradvolt Szilveszter r. őrnagy Pécs VBB. Titkára I. Pécs Városi Baleset megelőzési Bizottság bemutatása Aközlekedésről szóló 1988. évi I. tv. a közlekedési propaganda tevékenységet

Részletesebben

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április

HAVI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. április VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház. Szám: /1501-1/2014. ált.

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház. Szám: /1501-1/2014. ált. Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház Szám: 09030-0/1501-1/2014. ált. BESZÁMOLÓ HAJDÚHADHÁZ KÖZBIZTONSÁGI HELYZETÉRŐL 2013. ÉV 2. oldal PREAMBULUM A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság illetékességi területe

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város

B E S Z Á M O L Ó. Pilis város PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG MONORI RENDŐRKAPITÁNYSÁG V E Z E T Ő J E 2200 Monor, Kossuth L. utca 86., : 29/410-367, BM : 30-322 Levelezési cím : 2200 Monor, Pf. 5. E-mail: monorrk@pest.police.hu Szám:13050/453-10/2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY 8200 Veszprém, Bajcsy-Zs. E. u. 2. Telefon: 06/88/428-022/10-86 * Telefax: 06/88/428-022/15-84 mellék Szám:19010-5058/2011. J Ó V Á H A G Y O M : Dr.

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Dorogi Rendőrkapitányság

Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Dorogi Rendőrkapitányság Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Dorogi Rendőrkapitányság 2510 Dorog, Mátyás király utca 1. Pf.: 1. tel.:33/512-770 BM: /21/56-50 fax: 21/56-85 e-mail: krasulaj@komarom.police.hu Szám: /2013.ált.

Részletesebben

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a

Tájékoztató. az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a Tájékoztató az ismertté vált kiemelt b ncselekmények sértettjeir l, valamint a sértettek és elkövet k kapcsolatairól a 2003-2007. években BUDAPEST 2008. év Kiadja: a Legf bb Ügyészség Számítástechnika-

Részletesebben

1-------.--. '---1. V~BO~[ Ö..fF{\IÁY!' r ~ POLGÁP r ql[ BIVAl i\la i 241). t..' r 1;"1"0 ;

1-------.--. '---1. V~BO~[ Ö..fF{\IÁY!' r ~ POLGÁP r ql[ BIVAl i\la i 241). t..' r 1;10 ; Dunaújváros Rendőrkapitányság 2400, Dunaújváros, Szent György u. 1. Tel.: 25/510-510,Fax:25/510-510 IRM lel: 22150-10Fax:22/50-37!tHeONISED FCI: UCHUMU: EFQM 1-------.--. '---1 V~BO~[ Ö..fF{\IÁY!' r ~

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

Dávid István polgármester. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 8. -ának rendelkezései szerint:

Dávid István polgármester. A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. tv. 8. -ának rendelkezései szerint: ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÁPRILIS 12-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 857-3/2012. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB I. N A P I RE N D Tárgy: A Kazincbarcikai

Részletesebben

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységéről

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2012. évi tevékenységéről SZÉKESFEHÉRVÁRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VEZETŐJE 8000 Székesfehérvár, Dózsa Gy. út 3. Telefon: 22/541-600 BM telefon: 22/2331 Fax: 22/2333 szekesfehervarrk@fejer.police.hu Szám: 07010/ 8111 /2013.Ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

Rendőrkapitányság Kiskunhalas

Rendőrkapitányság Kiskunhalas Rendőrkapitányság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Mártírok útja 25. Tel.: 77/423-255 Szám: 947 / 2010. ált. B E S Z Á M O L Ó Kelebia község közbiztonsági és bűnügyi helyzetéről Tompa, 2010. március 23.

Részletesebben

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma

A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési alapokmányának tartalma HEVES MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 3300 Eger, Eszterházy tér2. Telefon: (36) 522-111/11-95, BM: 31/11-95 A központi, a társadalombiztosítási és a köztestületi költségvetési szerv 2009. évi költségvetési

Részletesebben

OROSHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY

OROSHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY 1 OROSHÁZI RENDŐRKAPITÁNYSÁG KÖZRENDVÉDELMI OSZTÁLY * Orosháza, Szabadság tér 2. Pf: 111. ( (68) 411-344 ( BM (33) 55-00 Fax: 55-01 E-mail: oroshaza.rk@bekes.police.hu Szám: 04050/298-3/2013.ált. Jóváhagyom:

Részletesebben

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Szám: A VESZPRÉM MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Készült: az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet 2. 18. pontja

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/468-1/2011/I. Üi.: Dr. Debrey Attila/Kovács Gábor Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: A gyermekek védelmére

Részletesebben

a 2010. év április 28. -i Enying Város Önkormányzat Testületi ülésére

a 2010. év április 28. -i Enying Város Önkormányzat Testületi ülésére SZÉKESFEHÉRVÁR RENDŐRKAPITÁNYSÁG ENYINGI RENDŐRŐRS 8130. Enying, Kossuth u. 26. Tel. 22/372-646, IRM. tel. 22/2433, Fax: 22/2433 Szám: 07010-305-5829/19/3/2010. Jóváhagyom: (:Dr. Csizek Tibor r. ezredes

Részletesebben

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház

Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház Rendőrkapitányság Vezetője Hajdúhadház Szám: 09030-0/ 1366-1/2013. ált. Jóváhagyom: Dr.Gyurosovics József r.dandártábornok rendőrségi főtanácsos címzetes főiskolai docens megyei főkapitány BESZÁMOLÓ HAJDÚHADHÁZ

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004. év május 24.-ei ülésére Tárgy: Beszámoló Zirci Városi Rendőrőrs 2003. évi tevékenységéről Előadó: Üveges Attila r. alezredes

Részletesebben

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág

Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma évek statisztikai kimutatása Bonyhádi Rendőrkapitányág Szándékos bűncselekmény elkövetésén tettenérés miatti elfogások száma 2-2. évek statisztikai kimutatása Biztonsági intézkedések száma 2-2. évek statisztikai kimutatása 4 4 3 3 2 2 9 2. év 2. év 22. év

Részletesebben

Tárgy: beszámoló megküldése Hiv.szám: - Ügyintéző: Balogh Szabó Imre r.alezredes Tel.: 42-80

Tárgy: beszámoló megküldése Hiv.szám: - Ügyintéző: Balogh Szabó Imre r.alezredes Tel.: 42-80 SZENTESI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 6600 Szentes, Kossuth L. utca 43. Pf.: 42. Telefon: 63/561-311, Fax: 63/561-330 BM telefon: 33/42-80 BM fax: 33/42-49 E-mail: baloghi@csongrad.police.hu Szám: 06050/1289-2/2013

Részletesebben

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Szervek S z e g e d CSONGRÁD MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Fejezet száma, megnevezése: 11. Belügyminisztérium Költségvetési szerv:

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészeti Igazgatási Szak Közlekedésrendészeti Szakirány Rendészeti Igazgatási Szak Közrendvédelmi Szakirány Szakirányfelelős: Dr. Major Róbert r.

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 26-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirci Városi Rendőrőrs 2010. évi tevékenységéről Előadó: Hajba Zsolt őrsparancsnok

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD. Beszámoló. a Szekszárdi Rendőrkapitányság évben végzett munkájáról. Szekszárd 2015.

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD. Beszámoló. a Szekszárdi Rendőrkapitányság évben végzett munkájáról. Szekszárd 2015. RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZEKSZÁRD Szám: 7/ 852/25. ált. A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente beszámol a rendőrkapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének

Részletesebben

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET

VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET VECSÉS TELEPÜLÉSI POLGÁRŐR EGYESÜLET 2220 Vecsés, Fő út 112. Telefon: 06-30-758-5420 E-mail: info@vtpe.hu Bírósági bejegyzés száma: 4PK.60.187/2001 OPSZ tanúsítvány száma: 01/0053 Adószám: 18692512-1-13

Részletesebben

Jovahagyom: * Ladányi Zoltán r. alezredes rendőrségi főtanácsos kapitanysagvezeto. Szám: 0402() /856 / 2014. ÁlL. Mezőberény, 2014.

Jovahagyom: * Ladányi Zoltán r. alezredes rendőrségi főtanácsos kapitanysagvezeto. Szám: 0402() /856 / 2014. ÁlL. Mezőberény, 2014. Szám: 0402() /856 / 2014. ÁlL Békési Rendőrkapitányság Mezőberé;i Rendőrőrs [565O Mezöbeiény, Petőfi u. 12. O6/66/352-522; Fax: 66/352-522, 33/57-00 E-mail: bekes.rkekes.p e.hu V( Jovahagyom: * Ladányi

Részletesebben

Előterjesztés Hajmáskér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 27. napján tartandó soron következő nyilvános, önálló ülésére Napirendi pont: Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Mórahalmi Járási Hivatal 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. Elérhetőségek: Tel: 62/681-350 Fax: 62/681-369 E-mail: vezeto@morahalomjaras.csmkh.

Mórahalmi Járási Hivatal 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. Elérhetőségek: Tel: 62/681-350 Fax: 62/681-369 E-mail: vezeto@morahalomjaras.csmkh. Mórahalmi Járási Hivatal 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. Elérhetőségek: Tel: 62/681-350 Fax: 62/681-369 E-mail: vezeto@morahalomjaras.csmkh.hu Dr. Szántó Mária 62/681-350 (titkárság) szanto.maria@morahalomjaras.csmkh.hu

Részletesebben

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről

Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről Pest Megye Közgyűlésének 17/1999. (XI. 19.) Pm. sz. rendelete A Pest Megye Biztonságos Települése Cím alapításáról és adományozása rendjéről A bűnmegelőzés és az áldozattá válás megelőzése elsősorban állami,

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE

B E S Z Á M O L Ó RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE GYŐRI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Szám: 08010/13103/2016.ált B E S Z Á M O L Ó RÁBAPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETI ÜLÉSÉRE - 2016 - Cím: 9024 Győr, Zrínyi utca 54.; Pf.: 309. 9002 Telefon: (96)

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2016. április 20-i ülésére Készítette: dr. Sulcz Andrea jegyzői kabinetvezető "51 lo\q Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 12. E L Ő T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-i ülésére Tárgy: Lajosmizse város közrend- és közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló elfogadása

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 23-ai ülésére. 2. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének június 23-ai ülésére. 2. napirend ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2016. június 23-ai ülésére 2. napirend Tárgya: Beszámoló a város közrendjéről és közbiztonságáról. Előadó: Zahorecz Sándor r. alezredes, Körmöndi

Részletesebben

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZENTES

RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZENTES RENDŐRKAPITÁNYSÁG SZENTES Szám: 65-976/9 Ált. BESZÁMOLÓ Szentes város közrendjének és közbiztonságának alakulásáról Védd meg a rendet, és a rend is megvéd téged Aquinói Szent Tamás 1 TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről

Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Beszámoló a Közterület-felügyelet működéséről Ózd, 2012. június 21. Előterjesztő: Ügyrendi Igazgatási és Rendészeti Bizottság Elnöke Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. április 14. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben