Heti Jelentés Magyarország

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Heti Jelentés Magyarország"

Átírás

1 Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit Tóth Viktória Heti Jelentés Magyarország március 4. Meichl Márton Mladoniczki János Kis-Böndi Csinszka Lovas Szilvia Fekete Ákos Soós Frigyes Hárspataki Ágnes Turai Ádám Pozsgai Gábor Keresztyén Attila

2 2,7%-on az alapkamat, márciusban újabb 10 bázispontos mérséklés következhet Makrogazdaság: meglepően erős GDP-növekedés (3-4. oldal) A KSH tájékoztatása szerint ötéves mélypontra, 8,9%-ra csökkent november-januárban a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma 4030 ezerre emelkedett, ami 214 ezer fős növekedést jelent éves összevetésben. Januárra még nem érhető el a bér/létszám intézményi statisztika, decemberben mindenesetre 203 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak száma, ami januárban vélhetően tovább emelkedett. Mivel 2013 januárjában alig több, mint 30 ezer fő dolgozott közmunkaprogramban, feltételezhetjük, hogy a munkapiaci javulás döntő része az állami program felfutásának köszönhető. Erős, 14,9%-os növekedést mutattak a nemzetgazdasági beruházások a negyedik negyedévben éves összevetésben, ezen belül az épületberuházások 14,1%-kal, a gépberuházások 16%-kal bővültek. A felívelést az alacsony bázis mellett a tavalyi év közepén megvalósult fejlesztések fűtötték, negyedéves összevetésben ellenben 0,3%-kal visszaesett a volumen. Devizapiac: kétéves mélypontot követően 310 környékén stabilizálódott az EUR/HUF (5-6. oldal) A piaci várakozásnál nagyobb, 15 bázispontos kamatvágást követően gyengült a forint az euró ellenében, és február 20-án 25 havi csúcsra, 314,7-ig emelkedett az EUR/HUF. Február utolsó hetében aztán 310 környékére, egy szűk, 3-5 forintos sávba ereszkedett, és stabilizálódni látszott a kereszt. Régiós társaival szemben szintén stabil volt az elmúlt hét végéig a forint. Az ukrajnai események hatására erősödő kockázatkerülés aztán az EUR/HUF-ot is kissé felfelé hajtotta. Véleményünk szerint a forint a hazai gazdaságpolitika jelenlegi iránya fennmaradása esetén nem tud majd érdemben erősödni az euróval szemben. Gyengülésre szintén nem számítunk: alappályánkban azzal számolunk, hogy a globális likviditás szűkülése miatt növekvő elvárt kockázati prémiumot előbb-utóbb a jegybank biztosítani fogja, és nem engedi majd tartósan kilépni az EUR/HUF-ot a ös sávból. Állampapírpiac: csökkennek az állampapírhozamok (7-9. oldal) Múlt héten a kockázati étvágy mérsékelt emelkedést mutatott, így a referenciahozamok csökkentek másodpiacon. A múlt héten érezhetően javult a piaci hangulat, azonban még mindig nem szűntek meg a főbb kockázatok. Az ukrán feszültség továbbra is nyomás alatt tartja a feltörekvő országok részvény- és devizapiacait, amely a forint múlt heti teljesítményén is nyomott hagyott. A forint múlt héten látott gyengülése ellenére a referenciahozamok csökkentek az állampapírok másodpiacán. Pénzpiac: 2,70% az alapkamat, nem csökkentett a tempón a jegybank ( oldal) Február 18-án a jegybank újabb történelmi mélypontra, 2,70%-ra csökkentette az alapkamatot. A Közleményben található indoklás nem változott, azonban a további kamatcsökkentést valószínűsítő részt kicserélték. Nem látunk már erős érveket a kamatcsökkentés mellett, komoly kockázatokat azonban igen. Márciusban még egy kamatvágásra számítunk, ezt követően azonban véget érhet a kamatcsökkentési ciklus. Múlt héten bázisponttal kerültek lejjebb az FRA-k, azonban még így is 3,50% feletti alapkamatot áraznak év végére. Vezető elemző Tardos Gergely tardosg@otpbank.hu Makroelemzők Dunai Gábor dunaig@otpbank.hu Eppich Győző eppichgyo@otpbank.hu Kondora Szilárd kondorasz@otpbank.hu Szaniszló Bálint szaniszlob@otpbank.hu Mihaela Neagu mihaela.neagu@otpbank.ro Rogyion Lomivorotov (2761) r.lomivorotov@otpbank.ru Ágazati elemzők Rátkai Orsolya ratkaio@otpbank.hu Szabó Piroska szabopb@otpbank.hu Technikai elemző Salamon András salamona@otpbank.hu Részvénypiac: negyedéves jelentések mozgatták a piacokat (12. oldal) Bizonytalanság uralkodik az európai piacokon, melyért a kedvezőtlen nemzetközi hangulat okolható, ami a régió tőzsdéken is érezhető volt. A BUX múlthéten letörte a forintos, fontos árfolyamszintjét, amellyel a hazai index egyéves mélypontra került. Múlthéten tette közzé a MOL és az MTelekom negyedéves gyorsjelentését. 2

3 Makrogazdaság: nagyon gyors javulás a munkapiaci mutatókban IDŐSZAK MUTATÓ TÉNY OTP KONSZENZUS ELŐZŐ REVIDEÁLT febr.18. feb. Kamatdöntés (%) febr.21. dec. Bruttó bérek (év/év, %) febr.26. jan. Munkanélküliségi ráta (háromhavi gördülő, %) febr.27. jan. Termelői árindex (év/év, %) febr.28. Q4 Beruházás (év/év, %) Forrás: Reuters A KSH tájékoztatása szerint ötéves mélypontra, 8,9%-ra csökkent november-januárban a munkanélküliségi ráta. A foglalkoztatottak száma 4030 ezerre emelkedett, ami 214 ezer fős növekedést jelent éves összevetésben. Januárra még nem érhető el a bér/létszám intézményi statisztika, decemberben mindenesetre 203 ezer fő volt a közfoglalkoztatottak száma, ami januárban vélhetően tovább emelkedett. Mivel 2013 januárjában alig több, mint 30 ezer fő dolgozott közmunkaprogramban, feltételezhetjük, hogy a munkapiaci javulás döntő része az állami program felfutásának köszönhető. Ahogy arra többször utaltunk, a közmunkások számának intenzív növelése jelentős javulást okoz a munkapiaci mutatókban: egy évvel ezelőtt kb. 30 ezer közmunkás volt, miközben a csúcs tavaly nyáron 150 ezer körüli létszámmal következett be. Saját, szezonálisan igazított, havi frekvenciájú mutatóink alapján januárban közel 150 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak létszáma novemberhez képest, azaz úgy tűnik, a nagyon gyors növekedés döntően az első ízben megvalósított téli közmunka programoknak köszönhető. Érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt hónapokban a foglalkoztatottak száma sokkal nagyobb mértékben nőtt, mint ahogy a munkanélkülieké csökeknt, azaz teljesülni látszik a kormányzat azon szándéka, hogy minél többen jelenjenek meg a munkapiacon. A nagyon gyorsan emelkedő foglalkoztatotti létszám ugyanakkor egyelőre nem vezetett a belső kereslet emelkedéséhez: a kiskereskedelmi forgalom csökkent decemberben havi bázison, és az eladások korábban látott enyhe emelkedése megtorpanni látszik. Az ipar belföldi értékesítései szintén csökkentek a negyedik negyedévben, és a korábbi kismértékű emelkedést követően történelmi mélypontjuk közelébe értek vissza. Ezzel összecseng, hogy a közmunkások arányának növekedése miatt az éves bázisú bérdinamika decemberben negatív tartományba fordult. Erős, 14,9%-os növekedést mutattak a nemzetgazdasági beruházások a negyedik negyedévben éves összevetésben, ezen belül az épületberuházások 14,1%-kal, a gépberuházások 16%-kal bővültek. A felívelést az alacsony bázis mellett a tavalyi év közepén megvalósult fejlesztések fűtötték, negyedéves összevetésben ellenben 0,3%-kal visszaesett a volumen egészében +7,2%-os év/év dinamikát láthattunk. A nagyobb súlyú szektorok között a feldolgozóipar (+4,9%), az építőipar (+17,2%), a szállítás és raktározás (+15,6%), a szálláshely szoltgáltatás és vendéglátás (+5,6%), továbbá a kis- és nagykereskedelmi tevékénység (+5,4%) aktivitása erősödött egészében. Visszaesést regisztrálhattunk a pénzügyi és biztosítási tevékenység (-3,6%), az információ és kommunikáció (-9,2%), valamint az ingatlanügyletek ágazatokban (-13,4%). Az áramszolgáltatás, víz-, gőzellátás A foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az aktívak száma (%) Forrás: KSH, OTP Elemzés Munkanélküliségi ráta (%, igazított) Forrás: KSH, OTP Elemzés Kiskereskedelmi forgalom (2010. év átlaga = 100, igazított) Forrás: KSH, OTP Elemzés 3

4 és légkondícionálás ágazat beruházásai 8,5%-kal csökkentek, a megelőző év 38,6%-os zuhanását követően. Középtávú makrogazdasági előrejelzésünk Főbb makrogazdasági mutatók Tény Előrejelzés F 2014F Bruttó hazai termék**** 0,1% 0,9% -6,8% 1,3% 1,6% -1,7% 1,1% 1,7% Lakossági fogyasztás -1,0% -0,2% -5,6% -3,3% 0,4% -1,9% -0,4% 1,4% Háztartások fogyasztási kiadásai 1,0% -0,6% -6,8% -3,0% 0,5% -1,4% -0,1% 1,7% Közösségi fogyasztás -4,2% -0,2% 2,6% 3,8% -0,3% 0,0% -0,6% 0,1% Állóeszköz felhalmozás 3,8% 2,9% -11,1% -9,5% -3,6% -3,8% 2,2% 3,7% Export 15,0% 5,7% -10,2% 14,2% 6,3% 2,0% 5,2% 6,6% Import 12,8% 5,5% -14,8% 12,7% 5,0% 0,1% 4,9% 6,1% Kormányzati egyenleg (GDP%, ESA 95) -5,1% -3,7% -4,6% -4,3% 4,3% -2,0% -2,5% -3,0% Bruttó államadósság (GDP arányában)**** 67,0% 73,0% 79,8% 82,2% 82,1% 79,8% 79,0% 80,2% Folyó fizetési mérleg egyenlege (mrd euró)* -7,2-7,7-0,2 0,2 0,4 1,0 2,1 2,5 GDP arányában -7,2% -7,3% -0,2% 0,2% 0,4% 1,0% 2,1% 2,5% Bruttó nominális keresetek** 7,2% 6,9% 0,5% 1,3% 3,0% 5,6% 3,5% 4,8% Bruttó reálkeresetek -0,7% 0,8% -3,5% -3,4% -0,9% -0,1% 1,7% 4,1% Rendelkezésre álló jövedelem*** 5,1% 4,9% 0,7% 1,6% 7,0% 1,7% 3,3% 5,1% Reál rendelkezésre álló jövedelem -2,7% -1,1% -3,3% -3,1% 3,0% -3,8% 1,6% 4,3% Foglalkoztatottság (éves változás) -0,1% -1,2% -2,5% 0,0% 0,8% 1,7% 1,0% 0,1% Munkanélküliségi ráta (éves átlag)**** 7,4% 7,8% 10,0% 11,2% 10,9% 10,9% 10,7% 10,9% Infláció (éves átlag)**** 8,0% 6,1% 4,2% 4,9% 4,0% 5,7% 1,7% 0,7% Jegybanki alapkamat (év vége)**** 7,50% 10,00% 6,25% 5,75% 7,00% 5,75% 3,00% 3,00% 1 éves DKJ-kamatláb (átlag)**** 7,4% 9,0% 8,6% 5,5% 6,17% 7,02% 4,11% 3,57% Reálkamat (átlag, ex post)**** -0,5% 2,8% 4,2% 0,7% 2,1% 1,3% 2,3% 2,8% EUR/HUF árfolyam (átlag)**** 251,3 251,5 280,6 275,3 279,3 289,3 297,0 307,7 EUR/HUF árfolyam (év vége)**** 253,4 264,8 270,8 278,8 311,1 291,3 296,9 308,0 Forrás: KSH, MNB, OTP Elemzés *: A folyó fizetési mérleg hivatalos hiánya (tévedések és kihagyások nélkül) **: A bérek számításánál a versenyszféra esetében a fehéredés és a prémiumok megváltozott szezonalitásától szűrt, míg a költségvetési bérek esetében az eredményszemléletű béradatok használtuk ***: A Pénzügyi Számlák alapján alulról számított rendelkezésre álló jövedelem ****: 2013-ra tényadat 4 4

5 Devizapiac: kétéves mélypontot követően 310 környékén stabilizálódott az EUR/HUF A piaci várakozásnál nagyobb, 15 bázispontos kamatvágást követően gyengült a forint az euró ellenében, és február 20-án 25 havi csúcsra, 314,7- ig emelkedett az EUR/HUF. Február utolsó hetében aztán 310 környékére, egy szűk, 3-5 forintos sávba ereszkedett, és stabilizálódni látszott a kereszt. Régiós társaival szemben szintén stabil volt az elmúlt hét végéig a forint. Az ukrajnai események hatására erősödő kockázatkerülés aztán az EUR/HUFot is kissé felfelé hajtotta. Véleményünk szerint a forint a hazai gazdaságpolitika jelenlegi iránya fennmaradása esetén nem tud majd érdemben erősödni az euróval szemben. Gyengülésre szintén nem számítunk: alappályánkban azzal számolunk, hogy a globális likviditás szűkülése miatt növekvő elvárt kockázati prémiumot előbb-utóbb a jegybank biztosítani fogja, és nem engedi majd tartósan kilépni az EUR/HUF-ot a ös sávból. Az ukrajnai események értékelése a hazai fizetőeszköz vonatkozásában egyelőre korai lenne, mindenesetre alapvető képünket nem változtatják meg keleti szomszédunk fejleményei, inkább csak az általunk várt kamatemelés időbeli ütemezésére hathat egy esetlegesen elmélyülő konfliktus. Összességében még egy (10 bázispontos) kamatcsökkentő lépést várunk a Monetáris Tanácstól, a választások előtti utolsó ülésen. Az idei év folyamán aztán 3%-ra visszaemelt alapkamatot jelzünk előre, amit 2015-ben és ban további összesen bázispontos szigorítás követhet. Érdemi hazai és külső környezetbeli változás nélkül ez a kamatpálya 308-on körül mozgó EUR/HUF árfolyammal lehet konzisztens. DEVIZA BID Érték Heti vált. (%) YTD vált. (%) EURHUF 313,1 1,1 5,4 CHFHUF 258,3 1,9 6,6 USDHUF 227,7 1,1 5,4 JPYHUF 224,5 2,1 9,7 PLNHUF 74,57 0,6 4,5 RONHUF 69,35 1,3 4,3 CZKHUF 11,44 1,4 5,5 RUBHUF 6,22-1,7-5,3 RSDHUF 2,70 1,2 4,1 HRKHUF 41,00 1,8 5,3 MID VOLATILITÁS Érték Heti vált. YTD vált. EURHUF 1W 10,75 0,9 5,1 EURHUF 1M 10,20-0,1 3,5 EURHUF 9,85-0,7 2,7 MID RISK REVERSAL Érték Heti vált. YTD vált. 10D 1M 3,60-0,7 1,1 10D 5,39-0,5 1,6 25D 1M 1,99-0,4 0,6 25D 3,00-0,3 0,9 Forrás: Reuters A főbb HUF árfolyamok ( =100) EURHUF USDHUF CHFHUF Régiós HUF árfolyamok ( =100) 105 PLNHUF 104 CZKHUF 103 RONHUF Régiós HUF árfolyamok II. ( =100) 105,0 RUBHUF 105,0 ZARHUF 102,5 102,5 TRYHUF 100,0 100,0 97,5 95,0 92,5 90,0 87,5 85, ,5 95,0 92,5 90,0 87,5 85,

6 Az EUR/HUF technikai képe napos bontásban: Február eleje óta a es zónában erős eladók léptek be, így a HUF egy oldalazás formájában dolgozta le korábbi túlvettségét. Az elmúlt hónap 310 körüli heves csapkodása egy bullish alakzatot épített ki. Amennyiben a vevők legyőzik a közötti eladókat, további HUF gyengülés következhet. Mivel a 310 körüli csapkodás során magasabb aljakról fordult egy emelkedő háromszög épülhetett ki februárban, ami egyben egy bull zászló teste is lehet. Rövid távú trend fel Hosszú távú trend fel Másodlagos ellenállás 317,00 Elsődleges ellenállás 314,00 Elsődleges támasz 310,00 Másodlagos támasz 308,00 Támaszt 310 környékén, míg ellenállást a jelenlegi szintnél, majd 315-nél és 317-nél találhatunk. Az EUR/HUF kurzus technikai elemzése napos bontásban 6 6

7 Állampapírpiac: csökkennek az állampapírhozamok Múlt héten a kockázati étvágy mérsékelt emelkedést mutatott, azonban az ukrán helyzettel kapcsolatos bizonytalanság még továbbra is óvatosságra ad okot. Az elmúlt időszak hozamemelkedésével szemben a mögöttünk álló héten csökkentek a magyar másodpiaci hozamok. Az egy évnél rövidebb lejáratok esetén 9-11 bázispont közötti mértékben csökkentek a hozamok, míg a hosszabb lejáratok vegyesen teljesítettek. A 3 és 5 éves lejáraton 7-10 bázisponttal csökkent a referenciahozam, míg a 10 és 15 éves papírok esetén megközelítőleg azonos mértékű emelkedést figyelhettünk meg. Az állampapír hozamgörbe változása az elmúlt hetekben A múlt héten érezhetően javult a piaci hangulat, azonban még mindig nem szűntek meg a főbb kockázatok (pl.: ukrán események). Az ukrán feszültség továbbra is nyomás alatt tartja a feltörekvő országok részvény- és devizapiacait, amely a forint múlt heti teljesítményén is nyomott hagyott. FLY spread (bázispont) Forrás: Reuters ÁKK benchmark hozamok A hozamgörbe meredeksége Forrás: ÁKK, OTP Elemzés A forint múlt héten látott gyengülése ellenére a referenciahozamok csökkentek az állampapírok másodpiacán. Azonban továbbra sem változott a hazai hosszú lejáratú állampapírok megítélése. 7

8 Aukciós eredmények 3 hónapos DKJ aukciók adatai (milliárd forint) A múlt heti 6 hetes likviditási aukción az előző hetihez képest erősebb vételi érdeklődés mutatkozott, így az ÁKK az eredetileg tervezettnél több rövid lejáratú papírt bocsájtott ki. Az aukciós átlaghozam 3,04% lett, amely közel azonos volt az egy héttel korábbi aukciós átlaghozammal. A múlt heti 3 hónapos DKJ aukción ismételten erős vételi érdeklődés mutatkozott, így az adósságkezelő az eredetileg meghirdetett keretnél több vételi ajánlatot fogadott el. Az aukciós átlaghozam 3,04% lett. A múlt heti 3 éves kötvényaukción is erős vételi érdeklődés mutatkozott (lefedettség: 3,06-szoros volt). Az ÁKK 5 milliárd forinttal emelte meg az elfogadott vételi ajánlatok mennyiségét. Az 5 éves tenor esetén közel kétszeres lefedettség mutatkozott, az adósságkezelő a meghirdetett keret erejéig fogadott el ajánlatokat. A 10 éves kötvény esetén ismételten magas volt a lefedettség, így az adósságkezelő e lejárat esetén is megemelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az aukciós átlaghozamok rendre 5,06%, 5,34% és 6,17% volt a 3, 5 és 10 éves kötvények esetén. Ez a 3 éves lejárat esetén 30 bázispontos emelkedésnek felel meg az előző aukcióhoz képest, míg az 5 éves tenor esetén 36, és a 10 éves esetén pedig 15 bázisponttal volt magasabb a két héttel korábbi aukcióhoz képest. Az e heti három különböző lejáratú DKJ aukción igen erős vételi érdeklődés mutatkozott. A 6 hetes likviditási DKJ aukción 4,3-szörös lefedettség mutatkozott. Az erős vételi érdeklődés látva az ÁKK 50-ről 75 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az aukciós átlaghozam 2,93% lett, amely 11 bázisponttal volt alacsonyabb az előző heti aukciós hozamnál. A 3 hónapos tenor esetén közel négyszeres lefedettség mutatkozott, ezt látva az adósságkezelő 30 milliárd forinttal emelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét. Az aukciós átlaghozam 2,93% lett. A csütörtöki 12 hónapos DKJ aukción átlagos vételi érdeklődés mutatkozott, így az ÁKK az eredetileg meghirdetett keret erejéig fogadott el vételi ajánlatokat. Az aukciós átlaghozam 3,16% lett. A múlt heti aukciók adatai Forrás: ÁKK D D /B 2019/A 2025/B meghirdetett (mrd HUF) 50,0 60,0 25,0 20,0 12,0 benyújtott (mrd HUF) 149,2 144,4 76,5 39,8 35,3 elfogadott (mrd HUF) 70,0 80,0 30,0 20,0 18,0 maximum hozam (%) 3,06 3,07 5,10 5,37 6,20 átlag hozam (%) 3,04 3,04 5,06 5,34 6,17 minimum hozam (%) 3,00 2,98 5,00 5,30 6,15 nem-versenyző tenderek (mrd HUF) - - 2,5 3,0 2,8 Forrás: ÁKK, OTP Elemzés 12 hónapos DKJ aukciók adatai (milliárd forint) Forrás: ÁKK, OTP Elemzés Kötvény aukciók adatai (milliárd forint) Forrás: ÁKK, OTP Elemzés Külföldiek államkötvény állománya (1000 milliárd forint, %, év) Az eheti aukciók adatai D D D meghirdetett (mrd HUF) 50,0 60,0 60,0 benyújtott (mrd HUF) 215,4 222,3 99,0 elfogadott (mrd HUF) 75,0 90,0 60,0 maximum hozam (%) 2,95 2,95 3,20 átlag hozam (%) 2,93 2,93 3,16 minimum hozam (%) 2,90 2,90 3,10 nem-versenyző tenderek (mrd HUF) Forrás: ÁKK Forrás: ÁKK, OTP Elemzés 8

9 Dátum Aukció Állampapírok Kormányzati hitelek lejárat* kamatfizetés* tőketörlesztés* kamatfizetés* 2013.dec.30 H 2013.dec.31 K 2014.jan.01 Sze 2014.jan.02 Cs 12M DKJ: 50,2; KKJ+FKJ: 8,9 2016/B: 0, jan.03 P 2014.jan.06 H 6W 2014.jan.07 K 2014.jan.08 Sze DKJ: 309,9; KKJ+FKJ: 5, jan.09 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.jan.10 P 2014.jan.13 H 2015/J: 10,0; REPHUN: 18, jan.14 K 2014.jan.15 Sze DKJ: 40,9; KKJ+FKJ: 15, jan.16 Cs 12M, 5Y floating 2014.jan.17 P 2014.jan.20 H 2014.jan.21 K 2014.jan.22 Sze DKJ: 40,2; KKJ+FKJ: 7, jan.23 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.jan.24 P 2014.jan.27 H 2014.jan.28 K 2014.jan.29 Sze DKJ: 39,9; KKJ+FKJ: 22,2; REPHUN: 300,0 REPHUN: 27, jan.30 Cs 12M 2014.jan.31 P 2014.febr.03 H REPHUN: 7, febr.04 K 2014.febr.05 Sze DKJ: 40,2; KKJ+FKJ: 12, febr.06 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.febr.07 P 2014.febr.10 H 2014.febr.11 K DKJ: 50,5; KKJ+FKJ: 16,4; 2014/C: 2014/C: 24,1; 2015/A: 53,3; 2016/C: 44, febr.12 Sze 439, febr.13 Cs 12M, 5Y floating 2014.febr.14 P 2014.febr.17 H 2014.febr.18 K 2014.febr.19 Sze DKJ: 39,9; KKJ+FKJ: 14,7 REPHUN: 5, febr.20 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.febr.21 P REPHUN: 11, febr.24 H 2015/C: 22,9; 2017/B: 50,6; REPHUN: 11, febr.25 K 2014.febr.26 Sze DKJ: 105,8; KKJ+FKJ: 21, febr.27 Cs 12M 2014.febr.28 P 2026/A: 2, márc.03 H 2014.márc.04 K 2014.márc.05 Sze DKJ: 234,0; KKJ+FKJ: 20, márc.06 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.márc.07 P 2014.márc.10 H 2014.márc.11 K 2014.márc.12 Sze DKJ: 40,0; KKJ+FKJ: 16, márc.13 Cs 12M, 5Y floating 2014.márc.14 P 2014.márc.17 H 2014.márc.18 K 2014.márc.19 Sze DKJ: 30,0; KKJ+FKJ: 17, márc.20 Cs 3Y, 5Y, 10Y 2014.márc.21 P 2014.márc.24 H 2014.márc.25 K 2014.márc.26 Sze DKJ: 30,0; KKJ+FKJ: 14, márc.27 Cs 12M 2014.márc.28 P Összesen 1984,7 289,0 0,0 0,0 Milliárd forint; *a legutóbbi rendelkezésre álló adatok alapján készült becslés,300-as EURHUF, 1,35-os EURUSD, 99,0-es USDJPY, 0,84-os EURGBP és 1,21-os EURCHF árfolyammal; **KKJ-vel együtt ***A kormány az IMF-hitel teljes visszafizetéséről döntött, a teljes összegen belül 216,3 milliárd forintnyi kölcsönt törlesztett az MNB. Forrás: ÁKK, OTP Elemzés Az Államadósság Kezelő Központ forint piaci kibocsátási terve alapján január-márciusban 700 milliárd forintnyi 3 hónapos papírt, 350 milliárd forintnyi 12 hónapos papírt, 206,7 milliárd forintnyi kamatozó kincstárjegyet, továbbá 405 milliárd forintnyi kötvényt kíván értékesíteni. Február-áprilisra vonatkozóan nem érhető el kibocsátási terv. 9

10 Pénzpiac: 2,70% az alapkamat, nem csökkentett a tempón a jegybank Február 18-án a jegybank újabb történelmi mélypontra, 2,70%-ra csökkentette az alapkamatot. A vágás mértéke meghaladta az elemzői konszenzust (10 bázispont), azonban megegyezett saját várakozásunkkal, amit Heti Jelentésünkben és angol nyelvű Monetáris Politikai Kommentárunkban publikáltunk. Többen a kamatcsökkentési ciklus leállítását várták az elmúlt időszakban tapasztalt fejlődő piaci turbulenciák miatt, amik következtében a forint is jelentős mértékben gyengült. A fentiek következtében a piac sem árazott újabb kamatvágást. Alapkamat, BUBOR és FRA-k alakulása (%) A Közleményben található indoklás nem változott, de bekerült egy rész mely szerint: A globális pénzügyi környezet változékonyan alakult az elmúlt időszakban. A további kamatcsökkentést valószínűsítő részt a következőre cserélték: A Monetáris Tanács a kamatcsökkentési ciklus folytatásának szükségességéről és lehetőségéről, a makrogazdasági kilátások és a kockázati megítélés alakulásának átfogó értékelése alapján, a márciusi előrejelzés alappályájának és kockázati forgatókönyveinek ismeretében fog dönteni. Nem látunk már erős érveket a kamatcsökkentés mellett, miközben a hazai eszközöktől elvárt kockázati prémium emelkedik, a belső kereslet zsugorodása megállt, miközben az inflációs alapfolyamatok is túl vannak már a mélyponton. Komoly kockázatokat azonban igen. Az elmúlt hetekben nagymértékű nyomás nehezedett a fejlődő piacokra a tapering miatt, illetve több országban belső problémák is felszínre kerültek. Nem a legjobb időpont a kamatcsökkentésre, amikor az elvárt kockázati prémium emelkedik, főleg, ha az állampapírok 40%-a külföldiek tulajdonában van, akik állománya 460 milliárd forinttal csökkent az elmúlt egy hónapban (bár ebből 190 milliárd lejárat miatt következett be). Forrás: Reuters 3 hónapos FRA jegyzések (induló hónaptól) 10

11 Márciusban még egy kamatvágásra számítunk, ezt követően azonban véget érhet a kamatcsökkentési ciklus. Múlt héten bázisponttal kerültek lejjebb az FRA-k, azonban még így is 3,50% feletti alapkamatot áraznak év végére. Forrás: MNB, OTP Elemzés 11

12 Részvénypiac: negyedéves jelentések mozgatták a piacokat Bizonytalanság uralkodik az európai piacokon, melyért a kedvezőtlen nemzetközi hangulat okolható, ami a régió tőzsdéken is érezhető volt. A BUX múlthéten letörte a forintos, fontos árfolyamszintjét, amellyel a hazai index egyéves mélypontra került. Az MTelekom volt az egyetlen a hazai blue chipek közül, amely a pozitív tartományban zárta a múlthetet. A MOL a hét leforgása alatt 1,2%-kal került lejjebb, amelynek hátterében a várakozásoktól elmaradó negyedéves gyorsjelentés állhat. A legtöbbet az OTP és a Richter esett az előző héten, a gyengébb teljesítmény mögött feltehetően az ukrán feszültség állhat. A MOL közzétette negyedéves jelentését, amely fontos információkat közölt a befektetőkkel. A jelentéséből megmagyarázható, hogy miért esett a hazai nagyvállalat részvényeinek árfolyama az elmúlt héten 1,2%-ot, tetézve a kedvezőtlen kelet-európai befektetői hangulatot. Jelentős értékcsökkenést mutat ki tevékenysége során a MOL az egyszeri tételektől (19 milliárd), valamint készletátértékelésektől (a vállalat teljesítményére negatívan hatott az olajár csökkenése, melynek vesztesége 13 milliárd forint) megtisztított EBITDA több mint 11%-os visszaesést mutat. A kitermelések fajlagos költségei rég nem látott magasságokban vannak. A 12 havi gördülő EPS 2010 második negyedéve-óta nem látott mélyponton van, az egész évet tekintve a MOL profitszámai nem teljesítik az elemzők várakozásait. Az eredetileg tervezett részvényenkénti 1100 forintos eredmény csupán az EPS negyede lett. A most megismert negyedéves számok felemás képet mutattak a társaság teljesítményéről. A Magyar Telekom is közzé tette negyedéves jelentését, melyben az elemzői várakozásoknak megfelelő adatokat tudott prezentálni. A negyedik negyedéves üzemi eredményei és árbevételei jobbak lettek a várnál, de az EBITDA és a nettó profit viszont elmaradtak a várakozásoktól. Ha az évesített negyedéves számokat vizsgáljuk, akkor a vállalat árbevételére vonatkozó adat eleget tett a menedzsment várakozásainak, ugyanebben a szemléletű vizsgálatban az EBITDA is jobban alakult a vártnál. Ez annyit jelent, hogy a menedzsment 9-12%-os visszaesést jósolt, de ez a mutató a valóságban 7,9%-ot esett. Az összecsomagolási stratégia bevált, mivel 2%- ra csökkent a hagyományos vezetékes hangszolgáltatások lemorzsolódása, a TV szegmensben a cég megőrizte piacvezető pozícióját. Az évesített árbevétel 5%-t 637,5 milliárd forintra emelkedett, ami az energia kiskereskedelem szegmensnek volt köszönhető és 2008 negyedik negyedéve óta nem volt ilyen magas. Azonban a nettó profit a 2012-es évihez képest 13,4 milliárd forinttal lett kevesebb. A tavalyi negyedik negyedévet 6,7 milliárd forintnyi távközlési adó terhelte (az egyéb működési költségek között kerül elszámolásra), az év egészében a távközlési adó 23,9, a közműadó 7,4 milliárd forintot tett ki. Az OTP március 7.-én piacnyitás előtt teszi közzé negyedéves gyorsjelentését. Forrás: Reuters A blue chipek árfolyamának alakulása ( =100) A régiós indexek alakulása ( =100) Régiós P/E ráták alakulása 2010-től Forrás: Bloomberg, OTP Elemzés 12

13 Jogi nyilatkozat A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen dokumentum a) nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és b) nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom. A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, jogi-, adó vagy számviteli tanácsadásnak, a benne foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A tájékoztatás a dokumentum készítésének idején irányadó piaci helyzetet tükrözi, azonban az információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal, körülményekkel megváltozhatnak. További információk állhatnak az Önök rendelkezésére, amennyiben ezt az OTP Bank Nyrt.-től igényli. Bár az OTP Bank Nyrt. jóhiszeműen hagyatkozott olyan forrásokra a dokumentum elkészítésekor, amelyeket megbízhatónak gondol, semmilyen szavatosságot, jótállást vagy kötelezettséget nem vállal azért, hogy a dokumentumokban foglalt adatok pontosak és teljesek. A dokumentumban megjelenő vélemények és becslések az OTP Bank Nyrt. dokumentum készítésének idején irányadó megítélésén alapulnak, amely a jövőben külön értesítés nélkül is változhat. Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a dokumentum felhasználóit, hogy jogosult a jelen dokumentumban megjelölt kibocsátók által forgalomba hozott pénzügyi eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. A jelen dokumentum semmilyen további elemzés alapjául nem szolgálhat a benne feltüntetett pénzügyi eszközök vonatkozásában. Amennyiben a dokumentum bármely pénzügyi eszköz jövőbeni forgalomba hozatalára utal ez kizárólag indikatív, előzetes és tájékoztatási célokat szolgál, és egy ilyen pénzügyi eszközre vonatkozó elemzés kizárólag azokon a nyilvános információkon alapul, amelyek a vonatkozó tájékoztatóban vagy hirdetményben találhatók. A jelen dokumentumban foglaltak nem jelentik azt, hogy az OTP Bank Nyrt. ügynökként, megbízottként vagy bármely más módon járna el bármely olyan jövőbeni befektető javára vagy nevében, amely a jelen tájékoztatóban meghatározott pénzügyi eszközbe kíván befektetni, és ugyanígy nem felelős az OTP Bank Nyrt. a befektetők által a jelen dokumentum alapján hozott befektetési döntésért, különös tekintettel a befektetés jogszerűsége és alkalmassága (megfelelősége) vonatkozásában. Kérjük, hogy befektetésre, szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, tájékoztatót, szabályzatokat, szerződési feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, a felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi jogszabályokról. A jelen kiadványban foglaltak alapján hozott konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért. Az adatok, illetve információk a múltra vonatkoznak. A múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. OTP Bank Nyrt. (cégjegyzékszám: ; székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 16.; felügyeleti hatóság: Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.sz. PSZÁF engedélyszám: III/ /2002 és E-III/456/2008, további információk: Minden jog fenntartva, a jelen kiadvány az OTP Bank Nyrt. kizárólagos tulajdonát képezi, ennek további felhasználása, sokszorosítása, terjesztése csak az OTP Bank Nyrt. előzetes írásos engedélyével lehetséges. Amennyiben a jelen hírlevelet az OTP Bank Nyrt.-től kapta, akkor az Ön hozzájárulásával juttattuk el Önhöz. A hírlevél küldéséhez való hozzájárulását visszavonhatja az elemzes@otpbank.hu címre küldött elektronikus üzenettel vagy az Elemzési Központ 1051, Budapest Nádor u. 21 címre eljuttatott levélben. Kérjük, hogy mindkét esetben, levelében adja meg a következő adatokat: Név, cím. 13

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2013. augusztus 5. Meichl Márton +36-1-288-7543

Részletesebben

Napi Jelentés Globális piacok

Napi Jelentés Globális piacok Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható

Csökkenő hazai, stagnáló USA infláció várható Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Továbbra is nyomás alatt az EKB

Továbbra is nyomás alatt az EKB Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Megállhatott a kínai GDP-növekedés lassulása

Megállhatott a kínai GDP-növekedés lassulása Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2014. július 24. Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2014. március 27. Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Visszapattanhatott a hazai infláció

Visszapattanhatott a hazai infláció Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló

szerda, április 15. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. április 15. Vezetői összefoglaló Kedden vegyesen teljesítettek az amerikai és az európai részvényindexek. Erősödni tudott a forint a dollárral és a svájci frankkal szemben is. A BUX záróértéke

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló

szerda, június 25. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 25. Vezetői összefoglaló Amerikában nagyobb, Nyugat-Európában kisebb kereskedési hajlandóság mellett vegyesen teljesítettek a vezető nemzetközi részvényindexek. Gyengült a forint a

Részletesebben

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 14. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. augusztus 14. Vezetői összefoglaló Pozitív tartományban zárt az összes vezető tengerentúli és európai részvényindex a keddi kereskedési napon a kedvező makrogazdasági adatok hatására. Kedden

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés Magyarország

Napi Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Szinte biztos az amerikai kamatemelés

Szinte biztos az amerikai kamatemelés Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló

péntek, február 21. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. február 21. Vezetői összefoglaló Vegyes hírek mozgatták a nemzetközi részvényindexeket: az amerikai tőzsdék pozitív tartományban zártak, Európában a párizsi és a londoni index erősödött.

Részletesebben

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 11. Vezetői összefoglaló Alacsony kereskedési hajlandóság mellett pozitív tartományban zárt a vezető nemzetközi tőzsdék többsége. A kedvező nemzetközi piaci hangulat nem ragadt át

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Tóth Viktória +36-1-288-7513 TothV@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2014. január 28. Meichl Márton +36-1-288-7543

Részletesebben

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló

péntek, október 3. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. október 3. Vezetői összefoglaló Az európai részvényindexek jelentős veszteséggel zártak. Csütörtökön a forint nem mutatott jelentős elmozdulást a főbb devizákkal szemben. A BUX 8,7 milliárd

Részletesebben

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló

péntek, március 27. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. március 27. Vezetői összefoglaló Negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is. Az elmúlt napok forinterősödése után csütörtökön a hazai

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló

szerda, augusztus 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. augusztus 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető tőzsdéin jó hangulatú kereskedés folyt, így a részvényindexek pluszban zártak. Kedden a forint a 313-as szint közelében mozgott az euróval

Részletesebben

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD

Technikailag emelkedhet még az EUR/USD Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Gyorsuló infláció mellett lehet még idén amerikai kamatemelés

Gyorsuló infláció mellett lehet még idén amerikai kamatemelés Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló

csütörtök, október 16. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2014. október 16. Vezetői összefoglaló A szerdai kereskedési napon rendkívül rossz hangulat uralkodott a nemzetközi tőzsdéken. Szerdán a 307-es szint fölé emelkedett az euró/forint kurzus; a

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

Euróövezeti infláció és USA munkaerőpiac alakíthatja a várakozásokat

Euróövezeti infláció és USA munkaerőpiac alakíthatja a várakozásokat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló

péntek, május 16. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. május 16. Vezetői összefoglaló Vegyes makrogazdasági adatok jelentek meg, a nemzetközi részvényindexek eséssel zárták a kereskedést. A hazai fizetőeszköz gyengült a kedvezőtlen nemzetközi

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló

szerda, június 18. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. június 18. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek pozitív tartományban zárták a keddi kereskedési napot. A forint továbbra sem indult erősödésnek, az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. március 2. Vezetői összefoglaló Amerikában negatív tartományban zártak a vezető részvényindexek, Európában a lassuló amerikai GDP-adat segítette a kereskedést. A forint kilenchavi csúcsa közelében,

Részletesebben

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló

péntek, július 18. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. július 18. Vezetői összefoglaló Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető nemzetközi részvényindexek az ukrán-orosz határon lezuhant repülőgép hírének következtében, illetve az Oroszország

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 1. Vezetői összefoglaló A csütörtöki kereskedési napot a vezető nyugat-európai és tengerentúli részvényindexek is komoly veszteséggel zárták. A forint tegnap jelentős mértékben

Részletesebben

Amerikai infláció és kínai növekedés befolyásolja a piacokat

Amerikai infláció és kínai növekedés befolyásolja a piacokat Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló

csütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom

Részletesebben

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló

hétfő, február 3. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. február 3. Vezetői összefoglaló A csütörtöki pozitív nap után pénteken folytatódott az eladási hullám a nemzetközi tőzsdéken. Péntek délután a forint elrugaszkodott a délelőtti mélypontokról;

Részletesebben

Változatlan maradhat a lengyel, a cseh és a román kamatszint

Változatlan maradhat a lengyel, a cseh és a román kamatszint Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Heti Jelentés Magyarország

Heti Jelentés Magyarország Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Heti Jelentés Magyarország 2014. december 5. Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Mehet még felfelé az EUR/USD

Mehet még felfelé az EUR/USD Treasury Sales üzletkötőink Puskás Tamás Treasury Sales vezető puskasta@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. augusztus 22. Vezetői összefoglaló A tegnap közzétett makroadatok mellett az összes vezető nemzetközi részvényindex pluszban zárta a kereskedési napot. Csütörtök délután a hazai fizetőeszköz

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Megvalósult a Brexit, 30 éves mélyponton a font

Megvalósult a Brexit, 30 éves mélyponton a font Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. március 5. Vezetői összefoglaló Fontosabb makroadatok hiányában az enyhülni látszó geopolitikai hírek határozták meg a nemzetközi tőzsdei kereskedést, így komoly emelkedést könyveltek el

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. október 28. Vezetői összefoglaló Kedden mind a tengerentúli, mind az európai tőzsdék pirosba fordultak, zárásra valamennyi mutató esetében esést regisztráltak. Amerikában a cégek harmadik

Részletesebben

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló

péntek, február 6. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. február 6. Vezetői összefoglaló A vezető amerikai és európai részvényindexek pozitív zárását az emelkedő olajár segítette. Tegnap másfél havi csúcsra ért a forint az euróval szemben; ma reggel

Részletesebben

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 2. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek emelkedéssel zárták a keddi kereskedési napot. Tovább gyengült a forint a főbb devizákkal szemben, ma reggel az euró jegyzései

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló

szerda, november 27. Vezetői összefoglaló szerda, 2013. november 27. Vezetői összefoglaló A világ vezető indexei eltérő teljesítmény nyújtottak: a tengerentúlon folytatódott a tőzsdék erősödése, Európában viszont estek a részvényindexek. Kedden

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló

szerda, július 30. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. július 30. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai részvényindexek pozitív tartományban zárták a kereskedést, míg az amerikai tőzsdék veszteséggel fejezték be a napot. Rossz napot zárt

Részletesebben

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló

péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló péntek, 2014. március 28. Vezetői összefoglaló A vezető nemzetközi részvényindexek többsége eséssel zárta a csütörtöki tőzsdei kereskedést a vegyes makrogazdasági és vállalati hírek megjelenése után. Csütörtökön

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Visszafogott infláció az eurózónában

Visszafogott infláció az eurózónában Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben