A HÁBORÚ MINT ROSSZUL STRUKTURÁLT PROBLÉMA

Átírás

1 Csepeli György A HÁBORÚ MINT ROSSZUL STRUKTURÁLT PROBLÉMA Minden probléma viszonyítás terméke. A valóságos és a kívánatos között feszültség keletkezik, melyet ha megtapasztalunk, az utóbbi javára igyekszünk oldani. A jól strukturált probléma A jól strukturált probléma esetében világosan látszik a feszültség oldásának útja, miáltal elkerülhetők lesznek a zsákutcák, a tévutak A strukturált probléma első előfeltétele, hogy különbséget tudjunk tenni a kívánatos és a nem kívánatos cselekvési alternatívák között. Minél szűkebbre vonjuk a kívánatosság körét, minél határozottabban hiszünk a kívánatosságot meghatározó értékben, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy szemléletünkben élesen elválik egymástól a jó és a rossz. A kívánatosság azonban értékítélet, és emiatt bármiként is törekszünk pontosságra, nem kerülhetjük ki a metafizikát. A legegyszerűbb probléma megoldása mélyén is ott lappang a jó és a rossz végső kérdése, legyen az a zubogó vécétartály problémája vagy a bokrunkat rágó levéltetű esete. Hiába hiszünk azonban igazunkban, melynek prizmáján keresztül világosan látszik a kívánatos cselekvés útja, ha ilyen út nincs a szemünk előtt. Bárhova fordítjuk fejünket, bármihez nyúlunk, semmi sem ígér biztatót, csak a rossz és a még rosszabb között választhatunk. A probléma akkor jó, ha a kívánatos és nem kívánatos megkülönböztetésén túl, az egyes megoldási módok beválási valószínűségét is tisztán látjuk. Hiába tudjuk például, hogy egy betegség esetében mit jelent az egészséges állapot, ha a rendelkezésre álló gyógymódok közvetlen és közvetett hatásit nem ismerjük pontosan. Ilyen esetben fordulhat elő, hogy az operáció sikerül, de a beteg belehal a műtétbe. A háborús problémák rossz természete Fentiek alapján könnyű belátni, hogy a háború nem a jól struktúrált problémák táptalaja. Mivel a kívánatosság és a nem kívánatosság tényítéletekkel alig-alig alátámasztható mérce, csakis az ideológiák szolgálhatnak municióul. A háhorúhoz ellenfél is kell, akinek rendszerint szintén megvannak a maga jóra és rosszra vonatkozó értéktételezései. Mielőtt tehát a háborús felek egyáltalán fegyverhez nyúlnának, elkezdődik közöttük az ideológiai harc, melynek 1

2 során indulatok, szenvedélyek, érdekek, történelmi beidegződések csapnak össze. A háború ezen a síkon a jót magában rejtő igazságért folyik. Mi az igazság? tette föl annak idején Jézus perében Pilátus a kérdést, mely ha ott és akkor cinikusnak is hatott, azóta is kísérti az emberi dráma szereplőit. Azé az igazság aki győz, vagy azé az igazság, aki veszít, hogy azután egy későbbi korban ügye, nélküle, győzelemre jusson? A bizonytalan, homályba vesző, különböző idősíkokban egymásnak ellentmondó ítéleteket eredményező kívánatosság eleve rosszul strukturálja a háborús felek által látott problémákat. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy még ha adott is egy-egy értékrend, mely világosan eligazítja a cselekvőt abban, hogy mit tartson jónak, mit tartson rossznak semmilyen garancia nincs arra, hogy az általa jónak tartott cselekvési alternatívák ténylegesen rendelkezésre állnak. A háború az emberi viszonyokat a maguk totalitásában érinti, ami azt jelenti, hogy lehetetlen egy-egy problématerület elszigetelése, kiemelése, és külön történő kezelése. Ha kívánatos is a gyors győzelem, nem kívánatos a nagy emberveszteség. Ha kívánatos is az ellenfél harci akaratának megtörése, nem kívánatos, hogy ez vérengzés, ártatlan életek kioltása árán következzék be. Kívánatos a felszabadítás, de mit ér, ha nem lesz kit felszabadítani, mert időközben a felszabadítandók elpusztulnak, kivándorolnak, sorsuk minden korábbi elnyomatáshoz képest iszonytatóbbá válik. A majdan megszületettek boldog jövője kárpótlást nyújt-e a háború folytán meghaltak kínhaláláért? És végül a háborús dilemmák mélyén ott lappang a várható kimenetelek jellegét övező bizonytalanság. Minden emberi cselekvésre jellemző bizonyos mértékig az előreláthatatlanság, de jól strukturált probléma esetében a cselekvő uralkodhat a körülményeken. A háborús cselekmények viszont további cselekmények láncreakcióját szabadítják fel, melynek végkifejlete előre láthatóan előre láthatatlan. A háború vége persze a béke. De nem volt még olyan béke a történelemben, melyet a háború elején a felek előre láthattak volna. A háború vesztesei számára szükségképpen katasztrofális a béke, melyet ha előre láttak volna, akkor soha nem kezdenek bele a háborúba. A háborúba bonyolódott ész csele azonban a győztest sem kerüli ki. A békébe a győztes is belepusztul. A háborús ész csele Fenti megfontolások nyomán arra a következtetésre juthatunk, hogy a háború hazárdjáték, melyet észérvek nem támogathatnak. Óhatatlan a kérdés, hogy mi az oka annak, hogy az emberiség története háborúk története, és ennek a történetnek a jelek szerint ma sincs vége. Miért háborúznak ma is? Az ok nyilván abban van, hogy a háborúzás értelmetlensége olyan tapasztalat, melyet nem képes az emberiség emlékezete rögzíteni. Színre lépnek újabb és újabb nemzedékek, amelyek tagjai szentül hiszik, hogy nekik majd sikerül. A háború sikeres megvívásának megvannak a 2

3 maga szabályai, és ha ezeket valaki betartja, technikailag győzhet. A győzelem reménye hatalmas erő, melyet csak növel a háborús célok igazába vetett hit. A sikeres stratégia Szun Ce évezredes érvénnyel fektette le a sikerre vezető stratégia feltételeit, melyek sorában elsőként az erkölcsi erőt emelte ki. Ez a feltétel a legfontosabb. Ha valaki nem hisz abban, hogy saját igaza felsőbbrendű és egyetemesebb, mint ellenfelének igaza, akkor a háborút már annak indulásakor elvesztette. A másik feltétel az ellenfél akaratának uralása. Ezt kétféle módon lehet és kell elérni. A direkt módszer a nyers erőfölény biztosítása. Szun Ce azon az állásponton van, hogy a háborút az erősebb fél nyeri meg. Az erőfölény érvényesülése azonban nem automatikus. A győzelem megszerzése az ellenfél akaratának indirekt ellenőrzésén is múlhat. A hadművészet ezen a síkon színtiszta pszichológia. Az ellenfél azt akarja, amit a vele szemben álló akar, hogy akarjon. Ennek eszköze a meglepetés és a megtévesztés. Háborúban az erők mozgékonyak, ide-oda csoportosíthatók. Hiába erősebb az egyik fél, mint a másik, ha az utóbbi mindig ott támad, ahol az előbbi éppen gyengébb. A háború sikeres megvívása azon is múlik, hogy mennyire sikerül az ellenfél megtévesztése a harci alkalom felismerését illetően. Ott és akkor kell támadni, ahol az ellenfél nem várja, ott és akkor kell hagyni az ellenfelet támadni, ahol azt hiszi, meglepetést okoz, és gyenge erőkbe ütközik. A Népszabadság május 7-i számában megjelent tudósítás szerint a NATO koszovói háborúja aggasztó módon figyelmen kívül hagyja Szun Ce stratégiai intelmeit. Bár az erőfölény a NATO oldalán áll, a támadás nem volt meglepetésszerű. A megtámadottak eleve tudták, hogy melyek lesznek a támadás kiszemelt célpontjai. Mint a tudósítás írja, amikor a NATO kezdettől kizárta a szárazföldi erők bevetésének lehetőségét úgynevezett nem megengedő környezetben, egy másik alapevet is megsértett: azt, hogy az ellenfelet kétségben kell tartani saját elképzeléseink felől. Hogyan áll a NATO az erkölcsi erő kérdésében? Mennyire szilárd a hit abban, hogy kívánatos cél Koszovó autonómiája, a koszovói albán népesség emberi és politikai jogainak tiszteletben tartatása? Úgy tűnik, hogy ez a háborús beavatkozás erős pontja. A NATO-országok közvéleményében többséget élvez az a nézet, hogy Szerbiának nincs igaza. Ezt a nézetet alátámasztja, hogy a megtámadott országban diktatúra van, mely nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül mindenkit elnyom. Ugyancsak a NATO igaza mellet szól, hogy a hajdani jugoszláv állam felbomlását követően a szerb politikai elit, a szerb hadsereg és a szerb paramilitáris alakulatok a lehető legnagyobb kegyetlenséggel szálltak szembe az uralmukat veszélyeztető alternatív nemzeti törekvésekkel. A háborút nem a NATO kezdte. 3

4 Másfelől a szerbek is felhozhatnak saját igazuk mellet érveket, amelyek ha a világot nem is, de saját magukat meggyőzhetik arról, hogy amit ők korábbi háborúkban tettek, és amit most tesznek, az kívánatos. A bombatámadások mintha csak jobban összekovácsolták volna a szerbeket, megerősítve őket a Koszovó területéhez fűzött mitikus képzeteikben, az etnocentrikusan felfogott szerb igazság és élet létjogában. Szabad tömegkommunikáció Az ideológiai mozzanatokat a NATO stratégiája érthetetlenül elhanyagolja. Mintha nem bízna saját igazában. A diktatúra által ellenőrzött, alternatív közléseket nem engedő szerb tömegkommunikáció már a kilencvenes években vívott korábbi háborúkban is kulcsszerepet játszott. Az egyik legvilágosabban látó magyar közíró, Ungváry Rudolf helyesen önámításként jellemzi azt a kelet-közép-európai kis nemzetekre kiváltképpen jellemző szindrómát, mely képtelen a nemzeti önvizsgálatra, és a szabadság értékét az elvontan azonosított nemzethez kötve gyanakvással tekint az egyéni szabadságra. A NATO erkölcsi erejét az utóbbi érték adja. A háború, még ha az nélkülözné is a jelen háború sajnálatosan jellemző stratégiai hibákat, nem vezethet semmifé1e pozitív eredményre, ha közben nem indul meg a szerb ( és mellette, magyar, szlovák, horvát, román, albán stb.) önámítás elleni aktív küzdelem, mely csakis alternatív tömegkommunikációval lehetséges. Már régen, mielőtt a horvát- szerb háború kitört volna, meg kellett volna, hogy induljon egy a szerbek számára szerkesztett, szerbek által irányított és írt műholdas műsorszórás, mely értékeit a demokratikus politikai kultúrából veszi. A béke, és ami utána következik A béke eljön. De csak akkor tartós, és a szerbek számára is elfogadható, ha a más békéktől eltérően nem csupán a háborúnak vet véget. A béke feladata lesz, hogy hozzásegítse a szerbeket az individuális élet méltóságának és rangjának elismeréséhez, kiűzze őket a rabság kényelméből, és ráébressze azt, akit lehet a demokratikus és plurális politikai berendezkedés előnyeire. A béke el kell, hogy gondolkoztassa a leendő győzteseket is. Nem tehetnek úgy, mintha velük minden rendben lenne. Több mint képtelenség, hogy miközben a NATO a legtisztább és legnemesebb egyetemes emberi értékekre hivatkozva légi háborút viselt egy undorító nacionalista diktatúra ellen, vezető országában két fasiszta suhanc több tucatnyi gyereket mészárolt le egy iskolában. Csak a véletlenen múlt, hogy az áldozatok száma a tervezett félezer alatt maradt. Az sincs rendjén, hogy miközben az emberi jogi keresztes hadjárat terve készült, a főszereplők figyelmét egy Szomaházy István tollára méltó nevetséges és kínos szerelmi történet kötötte le. A New York Times maga sem zárja ki a gyanút, hogy hátha a 4

5 háború csak arra szolgált, hogy az elnök egy sikeresen megvívott háborúval nyerje vissza megfogyatkozott hitelét. A béke meg kell, hogy változtassa a veszteseket, de a győztesek is jól teszik, ha legyőzik magukban a kisstílüséget, nagyképűséget, hazudozást, képmutatást. Marad bőven, ami ellen harcolniuk kell. 5