Szombathely, a Segítés Városa Az újraélesztés tömeges oktatásának programja Szombathelyen

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szombathely, a Segítés Városa Az újraélesztés tömeges oktatásának programja Szombathelyen"

Átírás

1 Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (polgármester: Dr. Puskás Tivadar) OMSZ Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet (igazgató: Dr. Lórántfy Mária) Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány (elnök: Kovács Ferenc) Szombathely, a Segítés Városa Az újraélesztés tömeges oktatásának programja Szombathelyen Dr. Puskás Tivadar, Köcse Tamás, Dr. Károlyi Ákos, Dr. Telek Miklós, Dr. Krizmanich Alexandra, Dr. Lórántfy Mária, Lendvai Rezső Marketing, public relations és reklám az egészségügyben XVII. Országos Konferencia - Budapest, február

2 Tények Ma Magyarországon évente több mint ember hal meg hirtelen szívhalál következtében, amely a munkaképes férfilakosság körében a vezető halálok. Ez naponta nagyjából 70 embert jelent, azaz hazánk területén átlagosan minden 50. percben leáll valakinek a keringése. E betegeknél segítség nélkül minden percben 10 %-kal csökken az életben maradás esélye. A mentő átlagosan 8,5 perc alatt ér ki, 3-5 perc után azonban már maradandó az agykárosodás.

3 A cél A hirtelen szívhalál, mint vezető halálok visszaszorítása. Az újraélesztés gyakorlatának széles körű megismertetése, elsajátítása. A segítés szellemiségének elterjesztése.

4 Szombathely a III. évezred 2. évtizedében A segítés városa A füstmentes város A lakosság legalább 30%-nak Az egészség városa kiképzése az újraélesztésre, Az elérhető város a motiváció megteremetése a A kiszámítható város, a befektetők városa segítésre. A vizek városa A város a turisták célpontja

5 Szombathely a III. évezred 2. évtizedében A segítés városa A füstmentes város Az eső helyen szereplő elérendő cél megvalósítása meggyőződésem szerint az újraélesztésre, tehát a Az egészség városa másikon való segítésre kiképzett népesség szemléletének megváltoztatását jelenti. Az elérhető város A segítés motivációjának erősítése oda vezet, hogy a társadalom tagjainak, jelen esetben a város lakóinak egymáshoz való viszonya az összefogás, az egymással A kiszámítható város, a befektetők városa A vizek városa való törődés irányába változik. Az egyszerű újraéleszt lesztés A város s mechanikus a turisták lépéseinek l célpontja elsajátítása mellett hasonló,, talán n jelentősebb hozadéka törekvésünknek e motiváci ció emelése.

6 Megvalósítás A Szombathely, a Segítés s VárosaV rosa program megvalósítása sa A törvényi háttér megteremtése Az oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosítása A szükséges anyagi feltételek megteremtése

7 477/2011. (XI. 24) Kgy. számú határozat 1. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése kinyilvánítja, hogy az újraélesztés tömeges oktatásának szombathelyi programját támogatja, annak céljaival egyetért. 2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a cél elérése érdekében a szükséges feltételek megteremtéséről gondoskodjon. 3. A Közgyűlés felkéri a polgármestert arra is, hogy gondoskodjon a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények pedagógiai programjainak az újraélesztés tömeges oktatásával történő kiegészítéséről azok soron következő módosításakor. Felelős: Dr. Puskás Tivadar polgármester Dr. Füzi Judit, a Tisztségviselői Osztály vezetője Dr. Károlyi Ákos, az Egészségügyi és Közszolgálati Osztály vezetője Határidő: azonnal (az 1. pont vonatkozásában) folyamatos (a 2., 3. pont vonatkozásában)

8 Erőforrások ( ) Tárgyi feltételek A program indítása lehetőség szerint közpénzek felhasználása nélkül valósuljon meg A program elindításához szükséges minimális anyagi feltételeket a városban működő, az Önkormányzattal partnerségben lévő nagy cégek (LUK, BPW Rába, Epcos, Delphi, Jabil) biztosították a Vas Megyei Mentésügyi Alapítványon keresztül 116 db gyakorló bábú Oktató eszközök (projektor, számító-gép, fertőtlenítőszer stb.) Beszerzésre került 116 db gyakorló bábú, a szükséges kiegészítőkkel Személyi feltételek Szombathely MJV polgármestere, titkársága A Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezet vezetői Mentőszolgálat gyakorlati tapasztalattal rendelkező munkatársai A Polgármesteri Hivatal munkatársai (3 fő) A Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány elnöke Művelődési GAMESZ Javadalmazás nélkül, önkéntesség alapján

9 Erőforrások (2013 ) Anyagi feltételek 1282/2013. (V.24.) Korm. hat évi CCXXX. (2013. XII. 21.) Törvény

10 Program felépítése Oktatók (pedagógusok) képzése Nyitóesemény Diákok képzésének megindítása Központi esemény Folyamatos oktatás Rendszeres továbbképzés

11 Célcsoport - Szombathely teljes lakossága és a városhoz szorosan kötődők - Iskolások - Közhivatalok dolgozói - Mentők, rendőrök, tűzoltók - Sportolók - Nagyobb ipari üzemek dolgozói

12 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása januárban kezdődött a diákok oktatása.

13 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

14 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

15 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik erőforrás a szombathelyiek igényét. tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

16 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

17 Az oktatás főszabály szerint 2 lépésben történik 1. Az önkéntes mentőszolgálati oktatók és az elérni kívánt célcsoport száma közti különbség miatt a programban résztvevő szervezetek tagjai közül kiválasztásra kerülnek azok a személyek, akik előképzettségük, személyiségük, elhivatottságuk alapján alkalmasak a mentőszolgálat önkénteseitől közvetlenül megszerzett tudásnak a szervezet többi tagja részére történő, használható továbbadására. A reanimátorokat közvetlenül a mentőszolgálat dolgozói készítik fel. (A képzés időtartama: 120 perc.) 2. A reanimátorok a saját szervezetükben elvégzik a szervezet tagjainak a Magyar Resuscitatiós Társaság irányelvének megfelelő oktatását, felhasználva: az önkormányzat által elkészített oktatófilmet a programhoz rendelkezésre álló reanimációs gyakorló bábúkat (A képzés időtartama: 60 perc.)

18 A módszer A program a Magyar Resuscitatiós Társaság évi felnőtt alapszintű újraélesztési (BLS), valamint a külső (fél)automata defibrillátor (AED) alkalmazására vonatkozó irányelvét teszi magáévá, és az irányelv rendelkezéseinek figyelembe vételével oktatja az újraélesztés technikáját. A Mentőszolgálat kapacitásától függően a program a közvetlen oktatást preferálja a kisebb szervezeteknél. A rendszerszerű működés feltétele, hogy a programban történő részvétel szabályozott keretek között, mindenki számára átlátható, érthető módon történjék. Mindezek miatt szükséges egy mindenki által elfogadott és betartott eljárásrend rögzítése, amely meghatározza egyúttal a feladatokat és azok felelőseit. A tapasztalatok alapján külön szükséges kezelni e tekintetben a magánszemélyeket és a különböző szervezeteket.

19 oktatás 120 perc képzés + (otthoni gyakorlás +) továbbképzés megváltozott a szemléletünk is!!!

20 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

21 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

22 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött Szombathely képviselőtestülete tagjainak oktatása decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

23 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterületfelügyelet munkatársainak oktatása decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

24 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk januárban kezdődött a diákok oktatása decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

25 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk márciusában kezdődött a Polgármesteri 2011 decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása. Hivatal dolgozóinak oktatása.

26 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk április az Omega is segít! 2011 decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

27 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk áprilisában elkészült a program emblémája 2011 decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

28 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, május 25-én akik jelezték Szombathely részvételi, Fő támogatási terén szándékukat tartott a program kapcsán. újraélesztési bemutató az egy helyszínen, egyszerre, sok ember részvételével megvalósuló (tömeges) újraélesztési gyakorlat magyar Guinness-rekordját jelentette. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

29 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, május 25-én akik Szombathely jelezték részvételi, Fő támogatási terén szándékukat tartott a program kapcsán. újraélesztési bemutató az egy helyszínen, egyszerre, sok ember részvételével megvalósuló (tömeges) újraélesztési gyakorlat magyar Guinness-rekordját jelentette. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

30 2013. október 25. új Guinness rekord Budapesten október 25-én 243 budapesti és szombathelyi diák tanult és végzett újraélesztést 125 gyakorló estközön a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának atlétika csarnokában. Szombathelyről 47 diák, 10 mentődolgozó vett részt a rendezvényen, s 100 gyakorló eszközt (reanimációs fantom) is a Városunk biztosított.

31 2013. december 19. új Guinness rekord Szombathelyen december 19. Szombathelyen az Agora Művelődési és Sportházban egyszerre 150 bábun, 2 turnusban összesen 300-an végezték az újraélesztést. Szombathely prominens személyei, diákok vettek részt a rekord felállításában.

32 A Falco KC kosárlabdázóinak képzése

33 A Weöres Sándor Színház színészeinek oktatása

34 Haladás focistáinak képzése

35 Beszámoló a program végrehajtásáról Elkészítettük a Vas Megyei Mentésügyi Alapítvánnyal közösen azt a támogatási szerződést, amelyet eljuttattunk Szombathely öt legnagyobb munkáltatójának, akik jelezték részvételi, támogatási szándékukat a program kapcsán január 31-ig an tanultak újraéleszteni Szombathelyen a program keretében. További helyi munkáltatókat és egyéb multinacionális vállalatokat vontunk be a programba. A képzést folytatjuk, az anyagi feltételeket a 1282/2013. (V.24.) Korm. hat., 2014-től az ország költségvetése biztosítja. Felmértük a program további eszköz- és emberi erőforrás igényét. Megrendeltük azt a 120 reanimációs bábút, amelyek segítségével lehetővé válik a szombathelyiek tömeges képzése. Az első 30 darab újraélesztő bábú megérkezett, amellyel megindíthatjuk a tömeges oktatást. Tájékoztattuk a szombathelyi iskolák vezetőit a programról, illetve felmértük azon tanárok körét, akik az iskolások oktatásában részt vesznek. Előkészítettünk egy előzetes menetrendet a tavaszi félévre az iskolák számára. A Weöres Sándor Színház és a Szombathelyi Televízió közreműködésével oktatófilmet, illetve tv-szpotot készítettünk decemberében megkezdődött a közterület felügyelet munkatársainak oktatása.

36 A képzettek számának alakulása szeptember május 31.

37 Ismétlő képzésben részt vevők számának alakulása szeptember május 31-ig

38 Visszacsatolás Meg kellett találni a módját annak, hogy a programban részt vevők visszajelzést kapjanak. Erre alkalmas lehet egy igazolvány, melyen a személyes adatokon túlmenően rögzíteni kellene a képzés utolsó időpontját, valamint grafikus formában az újraélesztés lépéseit.

39 Hitvallásom a mentőknél Szakmai, gazdasági értékei mellett a szervezet tevékenységének eszméje, a segítés szellemiségének erkölcsi többlete az, ami a problémák megoldásában irányt mutat, a nehézségeken átsegít, a napi vitákat - a bérvitákat is - feledteti, a jövőbe tekintve bizakodást, derűt áraszt. Köszönöm az alapszemléletet!

40 Köszönöm a figyelmet!

Szombathely, a segítés városa

Szombathely, a segítés városa Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (polgármester: Dr. Puskás Tivadar) OMSZ Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet (igazgató: Dr. Lórántfy Mária) Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány (elnök: Kovács Ferenc)

Részletesebben

Szombathely, a segítés városa

Szombathely, a segítés városa Szombathely Megyei Jogú Önkormányzata (polgármester: Dr. Puskás Tivadar) OMSZ Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet (igazgató: Dr. Lórántfy Mária) Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány (elnök: Kovács Ferenc) Szombathely,

Részletesebben

A BLS tömeges oktatása a Szombathely a Segítés Városa program keretében

A BLS tömeges oktatása a Szombathely a Segítés Városa program keretében Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (polgármester: Dr. Puskás Tivadar) OMSZ Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet (igazgató: Dr. Lórántfy Mária) Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány (elnök: Kovács Ferenc)

Részletesebben

A BLS tömeges oktatása a Szombathely a Segítés Városa program keretében I.

A BLS tömeges oktatása a Szombathely a Segítés Városa program keretében I. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (polgármester: Dr. Puskás Tivadar) OMSZ Nyugat-Dunántúli Mentőszervezet (igazgató: Dr. Lórántfy Mária) Vas Megyei Mentésügyi Alapítvány (elnök: Kovács Ferenc)

Részletesebben

XVIII. ÔSZI SZIMPÓZIUM

XVIII. ÔSZI SZIMPÓZIUM XVIII. ÔSZI SZIMPÓZIUM A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentôszolgálat Értekezlete Bükfürdô, Fürdô Étterem 2012. október 11-12. 2012. OKTÓBER 11. 10.00 10.30 MEGNYITÓ Németh

Részletesebben

XV. Őszi Szimpózium. Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése. és az. Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete

XV. Őszi Szimpózium. Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése. és az. Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete XV. Őszi Szimpózium A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentőszolgálat Vezetői Értekezlete Bük, Szabadidő Központ 2009. október 15-16. 2009. október 15. 11.00 11.30 Megnyitó Horváth

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS

JEGYZŐKÖNYV. Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme JELENLÉTI ÍV NÉV ALÁÍRÁS MEGJEGYZÉS JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Egészségügyi Bizottság ülése Helyszín: SZMJV Polgármesteri Hivatalának első emeleti díszterme Időpont: 2006. január 18. Jegyzőkönyvvezető: Horváth Judit Oldalak száma: JELENLÉTI ÍV NÉV

Részletesebben

XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM

XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM XVII. ÔSZI SZIMPÓZIUM A Magyar Oxyologiai Társaság Tudományos Ülése és az Országos Mentôszolgálat Értekezlete Bük, Konferenciaközpont 2011. október 6-7. 2011. OKTÓBER 6. 10.00 10.30 MEGNYITÓ Németh Sándor

Részletesebben

A lépések 1. Shock. A lépések 3. A lépések 2. Gyermek reanimáció. Köszönöm megtisztelő figyelmüket 2012.03.03.

A lépések 1. Shock. A lépések 3. A lépések 2. Gyermek reanimáció. Köszönöm megtisztelő figyelmüket 2012.03.03. Miért fontos? Reanimáció Újraélesztés Dr Sirák András Családorvos, mentőorvos Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszék Tanszékvezető: Dr Kalabay László egyetemi tanár 1 Alapfogalmak Eszköz nélküli újraélesztés

Részletesebben

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET:

IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP /2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: IKTATÓSZÁM: 08-8/585-11/2012. TÁRGY: INNOVATÍV ISKOLÁK FEJLESZTÉSE - TÁMOP-3.1.4.- 12/2 PÁLYÁZATOK BENYÚJTÁSA MELLÉKLET: E LŐTERJESZTÉS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért!

Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! Sajátos nevelési igényű tanulók együttnevelése Együtt egy-másért! TÁMOP-3.4.2/09/1. 2010. október 28. Pályázó: Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Projekt menedzser: Bukovszki Andrásné

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme

Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme Egy csónakban evezünk Mesterpedagógusok I. Sonkádi Szabadegyeteme A KLIK köznevelési feladatellátást támogató projektjei 2015.07.05. Kajdi Ákos Fejlesztési és projektigazgató www.klik.gov.hu Célok versenyképes

Részletesebben

ELSŐSEGÉLY. Automata Külső Defibrillátor AED. Hivatás az életért!

ELSŐSEGÉLY. Automata Külső Defibrillátor AED. Hivatás az életért! ELSŐSEGÉLY Automata Külső Defibrillátor AED Milyen szabályok szerint tanuljuk az AED használatát? Az AED használatát,akárcsak a BLS-t, a European Resuscitation Council (ERC) 2010-es és a Magyar Reanimációs

Részletesebben

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot?

Társadalmi felelősségvállalás. Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Társadalmi felelősségvállalás Miért támogatja a MOL az iskolai közösségi szolgálatot? Mi a társadalmi szerepvállalás? ALAPGONDOLAT Nem elég kiemelkedő gazdasági teljesítményt nyújtani, meg kell találnunk

Részletesebben

Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának módosítása Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 89/2004. (IX. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: Az Észak-magyarországi Regionális Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ Alapító Okiratának

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. lkt. sz.:!. 94012015. Előadó: Belanka Zsolt Mell.: Beszámoló Hiv. sz.: - Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax:

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. szeptember 18-i ülése 18. sz. napirendi pontja Javaslat közoktatási feladatellátási megállapodások megkötésére Előadó: dr. Puskás Imre,

Részletesebben

SPORTSZAKMAI GYAKORLAT

SPORTSZAKMAI GYAKORLAT Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Testnevelési- és Sporttudományi Intézet SPORTSZAKMAI GYAKORLAT Testnevelő Edző Bsc Nappali tagozat TEMATIKA DOKUMENTUMOK ÜGYMENET Testnevelő Edző Bsc Nappali

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt

Belvárosi Rehabilitáció Előzetes Akcióterületi Terv ESZA típusú közösségi funkció megvalósítása SOFT alprojekt CIVIL RÉSZVÉTEL MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁBAN Szociális és környezetvédelmi fejlesztés a közösségi funkció megvalósítása során JAKUBINYI LÁSZLÓ SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS

ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS ZÖLD ÓVODA KÖRNYEZETTUDATOSSÁGRA NEVELÉS Neumayer Éva http://www.ofi.hu/sh45 A Zöld Óvoda céljai Fenntarthatóságra nevelés Környezettudatos szemlélet kialakítása Egészséges életmód Természettel való kapcsolat

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

A Mindenkinek Becsengettek! program

A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek Becsengettek! program A Mindenkinek becsengettek! elnevezésű oktatási esélyegyenlőségi program 2009-ben Magyarországon jött létre azért, hogy teret biztosítson a fogyatékkal élők számára

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére 1181-1/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 15-i ülésére Tárgy: Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény az Egész

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2011. szeptember 8-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2011. szeptember 8-i rendes ülésére 42. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 8-i rendes ülésére Tárgy: A helyi közművelődési feladatokról szóló önkormányzati

Részletesebben

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról.

Az Esztergár Lajos Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ ezúton megküldi tájékoztatóját az EFOP pályázat kiírásának tartalmáról. 1. s z. m e l l E s z t e r g á r L a j o s C s a l á d - é s G y e r m e k j ó l é t i S z o l g á l a t é s K ö z p o n t 7 6 3 2 P é c s, An i k ó u. 5. L e v e l e z é s i c í m : 7 6 1 6 P é c s,

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Belváros-Lipótváros Önkormányzatának 16/2003. (V.15.) rendelete a 20/2004. (IV.19.) rendelettel és a 15/2008. (III.19.) rendelettel és a 21/2009. (VI. 02.) rendelettel módosított egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET augusztus 26-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET augusztus 26-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 160/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. augusztus 26-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A vezetői munka értékelése

Részletesebben

Összefogás Építési Alap

Összefogás Építési Alap Összefogás Építési Alap koncepció Bevezető Régi hagyomány Biatorbágyon, de talán az egész országban is, hogy egyes közösségek, utcák lakói összefognak és társadalmi munkában elvégeznek olyan feladatokat,

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13..

Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. Iskolai közösségi szolgálat - Műhelykonferencia Eger, 2014. május 13.. A Nemzeti Művelődési Intézet Az Emberi Erőforrások Minisztere alapította A 2012-13-ban zajlott átszervezési folyamat következtében

Részletesebben

Agressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben

Agressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben NÉMETH MARGIT Agressziókezelés a fővárosi fenntartású oktatási-, nevelési intézményekben Az MFPI-ben működő Munkacsoport tevékenységéről 2009. szeptember 24. Magyarország helyzete a nemzetközi viszonylatban

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Munkaerő-piaci nyitás Önkéntesség a munkavállalás motorja? Aktuális okokból az idei konferenciának két súlyponti témája van: Mivel 2011. május

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE (hsjsqaz- BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KER. ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a 2013. március 27-i Képviselő-testületi Készítette: Nagy József Sport referens ülésre Tárgy: Javaslat az Atlétikai Reménységekért

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról

TÁJÉKOZTATÓ a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJE Szám: 1128-17/2017. TÁJÉKOZTATÓ a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatának

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a :00 órai kezdettel ülést tart a. a Városháza I.emeleti nagytermében,

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a :00 órai kezdettel ülést tart a. a Városháza I.emeleti nagytermében, SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2016.04.20 09:00 órai kezdettel ülést tart a a Városháza I.emeleti nagytermében, melyre ezúton tisztelettel

Részletesebben

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu

PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 118. 8500 PÁPA, Fő u. 12. Tel: 89/515-000 Fax: 89/515-083 E-mail: polgarmester@papa.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselőtestület 2012. szeptember 27-i ülésére Tárgy: Beszámoló

Részletesebben

Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001

Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Lépés előnyben TÁMOP-2.4.2/B-09/1-2010-0001 Támogató: Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás

Részletesebben

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében

Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Közösségi szolgálat támogatása egy önkormányzat működtetésében Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály 2013-2014. Pölöskei Gáborné főosztályvezető Új szerepkör Új vállalások 1. Törvényben

Részletesebben

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása

75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat. Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 75/2009. (VI. 18.) Kgy. határozat Mohács Város Önkormányzata és a Baranya Megyei Önkormányzat pedagógiai szakmai együttműködési megállapodása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Baranya

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON

A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON A KÖZOKTATÁS MEGÚJÍTÁSA MAGYARORSZÁGON Oktatás és Gyermekesély Kerekasztal munkájának első szakaszát bemutató szakmai konferencia Budapest, 2007. szeptember 25. Az Oktatási Kerekasztal célja Egyrészt tisztázni

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor MEGHÍVÓ Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Gazdasági és Városstratégiai Bizottsága 2015.12.07 13:00 órakor ülést tart a Városháza I.emeleti Nagyteremben, melyre ezúton tisztelettel meghívom Nyilvános

Részletesebben

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható.

Díszpolgári cím. (2) Díszpolgári címből évente kettő, választási ciklusonként hat adományozható. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 38/2011 (X.28) önkormányzati rendelete a helyi kitüntetések, díjak, elismerő címek alapításáról és adományozásáról módosította: 63/2011. (XII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017

A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017 A RUMI RAJKI ISTVÁN ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZSÉGI ÉS ISKOLAI KÖNYVTÁRÁNAK STRATÉGIAI TERVEZETE 2013-2017 Rum,. Felülvizsgálva: 2015. január 5. 1. A tervezet célja A községi és iskolai könyvtár stratégiai

Részletesebben

K I V O N A T. Felhatalmazza továbbá a polgármestert, hogy amennyiben a leadási határidőig nem érkezik ajánlat, az ajánlatkérést újra közzétegye.

K I V O N A T. Felhatalmazza továbbá a polgármestert, hogy amennyiben a leadási határidőig nem érkezik ajánlat, az ajánlatkérést újra közzétegye. K I V O N A T a Képviselő-testület 2009. szeptember 10-i nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 284/2009. (IX. 10.) számú h a t á r o z a t: Balatonfüred Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a lejárt határidejű

Részletesebben

TISZKEK SZEREPE A SZAKKÉPZÉSBEN, DIGITÁLIS ISKOLA

TISZKEK SZEREPE A SZAKKÉPZÉSBEN, DIGITÁLIS ISKOLA TISZKEK SZEREPE A SZAKKÉPZÉSBEN, DIGITÁLIS ISKOLA ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés Szervezési Társaság Hajdúböszörmény Város önkormányzata Balmazújváros Város önkormányzata Debrecen MJV Önkormányzata Debrecen

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális és Sport Iroda Szám: 7694/2010. J a v a s l a t a közoktatási intézmények Pedagógusképzések c. pályázatainak támogatására Tisztelt

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról

MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK. 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete. a sportról MIHÁLYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 8/2013./IV.30./ önkormányzati rendelete a sportról Mihályháza Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kötelező és az önként vállalt önkormányzati

Részletesebben

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045

ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 ÚJ TÍPUSÚ SZAKKÉPZÉS BEVEZETÉSE A SOPRONI FÁYBAN TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0045 Elnyert támogatás mértéke: 12 431 400 Ft Projekt időtartama: 18 hónap A kivitelezés befejezésének időpontja: 2014. augusztus

Részletesebben

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. Országgyűlés Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság I. A célok meghatározása, felsorolása Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. évi törvény

Részletesebben

Újraélesztés AED (félautomata defibrillátor) használatával gyermek és felnőttkorban. www.szegedizoltan.hu

Újraélesztés AED (félautomata defibrillátor) használatával gyermek és felnőttkorban. www.szegedizoltan.hu Újraélesztés AED (félautomata defibrillátor) használatával gyermek és felnőttkorban www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester

CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról. Havas András alpolgármester Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 40938-10/2008. CÍM: Sürgősségi előterjesztés a Polgármesteri Hivatalok szervezetfejlesztése című pályázat benyújtásáról Előterjesztő:

Részletesebben

A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek

A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta lehetőségek Frekvencia Egyesület Felelősen a társadalomért - a társadalmi vállalkozások működetésében rejlő lehetőségek c. konferencia A TÁMOP-2.4.3-D/12. Szociális gazdaság fejlesztése c. pályázati konstrukció kínálta

Részletesebben

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában

Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Az emlőszűrés helye a Szűrőprogramok Országos Kommunikációja című kiemelt projektben, a projekt bemutatója az emlőszűrés vonatkozásában Kedvezményezett: Országos Tisztifőorvosi Hivatal Dr. Bicsák Krisztina

Részletesebben

Új eljárások és módszerek a mentésügyben

Új eljárások és módszerek a mentésügyben Új eljárások és módszerek a mentésügyben Szakmacsoportos kötelező továbbképzés Munkaügyi nyilvántartási szám 01018-2009 2015. Január Készült az Országos Mentőszolgálat Oktatási Osztályának gondozásában

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja

A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja A Könyvtári Intézet Határon túli könyvtári szakemberek képzése és továbbképzése programja Országos Könyvtárügyi Konferencia, Magyar könyvtári hálózat Határok nélkül szekció Dr. Hangodi Ágnes Könyvtári

Részletesebben

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján

Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján Szervezetfejlesztés Nagykőrös Város Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0035 számú pályázat alapján ÁROP 2007-3.A.1. A polgármesteri hivatalok szervezetfejlesztése a Közép-magyarországi régióban című

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca

Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/1-2008-0011 Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest Kárpát utca 49.-53. Tartalomjegyzék 1 Az érintett tevékenység

Részletesebben

2015. május 14-i rendkívüli ülésére

2015. május 14-i rendkívüli ülésére 7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 14-i rendkívüli ülésére Tárgy: Keret-megállapodásos közbeszerzési eljárás lefolytatásának

Részletesebben

232/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I.

232/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. 232/2016. (XII. 15.) XI.ÖK határozat melléklete BUDAPEST FŐVÁROS XI. KERÜLET ÚJBUDA ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. I. FÉLÉVI ÜLÉSTERVE 2 Január 26. A Fővárosi Önkormányzat 2017. évi forrásmegosztásról

Részletesebben

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány határon túlra irányuló tevékenysége HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN I. KEUR 1. KEUR 2.

Részletesebben

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT

2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT T Ó T H I L O N A K I E M E L T F Ő E L Ő A D Ó ELŐZMÉNYEK 2008 Tehetséggondozó Program kidolgozása és működtetése 2008 AKKREDITÁLT TEHETSÉGPONT Saját szakmai sajátosságainkhoz illeszkedő tehetséggondozó

Részletesebben

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12

Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Keményben TÁMOP 3.3.10.A 12 Továbbtanulást erősítő kezdeményezések a Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István Operatív Program Továbbtanulást erősítő Pályázati konstrukció Társadalmi Megújulás Operatív

Részletesebben

A civil vízimentés múltja, jelene és jövője a Balatonon

A civil vízimentés múltja, jelene és jövője a Balatonon A civil vízimentés múltja, jelene és jövője a Balatonon Előadó: Bagyó Sándor a VMSZ elnöke A kezdetek 1988 Keszthely: A Magyar Vöröskereszt Zala Megyei szervezetének keretein belül Alapítók: vitorlázók,

Részletesebben

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai

A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai A 2014. július 18-i közgyűlés rendelete és határozatai Vas Megyei Közgyűlés 5/20104. (VII. 21.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletei hatályon kívül helyezéséről a jogalkotásról szóló

Részletesebben

MEE Szegedi Szervezet

MEE Szegedi Szervezet MEE Szegedi Szervezet 2014. évi beszámol moló taggyűlés Napirend: 2014 évi beszámoló 2015. évi terv Jelölő bizottság megválasztása 2014. évi egyesületi munka elismerése Jubileumi nyakkendők átadása Munkabiztonság

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor MEGHÍVÓ Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016.09.12 09:00 órakor ülést tart a Városháza I.emeleti Nagyteremben, melyre ezúton tisztelettel meghívom Nyilvános ülés 1. Tájékoztató Idősek Parkja

Részletesebben

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON

FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON FOGYATÉKOS DIÁKOK SPORTJA ÉS SZABADIDŐS SPORTOLÁSI LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Egy kis számtan Magyarország lakossága: 10.000.000 ember 600.000 fogyatékkal élő felnőtt ember 80.000 fogyatékkal élő diák

Részletesebben

Budapest, 2005. november 12. SZSÉG. Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ

Budapest, 2005. november 12. SZSÉG. Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ Ételed az életed! TáplT plálkozás egészs szség megelőzés Budapest, 2005. november 12. EGÉSZS SZSÉGTUDAT(OSSÁG) G) A TUDÁS S EGÉSZS SZSÉG Dr. Badacsonyiné Kassai Krisztina dietetikus, védőnő MDOSZ ALAPVETŐ

Részletesebben

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (AED) SZENT FERENC MENTŐALAPÍTVÁNY St. Francis Rescue Foundation. H-7700 Mohács, Radnóti Ltp. 4.

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (AED) SZENT FERENC MENTŐALAPÍTVÁNY St. Francis Rescue Foundation. H-7700 Mohács, Radnóti Ltp. 4. ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (AED) SZENT FERENC MENTŐALAPÍTVÁNY St. Francis Rescue Foundation H-7700 Mohács, Radnóti Ltp. 4. www.szent-ferenc-mentoalapitvany.webnode.hu szentferencmentoalapitvany@outlook.hu

Részletesebben

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA

A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANKÖNYVEK ÚJ GENERÁCIÓJA Dr. Kaposi József főigazgató Oktatáskutató és Fejlesztő

Részletesebben

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések

Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések A foglalkoztatás fejlesztés helyzete, céljai Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében Munkáltatói igények, foglalkoztatási stratégiák, együttműködések Kisvárda, 2017. január 23. Dr. Papp Csaba megyei jegyző Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S NAPIREND Ügyiratszám: 14/503-1/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2010. június 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Tapolca Város Önkormányzatának szerepvállalása a tapolcai Madár és Növénypark

Részletesebben

A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN

A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN Dr. Kocsis Imre DE Műszaki Kar Dr. Papp Ildikó DE Informatikai

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez

B E S Z Á M O L Ó a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 1608-2/2013. ; 1607-3/2013. 2. a.) a helyi Polgárőrség B E S Z

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Széttagoltság. Összefogás! Kamara!!! Pataki Éva Szociális Szakmai Szövetség 2010.06.17. SZIOSZ Szakmai Konferencia

Széttagoltság. Összefogás! Kamara!!! Pataki Éva Szociális Szakmai Szövetség 2010.06.17. SZIOSZ Szakmai Konferencia Széttagoltság. Összefogás! Kamara!!! Pataki Éva Szociális Szakmai Szövetség 2010.06.17. SZIOSZ Szakmai Konferencia Mit akar a szociális szakma ma? Transzparens és koherens jogi, szakmai, finanszírozási

Részletesebben

PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK

PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK A klaszter menedzsment szervezete a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Nonprofit Kft. Győr Szombathely Zalaegerszeg A Nyugat-dunántúli régióban

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA

SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA 2015. 06. 22. Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskola SAJTÓKÖZLEMÉNY CHILI ÉS MANGÓ INNOVATÍV ISKOLA FEJLESZTÉS AZ ÉLELMISZERIPAR JÖVŐBELI SZAKEMBEREI SZÁMÁRA TÁMOP 3.1.4.C 14-2015-0217 jelű projekt

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

Előterjesztés Komplex Partnerségi Projekt Terv elfogadásáról

Előterjesztés Komplex Partnerségi Projekt Terv elfogadásáról Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám:IV/40584/2011 CÍM: Előterjesztés Komplex Partnerségi Projekt Terv elfogadásáról Előterjesztő: Dr. Fodor Tamás polgármester Az

Részletesebben

~~~r~~~~ Hagymási Gyula az előterjesztés szakmai

~~~r~~~~ Hagymási Gyula az előterjesztés szakmai NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-545 Fax: (42) 524-546 E-maii: gazdalpolg@nyiregyhaza.hu Ügyiratszám:..../20 12/XIV. Ügyintéző:

Részletesebben

Beszámoló. a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában

Beszámoló. a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában Beszámoló a Kölyök Atlétikai Program megvalósításáról a Martfűi József Attila Általános Iskolában 1. Bevezetés: A célokról 2. A megvalósulás folyamata 2.1 Megismertetni a gyerekekkel és begyakoroltatni

Részletesebben

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei

FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA. A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei MENTOR(H)ÁLÓ 2.0 PROGRAM FÉLÚTON SZAKMAI KONFERENCIA A Térségi Pedagógiai Központ hálózati és kommunikációs tevékenységei Tóth Károly hálózati alprogram vezetője Iván Zsuzsanna intézményvezető Porkoláb

Részletesebben