A SZÉKELY VEZETŐRÉTEG AZ ÁRPÁD-KORBAN... A NÁDOR ÉS A BÁNOK MIÉRT LETT CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR? AZ ÉGIGÉRŐ FA (5. RÉSZ)...

Átírás

1 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 3 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 3 Cári ukáz "Megparancsolom, hogy Kornil Beloglasov-ot, a tulai fegyvergyár tulajdonosát korbácsolják meg és kolostorba küldjék dolgozni, mivel Ő, a gazember megengedte magának, hogy az Uralkodó csapatainak használhatatlan puskákat és fegyvereket adjon el. Frol Fuks főellenőrt szintén meg kell korbácsolni és elődje után száműzni, mivel Ő az alkalmatlan fegyvereket vizsgálati jellel látta el. A Fegyverhivatalnak megparancsolom, hogy Pétervárról Tulába költözzön át és éjjel-nappal felügyelje a fegyvergyártást. A fegyvermester és segédei figyeljenek oda, amikor az ellenőrök a vizsgálati jeleket bepecsételik. Ha kétség merülne fel, a fegyvert át kell nézni és lövések által is vizsgálni kell. Minden hónapban legalább két fegyverrel addig kell lőni, míg azok használhatatlanná nem válnak. Ha a csapatoknál az ütközetek során a fegyvermester és segédeinek figyelmetlensége miatt meghibásodás következne be, akkor őket kímélet nélkül, meztelen hátsóval kell megkorbácsolni. TARTALOMBÓL 4-7 A SZÉKELY VEZETŐRÉTEG AZ ÁRPÁD-KORBAN A MAGYAR TÁNC IGAZSÁGA A NÁDOR ÉS A BÁNOK MIÉRT LETT CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR? A TÖRVÉNY SZIMBÓLUMÁT A NAPFÉNY SZENT MARGIT TÖRÖK, IGAZI NEVÉN NÉMETH JÁNOS EMLÉKEZÉS LÜKŐ GÁBORRA EVOLÚCIÓ VAGY ISTENHIT? ELŐADÁSOK - PROGRAMOK A tulajdonos minden alkalmatlan fegyver után 25 korbácsütést kap és pénzbüntetést fizet. A főellenőrt az eszméletlenségig kell verni. A fő fegyvermestert altisztté kell lefokozni. AZ ÉGIGÉRŐ FA (5. RÉSZ) A fegyvermestert írnokként kell alkalmazni. A segédektől a vasárnapi vodka adagot egy évre meg kell vonni. A Fegyvergyár új tulajdonosának, Demidownak megparancsolom, építtessen a fegyvermestereknek és segédeiknek házakat, nem rosszabbat, mint a tulajdonosé. Ha a házak ennél rosszabbak lennének Demidov ne legyen megsértődve megparancsolom, hogy Őt kivégezzék január 11. I. (Nagy) Péter minden oroszok cárja" (Így volna helyes eljárni az állami vagyonból történt megbízások silány teljesítése (utak-, autópályák-, hidak-, közintézmények építése/felújítása,) esetén hazánkban...) POSZTER-MELLÉKLETÜNKBEN SZKÍTA KINCSEK KÉPEI Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Sárosi kiadói- és nyomdaipari Kft 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. telefon: 06 (27) Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Nyelvi helyesség: Császár László Elõfizetéssel kapcsolatos információk: A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós Dobogó Mitikus Magyar Történelem (VIII. évfolyam 4. szám) Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft. világháló: villámlevél: dobogommt@dobogommt.hu HU ISSN (nyomtatott) HU ISSN (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

2 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 4 4 Dobogó A székely vezetőréteg az Árpád-korban (1. rész) BAKK ERZSÉBET-BAKK ISTVÁN A nemzetek őstörténelme különben sem szokott okleveles dokumentumokon alapulni, mégis minden nemzet tiszteli és megbecsüli az ősi hagyományokat. 1 Magam a székelyek történetének lényegét és súlypontját nemcsak az eredet kérdésének tisztázásában, hanem a már rendelkezésre álló dokumentálható történelemi adatokban és a székely intézmények fejlődésének folyamat-megállapításában látom. Az őstörténelem tehát külön választandó az írott történelemtől s a súlypont erre fektetendő. A honfoglaló magyarság találkozása a Kárpát-medencében való érkezésekor a korábban ide települt, késő avarként ismert székelyek, akik nem mások, mint egybeolvadt szkíta-pártus-avar népek. Már az Árpádkorban, az első történetírók is úgy tudták, hogy a székelyek, akik előbb Attila népei voltak, a honfoglaló magyar sereg előtt az első sorban harcoltak 2. Béla király jegyzője (Anonymus) azt írta róluk, hogy a székelyek Attila király népei voltak, a honfoglaló magyarokhoz itt, az új hazában, (Szentes vidékén) csatlakoztak s a honfoglalásban nekik segédkeztek. A székelyek, kik előbb Attila király népei voltak, meghallván Usubuu (Ösbő vezér) hírét, mindnyájan békességesen elébe menének... Usubuu serege előtt az első sorban kezdének Menoumorout (Ménmarót) ellen harcolni. Ösbő élükön a székelyekkel, Ménmarót ellen kezdének lovagolni. Mikor ezt hallotta Ménmarót, hogy Usubuu és Velek Árpád vezér legnemesebb vitézei, a székelyek vezetésé mellett erős sereggel ellene jönnek, kelleténél jobban megijede A székelyek és magyarok sok embert agyon nyilazának stb. 3 Anonymus szerint azonban nemcsak a székelyek voltak Attila népei (a hunok ivadékai), hanem a magyarok is. A honfoglaló Árpád vezér pedig szerinte egyenes ivadéka volt a nagy hun királynak. Az általa feljegyzett monda tehát egyaránt emlegeti a hun-székely és a hun-magyar rokonságot. Az ezeréves Magyarországhoz tartozó Erdély keleti határszélén öt vármegyében összefüggő, tömör néprajzi egységben laknak a székelyek, a magyar nemzetnek egyik legkiválóbb törzse. Számuk mintegy félmillió. Eredetük, néprajzi sajátságaik, régi alkotmányuk és történetük sokban eltér a magyar nemzet főtörzsének sajátosságaitól. Ennek a különbségnek emlékezete fennmaradt a székely nép köztudatában, hagyományaiban. Említik legrégibb történetíróink, szólnak róla törvénykönyveink, fenntartották emlékezetét a régi székely jogszokások, kiváltságok és intézmények. A magyarság honfoglalása a Kárpát-medencében az itt élő székelységgel közösen jött létre, feltehetőleg az egyezség háttere a székelység teljes szabadságát megtartva tradicionális belső szerkezetüket, beleértve ebben az időszakban az általuk működtetett kereskedelmi jogokat és bányákat is. A székely emlékezetben megőrzött közös hun hagyomány, mely egyesítette azt a fajta történelmi hátteret, ami egybe és összehangolta a szkíta, pártus és avar népességet. Mint tudjuk, a VI. évszázad második és a VII. század első felében a Fekete-tenger felett egy második, de az elsőnél kisebb hun birodalom állott fenn, mely magában foglalta a bolgár kuturgur és az unugur népeket, amelyek fölött Attila hunjai közül való s a Dúló nemzetségből származó fejedelmek uralkodtak 4. A hun 5 tradíció Szkíta-ház alkalmas volt arra, hogy a határon kívül a fent felsorolt népek vezetői mely valószínűsíthetően a székelységbe olvadt szkíta hercegi, pártus hercegi, hun hercegi családok ivadékai, melyek az ország vezető gazdasági erői voltak és maradtak az Árpád korban. Az új szerepben (a honfoglalási időszakban 6 ) az újonnan jött magyarság Szent Korona által összefogott lakosságon kívül az országon belül élő székelység társnemzeteként élt együtt oly módon melynek jogi alapja a székelységnek az ősfoglalás volt. E jog a székely 7 intézmények ágait pl. a törvénykezést, a birtokjogot, a székely jogszokásokat stb. a székelységet nemcsak a rendiségbe érés idején kísérte végig, hanem kiterjedt és elismerésben részesült az egész Német-Római Birodalom területén. A hunoktól származtatott avarok maradékainak vélte a székelyeket, s nevüket a közép-ázsiai szikil vagy szekil szóból származtatta, melynek jelentése nemes ember, előkelő úr, főrangú. 8 Érdekessége az Árpád-kori székely-magyar egyezségnek, hogy az Árpádházi uralkodók a Szent Korona birtoklásával nem szerezhettek jogcímet arra, hogy a székelység örökségébe lépjenek és azok a magyar és erdélyi címek, amelyeket nem a székelység adományozott, a székely megyék területén használati tilalom alatt álltak. Ennek függvényében Európa egyik legkülönösebb

3 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 5 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 5 jogi fejlődésen végig menő népét láthatjuk, mely nép nemzetté válásával nagyon jelentős szerepet vállalt a későbbi a fejedelemség idején is. A székelyek által képviselt jog az Árpád-házi királyok 9 idején az ország bármelyik részében, ahol éltek, részesei voltak a mentességnek az ősfoglalás jogán alapuló adómentesség és nemesség így (pl. Baranyában élő vátyi 10 ill. Fertő-tó környéki sasvári székelység is ehhez tartozott stb.). A honfoglaláskori székely-magyar egyezség a társuralkodásban való részvételben is megnyilvánult, megtartva és elismerve az Árpádok által viselt királyságot. Amennyire lehetett az Árpád-házi uralkodók alatti lázadásoktól távol tartották magukat. A somogyi Koppány lázadás idején a vátyi székelyek távol maradtak az erdélyi Gyula idején az erdélyi székelység, és a nemzetségen belül az Ajtony lázadását sem támogatták a székelyek. A székelyek vezetői valószínűsíthetően a pártus és szkíta hercegi leszármazottak voltak, amire utal a székely herceg népe, herceg törzse stb. és ez az eltérés látható a székelység etnikumában is a csíki és háromszéki székelység esetében. Közelebbről vizsgálva a magyar és székely eseményeket az Árpád-korban feltűnik a III. Béla idejében szolgáló székely származású Mok 11 is. P. mester fia Mog 12 vagy Mok nádor után meghalt. III. Béla bizalmasai közé tartozott, akinek uralkodása idején már felvette a keresztet, hogy keresztes hadjáratba menjen, de engedélyt kapott fogadalma beváltásának elhalasztására ban udvarbíró, 1188-ban 14 nyitrai ispán. A nádori méltóságot ban 15 és ben töltötte be a bácsi ispánsággal együtt ben fegyveres lázadást szervezett Imre király ellen, aki ezért megfosztotta a nádori tisztségétől, s feltehetően ez késztette arra, hogy a Szentföldre menjen. II. András trónralépése után ispán lett után újból betöltötte a nádori méltóságot, egyúttal bihari és somogyi ispán volt, de a király belső hívei hamarosan kiszorították a hatalomból, ezután csak ispáni tisztséget kapott ban bihari, ben pozsonyi ispán volt. Az ő idejében történik az Árpádok európai nagyságú metropolis építkezése Visegrádon. III. Béla és II. András idején Mok nemcsak az országbírói, hanem a nádori tisztséget is többször viselte. Így az értelmezésem szerint, mint országbíró és a nádori és a hadvezetés örökös jogon került olyan nezetségek kezébe, ahol apáról fiúra, ill. nemzetségi ágon belül öröklődött ez a tisztség. A magyarok és németek viszályát és ebből eredő belső feszültséget jól érzékelte. Így mentesíteni tudta az általa irányított politikát és a kimagaslóan jó diplomáciai érzékén keresztül meg tudta oldani, hogy magát a székelységet, a kedvenc királyának felesége meggyilkolásába bevonják. De idejében felismerte azt is, hogy a székelység egybe maradását csak úgy tudja biztosítani a sajátosan fejlődő hatalomtól, hogy saját irányításával elindítja erdélyi ősi földjükre és ehhez a visszavándorláshoz igénybe veszi a Keleti- és a Déli-Kárpátok szabadon megmaradt területeit. Az átvándorlás nemcsak a Nyugat- és Dél-Magyarországon élő székelységet érintették, hanem a korábbi erdélyi székely területeket is, melyek későbbiekben a szászok által lakott területekké váltak. Az átköltözés viszonylag könnyen zajlott ebben a korban, hiszen a székelység mindig könnyen mozgósítható hadinép volt. Nem tévesztendő össze a különböző szerzők által megnevezett, úgy királytelepítések, határőr- és csatlakozott, nyelvváltó stb. megnevezések, hiszen ezekre vonatkozó oklevél hivatkozások, nincsenek, ill. azok, amelyek a székely nemzetet a különböző korszakokban (lásd pl. a Géza féle oklevélre hivatkozva az egységes székely nemzetet próbálták felbontani és folyamatosan jobbágyi sorba süllyeszteni.) A fentebbi idézet II. Géza féle oklevél az râmăn -ra (románokra) vonatkozó Erdélyben való megjelenésükről, mint a legkorábbi írásos adat, nem létezik csak némelyek fantáziájában arra az adatra hivatkoztak, ami soha nem létezett. 16 A szászok 1224-ben nyerték el II. Endre királytól híres kiváltságlevelüket, az Andreanumot, amely évszázadokon át biztosította jogaikat, önkormányzatukat. Legfőbb bírájuk a szebeni ispán volt. Egységük, autonómiájuk Mátyás király idejében vált teljessé, amikor az uralkodó megengedte, hogy a szebeni ispán és a király által kinevezett királybíró ugyanaz a személy lehessen. Ettől kezdve viseli a szászok közössége az Universitas Saxonum elnevezést ben a teuton lovagoknak adott kiváltságlevél, 1223-ban a Fogaras földjén alapított cisztercita kolostor, a kerci szerzetesek számára kibocsátott adománylevél, 1224-ben pedig a szászok kiváltságlevele, az Andreanum említi a románok lakta földeket. Betelepedésük a tatárjárás után felgyorsult, alig két évszázad leforgása alatt számuk megsokszorozódott. A tatárjárás után IV. Béla király a románokra bízta a Déli- és Keleti-Kárpátokon túli tartományok újjászervezését, és feltehetően ugyancsak ő telepített a Déli-Kárpátok belső oldalára románokat, akik kenézeik vezetésével bizonyos önállóságot élveztek, önkormányzattal rendelkeztek, amelyből azonban nem fejlődött ki olyan egységes autonóm népközösség, mint amilyen a székelység és a szászság voltak. A vajdaság tehát nem valamilyen önkormányzatot jelentett (még kevésbé valamilyen honfoglalás előtti helyi román intézmény utódját), hanem a központi hatalom territoriális képviseletét testesítette meg. Igaz, a királyi jogosítványok egy részének birtokában az erdélyi vajdák szinte korlátlan hatalmat gyakoroltak az erdélyi társadalom felett. Királyi megbízottként, a központi hatalmat képviselő kinevezett vajdák tűnnek fel, és ettől kezdve jelenlétük folyamatosan nyomon követhető. Az ispánsági várak körül alakulnak ki a királyi vármegyék, melyek utóbb akárcsak Magyarország más részein nemesi vármegyékké alakulnak át, később és lassúbb ütemben. Végül hét vármegye szerveződik meg a történeti Erdély területén, nevezetesen: Belső- Szolnok, Doboka, Kolozs, Torda, Küküllő, Fejér és Hunyad. Kezdetben hivataluk a gyulafehérvári ispánság-

4 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 6 6 Dobogó gal járt együtt. Idővel az egész Székelyföld a székely ispán vezetése alatt egyetlen közigazgatási egységet alkotott, melyet székekre osztottak. A székek száma, egyes székek kiválása vagy megszűnése miatt időnként változott, míg végül a következő beosztás alakult ki: Csík szék (benne Csík-Gyergyó-Kászon szék), Háromszék (benne Sepsi-Kézdi-Orbai szék), Udvarhely szék (korábban a Telegdi szék nevet viselte, benne Bardóc, majd Miklósvár A székelység vezető nemzetsége a de genere Mot 19 melyhez a következő akkor már élő családok tartoztak, mint a Mok nádor és a Szik 20 fejedelmi nemzetségi tagok stb. A nemzetségen belül a gazdaság só kereskedelmét a Szikek vitték Erdély és Székelyföldön az akkori szállítási lehetőséget figyelembevéve, amelynek gyűjtőhelye Szeged volt. LÁBJEGYZETEK Mok nádorispáni területei (sötétszürke színnel jelölve) szék, továbbá Keresztúr fiú-szék), Maros szék és végül a Székelyföldtől távol, a Torda vármegyéből kiszakított és a kézdi székelyeknek adományozott Aranyos szék. A vajda hatalma kiterjedt a vármegyékre, de emellett, mint székely ispán a székelység felett csak jóval később gyakorolta uralmát a székely ispán és az erdélyi vajdaság intézményeinek összevonásával. Erdély északi részeitől a Tiszáig terjedő Szolnok megye ispánságát is a vajdai tisztséghez csatolták a vajdák honorként, tisztségükből fakadóan hivatali idejük alatt élvezték a váruradalmak jövedelmét. Valójában a középkori Erdélyben egyik igazi nagybirtokos és hatalmasság volt: a vajda 17. Az uralkodó nevezte ki, és rendszerint nem erdélyiekre bízta ezt a hivatalt és méltóságot, akik közül azonban egyesek hivatali idejük alatt itt szereztek birtokot, és utódaik már az erdélyi nemesi társadalom tagjaivá váltak. Mint a fentebb említett eseményekből is láthatjuk, nem a király által telepített népcsoport. Nem a nomád beosztásban, hanem hadirendben lakó népességről van szó, továbbá a székelységre ráültetett, határőrségi probléma Mária Terézia időszakában merül fel, hiszen mint tudjuk, a Habsburg-ház férfiágon kihalt, de ebből a számukra el nem fogadott tényből fakadó probléma: az egységes népcsoport elleni lesüllyesztési törekvés okán támadtak a jogrendet mindig tisztelő ősfoglaló népcsoport ellen. A gr. Zichy István 18 feltevését, hogy a magyarság, mint a finn-ugorságnak kezdettől fogva legkeletibb tagja először jutott át az Ural keleti oldalára az erdő- és a steppe régió határára ezek a következtések a Zichy-féle expedíció alkalmával (1895-ben) a Kaukázusban szerzett tapasztalatai alapján. 1 Szádeczky Kardoss Lajos: Székely nemzet története és alkotmánya, Budapest Mátyás király 1463-iki hadi szabályzata szerint a székelyek régi szokásuk alapján az ország seregébe haderejük kétharmadát tartoztak küldeni, egy harmada otthon maradt. A székelyek 1492-ben II. Ulászlóhoz intézett emlékiratukban önérzetesen hivatkozhattak arra, hogy minden hadjáratban részt vettek az ország védelmére, őseik vére a harctereken különböző országokban bőven omlott, vérükből patakok folydogáltak, holttesteikből halmok emelkedtek. A XVI. századi magyar törvénykönyvben (Werbőczy István Tripartitumában) is leíródott, hogy a székelyek kiváltságos nemesek, akiknek külön törvényeik és jogszokásaik vannak, hadi dolgokban nagyon jártasak s örökségeiket és tisztségeiket ősi szokás alapján nemek és ágak szerint osztják fel maguk között. Nemzetgyűléseiken még a XVI.-század elején is felségjogokat gyakoroltak: élet és halál felett ítélkeztek. Általános hadkötelezettségük fennállott a XVI-XVII. században is. I. Lipót császár és király 1691-i diplomájában a székelyeket a legharciasabb népnek nevezi, amely adómentessége fejében a haza védelmére saját költségén katonáskodni tartozik. Harcias szellemüknek, önfeláldozó vitézségüknek fényes tanújeleit szolgáltatták a középkorban a tatárok és törökök ellen vívott harcokban, az erdélyi fejedelemség idején ugyancsak a törökök és oláhok ellen vívott hadjáratokban, a XVIII. században II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában, az osztrák örökösödési háborúkban s a napóleoni harcokban stb. Az 1848/49-iki szabadságharcban a székelyek szervezkedtek Erdélyben legelőször a hon védelmére, ők verték ki a császári hadakat és az oroszokat Erdély területéről. Továbbá nem összetévesztendő a besenyő és a kun és egyéb csatlakozott vagy telepített népcsoportok hadi szokásaival. 3 Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről. Fordította Szabó Károly, Pest Újabb kiadása a M. T. Akadémia által, Bp Pais Dezső: Magyar Anonymus, Bp A magyarok eredete, őshazája és vándorlásai. Századok Hóman Bálint elmélete szerint az erdélyi székelység nagyobb zárt tömegben megtelepedő ősfoglaló nép vagy törzs volt. Ők voltak Erdély egyedüli honfoglalói. Nemzetiségükre nézve azt vallja, hogy a székely nép a magyartól különböző, de a magyarral rokonnak, avval együtt hun származásúnak tartott önálló nép, vagy törzs volt. Szerinte a székelyekben egy az avar birodalomhoz tartozó és ennek bomlása után a IX. században Erdélybe húzódó néptöredéket kell látnunk és pedig olyat, mely a hunnal azonosnak tartott és a hun hagyományt őrző török-fajú nép. 6 A magyarság zöme az avar birodalom rombadőlése idején a Don vidéki Lebédiában tanyázott. A doni magyarokat (Dentumoger) emlegetnek a magyar mondák is. Az arab és perzsa írók (Ibn Rusztah, Gardēzī, Al- Bekri) szerint a magyarok (a IX. században) a besenyők és a bolgárok földjéhez tartozó Eszkel vidéke között laknak. Az eszegel (eskil, isgil) nép a volgai bolgárok egyik törzse volt. Lebédiában történt a kazároktól elpártolt kabar nép csatlakozása a magyarokhoz, a hét törzshöz nyolcadikul sorakozván. A magyarokat és a velük egyesült kabarokat a besenyők támadása szorította ki Lebédiából, amikor is a nép zöme a Dnyeperen túli Etelközbe költözött át; egy része pedig visszament Perzsia felé, melynek határa akkor a Kaukázusig terjedt. In: Konstantinos sabartoiasphaloi népéről ld. bővebben Fejér G. id. m. 7 A XV. századi történetírók közül Bonfini a hun eredet mellett a székely név latin siculus alakját a scythából formált scythulus névből származtatta, amiben Werbőczy is követte őt. továbbá Ant. Bonfinii: Rerum Ung. decades. Posonii kiadás. Scythuli populi e Scythis ingenuis oriundi (21. 1.); Seque Siculos, mutata T in C literam appellarunt (83. l.); Sihuli (416. l.) Scythuli vetustissimum Ungarorum genus (g17. l.). Werbőczy

5 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 7 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 7 István: Decretum juris consvetudinarii Pars III. tit. 4. Scituli nobiles privilegiati, ab Scytico populo in primo eorum ingressu in Pannoniam propagati, quos nos corrupto vocabulo Siculos appellamus. Szamosközy történeti maradványai. II Az erdélyi Szamosközy István (a XVI. század végén élt történetíró) ezt a vélekedést cáfolva, először érvelt a mellett, hogy a siculus szó a magyar székely szóból formálódott, a székelyt pedig a szék (sedes) és hely (locus) szavakból képzett névnek tartotta. 8 A székelyek eredete. Erdélyi Múzeum és különnyomat, Kolozsvár Árpád nemcsak idegeneket, nemcsak rokon népeket, hanem magyarokat is talált e hazában. A magyar faj régebbi itt, mint a honfoglalás. Lehetséges, hogy már az avarokkal is jöttek, de ha előbb nem is, a VII. század utolsó negyedében a magyar bevándorlás is megkezdődött. Mondáink a székelyekben keresik ennek az első rajnak az ivadékait. Az avar birodalmat Nagy Károly frank király három hadjárata Kr. u. szétrobbantotta. Maradványai részint meghódoltak s a dunántúli határ-szélen telepíttettek le, melyet a németek Hunniának (Hunalantnak) ne-veztek még néhány évtizedig. Ezek lehettek a magyar honfoglalás előtti nyugati székelyek elődjei. A menekült avarok a tiszántúli s erdélyi avar erődítmények közé vonultak vissza. Ezek között lehettek a Csigla-mezőre menekült hun-székely maradványok, kik aztán a honfoglaló magyarokhoz vonultak. Csigla-mező értelmezése: Az udvarhelyi székelység szójátéká-ban megtalálható mondóka amit gyermekek mondtak még az elmúlt évtizedekben is vagyis Sicula sicolorum, Bacula baculorum. vagyis a Csigla = Szigla= Szikula. 10 Szigetvár közelében fekvő vátyi vár, melynek maradványa, sánca Nagyváty falu határában néhány éve még állott. 11 Kitér továbbá P. mester a művében a következőkre a Zolta vezér örökösödése: Örökébe lépett fia Zolta,... akit Magyarország valamennyi főembere meg vitéze csodamód szeretett. Bizonyos idő elteltével, amikor Zolta tizenhárom esztendős volt, országnak főemberei valamennyien egy értelemmel és közakarattal egyeseket ország-bíróul rendeltek a vezér alá, hogy ezek a szokás jogával mértéket tartva, csendesítsék a viszálykodók pereit és versengéseit. Továbbá másokat mégpedig Tas fia Lélt, Bogát fia Bulcsút, a vér emberét, valamint Kölpény fia Botondot a sereg vezetőivé tették a végre, hogy különböző országokat feldúljanak velük. Ezek ugyanis harcias bátor lelkű férfiak voltak, kik semmi másra nem viseltek gondot, csak arra, hogy uruk számára népeket hódítsanak, és más népeket pusztítsanak. Ők aztán, amint engedelmet kaptak Zolta vezértől, leszámoltak a karatán sereggel;... Tehát az értelmezésem szerint, mint országbíró és a nádori és a hadvezetés örökös jogon került olyan nemzetségek kezébe, ahol apáról fiúra ill. nemzetségi ágon belül öröklődött a tisztség. 12 Sed quoniam memorie novercatur oblivio, oblivionis enim ortus est memorie defectus; huius nostri facti seriem scripto commendare iussimus. Ut autem firmius robur obtineat, sigilli nostri impressione communivimus. Anno Dominice Incarnationis MCCI. Regnante gloriosissimo fratre nostro Rege Henrico. Testes autem huius rei sunt jobagiones nostri, quorum nomina hec sunt: Mog Comes, Nycolaus Comes, Martinus Comes, Ata Comes, Oresen Comes; Crasun vero Comes est pristaldus eiusdem Regis. Datum per manum Jacobi Prepositi magistri nostri et Cancellarii. (Az ki okmány igen hiányos kivonata találtatik Fejérnél, Cod. Dipl. II. k ) 13 IV. Barones Regni I. Comites Palatini, vna Iudices Cumanorum ab anno Mohc formában és oklevél előfordulása még: (Mogh, Mog, Mogh, Mohc, Mog, Maty, Móka stb.) Karácsonyi 759. II. 304, és Sztáray I ben avatják szentté László királyt. 16 A román nyelv, szláv hatások nyomán a VIII-IX. században alakult ki. A Dunától északra élő románok râmăn-nak nevezték, magukat, a balkániak zöme, a macedorománok pedig arumánnak, majd armának. A környező idegen világ nem ezzel a kifejezéssel élt. A román szó német megfelelője: Walach, ebből származik a szláv voloh és a görög blah. A szó eredete a kelta volca szóra vezethető vissza, amely azt a kelta népcsoportot jelölte, amely maga is átvette a latin nyelvet. A szláv volohból született a magyar oláh, a voloh többes számából, pedig az olasz szavunk. In. Miskolczy Ambrus: Románok a történeti Magyarországon, Bp., Az oklevelek forrásai nem tesznek említést erről a népről egészen II. András koráig. Továbbá nagyobb beköltözés a tatárjárás utáni időszakra tehető amikor ígéret földje lett Magyarország elpusztított településeinek és lakosainak a helyére letelepedtek. 976 ebben az évben, ölték meg vlach vándorpásztorok (vagy karaván-kísérők) Kasztoría és Preszpa között, Észak-Macedóniában a legidősebbet azon fivérek közül, akinek az első Bolgár Birodalom utolsó felemelkedését köszönhette. 17 Mandzsu szó. Lásd még: Szentkatolnai Bálint Gábor: A magyar nyelv Dél-Indiában, Tamul (tamil), (dravida) tanulmányok. Bp., Fríg Kiadó A Zichy család Habsburg-ház kiszolgálásában odáig ment, mint építkezési vállalkozó, hogy a régi épületeket lebonttatta és így vált nagyon nehézzé az elmúlt időszakok kutatása. További kutatások eredményeként Szik család ősi székely okleveleit Syke, Sika, Zich, Szik, Zika, Szika stb. nem tévesztendő össze a Zichy családnévvel mert, egy y-nal kiegészítették, hogy a Mátyás kori és azt megelőző időszakot a család számára igazolja. Nem tévesztendő össze a XVI. század második felében előkerülő családéval okiratai az ősfoglalás jogán a helységek megnevezéseit a családtól származtató családoktól. Bár az idők folyamán i (y)-nal a helységből származónak próbálják beállítani az újonnan előkerülő családokat, hogy az okleveleket megvásárolva és a régi családok birtokait felvásárlásával és ezt úgy értelmeztetni, mint, hogy ennek a családnak lett volna tulajdona idők kezdetéktől fogva. Odáig is vetemednek a különböző időszakokban, hogy az oklevelekben durva áthúzásokat és y-nal kiegészítéseket is alkalmaznak. Így a Szik-et Zichy-re változtatják stb. Az Árpád-kori oklevelek között sok efféle javítást észlelhetünk egy alaposabb vizsgálódás során. Így tehát nincs genealógiai kapcsolat az ősfoglalás okán itt lévő családok és az az újonnan szerzett birtokviszonyaik megtartására való törekvéséért minden megtevő családok között. Ennek nyomán, hogy mindenáron igazolják az hovatartozásukat így a régi családok és sajnos sok esetben régi családnevek is eltűnnek a történelem sodrában. A valós történetkutatásnak szükségszerű felkutatni azokat a nemzetségi és családi kapcsolatokat, amelyek a magyarság történetében a legfontosabb időszakokban szerepet játszottak Tihany I. köt Árpád: Zeuleus ultra Bokon. Joubagiones sunt de genere Mot: Pagan et Tuet filius Sicula, Syke cum filiis Almo et Endus stb. 20 E néptörzsek azoknak az őslakóknak ivadékai, akiket már a régi görög és római írók (Strabotól, Pliniuson, Ptolemæuson kezdve a magyar Julián barátig) emlegetnek, mint a Fekete-tenger keleti partvidékétől a Kaukázusig terjedő tartomány: Zichia népét. Nevüket görögül zékoi, zékhoi, zikhoi, (ξηxοί, ξηxχοί, ξcxχοι), latinul zichi, zigii írták. Olyan gyüjtőnév lehetett ez, mely általában a tartomány lakóit jelentette. A név máig sem enyészett el, mert a grúzok még most is zikh-nek nevezik az adighe cserkeszeket. Az adighe nevet is a zikhből származtatják. A régi név átalakulva maradt fenn a cserkeszek legnyugatibb ága, a Fekete-tenger parti sapsi (sabszik, sapsug) nép nevében, melynek első szótagja a szabirok nevére emlékeztet. Ennek a régi (a Krisztus születése óta ismert) Zichia tartománynak őslakosai nagy népkeveredésen mehettek át á népvándorlás századai folyamán, mert a Meotisz és Kubán vidéke (Zichia északi része) útjába esett a keletről előtörő népáradatnak. Szakirodalom: I. B. Brasinszkij: Szkíta kincsek nyomában Budapest, Helikon László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Népkönyvtár 4. Budapest, Magyar Élet Kiadása Püski Sándor Uó. Vértesszőllőstől Pusztaszerig. Budapest, Gondolat Bakay Kornél: Feltárul a múlt? A múlt jővője. Budapest, Múzsák. 1989, kép A képaláírás azonban hibás. Nem Beresztnyag 100. kurgán, hanem Szinjavka 100. kurgán és nem férfi fejdísz, hanem női fejdísz. Vekerdi József írt (1996. december 26. Áfium ellen való orvosság.) s ebben lényegében elutasítja a szkíta-hun-avar-magyar néprokonságot. Hérodotosz Történeti könyvei. Ford.: Geréb József. Budapest, MTA. 1893, G. M. Bongrad-Levin-E. A. Grantovszkij: Szkíthiától Indiáig. Az ősárja történelem talányai. Ford. Puskás Ildikó. Budapest, Gondolat. 1981, : ismeretlen nyelven íródott szavakról beszélnek! The British Museum and its Cullections. London Hérodotosz: A görög-perzsa háború. ford.: Terényi István. Budapest, Gondolat Vékony Gábor: Késő népvándorlás kori rovásfeliralok a Kárpát-medencében. Életünk (következő számunkban folytatjuk)

6 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 8 8 Dobogó A magyar tánc igazsága 1 Negyedik hozzászólás a Ki a magyar? valamint A magyarság és a világ esélyei kérdéskörhöz VÁRSZEGI TIBOR Ha körbetekintünk a különféle művészeti ágak utóbbi néhány évtizedben megszületett interpretációi között, azt tapasztalhatjuk, hogy főleg a képzőművészetben és az irodalomban, kisebb részben a film-, színház-, tánc- és zeneművészetben a korábbi leíró, tehát ismeretelméleten alapuló strukturalista megközelítési módszereket fokozatosan felváltották a posztstrukturalista, hermeneutikus vagy dekonstrukciós látásmódok. Az a felismerés, hogy a lét értelmére vonatkozó kérdés feltétele, tehát ontológiai szemlélet nélkül nem élhető teljes élet, a magyar néptáncot illetően is kiköveteli, hogy azt se pusztán gyűjtésnek, hagyományőrzésnek, netán szórakozásnak a vagy a szabadidő hasznos eltöltésének fogjuk fel, ezzel együtt a táncrendet ne pusztán formának tekintsük, hanem vele kapcsolatban is tegyük fel a tánc mibenlétére és értelmére vonatkozó ontológiai kérdéseket. Ha az európai gondolkodáson belül maradva a Heideggertől tanult szemlélettel közelítünk az emberi mozdulatok felé, akkor kiderülhet, hogy a mozdulatok, így a tánc is nyelvi természetűek. Ebben az esetben a test természetes mozdulatait elkülöníthetjük a mesterségesektől, csakúgy, miként a szavak alkotta nyelv esetében Heidegger is megkülönböztette a lét szóvá válását, vagyis a valódi költészetet jelentő természetes nyelvet a diszkurzív, tudományos, vagyis mesterséges nyelvtől. Ha pedig a mozdulatokat is nyelvi természetként vesszük észre, azok természetesre és mesterségesre osztott részei ugyanannak a létfeledési folyamatnak az eredményeiként tűnnek elő, amelyek a logoszt is logikává fokozták le, és, amelyet Gadamer Heidegger létfeledés fogalmának megfelelően egyszerűen csak nyelvfeledésnek nevez. Mindez azért tűnik különösen fontosnak, mert manapság egyre hatványozottabb ütemben válnak ijesztővé a létfeledés következményei. Ám, ahogyan mégis adott a lehetőség arra, hogy felismerjük és működésbe 2 hozzuk a természetes nyelv írott vagy beszélt formáit, a táncon keresztül is kapcsolódhatunk létbeli eseményekhez. A magyar tánc különösen alkalmas erre, ám azt is tapasztalhatjuk, hogy még azok sincsenek tudatában a benne rejtőző kivételesen nagyszerű lehetőségeknek, akik azt naponta művelik. A magyar tánc minden egyes lépése ugyanis eredendő és teremtő módon nyit utat a lét működésessége felé, amely messze túlmutat minden hagyományőrzésen és esztétikán. Sajnos elnézve a világ mai szomorú folyását úgy tűnik, hogy mindez érthetővé és nyilvánvalóvá már csak a művészeti korszak vége után válhat. Előadásomban az ördöngősfüzesi legényes példáján keresztül szemléltetem, hogy ez a tánc a makrokozmosz leképeződéseként miként avat be a lét működésességébe 3. A tánc mint a lét mozdulattá válása Ha elfogadjuk a nyelv gadameri univerzalitásának elvét, és ezzel összefüggésben a nyelv és a logosz kapcsolatának megfelelő heideggeri és gadameri felismerések alapján analógiát teremtünk a mozgás és a logosz között, akkor a mozgást, tehát a táncot is nyelvi természetűnek tekinthetjük. Ha a nyelvet persze ennek megfelelően nem kommunikációs tényezőnek, pláne nem egy logikai igazság kimondásához szükséges eszköznek tekintjük, hanem a hermeneutikai tapasztalat közegének, akkor a tánc sem lehet más, mint olyan élettevékenység, amely közben létmegértés történik. Következésképpen, ha a tánc megértése mint létmegértés, és nem mint interpretáció történik, akkor a tánc is attól érthető meg, hogy benne élünk, mintegy benne gondolkodunk 4. És, ha a tánc létmegértésként nem interpretáció, akkor ezt is a lét közvetlen megnyilvánulásának lehet tekinteni, így mint közeg a költészet a lét szóvá válása analógiájára 5, a tánc is a lét mozdulattá válásaként értendő: ha a szó a lét mondása, akkor a mozdulatra is hasonló módon tekinthetünk. Ez pedig azt kell jelentse, hogy a szóhoz hasonlóan a mozdulat természete is a létben gyökerezik, azaz az egyik a lét szóhoz jutásaként, a másik pedig a lét mozdulathoz jutásaként egzisztál. Ám, ha a szóhoz jutás egy platonista eljárás segítségével elindíthat egy folyamatot, amely a szó természetes nyelvként működő megnyilvánulásától egy mesterséges nyelv, azaz a terminus értelmében vett fogalomhasználathoz vezet, ami immár nem a létben gyökerezik, mert a terminusban nem a dolog szólal meg, hanem a dolog helyett áll, akkor felmerülhet a kérdés, hogy ennek analógiájára vajon a mozgásnak létezik-e ilyen természete. A kérdés tehát az, hogy amennyiben a mozgás is a lét mondása, megkülönböztethetünk-e olyan mozdulatokat, amelyek mesterségesnek tekinthetők, és, ha igen, ennek vajon ugyanaz lehet-e az oka, mint az a szó fogalommá történő átalakulása során adódott. A tánc és a pantomim, illetve a tánc és minden olyan mozdulatművészeti jelenség közötti különbségről van szó, ahol a mozgás tematizált jelentést is képvisel. Amíg a tánc ugyanis nem közöl, nem interpretáció, hanem mozdulathoz jutás, addig például a pantomim mozdulataiban egy-egy dolog helyett álló

7 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 9 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 9 gesztust is felismerhetünk. Amíg a tánc önmagában áll, addig például a pantomim jeleket is használ. A pantomimes mozdulatait nem tudjuk önmagukban nézni, és a mimes is arra törekszik, hogy valamit közöljön vele: felemeli egyik karját, kissé előre tolja, és hirtelen megállítja, miközben tenyerét függőlegesen kifeszítve tartja, majd a másik kezével ugyanezt megismétli: ezzel azt közli, egy fal van előtte. Ha pedig ezután ugyanezt minden égtáj felé fordulva még háromszor megismétli, akkor ezzel azt közli, be van falazva. A mozdulatok, annak ellenére, hogy az energeia természetes áramlásának hatására is megszülethetnek, fogalmak helyett ( be vagyok falazva ), célirányosan jöttek létre. A táncszínházak ugyanilyen módon, rendszerint díszletek és kellékek felhasználásával érnek el ugyanilyen hatást. Mindez azonban nem keverhető össze az eredendő kérdéssel, a szó értékű mozdulattal, amikor a mozdulathoz jutás táncként vagy testköltészetként jön létre. Oka nyilvánvalóan ebben az esetben is a célszerűségben, vagyis a szubjektivizmuson alapuló közlésvágyban keresendő, amikoris az ember nem elégszik meg a dolgokkal úgy, ahogy vannak, hanem az elrejtettségből történő kiemelést a dolog egyértelműsítésével, az elrejtetlenségtől való végleges elkülönítésével oldja meg, ami egyúttal ebben az esetben is egy humanizmuson alapuló, ésszerűségre törekvés hatására a titokzatosról történő elfeledéssel párosulhat. Legalábbis az ily módon létrejött előadások interpretációi többnyire ezt igazolják. Pedig a mozdulatokkal összekapcsolt jel-értékű gesztusok nem követelik ki szükségszerűen a mozdulatok létéről való elfeledkezést. Lábjegyzetek 1 Az igazság fogalmát hermeneutikai értelemben értem, amelyet Heidegger művészetfilozófiai szemlélete alapján kezelek. Ennek leegyszerűsített lényege az, hogy a művészet nem objektum, se nem pótlék, hanem eredet, forrás, vagyis elsősorban nem egy erkölcsi vagy gondolati igazság ábrázolása, hanem az igazság működésbe lépése (HEIDEGGER 1988, 65.). Nem a mondanivaló vagy egy elmesélhető történet tanulságként történő felfedése, nem egy allegorizált gondolat jelentése, nem az ábrázolt hely és idő reprezentálása, mindegyik mint egy-egy lehetséges jelentés, hanem létet felfedő történés. Tehát a mű műként világot állít fel (HEIDEG- GER, ), vagyis nem mimetikus, világot utánzó, tehát ábrázoló, hanem teremtő. 2 Ebben a dolgozatban többször használom a működés, és az ebből általam alkotott működésesség szavakat. Heidegger a működés fogalmát nem definiálja, bár nagyon sokat használja, művészetfilozófiájában ez egyik központi kategóriája. Jelentését szemléltetésképpen talán a füszisz fogalmának egyik értelmezésével foglalhatom össze: A korai görögök még sokkal közelebb voltak az eredethez, mint a mai ember. Ez a megállapítás természetesen nem időrendi közelséget takar, hanem szemléletbelit és életvitelbelit. A korai görögök számára a természet, a füszisz, még kiemelkedésként, keletkezésként, létesülésként, önmagától való megnyílásként jelentkezett. Még nem a természeti eseményeken tapasztalták meg, hogy mi a természet, tehát a természetértelmezés még nem az érzéki adatok utólagos reflexióinak hatására született meg, hanem felnyíló működésként észlelték, amiben benne éltek. Csak ennek a feltárulásnak az alapján lett azután szemük a szó szűkebb értelmében vett természetre. Φυσις ezért eredendően éppúgy jelenti az eget mint a földet, éppúgy a követ, ahogyan a növényt is, ( ) és jelenti végezetül és mindent megelőzőn magukat az isteneket küldetéses sorsukban. A φυσις a felnyíló-kikelő működést jelenti és az általa áthatott fennmaradást. Ebben a felnyílón-időző működésben benne rejlik mind a létesülés, mind pedig a lét, a merev megmaradás leszűkített értelmében. Nem más a φυσις, mint elő-állás, az elrejtettből önmagát kihozás és az elrejtettnek épp ezáltal fennálláshoz jutása. (HEI- DEGGER 1995, 74.) 3 Mondhatnánk, hogy a megközelítés és módszer a Hermész Triszmegisztoszra visszavezethető hermetikán, ill. a hermetikus filozófia által képviselt eszmén alapul, ha a magyar tánc és annak működése nem lenne ősibb, mint az Egyiptomban kialakult, az európai filozófiatörténetbe a Római Birodalom második és harmadik évszázadában bevonult hermetikus filozófia. Azok a törvényszerűségek ugyanis, amelyek a hermetikában ebben az időben kifejezésre jutnak az elképzelt ősi pap Hermész Triszmegisztosz neve alatt, csak legelső mai értelemben vett írásos megjelenései ennek a szemléletnek. Az égi és a földi világ közvetlen kapcsolatán alapuló szemlélet sokkal korábbi, amelynek egyik bizonyítékai éppen a táncok. Ami fent, az lent, s, ami fent az bent, belül az ember szívében is. E világok egységét szimbólumok, emblémák, hieroglifák, képek és a nyelv fedi fel. Ezek a jelek evokálják és működésbe hozzák az általuk kijelölt isteni tartalmat. Hermész Triszmegisztosz Aszklépiosz c. művében ismerteti a világ működésének alapjait, s például A Minden egysége c. részben ezt írja: Az égből minden a földre, a vízbe, a levegőbe száll alá, csupán az alulról fölfelé tartó tűz az, ami elevenné tesz, ami lefelé irányul, az ő alá van rendelve. De minden, ami a magasból száll alá, az teremtő, ami pedig alulról fölfelé terjed, az tápláló. Egyedül a föld marad önmagában, saját helyén, az mindennek a befogadója, s minden befogadott fajt ő teremt újra. Hermetika, 1995, V.ö. Gadamer a nyelvről szóló hasonló gondolataival: A nyelv értése maga még egyáltalán nem valóságos megértés, és nem foglal magába interpretációs folyamatot, hanem élettevékenység. Mert a nyelvet úgy értjük, hogy benne élünk ez a tétel, mint ismeretes, nemcsak az élő, hanem a holt nyelvekre is érvényes. Tehát a hermeneutikai probléma nem a helyes nyelvtudás, hanem a dologról való helyes megértés problémája, mely a nyelv közegében történik. Minden nyelv megtanulható annyira, hogy tökéletes használata azt is magába foglalja, hogy már nem kell fordítanunk az anyanyelvünkről vagy az anyanyelvünkre, hanem az idegen nyelven gondolkodunk. (GADAMER 1984, 270.) 5 A nyelv csak a mindent lebíróból és az otthontalanból nyerhette kezdetét, abban, hogy az ember feltört a létbe. Ebben a föltörésben a nyelv a lét szóvá válása volt: költészet. HEIDEGGER, 1995, sorok. Talán nem érdemtelen összefüggést teremteni Aszklépiosz meghatározásai Amon királynak című, XVI. hermetikus trakátusának azon részletével, amelyikben Aszklépiosz az egyiptomiak szent nyelvének reveláló képességéről beszél: A hang különlegessége, az egyiptomi szavak intonációja magába zárja a mondott dolog energiáját (tén enérgheian tón legoménón). Amilyen mértékben részesülsz a hatalmából, oh király, aki mindent megtehetsz, minden áron őrizd meg ezt a beszédet a fordítástól, hogy az ilyen titkok ne jussanak a görögökhöz, a görögök gőgös ékesszólása, erőtlensége ne tegye halovánnyá, és ne semmisítse meg a mi nyelvünk szavainak a vonzását, hatalmasságát és hatóerejét. Mivel a görögök, oh király, csak bemutatásra alkalmas üres beszéddel rendelkeznek, s valójában ebből áll minden filozófiájuk, a hangok zörejéből. Mi viszont nem egyszerűen szavakat használunk, hanem hatóerővel teli kifejezéseket. Hermetika, 1995, 27.

8 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Dobogó A nádor és a bánok Dr. CSÁTI GÁBOR A történelemben semmi sem igaz, csak az, amit a népünk ellenségei leírtak rólunk. Ugye, milyen érdekesen hangzik? És ami a fő, sajnos így is van. Persze nem az az igaz, amit a mi népünknek az ellenségei a mi történelmünkről leírtak, hanem az előbbi megállapítás az igaz, méghozzá a hivatalos magyar történetírásra. No, aki tud ellenpéldát, megcáfolhat, ha akar, de igen nehéz dolga lesz. Ugyanis hiába volt a magyar írástudó nép Árpád bejövetele idején, sőt sokkal régebben már, és hiába ismerik el ezt mint tényt lassan most már a legnagyobb hírű történészek is (utoljára Győrffy Györgytől olvastam egy könyvében), azért mégis, a történelmi tények kibogozása az idegenből származó írások alapján és segítségével történik. No, ezt sem hinném, hogy valaki is meg tudná cáfolni. Szerencsére, most már egyre többen vagyunk, akik képesek vagyunk felfogni azt a tényt, hogy a régiek élete sokkal több, sokkal teljesebb, sokoldalúbb volt, mintsem, hogy az a néhány, ellenséges érzülettel, idegenek által összetákolt írás fel tudná térképezni az egészet. Azért, hogy régen élt, az akkori ember még nem volt feltétlenül tökkelütött. Mindössze csak másban, és másképpen hitt, mint a mai ember. És ha már itt tartunk, meg kell mondani azt is, hogy a régi embert az ő hite bizony többször és jobban megtartotta, mint a mai embert az övé. És lassan a bizonyítékok is kezdenek előkerülni, csak nyitott szemmel kell járni a világban. Nem húzom az időt eltérvén a témától, csak példának említem meg Bartók Béla törökországi gyüjtését, amelyben észrevételezi, hogy az ázsiai (tehát az arab-perzsa hatástól leginkább mentes) török népzene mennyire közeli rokonságban van az ősi magyar pentaton dallamokkal. No, nem is jelent meg Bartóknak ez az írása máig sem a nagyközönség számára. Mennyire bálványozzák pedig, másképp. Ezúttal azonban nincs szándékomban olyan régi időkbe visszamenni, mint azok, amelyekben a népdalok ős-rétege keletkezett. A száz évről szóló írásomban (ha jól emlékszem) merészeltem azt leírni, hogy volt ám, a honfoglaló magyarságnak egy olyan rétege is, amely törökül beszélt, no ezt mindenki tudja, és hogy ez a rész a vezérek korában szőrén-szálán eltűnt. Akkor azt is írtam, hogy a magyarság számára a változások ennek a kornak az elteltével még nem értek véget. Miért is értek volna? A változatlanság a halál, és a változás az élet, már pedig mi élünk. Azt szeretném most felvázolni, hogy az államalapítás korában, a kicsit később, a Turul nemzetség (gens Turul) uralkodóinak idejében, minden beálló változások mellett, azért a régi fogalmak, tisztségek a magyar nemzetben tovább éltek, s az uralkodónak, ha tényleg uralkodó akart lenni, ezt respektálni kellett. Volt a régi magyar államszervezésben két olyan fő tisztség, amelylyel a hangadó történészek szemmel láthatóan nem nagyon tudnak mit kezdeni. E két tisztség a nádor, és a bán. Az Aranybulla ( tv.) alapján a nádor a bánnal, valamint a király és a királyné udvarbírájával azon négy jobbágy közé tartozott, akik két tisztséget viselhettek. Így tehát az Aranybulla, vagyis az az okirat, amely a maga korában Magyarországon a hivatalos hatalmat képviselte, már együtt írt erről a két főúri tisztségről. De tudjuk, hogy már első királyunknak, Szent Istvánnak volt nádora, nem kisebb ember pedig, mint Aba Sámuel, a későbbi király, amúgy az uralkodó családdal rokon (rokonsági foka ugyanolyan közeli, mint a sokat vitatott velencei Péteré), sőt saját jogon is, mint kabar törzsfők leszármazottja, ősi magyar méltóságot képviselt. Ami az elnevezés eredetét illeti, a legtöbben a szláv: na dvor zsupan -ból származtatják, amely származtatás több sebből vérzik. Még akkor is, ha ez a hivatal Szent István fejéből pattant ki, mint annak idején Pallasz Athéné Zeusz homlokából, méghozzá teljes fegyverzetben, mint amaz, akkor is igen kacifántos dolog megérteni, hogy miért választott első királyunk, a legnagyobb magyar méltóság számára egy szláv nevet, mikor pedig ő magyarul beszélő nép fölött uralkodott, és általában németek által volt körülvéve. Igaz, mondják azt is, hogy ezt a hivatalt német mintára szervezte meg a jó király a maga idejében, ám de akkor meg éppen érthetetlen, hogy miért kellett azt magyarok számára (latin vallás és német környezetben) szlávul nevezni. Hogy senki se értse? Igaz, az ország perifériáján akkor az perifériának számított éltek szláv csoportok, de kötve hiszem, hogy a királynak éppen az ő megértésük volt a legfontosabb. Pedig még Fraknói Vilmos is, a maga igazi történészi becsületességével, és német alaposságával (eredetileg Frankl Wilhelmnek hívták) is bizonytalan a tisztség eredetét illetően. Igaz, ő nem egészen úgy származtatja, ahogy ma a vulgáris történelemszemlélet szokta. De a magyar nyelvi származtatást ő is kizártnak tartja. Pedig Katona József zseniális nyelvi leleménye, a nagyúr -ból származtatva, mindenki számára intő példa kellene legyen. Fraknói különben, Szalay után, azt fejtegeti, hogy bár a szláv szóeredeztetés elvetendő, de a magyar nagyúr sem felel meg, mert nem

9 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 11 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 11 a nádor, hanem a nádorispán kifejezést kell elemezni. Hogy miért, azt eddig még sem ó, sem más nem magyarázta meg érthetően. Holott a nádorispán, már ránézésre is két külön szóból van összetéve, amely két külön szó akár két különböző eredettel is bírhat. Megérne egy külön tanulmányt is akár, hogy a két eredeti szónak a gyökerét kikutassuk, de ezúttal az túl hosszadalmas lenne, s szerintem nem is vezethetne minket sehová, hacsak tévútra nem. Elég pillanatnyilag annyi, hogy ispánból volt elég már a maga idején is, s közülük az egyik, a legfőbb, az, akit akkori törvények szerint a király mint egyetlent maga nevezett ki, viselte a nevezett címet. Talán valahogy így jelent meg az ispán szó ebben a kifejezésben. A másik kifogása Fraknóinak a magyar nyelvű eredeztetés ellen az volt, hogy a nagyúr -ban az ú hang sohasem változhatott volna o hanggá a magyar nyelvben. Na de miért nem, a teremtésit neki, ha már egyszer az uruszág -ból válhatott ország? A nádor nem követhette a másik (és még több hasonló) szó példáját? Amúgy azt is felveti Fraknói, hogy a nádor d hangja, és a nagyúr gy hangja a magyar nyelvben nem mehet át egymásba, mert lám a két hangot annyira másként kezelik, hogy az írásuk sem hasonlít egymáshoz. Nem ám, ha latin betűkkel élünk, mint ma is, de figyeljük csak meg a rovásbetűket, ott mindjárt meglátjuk, hogy a régi magyarság a gy hangot bizony a d hangból képezte, s ha már az út odafelé megvolt, az visszafelé is járható kellett legyen. Az ilyesmi egyébként tájegységenként lehet egyik, illetve másik irányú útnak a preferált volta. Már pedig azt igen könnyen el lehet képzelni, hogy a nádor nagyúr átmenet régebbi, mint az államalapítás, de legalább is, akkoriban még emlékeztek a népek arra, hogy a gy hang közelebb áll hangképzés tekintetében a d-hez, mint a g-hez. Nem szívesen jelentenék ki valamit is ex catedram, de mindez nagyon jól elképzelhető. És akkor nem kell egy fontos tisztség számára egy harmadik, de ha a latint is számítjuk, egy negyedik nyelvet bevezetni. Ami a bán tisztséget illeti, annak neve, ezt már többször leírtam máshol, de újabban örömmel látom, hogy mások is kezdenek rájönni, Baján avar kagán nevéből kellett, hogy rövidüljön, épp úgy, mint ahogy a kagán méltóságnévből egyes népeknél, és az évszázadok folyamán a kán. A történelemből közismertek az olyan esetek, éspedig főképpen a keleti népek történetéből, amikor egyes emberek, tisztségek, vagy egész népek nevét úgy változtatták meg, hogy az azért teljesen mégse változzon meg. Nagyon erős bennem az a vélemény, hogy ezek a változtatások azért történtek, hogy a név addigi, negatív jellemzői lemaradjanak róla, de azért a név nagyjából ugyanaz maradjon. Talán azért, hogy a pozitív értékek hordozói ráismerjenek. A névmágia a keleti, Belsőázsiai népeknél úgy látszik, nagyon frekventált lehetett. Ilyen, változás és mégsem változás a Bibliából is közismert. Így lett az addig egyiptomi rabszolga Aharon-ból a népvezér-főpap Áron, így a pátriárka Ábrámból Ábrahám, de egész népek megváltoztathatták ilyen módon a nevüket, mint ahogy ma sem tudjuk biztosan, hogyan lettek a Kumanokból kunok. Csak sejtjük, hogy valami ilyesféle névváltozás állhatott a háttérben. És, hogy a hozzánk történelmi dimenziókban közelebb levő var és chuni népből is valahogy így lett (az első tag változásával) avar, vagy (a két tag egybeolvadásával) várkony. Így alakulhatott tehát valahogyan a királyság kezdeti korában a két országos tisztségnév. Ez azonban még csak a név és, őszintén szólva akár kifogásunk se lehetne még az ellen se, ha a magyar királynak véletlenül megtetszett volna egy szláv kifejezés, és alkotott volna belőle egy tipikusan magyar tisztséget. Mivel a lényeg amúgy sem abban van, ahogy nevezik, hanem abban, ahogyan az a tisztség működik. Ezért, mindez amit eddig elmondtam, voltaképpen inkább csak megtámasztásául szolgál annak, ami következik. Ha nem bizonyulna igaznak, attól még a két név viselőinek a funkciója lehetne az, ami. Igaz persze az is, hogy szerintem mindenképpen úgy kellett annak lennie, ahogyan az előbbiekben leírtam. Már csak azért is, mert egy vezető tisztség viselője egész egyszerűen nem működhet eredményesen, ha azt a tisztséget a nép, akkori történeti értelmezés szerint a nemzet, nem fogadja el. Az elfogadáshoz pedig mindenképpen szükség volt arra, hogy az a nemzet kollektív tudatában, vagyis a hagyományok, az élő hagyományok szerint, értelmezhető lett légyen. Ahhoz pedig a név szervesen hozzátartozik. És igen nehezen képzelhető el államalaptó királyunkról egy olyan badar cselekedet, hogy a nemzettel való szorosabb kapcsolattartásra tisztséget állít, és mindjárt azzal kezdi, hogy annak a tisztségnek olyan nevet ad, amit a nemzet nem fogad el. Amúgy is igen sok újdonságot volt kénytelen bevezetni, miért terhelte volna még ezzel is a nemzettel való kapcsolatát? Szent királyainkkal aligha történhetett volna meg olyasmi, hogy országos tisztséget egy olyan nyelven nevezzenek meg, amely nevet a népük se nem ért, se el nem fogad. Csakis abban az esetben nevezett volna országos tisztséget szláv nyelven, ha az országában szláv nyelven beszélők éltek volna egyrészt többségben, másrészt pedig ők lettek volna a meghatározó elem az ország működésében. De akkor mi is, és ma is szláv nyelven beszélnénk. Természetesen, később előfordultak az ország történetében erőteljes szláv bevándorlási hullámok, de azok eredménye együttesen sem volt olyan, hogy azért országos tisztséget kellett volna nevezni, és különben is később estek meg, s amint mondtam is, több hullámban. Amely hullámok mindegyikének megvoltak a maga jól megismerhető kiváltó okai. Megszületett tehát ez a két méltóságnév, az ország jobb kormány-

10 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Dobogó zása elősegítésére, lássuk tehát, hogy voltaképpen mit tartalmazott? Itt azonban mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy mind a nádor, mind a bán (bánok) funkciója már a Turul nemzetség uralkodásának ideje alatt igen sokat változott. Épp ezért, minket most leginkább azok a vonások érdekelnek, amelyek: 1. annyira emennyire változatlanok maradtak ez idő alatt, és 2. amelyek a nemzet tudatában elfogadásában sokáig éltek. Mert hát ezek a vonások kellett igazából jellemzőek legyenek. Ugyan igaz az, hogy például a nádor eredetileg olyan funkciókkal bírt amely funkciók például az országbíróéval akár párhuzamosak is lehettek, ez lehet amiatt is, hogy a király döntésére valamilyen befolyással bírtak egyes főúri személyek. Ilyen átfedések a nádor és a bánok esetében is lehettek, s voltak is, mégis, a köztudatban az akkori köztudatban is a nádor, és a maguk területén a bánok is, mint általános királyhelyettesek voltak számontartva. Ezenkívül a legsúlyosabb funkció a király és a nemzet között esetleg előforduló nézeteltérésekben a bíró szerepe. Fraknói Vilmos szerint a király halála esetén a kiskorú király gyámja is a nádor kellett legyen. Természetesen a fentieken kívül még sok egyéb kötelessége is volt a nádornak, sőt a kötelességei koronként változtak is. A király helyettesítése viszont a legfontosabb lehetett, amely pl. a muhi csatában a Tomaj nembéli Dénes nádor esetében odáig ment, hogy a halált is vállalta a király helyett. No, természetesen, egy csatában a halált olcsón osztogatták, ez nem kirívó jelenség, de ebben az esetben kifejezetten a király személye helyetti halálról volt szó, ami csak részben szolgált a mongolok megtévesztésére, a csata sorsára pedig éppenséggel semmi befolyása nem volt. Itt ténylegesen a király helyettesítése volt a cél a legvégsőkig. És ez a Dénes nádor nem akárki volt ám, hanem Tonuzoba, a besenyő vezér egyenes leszármazottja, maga is királyi ember. Különben a nádornak önmagában is királyi embernek kellett lennie, lehetőleg minél közelebbi rokonságban az uralkodóval, ugyanakkor olyannak, aki a trónra nem tarthat igényt, legalább is a dolgok normális menete esetén nem. Kirívó ellenpélda azért akad, de csak egyetlen egy. Az Aba Sámuel esetéről van szó, akiből ténylegesen király is lett Szent István halála, és Péter első trónfosztása után, de éppen ez mutatja a kirívó ellenpélda voltát. Aba Sámuel ugyanis semmivel sem volt távolabbi rokona Szent Istvánnak, mint elődje, Péter. Láttuk tehát, hogy egy ilyen fontos tisztség kialakulásának, és eredetének tanulmányozása esetén, mint a nádoré, vagy a bánoké, több nézőpontra is tekintettel kell lenni. A jelen esetben a hagyományokban megjelenő hasonló tisztségek, az írásokban megjelenő, tehát új, keresztény jellegű hasonló tisztségek (ezeknek a kizárólagos tekintetbe vétele adta sokáig azt a kézenfekvő tévedést, amely szerint első királyunk, ezt a méltóságot, vagy legalább is a nevét, külföldi, szláv, vagy német mintára alkotta), valamint az a megítélés talán ez lehetett a legfontosabb hogy a nép, vagyis annak idején a nép döntési joggal bíró része, a nemzet, elfogadja-e azt a méltóságot. Mert különben könnyen úgy járhat a király, mint akár Péter, akár Aba Sámuel, vagy még többen mások. De még ha nem történik is semmi ilyesmi a király személyével, akkor is a tisztség, el nem fogadása esetén az idők folyamán egyre csak vesztett volna a jelentőségéből, míg a végén elenyészett volna, mint annyi sok más hibás alapokon megalkotott fogalom. A nádor, és a bánok esetében azonban ennek éppen az ellenkezőjét láttuk vagyis, hogy nőtt a jelentősége. Az előbbiekhez képest ebben még az is szerepet játszott, legalább is a későbbi időkben, hogy a nemzet meglátása szerint is, erre a tisztségre alapvetően szükség volt. Láttuk, az előbbiekben, azt is, hogy főleg eleinte, bizonyos átfedések is voltak a nádori, báni és az országbírói tisztségek szerepei között. Ezek az átfedések részben onnét jönnek, hogy éppen azokra a funkciókra, amelyeket több tisztség viselője is gyakorolni tartozott, fokozottan szükség lehetett, illetve tudjuk is, hogy volt. Egyetlen ember, vagy akát egyetlen intézmény (bizonyos idő után megjelent az alnádor is), nem volt képes azt ellátni. De volt egy másik oka is az ilyen átfedéseknek. Az méghozzá, hogy egy királyi udvar, főleg annak idején, amikor még sok olyan dolgot közvetlen szóval intéztek el, amit később törvényekkel és személytelenül, olyan dinamikus működő rendszer volt, amelyben sok, néha egymásnak feszülő érdek érvényesülhetett. A király, bár a piramis csúcsán foglalt helyet, mégse tehetett meg mindent, amit csak akart, s jól tisztában volt vele, hogy hatalma a többiek együttes hatalmától függ. Abban az esetben, ha erre nem volt tekintettel, könnyen úgy járhatott, mint IV. (kun) László. Ebben a dinamikus és ki kell mondani, igen jól működő rendszerben aztán voltak olyan tényezők (emberek) akik többet, és voltak olyanok is akik kevesebbet számítottak. A király, ha tényleges hatalmat akart magának, főleg ha ténylegesen előre is akart mozdítani valamit, tekintettel kellett hogy legyen ezekre az emberi tényezőkre. Így legfőképpen a tisztségek kiosztásánál cselekedhetett, a ebből néha átfedések lettek. Nem is volt ez különösképpen veszélyes egy olyan korban, amikor sok ember még a bírót is megválogathatta, aki fölötte bíráskodjon. Legfeljebb mondjuk, nem a nádort választotta, hanem az országbírót. Természetesen egész más volt a helyzet azoknak a hatásköröknek az esetében, amelyekben nem volt átfedés. És ezek voltak a legfontosabbak is. Olyanok, mint a kiskorú király melletti gyámkodás, vagy pl. a király és a nemzet között előadódott nézetkülönbség elbírálása 1. Ezeket, és még másokat is, csak a nádor személye intézhette el. Régi, de újabb elemzőink is, az ilyen tisztségek eredetének elem-

11 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 13 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 13 zése esetében általában ki szokták hagyni a nemzet általi elfogadottság tényezőjét. Pedig rosszul teszik, mert anélkül semmi nem működik, mint azt a mai politikában mutatis, mutandis látni szoktuk. Ha már átfedésről beszéltünk, akkor nem sikkadjon el az a tény, hogy a legtöbb átfedés, a nádor és a bán kötelességei között volt megfigyelhető. A legfontosabb különbség a két tisztség között abban van mégis, hogy ezek a méltóságok más és más helyen fejtették ki általános királyhelyettesi hivatalukat. A nádor alá a Magyar Királyságnak a központi része, az a rész tartozott, ahol a beszélt nyelv is túlnyomóan magyar volt, míg a bánok (és ez főképpen akkor volt igazán látható, amikor a Magyar királyság területe akkorára nőtt, hogy több bánra is szükség volt), mint a horvát, szlavón, temesi (ennek különböző korokban több neve is lehetett), macsói bán, mint látható főképpen a déli, és főképpen a nem magyar nyelvet beszélő területeken tevékenykedtek. Saját megfigyelésem az, hogy ezek a területek éppen egybeesnek a nagyobb arányú avar továbbélés területeivel, s részben innét az a következtetésem, amely szerint a bán elnevezés is az első avar kagánnak, Bajánnak a nevéből rövidült. Az előbbiek szerint akár azt is lehetne mondani, hogy a nádor nem volt más, mint egy magyar nyelvterületen tevékenykedő bán, vagy éppen fordítva, a bánok voltak a délvidék területének a kisebb nádorai. Ez még világosabb és árnyaltabb lesz akkor, ha az erdélyi vajdát is beszámítjuk a többiek közé, mint akinek tényleges báni hatalma volt a maga országrészében, csak éppen, hogy nem úgy nevezték, hanem vajdának. No, ez aztán én is elismerem, valószínűleg szláv elnevezés, és körülbelül azt mutatja, hogy Erdélynek azokon a területein, ahol a vajda hatalma érvényesült (a Székelyföld eleinte, és jó sokáig kivétel volt), alighanem nagyobb számú szláv népesség lehetett 2. Ez a terület pedig a mai Bihar, Szatmár, Szilágy megye lehetett egészen a Maros vonaláig, vagy attól kissé délebbre is, de nem sokkal, részben a mai Máramaros megye (nyugati része). Ettől keletre a székely székek kezdődtek, Aranyosszékkel, de királyi földek is, mint Szolnok- Doboka megye, stb 3. Mindez, a maga helyén azt is alá látszik támasztani, hogy a nádor szónak alighanem az eredete is magyar kell legyen, mint ahogy a bán (nos, itt zavarban vagyok, valószínűleg ótörök nyelven értelmezhető) avar, a vajda szó pedig szláv lehetett. Mert, hogy a nép tekintélyes része ezt fogadta el a legkönnyebben. Íme, milyen egyszerű a magyarázata annak, hogyan erednek régi tisztségeink? No persze, ehhez előbb el kell fogadni azt az alapvető tényt is, hogy nem lehet tényleges hatalma az olyan tisztség viselőjének, amelynek a nép még a nevét sem érti, s épp ezért el sem tudja fogadni. Mindezeket röviden összefoglalva, és a közérethetőség kedvéért mégegyszer megmagyarázva: Hajdan, régmúlt iskoláskoromban, a tudósok óva intettek a népetimológiától. Szabó T. Attila legalább tisztességes volt (egyebekben is), és kimondta értelmesen és érthetően, hogy népi szóetimológiáról van szó. De hát könyörgöm! Létezik másfajta szóetimológia is, mint népi? Hiszen amit a nép a szóhasználatával nem szentesít, az NEM MARAD MEG! Ha a mértékadó tudósok a fejükre állnak, akkor sem. Ez volt az a nagy titok, amit a régi királyaink még tudtak. Azóta, sok minden mással együtt ez is feledésbe merült. Márpedig, ha egy király azt akarta, hogy az általa alapított tisztség működjön, akkor a legkevesebb, amit tennie kellett, az volt, hogy respektálta a nép szóhasználatát. Így aztán, a lényeget tekintve semmi különbség nincs aközött, amivel a Big Brother hülyíti az embereket, vagy amivel az említett szobatudósok teszik ugyanezt. Akikről már Arany Jánosnak is megvolt a véleménye: Kisütik, hogy a magyar nyelv Nincs, nem is lesz, nem is volt; Ami új van benne, mind rossz, Ami régi, az meg tót. No, a jó költőnek legalább megvolt az a vígasztalása, hogy a korabeli ortológusok a szomszéd tótokhoz mentek ihletért. Azt legalább ismertük. De, hogy ma hova burjánzanak el, azt csak a Fennvaló tudja, vagy esetleg még ő sem. De ha már szláv nyelvű északi szomszédainknál tartunk, a vajda szavunkon kívül még egyéb is köt minket hozzájuk. Ezek ugyanis, első királyaink idejében igencsak sűrű rajokban érkezhettek az ország területére, már t.i. az a részük, amelyik már előbb is itt nem volt. Mivel pedig azoknak a papoknak a java része is közülük került ki, akiket a fentemlített királyok a nép lelki istápolására behívtak, sokak szerint kicsibe múlt, hogy ma nem egy szláv nyelvet beszél a magyar nép. Hisz másokkal is megesett az. A bolgároknak például száz év elég volt, hogy bolgár-törökökből bolgár-szlávokká váljanak. Csakhogy a mi esetünkben mégsem ez történt a végén, és éppen ez bizonyítja, hogy az országban a honfoglalás idején, de már jóval előbb is, nagyszámú magyarul beszélő etnikum élt. Hisz mindig a kisebbség veszi át a többségtől a nyelvet, nem fordítva, még akkor is, ha a kisebbség a hódítók csoportja is egyben. De ez már egy másik történet lenne... 1 Bizony mondom, hogy néha ma is elkelne egy ilyen, nádorihoz hasonló funkció. Jól volt az kigondolva annak idején. 2 Erdély nyugati részén ma is sok szláv eredetű helységnév van, és még több olyan helység, amelynek lakói valamilyen szinten szláv eredetet vallanak. Áll ez pediglen éppen azokra a területekre, amelyeket az előbb felsoroltam. És természetesen azokra, amelyekre később nem történt német betelepítés. Mert éppen ezeken a helyeken később az is történt. 3 Mindez vonatkozik természetesen a Turul nemzetség-beli királyaink idejére, és esetleg talán a Károly Róbert, Nagy Lajos idejére. Később Erdélyben igen jelentős változások kezdődtek.

12 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Dobogó Miért lett Csontváry Kosztka Tivadar? CZEGLÉDI GÁBOR Kosztka Mihály Tivadar közéleti szerepvállalásának dokumentumaival elsőként a Gyógyszerészi Hetilap aug. 20. számában A gyógyszertárak helyzete a vidéken címmel találkozhatunk. Ekkor Csontosy néven szignálta írását. A következő évben megjelent tanulmánya a gyógyszerárulás vidéki helyzetével foglalkozik, melynek aláírása szerint, írója nem elégedett meg a korábban használt felvett nevével. Ekkorra Csontossy ra módosította aláírását. Ezek az apró módosítások arra engednek következtetni, hogy a választott, Csontváry név végső formája éveken át csiszolódott, és nyerte el a már végleges, megállapodott, és elfogadható alakját. Nyilvánvaló, hogy ez a választott név, mindazokat a lényegi tulajdonságokat tartalmazza és tükrözi, amit viselője az életében és munkásságában fontosnak tartott. Az 1880-as elhívatás élményben elhangzó napút kifejezést, mint önéletírásából kiderül, első hallásra nem értette. Miután az előtte bóbiskoló tinókat és a fával megrakott szekeret egy vénypapír hátuljára lerajzolta, főnöke bíztató szavai után a rajzban gyönyörködött. Erről feljegyzéseiben így ír: Ekkor kimentem az utcára s a gyógyszertár felé fordulva nézegettem a rajzot. S ebben a pillanatban bal kezembe látok egy pici fekete háromszögletű kis magot, ez figyelmemet eltérítette, hogy és mi célból került ez a kezembe. S ahogy ezen tűnődöm felülről fejem fölött hátulról hangot hallok: Te leszel a világ legnagyobb X festője nagyobb Raffaelnál. Az X szót nem értettem és kértem a megismétlését de ez nem ismétlődött meg. 1 Érdemes itt egy pillanatra felidézni a huszonhét éves gyógyszerész elöljárójának szavait, figyelembe véve azt a körülményt, hogy a már festői pályafutását jórészt bevégző művész visszatekintésében jut szóhoz. Nem kételkedve abban, hogy valóban ezeket a szavakat használta, arra az értelmezési lehetőségre is érdemes odafigyelnünk, hogy későbbi főnöke, akit Pozitívumnak, vagy sorsnak nevezett, mintha csak elöljáróján keresztül szólt volna hozzá: Mit csinál? Hisz maga festőnek született. A rajz visszaadta teljesen az élő természetet. 2 A különös szózat, amelyet ezek után hall, lényegében hasonlót jelent. A rajz, amely ekkor elkészült, szimbolikus értelemben visszaadta azt, ami a világ számára elveszett. Nem az hangzik el, hogy megidézte a látványt, vagy divatos kifejezéssel élve hasonlít, hanem az, hogy visszaadta az élő természetet. Ezek szerint, a festészetben (és nyugodtan mondhatjuk, hogy a tudományos gondolkodásban is) az őt megelőző generációknak valamiképpen megszakadt a kapcsolata az élő természettel. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy létezett egy korábbi teremtés központú világ, amely élő volt, és ami elveszett. Maradt helyette a teremtőjéről leválasztott céltalan ember, és a holt anyag világa. Hogy mikor veszett el az élő minőség a természet és a jelenségek látszatvilága mögött, ez nyitott kérdés marad, de annyi bizonyos, hogy maradéktalan visszaadására születni kell. Hisz maga festőnek született! Hasonlóan a táltoshoz, akit a néphagyományunk szerint, a Teremtő az anyja méhében Úgy formál 3. Csontváry esetében saját képére és hasonlatosságára, talán nem meglepő, festőnek. De nem elégedhetünk meg az élő természet részleteinek visszaadásával! Hiszen az egészet vissza kell adni. Teljesen, amint a szöveg fogalmaz. Ha az élő természetet a maga teljességében az Nap járásának kis-éves menetében idézzük meg, a legegyszerűbb módon a sarokpontokat, vagyis sarkalatos jegytulajdonságok képviselőit kell megneveznünk. Ezek az évkörön ábrázolva a tavaszi és az őszi napéjegyenlőségi tengely pontjai, és a rá merőleges szélső pontok, a nyári és a téli napfordulók pontjai. Figyelemre méltó egybeesés, hogy az idézett önéletírásában a későbbi napút kifejezést egy kereszttel helyettesíti. Ezzel megerősít bennünket abban a feltevésben, hogy valóban lehet létjogosultsága a Nap kis-éves égi útját jelző tizenkét stáció négyre redukált egyszerűsítésének. De ennek a négy sarokpontnak félreérthetetlennek kell lennie. A festett kazettás mennyezeteink ábrái és tárgyi népművészetünk képanyagának tanulmányozása biztos fogódzót jelent e sarkalatos jegytulajdonságok tendenciáinak felismerésében. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a napéjegyenlőségek szimmetrikus képletek. A Rák tulajdonságkör képjele viszont leggyakrabban kettős spirál, a Bak tulajdonság megidézője pedig sok esetben a hurkos farkú sárkány. Mielőtt rátérnénk a Csontváry név ilyen irányú megközelítésére, érdemes egy pillanatra számba venni a név betűit. Ha a leütött karaktereket vesszük, akkor azt látjuk, hogy kilenc. Ha a magyar nyelv szabályait figyelembe vesszük, akkor a cs voltaképpen egynek számít. Ebben az esetben nyolc betűből áll a felvett név.

13 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 15 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 15 Kérdés, hogy képes-e megidézni egy nyolc, vagy kilenc betűből álló név, egy teljes tizenkettes rendszert, vagy annak négy sarkalatos pontját? Erre a kérdésre akkor adható válasz, ha ideiglenesen zárójelbe tesszük a könyvnyomtatást, és visszatérünk egy pillanatra a kézírás esetlegességéhez. A kézzel írt szövegnek ugyanis megvan az a logikája, amin keresztül a fenti kérdés megválaszolható. Amennyiben írott írással leírjuk a Csontváry nevet, akkor az első betű az állatövi rendszer ismeretében az év fényben leggazdagabb időszakának és tulajdonságkörének, a Rák havának a megidézésére alkalmas. A betű így leírva a kettős spirál. Annyi a különbség a csengersimai ábra madárból és fiókákból együttesen kirajzolódó spiráljához képest, hogy az írott cs függőlegesen tükrözött. A különbséget leszámítva azt is mondhatnánk, hogy ha lehet egy kézzel írt cs betűt valamilyen jegytulajdonsághoz kapcsolni, akkor az csakis a Rák jegye lehet. Az évkörben a vele szemközti Bak tulajdonságok megidézője a hurkos farkú sárkány. Könnyen felismerhetjük képviselőjét a névben, ha figyelembe vesszük, hogy az egyetlen kézzel írt betű a névben az y, amely képes hurkot formálni. Itt a tendencia egybeesik a kazettás mennyezetével, és nem okoz problémát, hogy az asztrológiában elfogadott Bak jellel vízszintesen tükörszimmetrikus. Mindkét esetben a hurkosság a döntő jelleg. Ilyen módon leírva máris megkaptuk a természetes fényjárás szélső értékeit, a név széleire írva, az évkörben egymással szemben. Ezek után könnyen felismerhetjük a tavaszi napéj egyenlőséget megidéző Kos jelét. Ez a betű annyira összetéveszthetetlen, hogy mind kézírásban, mind géppel írva, kis és nagybetűként egyaránt ugyanazt mutatja. Ez a v betű. Amint a rá következő t betűt kivételként nyomtatott, vagy nagybetűvel írjuk, előttünk áll az őszi napéjegyenlőség labilis egyensúlyát megjelenítő Mérleg képjele. Különös módon ez a két tendencia az éven belül egylényegű. Kiegyenlített fény és árnyék arányt jelöl. Mindkettő tünékeny állapot, csak különböző előjellel. Ilyen alapon megkockáztathatjuk a két betűt ligatúra szerű egybeírását: Ezen a ponton két fontos analógiát érdemes idéznünk. Az egyik, a Tasszili-fennsík Nagy Istenség ábrája, 4 amely köldöke körül horizont-pártával lényege szerint is ugyanezt a hetesben megjelenő tizenkettes teljességet reprezentálja. Amint Pap Gábor írja, Ha a karéjokon a hónapok sorrendjében araszolunk végig, a legmagasabb, középső fokozatra természetesen a tavasziőszi napéjegyenlőségek idején érkezünk el ( ). 5 A másik lényeges tulajdonsága ennek a ligatúraként előállt betűkombinációnak, hogy magánhangzókkal feldúsítva, vagy csak egyszerűen kiejtve, képes megidézni egy olyan állatot, amely Csontváry mitikus szemléletében igencsak előkelő helyen szerepel. Ez az állat a teve, a sivatag hajója, amelynek hátán a Magyarok bejövetele című vázlaton éppen maga a művész ül, központi figuraként. Így összeírva egyetlen betűt kapunk, amely ezúttal egy hetes rendszer közepe lesz.

14 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Dobogó Ilyen módon felrajzolva az évkörbe a beazonosított betűket, igazolható a kezdeti feltevésünk, miszerint ez a név valóban alkalmas arra, hogy viselője számára a legfontosabb értékeket emblémaszerűen leképezze. Hogy valóban fontos volt Csontváry számára a szóba hozott kereszt, arra nézve had idézzük ismét az önéletrajzot. Miután Rómában Raffael tanulmányozása után eltervezte a festői pályája menetét, a következőt írja. Hátravolt a gyakorlati rész melyre nem volt hatással a mennyiség, hanem csupán a minőség. A legjobb munkákat összeválogattam, amit Rómában találtam, azután egy különös elmélet alapján abban állapodtam meg, hogy évente csak négy festményt festek a tavasszal nyáron ősszel és télen egyet-egyet s e 80 festménnyel húsz év alatt utolérem valamennyit és túlszárnyalom mindannyit a nagy élő távlattal és a napúttal. 6 A sarkalatos keresztet magába rejtő betűkön kívül megmaradt számunkra négy másik betű. Az o és az n az induló betűkombinációt követi, az á, és az r pedig az utolsó betű előtt áll. Az o betű kerek szerkezete a Bika és az Oroszlán képjelének rajzolása irányába enged elindulni, az n betű pedig a Szűz és a Skorpió csillagképi jelét vetíti elénk. De párhuzamos indítása révén egy fölülről lezárt Ikrek jelet is sejtet. A maradék á és r betűt a Halak és Vízöntő mezejébe helyeztem, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy végül összefüggő olvasathoz, és ez által értelmezhető többletjelentéshez jussak. Hangsúlyozom, ez a részemről önkényes eljárás semmiképpen nem tekinthető végleges, megfejtett olvasatnak, csupán egy megközelítésnek. Ez a többletjelentés akkor tisztul le, amikor végigolvasva a nevet, a t és a v hídján átkerülve a túlsó partra, a kis éves menet nyárból őszbe forduló alászállása, a nagy (precessziós) évkör menetében folytatódik. Ezt az időszakot, a maga átszínezett idődimenziójával (Vízöntő-paradoxon), akár tudatában vagyunk ennek, akár nem, mindannyian érezzük. Az elkövetkezendő idő-szakadék az a próbatétel, amelynek a János Jelenések idő többet nem lészen baljós vízióját festi elénk. Ezen a szakadékon pedig hiteles, az Atya által elhívott-elhivatott (lélek) vezetőkre éppen olyan szükség van, mint Dante számára Vergilius volt. Ezt a hivatást képes monumentális életművével, és a napút távlattal Csontváry Kosztka Tivadar beteljesíteni, és a megtestesülés (látens) Ikrek közegétől az atyai minőség (szintén látens) Nyilas közegéig visszavezetni. Lábjegyzetek 1 Feljegyzések: a festő útjai a nagy világban, In: Csontváry dokumentumok I. Új Művészet Kiadó o. 2 U.o. 3 A táltosi szerepkör legteljesebb kifejtése Pap Gábor: A napút festője, Csontváry Kosztka Tivadar c. könyvében. 4 Forrás: Oskor_kepek.htm 5 Pap Gábor: Csak tiszta forrásból. Kós Károly Egyesülés, Bp., o. 6 Feljegyzések: a festő útjai a nagy világban, In: Csontváry dokumentumok I. Új Művészet Kiadó o. VESZÉLYBEN A VÍZESÉS! december 7-re virradólag a kiadós esőzések következtében megemelkedett a Pliva folyó vízszintje. A megjelenő víz áttörte a mesterséges gátakat, amelyek a folyó balra történő terelésére voltak felállítva. Így most az össz víz jobb oldalra folyik ahol felújítási munkálatokat végeznek és ahol a vízesés koronája már előzőleg megsérült. Igazoltnak tűnnek azok a félelmek, amelyek szerint a víz áradat a munkálatok közben előállt új helyzetből adódóan, újabb károkat okozhat a vízesésben. Ez alkalommal megszólalt városunk polgármestere, Nisvet Hrnjié úr is: A Pliva folyó jelenleg megemelkedett vízszintje, amely már tapasztalható volt az elmúlt év téli időszakában is, látható károkat okozott a felújítási munkálatokban és magában a folyó mederben is. Véleményünk szerint a Környezetvédelmi- és Idegenforgalmi Minisztérium, amely a Pliva folyó medrének és a vízesés felújításának a megbízója, felkészületlenül várta be a felerősödött esős időszakot. Jelenleg ez okozta a látható károkat magában a kivitelezési munkálatokban és ez mellett még veszélyeztetve van a vízesés biztonsága és stabilitása is, legfőképpen ennek a jobb oldala. A víz áradat, amely jelen pillanatban nincs az ellenőrzésünk alatt, utat tört magának a vízesés jobb oldalának irányába amely már előzőleg is sérült volt, így most fokozottan veszélyben van. Úgy gondoljuk, hogy a kivitelezés elveszítette a mozgató rugóját és hogy gyökeres változásokat kell, hogy véghezvigyünk a vezetésben, valamint a munkálatokat a lehető legjobban fel kell gyorsítanunk és ki kell vizsgálnunk az Elektroms Művek ( Herceg-Bosznia Horvát Közösség ) Rt. szerepét és működését amely a plivai tavakból használja a vizet a Jajca I. vízierőműhöz és ez által közvetlenül hatással van a Pliva folyónak a vízesés irányába vezető vízszintjére valamint, hogy a továbbiakban megengedjük a városnak, hogy résztvegyen a kivitelezés minden szakaszában és hogy minél előbb lezárjuk a jelenlegi munkaszakaszt. A PLIVA ÚJBÓL ELÖNTÖTTE A MUNKÁLATOKAT december 19.: A kiadós esőzések következtében a Pliva folyó tegnap újból áttörte a felújítási munkálatok terelőgátjait és elöntötte a meder és a vízesés jobb oldalát. A jajcai község állandó kapcsolatban van a Környezetvédelmi- és Idegenforgalmi Minisztériummal. Forrás:

15 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 17 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 17

16 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Az évfordulók mindig alkalmat adnak a visszatekintésre. Húsz évvel ezelőtt a Miskolci Galériában rendezett kiállításod volt az első retrospektív kiállítás, az utána készült interjú az 50. születésnapodra kiadott katalógusban látott napvilágot. (Debrecen, KLTE 1995) Azóta mi történt veled? Erre nehéz válaszolni, hiszen tulajdonképpen semmi. Most is a debreceni Tanítóképző Főiskolán tanítok, most is festek, kiállítok, ugyanúgy élem az életem, csak most már nagypapa is vagyok ben az interjúban az utolsó mondatok arról szóltak, hogy felismerted: a saját festői utad, ami az egyetemességre törekvés miatt egybeesik nemzeti kultúránk hagyományaival, azaz mint a zenében Bartókéknak a népművészet megértésével, felhasználásával. Igen. A népművészetünk, a nemzeti vizuális hagyatékunk évezredek kollektív bölcsességét rejti. Nem divat kérdése hát, mint egyes izmusok, amiket az egyének teremtenek. Az utóbbiak lehetnek bármilyen bravúrosak, hatásuk mégis elszigetelt, részleges. Ezekből is csak az egyetemes jelleg, az évezredekig használt vizuális jelek maradnak fenn az emberi közösségekben, mint a morál alapelvei, amitől ember marad az ember. Erre már rájöttem akkor is, amikor még a szocreál ellen lázadó (absztrakt) korszakomban kerestem a kifejezés formáit. A kezdeti tanulmányok idején, az akadémizmus mellett már a főiskolán eléggé hamar vad, expresszív-absztrakt képeket festettem, mert elsősorban a színdinamika fokozása foglalkoztatott. Igaz, már ekkor a falvakat járva feleségemmel néprajzi tárgyakat is gyűjtöttünk. Olyan nőt vettem el, akinek az édesapja múzeumot alapított, és maga is a népi kultúra iránt érdeklődött, ahogy én is, ösztönösen. Később elvégeztük a néprajz-szakot, cikkeink, könyveink is születtek a hagyományról és sok barátunkat befolyásoltuk elkötelezettségünkkel. Visszatekintve talán elmondhatjuk, hogy pl. a ma már legnagyobb pesti aukciós ház sem véletlenül karolta fel a néprajzi tárgyakat, éppúgy értékelve őket, mint az ezüstneműt, képeket stb. Nincs itt ellentmondás? A nonfiguratív festő a népi hagyományok szerelmese? Lehet, hogy akkor úgy hatott, de most már egyszerű a magyarázat: az absztrahálás (ami megszabadított az akadémista, kötött formáktól) felszabadulást adott a színdinamika kereséséhez, festőileg ez volt a helyes út. Akkor odáig mentem el, hogy olyan képeket festettem, amelyek ultraviola (UV-) fényben fluoreszkáltak, de nappali fényben is a lehető legintenzívebbek voltak. Mert a színek intenzitása a festéktől is függ, és sajnos az anyag sohasem lesz olyan, mint maga a felszabaduló fény. Dobogó A törvény szimbólumát a napfény világítja meg, a kozmikus egyetemességre figyelmeztetve Időszerű beszélgetés Makoldi Sándor festőművésszel 2005-ből A fény megfestése foglalkoztatta mindig a legnagyobbakat is, kedvencem, Rembrandt ezt úgy érte el, hogy mindent lesötétített, s akkor egy-egy pont felfénylett. Ez persze kora gyertyafényes világában természetes látvány volt. De a mi világunkban, a villódzó neonfények, reflektorok, műfények világában én mindent fényben, intenzív színekkel akartam megfesteni. Már Egerben kísérleteztem a világító festékekkel, akkor csak sejtve, hogy másokat is foglalkoztat ez a világ. De nem is sejtve, hogy majd ott lesz múzeuma annak a magyar festőnek, Kepes Györgynek, aki idősödve hasonló módon, az enyémekkel nagyon rokon képeket festett a messzi Amerikában. Persze a világhírből is kevés jutott el abban az időben hozzánk, így csak utólag látom, hogy törekvéseink akkor szinte párhuzamban haladtak, csakhogy míg én kis albérletekben táblaképekre festhettem ötleteimet, ő (és csapata) egész városokat változtatott már meg látványterveivel. Mégis e képekhez tért vissza. Én a fényt keresve jutottam el a hagyományos tempera-olaj technikán túl a fluoreszkáló festék használatához. A technikából következett, hogy a Plaka temperaalapra felvitt végső fedőréteg által kialakult kép kettős tartalmat hordozott: napfényben zaklatott világunk absztrakt képe villódzott előttünk, sötétben viszont a fluoreszkáló tempera alap színes fényei új gesztusokban izzottak fel. E kettősséget azután tudatosan ki is használtam: az első kiállítások sötét teremmel fogadták a belépőket, akiknek a szeme, mikor hozzászokott a sötéthez, hamarosan felderengett előttük a képek színes fénye, a fluoreszensz színek megnyitottak előttük egy misztikus világot. Azután, mikor már mindenki egybegyűlt, felgyulladtak a reflektorok és egy másik képi világ állt előttük. (Ezekből a képekből vásárolt is egyet a Magyar Nemzeti Galéria.) Hogyan fogadták ezt a kuriózumot a többiek, a korabeli avantárd csoportok? Nemigen voltam kapcsolatban velük. Az es években Egerben és Debrecenben festettem ezeket a képeket, és nem a lázadás (avantgárd) kedvéért, hanem mert a festői érdeklődésemet végérvényesen a színdinamika foglalkoztatta. Egerben ugyan voltak kollégák, akiket akkor szintén a színes fény foglalkoztatott, de mint szobrászokat, s ők végül a Schöffer-féle világító-forgó mobilok felé mentek el. Számomra a képek viszont nem öncélú látványélményt képviseltek csak, hanem a mondanivaló, a kifejezés egyetemessége is érdekelt, ezért találtam azután viszsza a formákhoz. És ebben éppen a néprajzi gyűjtéseim segítettek, a barangolásaink a palócok világában. Rátaláltál tehát az elérni óhajtott célra. Kialakult bennem az a meggyőződés, míg a fes-

17 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 19 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 19 tői kifejezés módjait kutattam, hogy az egyetemes formákat mások már tudják: a népünk évezredek óta használja képírását nyilván más népekkel is egylényegűen. Mint pedagógus pedig rájöttem: hogy hiszen ez a természetes! A megszülető kisgyermek is ezt a természetes kifejezést használja ma is, úgy, hogy nem is kell rá tanítani. Van vizuális anyanyelvünk! Belső emberi minőségünkből fakadó és iskoláskorig a gyermek a vizualitását már anyanyelvi szintűvé fejleszti és éppen e képessége miatt minden alkotó gyermek ha szerves műveltségbe nőne bele felnőttként népművészetet hozna létre. Ma azonban e természetes folyamatot is szétzilálja korunk szervetlen civilizációja, épp ezért nagyon nehéz visszatalálni az anyanyelvi lehetőségeinkhez. Rájöttem, hogy az avantgárd lázadások, a nehezen elért öncélú kiállítások üzenete is kevés, mert az egyéni szimbólumrendszer kevesekhezjut el, és csak a beavatottak értik. És a botránykeltés nem a cél, utat is kell mutatni! Amikor 1972-ben nekem is betiltottak Debrecenben egy kiállításomat, mert absztrakt képekből állt, már nem is igen érdekelt, túl voltam a nálunk megkésett, Nyugat-majmoló és mártírkodó izmusokon is. Eljutott a debreceni kultúrpolitika híre Pestre? Nem hiszem, hogy valaki is figyelt Debrecenre. Nem úgy, mint pl. Harisék 1973-as pesti lépcsőház - akciójára, vagy az akkor divatos balatonboglári Kápolna-tárlatokra. (Akinek nagyobb volt a hangja, az válhatott akkor is kizárólagossá.) Volt, aki odasereglett hozzájuk, hogy róla is tudjanak, mert ő is hasonlóan gondolkodik én nem mentem. Igaz, magam mint pedagógus már 1978-ban szakdolgozatot írattam (Eördögh András tanítványommal) róluk is a Tanítóképző Főiskolán, ahol művészetet tanítok. (Egy időben azzal a szakdolgozattal, amit a bélapátfalvi cisztercita templom benapozásáról írt felesége, Kovács Dóra, s folytatta Bartha Irénke egy hagyományos csengerújfalui parasztház benapozásával. A fotós Vadász György pedig már a csarodai templom vizsgálatát írta meg nálam szakdolgozatában, amit azután közölt is rövidített formában a Honismeret). Mi kifogásod volta lépcsőház-tárlattal" kapcsolatban? Mivel kiadtam szakdolgozati témának, ez mutatja, hogy átéreztem az akció fontosságát. Egyetértettem azzal is, hogy kilépnek a kiállítótermek sablonjából és az aktuális mondandójuknak megfelelő teret keresnek. Csakhogy ez a tér a leghétköznapibb, a kort kifejezően a legrondább tér lett, egy lepusztult lépcsőház és ebben csak ideiglenesen lehet valamiről szólni, esetleges kifejezési eszközökkel és csak az éppen arra járók kis csoportjának, akik értik is, meg nem is, hogy mi történik ott.tehát pillanatnyi az akció. Ezzel szemben a közösségi szakrális művek (templomok) és a népi ünnepnapok szintén szakrális tereiben (a tisztaszobákban) a Nap éltető fénye úgy járhat az ünnepre felkészített tárgyak (freskók) jelein, hogy az egyetemes és hosszú távra szóló üzenetet hagy, amíg a Naprendszerünk működik. És a természetben élő emberek e jelzéseket bármikor megérthetik, hiszen természetes és egyetemes jeleink vannak, világmodellek, ahogy Pap Gábor mondaná. Ha a balatonboglári kápolna a tiéd lett volna, akkor te másra használtad volna? Ekkor már igen! A szakrális tér ugyanis alkalmasabb lett volna egyetemes mondandójú, jelrendszerű művek befogadására a maiakból éppúgy, mint ahogy hajdan. A mai képzőművészetnek éppen az a hiány határolja be a lehetőségeit, hogy pl. egy kiállításon a képeknek önmagukban, mesterséges térben kell funkcionálniuk. Nem lehetnek részei az emberek szerves életének, az ünnepeiknek, a szakrális és mitikus pillanataiknak. Kovács Dóra bélapátfalvai szakdolgozatát azért hozom fel újra példának, mert a fény járásának vizsgálata meggyőzött minket arról, hogy egy tájolt templom mi mindenre lenne alkalmas től először Debrecenben majd ezzel a témával is Pap Gábor művészettörténész előadásai kezdtek foglalkozni, amik a szerves műveltség sokféle lehetőségét taglalva, kibővülve máig is tartanak, s inspiráltak, inspirálnak tanítványaimmal együtt generációkat, melyek sorába magamat is beleértem, hiszen szellemi útmutatása meghatározó életemre. Később a Művészet c. folyóirat kezdte a szerves kultúránk ismérveit bemutatni. Igen, hiszen 1973-ban éppen ő lett a Művészet szerkesztője, majd főszerkesztő-helyettese ig. Ezekben az időkben sok érdekes kultúrtörténeti téma jelent meg ott. (Magam a Művészet 1977/6. számában publikáltam először jelolvasásról írt cikket, 1979-ben a Csontváry-számban vettem részt, és a gyermekrajzokról írtak jelentek meg nála 1978-ban, tematikus számban és 1982-ben. Pedagógiai munkám során 1973-tól ugyanis a gyermekrajzok is elmaradhatatlan részét képezték a tanítóképzős munkának, saját gyermekeim példáján keresztül.) 1977-ben jelent meg az ún. rendszer-szám is, ahol a Művészet mutatta be a veleméri középkori templom freskóinak benapozását is, ahol a tájolt templom megfelelő ünnepein a Nap fénye a freskó megfelelő helyén keltette életre a szentek legendáit, hogy az előző témánál maradjunk. És ugyanabban a számban jelent meg Lugossiéknak Kalotaszegen, egy népi lakóházban, a tisztaszobában elvégzett, tehát a népművészet területén bizonyító erejű, hasonló kísérlete. (És itt számolt be Mezey Ottó annak az avatgárd grafikusnak a Pap Gábor által is segített felfedezéséről, aki annak idején a lépcsőház-akciónak a másik szereplője volt. Molnár V. Jóska matemetikai-logikai rendszeréről van szó, aki ezzel az ősi, organikus jelek, a népművészet ábrázoló részét kezdte modellezni, majd később könyveiben sorra értelmezni.) A népművészet tehát hivatalosan is egyre inkább bekerült a művészek látószögébe. Én magam is az ösztönös gyakorlat (a szép tárgyak gyűjtése) után

18 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM elméletben is tanítottam és publikáltam már népünk hagyományos művészetének elemzését, s nem csak a vizuális, hanem a szóbeli hagyatékból, pl. a népmesékről. (Először a Palócföld c. folyóiratban jelent meg egy palóc lóca, 1979-ben pedig az Igazság és Hamisság utazása című mese elemzése ban pedig már egy tanítványom írt a mesékről szakdolgozatot. Később a békéscsabaiak folytatták a munkát a máig tartó Mesekonferenciákkal és közben megjelent ben a Pap Gábor szerkesztette Csodakút c. kötet is.) Magam tehát mint pedagógus is hasznosítottam a megismert tanulságokat, s sok embert indítottam el népünk igazi kultúrájának megismerése felé mint a Művészet cikkei is. Debrecenben a képzőművészet és a népművészet kapcsolatát bemutató átfogó kiállítást Pap Gábor rendezte meg 1978-ban. Ebből én, mint kiállító még kimaradtam, bár a hetvenes évek végén már megfestettem a két nagyméretű, népmesei ihletésű képemet, a Szarvasvadászatot és a Vizi Péter, Vizi Pált. (Ezek 1987-ben kerültek csak közönség elé, szintén a debreceni Egyetem Galériában, Földi Péterrel közös kiállításunkon.) Az utóbbi 20 évben tehát ezt a festői utat járod. Nézzük konkrétan! Példát mutatott nekem a magyar népművészet, ami a hajdani egységes, nemzeti művészetünkből megmaradt, hogy hogyan fejezheti ki az ember egyetemes élményeit, gondolatait közérthetően. Hiszen maga a népművészet is kollektív, azaz közérthető volt abban a közegben, amiben született máskülönben nem fogadták volna be! Nyilvánvalóvá vált, hogy mi vagyunk a hibásak abban, hogy ma már nem értjük de szerencsére voltak, akik útmutatást adtak hozzá, bebizonyítva, hogy mégis lehet érteni. (Huszka József, Lükő Gábor, Pap Gábor...) És a népi hitvilág, saját népünk világképe is irányadóul szolgált, s a régi szokások, a még használatban lévő szöveges emlékek is magyarázzák a képi üzeneteket. Ezek a figyelmeztetések az egész élet területéről egységes rendszerben áramlanak felénk miért van az, hogy a saját nemzetünk képi üzenetét mégsem értjük, vagy nem eléggé? A megmaradt tárgyakon látjuk a díszítéseket és valóban értetlenkedünk! Nem tudjuk, hogy mit is látunk... csak hogy szép. Ha az ember maga is alkotó, akkor tudja, hogy lehet díszítgetni egy tárgyat de az sem megy spontán, hanem át kell gondolni, azt is meg kell tervezni! Az alkotás folyamatában megindokolja magában az ember, amit rajzol, hogy miért éppen így, vagy úgy. (A mechanikusan felrakott jelekből lesznek valóban a csak díszek, mert a folyamatból a kifejezés igénye kimarad.) Márpedig a legtöbb díszes régi népművészeti tárgy ajándéknak készült, személyes üzenetekkel de egyetemes jelekkel, hogy azt a gazdája, és annak környezete is megértse! Példát is tudnál mondani? Elméletben sok témával foglalkoztam, ezekről tanulmányaim jelentek meg. De gyűjtöttem is a szép tárgyakat, hogy jeleikről hosszan nézegetve gondolkodhassam. Volt egy borotvatokom, aminek a jelei annyira izgattak, hogy a nyolcvanas évek elején meg is írtam, meg is festettem azt, amit róla leolvastam. Izgatott, ugyanis a férfiak egyik legfontosabb személyes tárgya volt régen a borotvatok, amelyben az éles borotválkozó pengét tartották. Mivel mindig a kezük ügyében volt, naponta használták, legtöbbször díszítették is az amúgy jelentéktelennek látszó kis fadobozt. Bizonyosan meggondolhatták, hogy mit faragnak rá, hiszen egy életre elég volt maguknak egyet készíteniük! Ez lett a Lét hajója című kép? Igen. A borotvatokon majdnem ugyanaz áll, mint a képen. Csakhogy a tokot 1841-ben faragták, a szabadságharc előtt. Magyarországon ezek az idők valóban a megmaradásról, a létezés átmentéséről gondolkodtathatták meg az embereket. Mégsem kardos huszárok jelennek meg rajta, hanem az egyik oldalán az a bárka, melynek központjában burok alatt, védve lebeg a világ egészét jelző kereszt a teljességben (körben), virágként a világ, az élet, a lét. E jelek egyetemesek, érthetőek és a konkrét időszakra éppúgy értelmezhetőek, mint az élet egészére, általánosan, egyetemesen. Lehet matematikai rendszerben is értelmezni a kört, a keresztet és a többi elemet, de így önmagukban is világosan beszélnek a kisbicskával rótt vonalak a védendő központról, a világ-virágról, mint az életről, a bárka ív-végén támaszt-adó, de kinyílóan önfeláldozó tulipán-lényekről. A jeleket a modellezés rendszerben mutatja ki, mondandójukat viszont csak az emberi intuíció tudja megérteni, leginkább a fény (a Nap) segítségével. Én, mint festő is a Nap ajándékát, a színeket tudtam még hozzáadni a mondandónkhoz a képen, mert hogy egyetértettem a több mint száz éve élt faragó gondolataival, s átéltem érzéseit. A gondolathoz viszont csak akkor lehetett volna igazán méltó a kép, ha azt egy szakrális térbe illeszthettem volna, ahol a Nap fénye maga olvashatta volna az ábrák sorát, ha az égi fény maga tehette volna élővé az erőközpontot egy ünnepnapon. A kis borotvatokról feltételezhető, hogy olyan helyen állt (pl, a mestergerendán), ahol ez megtörténhetett, de az én festményem a kiállítóterekben nem kerülhetett ilyen szerves környezetbe. Mégis, ha mandorlaként kezelem, világmodellként úgy festettem, hogy érzékeltessem a Nap útját a négy évszakon át, mint Egyiptomban egy Nap-bárkán, de ahogy faragónk is szánta: védett, szakrális így egyetemes és elpusztíthatatlan, élő (virágzó), sugárzó erőközponttal az életet hordozó, megmentő, a vészen is átvivő határ-jelen, az örökké ingázó bárkában. Nem is kell nekünk Egyiptomig, Tibetig, Noéig visszamenni, íme a magyar parasztság saját magas-műveltsége! És a festőnek (is) szóló természetes (szerves, hagyományos, közérthető, használható) jelkészlete. Rádöbbentem, hogy ennél többet nem lehet kívánni! Használni kezdted tehát a saját tulajdonodként a hagyatékunkat? Bár mindenki használatba venné! Akkor talán

19 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page 21 MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 21 nem jelentenék ki ma is a művészettörténészek, hogy nincs jellemzően magyar festészet, képzőművészet! (A zenéről nem merik ezt állítani, mióta Bartókék a népzenét beemelték a magas-művészetbe Az ő példájuk bátorít engem, hogy én is ezt tegyem népünk vizuális hagyatékával.) A pásztorművészet különösen izgat? Nemrég jelent meg egy könyved erről Debrecenben. (Makoldi Sándor: A világ képe alföldi pásztorszarukon. Főnix Könyvek 31. Debrecen, 2001) Ehhez a könyvhöz is egy képem indított el. Illetve a képhez egy kis szaru sótartó kellett, hogy évekig a kezem ügyében legyen, a könyvben is szereplő zempléni sótartó. Nézegettem, forgattam, már első perctől nagy hatással voltak rám karcolt jelei. Mint festő éreztem, hogy beszél hozzánk, s mondandóját a legkönynyebben megfesteni tudtam. Festés közben sok minden tudatosult azután bennem, így később leírni is könnyebb volt. Más szarukkal együtt elemezve az az érzésem támadt végül, hogy előttünk áll kicsiben egy magyar kerektemplom népi makettje, ezeknek a tárgyaknak az alapján fel lehetne építeni az Alföldön a Nap-tiszteletnek szentelt szakrális épületeinket, mint az esetleg hajdan is állhatott a pusztákon. A képem így a kápolnába szánt, kiterített freskónak felel meg, amit ott szintén a fény olvasna, és a fény útjába, a tengelybe állított oltáron az Istenfa árnyéka írna le. A fény-kápolnához eleddig nem látott még senki hozzá, hogy megépítse. De Szerencsen egy házasságkötő teremben már áll egy hasonló, nagyméretű pannód. Az is szakrális tér, mert ez a szerencsi vár lovagterme, ahol házasságokat kötnek. Történelmi helyszínen, a magyarok kedvelt főurainak, a Rákócziaknak a várában állnak e kép elé a mai fiatalok életük sorsdöntő pillanatában. Nem lehetett ide sem akármit festeni, mert pl. a fiamnak is itt volt, e kép előtt az esküvője! A boltíves terem főfalán egy kis ablaknyílás van középen, a beeső fény az összeesketendő párra vetül (akik a Sub rosa alatt állnak, mint Sárospatakon az összeesküvők). A falon az ív hajlatának megfelelően 5 tételből áll össze a képem. Középen, az ablak alatti négyzetben egy oltárféle kompozíció, melynek két oldalán a legnagyobb: a kiteljesedett férfi és a nő viruló (ünnepi) jele az ívben, míg a végpontokon a nekik megfelelő életfák indítják a létezés folyamatát. A szimmetria az ünnepélyességet, a véglegességet, a törvényt sugallja, de az egészen élénk színek, a növő növények az életteliséget remélem. Az ablakra eredetileg ráfestettem a magyar címer népies változatát, a rézsűre pedig a fényre virágzó virág-indákat, mint templomainkban is, hogy ezen keresztül érkezzen be a fény a szertartásra, de azt eltávolította már a hivatal (nem volt szabályos). Szerencsére a nő és férfi figurájával kapcsolatban nem voltak ilyen szigorúak a helyiek, így megfesthettem népiesre az Égi és földi szerelem együttesét. A mű indoklása akkor így hangzott: A házasságkötésben a mindenkori egyedek egységbe köttetnek s a közösség társadalmilag elismert kötelékeiben törvényes lehetőség nyílik hazánk, nemzetünk népességének fenntartására. A törvény szimbólumát (a címert) a terem adottságainak megfelelően a napfény világítja meg, a kozmikus egyetemességre figyelmeztetve. Az öt táblából álló festményegyüttes is a fenti gondolatkört bontja tovább. A fény áldásait, és életet teremtő erejét jelzik a szélen induló növényi formák, szervesen kapcsolódva a magyar népi hitvilágban szereplő életfa típusokhoz, a Terem-tő szóképi értelmezésének képírásos jeleiként. A teremtés virágzásában a csillag (égi) és a virág (földi) megfelelésében jelennek meg a Nap és a Hold párosának analógiái: a férfi és a nő alakjában. Az ő egységük (házasságuk) a középső ablak alatti, oltár szerepkörű képegységben fejeződik ki, illetve szenteltetik meg. De mivel a földi léthez viszonyítva a Világ Világosságának, a fénynek az áradása hozzánk (a magyarokhoz) a magyar Szent Koronás címerünkön átjut el, így az alakokférfi-női polaritása is magyar karaktert kell öltsön a képen. E várban pedig a nemesi és a népi együtt: nemzeti mezt példaként a házasulandóknak. A képet 1996-ra, a millecentenárium tiszteletére készítettem el, de mint a honfoglalás megünneplése is elmaradt, úgy a kép kifizetése is (mindmáig). De legalább nem tiltották be, mint annak idején Debrecen az előző korszakodat. A következő jubileumi ötletemmel ott sem volt sikerem re újabb magyar évforduló esett, amikorra a történelmünket készültem megfesteni és bemutatni 8 képben mert a debreceni Déri Múzeum kör kupolatermének éppen 8 ablakmélyedése van. Gondoltam, hogy a kultúra e szentélyében a jeles évfordulón mi sem természetesebb, minthogy a magyar nép mitikus történelmének eseményeit lássuk egyben egy kiállításon. Nem kellett! És meg sem festetted? Dehogynem, igaz 9 kép lett a sorozatból, Atillával és a Csillagnézővel Be is mutattam sok helyen, csak éppen itt, ahova szántam, akiknek szántam az alkalmas, természetes fényekkel megvilágított körtérben nem. A sorozat címe lett a Tisztelgés eleink képírása előtt, amihez Erő-hívás címen Pap Gábor művészettörténész írt méltatást (lásd. előző számunkban! a szerk.) egy budatétényi kiállítás alkalmával, amit barátaink rendeztek és a képeket katalógusban adták ki a évi Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében. Köszönet érte! Az interjú eredetije a Makoldi című katalógusban 2005-ben jelent meg. (Következő számunkban folytatjuk!)

20 2009 augusztusi dobogó:augusztus :52 Page Dobogó Margit szentté avatása SZENT MARGIT Csaba Zsuzsa riportja Szántai Lajossal a Pannon rádióban április 07-én Elsőként egy kicsit kényes kérdést szeretnék feltenni! Miért van az, hogy az 1270-ben meghalt Szent Margitot csak majdnem hétszáz esztendővel később, 1943-ban kanonizálták? Mi az a kizáró ok, amiért hét évszázad alatt pápák sora nem volt hajlandó őt szentté avatni, még a magyar királyok kifejezett kérésére sem? Talán valami vallási okra vezethető ez vissza? Ez egy rendkívül érdekes és valóban kényes kérdés. Szent Margit szentté avatását már az ő testvérbátyja V. István elindítja. Margit 1270-ben halt meg és 1270 nyarán megkezdődtek a szentté avatási előkészületek ben pedig V. István és Fülöp esztergomi érsek, egy olyan ülés hívott össze, amelyen részt vettek azok, akik Szent Margitot személyesen ismerték. Sőt olyanok is akiket Szent Margit meggyógyított, akik látták Szent Margitnak a csodáit. Ezeket a tanúvallomásokat egy jegyzőkönyvbe vették föl. Ez a legelső szentté avatási jegyzőkönyv a teljes anyagát tekintve Rómában elveszett. Ez azért meglepő, mert mint tudjuk a Vatikáni Levéltárat, nagyobb baleset, vagy nagyobb történelmi katasztrófa nem érte. Tehát el kellett tüntetni, vagy félre kellett tenni ezeket az írásos bizonyítékokat. V. István halála után (1272), fia, IV. (Kun) László, királyunk is táján szorgalmazza szerelmetes testvérnénjének a szentté avatását. A morvamezei diadal, egy bravúros hadi esemény volt és egy hatalmas diadal, hiszen az alig esztendős ifjú magyar király, az országot fenyegető egyik legnagyobb veszélyt hárította el nyílt csatamezőn. A morvamezei csatában legyőzte a magyar királyság akkor legveszedelmesebb ellenségét, Ottokár cseh királyt. Ottokárról azt kell tudni, hogy az egész német-római birodalomnak a haderejét felsorakoztatta Magyarország ellen. Nemcsak cseh seregeket vetett be, hanem Németország minden tájáról gyűltek az ő zászlaja alá. Ezt természetesen úgy szokták magyarázni történészeink, hogy Kun László király megsegítette ebben az ütközetben Habsburg Rudolfot, és tulajdonképpen ezzel a Habsburg-család pályafutását az európai szintéren elindította. Szó nincsen erről! Valójában az történt, hogy Kun László egy rendkívüli nagy veszélyt hárított el. A legveszedelmesebb ellenség kikerül a szintérről, tehát jön a kisebb veszély képviselője, Habsburg Rudolf. A magyar király Habsburg Rudolftól a győzelemért cserébe csak azt kérte, hogy járjon közben Szent Margit szentté avatásának érdekében. Ez ténylegesen a magyar királyt minősíti erkölcsileg. Természetesen ez a kérés teljesítetlen maradt. A következő uralkodó, aki kéri Margit szentté avatását III. András király. Neki sokkal nehezebb volt a helyzete, mint Kun Lászlónak. III. Andrást, magyar királynak egyetlen római pápa sem ismerte el. Ők úgy könyvelték el, hogy a huszonnyolc éves korában elhunyt László után a magyar trón megüresedett. Tehát a római pápa a hűbérigényét bejelentette Magyarországra. Őt nem érdekelte, hogy van törvényes uralkodó. Talán ezért utasították el Margit szentté avatását hivatalos kanonizációját Rómában. III. Andrást követően Károly Róbert kéri Margit szentté avatását. Az ifjú király hatalomra kerülése után, a magyar nemesség nyomásának engedve felterjeszti a kanonizációs kérést Róma felé, de a pápa ezt is elutasítja. Következik Nagy Lajos királyunk. Róla azt kell tudni, hogy ő ténylegesen, szívből jövő szeretettel szereti Margitot. Az ő kérését is a római pápa aki akkor Avignonban székel, elutasítja szentté avatását. Természetesen indokot és okot minden esetben lehet találni, én is ezeregyet tudnék felsorolni, de a tényen nem változtat: a római pápák minden időben kibújtak a felelősség alól. Itt a felelősség az lett volna, hogy Margitot felelősségük tudatában, hivatalosan is kanonizálják. Irodalmi tanulmányainkból mi Margitot elsősorban úgy ismerjük, mint egy esendő, önmagát ostorozó királylányt. Gondoljunk azokra a regényekre, amelyek meglehetősen közkedveltek, például Kodolányi János: Margit című könyvére, vagy ezt megelőzően Gárdonyi Géza: Isten rabjai című könyvére. Ezekből a művekből egy olyan Szent Margit kép kerekedik ki, ahol Margit egy kis esendő, sápatag, önmagát kínzó, önmagát os-