Zsolt 107,1-43 Hálaadás Isten kegyelméért

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Zsolt 107,1-43 Hálaadás Isten kegyelméért"

Átírás

1 Zsolt 107,1-43 Hálaadás Isten kegyelméért Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme. Ezt mondják az Úrnak megváltottai, akiket megváltott a szorongatónak kezéből; És akiket összegyűjtött a különböző földekről: napkelet és napnyugot felől, északról és a tenger felől. Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala. Éhesek és szomjasok valának; lelkök is elepedt bennök. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté őket. És vezeté őket egyenes útra, hogy lakó-városhoz juthassanak. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval! Akik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták; Azért megalázta az ő szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket. Kihozá őket a setétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, Hogy összetöré az érc-kapukat, és a vas-zárakat letördelé! A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak. Minden étket útála az ő lelkök, és a halál kapujához közelgetének. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel! Akik hajókon tengerre szállnak, és a nagy vizeken kalmárkodnak, Azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben. Szólott ugyanis és szélvészt támaszta, amely felduzzasztá a habokat. Az égig emelkedének, a fenékig sülyedének; lelkök elolvada az inségben. Szédülének és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességöknek esze vész vala. De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket. Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok. És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérlé őket az ő kivánságuknak partjára. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért! És magasztalják fel őt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék őt a vének ülésében! Folyóvizeket tett vala pusztává, és vízforrásokat szárazzá; Gyümölcstermő földet meddő földdé, a rajta lakó népnek gonoszsága miatt. Pusztaságot tett vala álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká. És telepített oda éhezőket, hogy lakó-városokat építsenek. És mezőket vetének be és szőlőket plántálának, hogy hasznos gyümölcsöt szerezzenek. És megáldá őket és igen megszaporodának, és barmaikat sem kevesbítette meg. De megkevesedtek és meggörnyedtek vala ínség, nyomorúság és keserűség miatt. Gyalázatot zúdított a fejedelmekre, és bujdostatta őket út nélkül való kietlenben. De felemelé a nyomorultat az ínségből, és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz. Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját. Aki bölcs, az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét! Bevezetés: (1) A zsoltár első részével fogunk most bővebben foglalkozni; a második felével majd a következő alkalommal. Két visszatérő dolgot láthatunk itt. Az egyik: az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté őket (6. vers). A másik: Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért (8. vers). Szeretném

2 most úgy idetenni ezt a zsoltárt különösen az első részét, hogy felgerjessze a szívünkben a hálaadást Isten felé. (2) Adjunk hálát az Úrnak a kegyelméért és azért a csodáért, ahogy hozzánk viszonyul. Annál is inkább, mert közeledünk az év vége felé, és ilyenkor jó visszatekinteni nemcsak erre az évre, hanem az egész életünkre. Másrészt szeretnék a kegyelemről szólni. Több alkalommal foglalkoztunk már a kegyelemmel, és ezt is szeretném beleilleszteni ebbe a sorozatba, hogy adjunk hálát az Úrnak az Ő kegyelméért! (3) Ebben a zsoltárban hatszor olvasunk a kegyelemről. Az új fordításban már csak egyszer fordul elő a legvégén, ez az utolsó szó. Fordítják Isten jóságának, irgalmának, szeretetének. Ezeket is jelenti, de itt a kegyelemről van szó mind a hatszor. Az egész zsoltárt fel lehet osztani hat részre. Hat különböző dologról van szó, de mindegyikben ott van Isten kegyelme. Az első három vers mintegy bevezetés a zsoltárba, arról szól, hogy az Úrnak a megváltottjai magasztalják Istent az Ő kegyelméért. Ez után négy képben mutatja meg Isten, hogy honnan és hogyan váltott meg bennünket, amiért magasztalhatjuk Őt az Ő kegyelméért. Az első kép a 4. és a 9. vers között a pusztában bujdosóknak a szorultságáról beszél. Onnan hogyan mentette ki az Úr őket. A második kép a börtönben sínylődőknek a nyomorúsága a 10. verstől a 16. versig. A harmadik kép egy halálos beteg szenvedését, és minden ember halálos, szellemi betegségét írja le, és hogy abból miként lehet megszabadulni. Ez a 17. verstől a 22. versig tart. A negyedik kép a tengeren nagy viharba kerülteknek a veszedelmes helyzete a 23. verstől a 32. versig. Azután jön egy záró rész, befejezés és a tanulságok leírása, a 33. verstől a 43. versig. 1.) Bevezetés: Az Úr megváltottai magasztalják Istent (1-3. vers) (1) Az Úr megváltottai miért magasztalják Istent? Szó szerint ez a zsoltár valójában Izráelről szól. Felismerhetjük a pusztai vándorlásukat, a kívánatos földet, ahová Isten be akarta őket vinni. Erről most nem fogok semmit sem szólni. A szellemi, ránk vonatkozó üzenetét akarom elmondani, ami a ma élő emberekre vonatkozik. Azt olvastuk: Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme (1. vers). Az Isten jó. Sőt, az Úr Jézus azt mondta: Nincs senki jó, csak egy, az Isten (Lk 18,19). Nem a szokásos értelemben, ahogy szokták mondani, hogy a jóisten. Ennek a jó Istennek örökkévaló a kegyelme. Igen, ha visszatekintünk őszintén az életünkre, vagy csak akár erre az egy évre is, és Isten megnyitja a szemünket, nem feledkezünk el az Ő jótéteményéről, amit Isten velünk tett. A mi szívünkből is feltör ez, hogy magasztaljuk az Urat, mert jó, mert örökkévaló az Ő kegyelme! (2) Hogyan magasztaljuk Istent? Ezt mondják az Úrnak megváltottai (2. vers), akiket megváltott a szorultságból. Nemcsak úgy magukban, és az Úrnak mondják el, hanem jó erről másoknak is vallást, bizonyságot tenni. A zsoltár írója is elmondja, hogy különböző élethelyzetekből, hogyan mentette ki, mit tett az Úr. Úgy írja: Ezt mondják az Úrnak megváltottai (2. vers). (3) Kik az Úr megváltottai? Minden ember megváltottja, mert mindenkiért meghalt (2Kor 5,15). Mindenkiért kifizette Jézus Krisztus a váltságdíjat. Nincs egyetlen ember sem, akire azt mondaná, hogy: nem váltalak meg, csak maradj ott a rabságban, vagy a bűnben. Mindenkiért jött! Az más kérdés, hogy nem mindenki akar kiszabadulni a bűnnek, a világnak, a maga útjának a rabságából. Akinek még jó a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűsége (Zsid 11,25), ennek a világnak a csillogása, az ördögnek a csábítása, az még nem érzi szükségét a megváltásnak. Akik már érzik, sőt, kiáltanak az Úrhoz, azok megtapasztalhatják, hogy van Megváltó. Ezt mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezéből (2. vers), hogy: Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme (1. vers).

3 (4) Azt is olvashattuk: a kiket összegyűjtött a különböző földekről: napkelet és napnyugot felől, északról és a tenger felől (3. vers). Másik fordítás szerint: délről. Igen, minden népből, minden nemzetből, minden földrészről vannak az Úrnak megváltottai. Különböző volt a neveltetésük, az anyagi és társadalmi helyzetük, amikor megszólította őket. Különböző volt az iskolázottságuk, az egészségi állapotuk, az életkoruk is. Különböző helyzetekből mentette ki őket az Úr. Itt négy helyzetet ír le ebben a négy képben. Amikor megváltottai lettünk, akkor ezek már nem számítottak, hogy kik, vagy mik voltunk. Mindenki egyöntetűen azt mondja: magasztallak Uram, mert jó vagy, mert örökkévaló a kegyelmed! 1.) Első kép: A pusztában bujdosók szorultsága (4-9. vers) Nézzük meg az első képet, a pusztában bujdosóknak a szorultságát. Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala. Éhesek és szomjasok valának; lelkök is elepedt bennök. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté őket. És vezeté őket egyenes útra, hogy lakó-városhoz juthassanak. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval! (4-9. vers). Ilyen az ember Isten nélkül, mint aki eltévedt a pusztában. Az ember célt tévesztett, csak bolyong a világban Isten nélkül, belsőleg éhes és szomjas. Rettenetes dolog eltévedni egy pusztaságban, egy sivatagban egyedül, ahol nincs vezető, és nincs út. Ha volt is út valamikor, régen betemette a homok vagy a hó, és ott eltéved az ember. Keresi a várost, egy lakóhelyet, de nem talál, nincs élhető, biztonságos hely. Már éhes és szomjas, és sejti, hogy jön a biztos halál. Ilyen az ember Isten nélkül. Azt olvassuk: Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk (Ézs 53,6). Az ember először azt gondolja, hogy az az út, amit ő kigondol, jó lesz. Előbb-utóbb rájön, hogy zsákutca, nem vezet sehová, csak a romlásba. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk. Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok (1Pt 2,25). Az eltévedt juh nem tud egyedül hazatalálni, az nem olyan, mint a macska meg a kutya. A juh nem tud hazatalálni; ha nem keresi meg a pásztor, akkor ott vész el. Eltévedt juhok voltunk. Néha azt gondoltuk, hogy találtunk valami utat, hogy élhető városba, élhető helyre jutottunk. Van, aki azt gondolja: ez a tudománynak az útja, majd sokat tanulok. Más azt gondolja: az elismertségnek, a hírnévnek az útján tudok majd megelégedni. Van, aki a gazdagság útján gondolja a boldogulását. Van, aki a szerelemnek az útját választja, mert majd ez vezeti el a boldogsághoz. Mindnek csalódnia kell. Ez mind zsákutca. A Sátán még ezen kívül is annyi útvesztőt felkínál az embernek: keleti misztikát, transzcendentális meditációt, spiritizmust, boszorkányságot, agykontrollt. Különös, hogy annyira nem látják az emberek, hogy ez milyen, sehova sem vezető út. Nemrégen voltam az egyik gyülekezetben, ahol egy egyetemista fiatalember odajött hozzám. Azt mondta, hogy egyszer hallotta valahol, hogy nem jó az agykontroll. Miért nem jó? Azt mondják, aki ezt elvégzi, az nagyon jól fog tanulni. Egyetemista, ezért szeretne jól tanulni. Elmondtam neki egy konkrét eseten keresztül, hogy eleinte valóban úgy néz ki, hogy jobban megy a tanulás. Azután, mivel ez egy idegen, gonosz szellemi befolyás, tönkreteszi az ember lelkét. Összeomlik az idegrendszere. Nagyon sokan az öngyilkosságig jutnak el, vagy a megzavarodásig. Ez az idegen szellem pusztít, mint ahogy a sivatagban eltévedt ember is, elpusztul, ha nincs segítség, ha nem jön valaki. Ahogy a pusztában az ember éhes és szomjas, olyan éhes és szomjas marad az ember Isten nélkül. Úgy vagyunk teremtve, hogy semmi sem tud bennünket igazán megelégíteni ezen a világon, csak az Istennel való közösség. Van olyan ember, aki egész életében tévelyeg, öreg korában törik meg, és kiált Istenhez. Ez is nagy kegyelem, de arra ne számítson senki, hogy majd ráérek akkor, mert nem tudni, hogy megéli-e az öregkort. Az utazók leírják, hogy a sivatagban eltévedtek néha délibábot, oázist, várost látnak. Amikor elindulnak felé, egyszer csak köddé válik. Eltűnik a délibáb, és megint ott van a nagy

4 homok. Ilyen az is, amikor szellemileg eltéved az ember. Nagy kegyelem, ha valakit Isten megtart öreg koráig, és akkor jön rá, hogy el fog pusztulni, és kiált az Úrhoz. Még jobb, ha valaki hamarabb kiált az Úrhoz szorultságában: Uram! Elvesztem! Nem találok utat, semmi nem ad igazán kielégülést. Elveszek! Egyszer Egri testvérrel egy öregembert látogattunk meg. Azt mondta Egri testvér, hogy milyen különös Isten kegyelme, hogy megváltoznak az öregek. Ismerte az idős embert fiatal kora óta. Mennyire mások lesznek, ahogy közel kerülnek az elmúláshoz. Egyre jobban értik, hogyan lehet Istenhez közeledni és kiáltani. Nagy kegyelem, ha találkozunk ilyen öregemberrel, akinek kezd nyílni a szíve, és kezd kiáltani, néha szó nélkül is. Azt olvastunk az Igében, hogy a szorultságban, sanyarúságban lévő kéri Istent, mentse ki, mert nem tudja most már rendbe tenni az életét. Isten meghallgat, kivezet, és megtapasztalja az ember, hogy nagyon nagy az Ő kegyelme. Adjanak hálát az Úrnak az Ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért (8. vers). Ha visszagondolunk az életünkre, mi is tévelygők voltunk. Mit tudtunk tenni, hogy kiszabaduljunk a pusztaságból, és ne vesszünk el? Mit tudnánk felmutatni? Hogy volt egy jó iránytűnk, ráéreztünk, hogy merre menjünk, és kitaláltunk a pusztából? Ilyen bizonyságot még nem hallottam. Mindenki csak azt tudja elmondani, hogy az Isten kegyelme rám talált. Ahogy a pásztor megkeresi az eltévedt juhot (Lk 15,4-5), úgy keresett meg bennünket az Úr. Azt mondja az Ige, hogy aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik (Róm 10,13). Ennyit tudtunk tenni. Kiáltottunk, segítségül hívtuk az Urat, és Jézus Krisztus megtalált. A Jó Pásztor a vállára vett, hazavitt (Lk 15,4-6), és hazavisz a mennyei hazába. Az az igazi jó város, ahova előrement, hogy helyet készítsen nekünk (Jn 14,2-3). Ő lett az utunk, az igazságunk és az életünk (Jn 14,6). Ő lett az ételünk és italunk is (Jn 6,55). Itt azt olvastuk, hogy megelégíti a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval! (9. vers). Ő a mennyből alászállott kenyér (Jn 6,50-51); Ő, Aki élő vizet ad (Jn 4,10). Testvérek! Adjunk hálát az Úrnak kegyelméért, és az irántunk való csodadolgaiért! 3.) Második kép: A börtönben sínylődők nyomorúsága ( vers). A második kép a börtönben a sínylődőknek a nyomorúságát írja le: Akik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták; Azért megalázta az ő szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket. Kihozá őket a setétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, Hogy összetöré az érc-kapukat, és a vas-zárakat letördelé!. A bűnnek és a Sátánnak a foglyai voltunk, ítélet alatt nyögtünk. Az Úr Jézus azt mondja: Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében (Jn 3,18). Nem nagyon kell bemutatni, mert látjuk, hogy mennyire rab az ember, és az ítélet, kárhozat alatt van. Az italnak, a kábítószernek, a szexualitásnak, a számítógépnek, az internetnek, a pornográfiának, a szerencsejátéknak, és még lehetne sorolni mi mindennek a rabja. Küszködik az ember, és változni akar, de nem tud. Rab, akinek a kezén bilincsek vannak, vasba verve, vasajtóval lezárva, vas zárral az ajtón. Hogyan tudna kijönni a rabságból? Ilyen a megkötözött ember. Küszködik, de hiába. Ha valaki nem veri le a bilincset, nem nyitja ki a vas zárakat, akkor reménytelen. Nem tud kiszabadulni. Az ördög felhasználja a rabságban sínylődő ember körülményeit, környezetét, családját, munkatársait is. Mind-mind felhasználja, hogy sírjon, sínylődjön tovább a rabságban. Sokszor a környezete akaratán kívül teszi ezt. Nagyon sokszor segíteni akar. Hogyan akar segíteni? Így: Szedd össze magad! Rázd

5 le a bilincseidet! Légy már ember! Nem tudsz magadnak parancsolni? De ezzel nem segítenek semmit, mert a rab nem tudja megtenni. Hallottuk már olyanok bizonyságtételét, akik például az ital rabjai voltak. Volt, aki elment elvonókúrára, semmit sem ért. Hogyan tudott megszabadulni? Amikor egyszer Isten szava szíven találta, és felkiáltott, ahogy itt olvastuk: De az Úrhoz kiáltának szorultságukban (6. vers). Semmi más nem volt, csak sírás, de Isten hallotta a sírás mögött, hogy: Uram, ki szeretnék szabadulni! Szabadíts meg, mert nem tudok magamtól! Isten könyörült rajta. Tudjuk, hallottuk a bizonyságtételkor, hogy Isten könyörül, és Ő szabadít meg. Ezt az egyet mondhatjuk, ha jót akarunk tenni az ilyen emberekkel: Kiálts az Úrhoz, mert van szabadulás! Van Szabadító! Ő hallja a nyögésünket, látja a nyomorultaknak a könnyeit (Zsolt 12,6). Az Úr Jézus, mikor itt járt a földön, azzal kezdte a szolgálatát, hogy bement a zsinagógába, Ézsaiás próféta könyvét adták Neki, felnyitotta erre a helyre, és elkezdte olvasni: Az Úrnak lelke [Szelleme] van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem (Lk 4,18). Ez az örömüzenet. Az nem örömüzenet, hogy légy már erős! Rázd le a bilincseidet! Milyen ember vagy te? Az örömüzenet ez, hogy: a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat, Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét (Lk 4,18-19). A kedves esztendő a kegyelemnek az ideje. Hallottuk, hogy a kegyelem, a karisz, örömet, kedvességet jelent. Ez az örömüzenet, hogy az Úr Jézus azért jött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessen, szabadon bocsássa a lesújtottakat, lerázza a köteleiket, letörje a zárakat, hogy kijöhessenek belőle. Ezért születik meg az ilyeneknek a szívében, akik kiáltanak az Úrhoz, és kihozza őket a sötétségből, a halál árnyékából, letépi a köteleiket, hogy hálát adnak az Úrnak a kegyelemért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért. 4.) Harmadik kép: A halálos betegek szenvedése ( vers). A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak. Minden étket útála az ő lelkök, és a halál kapujához közelgetének. De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket. Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből. Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!. A bűn olyan, mint a halálos betegség. Ezek különböző képek a bűnös ember életéből. Az első képben úgy ábrázolja, mint akik eltévedtek egy pusztaságban, a másodikban, mint akik börtönben vannak zár alá rekesztve. Itt pedig a bűnös ember olyan, mint egy halálosan beteg ember. A halálosan beteg ember biztosan meg fog halni. A bűn zsoldja halál (Róm 6,23); a bűnös ember biztos, hogy el fog veszni, hacsak nem jön, Aki meggyógyítsa. A bűn tönkretesz testet, lelket és szellemet - mindent tönkretesz a bűn. Azt olvassuk: Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, amelyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak (Ézs 1,4-6). Igen, a bűnös népről ezt mondja Isten: betegek, minden fej beteg. A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és hamisságukért nyomorgattattak (17. vers). A bűnös embert balgatagnak, bolondnak nevezi az Ige. Minden étket útála az ő lelkök, és a halál kapujához közelgetének (18. vers). Utálják az ételt, a halált várják. Ez testileg is igaz, de szellemileg még inkább. Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával. Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves

6 ételétől. Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, amelyeket látni nem lehetett, kiülnek. És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz (Jób 33,19-22). A bűnös, a halálosan beteg ember ilyen. Elsősorban Izráelről szól ez a zsoltár. A nép a pusztában megutálta a mannát, nem kellett nekik. Most vannak, akik utálják Isten Igéjét. A manna is ezt jelképezte, mert Istentől jött alá. Főleg olyanok utálják meg az Igét, akik hallották már korábban. Lehet, hogy gyermekkoruk óta hallották, de lázadtak Isten ellen, és ahogy itt olvastuk: a gonoszságnak és a hamisságnak útját választották (17. vers). Ennek következménye van. Mi lett a következménye? Olvastuk, hogy betegek lettek, és verembe estek (20. vers), és a halál felé közeledtek (18. vers). Az örömüzenet az, hogy ebből is van szabadulás. Nincs olyan halálos bűn, betegség, amiből ne lenne szabadulás, amióta eljött a Szabadító, az Úr Jézus Krisztus. A kenyértöréskor olvastuk: nevezd annak Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből (Mt 1,21). Ezt is olvassuk: Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét; És az Isten könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam! [A szabadításnak igen nagy ára volt, a váltságdíj. Jézus fizette ki, amikor meghalt a mi bűneinkért.] Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait. Imádkozik Istenhez, és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát. [A mi igazságunk Krisztus.] Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem; Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi (Jób 33,23-28). Biztos hallotta már mindenki, vagy beszélt olyan emberrel, aki halálos beteg volt. Pl. rákos lett, lemondtak róla az orvosok, de meggyógyult. Milyen hálás az ilyen ember! Meggyógyultam, pedig már lent volna a sírban a helyem, de meggyógyított Isten. Hálás. Szellemileg ugyanez van, amikor valaki átéli azt, hogy valóban a bűnök a legalján voltam, tönkre tett még testemben is, de az Isten könyörült rajtam, pedig semmit sem tudtam már tenni, csak kiáltani. Nem tudtam összeszedni magam, már hiába mondtak bármit. Sokszor jártam Margitán, ahol egy testvérnek a bizonyságtételét többször hallottam már. Azért jutott eszembe, mert két hete is ott voltam, és akkor is elmondta másoknak, csak én is hallottam. Fiatalember volt. Először italozott, aztán már ez nem volt elég, altatókat és nyugtatókat vett be, és arra ivott rá. Ez így együtt kábítószer. Annyira hatalmába kerítette, olyan rabja lett, hogy már nem volt szabadulás. Volt felesége, aki szerette volna megmenteni. Szülei is voltak. Mindegy, mit mondtak neki, már semmit sem értett. Egy dologgal volt elfoglalva csak, hogy valami úton-módon meg tudja szerezni a patikából az altatót és nyugtatót. Hozzá az italt, és ha minden nap sikerült, akkor rendben volt. Halálos beteg lett mindenféle területen. Vonzódott a temetőhöz. Volt, amikor egy kriptát kirámolt, és ott lakott. Volt, amikor télvíz idején ment haza, elkábulva, és félt, hogy tud bemenni a felesége miatt. Már az ajtóban kinn levetette a cipőjét, cipőfűzővel összekötötte, a vállára tette, és bement. A felesége kérdezte: Hogy nézel ki? Akkor visszafordult, és úgy, zokniban, télen, elindult a szüleihez. Nem jutott el odáig, beleesett az árokba. Ha rá nem találnak, ott fagy meg. Egy másik alkalommal télen, a temetőben feküdt le. Ha arra nem küld az Úr valakit, ott fagy meg. Ment az elvonókúrára. Semmi eredménye nem lett. Zárt intézetbe került. Semmi haszna nem volt. Nem tudott rajta senki segíteni. A vas zárakat ki tudja leverni? A halálos beteg embert ki tudja meggyógyítani? Egyszer, amikor volt egy józan pillanata, eszébe jutott, hogy gyermekkorában hallott Istenről, hogy az embert Isten a Maga képére teremtette (1Móz 1,27), és akkor azt mondta: Istenem, én már Téged is megcsúfoltalak. Nem hasonlítok senki ember fiára, nemhogy Istenre. Istenem, könyörülj rajtam, ha még van a számomra bocsánat! Ha még ilyen emberrel lehet valamit kezdeni! Ez a felkiáltás szívből jött. Ez történt, ami ide le van írva: az Úrhoz kiáltottak szorultságukban, és kimentette az Úr (19. vers). Megszűnt a

7 gyógyszer, az ital utáni vágya. Ez az ember megszabadult, hívő lett, és ez nem tegnap, vagy tegnapelőtt történt. Azóta is ott van a gyülekezetben. Most is van szabadítása az Úrnak, most is lehet az Úrhoz kiáltani. A szabadítás kegyelemből, és nem érdemünk szerint van, nem tudunk semmit felmutatni. Amikor kiszabadul egy ember, akkor nagyon érdekes, így olvastuk: Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből (20. vers). Hogyan gyógyítja meg? Kibocsátotta a szavát. Isten szava, az Ige szava gyógyító, zárakat letördelő erő, világosság és útmutató. Így olvassuk: A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak (17. vers). Eszembe jut egy másik eset. Itt is elmondta egy testvér a bizonyságtételében, hogy milyen volt, amikor engedetlen lett. Igen, engedetlen az ember, így kerül ebbe a nyomorult helyzetbe, a bűnbe. Engedetlenségében eljött egy pillanat, amikor nem szólt többé hozzá Isten az Igében. Hiába hallgatta, hiába olvasta, a végén már nem is kellett az Ige. Akkor tudott meggyógyulni, amikor kiáltott az Úrhoz, és Isten újból kegyelmes volt, és szólt hozzá. Nagy kegyelem, ha Isten szól. Nagy kegyelem! Isten szólt hozzá, és az Ő szava gyógyította. Befejezés Végül, néhány dolgot még megemlítek. A többit, a 23. verstől majd újévkor szeretném elmondani. Arra biztatnék mindenkit, aki megtapasztalta a saját életében vagy mások életében, hogy milyen jó az Úr, és az Úrnak a kegyelme miből szabadította meg, hogy most szilveszterkor ezt mondja el, lesz rá idő. Ha valaki azt gondolja, hogy már elmondta öt évvel, vagy valamennyi idővel ezelőtt, akkor is tegye meg, mert nem mindenki emlékszik rá, vagy nem mindenki volt akkor itt. Amikor valaki hálás, nem baj, ha többször is elmondja. Úgysem tudja ugyanúgy elmondani. Más fénnyel, más illattal mondja el, hogy igen, az Isten kegyelme szabadított meg engem ebből és ebből. A kegyelem volt, mert már nem tudtam mit tenni. Szeretném, ha elmondanák, és együtt magasztalnánk az Urat az Ő kegyelméért, és irántunk való csodadolgaiért. Aki úgy érzi, hogy még a pusztában bolyong, és nincs megoldás, nem találja a kiutat, belsőleg éhes és szomjas, de szeretne szabadulni, azok is elmondhatják ezt. Együtt kiáltunk az Úrhoz, és Ő kész megmenteni. Akik úgy érzik, hogy börtönben vannak, szenvedélyeknek, bűnöknek a megkötözöttjei, a sötétségben, a halál árnyéka már rájuk vetődik, küszködnek, de nem tudnak megváltozni, azok is elmondhatják. Ha olyan jellegű ez a megkötözöttség, hogy, nem lehet mindenki előtt elmondani, négyszemközt is megteheti. Mondjuk el, és kiáltsunk az Úrhoz. Ide járhatunk Igét hallgatni évekig, de ez nem elég, kiáltani kell az Úrhoz. Ebben a kiáltásban benne van, hogy Uram, Tőled várom a szabadítást! Várom a szabadítást! A vak Bartimeus is kiáltott: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! [ ] Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak (Mk 10,47. 51). Mondjuk el, mert így lesz Istené a dicsőség, ha mások is tudnak róla. Kiáltunk, és Ő megszabadít. Akit a bűn már teljesen tönkretett, szellemileg halálos beteg, mondja el, és kiáltsunk együtt az Úrhoz. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus az út (Jn 14,6). A pusztaságból csak Ő tud kivezetni. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus az igazság (Jn 14,6). Aki börtönbe került, az megérdemli, hogy oda került. Itt is úgy olvastuk az Igéből, hogy: Akik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal; Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták ( vers). A balgatagoknál is azt mondja, a hamisságukért nyomorgattatnak (17. vers). Megérdemlik, de ez nem elég. Az Úr Jézus nem azt mondta, mikor lejött közénk, hogy látom, az egyik ember ilyen, a másik olyan, megérdemli, ő kereste magának. Miért vetette meg az Isten beszédét? Miért nem tartotta meg

8 a parancsolatokat? Nem ezt mondta, hanem Magára vette a bűneinket (1Pt 2,24). Biztat, hogy: a ki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem (Jn 6,37). Szeretném ezért, hogy szilveszterkor, amikor lesz erre idő, elmondanák azok is, akik hálát tudnak adni, és azok is, akik segítséget kérnek az Úrtól. Ő az igazság (Jn 14,6). Az igazságát adja nekünk, hogy kiszabaduljunk a börtönből, ahova jogosan kerültünk a bűneink miatt. Ő az élet (Jn 14,6). Az ilyen haldokló ember, akinek már alig pislog az élete, annak Ő tud életet adni, mert Ő az élet, és Ő a feltámadás (Jn 11,25). Tőlünk csak egyet kér, egyetlenegyet, hogy akarjuk mi is, és kiáltsunk Hozzá. Az 58-as számú ének az énekeskönyvünkben így írja, hogy: Énnekem szólj! - ezt mondja Isten nékem Ez a régi énekeskönyvben úgy volt, hogy: Hozzám kiálts, így szól az Úr Kiáltsunk, és utána adjunk hálát az Úrnak, amikor megtapasztaltuk az Ő kegyelmét, és az emberek fiai iránt való csodadolgait (8. vers). Ámen. Debrecen, december 29.

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Zsolt 107,23-43; Zsid 13,5b; 5Móz 31,8 Új év, de ugyanaz a kegyelem

Zsolt 107,23-43; Zsid 13,5b; 5Móz 31,8 Új év, de ugyanaz a kegyelem Zsolt 107,23-43; Zsid 13,5b; 5Móz 31,8 Új év, de ugyanaz a kegyelem A kik hajókon tengerre szállnak, és a nagy vizeken kalmárkodnak, Azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben. Szólott

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat.

Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat. Francis Frangipane: hogy..szabadon bocsássa a foglyokat.. Az Úr megszabadít bennünket, így mi is megszabadíthatunk másokat. Ennek a korszaknak az utolsó óráiban hatalmas hadsereg áll fel; sok olyan emberből

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK

2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK 2Móz 3,13-22 Isten: a VAGYOK Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak

Részletesebben

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása

Ézs 12,1-6 Isten szabadítása Ézs 12,1-6 Isten szabadítása És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

2Móz 9,8-12 A 6. csapás: fekélyek

2Móz 9,8-12 A 6. csapás: fekélyek 1 2Móz 9,8-12 A 6. csapás: fekélyek Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára. Hogy porrá legyen Égyiptomnak

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Drága megváltott Gyülekezet!

Drága megváltott Gyülekezet! 2015. április 3. Nyíregyháza, Mandabokor Nagypénteki Istentisztelet 14 Mert a Krisztus szeretete szorongat minket, mivel azt tartjuk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt; 15 és azért

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17)

boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) BOLDOGMONDÁSOK boldog ember az, a kit az Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad! (Jób 5:17) Boldog ember az, a ki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

Osztályozóvizsga követelményei

Osztályozóvizsga követelményei Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Református hittan Évfolyam: 5. _ Heti óraszámú csoport Vizsga típusa: írásbeli Követelmények, témakörök: a szóbeli vizsga

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.)

Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete. Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Napszaki Áhítatok Liturgikus Füzete Böjt idejére I. (Első két hét) (2016. február 10-20.) Erdélyi Gyülekezet Budapest, 2016 2 Tartalomjegyzék Napi változó részek a Reggeli áhítathoz - II.10 (Böjt 1. napja)

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében

Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében Ézs 6,1-7 Jaj nekem! VII. Isten jelenlétében A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot. Szeráfok állanak vala felette:

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák

Részletesebben

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

El camino A zarándokút. 1. állomás

El camino A zarándokút. 1. állomás 1. állomás Ennek a zarándokútnak az alapjai nagyon sok régi katedrális falára fel van vésve, de nem úgy, mint egy labirintus, hanem mint egy egyszerű út. Nincsenek benne kijárat nélküli zsákutcák. Az emberek

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15.

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, 2010. Aug. 15. Csütörtök óta, amikoris az Agora című filmet megtekintettem a moziban, le nem lohadó nyugtalanság

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen

Varsák kivető helye. Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Varsák kivető helye Lectio: Ez 47,1-12 Textus: Ez 47,10 varsák kivető helye lészen Éltető vizek Az Úr Ezékielnek látomásban megmutatta a szent vizeket, melyek az Úr házának küszöbe alól, az oltártól jöttek

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota

Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje

Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Ézs 45,20-25 II. A megigazítás, dicsekvés az Úrban, Isten esküje Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják,

Részletesebben

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16.

2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET www.davidhosei.hu istentisztelet: 2. évfolyam 120. szám 2010. október 16. ÉLŐFOLYÓIRAT A D Á V I D H Ő S E I G Y Ü L E K E Z E T H E T I H Í R L E V E L E És lesz, valahová ez a

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Az utolsó ítélet. (Advent 3.)

Az utolsó ítélet. (Advent 3.) Az utolsó ítélet (Advent 3.) Lectio: Mt 11,2-6 Textus: Jel 20,11-12 Az Ige felirata: Az utolsó ítélet. S valóban Jézus Krisztus visszajövetelekor lesz az utolsó ítélet. Az Ige azt mondja, hogy a fehér

Részletesebben

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

kenet But as the same anointing teacheth you of all things - A kenetről A gyülekezetekben vagy emberekről is lehet hallani, hogy itt vagy ott gyógyító kenet van, vagy ennek vagy annak a szolgálónak nagy kenet van a szolgálatán. Rengeteg a tévhit a kenettel kapcsolatban,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn

RENDKÍVÜL FONTOS Nem is szoktunk gondolni arra, hogy ez komoly mulasztás, azaz bűn Mindennél fontosabb Istenre hallgatni! => Napi szentírásolvasás! - Miért? - Isten szava megvilágítja szívünket, lelkünket. o Isten szava => Szentírás. o RENDKÍVÜL FONTOS! Nem véletlenül támadja a gonosz.

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója

Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Ézs 45,9-13 A Fazekas, mindennek Alkotója Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondjaé az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek

Részletesebben

SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL. Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5. Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18

SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL. Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) Horváth Géza. Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5. Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18 Pasarét, 2015. november 29. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza SEGÍTSÉG AZ ÚRTÓL Énekek: 151; 307,1-3; 461,2-3; 307,4; 344,1. 4-5 Lekció: Lukács 3,2-11; 15-18 Alapige: Zsoltárok

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben