Átírás

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32 VADFAJAINKRÓL ÁLTALÁBAN (ANATÓMIA, ÉLETTAN) A vadász ismerettárában is első helyen kell szerepelnie az általa vadászott vadfajok ismeretének, ezért legalább alapfokon ismernie kell ezen élő szervezetek felépítését (anatómia), életfolyamatait. E sajátosságokat a vadászható vadfajok két nagy csoportjára (osztályára), a madarakra és emlősökre vonatkozóan tárgyaljuk. 1. A KÖZTAKARÓ A köztakaró a testet védi a környezeti hatásoktól. A köztakaró részei a bőr és a bőr alatti kötőszövet. Az emlősök bőre két rétegből épül fel a hámból és az irhából. A hám többrétegű, elszarusodó laphámból áll, melynek öt réteg van. Az irha két réteget tartalmaz, amely főleg kollagénrostos kötőszövetből áll, aminek dús ér- és ideghálózat van. A bőralatti kötőszövet feladata a bőrnek az alatta levő szövetekhez való kapcsolása. A bőr alatti kötőszövetben a törzs egyes tájékain az őszi időszakra legtöbb vadfaj esetén nagy mennyiségű zsírszövet halmozódik fel. A bőr hám eredetű szervei a szőr és a bőrmirigyek. A szőrök a bőrből kiemelkedő, rossz hővezető képességű, képletek. A szőrszálak összessége adja a szőr ruhát. A szőrszálak élettartama változó, a szőrtakaró váltása általában egy időszakra esik, amit vedlésnek nevezünk. A vadfajok a téli vastagabb, a hideg ellen megfelelő védelmet nyújtó, szőrtakarót tavasszal vetik le. Ebben a nappalok hosszabbodása kulcs szerepet játszik, az állat gyenge kondíciója azonban késleltetheti. A bőrben levő mirigyeknek két típusa van: a faggyúmirigy és a verejtékmirigy. A faggyúmirigyek kivezető nyílása a szőrtüszőbe nyílik, váladékuk kenőcsös jellegű, a bőrt és a szőrt bevonva védi azt a túlzott átnedvesedéstől víztaszító jellege miatt. A vaddisznók faggyúmirigyei kevésbé fejlettek. A verejtékmirigyek a bőr alatti kötőszövetben foglalnak helyet és a bőr felszínére nyílnak. Az emlősök bőrében különböző sajátos, módosult mirigyhalmazok is találhatók, ezek az ún. szagképző szervek. Az általuk termelt váladék funkciója többféle lehet. Az ún. identifikáló mirigyek a fajtársak egyedi azonosítását szolgálják, a párzó mirigyek a nemek egymásra találását segítik a párzási időszakban, a jelölő mirigyek a territórium jelölésében vesznek részt, a bűzmirigyek pedig a támadó elriasztását segítik. E mirigyeknek a megléte, illetve helyeződése fajonként eltérő. 1

33 1. Infraorbitalis szerv: A szarvas-félék, és a muflon jellegzetes jelölő illat mirigye, mely a szem belső szöglete alatt található meg. 2. Homlokmirigy: Az őzbak agancstövei között fekvő jelölő mirigy. 3. Szarvtői mirigy: A zerge füle töve mögött található faggyúmirigy csoport. 4. Állcsúcsi szerv: A vaddisznó álltájékán található kis bőr kúpocska. 5. Carpalis szerv: A vaddisznó carpusa felett egy megvastagodott bőrrész van, ahol lencsényi területen mirigyeket találunk. 6. Metatarsalis kefék: Szarvas-féléknél a csánk tájékon található, hosszabb szőrökkel fedett 2-3 cm átmérőjű képlet. 7. Körömcső: Muflonban mind a négy, a szarvasfélék és a zerge esetén csak a hátulsó végtagok csülkei közötti bőrredőben helyet foglaló szerv. 8. Faroktő mirigyek: Jellegzetes mirigy a kifejlett vadmacska kandúrokban. 9. Farok mirigy: A gímszarvas farkán lévő jól fejlett illatmirigy. 10. Végbélzacskó: A kutyafélék (farkas, róka) zsákszerű mirigyei, amelyek a végbélnyílás két oldalán nyílnak. 11. Tasakmirigy: A vadkan és a dámbika tasakjában helyet foglaló mirigyek a jellegzetes szagú smegma képzésében játszanak fontos szerepet. A tejmirigy az újszülött táplálására szolgáló, módosult verejtékmirigyből álló képlet, amelynek váladéka a tej. A tejmirigy a vaddisznó kocában a has és a mellkas tájék alsó részén fut végig (6-7 pár). Hasonló az elhelyezkedése a többet ellő vadfajok esetén is. A vadon élő kérődzők tejmirigye az alhasi tájékon, a combok között foglal helyet. A tejmirigyet kívül szőrrel gyengén ellátott vékony bőr fedi, míg a csecsbimbók szőrtől mentesek. A tejmirigy állományának alapegységeit a mirigyvégkamrák adják, amelyek falát alaphártyához kapcsolódó egyrétegű mirigyhám béleli. A mirigyvégkamrák által termelt váladékot a kivezető járatokból összeszedődő tejutak a tejmedencébe vezetik, ahol a tejleadásig felhalmozódik. A tejelválasztás a prolaktin hormon hatására indul meg, amelynek során a mirigyhámsejtek fokozott váladékképzése megindul. A termelt tej leadása az újszülött szopása során kialakuló reflexláncolatokból áll össze, amit tejleadási reflexnek nevezünk. Ilyenkor a szopás során keltett mechanikai ingereket az érző idegek a gerincvelőbe, majd a gerincvelői idegpályák a központi idegrendszer hypophysis részéhez szállítják. Itt a termelődő oxytocin a vérpályába kerül, ami a tejmirigy sima izom elemeinek az összehúzódása révén, illetve a csecsbimbóban levő záró gyűrű megnyílása után lehetővé teszik a tej kiáramlását. A vadon élő állatok 3. ujjpercén kialakuló módosult hám képlet, a szarutok létrehozza a vaddisznóknál és a kérődzőknél a csülköt, a macska-, a kutya- és a menyét-féléknél a karmot. A vadmacska karmai ívben hajlott, két oldalról lapított szaruképletek, amelyek bőrtasakba húzhatók vissza. A szarutok folyamatosan nő és a járás során megfelelő kopásnak van kitéve. A szarv a muflon kos jellegzetes másodlagos nemi jellege, ami tulajdonképpen 2

34 egy szarutokkal fedett homlokcsontból kifejlődő nyúlvány. A szarv szarutokján a téli időszakban ún. évgyűrű keletkezik, amelynek segítségével az állat kora megbecsülhető. A szarv az állat élete során folyamatosan fejlődik, nincs éves levetési ciklusa. A madarak bőre igen vékony, de az alatta levő bőralatti kötőszövet jól fejlett. A bőr szintén két rétegből épül fel. A bőr irhájának mély rétegébe vegetatív beidegzésű simaizom elemek vannak, amelyek a tollazat borzolását teszik lehetővé. A bőr alatti kötőszövetben a réce- és lúdféléknél nagy mennyiségű sárga színű zsír halmozódik fel, amely a hőszigetelésben nyújt segítséget. A madarak bőrében nem találunk mirigyeket kivétel ez alól, a faroktő tájékon található a faroktőmirigy, amelynek két kivezető nyílása szemölcsszerűen nyílik a bőrön. A váladéka zsírszerű, barnássárga. Az úszó életmódot folytató madarakban az ujjak között bőrkettőzetet, úszóhártyát találunk, ami az úszásban nyújt segítséget. Az úszóhártya récéknél és ludaknál az előrefele tekintő szomszédos ujjakat teljesen áthidalja. A szárcsánál az úszóhártya az ujjak két oldalán lebenyszerűen kiszélesedik, de nem köti össze az ujjakat, ez az ún. karéjos úszóláb. A végtagokon található erős hámpikkelyek jellegzetes sárga, narancssárga színét a nagy lipokróm tartalom okozza. A tyúk alkatúaknál a csüdön hátrafelé tekintő, csontos alapon helyet foglaló, szarutokkal fedett sarkantyú fejlődik ki. Ez a kor előrehaladtával hegyesebbé válik és hosszúsága is nő. A fácánkakasoknál felhasználható az életkorbecsléshez. A testet különböző típusú tollakból álló tollazat fedi, aminek szerteágazó a szerepe: véd a lehűléstől, továbbá a tollak között felhalmozódó levegő csökkenti a madár fajsúlyát a repüléskor. A tojó madarak a kotlás alkalmával, a kotlófolt segítségével biztosítják a keltetéshez szükséges hőmérsékletet, amelynek állandóságát a tollazat szigetelő hatása biztosítja. A toll két fő részből, a tengelyből és a zászlóból épül fel. A tollak lehetnek fedő-, pehely- és fonalszerű tollak. A fedő, vagy kontúr tollak adják a madártest alakját, borítják az egész testfelületet, ehhez tartoznak a jól fejlett zászlóval bíró farok tollak és a szárny evező tollai. Az úszórécéknél a harmadrendű evezőtollak külső felülete csillogó kék vagy zöldes színű, ami az ún. szárnytükröt képezi. A pehelytollak a fedőtollak rétege alatt egy igen jó hőszigetelő réteget képeznek. A madarak vedlése szintén neurohormonális szabályozás alatt áll. A récefélék vedlési időszakát lohosodásnak nevezzük. A vedlés alkalmával a régi tollak fokozatosan, több hét alatt cserélődnek ki fiatal tollakra. A réce- és lúdfélék szárny evező tollai azonban egyszerre váltódnak, ami időszakos röpülés képtelenségüket eredményezi. 3

35 2. A MOZGÁS SZERVRENDSZERE A gerinces állatok belső vázzal rendelkeznek. A belső vázra, a csontvázra épülnek fel a mozgás aktív szervei, az izmok. A csontok nagy szilárdságú szervetlen és szerves állományból állnak. A csontok szerepe igen szerteágazó: 1. a csontokból felépülő csontváz alapozza meg a test kontúrját, 2. a mozgásban, mint passzív mozgásszervek vesznek részt, 3. a csontok részt vesznek az ízületek kialakításában, 4. a szervezet vázát alkotják, 5. egyes szerveket a csontokból felépülő védőburok határolja (agyvelő és gerincvelő), 6. egyes elemek anyagforgalmában, raktározásában a csontok játszanak szerepet (kalcium és foszfor anyagforgalom), 7. a vérsejtképző szerv (vörös csontvelő), a csöves csontok végdarabjában foglal helyet 8. tartalék tápanyag raktár (sárga csontvelő vagy zsírvelő), ami a velőüregben található. A csontok általános szerkezetét tekintve összetett szerv. Kívülről a csontot, ereket és idegeket tartalmazó csonthártya fedi. Az erek és az idegek a csont állományába tápláló lyukakon térnek be. A csont állományát a csontszövet építi fel. A csont üregrendszerében a csontvelő foglal helyet. A csontok ízületek alkotásában résztvevő felületét porcszövet borítja. A testet felépítő csontokat feloszthatjuk páros és páratlan csontokra. A törzs csontjait a gerincoszlop-, és a mellkas csontjai alkotják. A gerincoszlop a gerincvelőt védő csontos burok, ami a csigolyákból épül fel. A csigolyák testtájanként változó alakúak. Általában a csigolyának van teste, aminek elülső vége domború, míg a hátulsó homorú. Ezeknek a felszíne vesz részt a csigolyák közötti ízületek alkotásában. A gerinccsatornát a csigolya testéről eredő, ívben hajlott csontléc alkotja. A csigolyának két oldalt nyúlványa van, egyik a harántnyúlvány, ami izmok tapadására szolgál. A csigolyaívről kiindulóan, a csigolya testtel ellentétes irányban a tövisnyúlvány ered. A két szomszédos csigolya kapcsolódását az ízületi nyúlványok segítik. A nyakcsigolyák száma minden emlős állatfajban 7. Az első nyakcsigolyát atlasnak nevezzük, amelynek hiányzik a teste. A második nyakcsigolya az epistropheus, aminek elülső részébe olvad bele az atlas teste. A többi nyakcsigolyára jellemző a csökevényes haránt- és tövisnyúlvány. A hátcsigolyák kifejezett tövisnyúlvánnyal rendelkeznek, ami a mar tájékon a legfejlettebb. Az ágyékcsigolyák harántnyúlványa szárnyszerűen megnagyobbodott. A tövisnyúlvány rövidebb, mint a hátcsigolyák esetén. A keresztcsont a keresztcsigolyák összecsontosodásából alakul ki. A keresztcsont a medenceüreg boltozatát alkotja. A farokcsigolyák kicsi, hengeres csontok, amelyek nyúlványai csökevényesek. 4

36 A mellkas szilárd vázát felülről a hátcsigolyák, két oldalt a bordák, alulról a szegycsont alkotja. A bordák száma megegyezik a hátcsigolyák számával. A bordák bordacsontból és bordaporcból állnak. A bordacsont ívben hajlott hosszú, morfológiailag laposnak számító csont. A felső végdarabja a bordafejet alkotja, ami a hátcsigolyákkal kapcsolódik. Az alsó végdarab bordaporccal kapcsolódik a szegycsonthoz. Így szilárd, de mégis rugalmas csontos váz védi a mellüreget. A mellkas hátulsó részén az utolsó bordák az előző bordaporchoz kötőszövet segítségével kapcsolódnak. A szegycsont három részből áll, elülső része a markolat, ami a szegycsont testében folytatódik. A szegycsont harmadik része valójában porcból épül fel, ez a lapátos porc. A mellső végtag a lapocka segítségével kapcsolódik a mellkasfalhoz. A lapockacsontot izmok fűzik a mellkashoz. A lapockacsont két lapos csontlemezből épül fel. A külső felületen a lapocka teljes hosszában egy csontléc fut. Ez a külső felületen egy elülső és egy hátulsó árkot hoz létre. A lapocka felső szélén lapockaporcot találunk. A karcsont jellegzetes felépítésű csöves csont. A felső végdarabon találjuk a karcsont fejét, amit nyak övez. A karcsont teste hosszant megnyúlt. Itt találjuk meg a velőüreget. A karcsont alsó végdarabja két nagy bütyköt alkot. Az alkar csontjai: az orsócsont és a könyökcsont. Az orsócsont hosszú csöves csont, amelynek felső végdarabja a fejet alkotja. Ez kapcsolódik a karcsont bütykeivel. A csont alsó végdarabja két ízületi felszínt alkotó ízületi hengerből áll. A könyökcsont felső végdarabja az orsócsonton túl nyúlva alkotja a könyöknyúlványt. Egyes vadfajokban pl. a kérődzőkben a könyökcsont teste elvékonyodik, és a szomszédos orsócsont testébe olvad. Más fajokban a könyökcsont teste jól fejlett. Az alsó végdarab e fajoknál az elülső lábtőcsontok által alkotott ízülethez kapcsolódik. Az elülső lábtőcsontok két sorban elhelyezkedő, megközelítőleg kocka alakú csontok. A mellső láb lábközép csontjai hosszú hengeres csontok. A húsevőknél 5 lábközép csontot találunk, míg a vaddisznónál az első hiányzik, így 4 csont számolható. A kérődző vadfajoknál a 3. és a 4. mellső lábközép csont egységes csonttá összenőve alkotja a főcsontot. Az ujjak csontjai rövid csontok. Ezekből 3 található meg egymás után, amelyek közül az utolsó ujjperc vadfajonként módosult. Kérődzőknél és vaddisznóknál csülökcsonttá, míg húsevőkben, ívben hajlott karomcsonttá alakult. A kérődző vadfajainkban a 3. és a 4. ujj utolsó ujjperce alkotja a csülök csontos vázát, a csülök csontot, amit kívülről szarutok fed. E vadfajoknál így a test a talajjal a 3. és a 4. ujjpercen keresztül érintkezik. A csülkös kérődző vadfajok esetében az állat nyomai a két fő ujj teherviselését mutatják. A húsevőknél a járás alkalmával, a talajjal az összes ujjperc érintkezik. Így e vadfajoknál az ujjak nyomai rajzolják ki az állat nyomát. A nyomban a 5

37 kutyafélék esetében a karom is felfedezhető, míg macskaféléknél mivel ezek a karmukat a járás során visszahúzott állapotban tartják csak az ujjak nyomata látszik. A vadmacskánál tehát rendes körülmények között a karom nyoma nem fedezhető fel. A hátsó végtag kapcsoló öve a medencecsont, amelyet három csont alkot, a fancsont, a csípőcsont és az ülőcsont. E három csont közös találkozási pontjában alakul ki az ízületi vápa. A medencecsont védi a medenceüregi szerveket a mechanikai behatásoktól, továbbá a csontos szülőút kialakításában játszik fontos szerepet. A hátulsó végtag medenceövhöz kapcsolódó csontja a combcsont. A felső végdarabja alkotja a combcsont fejét és a nagy forgatót. A combcsont fejét a nyak övezi. A combcsont teste kissé lapos, henger alakú. A combcsont alsó végdarabja porccal fedett ízületi hengert alkot, itt egy árok fut. A térdkalács a combcsont hengerén sikló csont. A szár csontjait a sípcsont és a kapocscsont alkotja. A sípcsont hosszú, csöves csont. A felső végdarabja széles, rajta két ízületi felülettel fedett bütyök található. A sípcsont testén fut a sípcsonti taraj. A csont alsó végdarabja, ízületi felületei segítségével kapcsolódik a lábtőcsontokhoz. A kapocscsont kisméretű, hosszant megnyúlt csont, aminek felső, kiszélesedő része a fejet képezi. A csont testét kérődző vadfajokban szalag rögzíti. A hátulsó lábtő csontjai a csánkcsontok bonyolult felépítésű, összetett ízületet alkotnak. A hátsó lábtő három sorba rendeződő, összesen 7 csontból áll. A hátulsó lábvég csontjai hasonló módon épülnek fel, mint az elülsők. A fej csontjait az arckoponya és az agykoponya csontjai alkotják. Az arckoponya csontjai az orrüreg (és annak melléköblei) és a szájüreg alkotásában vesznek részt. Az agykoponya csontjai a koponyaüreget és a dobüreget fogják közre. Az agykoponya alapját a nyakszirtcsont alkotja. A nyakszirtcsontnak van két bütyke, ami az első nyakcsigolyához kapcsolódik. Az ékcsont is az agykoponya alapjának felépítésében vesz részt. Ez a csont az agykoponyát alkotó legtöbb csonttal összeköttetésben áll. Az agykoponyát elöl, az orrüregtől a rostacsont választja el. E csont áttört lemeze az orrüreg felé domború, míg a koponyaüreg felé homorú, s a rajta lévő lyukakon keresztül haladnak át a szagló-idegrostok. A rostacsont az orrüreg felé vékony csontlemezekből felépülő (szivarszerűen feltekeredő) egységeket formál, ez az ún. rostatömkeleg. A falközötti csont kisméretű, sarló alakú csontocska, ami a falcsonthoz és a nyakszirt csonthoz kapcsolódik. A falcsont lapos, tömör csont, ami vaddisznóban L-alakú, míg húsevőkben csészére emlékeztető. A falcsont a nyakszirtcsont és homlokcsont között helyezkedik el, és a koponyatetőt alkotja. A homlokcsont a falcsont és az orrcsontok között található. E csontban van a terjedelmes homlokcsonti öböl. A halántékcsont két részből áll: a halántékcsonti 6

38 pikkelyből és a sziklacsontból. Ez utóbbi csont további két részből áll: sziklai részből és a dobűri részből. Az arckoponya orrüregi részét felülről határoló csont az orrcsont. A csont külső felülete domború, belső felülete homorú. Az orrcsont elülső hegyes része az orrcsonti nyúlványt képezi. A könnycsont kicsi páros csont, a szemgödör elülső részét alkotja. Kérődzőkben a könnycsont szemgödri szélén apró nyúlvány található. A csont belső felülete az orrüreg alkotásában vesz részt. A járomcsont az arckoponya hátulsó részén a szemgödör és az arckoponya alkotásában vesz részt. Az állcsont teste négy felületet tartalmaz: arci-, ékszájpadlási-, orrüregi-, és szemgödri felület, s három nyúlványa van. A fogmedri nyúlvány a zápfogakat foglalja magába. A szájpadlási nyúlvány a szájüreget választja el az orrüregtől. A járomcsonti nyúlvány az állcsonti öböl alkotásában játszik szerepet. Az állközötti csont az orrüreg bejáratát határolja, a kemény szájpadlás csontos vázának egy részét képezi. A szájpadláscsont L-alakú csont, amelynek van egy vízszintes- és egy függőleges lemeze. A röpcsont kisméretű csont, aminek szabadon álló vége egy horog alakú nyúlványt képez. Az ekecsont az orrüreg alapján végigfutó csontlécet alkotja. Az orrkagylók orsó alakú, papír vékonyságú, felcsavarodott csontlemezek. Az orrüreget az orrsövényporc osztja ketté. Ez a porc a rostacsont felöl az állatok (különösen az őz) korának előrehaladtával meszesedik. Így az őzben igen jól fel lehet használni a korbecslésre, ha a koponya kifőzése során nem távolították azt el az orrkagylókkal együtt. A szájüreg alkotásában a két ággal rendelkező állkapocscsont vesz részt. A nyelv csontos vázát a nyelvcsont alkotja. Ennek a részei a nyelvcsont teste, a gégeszarv, a kis nyelvcsonti szarv és a függesztőkészülék. A muflonban a szarv csontos alapja a szarvcsont, amely a homlokcsont nyúlványa. Ez kezdetben tömör csont, majd később a növekedése során a homloküreggel közlekedő üreg alakul ki benne. A szarvas-félékben a homlokcsontról 5-9 cm-es csontnyúlvány ered. Ezen fejlődik ki minden évben az agancs. Az agancs látszólag tömör, apró kis járatokat és üregeket tartalmazó bőrcsont. A fejlődés kezdetén erekkel és idegekkel dúsan behálózott bőr, ún. barka fedi. Az agancs a fejlődés során a fajra és korra jellemző alakot és ágfelépítést vesz fel. A fejlődő agancs hosszmetszetében hat zóna különíthető el. Az agancsszár illetve az ágak csúcsi részén, élénken osztódó porcszövetet találunk. A második zónában az osztódó porcsejtek sorokba rendeződnek. A harmadik zónában a porcsejtek elfajulnak, ez a degenerációs zóna. A negyedik zónában a mészsók lerakódása már megfigyelhető. Az ötödik zónában a csontszövetre emlékeztető szerkezet látható. A hatodik zóna szöveti szerkezete az érett csontszövetre emlékeztet. A csontképződéshez szükséges tápanyagokat a dús vérérhálózat 7

39 szállítja. Ha megfogunk egy barkás agancsot, akkor érezhető annak magasabb hőmérséklete és a vérerekben áramló vér pulzálása, ami az élénk anyagcserét igazolja. A teljes fejlettségét elérő agancs bőrrétege elhal és leválik a csontos alapról. A hím állat ilyenkor gyakran cserjékhez, fiatal fák kérgéhez dörzsöli az agancsot, ami segíti az elhalt bőr eltávolítását, az ún. tisztítást. Ilyenkor a fák kérgéből felkenődő festékanyag illetve az elhalt, szétesett hámsejtekből és a vörösvértestekből kiszabaduló festékanyag (hemoglobin) színezi meg az agancsot. Az agancsnövekedés hormonális szabályozás alatt áll. A herében termelődő tesztoszteron serkentőleg hat az agancsnövekedésre. A here sérülése vagy daganatos betegségei növekedési zavart okoznak, ún. parókás agancs alakul ki. A szarvasfélék az agancsot évente levetik. A szaporodási időszak végén az agancs koszorúban a csontbontó sejtek aktivitása fokozódik. Így az agancs szárak súlya illetve egyéb mechanikai tényezők következtében a meggyengült csontos összeköttetésnél leválik a trófea. A madarak csontváz rendszerének felépítése kissé eltér az emlősökétől, funkcionálisan a repülő életmódnak megfelelően változott meg. A madarak fejének a csontjai szintén az arckoponya és az agykoponya csontokra tagolhatók. Jelentős eltérés az arckoponya csontjaiban a csőr csontos vázát képező csontok. A szemüreget alkotó csontok hatalmas üreget hoznak létre. A csigolyák alapvető szerkezeti felépítése megegyezik az emlősökével. A nyakcsigolyák száma nyári lúdban 17-18, míg a hátcsigolyáké 9, az ágyék-kereszt csigolyáké és a farok csigolyáké 7-8. A nyári lúdban 9 pár bordacsont alkotja a testüreg elülső részének a vázát. Ezek a csontok két oldalról lapított csontok. Hátrafelé egy kb. 1-1,5 cm hosszú nyúlvány kapcsolódik a szomszédos bordához. A madarak mellcsontja jól fejlett lapos csont, a testüreg elülső részében található szerveket védi, továbbá külső felületén a repülést segítő izmok tapadását teszi lehetővé. Itt egy jól fejlett taraj, a mellcsonti taraj található. A mellső végtag csontjait a vállöv kapcsolja a testhez, amely három csontból épül fel. A lapockacsont hosszú, kard alakú, lapos csont. A hollócsőrcsont vaskos, csöves csont. Madarakban a kulcscsont helyett, annak csak csökevényes maradványa (a procoracoideum) található meg. A kulcscsontot funkcionális értelemben a villacsont helyettesíti. A szárny csontjai közül az első a felkarcsont, amely hosszú, csöves csont. Az orsó- és a singcsont szintén hosszant megnyúlt, kissé ívben hajlott, csöves csontok. A kézközépcsontjai igen apró, tömör csontocskák. A kéztőcsontjai két végükön összeforrtak. Az ujjak csontjai szintén kisméretű, de kihegyesedő csontocskák. A hátsó végtag függesztőövét a medencecsont képezi. Ez egy lapos csontokból álló egységes csont, amely az emlősökétől eltérően alulról nyitott. A láb csontjai közül a combcsont szintén hosszant megnyúlt, csöves csont. A felső végdarabon található feje a medencecsont ízületi vápájába ízesül. Madarakban a sípcsont jól 8

40 fejlett, csöves csont, míg a kapocscsont a sípcsont oldalán elhelyezkedő vékony csontocska. A kapocscsont teste elvékonyodik és a sípcsont testének felénél, hegyben végződik. A csánk külön csontként nem szerepel, mivel a felsőrésze a sípcsonttal, az alsó része a lábközépcsonttal nőtt össze, ez utóbbi a csüdcsont, hosszant megnyúlt hengeres csont. A láb csontjait alkotó ujjak közül a számúak előrefele, míg az 1. hátrafele tekint. Az utolsó ujjperc csontja ívben hajlott csontként a karom vázát képezi. Madarakban jellegzetes, hogy az egyes csöves csontok üregébe a légzsákok benyomulnak, ezért ezeket a csontokat, ún. pneumatikus csontoknak nevezzük. A légzsákok a csontok, és általában a madártest fajsúlyát hívatottak csökkenteni. A CSONTOK ÖSSZEKÖTTETÉSEI Az állati szervezetet alkotó csontok kivéve a szarvas-félék szívcsontját és a húsevők péniszcsontját összeköttetésben vannak egymással. A csontok kapcsolata lehet szakadatlan és megszakított összeköttetés. A folytonos összeköttetés négyféle lehet: izmos, kötőszövetes, porcos és csontos összeköttetés. A izmos összeköttetés esetén a csontokat izmok kötik egymáshoz. Ez az összeköttetés mindig mozgékony. Ilyen típusú összeköttetés látható a bordák között. A kötőszövetes összeköttetésnek egyik formája a varrat. Ez esetben a csontok egyenetlen szélei igen keskeny porcos résszel vannak kapcsolatban. Ilyet találunk a fej lapos csontjai között. A beékelődés esetén a hasáb alakú csont, a megfelelő negatív mélyedésbe illeszkedik bele. A porcos összeköttetés alkalmával a csontokat porc réteg köti össze, ami lehet rostos porc vagy izületi porc. Ilyen alakul ki a bordacsont és a szegycsont között. A csontos összeköttetés a csontok között levő porc elcsontosodása révén alakul ki. Ilyen figyelhető meg például a keresztcsontban. A megszakított összeköttetés alakul ki a valódi ízületekben. Ezt két vagy több ízületi porccal fedett csont végdarabja hozza létre. A csont egyik végdarabján ízületi fej, míg a másik végdarabján mélyedés, az ízületi árok alakul ki. Az ízületet kívülről az ízületi tok fogja közre. Az ízületi üregben találjuk az áttetsző, sárgás, nyúlós ízületi folyadékot, ami mint egy kenőanyag biztosítja az ízület súrlódásmentes mozgását. Az ízületet ízületiszalagok erősítik meg. 9

41 VÁZIZMOK A vázizmok a csontos vázra épülve meghatározzák a test körvonalát. A csontokat, mint a mozgás passzív szerveit, illetve az ízületeket mozgatják. A vázizmok egyes testüregek falának alkotásában (mellkas fal, hasfal) vesznek részt. Az itt helyet foglaló izmok a légzésben illetve a has présen keresztül a bélsárürítésben és az ellésben nyújtanak segítséget. Az izom három részből áll: fej, has és farok. A tapadás a csontokhoz az izom feji, illetve farki végén keresztül valósul meg. Az izom has tartalmazza az összehúzódásra képes elemeket. Az izom alapegysége az izomrost, amely több száz izomsejtből épül fel. Ezeket az alaphártya övezi. A rostok mennyisége alapján is osztályozhatjuk az izmokat. Az izomrostokban gazdag izmokat ún. fehérizmoknak hívjuk, míg az izomrostokban szegény izom a vörös izom. Az előbbi típus gyorsabban és erőteljesebben képes összehúzódásra, míg az utóbbi lassabban, de kitartóbb munkát végez. Az izomrostok között kötőszöveti rostokat is találunk. Ezek a rostok az izom farki részét képező ínba mennek át. Ez tulajdonképpen selyemfényű, sárgás-fehér színű kevésbé rugalmas köteg. Emlősökben a bőrizmok vékony szalagszerű, világos színű izmok a bőr akaratlagos mozgatásában vesznek részt. Ezek az izmok a fejen, a nyakon és a törzsön helyezkednek el. A mellső végtag kapcsolóövének izmai nagyméretű lapos izmok. Az itt található izmok három csoportra oszthatók: lapockamozgató izmok, a mellső végtag előre vonó izmai és a mellső végtag hátravonói. A mellső végtag saját izmait testtájanként csoportosítjuk. A vállízület izmai a lapockát hüvelyszerűen körül veszik. A vállízületre hat izom fejt ki hatást, amelyek közül kettő nyújtja, míg négy hajlítja azt. Ezek az izmok a lapocka külső felületi képletein erednek. A könyök ízület izmai között az ízületet három izom nyújtja, és kettő hajlítja. Az orsócsont és könyökcsont közti ízületre két izomcsoport típus hat:- borintó izmok és hajintó izmok. A lábtő ízületre két nyújtó izom és két hajlító izom hat. Az ujjízületeket hosszú és rövid ujjhajlító és ujjnyújtó mozgatják. A hátulsó végtag kapcsoló övének izmai a gerincoszlopon erednek és a medencecsonton vagy a combcsonton tapadnak. Ezek az ún. ágyékizmok, amelyek a medence helyzetének szabályozásában és a gerincoszlop mozgatásában vesznek részt. Hátsó végtag saját izmai helyeződés alapján négy csoportot alkotnak: felső-, hátulsó farizmok, combközelítő izmok, mély csípőízületi izmok. A hátulsó lábtőízület nyújtói, a csánk izmok az ízületet 10

42 nyújtják. A hátsó végtag ujjízületeit három hosszú nyújtó izom, egy felületes ujjhajlító és egy mély ujjhajlító mozgatja. A gerincoszlop izmai hosszanti lefutású izmok, közülük a csigolyák felett futó izmok jól fejlettek, míg az alsó, a csigolya testen futó izmok gyengén fejlettek. A mellkas izmai több rétegben foglalnak helyet. Egyes izmok a belégzést, míg más izmok a kilégzést segítik. A has izmai a hasüreg falát alkotó, terjedelmes, lapos izmok. A külső ferde hasizom felületesen helyeződő, terjedelmes izom. Ennek az izomnak az erőteljes összehúzódása, nehezített légzés során a bordaív mentén futó barázdát, az ún. keh barázdát képezi. A belső ferde hasizom a külső alatt helyet foglaló, kisebb méretű izom. Az egyenes hasizom a hasfal alsó részét alkotó izom, míg a haránt hasizom a legmélyebben fekvő, vékony izomlemez. A hasizmok a hasfal alsó falának közép vonalában futó fehér vonalba térnek össze. A fejen található izmok a fej kontúrját alakítják ki. Az arcizmok az arcjáték, a mimika kialakításában játszanak szerepet, míg a rágóizmok a táplálék megragadásában, illetve annak feltárásában vesznek részt. A rágóizmok közül a közelítő izmok fejlettebbek, mint a távolítók. A rágás során a kérődzők a felvett táplálékot a jól fejlett őrlő fogak segítségével, a fogak rágólapjainak oldalirányú elmozdulása során aprítják fel. A mindenevők így a vaddisznó is a felvett táplálékot a jól fejlett állkapocs közelítő izmaival szétnyomja. A vadon élő madarak izomzata az életmódbeli sajátosságok alapján módosult. A repülni tudó madarak igen jól fejlett, a szegycsontról eredő és a szárny csontos vázán tapadó mellizmokkal (felületes- és mély mellizmok) bírnak. Ezek az izmok a szárnyak levonását végzik a levegőben. A jól repülő madárfajok éppen ezért kifejezetten fejlett mellcsonti tarajjal bírnak. A repülő mozgásnak több típusa ismert. Az egyenletes, lassú szárnycsapásokkal járó repülés: a lassú repülés. A gyors evező repülés alkalmával a lefelé irányuló szárnycsapások erőteljesek. Ilyen a récefélék, a fácán és a gerlefélék jellegzetes repülési módja. A cinege repülés hullámvonalra emlékezetet, amikor egy szárnycsapási sorozat után szárnyukat a testhez simítva siklanak. Ez utóbbi a pihenési szakasz. A sikló repülés alkalmával a szárnyakat kiterjesztve szinte izommunka nélkül repül a madár, amikor a repülési magasság fokozatosan csökken. A szitálás a vágómadár félék táplálékkeresés közben mutatott repülése. Ilyenkor az állat a szárnyaival előrefele irányuló csapásokat végez, miközben a farok tollait szétteríti. A tyúkalkatúak táplálék szerzését illetve a földön való mozgását a lábak jól fejlett nyújtó izmai segítik. A fácánban és a fogolyban jól fejlett, nagy izomhassal rendelkező izom a lábikraizom. Ennek az izomnak három része van, amelyek közül a két első a combcsontról, míg a harmadik a sípcsontról ered. Az izom farki része az Achilles-ínba folytatódik. 11

43 3. NAGY TESTÜREGEK Az emlősökben két nagy testüreget találunk, a mellüreget, illetve az egységes has- és medence üreget. A mellüreg a légzőkészülék szervrendszerét, továbbá a vérkeringés rendszerének központi szervét, a szívet foglalja magába. A mellüreg falát a testüreg felől savóshártya, a mellhártya fedi. Alatta a borda csontok, illetve a mellkas izmai találhatók. A mellüreg falának a következő rétegei a bőr alatti kötőszövet és a bőr. A mellüreget a has- és medenceüregtől a rekeszizom választja el. A has- és a medence üreg falát a testüreg felöl szintén savóshártya, a hashártya fedi. Ez alatt a hasfal izmai találhatók. A hasüregben az emésztőkészülék szervei foglalnak helyet. A medenceüregben helyezkedik el a vizeletelvezető rendszer és a nemi szervek. A madarakban nem különül el a mellüreg a hasüregtől. Itt egységes, savóshártyával bélelt, ún. mell-hasüreget találunk. A testüreg elülső részében foglal helyet a légzőkészülék és a szív, illetve a máj, a mirigyes és a zúzó gyomor. A hátulsó rész az emésztőkészülék további részét, és a húgy-ivari szerveket védi. A madarak testüregében savóshártya-, és emellett terjedelmes légzsákok vannak, amelyekbe a tüdőn keresztüláramló levegő jut. EMÉSZTŐKÉSZÜLÉK A gerinces állatok emésztőkészüléke előbélre, középbélre és utóbélre tagolódik. Az előbél a szájüreggel kezdődik, bejáratát az ajkak határolják, amelyek a táplálék felvételét segítik. A felsőajak az orrtájékkal összenőve az orrajaki tájékot alkotja. A vaddisznóban ez túrókarimává (orrkoronggá) módosult, amíg húsevőkben orrtükörnek hívjuk. Ezen a tájékon a bőr verejtékmirigyekkel gazdagon ellátott. A szájüregben a táplálék megragadását, aprítását a fogak végzik. A fogak a gyökerükkel kapcsolódnak az állcsont, az állközötti csont vagy az állkapocscsont fogmedreibe. Tejfognak azokat a fogakat nevezzük, amelyek a tejtáplálékról a szilárd táplálékra való áttérés után fokozatosan kiváltódnak az ún. maradó fogakra. A fogak lehetnek metszőfogak (i, I), szemfogak (c, C), előzápfogak (p, P) és valódi zápfogak (M). Ez utóbbiak esetében a tejfog sohasem figyelhető meg. A metszőfogak egy gyökerű, kúp alakú fogak. Ezek a fogak a zsákmány megragadásában, vagy a táplálék megfogásában játszanak szerepet. A kérődzők felső metszőfogsora hiányzik, helyette egy lemez, az ún. lamina dentalis alakul ki. A szemfogak vagy agyarfogak szintén egygyökerű, 12

44 egyes fajok hímjeinél (pl. a vadkannál) hatalmasra növő fogak. Az európai szarvas-félékben ezek a fogak lekerekítettek, gyöngyfogként (grandli) ismertek. Az őrlőfogak vagy zápfogak (amelyek tehát lehetnek előzápfogak és zápfogak) a táplálkozási stratégiának megfelőlen eltérő felületi kiképzésű rágólappal rendelkeznek. A húsevőkben a táplálék aprítását segítő tarajszerű kiemelkedések vannak a rágólapon. A mindenevőknél, a táplálékrészek szétpréselését segítő, gumókat figyelhetünk meg, míg növényevőknél a rostos növényi részek őrlését segítő redőket alkot a rágólap. A fogak a kor előrehaladtával, a táplálék minőségétől függően kopnak. Így a fogkopás mértéke a korbecslésben részben felhasználható. A különböző fogakból a szájüregben állatfajtól és táplálkozási stratégiától függően eltérő típusú fogazat épül fel. A fogak száma fajtól függően változik, ami a jellemző fogképletet adja, amelynek kialakulása a korosodás függvénye. A fogképletben a fogakat a tudományos nevük kis (tejfog) vagy nagy (maradó fog) kezdőbetűivel jelöljük. A kezdőbetű után egy szám mutatja, hogy az adott fogtípus melyik helyen áll a fogazatban. Így az I 3 -as fog a fogképletben a fogazatot elölről szemlélve felező síktól nézve a 3. metszőfog. A fogképletek ismertetésekor a fenti csoportosításban, az alsó és felső fogsorra különkülön adjuk meg a fogszámot. Pl.: a gímszarvas teljes fogazatképlete: = 34 Mivel a fogazat szimmetrikus elhelyezkedésű, ezért végül csupán az egyik oldal fogszámait szerepeltetjük a képletben. A gímszarvas szokásos, jobb oldali fogképlete = 34 Ebben az esetben a tört számlálójában a felső, nevezőjében az alsó fogak vannak, s először a metsző, majd a szem-, előzáp- és valódi zápfogak a sorrend. A fogakat magába foglaló csontokon tömött tapintatú, sima, élénk rózsa-vörös képletként találjuk az ínyt, amelynek élénk színét gazdag vérérhálózata adja. A táplálék felvételét és annak továbbjuttatását a garatba a nyelv segíti. A nyelv ezen túlmenően, a táplálék keverését is elvégzi. A nyelv az íz érzékelésben is fontos szerepet játszik a szemölcsei révén, amelyek morfológiájuk alapján lehetnek fonal alakúak, gomba alakúak, körülárkoltak és levelesek. Vadmacskánál a fonal alakú szemölcsök jól fejlettek és a nyelv gyöke irányába mutatnak. Az újszülött állatokban a nyelv segíti a tej kiszopását a csecsbimbóból. A szájüreg felső falát a szájpad határolja. A szájpad elülső részét, a kemény szájpadlást kollagén rostos 13

45 kötőszövet kapcsolja a csontos alaphoz. A kemény szájpad redőket képez. A lágy szájpad a kemény szájpad folytatása a garat irányában. Igen fontos szerepe van a nyelés alkalmával, amikor a szilárd táplálék útját elválasztja a levegő útjától. A szájüreghez tartózó képletek a nyálmirigyek. A nyálmirigyek emésztőenzimeket is tartalmazó váladékot választanak el. A nyál szerepe az emésztésben igen fontos; a táplálékhoz keveredve segíti az ízanyagok kioldódását, és ezzel az ízlelésben tölt be szerepet. A táplálékhoz keveredő nyál a falatot sikamlóssá téve a nyelést segíti elő. A nyálban található enzim a nyál amiláz már a szájüregben megkezdi a szénhidrátok bontását. A nyál a kérődzőkben nagyon fontos szerepet tölt be a bendő savas ph-jának közömbösítésében. A kiválasztódó lúgos kémhatású (7,5-8 ph) nyál a bendőbe kerülve az ott képződő, illózsírsavak okozta savas kémhatást közömbösíti. A kérődzőkben a nyálnak igen magas a karbamid koncentrációja is, amiből a bendőben élő mikrobák ammóniát hasítanak le, amit más mikrobák a saját fehérjéik előállításához használnak fel. A kérődzőkben nagy mennyiségű nyál termelődik. A garat nyálkahártyával bélelt, izmos falú, csőszerű szerv. A funkcióját tekintve két fontos része van: a nyelő garat és a légző garat. Így a nyelés, illetve a levegővétel során a garat működését akarattól független reflexek irányítják. A garat falában az immunvédelmet biztosító nagy nyiroktüsző-halmazok vannak. Ezek gyűrű alakban foglalnak helyet a garat falában (Waldeyer-féle lymphás torokgyűrű). A nyelőcső hosszú, izmos falú csőszerű képlet, amely a garatüreget köti össze a gyomorral. A legfontosabb szerepe a táplálék tovább juttatása a gyomorba. A gyomor az előbél végső szakasza. Az emésztésben állatfajtól függően más és más szerepet tölt be. Minden fajban közös a tápláléktároló szerepe. A kérődző állatfajokban a táplálék gyűjtésén és feltárásán túl fontos mikrobiális emésztés is történik a bendőben. A gyomor lehet egy- és többüregű. A többüregű gyomor a kérődző vadfajokra jellemző. A gyomor nyálkahártyája lehet bélcsői típusú és lehet vegyesen bélcsői és nyelőcsői típusú. Így beszélhetünk együregű egyszerű gyomorról, amikor a gyomornak egy ürege van, és azt csupán egyrétegű hengerhám fedi, nyálkahártyájában emésztőenzimeket termelő mirigyek vannak Ez a típusú gyomor a húsevőkre jellemző. Ismerünk együregű összetett gyomor típust is, amikor a gyomor nyálkahártyájának nyelőcsői részét el nem szarusodó többrétegű laphám borítja és benne mirigyek nincsenek, míg a többi részen hengerhám borítja és abban mirigyek találhatók. Amikor több üreg található és ezek nyálkahártyája eltérő akkor beszélhetünk többüregű összetett gyomorról, amely a gímszarvasra, a dámszarvasra, az őzre és a muflonra jellemző a hazai vadfajaink közül. A többüregű összetett gyomor részei: bendő, recés, százrétű, oltógyomor. A bendőt, a recést és a százrétűt előgyomroknak nevezzük. A bendő két nagy vakzsákkal rendelkező, terjedelmes gyomor. Őzben 5-6, gímszarvasban liter is 14

46 lehet a bendő térfogata. A bendő nyálkahártyáján szürkésfehér színű, 1-2 cm-es hosszúságú, kötőszövetes vázzal rendelkező papillák találhatóak. A recés gömb alakú előgyomor, melynek a nyálkahártyája szürkésfehér színű. A nyálkahártyán a mézeslép sejtjeire emlékeztető felszíni alakulás látható. A százrétű, vagy leveles gyomor a recésnél kisebb, szintén gömb alakú gyomor részlet. A nyálkahártya lapszerűen egymásra fekvő redőket képez, amelyeken apró kis papillaszerű kiemelkedések láthatók. Az oltógyomor hosszant elnyúlt zsákszerű, melynek nyálkahártyáján harántirányú nyálkahártyaredők futnak. Az oltógyomor nyálkahártyája bélcső típusú egyrétegű hengerhám. Az együregű gyomor nyálkahártyájában mirigyek találhatóak. A cardiamirigyek elágazó végkamrájú mirigyek, amelyek váladéka mucinosus jellegű. Vaddisznóban a cardia tájékon csak egy keskeny sávban vannak jelen ezek a mirigyek. A fundusmirigyek kevéssé elágazó mirigyek. A mirigytest hámja fedő- és fősejtekből épül fel. A fedősejtek a sósavat elválasztó sejtek, a fősejtek a pepsinogén termelésében játszanak szerepet. A pylorusmirigyek rövid, kanyarulatos lefutású mirigyek, amelyek a mucinhoz hasonló anyagot termelnek. A gyomorban attól függően, hogy milyen állatfajról van szó más és más emésztési folyamatok zajlanak. A húsevők és a mindenevők gyomoremésztése során a gyomormirigyek fedő- és fő sejtjei által termelt sósav és pepszinogén a gyomor üregébe kerül. Az inaktív pepszinogént a sósav aktív pepszinné alakítja. A pepszin, a savas közegben a fehérjéket hasítja aminosavakra. A sósavtermelést a bolygó ideg által beidegzett gyomor terület nyálkahártyájában termelődő gastrin nevű hormon serkenti. A sósavnak szerteágazó szerepe van. A már megismert pepszinogén aktiválásán túlmenően erősen csökkenti a gyomortartalom kémhatását. Ez a kémhatáscsökkenés a gyomorba került baktériumok nagy részét elpusztítja. A kérődzők előgyomrában már sokkal bonyolultabb emésztési folyamatok játszódnak le, amelynek legfontosabb szereplői a bendőprotozoák és a bendő normál flórájához tartozó baktériumok. A kérődzőknél a rostok feltárását a legelés után, a pihenés alatt történő felböfögés, majd a falat újra megrágása segíti. Ezt kérődzésnek nevezzük. A gímszarvas a legelés után kb. 1 órával kezdi a kérődzést. A növényi rostok alapanyagát egyes baktériumok és csillós véglények sejten kívüli enzimeik révén bontják illó zsírsavakra (tejsavra, vajsavra, ecetsavra, propionsavra), szén-dioxidra és metánra. A két utóbbi gáztermészetű termék a bendő felső vakzsákjában gyűlik össze, ahol a felhalmozódó gáz a bendőfal mechanoreceptoraira fejt ki hatást. Ennek eredményeként a gáz a bendőzsák részleges izommunkája segítségével a nyelőcsövön keresztül böfögés révén távozik. Az illózsírsavak mint a kérődzők fontos energiaszolgáltatói a bendőfalon keresztül felszívódnak és a vérpályába kerülnek. Rendes emésztési folyamatokban a tejsav igen kis mennyiségben 15

47 képződik. A táplálékkal bekerült növényi fehérjéket egyes baktériumok lebontják, és eközben ammóniát szabadítanak fel. A felszabaduló ammóniát más baktériumok a saját baktériumfehérjéiknek a felépítéséhez használják fel. A növényi táplálékkal bekerülő telítetlen kötéseket tartalmazó zsírsavakat a baktériumok telítik. A bendőben lejátszódó bakteriális tevékenység során a mikrobák különböző vitaminokat is termelnek. A legfontosabb a B-vitamin-csoport, amely fedezi az egészséges kérődző vitamin igényét. Az emésztés során a részben feltárt növényi részek és a mikroorganizmusok az előgyomrokból az oltógyomorba kerülnek, ahol már az együregű gyomoremésztéshez hasonlóan zajlik a táplálék további feldolgozása. A vékonybél kezdeti szakasza az epésbél, amely a kérődzők kivételével patkó alakban görbült. Ide önti váladékát, az epét a máj és a hasnyálat a hasnyálmirigy. Az epésbél kezdeti szakasza a kérődzőkben S alakú görbületet ír le. A középbél leghosszabb szakasza az éhbél, amely az elhullást követően végzett boncoláskor, a legtöbb esetben üres. Innen kapta a bélszakasz a nevét. Vadon élő kérődzőkben ez a bélszakasz sok apró kaccsal körül fogja a vastagbélkorongot a hasüreg jobb oldalán. Az éhbéltől nehezen elkülöníthető szakasz a csípőbél, amely rövid, egyenes bélszakasz. A vékonybél teljes hossza gímszarvasban 25 m körül van. A vékonybél felszínét a kesztyűujjszerű bélbolyhok növelik, megfelelő felszívó felületet biztosítva. Ezek a bélbolyhok 0,5-1,5 mm hosszúak és 0,2-0,8 mm átmérőjűek. A vékonybélben lezajló emésztési folyamatok alapvetően minden emlős fajban hasonlóak. A vékonybélben történik a tápanyagok felszívódásra alkalmas egységekké való lebontása, illetve maga a tápanyag felszívódás. A hasnyálmirigy termeli a szénhidrátbontás enzimét a hasnyál amilázt, a zsírbontás enzimét a hasnyál lipázt és a fehérje bontás enzimeinek inaktív előalakjait (tripszinogént, kimotripszinogént, prokarboxipeptidázt). Az összetett szénhidrátok bontását a hasnyál amiláz kezdi meg, majd később a bélbolyhok hámsejtjeinek a membránjába ágyazott enzimek monoszacharidokká hasítják a di- és poliszacharidokat. A jól felszívódó monoszacharidok (glükóz, fruktóz és laktóz) az epésbélből és az éhbél kezdeti szakaszában szívódnak fel. A kérődzők vékonybelében kevésbé jelentős a szénhidrátok emésztése, mert a bendőben a rostok és a szénhidrát nagy része illózsírsavvá alakul. A fehérjék emésztés során a fehérjék di- és tripeptidekké illetve aminosavakká bomlanak le. Az aminosavak felszívódási sebessége kisebb, mint a két-három aminosavakból álló peptideké. A zsírok emésztésében a hasnyál lipáz mellett a máj által elválasztott epének is jelentős szerep jut. Az epe az epesavai segítségével kisebb cseppekké hasítja a nagy zsírcseppeket. Így a lipáz enzim nagyobb felületen fejtheti ki a hatását. A zsírok a bomlás során a zsírsavakra és a 2-monogliceridekre esnek szét, melyek az epesavval sókat, ún. micellákat alkotnak. Ezek segítenek a vékonybélbeli felszívódásban, melynek fő helye az epés és a csípőbél. A máj sötét barnás-vörös, nagyméretű szerv. A szarvas-félékben kevésbé lebenyezett, míg a vaddisznóban két fő és több kisebb lebeny alkotja. A májnak két felülete van: a rekesz felé tekintő, domború, rekeszi felület, a gyomorra és a vékonybelekre fekvő, homorú, zsigeri 16

48 felület. A zsigeri felületen találjuk a májkaput, ahol a vékonybélből felszívott táplálékot szállító portális vérkeringés erei és a májat tápláló erek lépnek be. Ugyanitt lép ki az epét elvezető epevezető. A májnak szerteágazó funkciója van, amit az alábbiakban csoportosíthatunk: 1. A felszívott tápanyagok átalakítása és részben a raktározása. 2. A szervezetben keletkező, illetve az emésztőcsőből felszívódó egyes toxikus anyagok lebontása. 3. Az epeelválasztás a bélcsőben segíti a zsírok felszívódását. 4. Egyes vitaminok szintézise és tárolása 5. A magzati korban részben itt történik a vérsejtek képződése. A hasnyálmirigy a vékonybél kezdeti szakaszának, az epésbélnek az U alakú íve mellett foglal helyet. A hasnyálmirigy halvány rózsa-vörös színű, erősen lebenyezett szerv, amelynek két funkcionálisan eltérő része van: az emésztő nedveket elválasztó, exocrin funkciójú rész és a vércukorszint szabályozásában szerepet játszó, hormonokat termelő, mikroszkopikus méretű szigetek (Langerhans-szigetek). A szervben található mirigyvégkamrák végzik az enzimek termelését. A váladékot, a hasnyálat a mirigyből a vékonybél kezdeti szakaszához térő vezetékek juttatják a bélcsőbe. A vastagbél a vakbélre, a remesebélre és a végbélre osztható. A vakbél zsák alakú szerv. A ló- és a nyúlfélék igen jól fejlett vakbéllel rendelkeznek. A vakbél falán nyúlfélékben haránt irányú nyálkahártyaredők vannak, amelyek a felszívási felületet növelik. A húsevőkben igen gyengén fejlett, kicsi üreggel rendelkező vakbelük van. A nyúlfélékben a vakbélről egy kb. 10 cm hosszúságú, sima falú, üreges szerv, a féregnyúlvány ered. A remesebél változó méretű és lefutású a vastagbélszakasz. Vaddisznóban kb. 3 m hosszú bélszakasz méhkasszerűen kettős spirálban feltekeredett. A vadon élő húsevők e bélszakasza U alakú képződmény. A vadon élő kérődzők remesebele egy centrifugálisan, majd centripetálisan csavarodó szakaszból épül fel. A végbél a vastagbél rövid, egyenes lefutású szakasza, aminek a bélsár időszakos gyűjtése és tárolása a fő funkciója. A vastagbélemésztés a vadfajok táplálkozási szokásaitól, illetve a táplálék rosttartalmától függően eltérő. A kérődzők rostemésztése a bendőben történik, így a vakbelük gyengén fejlett. A húsevők alacsony rost tartalmú táplálékának az emésztése a gyomorban és a vékonybélben történik. A nyúlfélék a táplálék rosttartalmát a jól fejlett vakbélben tárják fel. Itt a vakbélben és a remesebélben élő baktériumok a rostokat lebontva, illózsírsavakat szabadítanak fel. A rostemésztés mellett jelentős a B-vitaminok és a K-vitamin szintézis is. A vastagbélben történik a víz és egyes sók felszívódása is. A vastagbél végső szakaszában történik meg a bélsár formálódása. Itt veszi fel a fajra jellemző alakját (pl. nyúlfélékben bogyó alak). A nyúlfélékben jellegzetes az ún. 17

49 éjszakai, vagy lágybélsár képzés. Ez tulajdonképpen a vakbélben képződő nagy baktérium fehérje és vitamin tartalmú bélsár golyó füzér cökotróf amit nyálkaréteg véd. Ezt a nyúl az ürítés után, a végbélnyílásból közvetlenül elfogyasztja (cökotrófia) és a vékonybél emésztés során hasznosítja. A madarakban a garatüreg és a szájüreg egymástól nem határolódik el, s nem alakult ki a lágy szájpad sem. A csőr alsó és felső kávából áll, amely a táplálék felvételén kívül, a testápolást és a fészeképítést, illetve az utódok gondozását is segítő szerv. A madarak szájpadlása szaru kúpocskákat tartalmaz, amelyek a halevő fajoknál (pl. kárókatona) jól fejlettek. A kemény szájpadláson találjuk a hosszant megnyúlt a galambalkatúakban egységes, míg a többi rendnél az ekecsont által kettéosztott hátsó orrnyílást. A madarak nyelve alig tartalmaz izomelemeket. A tyúkalkatúaknak és pintyféléknek lapított, kúp alakú nyelve van. A récefélék nyelve a cipőtalpra emlékeztető képlet, amelynek szélén a csőr szarulemezei közé illő szaru lécek vannak. A madarak nyelve nem tartalmaz ízlelő bimbókat, és nem találunk egységes nyálmirigyeket. A nyelőcső tágulékony, izmos falú szerv, amelynek két szakasza van: egy hosszú nyaki szakasz és egy rövid törzsi szakasz. A begy a madarak által felvett táplálék időszakos tárolására, illetve puhítására szolgáló izmos falú, tágulékony zsákszerű szerv. A réceféléknek és a ludaknak nincs begyük, helyette a begy funkcióját a nyelőcső orsószerűen kitágult szakasza az álbegy látja el. A begy hámja galambfélékben a fiókanevelési időszak első napjában a begytej képzésében vesz részt. A begy hámsejtjei zsíros elfajulást szenvednek, majd leválnak, és a félig emésztett begytartalomhoz keveredve a fiókák számára könnyen emészthető energia- és fehérjedús táplálékot biztosítanak. A madarak gyomra két részből áll: a mirigyes gyomorból és a zúzógyomorból. A mirigyes gyomor orsó alakú szerv, amelynek nyálkahártyája felületes- és mély propriamirigyeket tartalmaz. A mirigyes gyomor által termelt enzimek (sósav és pepszinogén) a zúzógyomorban és a vékonybélben fejtik ki hatásukat. A zúzógyomor magevő madarakban jól fejlett izomréteggel bíró szerv. A zúzógyomor nyálkahártyája szürkésfehér színű, finoman ráncolt. A nyálkahártyához szorosan kapcsolódik a pergamenszerű szaruréteg, amely halványsárga színű. A zúzógyomor üregében apró kavicsok, zúzókövek (gasztrolitek) is vannak, amelyek a gyomor izomzatának a mozgása során szétzúzzák a felpuhult magvakat. A ragadozómadarak zúzógyomrának izomrétege gyengén fejlett, maga a zúzógyomor zsákszerű képlet, benne nem találunk kavicsot. A zúzógyomor speciális feladata e fajok esetében a köpetképzés. A madarak bélcsövének kezdeti szakasza a vékonybél szintén három szakaszból épül fel. Az első szakasz az epésbél U alakú kacsot formál, amelynek két szára között találjuk a hasnyálmirigyet. Madarakban két lebenye van a hasnyálmirigynek, amely homogén szerkezetű, szürkés- 18

50 rózsaszínű szerv. Szintén van exokrin funkciójú része (emésztő enzimek termelése) és endokrin funkciójú része (Langerhans-szigetek). A tyúkfélékben az éhbél kacsot vető része a vékonybélnek. A lúdalakúakban és a halevő madarakban a bélszakasz 8-9 kacsot vet, amelynek bélfodra zsírral gazdagon átszőtt. A csípőbél rövid, egyenes lefutású bélszakasz, mely mellett a vakbelek futnak. A vastagbél a vakbélből és a remese-végbélből áll, ami a kloakába torkollik. A vakbél madarakban páros szerv. A magevő énekesmadarakban, a dögevő madarakban, a galambalakúakban, a halevő madarakban, a sólyomalakúakban és a bagolyalakúakban csökevényes, 1-2 cm hosszú csupán. A tyúkalakúaknak és a lúdalakúaknak jól fejlett páros vakbele van, amelyeket a csípőbélhez lapos szalag rögzíti. A remese-végbél a vastagbél rövid, egyenes lefutású szakasza. Ennek a bélszakasznak a felületét is bélbolyhok növelik. A madarak húgy- és nemi szervei, illetve az emésztőkészülék három részre tagolódó üreges szervbe, a kloakába nyílik. Ennek a felső falában találjuk meg a Fabricius-féle tömlő nyílását is. A madarak mája jól fejlett, barna-vörös szerv, amelynek két nagy lebenye van. A máj szegycsonti felülete domború, míg a zsigeri felületen találjuk a májkaput. Itt foglal helyet az epehólyag, amely vízcsepp alakú, zöldes-barna színű, hártyás falú szerv. Az epehólyag a máj által termelt epét gyűjti és tárolja. A galambalkatúaknak nem fejlődött ki az epehólyagja, helyette az epevezető vezeti el az epét az epésbélbe. 4. LÉGZŐKÉSZÜLÉK A légzőkészülék két funkcionálisan elkülönülő részből épül fel: légutak és a gázcsere helye, a tüdő. Az emlősök légzőkészülékének kezdeti szakasza az orrnyílás és az orrüreg. Az orrnyílások fajra jellemző, vaddisznóban kör-, rókában, farkasban, kutyában vízcsepp-, muflonban elfektetett S alakúak. Az orrnyílások hámja elszarusodó többrétegű laphám, amely verejtékmirigyekben gazdag. Az egészséges állat orra nedves tapintatú. Az orrüreg csontos vázból álló, páros része a légutaknak, amely összetett funkciót lát el. Tovavezeti a levegőt a légző garatba. A belélegzett levegőt eközben felmelegíti, növeli a páratartalmát és megszűri a nagy szemcseméretű lebegő anyagoktól. A levegőben található illat molekulákat az orrüreg felső falán található szaglóhám érzékeli. A nyálkahártyában, mely többmagsoros csillós hengerhám mirigyek vannak. Az orrüreget az orrsövény választja ketté. A levegő további útja a légzőgaraton át a gégébe vezet, amely gégeporcokból épül fel. A legnagyobb porc a pajzsporc, ami a gége alsó falát képezi. A pajzsporc a kor előrehaladtával 19