Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet. Szerkesztette/írta: Dr. Szórádi Tibor PhD - Farkas Sándor

Átírás

1 Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet KUTYATENYÉSZTÉS Szerkesztette/írta: Dr. Szórádi Tibor PhD - Farkas Sándor Hódmezővásárhely 2008.

2 Kutyatenyésztés

3 Kutyatenyésztés Tartalomjegyzék 1. Bevezetés A kutya származása és háziasítása A kutya anatómiája és felépítése A kutya rendszertani helye az állatvilágban A mozgásszervek rendszere A csontváz, mint a mozgás passzív szerve Az izomzat, mint a mozgás aktív szerve A kutya mozgása Állás Fekvés Ülés Az emésztőkészülék A légző készülék A húgyszervek A nemi szervek A keringési rendszer Az idegrendszer Az érzékszervek Szaglás Látás Hallás Fájdalom Tapintás Ízlelés Az érzékelési sorrend A belső elválasztású mirigyek A kültakaró A kutya viselkedése A kutya viselkedésformái A kutyák öröklött mozgásmintái (ÖMM) A kutya gyakoribb viselkedési zavarai A kutyák viselkedését befolyásoló kritikus időszakok Az ösztönök A szaporodási ösztön A zsákmányszerző ösztön A falkaösztön A territoriális ösztön A kutya viselkedésformái A kutyafajták FCI szerinti csoportosítása A kutya tartása és táplálása A kutya tartása A kutya táplálása A kutya táplálásának alapelvei A kutya táplálóanyag-szükséglete Etetési tanácsok A vemhes szukák táplálása A szoptató kutyák táplálása A kutyakölyök táplálása

4 Kutyatenyésztés A növekvő, elválasztott kutyák táplálása Felnőtt, mérsékelt aktivitású kutyák táplálása Munkavégző kutyák táplálása Idős, egészséges állatok táplálása A kutya gondozása, ápolása A kutya tenyésztése A tenyésztéshigiénia jelentősége a kutyatenyésztésben Citogenetikai alapfogalmak A tulajdonságok öröklődése A minőségi tulajdonságok öröklődése A mennyiségi tulajdonságok öröklődése A szőrzet színének és minőségének genetikája A kutyatenyésztés célja és feladatai A szelekció lehetőségei a kutyatenyésztésben A szuka tenyészértéke és becslése A kan tenyészértéke és becslése A tenyészpár A kutyatenyésztés módszerei Idegen párosítás ( vérfrissítő keresztezés) Beltenyésztés (rokon- és vonaltenyésztés) A kutyatenyésztés gyakorlata A törzskönyvezés A fajtastandard A kutya küllemi bírálata és a kutyakiállítás A bírálat A bírálat helyes módszerei A kutya testtájékai Testméretek felvétele A kutya testtájainak bírálata A kutya mozgásának bírálata A kutyakiállítás A kutya szaporítása A szuka szaporodásbiológiája A kan szaporodásbiológiája Tenyészkanok andrológiai vizsgálata A szaporítással kapcsolatos teendők: a pároztatás A kutya mesterséges termékenyítése Ivartalanítás (miskárolás, kasztrálás) A kutyakölykök mesterséges fölnevelése A kutya nevelése Szoktatás Zajok és zörejekhez szoktatás Felvillanó és egyéb mesterséges fényhez szoktatás Névhez és behívó jelhez szoktatás Szoba és kennel tisztasághoz szoktatás Nyakörvhöz és pórázhoz szoktatás Járművek és idegen emberekhez szoktatás Élő környezethez szoktatás Idegen vadászkutyákhoz és a vadon élő állatokhoz szoktatás Játékos apportírozáshoz szoktatás A nevelés

5 Kutyatenyésztés Fiatalkori rossz szokások Ok nélküli állandó ugatás Rágcsálás Felugrás Dögbe, fekáliába, más állatok ürülékébe hempergés Koldulás Az étel, csont, a zsákmány elrejtése, elásása Ásás, kaparás, kerítésharapdálás Engedetlenség Figyelmetlenség A tanítás A kiképzés Alapkiképzés Behívás Ültetés Követés lábnál vezetéken és szabadon Lábhoz kerülés Előre küldés Hasaltatás, fektetés, elfektetés A tárgy elhozás A kutya betegségei és betegségterjesztő szerepe A betegségek megelőzése A legfontosabb betegségek ismertetése Vírusok okozta betegségek Baktériumok okozta betegségek Állati élősködők Egyéb betegségek, sérülések A kutya életkora Az Európai Tanács által elfogadott háziállatok (kutyák) védelméről szóló Európai Egyezmény fontosabb előírásai Az ebtartásra vonatkozó hazai jogszabályok Bejelentési kötelezettség, nyilvántartás Ebtartási szabályok a közterületen, lakóingatlanok közös használatú területein Ebtartási szabályok a lakóingatlanok belül Állatvédelmi rendelkezések Közegészségügyi és állategészségügyi rendelkezések A kutya 10 kérése az emberhez Felhasznált és ajánlott irodalom

6 Kutyatenyésztés Csak annak a nemzetnek van jövője, mely megbecsüli önmagát. Csak az a nemzet becsüli meg önmagát, mely megbecsüli értékeit. Szeressük és becsüljük meg a magyar kutyát. (dr. Szilvágyi Benárd Ágost) 1. Bevezetés A kutya jelentős helyet foglal el az emberiség életében, hisz az ember társaként észrevétlenül is a civilizációk és társadalmak mindenütt jelen lévő résztvevője. A több ezer éves együttélés, az ember állandó nevelése és kiválogató tevékenysége a kutya értelmi fejlődéséhez is hozzájárult. Az így kialakult kapcsolat szorosságára jellemző, hogy a kutya sajátos jellemvonásai és értelmi képességei csak az ember környezetében alakulnak ki teljes mértékben. A kutyát tekinthetjük kedvenc állatnak, de a vadászat, a sport, a vakvezetés, a mentés, a bűnüldözés, és a vagyonvédelem fontos részeseként az ember nélkülözhetetlen segítőtársának is. Még haszonállatként is elfogadhatjuk, hiszen a különféle, több százas nagyságrendű fajtáinak szaporítása és tenyésztése jövedelemforrásul is szolgálhat. Azonban az élő állat nemcsak szobadísz vagy egy bizonyos tárgy az ember otthonában, kertjében, gazdaságában, nemcsak őrző, vadászó, avagy luxustárgy, hanem mindez együttvéve is, de főleg elsősorban élőlény. Önálló, egységes szervezet abban a hosszú fejlődéstörténeti sorozatban (evolúció), ahol az állatvilág minden tagjának és csoportjának megvan a maga meghatározott helye és igénye. A kutya ebben a sorozatban alapvetően kitűnik azzal a magatartásmódjával, amely egyedül rá jellemző az állatvilágban az önként vállalt kötelezettséggel. A kutya más szempontból is egyedülálló az állatvilágban, hiszen ő az egyedüli faj, mely az irányítást bármikor átveszi és visszaengedi az embernek. Gondoljunk csak a vakvezető kutyákra, melyek a gazdájuk bármely parancsát bármilyen helyzetben végrehajtják, ugyanakkor, ha a gazda az adott szituációban helytelen parancsot ad képes azt felülbírálni, átvenni az irányítást (pl.: zebrán történő átkelésnél a gazda tovább parancsot ad, miközben jön egy autó, a kutya az irányítást átveszi, és nem engedi továbbmenni a gazdáját). A kutya és az ember kapcsolata ma már elszakíthatatlan mindkét fél részéről, s mint ilyenek következetesen igényesek mindkét oldalról, vagyis az együttélés kölcsönös kötelezettségekkel jár. E kötelezettségeket sokkal inkább szokta teljesíteni a kutya a gazdájával szemben, mint az ember a kutyája iránt. 1

7 2. A kutya származása és háziasítása A kutya nagy valószínűséggel az ember elsőként háziasított állata. Maga a háziasítás folyamata sajátos, a történelem előtti időkben zajlott, az időpontjára és folyamatára vonatkozó részletek nagyon ellentmondóak. A részletek vizsgálatához legalább évvel vagy még ennél is korábbi időszakra kell visszanyúlni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy amikor a vadászó-gyűjtögető ember áttért az egyszerű mezőgazdasági kultúrák kialakítására, és immár környezetének tudatos megváltoztatására törekedett, a háziállatok legtöbbje így a kutya is megjelent környezetében. Őslénytani adatok igazolják, hogy az első kutyaszerű lény a pliocén korban, kb. 5 millió évvel ezelőtt jelenhetett meg. A pleisztocén időszakban úgy 3 millió évvel ezelőtt belőle a primitív farkas (Canis etruscus) alakulhatott ki, amely számos, ma is meglévő faj, többek között a farkas (Canis lupus) faj közvetlen ősének tekinthető. A farkas igen sikeres ragadozóként emelkedett ki a hozzá hasonló fajok közül, és az egész világon elterjedt. A farkas széleskörű elterjedtsége azt sugallja, hogy már kezdetben számos alfaja alakulhatott ki, hiszen még ma is eltérő testméretű és szőrminőségű változatai ismertek. A vörös farkast (Canis rufus) kezdetben, mint a kutya vadon élő ősét, kitüntetett figyelem kísérte, a későbbiek során azonban részletes genetikai vizsgálatok ezt kizárták, ugyanis a vörös farkas a farkasnak, mint fajnak legjobb esetben is csak alfaja, de leginkább helyi változatának tekinthető. Az eurázsiai területen több alfaj is létezik, azonban ezek közül kiemelkedik az indiai farkas (Canis lupus pallides, indiai vadkutya), amely nagyon hasonlít a ma is látható pária és keverék kutyákra. További két fontos faj az aranysakál (Canis aureus) és a prérifarkas (Canis latrans), melyek közül a sakál az ősibb faj. Nem teljesen ismert, hogy a sakál és a farkas az evolúció során mikor váltak szét, mindenesetre biztos, hogy közös őssel rendelkeznek. A prérifarkas a sakállal egyáltalán nincs kapcsolatban, sőt önálló és viszonylag fiatal fajnak tekintik, mely csak az Újvilágban létezik. Feltételezik, hogy a visszahúzódó jégkorszak előtti farkasok visszamaradt, a helyi melegebb éghajlathoz alkalmazkodott változata lehet. Sokan a farkast, a sakált és a prérifarkast együttesen egy nagyobb fajkomplexumnak tekintik, hiszen a faji elkülönülés nem nagy mérvű, s az anatómiai, morfológiai különbségek sem túl jelentősek. A három faj egymás között szaporodni képes, hibridizálhatók és utódaik termékenyek. A kutya a fenti fajokkal nehézségek nélkül képes párosodni, kariotípusuk azonos, mindegyiknek 78, azaz 39 pár kromoszómájuk van. A kutya szintén ehhez a fajkomplexumhoz tartozik, feltűnő viszont, hogy napjainkban kevés, a házi kutyafajtáktól jól elkülöníthető vadon élő kutya (ún. valódi vadkutya) létezik. Mindenesetre azért napjainkban is találkozhatunk a vadkutya címére pályázó ősökkel. Ide tartozik az indiai vadkutya (indiai farkas) és az ausztráliai dingó, mely utóbbit a zoológusok önálló fajként tartják nyilván (Canis dingo). A kutya közvetlen ősének megnevezése még ma is megosztja a szakembereket. Reális ősként csak a farkas és a sakál jöhet szóba, de ma már a legtöbb vizsgálat azt igazolja, hogy a közvetlen ős a farkas, azon belül is az ázsiai vagy indiai farkas (Canis lupus pallides), más néven az indiai vadkutya lehetett. 2

8 A kutya háziasításának lehetséges mozzanatairól számos elképzelés alakult ki. Ami bizonyos, hogy a két faj között közös érdekek és kölcsönös előnyök alapján egyre szorosabb asszociáció jött létre, mely végül igen tartósnak és eredményesnek bizonyult. A kutya nagy valószínűséggel nem céltudatos háziasítás eredményeképpen kapcsolódott az emberhez. Az emberi települések közelében tartózkodó kutyák ősei kezdetben a vadászatok hulladékának és húsmaradványainak eltakarítóiként jöhettek szóba a kutyák. A települések állandósulásával a kutya is az ember közelében maradt, táplálékául a vadászatok és a kezdetleges háztartás maradványai szolgálhattak. 1. ábra. Barlangkép Afrikából (F. Méry nyomán) Természetesen az ember is felismerte a kapcsolat előnyét, felhasználta a kutya különleges veszély- és zsákmányjelző képességét, a vad felkutatási hajlamát és területvédelmi készségét. A kapcsolat szorosabbá tételéhez szükségessé vált annak a problémának a megoldása, hogy hogyan lehetne a vadállatokat kezessé tenni. Erre az volt a legegyszerűbb mód, hogy az elpusztult egyedek még fiatal kölykeit az ember magához vette, s saját maga nevelte fel. Az így tartott egyedek fokozatosan vesztettek vadságukból, s az emberhez egyre szorosabban kötődtek. Ezek a már félig 3

9 megszelídített kutyák a vadat felverve és űzve hatékonyan részt vettek a vadászatokon. A lassan megszelídülő és az ember környezetében szaporodó kutya újabb szerepet követelt magának, felvállalta az ember környezetének őrzését és védelmét a betolakodókkal szemben, mely tulajdonságát az ember különösen méltányolta. A kapcsolat kialakulását tovább segítette, hogy mindkét faj az ember és a kutya is egyaránt szociális hajlamú, csoportformáló és falkavezért respektáló társas lények, vagyis a kutya szinte természetes módon illeszkedett be az emberi falkába, s a falkavezér az ember lett. Ettől az időponttól kezdve az ember fokozatosan próbálta elképzeléseinek és céljainak megfelelően alakítani a már mellette élő kutyát. Bizonyos vizsgálatok szerint már a történelem előtti kutyaleletek között is igen nagy eltérések vannak, mely arra enged következtetni, hogy a kutya háziasítása igen korán intenzívvé vált, és már akkor előfordult az irányított, céltudatos tenyésztés. A szelektív tenyésztés eleinte valószínűleg a kezelhetőségre és az engedelmességre irányult, az engedetlen, makacs és túlzottan agresszív kutyákat kiselejtezték. A szelekció később a konkrét feladatok ellátását elősegítő tulajdonságokra hatott, melynek eredményeképp alakultak ki a különböző fajták. 2. ábra. Különböző kutyafajták egyiptomi ábrázolása (F. Méry nyomán) Napjaink igen változatos és nagyszámú kutyafajtáinak kialakulása számos okra vezethető vissza. Leginkább az ember céltudatos tenyésztői munkája okozta, hiszen a kutya nagymérvű genetikai varianciájának, genetikai potenciáljának megléte még kevés ahhoz, hogy olyan mértékű különbségek jöjjenek létre természetes úton, egyetlen fajon belül, mint azt a különböző kutyafajtáknál jelenleg tapasztalhatjuk (német, dog, ír farkas, bernáthegyi yorkshire terrier, csivava). A kutya tenyésztése eredményeként az ember egy olyan háziállatra tett szert, amely alapvetően tanulékony, engedelmes, hűséges, és változatos testnagyságánál fogva sok különleges feladatra alkalmas. A napjaink kutyafajtáinál tapasztalható feltűnő változatosságot az ember egyetlen más háziállatnál sem valósította meg. 4

10 3. A kutya anatómiája és felépítése 3.1. A kutya rendszertani helye az állatvilágban A kutya Gerincesek törzsébe (Vertebrata), az Emlősök osztályába (Mammalia), a Méhlepényes emlősök alosztályába, a Ragadozók rendjébe (Carnivora) és a Kutyafélék (Canidae) családjába tartozik. E családban számos faj található, s ezek egyik képviselője a házikutya (Canis familiaris) A mozgásszervek rendszere A mozgásszervek rendszerének működése abban áll, hogy megváltoztatja a testrészek helyzetét egymáshoz képest, vagy az egész szervezet helyzetét a térben. A mozgásszervek rendszerét az aktív és a passzív mozgató berendezések alkotják. Ez utóbbihoz tartoznak a csontok, a porcok és a szalagok, az előbbihez pedig az izomrendszer A csontváz, mint a mozgás passzív szerve A csontvázrendszer, amely a szervezet szilárd vázát adja, meghatározza a test alakját, védi az egyes szerveket. A csontok a szalagokkal és a porcokkal együtt a helyzetváltoztatás szolgálatában állnak, mint a mozgás passzív szervei. A test alapja a csontváz, amely különböző csontokból áll és ezeket porcoskötőszövetes szegély vagy szalagok kötik össze. A kutya csontjainak a száma , azonban egyes fajtáknál a csontok száma eléri a 256-ot is. A csontváz úgy alakult, hogy az állat mozgását a könnyedség jellemezze és a szervezet rázkódása gyors futáskor, ugráskor a legcsekélyebb fokú legyen. A csontváznak hármas feladata van: szilárd vázat alkot, amely egyben a test és az egyes testrészek alakját, méreteit is meghatározza, a test üregeiben foglalt szerveket védi a külső erőhatásokkal szemben, izmok, inak tapadására szolgál, s mint ilyen, passzív mozgató szervként szerepel. A csontokban lévő csontvelő pedig vérképző szerv. A csontos váz csontjait helyeződésük szerint feloszthatjuk, a fej, a törzs és a végtagok csontjaira. A törzs csontjai. Ezek részben az idegi csövet foglalják be (ide tartoznak a gerincoszlopot alkotó csigolyák), részben pedig a zsigeri csövet veszik körül, ezekhez soroljuk a mellkas csontjait, a bordákat és a szegycsontot. A csigolyák páratlan, szelvényezetten egymás mögött helyeződő, hasonló típusú csontok; a fejtől a farok végéig helyeződnek el és a gerincvelőt foglalják magukba. A testtájaknak megfelelően nyak-, hát-, ágyék-, kereszt és farok csigolyákat különböztetünk meg. E csigolyák együttesen a gerincoszlopot alkotják, amelynek 3 görbülete van: a felfelé domborodó nyaki görbület, a lefelé domborodó háti görbület és az enyhén szintén felfelé hajló ágyéki görbület. 5

11 3. ábra. A kutya csontváza 1. koponya, 2. arccsontok, 3. szemüreg, 4. állkapocs, 5. nyakcsigolyák, 6. hátcsigolyák tövisnyúlványai, 7. ágyékcsigolya, 8. keresztcsont, 9. farokcsigolya, 10. borda, 11. szegycsont, 12. lapocka, 13. karcsont, 14. orsócsont, 15. singcsont vagy könyökcsont, 16. lábtőcsontok, 17. lábközépcsontok, 18. ujjcsontok, 19. medencecsont, 20. medencecsont ülőgumója, 21. combcsont, 22. térdkalács, 23. sípcsont, 24. szárkapocscsont, 25. lábtőcsontok, 26. sarokcsont, 27. hátulsó lábközépcsont, 28. ujjcsontok Minden csigolyának van teste, íve, és izületi, ill. izomi nyúlványai. Ezek a különböző részek az egyes testtájak csigolyáin másképpen alakultak. A nyakcsigolyák száma a kutyán mint az emlősállatokon általában 7. Az első nyakcsigolya (atlas) és a második nyakcsigolya (epistropheus) a többi nyakcsigolyától lényegesen különbözik. A nyakcsigolyák teste hátrafelé fokozatosan rövidül, míg a tövisnyúlványok (izomi nyúlványok) magassága fokozatosan növekedik. A csigolyaívek szélesek, az oldalsó nyúlványok jól fejlettek. A hátcsigolyák a bordákkal és a szegycsonttal együtt a mellkas csontos vázát adják. A hátcsigolyák száma állategyedenként is különbözhet, a kutyán többnyire 13 (de lehet 12 vagy 14 is). A hátcsigolyák teste rövid, rajtuk elől is és hátul is egy-egy bordai izületi árok mélyed be. Két szomszédos csigolya egymás mellett fekvő árka a bordák fejecskéjét fogadja magába. A csigolyaív magas. A tövisnyúlvány a hátcsigolyákon a legfejlettebb, különösen magas az elülsőkön s ezek a nyúlványok adják a mar alapját. A 7. hátcsigolyától hátrafelé a tövisnyúlványok magassága csökken. A 6

12 tövisnyúlványok a farok irányába dőltek, de az utolsóké merőlegesen áll. A hátcsigolyák harántnyúlványán a bordagumó felvételére izületi felület található. Az ágyékcsigolyák száma a kutyán 7, ritkábban 6. Az ágyékcsigolyák teste valamivel hosszabb, mint a hátcsigolyáké. A csigolyaív lapos. A tövisnyúlvány az elülsőkön előrefelé, a hátulsókon felfelé irányul. Az oldalsó nyúlványok előre és lefelé irányulnak. Az ágyéki szakasz a kutyán aránylag hosszú, ezért nagyon mozgékony. A kutya 3 keresztcsigolyája egymással összenőtt egységes keresztcsonttá, amely nagyjából négyszögletű csont. A keresztcsontnak teste és szárnyai vannak. A keresztcsonton alul is, felül is egyenlő tágas lyukak vannak, amelyek gerincvelőidegek kilépésére szolgálnak. A tövisnyúlványok a keresztcsonton aránylag gyengén fejlettek. A farok csigolyák képezik a gerincoszlop legmozgékonyabb szakaszát. Számuk fajták szerint változhat: lehet. A farok csigolyákon a csigolyákat általában jellemző részek hátrafelé fokozatosan hanyatló átalakuláson mennek át, eltűnnek a különböző nyúlványok, s az utolsók már két végükön legömbölyödő csontocskák formájában találhatók meg. A mellkas csontjai közé a bordák és a szegycsont tartoznak. A bordák ívben hajló, abroncsszerű, hengeres csontok. A kutyának 13 pár bordája van, ezek közül 9 közvetlen kapcsolódik a szegycsonthoz, ezeket valódi bordáknak nevezzük, 4 pedig a bordaív közvetítésével kapcsolódik a szegycsonthoz; az utóbbiakat álbordáknak hívjuk. Maga a borda tulajdonképpen két részből, bordacsontból és bordaporcból áll. A bordacsontnak gerincoszlopi vége, teste és szegycsonti vége van, amelyhez a bordaporc csatlakozik. A gerincoszlopi végén található a bordacsont feje, nyaka és gumója. A mellkas mélysége a bordák hosszától függ, szélessége pedig azok íveltségétől. A mély és széles mellkasban nagy térfogatú tüdő számára van hely. A szegycsont főleg szivacsos állományból álló lapos, hosszú csont, amelynek markolata és teste van, hátulsó végét lapátosporcnak nevezik. A szegycsont egymásután rendeződő szelvényekből áll, s ezek száma (összeolvadás miatt!) csupán 8, holott a valódi bordák száma, mint tudjuk 9. A végtagok csontjai. A végtagok a test alátámasztására és helyváltoztatására szolgálnak. Megkülönböztetünk elülső vagy mellkasi, és hátulsó vagy medencei végtagpárokat. Felépítés szempontjából feloszthatók a törzshöz kapcsoló övre és a szabad végtag részre. Az elülső végtag kapcsoló öve eredetileg 3 csontból, a lapockából, a kulcscsontból és a hollócsőr csontból áll, ezek együttes neve vállöv, amely a szabad végtagot a törzshöz fűzi. A kutyán a kapcsoló öv nem teljes, mert a hollócsőr csont csupán a lapocka egy kis nyúlványa alakjában maradt meg, a kulcscsont pedig jelentéktelen apró kis csontocska. Egyedül a lapocka fejlődött ki teljesen. A kutya lapockája hosszú, lapos csont, erősen fejlett lefelé növekedő tövissel, amely előtt és mögött árok található. A tövis alul éles szögletben végződik, amelyen még egy horgas nyúlvány is található. Az elülső szabad végtag a karcsonttal (felkarcsont) kezdődik. Ez egy jól tagolt, erős csöves csont, amelyen felső és alsó végdarabot és testet lehet megkülönböztetni. Tagoltsága arra mutat, hogy rajta erős izmok erednek, ill. tapadnak. A karcsontnak fontos szerepe van mind a mozgásban, mind az állásban, ill. a testsúly viselésében. A 7

13 kutya karcsontja fajtáktól függően különböző hosszú lehet és többé-kevésbé hajlott csont, amely a kistestű kutyafajtákon erősebben görbült. Az alkar csontos vázát két csont, az orsócsont és a singcsont vagy másképpen könyökcsont adja. A kutyán e két csont hegyes szögben keresztezi egymást, s ily módon a könyökcsont felső végdarabja kissé befelé került, alsó végdarabja pedig oldalt helyeződik. A két csont nem egyformán fejlett, az orsócsontnak az alsó végdarabja, a könyökcsontnak pedig a felső végdarabja a fejlettebb, mégis az orsócsont ez a mérsékelten hajlott csont az erősebb, a fejlettebb csont, s ez viseli a törzs súlyát elsősorban. A kutyánál egyébként ez a két csont, forgó izületet alkot. Az elülső végtagnak az alkar alatt következő része az ember kezének felel meg, s ezt a részt lábvég -nek is nevezik. Ennek tulajdonképpen 3 része van: az elülső lábtő, az elülső lábközép, és az ujjak. A kutya elülső lábtövét két sorban elhelyezkedő 7 csont alkotja. A felső sorban 3, az alsó sorban pedig 4 csont található. Ezek apró négyszögű vagy lekerekített rövid csontok. Nem számítjuk a csontos vázhoz azt a három egészen apró íncsontocskát, amely a két csontsor csontjai között található. Az elülső lábközép csontjai öt sugarat alkotnak; ezek a csontok mindkét végükön kissé kiszélesedő, hengeres, elég hosszú csontok. Közülük az első lábközépcsont a legrövidebb és különvált a többitől; a második és az ötödik lábközépcsont inkább három élű. A kutyán mind az öt ujj csontjai kifejlődtek. Minden ujjon 3 ujjperccsont van kivéve az első ujjat, amelyen csak kettő található, ugyanis a második ujjperccsont hiányzik. Az első és a második ujjperccsont rövid hengeres csont. A harmadik ujjperc csontja az oldalt lapított, kampószerűen görbült karomcsont, amelyen a karomlécet találjuk a karomárokkal. A kutya első ujjperccsontjaival 9 egyenítőcsont is kapcsolatos és ezeken kívül még több, egészen apró íncsontocska is található. A kutya elülső végtagján a kifejlődött 5 ujj közül a harmadik és negyedik ujj a leghosszabb. Legrövidebb és szinte függelékszerű az első ujj, amely a talajjal nem is érintkezik. A hátulsó végtagot a gerincoszloppal, pontosabban a keresztcsonttal a medenceöv köti össze, mely utóbbinak csontos vázát három csont: a csípő-, a fan- és az ülőcsont adja. A medenceöv a gerincoszloppal merev izület útján szorosabban függ öszsze, mint az elülső végtag a törzzsel. A szorosabb összeköttetés azért előnyös, mert a hátulsó végtag a törzs alátámasztásán kívül a helyváltoztatásnál a szabad végtag felől kiinduló impulzust, lökést is továbbítja a törzshöz. A szabad végtag csontjai a medenceövhöz csatlakoznak. A medenceöv kétoldali 3-3 csontja egységes medencecsonttá nőtt össze, amely a keresztcsonttal együtt csontos gyűrűt alkot, ami e tájék szilárdságát nagy fokban emeli. A medenceöv három csontja az izületi vápában találkozik egymással, s a kétoldali medencecsont a közép síkban, álizületben illeszkedik össze; az összeköttetés fiatal korban csupán porcos, később azonban csontossá válik. A csípőcsontnak két része van: szárnya és oszlopa. A szárny széles és a nyílirányú síkban helyeződik, rajta a külső- és belső csípőszöglet található. A kutyán a szárnyak előrefelé kissé összetérnek, úgyhogy a medence bejárata aránylag szűk. 8

14 A fancsont a medencecsont alsó részét adja, testét és a két ágát különböztetjük meg. Az ülőcsont a medencecsont hátulsó részén található; lemezéről és két ágáról szoktunk beszélni. Az ülőcsont lemezének hátulsó-oldalsó részén van az ülőgumó, s a kétoldali ülőgumó között van az ívelt ülővágány. A medenceüreg fenekén a dugott lyuk, amelyet a fan- és az ülőcsont alkot. A medence csontjainak az alakja, helyeződése és méretviszonyai a keresztcsonttal és az első farok csigolyákkal együttesen meghatározzák a medenceüreg, a szülőút alakját és terjedelmét, s ezzel a szülés menetét is befolyásolják. A kutyán a medenceüreg bejárata szűkebb, mint a kijárata, a medenceüreg feneke pedig lapos, s így szülészeti nézőpontból a kutya medencéje elég előnyösnek mondható. A hím és a nőnemű kutya medencéje között bizonyos különbség is van, mert a nőstény medencéje általában tágasabb, terjedelmesebb, a medence üregének feneke laposabb. Az ülőgumók távolabb esnek egymástól, így a kijárat is tágasabb. A hímek medencéjén lévő dudorok, tarajok élesek, kiállóak, a nőstényeken ezek inkább lekerekítettek, simábbak. A hátulsó szabad végtag csontjai a combcsonttal kezdődnek. A combcsont a csontváz legnagyobb csontja, s a test alátámasztásán kívül a test előre vitelében is fontos szerepe van. A comb, amelynek ez a csont az alapját adja, nem különül el a törzstől, abba részben be van épülve. A combcsont jól tagolt csont és rajta három fő rész, a felső- és az alsó végdarab, ill. a test különböztethető meg. Fajták szerint eltérő alkatú és hosszúságú lehet. Ívben görbült csont, amely nagyobb testű kutyákon hoszszú és karcsú, kis testűeken rövid és tömzsi. A felső végdarabján a félgömb alakú fejet és a jól kifejezett nyakat látjuk, oldalt pedig a farizmok tapadására szolgáló forgató (dudor) található. Alsó végdarabjának elülső részén a térdkalácscsont siklik fel és alá. A comb alatt a szár található, amelynek csontos vázát két csont, a sípcsont és a szárkapocscsont adja. A kettő közül a sípcsont a fejlettebb, erősebb csont, ez viseli a súlyt. Hosszú, S -alakban görbült csöves csont, amelyen három fő rész jól elkülöníthető. Felső harmadának elülső részén az éles sípcsonti taraj vonul végig, s valamivel gyengébb taraj oldalt is található rajta. A szárkapocs a sípcsont mellett oldalt helyeződik, gyengén fejlett, de ugyanolyan hosszú, mint a sípcsont. A láb a hátulsó végtagon az elülső végtagéhoz hasonlóan épült fel, részei: a lábtő, a lábközép és az ujjak. A hátulsó lábtő vagy csánk, az elülsőhöz hasonlóan sorokban elhelyezkedő apró csontokból épül fel, de itt a csontok három sorban helyeződnek el, s számuk: 7. A felső csontsort alkotó két nagyobb és jellemző alakú csontot név szerint is érdemes megjegyezni: csigacsont és sarokcsont. A középső sorban csak 1, az alsó sorban pedig 4 csont található. A hátulsó lábközép csontos váza szintén ötsugarú. A kutya lábközép csontjai ferdén előre és lefelé irányulnak, erősebbek és hosszabbak, mint az elülső végtag hasonló csontjai. E csontok előrefelé boltozatosan helyeződnek. Az első lábközép csont csökevényes és rajta két ujjperc található. A harmadik és negyedik lábközép csont erősebb és hosszabb, mint a többi. 9

15 Az ujjperccsontok a kutyán az elülső ujjakéhoz hasonlóak, de az első ujj legtöbbször hiányzik (fajtajelleg!), bár egyes fajtákon az első ujj kettőzött is lehet. A fej csontjai együtt a koponyát alkotják, amely a koponyaüreget, valamint az orr- és a szájüreget foglalja be. A koponyaüregben helyeződő agyvelőt körülvevő csontokat az agykoponya csontjainak, míg a lélegző- és az emésztőcső kezdeti részét magába foglaló csontokat az arckoponya csontjainak nevezzük. A fej ezeken kívül még bonyolult szerkezetű érzékszerveket is magába foglal. A fej csontjai varratok útján függenek össze egymással, kivéve az állkapcsot és a nyelvcsontot. A fej csontjai lapos csontok, amelyeknek két lemeze között nyálkahártyával bélelt, levegővel telt öblöket találunk, amelyek az orrüreg közvetítésével, a külvilággal közlekednek. Ezek az üregek részben a fej súlyát csökkentik, részben előmelegítik a levegőt. A fejen található érzékszervek általában csontos tokba vannak foglalva, így a hallás és egyensúlyozás szerve a fültokban, a látás szerve a szemgödörben, a szaglásé pedig az orrüregben van. Kutyán az emberhez viszonyítva az arckoponya jóval fejlettebb, mint az agykoponya; az arckoponya és az agykoponya aránya a kutyán 1:1, az emberen pedig 1:3. Néhány rövidfejű kutyafajtán azonban az agykoponya nagyobb, mint az arckoponya. A koponya két részének egymáshoz viszonyított helyzete is lényegesen eltér az emberétől, ugyanis az emberen az agykoponya az arckoponya fölött, a kutyán viszont a mögött helyeződik. Az agykoponya csontos vázát 4 páratlan csont, a nyakszirtcsont, az ékcsont, a rostacsont és a fal közötti csont, továbbá 3 páros csont, a fal-, a homlok- és a halántékcsont alkotja. A koponyaüreg alapját a nyakszirtcsont egy része és az ékcsont adja, hátulsó falát a nyakszirtcsont képezi, elülső falát a rostacsont, tetejét a falcsont, a homlokcsont és a fal közötti csont, végül oldalfalát a halántékcsont adja. Az arckoponyának 2 páratlan csontja, a nyelvcsont és az ekecsont, valamint 9 páros csontja van, ez utóbbiak: az áll-, áll közötti-, orr-, könny-, járom-, szájpadlás-, röpcsont, az állkapocscsont és az orrkagyló. Az arckoponya csontjai a zsigeri cső kezdeti szakaszát, az emésztő- és lélegző készülék kezdeti részét, az orr-, a száj- és a garatüreget foglalják magukba. Az orrüreg körül szinte teljes a csontos tok, a szájüreg körül azonban nem. Az arckoponya alkotásában még két koponyacsont is részt vesz: a homlokcsont és a rostacsont. A kutya csontos vázának fontosabb izületei a következők: a vállizület, a könyökizület, az elülső lábtő izülete, az ujjpercek izületei, továbbá a csípőizület, a térdkalács és a térdhajlás izülete, a csánkizület. Említést érdemel még a nyakszirtcsont és az első nyakcsigolya közötti izület, az első és a második nyakcsigolya közötti izület, a bordák izületei és a csípő-keresztcsonti izület. A fogak a rágás fontos passzív szervei és azokat a rágóizmok, mint a rágás aktív szervei mozgatják egységesen az állkapocs elmozdításával. A fogak az állcsont és az (áll közötti csont/felső fogsor), továbbá az (állkapocs/alsó fogsor) fogmedreibe csapszerűen beékelődve helyeződnek el. A szervezet legkeményebb részei. A fog részei: a fog koronája, amely a fogmederből kiáll. A fognak a fogmederben helyeződő része a fog gyökere; vannak egy- és többgyökerű fogak. A korona és a gyökér határán főleg tejmetszőfogakon a nyak különül el. A fog koronáján van a fog rágóalapja, a gyökéren pedig a gyökér hegye, s ezen, lyuk van, amely a gyökér- 10

16 csatornán át a fog belsejébe vezet. A fog koronáján ajaki, ill. pofa felé tekintő külső felületet, a nyelv felé tekintő belső felületet és végül az egymás felé néző, érintkező felületet különböztetünk meg. A fog gyökerét a fogmeder csonthártyája foglalja be, amely a fogat rögzíti. A fog háromféle állományból épül fel: 1. a zománcállomány, amely a fog legkeményebb része, kékesfehéren fénylik és a fog koronáját borítja, 2. a dentin állomány, amely a fog állományának legnagyobb részét adja, sárgásfehéren fénylik, a zománc alatt található. Belsejében üreg van, amely a fogbelet (pulpa) foglalja magába, 3. a cementállomány, amely sárgásbarna színű, s a fog gyökerét vonja be. A fog három állománya közül csak ebben vannak vérerek. A fogak fejlődésüket tekintve három félék lehetnek: 1. tejfogak, amelyek bizonyos idő múlva kiváltódnak, 2. maradó fogak, amelyeket nem előz meg tejfog, 3. pótlófogak, amelyek a tejfogak helyén nőnek. A fogak csoportosítása: Metszőfogak Incisivus (I): kissé görbült, 1 gyökerű pótlófogak. E fogaknak élük van, amelynek feladata a táplálék megragadása és leharapása. Szemfogak Caninus (C): pótlófog, nincs rágófelülete, csak hegye, koronája kúp alakú. Feladata a táplálék széttépése, ill. a kutya védekező-támadó fegyvere. Előzápfogak Premolares (P): a (P1) kivételével pótlófogak. Utózápfogak Molares (M): maradó fogak. A kutya zápfogai (elő- és utózápfogak) éles tarajúak, oldalt összenyomottak, ékszerűek; 3 hegyük van, a középső a legmagasabb. E fogak a táplálék széttépésére, felaprítására szolgálnak, ugyanis a kutya olyan értelemben, mint az ember, nem rág. A zápfogak közül a 4 legfejlettebb a tépőfogak. Ezek a felső fogsorban a 2 db P4, az alsó fogsorban pedig a 2 db M1. A kutya fogak nélkül születik ugyan, de tejfogai gyorsan kibújnak. Ezek kisebbek és fehérebbek, mint az állandó fogak. A fogak kihasadásából, váltódásából, növéséből és kopásából, egyszóval a fogazat mindenkori állapotából az állat korára lehet következtetni, ugyanis a kihasadás, a váltódás és a fog alaki változásai meghatározott időben mennek végbe. 11

17 A fog típusa Metszőfogak Incisivus 1 (I1) Incisivus 2 (I2) Incisivus 3 (I3) 1. táblázat. A tej- és a végleges fogak megjelenésének ideje Tejfogak áttörésének ideje Végleges fogak váltásának vagy áttörésének ideje nap 4-5. hónap Szemfogak Caninus (C1) nap 5. hónap Előzápfogak Premolares 1 (P1) Tejfogként nem létezik 4-5. hónap Premolares 2 (P2) Premolares 3 (P3) 4. hét 6. hónap Premolares 4 (P4) Zápfogak Molares 1 (M1) Tejfogként nem létezik 4-5. hónap Molares 2 (M2) Tejfogként nem létezik 5-6. hónap Molares 3 (M3) Tejfogként nem létezik 6-9. hónap A kifejlett kutya fogképlete a következő: 4. ábra. Kormeghatározás fogkopás alapján = 42 12

18 5. ábra. A kutya fogazata Az izomzat, mint a mozgás aktív szerve A mozgás aktív szerveihez az izmok és segítő szerveik tartoznak. Az izmokra az összehúzódási képesség, a rugalmasság és az ingerlékenység a jellemző. A csontos váz egyes részeit kötik össze egymással, összehúzódva elmozdítják a csontokat, minek folytán létrejön egyes testrészek, vagy az egész test mozgása. Az izmok izomsejtekből, nyalábokból, rostokból és kötőszövetből állnak. Harántcsíkos és sima izmokat különböztetünk meg, az előbbiekhez tartoznak az ún. vázizmok, amelyek akaratlagosan működnek, gyors és nagy erőkifejtésre képesek. Az utóbbiakhoz a belső szervek falában lévő izmok tartoznak, amelyek az akarattól függetlenül húzódnak össze, lassú, de kitartó munkát tudnak végezni. Kivételes izomszövetből áll a szívizom, amely harántcsíkos izom ugyan, de az akarattól függetlenül működik. Az izmok különböző alakúak lehetnek, így sokbahasadt (a gerincoszlop) lemezes vagy köpenyizmok (a háton és a váll tájékán), a gyűrű alakú izmok (a szájnyílás vagy a szemhéjak körizmai), kerekded vagy orsó alakú izmok (mindenütt a végtagokon). Az izmoknál eredési és tapadási véget és izom hasat különböztetünk meg. Sok izom, ínba folytatódva tapad meg. Működésük szerint az izmok lehetnek: hajlítók, nyújtók, közelítők, távolítók, forgatók, stb. Az izmok segítőkészülékei: az inak, ínhüvelyek, pólyák és nyálkatüszők. A kutya fontosabb izmai a következők: a deltaizom, a kar kétfejű izom, a háromfejű karizom, hajlítók és nyújtók sokasága az elülső végtagon; a hátulsó végtagon nevezetesebbek: a farizmok, a kétfejű combizom, a félig inas- és félig hártyás izom, a comb négyfejű izom, a comb közelítői és számos hajlító és nyújtó izom. A koponyán a nagytömegű rágóizmok érdemelnek említést, valamint a halántékizom, a külső rágóizom. A törzsön a széles hátizom, a hosszú gerincizom, a bordaközi izmok, az egyenes hasizom, a ferde hasizmok; végül a farok emelői és levonói, oldalt fordítói. 13

19 6. ábra. A kutya izomzata 1. külső rágóizom, 2. kétkarú állkapcsi izom, 3. szegyfejizom, 4. a csuklyás izom nyaki része, 4/a. csuklyás izom mellkasi része, 5. tövis mögötti izom, 6. széles hátizom, 7. hátágyéki pólya, 8. külső ferde hasizom, 9. középső farizom, 10. széles combpólya, 11. a comb kétfejű izma, 12. félig inas izom, 13. szabóizom, 14. farokizom, 15. mély szegyizom, 16. karizom, 17. háromfejű karizom, 18. deltaizom Az izom összehúzódása alkalmával rövidebb és vastagabb lesz, de térfogatát nem változtatja meg. Az összehúzódás ingerhatásra következik be. Az izom ereje a benne lévő izomrostok számától függ; ha ezek száma több, akkor erősebb az izom. Az izom működése közben vegyi- és hő változások lépnek fel. Az izom tápanyagait (szénhidrátok) a vérből kapja. Az izom csak korlátozott működésre képes, mert tejsav és foszforsav felhalmozódása közben kifárad. Kifáradás után pihenés szükséges, aminek során az izomban felhalmozódott savi anyagok kiküszöbölődnek és új energiát adó anyagokra tesz szert az izom A kutya mozgása A kutya súlypontja a lapocka mögött van. Mozgáskor a súlypont áthelyeződik. A mozgást figyelve megállapíthatjuk, hogy az egyik oldal elülső és hátulsó végtagjai váltakozva közelednek, míg a második oldal végtagjai távolodnak egymástól. A végtagok mozgása az alábbiakból tevődik össze: 1. az állat felemeli végtagját a földről, amikor is egyes izületek behajlanak, 2. előre viszi a behajlított végtagot, 3. a földre helyezi a végtagot, megtámasztja és áthelyezi súlyát rá. Az elülső végtag mozgásánál mindenek előtt a lapocka emelkedik fel s alsó vége, ill. a vállizület előre lendül. A feszítő izmok segítségével a végtag kiegyenesedik, és a földre ereszkedik. A hátulsó végtagon először behajlik a csípőizület, miközben a comb kissé kifelé fordul. Ezt követően behajlanak a többi izületek is, majd következik a kiegyenesedés 14

20 és a földre támaszkodás. Az általános elv minden járási módnál ugyanaz, minden végtag két szakaszt hajt végre: a talajra lépést és az áthelyezést. A mozgás gyorsasága növekszik, ha a combcsont és a karcsont hosszú és a szögek élessége a csípőizületben, ill. a vállizületben nagy. Ekkor a végtag előbbre kerülhet, az említett szögek kiegyenesítése nagyobb lesz, s ennek eredményeként a mozgás tért ölelőbb lesz Állás Az állat állása bonyolult izomfolyamat eredménye, amelyben a test sok izma vesz részt. Az állásnál a könnyen behajló végtagokat mozdulatlan támasszá kell átváltoztatni. A kutyák számára az állás elég nagy izommunkával jár. Ezért ezek az állatok, ha pihenésre van szükségük, lefekszenek Fekvés Az állat oldalra fekvése kevés izomerő kifejtéssel jár, ezért pihenéskor a kutya nagyrészt így fekszik. A hason fekvés jelentős izommunkát igényel és fárasztja az állatot Ülés A kutya ülése izommunka kifejtéssel jár, és meglehetősen fárasztja az állatot. Ülésnél a kutya hátulsó végtagjai ugyanolyan helyzetben vannak, mint hason fekvésnél (az idomításnál szükséges az ültetve helyben maradás), vagy mint az oldalfekvésnél (elernyeszti farát). A hátulsó végtagok előbb említett helyzete nagyobb izommunkával jár, mint az utóbbi. Az elülső végtagok ülésnél támaszul szolgálnak a törzs elülső része számára, akárcsak álláskor Az emésztőkészülék A táplálék felvételére, feldolgozására, felszívódására és a felhasználhatatlan anyagok kiküszöbölésére szolgál. Az emésztőkészülék az emésztőcsőből és különböző mirigyekből áll, amelyek az emésztéshez szükséges váladékot termelik. Az emésztőcső a szájrésszel kezdődik, és a végbélnyílásánál végződik. Tehát a két végén nyitott cső, amelyen a felvett táplálék végighalad, miközben megemésztődik, a megemésztett tápanyagrészek felszívódnak, s a felesleges, sőt a szervezetre nézve káros bomlástermékek a bélsár formájában eltávoznak. A szájüreg bejárata a szájrés, melyet az ajkak határolnak. A kutya ajkai viszonylag kevésbé mozgékonyak, így a táplálék felvételénél nem játszanak különösebb szerepet. A szájrész viszont rendkívül nagy, a kutya életmódjának megfelelő, az áldozat megragadására, a táplálék széttépésére szolgál. A szájtornác a fogsoron kívül, az ajkak és a pofák között helyeződik, rágás alkalmával ide is kerülnek táplálékrészek. A fogsoron belül van a tulajdonképpeni szájüreg, felső falát a kemény szájpadlás képezi, hátrafelé irányuló, egymás mögött sorakozó szájpadláslépcsőkkel. A szájüreg fontos szervei a fogak és a nyelv. A nyelv mozgékony izmos szerve az állatnak. A nyelv gyökere a nyelvcsonthoz rögzítődik. A nyelv hegye szabadon mozoghat, a nyelv testét alulról a szájfenékhez a nyelvfék kapcsolja. A nyelv hátának a bársonyos felszínét a nyelv szemölcsei adják. A szemölcsök közül egyesek különlegesen alakultak, s bennük az ízlelés szolgálatában álló ízlelőbimbókat láthatjuk. 15