Dr. Vajna LászLó. I. A betegség fellépésének tényezői, és a földfeletti részek egyes gomba-kórokozói. Fotó: Dr. Vajna László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Vajna LászLó. I. A betegség fellépésének tényezői, és a földfeletti részek egyes gomba-kórokozói. Fotó: Dr. Vajna László"

Átírás

1 I. A betegség fellépésének tényezői, és a földfeletti részek egyes gomba-kórokozói Dr. Vajna LászLó NAIK, Gyümölcstermesztési Kutatóintézet, Budatétény Fotó: Dr. Vajna László március

2 Az összeállítás előadás céljára készült, és a szerző évek során végzett vizsgálatainak megállapításait, tapasztalatait összegezi anélkül, hogy a téma mindenre kiterjedő feldolgozását célozná! Kinek szól az összeállítás? Mindenkinek, aki gyümölcsös ültetvényt létesít: kertészeknek, más szakmák képviselőinek (pl. gépészmérnököknek, ügyvédeknek, építőmérnököknek, pénzügyi szakembereknek, pedagógusoknak, politikusoknak), akik különböző okok és megfontolások miatt ültetvény létesítésre szánták el magukat, és szól a faiskolásoknak, és nem utolsósorban az ültetvény-létesítéssel kapcsolatban lévő igazgatási, hatósági és növényvédelmi szakembereknek. A szerző bízik abban, hogy ki-ki ismeretei, helyzete szerint talál magának hasznos gondolatokat ebben az összeállításban!

3 Miről szól a tanulmány? A jelenség bemutatásáról Tünetekről Okokról Néhány gyakran fellépő kórokozó gombáról, ezek szerepéről a fapusztulásban A védekezés szempontjairól Miről nem szól a tanulmány? Számos olyan betegségről, amelyeket talajlakó kórokozók okoznak, mivel ezek külön tanulmányt érdemelnek!

4 Valós problémáról szól ez az összeállítás? Igen, az új ültetvényekben bekövetkező fapusztulás valós probléma! Ezt a szerzőn kívül számos kárvallott tanúsíthatja, bár erről nincsenek felmérések, adatok. Valószínű, hogy ha lennének például néhány évtizedre visszamenőlegesen meglepődnénk, hogy milyen sok a rosszul sikerült, selejt telepítés, és ez mekkora veszteséget okoz.

5 A JELENSÉGET BEMUTATÓ NÉHÁNY KÉP

6 Elpusztult almafák helyén pótlások

7 Meggy ültetvény, előtérben elpusztult fák

8 Elpusztult fa gépi eltávolítása

9 Bevált módszer: lánc vagy drótkötél a fa törzsére

10 és a drótkötél megfeszül

11 Ezeken sem sok meggy termett

12 Fiatal, elpusztult meggyfák elégetésre várva

13 Telepítést követően elpusztult fiatal almafák

14 Elpusztult almafák két évvel a telepítés után

15 Egy a sok közül: fiatal, elpusztult kajszi fa

16 Elpusztult fiatal diófa a telepítést követő 2. évben, a gyökérzet látszólag ép

17 Elpusztult fiatal meggyfák törzsei telepítés utáni 2. évben

18 Fiatal nektarin fa pusztulóban

19 Fiatal nektarin fa háncsszöveti nekrózisa: az elhalt barna szövetben a zónáltság gomba okozta fertőzésre utal

20 Pusztuló bodza gyökérzete

21 Telepítést követően elpusztult almafa

22 Miért pusztul el a gyümölcsfák jelentős százaléka a telepítést követő első években? A kérdésre a válasz: ennek nagyon sok oka lehet! például: silány minőségű oltványok fertőzött szaporítóanyag a faiskolából telepítésnél elkövetett súlyos hibák telepítést követő szakszerűtlen agrotechnika talajlakó kártevők vadkár talaj jelentős fertőzöttsége (pl. Phytophthora, Pythium, Rosellinia, stb. kórokozó fajokkal) szélsőséges időjárás okozta károsodás (fagykár, kiszáradás)

23 A fiatal fák pusztulásának okait tisztázni kell, mert: a kár elhárítása elsődleges szempont, a kárt okozó körülmények tisztázása választ adhat a ki a felelős? kérdésre, tanulsággal szolgálhat mások számára, anyagi kártérítésre is alapot adhat.

24 Gyümölcsös ültetvény létesítése jelentős beruházás A terület előkészítése költséges, sokirányú munkával jár: meliorációs munkák, talajforgatás, szerves trágyázás, öntöző rendszer telepítése, támberendezés készítése, stb. Gyakran járulékos beruházások is kapcsolódnak ehhez: pl. tárolók, hűtőház, feldolgozó, manipuláló gépek beszerzése. A beruházás sok évre szóló befektetés, abban a reményben, hogy a termelt jó minőségű gyümölcs majd piacra kerül, és végül jelentős hasznot hoz a gazdálkodónak. A megvalósítás gyakran hitelfelvétellel, és/vagy különböző forrásokból kapott, feltételekhez kötött támogatás igénybevételével valósul meg.

25 A telepítést követő első évek A szükséges előkészítő munkák után megtörténik a fák ültetése, és jön az első tavasz, majd a második, harmadik év, és bekövetkezik a baj. Az ültetett oltványok egy része beteg, gyengén fejlődik, majd elpusztul. A pusztulás lehet szórványos, de elérhet %-ot, rossz esetben ennél jóval nagyobb mértékű is lehet. Ilyen esetekben a gazdálkodó keresi az okot, okokat és a megoldást. Pótlás történik, a beteg, még menthetőnek tűnő fiatal fákat próbálják kezelni, gyógyítani. Nem ritkán új, csodatevőnek vélt biológiai készítményeket alkalmaznak pl. talajkezelésre. Jó esetben ez sikeresnek bizonyul, nem ritkán azonban a termőre fordítás is veszélybe kerül. Ilyen esetekben keresik a bajt előidézőt, aki felelős a bekövetkezett kárért.

26 A jelenség nem új és nem gyümölcsfaj-specifikus A telepítést követő első években bekövetkező fapusztulás évszázados probléma. A szerző tapasztalatai, több évtized során végzett szakértői vizsgálatai igazolták, hogy a jelenség ismétlődik, teljes kiküszöbölése idáig sikertelen volt. A jelenség minden gyümölcsfajt, bogyós gyümölcsűeket is érintő probléma. A jelenség nem hungarikum A távoli múltból és a jelenből is szép számmal vannak külföldi adatok, esettanulmányok, vizsgálatokról közölt beszámolók. Ezek szerint a jelenséget gyakran összefüggésbe hozzák Phomopsis és Botryosphaeria gombafajok okozta fertőzéssel! Szovjetunióban pl. már 1966-ban az almafa oltványok specifikus betegségeként írták le a Phomopsis mali okozta betegséget. Nemrég (1996, 1998, 2001) például olasz és dél-afrikai tudományos közlemények jelezték, hogy faiskolákban, ill. ültetvényekben jelentős problémává vált a fiatal almafák, oltványok leromlása, pusztulása. Tapasztalataik szerint is a jelenség összefügg Phomopsis és Botryosphaeria gombafajok okozta fertőzéssel! Hasonló hazai esetekről a szerző (Vajna L.) is beszámolt a közelmúlt években.

27 Mégis, a sokéves hazai és külföldi tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a bajok eredendő okát a telepítések előkészítése, létesítése és megvalósítása során elkövetett hibák, kompromisszumok táján kell keresni, a vis maior általában nem gyakori eset. A kórokozók, főleg gombák szerepe a hajlamosító tényezőkkel, a fákat ért káros hatásokkal, a telepítéssel és azt követő agrotechnikai munkák során elkövetett hibákkal összefüggésében értelmezhető helyesen!

28 Egy közhely: a gyümölcstermesztés komoly ismereteket kívánó szakma Az árútermelő gyümölcstermesztés feltételezi a gazdálkodótól a telepítés előkészítésének teendőinek ismeretét, talajtani és agrokémiai ismerteket, a fajták és alanyok ismeretét, a szaporító anyag minősítését, a talajművelés alapvető fogásait, a növényápolás fogásait, a művelési módokkal kapcsolatos alapvető ismereteket, az öntőzés lehetséges formáit és megvalósításának lehetőségeit, a növényvédelem terén a főbb kártevők és betegségek ismeretét, a védekezések végrehajtásának szabályait, gépeit, és hatósági előírásait. A felsorolás nem teljes, lehetne folytatni. A szakmai ismertek mellett a gazdálkodónak végül a termést be kell takarítani, kereskedelmi forgalomba hozatalra elő kell készíteni, és piacra kell jutatni. A gazdálkodónak folyamatosan döntéseket kell hozni Nem szabad megfeledkeznie arról, hogy a gazdálkodó döntései élőlényekre vonatkoznak, és befolyásolják azok állapotát. A gyümölcsfák a szakszerű döntésekre kedvezően válaszolnak, a helytelen döntéseket viszont megsínylik. Egy agrotechnikai tényező megváltoztatása pl. az öntözésé vagy műtrágyázásé kihatással van több más tényezőre, azok kedvező vagy kedvezőtlen irányú változására! A siker záloga a szakértelem Földbirtok tulajdonlása és az ültetvény létesítés szándéka nem elegendő a sikerhez. Napjainkban nem ritka eset, hogy más szakmák kiválói ismerői (pénzügyi, jogi, gépészmérnöki, építőmérnöki, pedagógusi és más végzettségűek) vállalkoznak gyümölcsös telepítésre anélkül, hogy a megvalósításnak komoly szakmai háttere lenne. Ha pedig ez hiányzik, akkor alkalmazni kell felkészült, szakképzett, tapasztalattal rendelkező szakembert. Ennek elmaradása látszólag jelentős megtakarítást jelent, következménye azonban súlyos gazdasági kár, a növények sínylődése, korai pusztulása lehet. A szükséges szakértelmet nem pótolják alkalmi tanácsadók, szomszédok, jóbarátok véleményei, eseti tanácsai.

29 Milyen okok idézik elő a fiatal fák pusztulását? A lehetséges okok sokfélék lehetnek Vannak esetek és kérdések, amelyekre a kutatásnak kell választ adni. Ilyenek pl. a nemes-alany inkompatibilitás bizonyos esetei, amelyek okozhatnak elhalást, vagy pl. kevésbé ismert esetei az alanyok vírusfertőzöttségének. Az ilyen esetek azonban a vizsgált jelenség körébe általában nem vonhatók! (Például: ASSOCIATION OF TOMATO RINGSPOT VIRUS WITH APPLE UNION NECROSIS AND DECLINE. by: R.F. Stouffer, J.K. Uyemotom, in: ISHS Acta Horticulturae 67: X International Symposium on Fruit Tree Virus Diseases) Rendszerint azonban az okok sokkal prózaibbak, például: silány minőségű oltványok fertőzött szaporítóanyag a faiskolából telepítésnél elkövetett súlyos hibák telepítést követő szakszerűtlen agrotechnika talajlakó kártevők vadkár talaj jelentős fertőzöttsége (pl. Phytophthora, Pythium, Rosellinia, stb. kórokozó fajokkal) szélsőséges időjárás okozta károsodás (fagykár, kiszáradás)

30 A sikeres, kompromisszum nélküli telepítés feltételei A gyümölcsfaj, fajta termesztésére alkalmas, vizsgált és alkalmasnak minősített termőterület szükséges. Megfelelő minőségű, a szabvány feltételeit kielégítő, egészséges és lehetőleg hazai előállítású oltványok kellenek. Kívánatos minősített, köztermesztésre ajánlott fajta választása. Talajlakó kártevők, vadkárok elleni megelőző védekezés alapvető fontosságú. A szakszerűség minden szabályát betartva kell a telepítés elvégezni. A telepítést követő időszak során alapvető fontosságúak a szakszerűen végzett ápolási munkák, szükség szerinti öntözés, növényvédelmi munkák, talajmunkák. Az elmúlt negyedszázad során és napjainkban is nem ritka eset, hogy ültetvényt nem kertész képesítésű ember létesített. Ilyen esetben alkalmazni kell kertész szakembert, tanácsadót, mivel a kertészet, a gyümölcstermesztés komoly, sokoldalú ismeretet igénylő szakma. A fentiek betartása esetén az ültetett csemeték eredésének jónak kell lenni. A veszteség ilyen körülmények között % - nál rendszerint nem magasabb, az ültetvény sikerrel termőre fordítható.

31 Gyümölcsös telepítés kompromisszumokkal Az átültetés a fa életében a legkritikusabb időszak! A fa számára ez stressz-állapotot jelent! Kompromisszumok, hibák A telepítés végrehajtása nem ritkán eltér a szakmailag elvárható kívánalmaktól. Ezek az eltérések a telepített fák számára kritikus helyzetet okozhatnak! Nézzünk néhány példát! Termőhely: Jó minősítésű, de pl. elmarad az öntözés; jó minősítésű, de a megvalósult ültetvény területe nagyobb, mint a tervben jelzett, és kevésbé alkalmas részeken is történik telepítés. Jó a terület, de pl. elmarad az előírt melioráció. A termőhely (terület) előnövényeinek figyelmen kívül hagyása bajt okozhat. Az előnövény pl. jelentős kórokozó felhalmozódást okozhat a talajban, és veszélyeztetheti a telepítendő oltványokat. Szaporító anyag biztosítása előre nem tervezett, rendelés időben nem történt, oltvány pedig kellene, de nincs a kért fajta, és nincs a szükséges mennyiség, nem baj, jó lesz a másodosztályú is, mivel a pályázat határidőt szab a telepítés végrehajtására ; vagy pl. a faiskola készletében visszamaradt II. osztályú oltványok vannak, az is megteszi, darab-darab ; vagy pl. nézzünk külföldi faiskoláknál beszerzési lehetőség után, és ilyenkor vállalni kell annak minden kockázatát. Megjegyzendő: A faiskola előre átgondolt, telepítési tervekhez kötött megrendelésekhez igazítja az oltvány előállítást. Ha nem volt előzetes megrendelés, akkor gyakran marad a külföldi beszerzés. A helyszínen előzetesen és kellően nem ellenőrzött oltvány minősége, esetleges fertőzöttsége bajt okozhat. A külföldről szállítás során az oltványok sérülhetnek! És előfordul, hogy kellő hazai termesztési tapasztalat nélküli fajták vásárlása és telepítése történik.

32 Gyümölcsös telepítés kompromisszumokkal (folyt.) A támogatási-pályázati rendszer előírásai a gazdálkodót olykor kényszerpályára viszik, pl. nem betartható határidőhöz kötött a telepítés, telepíteni kell különben elúszik a támogatás. Ültetés körülményei: Oltványok kezelése ültetésig nem megfelelő, szakszerűtlen az ideiglenes vermelés, kiszáradás, gyökerek fagykárosodása lehet a következmény. Bajt okozhat az ültetés szakszerűtlensége, a telepítést követő száraz, aszályos időjárásban a kellő, időbeni öntözés elmaradása. Telepítést követő időszakban a növények szakszerűtlen kezelése, a metszés hibái, sebzések, gépi talajmunkával okozott sérülések, sebvédelem elmaradása, növényvédelmi munkák szakszerűtlen végzése, ill. elmaradása oka lehet az oltványok fertőződésének. Mindehhez hozzájárulhatnak a szélsőséges időjárási jelenségek okozta károsodások: jégverés, belvíz, kései fagy okozta károsodás.

33 Mi is történik?

34 STRESSZOROK - STRESSZHATÁSOK Telepítést követően a fákra ható abiotikus és biotikus stresszorok hőmérséklet szélsőséges hatásai oxigén hiány talajban vízhiány, tartós vízborítás napperzselés tápanyag hiány magas sótartalom károsítók, és még sok más + a kezelési hibák és mulasztások és belépnek a stressz-patogének, a kórokozó gombák FERTŐZÉS!

35 A rosszul sikerült telepítés Ha a telepítést követő első években a pusztulás jelentős mértékű, megindulnak a kárelhárítási próbálkozások, amelyek gyakran sikertelenek, mivel a pusztulás okai nem ismertek, nem feltártak. Ennek során keresik a felelőst, pl. az oltványokat előállító faiskola vagy valamilyen elháríthatatlan, ismeretlen kórokozó személyében. Vizsgálatok történnek, szakértői vélemények néha egymásnak ellentmondóak születnek, és ha kártérítési kereset kerül bíróság elé, bíró legyen a talpán, aki eligazodik és igazságot tud szolgáltatni ilyen ügyekben. Szerencsés esetben a gazdálkodó és az oltványt előállító, szállító faiskola kármegosztásban megállapodik, és evvel az ügy rendeződik. Az ültetvényt létesítő számára ugyancsak kedvező lehet, ha az ügy a fapusztulás vis maior minősítéssel nyer elfogadást, azaz: valamilyen előre nem látott, elháríthatatlan körülmény meggátolta a vállalás, a kötelezettségek teljesítését.

36 A kompromisszumok ára, következménye Az elültetett fa SÍNYLŐDIK, ellenállóképessége csökken, ilyen állapotban fakultatív parazita gombák fertőzik a gyengült szöveteket. A fertőzés kapui: fagykárosodott szövet, napégés oltásnál tökéletlen forradás metszések okozta sebek vadkár nyomán keletkezett sebek gépi munkával okozott sérülések alany-nemes nem tökéletes kompatibilitása Ha a fertőzés gyanúja igazolódik, az első kérdés: az oltvány faiskolából hozta a fertőzést vagy helyben fertőződött?

37 Hol fertőződik a fa, és mi a fertőzés forrása? Az oltványok fertőződése bekövetkezhet a faiskolában. A faiskola lehet hazai és akár külföldi is, ez utóbbi esetben új kórokozó behurcolása is felmerülhet. Egészségesen ültetett oltványok fertőződhetnek telepítést követően, helyben, az új ültetvényben. A fertőzés forrásai lehetnek: Faiskolában elhalt, beteg, visszamaradt oltványok, vagy a faiskola környezetében idősebb, beteg fák. A telepítés helyén a környezetben lévő idősebb fák vagy közeli szórvány gyümölcsösök, gondozatlan kertek. A kórokozók terjedése rendszerint rovarok közvetítésével, fertőzőképes konídiumokkal, spórákkal történik.

38 Milyen életforma jellemzi a fák elhalását okozó fakultatív parazita gombákat? Nekrotrófok, a háncsszövet, kambium elhalását okozzák, behatolhatnak a faszövet elemeibe is, patotoxinokkal, litikus enzimekkel támadják a szöveteket, az elhalt fás szövetekben élettevékenységük rendszerint folytatódik, fertőző spórákat, konídiumokat termelnek, tehát további fertőző forrásként szolgálnak, egyes fajok endofiták, behatolván a fa szöveteibe látensen, tüneteket nem okozva várják a növény számukra kedvező, gyengült állapotát, és akkor támadnak, gyorsan terjedő szövetelhalást okozván; több faj nem szerv-specifikus kórokozó, egyesek a fás szöveteket, termést, leveleket is fertőzhetik, behatolhatnak a vastagabb gyökerekbe is.

39 A fakultatív parazita gombák szerepe A fakultatív parazita gombák rendszerint jelen vannak a környezetben (faiskolában vagy az ültetvény környezetében), és megtalálják a telepített fákat. Jelenlétük nem tekinthető különös, rendkívüli dolognak. Vajon elsődleges okai-e jelenségnek? Általában nem minősíthetők elsődleges okozó tényezőknek a fiatal fák pusztulásában. A betegség több tényező együtthatásaként jelentkezik: hajlamosító tényezők hatására sérült, sínylődő, károsodott fa + a nekrotróf, fakultatív parazita gomba.

40 A telepítést követő első években bekövetkező fapusztulás valójában betegség A betegséget rendszerint több tényező együtthatása okozza Például: kedvezőtlen környezeti hatások, pl. aszály, fagykárosodás, szakszerűtlen növényápolás, sérülések, metszések során keletkezett sebek kezelésének elmaradása, vízellátási, öntözési problémák, tápanyag ellátottsági problémák. Ezek a hajlamosító tényezők kellenek ahhoz, hogy a fák elhalását közvetlenül kiváltó opportunista gombák amelyek szövetelhalást okoznak támadhassanak, és végül a fiatal fák elhalását okozzák. A fentiekből az is következik, hogy a korai fapusztulást okozó betegségek ellen általában nincs olyan kémiai védekezés, amely a bajt megoldaná. Ha a hajlamosító tényezők hatása nem küszöbölhető ki, a környezetben mindig jelenlevő kórokozók a fák egy részét elpusztítják.

41 Lássunk néhány opportunista, szövetelhalást okozó gombafajt azok közül, amelyek leggyakrabban kimutathatók a fiatal, pusztuló gyümölcsfákból

42 I. PHOMOPSIS fajok

43 Általános tudnivalók a Phomopsis fajokról A Phomopsis gombanemzetségben nagyszámú faj került leírásra. A fajok döntő többségének élettere a növényvilág, kivételesen azonban toxikózist okozó faj is van, sőt, humán patogén Phomopsis fajt is leírtak a közelmúltban. A növényekkel együtt élő fajok egy része patogén, más részük endofita vagy másodlagos kolonizáló. Vannak epifitotiát, súlyos gazdasági kárt okozó fajok, számos nekrotróf faj pedig fás növények leromlásos betegségeinek okozója. Sporulációjuk: piknídium-szerű eusztromatikus konídiomata. Konídiumaik fialidikus úton képződnek, egy-vagy kéttípusúak (alfa és béta konídiumok). Ivaros alakjaik ha ismertek adott Phomopsis faj esetében a Diaporthe nemzetségbe tartozó aszkuszos gombák. A Phomopsis fajok rendszerezése számos faj kiemelkedő gazdasági jelentősége ellenére sem kapott napjainkig kellő figyelmet. Különös problémát jelent az a körülmény, hogy az egyes fajok morfológiai alapon történő elkülönítése az esetek többségében csaknem lehetetlen. Ennek oka az, hogy a konídiumos alakok morfológiai bélyegei: konídium forma és méret csaknem azonosak, az eltérések nem jelentősek, a sztromatikus termőtestek mérete és formája nem fajspecifikus. Ezért a rendszerező mikológia a században a fajok elkülönítésének kritériumaként (kevés kivételtől eltekintve) a gazdanövényt alkalmazta. Ilyen módon nagyszámú faj került leírásra. A mintegy 180 Phomopsis faj korszerű feldolgozása, revíziója megkezdődött ban Uecker összeállította a World list of Phomopsis species c. munkát, amely teljességre törekedve ismerteti az összes leírt fajt, azok gazdanövényeit. E munka jó alapot képez az egyes gazdanövényekről kimutatott, izolált fajok tentativ identitásának megállapításához. A nemzetközileg talán legjelentősebb mikológiainövénypatológiai adatbázis (USDA Beltsville, Maryland) szerint Phomopsis fajokat a világon eddig 1018 gazdanövényen regisztráltak. Magyarországi mikológusok számos faj előfordulását jelezték különböző növényeken. Az adatok Vörös J. (1978) akadémia doktori értekezésében találhatók. Igen kevés azonban az egyes Phomopsis fajok patológiai szerepével foglakozó munka. Forrás: ZÁRÓJELENTÉS A T sz. OTKA által támogatott "Mikobióta-diverzitás tanulmány fás növényeken, különös tekintettel a 'decline' folyamatokban részes nekrotróf fajokra Témavezető : Vajna László tudományos tanácsadó, MTA doktora

44 A Phomopsis oblonga okozta betegség almafán Phomopsis faj(ok) gyakori kórokozói az almafáknak. Fellépésük nem ritka a telepítés követő első években faiskolákban és ültetvényekben. Betegséget okozhatnak termő gyümölcsösökben is. A szakirodalom a kórokozót Phomopsis oblonga vagy Phomopsis mali, vagy egyszerűen Phomopsis sp.- ként említi. A gomba ivaros alakja: Diaporthe eres, de Diaporthe ambigua és Diaporthe mali néven is azonosítják egyes szerzők. D. eres polifág gomba, az USDA adatbázisa 229 gazdanövényt jelez!

45 fiatal fáknál a Phomopsis oblonga fertőzés és szövetelhalás jellemzően a szemzés vagy oltás helyénél jelentkezik (fiatal almafák)

46 a nyíl apró, pontszerű képleteket jelez, ezek a Phomopsis oblonga gomba piknídiumai

47 Phomopsis oblonga okozta háncsszöveti elhalás a forradás helyétől felfelé és lefelé terjed

48 az elhalt kéregszövetben tömegesen képződnek a Phomopsis oblonga gomba piknídiumai

49 fekete rajzolatok jelzik a Phomopsis oblonga gomba terjedését a háncsszövetben

50 Phomopsis oblonga gomba átmetszett piknídiumai elhalt háncsszövetben

51 Phomopsis oblonga gomba régóta ismert, mint az almafa vesszőin és ágain elhalást és termésrothadást okozó

52 Phomopsis oblonga gomba háncsszövetben kialakult sztromatikus termőteste, amelyben konídiumok képződnek (függőleges metszet, mikrofotó)

53 Phomopsis oblonga sztromatikus termőtestének vízszintes metszete, fenn a képződő konídiumok (mikrofotó)

54 Phomopsis oblonga gomba inter- és intracellulárisan terjedő hífái alma-faszövet parenhimatikus sejtjeiben

55 Phomopsis juglandina okozta betegség diófán A kórokozó Phomopsis juglandina, ivaros alakja Diaporthe juglandina. Megjegyzendő, hogy D. eres-ként is azonosítanak egyes szerzők dión Phomopsis fajt kórokozóként. A gomba kísérője a Juglans fajoknak, gyakori Európában, Amerikában és Ázsiában. A betegség gyakori termesztett dión (J. regia és J. nigra) faiskolákban, fiatal és idős ültetvényekben. A gomba tüneteket, szövetelhalást okoz oltványok kéregszövetében, idős, termő fák vesszőin, gallyakon és termésen is. A gomba egyben a termő fák leromlásának egyik kórokozó tényezője.

56 faiskolában a metszés helye nyit kaput a Phomopsis juglandina gomba behatolására

57 dió oltás helyénél is bekövetkezhet fertőzés, ami faiskolában az oltványok elhalását okozhatja

58 Phomopsis juglandina okozta terjedő háncsszöveti nekrózis, a fertőzés a metszés helyén következhetett be, a fa a telepítés helyén elpusztult, a piros nyíl a kórokozó háncsszövetben képződött termőtesteit mutatja

59 nyíl a Phomopsis juglandina gomba felfelé történő terjedését jelzi

60 kiterjedt elhalás, amely a metszés helytől indult ki, a fa elpusztult, a piros nyíl a gomba termőtesteit jelzi

61 Az elhalt kéregszövetben a Phomopsis juglandina termőtestei (sztromatikus piknídiumok) láthatók, amelyekben fertőzőképes konídiumok képződnek

62 Nedves körülmények között a termőképletekből kacsszerűen áramlanak ki a Phomopsis juglandina kórokozó konídiumai. Ezek a kacsok konídiumok tömegéből tevődnek össze. Jobbra a kórokozó konídiumainak mikroszkopikus képe.

63 Phomopsis juglandina termőtestei fiatal diófa háncsszövetében (metszet, mikrofotó)

64 Phomopsis juglandina tenyészete PDA táptalajon. Nagyszámú sztromatikus termőképletből krémszerűen áramlanak ki a gomba konídiumai.

65 II. BOTRYOSPHAERIA FAJOK

66 Általános tudnivalók a Botryosphaeria fajokról Botryosphaeria fajok többsége jelentős nekrotróf kórokozó gomba. A fajok egy része világszerte súlyos gazdasági kárt okoz termesztett gyümölcsfajokon, erdőt alkotó fafajokon és díszfákon. E gombák biológiájának és taxonómiájának kutatásával a korábbi években is foglalkoztunk. Korábbi munkáink nyomán három faj került kimutatásra: a B. obtusa, B. melanops és a B. stevensii. Nem könnyű feladatot jelentett két további, Fusicoccum anamorfával bíró Botryosphaeria faj azonosítása, gazdanövényeik és biológiájuk megismerése. Az evvel kapcsolatos munkát Láday Miklóssal végeztük. Eredményeinkről a III. Magyar Mikológiai Konferencián számoltunk be "Két új stressz-patogén Botryosphaeria faj előfordulása Magyarországon" címmel tartott előadásunkban. Ezek: B. dothidea és a B. ribis. A Botryosphaeria Cesati De Notaris nemzetség különböző anamorfákkal bíró fajai széles körben elterjedtek a mérsékelt égövben, szubtrópusi és trópusi területeken. Számos faj termesztett és vadon élő gazdanövények egész során okoz rákos betegségeket, leromlás jellegű, gyakran pusztulással járó betegségeket. Stressz-patogénok, a fajok egy része pedig szaprotróf vagy endofita életmódú. E gombafajok gyakran okoznak elhalást gyümölcsültetvényeikben a telepítést követő első években. Forrás: ZÁRÓJELENTÉS A T sz. OTKA által támogatott "Mikobióta-diverzitás tanulmány fás növényeken, különös tekintettel a 'decline' folyamatokban részes nekrotróf fajokra Témavezető : Vajna László tudományos tanácsadó, MTA doktora (MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, Budapest)

67 Két jelentős kórokozó gomba pusztuló vagy elpusztult gyümölcsfákon Botryosphaeria obtusa (anamorf: Diplodia seriata) Botryosphaeria dothidea (anamorf: Neofusicoccum aesculi)

68 telepítésben elpusztult fiatal almafák, a kórokozó Diplodia seriata

69 Diplodia seriata okozta elhalás fiatal, elpusztult almafán

70 Diplodia seriata piknídiumok elhalt kéregszövetben (fenn), és átmetszve a háncsszövetben (lenn)

71 Diplodia seriata mélyen behatol a fiatal almafa faszövetébe

72 Diplodia seriata piknídiumának metszete és konídiumai almafából (mikrofotók)

73 D. seriata idős almafákon is okozhat rákos sebeket, ágelhalást és gyümölcsrothadást

74 Fiatal meggyfák elhalása a kórokozó: Botryosphaeria dothidea anamorf: Neofusicoccum aesculi

75 elpusztult fiatal meggyfákon B. dothidea apró termőtestei (piknídiumai)

76 Botryosphaeria dothidea konídiumai (fenn), sztromatikus termőképlete elpusztult fiatal meggyfa háncsszövetben (lenn), és aszkusza aszkospórákkal (jobbra)

77 HASONLÓ JELLEGŰ ELHALÁST OKOZHATNAK FIATAL GYÜMÖLCSFÁKON MÁS NEKROTRÓF GOMBAFAJOK IS Pl. Cytospora spp., Fusarium spp., Schizophyllum commune és több más faj. Fiatal növények, fák földfeletti részei károsodásával egyidejűleg - vagy külön - a gyökérzetet fertőzhetik különböző talajlakó gombák. Ilyen esetben a fa sorsa gyakran megpecsételődik, a fa nagy valószínűséggel elpusztul. Gyakori talajlakó kórokozók: Pythium, Phytophthora, Thielaviopsis, Rhizoctonia, Roesleria, Rosellinia, Fusarium, Cylindrocarpon fajok, és mások EZEKRŐL EGY KÖVETKEZŐ ÖSSZEÁLLÍTÁSBAN LESZ SZÓ!

78 Gondolatok a védekezésről A fiatal fák pusztulását okozó betegségek többtényezősek, amiből adódóan a védekezésnek is többirányúnak kell lenni. A fiatal fák számára az átültetés stressz-állapotot okoz. A fa élettanilag nyitott rendszer, a külső tényezők befolyásolja állapotát. A környezet hatása, az agrotechnika elemei, tényezői változnak, és ebben a változó környezetben kell a juvenilis állapotú fának alkalmazkodnia a változó hatásokhoz úgy, hogy normális fiziológiai működését fenntartsa, hogy a homeosztázis az azonos állapot fennmaradjon. A növényi betegségek elleni védekezés lehetőségei között első helyen szerepel az optimális agrotechnika, ami alapja a betegségek megelőzésének. Ez különösen érvényes a gyümölcsfák fiatalkori elhalását okozó betegségek esetében. Az egyéb lehetőségek: a kémiai védekezés, ennek csak kiegészítője lehet. A megelőzés a faiskolánál kezdődik! Részleteket mellőzve, csak felsorolásszerűen említünk néhány tényezőt. Lehetőleg az oltvány hazai faiskolából származzon; a faiskola tegyen meg mindent ahhoz, hogy egészséges, a szabványnak megfelelő oltványokat értékesítsen, ezek szempontjai, az oltvány előállítás technológiája lévén ez külön szakma jól ismertek, betartandók. Mivel az oltványoknál a szemzés vagy oltás helye az, ahol a seb miatt fertőzés következhet be, különös gondot kell fordítani a szemzés vagy oltás helyének védelmére.

79 A szaporítóanyag beszerzés körülményei is hatással lehetnek a baj keletkezésére. Az ültetvény létesítést tervezni kell, és időben meg kell rendelni a szaporítóanyagot. Ennek elmaradása kényszermegoldásokat szül. Ilyen esetekben előfordul, hogy nem megfelelő minőségű és állapotú oltványok kerülnek telepítésre. Ha külföldi beszerzés válik szükségessé, akkor előzetes helyszíni szemlét kell tartani a faiskolánál, különösen figyelemmel a növényvédelmi szempontokra. A vásárolt szaporítóanyag csomagolása, szállítása, tárolása, ültetésig történő ideiglenes vagy téli vermelése szakmunka. Ha ezek során hibákat követnek el (pl. sérülések történnek, kiszáradás, gyökérzet fagyása stb.), akkor ez biztos út a gombák okozta fertőzés és fapusztulás felé. A telepítés szakszerű végrehajtása sikert eredményez, az ekkor elkövetett hibák viszont a gombák okozta fertőzés okai, hajlamosító tényezői lehetnek. Lehetőleg ősszel kell ültetni. A terület előkészítése, meliorációs munkák, vadvédelem, öntözés feltételeinek biztosítása fontos feltételek.

80 A telepítést követk vető első évek munkái i különös k s figyelmet igényelnek nyelnek. Ennek során az ápolási munkák, metszések, koronaforma alakítás munkáinál fontos a sebvédelem, sebkezelés. Szükséges a betegségek és kártevők elleni időbeni védekezés. Bajt okozhat és gombás fertőzések fellépéséhez vezethet az aszály, a belvíz, a talajtömörödés. Váratlan, tömeges sérülés esetén (pl. súlyos jégverés okozta sérülések) megelőző céllal indokolttá válhat fungicides kezelés végzése. Ha tápanyagellátási probléma jelentkezik, az ok(ok) tisztázására levélanalízist vagy talajvizsgálatot kell végeztetni. Amennyiben az ültetvénylétesítés körülményei, munkái szakszerűen, kényszermegoldások, kompromisszumok nélkül történnek, akkor evvel a fákat új helyükön, az ültetvényben átsegítjük a kritikus, stressz-állapotos időszakon. Ilyen esetben a gombák okozta fertőzéseknek és fapusztulásnak esélye csekély, rendszerint nem is következik be. Ha mégis bekövetkezik a baj Az okok feltárása szakértői ismereteket, vizsgálatot igényel. Vizsgálat során a szakértő figyelmének ki kell terjedni az ültetvény létesítés összes, a fentiekben felsorolt szempontjaira, mozzanataira. Hiba lehet, ha a beteg, pusztuló fákon a kórokozó gomba kimutatásával a szakértő részéről a diagnózis lezárul. Ha nem sikerül feltárni a fertőzés, súlyos elhalás létrejöttének hajlamosító tényezőit (prediszpozíció), akkor aligha sikerül megalapozott tanácsot adni a további teendőkre. A szakértői vizsgálat javaslatai szerint többirányú: agrotechnikai, kémiai és biológiai védekezés lehetséges. Tudni kell azonban, hogy az ültetvényekben jelentkező korai, fiatalkori fapusztulás esetei eltérők, két egyforma eset ritkán adódik. Ezért is van szükség tapasztalt és elsősorban növénykórtanos szakértőre.

81 A fát érő kedvezőtlen hatások nyomán bekövetkező fertőzés gyors szöveti elhalást okozhat, ami a fa pusztulásához vezet (balra). Ha a környezeti feltételek kedvezőek a fa számára a fertőzés lokalizálódik, gyógyulás következik be (jobbra). A sérüléseket, ha fertőzés nincs, a fa kallusszal lezárja. A fa önmaga is képes védekezni ha a termesztés körülményei kedvezőek. A védekezés mechanizmusát ismerteti a: Compartmentalization of Decay In Trees angol nyelvű összeállítás a/bva/aea/codit.pdf

82 Végezetül pedig egy fontos szempont A gyümölcsfajok fajtái között jelentős a genetikailag meghatározott fogékonyság a korai fapusztulást okozó gombákkal szemben, és ezt bizony az alany is befolyásolhatja. Telepítést megelőzően erre vonatkozóan is érdemes tájékozódni! Egy friss példa erre vonatkozóan az USA-ból: Dieback issues in McIntosh cultivars in Michigan by: George Sundin, Amy Irish-Brown, and Tyre Proffer, Michigan State University Extension, Department of Plant Pathology Elérhető:

83 A témához kapcsolódó forrásmunkák a szerzőtől Vajna L. (1983): A gyümölcsfák korai elhalását okozó gombás betegségek. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, Vajna L. (1998): Specifikus és komplex etológiájú betegségek. In: Érsek T. és Gáborjányi R. (szerk., 1998.): Növénykórokozó mikroorganizmusok. ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest., Vajna L. (1971): Az almafa Sphaeropsis malorum Peck okozta "fekete rák betegségének hazai előfordulása. Növényvédelem, VII.: Tóth B., Tóth J., Vajna L. (1978): Almafa oltványok pusztulásával kapcsolatos növénykórtani vizsgálatok. Növényvédelem, XIV: Vajna L. (1981): Gyümölcsfajokon előforduló Cytospora fajok Magyarországon. Növényvédelem, 17: Vajna L., Rozsnyay Zs. (1995): Macrophomina phaseolina (Tassi.) Goid. és a Diaporthe eres Nitschke mint a fiatal kajszifák elhalásában szerepet játszó gombák Magyarországon. Növényvédelem, 31: Vajna L. (1997): Kórokozó Botryosphaeria-fajok Magyarországon. I. Botryosphaeria stevensii Shoemaker. Növényvédelem, 33: Vajna L., Schwarczinger I., Bohár Gy. (1998): A fiatalkorú csonthéjas ültetvények vámszedője: a Verticillium dahliae Kleb. okozta tracheomikózis. Növényvédelem, 34: Vajna L. (1998): A fák nem specifikus betegségek okozta elhalása erdei- és gyümölcsös ökoszisztémákban. Növényvédelem, 34: Vajna L. (2002): Diaporthe eres Nitshke szerepe a fiatal gyümölcsfák elhalásában, Növényvédelem, 38, Vajna L., Rozsnyay Zs. (2005) Dióoltványok elhalásának etiológiája. Növényvédelem, Vajna L. (1974). Cytospora fajok előfordulása és szerepe a gyümölcsfák korai pusztulásában. Növényvédelmi Tud. Ért. Bp (abstr.) Vajna L., Bohár Gy. (1997): Az alma egy újabb fenyegető betegsége: a fitoftórás gyökérnyaki rothadás. Növényvédelmi Tudományos Napok Anyagai p Mező G., Tarjányi F., Vajna L. (1999): Intenzív almaültetvények fás részeinek gombabetegségei, különös tekintettel a Nectria galligenara. A faiskola felelőssége. Növényvédelmi Tud. Napok. Anyagai, Vajna L. (2004): Fák stressz stressz-patogének. Újabb adatok, megfigyelések. Főkert Tud. Napok, Bp dec. 2. Láday, M., L. Vajna (2005) Occurrence of two new stress-pathogen Botryosphaeria species in Hungary. Acta Microbiologica et Immunologica Hungarica,

84

Miért és mitől pusztulnak el gyümölcsfák a telepítés utáni első években?

Miért és mitől pusztulnak el gyümölcsfák a telepítés utáni első években? Miért és mitől pusztulnak el gyümölcsfák a telepítés utáni első években? Dr. Vajna László Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Gyümölcstermesztési Kutatóintézet Budapest Ma is időszerű kérdések

Részletesebben

Két új stressz-patogén Botryosphaeria-faj előfordulása Magyarországon

Két új stressz-patogén Botryosphaeria-faj előfordulása Magyarországon Két új stressz-patogén Botryosphaeria-faj előfordulása Magyarországon Láday Miklós és Vajna László MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, 1525 Budapest, Pf. 102. Botryosphaeria fajokról általában Botryosphaeria-fajok

Részletesebben

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet

Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Dr. Bujdosó Géza Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutató Intézet dr. Bujdosó Géza NAIK Gyümölcstermesztési Kutató Intézet Árutermelő gyümölcsültetvények kritériumai min.

Részletesebben

Dr. Vajna László, Varjas Virág 2014. június 5. Fotók: Dr. Vajna László és Varjas Virág

Dr. Vajna László, Varjas Virág 2014. június 5. Fotók: Dr. Vajna László és Varjas Virág Dr. Vajna László, Varjas Virág 2014. június 5. Fotók: Dr. Vajna László és Varjas Virág 1 A sebekről Kültakaró folytonosságának megszakadása Elkerülhetetlenül keletkeznek, a fák esetében is Evolúció során

Részletesebben

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. Tanulmánykötet május 6-9. Pécs

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. Tanulmánykötet május 6-9. Pécs XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA Tanulmánykötet 2015. május 6-9. Pécs Szerkesztette: Csicsek Gábor Kiss Ibolya ISBN 978-963-642-873-0 Kiadó: Szentágothai János Szakkollégium dr. Hatvani

Részletesebben

KOCSÁNYTALAN TÖLGY ÁLLOMÁNYOKBAN JELENTKEZŐ PUSZTULÁSSAL KAPCSOLATOS MIKOLÓGIAI-NÖYÉNYKÓRTANI

KOCSÁNYTALAN TÖLGY ÁLLOMÁNYOKBAN JELENTKEZŐ PUSZTULÁSSAL KAPCSOLATOS MIKOLÓGIAI-NÖYÉNYKÓRTANI 634.0.443 Qu. petrea DR. VÁJNA LÁSZLÓ DR. EKE ISTVÁN VIZSGÁLATOK DR. CSETE SÁNDOR KOCSÁNYTALAN TÖLGY ÁLLOMÁNYOKBAN JELENTKEZŐ PUSZTULÁSSAL KAPCSOLATOS MIKOLÓGIAI-NÖYÉNYKÓRTANI 1982 83-ban végzett vizsgálatok

Részletesebben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben

ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben ÚJDONSÁG Megjelent 2014-ben A könyv összefoglalja a gyümölcstermő növények környezeti igényeire vonatkozó ismereteket, segítséget nyújtva evvel az adott gyümölcsfaj számára alkalmas terület kiválasztásához,

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. A T 042 494 sz. OTKA által támogatott

ZÁRÓJELENTÉS. A T 042 494 sz. OTKA által támogatott 1 ZÁRÓJELENTÉS A T 042 494 sz. OTKA által támogatott "Mikobióta-diverzitás tanulmány fás növényeken, különös tekintettel a 'decline' folyamatokban részes nekrotróf fajokra" 2003-2006 Témavezető: Vajna

Részletesebben

Man-Made Plant diseases

Man-Made Plant diseases Fotó: Vajna László Mottó! CeCil Yarwood: Man-Made Plant diseases science, vol. 168. 218-200. 10 April 1970: (Cecil E. Yarwood, Department of Plant Pathology, University of California, Berkeley... ) 1907-1981

Részletesebben

Varga László

Varga László Új mikrobiológiai talajkezelési lehetőségek és termékfejlesztések az ökológiai 2017. 12. 09. termesztésben, misztériumok nélkül Varga László +36 30 928 6172 Mik a termelés kritikus pontjai? Időjárás Kártevők

Részletesebben

Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés

Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u ) Pályázati azonosító: GOP / Projekt Előrehaladási Jelentés FOTÓDOKUM EN TÁ C IÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 1. Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2009.02.05. 2009.09.30.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

A fás részek betegségei

A fás részek betegségei Az M9-es alanyon levő gyümölcsfák törzskerülete jóval kisebb, mint az erős alanyokon álló fáké, ezért a kórokozók már fiatal korukban könnyen meggyűrűzhetik ezeket. Vajon lehetséges-e az alma termesztése

Részletesebben

A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei

A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.

Részletesebben

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014

Részletesebben

Dr. Vajna László és Dr. Rozsnyay Zsuzsanna. 2013. május 11. fotó: Vajna L.

Dr. Vajna László és Dr. Rozsnyay Zsuzsanna. 2013. május 11. fotó: Vajna L. Dr. Vajna László és Dr. Rozsnyay Zsuzsanna 2013. május 11. fotó: Vajna L. Sok gond van a meggyel telepítés rosszul sikerül korai fapusztulások verticilliumos hervadás monilia fertőzés, járvány blumeriellás

Részletesebben

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete

Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete Gyümölcstermesztésünk jelenlegi helyzete A gyümölcsfélék: fásszárú (kivéve a szamóca), több éves, nyersen vagy feldolgozva élvezettel fogyasztható nagy beruházási igényű, fajlagos költségű és fajlagos

Részletesebben

( ompartmentalization f ecay n rees)

( ompartmentalization f ecay n rees) ( ompartmentalization f ecay n rees) Erdészeti (fa) patológia Elsősorban a fák leromlásának, korhadásának folyamatát kutató tudományág. George Henry Hepting (1907 1988) 1935 - Először ír a fák korhadások

Részletesebben

Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély

Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában

Részletesebben

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban Nagy Géza NÉBIH NTAI Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014 Mint 2010, de esetenként problémásabb 2015 Változékony

Részletesebben

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete.

Az ültetvényanyagok előállítása. Fajtafenntartás, fajtagyűjtemények. dugványt. termő törzsültetvény. dugvány. dugványiskola. dugvány csemete. Gyümölcsfaiskola Gyökeres gyümölcs szaporítóanyagot előállító szaporító terület, a rajta lévő növényállománnyal, törzsültetvénnyel, felszerelésekkel, épületekkel, amelynek működését a minősítő intézet

Részletesebben

Gyümölcsösök telepítése

Gyümölcsösök telepítése Gyümölcsösök telepítése Területválasztás } Fajtaválasztás Telepítés előkészítése Ültetvény létesítés (Szaporítóanyag előállítása) Telepítés Talajművelés Trágyázás Öntözés Fitotechnika Növényvédelem Betakarítás

Részletesebben

gei Kép: internet Fotó: internet

gei Kép: internet Fotó: internet A keresztes virágúak betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Káposztafélék gyökérgolyválya (Kertész) Plasmodiophora brassicae (Protozoa) Gazdanövények: Keresztesek, pl.: Repce Retek Torma Karalábé,

Részletesebben

Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok

Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok Toxinológia fuzáriumkísérleti tapasztalatok Székesfehérvár Debrecen 2013. 05.15-16. Magyar Kukorica Klub Egyesület 1 Hivatkozások Szakcikk idézet: Agro Napló (Dr Mesterhézy Ákos) Történeti és szakmai részek:

Részletesebben

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt.

A bal oldali kezeletlen állomány, a jobb oldali Trifenderrel kezelt. A Trifender alkalmazása a burgonyában. Készítette: Osváth Zoltán email:osvathz@enternet.hu A Trifender egy hiper parazita gomba, amely készítmény a Trihoderma asperellum gomba egy agresszív törzsét tartalmazza.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés a Pannonhalmi borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés a szőlőtermesztői számára 2018.08.21-től 08. 30 ig Fenológia: érés szüret körül 1 Merlo Időjárás(08.12 08. 21.) Folyamatosan kánikula volt, csapadék nélkül. A napi átlagos

Részletesebben

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.

FOTÓDOKUMENTÁCIÓ. Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1. FOTÓDOKUMENTÁCIÓ Kedvezményezett: Sarkpont Zrt. (7400 Kaposvár, Bajcsy-Zs. u.16-18.) Pályázati azonosító: GOP-1.1.1-08/1-2008-0104 Záró Projekt Előrehaladási Jelentés Időszak: 2011.09.30-2012.03.30. Kommunikációs

Részletesebben

Rizoktónia. Velünk kezdõdik. www.kws.hu. A narancs a KWS egyik védjegye.

Rizoktónia. Velünk kezdõdik. www.kws.hu. A narancs a KWS egyik védjegye. Rizoktónia www.kws.hu A narancs a KWS egyik védjegye. Velünk kezdõdik. Tartalomjegyzék Szakkifejezések...4 Rhizoctonia solani...6 Származása, története, elterjedése, gazdasági jelentôsége...7 Tünetei...12

Részletesebben

CELTIS FAJOK KOMPLEX ETIOLÓGIÁJÚ BETEGSÉGÉNEK DIAGNÓZISA (esettanulmány)

CELTIS FAJOK KOMPLEX ETIOLÓGIÁJÚ BETEGSÉGÉNEK DIAGNÓZISA (esettanulmány) NÖVÉNYVÉDELEM 46 (10), 2010 465 CELTIS FAJOK KOMPLEX ETIOLÓGIÁJÚ BETEGSÉGÉNEK DIAGNÓZISA (esettanulmány) Vajna László MTA Növényvédelmi Kutatóintézete, 1525 Budapest Pf. 102. Díszfák, erdei fafajok és

Részletesebben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben

Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly

Részletesebben

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017

GYÜMÖLCSÖS ÜLTETVÉNYEK ÖSSZEÍRÁSA, 2017 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefon: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Adatszolgáltatóinknak Nyomtatványok Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény 24. és 26. -a alapján

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei

A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei Őshazája Észak-Amerika, Turner 1848-ban írta le részletesen, az amerikaiak a legrettenetesebb szőlőbetegségnek tartották Scribner 1886. A szőlő feketerothadását

Részletesebben

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11.

A nagy termés nyomában. Mezőhegyes, szeptember 11. A nagy termés nyomában Mezőhegyes, 2014. szeptember 11. Időjárás Trágyázás, növénytáplálás, talaj- és növénykondícionálás Levegőből támadó rovarok Levegőből támadó gombák Herbicid-használat Vetésidő Talajlakó

Részletesebben

Az alma organikus növényvédelme

Az alma organikus növényvédelme Az alma organikus növényvédelme Rész 2: Növényápolás Az Európai Unió Lifelong Learning Programja támogatásával. Az Európai Bizottság támogatást nyújtott a projekt költségeihez. A kiadvány (közlemény) a

Részletesebben

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) Észak-Amerikából származó egynemzedékes, kisméretű kártevő. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek a levélfonákán szívogat.

Részletesebben

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. http://fahiba.fmk.nyme.hu 11. Faanatómia Fahibák III.

Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet. http://fahiba.fmk.nyme.hu 11. Faanatómia Fahibák III. Prof. Dr. Molnár Sándor NYME, FMK, Faanyagtudományi Intézet http://fahiba.fmk.nyme.hu 11. Faanatómia Fahibák III. Mechanikai sérülések Mechanikai sérülések a hengeres fa sérülése a közelítés, választékolás,

Részletesebben

Mezőgazdasági növénybiztosítás

Mezőgazdasági növénybiztosítás Mezőgazdasági növénybiztosítás Különös biztosítási feltételek 1/40 AHE-11536 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A biztosítás tárgya, területi és időbeli (kockázatviselési ) hatálya...

Részletesebben

Aktualitások a növényvédelemben

Aktualitások a növényvédelemben Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok

Részletesebben

Trichodrma fajok alkalmazása a szőlő tőkebetegségek elleni védekezésben Európában

Trichodrma fajok alkalmazása a szőlő tőkebetegségek elleni védekezésben Európában Trichodrma fajok alkalmazása a szőlő tőkebetegségek elleni védekezésben Európában A WINETWORK projekt ügyvivő szakértőinek közös munkájának eredménye. A felhasznált adatok forrása a szőlőtermesztők körében

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A fenntartható szőlőtermesztés fajtaválasztékának bővítése új nemes-rezisztens fajtákkal, fajta specifikus környezetkímélő termesztés-technológia kialakítása és innovatív bio termék prototípusának kifejlesztése

Részletesebben

A kabakosok betegségei

A kabakosok betegségei A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.

Részletesebben

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek

A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A gyümölcstermesztésben alkalmazott művelési rendszerek A művelési rendszer fogalma és elemei A koronaformák csoportosítása A fontosabb koronaformák, szerkezetük és jellemzőik Szerkesztette: Simon Gergely

Részletesebben

A búza rozsdabetegségei

A búza rozsdabetegségei NÖVÉNYVÉDELEM ROVATVEZETŐ: Dr. Békési Pál c. egyetemi tanár Veszélyes növénybetegségek (II./2.) A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza A burgonya Y

Részletesebben

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga

KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga KÁLIUM a magas hozamokat versenyképes minőségben előállító intenzív gyümölcstermesztés alaptápanyaga Kálium szerepe a gyümölcstermő növények fejlődésében A kálium meghatározó jelentőségű a gyümölcstermő

Részletesebben

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység.

Gyümölcstermő növények szaporítása. Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Gyümölcstermő növények szaporítása Szaporítás: a termesztett növények életfolyamatainak újrakezdésére irányuló tevékenység. Főbb típusai: ivaros (generatív), ivartalan (vegetatív), mikroszaporítás. Szaporítóanyag:

Részletesebben

AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA

AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA A MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK KONFERENCIÁJA TOX 2018 Konferencia - Lillafüred, 2018. október 17-19. AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)

RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az

Részletesebben

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában

A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A kálium jelentősége a vöröshagyma tápanyagellátásában A vöröshagyma a hazai és a nemzetközi piacokon is folyamatosan, egész évben igényelt zöldségfélénk. A fogyasztók ellátása részben friss áruval, de

Részletesebben

Miért kell a nyuszimat vakcinázni?

Miért kell a nyuszimat vakcinázni? Miért kell a nyuszimat vakcinázni? A mixomatózis és a nyulak vérzéses betegsége (RHD- Rabbit Haemorrhagic Disease) két akár halálos kimenetelû (de megelôzhetô) fertôzô betegség, amely a nyulakat veszélyezteti.

Részletesebben

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014

Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós

Részletesebben

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!

MEGHÍVÓ BIOKERTÉSZET TANFOLYAM KRISNA-VÖLGYBEN. Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell! Idıpontok: (4 független hétvége, más-más programmal, jelentkezni mindegyikre külön-külön kell!) 1. 2013. március 9-10. 2. 2013. április 13-14. 3. 2013. július 27-28. 4. 2013. szeptember 7-8. Helyszín:

Részletesebben

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei Farkas Róbert SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2. Farkas.Robert@aotk.szie.hu Az utóbbi

Részletesebben

A bogyós gyümölcsök betegségei

A bogyós gyümölcsök betegségei A bogyós s gyümölcs lcsök betegségei gei (Kertész) 1 Szamóca nyálkagombás károsodása Kórokozó: Diachea leucopodia (Myx) Képek: internet 2 Szamóca mikoszferellás levélfoltossága Kórokozó: Mycosphaerella

Részletesebben

GOP -1.1.1-11-2012-0159

GOP -1.1.1-11-2012-0159 GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és vetőmagtermesztésben,

Részletesebben

Kiváló Nagyon jó Jó Elfogadható Gyenge

Kiváló Nagyon jó Jó Elfogadható Gyenge DEKALB HÍRLEVÉL 2012.08.02. 2012/10. Szám A repcék télállósága A repcék betegség ellenálló képessége Hasznos információk Árutőzsdei információk Agrometeorológia Szaktanácsadás www.monsanto.hu Télállóság

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Dísznövénykertész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 622 01 Évfolyam: 1. évfolyam (közismereti oktatás nélkül) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS

ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS Balla Zoltán Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Nyíregyháza 2017. március

Részletesebben

Vigyázat, a szegecsfejű gyökérgomba a faiskolából fertőz!

Vigyázat, a szegecsfejű gyökérgomba a faiskolából fertőz! Vigyázat, a szegecsfejű gyökérgomba a faiskolából fertőz! Dr. Véghelyi Klára címzetes egyetemi docens Budapest A kórokozó A röszleriás gyökérgomba, a termőtest alakjára utaló elnevezés szerint szegecsfejű

Részletesebben

80% levonásos önrész (a károsodott terület biztosítási összegére vonatkozóan, de a kártérítés max Ft/ha)

80% levonásos önrész (a károsodott terület biztosítási összegére vonatkozóan, de a kártérítés max Ft/ha) Jégkár A, B, C típusú biztosítás Jégeső: Szilárd halmazállapotú, jégszemcsékből és azok képződményéből álló csapadék helyén termesztett növényekben a jégeső miatt bekövetkezett olyan káresemény, amely

Részletesebben

Dr. Lehoczky János szőlő növényvédelmi kutatásai

Dr. Lehoczky János szőlő növényvédelmi kutatásai Dr. Lehoczky János szőlő növényvédelmi kutatásai Dr. Lehoczky János (1925-1993) Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet tudományos főmunkatársa, szőlővédelmi osztályvezetője (1962-1981) volt Mivel nagyon

Részletesebben

Gyümölcsök metszése és koronaformái

Gyümölcsök metszése és koronaformái Gyümölcsök metszése és koronaformái Művelési rendszer Telepítési rendszer Termőfelület- és termésszabályozás Ültetési rendszer tőtávolság Faalak Sorés Törzsmagasság és koronaforma Metszés Növekedés- és

Részletesebben

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről

10 rémisztő tény a globális felmelegedésről 10 rémisztő tény a globális felmelegedésről A globális felmelegedés az egyik legégetőbb probléma, amivel a mai kor embere szembesül. Hatása az állat- és növényvilágra, a mezőgazdaságra egyaránt ijesztő,

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok

-pl. baktériumok és gombák toxinjai, mérgező növények, mérgező állati termékek, növényvédő szerek, különböző szennyező anyagok ÉLELEM ÚTJÁN TERJEDŐ MEGBETEGEDÉSEK = elfogyasztott ételben, italban levő mérgező hatású anyag (mikroorganizmus, mérgező növény, vegyi anyag) okoz Jellemzői: rövid lappangási idő heveny, robbanásszerű

Részletesebben

Mezőgazdasági munkás moduljai

Mezőgazdasági munkás moduljai Mezőgazdasági munkás moduljai 971. Az Állattartás megnevezésű, 10997-12 azonosító számú szakmai Takarmányt érzékszervvel minősít, mintát vesz Takarmányadagot állít össze Takarmányt kioszt, itat, állatot

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Kertész szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 622 02 Évfolyam: 3/11. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve,

Részletesebben

Borászati technológia I.

Borászati technológia I. Borászati technológia I. A borszőlő minőségét befolyásoló tényezők Az alapanyag minősége alapvetően meghatározza a termék minőségét! A szőlész és a borász együttműködése nélkülözhetetlen. A minőségi alapanyag

Részletesebben

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő

Smaragdfa, a zöld jövő. Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa, a zöld jövő Négyéves Smaragdfa erdő Smaragdfa fejlődése A kiültetéskor 3 év múlva Az előző évben ültetett, a fagyok után tarra vágott Smaragdfa növekedése A 30, a 80 és a 100 napos facsemete

Részletesebben

KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN

KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN KERTÉSZET ÉS PARKÉPÍTÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Szöveges

Részletesebben

A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei

A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei A precíziós növénytermesztés döntéstámogató eszközei Harnos Zsolt Csete László "Precíziós növénytermesztés" NKFP projekt konferencia Bábolna 2004. június 7-8. 1 A precíziós mezőgazdaság egy olyan farm

Részletesebben

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok

Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Az alanyfajták termesztési értékét meghatározó tulajdonságok Alanyfajták tulajdonságai (Az anyatelepeken) Vesszők beérlelése - a tenyészidő függvénye - befolyásolja a ráoltott nemes érési folyamatait Vesszőhozam:

Részletesebben

Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen

Érdemes vakcinázni a sertések 1-es típusú parvovírusa ellen 1. oldal (összes: 6) 2. oldal (összes: 6) A PPV1 által okozott szaporodásbiológiai zavarok megelőzésére a tenyészkocák vakcinázását széles körben alkalmazzák. Fogékony sertésekben a PPV1 fertőződést követően

Részletesebben

Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását,

Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását, Kéreg:A fa testének külső, a külvilággal érintkező része. Külső, elhalt pararétegből és a belső rostrétegből áll. Megakadályozza a fa kiszáradását, védi a környezeti hatásoktól. Háncs: A kéreg belső részén

Részletesebben

ÖKO Zrt. vezette Konzorcium

ÖKO Zrt. vezette Konzorcium ÖKO Zrt. vezette Konzorcium Vízgyőjtı-gazdálkodási tervek készítése címő KEOP-2.5.0.A kódszámú projekt megvalósítása a tervezési alegységekre, valamint részvízgyőjtıkre, továbbá ezek alapján az országos

Részletesebben

Varasodás levél fonákján (fotó: dr. Brózik Sándor) Varasodás gyümölcsön. Lisztharmatos hajtás. Lisztharmatos levél (fotó: dr.

Varasodás levél fonákján (fotó: dr. Brózik Sándor) Varasodás gyümölcsön. Lisztharmatos hajtás. Lisztharmatos levél (fotó: dr. Védelem a gombabetegségek ellen Az alma legfontosabb betegségei A2009-es év növényvédelmi szempontból nem jelentett nagy kihívást a termesztőknek. A betegségek nyomása a sokévi átlagnál alacsonyabb volt,

Részletesebben

Szamóca (Fragaria x ananassa = F. magna Duch.)

Szamóca (Fragaria x ananassa = F. magna Duch.) Szamóca (Fragaria x ananassa = F. magna Duch.) A vetésforgó összeállítása A vetésforgó tervezésekor a legfontosabb szempont a biológiai talajtermékenység megőrzése, és a kártevők felszaporodásának megakadályozása,

Részletesebben

A dohány növényvédelme

A dohány növényvédelme A dohány növényvédelme Kórokozók I. Vírusbetegségek : 1./ Dohánymozaik (Tobacco mosaic tobamovirus,tmv) 2./ Dohány érbarnulás (Potato Y potyvirus, PVY) 3./ Uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)

Részletesebben

Fás szárú energetikai ültetvények

Fás szárú energetikai ültetvények Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban

Részletesebben

Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei. Árajánlat általános feltételei

Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei. Árajánlat általános feltételei Faültetés (és az eredési garancia) vállalásának feltételei Az ültetendő fa csak minőséget garantáló, vagy általunk ismert faiskolából szerezhető be. A fa faiskolai kiválasztását mi végezzük, vagy mi hagyjuk

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része

Részletesebben

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe

MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról

Részletesebben

A szőlő tőkebetegségei

A szőlő tőkebetegségei A szőlő tőkebetegségei Átfogó védekezési stratégia a szőlő tőkebetegségek fertőzésének megelőzésére A projekt az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogramjának finanszírozásában, a

Részletesebben

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE

A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA CSEPEGTETŐ SZALAGOS ÖNTÖZÉSE A KUKORICA VÍZIGÉNYE A kukorica a szántóföldi növények között a közepes űek csoportjába tartozik. A tenyészidő folyamán a termőhelytől, a hibrid tenyészidejének

Részletesebben

PLASZTICITÁS. Merisztémák merisztemoidok őssejtek (stem cells) stem cell niche

PLASZTICITÁS. Merisztémák merisztemoidok őssejtek (stem cells) stem cell niche PLASZTICITÁS Definíció: A növényi sejtek átalakulhatnak egymásba. A differenciált sejtek dedifferenciálódhatnak, totipotens ősmerisztéma sejtté. Ebből új differenciálódás indulhat el (redifferenciáció).

Részletesebben

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, )

A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, ) A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, 1996-5) NAGY GYULA VARGA LAJOS Agrotab Kft. BEVEZETÉS A dohánykutatás nemzetközi szervezetének, a CORESTA-nak a növénykórtani

Részletesebben

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon

Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Dr. Németh Krisztina Tudományos főmunkatárs NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Budapest 2016. december 02. Ökológiai

Részletesebben

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére Melléklet a /2009. (..) OGY határozathoz Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére 2010-2018 Tartalom Tartalom...2 Bevezetés (a Nemzeti Stratégia szerepe)...3

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.

Részletesebben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben

Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Őszi munkák a gyümölcsöskertben, szőlőben Fákkal, cserjékkel kapcsolatos őszi teendők: - Az évi utolsó fűnyírás (ha szükséges), a gyep szellőztetése, a kaszálék felhasználása (mulcs, komposzt) - A lehullott

Részletesebben

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac liberalizálása hasonlóan az egészségügy privatizációjához mind a mai napig aktuális, a közvéleményt is foglalkoztató kérdés. Az

Részletesebben

A TÖMEGCSAPDÁZÁS (MASS TRAPPING) LEHETÖSÉGEI ÉS KORLÁTAI A GVŰMÖLCSTERMESZTÉS NÉHÁNY NEHEZEN LEKÜZDHETÖ KÁRTEVÖJÉNEK ESETÉBEN. VOIGT E.' és TÓTH M.

A TÖMEGCSAPDÁZÁS (MASS TRAPPING) LEHETÖSÉGEI ÉS KORLÁTAI A GVŰMÖLCSTERMESZTÉS NÉHÁNY NEHEZEN LEKÜZDHETÖ KÁRTEVÖJÉNEK ESETÉBEN. VOIGT E.' és TÓTH M. A TÖMEGCSAPDÁZÁS (MASS TRAPPING) LEHETÖSÉGEI ÉS KORLÁTAI A GVŰMÖLCSTERMESZTÉS NÉHÁNY NEHEZEN LEKÜZDHETÖ KÁRTEVÖJÉNEK ESETÉBEN VOIGT E.' és TÓTH M. 2 JÉrdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő

Részletesebben

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok

Részletesebben

Tájékoztató a gyümölcsültetvények telepítésével, és nyilvántartásával kapcsolatban

Tájékoztató a gyümölcsültetvények telepítésével, és nyilvántartásával kapcsolatban BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MISKOLCI JÁRÁSI HIVATAL Tájékoztató a gyümölcsültetvények telepítésével, és nyilvántartásával kapcsolatban A gyümölcsültetvények telepítésének bejelentését, illetve

Részletesebben

Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél

Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél Bevezetés A dohánytermesztők körében a vajvirág vagy dohány virág jól ismert,

Részletesebben

ÖKOLÓGIAI NÖVÉNYTERMESZTÉS, VADON TERMŐ NÖVÉNYEK GYŰJTÉSE ÉS GOMBATERMESZTÉS

ÖKOLÓGIAI NÖVÉNYTERMESZTÉS, VADON TERMŐ NÖVÉNYEK GYŰJTÉSE ÉS GOMBATERMESZTÉS ÖKOLÓGIAI NÖVÉNYTERMESZTÉS, VADON TERMŐ NÖVÉNYEK GYŰJTÉSE ÉS GOMBATERMESZTÉS A következőkben a biotermékek előállítását, jelölését és ellenőrzését szabályozó 834/2007/EK és 889/2008/EK rendeletek fontosabb

Részletesebben

GOP -1.1.1-11-2012-0159

GOP -1.1.1-11-2012-0159 1 GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és

Részletesebben