CITROËN FLOTTA CASCO kis- és középvállalkozások számára BIZTONSÁG MINDENEK FELETT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "CITROËN FLOTTA CASCO kis- és középvállalkozások számára BIZTONSÁG MINDENEK FELETT"

Átírás

1 MILYEN TOVÁBBI FEDEZETEKRE TERJESZTHETŐ KI A CITROËN FLOTTA CASCO KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSOKKAL? életbiztosítás kölcsöngépjármű-biztosítás poggyászbiztosítás kiterjesztett autómentési szállítási és tárolási szolgáltatás casco területi hatály kiterjesztése biztosítás MÁR 1 CÉGES CITROËNRE IS MEGKÖTHETEM A MÁRKA CASCÓT? Igen, erre az autóra a Citroën Márka Casco feltételei lesznek érvényesek, de a Citroën Flotta Casco szerződéscsomagot csak akkor tudja megkötni, ha legalább 5 céges autóval rendelkezik, melyek közül legalább az egyik Citroën és a többi gépjárműve esetén is vállalja, hogy az Allianz Biztosítóval Flotta casco szerződést köt vagy ilyen biztosítással rendelkezik. *A Flotta Casco különös feltételek 3. b) pontjában foglaltaktól eltérően a biztosító a gépjármű első forgalomba helyezésétől számított egy évig önrészesedés levonása nélkül téríti meg a gépkocsi ablaküvegeiben keletkezett károkat. A biztosító a töréskár-biztosítási feltételek 3. c) pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az utángyártott szélvédővel való helyreállítás költségét minden esetben önrészesedés levonásával téríti meg. **A biztosító Flotta Casco biztosítás általános szerződési feltételek pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy a szolgáltatás alapja a gépjármű első Magyarországon történő forgalomba helyezésétől számított 180 napon belül a vásárlási számlán feltüntetett új ár, a napban a vásárlási számlán feltüntetett új ár 90%-a. ***AKTÍV kárrendezési szolgáltatás (AKTÍV kár): másik Magyarország területén gépjárműfelelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosítótársasággal kötött, érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező károkozó által személygépjárműben okozott kár megtérítése, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás kárszámítási szabályai szerint, önrész levonása és a casco díjkedvezmény elvesztése nélkül, ha a károsult az Allianz Biztosítónál a károkozás időpontjában érvényes gépjármű-felelősségi és teljes körű casco biztosítással rendelkezett, és Allianz Biztosítóval megállapodást kötött a kárának casco biztosítás alapján, önrész levonása nélkül történő megtérítésére. ****A Flotta Casco biztosítás általános szerződési feltételeitől eltérően, ha a biztosított személygépkocsi a káresemény időpontjában bármely biztosítónál A00 vagy bonus osztályban nyilvántartott, hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezik és a káresemény időpontjában a gépjármű az első forgalomba helyezésétől számítva 4 évnél nem idősebb, továbbá ha a jelen biztosítás alapján térítendő sérülés helyreállítását biztosított személygépkocsi márkája szerinti márkaszerviz hálózatában végzik, az Allianz Hungária Zrt. szolgáltatás nyújtásakor a biztosítási szerződésben meghatározott minimális önrészesedés 50%-át átvállalja. *****A Biztosító a járművenkénti alapdíjat a Szerződő által megjelölt díjalap százalékában állapítja meg. A Flotta Casco biztosítás Általános szerződési feltételek 9.1. a.) pontjában foglalt biztosítási díjalap meghatározása az alábbiak szerint egészül ki: az új járművek esetén a Szerződő kérése alapján a díjszámítás alapjául a márkakereskedő által kiállított regisztrációs adót és extratartozékok értékét is tartalmazó, személygépjárművek esetén áfával növelt, haszongépjárművek esetén áfa nélküli eladási számla is elfogadható. A jelen biztosítás alapján biztosítottnak minősül a teljes gépjármű, a széria- és extratartozékaival, különleges felépítményével együtt. A Biztosító nem alkalmaz aránylagos térítést, ha a Szerződő a díjszámítás alap jául a márkakereskedő által kiállított eladási számla szerinti értéket tüntet fel. Ha a Szerződő az adatközlő ajánlaton nem a tényleges forgalmi értéket, vagy a jelen biztosítási szerződésben meghatározott eladási számla szerinti értéket tünteti fel, akkor a Biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, ahogyan a fizetett díj aránylik a tényleges forgalmi érték alapján számított díjhoz. A tényleges forgalmi érték meghatározásának kiindulópontja a hazai Eurotax eladási katalógus új ár, vagy utolsó új ár jegyzése. A Biztosító szolgáltatását a Flotta Casco biztosítás Általános szerződési feltételek 13. pontja szerint teljesíti az alábbiakra figyelemmel: Ha a díjszámítási alap meghatározásához a gépjármű vételi számla szolgált alapul, akkor a gépjármű bármely okból történő megsemmisülése, illetve totál- vagy lopáskár esetén a biztosító kifizetésének felső határa a gépjármű díjalapként figyelembe vett vételára szerinti bruttó eladási ár, de a szolgáltatás teljesítésekor figyelembe vehető extratartozékok nélküli káridőponti érték nem haladhatja meg a káridőponti katalógusérték (Eurotax katalógus eladási árjegyzés) 115 %-át. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, a tartalmazott információk tájékoztató jellegűek, a tájékoztatás nem teljes körű, a biztosításra vonatkozó részletes információkat a szerződési feltételek tartalmazzák. A tájékoztatás nem teljes körű, a pontos részleteket, további ajánlatainkat és díjainkat keresse márkakereskedéseinkben vagy a következő elérhetőségeink bármelyikén! Első kiadás. A Citroën Flotta Casco ajánlata június 11-től visszavonásig érvényes. A Citroën Flotta Casco partnere az Allianz Hungária Zrt. Telefonos ügyfélszolgálat: Fax: Központi ügyfélszolgálat: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt citroencasco@allianz.hu Web: CITROËN FLOTTA CASCO kis- és középvállalkozások számára BIZTONSÁG MINDENEK FELETT

2 A céges járművásárlás mindig komoly beruházás. Nem csak az a fontos, hogy Ön a praktikusság mellett megbízható márkát és modellt válasszon előnyös áron, de legalább olyan fontos a gépjármű fenntartásával járó költségek alacsonyan tartása és tervezhetősége is! A Citroën tudja ezt! Szervizszolgáltatás-csomagjait az ügyfelek keresletéhez igazodva alakította ki, folyamatosan követi a vállalkozók változó igényeit és bővíti a választható szolgáltatások körét. A Citroën szinte minden szakmához kínál személy- és haszonjárműveket, emellett számol azzal is, hogy a választott gépjármű fenntartási és karbantartási költségei vállalkozóbarátok legyenek. Ne feledkezzünk meg azonban a gépjármű biztosításáról sem! Nem mindegy, hogy Ön milyen biztosítást választ, milyen feltételekkel és milyen költségekkel! A piaci igényekre válaszolva, elsőként ajánljuk most ügyfelei nknek a Citroën Flotta Cascót! A Citroën Flotta Casco biztosítási ajánlatot az Ön igényei szerint fejlesztettük ki a megbízható és hazánkban piacvezető Allianz Biztosítóval együttműködésben. Számoljon! Önnek most igazán megéri, hogy vállalkozása számára Citroën-modellt válasszon, hiszen nemcsak sokrétű szerviz- és kiterjesztett garanciaszolgáltatások közül választhat, de egyedülálló előnyöket biztosító Citroën Flotta Casco szerződés megkötésére is lehetőséget kínálunk. CITROËN FLOTTA CASCO KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA: EXKLUZÍV BIZTOSÍTÁSI TERMÉK A CITROËN ÉS AZ ALLIANZ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉBEN MIRE TERJED KI A CITROËN FLOTTA CASCO? töréskárra (beleértve a rongálást is) lopáskárra (teljes és részleges lopáskárra, rablás kárra, valamint lopáskísérletből eredő rongálásra is) elemi károkra (beleértve többek között a tűz-, jégverés- és robbantáskárokat is). MILYEN PLUSZT NYÚJT A CITROËN FLOTTA CASCO A HAGYOMÁNYOS FLOTTA CASCO BIZTOSÍTÁSOKHOZ KÉPEST? 100% javíthatóság igényei szerint megemeljük a javíthatóság határát, így az autó kárkori értékének 100%- ig javítható! Önrészmentes üvegkártérítés a gépjármű első forgalomba helyezésétől számított 1 évben.* 100%-ban térítjük ellopott vagy javíthatatlan (totálkár) gépjárműve értékét az új gépjármű megvásárlásakor kiállított kiskereskedelmi számla értéke alapján az első 6 hónapban, a második 6 hónapban pedig 90% a szolgáltatás alapja.** 6 évig avulásmentességet biztosítsunk gépjárműve számára (a kivételeket és egyéb feltételeket az Általános Szerződési Feltételekben találja). Aktív kárrendezést nyújtunk! Azaz ha autójával véletlenül balesetet szenved, akkor az Allianz nemcsak felméri a kárt, hanem a casco feltételei szerint az önrész levonása nélkül javíttatja meg autóját, így Önnek nem kell tartania egy hosszasan elhúzódó ügyintézési procedúrától.*** A töréskár alap-önrészesedésből akár 50% kedvezményt is elérhet.**** A biztosító nem alkalmaz aránylagos térítést abban az esetben, ha a szerződő a díjszámítás alapjául a márkakereskedő által kiállított eladási számla szerinti értéket tünteti fel.***** A Citroën Flotta Casco call center várja hívását, hogy felmerült kérdéseire választ adjon.

3 A Citroën Casco+ biztosítás éves bruttó díjai a következők 10%, de minimum Ft önrésszel 30 év alatt 30 év felett Cég Budapest Vidék Budapest Vidék Budapest Vidék Jármű fajtája Jármű típusa Benzin Dízel Benzin Dízel Benzin Dízel Benzin Dízel Benzin Dízel Benzin Dízel Citroën C1, Citroën C Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Citroën C3, Citroën C-Elysée, Citroën C3 Picasso, Citroën Nemo Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Citroën C4, DS 3, Citroën C4 Grand Picasso, Citroën Berlingo, Citroën Xsara, Citroën Xsara Picasso Személygépkocsi Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Citroën C5, DS 4, Citroën C-Crosser Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Citroën C6, Citroën C8, DS 5 Citroën Nemo Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Citroën C4, Citroën Berlingo, Citroën Jumpy Tehergépkocsi Citroën Jumper Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Budapest: 1, 2 kezdetű irányítószámok esetén Vidék: 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9 kezdetű irányítószámok esetén *Az Allianz Casco biztosítás általános szerződési feltételeitől eltérően, ha a biztosított személygépkocsi a káresemény időpontjában bármely biztosítónál A00 vagy bonus osztályban nyilvántartott, hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezik és a káresemény időpontjában a gépjármű az első forgalomba helyezésétől számítva 4 évnél nem idősebb, továbbá ha a jelen biztosítás alapján térítendő sérülés helyreállítását biztosított személygépkocsi márkája szerinti márkaszerviz hálózatában végzik, az Allianz Hungária Zrt. szolgáltatás nyújtásakor a biztosítási szerződésben meghatározott minimális önrészesedés 50%-át átvállalja. **Az Allianz Casco töréskár-biztosítási különös feltételek 3. b) pontjában foglaltaktól eltérően a biztosító a gépjármű első forgalomba helyezésétől számított egy évig önrészesedés levonása nélkül téríti meg a gépkocsi ablaküvegeiben keletkezett károkat. A biztosító a töréskár-biztosítási feltételek 3. d) pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az utángyártott szélvédővel való helyreállítás költségét minden esetben önrészesedés levonásával téríti meg. ***A biztosító Allianz Casco biztosítás esetén az általános szerződési feltételek pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy a szolgáltatás alapja a gépjármű első forgalomba helyezésétől (Magyarországon, 0 kilométeresként vásárolt) számított 180 napon belül a vásárlási számlán feltüntetett új ár, a napban a vásárlási számlán feltüntetett új ár 90%-a. ****AKTÍV kárrendezési szolgáltatás (AKTÍV kár): másik Magyarország területén gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosítótársasággal kötött, érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező károkozó által személygépjárműben okozott kár megtérítése, a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás kárszámítási szabályai szerint, önrész levonása és a casco díjkedvezmény elvesztése nélkül, ha a károsult az Allianz Biztosítónál a károkozás időpontjában érvényes gépjármű-felelősségi és teljes körű casco biztosítással rendelkezett, és Allianz Biztosítóval megállapodást kötött a kárának casco biztosítás alapján, önrész levonása nélkül történő megtérítésére. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, a tartalmazott információk tájékoztató jellegűek, a tájékoztatás nem teljes körű, a biztosításra vonatkozó részletes információkat a szerződési feltételek tartalmazzák, további részletekért, kérjük, keresse fel márkakereskedéseink egyikét vagy érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken keresztül. Ötödik kiadás június 11-től visszavonásig érvényes. A Citroën CASCO+ partnere az Allianz Hungária Zrt. Telefonos ügyfélszolgálat: Fax: Központi ügyfélszolgálat: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt citroencasco@allianz.hu Web: CITROËN CASCO+ BIZTONSÁG MINDENEK FELETT

4 A Citroën Casco+ biztosítást az Ön és autója teljes körű védelmére alkottuk meg. BIZTONSÁG MINDENEK FELETT Azzal, hogy a Citroën márkát választotta, Ön a minőség, a biztonság és az egyedi stílus mellett tette le a voksát. Ha egy Citroën mellett dönt, most már nemcsak igényeinek és álmainak megfelelő autót vásárolhat és vezethet a mindennapokban, hanem autójára szabott biztosítási csomagot is köthet. A Citroën Casco+ biztosítást az Ön és autója teljes körű védelmére alkottuk meg. Citroën gépjárműve érték! Kár esetén vállaljuk autója eredeti állapotának szakszerű visszaállítását, garanciával. Most egy olyan testre szabott, teljes körű szolgáltatást nyúj tó és kedvezményes díjú biztosítást kínálunk, melyet egy meg bízható és hazánkban piacvezető szolgáltató biztosít. MIRE TERJED KI A CITROËN CASCO+? Töréskárra (rongálásra, részleges töréskárra, törési totálkárra, üvegtörésre), lopáskárra (teljes és részleges lopáskárra, lopáskísérletből eredő rongálásra, egyes lopáskár megelőzési költségeire és rabláskárra) elemi károkra (pl. jégverés, viharkárok). MILYEN EXTRÁKAT KÍNÁL A CITROËN CASCO+? Tudjuk, hogy a mobilitás fontos az Ön számára, ezért töréskár esetén csereautót biztosítunk legfeljebb 4 napra (bruttó 9000 Ft/nap összeghatárig), hogy Ön kényelmesen folytatni tudja megszokott napi életvitelét. Citroën Casco+ csomagunk segítségével akár 50% kedvezményt adunk töréskár esetén az önrészéből.* Üvegkárait önrészmentesen térítjük az első évben.** Ha a forgalomba helyezéstől számított 1 éven belül ellopnák az Ön autóját, vagy egy töréskár miatt a javítás már nem lenne lehetséges (totálkár), akkor az új gépjármű megvásárlásakor kiállított kiskereskedelmi számla értékének az első 6 hónapban 100, a második 6 hónapban pedig a 90%-a a szolgáltatás alapja.*** 6 év avulásmentességet biztosítunk gépjárműve számára (a kivételeket és egyéb feltételeket az Általános Szerződési Feltételekben találja). Aktív kárrendezést nyújtunk! Ha Ön az autójával vétlenül szenved balesetet, akkor az Allianz felméri a kárt és a casco feltételei szerint de önrész levonása nélkül javíttatja meg autóját, így Önnek nem kell tartania egy hosszan elhúzódó ügyintézési procedúrától.**** Nem hagyjuk veszni autóját! Megemeltük a javíthatóság határát, így akár az autó kárkori értékének 100%-áig javítható az autó. A Citroën Casco Ft összeghatárig téríti az indokolt mentési, szállítási és tárolási költségeket. A Citroën Casco Call Center minden, a biztosítással kapcsolatban felmerülő kérdésére választ ad. Vállaljuk, hogy a megkötött casco biztosításának díja és a szerződésben foglalt szolgáltatások köre 5 évig nem változik, ha szerződéskor meghatározott a biztosítás díját befolyásoló adatokban nem történik változás. A CITROËN CASCO+ BIZTOSÍTÁSSAL EGYÜTT KÖTHETŐ KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSOK: kiegészítő élet- és utasbiztosítás, poggyászbiztosítás.

5 MIRE TERJED KI A CITROËN TAXI CASCO+? Töréskárra (rongálásra, részleges töréskárra, törési totálkárra, üvegtörésre), lopáskárra (teljes és részleges lopáskárra, lopáskísérletből eredő rongálásra, egyes lopáskár megelőzési költségeire és rabláskárra), elemi károkra (pl. jégverés, viharkárok). A CITROËN TAXI CASCO+ BIZTOSÍTÁSSAL EGYÜTT KÖTHETŐ KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁSOK: kiegészítő élet- és utasbiztosítás, poggyászbiztosítás. A Citroën Taxi Casco+ biztosítás díjai a következők (az árak Ft-ban értendők): Önrész:10 %, de minimum: Ft Taxi éves díj Citroën C-Elysée Ft Citroën C4 Picasso, Grand C4 Picasso, Berlingo Ft Citroën C Ft Citroën C Ft Citroën Jumpy Ft Önrész:10 %, de minimum: Ft Taxi éves díj Citroën C-Elysée Ft Citroën C4 Picasso, Grand C4 Picasso, Berlingo Ft Citroën C Ft Citroën C Ft Citroën Jumpy Ft *Az Allianz Casco biztosítás általános szerződési feltételeitől eltérően, ha a biztosított személygépkocsi a káresemény időpontjában bármely biztosítónál A00 vagy bonus osztályban nyilvántartott, hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkezik és a káresemény időpontjában a gépjármű az első forgalomba helyezésétől számítva 4 évnél nem idősebb, továbbá ha a jelen biztosítás alapján térítendő sérülés helyreállítását biztosított személygépkocsi márkája szerinti márkaszerviz hálózatában végzik, az Allianz Hungária Zrt. szolgáltatás nyújtásakor a biztosítási szerződésben meghatározott minimális önrészesedés 50%-át átvállalja. **Az Allianz Casco töréskár-biztosítási különös feltételek 3. b) pontjában foglaltaktól eltérően a biztosító a gépjármű első forgalomba helyezésétől számított egy évig önrészesedés levonása nélkül téríti meg a gépkocsi ablaküvegeiben keletkezett károkat. A biztosító a töréskár-biztosítási feltételek 3. d) pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy az utángyártott szélvédővel való helyreállítás költségét minden esetben önrészesedés levonásával téríti meg. ***A biztosító Allianz Casco biztosítás esetén az általános szerződési feltételek pontjában foglaltakat azzal az eltéréssel alkalmazza, hogy a szolgáltatás alapja a gépjármű első forgalomba helyezésétől (Magyarországon, 0 kilométeresként vásárolt) számított 180 napon belül a vásárlási számlán feltüntetett új ár, a napban a vásárlási számlán feltüntetett új ár 90%-a. ****AKTÍV kárrendezési szolgáltatás (AKTÍV kár): másik Magyarország területén gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosítótársasággal kötött, érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező károkozó által személygépjárműben okozott kár megtérítése, a kötelező gépjárműfelelősségbiztosítás kárszámítási szabályai szerint, önrész levonása és a casco díjkedvezmény elvesztése nélkül, ha a károsult az Allianz Biztosítónál a károkozás időpontjában érvényes gépjármű-felelősségi és teljes körű casco biztosítással rendelkezett, és az Allianz Biztosítóval megállapodást kötött a kárának casco biztosítás alapján, önrész levonása nélkül történő megtérítésére. Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek, a tartalmazott információk tájékoztató jellegűek, a tájékoztatás nem teljes körű, a biztosításra vonatkozó részletes információkat a szerződési feltételek tartalmazzák, további részletekért, kérjük, keresse fel márkakereskedéseink egyikét vagy érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken keresztül. Második kiadás június 11-től visszavonásig érvényes. A Citroën Taxi CASCO+ partnere az Allianz Hungária Zrt. Telefonos ügyfélszolgálat: Fax: Központi ügyfélszolgálat: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt citroencasco@allianz.hu Web: CITROËN TAXI CASCO+ BIZTONSÁG MINDENEK FELETT

6 A Citroën Taxi Casco+ biztosítást az autója teljes körű védelmére alkottuk meg. MILYEN EXTRÁKAT KÍNÁL A CITROËN TAXI CASCO+? BIZTONSÁG MINDENEK FELETT A taxiként biztosított járművek esetén megtérítjük a Fővárosi Önkormányzat által kiadott új budapesti taxi rendeletében (31/2013.(IV.18.) Főv. Kgy.) kötelezően előírt, sárga színű járműborító fólia biztosítási eseménnyel összefüggésben felmerülő, indokolt cseréjének költségét, amennyiben a járműre a rendelet kötelezően vonatkozik, a fóliázás a káresemény időpontjában megfelelt a rendelet előírásainak, és a fóliázott elem oly mértékben sérül/károsodik, hogy javítása technológiailag nem lehetséges a fólia eltávolítása és újrafelvitele nélkül, illetve abban az esetben, ha az adott fóliázott elem javítása nem lehetséges, és így új elem beszerelése szükséges. Csak egy átlagos fóliatípus, valamint átlagosan alkalmazott felviteli technológia költségeinek megtérítésére van lehetőség. A biztosítás nem terjed ki a gépjármű taxiként történő működtetéséhez szükséges olyan alkatrészekre, melyek szerkezetileg nem kapcsolódnak integráltan a gépjárműhöz, így pl. a taxiórára, a POS-terminálra, taxis URH-rádióra stb. A gépjármű töréskára során megsérült, a rendeletben meghatározott, megvilágított, nem javítható szabadjelző készülékre, illetve javítási költségének megtérítésére terjed ki a szolgáltatás. Az esetleges védjegyoltalommal kapcsolatos többletköltségekre a biztosítás nem terjed ki. A biztosítás akkor terjed ki a rendeletben előírt egyéb matricákra és fóliákra, amennyiben azok a hordozó elem sérülésének, illetve javítás során cseréjének következtében sérültek vagy eltávolításra kerültek a hordozó elemmel együtt. A biztosítás ily módon kiterjedhet a: taxipepita sávra az oldalablakok alatt; tarifatájékoztató-matricára a jobb oldali hátsó ajtóra ragasztva; taxiengedélyszám-matricára a jobb első ajtóra ragasztva; sikeres járműminősítő vizsgálatot követően a közlekedés szervező által biztosított minősített budapesti taximatricára a bal első ajtóra ragasztva; használható bankkártyák matricára a jobb oldali hátsó ajtó kisméretű ablakára ragasztva. A biztosítás akkor terjed ki a fent megnevezett fóliákra, matricákra és a szabadjelző készülékre, amennyiben azok a biztosítási esemény időpontjában igazolhatóan a gépjárművön voltak. Citroën Taxi Casco+ csomagunk segítségével akár 50% kedvezményt adunk töréskár esetén az önrészéből.* Üvegkárait önrészmentesen térítjük az első évben.** Ha a forgalomba helyezéstől számított 1 éven belül ellopnák az Ön autóját, vagy egy töréskár miatt a javítás már nem lenne lehetséges (totálkár), akkor az első 6 hónapban az új gépjármű megvásárlásakor kiállított kiskeres kedelmi számla értékének 100%-a, a második 6 hónapban pedig a 90%-a a szolgáltatás alapja.*** 6 év avulásmentességet biztosítunk gépjárműve számára (a kivételeket és egyéb feltételeket az Általános Szerződési Feltételekben találja). Aktív kárrendezést nyújtunk! Ha Ön Allianz GFB szerződéssel is rendelkezik és az autójával Magyarországon véletlenül balesetet szenved, tisztázott a jogalap és nem volt személyi sérülés, akkor nem kell a károkozó felelősségbiztosítójához fordulnia, az Allianz felméri a kárt. A kötelező felelősségbiztosítás kárszámítási szabályai szerint és önrész levonása nélkül javíttathatja meg autóját, így Önnek nem kell tartania egy hosszan elhúzódó ügyintézési procedúrától.**** Nem hagyjuk veszni autóját! Megemeltük a javíthatóság határát, így akár az autó kárkori értékének 100%-áig javítható az autó. A Citroën Taxi Casco Ft összeghatárig téríti az indokolt mentési, szállítási és tárolási költségeket. A Citroën Casco Call Center minden, a biztosítással kapcsolatban felmerülő kérdésére választ ad. Vállaljuk, hogy a megkötött casco biztosításának díja és a szerződésben foglalt szolgáltatások köre 5 évig nem változik, ha szerződéskor meghatározott a biztosítás díját befolyásoló adatokban nem történik változás.

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK MOTORKERÉKPÁR BIZTOSÍTÁS TÉMÁBAN Az alábbi összefoglaló, tájékoztató jellegű, Biztosítótól függően egyéni eltérések lehetnek.

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK MOTORKERÉKPÁR BIZTOSÍTÁS TÉMÁBAN Az alábbi összefoglaló, tájékoztató jellegű, Biztosítótól függően egyéni eltérések lehetnek. GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK MOTORKERÉKPÁR BIZTOSÍTÁS TÉMÁBAN Az alábbi összefoglaló, tájékoztató jellegű, Biztosítótól függően egyéni eltérések lehetnek. 1. Mi a különbség a szerződéses kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Részletesebben

V 111 záradék Gépjármű-készletek biztosítása

V 111 záradék Gépjármű-készletek biztosítása V 111 záradék Gépjármű-készletek biztosítása Jelen záradék alapján a szerződő felek megállapodnak abban, hogy a biztosítási szerződés egyéb feltételeinek, kizárásainak, záradékainak változatlan érvényben

Részletesebben

Biztosítás és társadalombiztosítás

Biztosítás és társadalombiztosítás Biztosítás és társadalombiztosítás Dr. FARKAS Szilveszter PhD, egyetemi docens Pénzügy Intézeti Tanszék farkas.szilveszter@pszfb.bgf.hu, http://dr.farkasszilveszter.hu A vagyon- és felelősségbiztosítások.

Részletesebben

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról

Összegezés az ajánlatok elbírálásáról Összegezés az ajánlatok elbírálásáról. Az ajánlatkérő neve és címe: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 9-2.) 2. A közbeszerzés tárgya

Részletesebben

Motorkerékpár-biztosítás

Motorkerékpár-biztosítás www.allianz.hu Motorkerékpár-biztosítás Allianz Casco Terméktájékoztató és különös biztosítási feltételek AHE Terméktájékoztató (A jelen tájékoztató az Allianz Casco biztosítás terméktájékoztatójával együtt

Részletesebben

FEDEZZE FEL A CITROËN 5+ FIXDÍJCSOMAGOKAT,

FEDEZZE FEL A CITROËN 5+ FIXDÍJCSOMAGOKAT, www.citroen.hu MIÉRT ne élne A citroën ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐNYÖKkel? FEDEZZE FEL A CITROËN 5+ FIXDÍJCSOMAGOKAT, MELYEKET AZ 5 ÉVNÉL IDŐSEBB GÉPJÁRMŰVEK RÉSZÉRE ALAKÍTOTTUNK KI! citroën C3 I ÉS II, c4 I ÉS

Részletesebben

Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei

Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei Perfekt Vagyon- és üzemszünet biztosítás feltételei Egyedi telephelyi gépjármű-biztosítási záradék Érvényes: 2015. január 1-tôl PERFEKT VAGYON- ÉS ÜZEMSZÜNET BIZTOSÍTÁS FELTÉTELEI EGYEDI TELEPHELYI GÉPJÁRMŰ-BIZTOSÍTÁSI

Részletesebben

Még szép, hogy kell a biztonság

Még szép, hogy kell a biztonság SZÉPSÉGSZOLGÁLTATÓK RÉSZÉRE Még szép, hogy kell a biztonság A biztonság és a váratlan helyzetekre való felkészültség a folyamatos fejlődés, az előbbre jutás alapja. Fontos, hogy az üzleti kockázatok csökkentése

Részletesebben

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat

UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat UNION-Casco biztosítások Biztosítási ajánlat Képviselő kódja: Képviselő neve: Nyugtaszám: Adóigazgatási szám: 10491984-2-44 Ajánlatszám: Kérjük, nyomtatott betűvel töltse ki! A megfelelő helyen így jelölje!

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Időszakos karbantartás mellé ajándék A időszakos karbantartást érdemes most

Részletesebben

Csak belső használatra! Az összeállítás Dr. Császár Barbara ügyvéd, gépészmérnök előadásának felhasználásával készült

Csak belső használatra! Az összeállítás Dr. Császár Barbara ügyvéd, gépészmérnök előadásának felhasználásával készült Csak belső használatra! Az összeállítás Dr. Császár Barbara ügyvéd, gépészmérnök előadásának felhasználásával készült FELELŐSSÉG SZERZŐDÉSEN KÍVÜL OKOZOTT KÁROKÉRT (Ptk. hatodik könyv, negyedik rész) A

Részletesebben

Kárrendezési tudnivalók Gépjármű káresemények

Kárrendezési tudnivalók Gépjármű káresemények Kárrendezési tudnivalók Gépjármű káresemények Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat az információkat, amelyek egy gépjárművet ért káresemény kapcsán az Ön segítségére lehetnek, valamint elősegítik a gyors

Részletesebben

KGFB kárrendezési szabályzat

KGFB kárrendezési szabályzat Genertel Biztosító Zrt. KGFB kárrendezési szabályzat A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlása alapján Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Mátyás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A FINANSZÍROZOTT GÉPJÁRMŰ BEÉPÍTETT CASCO BIZTOSÍTÁSRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A FINANSZÍROZOTT GÉPJÁRMŰ BEÉPÍTETT CASCO BIZTOSÍTÁSRÓL TÁJÉKOZTATÓ A FINANSZÍROZOTT GÉPJÁRMŰ BEÉPÍTETT CASCO BIZTOSÍTÁSRÓL Jelen tájékoztató a finanszírozott gépjármű beépített casco biztosításának főbb ismérveinek bemutatása érdekében készült. Felhívjuk szíves

Részletesebben

mi a GFB és miért jó? A GFB a Károsult és a Károkozó érdekeit egyaránt szolgálja, a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat fedezi.

mi a GFB és miért jó? A GFB a Károsult és a Károkozó érdekeit egyaránt szolgálja, a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat fedezi. apró betűk helyett amit a K&H gépjármű-biztosításokról tudni érdemes Azért készítettük ezt a tájékoztató anyagot, hogy segítsünk Önnek kérdések és válaszok formájában érthetőbbé tenni a fontosabb tudnivalókat

Részletesebben

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás röviden: KGFB Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzembentartója köteles biztosítójával a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére felelősségbiztosítási

Részletesebben

mi a GFB és miért jó? A GFB a károsult és a károkozó érdekeit egyaránt szolgálja, a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat fedezi.

mi a GFB és miért jó? A GFB a károsult és a károkozó érdekeit egyaránt szolgálja, a gépjármű üzemeltetése során másnak okozott károkat fedezi. apró betűk helyett amit a K&H gépjármű-biztosításokról tudni érdemes Gyakran találkozunk olyan levelekkel és hirdetésekkel, amelyek csak az adott termék vagy szolgáltatás előnyeit, legjobb tulajdonságait

Részletesebben

BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz

BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz BONUS-MALUS tájékoztató a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz Tisztelt Ügyfelünk! A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és a hozzá kötődő bonus-malus rendszer működésével kapcsolatban az elmúlt

Részletesebben

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása

Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosítása Ügyfél-tájékoztató és biztosítási szerződési feltételek Nyomtatványszám: NF3143 Hatályos: 2018. szeptember 01- Tartalom 1.

Részletesebben

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel!

Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! www.citroen.hu Készüljön fel a nyaralásra a Citroënnel! Nyári szerviz- és tartozékajánlatok 5 évnél idősebb gépjárművek számára 2013. június 3-tól augusztus 31-ig Tartalékoljon a nyaralásra Akciós klímatisztítás

Részletesebben

MUNKÁLTATÓI BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ

MUNKÁLTATÓI BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ MUNKÁLTATÓI FELELŐSSÉG- BIZTOSÍTÁS KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék MUNKÁLTATÓI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI... 3 1. Biztosítási esemény... 3

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS. A biztosítandó gépjárműveket, illetve az üzembe tartóinak felsorolását jelen műszaki leírás mellékletei tartalmazzák.

MŰSZAKI LEÍRÁS. A biztosítandó gépjárműveket, illetve az üzembe tartóinak felsorolását jelen műszaki leírás mellékletei tartalmazzák. MŰSZAKI LEÍRÁS Jelen műszaki leírás részletesen tartalmazza a közbeszerzési eljárás egyes részei tárgyát képező biztosítási szolgáltatással kapcsolatos előírásait, minimumkövetelményeit. Jelen műszaki

Részletesebben

Utasbiztosítási ajánlat

Utasbiztosítási ajánlat Allianz Hungária Zrt. 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. www.allianz.hu A biztosító példánya Utasbiztosítási ajánlat Allianz Üzleti utasbiztosításhoz Ajánlat száma: 1 J j / J j Ajánlat dátuma: J

Részletesebben

Összefoglaló a biztosítási feltételek változásáról

Összefoglaló a biztosítási feltételek változásáról Összefoglaló a biztosítási feltételek változásáról Az új feltételek a Ptk. változásaival is összhangban vannak. Az előző flotta casco terméktől való eltéréseket, a Ptk. változásai miatti eltéréseket valamint

Részletesebben

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások. Gondtalan szerviz és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa

Részletesebben

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek

CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA. Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. PANNÓNIA Alkuszi Tevékenységet Végző Természetes Személyek Szakmai Felelősségbiztosításának Különös Feltételei Ügyféltájékoztató és biztosítási szerződési

Részletesebben

Mi a teendő kár esetén?

Mi a teendő kár esetén? Mi a teendő baleset esetén? Mi a teendő kár esetén? Közúti baleset bekövetkezése esetén a gépjárművel azonnal meg kell állni és meg kell győződni arról, hogy történt-e személyi sérülés. Személyi sérülés

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása

Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása Különös biztosítási feltételek Pénzügyi szolgáltatások független közvetítőinek szakmai felelősségbiztosítása 7/1 AHE-10440 1. Általános rendelkezések 1.1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1.1. Jelen

Részletesebben

13IZ'1'OSÍ'I'ÁSl SZI",IZZOI)1?S

13IZ'1'OSÍ'I'ÁSl SZI,IZZOI)1?S 13IZ'1'OSÍ'I'ÁSl SZI",IZZOI)1?S amely létrejótt egyrészről az Országgyűlés Hivatala 1357. Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3., mint biztosított (továbbiakban : Biztosított) másrészről a Groupama Garancia

Részletesebben

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik

Bemutatkozás. Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Bemutatkozó anyag Bemutatkozás 100%-ban magyar tulajdonú cégcsoport Ügyvezető igazgató és tulajdonos: Keszthelyi Erik, aki több mint 10 éves biztosítás szakmai tapasztalattal rendelkezik Több mint 20 Mrd

Részletesebben

Világjáró utasbiztosítás szolgáltatásai

Világjáró utasbiztosítás szolgáltatásai Világjáró utasbiztosítás szolgáltatásai Külföldön felmerülő orvosi költségek megtérítése Maximum biztosítási összegek (Ft/EUR) Horizont Horizont Prémium külföldön fellépő hirtelen megbetegedés és baleset

Részletesebben

milyen módon fizethet? Postai csekken, átutalással, illetve csoportos beszedéssel tehet eleget díjfizetési kötelezettségének.

milyen módon fizethet? Postai csekken, átutalással, illetve csoportos beszedéssel tehet eleget díjfizetési kötelezettségének. apró betűk helyett amit a K&H gépjárműbiztosításokról tudni érdemes Gyakran találkozunk olyan levelekkel és hirdetésekkel, amelyek csak az adott termék vagy szolgáltatás előnyeit, legjobb tulajdonságait

Részletesebben

felcím kezesi biztosítása ALCÍM Ügyfél-tájékoztató AHE - 13659/5 1/5

felcím kezesi biztosítása ALCÍM Ügyfél-tájékoztató AHE - 13659/5 1/5 Közúti felcím árufuvarozók kezesi biztosítása Ügyfél-tájékoztató ALCÍM 1/5 A biztosítási díj összege egy biztosítási idõszakon belül a biztosító által egyoldalúan nem módosítható. Kivételes esetben, ha

Részletesebben

Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Ü g y f é l n a p 2 0 0 7. 0 5. 1 0

Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Ü g y f é l n a p 2 0 0 7. 0 5. 1 0 Flottaköltségek optimalizálása Budapest Autópark-kezelő ZRt. Flottával kapcsolatos költségek megoszlása* Adó: Adó: 10% 10% Értékvesztés: Értékvesztés: 33% 33% Üzemanyagköltség: Üzemanyagköltség: 29% 29%

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/21 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/21 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató "Az ÉBH Nonprofit Kft. részére vagyon- és felelősségbiztosítás, géptörés biztosítás, valamint gépjármű biztosítás nyújtása" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató

Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató Üzemszünet-biztosítás Ügyfél-tájékoztató 1/6 AHE-11935 Tisztelt Partnerünk! Engedje meg, hogy az alábbiakban bemutassuk társaságunkat, valamint megújított üzemszünet biztosítási termékünket, amely meghatározott

Részletesebben

2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s

2. oldal kötelezet a) vezeti, és naprakészen tartja a mentesített gépjárművek jegyzékét, b) a kárrendező szervezet és a kár megtérítésére kötelezett s 1. oldal kötelezet 17/2011. (XII. 23.) HM rendelet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kötelezettség alól mentes gépjárművek körének és nyilvántartásának szabályairól, az e gépjárművek által okozott

Részletesebben

ATLASZ GÉPJÁRMŰKERESKEDÉSEK VAGYONBIZTOSÍTÁSA FELTÉTELEI KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS (MJK: GJMŰKER )

ATLASZ GÉPJÁRMŰKERESKEDÉSEK VAGYONBIZTOSÍTÁSA FELTÉTELEI KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS (MJK: GJMŰKER ) ATLASZ GÉPJÁRMŰKERESKEDÉSEK VAGYONBIZTOSÍTÁSA FELTÉTELEI KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS (MJK: GJMŰKER 001-2010) GJMŰKER 001-2010 Érvényes: 2010. április 1-től 1/5 KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS ATLASZ GÉPJÁRMŰKERESKEDÉSEK

Részletesebben

Gépjármű kárrendezési tájékoztató

Gépjármű kárrendezési tájékoztató Gépjármű kárrendezési tájékoztató A gépjármű- kárrendezés A kárrendezési központ Budapesten, a társaság központjában működik, a kárfelvételeket és a kárügyintézést megbízott szakértői irodák végzik. Szerződött

Részletesebben

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz

Garancia kiterjesztés és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz és szervizszolgáltatások Gondtalan szerviz Ismerkedjen meg kínálatunkkal és válassza ki az Önnek megfelelőt! Garancia+ GARANCIA+ EASY SERVICE + A gyártó által előírt kötelező szervizátvizsgálások Hosszabbítsa

Részletesebben

Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata

Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata Kötelezı Felelısségbiztosítási Kárrendezési Szabályzat kivonata (Készült a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének Felügyeleti Tanácsa 8/2006. (X.12.) számú ajánlásának megfelelıen, figyelembe véve

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2012. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését határidőre

Részletesebben

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft)

A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória Pest megye I. ( és Pest megye II. kivételével) Békés megye ( kivételével) Borsod-Abaúj-Zemplén megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Jász-Nagykun- megye ( kivételével) Komárom-Esztergom

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. július 30-ától alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Biztosító. Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok

Biztosító. Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok Biztosító Aegon Trend Basic II. vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok TREND BASIC II-Z-140217 AEGON TREND Basic II. Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok V-1. sz. Záradék

Részletesebben

Banco Primus-UNION CASCO Motorkerékpár biztosítás különös feltételei (UNION-MCS)

Banco Primus-UNION CASCO Motorkerékpár biztosítás különös feltételei (UNION-MCS) Banco Primus-UNION CASCO Motorkerékpár biztosítás különös feltételei (UNION-MCS) Jelen különös feltételben foglaltak, valamint a Banco Primus-UNION CASCO Általános gépjárműbiztosítási feltételek (Banco

Részletesebben

Termékismertető Csoportos személybiztosítás

Termékismertető Csoportos személybiztosítás www.allianz.hu Termékismertető Csoportos személybiztosítás Allianz Hungária Zrt. Biztosítási tartam A biztosítási tartam 1 év, mely évente, további 1 évvel automatikusan meghoszszabbodik, vagy egy évnél

Részletesebben

Betöréses lopás és rablás biztosítás

Betöréses lopás és rablás biztosítás Betöréses lopás és rablás biztosítás Különös biztosítási feltételek 1/8 AHE-11882/5 1. Általános rendelkezések... 3 1.1. A biztosítás tárgya és területi hatálya... 3 1.2. A biztosítási esemény... 3 1.2.1.

Részletesebben

Gépjármű kárrendezési tájékoztató

Gépjármű kárrendezési tájékoztató Gépjármű kárrendezési tájékoztató A gépjármű - kárrendezés A kárrendezési központ Budapesten, a Társaság központjában működik, a kárfelvételeket illetve a kárügyintézést megbízott szakértői irodák végzik.

Részletesebben

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET

A jelû díjtábla. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) KöZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET Baranya megye ( kivételével) Fejér megye ( kivételével) Heves megye ( kivételével) Komárom-Esztergom megye ( kivételével) Nógrád megye ( kivételével) Vas megye ( kivételével) Zala megye ( kivételével)

Részletesebben

KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT

KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT www.citroen.hu MIÉRT NE ÉLNE A ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐNYÖKKEL? KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT ŐSZI/TÉLI SZERVIZ- ÉS TARTOZÉKAJÁNLATOK AKCIÓS AJÁNLATOK 2014. október 1. - december 19. HASZNÁLTAUTÓ-ÁTVIZSGÁLÁS VÁSÁRLÁS

Részletesebben

Komfort & nyugalom. Társasház-biztosítás

Komfort & nyugalom. Társasház-biztosítás Komfort & nyugalom Társasház-biztosítás Az UNIQA Biztosító Lakóépület-biztosítási védelme az épület magántulajdonban lévő, közös vagy bérbe adott területeire egyaránt kiterjed. A biztosítást minden társasház,

Részletesebben

GB526 JELÛ GROUPAMA GARANCIA TÁRSASHÁZKÖZÖSSÉGEK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK VAGYONBIZTOSÍTÁSA

GB526 JELÛ GROUPAMA GARANCIA TÁRSASHÁZKÖZÖSSÉGEK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK VAGYONBIZTOSÍTÁSA Biztosító: Groupama Garancia Biztosító Zrt. Székhely: 1051 Budapest, Október 6. utca 20. Cégjegyzékszám: Cg. 01-10-041071 Cégbíróság: Fõvárosi Bíróság Számlaszám: 11794008-20071099 76090193413921 57010

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2013. március 4-étől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Környezetszennyezési felelősségbiztosítás 1. A biztosítási esemény (káresemény) 1.1. A jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek minősül,

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai irányítószám: 1051 Telefon: 06-1/ Fax: 06-1/

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK. Postai irányítószám: 1051 Telefon: 06-1/ Fax: 06-1/ 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Magyar

Részletesebben

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő,

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, magyarországi Citroën-márkaszervizekben (ezek listája megtalálható a www.citroen.hu

Részletesebben

AEGON TREND előzetes vagyon- és felelősségbiztosítási díjtájékoztató

AEGON TREND előzetes vagyon- és felelősségbiztosítási díjtájékoztató 3701. számú ajánlat Szerződő neve: Adony Város Önkormányzata címe: 2457 Adony, Kossuth L. u. 4. Biztosított neve: Adony Város Önkormányzata címe: 2457 Adony, Kossuth L. u. 4. Kockázatviselési telephelyi

Részletesebben

5500 FT FT 1 21 PONTOS SZEZONÁLIS ÁTVIZSGÁLÁS 2900 FT 1 FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL

5500 FT FT 1 21 PONTOS SZEZONÁLIS ÁTVIZSGÁLÁS 2900 FT 1 FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL FUTÓMŰ KONTROLLCSOMAG MŰSZERES LENGÉS- CSILLAPÍTÓMÉRÉSSEL 5500 FT FÉK KONTROLLCSOMAG MŰSZERES FÉKHATÁSMÉRÉSSEL 5500 FT A KÉT KONTROLLCSOMAG EGYÜTT CSAK 0 000 FT A kupon két oldalas, a. oldalon található

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. október 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája

Az Allianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája z llianz Hungária Zrt. 2014. január 1-jétől alkalmazandó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifája Felhívjuk szíves figyelmét, hogy amennyiben a korábban kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. Porsche Versicherung AG. Magyarországi Fióktelepe Székhely: 1139 Budapest, Fáy u. 27. Telefon: (06-1) 450-2853 Fax: (06-1) 450-2850

Ügyféltájékoztató. Porsche Versicherung AG. Magyarországi Fióktelepe Székhely: 1139 Budapest, Fáy u. 27. Telefon: (06-1) 450-2853 Fax: (06-1) 450-2850 Ügyféltájékoztató Babor Kreatív Stúdió Porsche Versicherung AG. Magyarországi Fióktelepe Székhely: 1139 Budapest, Fáy u. 27. Telefon: (06-1) 450-2853 Fax: (06-1) 450-2850 Szlovákia Ausztria Magyarország

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/5. A Kbt szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás. Beszerzés tárgya:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/5. A Kbt szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás. Beszerzés tárgya: Flotta kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás, teljes körű flotta Casco biztosítás, számítógépek és elektronikus berendezések összkockázatú biztosítása és géptörés biztosítás nyújtása Budapest Főváros

Részletesebben

Az NN Balesetbiztosítási csomagok Kiegészítő Feltételei

Az NN Balesetbiztosítási csomagok Kiegészítő Feltételei Az NN Balesetbiztosítási csomagok Kiegészítő Feltételei 1. Általános rendelkezések 1.1 Az NN Biztosító Zrt. (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/B, a továbbiakban: Biztosító) jelen Kiegészítő

Részletesebben

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő,

1 Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, Gyári klímatisztítósprayvel végzett beavatkozás. Az ajánlat személyautóra vehető igénybe, kizárólag az akcióban részt vevő, magyarországi Citroën-márkaszervizekben (ezek listája megtalálható a www.citroen.hu

Részletesebben

Lakásbiztosítás. Biztosítási termékismertető. Milyen típusú biztosításról van szó?

Lakásbiztosítás. Biztosítási termékismertető. Milyen típusú biztosításról van szó? Lakásbiztosítás Biztosítási termékismertető A társaság: Wáberer Hungária Zrt. A termék: Panoráma Családi Otthonbiztosítás Garzon csomag Ez az ismertető rövid áttekintést ad Önnek a megkötni kívánt biztosítás

Részletesebben

a B típusú részleges casco biztosítás különös szabályzata CRB-97.

a B típusú részleges casco biztosítás különös szabályzata CRB-97. K&H Általános Biztosító Rt. 1068 Budapest, Benczúr u. 47. a B típusú részleges casco biztosítás különös szabályzata CRB-97. A Vagyonbiztosítási Általános Szabályzatban (VBSZ-96.) leírt feltételeket, az

Részletesebben

Casco biztosítás. Mely kockázatokra nyújt fedezetet a CASCO? Teljeskörű CASCO:

Casco biztosítás. Mely kockázatokra nyújt fedezetet a CASCO? Teljeskörű CASCO: Mely kockázatokra nyújt fedezetet a CASCO? Teljeskörű CASCO: Casco biztosítás Elemi kár, a gépjárművet, alkatrészét, tartozékát károsító tűz, villámcsapás, robbanás, földcsuszamlás, kő- és földomlás, természetes

Részletesebben

KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT

KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT www.citroen.hu MIÉRT NE ÉLNE A CITROËN ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐNYÖKKEL? KIDERÍTJÜK MINDEN TITKÁT CITROËN HASZNÁLTAUTÓ-ÁTVIZSGÁLÁS VÁSÁRLÁS ELŐTT VAGY UTÁN CITROËN-MÁRKASZERVIZBEN ŐSZI/TÉLI SZERVIZ- ÉS TARTOZÉKAJÁNLATOK

Részletesebben

Tárgy: Állásfoglalás a fővárosi taxis piac átfogó szabályozásra készült rendelettervezetről

Tárgy: Állásfoglalás a fővárosi taxis piac átfogó szabályozásra készült rendelettervezetről Budapesti Közlekedési Központ 1052 Budapest, Városház utca 9-11. Dr. Komáromi Endre úr divízióvezető részére Tárgy: Állásfoglalás a fővárosi taxis piac átfogó szabályozásra készült rendelettervezetről

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Munkáltatói felelősségbiztosítás 1. Általános rendelkezések 1.1.Biztosítási esemény (káresemény) Jelen különös biztosítási feltételek szempontjából biztosítási eseménynek

Részletesebben

UTASBIZTOSÍTÁSI IGÉNYBEJELENTŐ POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS

UTASBIZTOSÍTÁSI IGÉNYBEJELENTŐ POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS UTASBIZTOSÍTÁSI IGÉNYBEJELENTŐ POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS Útipoggyász sérülésének, eltulajdonításának bejelentésére Kötvényszám/szerződésszám: J j Kárbejelentéshez töltse ki a következő adatokat, és nyújtsa be

Részletesebben

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31.

Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. Akciós tartozék- és szervizajánlatok 2013. 06. 03. - 2013. 08. 31. -10% -20% Tetőrudak -15% 33 009 Ft 42 828 Ft 32 457 Ft 34 843 Ft 34 365 Ft 30 072 Ft Vonóhorog* 35 884 Ft 47 155 Ft 39 300 Ft 47 730 Ft

Részletesebben

Aranyszárny. rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/2009) Hatályos: 2009.

Aranyszárny. rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/2009) Hatályos: 2009. Aranyszárny rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött életbiztosítás különös feltételei (G60/2009) Hatályos: 2009. április 1-jétől Módosítás időpontja: 2011. július 1. Nysz.: 14755 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Felhőtlen Nyár Csomag Biztosítási Feltételek. Hatályos: június 15-től szeptember 30-ig

Felhőtlen Nyár Csomag Biztosítási Feltételek. Hatályos: június 15-től szeptember 30-ig Felhőtlen Nyár Csomag Biztosítási Feltételek Hatályos: 2016. június 15-től 2016. szeptember 0-ig Társaságunk az IVASS (a pénzügyi szervezetek olaszországi felügyeleti hatósága, amely társaságunk felett

Részletesebben

Hosszan tartó megbízhatóság.

Hosszan tartó megbízhatóság. Hosszan tartó megbízhatóság. WWW.OKTRUCKS.COM OK TRUCKS, használt járművek átfogó kínálata a vezető gyártóktól, az IVECO garanciájával, valamint szolgáltatások és üzleti megoldások teljes skálájával. Rólunk

Részletesebben

TermékismertEtő. Allianz Üzleti utasbiztosítás. Kinek ajánljuk? Miért az Allianz Üzleti utasbiztosítást válassza?

TermékismertEtő. Allianz Üzleti utasbiztosítás. Kinek ajánljuk? Miért az Allianz Üzleti utasbiztosítást válassza? allianz.hu TermékismertEtő Allianz Üzleti utasbiztosítás 2018 Az Allianz gyakran utazó üzleti ügyfelei számára keretnapos utasbiztosítást kínál egyszerű és kényelmes megoldásként. Az Allianz Üzleti utasbiztosítás

Részletesebben

VV TVF Z AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok

VV TVF Z AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok VV TVF Z 161010 AEGON TREND MASTER Vállalati vagyon- és felelősségbiztosítási záradékok V-1. sz. Záradék Merevlemez- és flash memória adatmentés biztosítás A biztosítási szerzôdés egyéb feltételeinek változatlan

Részletesebben

Megbízásuk alapján teljes körű vagyon- és felelősségbiztosítási ajánlatot kértünk be hat Biztosító Társaságtól, melyeket az alábbiakban értékelünk.

Megbízásuk alapján teljes körű vagyon- és felelősségbiztosítási ajánlatot kértünk be hat Biztosító Társaságtól, melyeket az alábbiakban értékelünk. Martfű Város Önkormányzata Martfű Szent István tér 1. 5350 Dr. Papp Antal Polgármester részére Tárgy: vagyonbiztosítási ajánlatok értékelése Tisztelt Polgármester Úr! Megbízásuk alapján teljes körű vagyon-

Részletesebben

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei

Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei Építésbiztosításhoz (CAR), Szerelésbiztosításhoz (EAR) tartozó Felelősségbiztosítás (II. fejezet) Különös biztosítási feltételei 1/5 AHE-11650/3P A jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket

Részletesebben

Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki.

Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki. Volkswagen FlottaSzerviz. Flottájuk tudja, mi a jó neki. Senki nem ért nálunk jobban a Volkswagenekhez, ezért vagyunk mi a legjobb választás flottájuk szervizelésére. Üdvözli a Volkswagen FlottaSzerviz.

Részletesebben

a rendszámtáblára, a gépjármőbe a gyártás során vagy utólag beépített elektroakusztikai készülékekre és

a rendszámtáblára, a gépjármőbe a gyártás során vagy utólag beépített elektroakusztikai készülékekre és Különös biztosítási feltételek az Allianz Casco motorkerékpár-biztosításhoz Érvényes: 2010. május 6-tól Az Allianz Hungária Biztosító Zrt. az Allianz Casco biztosítás általános feltételei, a motorkerékpár-biztosítás

Részletesebben

Az Ön közelében vagyunk. Szerte Európában.

Az Ön közelében vagyunk. Szerte Európában. Az Ön közelében vagyunk. Szerte Európában. Baleset esetén ingyenes beszállítás és mentés, valamint csereautó akár 5 napra is. Minden közlekedési baleset (például de nem kizárólag ütközés, borulás, zuhanás,

Részletesebben

Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás

Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás Különös biztosítási feltételek Szolgáltatás-felelősségbiztosítás 1. Általános rendelkezések 1.1.A biztosítási esemény (káresemény) A jelen különös biztosítási feltételek alkalmazása során biztosítási eseménynek

Részletesebben

KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK LÉGIKÖZLEKEDÉSI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSA

KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK LÉGIKÖZLEKEDÉSI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSA KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK LÉGIKÖZLEKEDÉSI TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓK FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSA Jelen különös biztosítási feltételek azokat a rendelkezéseket tartalmazzák, amelyeket az Allianz Hungária Biztosító

Részletesebben

CITROËN C-ZERO TARTOZÉKOK

CITROËN C-ZERO TARTOZÉKOK CITROËN C-ZERO TARTOZÉKOK 02 AHOGY ÖNNEK TETSZIK... Azzal, hogy a Citroën márkát választotta, Ön a minőség, a biztonság és az egyedi stílus mellett tette le a voksát. Ez a három jellemző a márka által

Részletesebben

APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK

APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK APPOK, KÜTYÜK, BIZTOSÍTÁSOK... INNOVÁCIÓ ÉS DIGITALIZÁCIÓ: AHOGY AZ ÜGYFELEK LÁTJÁK HIDVÉGI ÁRON KÖZVÉLEMÉNY- ÉS PIACKUTATÁSI IGAZGATÓ KUTATÁS MÓDSZERTANA Adatfelvétel: 2017. szeptember 4. és 28. között

Részletesebben

Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ)

Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ) Közúti Közlekedési Szolgáltatói Felelősségbiztosítás Feltételei (UNIÓ) 1. A biztosítási esemény 1.1. A Biztosító a jelen feltételek szerint vállalja, hogy a fuvarozó vállalkozás megfelelő pénzügyi helyzetének

Részletesebben

Online megköthető élet- és balesetbiztosítási csomagok Feltételei

Online megköthető élet- és balesetbiztosítási csomagok Feltételei Online megköthető élet- és balesetbiztosítási csomagok Feltételei 1. Általános rendelkezések a) Az NN Biztosító Zrt. (székhelye: 1068 Budapest, Dózsa György út 84/B, a továbbiakban: Biztosító) jelen Feltételekben

Részletesebben

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Az egészség nem várhat! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható. Nem megvásárolható. Odafigyeléssel,

Részletesebben

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás

Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Egészség csak egy van! MediQa betegségbiztosítás Az egészség nem várhat! Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az egészség értéke felbecsülhetetlen. Nem pótolható. Nem megvásárolható. Odafigyeléssel,

Részletesebben

Kárbejelentési lap teljes gépjárműlopás esetén

Kárbejelentési lap teljes gépjárműlopás esetén Kárbejelentési lap teljes gépjárműlopás esetén Módozat: 250, 251, 252, 329, egyéb CASCO kárszám: A gépjármű leállításának időpontja: év hó nap óra perc Helye: ország város/település út/utca, hsz/hrsz.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 19/2009.(VI. 30.) KGY r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 8/2007. (II. 13.)

Részletesebben

AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok

AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok AEGON TREND, TREND Basic Vállalati vagyon- és felel sségbiztosítási záradékok 1 V-1. sz. Záradék: Merevlemez- és flash memória

Részletesebben

TELJESKÖRŰ KÁRMANAGEMENT SZOLGÁLTATÁS

TELJESKÖRŰ KÁRMANAGEMENT SZOLGÁLTATÁS TELJESKÖRŰ KÁRMANAGEMENT SZOLGÁLTATÁS Készítette: ASSISTRUCK Szolgáltató Kft. 2005 I. TELJESKÖRŰ KÁRMANAGEMENT SZOLGÁLTATÁS Az ASSISTRUCK Szolgáltató Kft. teljeskörű kármanagement-szolgáltatása a casco-biztosítással

Részletesebben

Ügyintéző: Telefon: Fax: E-mail: Dátum: BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Zvara Péter Úr részére CEUS kód:

Ügyintéző: Telefon: Fax: E-mail: Dátum: BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Zvara Péter Úr részére CEUS kód: BAG Hungary Biztosítási Alkusz Kft. Zvara Péter Úr részére CEUS kód: UNIQA Biztosító Zrt. 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74 Vállalati Biztosítások Terület / Corporate Insurance Ügyintéző: Telefon:

Részletesebben

Mind a Multi Casco Plus módozat, mind a Reál Casco módozat tartalmazza a következő veszélynemek elleni biztosítási védelmet (biztosítási események):

Mind a Multi Casco Plus módozat, mind a Reál Casco módozat tartalmazza a következő veszélynemek elleni biztosítási védelmet (biztosítási események): Ügyféltájékoztató a Budapest Autófinanszírozási Zrt. Beépített Casco Biztosítási Szolgáltatással (csoportos vagyonbiztosítással) rendelkező ügyfeleinek Multi casco Plus (278. sz.) gépjármű-biztosítási

Részletesebben

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére

Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Ajánlat / Módosítási javaslat / Adatközlő * Egyedi nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítási szerződés a MKFE tagjai részére Szerződésszám: Termék kód: OFF Módozati kód: NFUVB Módozati szám:

Részletesebben

Komplett Casco 2013 Optimal Prémium. Kiegészítő biztosítások

Komplett Casco 2013 Optimal Prémium. Kiegészítő biztosítások Komplett Casco 2013 Optimal Prémium Kiegészítő biztosítások Mobilitás kártya Kedvezményes tankolás Generali cascóval az Agip saját 110 töltőállomásán! Amennyiben Ön Komplett casco biztosítást köt, nem

Részletesebben