Az asszertivitás személyiségi hátterének vizsgálata ápolóhallgatók körében. Doktori tézisek. Erdősi Erika

Átírás

1 Az asszertivitás személyiségi hátterének vizsgálata ápolóhallgatók körében Doktori tézisek Erdősi Erika Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Helembai Kornélia, tanszékvezető főiskolai tanár, a pszichológia tudomány kandidátusa Hivatalos bírálók: Dr. Balogh Zoltán főiskolai docens, Ph.D. Fáyné Dr. Dombi Alice tanszékvezető főiskolai tanár, a neveléstudomány kandidátusa Szigorlati bizottság elnöke: Dr. Forgács Iván egyetemi tanár, Prof. Emeritus Szigorlati bizottság tagjai: Prof. Dr. Czinner Antal osztályvezető főorvos, az orvostudomány kandidátusa Prof. Dr. Domján Gyula főorvos, az orvostudomány kandidátusa Budapest 2010

2 1. Bevezetés Az ápolás történetiségét tekintve jelentős fejlődésen ment keresztül, s ennek megfelelően napjainkban nagymértékben kiszélesedett az ápolói munka fogalma. A tevékenységközpontú ápolást a személyközpontú ápolás váltotta fel, amely kiegészült az ún. szignifikáns személyek körével. Az új szemléletű ápolói tevékenység prioritásként határozza meg az ápolási folyamat keretein belül végzett tudatos betegvezetést, amelynek eredményessége jelentős mértékben az ápoló-beteg interakció sikerességétől, s ennek részeként az asszertivitás minőségétől függ. Az évi CLIV. Törvény az egészségügyről kiemelt szerepet tulajdonít az ápoló-beteg/kliens közötti interperszonális kapcsolatok hatékony működtetésének: Az ápolás egészségnevelési és tanácsadási feladatokat lát el (IV. Fejezet, 98..). Az egészségügyi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 36/1996. (III. 5.) Kormányrendelet az ápoló BSc szak képzési céljának meghatározásában, valamint a kimeneti követelmények megállapításában nagy hangsúlyt helyez a szereppartneri viszonyrendszer professzionális kezelésére. Az Ápolói Pályatükör az asszertivitást a szakmától megkívánt kompetenciák között az objektív tudás mellett prioritásként kezeli. A modern pályalélektani elméletek egyén és környezet kölcsönhatásában egyik központi kategóriának tekintik a szakmai magatartás dimenzióját. A személyiség szabályozó rendszerében ennek integráns része a szereptanulás folyamatában elsajátított interperszonális tudás, amely tulajdonképpen nem más, mint az asszertivitás. A társas hatékonyság egyik fontos tartalmi keretét az ápolási modellek jelentik. Közös vonásként mindegyik 2

3 felfogásban megjelenik az interperszonális kapcsolatokban rejlő lehetőségek kihasználásának igénye. A kutatási előzmények áttekintése kapcsán megállapíthatók az aszertivitás-kutatás tendenciái. Számos kutató a személyiségvonások és az asszertivitás kapcsolatának a feltárására helyezte a hangsúlyt (Replogle, 1980; Mangold, 1991; Williams & Stout, 2001; McCartan & Hargie, 2004; Kukulu & Buldukoglu & Kulakas & Köksal, 2006; Suliman & Halabi, 2007). Centrális tényezőnek a cselekvésszabályozás fókusza mellett a dominancia-alárendelődés dimenzió mutatkozott. Emellett megjelent az asszertivitás vizsgálata a különböző szociodemográfiai faktorok függvényében (Kelly, 1980; Numerof, 1980; Dickson, 1982; Hase, 1984; Holmes, 1987; Kilkus, 1987, 1990, 1993; Gerry, 1989; Falk-Rafael, 2002.), valamint meg kell említenünk az asszertivitást befolyásoló külső faktorokat (munkakörnyezet, munkahelyi kapcsolatrendszer, a vezetés jellege) előtérbe helyező megközelítést is (Addis & Gamble; 2004; Timmins & McCabe, 2006.). Végezetül több kutató felhívta a figyelmet az ápolói kompetenciák fejlesztésének a szükségességére, valamint az asszertivitás tréningek hatékonyságvizsgálatának a fontosságára (Dunham & Brower, 1984; McIntyre & Balfour, 1984; Slater, 1990; Nortridge & Bell, 1996; Freeman & Adams, 1999; Nelson & Howell & Larson & Karpiuk, 2007; Lee, 2007). A szakirodalmi források alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy az ápolók körében igen nagy százalékban figyelhető meg a non-asszertív magatartásformák valamelyike. Döntően a passzív attitűd dominanciája a meghatározó, melynek kapcsán kiemelten fontosnak bizonyult az ápolói szerep tradicionális, szubmisszív jellege (Miller, 1977; Bush & Kjervik, 1979; Finlayson, 1981; Macdonald, 1986; Poroch & McIntosh, 1995; Castledine, 1997; Adams & Bond, 2000; Farrel, 2001). 3

4 Hiátus tapasztalható különösen hazai vonatkozásban az asszertivitás olyan irányú megközelítésében, amelynek kereteit a BSc ápolóképzés, illetve a tanácsadás adja, és elsődlegesen arra fókuszál, hogy az asszertivitást a szakmai képzés szakaszában milyen a betegvezetés szempontjából is meghatározó interperszonális magatartásjegyek támogatják. 2. Célkitűzés A kutatás számára kiemelt feladatok közé soroljuk a következőket: meghatározni az ápolóhallgatók körében az asszertivitás mértékét, az egyes asszertivitás-faktorok jellemzőit; felmérni a személyiség önszabályozó rendszerén belül az asszertivitáshoz szorosan kapcsolódó, a betegvezetés szempontjából kardinális tényezőket, különös tekintettel a szociális-interperszonális magatartás és a belső feszültségszabályozás jellemzőire; feltárni az asszertivitás működési sajátosságait a szakmaspecifikus elvárások, így az empátia, valamint az empátia alapjául szolgáló szociális intelligencia vonatkozásában; elemezni a tanácsadói attitűd jellemzőit, és megállapítani azok összefüggéseit az asszertivitás faktoraival; az asszertivitás, valamint az azt befolyásoló faktorok közötti összefüggések alapján meghatározni az asszertivitás szakmaspecifikus modelljét a képzés időszakában; további kutatási célnak tekintjük a fejlesztést igénylő területek meghatározását, valamint javaslattétel megfogalmazását az asszertivitás oktatási tevékenységben történő felhasználására. 4

5 3. Módszerek Kutatásunkat a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Karán végeztük harmadéves nappali (N=84) és levelező tagozatos (N=266) ápolóhallgatók körében. A vizsgálatba a 2004/2005-ös tanévtől kezdődően négy egymást követő évfolyamot vontunk be, így a kutatásban összesen 350 fő vett részt. A minta kiválasztásakor vezető szempontnak tekintettük, hogy a szakmai kompetencia témánkra vonatkozó objektív fedezete adott legyen, azaz a hallgatók rendelkezzenek ismeretekkel az ápoló-beteg/kliens szereppartneri viszonyt meghatározó tényezőkről. A kutatási eljárások kiválasztásánál fontos szempontunk volt olyan eszközöket bevonása a vizsgálatba, amelyek: kellő mértékben képesek differenciálni az egyéni tulajdonságokat a személyiségstruktúrán belül, valamint az egyes személyek között; rendelkeznek nagyrészt a vizsgált minta jellemzőinek megfelelő standardokkal, amelyek biztosítják a kapott adatok tudományos igényű viszonyítását; olyan tapasztalatokkal szolgálnak, amelyek az oktatás során közvetlenül felhasználhatók. Az előbbi szempontok figyelembe vételével kutatásunk során a következő vizsgáló eljárásokat alkalmaztuk: Rathus-teszt Leary-teszt Empátia kérdőív Brengelmann-féle szorongás skála Szociális Intelligencia Teszt I. 5

6 Tanácsadói Attitűd Skála. Az elemzés során leíró (gyakorisági eloszlás, átlagérték, szóródás) és matematikai statisztikai (itemanalízis, Kolmogorov-Smirnov teszt, korrelációszámítás, Chi-négyzet próba, főkomponens elemzés, kapcsolt kétmintás t-próba, kereszttáblák, varianciaanalízis, független két mintás t-próba) módszereket egyaránt használtunk. 4. Eredmények Az asszertivitás-faktorok sajátosságai A hallgatók asszertivitása átlag közeli mértékűnek mondható (M=7,95), bár más - hasonló mutatókkal rendelkező - csoportok átlagánál alacsonyabb értéket kaptunk. A vizsgált minta sikeresebb az interperszonális folyamat kezdő szakaszában, ahol a kapcsolatteremtés kerül előtérbe (Személyes részvétel a kapcsolatban: M=3,63). A betegvezetés további szakaszában viszont az involválódás a hangsúlyos, ezért az önérvényesítés, a problémás helyzetek kezelése nehézséget okozhat (Nemet mondás: M=1,03; Fogyasztói helyzetekben megjelenő önérvényesítés: M=-0,79). Az ápolás során ugyanakkor az asszertivitás nem csupán a saját érdek következetes érvényre juttatását jelenti. Ezzel párhuzamosan meg kell valósulnia a másik félre irányuló tudatos figyelemnek, kliensközpontú terápiás vonásnak is, amely támogatja a beteg/kliens önálló problémamegoldását. Önszabályozás és asszertivitás A domináns alkalmazkodási módok (Alkalmazkodás felelősségvállalás útján: 31,1%; Alkalmazkodás erő útján: 17,4%; Alkalmazkodás együttműködés útján: 15,7%) adaptív változata megfelel a segítő kapcsolat személyközpontú szemléletének, és jelzi a másokkal való törődés szándékának a meglétét. Megfigyelhető emellett kevésbé kedvező 6

7 alkalmazkodási formák előfordulása is, amelyek a fejlesztés szempontjából megkülönböztetett figyelmet igényelnek. A társas kapcsolatok létesítése iránti igény szintje jónak mondható (Extraverzió-introverzió: M=17,95). A Neuroticitás értékei is megfelelnek a standard felnőtt átlagnak (M=19,79). A Rigiditás faktor értéke átlag fölötti (M=18,59), amely a merev viselkedési sémák hangsúlyos jelenlétére utal. A Neuroticitás és az Extraverzió-introverzió faktorok negatív szignifikáns korrelációja (r=-0,381, p<0,001) az érzelmi labilitás előfordulását valószínűsíti az erősen extravertált, illetve az erősen introvertált reagálási módok esetén. Az empátia és a szociális intelligencia szerepe az asszertivitásban Az Empátia kérdőívben elért összpontszám alapján a minta átlag feletti értéket mutat (M=17,59). A részletesebb itemenkénti elemzés és a főkomponens elemzés eredménye azonban arra mutat rá, hogy a problémás klienseknél (egocentrizmus, agresszió) az empátia jelentős mértékű csökkenése figyelhető meg. A viselkedési implikációk felismerése területén tapasztalhatók a leginkább kedvezőtlen eredmények (SZIT I.). Az adatokat egybevetve a standard kategóriák szerinti megoszlással megállapíthatjuk, hogy az ápolóhallgatók 71,6%- nál jelent az átlagosnál nagyobb nehézséget a másik fél várható viselkedésének előrejelzése. Az eredményeket összegezve mintánkban a primér empátia szintjének működése valószínűsíthető. A két mérőeszköz közötti összefüggés negatív szignifikáns korrelációval jellemezhető (r=-0,18, p<0,05). Ez arra utal, hogy minél sikeresebben olvassa valaki a szereppartner nonverbális jelzéseit, annál gyakrabban 7

8 találkozhat számára negatív impulzusokkal, és ez az empátia szintjének csökkenését eredményezheti. A tanácsadói attitűd az asszertivitás tükrében A Tanácsadói Attitűd Skála két alkalommal került felvételre: a Tanácsadás az ápolásban kurzus megkezdésekor és a kurzus végén. A helyes válaszok aránya a négy fő terület szerinti bontásban a következő: Önállóság igénylése 67,4% és 73,2%; Empátia-elfogadás 63,2% és 65,4%; Problémamegoldás támogatása 55,2% és 54,4%; Beszélgetés vezetése 55% és 54,4%. Ez utóbbi két faktornál a visszaesés elsődleges oka a kurzuson elsajátított ismeretek és a napi gyakorlat beidegződéseinek egyidejű jelenléte a 2. mérés időpontjában. Az asszertivitás szempontjából kedvezőtlen vonásnak tekinthető a problémamegoldás támogatása és a beszélgetésvezetés területén tapasztalt bizonytalanság. A hallgatók nem támaszkodnak kellő mértékben a kliens erőforrásaira, s ezáltal jelentős mértékben korlátozzák a másik fél önállóságát a döntés kialakításában. Az asszertivitás szakmaspecifikus személyiségi háttere Első lépésben megvizsgáltuk az asszertivitás hátterében jelentősnek tartott faktorok közötti összefüggéseket. -Tanácsadói Attitűd Skála (1. felvétel) és a feszültségszabályozás mutatói: egyetlen szignifikáns korrelációt találtunk (r=-0,137; p<0,05), mely szerint a Neuroticitás alacsony értéke nem támogatja az empatikus magatartás, a feltétel nélküli elfogadás elvének megvalósulását a betegvezetés során. -Tanácsadói Attitűd Skála (2. felvétel) és a feszültségszabályozás mutatói: a kapott szignifikanci-értékek alapján megállapíthatjuk, hogy a Rigiditás alacsony értéke kedvező az empátia-elfogadás (r=0,248; p<0,05), valamint az 8

9 ápoló beszélgetésvezetésben betöltött szerepének aspektusából (r=0,252; p<0,05). Feltételezhető, hogy ebben az esetben az egyén alkalmazza a megtanult ismeretet, a megértett formát, azonban a viselkedési séma flexibilitása nem valósul meg. -Empátia kérdőív és a feszültségszabályozás mutatói: kizárólag a Neuroticitás faktor magas kategóriája korrelált az empátia összpontszámával (r=0,217, p<0,01), vagyis a másik fél érzelmeire való koncentrálás hallgatóink esetében a saját érzelmi reagálási mód kiegyensúlyozatlanságát, labilitását eredményezte. -Szociális Intelligencia Teszt és a feszültségszabályozás mutatói: a Neuroticitás és a SZIT I. összpontszám korrelációja (r=0,174; p<0,01) alapján mintánk vonatkozásában a szereppartner viselkedésének értelmezését, előrejelzését egyértelműen az érzelmi stabilitás támogatta. A következő lépésként megállapítottuk az asszertivitásfaktorok valamint az azokat befolyásoló faktorok közötti összefüggéseket. -Az asszertivitás faktorai a Leary teszt személyiségtípusaival összefüggésben várakozásunknak megfelelően semmilyen kapcsolatot nem mutattak. -Az asszertivitás-faktorokat egybevetettük az Empátia kérdőívben elért pontszámokkal is. Egyetlen faktornál találtunk összefüggést, a Nemet mondásnál (r=-0,154; p<0,05). A kapcsolat azt mutatja, hogy minél magasabb az empátia értéke, annál kevésbé tud nem -et mondani. Tehát ilyen értelemben a másik emberre irányuló tudatos figyelem megnehezíti a szereppartner kérésének elutasítását azokban a helyzetekben, amikor ezek a saját érdeket sértik. -Az asszertivitás-faktorok és a Szociális Intelligencia Tesztben elért pontszámok közötti korreláció mértékét megvizsgálva az asszertivitás faktorai közül a Fogyasztói helyzetekben megjelenő önérvényesítés mértéke hozható kapcsolatba a szociális intelligencia mértékével (r=-0,244; 9

10 p<0,01). A negatív szignifikáns korreláció arra utal, hogy a saját érdek érvényesítése gátolja a másik fél érzéseinek értelmezését és a várható viselkedés előrejelzését. -Az asszertivitás-faktorok és a Tanácsadói Attitűd Skála faktorai között az 1. felvétel esetében nem találtunk összefüggést. A Rathus-teszt és a Tanácsadói Attitűd Skála faktorait összevetve a 2. felvétel kapcsán szignifikáns összefüggést tapasztaltunk egyrészt az Érzések kimutatása és az Önállóság igénylése mutatók között (r=-0,293; p<0,01), másrészt a Személyes részvétel a kapcsolatban és az Empátia-elfogadás faktorok között (r=-0,232; p<0,05). Ez alapján megállapíthatjuk, hogy minél inkább preferálja az egyén a beteg/kliens elfogadását, önállóságának a támogatását, annál inkább csökken a személyes részvétel és az érzések kimutatásának a szándéka. -Az asszertivitás-faktorok és a feszültségszabályozás mutatói: az asszertivitás minden egyes faktora az Extraverzióintroverzió faktorával mutatott szoros összefüggést, vagyis a társadalmi realitás által meghatározott személyek magatartása a szignifikáns pozitív korrelációk értelmében asszertívebb. Emellett meghatározónak bizonyult a Bizonytalanság, önértékelési zavar faktor a Neuroticitás (r=-0,162; p<0,05) és a Rigiditás (r=-0,152; p<0,05) szempontjából egyaránt. Mindkét faktor vonatkozásában az érzelmi labilitás, valamint a viselkedés merev jellege fokozták az önértékelési zavar és a bizonytalanság mértékét. A feltárt korrelációk alapján levonhatjuk azt a következtetést, miszerint az ápolóhallgatók asszertivitása a meghatározó személyiségtényezők sajátos kölcsönhatásában jut kifejezésre. Ez alapján megfogalmaztuk az asszertivitás szakmaspecifikus modelljét, amely iránymutató lehet a szakmai képzés szakaszára jellemző foglalkozási szerepelsajátítás aktuális szintjének megállapításához, és így a 10

11 fejlesztés tartalmi keretének kijelöléséhez. A modell centrális tényezőinek az empátia, illetve a belső feszültség szabályozásának a sajátosságai bizonyultak. Az other-centred attitűd és a saját érdek érvényesítésének sikeres összeegyeztetése képezi szerintünk az asszertivitás egyik szakmaspecifikus dimenzióját. A társas viszonyrendszer működtetése szempontjából a kapcsolatok létesítésének az igénye bizonyult a másik alapvető vonásnak, továbbá meghatározó még az érzelmi reakciómódok kiegyensúlyozottsága, valamint a magatartás flexibilis jellege is. 5. Következtetések A szakmai készségfejlesztő foglalkozásokon előtérbe kell helyezni a centrális vonásokat (empátia, belső feszültségszabályozás) és az asszertivitás szempontjából negatív tényezőket. Elsősorban saját élményre épülő gyakorlatok alkalmazásával tarjuk célszerűnek az egyes vonások feltérképezését, fejlesztését. Különös figyelmet igényelnek azok a hallgatók, akiknél a potenciálisan kedvezőtlen vonások halmozottan fordulnak elő. Javasoljuk a készségfejlesztő foglalkozások teljes képzésen át tartó folyamatosságát, mivel így a területi gyakorlatokkal párhuzamosan lehetőség nyílik az ápolás során felmerülő szituációk asszertív gyakorlására. Célszerűnek tartjuk továbbá a curriculum a téma szempontjából releváns kurzusainak tematikáiba beépíteni a feltárt interperszonális minőség aspektusait, valamint az oktatásban olyan ellenőrzési formát kialakítani, amely az ismeretek alkalmazásának szintjét is méri. A Szakmai szupervízió során célszerű a hallgatók önálló esetfeldolgozásának, az önértékelésnek a szempontrendszerét az asszertivitás dimenzióval bővíteni, különös tekintettel az 11

12 önérvényesítésre, az érzések kongruens formában történő kifejezésére, továbbá a másik fél érdekeinek, önállóságának a tiszteletben tartására. A beteg és a kliens segítő pszichológiája, valamint a Beteg/kliensvezetés pszichológiája kurzusok lehetőséget nyújtanak a hibásan értelmezett alapelvek tisztázására, az alkalmazás szintjén a bizonytalanságot okozó tényezők felszínre hozására. Továbbá fel kell tárni a napi ápolási gyakorlat következtében kialakult hibás tanácsadói attitűdöket, mivel ezek ugyancsak eredményezhetik a rigid magatartásformák fokozott alkalmazásának a gyakoriságát. A Tanszék oktatói által kidolgozott Területi gyakorlati leckekönyvek meghatározzák - minden egyes gyakorlatra vonatkozóan - a hallgatóktól elvárt készségeket. Javasoljuk a leckekönyvek szempontrendszerének bővítését az objektív tudás mellett a betegvezetés szempontjaival. A gyakorlatok során meghatározó a mentorok szerepe, ezért hangsúlyt kell helyeznünk munkatársaink ilyen irányú felkészítésére továbbképzések, konzultációk formájában. Az asszertív készségek elsajátításának egyik leginkább célravezető módja az asszertivitás tréningek alkalmazása. A közeljövőben tervezzük asszertivitás tréning beindítását szabadon választható kurzus keretében. Kutatásmódszertani aspektusból úgy véljük, hogy az általunk választott vizsgálati módszerek mutatóinak meghatározott együttese alkalmas az asszertivitás specifikumainak a feltárására. A Rathus-teszt kapcsán megjegyezzük, hogy az elsősorban a hétköznapi értelemben vett asszertivitást méri. Az asszertivitás önérvényesítés aspektusa tekinthető dominánsnak, és nem jelenik meg a szereppartner érzelmeire, viselkedésére történő koncentrálás dimenziója. Kutatásunk tapasztalatai alapján a pályaprofilnak megfelelő specifikumok feltárására célszerű egy olyan új 12

13 vizsgáló eljárás kidolgozása, amely az asszertivitást az ápolás során előforduló szituációkhoz kötötten méri. 6. Saját publikációk jegyzéke Az értekezés témájában megjelent saját közlemények jegyzéke 1. Erdősi E., Papp L., Helembai K. The Personality Background of BSc Student Nurses Assertiveness in Hungary. New Medicine; 2009; 1: Erdősi E., Helembai K., Papp L. Az asszertív magatartás jellemzői az ápolásban. Acta Sana Mens sana in corpore sano Az egészségügyi és a szociális ellátás elmélete és gyakorlata. SZTE ETSZK Tudományos Lapja; 2009; 1: Erdősi E., Tulkán I., Papp L., Nagy E., Helembai K. Az ápolóhallgatók empátia és asszertivitás szintjének jellemzői. Nővér; 2009; 2: Erdősi E., Papp L., Tulkán I., Helembai K. A pszichovegetatív és érzelmi kiegyensúlyozottság vizsgálata ápoló hallgatók körében. Nővér; 2009; 4: Erdősi E. Az asszertivitás személyiségi hátterének vizsgálata ápolóhallgatók körében. Acta Sana Mens sana in corpore sano Az egészségügyi és a szociális ellátás elmélete és gyakorlata. SZTE ETSZK Tudományos Lapja; 2009; 2: Erdősi E. A magatartás szociális-interperszonális vonatkozásai diplomás ápolók körében. Tanulmányok az ápolástudomány köréből II.; 2003: Papp L., Erdősi E., Helembai K. Complements to the Examination of Counselling in Nursing: an Evolutionary Concept Analysis. Acta Sana Mens sana in corpore sano Az egészségügyi és a szociális ellátás elmélete és 13

14 gyakorlata. SZTE ETSZK Tudományos Lapja; 2007; 2: Papp L., Erdősi E., Helembai K. A tanácsadói attitűd vizsgálata ápoló hallgatók körében. Nővér; 2009; 4: Papp L., Erdősi E., Nagy E., Helembai K. Characteristics of student nurses attitudes towards counselling: a descriptive study. New Medicine; 2009; 3: Tulkán I., Erdősi E., Pogány M., Helembai K. A területi gyakorlatok hallgatói értékelése. Nővér; 2009; 3: Tulkán I., Erdősi E., Pogány M., Helembai K. Hungarian Nurses and Nurse Graduates Competences in International Context. New Medicine; 2009; 3: A tudományos munkásságot meghatározó egyéb publikációk, előadások 1. Erdősi E., Zakar A. Berufseinstellungen von Lehrerkandidaten. In.: Lehrerpersonlichkeit- Lehrertätigkeit-Lehrergesundheit; (Hrsg.: W. Kessel). Leipzig, 1990; Erdősi E. A pedagógus pályára készülő középiskolai tanulók személyiségi hátterének pszichológiai vizsgálata. In: Pályalélektani tanulmányok (szerk.: Zakar A.); Szeged, 1991; Helembai K., Tóth Zs., Botta M., Erdősi E. Az ápoláslélektani gyakorlatok célja, feladatai. Alpok-Adria Munkaközösség Ápolói Munkacsoport IV. találkozója, "Minőség az ápolásban", Siófok, május Erdősi E. Ápoláslélektani gyakorlatok-szenzibilizálási tréning (oktatási segédanyag); SZTE EFK Ápolási Tanszék; Szeged, 1996; 44 oldal 5. Erdősi E. A diplomás ápoló hallgatók pályaképének alakulása. Diplomás Ápolók III. Országos Találkozója, Nyíregyháza, április 14

15 6. Helembai K., Tulkán I., Erdősi E. Educational Experiences in Community Nursing. Koppenhága, június Erdősi E. Ápolói pályakép-hallgatói szemmel. A Magyar Tudomány Ünnepe, SZTE Rektori Hivatal; Szeged, november Helembai K., Tulkán I., Erdősi E. Teaching experiences in the Community Nursing. The Queen s University of Belfast School of Nursing Midwifery, Belfast, augusztus 29- szeptember Erdősi E. Pályaorientációs program (oktatási segédanyag). SZTE EFK Ápolási Tanszék; Szeged, oldal 10. Erdősi E., Helembai K. Ápolói pályakép az EU csatlakozás tükrében. A Magyar Pszichológiai Társaság XVI. Nagygyűlése, Debrecen, május Helembai K., Erdősi E. Tanácsadás az ápolásban. A Magyar Pszichológiai Társaság XVI. Nagygyűlése, Debrecen, május Papp L., Erdősi E. Tanácsadás az ápolásban: a fogalom elemzése közötti szakirodalom alapján. Semmelweis PhD Napok, Budapest, április Erdősi E., Papp L., Helembai K. Utilizing a survey on nurses counseling attitudes as a training strategy. Nemzetközi Ápoláskutatási Konferencia, Budapest, május Papp L., Erdősi E., Helembai K. Counselling in nursing: an evolutionary concept analysis. IVth Pursuing Excellence on Global Health Conference, Savonlinna, Finland, aug Erdősi E., Papp L., Helembai K. Adalékok az asszertivitást befolyásoló tényezők vizsgálatához. MTA SZAB Ápolástudományi Munkabizottság ülése, Szeged, november

16 16. Helembai K., Papp L., Erdősi E. Tanácsadás az ápolásban. MTA SZAB Ápolástudományi Munkabizottság ülése, Szeged, november Papp L., Erdősi E., Helembai K. Tanácsadás az ápolásban: evolúciós elméleten alapuló fogalomelemzés. Főiskolát és Egyetemet végzett Ápolók VIII. Országos Kongresszusa, Pécs, május Erdősi E. Az empátia vizsgálata a társas hatékonyság tükrében. A Magyar Tudomány Ünnepe, SZTE ETSZK, november Erdősi E., Papp L., Helembai K. Az asszertivitás személyiségi hátterének vizsgálata ápolók körében. MTA SZAB Ápolástudományi Munkabizottság ülése, Szeged, november Papp L., Erdősi E., Helembai K. Az interakciók szerepe és jellegzetességei az ápoló-beteg kapcsolatban. MTA SZAB Ápolástudományi Munkabizottság ülése, Szeged, november