1.) Ismertesse a Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák (öltözetek) típusait viselésük szerint.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1.) Ismertesse a Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák (öltözetek) típusait viselésük szerint."

Átírás

1 Katonai protokoll tételek: 1.) Ismertesse a Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák (öltözetek) típusait viselésük szerint. Sorolja fel a katonai rendfokozatokat és azok jelzéseit a társasági egyenruhán az alábbi állománycsoportoknál: tisztesek, tiszthelyettesek, zászlósok, tisztek. Az egyenruha és az öltözet A katonai egyenruházat a hadviselésre vonatkozó nemzetközi egyezményekben meghatározott követelményeknek megfelelően kifejezi a Magyar Honvédséghez való tartozást, továbbá háborúban és békében megfelel a haderőnemi, fegyvernemi sajátosságoknak és a fokozott igénybevételi kívánalmaknak, megjeleníti haladó nemzeti hagyományainkat. Az egyenruhát a 9/2005. (HK 09.) HM rendelet a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szabályzatnak megfelelően kell viselni. Katonai egyenruhát visel a tényleges állomány (hivatásos és szerződéses tábornok, főtiszt, tiszt, zászlós, tiszthelyettes, tisztesi rendfokozattal rendelkező, illetve rendfokozat nélküli szerződéses és önkéntes tartalékos katona, katonai felsőoktatási intézményben tanuló honvédségi ösztöndíjas és szakképzésben résztvevő hallgató, valamint katonai középfokú oktatási intézmény hallgatója, továbbá a hivatásos állományból nyugállományba helyezett személy. Katonai öltözetek típusai viselésük szerint A hadi- (gyakorló-) öltözet a Honvédség tényleges állományának alapruházata békeidőben és békétől eltérő időszakban egyaránt. A hadi- (gyakorló-) öltözetet a hivatásos, a szerződéses és a hallgató állomány meghatározott alkalommal (béketámogató és a Honvédség feladatát képező egyéb műveletek, gyakorlatok, valamint kiképzési tevékenységek során), a szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos, a megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején a hadkötelezettség bevezetése után a hadköteles katona, valamint a próbaidős szerződéses állomány a próbaidő alatt állandó jelleggel viseli. A hadi- (gyakorló-) ruházat általános (harckocsizó), ejtőernyős, repülőszerelő (repülőműszaki) és repülőhajózó öltözetekre tagozódik. A köznapi öltözet ha más öltözet nincs elrendelve a hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány, továbbá a hallgatók ruházata a szolgálati tevékenységük ellátása során. A köznapi ruházat általános, légierős és hadihajós öltözetekre tagolódik. Ünnepi öltözetet visel a tiszti és tiszthelyettesi állomány tagja, valamint a hallgató a laktanyán belül és kívül ünnepi állománygyűlések, katonai rendezvények, külföldi katonai küldöttségek fogadása, baráti és nyugdíjas találkozók, valamint kulturális események alkalmával. Ezt az öltözetet viseli a hallgató állomány nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő társadalmi és ünnepélyes katonai rendezvényeken, ha a sorakozás (felvonulás) fegyver és haditechnika nélkül történik, valamint az elöljáró által meghatározott alkalommal, katonai temetésen, illetve viselheti jelentősebb családi eseményeken (házasságkötés, keresztelő stb.). 1

2 Az ünnepi ruházat általános, légierős és hadihajós öltözetekre tagolódik. A társasági öltözet a hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány alkalmi ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, katonai temetésen. Társasági öltözetet lehet viselni jelentősebb családi események alkalmával (pl. keresztelő, házasságkötés stb.). A társasági ruházat általános, légierős és hadihajós öltözetekre tagolódik. Az estélyi öltözet a Honvédség nem fegyveres külszolgálatot teljesítő hivatásos, valamint szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állományának viselete estélyek, bálok, délutáni fogadások alkalmával. Az estélyi ruházat általános, légierős és hadihajós öltözetekre tagolódik. A díszelgő öltözet az MH 32. ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, valamint az elöljáró által meghatározott alkalmak esetén. díszelgő öltözet az MH Támogató Dandár 32. Budapest Díszzászlóalj és a katonazenekarok állományának ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, temetéseken, valamint az elöljáró által meghatározott alkalmak esetén A sport- és szabadidő öltözet a Honvédség tényleges katona állományának ruházata sportrendezvények, sportversenyek, sportfoglalkozások és szabadidős tevékenység során. Katonai rendfokozatok, azok jelzései a társasági egyenruhán az alábbi állománycsoportoknál: tisztesek, tiszthelyettesek, zászlósok, tisztek. A Magyar Honvédségben az alábbi állománycsoportokat különböztetjük meg: 1. rendfokozat nélküliek, 2. tisztesek, 3. tiszthelyettesek, 4. zászlósok, 5. tisztek, 6. főtisztek, 7. tábornokok. A katonák a rendfokozatot az egyenruhájukon viselik, amely azonos öltözetet jelent mindenki számára. A rendfokozati jelzések viselésének módját a különböző ruházatokon az 2

3 Öltözködési szabályzat írja elő. A hadiruházaton a rendfokozati jelzések azonos színű alapon helyezkednek el, azonban a köznapi és társasági ruházat rendfokozati jelzésein megjelenik az adott katona fegyvernemét kifejező szín is. 2.) Ismertesse a Magyar Honvédségben rendszeresített egyenruhák (öltözetek) típusait, viselésük szerint. Sorolja fel a katonai rendfokozatokat és azok jelzéseit a társasági egyenruhán az alábbi állománycsoportoknál: tisztek, főtisztek, tábornokok. Katonai öltözetek típusai viselésük szerint A hadi- (gyakorló-) öltözet a Honvédség tényleges állományának alapruházata békeidőben és békétől eltérő időszakban egyaránt. A hadi- (gyakorló-) öltözetet a hivatásos, a szerződéses és a hallgató állomány meghatározott alkalommal (béketámogató és a Honvédség feladatát képező egyéb műveletek, gyakorlatok, valamint kiképzési tevékenységek során), a szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos, a megelőző védelmi helyzet és rendkívüli állapot idején a hadkötelezettség bevezetése után a hadköteles katona, valamint a próbaidős szerződéses állomány a próbaidő alatt állandó jelleggel viseli. A köznapi öltözet ha más öltözet nincs elrendelve a hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány, továbbá a hallgatók ruházata a szolgálati tevékenységük ellátása során. 3

4 Ünnepi öltözetet visel a tiszti és tiszthelyettesi állomány tagja, valamint a hallgató a laktanyán belül és kívül ünnepi állománygyűlések, katonai rendezvények, külföldi katonai küldöttségek fogadása, baráti és nyugdíjas találkozók, valamint kulturális események alkalmával. Ezt az öltözetet viseli a hallgató állomány nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő társadalmi és ünnepélyes katonai rendezvényeken, ha a sorakozás (felvonulás) fegyver és haditechnika nélkül történik. A társasági öltözet a hivatásos és a szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állomány alkalmi ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, katonai temetésen. Az estélyi öltözet a Honvédség nem fegyveres külszolgálatot teljesítő hivatásos, valamint szerződéses tiszti, tiszthelyettesi állományának viselete estélyek, bálok, délutáni fogadások alkalmával. A díszelgő öltözet az MH 32. ruházata nemzeti és állami ünnepeken, kiemelkedő katonai és társadalmi rendezvényeken, valamint az elöljáró által meghatározott alkalmak esetén. 3.) Ismertesse a katonai protokoll fogalmát és irányításának szervezeti elemeit. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény, valamint az egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról szóló évi CLXXX. törvény 10. -a a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény 70.. (1) bekezdés j) pontja módosításával a 4

5 Szent Korona és a hozzá tartozó jelvények (a továbbiakban: Szent Korona) teljes körű, illetve egyes kijelölt létesítmények protokolláris jellegű őrzését a Magyar Honvédség feladatává teszi. A Szent Korona és a Sándor-palota őrzését, a különböző szintű nemzeti, állami, katonai ünnepek protokolláris szakfeladatait a MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység látja el. A Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtása. A Sándor Palota protokolláris őrzésével valamint a köztársasági elnök protokolláris állami feladataival kapcsolatos díszelgési feladatok végrehajtása. A Magyarország nemzeti és állami ünnepségein, társadalmi és katonai rendezvényein katonai tiszteletadással kapcsolatos feladatok végrehajtása, külföldi állami és katonai vezetők katonai tiszteletadással történő fogadása, az elöljáró intézkedése szerinti kegyeleti feladatok ellátása, illetve az ilyen jellegű rendezvények igény szerinti zenei kiszolgálása. Különböző állami-, és egyéb központi protokolláris rendezvények, feladatok, tervezése, szervezése, irányítása. Békétől eltérő időszak esetén összfegyvernemi, felderítő és objektumbiztosítási feladatok végrehajtása az elöljáró terveinek megfelelően. Részt vesz a kijelölt gyakorlatok, gyakorlások illetve a HVK rendezvényeinek híradó, informatikai és akusztikai támogatásában szervezeti felépítése: Honvéd Koronaőrség: Rendeltetése: A Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzése. Feladatai: A Szent Korona protokolláris és biztonsági őrzésével kapcsolatos feladatok végrehajtása; Különleges jogrend időszakában a Szent Korona őrzés-védelmi feladatainak ellátása a kijelölt helyen; 5

6 A Szent Korona és a koronázási jelvények (a koronázási palást kivételével) kijelölt biztonsági zónába történő menekítése. Öltözet: A koronaőrök szolgálati feladat ellátása során használt ruhaváltozatok: I. Díszegyenruha: a protokoll alcsoport Tihany1 típusú díszelgő egyenruhát visel, csizmás változatban. II. Köznapi ruha: A biztonsági alcsoport személyi állománya viseli, nem különbözik az MH Öltözködési Szabályzatában leírtaktól, viszont a Honvéd Koronaőrségre jellemző, az előző pontban felsorolt egyes ékítményekkel szintén kiegészül. A protokoll alcsoport fegyverzete a szolgálati, valamint a felkészülési feladatok végrehajtásához szükséges, a Honvéd Díszzászlóaljnál használt szálfegyver (1948M Kossuth kard). A biztonsági alcsoport fegyverzete a szolgálat ellátásához szükséges olyan kényszerítő eszköz, amelynek hord módja lehetővé teszi a rejtett viselést a köznapi zubbony alatt. Ezeknek a követélményeknek a maroklőfegyverek, könnygázszóró készülékek, bilincsek és a sokkoló készülékek felelnek meg. Honvéd Palotaőrség Rendeltetése: A Sándor Palota protokolláris őrzése fegyverhasználati jog nélkül. Feladatai: A Köztársasági Elnöki Lobogó fel- és levonása (ideiglenes felfüggesztve) Díszőrség ellátása a palota főbejáratainál, déli és nyugati kapuknál; A Köztársasági elnök vendégeinek (államfők, nagykövetek) érkezésekor díszőrszolgálat ellátása igény szerint; Díszkíséret vagy díszőrszolgálat a Köztársasági elnök protokoll programjain; Napi egy díszjárőr szolgálat a Szent György-téren; Havi egy zenés őrségváltás végrehajtása hétvégén. Díszegyenruha: a palotaőrök szolgálatteljesítés ideje alatt a jelenleg rendszerben lévő, a Honvéd Díszzászlóalj és a Honvéd Koronaőrség által használt díszelgésre kialakított Tihany típusú 6

7 díszelgő egyenruhát viselik, csizmás változatban. Az egyenruha a következő ékítményekkel egészül ki: Melldísz, a Köztársasági elnöki címert ábrázoló arany, illetve ezüstszínű gombok (állománykategóriától függően), a Köztársasági elnöki címert ábrázoló préselt sapkadísz, paroli, a Köztársasági elnöki címert ábrázoló állományjelző, illetve a Honvéd Palotaőrség karjelzése. A honvéd palotaőrök fegyverzete a szolgálati, valamint a felkészülési feladatok végrehajtása során 1861 M gyalogostiszti szablya, illetve 95M Mannlicher karabély és szurony. Honvéd Díszzászlóalj Rendeltetése: A Magyarország nemzeti és állami ünnepségein, társadalmi és katonai rendezvényein katonai tiszteletadással kapcsolatos díszelgési feladatok végrehajtása. Feladatai: Magyarország Lobogójának katonai tiszteletadással történő fel- és levonása, nemzeti gyásznapon félárbocra eresztése, illetve annak őrzése; Külföldi állami és katonai vezetők katonai tiszteletadással történő fogadása; Emlékművek, kegyeleti helyek koszorúzásának végrehajtása; Kegyeleti feladatok ellátása. Díszegyenruha: a díszelgésre kialakított Tihany típusú díszelgő egyenruhát viselik, bakancsos változatban. A Honvéd Díszzászlóalj fegyverzete a 1848M Kossuth kard szálfegyver, illetve a Szimonov-féle öntöltő (díszelgő) karabély (SzKSz-45). A Helyőrségtámogató Parancsnokság Rendeltetése: Különböző állami-, és egyéb központi protokolláris rendezvények, a 32. NHD szállítási feladatainak, tervezése, szervezése, irányítása és igény szerinti zenei kiszolgálása. Feladatai: Részt vesz az állami- és katonai protokolláris, kegyeleti feladatok végzésében, valamint a civil szervezetek és az egyházak által i gényelt és az elöljáró által jóváhagyott protokolláris feladatok végrehajtásában. Részt vesz a 32. NHD logisztikai biztosítási, ellátási feladatai végrehajtásában. 7

8 Szervezi az együttműködést az illetékes minisztériumokkal, a rendvédelmi szervekkel az érintett országos hatáskörű intézményekkel, valamint a közigazgatás helyi szerveivel az illetékességi területén a meghatározott feladatok végrehajtására vonatkozó konkrét kérdésekben. Az alárendeltségébe tartozó Budapest Helyőrségi Zenekar igény szerint végrehajtja az állami- és katonai protokolláris, a HM és az MH nemzetközi és központi rendezvényeinek, valamint a kegyeleti feladatok zenei kiszolgálását TRIKOLOR: 4.) Sorolja fel azokat a jellemző nemzeti és/vagy állami ünnepségeket, amelyeken katonai alegységek katonai protokollja érvényesül és röviden jellemezze azokat. nemzeti/állami ünnepek alkalmai: március 25., augusztus 20., október 23. Államfők, kormányfők, nagykövetek, katonai vezetők fogadása Bejelentett érkezésük esetén külföldi államok képviselőinek, valamint hazánk köztársasági elnökének, az Országgyűlés elnökének, a miniszterelnöknek, a Kormány tagjainak, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának és a Honvéd Vezérkar főnökének fogadására díszalegységet kell kirendelni. Külföldi államok képviselői esetében az előbbiekben felsoroltaknak megfelelő jogállású vezetőket kell figyelembe venni: a külföldi és hazai állam- és kormányfőket, az Országgyűlés elnökét zászlóalj erejű díszalegységgel kell fogadni; a külföldi katonai vezetőket (a nemzetvédelmi, illetve honvédelmi minisztert, NATOfőparancsnokot) és a Magyarország honvédelmi miniszterét század erejű díszalegységgel kell fogadni; ha valamely katonai szervezethez a Kormány tagja, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, a Honvéd Vezérkar főnöke érkezik, fogadásukra szakasz erejű díszalegységet kell vezényelni; szakasz erejű díszalegységgel kell fogadni a hazánkba akkreditált nagyköveteket, a megbízólevél átadásakor. 8

9 A lobogó felvonásának rendje 9

10 Emlékmű ünnepélyes felavatása, köztéri szobor leleplezése az alábbi szertartásrendben történik: A teret - elsősorban zászlókkal - fel kell díszíteni Hősi emlékmű avatásánál az ünnepség előtt díszőrség is felsorakozik az emlékművel szemben, csapatzászlóval A résztvevőknek, a meghívottaknak a protokoll szerint megfelelő helyet kell kijelölni és biztosítani az emlékmű előterében Az avatóbeszéd után leleplezik az emlékművet, majd előre meghatározott sorrendben további beszédek következnek A beszédek elhangzása után az illetékes személy az érintettek nevében átveszi az emlékművet Ezután következik a koszorúk elhelyezése A koszorúzás sorrendjét előre meg kell határozni Koszorúzási ünnepség Koszorúzási ünnepség történhet katonai tiszteletadással vagy anélkül. A szertartásrend a következő: Az ünnepség helyszínén katonai díszegység és zenekar sorakozik fel Az emlékműnél díszőrök, az elhelyezendő koszorú két oldalán koszorúvivő katonák állnak Az ünnepség a koszorúzáson részt vevő legmagasabb rangú állami vagy katonai vezető megérkezésekor kezdődik meg Katonai vezető esetében jelentéstétel A jelentéstétel után az állami vezető a katonai díszegység parancsnoka kíséretében elvonul a díszegység előtt, üdvözli az egységet, majd a parancsnok a helyére kíséri A zenekar eljátssza a magyar és az illető ország himnuszát A koszorúzók az általuk elhelyezendő koszorúk mögé lépnek. Ezután koszorúzási zene kezdődik. A koszorúkat általában a következő sorrendben helyezik el: A köztársaság elnöke, majd a legfőbb törvényalkotó szerv vezetője A kormány képviselői Az érintett ország diplomáciai képviseletének vezetője A pártok, társadalmi szervezetek képviselői 10

11 A fegyveres erők képviselői A helyhatóság képviselői A koszorúzók a koszorúzási sorrendnek megfelelően követik a koszorúvivőket, majd az elhelyezett koszorú fölött főhajtással adják meg a tiszteletet A koszorúkat elhelyező személyek, illetve a koszorúkat vivő katonák a koszorúk elhelyezése után külön oldalon vonulnak el Az ünnepség záró zenével fejeződik be 5.) Ismertesse a külföldi államfő fogadásának katonai protokollját. 11

12 12

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 2012. november 14. Jogszabályok. 21/2012. (X. 11.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 2012. november 14. Jogszabályok. 21/2012. (X. 11. CXXXIX. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 2012. november 14. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 21/2012. (X. 11.) HM rendelet A Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter.../2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter.../2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2005. (III. 30.) HM rendelet módosításáról A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló

Részletesebben

Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről

Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről HONVÉDELMI MINIS ZTÉRIUM KÖZGAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI HIVATAL Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről A Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában

Részletesebben

Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA Ált/25 A MAGYAR HONVÉDSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MAGYAR HONVÉDSÉG KIADVÁNYA 2006 9/2005. (HK 09.) HM rendelet a Magyar Honvédség Öltözködési Szabályzatának kiadásáról A honvédelemrıl és a Magyar Honvédségrıl

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. június 24. 1050 Ft

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. június 24. 1050 Ft CXXXV. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2008. június 24. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM 1050 Ft Szám Tárgy Oldal 12/2008. (V. 29.) HM rendelet 13/2008. (VI. 3.) HM rendelet 58/2008. (HK 10.) HM határozat

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség külföldi szolgálatot teljesítő és külföldi tanulmányokat folytató személyi állománya devizaellátmányáról és egyes ellátmányon kívüli pénzbeli

Részletesebben

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22. Hunyadi János és Kapisztrán János seregei 558 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én állították meg a Nándorfehérvárt ostromló oszmán hadat. A győztes csata emlékére

Részletesebben

KOSSUTH NEMZETŐRSÉG RENDFOKOZATI SZABÁLYZATA

KOSSUTH NEMZETŐRSÉG RENDFOKOZATI SZABÁLYZATA Kossuth Nemzetőrség Budapest, VIII. ker. Baross u.61 03./2012 Jóváhagyom: Budapest, 2012.február 18-án vitéz. Dezső Mihály nőr. altábornagy parancsnok KOSSUTH NEMZETŐRSÉG RENDFOKOZATI SZABÁLYZATA Felterjesztem

Részletesebben

Ruházati- és Öltözködési szabályzat

Ruházati- és Öltözködési szabályzat Ruházati- és Öltözködési szabályzat Az egyenruha viselése az együvétartozás, az egy testvéri közösség kinyilvánítása. Minden nemzetőrnek törekednie kell arra, hogy öltözéke mindig kifogástalan legyen és

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány TERVEZET A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről,

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

HONVÉDELMI MINISZTERE (TERVEZET) A honvédelmi miniszter /2007. (I. ) HM rendelete

HONVÉDELMI MINISZTERE (TERVEZET) A honvédelmi miniszter /2007. (I. ) HM rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE melléklet a K-470/112/2005. számhoz (TERVEZET) A honvédelmi miniszter /2007. (I. ) HM rendelete a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005.

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e a honvéd tisztjelölt jogállással összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Jóváhagyom: Kecskemét 2014. október 25. Zetényi Csukás D. László mk. dandártábornok. Országos Parancsnok ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS

Jóváhagyom: Kecskemét 2014. október 25. Zetényi Csukás D. László mk. dandártábornok. Országos Parancsnok ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS Jóváhagyom: Kecskemét 2014. október 25. Zetényi Csukás D. László mk. dandártábornok Országos Parancsnok ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS Kárpát-medencei Nemzetőrség formaruházata és rendfokozati jelzései Az Kárpát-medencei

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

RENDFOKOZATI ÉS BEOSZTÁSI SZABÁLYZATA

RENDFOKOZATI ÉS BEOSZTÁSI SZABÁLYZATA Jóváhagyom: Budapest 2014. v.l. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes elnök-főparancsnok 1956 MAGYAR NEMZETŐRSÉG RENDFOKOZATI ÉS BEOSZTÁSI SZABÁLYZATA 1 Bevezetés A szabályzat hatálya Az 1956 Magyar Nemzetőrség

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 országgyűlési képviselő 000020 köztársasági elnök 01 02 000021 alkotmánybíró 03 000022 Legfelsőbb Bíróság elnöke 04 000023 legfőbb ügyész 05 000024 országgyűlési

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter./2007. ( ) HM r e n d e l e t e a hivatásos, szerződéses és hadköteles katonák, a honvédségi közalkalmazottak egyes illetményen kívüli pénzbeli szociális juttatásairól szóló 14/2002.

Részletesebben

Díszelgő alegységek fesztiválja a program

Díszelgő alegységek fesztiválja a program Díszelgő alegységek fesztiválja a program A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériuma és Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata második alkalommal rendezi meg Miskolcon a Díszelgő Alegységek és Katonazenekarok

Részletesebben

Az átszervezés területi feladatai

Az átszervezés területi feladatai 1 A tájékoztató témái Az átszervezés területi feladatai A Megyei Védelmi Bizottság és a Helyi Védelmi Bizottságok illetékességi területe A Megyei Védelmi Bizottság összetétele A Megyei Védelmi Bizottság

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

2012 Elemi költségvetés

2012 Elemi költségvetés A megye megnevezése, székhelye:......... Irányító szerv:......... Számjel 350251 1251 05 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 3525 Miskolc

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 1 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000011 000020 000021 000022 000023 000024 000025 000026 000027 000028 i közgyűlés alelnöke VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK ÖSSZESEN: (01+...+18) 100030 100040

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám MAGYAR KÖZLÖNY 150. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. szeptember 16., hétfő Tartalomjegyzék 332/2013. (IX. 16.) Korm. rendelet A központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2015. január 21.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2015. január 21. CXLII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2015. január 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2014. évi XCVII. törvény 15/2014. (XII. 10.) HM rendelet 16/2014. (XII. 13.) HM

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

T/1667. számú törvényjavaslat

T/1667. számú törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1667. számú törvényjavaslat a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény, valamint egyes törvények ezzel összefüggő módosításáról Előadó: Dr. Hende

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai 0000 000033 i közgyűlés tagja 14 13 18 19 I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000020 000021

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A honvédelmi miniszter 19/2006. (HK.) utasítása a 2006. évi országgyűlési képviselői választásokon való részvétellel (szavazással) kapcsolatos feladatokról A honvédelemről

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai kapcsolódó fő összesen I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 országgyűlési képviselő 01 000011 Európai Parlament magyarországi képviselői 02 000020 köztársasági elnök 03 000021 alkotmánybíró 04

Részletesebben

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére

A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére HONVÉD VEZÉRKAR FŐNÖK A Honvéd Vezérkar Főnökének PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA egyes beosztások betöltésére A Honvéd Vezérkar Főnöke a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete

A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM. rendelete MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter./2006. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség, valamint a miniszter közvetlen irányítása (felügyelete) alá tartozó szervezetek

Részletesebben

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül.

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül. Jelentkezz Önkéntes Műveleti Tartalékos katonának! Ha szereted a kihívásokat, akkor jelentkezz a Magyar Honvédség Önkéntes Műveleti Tartalékos állományába! Az igénybevételekre, kiképzésekre a tanulmányaid

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó juttatásai 3 5 4 7 3 2 2 5 4 6 3 4 2 8 2 Hmvhely Megyei Jogú Város Önkormányzat 2 3 4 5 6 7 8 9 I. TELJES

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE TERVEZET MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány A honvédelmi miniszter /2009. ( ) HM rendelete az étkezési utalvánnyal való ellátásról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM. r e n d e l e t e. a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről

A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM. r e n d e l e t e. a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE. számú példány Tervezet 08.22. A honvédelmi miniszter /2007. ( ) HM r e n d e l e t e a fontos és bizalmas munkakörökről, valamint a biztonsági ellenőrzések szintjéről

Részletesebben

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek

Készenléti, ügyeleti, helyettesí-tési díj, túlóra, túlszolgálat. Törvény szerinti illetmények, munkabérek 08 - Adatszolgáltatás a személyi és a foglalkoztatottak, választott összetételéréről 01 miniszterelnök, miniszterelnök-helyettes 02 miniszter,miniszterrel azonos illetményre jogosult vezető 03 kormánybiztos,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 10. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2014. február 12., szerda Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2014. (II. 12.) HM utasítás a Honvéd Vezérkar i korrekciójával és a Magyar Honvédség kiképzési

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó ai I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 000010 000020 000021 000022 Legfelsőbb Bíróság elnöke 000023

Részletesebben

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név)

Számjel. Megye. Éves beszámoló Éves beszámoló ... a beszámoló elkészítéséért kijelölt felelős személy. ... (név)... (név) A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv: Számjel 490012 1251 01 9100 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 1052 Budapest Városház utca 9-11

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:

Részletesebben

7/2013. (VII. 25.) HM rendelet

7/2013. (VII. 25.) HM rendelet 7/2013. (VII. 25.) HM rendelet a kegyeleti gondoskodásról és az ehhez kapcsolódó egyes szociális feladatokról A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény 238. (2) bekezdés 26. pontjában, a honvédelemről

Részletesebben

1956 MAGYAR NEMZETŐRSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁSA. MN. Öltözködési utasítás 1

1956 MAGYAR NEMZETŐRSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁSA. MN. Öltözködési utasítás 1 1956 MAGYAR NEMZETŐRSÉG ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁSA 1 1956 Magyar Nemzetőrség formaruházata és rendfokozati jelzései Az 1956 Magyar Nemzetőrség szervezetéhez tartozó nemzetőrök formaruházata egységes, és egyértelműen

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai I. TELJES MUNKAIDŐBEN FOGLALKOZTATOTTAK 0000 000020 000021 000023 000025 000029 egyéb választott tisztségviselő (vezető) polgármester, polgármester helyi önkormányzati képviselő-testület tagja 000033 megyei

Részletesebben

318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet

318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet 318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételérıl, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi

Részletesebben

ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS

ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS ÖLTÖZKÖDÉSI UTASÍTÁS Kárpát-medencei Nemzetőrség formaruházata és rendfokozati jelzései A Kárpát-medencei Nemzetőrség szervezetéhez tartozó nemzetőrök formaruházata egységes, és egyértelműen elkülönül

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Katonai alapismeretek középszint 11 ÉRETTSÉGI VIZSGA 014. május 6. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya

A szabályzat célja. A szabályzat hatálya O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 16/2012. (X. 18.) OBH utasítása a meghagyással kapcsolatos eljárás és a meghagyásba bevont szervek besorolásáról

Részletesebben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben

Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidőben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai 2010. évben létszáma és keresetbe tartozó juttatásai XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 1 1 2 Honvédelmi Minisztérium igazgatása miniszter, miniszterelnök-helyettes 13 222 1 államtitkár (kivéve közigazgatási államtitkár)

Részletesebben

A honvédelmi miniszter.../2016. ( ) HM rendelete

A honvédelmi miniszter.../2016. ( ) HM rendelete A honvédelmi miniszter../2016. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség Szolgálati Szabályzatának kiadásáról szóló 24/2005. (VI. 30.) HM rendelet módosításáról A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen

KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. március 29. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. március 29. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2012. március 29. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2/2012. (III. 6.) HM rendelet 3/2012. (III. 6.) HM rendelet A honvédelmi ágazat

Részletesebben

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György

Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György 1 Ízelítő a magyar gyalogság egyenruháiból az 1800-as években Csak belső használatra összeállította: Udovecz György gyalogsági zubbony 1798-1808 között kép: Ottenfeld Magyar gránátos és tiszt 1805-ből,

Részletesebben

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint

Egyéb feltételtől függő pótlékok és juttatások. illetmény-pótlékok. Érték típus: Ezer Forint 34 - Költségvetési szerveknél teljes és részmunkaidiben foglalkoztatottak létszáma és keresetbe tartozó személyi juttatásai # Megnevezés Alapilletmények Illetménykiegészít ések Nyelvpótlék Egyéb kötelező

Részletesebben

MUNKATERV a 2010-es évre

MUNKATERV a 2010-es évre BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;

Részletesebben

Érdekvédelmi el adás El adó: Durgó Tamás százados

Érdekvédelmi el adás El adó: Durgó Tamás százados Érdekvédelmi el adás El adó: Durgó Tamás százados 1.Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda (Bács-Kiskun Megye) irodavezet Érdekvédelmi körbe tartozók létszáma: 2800 f (Bács-Kiskun Megye) KATONAI ÉRDEKVÉDELEM

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e. egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. Határozatok CXXXVIII. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2011. április 21. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok 67/2011. (III. 16.) KE határozat 69/2011. (III. 16.) KE határozat 71/2011. (III.

Részletesebben

KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek HONVÉD VEZÉRKAR KIKÉPZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG

KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek HONVÉD VEZÉRKAR KIKÉPZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG HONVÉD VEZÉRKAR KIKÉPZÉSI CSOPORTFŐNÖKSÉG 8. melléklet a 1518/137/26-201/2013. nyt. számhoz KATONAI TANANYAG A 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet, a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. Határozatok CXXXIX. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2012. december 28. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Határozatok A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat alapító okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék

ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék 2011/8. szám Budapest, 2011. július 04. Szám: 18928/2011. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Utasítások: Tartalomjegyzék 1. 10/2011. (VI. 30.) ORFK utasítás a közlekedési

Részletesebben

6. A 3. -ban meghatározott állománykategóriák természetbeni ellátása a termékek rendszeresítését és normásítását követően a következő cikkekből áll

6. A 3. -ban meghatározott állománykategóriák természetbeni ellátása a termékek rendszeresítését és normásítását követően a következő cikkekből áll 1 Tervezet! A belügyminiszter../2012. ( ) BM rendelete a belügyminiszter irányítása alá tartozó költségvetési szervek hivatásos állományú tagjainak 2012. évi ruházati utánpótlási ellátmánya felhasználási

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki. HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 20/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 39. (1)

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYARORSZÁG HONVÉDELMI MINISZTERE A MAGYAR HONVÉDSÉG ÁLLOMÁNYÁBAN TÉNYLEGESEN ELTÖLTÖTT SZOLGÁLATI IDEJE, VALAMINT EDDIG VÉGZETT EREDMÉNYES MUNKÁJA ELISMERÉSÉÜL ÁLLAMI ÜNNEPÜNK, 2016. AUGUSZTUS 20-A ALKALMÁBÓL

Részletesebben

NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÖLTÖZETEN HASZNÁLATOS HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEK KATALÓGUSA

NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE ÖLTÖZETEN HASZNÁLATOS HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEK KATALÓGUSA NEMZETŐR EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Kazinczy tér 11. Parancsnok: Raffai Antal István nör. altábornagy Tel: +36-30-450-4021 Fax: 92-318-725 e-mail: HÍMZETT ÉKÍTMÉNYEKKEL

Részletesebben

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása

A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása Melléklet a /2007. (..) HM rendelethez A katonai-szakmai ismeretekhez kötött hivatásos és szerződéses katonai beosztások megoszlása HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM Az államtitkár közvetlen irányítása alatt működő

Részletesebben

Az Országgyűlési Őrség. Szolgálunk hűséggel, becsülettel

Az Országgyűlési Őrség. Szolgálunk hűséggel, becsülettel Az Országgyűlési Őrség Szolgálunk hűséggel, becsülettel 1 Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény elfogadásával, 22 évvel a rendszerváltozás után 2013. január elsejével megalakul az Országgyűlési

Részletesebben

KATONAI ALAPISMERETEK

KATONAI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 24. KATONAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. CXL. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2013. június 4. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Alapító okiratok A Magyar Honvédség Összhaderõnemi Parancsnokság alapító okirata (a módosításokkal

Részletesebben

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ennek a létszámnak a megoszlása: Önkéntes védelmi tartalékos: összesen: 6050 fő

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ennek a létszámnak a megoszlása: Önkéntes védelmi tartalékos: összesen: 6050 fő A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) tájékoztatója az önkéntes tartalékos állományba jelentkezők regisztrálásával, jelentkeztetésével és felvételével

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29. CXLII. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2015. július 29. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal 3/2015. (VI. 17.) HM rendelet 4/2015. (VI. 22.) HM rendelet 5/2015. (VI. 22.) HM rendelet 6/2015.

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek. 2. Alaki kiképzés

KATONAI TANANYAG. 1. Szolgálati szabályzat ismeretek. 2. Alaki kiképzés 4. sz. melléklet a HHK/1123-1/2014. nyt. számhoz KATONAI TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.) HM rendelet 90. (1)

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.

Részletesebben

II. Köztársasági Elnökség

II. Köztársasági Elnökség II. Köztársasági Elnökség I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti a köztársasági elnök legfőbb feladatát: Magyarország államfője a köztársasági

Részletesebben

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -

1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...

Részletesebben

A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében

A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében A MH Logisztikai Központ helye, szerepe és feladatai a log. gazdálkodás rendszerében Erdődi Zsolt ezredes MH Logisztikai Központ mb. logisztikai igazgató 2014.04.15. 1 Témakörök 1. A védelemgazdasági és

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2013. augusztus 2.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXL. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2013. augusztus 2. CXL. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2013. augusztus 2. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2013. évi XCVII. törvény 267/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 4/2013. (VI. 21.)

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete Kiskunhalas város középületeinek, köztereinek fellobogózásáról, díszkivilágításáról Kiskunhalas Város Önkormányzatának

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 25. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. április 8., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 25. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. április 8., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. április 8., péntek 25. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 8/2011. (IV. 8.) BM utasítás a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata

Részletesebben

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ezen belül megkülönböztetünk: önkéntes védelmi és önkéntes műveleti tartalékosokat.

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ezen belül megkülönböztetünk: önkéntes védelmi és önkéntes műveleti tartalékosokat. A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) tájékoztatója az önkéntes tartalékos állományba jelentkezők regisztrálásával, jelentkeztetésével és felvételével

Részletesebben

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok Negyedik alkalommal rendezték meg a Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napokat június 12-14. között. A program fővédnöke Hende Csaba

Részletesebben

2009. évi... törvény. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról

2009. évi... törvény. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról TERVEZET 2009. 09. 10. 2009. évi... törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról 1. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. rendelete

A honvédelmi miniszter. rendelete A honvédelmi miniszter./2008. ( ) HM rendelete a katonák illetményéről és illetményjellegű juttatásairól, valamint a közalkalmazottak jutalmazásáról szóló 3/2002. (I. 25.) HM rendelet, valamint egyes kapcsolódó

Részletesebben

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK. 013. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1966. évi november hó 8-án.

A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK. 013. szám ú UTASÍTÁSA. Budapest, 1966. évi november hó 8-án. 10-26/13/1966. SZIGORÚAN TITKOS! A M i n ő s í t é s m e g s z ű n t az 1995. évi LXV. tv. 38. figyelemmel A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. FŐCSOPORTFŐNÖK ÉNEK 013. szám ú UTASÍTÁSA Budapest, 1966. évi november

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE Tervezet 2008. 09. 29. A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM rendelete a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú tagjainak beosztási kategóriába történő

Részletesebben

SZABÁLYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET PORTA SZOLGÁLATOT ELLÁTÓ MUNKAVÁLLALÓINAK RUHA HASZNÁLATÁRÓL

SZABÁLYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET PORTA SZOLGÁLATOT ELLÁTÓ MUNKAVÁLLALÓINAK RUHA HASZNÁLATÁRÓL SZABÁLYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL ELLÁTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ SZERVEZET PORTA SZOLGÁLATOT ELLÁTÓ MUNKAVÁLLALÓINAK RUHA HASZNÁLATÁRÓL I. Fejezet 1. Porta szolgálatot teljesítőket a feladat ellátásához megfelelő

Részletesebben

A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA MAGYAR HONVÉDSÉG 43. NAGYSÁNDOR JÓZSEF HÍRADÓ ÉS VEZETÉSTÁMOGATÓ EZRED A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredparancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA a Magyar Honvédség Magyarországi

Részletesebben

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál

Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál Fizikai felkészítés a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál 1., AZ ALAKULAT BEMUTATÁSA A honvédelmi miniszter 34/2007 (HK) 4 HM számú határozata költségvetési szerv alapításáról szóló határozata alapján:

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÖZPONTI FELKÉSZÍTÉS 2012 A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Békéscsaba, 2012. február. 15. Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok HM Védelmi Hivatal főigazgató Tartalom Jogszabályi alapok A védelmi

Részletesebben

Honvédelmi alapismeretek

Honvédelmi alapismeretek Honvédelmi alapismeretek Tájékoztató füzet 1 TISZTE L T HA LLGA TÓK! A Magyar Honvédség hivatásos haderő, békeidőszakban az utánpótlá- sa kizárólag önkéntes alapon történik. A honvédelemre és a haza fegyveres

Részletesebben

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere. I. Választott tisztségviselők

Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere. I. Választott tisztségviselők 6. számú melléklet Költségvetési szerveknél foglalkoztatottak kulcsszámrendszere I. Választott tisztségviselők A kulcsszám 1-4. pozícióján 0 szerepel. Az 5. pozíció a választási szinteket jelzi. A 6. pozíció

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2011. szeptember 1. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2011. szeptember 1. Jogszabályok CXXXVIII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2011. szeptember 1. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 158/2011. (VIII. 11.) Korm. rendelet 159/2011. (VIII. 11.) Korm. rendelet

Részletesebben

A 2012.7.27. és 2012.12.31. között hatályos szöveg. intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. (1) bekezdés a) és d) pontjában,

A 2012.7.27. és 2012.12.31. között hatályos szöveg. intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 81. (1) bekezdés a) és d) pontjában, OptiJus Opten Kft. 1. 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. Jogszabályok 2/2009. (III. 17.

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. Jogszabályok 2/2009. (III. 17. CXXXVI. ÉVFOLYAM 6. SZÁM 2009. március 31. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 2/2009. (III. 17.) HM rendelet 3/2009. (III. 18.) HM rendelet A honvédelmi miniszter

Részletesebben