MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN HUNGARIAN UNION

Átírás

1 MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE VOIGT, Vilmos Mikor szólal meg Afrika? / When Sounds of Africa Eredeti közlés /Original publication: Nagyvilág, XXIV. évf., 12. sz., december, old. Eredeti Elektronikus újraközlés/electronic republication: AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR Dátum/Date: november / November 08. Az elektronikus újraközlést előkészítette /The electronic republication prepared by: B. WALLNER, Erika és/and BIERNACZKY, Szilárd Hivatkozás erre a dokumentumra/cite this document VOIGT, Vilmos: Mikor szólal meg Afrika? / When Sounds of Africa, AHU MATT, 2015, 1 7. old., No , Eredeti forrás megtalálható/the original source is available: Közkönyvtárakban / In public libraries Megjegyzés / Note: ellenőrzött és szerkesztett szöveg / controlled and edited text Kulcsszavak/Key words magyar Afrika-kutatás, Voigt Vilmos kritikája Biernaczky Szilárd hagyományos afrikai zenei rádió sorozatáról African studies in Hungary, Vilmos Voigt criticism on the Szilárd Biernaczky s broadcasting series on traditional African music AZ ELSŐ MAGYAR, SZABAD FELHASZNÁLÁSÚ, ELEKTRONIKUS, ÁGAZATI SZAKMAI KÖNYV-, TANULMÁNY-, CIKK-

2 DOKUMENTUM- és ADAT-TÁR/THE FIRST HUNGARIAN FREE ELECTRONIC SECTORAL PROFESSIONAL DATABASE FOR BOOKS, STUDIES, COMMUNICATIONS, DOCUMENTS AND INFORMATIONS * magyar és idegen angol, francia, német, orosz, spanyol, olasz és szükség szerint más nyelveken készült publikációk elektronikus könyvtára/ writings in Hungarian and foreign English, French, German, Russian, Spanish, Italian and other languages * az adattárban elhelyezett tartalmak szabad megközelítésűek, de olvasásuk vagy letöltésük regisztrációhoz kötött/the materials in the database are free but access or downloading are subject to registration * Az Afrikai Magyar Egyesület non-profit civil szervezet, amely az oktatók, kutatók, diákok és érdeklődők számára hozta létre ezt az elektronikus adattári szolgáltatását, amelynek célja kettős, mindenekelőtt sokoldalú és gazdag anyagú ismeretekkel elősegíteni a magyar afrikanisztikai kutatásokat, illetve ismeret-igényt, másrészt feltárni az afrikai témájú hazai publikációs tevékenységet teljes dimenziójában a kezdetektől máig./the African-Hungarian Union is a non-profit organisation that has created this electronic database for lecturers, researchers, students and for those interested. The purpose of this database is twofold; on the one hand, we want to enrich the research of Hungarian Africa studies with versatile and plentiful information, on the other hand, we are planning to discover Hungarian publications with African themes in its entirety from the beginning until the present day. Páros oldalon: Voigt Vilmos Páratlan oldalon Mikor szólal meg Afrika?

3 MIKOR SZÓLAL MEG AFRIKA? Voigt Vilmos Hányszor mondtuk már: megszólalt végre Afrika! A század elején pontosabban 1906-ban bukkan fel a néger művészet iránti érdeklődés Picasso, Matisse, Braque műveiben, 1910-től a német néprajzkutató, Leo Frobenius antológiáiban, 1919-ben a költő Blaise Cendrars Néger antológiájában. Afrikanisták számon tartják, hogy 1931-ben nagy árverést tartottak Párizsban, ekkor szóródott szét például André Breton, Paul Éluard és mások néger műkincsgyűjteménye. A harmincas években világszerte állandósul az afrikai művészet s később a négritude mozgalom ismertetése, az utóbbi évtizedekben már világméretű érdeklődés kíséri az önállósuló afrikai államok kultúráját. A magyar avantgarde kellő időben közvetítette a kortársi érdeklődést. Cendrars néger antológiájából 1924-ben jelent meg magyar válogatás Dénes Zsófia jóvoltából, 1929-ben Hevesy Iván a primitív művészetről írott könyvében foglalkozott Afrikával. A párizsi gyarmatügyi kiállítás életre szóló élménye volt Radnóti Miklósnak, aki nemcsak a négerről írt, aki a városba ment, de 1944 tavaszán megjelentette néger mesefordításait Karunga, a holtak ura címmel. Ezek inkább stilizált, mint eredeti szövegek, de irodalmunk érdeklődését talán mindmáig a legmagasabb művésziességgel rögzítik. Az utóbbi évtizedekben megnövekedett irodalmunk és művészetünk Afrika-rokonszenve. Több néprajzi kiállítást rendeztek (hazai vagy idegen anyagból), megjelentették Basil Davidson történeti könyveit, Sík Endre monográfiáit, a francia Laude kitűnő összefoglalását Fekete-Afrika művészetéről, s a Helikon folyóirat 1970/1. száma az afrikai irodalom kialakulását vizsgálta. Régi gyűjtemények jelentek meg (köztük Frobenius erotikus meséi), szépirodalmi és gyermekkönyv-kiadóink vagy húsz kötetben adtak ki többé-kevésbé hiteles afrikai népköltészetet, útleírások, politikai munkák fejezeteiben is találunk értékes részleteket.

4 Külön bibliográfiái jelentek meg az afrikanisztikának (legutóbb, 1975-ben a Szabó Ervin Könyvtár adta ki Fekete-Afrika Irodalma című bibliográfiáját); és Keszthelyi Tibor monográfiát írt az afrikai irodalmakról a kezdetektől csaknem napjainkig. Balássy László és Csanád Béla antológiája, a Haldokló bilincsek (szemelvények Afrika és Ázsia irodalmából) afrikai részében főként az egyházi jellegű és négritude elveit képviselő költészetet mutatja be. Bella György Ébredő Afrika címmel szerkesztett költészeti antológiát. Afrikai elbeszélők műveiből Részeg a bozótban címmel Karig Sára jelentetett meg nagyon jó válogatást. Szinte állandóan sorakoznak irodalmi folyóirataink hasábjain az afrikai művek. Már jó néhány költőnk érdeklődik a fekete kontinens irodalma iránt. De megszólalt-e ily módon Afrika ősi költészete? Évek óta vitatják a szakemberek: vajon áthidalhatatlan-e az ellentét a világnyelveken angolul, franciául író, a nemzetközi közvéleményre számító, illetve a bennszülött nyelveket használó, a helybeli hagyományokat nem egzotikumként, hanem életformaként ismerő afrikai írók között? Szinte még az irodalomnál is nehezebb az afrikai népművészet pontos megismerése. Egy regény Afrikában is regény, és ha megannyi bozótdémonnal népesítik is be, akkor sem valóság, akkor is fikció, amelyet csak bizonyos fokig ért meg az itteni olvasó. A hagyományos afrikai művészet pontos értelmezése azonban nehezebb ennél. Nem beszélve most az afrikanisták szakmai berkeiben zajló értelmezési vitákról, a nagyközönség és az irodalmi köztudat számára Afrika művészetét, zenéjét, hagyományos költészetét egyöntetűen mágikusnak, szokásszerűnek, ritmikusnak és valamilyen elemi életörömtől áthatottnak szokás tekinteni. A maszkot viselő táncosok ugrálásának üteme örök misztériumként cseng a fülünkbe; a televízió képernyőjén, világirodalmi folyóiratokban, művészeti kiállítások katalógusában, de akár az afrikai népi együttesek propaganda-füzeteiben is általános ez a szemlélet. Mi lenne, ha a magyar kultúrát csak a busójárás, az Egri csillagok és mondjuk a Székelyfonó képviselné egy másik kontinensen? Mindegyik része a magyar kultúrának, csak éppen általánosítani nem szabad ezt viszont mi nem szabhatjuk meg, a befogadó szuverén joga, hogy mindenből azt vegye észre, amit akar.

5 Afrika akkor szólal meg nálunk, ha ugyanilyen módon megbízható ismereteket közvetítünk róla. Úgy gondolom, a mai irodalmi alkotások esetében ez megnyugtató módon történik, s ha egyszer néprajzi múzeumaink valamelyike kiállítja gazdag afrikai anyagát, ott a tárgyak magukért beszélnek. Mind ez ideig csupán a hagyományos szóbeli művészet afrikai formáit magyaráztuk, értelmeztük egy kissé pontatlanul. Mind ez ideig mivel a közelmúltban a Magyar Rádió jóvoltából izgalmas újítás tanúi voltunk. A harmadik műsorban hónapokon át közvetítették Biernaczky Szilárd Fekete-Afrika zenéjéből című sorozatát, harmincöt negyedórás előadást, összesen mintegy kilenc órányi műsort. Az előadássorozat népzenét adott, értelmes magyarázatokkal; körülbelül úgy, ahogy a magyar népzenét, ritkábban a finnugor népzenét, olykor a szomszéd népek zenéjét rendszeresen bemutatja rádiónk. Ám az Afrika hagyományos zenéjéről készült sorozat nemcsak nálunk újdonság, másutt is annak számítana. Hasonló vállalkozásról nincsen tudomásunk. Vannak ugyan igen jó minőségű hanglemezek, újabban pontos kommentárral, (gyakran kétnyelvű) fordítással, időnként a zenei motívumok kottáival ám ezek többnyire töredékes közlések. A mostani harmincöt folytatás mintegy húsz-huszonöt zenei kultúrát mutat be, természetesen különböző terjedelemben. Az őserdei pigmeusok vagy a jorubák zenéjét jobb források idézték, innen többet közöl a magyar válogatás. Más területek szinte teljesen kimaradtak, ami megint csak helyes, mivel jobb a hallgatás, mint a félrevezetés: valamilyen obskurus hanglemezről dallamok közlése, amiknek hallatán az afrikai hallgató hasát fogná a nevetéstől, hiszen ami szertartásdalnak neveztetik az európai hanglemezborítón, az esetleg Coca Cola-reklám. Minden egyes adás nagyjából azonos felépítésű volt: hangulatkeltő zenei motívummal indult, majd az illető népet, kultúrát mutatta be a szerkesztő, ezután egy-egy életkép felvillantása következett és az ahhoz tartozó dal. Ennek szövegét vagy legalábbis fontos elemeit magyar fordításban is hallottuk. Területileg az afrikai néger kultúra legtöbb fontos központja szerepelt. Arra is mód nyílt, hogy különböző társadalmi fejlettségi szinteket mutassanak be: a legkezdetlegesebb gyűjtögetők dallamaitól a kongói és szudáni néger királyságok udvari zenéjéig.

6 Talán azt hiányoljuk, hogy csupán néhány esetben került szóba a továbbélés. Hallottunk a joruba zene amerikai továbbéléséről, de a nálunk is közkedvelt missa luba, a guineai népi együttesek tánczenéje vagy akár valamelyik fiatal afrikai állam mai hivatalos vagy szórakoztató zenéje megérdemelt volna egy külön adást. Biernaczky Szilárd szerencsésen ötvözte zenei és néprajzi képzettségéi. Nagyon ritkán tett zenei jellegű megjegyzéseket, ezek azonban pontosak voltak. Az egyes kultúrák leírásakor a néprajzi kézikönyv állításai elevenedtek meg, ami ugyancsak bölcs dolog, hiszen a részletek bemutatása, felnagyítása helyszíni gyűjtőmunka nélkül nevetséges volna. Talán egy-egy helyen határozottabban kellelt volna megnevezni nemcsak a gyűjtőt, akinek anyagát átvette a sorozat, hanem az adatközlőt is. Az egyik legnagyobb probléma a szövegek fordítása volt. Itt a zenei szövegek esetében ismert dallam ritmus szöveg átültetés okozott nehézséget. A zenész szerkesztő jóvoltából ehhez biztosan volt kedvük a sorozat készítőinek. Az eredeti felvételek népnyelviek, sőt dialektusban vagy még annak sem nevezhető helyi nyelvjárásban hangzanak el. Ezeket olykor a helyszíni gyűjtők sem értik tökéletesen. Ha adtak nyersfordítást és amellett értelmi fordítást az alapul vett kiadványokban, a magyar munkatársaknak már volt valamilyen kiindulópontjuk, de nem több. A magyar fordítás nyilván pontatlan: egész sor olyan fogalmat használ, amely Afrikában más jelentésekben használatos. Nyilvánvalóan nem értettük meg vagy félreértettük az egyes szövegrészek közti átvitt értelmű összefüggéseket, a mitikus vagy éppenséggel a mindennapi életre vonatkozó utalásokat. Még ha pontos volna is a forma a magyar átültetésben, azt aligha fedeztük fel, hogy Afrikában mi a tipikus. A különféle nyelvcsaládokhoz tartozó afrikai nyelvek fordítása nálunk mind egyféleképpen cseng, valamilyen Weöres Sándor teremtette tárgylírai idiómán. Egyszeri, de még többszöri hallás után sem lehet az ember meggyőződve arról, hogy a ritmikus fordítás pontos-e; hogy van-e az eredetiben különbség a szöveg ritmusa meg a dallam ritmusa között. Ha réges-régi a kultúra és a szöveg, a mai magyar nyelv alkalmatlan a pontos megfelelésre. Hogyan tudjuk visszaadni egy afrikai királyság udvari zenéjének szöveghangulatát? Sorakoztathatnám még a feltoluló kérdéseket.

7 Ezeket azonban éppen nem gáncsképpen említem, sokkal inkább azért, hogy hangsúlyozzam, végre, e sorozat jóvoltából feltehetjük a kérdéseket. Feltétlenül szükség volna arra, hogy ezt a sokoldalúan ellenőrzött szöveganyagot valahol nyomtatott formában tegyük közzé. Tisztelettel a korábbi fordítók iránt is csak azt mondhatjuk, ilyen öszszetett hitelesség kell ahhoz, hogy valóban megszólaljon Afrika igazi hangja magyarul.