AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII."

Átírás

1 AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII TEMPLOMSZENTELÉS BUDAPESTEN Örömmel hirdetjük, hogy a Budapest-Lágymányosi Szent Adalbert Plébánia területén (1119 Budapest, Etele út 3.) készülő templom építése befejezéséhez közeledik. Egy új templom felszentelése mindig jeles esemény az egyházmegye életében. Jelentős változás a lágymányosi hívek pasztorális ellátásában, hogy Isten igéjének hirdetése, a szentségek főként az Eucharisztia ünneplése és kiszolgáltatása, valamint a közös imádságok az eddig erre a célra használt Fehérvári úti földszinti helyiség után most egy újonnan épült templomban folytatódhatnak, melyet Boldog Meszlényi Zoltán tiszteletére kívánunk szentelni. Legyen ez a templom a hit, a kegyelem és az új evangelizáció sugárzó központja! A templom felszentelése október 31-én órakor kezdődik. Szeretettel várjuk a Paptestvéreket és a Híveket! PÁPAI RENDELKEZÉS A PÜSPÖKI SZINÓDUSÉRT VALÓ KÖZÖS IMÁDSÁGRÓL LORENZO BALDISSERI bíboros úrnak, a Püspöki Szinódus főtitkárának tájékoztatása szerint Ferenc pápa szeptember 28-ra, az Évközi 26. vasárnapra az egész Katolikus Egyház számára közös imádságot hirdetett meg az októberi szinódusért. Mellékelve küldjük azokat az imádságokat, melyeknek a szeptember 28-i vasárnapi szentmiséken el kell hangozniuk GÖRBE LÁSZLÓ EXKARDINÁCIÓJA Éveken keresztül nem érkezett értesítés Hivatalunknak arra vonatkozóan, hogy miután GÖRBE LÁSZLÓ plébános urat saját kérésére elbocsájtottam a szombathelyi egyházmegye szolgálatára, az ottani megyéspüspök úr intézkedésével létrejött-e itteni ex- és ottani inkardinációja. A kérdés tisztázása után ezúton tájékoztatom a Paptestvéreket, hogy GÖRBE LÁSZLÓ atyát október 29-ével DR. KONKOLY ISTVÁN püspök úr inkardinálta a Szombathelyi Egyházmegyébe ESPERES ÉS HELYETTES ESPERES KINEVEZÉSE A Kispest-Pestszenterzsébeti Espereskerület áthelyezés folytán betöltetlen esperesi tisztére Főtisztelendő SZABÓ JÁNOS urat, a Kispesti Jézus Szíve Plébánia plébánosát, helyettes esperesi tisztére pedig Főtisztelendő CZAP ZSOLT urat, a Pestszenterzsébeti Főplébánia plébánosát neveztem ki az ötéves esperesi ciklus végéig, december 31-ig ISKOLA- ÉS ÓVODAVEZETŐI MEGBÍZÁSOK Az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság vezetője, SNELL GYÖRGY kanonok úr felterjesztésére MAGYAR ERZSÉBET asszonyt, a Reménység Két Tanítási Nyelvű Katolikus Általános Iskola igazgatóját és LUKÁCS MÁRIA asszonyt, a Liliomkert Katolikus Óvoda és tagintézménye, a Szent László Katolikus Családóvoda óvodavezetőjét szeptember 1-jei hatállyal öt évre kinevezem az általuk vezetett intézmény igazgatójává. Munkájukat továbbra is kísérje Isten áldása!

2 A PAPI REKOLLEKCIÓK ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEK ŐSZI RENDJE Előre jelzem, hogy október 1-jén és november 26-án az Esztergomi Szent Adalbert Központban, október 2-án és november 27-én pedig a Budapesti Magyar Szentek Templomában várjuk a Paptestvéreket rekollekcióra, illetve továbbképzésre. Az összejövetelek 9.30-kor a Napközi imaóra elmondásával kezdődnek és a megszokottól eltérően kor ebéddel fejeződnek be. Az októberi rekollekció programja: 1. előadás: Evangelizáció és a hit átadása (DR. SZÉKELY JÁNOS segédpüspök, rektor úr); 2. előadás: A misszió megélése a plébánián (POKRIVA LÁSZLÓ h. esperes, plébános és BALOGH ATTILA plébániai kormányzó). A novemberi továbbképzés programja: 1. előadás: Missziós papi lelkiség (DR. BERAN FERENC főegyházmegyei spirituális); 2. előadás: Hol tartunk? Missziós számvetés (BLANCKENSTEIN MIKLÓS pasztorális helynök, DR. FÜZES ÁDÁM felnőttképzési felelős, KUNSZABÓ ZOLTÁN állandó diakónus). Mindkét alkalom programja a következőképpen alakul: 9:30 érkezés, napközi imaóra 10:00 1. előadás 10:30 kávészünet 10:50 2. előadás 11:35 szünet, a kiscsoportok helyeinek elfoglalása 11:45 kiscsoportos beszélgetések 12:30 kiértékelés, hirdetések, közérdekű információk 13:00 ebéd EGYHÁZMEGYEI PAPI ZARÁNDOKLAT A SZENTFÖLDRE Idei V. számú körlevelünkben jeleztem, hogy Főegyházmegyénk szentföldi zarándoklatra hívja és várja papjait. Ennek időpontja a repülőtársaság járat-módosítása miatt egy nap tolódással változott: február 9-től 13-ig tart. Krisztus Urunk életének, szenvedésének, halálának és feltámadásának színhelye szinte az ötödik evangélium a hívő ember számára. A szent helyekre zarándokolva erősödjön szeretetünk és odaadásunk Mesterünk és Örök Főpapunk iránt, aki apostolait barátainak nevezi. Imádkozzunk hazánkért és népünkért, katolikus Egyházunk és Főegyházmegyénk közösségéért és szolgálatáért, önmagunkért, paptestvéreinkért és az új hivatásokért. Az út során 48 főre tudunk helyet biztosítani. A tervezett program a következő: 1. nap: Budapest Tel Aviv Netanya. 12:25 gyülekezés Bp-Terminál 2.; Indulás Tel Avivba 15:25-kor, érkezés 19:40-kor. Szállás elfoglalása Netanyában. Vacsora. 2. nap: Haifa Jardenit Tabgha Kapernaum Tiberias (szentmise a Stella Maris kolostorban, a Kármel-hegyén). Keresztelési emlékhely. A Genezáret-tó partján fekvő szent helyek megtekintése: a Kenyérszaporítás helye, Primátuskápolna, Kafarnaum, Péter háza, zsinagóga, a Hegyi Beszéd-temploma. Szállás elfoglalása és vacsora Tiberiasban. 3. nap: Kána Názáret Qumran Holt-tenger Jeruzsálem. Kánán keresztül utazás Názáretbe. Szentmise az Angyali Üdvözlet-bazilikában. Qumran, a holt-tengeri tekercsek lelőhelye, fürdés a tengerszint alatt 800 m-re fekvő Holttengerben. Szállás elfoglalása és vacsora Jeruzsálemben. 4. nap: Jeruzsálem Keresztút-járás a Via Dolorosán át a Szent Sír-bazilikához. Ott szentmise. Siratófal, látogatás a Sion-hegyen: az Utolsó Vacsora terme, Dávid Király sírja, Elszenderüléstemploma. Az Olajfák-hegyén található szent helyek: Dominus Flevit-kápolna, Getszemáni kert, Nemzetek temploma, Elárulás barlangja, Szűz Mária sírja. Szállás elfoglalása, vacsora Jeruzsálemben. 5. nap: Jeruzsálem Betlehem Ein Karem Tel Aviv Budapest. Betlehem: szentmise a Születési-bazilikában, Pásztorok mezeje. Ein Karem: Látogatás-temploma, Keresztelő Szent János-temploma. Tel Aviv: reptéri vizsgálatok 17:30-tól. Indulás Budapestre 20:30-kor, érkezés 23:00-kor. Utazás Wizz Air járattal. A repülőjegy ára: Ft, ezt Főegyházmegyénk fizeti a jelentkező esztergom-budapesti papok számára. Választható: nagyméretű kézipoggyász oda-vissza Ft, vagy feladható poggyász (ingyenes, kisméretű kézipoggyásszal): oda-vissza: Ft. Csoportos biztosítás: fejenként várhatóan Ft.

3 31 Kedvezményes részvételi díj: 380 USD vagy 290 Euró. Ez tartalmazza az autóbusz, a szálloda, az ellátás, az idegenvezetés, a belépőjegyek és a borravaló költségeit. Igény esetén van lehetőség egyszemélyes szállodai szobában való elhelyezésre is, amelynek 4 éjszakára 80 USD a felára LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRSAK ÉS IRODAVEZETŐK KÉPZÉSE LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRSAK KÉPZÉSE 2009 óta folyik a plébániákon szolgáló liturgikus munkatársak képzése nyarán mintegy 400 engedély jár le, ezért kérem Főtisztelendő Urakat, szíveskedjenek ellenőrizni, hogy mikor jár le munkatársaik engedélye. Akiknek ebben a tanévben, azok számára kötelező továbbképző alkalmat hirdetünk meg. Az új igazolványok kiadása csak elvégzett továbbképző esetén kérhető a Főhatóságtól. Ugyanaz a továbbképzés több alkalommal is meghirdetésre kerül az év folyamán, hogy az érintetteknek lehetőségük legyen alkalmas időben elvégezni. Mindazoknak, aki most először kérnek engedélyt, továbbra is az alapképzésen kell részt venniük, két pénteki alkalommal. Képzési alkalmak: Alapképzés: október 3. és 17. péntek óra (mindkét alkalom szükséges az engedélyhez). Továbbképzés: november 7. péntek óra. Helyszín: Szent József Ház, 1035 Bp., Kórház u. 37. Részvétel előzetes plébánosi bejelentéssel a fuzes@katolikus.hu címen, Dr. Füzes Ádám atyánál. IRODAVEZETŐ KÉPZÉS A szerveződő Kanter Károly Felnőttképzési Intézet a liturgikus munkatársak mellett a plébániák számára más segítőknek is nyújt szakmai képzést. Az irodavezető képzés célja, hogy a plébánosok által kiválasztott és felkért munkatársak jó és szakszerű munkát végezhessenek, a plébános pedig nyugodtan bízhassa az irodai ügyintézést szakképzett munkatársra. A képzés főbb témái az anyakönyvezés, egyházi adminisztráció, alapvető pénzügyi műveletek (nyugta- és számlaadás, perselypénz és stóla kezelés), iratkezelés, iktatás, postázás, szerződések, ingatlanok adminisztrációja, egyházi protokoll, segítő kapcsolat, az irodát segítő technikai eszközök, számítógépes rendszerek ismerete. Képzési alkalmak: A képzés október 8-án indul és 10 alkalommal lesz szerdánként óra között. Helyszíne: Szent József Ház, 1035 Bp., Kórház u. 37. Részvétel előzetes plébánosi bejelentéssel a fuzes@katolikus.hu címen, Dr. Füzes Ádám atyánál HATVANÓRÁS POSZTGRADUÁLIS PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉS A HIT-ÉS ERKÖLCSTAN OKTATÁSÁHOZ Tekintettel arra, hogy a hittanórák megtartásához egyre több katekétára van szükségünk, felhívom a Paptestvérek figyelmét, hogy 2015 januárjától ismét elindítjuk a 60 órás posztgraduális továbbképzést a pedagógus diplomával rendelkezők részére, amely képesíti őket az általános iskola 1-8. osztályaiban a hit- és erkölcstan órák megtartására. A jelentkezés feltétele, hogy a jelölt katolikus legyen és egyházilag rendezett családi állapotban éljen. Ezért újkeletű keresztlevél bemutatása szükséges. A képzést akkor tudjuk elindítani, ha minimum 12 jelentkezővel számolhatunk. Kérem, hogy az érintett pedagógusok adatait (név, cím, elérhetőségek) küldjék be a Hitoktatási Felügyelőségre BÁRÁNY BÉLA atyának, legkésőbb szeptember 26-ig, a bbela@esztergomi-ersekseg.hu címre. A képzés kezdete: január 3. Helyszíne: Bp.-Kelenföldi Szent Gellért Plébánia (1115 Bp., Bartók B. u. 149) Részvételi díj: Ft. Amennyiben a plébániának lehetősége van rá, a képzés költségét átvállalhatja A FŐEGYHÁZMEGYEI HIVATAL ALKALMAZOTTAINAK MUNKAMEGOSZTÁSA A gyorsabb és zökkenőmentesebb ügyintézés érdekében az alábbiakban tájékoztatom a Főtisztelendő Paptestvéreket a Budapesti Fő-

4 32 egyházmegyei Hivatal világi munkatársai által intézendő plébániai ügyek megosztásáról. BÁNLAKI ZOLTÁN ( /222-es mellék; e- mail: disparitas cultus körlevelek küldése jogi személy igazolások pápai áldások püspökök felkérése liturgikus szolgálatokra GYARMATI KRISZTINA (Helynöki Iroda; /101-es mellék; beteg papok esperesi koronák esperesi látogatások intenciók jelentés a Pro populo és az Ad. int. Ordinarii misékről kérelmek benyújtása (szolidaritási és nyugdíjalap) munkaszerződések papi halálozások, temetések, végrendeletek, hagyatéki ügyek papi szabadságok plébániai képviselőtestületek ügyei plébániák átadás-átvétele Telenor mobiltelefon ügyek MIG BALÁZS ( /182-es mellék; mig.balazs@esztergomi-ersekseg.hu): cím- és adatváltozások névtár forma alóli felmentések sanatio in radice TARCSAY PÉTER ( /106-os mellék; e- mail: tarcsay@esztergomi-ersekseg.hu): anyakönyvi ügyek anyakönyvi bejegyzések keresése áldoztatói-betegellátói és lelkipásztori kisegítői engedélyek bérmálások ben küldött kérések állapota főpásztori vizitációk külföldi házasságok, külföldi jegyespárok ügyei papi és állandó diakónusi igazolványok Kérjük, hogy az ügyek intézésekor mindig azt a munkatársunkat keressék, akinek feladatkörébe az adott ügy tartozik ARS SACRA FESZTIVÁL Az Ars Sacra Alapítvány szervezésében nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Ars Sacra Fesztivál. Az idei programsorozat szeptember 20-tól 28-ig tart. A Fesztivál részletes programjáról a internetes oldalon találhatunk bővebb tájékoztatást. Szeretettel ajánlom a Paptestvérek figyelmébe a programot, és kérem, hogy a Hívek körében is terjesszék! LELKIGYAKORLATOK IGAZOLÁSA A beérkezett igazolások alapján az alább felsorolt helyeken tettek eleget a Főtisztelendő Oltártestvérek a Zsinati Könyv 40. -ában előírt lelkigyakorlat elvégzésének eddig ebben az évben: Az esztergomi nyári lelkigyakorlaton: BAKOS ZSOLT, DR. BERAN FERENC, BERECZ MIKLÓS, CSEH ZOLTÁN, DR. JUHÁSZ GÁBOR, KÁLMÁN JÓZSEF, KHIRER IMRE, DR. KOVÁCS ZOLTÁN, LUKÁCS JÓZSEF, MATOLCSY KÁLMÁN, MUSITS ANTAL, NYÍRI RÓBERT, PADURARU IULIAN, REPCSIK GYULA, SZABÓ ZOLTÁN, VARGA ZOLTÁN, VERŐCEI GÁBOR; a Szent Arnold Lelkigyakorlatos Házban: DR. HARMAI GÁBOR, DR. KRÁNITZ MIHÁLY, MOLNÁR ALAJOS, SZABÓ JÁNOS; a Szent Imre Missziósházban: AILER GÁSPÁR, HEGEDŰS LÁSZLÓ, KALÁSZ ISTVÁN, DR. VARJÚ IMRE; a Zirci Ciszterci Apátságban: VÁRNAI PÉTER; a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban: HERPY GYÖRGY; Rómában, a Fokolare Mozgalom Lelkigyakorlatán: DR. TOMKA FERENC; a Krisztus Ügye Lelki Család lelkigyakorlatán: POKRIVA LÁSZLÓ. Az Egyházi Törvénykönyv 276. kánonja 2. - ának 4. pontja értelmében a részleges jog előírása szerint a klerikusok kötelesek a lelkigyakorlaton való részvételre. A Főegyházmegye évi zsinatának 40. -a úgy rendelkezett: a papok érezzék kötelességüknek, hogy legalább három évenként részt vegyenek lelkigyakorlaton. Mivel azonban a lelkigyakorlat évenkénti elvégzése is ajánlatos, ezért kérem, hogy használják ki a körlevelekben és más fórumokon meghirdetett

5 33 lehetőségeket, főként a főegyházmegyei alkalmakat VI. EGYHÁZMEGYEI IFJÚSÁGI TÁBOR július 5. és 11. között rendezi meg a Hitoktatási Felügyelőség Bodajk-Balinkán a VI. Egyházmegyei Ifjúsági Tábort (EMIT) Kívánatos lenne, ha ezen Főegyházmegyénk plébániái legalább néhány fővel képviseltetnék magukat a éves korosztályból. Kérem a Paptestvéreket, hogy amennyiben lehetséges nyári plébániai programjaik szervezésénél vegyék figyelembe az EMIT-et! A tábor témája: Hivatás. Mottója: Itt vagyok, küldj engem! (Iz 6,8) FOLYÓIRAT AJÁNLÁSA Megjelent a Praeconia (magyar liturgikus szakfolyóirat) 2014/2-es száma, Liturgikus ruhák címmel. A folyóirat elsősorban a liturgikus cselekményeket végző papság, szolgálattevők és érdeklődők számára hasznos olvasmány. A tudományos értékű tanulmányok mellett bőséges anyagot kínál a plébánosoknak, liturgikus szolgálatot ellátóknak (Liturgikus élet, Liturgikus morzsák, Liturgikus kérdés, Szemle rovatok). Megrendelhető plébániák számára a praeconia@yahoo.com címen, vagy a MALEZI címén (1068 Bp., Városligeti fasor 42). Az évi két szám együtt 240 Ft, mely elszámolható a plébániai könyvtár részére A FŐEGYHÁZMEGYE NÉVTÁRÁNAK KIADÁSA Megismételve a VI. sz. körlevélben tett felhívást, tisztelettel kérjük, hogy mindazok, akiknek az elmúlt évi Névtárban megjelent személyes adataiban vagy az általuk vezetett intézmény adataiban változás történt, azt szíveskedjenek jelezni a mig.balazs@katolikus.hu címen, vagy a /182-es telefonszámon, hogy az adatok a most készülő Névtárban helyesen szerepelhessenek. Szíves együttműködésüket hálásan köszönjük! Tisztelettel jelezzük, hogy a Névtárak mivel ősszel készülnek és nem a naptári évre ( 2014-es Névtár ), hanem az adott pasztorális évre vonatkoznak ezentúl a pasztorális év megjelölésével kerülnek kiadásra. A most készülő példányokon tehát már a 2014/15-ös Névtár megjelölés fog szerepelni HALÁLOZÁS Szomorúan értesültünk DR. FILA BÉLA pápai prelátus, püspöki tanácsos, nyugalmazott teológia professzor életének 81., áldozópapságának 56. évében, augusztus 30-án bekövetkezett haláláról. Béla atya a Váci Egyházmegye papja volt, de hosszú éveken át tanított a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán és annak jogelődjében. Temetését és a lelki üdvéért végzett szentmisét szeptember 12-én tartották a Váci Székesegyházban. Nyugodjék békében! Budapest, szeptember 15-én, a Fájdalmas Szűzanya ünnepén PÉTER s.k. bíboros, prímás, érsek

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2015. I. 708. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2015-BEN VASMISÉS: GYÜRE ISTVÁN 1950.06.18. GYÉMÁNTMISÉS: HEGEDŰS LÁSZLÓ 1955.06.19. ARANYMISÉSEK: ALBERTI ÁRPÁD 1965.06.20.

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. 634. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2013-BAN RUBINMISÉS: DR. PORDÁN LÁSZLÓ 1943.11.07. VASMISÉSEK: BÁLINT ANDOR 1948.06.20. RICHTER ALADÁR 1948.06.29. GYÉMÁNTMISÉSEK:

Részletesebben

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel

Bank adatok: Számlatulajdonos neve: Aviation Links ltd. V.A.T. No. 520039009-2, Nirim St., 67060 Tel Aviv, Israel Érkezés Tel Avivba a Barátság Hét kezdete előtt szállás lehetőségek Hotelek Tel Avivban: City Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 100 $ / fő Metropolitan Hotel kétágyas szobában 1 éjszakára 90 $ / fő Imperial

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2012. I. 812. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2012-BEN GYÉMÁNTMISÉSEK: DR. FARKAS ATTILA 1952.06.07. KOVÁCS TIBOR 1952.06.07. DR. KERÉNYI LAJOS S.P. 1952.06.22. ARANYMISÉSEK:

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VIII.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VIII. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2003. VIII. 0000. sz. ÉRSEKI PALLIUM ÁTADÁSA A világ minden táját képviselő 40 metropolita érseket a pápa saját nyelvükön köszöntötte. Az olasz, francia,

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. III. 872. sz. BOLDOG MESZLÉNYI ZOL- TÁN VÉRTANÚ PÜSPÖK LITURGI- KUS ÜNNEPE Az idei I. körlevélben megjelent meghívásomat megismételve szeretettel

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig

Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2014. X. 2721. SNELL GYÖRGY KANONOK-PLÉBÁNOS ÚR PÜSPÖKKÉ SZENTELÉSE ÉS PÜSPÖKI HELYNÖKI KINEVEZÉSE Örömmel értesítem a Paptestvéreket és a Híveket, hogy

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. VI. 1049. KÖSZÖNET A HÚSVÉTI JÓKÍVÁNSÁGOKÉRT A húsvéti jókívánságokért ezúton fejezem ki köszönetemet minden kedves Paptestvérnek. Szívből kívánom,

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

KÖRLEVELE 2013. XII.

KÖRLEVELE 2013. XII. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. XII. 2664. KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI GONDOLATOK Az idei Karácsonyt és az új esztendőt a Szent Család jegyében ünnepeljük. Krisztus körül jött létre a

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2014. V. 46-34. DIAKÓNUS- ÉS PAPSZENTELÉS Örömmel értesítem a Paptestvéreket és a Híveket, hogy 2014. június 14-én az Esztergomi Bazilikában 10.30-kor

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17.

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. V. Mária Út Konferencia Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó 2015. október 16 17. 2015. október 16., péntek Helyszín: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központ - Hotel Salvator** 17.00

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2004. I. 400. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A 2004. év kezdetén

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009

László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009 László nagyváradi megyéspüspök körlevele III. / 2009 Nr. 844/2009. AZ IFJÚSÁGI MUNKA MEGSZERVEZÉSE Mivel lelkipásztori munkánk egyik fontos területe a gyermekek és az ifjúság nevelése, nagyon fontosnak

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. IV. 1412. sz. IMÁDKOZZUNK HIVATÁSOKÉRT Az Egyháznak szüntelenül kérnie kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába; főleg meg kell ismertetnie

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2005. I. 400. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten minden kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A 2005.

Részletesebben

NYÁRI ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT BEJELENTŐ

NYÁRI ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT BEJELENTŐ NYÁRI ÖSSZEFÜGGŐ PEDAGÓGIAI GYAKORLAT BEJELENTŐ 1. A hallgató: (név, évfolyam, szak, csoport): 2. A táborozást felügyelő intézmény(plébánia, iskola) neve és címe 3. A táborvezető neve, címe 4. 5. 6. A

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. IV. 1128. sz. EGYHÁZMEGYEI KITÜN- TETÉSEK Tisztelettel és örömmel értesítem a kedves Paptestvéreket, hogy Ft. JAKUS OTTÓ templomigazgató urat a Katolikus

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója

Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója Augusztus 14. csütörtök 2014. augusztus 14-21. PROGRAM Érkezés, szobafoglalás Helyszín: Balaton - Zánkai Új Nemzedék Központ 20.30 22.00 Tábortűz, táncmulatság Augusztus

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2008. I. 664. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten minden kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A 2008.

Részletesebben

A test teológiájától a TESTTEO projektig

A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni.

A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. Tanév, tanítási év A nevelési-oktatási intézményekben a munkát a tanév, ezen belül a tanítási év keretei között kell megszervezni. A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. I. 400. sz. ÚJ ÉVI BEKÖSZÖNTŐ A 2002. év kezdetén Isten áldását és a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérem a Főegyházmegye papjaira és híveire.

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2012. VI. 46-22. DIAKÓNUS- ÉS PAPSZENTELÉS Örömmel értesítem a Paptestvéreket és a Híveket, hogy 2012. június 18-án az Esztergomi Bazilikában CSEH ZOLTÁN,

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig

Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22-től, december 23-ig Advent IV. hetének liturgikus rendje 2013. december 22től, december 23ig Vasárnap 12.21 Advent IV. vasárnapja IV. hét Balinka 8.00 Szentmise int. +Idős és ifjú Stohl Ferenc és szülőkért és nagyszülőkért

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. VII. 1433. FŐEGYHÁZMEGYEI PAPI TALÁLKOZÓ Főegyházmegyénkben immár hagyománnyá vált, hogy a júniusi papszentelést követő hét szerdáján Paptestvéreinkkel

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VI.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VI. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. VI. 2091. sz. ESPERESEK KINEVEZÉSE Áthelyezés és nyugdíjazás miatt megszűntek esperes és helyettes esperesi megbízatások. Ezért folyó év október 17-i

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a szaktanácsadói tevékenység végzésére irányuló

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a szaktanácsadói tevékenység végzésére irányuló KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a szaktanácsadói tevékenység végzésére irányuló pedagógustovábbképzésre, valamint Mesterpedagógus fokozat elérését célzó minősítési eljárásra való jelentkezés során benyújtandó személyi

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára Átlagos csoportlétszám: 15 30 fő esetén. Célmeghatározás: Ismerkedés Magyarország egyik leghíresebb iskolavárosával,

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2003. X. 2619. sz. II. JÁNOS PÁL PÁPA MEGVÁLASZTÁSÁNAK 25. ÉVFORDULÓJA A katolikus Egyház tisztelettel és imádságos lélekkel emlékezik arra, hogy huszonőt

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2009. III. 415-13. sz. MESZLÉNYI ZOLTÁN PÜSPÖK BOLDOGGÁ AVATÁSA Örömmel értesítem Főegyházmegyénk papságát és híveit, hogy Szentatyánk, XVI. Benedek pápa

Részletesebben

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE

TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Ajánlás (Beer Miklós)... 13 Előszó (Varga Lajos)... 15 BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Zsinatok, szinódusok, papi tanácskozások Vácott a 19

Részletesebben

Kolumbia és Argentína augusztus szeptember 2-ig

Kolumbia és Argentína augusztus szeptember 2-ig G-Management FIP 2016 Kongresszus és kísérőprogamjai Áraink tájékoztató jellegűek és a jelentkezések beérkezési idejének függvényében változhatnak - különösen a repülőjegy tekintetében! Utazás: Utazás

Részletesebben

Tanáraink Módosítás: szeptember 29. vasárnap, 08:47

Tanáraink Módosítás: szeptember 29. vasárnap, 08:47 Dr. Dolhai Lajos: Született: Ajak 1952.03.11.; pappá szentelték: 1977.06.19.; Életút: 1978-79. Jászapáti, káplán; 1979-81. PMI-Róma, ösztöndíjas; 1981- Eger Hittud. Főiskola, teológiai tanár; 1986-91.

Részletesebben

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely WALDORF HÁZ PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ INTÉZET 1075 Budapest, Asbóth u. 17. Tel.: 1-4610090; 30-3287448; Fax: 1-4136866; E-mail: waldorfhaz@waldorf.hu A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely 2010. január 29-31.

Részletesebben

Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről

Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről Beszámoló a képviselő testület 2013. február 24-i üléséről Napirend 1. Visszatekintés 2. A megyés püspök látogatásának tapasztalatai feladatok 3. Az egyházmegyei ifjúsági találkozó előkészítése 4. A következő

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.

ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V. ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2003. V. 1458. sz. IMÁDKOZZUNK HIVATÁSOKÉRT Az Egyháznak szüntelenül kérnie kell az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat aratásába; főleg meg kell ismertetnie

Részletesebben

Határok nélküli partnerség című konferencia

Határok nélküli partnerség című konferencia 31/2010 KTE KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI EGYESÜLET 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. 1372 Budapest, Pf. 451. Telefon/Fax: 353-2005, 353-0562 (Rend. 31/2009) Határok nélküli partnerség című konferencia A régiók

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE IV. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2009. IV. 1931. sz. MEGÚJULÁS A PAPSÁG ÉVÉBEN Főtisztelendő Paptestvérek! A papság évében újuljunk meg küldetésünk tudatában és az Örök Főpaphoz fűződő

Részletesebben

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.

AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I. AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 600. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ 2010. I. Az elmúlt évet áttekintve és az új esztendő lehetőségeit számba véve Isten gondviselése iránti bizalommal és reménnyel

Részletesebben

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV

PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV FŐ ADATAI Esperesi kerület: Plébánia neve: Római Katolikus Plébánia Jegyzőkönyv készítés helye: Időpontja: év hó nap kerületi esperes: átadó plébános: átvevő plébános:

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017

KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 KATEKÉTA LELKIPÁSZTORI MUNKATÁRS ALAPKÉPZÉS KATEKÉTA ZÁRÓSZIGORLAT 2016/2017 1. A KATEKÉZIS. A KATEKÉZIS ÉS A SZENTÍRÁS A) A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017

Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 Katekéta lelkipásztori munkatárs alapképzés Katekéta zárószigorlat 2016/2017 1) A katekézis. A katekézis és a Szentírás A. A katekézis az evangelizáció folyamatában. Megtérés és hit. A katekézis meghatározása

Részletesebben