AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
|
|
- Ildikó Kozma
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten minden kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A év kezdetén Isten áldását és a Magyarok Nagyasszonya, valamint egyházmegyénk védőszentje, Szent Adalbert püspök és vértanú közbenjárását kérem a Főegyházmegye papjaira és híveire. Kifejezem köszönetemet a paptestvéreknek, a diakónusoknak, a központi szolgálatot végzőknek, hitoktatóknak, a lelkipásztorokat segítő többi híveknek az elmúlt esztendőben végzett áldozatos munkájukért. A Szentlélek vezet minket, hogy Krisztus tanítását követve «lelki» emberekké váljunk. Ő az Egyház éltető Lelke. Tőle ered a belső megújulás és az evangélium hirdetésének a hatékonysága. A Szentatyától kapott célkitűzés arra indít, hogy igehirdetésünkben, lelkipásztori szolgálatunkban, a közösség építésében egyre mélyebben reflektáljunk az isteni Ige és az Eucharisztia ajándékára. Az Egyház gyermekeinek meg kell találniuk a szeretet legnagyobb szentségében minden igaz közösség forrását: az üdvözítő Krisztussal való közösséget, és Őbenne a közösséget minden emberrel. Így ismerhetjük fel a Szentlélek korunkhoz szóló üzenetét. Isten írott szava a Szentírás, a Szentlélek által sugalmazott, kánoni könyvek összessége, melyet az Egyház ad a kezünkbe. Tanulmányozzuk és hirdessük különös szeretettel Isten igéjét az idén, amikor hazánk keresztényei a Biblia évét ünneplik sz. KÖSZÖNET A KARÁCSONYI ÉS ÚJ ÉVI JÓKÍVÁNSÁGOKÉRT Őszinte szeretettel köszönöm meg a főtisztelendő paptestvéreknek és a kedves híveknek, akik a karácsonyi ünnepek és újév alkalmából kifejezték jókívánságaikat. Szívből kívánom, hogy az Istengyermek szeretete, áldása kísérje mindannyiuk életét az új esztendőben sz. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2008-BAN Közülünk egyesek idén emlékeznek arra, hogy 65, 60, 50 illetve 25 esztendővel ezelőtt kaptak felszentelést a papi szolgálatra. Vasmisések: Beltovszky László Dr. Pordan László Gyémántmisések: Bálint Andor Richter Aladár Aranymisések: Cséfalvay Pál Dr. Hajnal Róbert Kádasi István Miksó Sándor Ezüstmisések: Hollai Antal Ugróczky Gyula Dr. Beran Ferenc Testvéri szeretettel fejezem ki jubiláló paptestvéreinknek jókívánságaimat. A Legfőbb Pásztor halmozza el kegyelmével mindnyájukat szép jubileumuk alkalmából. Szeretettel hívom és várom
2 2 mindnyájukat június 14-én 10 óra 30 percre, az esztergomi Főszékesegyházba, hogy az új papok felszentelésének szentmiséjében közösen adhassunk hálát a papság kegyelméért. Az ünnepi szentmise után szeretettel várom a jubilánsokat a fehér asztalhoz az esztergomi Prímási Palotába sz. APEH TÁJÉKOZTATÓ A plébániák és más egyházi intézmények szokásos év eleji gazdasági tájékoztatója január 22-én 10 órakor kezdődik a Kórház u. 37. szám alatti Szent József Házban, amely eseményre elsősorban a könyveléssel, adóbevallással foglalkozó munkatársakat várjuk sz. ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT SZENTMISE Árpád-házi Szent Margit hagyományos ünnepét a margitszigeti szabadtéri oltárnál az idén január 13-án, vasárnap 11 órakor ünnepi szentmisével ültük meg sz. ELSŐSZOMBATOK BAN Az előző évhez hasonlóan szeretnék a magyar ifjúságért és a családokért imádkozni 2008 elsőszombatjain a főegyházmegye különböző templomaiban. Ezeken az alkalmakon közösen imádkozom a hívekkel a rózsafüzért, és szentmisét mutatok be. Az év első felében az alábbi helyszíneken és időpontokban január 5. Bp.-Óbuda Főplébánia február 2. Esztergom Bazilika március 1. Bp. Kelenföld április 5. Bajna május 3. Üröm június 7. Bp. Kispest-Wekerletelep július 5. Bp. Budafok-Belváros augusztus 2. Bp. Mátyás-templom Szeretettel várom a híveket ezekre az imaalkalmakra sz. LELKIGYAKORLATOK Az Egyház Törvénykönyvében a 276. kánon 2. -ának 4. pontja értelmében a klerikusok kötelesek lelkigyakorlaton való részvételre a részleges jog előírása szerint. A Főegyházmegye évi zsinatának 40. -a úgy rendelkezett, hogy a klerikusok legalább háromévenként lelkigyakorlaton vegyenek részt. Ajánlatos azonban, hogy - akinek lehetősége van - minden évben vegyen részt lelkigyakorlaton. A nyár végén kerül sor az egyházmegyés papi lelkigyakorlatra, amely a lelki megújulás egyik fontos feltétele. Az idei lelkigyakorlat helye a Szent Adalbert Központ. Időpontja: augusztus órától, augusztus óráig Téma: Az igehirdetés örömei és nehézségei Szent Pál életében Hirdesd az igét! (1Kor 9,16) A lelkigyakorlat vezetője: DR. GAÁL ENDRE nagyprépost, főigazgató Részvételi költség: 9000,- Ft sz. PAPI REKOLLEKCIÓK ÉS TOVÁBBKÉPZÉSEK 2008 I. félévében Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye lelkipásztori programjában kiemelt szerepet játszik a XVI. Benedek pápa által meghirdetett Szent Pál év. Ehhez a központi egyházmegyei célhoz kíván kapcsolódni a papok lelki és szellemi továbbképzésének programja is. Szilárdan hisszük, hogy a Szentírás kincseiből való részesedés Egyházunk és egyházmegyénk megújulását szolgálja. 1. Továbbképzés február 13. Esztergomi Szeminárium február 14. Magyar Szentek Temploma 1. előadás: 9.30-kor kezdődik - téma: Szent Pál apostol megtérése és lelkipásztori végrendelete. A milétoszi beszéd (ApCsel 20,18-38) - előadó: DR. SZÉKELY JÁNOS püspök-rektor 2. előadás: - téma: Erkölcsi értékek képviselete a társadalomban, Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma szerint - előadó: DR. BERAN FERENC a papi továbbképzés referense 2. Nagycsütörtöki Szentmise március óra Budapest, Szent István Bazilika A Nagycsütörtök az Eukarisztia és a papság megalapításának ünnepe, amelyet egyházmegyénk papsága is együtt ünnepel. A korábbi éveknek megfelelően az olajszentelési mise rekollekciós összejövetelnek szá-
3 3 mít. A szentmisén koncelebráló papság kifejezi lelki egységét Krisztussal, az egyházmegye főpásztorával és egymással. 3. Egésznapos Papi Találkozó Az előző évekhez hasonlóan a találkozó a papszentelés utáni szerdán, idén június 18-án kerül sorra. 10 órától 16 óráig. Helye: Szent Adalbert Központ Délelőtt: Fórum a társadalmat, az Egyházat és a papságot érintő kérdések megbeszélésére Vezeti: a főpásztor, DR. ERDŐ PÉTER bíboros Délután: Ismerjük-e az egyházmegyénk múltját és jelenét? Kérdések és válaszok játékos formában Vezeti: DR. BEKE MARGIT az egyházmegyei Egyháztörténeti Bizottság elnöke 671. sz. BIBLIKUS KONFERENCIA Ismét megrendezésre kerül május 21-én a Központi Papnevelő Intézetben a Biblia a Biblia évében című biblikus konferencia dr. Tarjányi Béla professzor és segítői szervezésében. Kérem, hogy részvételi szándékukat április 30-ig jelezzék a Budapesti Hivatal címére. Részvételi díj: 2500,- Ft 672. sz. NEMZETKÖZI BIBLIKUS KONFERENCIA A Biblia évében Esztergomban a Szent Adalbert Központ ad otthont a nemzetközi biblikus szimpózium számára. A nemzetközi biblikus szimpózium időpontja június Minden paptestvért szeretettel hívunk és várunk sz. ORSZÁGOS LELKIPÁSZTORI NAPOK Idén is megrendezésre kerülnek az Országos Lelkipásztori Napok Egerben január ig. A rendezvény témája a Biblia évéhez kapcsolódik. Jelentkezni lehet az OLI címén: 1068 Bp., Városligeti fasor 42. Tel: sz. ORSZÁGOS MINDSZENTY ENGESZTELŐ ZARÁNDOKLAT Országos Engesztelő zarándoklatot tartunk május 3-án. Az ünnepi szentmise a bíboroshercegprímás földi maradványait őrző esztergomi Bazilikában fél 11 órakor kezdődik. Erre szeretettel hívom és várom a paptestvéreket és a kedves híveket. Kérem a paptestvéreket, hogy a zarándoklatot templomaikban hirdessék meg, és lehetőség szerint szervezzék meg a hívek közös részvételét. Azok a paptestvérek, akik koncelebrálni szeretnének, legkésőbb 1/4 11-ig foglalják el helyüket a Bazilika szentélyében fenntartott helyen, a koncelebráláshoz pedig albát hozzanak magukkal. A zarándoklat plakátját a Mindszenty Alapítvány közvetlenül fogja elküldeni a plébániák számára sz. A KALOCSA-KECSKEMÉTI FŐEGYHÁZMEGYE REKOLLEKCIÓJA Bábel Balázs érsek úr meghívását tolmácsolva szeretettel ajánlom a paptestvérek figyelmében a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey-házában március 12-én tartandó rekollekciót. Akik szeretnének részt venni a rendezvényen, kérem, hogy február 20-ig szíveskedjenek jelezni részvételi szándékukat a budapesti hivatalnál e- mailben (egombp@katolikus.hu), telefonom ( ), vagy levélben sz. FŐEGYHÁZMEGYEI KITÜNTETÉSEK Egyházmegyénkben végzett papi szolgálat elismeréseként, különösen is a városmisszió alkalmából végzett feladatokat megköszönve, örömmel tettem eleget főpásztori kötelességemnek: ÉCSY GÁBOR plébános urat a Szent Benedekről nevezett Esztergom melletti c. apáttá, HOLLAI ANTAL plébános urat a Boldogságos Szűz Máriáról nevezett Esztergom-mezei c. apáttá, VÁRNAI PÉTER plébános urat a Szent Mihály arkangyalról nevezett budai margitszigeti c. préposttá, DR. SZEDERKÉNYI KÁROLY plébános urat a Szent Péter és Pál apostolokról nevezett óbudai c. préposttá és SÜLLEI LÁSZLÓ irodaigazgató urat a Szent Margitról nevezett dömösi c. préposttá neveztem ki. Az esztergomi Főszékesegyházi Káptalan tiszteletbeli tagjává neveztem ki:
4 4 NYÍRI RÓBERT plébános urat SZEREN- CSÉS ZSOLT plébános urat, HORVÁTH ZOL- TÁN ISTVÁN plébános urat és MICHELS AN- TAL plébános urat. Bízom abban, hogy munkájuk ezen értékelése további lendületet, hűséget és állhatatosságot eredményez papi életükben sz. PLÉBÁNIA MEGSZÜNTETÉSE A Budapest-Pestszentlőrinc Miklós-telepi plébániát az érintett plébánost meghallgatva december 31-ével megszüntettem. A plébánia területét a Budapest-Pestszentlőrinc Mária Szeplőtelen Szíve főplébániához csatoltam és ellátását is a plébániára bíztam sz. SZEMÉLYI VÁLTOZÁSOK A főegyházmegye plébániáinak lelkipásztori ellátásában az alábbi változásokról intézkedtem január 1-jével. Miután elfogadtam dr. Székely János püspök úr lemondását az Esztergom Szent Anna plébánia vezetéséről, a plébániát oldallagos ellátásra MIC- HELS ANTAL Esztergom-belvárosi plébános úr gondjaira bíztam. A Nagy Imre kanonok úr halála folytán megüresedett Budapest-zuglói Páduai Szent Antal plébánia plébánosává hitoktatási felügyelői megbízását érintetlenül hagyva BÁRÁNY BÉLA eddigi helyettes plébános urat neveztem ki. FEHÉRVÁRI LAJOS káplán urat felmentettem az Esztergom Szent Anna plébánián betöltött beosztása alól és egyéb beosztásait megtartva az Esztergom-belvárosi plébánia kisegítő lelkészévé neveztem ki. Sághy Ferenc kanonok úr, a Simor János Nyugdíjas Papi Otthon igazgatója halálát követően az otthon új igazgatójává VÁRHEGYI ISTVÁN kanonok urat neveztem ki sz. EX- ÉS INKARDINÁCIÓ TÓTH JÓZSEF MIKLÓS diakónust az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből való előzetes exkardináció után, Beer Miklós váci püspök úr inkardinálta a Váci Egyházmegyébe sz. MISSZIÓS ÉVSZÁM FELTÜNTETÉSE Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy a templomokban lévő missziós keresztekre a Budapesti Városmisszió emlékeként a 2007-es évszámot felíratni szíveskedjenek sz. FAKULTÁSOK MEGHOSSZABBÍTÁSA A CIC 905. kánonjának 2. -ára való hivatkozással engedélyt adok arra, hogy megfelelő lelkipásztori indok és szükség esetén Paptestvéreim hétköznapokon kettő, vasárnapokon három szentmisét mutathassanak be. Súlyosan indokolt, különös esetben a Szentszéktől kapott engedély alapján végezhető még egy, vagyis hétköznap három, vasárnap négy szentmise. Kérem azonban, hogy ilyen esetekben tartsák meg a CIC 951. kánonjának 1. -ában a misepénz elfogadására vonatkozó rendelkezéseket. Az eddigi gyakorlat szerint a - méltányosság figyelembevételével - többszöri misézés esetén a felvett stipendiumból a binált, trinált, illetve quadrinált misék után 50,- Ft befizetendő a Főegyházmegyei Hivatalba. Jelen rendelkezésemmel a évre is megadom az abortusz büntetése elengedésére a felhatalmazást a főegyházmegyében gyóntatási felhatalmazással rendelkező minden papnak. Kérem azonban a gyóntatókat, hogy minden esetben hangsúlyozzák: a feloldozást külön engedély alapján adhatják meg a gyónónak. A vegyes vallás tilalma esetén az engedély megadásáról és a felnőttkeresztelés engedélyezéséről e körlevél külön rendelkezései adnak eligazítást sz. VEGYES VALLÁSÚ HÁZAS- SÁGKÖTÉS ENGEDÉLYEZÉSE Az engedély intézés megkönnyítése érdekében az évi VII. körlevél számú rendelkezésével a felelős Lelkipásztoroknak visszavonásig a főpásztor engedélyezte, hogy a vegyesvallású jegyesek (katolikus és megkeresztelt nem katolikus jegyes) házasságkötéséhez az engedélyt megadják, ha megvannak az Egyházi Törvénykönyv kánonjaiban és a Magyar Katolikus Püspöki Kar június 16-án hozott határozatában megállapított feltételek.
5 5 Minden ilyen házasságkötésről megfelelő iratot kell készíteni, amelyet a plébánia irattárában meg kell őrizni. Az engedélyt a házasultak anyakönyvébe az alábbiak szerint kell bejegyezni: Engedélyezve az Érseki Főhatóság 20-1/2008 sz. felhatalmazása alapján. Kérem a felelős Lelkipásztorokat, hogy az évi VII. számú körlevélben megadott felhatalmazás alapján a 2007-ben vegyes házasság megkötéséhez adott engedélyekről a jelentést január 31-ig a Főegyházmegyei Hivatalba, Budapestre megküldeni szíveskedjenek az alábbi minta szerint. Az Érseki Főhatóság 20-1/2007 számú felhatalmazás alapján a... plébánián (lelkészségen stb.) vegyes vallás esetén a következő jegyespárok kaptak engedélyt: Sorsz., Nevek, Házasságkötés ideje, Iktatószám 1. Szabó-Kovács, január 7. 2/ sz. FELNŐTTKERESZTELÉS ENGEDÉLYEZÉSE Az Egyházi Törvénykönyv 863. kánonja előírja, hogy azok kérelmét, akik a 14. életévük betöltése után kérik a keresztség szentségének a felvételét, a megyéspüspök elé kell terjeszteni. Ezennel további egy évre engedélyezem, hogy a felelős lelkipásztorok felterjesztés nélkül megkereszteljék azokat, akik: a.) 14. életévük betöltése után kérik a keresztség felvételét, b.) és az előírásoknak megfelelően felkészültek. Természetesen azoknak a 14 éven felüli keresztelendőknek a kérelmét, akik személyes körülmények miatt rövid előkészülettel kérik a keresztséget, az általános szabály szerint fel kell terjeszteni a főpásztornak. Felhívom a figyelmet arra, hogy a felnőtteknek a keresztség szertartásával egybekötve a bérmálás szentségét is ki kell szolgáltatni, azaz úgy kell a felkészítést végezni, hogy a keresztséget kérők mindhárom beavató szentség felvételére felkészültek legyenek (vö. Zsinati Könyv és a 26. ). A beavató szentségek kiszolgáltatása után a szentségek felvételét a kereszteltek, illetve a bérmáltak anyakönyvébe is be kell vezetni. Az engedélyt a kereszteltek és bérmáltak anyakönyvébe az alábbiak szerint kell bejegyezni: Engedélyezve az Érseki Főhatóság 26-1/2008 sz. felhatalmazása alapján. Kérem a felelős Lelkipásztorokat, hogy az évi VII. számú körlevélben megadott felhatalmazás alapján a 2007-ben történt felnőttkereszteléshez adott engedélyekről a jelentést január 31- ig a Főegyházmegyei Hivatalba, Budapestre megküldeni szíveskedjenek a következő módon: Az Érseki Főhatóság 26-1/2007. számú engedélye alapján a... plébánián (lelkészségen stb.) a következő felnőttek részesültek a keresztség szentségében: Sorszám, Név, szül.hely,idő Iktatószám 1. Nagy Pál, Bp II.5. 8/ sz. JELENTÉS A PRO POPULO ÉS AZ AD INT. ORDINARII MISÉKRŐL A Szentszéktől kapott engedély alapján a Pro populo misék végzése minden hónap első vasárnapján, évente 12 alkalommal kötelező. A plébánosoknak a többi vasárnapon és megjelölt ünnepen az Ordinárius szándékára kell egy szentmisét felajánlani. Kérem az Oltártestvéreket, hogy az elmúlt évről készített jelentésüket az esperesen keresztül, f. év március 31-ig juttassák el az illetékes Főegyházmegyei Hivatalba ban a Direktóriumban közölt kimutatás figyelembevételével tegyenek eleget kötelezettségüknek sz. ANYAKÖNYVI MÁSOLATOK BEKÜLDÉSE Nem csupán adminisztrációs kötelességeinknek teszünk eleget azzal, hogy plébániánk anyakönyveit pontosan és lelkiismeretesen vezetjük, hanem kultúrtörténeti küldetést is teljesítünk. Így értékeljük azt az évenként visszatérő feladatot, amelyet az anyakönyvi bejegyzések másolatainak az elkészítése és a Főegyházmegyei Hivatalokba történő beküldése jelent. Kérem ezért a felelős lelkipásztorokat, hogy a kerületi esperes ellenőrzésével, f. év március 31-ig juttassák el plébániájuk évi anyakönyveinek másolatait (katekumenek, kereszteltek, bérmáltak, házasultak, halottak anyakönyvei) és a temetők nyilvántartó könyvét a területileg illetékes Főegyházmegyei Hivatalhoz. Legyen gondjuk a külalakra és az adatok pontos átvezetésére. A kézzel írt
6 6 anyakönyvi példányról készített ugyanolyan méretű fénymásolat is elfogadható, ha annak minden oldalát a felelős Lelkipásztor aláírja és lepecsételi. Ha a plébánia számítógépen is rögzíti az anyakönyveket, úgy örömmel fogadnánk, ha az így készült összesítéseket lemezen is beküldenék. A számítógépes adatszolgáltatás azonban nem helyettesíti a hagyományos módon, papíron történő anyakönyvezést és azok másolatainak beküldését sz. STATISZTIKAI JELENTÉS A Vatikáni Államtitkárság részére történő évi adatszolgáltatás érdekében kérem a felelős lelkipásztorokat, a plébánosokat és a lelkészeket, hogy a évről szíveskedjenek január 31-ig a mellékelt táblázatot kitöltve az Esperes Urakhoz eljuttatni: Az adatokat az Esperes Urak összesítve február 10-ig küldjék meg Budapestre, a Főegyházmegyei Hivatalba sz. INTENCIÓK A KIRCHE IN NOT SEGÉLYSZERVEZETTŐL A Kirche in Not segélyszervezettől az előző évek gyakorlatának megfelelően csak a helyi Ordináriuson keresztül van mód miseintenció kérésére. Azok a paptestvérek, akik valóban rászorulnak és a kánoni szabályoknak megfelelően tudnak intenciót vállalni, f. év január 31-ig írásban terjesszék be kérésüket Budapestre, a Főegyházmegyei Hivatalba, megjelölve a szentmisék számát, amelyeket vállalni tudnak. Jeleznem kell, hogy előreláthatólag egy-egy Paptestvér 50 intenciót kaphat. Amennyiben lehetőség nyílik arra, hogy több intenciót kapjunk, úgy természetesen az is a rászoruló papság körében kerül szétosztásra sz. ÁLLANDÓ GYŰJTÉSEK 2008-BAN A Püspöki Kar határozata alapján minden évben visszatérően öt országos gyűjtés kerül meghirdetésre. Ezek 2008-ban a következőképpen alakulnak: február 24. március 9. június 29. október 19. november 23. Katolikus iskoláknak A Szentföld javára Péter-fillér gyűjtés Missziós gyűjtés Karitász gyűjtés 684. sz. ÉPÍTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI SE- GÉLYKÉRELMEK 2008-RA, ILLET- VE AZOK INTÉZÉSÉNEK MÓDJA A évre vonatkozó építési és felújítási segély- és kölcsönkérelmek benyújtásának rendjéről az alábbiakban tájékoztatom a főtisztelendő paptestvéreket : 1. A kérelemnek tartalmaznia kell: - a feladat indokoltságát, rövid műszaki leírását, - a költségek becsült összegét, - a meglévő pénzügyi források felsorolását, - a kért pénzügyi támogatás összegét. 2. Pénzügyi támogatásban csak az a plébánia, lelkészség, templomigazgatóság részesülhet, amely a Főegyházmegyei Hivatal által előírt kötelezettségét időben teljesítette, azaz beküldte: - számadását és költségvetését, - az anyakönyvi másolatokat, - a jegyzőkönyveket és leltárakat, - a Szolidaritási Alap és a Hitéleti és nem hitéleti tevékenységek utáni járulékokat, célgyűjtéseket, - a nyugdíjjárulékot és - az egyéb eseti adatszolgáltatásokat. 3. A kérelmek beküldési határideje január 18. A beérkezett kérelmeket a Gazdasági Tanács évi első ülése tárgyalja meg. 4. A Gazdasági Tanács javaslatára megszavazott pénzügyi forrás csak az előre meghatározott célra kért, megszavazott és engedélyezett munkára fordítható. 5. A számlák teljesítésénél először a saját, illetve a külső forrásokat kell felhasználni. 6. A pénzforgalmi rendelkezések alapján a támogatási összegek csak banki átutalással fizethetők ki. Ezért a beküldött számlák mellett minden esetben meg kell jelölni a plébánia, lelkészség, templomigazgatóság számlaszámát. Készpénzben vagy csekken pénzforgalom nem bonyolítható. 7. Az építési-felújítási keretek folyósításával kapcsolatos mindenféle ügy, jóváhagyás, stb., a főegyházmegyei vagyonkezelő illetékességébe tartozik, kivéve a 20 millió forint feletti munkákat, amelyekhez minden esetben ordináriusi engedély szükséges. 8. A külföldi segélyszervezetekhez benyújtandó segélykérelmek rendje változatlan. Az erre vonatkozó útmutatás az előző évi körlevekben megtalálható
7 7 (Kirche in Not: évi VIII. számú körlevél 1895 sz., Renovabis: évi III. számú körlevél 665 sz.). Kérem a paptestvéreket, hogy fentiek szerint a jelzett határidőig küldjék meg indokolt kéréseiket sz. ÉPÍTÉSI ÉS FELÚJÍTÁSI MUNKÁK INTÉZÉSÉNEK SZABÁLYAI Az építési és felújítási munkák végzését, a pénzügyi keretek folyósításának rendjét a tapasztalatok alapján január 1-jétől az alábbiak szerint szabályozom: 1. Nettó ,-Ft közötti munkák esetén szükséges a vállalkozótól költségvetést kérni, illetve ezt követően szerződést kötni. Ezeket a munkákat megkezdésük előtt a költségvetés és a szerződés egy példányának a megküldésével be kell jelenteni a Főegyházmegyei Hivatalnak. 2. Új létesítmény építéséhez, valamint minden nettó forint feletti bővítési vagy felújítási beruházáshoz a Főegyházmegyei Hivatal előzetes elvi engedélye szükséges. A feladat megvalósítása és az engedélyek beszerzése csak ennek birtokában kezdhető el. Az engedély kéréséhez csatolni kell a - a feladat indokoltságát, rövid műszaki leírását, - a költségek becsült összegét, - a meglévő pénzügyi források felsorolását, - a nettó ,-Ft feletti munkák engedély kéréséhez az egyházközség képviselőtestületének jegyzőkönyvi határozata is szükséges. 3. Nettó Ft feletti munkák engedély kéréséhez az előbb felsoroltakon felül több árajánlat csatolása szükséges. 4. Egyeztetés, konzultáció, illetve engedélykérés nélkül elkezdett munkára a Főegyházmegye utólag nem adhat engedélyt. Az elmúlt év során több esetben is előfordult, hogy az engedélyezett munkák megkezdése után a jóváhagyott költségvetéseket, szerződéseket jelentősen meghaladó összegű építkezésekre, felújításokra került sor, utólag dokumentálva ezek műszaki szükségességét. Az okok között első helyen az alapos előkészítés és felmérés hiánya szerepelt. A fentiekből eredő pénzügyi, szakmai és jogi következmények teljes mértékben a mulasztót terhelik. 5. A munkák elkezdését a költségvetések és megkötött szerződések szakmai és ár- szempontjából történő felülvizsgálatát követően - ha a szerződés a Főegyházmegyétől az adott évi költségvetésben e célra elfogadottnál több támogatást nem igényel - 20 millió forintig a Főegyházmegye vagyonkezelője engedélyezi. A 20 millió forint feletti szerződések megkötéséhez előzetes ordináriusi engedély szükséges. 6. Az építési szerződés a Főegyházmegyei Hatóság részéről történt záradékolás után lesz jogerős, a munka ténylegesen ettől az időponttól kezdhető meg. A záradékolást a szerződésbe bele kell foglalni. 7. A kivitelező, vállalkozó rész,- illetve végszámláját a kifizetés előtt a pénzügyi forrás(ok)tól függetlenül, ellenőrzés céljából a budapesti Főegyházmegyei Hivatalba meg kell küldeni. 8. Az oktatási intézmények az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóságon (EKIF) nyújtsák be kérésüket. 9. A műemlékileg védett épületekre vonatkozó bármilyen építési és felújítási munkára a Főegyházmegye elvi jóváhagyása után, a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól építési engedélyt kell kérni. Ennek előkészítése, lebonyolítása a Főegyházmegyei Hivatal Építészeti Irodájának a feladata, ezért az engedélyezési dokumentációt minden esetben a budapesti Főegyházmegyei Hivatalon keresztül kell benyújtani a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalhoz. 10. Ha az építtetők a Főegyházmegye engedélye, jóváhagyása nélkül építési-felújítási munkába fognak, illetve a fentieket figyelmen kívül hagyják, a keletkező műszaki, gazdasági, jogi következményekért teljes mértékben vállalniuk kell a felelősséget. Kérem a paptestvéreket, hogy a 2008-ban induló és folytatandó építkezések, felújítások során a fenti szabályok alapján szíveskedjenek eljárni sz. ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZÉSI TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLA- TOS ADATSZOLGÁLTATÁSRÓL Felhívom újra a Főtisztelendő paptestvérek figyelmét, hogy az évi LXXVIII. tv., az épített környezet alakításáról és védelméről idén módosított törvény és Kormány 135/2005. számú (VII.14.) rendeletének megtartására. A rendelet többek között a következőket tartalmazza:
8 8 2. (1) Az építésügyi hatósági (létesítési) engedélyhez kötött és az építésügyi bírság megállapításának részletes szabályairól szóló jogszabály szerint számított, 30 millió forint értéket meghaladó, illetve a közbeszerzésről szóló törvény hatálya alá tartozó építési tevékenység az Étv. 38. (1) bekezdésében és 39. (1) bekezdésében foglaltakon túlmenően akkor kezdhető meg, illetve akkor folytatható, ha az építési tevékenységgel kapcsolatos (3) bekezdés szerinti adatokat az elsőfokú építésfelügyeleti hatóságnak (a továbbiakban: építésfelügyeleti hatóság) a kivitelezés tervezett megkezdése előtt legalább 15 munkanappal az építtető bejelentette. (2) Az (1) bekezdésben előírt kötelezettség terheli az építtetőt a továbbépítésre vonatkozóan, ha az építési tevékenységet fennmaradási és továbbépítési engedély birtokában folytatja és a továbbépítési engedéllyel elvégzendő építési tevékenység értéke az (1) bekezdés szerinti értéket eléri. (3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés a tervezett munkakezdés időpontját, az Étv a (7) bekezdésének a) b) pontjaiban meghatározott adatokat, valamint az Étv ának (5) bekezdésében meghatározott mellékleteket tartalmazza. Az építtető a következő személyes adatok szolgáltatására köteles az építési (létesítési) engedély kiadására hatáskörrel rendelkező elsőfokú építésügyi hatósághoz: a) az építtető neve (elnevezése), címe (székhelye), b) az építési helyszín címe, helyrajzi száma, c) a kivitelező (vállalkozó) neve (elnevezése), címe (székhelye), kivitelezési jogosultságának (vállalkozói engedély, cégbírósági bejegyzés) külön jogszabály szerinti igazolása, továbbá d) a felelős műszaki vezető és az építési műszaki ellenőr neve, címe (székhelye), jogosultságának igazolása. (4) A (3) bekezdés szerinti adatoknak az építésfelügyeleti hatósághoz történő bejelentésével egyidejűleg az építtető az építési tevékenységre vonatkozó teljes kivitelezési értéket az építés helyszínének címét, helyrajzi számát az építés helye szerint illetékes Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalnak (a továbbiakban: APEH) bejelenti sz ES SZÁMADÁSOK ÉS 2008-AS KÖLTSÉGVETÉSEK ELKÉSZÍTÉSE ÉS BEKÜLDÉSE NYOMTATVÁNYOKON Kérem a felelős lelkipásztorokat, hogy a évi zárszámadást és a évi költségvetést az idén bevezetésre került nyomtatványon a kerületi esperes véleményezésével február 28-ig a budapesti Főegyházmegyei Hivatalnak 2 példányban küldjék meg. A nyomtatvány és a hozzájuk tartozó útmutató letölthető a Főegyházmegye honlapjáról. A Főegyházmegye intézményeinek február 15-ig kell a évi zárszámadást és a évi költségvetést a Főegyházmegyei Hivatalnak 2 példányban megküldeni sz. PAPI FIZETÉS ÉS EGYÉB JUTTATÁSOK január 1-jétől a lelkipásztorok fizetése, egyéb jövedelmeik, ill. a plébániák tartási kötelezettségének számítási módja az idei szabályok szerint marad jövőre is. Az eltérés az alapösszeg 8%-os, a rezsiköltség 7 %-os és az étkezési költség 7 %-os emelésében lesz: I. A papok adómentes minimális egyházközségi fizetése a következő táblázat szerint alakul ban, havonta: Szolgálati idő Havi díj 0-5 év ,- Ft 5-10 év ,- Ft év ,- Ft év ,- Ft év ,- Ft év ,- Ft év ,- Ft év ,- Ft 40 év fölött ,- Ft Ebbe az összegbe beleszámít: Ft, ha a pap rezsijét a plébánia fizeti, (ez az összeg évente változik) Ft, ha a pap étkezését a plébánia fizeti (az összeg évente változik) 3. kistelepülési támogatás 4. az állami nyugdíj 50%-a II. A papi nyugdíjban levő atyák, a Papi Nyugdíjalapból kapnak nyugdíj kiegészítést a következők szerint. Minden nyugdíjas pap számára havonta legalább ,- Ft összjövedelmet kell biztosítani, ide értve az állami nyugellátás összegét is. Az állami és a papi nyugdíj felett a papi nyugdíjalapból annyi kiegészítés kerül kifizetésre, hogy a jövedelem a ,- Ft/hó összeget elérje.
9 9 A min. jövedelembe beleszámít, ha egy plébánia fizeti utána a rezsit ( Ft) vagy gondoskodik az étkezéséről (17.900,- Ft). Minden papi nyugdíjban levő atyát személyre szóló levélben kérünk majd, hogy január 31-ig nyilatkozzék a évre megállapított jövedelmeiről sz. FŐEGYHÁZMEGYEI PAPI SZOLIDARITÁSI ALAP: A JÁRULÉ- KOK MÉRTÉKE ÉS BEFIZETÉSÜK RENDSZERE január 1-én megkezdte működését a Főegyházmegyei Papi Szolidaritási Alap, amelynek célja a rászoruló plébániák lelkipásztorainak jövedelem kiegészítése, a Papi Nyugdíjalap, papnevelés támogatása és a Főegyházmegyei szolgálatot teljesítő papi személyek adómentes illetményének kifizetése. A Papi Szolidaritási Alap és a Hitéleti és Nem Hitéleti Járulék kiszámítási rendszere 2008-ban az idei évhez képest nem változik. A befizetési A befizetési kötelezettségekről és azok határidejéről december hónap folyamán külön levélben tájékoztattuk a plébános atyákat sz. MICROSOFT PROGRAMOK HASZNÁLATA A Magyar Katolikus Püspöki Kar és a Microsoft Magyarország szerződést kötött, amely lehetőséget ad, hogy a Microsoft programjait (Windows, World, Excell, stb.) de csak a Microsoft programjait az egyházi intézmények és személyek azok külön megvásárlása nélkül, tanúsítvány kiadását követően legálisan használhassák. A szerződés hatálya kiterjed a - a plébániákra, lelkészségekre, templom és kápolnaigazgatóságokra; - egyházi fenntartású óvodákra, iskolákra, kollégiumokra, - egyházi alapítványokra; - bármely egyéb egyházi fenntartású intézményre; - a papokra, diakónusokra; - lelkipásztori kisegítőkre; - a fenti intézményekben dolgozó, alkalmazottakra (irodás, sekrestyés, kántor, könyvelő, stb.) Aki élni kíván a lehetőséggel a mellékelt adatlapot kitöltve szíveskedjék visszaküldeni a Főegyházmegyei Hivatal címére, amely az adatok rögzítését követően kiállítja és megküldi a szükséges igazolást a plébánia címére. Minden intézmény ill. háztartás számára az ott használt számítógépek számától függetlenül elégséges egy igazolás. Nyomatékkal kérem a Főtisztelendő Paptestvéreket, hogy járjanak el ez ügyben, hogy egy esetleges ellenőrzés során ne kerüljenek botrányos helyzetbe és kelljen nagyösszegű büntetést fizetniük sz. BEHAJTÁSI REND AZ ÚJKÖZTEMETŐBE Felhívjuk a paptestvérek figyelmét, hogy az Újköztemetőbe gépkocsival történő behajtás rendje megváltozik január végétől. A behajtáshoz kártya szükséges, amelyet a Fiumei úti központban lehet igényelni sz. FOLYÓIRAT AJÁNLÁS Szeretettel ajánlom a hívek figyelmébe a Képmás családmagazint. A magazin alapítója egykori egyházmegyés papunk Illésy Mátyás. Megrendelhető a következő címen: 1114 Budapest, Villányi út 5-7., T: , kepmas@kepmas.hu, sz. HALOTTAINK A ÉVBEN A évben elhunyt paptestvéreink emlékét testvéri szeretettel ajánlom a Főtisztelendő Oltártestvérek imádságos megemlékezésébe: DR. KALOCSAI JÓZSEF április 21. FÖLDI ENDRE augusztus 4. PÁLMAI IMRE szeptember 21. DR. FILA LAJOS november 29. DR. NAGY IMRE december 2. SÁGHY FERENC december 19. Főegyházmegyénkben egykori szolgálatot ellátó papjai: KEMENCZEI GÁBOR február 16. DR. DÓCZY LÁSZLÓ O.P október 15. TAKÁCS ERVIN SCH.P. december Nyugodjanak békében! sz. HALÁLOZÁS Szomorúan értesültünk SÁGHY FERENC protonotárius, éneklőkanonok, egykori főesperes, igazgató úr haláláról.
10 10 Kanonok úr augusztus 4-én született Nyergesújfaluban június 13-án szentelték pappá Esztergomban. Káplán Ipolynyéken ig, majd Dunakilitin ig. Hitoktatóként szolgált ig a Budapest-Felsőkrisztinavárosban. Ezt követően ismét káplánként szolgált a Budapest-kelenföldi plébánián ig, majd ig a budapesti Szent Rókus plébánián, ig pedig a Budapest-belvárosi főplébánián ig plébánoshelyettes Héregen, majd újra káplán lett Tokodon ig. Rimócon ig, Patakon ig volt plébános. Mindkét helyen felújította a templomot ban főegyházmegyei tanácsosi, 1977-ben tb. kanonoki kitüntetést kapott ben protonotárius kanonoki kinevezést kap, a főszékesegyházi káptalan tagja lett ben a nógrádi esperesi kerület főesperesévé választják ig Balassagyarmaton plébános. Itt újjászervezte a katolikus iskolát és felújította a városi kórház kápolnáját. Sokat fáradozott a Szentlélek mátkája új templomért is ben nyugdíjba vonul és egyben a Simor Papi Otthon igazgatója lett december 19-én az esztergomi kórházban érte a hazahívó szó. Temetését végakaratának megfelelően- a nyergesújfalui temetőben január 3- án dr. Paskai László bíboros úr végezte. Budapest, Urunk megkeresztelkedésének ünnepén. PÉTER s.k. bíboros, prímás, érsek
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2004. I. 400. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A 2004. év kezdetén
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2005. I. 400. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ Hálás szívvel köszönöm Isten minden kegyelmét, amit Egyházunk és Főegyházmegyénk kapott az elmúlt esztendőben. A 2005.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2015. I. 708. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2015-BEN VASMISÉS: GYÜRE ISTVÁN 1950.06.18. GYÉMÁNTMISÉS: HEGEDŰS LÁSZLÓ 1955.06.19. ARANYMISÉSEK: ALBERTI ÁRPÁD 1965.06.20.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2012. I. 812. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2012-BEN GYÉMÁNTMISÉSEK: DR. FARKAS ATTILA 1952.06.07. KOVÁCS TIBOR 1952.06.07. DR. KERÉNYI LAJOS S.P. 1952.06.22. ARANYMISÉSEK:
ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. I. 400. sz. ÚJ ÉVI BEKÖSZÖNTŐ A 2002. év kezdetén Isten áldását és a Magyarok Nagyasszonya közbenjárását kérem a Főegyházmegye papjaira és híveire.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. II. 634. JUBILÁLÓ PAPJAINK 2013-BAN RUBINMISÉS: DR. PORDÁN LÁSZLÓ 1943.11.07. VASMISÉSEK: BÁLINT ANDOR 1948.06.20. RICHTER ALADÁR 1948.06.29. GYÉMÁNTMISÉSEK:
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2014. X. 2721. SNELL GYÖRGY KANONOK-PLÉBÁNOS ÚR PÜSPÖKKÉ SZENTELÉSE ÉS PÜSPÖKI HELYNÖKI KINEVEZÉSE Örömmel értesítem a Paptestvéreket és a Híveket, hogy
KÖRLEVELE 2013. XII.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. XII. 2664. KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI GONDOLATOK Az idei Karácsonyt és az új esztendőt a Szent Család jegyében ünnepeljük. Krisztus körül jött létre a
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 600. sz. ÚJ ÉVI KÖSZÖNTŐ 2010. I. Az elmúlt évet áttekintve és az új esztendő lehetőségeit számba véve Isten gondviselése iránti bizalommal és reménnyel
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE I.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2006. I. 501. sz. KARÁCSONYI ÉS ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Az elmúlt év számos változást hozott egyházunk életében. Szentatyánk, II. János Pál pápa életének az egész
egyházközség zárszámadása a évre költségvetése a évre
HAJDÚDOROGI FŐEGYHÁZMEGYE Esperesi kerület Egyházközség: Adószám: Parókus neve: Mellékelendő: Képviselőtestület határozatát tartalmazó jegyzőkönyv két példányban, pénztárnapló másolat egy példányban Beérkezési
SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:
Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:
ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE X.
ESZTERGOMBUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2002. X. 2336. sz. KARÁCSONYI KÖSZÖNTŐ Az adventi idővel új egyházi év kezdődik, amelynek liturgiája Krisztus misztériumának megünneplésére, mélyebb megismerésére
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról.
Ipolytölgyes községi Önkormányzat Képviselő-Testületének 7/2009.(V. 13.) számú rendelete a szociális ellátások helyi szabályozásáról. Ipolytölgyes község Önkormányzatának Képviselő-Testület a helyi önkormányzatokról
Évközi II. hét liturgikus rendje január 20-tól, január 27-ig
Évközi II. hét liturgikus rendje 2013. január 20-tól, január 27-ig Vasárnap 01.20 Évközi II. hét II. hét Balinka 8.00 Igeliturgia BP Söréd 8.00 Szentmise int. +Takács Ambrus KJ Isztimér 8.00 Szentmise
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek
Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek Ügyleírás A telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről,
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE III.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2011. III. 872. sz. BOLDOG MESZLÉNYI ZOL- TÁN VÉRTANÚ PÜSPÖK LITURGI- KUS ÜNNEPE Az idei I. körlevélben megjelent meghívásomat megismételve szeretettel
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2010. VII. 2515. sz. ÉV VÉGI GONDOLATOK A 2010-es év számos nehézséget és sok örömet hozott. Az év során három alkalommal is szükséges volt országos templomi
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE VI.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐ HATÓSÁG KÖRLEVELE 2013. VI. 1049. KÖSZÖNET A HÚSVÉTI JÓKÍVÁNSÁGOKÉRT A húsvéti jókívánságokért ezúton fejezem ki köszönetemet minden kedves Paptestvérnek. Szívből kívánom,
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.
A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció
2. A hitoktatás struktúrája
2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a
T/16302/27.szám. i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés. Alkotmány- és igazságügyi bizottságának. ajánlása
T/16302/27.szám A, i~s9~éíili'ipiő,4~ú45iííaiy, Az Országgyűlés Alkotmány- és igazságügyi bizottságának ajánlása az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásokkal összefüggő egyes
255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 255/2007. (X. 4.) Korm. rendelet az építésügy körébe tartozó egyes hatósági nyilvántartásokról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F
KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött
PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV
PlébániaátadásI JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV FŐ ADATAI Esperesi kerület: Plébánia neve: Római Katolikus Plébánia Jegyzőkönyv készítés helye: Időpontja: év hó nap kerületi esperes: átadó plébános: átvevő plébános:
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2005. V. 11-8. sz. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE Az idei évben is, augusztus 20-án, Szent István király ünnepén a budapesti Szent István Bazilika előtti téren
Építésfelügyeleti bírság
Építésfelügyeleti bírság jogszerűtlen, jogosulatlan, szakszerűtlen (Étv. 48. ) JOGSZERŰTLEN: az építési vagy bontási tevékenység, ha a jogszabály alapján engedélyhez vagy tudomásul vételhez kötött építési
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban
SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/461 012 Bank: OTP 11745042-20057743 Adószám: 19865278-1-16
Ikt.sz.: 20/2009 Bejegyzési határozat száma: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság Pk.61.716/1994/4. Nyilvántartási szám: 475 Adó szám: 18824924 1 16 Számlaszáma: Kunszentmárton és Vidéke Tak. Szöv. 69800016-15102878
A rendelet bevezető része helyébe a következő szöveg kerül:
HALÁSZTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2010. (XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A FELNŐTT KORÚAKRA VONATKOZÓ SZOCIÁLIS GONDOSKODÁS HELYI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 7/2009. (III. 27.) ÖNKORMÁNYZATI
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi
Megújult az egyházközségi honlap
LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A
Egyházközségi hírlevél
HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk
1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.
S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
1 SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20/2016. (VI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a névadás és a házassági évforduló engedélyezésének szabályairól, továbbá a többletszolgáltatás ellentételezéseként
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető
Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása
Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás
Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete
1 Siófok Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2011. (V.27.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő anyakönyvi események engedélyezéséről
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus
ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VIII.
ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2003. VIII. 0000. sz. ÉRSEKI PALLIUM ÁTADÁSA A világ minden táját képviselő 40 metropolita érseket a pápa saját nyelvükön köszöntötte. Az olasz, francia,
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) önkormányzati rendelettel) a helyi adókról szóló a
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia
HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,
2. A rendelet hatálya
Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete
2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG
2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VIII.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2004. VIII. 3527. sz. KARÁCSONYI KÖSZÖNTŐ Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE V.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2014. V. 46-34. DIAKÓNUS- ÉS PAPSZENTELÉS Örömmel értesítem a Paptestvéreket és a Híveket, hogy 2014. június 14-én az Esztergomi Bazilikában 10.30-kor
HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben
Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET
2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE VII.
AZ ESZTERGOM-BUDAPESTI ÉRSEKI FŐHATÓSÁG KÖRLEVELE 2004. VII. 11-86. sz. KÖSZÖNET A SZENT ISTVÁN-NAPI EGYÜTT ÜNNEPLÉSÉRT Ebben az évben is megünnepeltük első királyunkat, Szent Istvánt. A szentmise liturgiája
Vállalkozási szerződés
Vállalkozási szerződés amely létrejött egyrészről a ), mint megrendelő (a továbbiakban: Megrendelő), másrészről a Pogácsa és Tsa. Kft. (1028 Budapest, Aszú. utca 43/B., cj.: 01-09-667430), mint vállalkozó
1. A rendelet hatálya. 2. Értelmező rendelkezések
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015.(V.26.) sz. rendelete a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről Budapest Főváros IX. kerület Ferencvárosi
Hittan tanmenet 3. osztály
Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2011. (XI. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2011. (XI. 21.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a hivatali helyiségen, valamint a hivatali munkaidőn kívül kötendő házasság, bejegyzett élettársi
plébánia zárszámadása a 2015 évre költségvetése a 2016 évre
GYŐRI Adószáma: Plébános neve: A plébánia bankszámlaszáma: egyházmegye esperesi kerület plébánia Beadandó két példányban: Számadás-költségvetés, jegyzőkönyv, jelenléti ív, mérleg, kimutatás osztott bevételekről,
1. Általános rendelkezések
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata Képviselő-testületének 38/2012. (IX.19.) önkormányzati rendelete a házasságkötések és a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítésének szolgáltatási
Decs Nagyközség képviselő-testületének 2015. június 24-én, 18.00. órakor megtartandó ülésére
Az előterjesztés száma: 129/2015. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2015. június 24-én, 18.00. órakor megtartandó ülésére A házasságkötés
b.) az a.) pontban nem említett kereskedelmi tevékenységek esetében a kereskedelmi tevékenység helye szerinti települési önkormányzat jegyzője.
V. Kereskedelmi igazgatás 1.1. Bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység bejelentése A kereskedelmi hatóság és a szolgáltatás felügyeletét ellátó hatóság (a nemesfémből készült ékszekerek, díszműáruk
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 13/2011. (III.26.) önkormányzati rendelet hatályon
Város Polgármestere. Előterjesztés
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/118. Fax: 06 23 310-135 E-mail: igazgatas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi
A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja
A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének
Sajóvámos Község Önkormányzata Képviselő Testületének /2013( ) önkormányzati rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások, valamint a szociális szolgáltatások helyi szabályairól szóló
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E. a helyi iparűzési adóról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 26/2003. (XII. 22.) Ök. számú R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben a 22/2011.(XII.30.) és a 31/2015.(XII.29.) önkormányzati rendelettel) a
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L ŐTERJ E SZT É S Kéthely Község Önkormányzat Képviselő-testületének a hivatali helyiségen kívüli, és a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés létesítése engedélyezésének szabályairól és díjairól
(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /05. (II. 9.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló /0. (III. 7.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község Önkormányzatának
szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő
szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő Definíció: Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció,
Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője
Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Címzetes Főjegyzője Ikt.sz.: 12754/2011. Tárgy: A hivatali helyiségen kívüli, valamint a hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és bejegyzett élettársi kapcsolat
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,
BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova
BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát
Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E. A helyi iparűzési adóról
1 Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII.02.) Kt. számú R E N D E L E T E A helyi iparűzési adóról Szápár Község Önkormányzat Képviselő-testülete a a Magyarország helyi önkormányzatairól
Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete
Halásztelek Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2013.(V.02.) rendelete a településkép véleményezési eljárásról Egységes szerkezetben az 5/2014.(II.21), a 12/2014.(VIII.28.) és a 12/2016.(IV.21.)
Bejelentésre vonatkozó szabályok: A bejelentés-köteles tevékenységek a tevékenység megkezdésére irányuló szándék bejelentését követően folytathatók.
Ügyleírás: Az ipari tevékenység folytatására vonatkozó szabályokat a telepengedély, illetve a telep létesítésének bejelentése alapján gyakorolható egyes termelő és egyes szolgáltató tevékenységekről, valamint
AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség
hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),
TARTALOM BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE
Ajánlás (Beer Miklós)... 13 Előszó (Varga Lajos)... 15 BEVEZETÉS A 19. ÉS A 20. SZÁZADI VÁCI EGYHÁZMEGYEI ZSINATOK ÉS PAPI TANÁCSKOZÁSOK TÖRTÉNETÉBE Zsinatok, szinódusok, papi tanácskozások Vácott a 19
Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele
Mire vonatkozik az engedély / bejelentés kérelem Az Eng.R.1. sz. Mellékletének IX. oszlopában meghatározott építmények használatbavétele Az Eng.R.1. sz. Mellékletének X. oszlopában meghatározott építmények
A kérelemhez az alábbi iratokat kell csatolni:
A nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely szolgáltatás ügyintézése Az eljárás kérelemre indul. A kérelmet - a gyorsabb ügyintézés érdekében - (személyesen) írásban lehet benyújtani a tájékoztatókban
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016.
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2016. A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010.
1. A rendelet hatálya A rendelet hatálya Balatonlelle város közigazgatási területén történő
1 Balatonlelle Város Önkormányzata 1 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a hivatali helyiségen és hivatali munkaidőn kívül történő házasságkötés és egyéb családi esemény engedélyezésének szabályairól
Velem Község Önkormányzata Képviselőtestületének február 4-i ülésének... napirendi pontjához
ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. február 4-i ülésének... napirendi pontjához Tisztelt Képviselő-testület! Velem Község Önkormányzata Képviselőtestületének az anyakönyvi
Ugodi plébánia levéltára
Ugodi plébánia levéltára Jelzet: Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár, Plébániai Levéltár, Ugodi plébánia levéltára (VÉL:Pl Ugod) Raktári egység száma: 15 doboz + 42 kötet Terjedelem: 3,425 ifm + 1
AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE
A bejelentési adatszolgáltatást nyomtatott betűkkel, olvashatóan kérjük kitölteni. AZ ÉPÍTÉSI TEVÉKENYSÉGEK MEGKEZDÉSÉNEK ELŐZETES BEJELENTÉSE Az építőipari kivitelezési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásról
238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti bírságról A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék 1. melléklet a 238/2005.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.
Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,
Egyes szociális ellátásokról szóló 24/2003. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról
1 Jászapáti Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2013. (IV.11.) önkormányzati rendelet Egyes szociális ellátásokról szóló 24/2003. (XI.27.) önkormányzati rendelet módosításáról Jászapáti Város
A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL
Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 13/2011. (XII. 22.) SZÁMÚ POLGÁRMESTERI ÉS JEGYZŐI KÖZÖS UTASÍTÁS A VÉGTÖRLESZTÉSHEZ ADHATÓ MUNKÁLTATÓI KÖLCSÖNRŐL 13/2011.(XII. 22.) számú
A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA
A 46/2011-ES KORMÁNYRENDELET SZERINTI ELLENŐRZÉS SZERVEZETI VÁLTOZÁSOK 2014-BEN AZ ÚJ ELLENŐRZÉSI STRUKTÚRA DR. HAJAS TÜNDE KÖZBESZERZÉSI ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY 2014. NOVEMBER 28. A Közbeszerzési Felügyeletért
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2004. (III. 26.) r e n d e l e t e a helyi iparűzési adóról, a magánszemélyek kommunális adójáról és az idegenforgalmi adóról * Püspökladány Város
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 10/2017.(II.24.) önkormányzati r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 10/2017.(II.24.) önkormányzati r e n d e l e t e a településfejlesztési koncepció, az integrált településfejlesztési stratégia, a településrendezési
I. Általános tudnivalók a fedezetkezelői számláról
TÁJÉKOZTATÓ a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá nem tartozó, de a Kbt. szerinti közösségi értékhatárt elérő vagy azt meghaladó értékű építési beruházást
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének. a helyi iparűzési adóról szóló
Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselőtestületének a helyi iparűzési adóról szóló 7/2002.(IX.02.) 12/2003.(X.06.) 11/2005.(X.24.) 15/2006.(XII.15.) rendeletekkel módosított 11/1999.XII.01.) rendelete
I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek
I. Az egyes építésügyi hatósági engedélyezési és tudomásulvételi eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon kívül előírt mellékletek Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokhoz a kérelem nyomtatványon
Aláírás: TAJ szám: - - Kelt:,...
Adatlap a többször módosított 1968. február 29-i 259/68/EGK, Euratom, ESZAK tanácsi rendelet és a 2012. évi CXII. törvény alapján, nyugdíjtranszferhez E nyomtatvány pontos kitöltése a kérelem elbírálását