9 / 2010.sz. Főigazgatói utasítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "9 / 2010.sz. Főigazgatói utasítás"

Átírás

1 Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Székesfehérvár Iktatószám: 120-9/ / 2010.sz. Főigazgatói utasítás Tárgy: A foglalkoztatást elősegítő támogatások alkalmazása során érvényesítendő mérlegelési és bírálati szempontok évben. Kiadás napja: február 4. Hatályba lépés napja: február 8. Zimmermann József főigazgató

2 Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök működtetése során a törvényi szabályozás több esetben tesz lehetővé / szükségessé támogatási bírálati szempontok kidolgozását adott támogatás időtartamára, mértékére, vagy egyszerűen a támogatási igény teljesítésére vagy elutasítására vonatkozóan. Az egyes támogatások esetében a következőkben jelöltük meg azokat a szempontokat, amelyeket a régió területén működő valamennyi szervezeti egységnek figyelembe kell vennie annak érdekében, hogy azonos elvek alapján történjen a kérelmek elbírálása. Az egyes aktív eszközök főbb bírálati szempontjai 1. Az önfoglalkoztatás támogatása a kötelező legkisebb munkabér összegéig terjedő támogatási formája A támogatás célja: a vállalkozó készség, hajlandóság előmozdítása az álláskeresők ösztönzése saját vállalkozás, illetve vállalkozói tevékenység beindítására. A támogatás mértéke: a minimálbér összegéig (2010. évben ,-Ft) terjedő, legfeljebb hat hónap időtartamig havonként folyósított támogatás. Támogatás nyújtható: -annak az álláskeresőnek, akit a munkaügyi kirendeltség legalább három hónapig álláskeresőként tart nyilván és -aki önmaga foglalkoztatását egyéni vállalkozás keretében, vagy társas vállalkozás személyesen közreműködő tagjaként (társas vállalkozás indításával, vagy már működő társas vállalkozáshoz történő csatlakozással) oldja meg. Az elbírálásnál előnyt élveznek: - a megváltozott munkaképességűek, - a magukat roma kisebbséghez tartozónak valló álláskeresők, - a támogatási kérelem benyújtásakor a 45. életévüket betöltött álláskeresők, - tartós /legalább 12 hónapja/ álláskeresők, - pályakezdő álláskeresők, - azok a kérelmezők, akik szakképzettségüknek megfelelő tevékenységi körben kívánnak vállalkozni, és/vagy megfelelő gyakorlattal rendelkeznek, - a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) kormányrendeletben szereplő településeken vállalkozni kívánók, - hiányszakmákban, piacképes tevékenységet folytatnak, - 311/2007. (XI. 17.) korm. Rendelet alapján hátrányos helyzetű kistérségek: Fejér megyében: az enyingi, a sárbogárdi, az abai, Komárom-Esztergom megyében: a kisbéri, oroszlányi, Veszprém megyében: a sümegi, tapolcai kistérség.

3 2. Önfoglalkoztatás támogatása (tőkejuttatás) Az elmúlt évek tapasztalata alapján a kért támogatási összeg nagyságán csak abban az esetben érdemes változtatni, ha a pályázati anyagból kitűnik, hogy a vállalkozás jellegéhez mérten túlzó a kért összeg. Gazdasági társaság alapítására (törzstőke) és dokumentumokkal alátámasztottan jól működő gazdasági társasághoz történő csatlakozás esetén (törzstőke emelés összege) a maximális támogatási összeg megadása indokolt. Előnyt élvez a pályázat elbírálása során: a pályázat benyújtásakor a 45. életévüket betöltött, megfelelő szakképzettséggel rendelkező álláskeresők, tartós /legalább 12 hónapja/ álláskeresők, termelő, vagy idegenforgalmi tevékenységgel foglalkozók, hiányszakmákban vállalkozók, piacképes tevékenységet folytatók, megváltozott munkaképességűek új tárgyi eszköz beszerzése, foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű településen végzett tevékenység, 311/2007. (XI. 17.) korm. Rendelet alapján hátrányos helyzetű kistérségek: - Fejér megyében: az enyingi, a sárbogárdi, az abai, - Komárom-Esztergom megyében: a kisbéri, oroszlányi - Veszprém megyében: a sümegi és tapolcai kistérség. a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) kormányrendeletben szerepelnek. gazdasági válság miatt állásukat vesztett álláskeresők Alapos mérlegelést igényel : a mezőgazdasági tevékenység támogatása, túltelítettek szakmákban tervezett vállalkozások, továbbá a személygépkocsi beszerzés. Ez utóbbi csak abban az esetben támogatandó, ha a vállalkozás jellege feltétlenül megkívánja. Nem támogatandó: piaci, illetve mozgó árusítás, használtcikk kereskedelem, ügynöki, valamint vagyon-, illetve biztonsági őr tevékenység, személyszállítás (kivéve autóbuszos és kisbuszos) A saját erő és a támogatás csak beruházásra és forgóeszköz feltöltésre fordítható. Ezt figyelembevéve nem adható támogatás az alábbiakra: a lizing és egyéb részletfizetési konstrukció,

4 hatósági díjak, illetékek, társaság alapításának költségei, (kivéve az alapító tőke összege), reklám költségek, lakó ingatlan vásárlása, a pályázat benyújtását megelőzően megkezdett beszerzés, beruházás 3. Bértámogatás A bértámogatás célja, hogy a hátrányos helyzetű személyek foglalkoztatását segítse elő, vagyis azoknak a személyeknek a munkához jutását, akik olyan csoportokhoz tartoznak, amelyeknek nehézségekkel kell szembenézniük, amikor segítség nélkül be akarnak kerülni a munkaerőpiacra. Olyan személyek, akik elhelyezkedési nehézségeik, a munkatapasztalat hiánya, a megváltozott munkaképességük, vagy más tartós hátrányból adódó valós, vagy vélt alacsonyabb termelékenységük miatt támogatás nélkül nem, vagy csak a többi munkavállalóhoz képest sokkal nehezebben találnak munkát. A támogatás mértéke: - hátrányos helyzetű személy munkaviszony keretében történő foglakoztatásához a munkabér és járuléka legfeljebb 50 %-ának, - megváltozott munkaképességű személy esetében legfeljebb 60 %-ának megfelelő összegű támogatás nyújtható legfeljebb egyévi időtartamra. Hátrányos helyzetű személynek kell tekinteni azt a személyt, aki a., álláskereső és - legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy - a foglakoztatás megkezdésekor az ötvenedik életévét betöltötte, vagy életévét be nem töltött pályakezdő álláskereső, vagy - a nyilvántartásba vételt megelőző hat hónapban nem folytatott rendszeres az Flt (5) bekezdés e) pontjában meghatározott kereső tevékenységet, vagy a munkaügyi központ legalább huszonnégy hónapja álláskeresőként tartja nyilván, - a saját háztartásában legalább egy 18 évesnél fiatalabb gyermeket egyedül nevel, vagy - a foglakoztatás megkezdését megelőző 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, illetőleg terhességi-, gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, vagy ápolási díjban részesült, vagy - a foglakoztatás megkezdését megelőző 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban volt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötte. b., olyan munkavállaló, akit munkahelyének elvesztése fenyeget és - az ötvenedik életévét betöltötte, vagy - életkorra tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. Megváltozott munkaképességű személynek kell tekinteni azt a személyt, - aki rehabilitációs járadékban részesül, továbbá - azt az álláskeresőt, aki a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásához nyújtható költségvetési támogatásról szóló 177/2005. (IX.2.) Korm. rendelet 2. e) pontjában meghatározott feltételeknek megfelel.

5 A bértámogatás időtartama legfeljebb: 12 hónap, illetve 24 hónap Támogatás során előnyben kell részesíteni azt a munkáltatót, aki - hátrányos helyzetű térségben valósítja meg a foglalkoztatást. A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Korm. rendelet alapján hátrányos helyzetű kistérség: o Fejér megyében: az enyingi, a sárbogárdi, az abai, o Komárom-Esztergom megyében: a kisbéri, o Veszprém megyében: a sümegi kistérség. - a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) Kormányrendeletben felsorolt településeken élő álláskeresők foglalkoztatását vállalja. - gazdasági válság miatt állásukat vesztett álláskeresőt kíván foglalkoztatni. A támogatás időtartamát az alábbiak szerint kell megállapítani: o 24 hónapos támogatás állapítható meg annak, aki legalább 24 hónapja álláskeresőként van nyilvántartva o 12 hónapos támogatás állapítható meg annak a hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatásához, aki - legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik és a foglalkoztatás megkezdésekor az ötvenedik életévét betöltötte, vagy - olyan álláskereső foglalkoztatásához, aki megváltozott munkaképességű, vagy - a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) Kormányrendeletben felsorolt települések valamelyikén él o 8 hónapos támogatás állapítható meg annak a hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatásához, aki életévét be nem töltött pályakezdő álláskereső, vagy - a foglalkoztatás megkezdését megelőző 12 hónapon belül gyermekgondozási segélyben, gyermekgondozási támogatásban, illetőleg terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban vagy ápolási díjban részesült, vagy - legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, vagy - a foglalkoztatás megkezdésekor az ötvenedik életévét betöltötte, vagy - saját háztartásában legalább egy 18 évesnél fiatalabb gyermeket egyedül nevel, vagy - a foglalkoztatás megkezdését megelőző 12 hónapon belül előzetes letartóztatásban volt, szabadságvesztés, vagy elzárás büntetését töltötte. o 6 hónapos támogatás állapítható meg annak a hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatásához, aki - a nyilvántartásba vételt megelőző hat hónapban nem folytatott rendszeres az Flt (5) bekezdés e) pontjában meghatározott kereső tevékenységet o 8 hónapos támogatás állapítható meg az olyan munkavállaló (munkaviszonyban álló) személy foglalkoztatásához, akit a munkahelyének elvesztése fenyeget, és

6 - az ötvenedik életévét betöltötte, vagy - életkorra tekintet nélkül legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. 4. Közhasznú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás támogatásában a regisztrált álláskeresők leghátrányosabb helyzetben lévő rétegeinek foglalkoztatását kell elsősorban támogatni a decentralizált Foglalkoztatási Alapból. A támogatási kategóriák meghatározásánál a foglakoztatás során várhatóan felmerülő munkabér és az azt terhelő járulékok figyelembe vételével a foglalkoztatásból eredő közvetlen költségek az alábbiak szerint alakulnak: Segéd- és betanított munkás munkakörben max ,- Ft/fő/hó bruttó munkabérrel és az azt terhelő járulékokkal számolva ,- Ft, Szakmunkás és középfokú végzettséget igénylő munkakörben max ,- Ft/fő/hó bruttó munkabérrel és az azt terhelő járulékokkal számolva ,- Ft, Felsőfokú végzettséget igénylő munkakörben max ,- Ft/fő/hó bruttó munkabérrel és az azt terhelő járulékokkal számolva ,- Ft. Ennek figyelembe vételével az alábbi támogatási százalékok, illetve maximálisan adható havi támogatási összegek ítélhetőek meg: a., Hátrányos helyzetű álláskereső rétegek közhasznú foglakoztatása esetén Hátrányos helyzetű álláskereső fogalma alatt az álláskeresők alábbi csoportjait értjük: - pályakezdő álláskeresők (25. életévet, felsőfokú végzettség esetén 30. életévet be nem töltött pályakezdő álláskeresők), - szakképzetlen álláskeresők, - a magukat a roma kisebbséghez tartozónak valló álláskeresők, - a támogatás iránti kérelem benyújtásakor a 45. életévüket betöltött álláskeresők, - a megváltozott munkaképességű személyek, - saját háztartásában legalább egy 18 évnél fiatalabb gyermeket egyedül nevel, - A gazdasági válság miatt állásukat vesztett álláskeresők. A hátrányos helyzetű munkanélküli rétegek foglalkoztatása esetén a foglakoztatásból eredő közvetlen költség maximum 70%-át térítjük meg, amennyiben a fenti hátrányok közül az álláskereső bármely szempontból hátrányos helyzetű. A támogatás egy főre / hónapra maximum: segéd- és betanított munkás munkakörben max ,- Ft/fő/hó szakmunkás és kf. végz. igénylő munkak. max ,- Ft/fő/hó felsőfokú végz. igénylő munkakörben max ,- Ft/fő/hó támogatás adható.

7 b., Halmozottan hátrányos álláskeresők foglalkoztatása esetén a foglalkoztatásból eredő költségek maximum 90 %-át térítjük meg. Halmozottan hátrányos helyzetű álláskereső az, aki az a, pontban felsorolt hátrányok közül egynél többel rendelkezik, valamint az öregségi nyujdíjkorhatárt 5 éven belül betölti. A támogatás egy főre / hónapra maximum: segéd- és betanított munkás munkakörben max ,- Ft/fő/hó szakmunkás és kf. végz. igénylő munkak. max ,- Ft/fő/hó felsőfokú végz. igénylő munkakörben max ,- Ft/fő/hó támogatás adható. c., a foglalkoztatásból eredő költségek maximum 90 %-át térítjük meg azokon a településeken, amelyek a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) Kormányrendeletben szerepelnek. A támogatás egy főre / hónapra maximum: segéd- és betanított munkás munkakörben max ,- Ft/fő/hó szakmunkás és kf. végz. igénylő munkak. max ,- Ft/fő/hó felsőfokú végz. igénylő munkakörben max ,- Ft/fő/hó támogatás adható. d., Egyéb regisztrált álláskeresők közhasznú foglalkoztatása esetén: - a nem hátrányos helyzetűnek nyilvánított, regisztrált álláskeresők foglalkoztatása esetén a felmerülő munkabér és járulékainak 50 %-a. A támogatás egy főre / hónapra maximum: segéd- és betanított munkás munkakörben max ,-Ft/fő/hó szakmunkás és kf. végz. igénylő munkak. max ,-Ft/fő/hó felsőfokú végz. igénylő munkakörben max ,-Ft/fő/hó támogatás adható. e., A programszerű működtetés keretében szervezett közhasznú munkavégzés támogatása esetén 90 %-os mértékű támogatást nyújtunk, függetlenül a foglalkoztatott személyek munkaerőpiaci helyzetétől. A támogatás keretében megítélhető további támogatások mértékéről munkaeszköz, munkaruha, stb., illetve a támogatáshoz kapcsolható 1-2 napos képzés indításáról, a program hosszáról annak indulása előtt a munkaügyi központ főigazgatója dönt. A programszerű működtetés keretében szervezett közhasznú munkavégzés támogatásán kívül más esetben munkaruhára és munkaeszközre támogatást nem biztosítunk, illetve a közhasznú munkavégzés közvetlen költségeire sem folyósítunk előleget. A rendelkezésre álló keret nagysága miatt és a minél nagyobb számú álláskereső bevonása lehetőségének megteremtése érdekében a támogatási időt 3 hónapban - a térség munkaerőpiaci helyzetét, a kistérségben bevonandó álláskeresői kör nagyságát, a MEV vállalásokat figyelembe véve - legfeljebb 6 hónapban - határozzuk meg.

8 Együttműködési megállapodás alapján illetve a főigazgató külön engedélyével a támogatás legfeljebb 12 hónapra állapítható meg. Közhasznú Alapfokú középfokú felsőfokú 90% 90% 90% támogatás max bér % % Összes költség Kerekítve % 70% 70% támogatás max bér % % Összes költség Kerekítve % 50% 50% támogatás max bér % % Összes költség Kerekítve

9 Támogatási sorrend A decentralizált keretből munkahelymegőrzés támogatása iránti kérelmek elbírálását elősegítendő. Kiemelten az a munkáltató támogatható, aki a év gazdasági recessziója által érintett ágazatban tevékenykedik (építőipar, autóipar, illetve annak beszállítói köre). A támogatás során előnyt éveznek azok a vállalkozások, amelyek: 1. A teljes foglalkoztatotti létszámhoz képest jelentős számú (40 %) megváltozott munkaképességű személyt alkalmaznak, 2. Hátrányos helyzetű térségben valósítják meg a foglalkoztatást. A kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI.17.) Korm. rendelet alapján hátrányos helyzetű kistérség: - Fejér megyében: az enyingi, a sárbogárdi, az abai -, - Komárom-Esztergom megyében: a kisbéri -, - Veszprém megyében: a sümegi kistérségek. 3. A társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI.30.) Kormányrendeletben felsorolt településeken élőket foglalkoztatnak, 4. A kérelmező munkáltató szűk (1-2) megrendelői körrel rendelkezik. 5. A kérelmező hazai kis és közepes vállalkozásnak minősül. A KÉRELEM MEGALAPOZOTTSÁGÁT IGAZOLÓ DOKUMENTUMOK: 1; RACIONALIZÁLÁSI TERV, amelyből kitűnik hogy a megítélt támogatás segítségével hogyan tudja működőképessé tenni a vállalkozást és megőrizni a foglalkoztatás szintjét, milyen mértékben tudja tartani az adott vállalkozás a profilját, illetve milyen módosításokra van szükség röviden fejtse ki, hogy a gazdasági recesszió által bekövetkezett változások milyen módosításokat tesznek szükségessé pl.: a termelési folyamatban / előállításban /gyártásban / értékesítésben, stb további szükséges korrekciók, stratégiák, akciótervek költségracionalizálás 2; ÉVES BESZÁMOLÓ, amelynek része: MÉRLEG EREDMÉNYKIMUTATÁS KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET ÜZLETI JELENTÉS Székesfehérvár, február 4. Zimmermann József főigazgató

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon Munkaerőpiaci i rendszer Magyarországon Támogatás Feltételek Célcsoport formája mértéke % időtartama (hó) továbbfoglalkoztatá si kötelezettség nettó létsz. növelési kötelezettség felmond tilalom mindenkire

Részletesebben

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Fővárosi Munkaügyi Központ + Pest Megyei Munkaügyi Központ = KMRMK 1082 Budapest, Kisfaludy u. 11. : 303-0722, fax: 303-0717 22 kirendeltség a Közép-magyarországi

Részletesebben

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály

Tájékoztató a munkaadói támogatásokról. Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Tájékoztató a munkaadói támogatásokról Ujhelyi Zita osztályvezető Befektetés Ösztönzési és Szolgáltatási Osztály Szolgáltatások Lehetőségek munkaadók számára munkaerő-piaci információk nyújtása Közvetítés

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László

Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László Foglalkoztatási támogatások 2011-ben Jáger László kirendeltségvezető Támogatások Foglalkoztatás bővítését elősegítő bértámogatás Pályakezdők munkatapasztalat szerzés támogatása Mobilitási támogatás MKKv

Részletesebben

Miskolc, március 17.

Miskolc, március 17. Miskolc, 2010. március 17. Törvényiháttér - 1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról - 6/1996 MüM rendelet a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról, valamint

Részletesebben

A pályakezdő álláskeresők munkaerő-piaci helyzete és a számukra nyújtható támogatások. Székesfehérvár, 2012. szeptember 27.

A pályakezdő álláskeresők munkaerő-piaci helyzete és a számukra nyújtható támogatások. Székesfehérvár, 2012. szeptember 27. A pályakezdő álláskeresők munkaerő-piaci helyzete és a számukra nyújtható támogatások Székesfehérvár, 2012. szeptember 27. Jogszabályi vonatkozás Fogalom meghatározás A foglalkoztatás elsegítéséről és

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek)

Új Szöveges dokumentum. Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ (hátrányos helyzetűek) TÁJÉKOZTATÓ a foglalkozatás bővítését szolgáló támogatásról (bértámogatás) hátrányos helyzetű álláskereső foglalkoztatása esetén

Részletesebben

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás

SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás SORSFORDÍTÓ - SORSFORMÁLÓ regionális munkaerő-piaci program PROGRAMTERV 3. sz. módosítás Pécs, 2010. április 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató A programterv módosításának oka A programterv módosítására

Részletesebben

TÁMOP /

TÁMOP / Projekt főbb adatai Főkedvezményezett: Nemzetgazdasági Minisztérium Kedvezményezettek: 18 megye Konzorciumi megvalósítás - partnerség - szerződés vezető Projekt összköltsége 111 390 000 000 Ft Hajdú Bihar

Részletesebben

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA

A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÁJÉKOZTATÓJA 2018. ÉVI PROGRAMOK ÉS TÁMOGATÁSRA FORDÍTHATÓ PÉNZÜGYI KERETÜK GINOP 5.2.1-14 Ifjúsági Garancia Program 3 740 243 285.- Ft (2 853 fő bevonása a cél) GINOP

Részletesebben

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest

Tájékoztató a TÁMOP Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest Tájékoztató a TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban programról - Budapest A projekt. Időtartam: 2011.05.01 2013.04.30 (2 év) Teljes

Részletesebben

A munkaerőpiaci szervezet és szolgáltatásai

A munkaerőpiaci szervezet és szolgáltatásai A munkaerőpiaci szervezet és szolgáltatásai A munkaügyi szervezet létrejöttének előzményei 1. 80-as években az Állami Bér és munkaügyi Hivatal, intézte a bérszabályozás és a munkavállalással kapcsolatos

Részletesebben

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról

TERVEZET. A Kormány. / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány / 2012.( ) Korm. rendelete Egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991.

Részletesebben

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008)

Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Munkaerő-piaci folyamatok az Észak-Alföldön (2007/2008) Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu A tartós álláskeresők aránya nő 2005: 24,5%, 2007: 28,3% a tartósan álláskeresők

Részletesebben

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus

Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév. Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus Foglalkoztatáspolitikai eszközök, közfoglalkoztatás 2017/18. I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Foglalkoztatáspolitikai eszközök I. Aktív eszközök A foglalkoztatáspolitika

Részletesebben

Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ évi támogatási lehetőségeiről. Janovics László igazgató Pécs, január 31.

Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ évi támogatási lehetőségeiről. Janovics László igazgató Pécs, január 31. Tájékoztató a bérkompenzációról és a Munkaügyi Központ 2012. évi támogatási lehetőségeiről Janovics László igazgató Pécs, 2012. január 31. Jogszabályi háttér: Elvárt béremelés jogszabályi háttér 2011.

Részletesebben

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN

Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester FOGLALKOZTATÁS BŐVÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGE A TÁMOP-1.1.2-11/1 PROJEKT KERETÉBEN RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Hegedűs Ferenc polgármester

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum. Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24.

TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum. Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24. TÁMOP 1.1.4 Kistérségi munkaerő-piaci fórum Ráckevei kirendeltség, Ráckeve 2013. április 24. TÁMOP 1.1.4 Munkaerő-piaci program a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért a Közép-magyarországi Régióban

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek

PÁLYÁZAT. Támogatás szakmai iránya. Megvalósítandó cél. Kedvezményezettek PÁLYÁZAT Program neve Támogatás szakmai iránya Megvalósítandó cél Kedvezményezettek Kizáró okok Munkaerő-piaci Alap Álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő tőkejuttatás támogatás igénybevételére A

Részletesebben

A munkaügyi központ szerepe a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásában

A munkaügyi központ szerepe a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásában A munkaügyi központ szerepe a hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásában Előadó: Pákozdi Szabolcs igazgató Tatabánya, 2012. október 31 Társadalmi, gazdasági folyamatok megyénkben Második legintenzívebben

Részletesebben

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK SZÉCHENYI PROGRAMIRODA VÁLLALKOZÓVÁ VÁLÁS ÉS MUNKAADÓK ÁLTAL IGÉNYBE VEHETŐ TÁMOGATÁSOK FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA Foglalkoztatáspolitika aktív eszközei Aktív eszközcsoport, ami a foglalkoztatás elősegítésére

Részletesebben

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról

375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet. a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról 375/2010. (XII. 31.) Korm. rendelet a közfoglalkoztatáshoz nyújtható támogatásokról A Kormány foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 43. (4) bekezdésében

Részletesebben

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról Tájékoztató Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatról A pályázati kiírás célja A szakképzésből kilépő fiatalok elhelyezkedésének, munkatapasztalat szerzésének elősegítése.

Részletesebben

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról: Bérpótló juttatás: A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program keretében az aktív korú nem foglalkoztatott személyek részére megállapított rendelkezésre

Részletesebben

Munkaerő piaci támogatások

Munkaerő piaci támogatások Munkaerő piaci támogatások 1. Foglalkoztatás bővítését szolgáló bértámogatás Az a munkaadó, aki hátrányos helyzetű, továbbá megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatását vállalja. A munkaadó a foglalkoztatást

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN

VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja VÁLLALKOZÁSOK TÁMOGATÁSA A FOGLALKOZTATÁSBAN ÉS MUNKAHELY TEREMTÉSBEN Előadó: dr Dérné dr Tóth Judit osztályvezető Az ÁFSZ céljai A Foglalkoztatási Szolgálat

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA A FELHÍVÁS INDOKOLTSÁGA ÉS CÉLJA Az intézkedés kiemelt célja, hogy javuljon a fiatalok gyakornoki képzésben való részvétele, képzettsége, szakmai gyakorlati

Részletesebben

Foglalkoztatás munkaerő-piac a Gödöllői kistérségben. Vass István főigazgató Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

Foglalkoztatás munkaerő-piac a Gödöllői kistérségben. Vass István főigazgató Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Foglalkoztatás munkaerő-piac a Gödöllői kistérségben. Vass István főigazgató Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Közép-magyarországi régió 1996. 1997. Közép-magyarországi régió lakónépességének

Részletesebben

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások

A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONTJA A munkaügyi kirendeltségekkel történő kapcsolatfelvétel, valamint a munkáltatók részéről elérhető kedvezmények és támogatások Szeged, 2013. április 8.

Részletesebben

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

TÁMOP PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ TÁMOP 1.1.1 PROGRAM Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése A TÁMOP 1.1.1 program célja Az Új Magyarország Fejlesztési

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GINOP-5.2.4-16 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA TÁMOGATÁST IGÉNYLŐK KÖRE Magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező mikro-, kis-,

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZAKKÉPZETT MUNKAERŐRE Miskó Istvánné főigazgató Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Nyíregyháza 28.

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Irányelvek a kiemelt célcsoportok (hátrányos helyzető munkavállalók) számára biztosítható támogatásokra A Dél-dunántúli régió a hátrányos helyzető munkavállalók

Részletesebben

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM GINOP-5.2.1-14 IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli régiókban az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés keretében támogatásban

Részletesebben

Tájékoztató Veszprém megye munkaerő-piaci helyzetéről és a támogatásokról

Tájékoztató Veszprém megye munkaerő-piaci helyzetéről és a támogatásokról Tájékoztató Veszprém megye munkaerő-piaci helyzetéről és a támogatásokról VESZPRÉM MEGYE MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Nyilvántartott álláskeresők a gazdaságilag aktív népesség %-ában 2013 november Pápa 9,1

Részletesebben

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes

ZÁRÓRENDEZVÉNY. Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás. Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei. Sasvári Gábor igazgató-helyettes ZÁRÓRENDEZVÉNY Pécs és Kistérsége Foglalkoztatási Megállapodás Az Ifjúsági Garancia Program lehetőségei Sasvári Gábor igazgató-helyettes Pécs, 2014. december 11. A GDP alakulása Az ipari termelés volumenindexe

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől

Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Tisztelt Képviselő-testület! E l ő t e r j e s z t é s 2013 Hosszabb időtartamú Közfoglalkoztatásban való részvétel tárgyában Hajdúhadházi Városi Önkormányzat

Részletesebben

FINANCE-HÍRLEVÉL. Pályázati lehetőségek. 2013. április 30.

FINANCE-HÍRLEVÉL. Pályázati lehetőségek. 2013. április 30. FINANCE-HÍRLEVÉL Pályázati lehetőségek 2013. április 30. Tartalom Pályázati lehetőségek PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK HÍRLEVÉL 2013. ÁPRILIS MUNKAHELYMEGTARTÓ TÁMOGATÁSOK Tisztelt Ügyfelünk, Partnerünk! Ön cégcsoportunk

Részletesebben

A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA NYITÓ KONFERENCIA ZALAEGERSZEG, SZEPTEMBER 7.

A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA NYITÓ KONFERENCIA ZALAEGERSZEG, SZEPTEMBER 7. A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA NYITÓ KONFERENCIA ZALAEGERSZEG, 2016. SZEPTEMBER 7. A ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEREPE A TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 PROJEKT LEBONYOLÍTÁSÁBAN DR.

Részletesebben

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA MUNKAHELYTEREMTÉS- GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 kódszámú felhívás ELŐADÓ: NAGY GÁBOR A PROGRAMRÓL RÖVIDEN Magyarország Kormánya az Európai Unióval együttműködve átfogó programot

Részletesebben

További információ a következő címen szerezhető be: A fent említett kapcsolattartási pont(ok) x Egyéb (töltse ki az A.

További információ a következő címen szerezhető be: A fent említett kapcsolattartási pont(ok) x Egyéb (töltse ki az A. Mentori szolgáltatás Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/112 Szerződés meghatározása: Megbízási szerződés. Szerződés tárgya: Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának illetékességi területén

Részletesebben

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell. Ki lehet közfoglalkoztató és milyen tevékenységek végezhetők közfoglalkoztatás keretében?

Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell. Ki lehet közfoglalkoztató és milyen tevékenységek végezhetők közfoglalkoztatás keretében? Amit a közfoglalkoztatásról tudni kell A közfoglalkoztatás a munkaviszony egy speciális formája. Támogatott tranzitfoglalkoztatás, amelynek célja, hogy a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

TÁMOP 1.1.2-11/1-2012-0001 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Vállalkozói Fórum Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2014. október 21. Az Európai

Részletesebben

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap

TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap TÁMOP 1.1.2 A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban) Szakmai Nap Csongrád Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. április 8. TÁMOP

Részletesebben

Oktatás- és képzésszervezés

Oktatás- és képzésszervezés Oktatás- és képzésszervezés A munkaügyi központok ajánlati és képzés-támogatási rendszere Előadó: Veressné dr. Kiss Anna Munkaerő-piaci Eszközök és Képzési Osztály Hajdúszoboszló, Új arculati javaslatok

Részletesebben

A térség munkaerő-piaci helyzete

A térség munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Ráckevei Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége A térség munkaerő-piaci helyzete Előadó: Schwarcz Gáspár kirendeltség-vezető Pest megye Járásai Pest Megye lakosainak száma

Részletesebben

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió Pályázat címe GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására Pályázat benyújtása 2016. augusztus 1-től, 2020. március 31. Projekt helyszíne Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Részletesebben

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK

MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK MUNKAERŐPIACI HELYZET, FOGLALKOZTATÁST ELŐSEGÍTŐ TÁMOGATÁSOK, SZOLGÁLTATÁSOK Kovács Gábor osztályvezető Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Családtámogatási és Társadalombiztosítási

Részletesebben

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita

Közfoglalkoztatás. Ujhelyi Zita Közfoglalkoztatás Ujhelyi Zita Nemzeti Közfoglalkoztatási Program Közhasznú munkavégzés támogatása Közcélú foglalkoztatás Hagyományos közmunkaprogramok Egységes közfoglalkoztatás Cél: minél több munkára

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 20/2000.(V.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 20/2000.(V.1.) számú r e n d e l e t e a szociális rászorultságtól függő egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 46/1999.(X.1.)számú

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK

FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK 1./ A START tv. szerinti adókedvezmények FOGLALKOZTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ADÓKEDVEZMÉNYEK Figyelem: a 2012. december 31-ig kiváltott START kártya alapján adókedvezmény már nem érvényesíthető! Milyen jogszabályhely

Részletesebben

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:..

K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására. Neve:... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:.. K É R E L E M aktív korúak ellátásának megállapítására I. Személyes adatok: 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: Neve:.... Születési neve:.. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:...

Részletesebben

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től 2017. július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret Tájékoztató A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.1) és A mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése (GINOP 1.2.2) pályázathoz Beadási

Részletesebben

Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására

Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyes adatok Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1.1. A kérelmező személyre vonatkozó személyes adatok: 3. számú melléklet a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelethez 1.1.1. Neve:... 1.1.2.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM 18346-1/2009 1 ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyújtható támogatásokról szóló kormányrendeletekről Budapest, 2009.

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL"

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER és kapcsolata a GYAKORNOKI PROGRAMMAL" Ifjúsági Garancia Rendszer (IGR) Az Ifjúsági Garancia Rendszer alapja az Európai Tanács 2013. április 22-i ajánlása, mely szerint a

Részletesebben

Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd db

Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd db Gyakornoki program a Közép-Magyarországi Régióban VEKOP-8.3.2-18 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 0,9 mrd 35-160 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 10 000 000 Ft. Támogatási

Részletesebben

Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP Támogatási kérelmek várható száma 30 mrd db

Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP Támogatási kérelmek várható száma 30 mrd db Gyakornoki program pályakezdők támogatására GINOP-5.2.4-16 Keretösszeg Támogatási kérelmek várható száma 30 mrd 1000 9 000 db Támogatás összege minimum 2 300 000 Ft - maximum 30 000 000 Ft. Támogatási

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. január 30-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/2014.(I.30.) határozat a közfoglalkoztatás lehetőségeiről, a foglalkoztatottság

Részletesebben

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ

SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ SZAKMAI KÉPZÉSBEN ÉS MUNKAERŐPIACI ELHELYEZKEDÉSBEN SEGÍTŐ TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY A ZALAI INNOVATÍV FOGLALKOZTATÁSI PAKTUM MEGVALÓSÍTÁSA KERETÉBEN TOP-5.1.1-15-ZA1-2016-00001 Készítette: Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Munkahelyek megőrzéséért központi munkaerő-piaci program

Munkahelyek megőrzéséért központi munkaerő-piaci program Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Sátoraljaújhely, 2009. április 15. Munkahelyek megőrzéséért központi munkaerő-piaci program Jurkó Gyula ÉMRMK kiendeltség-vezető 47-321-818 jurkog@lab.hu

Részletesebben

Az elvárt béremelés kompenzációját

Az elvárt béremelés kompenzációját Az elvárt béremelés kompenzációját biztosító kormányzati lépések a) A bérfejlesztés 5 % fölötti részének normatív támogatása az adórendszeren keresztül a teljes körű végrehajtás esetén Elérthető: 2012.01.01-től

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Foglalkoztatási támogatások

Foglalkoztatási támogatások Foglalkoztatási támogatások Projektek Az Európai Unió támogatásával és a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat közreműködésével megvalósuló programok: 1. Ifjúsági Garanciarendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci

Részletesebben

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA

GINOP ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA ÚT A MUNKAERŐPIACRA Az Európai Unió a tagjai számára számos támogatási formát nyújt. Magyarország a csatlakozást követően jogosulttá vált ezen támogatási formák igénybevételére. A Széchenyi

Részletesebben

Ifjúsági Garancia GINOP

Ifjúsági Garancia GINOP BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL JÁNOSHALMI JÁRÁSI HIVATALA 6440 Jánoshalma, Kölcsey u. 12. email: szep.peter@bacs.gov.hu A projekt az Észak-magyarországi, az Észak-alföldi, a Dél-alföldi és a Dél-dunántúli

Részletesebben

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete

Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP /1/KMR A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja A Nagykátai Járás munkaerő-piaci helyzete A Nagykátai járás népességre vonatkozó statisztikái Pest Megye lakosainak száma (2013): 1 237 141 fő. A Nagykátai

Részletesebben

EFOP

EFOP EFOP-1.5.3-16-2017-00028 jelű projekt Maradj Helyben! Települési ösztöndíj fiatalok részére Célja: Az esélyegyenlőség növelése, felsőoktatásban tanuló fiatalok tanulmányainak segítése ösztöndíj támogatással,

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól

Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól Tájékoztató a Nagykanizsai Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásairól IFJÚSÁGI GARANCIA MUNKAERŐ-PIACI PROGRAM Célja:hogy munkaerő-piaci program által nyújtottak segítségével javuljon

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

VEKOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

VEKOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA VEKOP-8.3.2-18 A Felhívás célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. nyílt pályázatot hirdet vállalkozóvá válást elősegítő. támogatásra. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja (a továbbiakban: munkaügyi központ) a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV.

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben GINOP-5.2.4-16 Gyakornoki program pályakezdők támogatására pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged,

Részletesebben

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek

Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Foglalkozást segítő kormányzati intézkedések, pályázati lehetőségek Ádám Sándor főosztályvezető Munkaerőpiaci Programok Főosztály Nemzetgazdasági Minisztérium Budapest, 2017. március 7. MUNKAERŐPIACI TRENDEK

Részletesebben

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok:

Rendszeres szociális segély. Ügyleírás: Szükséges okiratok: Rendszeres szociális segély Ügyleírás: Szükséges okiratok: A hátrányos munkaerőpiaci helyzetű aktív korú személyek és családjuk részére nyújtott támogatás. Az ügyintézéshez a kérelmező személyi igazolványa,

Részletesebben

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása

ÜGYMENET LEÍRÁS ÁPOLÁSI DÍJ. fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása ÁPOLÁSI DÍJ fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg közeli hozzátartozó otthoni ápolása, 35/342-806 ápolási díj megállapítása iránti kérelem jövedelemnyilatkozat vagyonnyilatkozat

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

A foglalkoztatást meghatározó fontosabb jogszabályok

A foglalkoztatást meghatározó fontosabb jogszabályok A foglalkoztatást meghatározó fontosabb jogszabályok Dr. Benkei-Kovács Balázs Dr. Hegyi Halmos Nóra ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet A foglalkoztatást és a munkaerőpiac területét

Részletesebben

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE

AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE AZ ÉLELMISZERIPAR MUNKAERŐPIACI HELYZETE Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Budapest, 2016. november 15. MIRŐL SZÓL AZ ELŐADÁS? Foglalkoztatáspolitikai

Részletesebben

Sátoraljaújhely, április 15.

Sátoraljaújhely, április 15. AZ ORSZÁGOS FOGLALKOZTATÁSI KÖZALAPÍTVÁNY 2009. ÉVRE MEGHIRDETETT ÉS TERVEZETT PROGRAMJAI Előadó: Gyarmathi Mihály Sátoraljaújhely, 2009. április 15. 1 Országos Foglalkoztatási Közalapítvány Az OFA 1992-ben

Részletesebben

A Kormány. rendelete

A Kormány. rendelete Tervezet A Kormány /2009. ( )Korm. rendelete a Társadalmi Megújulás Operatív Program 1. prioritás 1.1. 2. konstrukció : Decentralizált programok a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásáért valamint a Társadalmi

Részletesebben

KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA

KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA KÉRELEM AKTÍV KORÚAK ELLÁTÁSÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSÁRA 9090 Pannonhalma, Dózsa Gy. u. 10. Tel: 96/554-214, Fax: 96/554-219 Email: szocugy@pannonhalma.hu Ügyintéző: Hegedüs Ferencné Illetékmentes eljárás! I.

Részletesebben

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra Megváltozott munkaképességűek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában) 2011.

Részletesebben

RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY

RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY KÉRELEM A kérelmező adatai: Neve:. Előző neve:. Születési helye:. Ideje:.. Anyja neve:... TAJ száma:.... Adóazonosító jele:.. Iskolai végzettsége(i):. Szakképzettsége(i):..

Részletesebben

Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588

Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588 Mátraszelei Közös Önkormányzati Hivatal Vizslási Kirendeltsége 3128 Vizslás, Kossuth út 69. Tel./fax: 32/444-077;06-20/496-2588 Kérelem aktív korúak ellátásának megállapítására 1. Személyes adatok A kérelmező

Részletesebben

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra

2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra 2015. június 22. Előadó: dr. Sümegi Nóra Az 1952. október 10-én született 25 év szolgálati idővel rendelkező egyéni vállalkozó 2015. április 11-én öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmet terjesztett

Részletesebben

Munkahelyteremtési és megőrzési pályázatok és támogatások 2014. évben

Munkahelyteremtési és megőrzési pályázatok és támogatások 2014. évben Munkahelyteremtési és megőrzési pályázatok és támogatások 2014. évben A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított relatív mutatója területenként 2014. október Országos ráta:

Részletesebben

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17.

KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE. SZOMBATHELY, 2013. október 17. KORMÁNYZATI KEZDEMÉNYEZÉSEK, A FIATALOK MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE SZOMBATHELY, 2013. október 17. Az egy főre jutó bruttó hazai termék a Nyugat-Dunántúlon Egy főre jutó bruttó hazai termék Megye, régió ezer

Részletesebben

Tájékoztató a Fejér megyében működő Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórumokhoz kapcsolódó foglalkoztatási támogatásokról

Tájékoztató a Fejér megyében működő Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórumokhoz kapcsolódó foglalkoztatási támogatásokról Tájékoztató a Fejér megyében működő Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Fórumokhoz kapcsolódó foglalkoztatási támogatásokról 2017 2020 Bevezető A tájékoztató kiadvány a Helyi foglalkoztatási együttműködések

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról

TÁJÉKOZTATÓ a START programokról TÁJÉKOZTATÓ a START programokról A 2004. évi CXXIII. évi törvény alapján a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű egyes társadalmi csoportok és a munkaerőpiactól tartósan távollévők foglalkoztatása

Részletesebben

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL AZ IFJÚSÁGI GARANCIA RENDSZER ÉS A KERETÉBEN MEGVALÓSULÓ GINOP-5.2.1. PROGRAM EREDMÉNYEI, LEHETŐSÉGEI ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL CÉLCSOPORT Kik tartoznak az Ifjúsági Garancia Program célcsoportjai közé?

Részletesebben

Budapest, 2007. január

Budapest, 2007. január Szociális és Munkaügyi Minisztérium A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításához kapcsolódó egyes miniszteri rendeletek módosítása Budapest,

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben