Változó kedvezmények és díjtételek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Változó kedvezmények és díjtételek"

Átírás

1 Változó kedvezmények és díjtételek május 1-jén lépett hatályba a közforgalmú személyszállítási kedvezményekről szóló 85/2007 (IV 25.) sz. Kormány rendelet, mely mind a helyi, mind a helyközi közlekedésben utazók számára biztosít közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményeket. Ezen változások életbe léptetéséhez szükséges volt a vonatkozó önkormányzati rendelet módosítása. I május 1-től a helyi közlekedésben díjtalan utazásra jogosultak: gyermekek felnőtt kíséretében 6 éves korig, illetőleg iskolai tanulmányai megkezdéséig bármely személyi azonosításra alkalmas igazolvány (igazolás) felmutatásával; a vak személy és kísérője; halllásérült személy és kísérője; a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek életkortól függetlenül, valamint kísérője; az évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy és kísérője; legalább 75 %-os rokkant hadirokkant családtagja; a 65. életéve betöltése napjától a magyar állampolgár, a menekült, az Európai Unió más tagállamának állampolgára, valamint nemzetközi szerződés rendelkezése esetén a szerződés hatálya alá tartozó külföldi állampolgárt is, a személyi igazolványa vagy bármely más személyi azonosításra alkalmas igazolvány (igazolás) felmutatásával; a külön jogszabályok alapján a nyugdíjfolyósító szerv által megállapított nyugellátásban részesülő 65 éven felüli külföldi állampolgár a nyugdíjfolyósító szerv igazolása és bármely, a személyi azonosításra alkalmas okmány alapján; a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001.évi LXII. törvény hatálya alá tartozó 65. életévét betöltött külföldi állampolgár és a 65. életévét betöltött hozzátartozója a nevére kiállított Magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány felmutatásával; a hadirokkant, hadiözvegy, a hadigondozási igazolványa és személyi igazolványa felmutatásával; a hadirokkant kísérője, ha a hadirokkant az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Országos Orvos Szakértői Intézetének szakvéleménye alapján kísérőre szorul, és azt a hadigondozási igazolvány tartalmazza; [85/2007.(IV.25.) Korm. rendelet] 1

2 az Európa Parlament magyarországi képviselői képviselői igazolvánnyal; [2004. évi LVII. tv. 15. (7)] közlekedési felügyelet ellenőrzésre és díjtalan utazásra jogosult dolgozói arcképes igazolvánnyal. II. A helyközi közlekedésben díjmentes utazásra jogosultak: felnőtt kíséretében utazó gyermek 6 éves korig 65 évesnél idősebb magyar állampolgár 65 évesnél idősebb EU tagállam polgára 65 évesnél idősebb magyar nyugellátású külföldi A Szátv. hatály alá tartozó 65 évesnél idősebb külföldi állampolgár 65 évesnél idősebb külföldi nemzetközi szerződés alapján 65 évesnél idősebb menekült tartózkodási engedéllyel rendelkező menekültkénti elismerést kérő személy menekültkénti elismerést kérő személy egy alkalommal hadirokkant és hadiözvegy hadirokkant kísérője III. Kedvezmények változása a helyközi közlekedésben 90%-os kedvezményt vehet igénybe: (a 90 %-os bérletszelvény megvásárlásával) nappali és esti tagozatos tanuló a középiskola végéig az iskola és lakhely között, 6 éven felüli óvodás, az a vak személy, aki külön jogszabályban meghatározott vakok személyi járadékában részesül, az erről szóló igazolás alapján, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének érvényes tagsági igazolványával rendelkezik, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének érvényes arcképes igazolványával rendelkezik aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül, az ezt bizonyító okirat alapján, aki az évi XXVI. törvény alapján súlyos fogyatékossági támogatásban részesül. 67,5-%-os kedvezményt vehet igénybe: (67,5 %-os bérletszelvény megvásárlásával) 2

3 nappali és esti tagozatos tanuló középiskola végéig bármely viszonylatú utazásra, nappali és esti tagozatos felsőoktatásban tanuló az iskola és lakhely közötti utazásra. IV. Megszűnő, június 30-ig igénybe vehető kedvezmények július 1-től a helyi közlekedésben az alábbiakban felsorolt utazási kedvezmények szűnnek meg: a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó 6-65 év közötti külföldi állampolgár részére az évente 4 alkalommal biztosított kedvezmény; a levelező tanrendben tanuló középiskolás részére a középiskola végéig és a felsőoktatásban tanuló részére az iskola és lakóhely közötti viszonylatban biztosított kedvezménye; 18 éves korig a képzésben részt vevő álláskereső a lakóhely és a képzés helye közötti utazásra biztosított kedvezménye. A Felsőzsolcára közlekedő autóbuszjáratokon július 1-től az alábbiakban felsorolt utazási kedvezmények szűnnek meg: nappali és esti tagozatos felsőoktatásban tanuló bármely viszonylatban, levelező tanrendben tanuló a középiskola végéig, a felsőoktatásban tanuló az iskola és lakóhely közötti viszonylatban, a Szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó nappali és esti tagozatos tanuló, hallgató, 18. éves korig a képzésben részt vevő álláskereső a lakóhely és a képzés helye között. V. Helyközi közlekedésben megszűnő bérlettípusok Miskolc Megyei jogú Város Önkormányzata rendelete alapján a Felsőzsolcára közlekedő 7-es autóbuszvonalon érvényes alábbi tanuló bérlettípusok megszünnek: 7/2-es szakaszon érvényes arcképes tanuló havibérlet Felsőzsolcai elágazás Felsőzsolca vágállomás között (1000 Ft) 7-es vonal teljes hosszán érvényes tanuló arcképes havibérlet (1400 Ft) 3

4 VI. A helyi és helyközi közlekedés díjai július 1-jétől Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának rendelete alapján: Helyi díjtételek Villamos Autóbusz Kombinált Vonaljegy elővételben 180 Ft 180Ft --- Vonaljegy járművön váltva 250 Ft 250 Ft --- Gyűjtőjegy 10 db-os Ft Ft --- Hétvégi családi jegy Ft Napijegy (1 napra) Ft Turistajegy (3 napra) Ft Turistajegy (7 napra) Ft Tanuló, nyugdíjas havibérlet Ft Ft Ált. egyvonalas havibérlet Ft --- Általános havibérlet Ft Ft Arcképes éves bérlet Ft Arcképnélküli havibérlet Éves bérlet Ft Ft A helyi bérletek a 7-es autóbusz vonalán a Búza tér Felsőzsolcai elágazás szakaszon érvényesek. Helyközi díjtételek 7 Busz Búza tér Felsőzsolca 7/2 Busz Felsőzs. elág. Felsőzsolca Vonaljegy elővételben 180 Ft --- Vonaljegy járművön váltva 250 Ft --- Nyugdíjas havibérlet Ft Ft Kedvezményes havi bérlet 90 %-os 700 Ft 490 Ft Kedvezményes havi bérlet 67,5 %-os 2275 Ft 1590 Ft Általános havibérlet Ft Ft VII. Kedvezményes utazásra jogosultak arcképes igazolványa A Közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007.(IV:25.) Kormányrendelet értemében május 1-től kibővült azoknak a köre, akik a helyi közlekedést díjmenetesen, a közigazgatási határon túli viszonylatokat - a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. által Miskolc - Felsőzsolca viszonylatban közlekedő járatokat - 90%-os utazási kedvezménnyel vehetik igénybe. Fenti kedvezményre jogosultak egy része nem rendelkezik arcképes igazolvánnyal: a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek életkortól függetlenül, 4

5 Az évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy július 1.-től ezen személyek utazását kívánja a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes igazolvány bevezetésével megkönnyíteni. Ezen igazolvány kiváltása nem kötelező, akik azonban mégis élnek a lehetőséggel, az MVK Zrt. ellenőrzésre feljogosított személyei részére ezen igazolvány felmutatásával igazolhatják kedvezményre való jogosultságukat. A fenti rendelet szerint azok a személyek, aki a Magyar Államkincstár (MÁK), vagy a magasabb összegű családi pótlékot kifizető intézmény által kiadott hatósági bizonyítvánnyal rendelkeznek, - mely tartalmazza azon kitételt, hogy kedvezményre jogosultak - az MVK Zrt. Közönségszolgálati Irodájában regisztráltathatják magukat. Ez azt jelenti, hogy részükre arcképes igazolványt állítanak ki. Az igazolvány kiállításához az alábbiak szükségesek: A MÁK hatósági bizonyítvány eredeti példánya, vagy a magasabb összegű családi pótlékot kifizető intézmény által kiadott igazolás 1 db 4 x 4 cm-es 3 hónapnál nem régebbi igazolványkép személyi igazolvány 5

Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain

Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain Utazási kedvezmények a Volán társaságok autóbuszjáratain Érvényes: 2007. május 1-től Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy a Volán társaságok menetrend szerinti regionális és országos autóbuszjáratain az alábbi

Részletesebben

Közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények Érvényes: 2009. április 27-től

Közforgalmú személyszállítási utazási kedvezmények Érvényes: 2009. április 27-től Közforgalmú személyszállítási utazási ek Érvényes: 2009. április 27-től Kedvezmények a Kedvezmények a helyközi közlekedésben helyi közlekedésben jegy bérlet bérlet (vasúti személyszállítás, HÉV, helyközi

Részletesebben

A díjmentesség a helyjegyre, valamint az InterCity pótjegyre nem vonatkozik.

A díjmentesség a helyjegyre, valamint az InterCity pótjegyre nem vonatkozik. Utazási kedvezmények 1./Kedvezmények a közforgalmú vasutak vonalain Díjmentes utazásra jogosult korlátlan számban a 65. életéve betöltésétől a magyar állampolgár a 2. kocsiosztályon, személyi igazolványa

Részletesebben

6. Utazási kedvezmény*

6. Utazási kedvezmény* 51 6. Utazási * Tartalomjegyzék 85/2007 (IV. 25.) Kormány Rendelet 51 Hol, mely területen vehető igénybe a? 51 Milyen személyszállításban vehető igénybe a? 51 Ki jogosult a re? 51 A kiadvány az 2015. 07.

Részletesebben

Az utazási kedvezmények igénybevételével kapcsolatos általános rendelkezések

Az utazási kedvezmények igénybevételével kapcsolatos általános rendelkezések Terjedelem: 23306 karakter Kijelölt: Export név: Oldal: Beíró: Szél Sorszám: Miklós Észak Rovat: Fiatalok Szerző: Tervezett terjedele m: Tartalmi cím: Egyéb: 2007060 5 133 Mutáci ó: Dátum: 2007060 4 12:37

Részletesebben

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. -ának (4) bekezdésében

Részletesebben

Kazincbarcika helyi közlekedés díjai január 1-től. I. Fejezet Menetjegy

Kazincbarcika helyi közlekedés díjai január 1-től. I. Fejezet Menetjegy 4. sz. melléklet Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2017. január 1-től I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási

Részletesebben

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási ekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről Ez a dokumentum a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó tulajdona Hatályosság: 2011.01.01-85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről A fogyasztói árkiegészítésről

Részletesebben

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási ekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás

Részletesebben

A Kormány../2007. (.) Korm. rendelete. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

A Kormány../2007. (.) Korm. rendelete. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről A Kormány./2007. (.) Korm. rendelete a közforgalmú személyszállítási utazási ekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény -ának (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Kormány

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 50/2009. (XII. 23.) számú rendelete a közösségi közlekedési szolgáltatások ellátásának alapvető feltételeiről szóló, módosított 45/2008. (XII. 22.) számú rendelet

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás

Részletesebben

Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2015. július 1-t l. I. Fejezet Menetjegy

Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2015. július 1-t l. I. Fejezet Menetjegy 4. sz. melléklet Kazincbarcika helyi közlekedés díjai 2015. július 1-tl I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási

Részletesebben

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről

85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet. a közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről 1. oldal 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási ekről A fogyasztói árkiegészítésről szóló 2003. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Fát.) 9. -ának (4) bekezdésében

Részletesebben

Ózd helyi közlekedés díjai 2015. szeptember 1-t l

Ózd helyi közlekedés díjai 2015. szeptember 1-t l 4. sz. melléklet Ózd helyi közlekedés díjai 2015. szeptember 1-tl I. Fejezet Menetjegy A menetjegyet bárki, bármilyen célú utazásra megválthatja. Annak az utasnak, aki utazásához más érvényes utazási igazolvánnyal

Részletesebben

Magyar joganyagok - 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet - a közforgalmú személyszállí 2. oldal a) a felnőtt kíséretében utazó gyermek a 6. életéve betöl

Magyar joganyagok - 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet - a közforgalmú személyszállí 2. oldal a) a felnőtt kíséretében utazó gyermek a 6. életéve betöl Magyar joganyagok - 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet - a közforgalmú személyszállí 1. oldal 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet a közforgalmú személyszállítási utazási ekről A fogyasztói árkiegészítésről

Részletesebben

Az utazási kedvezmények igénybevételéhez szükséges dokumentumok a személyszállításban

Az utazási kedvezmények igénybevételéhez szükséges dokumentumok a személyszállításban Kakuk Györgyi Az utazási kedvezmények igénybevételéhez szükséges dokumentumok a személyszállításban A követelménymodul megnevezése: Közlekedésüzemvitel általános előírásainak alkalmazása A követelménymodul

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás

Részletesebben

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/1996. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/1996. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Paks Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/1996. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Az 1997. évtől érvényes helyi autóbusz-közlekedési viteldíjak megállapításáról.* (Egységes szerkezetben) 1..

Részletesebben

J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében

J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE Va.24.707/2008. J a v a s l a t 30 napos bérlet bevezetésére a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. arcképes bérlettípusai esetében Összeállította:... Börzsei Tibor

Részletesebben

Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain

Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain Kedvezmények a MÁV ZRt. vonalszakaszain A vasúti személyszállítási kedvezmények - a 6 év alatti gyermekek és a hadirokkantak, hadiözvegyek kivételével - csak 2. kocsiosztályon vehetőek igénybe. Az 1. kocsiosztály

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az önkormányzat vonatkozó határozata alapján külön kerülnek meghirdetésre. II. Utazási kedvezmények Az utazási kedvezményeket az üzletszabályzat III. fejezete tartalmazza.

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 3. számú melléklet

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 3. számú melléklet I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az önkormányzat vonatkozó határozata alapján külön kerülnek meghirdetésre. II. Utazási kedvezmények Az utazási kedvezményeket az üzletszabályzat III. fejezete tartalmazza.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről

T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről T Á J É K O Z T A T Ó a diákigazolványhoz, az Ellátottak utazási utalványa -hoz kapcsolódó utazási kedvezmények igénybevételének feltételeiről I. Diákigazolvány Tájékoztatjuk Utasainkat, hogy 2012. január

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az önkormányzat vonatkozó határozata alapján külön kerülnek meghirdetésre. II. Utazási kedvezmények Az utazási kedvezményeket az üzletszabályzat III. fejezete tartalmazza.

Részletesebben

3527 Miskolc, Szondi György u. 1. (3502 Miskolc 2. Pf: 226.) tel.: + 36 46 514-900, fax: + 36 46 514-912 mail@mvkzrt.hu, www.mvkzrt.

3527 Miskolc, Szondi György u. 1. (3502 Miskolc 2. Pf: 226.) tel.: + 36 46 514-900, fax: + 36 46 514-912 mail@mvkzrt.hu, www.mvkzrt. Általános tudnivalók A Személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend szerint közlekedő járműre. A Személyszállítási

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás

Részletesebben

Tartalomjegyzék: Helyi autóbuszvonalak. Autóbuszvonalak... 3 I. Utazási kedvezmények... 4-5 II. Díjszabás... 6 III. Utazási feltételek... 7 1...

Tartalomjegyzék: Helyi autóbuszvonalak. Autóbuszvonalak... 3 I. Utazási kedvezmények... 4-5 II. Díjszabás... 6 III. Utazási feltételek... 7 1... Tartalomjegyzék: Autóbuszvonalak... 3 I. Utazási kedvezmények... 4-5 II. Díjszabás... 6 III. Utazási feltételek... 7 1... 8 2, 2Y... 9 2A... 10 3, 3A... 11 4, 4A, 4Y... 12-13 5, 5Y... 14 6, 6Y... 15 7,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK SZABÁLYAIRÓL A menetdíj megfizetése A menetdíjat az utazás megkezdése előtt, legkésőbb az autóbuszon kell

Részletesebben

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK Érvényes: 2018. szeptember 1-től 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 1. A HÉV-vel

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 3. számú melléklet

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 3. számú melléklet I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás

Részletesebben

UTAZÁSI FELTÉTELEK AZ ORANGEWAYS DÉL- ALFÖLD KFT. BAJA VÁROS HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAIN

UTAZÁSI FELTÉTELEK AZ ORANGEWAYS DÉL- ALFÖLD KFT. BAJA VÁROS HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAIN UTAZÁSI FELTÉTELEK AZ ORANGEWAYS DÉL- ALFÖLD KFT. BAJA VÁROS HELYI MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZJÁRATAIN I. Utazási jogosultság 1. Helyi forgalomban az utasok elszállítása jelentkezésük sorrendjében történik.

Részletesebben

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK. Érvényes: 2018.

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK. Érvényes: 2018. MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK Érvényes: 2018. 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 4 1. A HÉV-vel végzett elővárosi

Részletesebben

Old./össz. old.: 1/26 Általános tudnivalók A személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend szerint közlekedő járműre.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben)

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelete a helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról (Egységes szerkezetben) A Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése az árak megállapításáról

Részletesebben

Az MVK Zrt. utazási feltételei 2013. szeptember 1-től

Az MVK Zrt. utazási feltételei 2013. szeptember 1-től Az MVK Zrt. utazási feltételei 2013. szeptember 1-től I. Általános tudnivalók A Személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll

Részletesebben

igénybevételére / VIII. Fejezet Az utas magatartása 10. pontja a következőre módosul:

igénybevételére / VIII. Fejezet Az utas magatartása 10. pontja a következőre módosul: Hivatkozással a 213/2012. (VII.30.) Korm. rendelet 10. (5) bekezdésében foglaltakra, a mai napon - 2015. augusztus 11. - közzétesszük az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. közforgalmi menetrend

Részletesebben

2. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSÁRÓL

2. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSÁRÓL 2. MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSÁRÓL Az aktuális teljes árú és kedvezményes menetdíjak, a bérletek árai, az útipoggyász fuvarozás és

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 23.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, február 23. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. között 2017. január 1-től 2021. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd,

Részletesebben

Általános tudnivalók A Személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend szerint közlekedő járműre. A Személyszállítási

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA V. ÉVFOLYAM 13. SZÁM 2006. JÚLIUS 13. A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA ÁRA: 987 FORINT ÚJ HELYEN A KÖZLÖNYBOLT! 2006. július 3-ától a Közlönybolt új helyre, a Magyar Hivatalos Közlönykiadó

Részletesebben

3527 Miskolc, Szondi György u. 1. (3502 Miskolc 2. Pf: 226.) tel.: + 36 46 514-900, fax: + 36 46 514-912 mail@mvkzrt.hu, www.mvkzrt.

3527 Miskolc, Szondi György u. 1. (3502 Miskolc 2. Pf: 226.) tel.: + 36 46 514-900, fax: + 36 46 514-912 mail@mvkzrt.hu, www.mvkzrt. Az MVK Zrt. utazási feltételei 2012. május 10-től Általános tudnivalók A Személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend

Részletesebben

Tájékoztató a menetrend szerinti belföldi távolsági (helyközi) autóbuszjáratok díjszabásáról. Érvényes: 2012 szeptember 1-től

Tájékoztató a menetrend szerinti belföldi távolsági (helyközi) autóbuszjáratok díjszabásáról. Érvényes: 2012 szeptember 1-től Tájékoztató a menetrend szerinti belföldi távolsági (helyközi) autóbuszjáratok díjszabásáról Érvényes: 2012 szeptember 1-től Az országos, regionális és elővárosi személyszállítás szolgáltatások díjai A

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN I. Díjtételek A díjtételek az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás mellékletét

Részletesebben

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK

MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK MÁV-HÉV HELYIÉRDEKŰ VASÚT ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG DÍJSZABÁS ÉS A JOGSZABÁLYOKBAN MEGÁLLAPÍTOTT UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK Érvényes: 2019. május 1-től 1 Tartalomjegyzék BEVEZETÉS... 3 1. A HÉV-vel

Részletesebben

VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE

VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE 108 VI. Cím JEGYEK, BÉRLETEK HASZNÁLATÁHOZ ÉS AZ UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEK IGÉNYBEVÉTELÉHEZ SZÜKSÉGES IGAZOLÁSOK KIÁLLÍTÁSA, KIADÁSA, ÉRVÉNYESÍTÉSE A Szolgáltató pénztáraiban megvásárolt bérletek minden adatot

Részletesebben

A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től

A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től A Körös Volán Zrt. Üzletszabályzatának 5. sz. módosítása Érvényes: 2014. május 1.-től Utazási feltételek a KÖRÖS VOLÁN Zrt. menetrend szerinti autóbuszjáratainak belföldi országos, regionális és elővárosi,

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZ-JÁRATOK DÍJSZABÁSA

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZ-JÁRATOK DÍJSZABÁSA I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az Önkormányzat rendelete alapján külön kerülnek meghirdetésre. A díjtételek 2012. január 1-jétől 21,26%-ÁFÁ-t tartalmaznak. II. Utazási kedvezmények A díjszabás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. november 28-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001.(XII.31.)

Részletesebben

Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása

Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása Kereskedelmi szerződés III. sz. módosítása a Közszolgáltatási szerződés V. számú melléklete, a Kereskedelmi szerződés módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (6720 Szeged, Széchenyi tér 10.,

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, április 20.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, április 20. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. között 2017. január 1-től 2021. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd,

Részletesebben

Old./össz. old.: 1/30 Általános tudnivalók A Személyszállítási szerződés az utas és az MVK Zrt. között akkor lép hatályba, amikor az utas utazási szándékkal felszáll a menetrend szerint közlekedő járműre.

Részletesebben

Volán díjszabási tájékoztató a menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratokon alkalmazott díjakról és kedvezményekről

Volán díjszabási tájékoztató a menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratokon alkalmazott díjakról és kedvezményekről Volán díjszabási tájékoztató a menetrend szerinti belföldi országos, regionális és elővárosi autóbuszjáratokon alkalmazott díjakról és kedvezményekről 2016.01.20. MENETRENDEK.HU 1 I Teljes árú menetdíjak

Részletesebben

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása

Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Előterjesztő: Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester Tárgy: A helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról szóló 50/1997. (XII. 22.) Kgy. rendelet módosítása Ikt.sz.: 6141-4/2010. Melléklet: 1 pld.

Részletesebben

KIVONAT NYÍREGYHÁZA HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIRA VONATKOZÓ UTAZÁSI FELTÉTELEKBŐL ÉS DÍJSZABÁSBÓL

KIVONAT NYÍREGYHÁZA HELYI AUTÓBUSZJÁRATAIRA VONATKOZÓ UTAZÁSI FELTÉTELEKBŐL ÉS DÍJSZABÁSBÓL Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. által üzemeltetett Nyíregyháza helyi járatokra vonatkozó menetrendi naptár 2017/2018. évi menetrendi időszakra A nyári időszámítás 2018. március 25-től október

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, január 18.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály. Ózd, január 18. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. között 2017. január 1-től 2021. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd,

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Népjóléti Iroda Ikt.szám: 20.049/2015. Javaslat Salgótarján megyei jogú város helyi közösségi autóbusz-közlekedésének biztosítását célzó közszolgáltatási

Részletesebben

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés)

3. (vasúti személyszállítás, (helyi közúti és kötöttpályás közlekedés) Az utazási költségtérítést, az arra való jogosultság megállapításának, igazolásának módját több jogszabály együttesen határozza meg. Az alábbiak az igénybe vett közlekedési mód - közforgalmú személyszállítás

Részletesebben

Közlekedésüzemvitel-ellátó

Közlekedésüzemvitel-ellátó A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány

Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér Módosító indítvány Nagy Sándor Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Képviselő 6720 Szeged, Széchenyi tér 10-11. Módosító indítvány Tisztelt Közgyűlés! A 2013. december 20-i ülés napirendjének 13. pontjában szerepel a Tömegközlekedési

Részletesebben

I. Teljes árú menetdíjak. A teljes árú menetdíjak megállapítása a menetrendi kilométerek alapulvételével képzett díjszabási kilométerekből történik.

I. Teljes árú menetdíjak. A teljes árú menetdíjak megállapítása a menetrendi kilométerek alapulvételével képzett díjszabási kilométerekből történik. DÍJSZABÁSI TÁJÉKOZTATÓ A KUNSÁG VOLÁN ZRT. MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOK HATÓSÁGI DÍJAIRÓL ÉS KEDVEZMÉNYEIRŐL ÉRVÉNYES 2010. JÚLIUS 1-TŐL I. Teljes árú menetdíjak A teljes

Részletesebben

I. Teljes árú menetdíjak. A teljes árú menetdíjak megállapítása a menetrendi kilométerek alapulvételével képzett díjszabási kilométerekből történik.

I. Teljes árú menetdíjak. A teljes árú menetdíjak megállapítása a menetrendi kilométerek alapulvételével képzett díjszabási kilométerekből történik. DÍJSZABÁSI TÁJÉKOZTATÓ A MENETREND SZERINTI BELFÖLDI TÁVOLSÁGI (HELYKÖZI) AUTÓBUSZJÁRATOKHATÓSÁGI DÍJAIRÓL ÉS KEDVEZMÉNYEIRŐL ÉRVÉNYES 2012. ÁPRILIS 1-TŐL I. Teljes árú menetdíjak A teljes árú menetdíjak

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE Az Önkormányzat hivatalos lapja

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE Az Önkormányzat hivatalos lapja LI. évfolyam 18. szám 2010. december 16. SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE Az Önkormányzat hivatalos lapja TARTALOM ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK 64/2010.(XII.16.) önkormányzati rendelet a helyi

Részletesebben

VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA. Érvényes: 2014. január 31-től

VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA. Érvényes: 2014. január 31-től 168 2. sz. M E L L É K L E T a VÉRTES VOLÁN Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ KIEGÉSZÍTÉSE

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ KIEGÉSZÍTÉSE KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ KIEGÉSZÍTÉSE a 2007. évi fogyasztói árkiegészítés 07152. számú szolgáltatáscsoportos részletezettségű éves összesítő bevallásához, valamint a fogyasztói árkiegészítés 07215. számú szolgáltatáscsoportos

Részletesebben

HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA

HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA 2. sz. melléklet HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA Tartalomjegyzék Általános határozmányok... 2 1. Menetdíjak megállapításának általános szabályai... 2 2. Utazási igazolványokra vonatkozó közös szabályok...

Részletesebben

1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon

1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a pápai, várpalotai, zirci és balatonfűzfői városi (helyi) autóbuszjáratokon 2/3. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Veszprém megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Pápa, Várpalota, Zirc, Balatonfűzfő, Veszprém, Balatonfüred, Ajka) 1. A menetjegyek

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZLEKEDÉS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA KÖZLEKEDÉS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK KÖZLEKEDÉS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. feladat 1 pont (Feleletválasztás) Témakör: Közlekedési földrajz, A vasúti közlekedés: Legyen képes bemutatni Magyarország vasúthálózatát,

Részletesebben

Utazási Tájékoztató Érvényes: 2008. január 1-től

Utazási Tájékoztató Érvényes: 2008. január 1-től Utazási Tájékoztató Érvényes: 2008. január 1-től 3 Szolgáltatói nyilatkozat Az MVK Zrt. közúti közforgalmú autóbusz és villamos közlekedéséről Közszolgáltatási szerződés alapján közforgalmú személyszállítási

Részletesebben

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár)

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 2/1. sz. melléklet A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Győr-Moson-Sopron megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár) 1. A menetjegyek és bérletek fajtái

Részletesebben

2. sz. M E L L É K L E T VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA

2. sz. M E L L É K L E T VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA 218 2. sz. M E L L É K L E T a VOLÁNBUSZ Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához VÁROSI (HELYI) AUTÓBUSZJÁRATOK

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2013. november 28.

J A V A S L A T. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ózd, 2013. november 28. J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata és a BORSOD VOLÁN Zrt. között 2013. július 1-től 2016. december 31-ig érvényben lévő közszolgáltatási szerződés módosítására Ózd, 2013. november 28. Előterjesztő:

Részletesebben

Bük Város Önkormányzatának 1/1991. (II.18.) sz. rendelete a menetrendszerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról

Bük Város Önkormányzatának 1/1991. (II.18.) sz. rendelete a menetrendszerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról Bük Város Önkormányzatának 1/1991. (II.18.) sz. rendelete a menetrendszerinti helyi tömegközlekedési díjak megállapításáról A Képviselő-testület az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII.tv. 7.

Részletesebben

K E D V E S U T A S A I N K!

K E D V E S U T A S A I N K! 1 K E D V E S U T A S A I N K! Az előző évhez hasonlóan ismételten kiadásra kerül Ózd város autóbusz közlekedésének menetrendi tájékoztatója. A helyközi járatok kivonatos menetrendjénél csak a közvetlen

Részletesebben

Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Újszász, Mezőtúr

Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Újszász, Mezőtúr 2. sz. M E L L É K L E T A közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat,

Részletesebben

Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Újszász, Mezőtúr

Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat, Bátonyterenye Jászberény, Karcag, Tiszafüred, Újszász, Mezőtúr 1 1. sz. M E L L É K L E T A közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához Eger, Gyöngyös, Hatvan Salgótarján, Balassagyarmat,

Részletesebben

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról

Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2011. (XII. 23.) önkormányzati rendelete a helyi autóbusz közösségi közlekedés díjáról 2 Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az árak megállapításáról

Részletesebben

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár)

A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár) A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a Vas megyében közlekedő városi (helyi) autóbuszjáratokon (Szombathely, Körmend, Sárvár) 2/2. sz. melléklet 1. A menetjegyek és bérletek fajtái és díjai a szombathelyi

Részletesebben

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet

A MENETREND SZERINTI HELYI AUTÓBUSZJÁRATOK DÍJSZABÁSA SZOLNOK VÁROSBAN 2.1. számú melléklet I. Díjtételek A díjtételek és a pótdíjak az önkormányzat vonatkozó határozata alapján külön kerülnek meghirdetésre. II. Utazási kedvezmények Az utazási kedvezményeket az üzletszabályzat III. fejezete tartalmazza.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Szolgáltatói nyilatkozat 4-8 Utazási feltételek 9-29 Évfordulók az MVK ZRt történetében 30. Autóbuszmenetrendek

Tartalomjegyzék. Szolgáltatói nyilatkozat 4-8 Utazási feltételek 9-29 Évfordulók az MVK ZRt történetében 30. Autóbuszmenetrendek Tartalomjegyzék Szolgáltatói nyilatkozat 4-8 Utazási feltételek 9-29 Évfordulók az MVK ZRt történetében 30 Autóbuszmenetrendek 1-es Tiszai pu.-majális-park 31 1/A-as Tiszai pu.-berekalja 32 101-es Tiszai

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2011. (III. 16.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 5/2011. (III. 16.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 5/2011. (III. 16.) önkormányzati rendelete a közösségi közlekedési szolgáltatások ellátásának alapvető feltételeiről szóló 45/2008. (XII.22.) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások

Nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások illetve 80 %-os vagy azt meghaladó mértékű egészségkárosodást szenvedett és nyugellátást, baleseti nyugellátást részére nem állapítottak meg (R. 1. 1. bekezdés). A 25. életév betöltése után is igényelhető,

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

1. Menetdíjak megállapításának általános szabályai

1. Menetdíjak megállapításának általános szabályai 97 1. sz. M E L L É K L E T Az ÉNYKK Zrt. közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó Üzletszabályzatához ORSZÁGOS, REGIONÁLIS ÉS ELŐVÁROSI

Részletesebben

Általános rendelkezés 1.

Általános rendelkezés 1. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2007. (I.25.) számú rendelete a helyi menetrend szerinti autóbuszjáratok, az iskolák, tanintézetek által rendelt helyi autóbusz különjáratok

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2006 (XI.28.) KGY. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2006 (XI.28.) KGY. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 42/2006 (XI.28.) KGY r e n d e l e t e A helyi autóbusz közlekedés díjainak megállapításáról szóló 70/2000. (2001.I.1.) KGY rendelet módosításáról A Közgyűlés

Részletesebben

Nyíregyháza helyi közlekedés díjai január 1-től. I. Fejezet Általános határozmányok

Nyíregyháza helyi közlekedés díjai január 1-től. I. Fejezet Általános határozmányok 5. sz. melléklet Nyíregyháza helyi közlekedés díjai 2017. január 1-től I. Fejezet Általános határozmányok 1. Menetdíjak megállapításának általános szabályai 1.1. Menetdíjak megállapítása A menetrend szerinti

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl

Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 11/2002. (VIII. 30.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Képviselıtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl

Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e. a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 12/2002. (VIII.28.) r e n d e l e t e a helyi autóbusz-közlekedésrıl Csorvás Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése 38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul

Részletesebben

Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének utazási feltételei (Érvényes: 2012. április 1-jétől)

Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének utazási feltételei (Érvényes: 2012. április 1-jétől) Kecskemét helyi autóbusz-közlekedésének utazási feltételei (Érvényes: 2012. április 1-jétől) 1. Általános tudnivalók A Polgári Törvénykönyv 216. (1) bekezdése értelmében a Személyszállítási szerződés az

Részletesebben

Rend és rendetlenség III. Rend és rendetlenség az időben

Rend és rendetlenség III. Rend és rendetlenség az időben SZKC 104_15 Rend és rendetlenség III. Rend és rendetlenség az időben tanulói REND ÉS RENDETLENSÉG III. 4. évfolyam 81 Diákmelléklet D1 Budapesti térképrészletek 82 szociális, életviteli és környezeti kompetenciák

Részletesebben

Melléklet. 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez. a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés

Melléklet. 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez. a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés Melléklet 9. számú melléklet a Közszolgáltatási Szerződéshez a belföldi közforgalmú menetrend szerinti helyközi (távolsági) autóbuszközlekedés legmagasabb díjairól 1 Tartalom 1. A belföldi helyközi (távolsági)

Részletesebben

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság

Pontrendszer. 1. A családon belül az egy főre jutó nettó jövedelem. 2. Az állandó lakhely és az Egyetem közötti távolság Pontrendszer A hatályos magyar törvények értelmében a szociális támogatásokat a Diákjóléti Bizottság által meghatározott pontrendszer szerint kell elbírálni. MINDENKINEK KELL ÖNKORMÁNYZATI IGAZOLÁS 1.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. november 25-i ülésére Tárgy: A menetrend szerinti helyi járatú autóbusz közlekedés szolgáltatási díjairól szóló 39/2001.(XII.31.)

Részletesebben