Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk"

Átírás

1 2016. április 7. Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add áldásod nékünk! Őrizz meg e napon minden veszélytől minket, Ne engedd, hogy a bűn elszakítson Tőled! Bűnbánó szívvel most Eléd borulunk, Irgalmas Jézusunk, Hozzád fohászkodunk: Tisztítsd meg a lelkünk, hogy Téged áldjunk, Mind éjjel, mind nappal, téged imádjunk! Bocsáss meg azoknak, akik nem szeretnek, Add szent kegyelmed, hogy megismerjenek! Téged engesztelünk, dicsérünk és szeretünk, Fájdalmas Jézusunk, irgalmazz nekünk! Ámen. 1

2 Szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Imádkozzuk el háromszor az Üdvözlégyet úgy, ahogy Erzsébet asszony is imádkozta: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja és a mi Anyánk is, Imádkozzál érettünk bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen 2

3 Fájó szívvel gyújtsunk mécsest, és ezek az apró lángok emlékeztessenek minket a március 15-én elhunyt Sári nénire, és az áprilisban mennyei születésnapot ünneplő, Szent II. János Pál pápára, Erzsébet asszonyra, Ágnesra, Sándorra, Sárikára és Gyulára. A te föltámadásodon, Krisztus, ég és föld ujjong (Liturgia Horarum) Igen, megtörtént a csoda: Jézus feltámadott! A halál felett is Győzelmet aratott, Alleluja! Alleluja! Ilyen ujjongó örömmel köszöntsük XVI. Benedek pápát, aki 16-án ünnepli 89. születésnapját, és köszöntsük Ferenc pápát, aki 23-án névnapját ünnepli. ÉNEKELJÜNK: Áldjon meg téged az Úr! Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr, az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád és adjon békét tenéked! II. János Pál pápa április 30-án, húsvét második vasárnapján avatta szentté Faustyna nővért. Ekkor hirdette ki a pápa a világ számára az Isteni Irgalmasság ünnepét is. Az ünnep nemcsak egy nap, melyen Istent különösképpen tiszteljük irgalmasságának titkában, hanem állandó kegyelem forrása minden ember számára: Azt kívánom mondta Jézus hogy az Irgalmasság ünnepe menedék és menekvés legyen minden lélek, de főleg a szegény bűnösök részére. (Napló 699). - Imádkozzunk azért, hogy az Irgalmasság Rendkívüli Jubileumi Szentév minden hívő számára az isteni irgalmassággal való találkozás alkalma legyen. A Jubileum az Atya közelségének élénk megtapasztalásává váljon, aki szinte érinteni akar gyengéd kezével, hogy minden hívő lélek hite új erőre kapjon, és így a tanúságtétel egyre hatékonyabb legyen. Adja a jó Isten, hogy mindezt meghozza számunkra is, májusi zarándoklatunk a Szent Kapuhoz. Imádkozzunk együtt: Örökké irgalmas Istenünk, te lángra lobbantod a neked szentelt nép hitét, amikor évről évre visszatér Húsvét ünnepe. Növeld kegyelmedet, amelyet megadtál nekünk. Add, hogy méltóképpen megértsük, milyen csodálatos, hogy megtisztultunk a keresztvíz által, újjászülettünk a Szentlélekből, és elnyertük a megváltást Krisztus vére árán. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 3

4 Április 4-én ünnepeltük Urunk születésének hírüladását Gyümölcsoltó Boldogasszonyt. Ezen a napon A föld és a menny a Te»igen«-edre vár, ó legtisztább Szűz. Szent Bernát szavai ezek, híres, szép szavak. Várják igen -edet, Mária.. És itt van Mária válasza melyet egy édesanya ad, íme, egy fiatal asszony válasza: egy igen, mely egész életre szól. Szűzanyánk, kérve kérünk, vedd pártfogásodba imáinkat, és terjeszd Szent Fiad elé: Imádkozzunk a április 2-án elhunyt Szent II. János Pál pápáért, az ápr. 11-én elhunyt Erzsébet asszonyért, a ápr. 3-án elhunyt Ágnesért, a április 18-án elhunyt 14 éves kisfiúért, Sándorért, a áprilisában elhunyt Sárikáért és az április 26-án elhunyt Gyuláért. Imádkozzunk imatársunk keresztmamájáért, Sári néniért, aki március 15-én tért az Atyai házba. Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!, és hogy a jó Isten akaratát mindig el tudjuk fogadni. - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, akiket betegségük akadályoz abban, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, Béláért, Erzsikéért, aki 29-től gyógykezelés miatt kb. 10 napig kórházban van. - Imádkozzunk imatársunkért, Magdiért, akit ebben a hónapban műtenek. Bízunk abban, hogy a Szűzanyával eltöltött egy hónap, az Édesanyai beszélgetések, együtt elmondott imák, a könnyek és a félelmek, Magdi hitének erősödését, megszilárdulását eredményezték. Kérjük a Szűzanyát, maradjon Magdival, fogja a kezét, az orvosok, az ápolók kezeit, hogy minden baj nélkül, mielőbb túl legyen a műtéten. - Imádkozzunk Fülöp Zsuzsannáért, aki súlyos gerincműtét előtt áll, május 10-én reggel kerül rá a sor. (Satya) - Imádkozzunk Imréért, aki rákos beteg, hogy a műtét sikerüljön, és jó eredményt hozzon. Testi gyógyulása hozza meg lelki gyógyulását is, és feltétel nélküli közeledését a jó Istenhez. - Imádkozzunk Adriennért, aki 12-én komoly műtéten esik át, hogy a baj, a szenvedés mindig közelebb vigye a jó Istenhez. Kérjük a kegyelmet Adrienn részére, hogy az orvosok és ápolók odaadó munkája és az ő hite, meggyógyíthassa. 4

5 - Imádkozzunk Balázsért, aki otthon van lélegeztető gépen, komában. A szülők nagyon bíznak benne, hogy felébred. Legyünk segítségükre imáinkkal. - Imádkozzunk továbbra is Ili testi, lelki gyógyulásáért. Ili elrontott szemét nagycsütörtökön megműtötték. Egyelőre most sem lát. Az orvos bíztatja, de a látóidegei nagyon gyengék. Testvére Mária vele szenved. Imádkozzunk mindkettőjükért. Ajánljuk Ili szemét boldog Batthyány-Strattmann László gyógyító kezeibe, mert hisszük, hogy Ő talál megoldást a javulásra. - Imádkozzunk imatársunk Marika sógornőjéért, Nóráért, aki visszakapta őssejtjeit. Türelmesen, jókedvűen viseli a helyzetét és már otthonában gyógyul, erősödik. Nem győzünk hálát adni a Szentháromságos Istennek, és köszönetet mondani mindnyájatoknak a közbenjáró imákért, írja Pista és Nóra. - Imádkozzunk Juditért, hogy a kapott megpróbáltatásokat Istennek tetszően tudja elfogadni, elviselni, megoldani. Megkapja a teljes önátadás kegyelmét. Irgalmazzon neki a jó Isten, és segítse irgalmasnak lenni - Imádkozzunk Mónikáért, hogy élete nagy problémájával tudjon a jó Istenhez fordulni, higgyen abban, hogy élete elrontott lépéseinek jóra fordulását csak a jó Istentől kérheti, és csak Tőle várhatja. Imáinkkal segítsük ebben Mónikát, nagy szüksége van rá. - Imádkozzunk továbbra is a háromgyermekes édesapáért, Tamásért, hogy a Jóisten mutasson neki utat, és kapja meg a kegyelmet, hogy meghallja, észrevegye és kövesse a Jóisten által kijelölt utat. - Imádkozzunk továbbra is Melindáért és Ritáért, hogy életük rendeződjék. - Imádkozzunk Levente, Imre, családtagok és az emberiség megtéréséért, és azokért, akik a jó Istent teljesen kizárták életükből. - Imádkozzunk, hogy a családokban béke legyen. - Imádkozzunk magunkért és egymásért. - Imádkozzunk a honlapunkat olvasó testvéreinkért és a velünk imádkozókért. - Imádkozzunk, azokért, akikért senki nem imádkozik. - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Imádkozzunk a Mária Rádió megújulásáért. - Imádkozzunk ma egy olyan emberért, aki nem hisz a feltámadásban és az örök életben. Adja meg neki Isten a hit ajándékát! (EVMN ) Imádkozzunk együtt Szent József oltalmáért: Jóságos Szent József! Oltalmazd családunkat, közösségünket: segíts, hogy Istennek mindenkor tetszésére legyünk. Te mindent kérhetsz számunkra, hiszen Jézusnak nevelőatyja vagy. Esdj ki mindnyájunknak igazi istenfélelmet, élő hitet, hűséget, világos és tiszta lelkiismeretet, természetes alázatosságot, nagy szeretetet Isten és minden felebarátunk iránt. Könyörögj érettünk, hogy 5

6 egyre tökéletesebben éljünk, a bizalom útján haladjunk és soha el ne lanyhuljunk. Járj közben értünk, hogy Isten minket is szentekké tehessen! Védelmezz bennünket, hordozd testi-lelki ügyeinket, ajánlj mindnyájunkat Jézus és Mária Szívének. Ámen. - Imádkozzunk Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz, kérjük közbenjárását az egészségügyért, az orvosokért és ápolókért, hogy az ő életére, ember és betegszeretetére mindig követendő példaként tekintsenek. - Imádkozzunk azért, hogy a Szentlélek megvilágosítsa valamennyi testvérünket, akik a Szeretetlángnak bármilyen minőségben, pozícióban elkötelezték magunkat, hogy hitelesen ismertessék meg minden Szeretetlánghoz tartozó és Szeretetláng iránt érdeklődő testvérünkkel a Szeretetláng GYÖKEREIT. Nem hiteles, hogy többen, többféleképpen ismerjék Szeretetlángunk gyökereit, vagy éppen egy tévesen kapott információt tényként adjanak tovább. Tolvajné Irén, mozgalmunk vezetője 2011-ben, május 28-án az Országos Szeretetláng Találkozón pontosan ismertette, hogy honnan és hogyan indult a Szeretetláng, sajnos ez a hanganyag nem került a mozgalom honlapjára. Mindannyiunknak feladata és kötelessége ennek tudatában, továbbadni a Szeretetláng Gyökereit, ezt várja tőlünk a Szűzanya és Erzsébet asszony is. Ha ellenkezőt hallunk, merjünk kiállni az igazság mellett, megemlékezve Izeli János, Izeli József atyákról és azokról a testvérekről, akik a két atyát követve a 80-as években hitükkel példát mutattak, hittek abban, hogy amit tesznek az jó, még akkor is, ha semmiféle külső támogatást nem kaptak. Tették a dolgukat türelemmel a Szűzanya áldásával, nem adták fel. Nekik köszönhetjük, hogy most van SZERETETLÁNG. Adjunk hálát értük. Kérjük a mindenkori kegyelmet, hogy a helyes úton járjunk! - Imádkozzunk azért is, hogy a Szentlélek megvilágosítsa a püspököket, papokat, hogy felismerjék, hogy a Szeretetláng, maga, Jézus Krisztus. Egy olyan kegyelmi kiáradás, amely a túláradó kegyelemmel legyőzi a bűnt, megvakítja a Sátánt. Fogadják szívükbe a hazánkból, Magyarországról induló Szeretetlángot, és engedjék, hogy hazánkban is futótűzként terjedjen, ahogy a Szűzanya ezt kérte, és ígérte, amennyiben segítségére sietnek, sietünk. Ne hátráltassák, hanem segítsék az engesztelni vágyó imacsoportok megalakulását. - Imádkozzunk a Szeretetláng terjedéséért, imacsoportok alakulásáért. - Imádkozzunk Erzsébet asszonyhoz, kérjük, vegye pártfogásába súlyos betegeinket, járjon közbe az ő testi, lelki gyógyulásukért. Kérjük, közbenjárását Imacsoportunkért, hogy kitartsunk amellett a Szeretetláng mellett, amelyet az Úr Jézus és a Szűzanya neki mutattak. 6

7 - Imádkozzunk Kerkai Jenő atya boldoggá avatásáért. Kérjük, közbenjárásával segítse nemzetünket, segítse újjáépíteni Krisztust a lelkekben, újjáépíteni az élet minden területét az Ő szellemében. - Imádkozzunk Egyházunk egységéért, a Keresztények egységéért, a Szeretetláng egységéért és Európa és a világ békéjéért. - Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN ) Emlékezzünk meg Parádi Gyula atyáról, nyugalmazott ferencvárosi plébánosról, akit az Úr március 28-án haza hívott. Gyula atya a Ferencvárosi Club szurkolója szilárd oszlop volt, akit a XX. századi történelem szennyes folyama, nemhogy megrengetni, de bemocskolni se tudott. Lánglelkűen szerette a nemzetét, mindenkinek példát adva a tiszta hazaszeretetből, nála akkor is zengett a Székely himnusz, amikor az még a tiltott dalok között volt és a szószékről a hit igazságai mellett a nemzeti igazságokat és együvé tartozást is hirdette. Hittanórákon is a katekizmus mellett talált arra is időt, hogy a gyerekek megismerjék a magyar történelem, akkori elhallgatott igazságait, Trianon, 56 és a rab bíboros Mindszenty történetét és persze a Fradi történelmét is. Számára a Fradi tényleg a nemzet csapata volt, szeretete a Club iránt nem a játéknak, a sikereknek, netán a hangulatnak szólt, hanem valaminek, amit az Ő és a régiek szemében a Fradi képviselt itthon és a határokon túl. Szerette a nemzetét, ezért szerette a Fradit a magasban. Ő avatott be a Fradi titkos, rejtett történetébe, eszményeibe, szimbólumaiba. Ő tanította meg, hogy mit jelent, hogy a Fradi a nemzet csapata, miért van ott a 3 E a címerben, milyen a Fradista kézfogás és hogy hogyan rabolták el a kommunisták csapatunk játékosait. Elhunyt barátja végakaratának megfelelően ő mondta a szentbeszédet László atya temetésén és még fiatal papként ő temette el a Fradi első világsztárját Schlosser Imrét. Az akkori hatalom kicsinyes kereszténygyűlöletét mutatta, hogy az elkészült fényképről levágták, így a Képes Sportba már csak a reverendája sarka került be. Zsarolhatatlansága, szilárdsága nemcsak itthon keltett feltűnést, az örök példakép, az esztergomi szeminárium kispapjaként megismert Mindszenty József eszményeit követte. Ezért választották ki Rómában és szentelték titokban, feltételesen püspökké, hogyha a kommunista hatalom letartoztatná az összes püspököt, akkor is legyen, aki papot szentel. Sem ezzel, sem 56-os tetteivel nem kérkedett a rendszerváltás után sem, ahogy az általa annyira szeretett fiatalokat se valami sekélyes bratyizással, hanem tartással, erkölcsi mércével és értékrenddel, ugyanakkor humorral, példamutatással és odafigyeléssel nyerte meg. A jövő reménységei voltak neki a gyerekek és mindenkibe belelátott valamit, amit a gyerek és talán még a szülei sem, kibe a zenei tanulmányokat, kibe a ferences diákot 7

8 Köszönjük meg Gyula atyát, adjunk hálát, hogy ilyen papunk volt, még akkor is, ha csak most ismerhettük meg. Életével most is példát mutat, tartást sugall, még azt is megszeretteti velünk, amit esetleg eddig nem szerettünk. Nyugodjék békében! Drága Gyula atya! Istennel voltál itt a földi életben, most már Isten van Veled odaát! Járj közben forrón szeretett nemzetedért! Forrás: Elhunyt Parádi Gyula atya ÉNEKELJÜNK: Hazánk Nagyasszonya, aki tisztel Téged. Nehéz időket él a Te Magyar néped Hiszünk egy jobb sorsban és szeretünk Téged, Könnyező imánkból csokrot nyújtunk Néked. Semmi más nem maradt, csak szent segítséged Ezért könyörög mostan hű Magyar néped. Mária, Mária te légy a Magyarnak mindenkor segítő Asszonya! Hazánk Nagyasszonya, hontalan reménye, Árva nép gyámola, éjszakának fénye! Hiszünk egy jobb sorsban és szeretünk Téged, Könnyező imánkból csokrot nyújtunk Néked Semmi más nem maradt csak szent segítséged Ezért könyörög mostan hű Magyar néped. Mária, Mária te légy a Magyarnak mindenkor segítő Asszonya! Hazánk Nagyasszonya, nem féltjük országunk, Hiszen Neked adta első szent királyunk. Ameddig velünk vagy, jöhet vészek vésze, Erős lesz e nép, ha Te leszel vezére. Semmi más nem maradt csak szent segítséged Ezért könyörög mostan, hű Magyar néped. Mária, Mária Te légy a Magyarnak mindenkor segítő Asszonya! - Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. ÉDES JÉZUS, TÖRTÉNJEN MINDEN A TE AKARATOD SZERINT! Imádkozzunk Ferenc pápa homíliáiban elénk imádkozott szándékokra és fogadjuk szívünkbe tanításait. - Szűz Mária adja meg nekünk azt a hívő bizonyosságot, hogy életutunk minden megszenvedett lépése, a húsvét fényével megvilágítva, áldássá és örömmé válik számunkra és mások számára, különösen azoknak, akik az önzés és a közöny miatt szenvednek. ( KURIR). Szólítsuk meg tehát hittel és áhítattal Máriát a Mennynek királyné asszonya kezdetű imádsággal. 8

9 ÉNEKELJÜNK: Mennynek Királyné asszonya, Örülj, szép Szűz, Alleluja! Mert kit méhedben hordozni méltó voltál, Alleluja! Amint megmondotta vala, Föltámadott, Alleluja! Imádd Istent hogy lemossa bűneinket, Alleluja! Örülj és örvendezz, Szűz Mária, alleluja! Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja! Kápolnánk fennmaradásáért kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. "Adjatok hálát mindenért!" bíztat minket szent Pál, mert a keresztény öröm egyik legfontosabb útja a hálaadás, a dicsőítés. Édes Jézus, a köszönet, a hálaadás, a dicsőítés, a szeretet és az öröm tölti el szíveinket azért a sok jóért, amelyben Szent Szűzanyánkkal bőkezűen megajándékoztok minket. - Köszönjük meg, hogy a mentálisan beteg Judit, megfelelő gyógyszert kapott, így a teljes összeomlást sikerült kivédeni. Imádkozzunk továbbra is testi, lelki gyógyulásáért. - Adjunk hálát a jó Istennek, hogy Erika, aki nagy fia után örömmel vállalta a babát, nagycsütörtökön hajnalban egészségesen világra hozhatta kicsi lányát, Hannát. Mindketten jól vannak. Köszönik imáinkat, amelyek meghallgatásra találtak. 9

10 - Adjunk hálát, hogy Ágnes, akiért márciusban imádkoztunk, akinek a tüdeje volt beteg és nem tudták megállapítani, hogy mi a betegsége, meggyógyult. Istennek hála, jól van. - Hálát adunk, és továbbra is Imádkozunk Lászlóért, aki sikeresen túl van a csípő műtéten, nincsenek fájdalmai és otthonában gyógyul. - Márciusi imaóránk napján történt egy imatársunkkal: Megosztom Veletek, ami velem történt. Részt veszek a mindennapok lelkigyakorlatán, ennek a hétnek a témája a szenvedés. Csütörtök reggel nagyon erős migrénes fejfájásra ébredtem, nem maradt meg bennem a víz és a gyógyszer sem. Bementem a munkahelyemre, de haza kellett jönnöm, mert munkaképtelen voltam. Akartam küldeni egy sms-t, hogy nem tudok menni, de arra gondoltam, hogy ha beülök a kápolnába, amíg ti imádkoztok, addig is gyógyulok, és az Oltáriszentséggel történő áldás is segíteni fog. Elhatározásomat tett követte. Már akkor csökkent egy kicsit a fejfájásom, amikor beléptem a kápolnába. Elég szétszórt is voltam, mindenem többször leesett, de egyre jobban be tudtam kapcsolódni az imába. A szentmise végére teljesen meggyógyultam. Hála Jézusnak és a Szűzanyának! (Azért vártam pár napot ennek a levélnek a megírásával, mert szerettem volna tudni, valóban meggyógyultam-e. Valóban meggyógyultam!) Nagy örömet okozott és reményt adott nekem Olgi imáinak meghallgatása is. Szeretettel és hálával: - Hálát adunk Ferenc pápáért, az Ő tanításaiért, amelyek a szívünk, lelkünk mélyéig hatnak. ISTENNEK ÉS A SZŰZANYÁNAK LEGYEN HÁLA, MINDENÉRT! Házi feladatul imádkozzunk továbbra is kitartóan és kérjük Erzsébet asszony közbenjáró imáit az októberben súlyos balesetet szenvedett és azóta kómában fekvő Balázs gyógyulásáért valamint, az imameghallgatás kegyelmét! Imádkozzunk együtt, hogy elindulhasson Erzsébet asszony boldoggá avatása: Istenünk, Te Irántad való lángoló szeretettel ajándékoztad meg Erzsébet asszonyt. Ez tette őt méltóvá arra, hogy Szűz Mária szeplőtelen Szívének Szeretetlángját általa ismerje meg a világ. Buzgóságának forrása az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus volt, Akit szívébe fogadott és 10

11 naponta odaadóan imádott. Az örök élet Kenyerével betelve az ima, a böjt, az áldozat, a bűnbánat és az engesztelés által mutatott példát a megszentelődésre és a lelkek megmentésére. Add, Urunk, hogy követhessük őt az erények gyakorlásában, s ha ez szándékoddal megegyezik, add, hogy mielőbb oltárainkon tisztelhessük őt! Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján! Ámen. - Továbbra is imádkozzunk naponta Ferenc pápáért, a már kiosztott imalapról, valamint - Kápolnánk fennmaradásáért a Most segíts meg Mária és a Szent Mihály arkangyal imákat imádkozva. A Szűzanya nagyon kéri azokat a lelkeket, akik naponta, vagy legalább egyszer egy héten szentáldozáshoz járulnak, hozzanak életáldozatot Isten dicsőségére és a lelkek megmentésére, hogy azok el ne kárhozzanak, hanem legalább végső órájukban elnyerhessék az örök üdvösség kegyelmét. A felajánlást komoly, tiszta szándékkal és alázatos lelkülettel kell tenni. Minden ima, jótett, szenvedés és tisztaszándékú munka nagy értékkel bír, mert mindez Krisztus Szent Vérével és Kínszenvedésével van felajánlva. Felajánlásunkat mielőbb tegyük meg és időnként újítsuk is meg! Azok a Testvérek, akik imaóráinkon most vesznek részt először, különös figyelemmel hallgassák meg a Szűzanya öt ígéretét, amelyet az életáldozatot hozóknak tett: 1. Nevük be lesz írva Jézus szeretettől lángoló és Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe. 2. Jézus érdemeivel egyesített önátadásuk által sok lelket mentenek meg a kárhozattól. Áldozataik érdeme kiterjed a világ végéig élő lelkek számára. 3. Családtagjaik közül senki nem kárhozik el, még akkor sem, ha a külső látszat ezt mutatná is, mert mielőtt lelkük testükből kiröppenne, megkapják lelkük mélyén a tökéletes bánat kegyelmét. 4. Életfelajánlásuk napján az esetleg a tisztítótűzben lévő családtagjaik kiszabadulnak. 5. Haláluk óráján mellettük állok, és tisztítótűz nélkül viszem lelküket a dicsőséges Szentháromság elé, ahol az Úr által készített hajlékban Velem együtt fognak vég nélkül örvendeni. Akinek a szívét megérintette a Szűzanya kérése, és életfelajánlást szeretne tenni, álljon fel, hogy az égő mécsest átadhassam. 11

12 Mi, akik már életünket felajánlottuk, megújítjuk azt, és így felállva együtt imádkozunk a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. Három testvérünk kérte imacsoportunkhoz tartozásának megerősítését. Mihály atya átadja az Emléklapot Erzsikének, Magdolnának, és S. Magdolnának. A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk! Imádkozzatok! Imádkozzatok! 12

13 Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben volt plébánosunk, Brückner Ákos Előd atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Mellékeltünk egy imafüzetet és a Szeretetláng Szűzanya mozaik képének történetét. Énekeljük el közösen a Búcsúztató éneket, mert a Zarándok Szeretetláng Szűzanya Magditól búcsúzik. Dallama: Gyászbaborult Isten Csillagvára. Ho. 67/B. - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! - Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. 13

14 - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! Magdi átadja a Zarándok Szűzanya megszentelt képét Mónikának, aki meghívta otthonába a Szeretetláng szellemében, Ima, Áldozat, Vezeklés és Engesztelés céljából. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Ámen. 14

15 Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzuk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. (Alleluja!) Amely minden gyönyörűséggel teljes. (Alleluja!) Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen. A könyörgés végeztével Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. SZENTSÉGI ÁLDÁS után ÉNEKELJÜK: Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. SZENTSÉG ELTÉTEL 15

16 Az Érd Ófalu- i hagyományt megőrizve, ezzel emlékezve néhai Izeli János atyára, aki Erzsébet asszony lelki vezetője volt, és aki a Szeretetláng Lelki Naplót összeállította, valamint a köztünk élő Izeli József atyára, aki jelenleg is mindent megtesz a Szeretetláng terjedéséért, imádkozzunk együtt: Szeretet Anyja és Királynője, Te mindenki Anyja vagy, Leborulva kérünk, járj közbe értünk Szent Fiadnál! Esdekeld ki nekünk a szeretet kegyelmét, hogy minden ember szívében a Szeretet lángja uralkodjék, a gyűlölet lángja felett. Szeretet Anyja és Királynője, hallgasd meg kérésünket! Ámen. 3 Üdvözlégy, 1 Dicsőség ÉNEKELJÜNK: Ne bocsáss el bennünket, Anyánk áldás nélkül. Szeplőtelen Szűzanyánk légy vezérünk nékünk. Anyai szemeddel kísérj el bennünket. Ez legyen végső szavunk: Anyánk Isten veled! Szeplőtelen Szűzanyánk mi most elköszönünk. Köszönjük a kegyelmet, és hogy itt lehettünk. Anyai szíveddel ölelj fel bennünket, Ez legyen megnyugvásunk, Anyánk Isten veled! ISTENNEK LEGYEN HÁLA! A MAI SZENTMISÉT Imatársunk elhunyt leányáért, Zitáért és elhunyt Édesanyjáért AJÁNLJUK FEL. SZENTMISE ÉNEKEI: Bevonulásra: Mária kis hajlékában, Názáretnek városában, Istenhez fohászkodik És buzgón imádkozik. Emberi nem megváltását, Óhajtja az Úr országát, Szánja bűnös voltunkat, Számkivetett sorsunkat. Felajánlásra: Ki feküdt sírban, Felkele vígan. Feltámadt Krisztus! vigadjunk! A bűnből mink is támadjunk! Felkele fényünk, Krisztus reményünk! Feltámadt Krisztus! vigadjunk! A bűnből mink is támadjunk! Áldozásra: Ó ifjak, lányok, gyermekek, Az angyal-szóból értsetek: Feltámadt Krisztus értetek, Alleluja. R: Alleluja, alleluja, alleluja. Itt áll az Úr most köztetek: - Békesség, már ne féljetek! -Én vagyok, bennem higgyetek! Alleluja. R: Ezen a szent-szent ünnepen - ujjongva csengő éneken - Urunkat áldjuk szüntelen, alleluja. R: Illő, mert ily jót tett velünk, - átadva néki hű szívünk, - Istennek hálát zengenünk, alleluja. R: 16

17 Áldás előtt imádkozzuk: Ó édes Istenem, szent házadban voltam, szívemet, lelkemet Előtted kitártam. Imádkoztam Hozzád összetett kezekkel, kérlek, ó Jézusom, tégy jót gyermekeddel! Könyörgünk jó Atyánk, add meg azt minekünk, hogy téged mindig jobban szerethessünk! Egyetlen lelkem várja őt az ég, megmenteni idő ki tudja lesz-e még? Oly rövid az élet, oly biztos a halál. Rettenetes óra, vajon hogyan talál? Megváltó Jézusom, add szent kegyelmedet, add, Hogy megmentsem egyetlen lelkemet! Ámen. Kivonulásra: Győzelemről énekeljen Napkelet és napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat! Krisztus újra földre szállott, Vándorlásunk társa lett; Mert szerette a világot, Kenyérszínbe rejtezett. R: Krisztus kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: Forrassz eggyé békességben Minden népet s nemzetet! Egykor értünk testet öltött, Kisgyermekként jött közénk; A keresztfán vére ömlött Váltságunknak béreként. Most az oltár Golgotáján Újra itt a drága vér, Áldozat az Isten Bárány, Krisztus teste a kenyér. R: Krisztus kenyér 17

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Bízva abban, hogy

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. február 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Imaóránk előtt egy ünnepélyes eseményre kerül sor, ugyanis ennek a Szeretetláng Imacsoportnak van egy új Szentségtartója, Szentségmutatója, ami az oltáron látható. Nagyon egyszerű, de a lényeg, hogy Krisztus

Részletesebben

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. 2016. február 4. Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya,

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. május 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. május 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. május 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. október 3. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. augusztus 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. január 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. január 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. szeptember 1. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. június 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. október 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. július 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. december 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. december 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. január 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. január 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. március 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel; nincs hozzád hasonló senki sem! Zs. 39,6 SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. március 1. Szentségkitétel alatti ének Szent vagy Uram, szent

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. szeptember 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. augusztus 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2017. január 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2017. január 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. június 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. június 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. március 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk

Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk Fájó szívvel gyújtsunk mécsest, és ezek az apró lángok emlékeztessenek minket a májusban elhunyt Ildikóra, a júniusban elhunyt Lellére, a júliusban elhunyt Mártára, a mennyei születésnapot júliusban ünneplő

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise

URUNK BEMUTATÁSA. (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise URUNK BEMUTATÁSA (Gyertyaszentelő Boldogasszony) Ünnepi mise 1 GYÜLEKEZŐ ÉNEK (A GYERTYÁK KIOSZTÁSA ALATT) SZVU 163/7.8.10 1 Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. december 7. A Pázmány rítus szerint az OLTÁRISZENTSÉG kitétele alatti ének: Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. január 4. RÓMAI RÍTUS SZERINT Szentségkitétel alatti ének Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél

Részletesebben

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Mennyből az angyal Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban. Angyalok szózata minket is hív, ér tse meg ezt tehát minden hű szív. a kisded Jézuskát

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük.

Csorda pásztorok midőn Betlehemben /: csordát őriztek éjjel a mezőben. :/ Isten angyali jövének melléjük, /: Nagy félelemmel telik meg ő szívük. Betlehemes játék 2. Vezető: /csenget/ Gyerekek! Bejöhetnek a betlehemesek? Gyerekek: Igen!!! Mind: Adjon az Úristen szerencsés jó estét, A kicsi Jézuska neve dicsértessék. Eljöttünk, eljöttünk, Róla jó

Részletesebben

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből Imák a Nagyfigyelmeztetésre. Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből A dokumentum forrása: www.uzenetek.eu Szerző: A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus cimre. Page 1 Információ a dokumentum használatához A dokumentumot

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT 2017. FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE HÉT ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁT. A SZERETETLÁNG ÜNNEPRE VALÓ TEKINTETTEL 2017. FEBRUÁR 18-ÁN SZOMBATON A SZENT GELLÉRT

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE

RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE RÓZSAFÜZÉR-TÁRSULAT IMAFÜZETE Szent Mihály Arkangyal védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kísértése ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten. Te pedig mennyei seregek

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek

A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A liturgikus tételeket helyettesítõ énekversek A következõ részben az énekverses rendekben használható énekversciklusokat közlünk. Mindegyik ciklus hat-hat énekversbõl áll. Az elsõ hármat az istentisztelet

Részletesebben

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) Egyházmegyei Eucharisz tikus Kongresszus Vác 2013. Május 10 11. Ének és imakönyv a Váci Egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszus programjával, imádságaival

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET

HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HÚSVÉT ESTI DICSÉRET HIMNUSZ Nem bántott húsvét éjszaka az Úr öldöklı angyala. Szabaddá lettünk: elbukott a szörnyő fáraó hada. A Bárány immár Krisztusunk, ki értünk önként szenvedett. Az új kovásztalan

Részletesebben

avagy : Rozáliom királyné tisztelete.

avagy : Rozáliom királyné tisztelete. Mária Zsoltára, avagy : Rozáliom királyné tisztelete. 1. Rozáliom királynéja. 2. Oh malaszttal teljes szent Szűz. 3. Örvendetes olvasó. 4. Szent olvasót elvégeztük. 5. Őh egeknek lilioma, Pest 1857. Nyomatott

Részletesebben

A Krisztus-dicséret felépítése

A Krisztus-dicséret felépítése A Krisztus-dicséret felépítése KEZDÕÉNEK HITVALLÁS (CREDO) KEZDÉSHEZ AZ EMBERRÉ LETT ISTEN A SZENVEDÕ ÚR A FELTÁMADOTT ÚR A FELEMELTETETT ÚR EGYHÁZÁNAK URA AZ ANGYALOK URA SZÛZ MÁRIA FIA TANÚINAK URA MIATYÁNK

Részletesebben

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. Szabolcs atya - a 2010. február 2-án alakult Imacsoportunk valamennyi tagjáért, tiszteletbeli tagjáért, mindazokért, akik segítségünkre voltak és jelenleg is segítenek

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Jézus 5 mély sebéhez ima: Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

BvvgvvvvgvvvvvgvvvvgvvvvvG8vvvvhvvvvvvvhvvvvtfvvvvFhvvvvgvvv{vvvjvvvvvkvvvvvlvvvvvhvvvvkvvvvvjvvv[vvvjvvvvvvkvvvvuhvvvbvtfvvvvvvvvbbÌ

BvvgvvvvgvvvvvgvvvvgvvvvvG8vvvvhvvvvvvvhvvvvtfvvvvFhvvvvgvvv{vvvjvvvvvkvvvvvlvvvvvhvvvvkvvvvvjvvv[vvvjvvvvvvkvvvvuhvvvbvtfvvvvvvvvbbÌ Húsvétvasárnap Feltámadási körmenet Az előre meghatározott időpontban mindannyian a szentsírnál gyülekeznek, amelynek kapuja zárva van. Közben érkezik a menet, amelyet a három kenetvivő asszony vezet,

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. október 5. Az OLTÁRISZENTSÉG kitétele Ének: Vágyva jöttem színed elé 1. Vágyva jöttem színed elé e szenthelyre, Istenem, Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen.

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben