Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fájó szívvel gyújtsunk Édes Jézus Imádkozzunk"

Átírás

1 Fájó szívvel gyújtsunk mécsest, és ezek az apró lángok emlékeztessenek minket a májusban elhunyt Ildikóra, a júniusban elhunyt Lellére, a júliusban elhunyt Mártára, a mennyei születésnapot júliusban ünneplő Marikára (2014.júl.5. Emán bácsira (2014.júli.23.), Hollai Antal atyára (2014.júli.29.), Zsófikára (2016.júli éves volt.), Eszterre (2016. júli.25-én) és azokra az elhunytakra, akikért senki nem gyújt mécsest. Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN ) Bízva abban, hogy Szent Joakim és Szent Anna a Szűzanyával és a hónap Szentjeivel együtt, imáikkal támogatják kéréseinket. Imádkozzunk a mindenki által szeretett Fejérváry Ildikóért, aki május 16-án, 94. évesen hunyt el. A Szent Imre templom Karitász vezetője volt. Imádkozzunk a június 29-én meghalt 13 éves Lelléért, akit mű szívek tartottak életben. Az agyi CT sok rendbeli pusztulást mutatott ki, így az egyetlen megoldást, a transzplantációt kizárták. Lekapcsolták a műszíveket. Imádkozzunk Mártáért, aki tegnapra virradóra tért a mennyei Atyához. Imádkozzunk a július 5-én elhunyt Ocsovai Marikáért, a július 23-án elhunyt Emán bácsiért, a július 29-én elhunyt Hollai Antal atyáért, a július 17-én, 20 évesen elhunyt Zsófikáért, a július 25-én elhunyt Eszterért és valamennyi elhunytért, különösen azokért, akikért senki nem imádkozik. Adj Uram örök nyugodalmat nekik és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében, Jézus, Mária és Szent József nevében. Ámen. 1

2 - Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! - Gondoljunk azokra az Imatársainkra, és imádkozzunk értük, akik otthonukban velünk imádkoznak, de betegségük akadályozza őket, hogy köztünk lehessenek. Imádkozzunk Ildikóért, Hajnalkáért, Erzsikéért és Béláért. - Imádkozzunk tovább imatársunkért, Mónikáért, aki két műtéten esett át, sokáig volt az intenzív osztályon, és nagyon, nagyon gyengén térhetett haza egy hete. Kérjük a Szűzanyát, Segítse Mónikát a gyógyuláshoz, hogy mielőbb itt lehessen köztünk. - Imádkozzunk imatársunkért, Marikáért aki 2-3 hónapja kapott stroke-ot, lassan javul az állapota. Kedden ismét kórházba került, ahol áttétes rák miatt műtik. Marika is kéri imáinkat. Kérjük a Szűzanyát, hogy édesanyai szeretetével fogja Marika kezét és vezesse a hit útján. - Imádkozzunk tovább Andrea babáért, aki a közeljövőben műtéten esik át. - Imádkozzunk tovább imatársunk Marcsi rokonaiért, Ödönért, és a tegnap éjjel elhunyt feleségéért, Mártáért. - Imádkozzunk imatársunk Marika nagyon kedves nagynénjéért, Tamaráért, akinél hasnyálmirigy rákot diagnosztizáltak, most kezdik a chemoterápiát. - Imatársunk Zsuzsi, imáinkat kéri Juditért, egy édesanyáért, aki a lelki problémáit nem tudja feldolgozni, és távolodik a jó Istentől. Imádkozzunk érte, hogy megkaphassa a lelki béke kegyelmét, hite erősödjön és szívében, lelkében visszatérjen az őt most is szerető mennyei Atyjához. - Imádkozzunk az agydaganatos Marikáért. - Imádkozzunk tovább Diniért, akinek állapotában nincs jelentős változás. Sajnos félő, hogy a TB le fog állni a gyógyszer finanszírozásával. Imáinkat köszönik. - Imádkozzunk tovább Irénért, hogy lassú gyógyulása hozza meg Istenbe vetett hitét. - Imádkozzunk tovább a 93 évében járó Marikáért, aki jobban van, de beteg lábai miatt, a lift elkészültéig nehezen tud mozogni. - Imádkozzunk Máriáért, aki 20 éves korában betegedett meg, ma már tolókocsiban van. 52 éve viseli a szklerózis multiplex betegségét, nagy türelemmel, soha nem panaszkodva. Két gyermeket hozott a világra, unokái vannak. Most problémák merültek fel, ezért kérjük a Szűzanya közbenjárását Szent Fiánál Mária egészségi állapota miatt. Azt kérjük, állapota ne romoljon, hogy még örülhessen gyermekeinek és unokáinak. - Imádkozzunk Terézért, aki 12 éves kora óta (most 39 éves) autoimmun betegségben szenved. A támogató imák és Istenbe vetett erős hite gyógyította, az Intenzív osztályról kikerült. Istennek legyen hála! - Imádkozzunk imatársunk keresztfia László és menyasszonya Nóri boldogságáért. Imádkozzunk, hogy sose felejtsék el azt az ígéretet, amelyet az Úr Jézus előtt tesznek. 2

3 - Imádkozzunk mindazokért a szándékokért, amelyekért minden imaórán imádkozunk. - Első csütörtök van, imádkozzunk papi hivatásokért, püspökeinkért, papjainkért, egyházi vezetőinkért. Kérjük Istentől, hogy napról napra növekedjen bennük a Krisztus iránti szeretet és ebből fakadjon hivatásuk hűséges teljesítése. (EVMN ) - Kérünk Urunk, küldj munkásokat aratásodba, hogy az evangélium világosságát az apostolok lelkesedésével terjesszék az egész világon! (EVMN ) - Imádkozzunk tovább Cseh Péter atyáért. - Imádkozzunk olyan papokért, püspökökért, akik komolyan veszik a katolikus hitet. (Morlino püspök) - Varga László kaposvári megyéspüspök június 24-én, meghirdette a Jó Pásztor Imaközösséget. Mint mondta, sajnálatos módon tavaly senki sem jelentkezett az egyházmegyébe azzal a szándékkal, hogy pap szeretne lenni, idén pedig csak egy jelentkező van eddig. Ezért arra kérte mindazokat, akik elkötelezettek, és vállalják, hogy minden fizikai és lelki szenvedésüket felajánlják új papi hivatásokért, hogy imádkozzák el minden nap a megadott imát. Aki szeretne csatlakozni a Jó Pásztor Imaközösséghez, a kitett jelentkezési lapon iratkozzon fel. - Imádkozzunk azért, hogy adjon a jó Isten olyan papokat, mint Don Bosco Szent János, aki nagyon okosan foglalkozott a fiatalokkal, akiknek jutalom és megtiszteltetés volt, hogy Don Boscóval együtt lehettek ott az oltárnál. A szentmisét úgy mutatta be, hogy az tetszetős legyen az ifjúság számára. Nem csak monoton módon elmondták az imádságokat, az elejétől a végéig. Don Bosco a szentmisét vonzóvá tette számukra. Különösen érdekelte a fiatalok lelkének állapota; ő az Eucharisztiát az egyén életének a középpontjába helyezte. A szentmise központi szerepet töltött be. Hívta a fiatalokat, barátságos és szeretetteljes módon, és sokan már csak emiatt is eljöttek. Kapcsolatot épített ki velük, és a fiatalok felismerték, hogy tényleg azt akarja: boldogok legyenek, és békesség legyen a szívükben és lelkükben. Az Eucharisztia ebben központi szerepet töltött be. ( KURÍR, Gyermekszívvel Isten házában) - Ó Uram, a jó példát megadtad, kérve kérünk, adj nekünk sok olyan papot, akik Don Bosco példáját felismerik és követik, akik a szentmisét vonzóvá teszik és megszerettetik úgy az ifjúsággal, mint valamennyi hívővel és keresővel! Urunk, Istenünk, hallgasd meg hitből fakadó kéréseinket, és teljesítsd reményünket! Hisszük és reméljük, hogy ami javunkra válik, azt megadod nekünk. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 3

4 Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért, és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. Ferenc pápa mai üzenete Milyen a hangulat a közösségeitekben? Megvan az a hála, az az isteni öröm, mely eltölti szíveteket? Ha ez megvan, akkor válik valóra kívánságom, hogy ne legyenek köztetek szomorú arcok, rosszkedvű és elégedetlen emberek, hiszen a szomorú Krisztus-követés, szomorú egy Krisztus-követés figyelmeztetett Ferenc pápa. ( KURIR) Kápolnánk fennmaradásáért kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Együtt kiáltsunk az Úrhoz: Uram, tehozzád kiáltok, hallgass meg engem, figyelmezz imádságom hangjára, midőn tehozzád kiáltok: hallgass meg, Uram! Szálljon fel az én imádságom, mint a tömjénfüst a te színed elé, kezeimnek fölemelése esti áldozat gyanánt! Hallgass meg engem, Uram! Ámen. Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. "Adjatok hálát mindenért!" bíztat minket szent Pál, mert a keresztény öröm egyik legfontosabb útja a hálaadás, a dicsőítés. Édes Jézus, a köszönet, a hálaadás, a dicsőítés, a szeretet és az öröm tölti el szíveinket azért a sok jóért, amelyben Szent Szűzanyánkkal bőkezűen megajándékoztok minket. - Hálát adunk Barta Szabolcs CM atyáért, akit a Misszióstársaság Magyar Tartományának tartományfőnökének nevezték ki. Adjon meg a jó Isten és a Szűzanya minden segítséget az új feladatokhoz, a Szentlélek vezesse Szabolcs atya minden lépését. 4

5 - Adjunk hálát a 95 éves Termeczky Jenő CM atyáért, aki a lazaristák 400. jubileumi évében ünnepli pappá szentelése 70. évfordulóját.. A hálaadó rubinmisét június 23-án, Jézus Szent Szíve ünnepén mutatta be Barta Szabolcs tartományfőnök atyával Budapesten, a lazarista központi ház Szent Gellért-kápolnájában, melyen hálát adott az elmúlt hetven év kegyelmeiért és próbáiért. - Adjunk hálát, hogy a 4 hónapos Lelle baba fájdalmai megszűntek. Egy orthopédus (magánklinikán) két határozott mozdulattal helyire tette a felső csigolyáját!!! Azóta rendesen tudja mozgatni a fejét, forgolódik, és nem fáj neki! Egy hónap múlva lesz kontroll. - Adjunk hálát és imádkozzunk Zoltánért a fiatal kántorért, aki szépen javul, már nagyon várják őt a kápolnában. - Adjunk hálát Rozikáért, akiért évek óta imádkozunk, akinek több csípő műtétje volt. 1 év múlva tervezik a következő műtétet. Istennek legyen hála, az óvodás Rozika már biciklizik. - Adjunk hálát, hogy imatársunk Marika lányánál, Emesénél, aki baráti házaspár lakáshitelénél kezes volt, a végrehajtás veszélye elmúlt. A megoldási kilátások is bíztatóak. Továbbra is imádkozzunk Emese ügyéért. - Köszönjük meg az Úrnak és a Szűzanyának, hogy június 25-én Margit vezetésével megalakult Celldömölkön a Szeretetláng Imacsoport, nagy szeretettel és lelkesedéssel. Istennek legyen hála! - Imádkozzunk továbbra is a térdelve, és nyelvre áldoztatás visszatéréséért. - Az Eucharisztikus Világkongresszusra készülve ajánljuk fel, hogy nyelvre és térdelve fogadjuk az Oltáriszentséget, így kifejezve mélységes hódolatunkat. Erre a felajánlott hódolatra bíztassuk családunk tagjait, barátainkat, ismerőseinket, és azoknak a csoportoknak a tagjait, ahol mi is aktívan részt veszünk. Imádkozzunk együtt: Neked mondok áldást, amíg csak élek, * a te nevedben tárom imára kezemet. Mint dús lakomával, teljék be lelkem, * ajkam ujjong, szám dicsőít téged. Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. (Zsolt 62,) SZŰZANYÁNK kérve kérünk, add nekünk továbbra is az összetartó szeretet erejét, hatalmát és tüzét! Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindnyájunkra és az egész emberiségre most és halálunk óráján. Ámen július 6. 5

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Bízva abban, hogy

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. február 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT

HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT HÁLAADÁSRA jött össze a SZERETETLÁNG IMACSOPORT a Szent Imre Templomban 2011. június 23.-án Ákos atyának, plébánosunknak köszöntük meg Imacsoportunknak nyújtott szerető támogatását. Kedves Ákos Atya! Szeretetláng

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23.

2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. 2018. jún.10. évközi 10. vas. 23. VASÁRNAPI ÜZENET A mai evangéliumban Jézust rokonai háborodottnak tartják, a zsidók meg megszállottnak. Jézus pedig inkább nevezi családtagjának azt, aki az Isten akaratát

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 2 MÁJUSI LITÁNIA ezdőének (SzVU 161) vagy: Néked ajánljuk Szűzanyánk (SzVU 188) vagy: Néped, Isten, eléd járul (SzVU 176) vagy: Boldogasszony, édes, hozzád... (SzVU 174) vagy: Máriát dicsérni, hívek jöjjetek

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult.

Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. 2016. február 4. Kápolnánk Szentségimádási napja a Szeretetláng imaórával majd Szentmisénkkel zárult. Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére: Az Atya,

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. szeptember 1. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. szeptember 1. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA

Kezdőének (SzVU 161) P K. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA Májusi litánia 1 M 2 Kezdőének (SzVU 161) P K Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. 1. RÉSZ: LORETTÓI LITÁNIA 3 2 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE

A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE A SZENTSÉGES SZŰZ OLTALMÁBA HELYEZETT SZERETETLÁNG IMACSOPORT 2017. FEBRUÁR 2.-ÁN ÜNNEPELTE HÉT ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁT. A SZERETETLÁNG ÜNNEPRE VALÓ TEKINTETTEL 2017. FEBRUÁR 18-ÁN SZOMBATON A SZENT GELLÉRT

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. május 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. május 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent kegyelmed, add

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve

Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve PPEK 904 Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina: Kis Boldogasszony képeskönyve Bali Mária Ildefonsa Kákonyi Mária Constantina Kis Boldogasszony képeskönyve mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. május 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test

Részletesebben

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2016. augusztus 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2016. augusztus 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 Imádkozzunk: Uram, Jézus Krisztus, szent Házadba léptünk. Add szent

Részletesebben

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA

JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40.

ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! nov.18. évközi 33. vas. 40. 2018. nov.18. évközi 33. vas. 40. ENGEDJÉTEK, HOGY TÖBB JÓT TEGYÜNK! Múlt héten Jézus a perselyekről tanított, arról gondolkodtunk el, és a testületünk döntése után a kedves híveket is kértem, hogy engedjétek,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. Szabolcs atya - a 2010. február 2-án alakult Imacsoportunk valamennyi tagjáért, tiszteletbeli tagjáért, mindazokért, akik segítségünkre voltak és jelenleg is segítenek

Részletesebben

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. május 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. május 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. szeptember 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Imaóránk előtt egy ünnepélyes eseményre kerül sor, ugyanis ennek a Szeretetláng Imacsoportnak van egy új Szentségtartója, Szentségmutatója, ami az oltáron látható. Nagyon egyszerű, de a lényeg, hogy Krisztus

Részletesebben

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. március 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 örög ondolatok A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8 A háláról emberek a jótettek emlékét a porba írják? Az evangéliumi tíz emberbõl kilenc valóban ezt tette. Nekik a gyógyulás volt a

Részletesebben

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. március 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben