Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szentségkitétel. A szentségkitétel után"

Átírás

1 Üdvöz légy, örökké áldott légy, Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után az Oltáriszentségben jelen lévő isteni Fölség, Isten és ember, Krisztus Jézus! Minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene, akit az angyalok mint odafenn az egekben úgy imádnak az Oltáriszentségben. Én is, méltatlan teremtményed, leborulva imádom szent Fölségedet és teljes szívemből hálát adok neked, hogy te, Mennyei Fölség, lelkünk eledelére önmagadat adtad az Oltáriszentségben. Kérlek, Uram, ne vegyelek soha ítéletemre, hanem az üdvösség e Szentsége legyen nekem is üdvösségemre. Ámen. Áldj meg minket Uram, az Oltáriszentségből! Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt Szent Sebe tiszteletére. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Kegyelmezz és irgalmazz nekünk, jóságos Jézusunk, a jelen veszedelmekben, és födj be minket drága szent Véreddel. Ámen. Szent József atyánk! Te szállást kerestél Szűzanyánknak Betlehemben. Segíts nekünk is szállást keresni a Szeretetlángnak az emberi szívekben. Ámen. Mindnyájan háromszor mondjuk: Üdvözlégy Mária, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te méhednek gyümölcse, Jézus. Asszonyunk Szűz Mária, Istennek szent Anyja, Imádkozzál érettünk 1

2 bűnösökért, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Ámen. Imádkozzunk együtt: Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és a Fiúval mindig egyesüljek! ÁMEN. (EVMN 2012.júli.10.) ÉNEKELJÜNK: Uram Jézus! Légy velünk, mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk. Ó egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk. Uram Jézus! Tégedet, szívünk, lelkünk úgy eped, Mert kívüled nem találhat sehol biztos nyughelyet. Boldog mással nem lehet, Uram Jézus, csak veled. Édes Jézus, mai imaszándékainkat egyesítjük szerető Szíved szándékaival és így Veled egyesülve és a Szentséges Szűz szerető közbenjárását kérve, fölajánljuk azokat az örök Atyának, és kérjük Őt a te Nevedben, hogy fogadja el és teljesítse azokat! - Imádkozzunk mindazokért, és mindazokért a szándékokért, akikért és amiért eddigi imaóráinkon imádkoztunk. - Sajnos még pozitív változásról nem tudok beszámolni, de néhány új terápiába kezdtünk és reménykedünk az Úr jóságában, irgalmában és Mária közbenjárásában, hogy Balázs a - sok testi-lelki - szenvedés után megkapja a kegyelmet a gyógyuláshoz. Könyörögjünk mi is együtt a Családdal az Úrhoz és a Szűzanyához. - Imádkozzunk a Szeretetlángnak elkötelezett András atyáért, aki a Szűzanya közbenjárásával az utolsó pillanatban került műtő- asztalra, és egy súlyos gyomor műtéten esett át. Azóta még egy műtétje volt, de hála a jó Istennek és a Szűzanyának, már jobban van, gyógyul, erősödik. Köszönjük Mindazoknak, akik kérésünkre imádkoztak és imádkoznak András atya további gyógyulásáért. 2

3 - imádkozzunk Imatársunkért, Hajnalkáért, hogy a júniusi, és majd a szeptemberi szemműtét meghozza eredményét, jól lásson, és mielőbb visszanyerje munkaképességét, valamint Édesanyjáért, Jutkáért, hogy több krónikus betegségét a kapott kegyelmekkel viselje és adjon neki a jó Isten gyógyulást, - imádkozzunk Mária gyógyulásáért. - Imádkozzunk a munkájából elbocsátott Édesapáért, Péterért. Ne csüggedjen, a Szűzanya közbenjárását kérve hagyatkozzon a jó Istenre, és bízó lélekkel keressen és találjon magának munkalehetőséget. - Imádkozzunk a 90 éves Etus néniért. Imádkozzunk együtt: Szentséges Szűz, égi dicsőségedben ne feledkezzél meg a föld nyomoráról! Vess jóságos tekintetet a szenvedőkre, a bajokkal küszködőkre, az élet keserűségével telt szívekre. Könyörülj azokon, akiket egykor a szeretet fűzött egybe, s most egymástól elválasztva élnek, Könyörülj az önmagukkal meghasonlottakon, a kishitűeken, a sírókon, a szívükben hozzád fohászkodókon, s mindazokon, akik rettegésben élnek. Eszközölj ki mindannyiunknak bizalmat és békét. Ámen. (Csodás érem) Kápolnánk fennmaradásáért kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását: Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya. Keservét a búnak, bajnak, eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáját gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy. Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Ámen. Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: Parancsoljon neki az Isten! Te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen. Édes Jézus, kérünk, hallgasd meg kéréseinket, és legyen minden a Te akaratod szerint! Kérünk Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását Mindazokra és Családjaikra, akikért imádkoztunk. Ámen. 3

4 A következő két levelet július 9-én kaptuk Tamástól. Adjunk hálát érte az Úr Jézusnak és a Szűzanyának! Kedves Testvérek! Egy jó hírt engedjetek meg, hogy megosszak veletek: az a 14 éves kisfiú (Dénes), akiért kértem, imádkozzatok, jobban van, a tüdejéből teljesen eltűnt a daganat, és máshol is javulás tapasztalható. 1-2 héten belül újra műtik, papája nagyon fél tőle, kértem, Ő is imádkozzon (eddig még nem volt vallásos, ám felhívtam figyelmét, sokak imája segített, no és főleg Urunk, Jézus Krisztus végtelen kegyelme!) Hálás köszönetet mondok mindegyikőtöknek imáitokért! Egyben kérem, ha erőtök, lehetőségetek engedi, még imádkozzatok érte, mert még nem gyógyult meg, és a műtét sok kockázatot rejt! Erősödjön hitetek, nőjön bölcsességetek! Áldjon meg benneteket az Úr! Szeretettel: Tamás A második levél így kezdődik: KÖSZÖNÖM!! Köszönöm a küldött linket, és köszönöm, hogy olvashattam imáitokat! Hitem erősödéséért (is) imádkozom (rám fér), és lám, az Úr általadáltalatok küldött üzenetet! Istennek legyen hála! Mostantól imáimba foglalom mindazokat, akikért Ti is imádkoztok! Köszönöm, hogy ezt megtehetem! Szeretettel: Tamás Tamás keddi információja szerint, július 30.-án délelőtt illetve délben műtötték Dénest. Az Édesapa elmondása szerint az orvos mosolyogva jött ki, mert jól sikerült a műtét. Kivettek minden rákos daganatot, csomót, vezetéket, vagyis kitisztították. Hétfőn folytatják a kemó kezelést. Hálásan köszönöm imáitokat! Nagy az Úr és végtelen az Ő kegyelme! ÉNEKELJÜNK Isten útján járni gyönyörűség. Amit rendelt tenni: igaz hűség. Neki élni szabadság, alleluja. Helytállani boldogság, alleluja. Hogy utadat járjuk, segíts minket. Igazság útjára vezess minket. Ezt áhítja a szívünk, alleluja. Ez legyen életünk, alleluja. 4

5 Üdvözlégy Mária, kinek Szeplõtelen Szívében az Isten- és emberszeretet szüntelenül lángol! IMÁDKOZZUK EL EGYÜTT A SZERETETLÁNG LITÁNIÁT Közös feleletünk: Add meg Urunk, Istenünk! Hogy a Szeplõtelen Szív Szeretetlángja áthassa lelkünket! Hogy tökéletes Istenszeretetre késztesse szívünket! Hogy õszinte emberszeretetre gyújtsa szívünket! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja legyen a családok meleget árasztó fényforrása! Hogy ezen fényforrásnál a családok megszentelõdjenek! Hogy anyai Szíved Szeretetlángja a kisgyermekek lelkét is átjárja! Hogy Édesanyánk Szívének fénye utat mutasson nekünk! Hogy a Szeretetláng által megvilágított úton járjunk! Hogy Szíved Szeretetlángjánál felismerjük életünk értelmét! Hogy Szíved Szeretetlángja kiégesse lelkünkbõl a bűnök és hibák csíráit! Hogy Szeretetlángod felszítsa jóra való törekvéseinket! Hogy Édesanyánk Szeretetlángját közvetítsük testvéreinkhez! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja bevilágítson a sötét lelkekbe! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja a fagyos lelkeket buzgóságra serkentse! Hogy Szívének Szeretetlángjától a kõszívek is meglágyuljanak! Hogy Szívének Szeretetlángja felrázza a közömbösöket! Hogy Szívének Szeretetlángja felgyújtsa az apostoli lelkeket! Hogy az Édesanyánk Szívébõl feltörõ Szeretetláng minden emberhez eljusson! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja gyújtsa Istenszeretetre lelkünket! Hogy Szívének Szeretetlángja oltsa ki a gyűlölet tüzét! Hogy Szűzanyánk Szeretetlángja világítsa meg minden nép vezetõinek értelmét! Hogy az Édesanyánk Szívébõl kapott Szeretetlángot életünk végéig õrizzük! Hogy a Szeretetláng szelíd fényénél haladjunk az ég felé! Hogy Édesanyánk Szeretetlángja világítson nekünk a halál óráján! 5

6 Hogy a Szívéből áradó Szeretetláng szüntelenül lobogjon bennünk! Hogy a Szeplõtelen Szív Szeretetlángja mielőbb beragyogja az egész világot! Add meg Urunk, Istenünk! Ámen. Együtt mondjuk: Szent József! Te szállást kerestél a Szűzanyának Betlehemben, segíts nekünk is szállást keresni az emberi szívekben az õ Szeretetlángjának! Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya, Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek, nem, Te soha nem veted meg! Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy! Most segíts meg, Mária, ó irgalmas Szűzanya! Szűz Szülője Istennek! Engedd, hogy a Tied legyek! Tied életben, halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Anyám, Tebenned bízom és remélek! Anyám, Teutánad epedek! Anyám, Te jóságos kegyelmezz! Anyám, Te hatalmas védelmezz! Anyám, jöjj, segíts imádkozni! Anyám, jöjj, segíts küzdeni! Anyám, ó jöjj, segíts szenvedni! Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges! Fogsz is segíteni, ó kegyelmes! Anyám, Te vagy a kegyelmek Anyja, szomorúak vigasztalója, bűnösök oltalma és menedéke! Föld reménye, mennynek ékessége! Ki kérte segítségedet hasztalanul? Ki távozott Tőled meghallgattatlanul? Azért mondom minden szenvedésemben: Mária mindig segít, minden időben! Biztosan állítom életben és halálban: Mária mindig segít, minden balsorsban! Azért hiszem, és meghalok ezen hitemben: Mária segít, hogy együtt lehessünk a mennyben! Szűz Szülője Istennek! Engedd, hogy Tied legyek! Tied életben, halálban, Tied jó és balsorsban, Tied küzdve, szenvedve, Tied most és örökre. Szűz Szülője Istennek, engedd, hogy Tied legyek! Ámen. 6

7 A Szűzanya nagyon kéri azokat a lelkeket, akik naponta, vagy legalább egyszer egy héten szentáldozáshoz járulnak, hozzanak életáldozatot Isten dicsőségére és a lelkek megmentésére, hogy azok el ne kárhozzanak, hanem legalább végső órájukban elnyerhessék az örök üdvösség kegyelmét. A felajánlást komoly, tiszta szándékkal és alázatos lelkülettel kell tenni. Minden ima, jótett, szenvedés és tisztaszándékú munka nagy értékkel bír, mert mindez Krisztus Szent Vérével és Kínszenvedésével van felajánlva. Felajánlásunkat mielőbb tegyük meg és időnként újítsuk is meg! A SZŰZANYA ÖT IGÉRETET TETT AZ ÉLETÁLDOZATOT HOZÓKNAK, hallgassuk figyelemmel: 1. Nevük be lesz írva Jézus szeretettől lángoló és Szűz Mária Szeplőtelen Szívébe. 2. Jézus érdemeivel egyesített önátadásuk által sok lelket mentenek meg a kárhozattól. Áldozataik érdeme kiterjed a világ végéig élő lelkek számára. 3. Családtagjaik közül senki nem kárhozik el, még akkor sem, ha a külső látszat ezt mutatná is, mert mielőtt lelkük testükből kiröppenne, megkapják lelkük mélyén a tökéletes bánat kegyelmét. 4. Életfelajánlásuk napján az esetleg a tisztítótűzben lévő családtagjaik kiszabadulnak. 5. Haláluk óráján mellettük állok, és tisztítótűz nélkül viszem lelküket a dicsőséges Szentháromság elé, ahol az Úr által készített hajlékban Velem együtt fognak vég nélkül örvendeni. Égő mécsest kapnak azok a Testvérek, akik imaóránkon most vesznek részt először és életfelajánlást szeretnének tenni. Kérem, vegyék át a mécsest. Mi, akik már életünket felajánlottuk, megújítjuk azt, és így felállva együtt fogunk imádkozni a Szűzanya Szeplőtelen Szíve szándékára: Édes Jézus, a teljes Szentháromság, égi Édesanyánk és az egész mennyei udvar előtt, a te Szent Véred és Kereszthalálod érdemével egyesítve, felajánlom Szentséges Szíved és Szűz Mária Szeplőtelen Szíve szándékai szerint egész életemet, amíg élek minden 7

8 szentmisémet, szentáldozásomat, és jócselekedetemet, áldozatomat és szenvedésemet a dicsőséges Szentháromság imádására és engesztelésére, Anyaszentegyházunk egységéért, Szentatyánkért, papjainkért, papi és szerzetesi hivatásokért, s az összes lelkekért a világ végezetéig. Urunk Jézus, fogadd életáldozatomat, és add kegyelmedet, hogy ebben mindhalálig hűségesen kitarthassak. Ámen. Azoknak a Testvéreknek, akik imacsoportunkhoz tartozásuk megerősítését kérték, szeretettel átadom az Emléklapot. Imádkoztunk a most 90. éves Etus néniért, akinek két évvel ezelőtt írt verséből erőt meríthetünk házi feladatunkhoz, saját hálaénekünk megírásához. Hallgassuk nagy figyelemmel: Ó milyen nagy szeretettel vezettél engem 88 esztendőn át édes jó Istenem, Melynek mindegyikében, Te voltál, mindig mindenem. Ha visszagondolok hosszú életemre, Olyan, mint egy bűbájos meseregény, Melyben nagyon szerettük egymást, A királyfi és a kis kolduslány: Te meg én. És szerettük együtt a világot, Erdőt, rétet, patakot, virágot, Bogárkát, madárkát, drága embertestvéreket, Hisz mind a Te gyönyörű teremtményeid ezek. A keresztek, amelyekkel elhalmoztál, Mind eltűntek, de nem! Drágagyönggyé magasztosultak fel! Ezekért és minden szépért, jóért, Lelkem hálatelt szívvel, ujjongva énekel! De nem felejthettem el azt sem, Hogy mennyi bűn, hiba, sok-sok mulasztás, Homályosította el a fényt. Alázatos szívvel, porba hullva, Bocsánatot kérek Uram, mindenért, mindenért. Ajándékul kaptam érdemtelenül Ezt a hosszú életet, Melyben mennyei jó Édesanyám oltalmazó szeretete Mindig, mindig segített. 8

9 És most az Ő kezét fogva megyek tovább S ha beteljesítettem küldetésem, Ő visz el engem, Ahová annyira, annyira vágyom: Haza Haza! A BOLDOG ÖRÖKKÉVALÓSÁGBA! Továbbra is napi házi feladatunk hogy Kápolnánk fennmaradásáért kérjük a Szűzanya közbenjárását a Most segíts meg Mária és a Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben! imákkal. Maradjunk a kezdeteknél, SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ Hallgassuk meg, hogy augusztusban milyen üzenetet kapunk Erzsébet asszonyon keresztül. Úgy hallgassuk, mintha mi, személy szerint Veled, velem beszélgetne az Úr Jézus és a Szűzanya: - Imádott Jézusom, látod, milyen vagyok! S ahogy ezt így könyörögve kimondtam, a Szent Szűz palástjával eltakarta szánalmas rongyaimat, és így szólt: - Kislányom, ilyen az Én országomban sok lélek (Magyarországon). De Én veled együtt reátok borítom anyai palástomat, és elfedem Szent Fiam elől is a ti koldus lelketeket, hogy el ne szomorodjon rajtatok. A Szűzanya tovább beszélgetett velem: - Az elmúlt napok, ugye sok szenvedést hoztak részedre? Lelkedben sok kételyt, hogy nem hiábavaló-e a sok áldozatvállalás, melyet minden erőd megfeszítésével táplálsz. Örömmel néztem rád, csak akkor még nem akartam kételyeidre vigaszt adni, azért, hogy még több erőt meríts a még több áldozatvállaláshoz. Nagy kegyelemben engedlek részt venni. Amint e szavakat kimondta, csodálatos módon éreznem engedte Szeretetlángjának kegyelmi hatását, melyet most nemcsak én éreztem, hanem az egész országban minden lélek. Majd ismét így szólt: - Most a Sátán megvakult és néhány órára megszűnt uralkodni a lelkekben. Különösen a bujaság bűne az, mely annyira szedi áldozatait. Mivel a Sátán most tehetetlen, világtalan, a gonosz lelkek dermedt tétlenséggel figyelnek. Nem tudják, mi történt, a Sátán megszűnt nekik parancsolni. S közben, míg a lelkek felszabadulnak a Sátán gonosz hatása alól, a jóra való restséggel ellenkező elhatározásokat tettek. Mire rájuk köszönt a reggel, sok millió lélekben erőre kapott a jó szándék a megjavulásra. Ahogy a Szent Szűz ezeket mondta, minden szavát úgy engedte átélnem, ahogy a lelkekben a kegyelem hatása végbement. Ennek a csodálatos kegyelemnek érzetével már hajnalban elindultam a templomba. Ó, Te nagy hatalmú Szent Szűz! köszöntöttem Őt. Mily nagy nyomorúságból 9

10 szedtél ki engem! S mivel semmi érdemem nincs, miért adod ezt a sok kegyelmet? A Szűzanya tovább beszélt hozzám: - Kislányom, meríts erőt a sok kegyelemből. Azért halmoztalak el, hogy ha újabb kételyek törnek rád, lelkedben égjen már Szeretetlángom kiolthatatlan Tüze, melyről most már láthatod, milyen csodálatos. Ezen a napon a Szent Szűz még sok mindent mondott: - Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam rendelkezéstekre, mint most: SZÍVEM Szeretetének lobogó LÁNGJÁT. Mióta az Ige Testté lett, ily nagy megmozdulás még nem történt Részemről, mely így tört volna felétek, mint SZÍVEM Szeretetének Lángja. Ilyen még nem volt, mely a Sátánt így megvakítaná. S rajtatok áll, hogy vissza ne utasítsátok, mert ez nagy pusztulást vonna maga után. - Leánykám, Szeretetlángom először a Kármel-ben fog kigyúlni, mert van-e hely, hol jobban tisztelnek Engem, mint ők, vagy legalábbis ők vannak erre legjobban hivatva, és a Szentlélek Leányai, akik a Szeretetláng elterjedésén működjenek együtt tisztelőimmel. Igyekezzetek leánykám! Közel az idő, mikor Szeretetlángom ki fog gyúlni, és abban a pillanatban vakká lesz a Sátán, melyet éreztetni fogok veletek, hogy bizalmatokat fokozzam. S ez nagy erőt ad nektek. Ezt az erőt mindenki érezni fogja, akihez csak eljut. Mert nemcsak a Nekem ajánlott országokban, hanem az egész földkerekségen ki fog gyúlni, és az egész világon el fog terjedni. Még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is, mert a Sátán előtt nincs megközelíthetetlenség. Merítsetek erőt és bizalmat. Én eddig soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül, szelíden, csendben fog hatni Szent Fiam engesztelésére. Kérem a Szentatyát, hogy SZÍVEM Szeretetlángjának ünnepét Gyertyaszentelő Boldogasszony napján, február 2-án tartsátok. Nem kívánok külön ünnepet. Egy alkalommal sok elfoglaltságom miatt reggeltől késő délutánig nem gondoltam az ÚR JÉZUS-ra. Mióta ebben a rendkívüli kegyelmi állapotban vagyok, ez egyszer fordult elő.) Miután magamra maradtam, igen panaszos szavakkal így szólt hozzám: - Látod milyen vagy? Már megint magad vesződöl ügyes-bajos dolgaiddal. Miért nem hozod Hozzám? Úgy teszel, mintha egyedül is tudnál valamit tenni. Tanuld meg már végre, hogy bizalmamba férkőzve mások számára is elérsz mindent. Szedd össze felebarátaid nehézségeit, a családod zökkenőit, és Én elintézek mindent neked. Higgy hatalmamban! Ha nem bízod Rám ügyedet, hogyan intézzem el azokat? Feltétlen bizalmadat kérem! Augusztus 3-án délelőtt ismét nézeteltérések 10

11 voltak a lakásügy miatt. Annyira levert ez engem! Péntek volt. Déli 12-től 3 óráig a Úr Jézus kérésére engesztelő imádásra kellett mennem. Alig bírtam elindulni, olyan szétszórt voltam. Lelkemet annyira feldúlta a megismétlődő családi nézeteltérés. Az első imaóra gondolataim rendezésével telt el, alig tudtam megnyugodni. Szétszórtságom úgy lehangolt, hogy még szóbeli imára is képtelen voltam A nagy fáradtság miatt többször is abba akartam hagyni. Közben a szomorú Üdvözítő így szólt: - Én sem hagytam abba és nem szakítottam meg a fájdalmak útját. Gyere, ketten menjünk, akkor neked is könnyebb lesz, meg Nekem is! A megosztott bánat, fél-bánat. Tudod, én is milyen nehezen vonszoltam magam! És nem ok nélkül kényszerítették Cirenei Simont, hogy segítsen. Mos te is segíts Nekem! Miközben már kezdtem elmerülni Benne, ismét szólt: - Leánykám, sajnállak. Látom nagy erőfeszítésedet, de nehogy azt hidd, hogy ez hiábavaló! Megáldom családodat nagyon. Megszabadítom őket a gonosztól, mert ő dúlja fel a ház békéjét. Csak bízzál Bennem! Ó, Uram, olyan nagy a családi nézeteltérés, hogy itt csak csoda segíthet. - Úgy gondolod, hogy nem tudok csodát tenni? Uram, de nem vagyok méltó erre. - Én mégis csodát teszek, és az elintézhetetlennek látszó ügyedet úgy megáldom, hogy elsimul minden. Én közben a Szent Szűzhöz folyamodtam: Kérjed a Te Szent Fiadat érettünk! Mire befejeztem keresztutamat, az Üdvözítő négyszer megígérte: - Kislányom, elsimítok minden nehézséget. A mi Édesanyánk ismét Szeretetlángjára hivatkozott. Én nem tudok ellenállni Neki. Megkért, hogy akire Ő rábízta Szeretetének Lángját, attól Én sem tagadjak meg semmit sem, csak osszam kegyelmeimet, bárki javára kéri is. Le nem írhatom, hogy milyen nagy kegyelmet, erőt és bizalmat adott szavaival Augusztus 6-án reggel a szentáldozáskor, vagyis már előtte, az Úr ismét panaszaival árasztotta el lelkemet: - Egyetlen léleknek sem szabadna elkárhozni, kiket papjaim gondjaira bíztam. Ez a szó, hogy elkárhozik, iszonyatos fájdalmat okoz Szívemnek. Újra átszenvedném a kereszthalált minden lélekért, de ezerszerte nagyobb fájdalommal is, mert az elkárhozottaknak már nincs reményük. Előzd meg ezt, vágyaiddal mentsd meg a lelkeket! Tudod ugye, hogy háromféle keresztség van: víz-, vér- és vágykeresztség. A lelkek megmentésénél is ez a három a megmentő. Szentséges Szívemből is Vér és Víz folyt ki reátok, és a hatalmas vágy, mellyel ezt tettem értetek. Tudod-e, mi az a vágy? Ez csodálatos, érzékeny eszköz, mely még a legtehetetlenebb embernek is birtokában van, és mint csodás eszközt használhatja fel a lelkek megmentésére. A fontos az, hogy a vágyát egyesítse az Én oldalamból kifolyó Szent 11

12 Véremmel. Leánykám, fokozd vágyaidat minden erőddel, mert sok lelket ment meg! Mikor az édes Üdvözítő azt mondta, hogy iszonyatos fájdalom volt Neki a lelkek elvesztése, elkárhozása, ebből a fájdalomból nekem is részt engedett éreznem. Lelkemben olyan hasító fájdalmat éreztem, hogy majd összerogytam. - Uram, Jézusom! Minden erőmmel azon leszek, hogy a rám bízott lelkek el ne kárhozzanak. ÁMEN. ÉNEKELJÜNK Szeretlek Szűzanyám, szívből téged! Szeretve köszöntöm jóságos Szíved. Legnagyobb boldogság, ha bátran zengi szám: Szeretlek örökké, édes Szűzanyám! Szeretlek életem hajnal fénye, Világi utamnak legszebb reménye. Úgy későn, mint korán örömmel zengi szám: Szeretlek mindenkor, édes Szűzanyám! A ZARÁNDOK SZERETETLÁNG SZŰZANYA ma ismét visszatért hozzánk és kéri, hogy FOGADJÁTOK ÖRÖMMEL A FENSÉGES ZARÁNDOKOT, aki segítséget kérve jött hozzánk Imádkozzatok! Imádkozzatok! 12

13 Hozzatok áldozatokat és vezekeljetek az egész egyházért, az egész emberiségért, főleg papjainkért és az Istennek szentelt személyekért, akik a Szentháromságot és az Egyház Anyjának, a Titkosértelmű Rózsának a Szívét oly gyakran megsebzik! A Szűzanya még ezt is mondotta: Oda, ahol én, mint Zarándok tartózkodom, és ahol hozzám szólnak és sokat imádkoznak, oda mindig az angyalok egész serege kísér és ott az én isteni Fiam, Jézus Krisztus az égből rendkívüli kegyelmet áraszt a lelkekbe. A szeretet üzenetét hozom! A Zarándok Szeretetláng Szűzanya megszentelt mozaik képe mellett találunk egy naplót, melyben volt plébánosunk, Ákos atya támogató sorait olvashatjuk, és Testvéreink bejegyzéseit. Egy imafüzetet is mellékelünk. Énekeljük el közösen a Búcsúztató éneket: - Eljött már az elalvás órája, Áldott képed bocsátjuk útjára. Bárcsak képed van most itt előttünk, Hisszük Anyánk, Te itt vagy közöttünk! - Az Úr Jézus drága, szent nevében, Angyaloknak hű kíséretében, Zarándok Szűz már útrakészen állsz, Csak még szívünk ajándékára vársz. - Édesanyánk, jobbulást ígérünk! Szent Fiadnál, könyörögj érettünk! Bocsásd meg minden rút bűneinket, Szent Szívedhez így vezess bennünket! - Majd gyakori szentáldozásunkkal, Rózsafüzér imakoszorúnkkal, Szent Fiad haragját engeszteljük. Jelenéseid célját követjük. - Áldd meg Anyánk egyházközségünket! Papjainkat és minden hívedet! Áldd meg azokat a hajlékokat, Hol fogadták zarándok képedet. - Zarándok Szűz, újra visszavárunk! Amíg élünk, a szívünkbe zárunk. Kívánjuk, hogy zarándok utadon, Minden lélek néked szolgálhasson. - Atya, Fiú, Szentlélek nevében, Indulj Anyánk bízó reménységgel! Gyújts világot magyarok lelkében, Szeretetlángod égő tüzével. 13

14 - Ragyogtasd föl az erkölcsök fényét! Éleszd újra magyar néped hitét! Istentagadók is gyermekeid, Gyújtsd meg lelkünk alvó mécseseit! - Járja be a szent Szeretetlángod, Diadallal az egész világot! Új Pünkösdöt hozzál a világba, Lobbanjon föl hitünk pisla lángja. - Sátán hatalmából ments meg minket, Ne hagyd vesztébe rohanni néped! Világ békességet kérj minékünk! Szent Fiadtól édes reménységünk! - Ha eljön életünk végórája, Anyánk siess lelkünk oltalmára! Szent Fiadtól kérj nékünk kegyelmet! Mennyországban készíts nékünk helyet! Az Ima, Áldozat, a Vezeklés és az Engesztelés céljából viszi otthonába a Szűzanya megszentelt képét Hajnalka, aki meghívta, befogadja, a Szeretetláng szellemében. Mondjuk el közösen a Beköszöntő éneket: - Dicsértessék az Úr Jézus, Tisztelet Máriának! Békesség legyen e háznak, és minden lakójának. Szeretetláng Szűzanya érkezett hozzátok, angyaloknak seregével, Szállást kér, mint zarándok. - Fogadjuk nagy szeretettel, a zarándok Szűzanyát. Könnyes szemmel engesztelve az ő drága szent Fiát. Szíveinket tárjuk ki őelőtte, Bűneink nagy, s nehéz terhét rakjuk le itt elébe. - Gyertyalángja jelképezze, égő, hű, szent hitünket! Virágoknak jó illata, Imádságos lelkünket! Imádkozni gyűljünk ma itt e helyre. Az áldott szent rózsafűzért vegyük föl a kezünkbe. - Fehér, piros, aranyrózsa, szűz keblére van tűzve. E három szín a szent fűzér titkainak is jele. Veled együtt imádkozzunk jó Anyánk! Engeszteljük bűneinkért a mennyei szent Atyát. - A fölséges Úristentől, kérj számunkra irgalmat! Jézus Krisztus szent vérével bűnös lelkünk mosogasd! Szentlélektől bátorságot nyerj nekünk, Zarándok Szűz, hogy a harcban a Sátánt legyőzhessük! Áldj meg minket, Uram, az Oltáriszentségből! 14

15 Ötször vetünk keresztet, miközben mondjuk: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Jézusom szent Sebeid érdemei által bocsáss meg nekünk, és könyörülj rajtunk! Ámen. Dicsértessék és áldassék Jézus Szíve a legméltóságosabb Oltáriszentségben! És áldassék a Boldogságos Szűz Mária, Szent József és Isten minden szentje. Ámen. Szentségbetétel szertartása MINDNYÁJAN együtt imádkozzuk: Áldott legyen az Isten! Áldott legyen szent Neve! Áldott legyen Jézus Krisztus, valóságos Isten és valóságos ember! Áldott legyen Jézus szent Neve! Áldott legyen Jézus szentséges Szíve! Áldott legyen Jézus drága Vére! Áldott legyen Jézus az Oltáriszentségben! Áldott legyen a vigasztaló Szentlélek! Áldott legyen a Szent Szűz és Isten Anyja, Mária! Áldott legyen az ő szeplőtelen fogantatása! Áldott legyen az ő dicsőséges mennybevétele! Áldott legyen Szűz Mária szent neve! Áldott legyen Szent József, a Szent Szűz jegyese! Áldott legyen Isten angyalaiban és szentjeiben! Ámen. Kenyeret adtál a mennyből. (Alleluja!) Amely minden gyönyörűséggel teljes. (Alleluja!) Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos Szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, Tested és Véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük. Aki élsz és uralkodol mindörökkönörökké. Ámen. 15

16 A könyörgés végeztével ÉNEKELJÜNK Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. SZENTSÉGI ÁLDÁS ÉNEKELJÜK Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. SZENTSÉG ELTÉTEL Kedves Testvérek, Érd Ófalu, a Szeretetláng bölcsője volt. Minden Szentmise után imádkoztak az Isteni Szeretet Anyjához, tudtuk meg Izeli József atyától, aki az imát is megismertette velünk. Szeretnénk ezt a szép hagyományt átvenni, megőrizni, és imaóráink végén együtt imádkozni: Szeretet Anyja és Királynője, Te mindenki Anyja vagy, Leborulva kérünk, járj közbe értünk Szent Fiadnál! Esdekeld ki nekünk a szeretet kegyelmét, hogy minden ember szívében a Szeretet lángja uralkodjék, a gyűlölet lángja felett. Szeretet Anyja és Királynője, hallgasd meg kérésünket! Ámen. 3 Üdvözlégy, 1 Dicsőség 16

17 ÉNEKELJÜNK Világnak Királyné Asszonya költözzél szívünkbe, Szűzanya, oldozd meg szívünkön bűneink láncát, szüntesd a gyűlölet sátáni táncát. Mária Nagyasszony, Magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! Bűneink éjjelén el ne hagyj, Esengve kérünk, mert tiszta vagy! Bűnbánat ostoroz, kerget Tehozzád, Ne sírjon érettünk szép könnyes orcád, Mária Nagyasszony, Magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! Vezeklõ szívünket meg ne vesd, Jézushoz bennünket elvezess, Szent kezed fogja meg roskadó vállunk, Míg Fiad Szívéhez hazatalálunk. Mária Nagyasszony, Magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! Kedves Testvérek! Mai Szentmisénket Dr. Aczél László Zsongor pálos atya mutatja be. A jó Isten áldja meg érte! 17

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. február 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. február 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. január 8. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. január 8. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Imaóránk előtt egy ünnepélyes eseményre kerül sor, ugyanis ennek a Szeretetláng Imacsoportnak van egy új Szentségtartója, Szentségmutatója, ami az oltáron látható. Nagyon egyszerű, de a lényeg, hogy Krisztus

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA Sokat tettél értünk, Uram, én Istenem, csodáiddal és terveiddel; nincs hozzád hasonló senki sem! Zs. 39,6 SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. március 1. Szentségkitétel alatti ének Szent vagy Uram, szent

Részletesebben

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. október 3. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. október 3. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. november 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. november 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

Szentségkitétel. A szentségkitétel után

Szentségkitétel. A szentségkitétel után Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen lévő

Részletesebben

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. ÉNEK: Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. Szentségkitétel A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben jelen

Részletesebben

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. május 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. május 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. október 2. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. október 2. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2013. július 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2013. július 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. augusztus 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. augusztus 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. március 6. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. március 6. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. szeptember 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. szeptember 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. június 4. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. június 4. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2014. augusztus 7. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2014. augusztus 7. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT

ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT ÉLŐ RÓZSAFÜZÉR ZARÁNDOKLAT VECSÉSÉRT TARTALOM IMA- és ÉNEKFÜZET Minden az imán áll vagy bukik. Az Élő rózsafüzér egy esdeklő könyörgés Szűz Máriához, hogy Európa útját különleges védelmébe vegye." Christoph

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA RÓMAI RÍTUS SZERINT SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2011. január 4. RÓMAI RÍTUS SZERINT Szentségkitétel alatti ének Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. december 7. A Pázmány rítus szerint az OLTÁRISZENTSÉG kitétele alatti ének: Áldunk téged, ó angyali kenyér, váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy,

Részletesebben

Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra 2015. szeptember 14.

Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra 2015. szeptember 14. Imádság a menekültekért Kocsis Fülöp metropolita felhívására az országos imanapra 2015. szeptember 14. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mélységes áhítattal, ötször vessünk keresztet Isteni Megváltónk Öt

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál! Gyújtsunk mécsest a 6 éve elhunyt Bálint József jezsuita atyáért, a két éve elhunyt Máriáért, Lászlóért és Júliannáért valamint az egy éve elhunyt Nándiért. Drága Üdvözítőnk, szándékainkat egyesítjük szerető

Részletesebben

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben.

2015. március 5. Szentségkitétel. Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 2015. március 5. Szentségkitétel Szent vagy Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. 1 A szentségkitétel után Üdvöz légy, örökké áldott légy, az Oltáriszentségben

Részletesebben

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük: Fájó szívvel gyújtottunk mécsest az októberben elhunyt Jánosért, Sándorért és mennyei születésnapjukat novemberben ünneplő testvéreinkért, Istvánért (2010), Józsefért, Ágiért, Zitáért, Angéláért, Lászlóért,

Részletesebben

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből

Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből Imák a Nagyfigyelmeztetésre. Imák a Jó Pásztor Üzeneteiből A dokumentum forrása: www.uzenetek.eu Szerző: A te szerető Megmentőd, Jézus Krisztus cimre. Page 1 Információ a dokumentum használatához A dokumentumot

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267

A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 A BÚCSÚJÁRÓK ÉNEKEI 267 268 Induláskor 161 BOLDOG SZŰZ MÁRIA 2. Ma, buzgó híveid, útra indulunk, Fáradsággal hozzád szívből sóhajtunk. 3. Te vagy, kit választott Isten anyjának, Te vagy szent szülője mi

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA

SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA SZERETETLÁNG ENGESZTELŐ IMAÓRA 2010. október 5. Az OLTÁRISZENTSÉG kitétele Ének: Vágyva jöttem színed elé 1. Vágyva jöttem színed elé e szenthelyre, Istenem, Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen.

Részletesebben

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez

Javaslat az. Apátfalvi archaikus népi imák. települési értéktárba történő felvételéhez Javaslat az Apátfalvi archaikus népi imák települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Csapó Jánosné 2. A

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött.

A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. A Hálaadó Szentmise 15 órakor kezdődött. Szabolcs atya - a 2010. február 2-án alakult Imacsoportunk valamennyi tagjáért, tiszteletbeli tagjáért, mindazokért, akik segítségünkre voltak és jelenleg is segítenek

Részletesebben

Jézus 5 mély sebéhez ima:

Jézus 5 mély sebéhez ima: Sötétség lett Sötétség lett, midőn a zsidók Jézust keresztre feszítették volna. 9 óra tájban Jézus megszólalt, hangos szóval mondván: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! és lehajtá fejét,

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak.

Imádkozzunk azokért az elhunyt Imatársainkért, akik reményeink szerint az Atyai Házban most velünk imádkoznak. Édes Jézus szeretnénk kéréseinket nagy alázattal, méltatlanságunk tudatában, bizalommal, az isteni akarat elfogadásának szándékával és mély hittel eléd terjeszteni. (EVMN 2016.06.25.) Bízva abban, hogy

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

Felelős kiadó: Mészáros Domonkos OP A Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Felelős kiadó: Mészáros Domonkos OP A Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány kuratóriumának elnöke 1 Felelős kiadó: Mészáros Domonkos OP A Világ Királynője Engesztelő Mozgalomért Alapítvány kuratóriumának elnöke Nyomdaid munkák: Multiszolg Bt. Felelős vezető: Kajtor István 2 Többlet Engesztelő Imaóra

Részletesebben

IMÁDKOZZUNK. Tartalom

IMÁDKOZZUNK. Tartalom Imádkozzunk Legyünk õszinték! Mikor nyakunkon van a 40. vagy az 50. életévünk, azt vesszük észre, hogy valamit nem a legjobban csináltunk. Valami hiányzik az életünkbõl. Elfelejtettünk imádkozni, vagy

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17)

Ének és imakönyv. Vác 2013. Május 10 11. A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) A remény éltető forrása A bűnösöket hívom (Mk 2,17) Egyházmegyei Eucharisz tikus Kongresszus Vác 2013. Május 10 11. Ének és imakönyv a Váci Egyházmegyei Eucharisztikus Kongresszus programjával, imádságaival

Részletesebben

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285

ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285 ÉNEKEK A SZENTEKRŐL 285 286 Szent János áldása 171 SZENT JÁNOSNAK SZÉP, KEGYES ÁLDÁSA 2. Jézus Krisztus töviskoronája Legyen ezen ajtónak a zárja, És a három nagy vasszege az ajtó kilincse, Hogy a gonosz

Részletesebben

ELSŐSZOMBATI ENGESZTELŐ IMAÓRA

ELSŐSZOMBATI ENGESZTELŐ IMAÓRA GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA TORDAS ELSŐSZOMBATI ENGESZTELŐ IMAÓRA Tűztenger kell a magyar földre imádságból, engesztelésből! 0 I M A F Ü Z E T 1 ENGESZTELŐ IMAÓRA 1. Bevezető ima: (állva, közösen)

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

ISKOLAI IMÁDSÁGOK ***

ISKOLAI IMÁDSÁGOK *** ISKOLAI IMÁDSÁGOK ÁLTALÁNOS IMÁK 1.) Fogadd el Uram, szabadságomat, fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat, s emlékezésem. Mindazt amim van, és ami vagyok, Te adtad ingyen. Visszaadok, Uram, egyszerre

Részletesebben

ADVENT ESTI DICSÉRET

ADVENT ESTI DICSÉRET ADVENT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Megszánva árva népedet, hogy

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen

Részletesebben

Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30

Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30 Az engesztelő imatalálkozó menete 2013. június 13. BODOLLÓN 16:30 A papság a sekrestyében öltözködik. A ministránsok és a szoborvivők a kegyszoborral felsorakoznak és várakoznak. Becsengetésre bevonuló

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat.

Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK. Ima a családokért. Dicsőséges Szentháromság, minden szeretet és közösség forrása, köszönjük neked a családunkat. Édesanyák imádsága BEVEZETŐ ÉNEK 1 Jöjj Szentlélek Úristen, áraszd le ránk teljesen Mennyből fényességedet 2x Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj Szentlélek Úristen! Ima a családokért Dicsőséges Szentháromság,

Részletesebben

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET

Keresztút 2. JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET Keresztút Ha jó emberekkel találkozol, megtapasztalod, milyen jó, ha szeretnek. Kérdezted már egyszer is magadtól: honnan ez a szeretet? Mi, emberek ezt nem az utcán találtuk valahol vagy a kereskedőnél

Részletesebben

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért

Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért Szentségimádás a Közel-Kelet, Irak és Ukrajna békéjéért 2014. augusztus 15. 112. 1. Ez nagy szentség valóban, - Ezt imádjuk legjobban, - Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. 2. Jelen van itt test

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása

12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása 12. nap Negatív érzelmeink (félelem, szorongás, harag, szégyen, indulat, bátortalanság, keserűség, bánat, bosszúvágy) felajánlása Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében Szentlélek-hívás Zúgó szél, égi

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Október 1. Október 2.

Október 1. Október 2. Októberi Imádságok Tartalom Október 1.... 2 Október 2.... 2 Október 3.... 2 Október 4.... 2 Október 5.... 2 Október 6.... 2 Október 7.... 3 Október 8.... 3 Október 9.... 3 Október 10.... 3 Október 11....

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS: 17. SZEMÉLYES GYÓNÁS A személyes gyónás több mint a lelkipásztori beszélgetés. A gyónást kérheti a jelentkező, de felajánlhatja a lelkipásztor is. Jó, ha a keresztény gyülekezet tud a személyes gyónás

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET A) ÚRVACSORÁVAL A szolgálattevõ az úrasztalához egyenesen a szószékre megy, és Isten igéjével köszönti a gyülekezetet. KÖSZÖNTÉS 1. Kegyelem néktek és békesség Istentõl,

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

Gecemáni Órák Imái. A nigériai Nwoye Barnabásnak adott imák

Gecemáni Órák Imái. A nigériai Nwoye Barnabásnak adott imák Gecemáni Órák Imái A nigériai Nwoye Barnabásnak adott imák NIHIL OBSTAT: Rev. Fr. Stephen Obiuxwu Censor Deputatus Chairman. Doctrine and Faith Committee Archdiocose of Onitsha, Anambra State 430001 NIGERIA

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk

Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) Az Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk (Jn. 4,24) www.eletalelekben.ro

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé III. évfolyam 2. szám 2016. február Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé Érezzétek és lássátok, milyen édes az Úr A nagyböjt az Egyház ajándéka, amely megújításunkra szolgál. A heteken át tartó utazás,

Részletesebben

A KETTŐS NAGYKILENCED

A KETTŐS NAGYKILENCED 1 A KETTŐS NAGYKILENCED Mindazt, amit Anyám Szíve által kérnek - feltéve, hogy a kérések megegyeznek Isten végzésével - megadom nekik még a kilenced idején, ha ezt Tőlem bizalommal kérik. Bár tudom, hogy

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD

SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD SZÁLLÁST KERES A SZENT CSALÁD 1 Jelenlevők: Vendég előimádkozó Vendégek Házigazda előimádkozó Házigazdák Közösen Vendégek: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Házigazdák: Mindörökké, Ámen. Közösen: Az Atya,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET SZOBORÁNAK ÜNNEPÉLYES ELHELYZÉSE ÉS AZ EMLÉKHELY MEGÁLDÁSA LELESZEN 2007. XI. 24. 14:00 A nép és a vendégek a Parkban várakoznak. A papság a templomból a szentelés helyére vonul.

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Egy óra az Oltáriszentség előtt

Egy óra az Oltáriszentség előtt Egy óra az Oltáriszentség előtt Ima Szent Mihályhoz Szent Mihály főangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te

Részletesebben