TÖRDELŐ-SZERKESZTŐ, CÍMLAP: NÉMETH BEATRIX JOHANNA TARTALMI SZERKESZTŐ: TINA TOVÁBBI ÍRÓINK: BARTHA RITA, HIKARU, LENGYEL JUDIT, OROSZ KATA

Átírás

1 1

2 Tartalomjegyzek TIBET ROVAT: Hétköznapok a Himalája csúcsán 3. INDIA ROVAT: Nők a hinduizmusban (második rész) 6. JAPÁN ROVAT: Üzleti élet 8. TÁRGYHÍVOGATÓ: Klasszikus mongol nyelv HARCMŰVÉSZET: Kendo 10. AZ EGÉSZSÉG TÜKRE: A tej 11. INTERJÚ: Hitvilági körkép VALLÁSTUDOMÁNY ÉS FILOZÓFIA: Eckhart Mester 14. KÖNYVAJÁNLÓ: Biff evangéliuma 15. A CSAKRÁK VILÁGA 3.: Svadisthāna 16. KÖLTÉSZET ÉS GONDOLAT 17. FARSANG Törekvők és Bódhiszattvák! Tavaly február környékén egyszer csak átsuhant egy gondolat a fejemen, miszerint kell egy újság az iskolának. Néhány nappal később már össze is állt a szerkesztőbrigád, majd egy hónap múlva megszületett az első szám. A szerkesztőség lelkiismeretes munkájának köszönhetően a BuddhaPest egy éves lett, mely évforduló alkalmából most néhány sorban magunkról is írunk. P.Á. ~ ex-főszerkesztő, rovatvezető; delfin18@gmail.com Péter Ágnes vagyok; épphogy megszülettem, máris nagyon eleven voltam. Önfejű gyerek létemre jó néhány púpot növesztettem a fejemre. Kamasz koromban élményéhes és tapasztalathajhász voltam; untam az iskolát, ezért nemigen foglalkoztam tanulással. Lassan három éve, hogy kapcsolatba kerültem a buddhista tanításokkal, melyeket olyannyira magaménak éreztem, hogy azonnal elkezdtem gyakorolni. A Főiskolára Lemon invitált, majd nem sokkal később beiratkoztam tibeti szakra. Örülök, hogy részt vehetek az élet nagy kalandjaiban, mely mindig mutat valami újat és nagyszerűt. Németh Beatrix Johanna ~ szerkesztő, rovatvezető, tördelő, címlap; sharkanseth@gmail.com alias Uma; a Főiskola dharma-tanítói és indiai nyelvi és kultúrtörténeti szakirányos hallgatója vagyok, a BuddhaPest egyik alapítója és állandóan ügyeletes házisárkánya, a Világrend helyi avatārāja, az újság technikai ügyeinek szerkesztés és tördelés intézője. Időről-időre felmerülhetnek problémák, de az ember azért van, hogy megoldja ezeket. Uff. tina ~ szerkesztő, rovatvezető, tartalmi felelős; tina@repules.hu Hegyi Krisztina néven láttam meg a napvilágot egy kisvárosban a Bakony lábánál. Másodéves, 2 szakirányos (tibeti nyelvi és dharma tanítói tibeti) hallgatója vagyok a főiskolának. Szerencsés halandónak tarthatom magam, amiért az újság világra jöttében részt vehettem (és ott lehettem a kezdetek kezdetén). Szeretnék sok jót tenni az újságért, s ha erőmből telik, akkor elég sokáig leszek részese a BuddhaPest mindennapjainak. Szilágyi Orsolya ~ szerkesztő, korrektor; shortylight@gmail.com É.N. ~ tördelő (2 szám) Önjelölt firkász, É.N.kutató és agyamturkász, hobbifanatikus, japán rajongó és kultúrkutató. Akiknek pedig mégis felkeltettem az érdeklődését, azoknak ajánlom magamat és a technika talán soha be nem érő gyümölcsét az internetet. Kulcsszó: É.N.Joseph Impresszum Készítette: Péter Ágnes A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA HALLGATÓI LAPJA CÍM: 1098 BP. BÖRZSÖNY U. 11. WEB: A FENTI CÍMEKEN TÖRDELŐ-SZERKESZTŐ, CÍMLAP: NÉMETH BEATRIX JOHANNA TARTALMI SZERKESZTŐ: TINA TOVÁBBI ÍRÓINK: BARTHA RITA, HIKARU, LENGYEL JUDIT, OROSZ KATA A címlapon Derwen Llewelyn munkája 2

3 Tibet rovat Hétköznapok a Himalája csúcsán Hogyan is él a tibeti ember? Milyen szokások irányítják életét, hogyan él együtt férfi és nő, hogy telnek napjaik, mit esznek, és milyen ünnepek színesítik a világ tetején élő embertársaink életét? Minderre próbálok apró válasz-téglákat találni, így építve meg azt az alapzatot, amire tudásunkat építhetjük, hiszen hogyan is érthetnénk meg egy népcsoport vallási törekvésit anélkül, hogy ismernénk az életét és mindennapjait. Kövessük nyomon a tibeti ember életét! Kezdjük a születésnél! Ha egy nő áldott állapotban van, nem könnyű helyzetnek örvend, hiszen Tibetben ez korántsem oly áldásos, mint ahogy azt mi gondolnánk. Számukra ez az állapot tisztátalan, azaz a családtól félre eső helyen kell élnie, illetve a kisdedet is egy külső helyszínen, a családi háztól távolabb, istállóban, sátorban kell világra hoznia. Számukra a kemény munkák sora nem szűnik meg, a szülés pillanatáig talpon kell lenniük, így a gyermek világrahozatala sokszor a földeken, munka közben esett meg. A halálozás mind a gyermekeknél, mind az anyáknál igen magas, hiszen a körülmények, a mi felfogásunk szerint, embertelenek. A születést követően a családi házba való belépés kizárólag tisztálkodás után lehetséges, így történik az, hogy az újszülöttet tejben fürdetik, majd ha az idő engedi, a napon szárítják őket. Ezt követően szertartásszerűen a szájába kevéske pirított lisztet és vajat tesznek, így kívánva szerencsés utat a kis emberkének. Ha mindezen próbáltatásokat túléli a csöppség, bátran kijelenthetjük, hogy nem kevés életerőt és kitartást kapott a jó istentől. A születést követő harmadik napon sor kerül a névadásra. A hagyomány úgy mondja, hogy a család egy lámát kér fel erre a nemes feladatra, aki kiválasztja a megfelelő elnevezést. Csupán egyéni, megkülönböztető nevük van a tibetieknek, családi nincs. Születésük sincsen nyilvántartva, tehát születésnapot sem ünnepelnek. Pontosan ők maguk se tudják életkorukat, pusztán csak találgatnak. (Később megkapja első juh-bőrbundáját, valamint védő amulettjét, amely igyekszik majd elhárítani a betegségeket és szerencsétlenséget.) A fiúgyermek iskolakezdésénél ünnepséget tartanak, amikor a gyermek 8-9 éves lesz, s ezt megismétlik, amikor az iskola befejeződik. Szabály volt, ha egy családnak (nemes v. paraszt) két fia volt, akkor egy, míg ha három volt, akkor kettő ment kolostorba tanulni. Aki nem ment, annak kötelessége volt az állatokat ellátni, földet művelni, jaktrágyát gyűjteni. Ha jómódú családbéli volt, akkor a gazdagok henye életét élhette. Tibetben az oktatás kétféle lehetett, a vallási, azaz kolostori taníttatás, illetve a világi, iskolai képzés. A gyermeket továbbra is segítették azután, hogy a családból kikerült, a kolostor fenntartásának támogatását adták cserébe. Taníttatás kizárólag fiúknak járt, a lányokat csak a legalapvetőbb ismeretekre tanították meg: számolásra, hogy a családi költségvetést kezelni tudja, valamint némi íráskészségre. Főképp az udvariasságot és türelmet nevelték, utóbbira elképzelhetően igen nagy szükségük lesz életük folyamán. Csupán a nemesség esetében van példa a lányok taníttatására. A családban a lányokat szolgálóknak tekintik, akik szinte minden munkát képesek elvégezni. Kevesebbre becsülik őket, habár a férfiak, meglehetősen dologtalanul töltik napjaikat. Kivéve az aratás időszakát, akkor akad csak igazán dolga a férfiembernek is. A tibeti nőre hárul minden házkörüli munka, a háztartás, gyermeknevelés, földművelés terhe is. Eme szokás nem ritka, más népnél is így volt. Még a régmúlt időkbe nyúlik vissza, amikor a ház urának feladata a harc volt, míg az asszonyoké a mindennapi munka. Mindezek ellenére, rossz szó nem érheti a tibeti férfiakat, mivel tisztelik asszonyaikat és hálásak nekik. Ám ha egy ifjú feleséget hoz az apai házhoz, még mostohább fogadtatás vár rá, mint a család többi nő-tagjára, mivel ameddig világra nem hoz egy gyermeket, addig nem teljes értékű a család számára. A gyermekáldás igen fontos szerepet játszik a tibetiek életében, szeretettel nevelik utódaikat, az árvákat és nyomorékokat is tőlük telhetően segítik. Mindaddig, amíg a gyermek fel nem cseperedik felnőtt emberré, legyen az fiú vagy lány, a mi szokásainkhoz képest, keményen dolgozik, és éli életét a kemény éghajlati körülmények közepette. Ha meg már felnőtt, azért dolgozhat megállás nélkül, hogy családját és kis földjét eltartsa, művelje. Férfi és nő életének egyesülése A házasság előtti szerelmi élet igen szabadnak mondható, a természet lágy öle kitűnő helyszíneket ad a szerelmi légyottokra. Hegyekben, mezőkön, földeken zajlik a fiatalok élete, kiváltképp az ősz a nagy szerelmi együttlétek időszaka, amikor a betakarított gabonákat, kévékbe gyűjtötték, ezzel kiváló helyszínt adva az édes találkozásokra. Semmiképp sem olyan tabu téma náluk a szexualitás, mint nálunk. Az élet természetes velejárójának tekintik. Mindezek ellenére a prostitúció nem ismeretes náluk. A kolostorok számára, kizárt volt a lányokat felajánlva eladni, nem úgy, mint Nepál és India némely kolostorában. A nők az apácákon kívül mind elkeltek. A házasodási szokások területenként változnak Tibetben. A házasodás minden formája fellelhető: monogámia, poligámia, poliandria. A poligámia a tehetősebb családoknál volt lehetséges, míg a szegényebb családoknál a többférjűség a meghatározó. A tibeti nép úgy oldotta meg a kevés föld és egyéb gyér javak egy kézben maradásának nehézségét, hogy fivérek vettek el egy nőt. Akár két fivérre, akár öt fivérre jutott egy feleség. Nemcsak testvérek lehettek egy nő tulajdonosai, hanem más családból származó férfiak is. Sőt példa van arra is, hogy férjes asszony, ura engedelmével egy másik férfihez is hozzáment. A vagyon és a ház urának címe a legidősebb fivért illeti, a többi testvér pusztán haszonélvezője az asszonynak és egyebeknek, így van ez a gyermekek esetében is, mivel a gyermekek eredete nem bizonyítható, így az mindig a legidősebb leszármazottainak számítanak. A tibeti családban rendszerint három-négy, de gyakran hat gyermek is van. A bőséges gyermekáldás különös szokás: a többférjűség javára írható, hiszen ha a testvérek külön-külön házasodtak volna meg, nem lett volna ily gazdag az utódnemzés. Mindezeket megvizsgálva, valljuk be bátran, a tibeti nő helyzete nem mondható egyszerűnek. A mi világunkban se álom a több gyermek nevelése, és az egyke férj ellátása, nemhogy több uraság esetében. A tibeti család nyugodt és együttműködő, erős alapokon nyugvó rendszer. Vajon mi lehet ez a stabil alap? Talán pont az erős és kitartó asszonyok, akik nem kevés munkát végeznek szeretteik, családjuk javára. /Ha a családban nincs férfi, a családirányítás a nő feladata. Olyan területek is vannak Tibetben, ahol az anya tekintélye magasabb, mint az apáé, illetve néhány nemesi családban van rá példa, hogy az asszonyé a döntő szerep./ A házasságot e messzi vidéken is a leánykérés előzi meg. Ha a lány elfogadja a fiú udvarlását, s ezt értésére adja, a legény máris megajándékozhatja jövendőbelijét. A fiú gyűrűt ajándékoz, míg a lány dohányzacskóval viszonozza. A szerelmi kapcsolatokból azonban ritkán lesz házasság, leginkább a családi tervezés, és a haszon jár legelöl a házasodásnál, melyet a szülők irányítanak. A leendő férj apja az ara szüleihez két öreget küld, akiket szertartásosan fogadnak. A kérők megtudakolják, hogy mennyit kérnek a leányért. Megkezdődhet az alkudozás. Ha sikerül közös nevezőre jutniuk, a jegyesség formálisan beáll, és a 3

4 leányból mennyasszony, míg a fiúból vőlegény lesz. Ha az ara minderről értesül, felteheti a mennyasszonyi fejdíszt, és sorra veszi a rokonságát, hogy mint még hajadon elbúcsúzzék tőlük. A menyegző időpontját asztrológussal kiszámoltatják, hogy szerencsés időszakra essék. Mint ahogy az nálunk is van, a lakodalom nagy sürgés-forgással járó esemény, így a mennyasszonyi készülődés során, a barátnők segítik az ara kicsinosítását, hajfürtjei közé négy kagylót fonnak, mely később állandó viselete lesz, mint hű feleség. A lakoma után kap helyet a fő attrakció, a lóverseny. Eme szokás a régmúlt idők lenyomata, miszerint a kérők a lányért versenyre keltek. Természetesen az esküvő oszlopos tagja egy magasrendű szerzetes kell, legyen, aki szertartásosan felajánlásokat tesz a védőistenek számára, hogy a mennyasszony segítségére legyenek, hogy az új családban szerencsés legyen. Így telik általánosan a tibeti nő és férfi életének egyesítése. Természetesen a jó mellett kell, hogy létezzen a rossz is, tehát az elmúlás a házasságok életében is jelen van. A válás intézménye itt is ismeretes, meghatározott esetekben engedélyezett. Eme okok lehetnek: a hűtlenség, illetve a kapcsolat megromlása, aki a másikat elhagyja, kártalanítást köteles fizetni. A kerületi főnök elé járulnak, aki dönt a felekről, hogy ki a hibás a házasság felbomlásért. Minek köszönhető ez a miénktől oly eltérő szokásrendszer, amely biztosan állja a helyét már évszázadok óta? Sehol sem ismert az ilyesfajta stabil alapokon működő társadalmi berendezkedés, miszerint mindent elfogadnak, mindent legyőznek annak érdekében, hogy a családi élet működjön, és mindenki jól érezze magát. Alkalmazkodó képességük szembeötlő lehet egy nyugati ember számára, aki csak saját érdekét nézi, akár átgázolva mások életén, tiszteletet nem ismerve képes célját beteljesíteni. Míg itt a felhők lábánál, ahol a természet valódi illata mindent átitat, egy olyan nép él együtt békésen, kiknek nem érdeke a saját haszonszerzés. Betegség és halál Megbetegedések alkalmával a család lámát hív a házba, aki imádságokkal, zenével igyekszik a beteget megszabadítani a rossz hatalmaktól. A beteg testből az ártó szellem kiűzéséhez a lámák gyakran készítenek csöpát, ami a beteg tésztából gyúrt hasonmása, melyet a beteg mellett helyeznek el. Bevetik legkülönbözőbb, speciális gyógykészítményeiket, amelyek igencsak egyedinek mondhatók. Ilyen például az égetett haj hamuja, ürülékek, bőrmaradványok, régi ruhadarab-foszlányok. A források megemlítik eme orvoslások kissé alacsony százalékú hatékonyságát, minthogy igen sok esetben a betegséget a halál követheti, ami természetesen csak a karma eredménye lehet mondják a lámák. Ha már az erő kiszállni látszik az emberből, azaz nem képes felgyógyulni, úgy ez esetben nem dacolnak a sors akaratával, engedik meghalni. Leírások szerint, bebugyolálva, összekötve a haldoklót a ház egyik sarkába teszik, ahol több napon keresztül fekszik. Miközben a lámák imádkoznak, szertartásokat végeznek, a család minden finomsággal ellátja őket, majd kiszámolják a temetésre legalkalmasabb időpontot. A kolostorokban néhány szent síremlékei megtalálhatóak, de temető, a mi értelmezésünk szerint nem létezik odafönt. A család anyagi helyzete dönti el, hogy milyen szertartással búcsúztatják el szerettüket, hiszen a lámákat díjazás illeti meg, valamint megvendégelik a dolgozó szerzeteseket, megvásárolják a szertartás eszközeit, pl. a füstölőket. Igen sok pénz szükségeltetik az eltávozó családtag méltó búcsúztatásához. A szegény, csavargó emberek, akik nem tudják mindezt megfizetni, azokat volt szokás a vízbedobás módszerével temetni. A halottégetés alkalmával, a testet összekötözve a település közelében felállított máglyákon helyezik el, miközben a lámák imádságokat mormolnak. Végezetül pedig a hamvakat szétszórják. A nyugati ember berögzült temetkezési szokásaihoz képest, az égi temetés igencsak elrettentő lehet. A gyászmenet felvonul a falu egyik magaslatára, ahol a szakavatott láma a halott testét a fejtől kezdve feldarabolja. Az emberi testrészeket sasok, keselyűk, szarkák, hollók takarítják el. A láma külön szertartással összezúzza a fejet, amely pépet vajjal, sajttal, liszttel gyúrják kis gombócokká, amely ugyancsak a madarak felséges lakomájává válik. 4 A tibeti ember A tibeti ember az itt élő népek úgymond keveréke lehet. Eltér a kínaitól, de hasonló a mongolhoz, más, mint az indiai, és mintha indián vonásaik is lennének, kiváltképp a megöregedett, ráncos tibetieknek. Nem feladatunk kideríteni eredetüket, de még is mintha mindegyik csoportból jutott volna egy-egy jellemző a számukra. Belső-Ázsia emberére az alacsony, zömök testfelépítés a jellemző, míg a dél-tibeti földművesek között a 180 cm-re nőtt férfiak sem ritkák. A nők vékonyak, karcsúak, arcuk kerekebb, szabályosabb, mint férfi társaiké. Bár, a kor előrehaladtával a nők alakja és vonásai elváltoznak, megdurvulnak, hamar megöregednek a kemény munka következtében. Öltözködési, díszítési szokásaik területenként változnak, de mindenhol jellemző a haj díszes viselete és a sok színben pompázó öltözék. A férfiak hosszú fekete hajukat kibontva, vagy fejük tetején, jobb felől varkocsba fonva hordják, többnyire azonban fülük mellett két fonatba rendezik hajukat. Bal fülükbe ékkövekkel díszített ezüst karikát aggatnak. Lhászában a férfiak türkiz fülönlógójuk egészen a vállig is leér. A nemzeti viselet, a báránybőr bunda csak télen kerül elő. Így a hétköznapok viselete a csuba, amely erős posztóból készül. Alatta inget hordanak, melyet szűk nadrágukba tűrnek. A csuba keleten szürke gyapjúból, a fennsíkon puluból készül. A pulu piros v. zöld színű durva posztó, melyet a feleségek keskeny csíkokba szőnek. A csuba hossza a férfiaknál térdig, míg az asszonyoknál egészen a bokáig ér. A férfiak csubáját bőröv tartja össze, amelyre amuletteket, szentelt szalagokat, ezüst ereklyetartót akasztanak, Buddha képmásával. Ide aggatják a hosszú tőrt, és a gyönyörűen megmunkált rövid kardot is, vállukon pedig puska lóg. Az asszonyok vajjal kenik be fürtjeiket, és számos apró fonásban rendezhetik hajukat, melyet a fonat végénél fémcsővel fűznek össze. Néhol a fonatokat csigaszerűen a fülük mögé rendezik, s kövekkel beékelve, szalagokkal körbefűzve díszítik. A legnagyobb pompát a haj hátulsó díszítésében fejtik ki. A jómódúak földig érő szalagokat akasztanak bele, amelyet ezüst ékszerrel, korállal, türkizzel ékesítenek. A szegényebbek pedig üveggyöngyökkel díszítik hajkoronájukat. A nők színes, vidám színekbe öltözve végzik a földművelést. A ruha elején kevés a dísz, leginkább a vállukra hímeznek. A fejfedő posztóból készül, formája igen változatos lehet, a csúcsostól a napóleon-kalapokig, minden érdekes forma fellelhető. A nők karika-fülbevalót, többsoros türkiz, korall nyakláncot viselnek. Tibet középső részén hajéket tűznek a fej közepébe. Van, hogy állandó viseletüket képezik eme ékesítések, van, hogy csak ünnepnapokon öltik magunkra, de vannak olyan területek is, ahol rongyokban járnak, a gyermekek pedig meztelenül élik életüket a nagy szegénységben. A nők elcsúfítása érdekében arcukat feketére mázolják, máshol pedig vajjal kenik be, amire később vastag piszok fog ráülepedni. Ez azért alakult ki, hogy a szerzetesek figyelmét ne keltsék fel. Bár ellentmondásba látszik ütközni a sok színes ékszer viselete, az arc feketére mázolásával, mégis igyekeznek segíteni szerzetes társaikat, azzal hogy próbálnak kevésbé kellendőek lenni. Talán érdemes kitérni a tibeti ember étkezési szokásaira is. Nézzük meg, hogy mivel is táplálkoznak barátaink, miből gyűjtik energiájukat a hidegben, a kemény munkához. Nemcsak a családok vagyona, hanem az éghajlat is meghatározza, hogy mi kerül a családi asztalra. A különböző vidékeken élők eledele más és más, az adott viszony szerint változnak a megtermeszthető növények. Amíg Közép-Tibetben pár zöldség- és gyümölcsfajta megterem, addig az Északi-fennsíkon élő nomádok számára eme finomságok mind elérhetetlenek. Legelőször is a legismertebb és legfontosabb csemegéjük: a campa, amely a megtermő gabonaféle, a tibeti árpa őrleménye. Megpirítva jakvajon, avagy natúr, minden család asztalán megtalálható. Másik megtermő gabonájuk a búza, a rizs viszont igen ritkán termő eleségük, melyet Kínából igyekeznek beszerezni. Ismeretes náluk a fehérrépa, jégcsapretek, borsó, krumpli, hagyma, fokhagyma, spárga és a vizitorma is. Gombából pedig több fajtát is termesztenek. Ételeikben még gyógynövények is helyet kapnak. Gyümölcsök közül a körte, barack, egres, földieper, gránátalma és dió is mind-mind megtalálható a tibeti házaknál.

5 Proteinben gazdag tejterméket rendszeresen fogyasztanak, vajat, sajtot, tejszínt egyaránt. Húsfogyasztás a tibetieknél nem tiltott, kivéve némely fajtáját, hiszen több ezer magasságban a növények hiányában az energia egyetlen megszerzési útja a húsfogyasztás lehet. Az éghajlati adottságok pedig lehetővé teszik a hús tartósítását. Szárításra és fagyasztásra egyaránt, így tehát elkészítik a jak, marha, birka, avagy a disznó húsát is. Viszont a bivaly hús fogyasztását szigorúan tiltják. (Mivel több istenség is reinkarnálódott már bivalyként.) Szárnyasokat ritkán esznek, mivel úgy tartják, azokat az állatokat, kiknek húsa csekély mennyiségű, nem érdemes megölni, mivel az apró falatok, nem érnek fel az állat életével. Fűszerezésként, hagymát, gyömbért, szójaszószt használhatnak. Ámbár Sákjamuni Buddha születésének ünnepekor (április második felétől, május első feléig) a fokhagymafogyasztás tiltott. Valamint Buddha nirvánába távozásának ünnepekor, ami június hónapnak feleltethető meg, ekkor egyáltalán nem esznek húst. A tibeti újév alkalmával igen változatos ételeket készítenek. Kelt tésztába személyes üzeneteket rejtenek el, melyeket vacsora közben felnyitnak, illetve hagyományosan tésztával dörzsölik be testüket, hogy az ártó szellemek a tésztába távozzanak. Újév napjának reggelén a tibeti sört, cshangot forralnak, amibe campát, csurát (szárazsajt), cukrot és vajat tesznek. Ezt az italt egy kenyérfélével, khapsszal kísérik. Desszertként pedig rizspudingot tálalnak. Végezetül nem feledkezhetünk meg a híressé vált tibeti teáról sem. Fogyasztható sóval, vajjal, campával, avagy magában, de mindig melegen. Mint ahogy azt már Csorna feljegyzéseiből is megtudtuk, a tibeti tea egy idő után a nyugati ember számára is nagyon ízletes és erőtadó eleség. Ünnepek Igen sok ünnep színesíti a Himalája népének életét. Minden hónapra jut belőlük. A hónapok holdhónapok, a napév/holdév különbséget szökőhónap beiktatásával egyenlítik ki. Az első hónap a leggazdagabb, ami a mi időszámításunk szerint február eleje-közepe tájára eső újholddal kezdődik. A Hold-újév ünnepség jegyében, a Ihászai és más vidéki kolostorok lámái felkerekednek és elmennek a fővárosba, hogy átvegyék a hatalmat egy hónapra. Az ott élőktől alamizsnát kapnak. Bíráskodhatnak az arisztokraták felett, így nem csoda, hogy ilyenkor sok arisztokrata család vidékre költözik. A nagy hitviták időszaka ez, amikor a nagy hittudósok versenyre kelnek egymással, így választva meg a 20 Harampát. A Tizenötödikei nagy áldozás -ünnepe Csonga Cshöpa, az újév 15. napjára esik. A főtemplom körül húzódó úton felállítják a csöpákat, a virágfüzérekkel feldíszített Buddha képeket, melyeket hagyományosan az arisztokrata családok készítenek el. Később a nagy sátorverés veszi kezdetét. A Potalával szemben sátrakat állítanak, a katonák régi, díszes öltözékben vonulnak, ami egy nagy össznépi táncmulatság képét idézi fel. A hónap befejeztével pedig, 29-én megtartják a legnagyobb előadást, Tendaszét. Ami annyit jelent, mint az ördög kiűzése Ihásza városából, egész évre. Elkészítik a Rossz jelképét, egy emberfejű bábut, melyet később a folyóparton elégetnek, így zárva az újév első hónapját. A második hónap nagy eseménye az arany processzió, ami hasonlatos, a mi Szent Jobb-körmenetünkhöz, miszerint a láma a nép előtt viszi a szent ereklyéket, melynek többsége a VII.-VIII. századból fennmaradt, fából faragott buddhista kincsek, melyeket a friss éghajlat kitűnően konzervált. A menet így a Potala elé vonul, ahol mindenféle vallásos játékokat, táncokat mutatnak be. A harmadik hónap nyolcadik napján a Dalai Láma elhagyja téli palotáját, és a Norbulinkába, azaz a nyári rezidenciájába teszi át székhelyét. Az esemény másik velejárója a téli öltözet nyárira való cserélése. Úgymond egész Tibet ünnepélyesen átveszi nyári viseletét. Ekkor kezdődik meg a mezőgazdasági munkálatok sora is. A negyedik hónap a legszerencsésebb hónapok egyike, amikor Sákjamuni Buddha nirvánába érkezését ünnepli meg az a sok ember, aki ilyenkor a fővárosba érkezik. Ez Tibet örömünnepe. A hatodik hónapban újraválasztják a kolostorok tisztségviselőit. Az ünnepségen álarcos ősi operákat vonultatnak fel, melyek királyokról, hősökről, szentek életéről szóló zenés táncok. A nyolcadik hónappal kezdetét veszi egy másfél hónapos elzártság, amikor a lámák úgymond visszavonulnak elmélkedni, vallásos ceremóniákat tartani. Mindezt miért? Ekkor van a rovarok szaporodásának időszaka, így tehát a szerzetesek igyekeznek elkerülni földi bogártársaik életének korlátozását. Úgy gondolják, a legjobb, amit tehetnek, ha ki se lépnek a kolostorból, nehogy kárt okozzanak bármi élőlénynek. Mindemellett, Tibet népe ekkor patakokhoz, folyókhoz vonul, hogy megkezdhessék, nagy vízi ünnepüket. A Mindug csillag felbukkanása jelzi számukra, hogy elérkezett a nagy mosakodások időszaka. Amely talán sok falusi életében egyszer jön el egy évben. A tizedik hónap 15. napján, Tibet női védőszentjének, Baden Lamónak van az ünnepe, kinek szobrát a városon keresztül viszik, nagy tánccal egybekötve. Valamint ekkor van Szrongcen Gampo kínai feleségének, Ven Cseng hercegnőnek a születésnapja is, amely ünnepség hatalmas pompának örvendő esemény. A 25. napon Congkhapa halálának és megdicsőülésének évfordulója veszi kezdetét. Ekkor minden fénybe borul, mivel a házak tetején apró lámpásokat gyújtanak az emberek, így fejezve ki hódolatukat a nagy buddhista mester előtt. Visszaöltik téli csubájukat, és elkezdik megtölteni a kolostorok éléskamráját a nyári javakkal. Az utolsó hónap utolsó estéjén a Potala szerzetesei hatalmas táncot lejtenek, reggeltől egészen alkonyatáig, Harc az ördöggel címmel. A szerencsés újév kedvéért kiűznek minden gonosz szellemet Lhászából. A tibeti ember szellemi fejlettsége által megtanult mindent értékelni, amit életében a jó Istentől kap. Buddha tanítása, miszerint a tudat tisztátlansága kivetődik a környezetünkre is, ekképp láthatjuk, hogy a mi kultúránkat hatalmas szemétrengeteg veszi közre, míg a tibeti ember megtanult mindent újrahasznosítani, azért, hogy isteneik lakhelyét: a természetet kár ne érje. Míg mi, nyugati civilizáció mit teszünk? A fejlődés fogalma alá gyűjtünk minden olyan romboló tevékenységet, amely környezetünkkel harcban áll. Ha szívünk mélyére tekintünk, bevallhatjuk, hogy igen sokat tanulhatnánk tőlük, hogy a saját életünket, és ezzel egyetemben a más ember életét is segítsük, hiszen minden, amit kapunk, közös kincse az emberiségnek, csak mi sok mindent elfelejtettünk. Tiszteletet, türelmet egyaránt. A hegyek bölcsességének lehelete az itt élőkre mind alászáll, így a természettel való egyesülésnek, együttélésnek adva boldog teret. A buddhizmus a békére épül, s ez itt teljességgel megvalósul, hiszen a tibeti ember élete a környezettel való harmóniára épül. Mindent megkap a természettől, amire szüksége lehet, még akkor is, ha a természeti adottságok, a mi felfogásunkban korlátozottnak is tűnnek. Tiszteletük a tiszta föld és állatok iránt végtelen. Csodálatos békében és nyugalomban élnek együtt ezek az emberek, fáradságosan, de mégis boldogan, egy tőlünk idegen világ tetején. Buddha szavainak mélysége mindent áthat, minden emberi megnyilvánulás ennek fényében ragyog. Nem ártás és együttérzés. Felhasznált irodalom: Marius Magnien: Tibet régen és ma Juhász Vilmos: Tibet Patkó Imre: Tibet/BP, Térjék József: Tibeti művelődéstörténet Valamint intemeten: terebess.hu/keletinfo Kata 11nidhi@gmail.com 5

6 India rovat Nők a hinduizmusban (második rész) Az előző számban megvizsgáltuk a nők helyzetét a védikus hindu társadalomban, illetve a klasszikus hinduizmus általános vonatkozásában. Van mindazonáltal a hinduizmusnak még egy, voltaképpen orthodoxnak vagy a mai nézőpontból teljesen klasszikusnak tekinthető aspektusa, mégpedig a Śiva-Śakti kultusz. Emellett pedig a heterodox iskolákat is megnézzük. Śiva alakja körülbelül a Kr. u. 2. században, tehát viszonylag későn került be a hindu rendszer kultikus figurái közé. A legtöbb vallástörténész egyetért benne, hogy Śiva egy árja-dravida (vagy nem-árja) keverék alak, aki Paśupati az Indus-völgyi állatok ura és Rudra az árja üvöltő szintéziséből állt össze; az mindenesetre biztos, hogy személyében túldominálnak a sötét, természeti, vagyis a dravida motívumok. Pusztít, jógázik ő a mahāyogi, a szexus ura jelképe is egy végtelen lángoló lingaṁ. Mint az viszonylag jól látható, metafizikailag Śiva majdnem azt a pozíciót veszi fel, mint a sāṁkhya Puruṣája: mozdulatlanul gyakorolja a végső hatalmat, uralkodik a természet ( a tánc királya ) és az egész világ felett. Páratlanul energikus, eleven istenalak, akinek ez a fajta véghatalom attitűdje a legtöbb kutató szerint elválaszthatatlan a szexualitástól. Egyrészt emiatt, másrészt talán épp a népi hagyományból való párhuzamos előtörés miatt szinte különválaszthatatlan tőle felesége, Devī vagy Pārvatī (vagy Durgā, Kālī, Umā, aspektustól függően) azaz Śakti. A hozzájuk kötődő kultusz nagy változást visz a szexus mind vallási, mind hétköznapi gyakorlatába; Basava a 11. században már a lingaṁ-aṅgaṁ dualitását tanítja, világi szinten pedig a gyerekházasság és a kasztok eltörlését, és az özvegyek újraházasodását akarja bevezetni. Valóban, Śakti alakja mint nő merőben más, mint azt a Védákhoz szorosabban kötődő korokban megszokhattuk. Egyfajta erőként, energiaként is megjelenik, lényegében visszatér a Magna Mater, az alkotó anyaistennő. Személyében szakrális igazolást nyer az asszonyi házastársi hűség, és kiteljesedik a férfi és nő társ mivoltával kapcsolatos, eleddig csak paradoxan értelmezhető tézis. A Puruṣa-Prakṛti analógia mintegy eredeti értelmében lép életbe: Śiva mozdulatlan és végső, de Śakti hasonlóképp örök, a világ kozmikus őselve, lényegében minden megfogható alapja. Ezzel lényegében megtörténik a nő szakrális emancipációja, amit számos vallási történet is alátámaszt. (A Śiváról és feleségéről szóló több történetben is elhangzik így pl. gyermekük, Ganeśa véletlen fejvesztése kapcsán, hogy Śiva fél felesége haragjától; másrészt ott a kapcsolódó mondás: Śiva felesége nélkül olyan, mint neve i nélkül: hamu [śava]. Még ha ezek a jelenségek túlzottan nagy gyakorlati hatással nem is bírnak, mégis elképzelhetetlen lett volna e attitűd a Védákban.) Természetesen egyfajta hierarchia továbbra is fennáll a férfi javára, de ez csak a középpont mozdulatlanságával válik érzékelhetővé, és egyébként is helyénvaló, hiszen semmiféle dualitás nem lehet mint dualitás egy adekvát metafizikai rendszer végső szintje. Meg kell még jegyezni, hogy amennyire maga a Śiva-Śakti rendszer duális és komplementer, annyira komplementer egyenként Śiva és Śakti személye, önmagában. Śiva kegyes és pusztító (sőt, teremtő) aspektusa ugyanolyan ismert, mint felesége fekete (Kālī) és nehezen megközelíthető (Durgā), és a kalpa végén a világot elpusztító természete és Umā vagy Pārvatī együttérző, segítő, kedves arca. A komplementaritás odáig kiterjed, hogy Durgānak nyolc yoginī társnőt is tulajdonítanak, tehát legalábbis elvben a nők spirituális gyakorlatvégzése is helyet kapott a rendszerben. Kétségtelen, hogy néhány női jógiról mind a középkorban, mind jelen korunkban tudomásunk van. A Śiva- Śakti kultusz mindent egybevetve egy igen nagy jelentőségű orthodox irányzat; mindazonáltal manapság léteznek szép számmal hindu fundamentalista mozgalmak (BJP, RSS, Bajrang Dal, Ranvir Senā, stb.), melyek a Védákhoz való kvázi-abszolút visszatérést irányozzák (a sāti és más hagyományok újraélesztésével együtt), így India vallásilag furcsa módon osztatlan, és mégis nagyon is megosztott marad. A heterodox iskolák a) Buddhizmus A Kr. e. 5. század körül létrejött és megszilárdult buddhizmus, a felébredés útja, általánosságban toleranciájáról és ítéletmentességéről ismeretes. Ez legnagyobb részt valóban igaz például a tibeti, vagy akár a középkései mahāyāna buddhizmusra, de fokozott figyelemmel kell lenni a korai buddhizmust (ld. theravāda, hīnayāna) illetően. A Buddha tanításának radikalitása az externalizálódott, tartalmilag kiüresedett és a szó minden értelmében egyre inkább anyagiassá váló papság ellen irányult; vagyishogy, felismervén a brāhmaṇák (és más, remete gyakorlók, vö. Ālāra Kālāma, Uddaka Rāmaputta) lényegi inkompetenciáját a szenvedésektől való megszabadulásra, szükségessé vált egy új, tartalmilag hiteles doktrína megalkotása. Ez jelen esetben a Védákkal való szembefordulást is jelentette egyben; több szerző a kśatriya lázadás korának nevezi ezt, minthogy a jelek szerint valóban szó lehetett a harcosi kaszt mind világi, mind spirituális szembefordulásáról a papsággal. Ám mindennek ellenére azok a felvetések, miszerint a Buddha ellenezte volna pl. a kasztrendszert, teljesen alaptalanok (maga a Buddha soha nem mondta, hogy valaki ne teljesítse a kasztja által előírt kötelességeit; annyit mondott, hogy a megvilágosodás szempontjából nincs különbség a kasztok között ) ugyanígy, a korai buddhizmus hozzáállása a nemiség kérdéséhez meglepő hasonlóságot mutat a védikus felfogással. Mindenekelőtt az tudvalevő, hogy a Buddha kezdetben nem akart nőket felvenni a Rendbe; több történet is tartozik álláspontja megváltozásához, és híres kijelentése is, miszerint a nők felvételével 1000 év helyett csak 500 évig fog a Tan változatlanul fennállni. Többen ezt nem a nők hátrányos megkülönböztetésével, hanem ellenkezőleg, a férfiakra való azok hibája miatt a gyakorlásban zavaró hatásukkal magyarázzák; ez azonban, mint 6

7 bemutatjuk, téves. A tévedés oka összefügg azzal, hogy a buddhizmust általánosságban nem szokás épp erőszakmentessége miatt harcosi attitűdűnek tekinteni, holott spirituálisan semmi nem jellemző rá jobban. Az iddhipādában illetve az 5 tanítványi vagy harcosi kvalitás között is felbukkanó viriya-bala, a kitartás, tetterő kimondottan és etimológiailag is férfias minőség. Lehetetlen, nem lehetséges, hogy egy nő a szent, tökéletes Felébredett vagy a Világkirály állapotába emelkedjék (Majjhima-nikāya 115.); lehetetlen, hogy meghódítsa az eget, a természetet, az univerzumot, hogy uralhassa az égi szellemeket. (uo.) Az Aṇguttara-nikāyában (II/48.) kifejti, hogy a nők a szexualitás és az anyaság tekintetében annyira kielégíthetetlenek, hogy képtelenek azoktól megszabadulni. Valamint, későbbi buddhista iratokban: [a nők] csábítóak és ravaszak, tönkreteszik a nemes életet (Jātaka 263.); Érzékiek, gonoszak, közönségesek, alantasak. A nők folyamatosan az érzékek rabjai. Egy tisztátalan és kimeríthetetlen hévvel telve, egy mindent felemésztő tűzhöz hasonlítanak (61.). Ez tehát majdnem megfelel a védikus felfogásnak, ami valójában nem meglepő, hiszen a Buddha világi életében még abban a szellemben nevelkedett, és mint mondottuk, nem egész kultúrájával, csupán a papság módszereivel fordult szembe. Később, a nők felvételekor az őket érintő fegyelmi szabályok száma legalább a kétszerese volt a férfiakat érintőeknek; az extra szabályok nagy hányada a nők természetből adódó tisztátalan természetével függ össze (pl. a menstruáció, ami nemcsak az egész ind, de a legtöbb más kultúra tradíciójában is tisztátalanságnak számított ebben az időszakban.) Más szabályok, például hogy a férfi és női remeték nem beszélhettek egymással, már valóban felfogható a gyakorlást elősegítő elemként is, de még itt sem zárható ki, hogy a két nem ilyetén elszeparálásának a fentebb említett okokhoz van köze. A korai buddhizmus tehát mind e tekintetben, mind a Tudás tekintetében abszolút szoláris-férfias attitűdű, a Védák megtagadását leszámítva szinte orthodox irányzat. A buddhizmus további fejlődése, a mahāyāna kialakulása során a férfi és női szerepek olyasféle polarizációja és komplementaritása ment végbe, ami a hinduizmuson belül kialakuló śaktizmus esetéhez igen hasonló, jóllehet metafizikai értelemben fordított: a prajnāpāramitā szútrák már a női princípiumot tartják a bölcsesség hordozójának, a férfi pedig az úgynevezett ügyes eszközök, a gyakorlat letéteményesévé válik; a tibeti buddhizmusban már számos női bódhiszattva is megjelenik, és lassanként a hátrányos megkülönböztetés minden formája felszámolódik (vö. a XIV. Dala Láma véleménye a nőkről). E változás kulturális összefüggései nem ismertek teljes mértékben; az sem kizárt, hogy a doktrinális fejlődés során megjelenő új, sarkalatos tézisek (így a suňyatá, a már említett pāramitāk, stb.) automatikus módon járultak hozzá a világban lévő jelenségek így a férfi és a nő kezelésének megváltozásához. Az pedig meglehetősen nehezen eldönthető, hogy a radikálisan szoláris védikus és a poláris-duális szakrális világkép közül melyik az»eredeti«; e keretek között nem is teszünk rá semmiféle kísérletet. A buddhizmus és a szexus viszonya más aspektusból is hasonló ívet ír le. Míg a korai buddhizmusban és tulajdonképpen még a korai mahāyānában is maga a szexualitás főleg a nem-világi hívők számára semmilyen formában nem üdvös és így nem is megengedett, a kései mahāyāna világi viszonyokra koncentráló ágaiban (ide értve a chan/zen buddhizmust is), és főleg a tantrikus buddhizmusban már jelentőséggel bír. Amúgy maga a tiltás ténylegesen és mindig doktrinális és praktikus okokból egyaránt történt a buddhizmusban; a megszabadulás felé irányuló abszolút tudati kihegyezettséggel nem fér össze egy ilyen fundamentális világhoz és érzékekhez kötő akcióban való részvétel. (A hinduizmusban ez az āśramák tanításával más módon került megoldásra a védikus korszakban.) b) Dzsainizmus A történetileg Vardhamāna Mahāvīra nevéhez fűződő dzsainista hagyomány érdekes pozíciót foglal el a metafizikai rendszerek palettáján; lényegében különbözik mind a szoláris, mind a duális felfogástól, s a pánpszichizmus tanítása révén voltaképpen a valódi spirituális egyenlőséget valósítja meg. Már a kezdetektől tudomásunk van világi követőkről is, akiknek is jelentős hányada nő igen figyelemreméltó, hogy a férfiak és a nők aránya később 1:3-ra növekszik. Ennek magyarázata a fent elmondottakban rejlik; a dzsainista rendszer lényegében minden élőlényt egyenlőnek tekint, sőt, a szándéketika mellőzésével és a tényleges fizikai tettek minden körülménytől független szigorú számbevételével negligálja még a természetes hajlamok jelentőségét is. A dzsainizmus feltűnésével rengeteg, a társadalomban egyébként meggyötört és periférikus hulladéknak tekintett személy, így a nők (főleg a valamilyen okból szülésképtelenség, a poligámia miatti teljes háttérbe szorulás, stb. még az általánosnál is rosszabb helyzetben lévők) számára lehetőség nyílt az addig teljesen elképzelhetetlen spirituális életre, efféle célok felé való elmozdulásra. A buddhizmussal összevetve az sem kizárt, hogy a buddhizmus nyitása a nők felé a dzsainistákkal folytatott, követőkért folyó rivalizálás eredménye volt. Az mindenesetre hangsúlyozandó, hogy a dzsainizmus egy teljes mértékben egyedi, és az addigi hindu hagyományoktól merőben eltérő spirituális álláspontot képvisel, amely a nemekkel kapcsolatos viszonyát is alapvetően meghatározza. Utószó A sorra vett korszakok-iskolák mélyebb elemzése egyenként is ezen írás többszörösét tenné ki. Célunk nem az volt nem is lehetett, hogy ezt véghezvigyük, hanem az, hogy megmutassuk az indiai kultúrában a szexus (és nem kimondottan a szexualitás) és a spirituális megvalósítás viszonyát, valamint ennek hatását és integrációját a társadalmi bázisban, részint metafizikai alapokon. Maga az indiai kultúra bármi legyen is a véleményünk tényleges hozzáállásáról az egész történelem folyamán rendkívüli érzékenységet, fokozott odafigyelést tanúsít a szexus irányába. A szexualitás a legelemibb mesékben, spirituális jelentőséggel nem bíró hagyományokban is állandóan jelen van, és ily módon természetszerűleg hatással van a magasabb rendű doktrínákra is. Úgy véljük, hiba a hindu hagyományok szexuális vonatkozásait esetlegesnek és csak tünetileg kezelőnek tekinteni; isteneik, szokásaik és a konkrét tételek arról árulkodnak, hogy már a kezdetektől rendkívül tudatosan jelen van Indiában a szexus metafizikája, annak mind konkrét, mind a lehető legabsztraháltabb értelmében mint az ṣaṭ-darśana némelyikében majd ki is teljesedik. A hindu rendszerek e természeténél fogva alapvető jelentőségű kérdés kezelését tudatosan vállalták fel, nem söpörték a perifériára, s így hosszú távon is meglepő stabilitású társadalmat hoztak létre, bármi is a kívülálló egyébkénti véleménye róla, vagy egyes aspektusairól. Felhasznált irodalom, források: Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I. ( , Bp., Osiris Kiadó) Evola, Julius: A felébredés doktrínája (2003, Debrecen, Kvintesszencia Kiadó) Klostermayer, Klaus K.: Bevezetés a hinduizmusba (2001, Bp., Akkord Kiadó) Németh Beatrix Johanna sharkanseth@gmail.com 7

8 Japán rovat Üzleti élet A mostani számban a japán üzleti élet érdekességeit mutatnám be. Először a gyökereket kell megvizsgálni ahhoz, hogy megértsük, miért épp így alakultak a dolgok. Ma, a felkelő nap országában mindennek az alapja az ún. ie-rendszer. Ez a shintō vallás miatt alakult ki, miszerint a japán császár az istenek leszármazottja. A japán nép számára a császári pár olyan, mintha gondoskodó szülők volnának, ennek eredményeként maga az ország egy hatalmas családként létezik. Ám ez nem csak szimbolikusan értendő, az élet több területén is találkozhatunk vele, így például a munkahelyeken. A főnök a vállalatban dolgozók szülője, és az alkalmazottak a gyermekek, akik szinte testvéri viszonyban vannak, legalábbis nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, ami a japánok sajátos csoportmunka szeretetéhez is köthető. A japánok hűségesek a munkahelyükhöz. A dolgozók többsége még mindig attól a vállalattól megy nyugdíjba, ahol elkezdte pályáját. A munkaadó számíthat rá ilyen értelemben, és cserébe ő is számíthat a munkaadóra abból a szempontból, hogy pályája végéig megőrizheti munkaviszonyát. Az előmenetel és a fizetés a cégnél töltött évek számával egyenesen arányosan nő. Így tehát, aki már több, mint egy évtizede ugyanott dolgozik, már magasabb beosztásban van, mint aki csak 5 éve került be. Ez a szenioritás elve. És ami talán meglepő, még annak sem szüntetik meg a munkaviszonyát, aki rosszul dolgozik, vagy többször hibázik. Inkább kevesebb, és könnyebb feladatokat adnak neki, de sosem rúgják ki. De mostanában megfigyelhető egy másik jelenség is. Egyre többen váltanak munkahelyet, az egyéni célok elérése érdekében. Míg az idősebb korosztály szeme előtt a biztos munkahely és az előreléptetés reménye lebeg, a fiatalok inkább a munka érdekességét és a magasabb fizetést teszik előre a fontossági listán. Már említettem a csoportmunka fontosságát. Már egészen iskolás kortól jellemző, hogy a beilleszkedő-képességet helyezik előnybe, és nem az egyéni teljesítményt. Aki csak egy kicsit is megpróbál különbözni, kiközösítik. Ez így megy a munkában is. Megkülönböztetett elbánás senkinek sem jár; a csoport minden tagjától azonos elhivatottságot várnak el. De ez láthatólag nem okoz nagy gondot a japánoknak, hiszen hozzá tartozik a mindennapokhoz az alkalmazkodó-képesség. Sőt, munkán kívüli programokat is szerveznek, a csoportépítés fejlesztése érdekében. Például hétvégi kirándulások, vagy a munka utáni közös vacsora a csoporttársakkal, sőt, akár a főnökkel. Ha felmerül egy kérdés, vagy bármilyen feladat legyen az elméleti vagy gyakorlati jellegű, akkor a megoldást nem egy vezető személyi döntésétől várják. A közösség ilyenkor alaposan körüljárja a dolgot, mindenki hozzászól, sajátjának tekinti a problémát. Személyes feladatának érzi, hogy megtalálja a megoldást elősegítendő javaslatokat, ötleteket. Vagyis a feladatok megoldása nem felülről jövő utasítás szerint történik, hanem közös megegyezés alapján. Ez alapvetően meghatározza a munkához való hozzáállást, és rendkívül pozitívan befolyásolja. Ennek eredményeképpen lelkesen végzik a munkájukat. Nekik nem az számít, hogy ki mit dolgozik, vagyis hogy mire vitte, hanem, hogy melyik cégnél. Az, hogy valaki mennyire tehetséges, gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolja az előrejutását. A munkába álláskor nagyobb vállalatok esetén több hetes, hónapos betörési tréningnek vetik alá az újoncokat. A kezdőket ún. oktatási központokban képezik ki. Itt intenzív tanfolyamokon ismerkednek meg a vállalat célkitűzéseivel, és azokkal az eszmékkel, amelyek az egész vállalat alapját képezik. Megtanulják azokat a jelszavakat, dalokat, indulókat, amelyek összetartozást adnak a közösségnek. De nemcsak szellemileg készítenek fel mindenkit, a helyes viselkedésre is oktatják őket. A cél az, hogy a vállalat szellemiségét elültessék a fiatalokban, önfegyelemre, alkalmazkodásra, tisztelettudásra szoktassák őket. Többnyire sikerrel jár ez az akció. De ha már elég jól beletanult a feladatába, akkor is vannak még továbbképzések, aminek segítségével megismerheti más posztok működését, sőt, dolgozhat is azokon a részeken. Ez lehetőséget ad a motiváltság erősítésére, új képességek kifejlesztésére, a folyamatos szakmai továbbképzésre, és megismerheti a vállalat átfogó tevékenységét. Akik már jártak Japánban, meglepődve látták, hogy a fegyelem mennyire fontos szerepet játszik az ottani életben. Nézzünk néhány példát a gyakorlatban. Komolytalanná és veszélyessé válhat az a partner, aki mások előtt vitatkozik munkatársával. A felvetődött problémákat inkább máshogy oldják meg, például ha valaki elhallgat, az legtöbbször azt jelenti, hogy számára nem elfogadható információkat hallott. Azért, hogy ne sértsenek meg senkit, sosem mondanak határozott nemet, az elutasított javaslatot még inkább dicsérik, mint az elfogadottat, kihangsúlyozva a tervvel és a készítőjével szembeni tiszteletüket. A japán felfogás szerint aki beteg, az maradjon otthon, aki viszont jelen van, az teljes értékű munkaerőként működjön. Japánban rosszul járnának azok az ügyeskedők, akik ilyen-olyan ürüggyel mindig kihúzzák magukat a munkából. És néhány kulturális különbség: A japánok számára a nevetés nem az öröm kifejezése, sokkal inkább a zavar, a tanácstalanság vagy a meghökkenés jele. A mosoly viszont jelenthet megelégedést, de annak ellenkezőjét is. Nem alkalmazzák a szemkontaktust, így ezt ajánlott elkerülni. Ha egy japán valamire hai -t mond, nem biztos, hogy helyeslésként kell értelmezni. Másrészről nagyon nehéz megítélni, mikor gondolja a dolgot komolyan, hiszen a döntésképtelenség a mások iránti figyelmet jelzi. Ha csoportban dolgoznak, gyakran előfordul, hogy senki nem meri meghozni a döntést, hiszen ezzel másokat kirekeszthet, és megsértheti társát. Ha bármilyen okból konfliktus alakul ki, az üzleti tárgyalás megrekedhet, sőt, meg is szakadhat. Kibékíteni a partnert legfeljebb hosszas bocsánatkéréssel lehet, sűrű hajlongás közepette. Nálunk nem ritka, hogy a főnök nő legyen, de Japánban csak igen elszórtan találkozhatunk női vezetőkkel. Az üzletasszonyok számára Japán egy másik világ, aminek kulturális oka van. Az üzleti életben a nők általában asszisztensként dolgoznak, mint régebben a gésák, manapság is inkább csak az ügyfél kiszolgálásában játszanak szerepet, például az értekezleten beviszik a teát. Ennek oka, hogy a női tárgyalópartnert a japán üzleti világban nem, vagy nehezen fogadják el egyenrangúnak. Befejezésképpen, a kiemelt jelentőségű névjegykártyáról szólnék, mely rituáléjával komoly tradíciót takar. Igen elegáns tartóból veszik elő, majd két kézzel nyújtják át a partnernek, aki szintén két kézzel veszi át, elolvassa, nézegeti, s láthatóan nagy becsben teszi el. Hikaru hikaru1988@msn.com 8

9 Tárgyhívogató Klasszikus mongol nyelv 1. Oktató: Barta Zsolt (Pirinyó, az egyik könyvtárosunk) Tárgy: szeminárium, 2 kredit Előfeltétel: nincs; Értékelés: félév végén, egy szövegrészlet lefordítása Meglepődve és érdeklődve vettem észre február elején órarendünkben ezt a tárgyat. Meglepődve, mert nem tudtam róla, hogy a főiskolán lehet (lehetett) mongolt tanulni (utóbb kiderült, most indult először mongol nyelvkurzus). Érdeklődve, mert tibeti szakirányosként nagyon érdekelnek azok a nyelvek (akár élő, akár holt), melyek Tibettel valamilyen kapcsolatban állhattak a történelem során. Az első óra előtt nem hittem volna, hogy rengetegen leszünk. A kollégium 2. termében szállásoltak el minket, aminek azért örültünk, mert a kollégium többi termében nagy küzdelmek árán sikerült volna csak bezsúfolódnunk. Az órák hangulata felemelő, és igen interaktív, talán ennek is köszönhető a nagy érdeklődés (3 órán vagyunk túl), no meg persze a lenyűgöző mongol nyelvnek! Sajnos ehhez a holt nyelvhez (a holt szót Zsolt sűrűn kiemeli, biztos fontos lehet ) nincs magyar nyelvű nyelvtankönyv a főiskolán; ellenben Zsolt ezt remekül helyettesíti saját, személyesen készített jegyzeteivel, ami minden elfogultság nélkül mondhatom rendezett és logikusan felépített. Azok számára, akik már tanultak idegen nyelveket (főleg a keleti nyelvek vannak előnyben), könnyebben elsajátítható a nyelvtan, de azok is, akik nem tartják magukat nagy nyelvésznek, megtalálhatják a mongolban a szépséget. Érdemes azon is elgondolkoznunk, hogy a mongolokkal 300 közös szavunk van, és tapasztalataim azt mutatják, hogy nyelvtanuk és ragozásuk is nagyban hasonlít a magyarhoz. Ez a kurzus nem főtárgy, ezért oktatónk úgy gondolja, a legfontosabb a mongol nyelv pontos elsajátítása, mintsem hogy minél rövidebb idő alatt minél több anyagot sulykoljon agyacskánkba. Ennek érdekében nem csak apró, lassú lépésekkel haladunk (vagy ahogy ő szokta volt mondani: Nem hajt a tatár! ), hanem a félév első részében csak a nyelvtant vesszük át (a végén tanuljuk meg a mongol írásbetűket). Úgy gondoltam, e tárgy-kedvcsinálóhoz szükséges, hogy felkeressem tanárunkat és kifaggassam néhány dologról. Zsoltot (meglepő módon! ) a könyvtárban találtam, ahol a megszokott jó kedvével fogadott és szívesen válaszolt a kérdéseimre. Azt mesélted első órán, hogy idén indul először ez a kurzus (klasszikus mongol nyelv), noha már több próbálkozás volt e nyelvi tárgy indítására. Mesélnél erről bővebben? Úgy tudom, nem én vagyok az első próbálkozó, de a korábbi tervek saját dugájukba dőltek. Véleményem szerint fontos a klasszikus mongol nyelv oktatása főiskolánkon. Félév elején beszéltem Kósa Gáborral, s felvetettem neki ezt az ötletemet, és ő teljesen pozitívan állt hozzá. Ezek után már csak Körtével kellett beszélnem (nyelvi tanszék vezetője), aki zöld utat adott. Úgy tudom, majd egyszer szeretnél itt, a főiskolán mongol szakirányt indítani. Mit gondolsz, milyen esélyei vannak ennek a kezdeményezésnek? Bár nem annyira köztudott, de a mongol is a buddhizmus szent nyelvei közé tartozik. Jelentős szútra-fordítások, szentiratok, kommentárok maradtak ránk. Megítélésem szerint a mongol nyelvnek igenis van helye a mi iskolánkban, és a jelenleg klasszikus mongolt tanulók nagy száma is ezt igazolja. Az ELTE-n is tanítottál mongol nyelvet. Mik voltak a tapasztalataid? Az eltelt óráink tükrében milyen különbségeket hoznál fel az ottani és az itteni órák közt? Teljesen más, ha valaki szakirányon vagy csak kedvtelésből, érdeklődésből tanul egy nyelvet, nálunk jelen pillanatban erről van 9 szó. Annyi idő még nem telt el, hogy viszonyítani tudjak, de ha sikerül, majd jelentkezem! Örülsz annak, hogy a (szinte egy évfolyamnyi nagyságú) csoportban több szakirány is képviselteti magát? Mik a tapasztalataid, előny vagy hátrány, ha valaki már tanult/tanul keleti nyelvet? Természetesen örülök, és számomra ez is azt jelenti, hogy a mongol nyelvre van igény. A VB-sek részvétele azért fontos, mert úgy tudom, többségük nem tanul keleti nyelvet, pedig különösen fontos az, hogy aki nálunk végez, legalább alap szinten beszéljen vagy fordítson valamilyen keleti nyelven. Akár mongolul is. Aki például pálit, szanszkritot vagy tibetit tanul, annak mindenképpen ismerősen hangzik majd a mongol nyelv, a benne található buddhista terminológiájú szakkifejezések miatt. A keleti nyelveknek amúgy is más logikájuk van, mint nyugati testvéreiknek, de ez nem azt jelenti, hogy egyik keleti nyelvet a másikból kifejtve lehetne megtanulni. Mi a különbség a klasszikus és a modern, mai mongol nyelv között? Tulajdonképpen nincs nagy különbség a kettő között, vagyis a klasszikus mongolból könnyen megfejthető a mai alak. Mondok egy példát: degele (magy.: köpeny, köntös; balról jobbra gombolódó hosszú ruhadarab) a mai mongol nyelvben a deel (ejtsd: dél); tehát bizonyos nyelvtani összefüggések megtanulása után egyértelművé válik a mai kiejtés. Mondanál pár mongol szót, ami hasonlít a magyarhoz? Ezek a legismertebb kifejezések: baator (magy.: bátor; ejtsd: bátor), gar (kar), sara vagy sar (sárga), kök (kék), bjaruu (borjú, ejtsd: bjarú), dzsimisz (gyümölcs), gölög (kölyök), heb (kép), alim (alma), erdem (érdem), arvaj (árpa), budaj (búza). De ezek a szavak mind a magyar, és mind a mongol nyelvbe egy török, a csuvas-török nyelvből kerültek, vagyis nem vagyunk rokonok. Mesélted nekem, hogy Szegedi Mónival beszélgetve felmerült egy közös, tibeti-mongol szövegolvasás, a tibeti-szanszkrithoz (Dzsátakamálá) hasonlóan. Mikorra tervezitek ezt, ha az általad gondolt tempóban haladunk? Következő kalpára gondolok, de komolyra fordítva a szót, sok munkával azt elérhetjük, hogy kb. egy év múlva már képesek lesznek a hallgatók rövidebb szövegeket elolvasni és értelmezni. Kézenfekvő, hogy legyen majd közös tibeti-mongol szövegolvasás, de ez jelen pillanatban még a jövő zenéje. Nagyon hálás vagyok válaszaidért, sok sikert és kitartást kívánok az óráidhoz! Remélem, sikerült nektek felkelteni érdeklődéseteket a tárgy iránt, hiszen nem csak, hogy történelmet ír Pirinyónk, hanem részesei lehetünk egy klassz órában, gyarapítva ezzel a klasszikus nyelvek elterjedését iskolánkban. supriyā

10 H a r c m ü v é s z e t K e n d o A Kendo eszméje A kendo eszméje: fegyelmezni az emberi természetet a kard alapelveinek elsajátítása által. A kendo gyakorlásának célja megformálni az elmét és a testet, Kiművelni egy életerős szellemet, S helyes és szigorú gyakorlás által Fejlődésre törekedni a kendo művészetében, Valamint tisztelettel óvni az emberi becsületet és udvariasságot, Segíteni a másokkal való őszinte együttműködést, És örökké törekedni önmagunk művelésére. Ezáltal a kendo gyakorlója képessé válik: Szeretni hazáját és embertársait, Segíteni a kultúra fejlesztését, És hozzájárul a béke és jólét elterjesztéséhez. alkalmazni, és hogyan kell az ellenfél legyőzésre vívás közben stratégiát építeni. Ezeket a technikákat az írott források, kenjutsu-nak, kenpó-nak, hyóhó-nak nevezték. Ezek a voltak a kendó kialakulásának kezdetei. Az Edo-kor közepén a bushik többnyire shinkennel (igazi kard) vagy bokutoval (igazi kardot utánzó fakard) katát (képzelt ellenfél ellen, kitalált szituációt) gyakoroltak, ez azonban igazi háborúban nem volt elég hatékony. Ugyanakkor a vívás gyakorlása ezekkel az eszközökkel balesetveszélyes is volt. A XVIII. század elején, Jiki shinkage ryu iskolából, Naganuma Shiro mester használt először kendó felszerelést, és a kardot helyettesítő bambuszból készült shinait, majd Nakanishi Chuzo XVIII. század közepén a Shinai-al való vívást fejlesztette, illetve terjesztette Japánban. (Forrás: A Magyar Japán Kendo Klub alapítóját és elnökét, Abe Tetsushi 7. danos kendó-mestert kérdeztem: Hány évesen kezdtél el kendózni, és mit jelent számodra? 6 éves koromban ismerkedtem meg a harcművészetekkel. Először karatézni kezdtem el, majd 8 éves koromban kezdtem el gyakorolni a kendót. Egyetemi éveim alatt megismerkedtem a Daitó-ryúval, de ma már csak kendózom. Ki a mestered? A kendo története A kard készítésének mestersége és használatának módszerei sok minden mással együtt Kínából érkeztek Japánba. A kard kezdetben kínai mintára egyenes és kétélű volt. Ezt az egyenes kardot néhány évszázad alatt a japánok szablyaszerűvé alakították, fejlesztették tovább: a kard nem egyenes, hanem egy kicsit meggörbül, továbbá egy éle van. Ezt a kardfajtát, a nihon to-t (japán kardot) speciális módszerekkel kovácsolták szinte törhetetlenre, és csiszolták borotvaélésre és a VIII. századtól már ilyen formában alkalmazták. A XV. század hosszabb polgárháborúkkal tarkított időszakában (Onin-háborúk kora) hirtelen megnőtt az igény a képzett bushikra (harcosokra), így a kardhasználat technikáinak száma is ugrásszerűen fejlődött. Az ezt követő békés Edo-korban ( között) a bushik tovább kutatták és fejlesztették ezeket a technikákat. Minden vívónak közös volt a célja: megtalálni a legjobb, legbiztonságosabb technikát, amellyel önmaga veszélyeztetése nélkül le lehet győzni az ellenfelet. Az Edo-korban a képzettebb bushik a buddhista, sintoista és konfuciánus világszemléletek elemeit felhasználva, továbbá a vívásokból szerzett tapasztalatokat figyelembe véve kialakítottak egy gondolkodásmódot arra, hogy hogyan kell a kardot a leghatékonyabban MARUYAMA Tetsuo 8. danos mester, aki ma is aktív, annak ellenére, hogy már 82 éves. Amikor hazamegyek Japánba, az az első, hogy meglátogatom, és elsőként vele vívok. Mi a véleményed a magyar kendósokról? A magyar kendó Európában az egyik legelőkelőbb helyen van, nagyon jó színvonalú. Most nem csak a versenyeredményekről beszélek, hanem arról, hogy a magyarok képesek voltak nem csak a kendó technikáit, hanem annak tradicionális kultúráját megértve, elég magas szintre fejlődni. Nem megy egyik a másik nélkül. A gyakorlók Magyarországon nem csak sportnak tekintik a kendót, hanem a tradíciókra is nagy hangsúlyt fektetnek. A Magyar Kendo Iaido és Jodo Szövetség éppen ezért támogatja fiatal kendósait, hogy kijuthassanak Japánba, megadva nekik minden esélyt arra, hogy a legjobbak között készülhessenek, fejlődjenek, melynek eredménye a nagyobb nemzetközi versenyeken, megmérettetéseken rendre megmutatkozik. Szeretsz Magyarországon élni? Igen, szeretek. Természetesen néha még mindig vannak nehézségeim a nyelvvel, de szeretem az itteni embereket, nagyon jó kapcsolataim alakultak ki, sok barátom van. Japánban az emberi kapcsolatok sok esetben igencsak felszínesek, amit én sosem szerettem. Lengyel Judit eldorado85@citromail.hu 10

11 Mi a különbség a tejallergia és a tejcukorérzékenység között? Mik a tünetek? Hogyan alakulhatnak ki? Van gyógyszer ellenük? Lehet helyettesíteni a tejet és a tejtermékeket? Ezekre a kérdésekre próbálok meg válaszolni a márciusi számunkban, és természetesen nem maradhatnak el a receptek sem. A tejallergia tulajdonképpen tejfehérje allergia (a tejfehérje rengeteg aminosavat tartalmaz, amelyek allergiát váltanak ki). Ez a ritkábban előforduló betegség. Általában csecsemőkorban alakul ki, azonban az esetek 90%-ában 7 éves korra már megszűnik. Ennek ellenére óvatosan kell visszaállni a tejfogyasztásra (forduljunk ez esetben orvoshoz). Leggyakoribb, hogy ekcémával kezdődnek a tünetek, ami gyomor panaszokkal párosul: haspuffadás, hasi görcsök, hányinger, hányás és hasmenés. A hörghurut, az asztmás reakciók és a középfülgyulladás oka is lehet a tejallergia. Amennyiben felmerül ez a betegség, abba kell hagyni a tej és a tejtermékek fogyasztását. Mindenképpen figyelni kell arra, hogy az elfogyasztandó élelmiszerek ne tartalmazzanak tejet és tejport, ugyanis nem is gondolnánk, de rengeteg ételben megtalálható a tej valamilyen formában adalékanyagként. Fontos még, hogy ügyeljünk a marha- és borjúhúsra is, hiszen ezen állatok húsában is jelen vannak azok a fehérje-összetevők, amik szintén kiválthatják az allergiás reakciót. Megoldás lehet a szója- és rizstej (főzelékekhez, tejberizshez), kókusz- és zabtej (palacsintához, pudinghoz), valamint túró helyett használható a tofu. A tejfogyasztás hiánya (mint azt sokan tudjátok) kiválthat különböző betegségeket; a csontok nem jutnak elég kalciumhoz, ezért könnyen és gyorsan elveszíthetik funkciójukat (csonttörés, csontritkulás, stb.), ezért elengedhetetlen, hogy a kiesett kalciummennyiséget megfelelően pótoljuk. A tejcukor-érzékenység másik neve: laktózintolerancia. Ez azt jelenti, hogy a vékonybélben lévő laktázenzim, ami a tejcukrot (kettős cukor) bontja le, hiányzik (részben vagy teljesen). Az orvosok két csoportot különböztetnek meg: az elsődleges enzimhiányos állapotot (örökletes) és a szerzett laktázhiányt (kialakulhat: májbetegség, epebetegség, hasnyálmirigy betegségek, cukorbetegség, gyulladásos bélbetegség és lisztérzékenység esetében). A tünetek a következők: gázok, melyek laktózbaktériumok által kiváltott erjedés miatt keletkeznek, s ennek következtében felmerülő hasi puffadás, görcsök, teltségérzés, hányinger, fejfájás, hasmenés (híg vagy savas jellegű), bőrtünetek, viszketés, ekcéma. Szerencsére a tejcukor-érzékenységben szenvedőknek van egy receptre kapható tabletta, amelynek elfogyasztása után ehetnek tejterméket (nem nagy mennyiségben!). Kapható ma már laktózmentes tej, illetve megjelent magyar nyelven is több könyv a témában (receptekkel, tanácsokkal). Az egészség tükre A tej Padlizsán fasírt Receptek Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 3 tojás, só, bors, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma, zsemlemorzsa (annyi, hogy összeálljon), olaj Elkészítés: a padlizsánt meghámozom, lereszelem, megsózom és félrerakom. Egy fél óra múlva kicsavarom a levét és hozzáadom a tojásokat, a fokhagymát és a zsemlemorzsát. Golyókat formázok, és forró olajban kisütöm. Padlizsán helyett elkészíthetjük szójagranulátummal is, vagy más zöldséggel (pl. cukkíni), adhatunk hozzá még sajtot vagy kukoricát, borsót. Túrógombóc Hozzávalók: 250 g túró, 1 tojás, 5 ek búzadara, 1 ek liszt, zsemlemorzsa Elkészítés: a hozzávalókat egy tálban villával összedolgozzuk, golyókat formálunk, majd forrásban lévő vízben kb.10 percig főzzük (miután feljöttek a víz tetejére, onnan számítva pár perc). A gombócokat kivétel után pirított zsemlemorzsában megforgatjuk. Fogyasztható tejföllel és cukorral. Elkészíthetjük azonban édesítőszerrel is, ekkor ajánlatos a többi hozzávalóhoz 2-3 ek édesítőport keverni (akkor nem lesz keserű a gombóc íze). tina 11

12 Ez alkalommal egy különös riporttal jelentkezünk. A Károli Gáspár Református Egyetem egy fiatal hallgatóját faggattuk ki hitvilágát, világképét illetően ebben a rohanó, napról-napra változó, gyökereit elveszíteni látszó világban. Az eredmény igen érdekes lett érdemes elolvasni, mit is gondol egy átlagos egyetemista a transzcendensről. És, megsúgom, a statisztika szerint nincs egyedül egy ehhez hasonló véleménnyel. Szóval, Arvion -t kérdeztük. Milyen vallásúnak tartod magad? (hm ) Nehezen tudnám megmondani. Társadalmi besorolás szerint református ahol ez differenciál, vagy alkalmatlan lenne a hely és az idő a magyarázkodásra, szóval formálisan. Két évvel ezelőtt nem ezt mondtam volna azóta kialakult egy társadalmi reformátusságom. Merthogy református intézménybe jársz. Igen, a Károli Gáspár Református Egyetemre, kommunikáció és médiatudomány szakra. Ha jól értem, nem vallod a református hitet? Részben igen. Maga a vallási rész semmivel sem vonzóbb, mint a többi egyházé, ám kevésbé bigott és ájtatos. Nehezen különválasztható a vallási és társadalmi oldal; többek között azért ezt az egyetemet választottam, mert a közösségi oldala szimpatikus. Hiszel Istenben? A hit nehéz kérdés. Mondok egy példát. Igen régóta akartam tetoválást, de nem tudtam volna olyan ábrát mondani, amit egész életemben viseltem volna. Egyetlen szimbólummal kötöttem békét, mely a kétkedés lenne, de nem tudom, hogy nézne ki. A feltétlen elfogadás hit igen nehezen abszolválható számomra. Kétkedés mi felé? Elsősorban a transzcendens felé. Ami alapvetően sajátos, mert az emberekkel szemben meg naiv vagyok. Rossz emberismerő vagyok, erre rá kellett jönnöm. (szünet) Saját korlátaink ismerete nagy segítség, de aki sokat ismételgeti ezt a mondást, az maga köré építi őket. Erkölcs? Furcsa kérdés, szegényes a bibliaismeretem, ami csak az utóbbi időben, az egyetemem beállítódásának köszönhetően bővült. Pont nemrég vettük a Tízparancsolatot ez egy számomra merőben új megvilágítás, de azért körvonalazódik egy többletértelmezés számomra. A gyakorlat és az elmélet nehezen szétválasztható. Ha valaki képes értékeket magáénak vallani, és emellett gondolkodik, azt erénynek tartom. Ám magában az elmélet sokszor nem életre való. Szentimentális mondhatnám őszinte pillanatokban a szeretet és a jó tűnik a helyes útnak, de a gyakorlat általában közbeszól. A kereszténység nem mindig támogatja a természeti elveket, melyek a gyakorlatot a maga realitásában képesek kezelni. Beszélnél ezekről a természeti elvekről? Hiszek a kiválasztódásban. Ha valaki értékekkel rendelkezik, és valaki nem, azok között különbséget kell tenni. A keresztényi tanok úgy vallják, az erős feladata felkarolni a gyengébbet. Én ezt kiegészíteném azzal, hogy az erős ezt ne válogatás nélkül tegye. Akiben van érték, lehetőség arra, hogy segítséggel erős legyen, az kapjon támogatást. Ha mindenkit el akarunk tartani, azzal nem jutunk sehová. Moralitás? Kevés tulajdonság egyértelműen pozitív vagy negatív. Ezeket a fogalmakat a legtöbbször a dominancia határozza meg. Nincs Egy helyes koncepció csak összetételeket tudok érdemben értékelni. A művész hangulatokat él meg, valaki pedig az elveit hiszi szentül és éli meg azokat következetesen a mindennapjaiban. Mindkettő lehet helyes moralitás, de ha túlzásba viszi valaki, úgy mint bármi más helytelenné válik. Interjú Hitvilági körkép Van rossz, gonosz? Léteznek rossz tulajdonságok, de valaki, ezek birtokában, nem feltétlenül gonosz. A relativitás ebben a kérdésben igen meghatározó. Hogy egy ember rossz-e Ha valaki nem szavahihető, de emellett vannak értékes tulajdonságai, lehet, hogy rossz, de hasznos. Igen, ez egy új fogalom. Nem a szükséges rosszról beszélek. Mindig hozott anyagból dolgozik az ember. Ha valaki valamiben profi, de morálisan elítélhető: rossz, de a társadalmat tekintve lehet hasznos. Ez nem épp a kimondott keresztény tanítás. Mi a véleményed más vallások tanairól? Például hiszel az előző életekben? A hit problémás, de a filozófia istenében hiszek első mozgató, esszencia, Isten, szikra, karma, ősrobbanás a megnevezés számomra teljesen semleges; amíg nem tudom kizárni a forrás létét, muszáj hinnem Istenben. Tisztelem a hívőket, nagy támasz lehet ez a képesség, de a keresztényi dicsőítés kérdését soha nem tudtam magamban megoldani. Visszás A Teremtő szabadságot ad nekünk, de amennyiben az Ő útját választjuk, úgy a köszönet azért a szabadságért, melyben a fellelhető másik út végállomása a pokol, dicsőítést kíván ez a fajta dogmatika igen szofisztikáltnak tűnik nekem. Biblia óra, Mózes és az égő csipkebokor Mózes lesütötte a szemét, amint felfogta, hogy Istennel áll szemben. Ez tekintélytisztelet, mely pozitív és értékelendő erény. Mindezek után Isten felszólítja Mózest, hogy vegye le a saruját mielőtt szent földre, a csipkebokor közelébe lép. Mózes önkéntes reakciója őszinte, emberi tiszteletet mutat, Isten felszólítása pedig kisstílű emberi konvenciót. Valaki tisztelje az erősebbet, de ne alázkodjon meg. A gesztus nem a cselekedetek mennyiségétől függ. Ez az Isten gőgös, és emberarcú. Elkanyarodtunk a témától. Szóval mi a helyzet a reinkarnációval? Szükségesnek látom a létét a kauzális logika által. Mint a lélekét ha megszületik egy ember, logikailag szükséges az élet princípiuma; egy teljesen ép emberi test magától nem kezd el élni. A születés, akár a teremtés, feltételezi a transzcendens létét. Az evolúció átlátható folyamat, de ott van a keletkezés pillanata. A léleknek valahonnan származnia kell amikor megjelent a Mozgató, és teremtett energiát, ami képes összekötni anyagot és anyaggal nem rendelkezőt. Mi történik a lélekkel, amikor valaki meghal? A körforgás léte adja magát. Első ránézésre az élet is egy lineáris folyamatnak látszik. De vannak periódusok, helyzetek, melyek újbóli megélése ciklikusságot sejtet olyan, mint a farkába harapó kígyó, a kör, mely számos kultúrában előfordul. A fejlődés, azonban kimutatható, ahol számolnunk kell a haladás, az idő fogalmával, amit egy kör képe kizár. Szinteket élünk meg, mint egy spirál: ciklikus, de előre haladó. Hogy honnan indul, hová fut (elgondolkodik) Lehetséges emlékezet két élet között? Nem elemeztem még azt az energiát, melyet léleknek tekintek, olyan mértékben, hogy erre a kérdésre érdemben válaszolni tudjak. Nem vagyok fatalista, de minden kapcsolatban áll mindennel létezik egy út A-ból B-be, A és B pozíciójától függetlenül. Mivel test és lélek között kapcsolat áll fenn, ezért a lélek emlékezetéből is vezethet út a test elméjébe. Hogy ennek mi a metódusa, azzal nem vagyok tisztában, de nem látom akadályát. A gyakorlat ugyan nem ezt mutatja, de úgy gondolom, hogy ki nem tolható korlátokról csupán aktualitásukban beszélhetünk. Úgy tűnik, dualista vagy. Hogy mit csinál a lélek önmagában, amíg egyik testből a másikba száll, az előző kapcsolat helyett egy újat létesít az anyagi síkkal, nem tudom. Majd gondolkodom rajta, ha abba az állapotba kerülök, és utólag megpróbálok rá visszaemlékezni. Vallom a világ kettősségét, de csak mint egy pontból számtalan felé megfeleltethető két irányt. Descartes-t és a deizmust ha másnak nem, szellemesnek tartom. Isten figyelmének aktív voltával kapcsolatban vannak kétségeim. Csodák persze létezhetnek, de nem mozdítanak annyit előre, hogy ezt aktivitásnak nevezzem. Ha Isten aktív is, úgy Ő dönti el, mikor kinek segít; nincs egy normarendszer, ami alapján bizonyosan kapunk, vagy nem kapunk segítséget. Vannak olyan kultuszok, ahol akkor