MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava"

Átírás

1 MÁRCIUS BÖJTMÁS HAVA TAVASZELŐ KIKELET HAVA - bölénytor (fák) hava A hónap régi magyar (katolikus) neve Böjtmás hava. Ez az elnevezés arra utal, hogy március a böjt második hónapja. A nagyböjt java többnyire valóban márciusra esik. Akkor, amikor még tíz hónapos volt az év, az esztendő első hónapja a március volt. A rómaiak szerint illett ezért, hogy e hónapot a Rómát alapító Romulus apjáról, Mars római istenről nevezzék el. Jelentése: ragyogó, fényes. Névnapját e hó első napján tartották. A római mitológiában Mars a háború istene. A kapcsolat kézenfekvő lehet, hiszen a rómaiak a háborúikat a tél elmúltával, a jó idő beköszöntével indították meg. Marsot a mezők, a tavasz és a tavaszi vetések védelmezőjeként is nyilvántartják.. A meteorológusok Tavaszelő-ként tartják számon, a régi székely-magyar naptár szerint kikelet havának nevezik, eleink pedig (az avisura szerint) a bölénytor (fák hava) elnevezéssel illeték márciust. A nap a kos jegyébe és az egyenlítőbe lép, amivel egyidejűleg áll be a tavaszi napéjegyenlőség is (20-22 között). Gergely-napi szél, Szt. György napig él. József kezessége, jó év kedvessége. Fehér nagycsütörtök, indán sül meg a tök. Márciusi por fűnek jó, neki fáj márciusi hó. Adj Isten meleget, fűnek-fának levelet! Nyisd ki, Isten, kiskapudat, ereszd be a meleget. Itt a tavasz, tudod-e? Leheletét érzed-e? Virágszájjal rád nevet virágszagú kikelet. Rád füttyent egy bokorból, füttyös madár torokból. Rügyes ággal meglegyint s érzed, tavasz van megint. Jeles napok márciusban március 4. március 5. március 6. márcisu 12. Az idei évben erre a napra esik húshagyó kedd, ami mozgó dátumú ünnep. Időpontja mindig húsvét időpontjától függ. (Húsvéttól visszafelé számítva a hetedik vasárnap utáni kedd.) Húshagyó kedd a farsangi szezon utolsó napja. Ekkor lehetett utoljára húst fogyasztani. Hamvazó szerda. A farsangi időszak utáni első nap. A húsvétot megelőző 40 napos böjt kezdete. Neve onnan ered,hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. A hamuval hintés ősi jelképe a bűnbánatnak, mivel a hamu az elmúlásra figyelmeztet. Torkos csütörtök. Igen érdekes nap a márciusi ünnepek sorában, hiszen az előző napok arról szóltak, hogy húshagyó kedden (március 4.) lehet utoljára húst fogyasztani, mert a következő napon, hamvazó szerdán (március 5.) kezdődik a 40 napos böjt. S ekkor jön március 6-án a torkos csütörtök, amikor nemhogy szabad jókat enni, sőt kötelező a torkoskodás!! Ez az egy nap jelent kivételt a böjti időszakban. Valószínű azért alakulhatott ez így, mert a sok farsangi maradékot, a sok megmaradt, finom ételt bűn lett volna kidobni. Gergely napja, eredetileg a diákság ünnepe, A nap üneplését IV. Gergely pápa rendelte el, ezen a napon emlékeztek I. Gergely pápára, az iskolák patrónusára. Eredete a XVI. századra nyúlik vissza, amikor a tanulók maguk és tanítóik számára adományokat gyűjtöttek. Tulajdonképpen az iskolaév lezárását jelentette, a szeptemberi tanév kezdést csak a XIX. századtól vezették be. Ezen a napon a gyerekek vidám jelmezes felvonulással, köszöntők éneklésével és dramatikus játékokkal emlékeztek Gergely pápára, bemutatták az iskolai életet, az új tanulókat iskolába hívogatták, kosarukba pedig adományokat gyűjtöttek. Megrázza még szakállát Gergely."

2 1. Szent Gergely doktornak, híres tanitónknak az ő napján. Régi szokás szerint menjünk Isten szerint Iskolánkba! március 15. március 18. március 19. március 21. március 25. Nemzeti ünnep: Az es magyar forradalom és szabadságharc ünnepe; Magyar sajtó napja.. Ezen a napon a magyar szabadságharc kezdetét ünnepeljük. Jelképpé vált, nemzetünk szabadság szeretetét fejezi ki. Március 15-én minden megemlékező kokárdát tűz ruhájára ban ezen a napon tört ki a forradalom Pesten, és ekkor nyomtatták ki az első szabad sajtó termékeit, a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Sándor napja. E naphoz kapcsolódó mondás: Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!" József napja. E naphoz fűződik az időjárás - és természetjóslás, sőt a haláljóslás is. Ezen a napon érkeznek a fecskék. Ide kapcsolódik ez a kedves mondás: Fecskét látok, szeplőt hányok!" A hagyomány szerint a madarak ezen a napon szólalnak meg, mert Szent József kiosztotta nekik a sípot. Szent Józsefkor nyissad, (szőlőt) ha vízben áll is a lábad. Benedek napja. A bencés rendet alapító Szt. Benedek ünnepe. Benedek napján zsírt és fokhagymát szenteltek, amelynek gyógyító erőt tulajdonítottak. Gyümölcsoltó Boldogasszony (Irén) napja. Jézus fogantatásának ünnepe. E nap alkalmas a fák oltására, szemzésére. Gyümölcsoltó hidege, téli hónapnak megölője. Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! A magyarok Istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Petőfi Sándor) A földművesek számára a március valóban már a tavaszi munka kezdete. Megkezdődik a munka a szántóföldön, a gyümölcsösben, szőlőben. Az asszonyok is vetik a borsót, a répát, zöldséget, a palántáknak való magot, dugdossák a hagymát. A korai krumpli, bab is földbe kerül. Egyszóval vége a téli szobai munkának, a szövésnek, fonásnak ott, ahol még szőnek és fonnak, és a kézimunkázásnak. A hónap első szerdáján sok helyen a méhészek is kiengedik a méheket, a jószágokat is kihajtják a legelőre, ha még létezik legelő, és még legeltet a csordás, kondás. Az egészségre vonatkozó jó tanács nem maradhat el a csízióból: Márciusban vagyon bőv nedvesség testben, Diétát tarts te is italban s ételben! Népi megfigyelések - Március, ha nedves, gazdának nem kedvez. - Valamennyi köd vagyon márciusban, annyi zápor lészen az esztendőben. - Ha böjtmás (március) hava száraz, szent György hava (április) nedves. - Fú és havaz, úgy lesz tavasz. - Ha márciusban ugrándoznak, láncra perdülnek a bárányok, áprilisban újra akolba rekednek. - Ha dörög Benedek (napján), akkor 40 napi szárazságra számíthatsz.

3 Mit jövendöl a 100 éves naptár? Amilyen időjárás van március 9. körül, olyan marad egész hónapban. Ha január meleg volt, március hideg. Száraz március szép májust jövendöl. Éjnapegyenkori szélvészek termékeny esztendőre mutatnak. Ha a harangok messze hallatszanak, nagy eső következik. Sűrű köd égiháborút hoz. Amilyen a március kilencedik napja,olyan lesz az egész hónap folyamatja." Igaz, hogy a csillagászati év, a tavasz 21-én kezdődik, amikor a nappalok hosszúsága éppen beéri az éjszakákét, mégis, a néphagyomány 24-ére, a harmatszedés napjára teszi az igazi tavasz kezdetét. Huszonötödike, Gyümölcsoltó Boldogasszony napja fontos vallási ünnep: Jézus Krisztus fogantatásának napjaként tartja számon a katolikus egyház. (Éppen kilenc hónapra vagyunk ilyenkor december 25-étől, Jézus születésnapjától.) A naphoz kötődő népszokás a búzaszentelés. Húsvét legkorábban március 22-ére eshet, így ha nem is túl gyakran, de március Jézus feltámadásának, a legnagyobb egyházi ünnepek egyikének hónapja is. A húsvéttal együtt mozognak az ahhoz kötődő ünnepek is így például a húsvétot megelőző Virágvasárnap, a barkaszentelés ideje. Mivel ez és a kos jegye a kezdet, az elindulás, a nappalok hosszának növekedése is e naptól indul meg, mindenképpen jelentős nap a naptári évben. E napon érdemes elindítani dolgokat az életünkben. A megelőző időszak alkalmas volt arra, hogy befelé forduljunk, terveket készítsünk, és e napon kell kinyilvánítani az akaratunkat, hogy ezeket megvalósítsuk, illetve elindítani ezeket, lehetőleg valamilyen tevőleges formában is. A kos ugyanis egy aktív, cselekvő energia. Márciusban születtek Arany János - egyik legnagyobb költőnk. (Toldi, Buda halála,...) Bartók Béla, - világhirű zeneszerző, zongoraművész, zenetudós II. Rákóczi Ferenc, - Erdély és Magyarország fejedelme, a szabadságharc vezére Kőrösi Csoma Sándor, - nyelvtudós, Ázsiakutató, a magyar őshaza keresője Kosztolányi Dezső, - író, költő, műfordító Rejtő Jenő, - író Készítsünk huszárt!

4 Talán sokan hallottak már közületek a huszárokról. Kik is voltak ezek a huszárok? Katonák voltak, akik az es szabadságharcban is harcoltak, abban a háborúban, amely ezzel a március 15-ei forradalommal kezdődött és két hosszú esztendőn át tartott Magyarország szabadságáért. Sok történet, mese őrzi a huszárok hírét, Elkészítés: Felnagyítjuk a rajzokat. Kivágjuk a huszárt és a lovat is kétszer. A lovat és a huszárt kifestjük, majd amikor megszáradt a huszárt fejtől derékig, a lovat fejtől a teste közepéig összeragasztjuk. Ló és huszár lábait kissé kihajlítjuk. Tevékenységi formák és lehetőségek márciusban Séta az erdőben, parkban, hallgatjuk a madarak hangját mondókák felidézésével: Fű, fű, fű..., Madarak voltunk.., Süss fel nap..., Új hold, új király, Gyere tavasz, várva várlak Tavaszi virágok megismerése, és tavaszi dalok énekelgetése: Beültettem kiskertemet, Terjed a meggyfa, nagy az árnyéka. Cickom, cickom. Tavaszi szél vizet áraszt A tavasz kezdeti időszakában az énekes-táncos játékok vannak túlsúlyban. Ezeket többnyire pünkösdig lehet játszani. Húsvéthoz kötődnek a tüzes játékok. Eredete: régen a tüzet nagyon vigyázták, s csak húsvétkor volt szabad tüzet szítani. Tüzet nem kölcsönöztek, mert tiltották a hatóságok a gyakori tűzesetek miatt. A régi életformának az emléke él a tüzet viszek típusú játékokban. Dalok: Tüzet viszek, lángot viszek... Tüzet viszek, nem látjátok... Tavaszi játékainkban nagy szerepet kap a kendő. Nemcsak a hajviseletet szolgálta, hanem a mindennapok játékeszköze is volt. Később helyét felváltotta a zsebkendő, ami az ünnepi viselethez tartozott. A kendő legismertebb emléke a Veronika-kendő. Húsvétra küldjünk képeslapot! Beszélgetés az örömszerzésről. A hónap meséi A szél és a Nap (népmese), A kiskakas gyémánt félkrajcárja, Mese az ifjító madárról, A papucsszaggató királykisasszonyok, A szegény ember kakasa, Mondák a Mátyás király országlása c. könyvből Tovább a tetejetlen fáról 3. rész Hasonlóan csodálatos fák népmeséinkben és mondáinkban is megtal{lhatók. Több v{ltozatban az égig érő, tetejetlen fa egy nagy hegyen van, a király udvarán áll (jelezve a szakrális jellegét) törzsén egy házban él a hold anyja és a hold, ungyancsak egy házban a nap anyja és a nap, vagyis a fény és a sötétség, a nap, mint a kiáradó erő, a hold, mint a befogadó erő. A világfa képzete minden nagy kultúrában megtalálható, és az indoeurópai népek körében általánosan ismeretes. A magyar és az indoeurópai népek mondái között azonban találunk egy lényeges különbséget, ami a két fát élesen elválasztja egymástól. A magyar fa csúcsán, vagy az ágai között égitestek vannak. Ez csak a magyar mondákban és díszítőelemekben fordul elő, az indoeurópai népek körében ismeretlen. A magyar népi díszítőműszetben (fafaragásokban, hímzésekben) is megtalálható a hatalmas fa a gerincoszlop, az örök szellemi erő ágai közt a nappal, (férfi erő), a holddal (a női erő). Ízes, szép magyar nyelven elbeszélve a világfa vagy életfa tudománya szellemi erő, {g, jó szellem. A kereszténység felvételével az égi nagycsaládok rétegei lassan a múltba vesztek és kialakult belőlük a rétegekre osztott mennyország. Az alsó rétegekben lakik az isteni lények többsége, felfelé haladva egyre kevesebb lény tartózkodik, míg legfelül székel az Úristen. Ehhez a világos rendhez járul még hozzá a teremtéssel kapcsolatos hitvilágunk, miszerint ami létezik, azt teremtett dolognak képzeljük. Az égig érő fa (életfa vagy vil{gfa) népművészetünk leggyakoribb jelképe. Őseink l{tt{k, hogy a növények megszületése, növekedése és hal{la az emberek szeme előtt folyik le és teljesen hasonlatos az ember életrendjéhez. Az emberek saját életüket átvitték a fa életére, egy olyan fáéra, amely nem nyújtja az árnyékot, egy távoli, mesés helyen érleli gyümölcseit, ahová csak a kiválasztottak juthatnak el. (folyt. köv.)

5 A napos-holdas világfa képzete kétségtelenül igen régi alapszimbóluma a t{ltos hitű népeknek, és egész Közép- Ázsiában és Kelet-Ázsiában mindenütt ismert. Több mint 2000 éves hun sziklarajzokon már megjelenik a napos és a holdas világfa. Az avarok szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a világfa jelképrendszerének. A föld közepéből nő ki, és a koron{ja az eget tartja fenn. Az ég fordított üsthöz hasonlóan borul a világra, és a világfa körül lassan forog. A világfát csak a táltos képes megmászni.

Népszokások az óvodában

Népszokások az óvodában Szőke Anna Népszokások az óvodában Március Böjtmás hava (A szerző Elszaladt a kemence című könyve alapján) TARTALOM Márciusi napokhoz fűződő szokások és hiedelmek / 3 Március 12. Gergely napja / 3 Március

Részletesebben

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról

2014. március Suli21 Diáklap Március 15. Ovisok az Diák vers a iskolánkban tavaszról 2014. március S Suullii2 211 D Diiáákkllaapp M á r c i us 1 5. Ovis o k a z i s ko l á n kb a n D iá k ve r s a t a v a s zr ó l Nők napja A nők napja március 8.-án van. Ilyenkor a fiúk és férfiak ajándékot

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv)

A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) A FARSANGI NÉPSZOKÁSOK (forgatókönyv) 1. diák I. A farsang története A farsang január 06-tól, vízkereszttıl a Húsvétvasárnapot megelızı 40 napos böjt kezdetével, hamvazószerdával zárul. A farsang utolsó

Részletesebben

ISKOLAÚJSÁG. szerkeszti a csíkpálfalvi Márton Ferenc Iskola III. osztályos tanulócsapata. Bemutatkozik a szerkesztőség:

ISKOLAÚJSÁG. szerkeszti a csíkpálfalvi Márton Ferenc Iskola III. osztályos tanulócsapata. Bemutatkozik a szerkesztőség: ISKOLAÚJSÁG szerkeszti a csíkpálfalvi Márton Ferenc Iskola III. osztályos tanulócsapata 2015 TAVASZ TARTALOM Bemutatkozik a szerkesztőség: Naptár A. Brigita, B. Zsolti, B. Anita, B. Barbara, Híres-neves

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS

Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám 2014. MÁRCIUS Káptalantóti Önkormányzat lapja XI. évfolyam 2. szám Márciusi jeles napok Március 12. Gergely Teljes nevén Nagy Szt. Gergely pápa. Nevéhez főzıdik az egyházi ének klasszikus rendszerezése (gregoriánum).

Részletesebben

Ta r t a l o m. 9 Előszó. 14 Észak ösvényein. 150 Jegyzetek. 159 Térkép 160 松 尾 芭 蕉 おくのほそ 道

Ta r t a l o m. 9 Előszó. 14 Észak ösvényein. 150 Jegyzetek. 159 Térkép 160 松 尾 芭 蕉 おくのほそ 道 Ta r t a l o m 9 Előszó 14 Észak ösvényein 150 Jegyzetek 159 Térkép 160 松 尾 芭 蕉 おくのほそ 道 Előszó Macuo Basó (1644 1694) Észak ösvényein című verses útinaplóját tartja kezében az olvasó kétnyelvű kiadásban.

Részletesebben

Kerületi-szakmai bemutató: Somogyiné Baldóci Katalin óvodapedagógus (ismertetőm a tervezete alapján készült)

Kerületi-szakmai bemutató: Somogyiné Baldóci Katalin óvodapedagógus (ismertetőm a tervezete alapján készült) Markovits Judit, szakpedagógus, mediátor Tudósítás a szakmai programokról Újbudai Pedagógiai Napok 2016. március 03-17. Minden kora tavasszal jelentékeny szakmai találkozók és bemutatók színhelye a tizenegyedik

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

Használati útmutató Jótállási jegy

Használati útmutató Jótállási jegy Használati útmutató Jótállási jegy Kizárólagos forgalmazó: Márkaszerviz: ÉÓ Újvilág Kft. Óramű Kft. 9022 Győr, Árpád u. 93. 1089 Bp., Gaál M. u. 5-7. Tel/Fax: +36-96-517-589 Tel: +36-1-951-3301 E-mail:

Részletesebben

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose

A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Néhány jellegzetes hold A holdak rejtélyes életű gömbök, Úgy hírlik, lakóik sohase voltak szerelmesek, lakóik sohase voltak szervesek, lakóik állítólag nem is léteztek sose Nos,este mégis feltámad nagyon

Részletesebben

Tavaszkezdő játékaink

Tavaszkezdő játékaink Tavaszkezdő játékaink A telet követő tavasz mindenkinek nagyon fontos időszak. A földművelők életében a téli viszonylagos pihenés után újrakezdődik a munkák sorozata. A gyerekek ezt az időszakot másképpen

Részletesebben

Baracsi Szó XXIV. évfolyam 3. szám. 2016. március

Baracsi Szó XXIV. évfolyam 3. szám. 2016. március Baracsi Szó XXIV. évfolyam 3. szám 2016. március Önkormányzati tájékoztató 2016. március A modern államnak az embert szubnormálissá kell tennie, hogy egyáltalán tudjon vele mit kezdeni. A politikai tehetetlenség

Részletesebben

ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Ü N N E P S É G M Á R C I U S 1 5 - ÉN F A L U K A R Á C S O N Y V É R A D Á S N Ő N A P

ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Ü N N E P S É G M Á R C I U S 1 5 - ÉN F A L U K A R Á C S O N Y V É R A D Á S N Ő N A P ALTÁRÓI TÜKÖR A TOKODALTÁRÓI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA E M L É K E Z T E T Ő 2015. március F A L U K A R Á C S O N Y 2014. december 20-án tartottuk a tokodaltárói Bányász Kultúrotthonban Tokodaltáró életében

Részletesebben

2011. december XXI. évfolyam 12.szám

2011. december XXI. évfolyam 12.szám 1 Bajóti Kisbíró A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA 2011. december XXI. évfolyam 12.szám ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK A KISBÍRÓ OLVASÓINAK ÉS A FALU MINDEN LAKÓJÁNAK Ligeti János: Karácsony

Részletesebben

Királyerdői Harangszó

Királyerdői Harangszó Királyerdői Harangszó A Csepel-Királyerdői Református Egyházközség lapja, megjelenik évente 5 alkalommal V. évf. 4. szám - 2014 Reformáció -----------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész

Magyar karácsonyi népszokások 3.rész 2014 december 26. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó

Részletesebben

Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN!

Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN! Kobány Mihály: MENNIYBEN HASZNÁLHATÓ A DR. KISS ÁRON, PÉTERFY SÁNDOR, PÓSA LAJOS ÉS TIHANYI ÁGOST ÁLTAL SZERKESZTETT VERSESKÖNYV ÓVÓDÁINKBAN! * Ennek a műnek értékét, becsét, használhatóságát egyes lapjaink

Részletesebben

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - Őszi mese. - Október - Őszhó. - A vidra. - A sziklaugró pingvin

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - Őszi mese. - Október - Őszhó. - A vidra. - A sziklaugró pingvin 2011. október A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 10. szám Kalendárium - Október - Őszhó Zöld mozaik - A vidra Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - Őszi mese Tudod-e? -

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)

Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) 138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?

Részletesebben

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY NAPJAI CSÍKRÁKOSON Időpontja: 2009. Június 25-28. (4 nap) A rendezvény eszmeisége: Sok évszázados, vagy akár évezredes székely hagyomány megjelenítése történik meg, tehát minden program

Részletesebben

A kiskakas gyémánt félkrajcárja

A kiskakas gyémánt félkrajcárja A kiskakas gyémánt félkrajcárja MAGYAR NÉPMESE Előadta a Diószegi Petőfi Sándor Magyar Tannyelvű Alapiskola Diócska Bábcsoportja, 2007-ben. A Duna Menti Tavasz országos döntőjén részvételi díjat kaptak.

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

HÍRLEVÉL. 9. szám / 2012. december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban! HÍRLEVÉL 9. szám / 2012. december A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele Kedves Testvérek az Úr Jézusban! A Szentatya meghirdette a Hit évét, s nekünk, ferenceseknek ez a

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum A húsvét Új Szöveges dokumentum A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.

Részletesebben

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c

KARÁCSONYI MŰSOR 1.c KARÁCSONYI MŰSOR 1.c I. rész (Amíg a szülők elfoglalják a helyüket, karácsonyi dalok szólnak Cd-ről.) Mesélő 1.: Jó estét kívánok! Meg ne ijedjenek! Itt egy kompánia, semmit se féljenek! Lépek én e házba

Részletesebben

HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA TANMENET 2009 2010 TANKÖNYVEK ÉS SEGÉDESZKÖZÖK

HÁGAI MAGYAR ÓVODA ÉS ISKOLA TANMENET 2009 2010 TANKÖNYVEK ÉS SEGÉDESZKÖZÖK TANKÖNYVEK ÉS SEGÉDESZKÖZÖK NAPSUGÁR csoport Alap csomag (mappa, színes borító, a magyar ABC betűi színes nyomtatásban, kokárda, zászló) BÓBITA csoport Alap csomag (mappa, színes borító, a magyar ABC betűi

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak

Egészség-ábécé. Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Információk. - A helyes napirend. - Farsang. - A sziú indiánok és a feketelábúak 2009. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja IX. évf. 2. szám Kalendárium - Farsang Mese - A sziú indiánok és a feketelábúak Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Egészség-ábécé - A

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Balaton népe és vidéke

Balaton népe és vidéke Balaton népe és vidéke G Y A N Ó S Z I L V I A B A L A T O N I M Ú Z E U M 2 0 1 2 T Á M O P 3. 2. 8. B - 1 2 / 1-2 0 1 2-0 0 1 4 Zala megye térben és időben Térképek: Zala Megyei Levéltár www.zml.hu 1850-es

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera.

Kalendárium. Mese. Tudod-e? Ügyeskedj! Programjaink. Zöld mozaik. - A mozgó kő. - Június - Nyárelő. - A rákosi vipera. 2011. június A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja XI. évf. 6. szám Kalendárium - Június - Nyárelő Zöld mozaik - A rákosi vipera Ügyeskedj! - Rejtvények, fejtörők Mese - A mozgó kő Tudod-e?

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám

2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám 2003. február A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Játszótereinek lapja III.évf. 2. szám Kalendárium ebruár - Böjtelő, Télutó hava A február igazi téli hónap, de azért a vége felé mind több jel mutat arra,

Részletesebben

SZKC207_04_05. Naptárak és ünnepek I II.

SZKC207_04_05. Naptárak és ünnepek I II. SZKC207_04_05 Naptárak és ünnepek I II. diákmelléklet NAPTÁRAK ÉS ÜNNEPEK I. II. 7. évfolyam 23 Diákmelléklet D1 Naptárak és ünnepek A római naptár hónapnevei Romulus király Kr. e. (753? 715?) hagyomány

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

Ügyeskedj! Kalendárium. Zöld mozaik. Legyél Te is indián! Egészség-ábécé. Mese. - Ne pusztítsd a hóvirágot! - Gondolkozz! Oldd meg!

Ügyeskedj! Kalendárium. Zöld mozaik. Legyél Te is indián! Egészség-ábécé. Mese. - Ne pusztítsd a hóvirágot! - Gondolkozz! Oldd meg! 2006. március A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VI. évf. III. szám - Zsendülni kezd a zsenge határ... - Kalendárium - Ne pusztítsd a hóvirágot! Zöld mozaik - Az üveg útja Mese - Tavaszt

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora.

BOROS KÖZMONDÁSOK. A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora. BOROS KÖZMONDÁSOK A bor a némát is megtanítja szólani. A bor az öregember teje. A bor értéke a kora. A bor kis mértékben gyógyszer, nagy mértékben orvosság. A bor lator bajnok, legelőször is a lábáról

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

KOROM VALLÁSA (1957 59)

KOROM VALLÁSA (1957 59) KOROM VALLÁSA (1957 59) Az ablakomból épp csak észrevettem, s bár csak két napja, hogy nem láttam őket, a két toprongyos, szürke ismeretlent, a hófehér napfényben tévelygőket, mégis elfog, mint egy kisfiút,

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Család Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Intézmény neve Család Általános Iskola és Művészeti Iskola Intézmény címe: 8360, Hunyadi utca 3. OM azonosító: 037492 Telefon: 06/83/320-107 Fax: 06/83/510-604 E-mail: csaladiskola@csaladiskola.hu Tanítási

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett 2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett... és mi csak vétkeztünk és te szenvedtél egyre, mentünk vakon az ösztöneink után de te felnéztél az égre. mentünk a gyehenna égő szennyhalmazán, égett a testünk,gőzölgött

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014 Mindig jó érzés visszagondolni egy évre és végigtekinteni rajta, megállapítani, hogy mennyi élménnyel gazdagodtunk. Plébániánkon is számos esemény, program volt, a szokásos ifjúsági

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe. XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Fűtés és takarékosság

Fűtés és takarékosság szka102_47 É N É S A V I L Á G Fűtés és takarékosság Fűtési módok megismerése, takarékos energiafelhasználási szokások Készítette: hegyi Gabriella SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2.

Részletesebben

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról PPEK 756 Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról Prohászka Ottokár Emlékbeszéd Vasvári Pálról mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező

COOL-TÚRA 2010. 2. évf., 3. szám. Kistörő Adrienn és Hódosné Tatár Ildikó Cool-túra vetélkedő szervező A B E R E N T E I Á M K D I Á K J A I N A K L A P J A 2. évf., 3. szám COOL-TÚRA 2010 Idén 5. alkalommal került sor a berentei kezdeményezésű Cool-túra vetélkedőre. A nyelvművelés tematikájú írásbeli feladatsort

Részletesebben

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu

Egészség-ábécé. Kalendárium. Zöld mozaik. Tudod-e? Mese. Információk. - A láb és a lábbelik. - A Rákellenes Világnap. - Az uhu 2008. november A Magyar Máltai Szeretetszolgálat játszótereinek lapja VIII. évf. 11 szám Kalendárium - A Rákellenes Világnap Zöld mozaik - Az uhu Mese - Hová tűnt a sün? Egészség-ábécé - A láb és a lábbelik

Részletesebben

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011

EÖTVÖS KÁroly Magyar alakok 2011 EÖTVÖS KÁROLY Magyar alakok 2011 A KIS MARISKA (Gróf Széchenyi István nőtlen korából) Széchenyi István Íróasztala fölött díszes aranykeretben fiatal nő arcképe függött a falon. Olajfestmény volt s gyönyörű

Részletesebben

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek

Részletesebben

1. oldal, összesen: 6

1. oldal, összesen: 6 1. oldal, összesen: 6 Márciusi jeles napok Áprilisi jeles napok Húsvéti ünnepkör Pünkösd Májusi jeles napok Főoldal A pünkösdi ünnepkör Áldozócsütörtök A húsvétot követő negyvenedik nap áldozócsütörtök,

Részletesebben

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

szabadabban a szabadban

szabadabban a szabadban A kerti összejövetelek persze nem elsősorban 3 a főzésről és az evésről szólnak. Mégis ezek szolgáltatnak apropót és ezek nyújtanak alapot egy jó bulira. szabadabban a szabadban Vajon miért szeretnek az

Részletesebben

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök

1. évfolyam. Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás. Heti óraszám: Éves órakeret felosztás témakörönként. Témakörök 1. évfolyam Éves és heti óraszámok, éves órakeret felosztás Éves óraszám: Heti óraszám: 36. óra 1. óra Éves órakeret felosztás témakörönként Témakörök Az iskola 4 Az iskolás gyerek 4 Tájékozódás az iskolában

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA

EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA XX. évfolyam 1 (170.) 2015. január ALap EGERÁG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS AZ EGERÁG KULTURÁLIS KÖZPONT EGYESÜLET KIADVÁNYA Polgármester Úrtól tudjuk Boldog, egészségben és szerencsében gazdag új esztendőt

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

Ficánkoló óvoda - Oviújság, 2011, tél

Ficánkoló óvoda - Oviújság, 2011, tél Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár véletek vannak, nem birtokaitok. Adhattok nekik szeretetet, de

Részletesebben

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény

2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény 2016.április 4-8. Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézmény Osztály Téma Projekt jellege Megvalósult projektek száma: 8 Részt vevő pedagógusok száma: 21 Projektbe bevont tanuló száma: 317

Részletesebben

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE

FÉNYHÁLÓ Spirituális Magazin TEREMTÉSEINK TISZTA ÍGÉRETE Szeretettel köszöntelek kedves Olvasó! 2015. XI / 31. szám November hónap - érzésem szerint - a letisztulást, az átláthatóságot, és az elcsendesedést hozza el számunkra, amire szükségünk is van, hiszen

Részletesebben

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március

Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március Hegyközcsatár község hírlapja 2015. IX. Évf. 3. szám, Március LOCSOLÓVERSEK Húsvéthétfőn szokásosnál ragyogóbban kelt a nap; Kiugrottam az ágyamból egyetlenegy perc alatt. Kölnivízzel a zsebemben míg eljöttem

Részletesebben

Petőfi Sándor élete és munkássága

Petőfi Sándor élete és munkássága 1664 Kiskunhalasi Református Kollégium Szilády Áron Gimnáziuma 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 14. Tel: 77/421-215 OM: 027956 Szilády-emlékverseny Petőfi Sándor élete és munkássága Postára adás legkésőbbi

Részletesebben

Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19.

Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19. Ciszterciek, eszmény és valóság Országos Középiskolai Történelem Verseny 3.forduló november 19. Kedves Versenyzők! Játékunk első része ezzel a fordulóval befejeződik. A mostani forduló elsősorban művelődéstörténeti

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589

PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 PEDAGÓGIAI PROGRAM SZENT BENEDEK KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 9500 CELLDÖMÖLK, JÓZSEF A. U. 1. OKTATÁSI AZONOSÍTÓ: 036589 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja... 4 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. 2014. Július 13. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/28. szám Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk. A mai vasárnap olvasmányai

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét.

Legyünk együtt az év minden napján gondolatainkban és cselekedeteinkben tervezzük együtt a magunk és városunk jövőjét. Kedves Paksi Polgárok! A legtisztább ünnepeink egyike a karácsony. S talán a szentestét megelőző adventi várako zás hetei a legszebbek minden évben. Az élet értelmét a szeretet adja, létezésünket az egymáshoz

Részletesebben

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb ----- SIÓAGÁRD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület Ebből szántó gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb 2440 ha ----- Polgármesteri Hivatal: 7171 Sióagárd,

Részletesebben

Csúcshegyi Villany-Harsona

Csúcshegyi Villany-Harsona Beruházási körkép Ebben a lapszámban a környéket érintő nagyberuházásokról gyűjtött információkat adjuk közre, benne a Harsány lejtő lakópark Ürömi leágazás 110-es út és vasút felújítás. Az információkat

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben