Települések az első írásos emlékek tükrében

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Települések az első írásos emlékek tükrében"

Átírás

1 9 Szlovákiában mindössze három ilyen kereszt került elő, mind Galánta környékén, és csak az egyiket találták az ásatások során, a másik kettő gyűjtőktől származik. Magyarországi párhuzamokból ahol bőven akad rá példa tudjuk, hogy ez a bizánci stílusú kereszt valószínűleg Szent István uralkodásának idején kerülhetett hozzánk. Elképzelhető, hogy zarándokok hozták a Szentföldről (Szt. István szálláshellyel és adományokkal is támogatta a szentföldi zarándokutakat) vagy a keresztes hadjáratokról visszatérő harcosok viselhették, mint talizmánt. A képen látható mácsédi kereszt az euró bevezetése előtt használatos szlovákiai 10 koronás pénzérmet díszítette. A mácsédi kereszt Galánta és környéke településviszonyait vizsgálva, régészeti emlékek tanúskodnak arról, hogy a terület már az őskorban is megfelelő helyet nyújtott az emberi települések számára. A középkortól fogva pedig a régészeti leletek mellett írásos emlékek is szólnak a térség településrendszerének kialakulásáról. A régészeti emlékek között fontos dokumentumokat rejtenek a honfoglaláskori temetők, amelyek mindegyike bizonnyal egy-egy településhez kötődött. Ezeknél azonban sokkal többet mondanak el azok az oklevelek, amelyek egy-egy adományozás vagy vagyonösszeírás alkalmával megjelölik magát a települést, vagy az adott település határait övező falvakat. Gyakran a település templomát is említik. Ezekből arra következtethetünk, hogy maga a középkori falu a temploma építése, illetve átépítése előtt keletkezett. Egy-egy falu olykor több birtokoshoz is tartozott, de a feudális rend megszilárdulásával párhuzamosan egyre gyakrabban ment végbe a földtulajdon megosztása, adásvétele, cseréje, amely névváltozást is vonhatott maga után. Ugyanakkor a megtelepült falvak népfölöslegéből új helységek alapítására került sor, vagy egy birtokrész erőszakos vagy fondorlatos kihasításával idegen birtokos más földjén engedély nélkül hozott létre új települést. Máskor a hatalmaskodó földesúr éppen annak a falunak a helyére költöztette saját alattvalóit, amelyet a szomszédos úr birtokán előzőleg ő maga pusztíttatott el. A vízjárta területeken a folyók gyakran változtatták medrüket, ezáltal megváltozott a birtoklott területek határa és magának a területnek a nagysága. A középkori falvak mérete meg sem közelítette a mai falvakét. Falvakról persze már jóval korábban, az államalapítás után, Szent István, Szent László és Kálmán törvényeiben szó esik, s arról is, hogy a falvak ne költözzenek messze a templomoktól. Az idők folyamán a nagyszámú, de szétszórtan létrejött kis telepeket népesebb falvak bővülő hálózata váltotta fel. Az Árpád-házi királyok idején kialakult településrendszer sajátossága volt, hogy sokszor azonos foglalkozású népelemek alkottak egy-egy helységet. Így említik az oklevelek pl. Taksonyt, mint a pozsonyi várjobbágyokhoz tartozó falut, vagy foglalkozásnévre (az adózás nemére) utal Puszta- ill. Nagyfödémes neve (fedém eredeti jelentése erdei élőfa, amelyben méheket tartanak ). A 11. században valószínűleg voltak még teljesen szabad falvak, amelyeket egykori nemzetségi tagokból alapítottak (ilyenekre utal pl. a Sala földjén említett, később megszűnt Jenő, a zobori oklevélben említett Feketenyék Nek és a később említett, de nevében nemzetségi alapot sejtető Hidaskürt első említése Curty). A honfoglalás kori, kezdetben egyöntetű feudális Nagyfödémes címere szabad és szolga falvak a 13. századra átrendeződtek. Ekkor az oklevelek már gyakran emlegetik a jobbágyfalvakat, melyeknek az előzőekkel hasonló jogi állapotuk volt, kivéve a nemesi rendiséget kivívó várjobbágyokat, akik a kor fogalma szerinti független szabad jogállásúak voltak. Írásbeli források a régió egykori településeiről, a magyar írásbeliség kezdetétől maradtak fenn. A legrégibb olyan oklevél, amelyben település említődik, 1001vagy 1002-ben keletkezett, és Szent István adta ki a pannonhalmi apátság részére. Benne az apátság kiváltságait fekteti le. Az oklevél fennmaradt példánya ugyan későbbi eredetű, de a benne foglaltak megegyeznek az eredeti oklevélben megírtakkal formájukban és tartalmukban. Csak az oklevél toldalékában szereplő és a vámszedés jogára vonatkozó

2 10 adatok vitatottak. Itt találjuk a terra Wag nevű területet is, mely minden bizonnyal később íródott az oklevélhez, de a régészeti, valamint a művelődéstörténeti adatok ismeretében megalapozottnak látszik az a feltevés, hogy ez a terület már a 11. század elején az apátság birtoka volt. A terra Wag elnevezés alatt a mai Deáki területe, valamint Vágkirályfa, Vágsellye és Pered mai kataszterének egy része értendő. A Wag szónak, mint területnek, településnek, falunak megjelölésével a 13. század első feléig találkozunk. Szent László korában 1093-ban a Vág nevű birtokról feljegyezték, hogy jó gyümölcsöse, 2 tava és erdője van ben II. Paschalis pápa megerősítette Szent István adományozását, ami az esztergomi érsekség területén levő Vági Szűz Mária egyházra vonatkozott. Ez az egyház a mai deáki templom román stílusú félkörű apszisú kápolnája lehetett. A Wag nevű területet később Salának hívták. Erről egy 1239-ben kelt oklevélből szerezhetünk tudomást, ez ugyanis szó szerint leírja, hogy Salát Szent István és Szent László király idejében Wagnak nevezték. A Sala név legrégibb ismert írásos előfordulása közti időszakra tehető. Abban az oklevélben szerepel, amely arról tudósít, hogy Moyzes nyitrai ispán el akarta venni a Szent Márton egyház ama birtokát, amelyet egy S nevű II. Béla salai határleíró levele nemes Szent István király engedélyével az egyháznak adott. Hiteles oklevélben a salai határ leírása 1211-ben szerepel. Sala itt szigetként említődik. A Deáki elnevezés az oklevelekben 1236-ban jelenik meg először. Időrendi sorrendben a második legrégibb fennmaradt oklevél, mely érdekes adatokat nyújt több mátyusföldi településről, az 1113-as zobori oklevél néven ismert, amely a zobori bencés apátság birtokait sorolja fel. Ez az oklevél tartalmazza Mocsonok (Mussenic), Vecse (Weza), Tornoc (Durmuz), Hosszúfalu (Zumboe), Köpösd (Copusde) Felsőkirályi (Crali), Farkasd (Forcas), Negyed (Niget) legrégibb írásbeli említését. Minden bizonnyal a Piscar nevű település az egykori Zsigárdot jelenti, Cullese pedig a mai Kilics lehet. Az említett települések közül csak Mocsonok, részben Vághosszúfalu, Felsőkirályi és Negyed volt az apátság birtoka. Vecse egy ilyen nevű személy birtoka lehetett eredetileg. Ezzel a névvel találkozunk még 1248-ban is, egy területvásárlást rögzítő írásban. A 14. században a Pécs nemzetségnek voltak itt jelentősebb birtokai. Vághosszúfalu neve az 1113-ban kelt zobori oklevélben több formában szerepel Chumboy, valamint Zumboe néven. A 13. században a falu döntő része a túroci premontrei monostor birtokába kerül IV. Béla ajándékozása által, és így a fokozatosan kiépülő sellyei uradalom egyik faluja lett. Tornócot 1113-ban Hetmény szomszédjaként említik. Egy része királyi birtok lehetett, mivel 1267-ben és 1323-ban a királyi hálóvivők és jégtörők falujaként tartják számon. A 14. század elején a Pécs nemzetség tagjai szereztek a faluban birtokot, majd e család egyik ágának, az Apponyiaknak birtoka lett a falu a 14. században. Ekkor a források még két Tarmacs nevű települést említenek, a későbbi forrásokban Kis- és Nagytornóc elnevezéssel találkozunk. Farkasd legrégibb név szerint ismert birtokosa a Hont-Pázmány nemzetség Szegi ágából származó Péter volt, aki a 13. század második felében élt. Fiát, Jánost, Csák Máté emberei megölték és birtokát elfoglalták. Farkasdot 1316-ban Károly Róbert visszaadta a Szegi nemzetségbeli Ivánkának. Később valószínűleg az ő leszármazottja volt a Farkas család, amely a falut a 15. század közepéig bírta. A 15. század második felében Mátyás király Farkasdot több más birtokkal együtt a korompai Nehéz család tagjainak adta. Negyed a 14. században a nyitrai püspökség birtoka lett. Lakói nagyrészt halászattal foglalkoztak ban a Vágon való vizahalászat és a halastavak kihasználása, valamint a Vágon leúsztatott fa vámja miatt pert folytattak a környező települések lakóival. Zsigárdot 1268-ban Syghard néven említik az oklevelek. Ekkor már különböző nemesek lakták, akiknek a régió további településein is voltak birtokaik. A 16. század folyamán a falu már az esztergomi érsekség birtoka volt, és maradt is annak tulajdonában az elkövetkező évszázadokban. A zobori oklevélben van említés két Gan nevű faluról is. Ezek a mai Gány elődei. Az egyik a pannonhalmi apátság birtoka volt, a másik Galgóc várához tartozott. A falut 1251-ben, mint a túróci

3 11 premontrei rendnek ajándékozott terület szomszédját említik, mely ekkor már nemesi birtok volt. A 15. században jelentős birtokai voltak a faluban a Borsi és a Bessenyei családnak. Ugyancsak a zobori oklevélben tesznek említést egy Kimelan nevű településről, mely valószinűleg a mai Sók területén levő nemesi település volt a 16. század elején. A 12. és a 13. században keletkezett oklevelet (pl. az 1138-ból, vagy az 1245-ből származókat) a forráskritika újabban hamisítványként tartja számon, ezért az ezekre épülő információkkal nem foglalkozunk. Több mátyusföldi település első írásos említése a pannonhalmi apátság közt kelt birtokösszeíró oklevelében maradt ránk. Ilyen Galánta, amely hasonlóan a Wag, avagy Sala településhez a mai kataszternél nagyobb területet foglalhatott magába. Három Galántáról ír az oklevél, melyek később minden bizonnyal egy településsé olvadtak. Galánta első ismert tulajdonosai közt találjuk Unt, akinek halála után a település visszakerült a királyhoz. Már a 14. században előfordulnak Galántán a Bessenyeiek, akik feltehetően korábban is bírtak itt tulajdonnal. Rajtuk keresztül, elsősorban leányágon szereztek itt birtokot az Esterházyak, a Balogok, a Feketék és további nemesi családok is. Az Esterházy család Galántán első ízben a 15. században szerzett birtokot, ez azonban hűtlenség miatt visszaszállt a királyra. A család a 16. század elején szerzett további birtokokat, majd ezeket gyarapította királyi adományokkal is. A pannonhalmi apátság birtokösszeíró oklevele említi először Peredet is. A települést akkor minden bizonnyal a királyi hódtenyésztők lakták, mivel megemlíti őket egy 1251-ben kiadott oklevél, amellyel IV. Béla király Peredet, Sellyét, Hossszúfalut, Királyfát a túróci premontrei rendnek adományozta, és maradt a rend birtokában a felsorolt településekkel együtt csaknem a 16. század közepéig. Szelőce neve Scelecen alakban első ízben egy 1229-ben kiadott oklevélben fordul elő. Még a mohácsi csata előtt több nemesnek volt birtoka a faluban, köztük találjuk az Amádé családot is. Alsó- és Felsőszeli eredetileg 1217-ben Zele alakban ismert hiteles oklevélből ban IV. Béla király a rajta lakó királyi udvarnokokkal a heiligenkreutzi apátságnak ajándékozta. Szeli másik részét egy Un nevű nemes bírta, akinek a birtoka hűtlenség miatt visszaszállt a királyra. Ezt a birtokot az uralkodó Károly Róbert 1313-ban Tamás mester ólublói várnagynak adomá-nyozta. A falu a Szécsényi családhoz tartozott, majd a semptei uradalom része volt, így Sala földje a tatárjárás idején került Poznani Mosticus birtokába ban minden bizonnyal szétválik a két település sorsa. Felsőszeli a semptei váruradalom része maradt. A településen vámot is szedtek. Alsószeli 1430-ban a Rozgonyiak zálogbirtoka volt ban Albert király Szelit a szentgyörgyieknek adományozta, ekkortól a falu a szentgyörgyi és bazini grófok birtoka maradt. A legrégibb fennmaradt oklevél, amelyben Vága neve írásos alakban előfordul 1259-ből származik. IV. Béla király ezzel az oklevéllel a pozsonyi ispán kérésére Rexit pozsonyi várjobbágy földjét Vágai Damjánnak adta ban Gergely komes Vágát az esztergomi érseknek, Boleszlónak adta tartozásáért. Ebben az időben az esztergomi érsek már rendelkezett birtokkal a környéken, 1283-ban ugyanis IV. László király az esztergomi érseknek ajándékozta Ónyt. Kosút legrégibb írásos emléke feltehetően 1214-ből való, amikor a Sala birtok határleírásánál említik a Cusoud nevű falut. Minden bizonnyal ez a név is egy nagyobb birtokot takart, hiszen a 15. században már két Kushold település fordul elő, az egyiket Egyházaskusoldnak is nevezték. A 15. században a Hideghéti és

4 12 a Hegyi családok birtoka. A 14. század elején a Boldogságos Szűz tiszteletére emelt templommal rendelkezett. Fejlődése szorosan összefügg az egykor önálló Hegy település fejlődésével. Hodi említése 1291-ből való, amikor Buken, aki a Hont-Pázmány nemzetség leszármazottja volt, a hodi birtokot lányának, valamint unokájának, Farkasnak ajándékozta. Taksony első írásbeli említése hiteles forrásban 1214-re tehető. Az oklevél a Sala birtok határainak leírásával függ össze, bennük Taksony Tochsun alakban szerepel, mint a pozsonyi királyi várbirtok ben IV. Béla király Leek fiainak adományozott Taksonyon földet ben Taksony a semptei várbirtok tartozékaként szerepel ben Taksonyt Kürttel, Vízkelettel, Palóccal és Nyékkel II. Ulászló Henczelffy Istvánnak adományozta, aki később az országbírói tisztet is betöltötte. Nebojsza első írásbeli említése késői, 1405-ből való Neboyza alakban. Ekkor Pozsony megye szolgabírájának nevében szerepel, akit Nebojszai Magnus Pálnak hívtak. Nádszeg falu legrégibb írásbeli említése 1608-ból származik. A dokumentum újratelepítésről beszél, ami azt jelenthetné, hogy az eredeti falu, Nádszeg elődje, valamilyen okból korábban elpusztult. Nádszeg létrejötte szorosan összefügg Eperjes és Tallós telepítésével. Ezek a falvak a 16. században a Duna, főleg a Kis-Duna és annak mellékfolyóinak folyásában végbement változások következtében jöttek létre, amikor kedvezőbb feltételek alakultak ki a letelepedéshez. A semptei uradalmat a vár és a hozzá tartozó falvak alkották. A 15. század elején a várhoz tartozó falvak között találjuk Semptét, Puszta Kürtöt, Nyéket, Taksonyt, Vízkeletet, de Szeredet, Sopornyát, Keresztúrt, Farkashidát, Szentábrahámot, Mácsédot, Szelit és Vezekényt is, majd a 16. század elején, 1516-ban Eperjest is. A 15. és a 16. században a semptei uradalom legjelentősebb birtokosai a Rozgonyi, a Kanizsai, majd a Thurzó család voltak. Királyrév nevét írásos alakban egy 1252-ből származó oklevélben említik Brodnuk alakban. Királyrév neve az írásbeli forrásokban Szent Mihály, vagyis Sancti Michaelis alakban is előfordul 1334-ben. E település azonban 1490 és 1505 között elpusztult. A település újjáéledésére minden bizonnyal legkésőbb a 18. század második felében kerülhetett sor, bár már az 1756-os zsigárdi egyházlátogatási jegyzőkönyvben is szó esik egy Szent Mihály völgye népiesen Király réve jezsuita birtokról. Királyrév az újratelepítés idején a Királyi Kamara birtoka volt. Az idetelepült jobbágyok a sellyei uradalomból, főleg Pered községből kerültek ide. A 18. századi népszámlálási adatokban Pereddel együtt szerepel, és mint major volt feltüntetve. Diószeg első írásos említése 1326-ból való Gyozyg alakban. Az oklevélben Apka település határleírásában szerepel. Apka elnevezés alatt egy szélesebb területet kell értenünk. E terület része volt az 1222-ben említett Fudemus is, amelyből a későbbi Puszta, valamint Nagy Födémes faluk maradtak fenn. Az Apka, majd a Fudemus nevű települések a királyi méhészek települései voltak. Az Apka elnevezés az apiarius, méhész latin szóból származik. Diószegnek a 14. században több birtokosa volt, 1399-ben az óbudai apácák szerezték meg a falut birtokcsere útján. Diószeg, mivel a Pozsonyba vezető főút mentén feküdt, sokszor esett különböző pusztítások áldozatául. Pusztafödémes legrégibb említése 1221-re tehető Fudemus néven. E települést, amely minden bizonnyal nemcsak Pusztafödémes, hanem Nagyfödémes elődje is volt, királyi szolganépek, királyi méhészek lakták. Födémes az első írásos említés idején királyi birtok volt, később egy része fokozatosan nemesi faluvá vált. Németfödémesnek is hívták, mely elnevezés bizonyítja, hogy legkésőbb a 14. században a faluba jelentős német betelepítés történt. A 16. századtól megjelenik a Pusztafödémes elnevezés is. Nagyfödémes első írásos említése 1221-re tehető Fudemus néven. Nagyfödémes valószinűleg az eredeti Fudemus azon részeként fejlődött tovább, amely királyi birtok maradt. A pozsonyi várbirtok részeként a 16. század második felében a Pálffy-birtok része lett, így fejlődése a Gelle-vidék falvaival és mezővárosaival megegyező. A Gelle-vidékhez való tartozását legrégibb fennmaradt pecsétjében szereplő Szent Péter-ábrázolás is bizonyítja, amely a gellei r. katolikus templom védőszentje ma is. Nagyfödémes e birtok részeként mezővárosi ranggal is bírt. Mácséd első fennmaradt írásos emléke 1326-ból származik. Az oklevelet a pozsonyi káptalan adta ki ben két Mácsédot említ egy oklevél, majd 1399-ben Gyékényes Mácséd a későbbi Kismácséd és Bekemácséd, valamint a későbbi Nagymácséd is szerepel Diószeg határjárásánál. Nagymácséd 1417-ben már a semptei vár tartozéka volt.

5 13 Vezekény neve írásos alakban 1297-ből ismert. Minden bizonnyal ekkor még nagy része királyi birtok volt ban Vezekény a semptei várbirtok része volt, de 1424-ben ismét mint királyi birtok említődik ban Zsigmond király a semptei vár tartozékait, közte Vezekényt is Rozgonyi Istvánnak és Györgynek adományozta. Nyék első fennmaradt írásbeli említése 1217-re tehető (Nek alakban), Burin nevű település határleírásában. Nyék a 13. század elején királyi birtok lehetett, később több nemesi család lakta, köztük a Kürtiek és az Elefántiak is. A század végén már a semptei várbirtokhoz tartozott. Kürt első ízben Nyék határleírásában szerepel 1245-ben Curty alakban ban a Hont-Pázmány nembeli Buken birtoka volt. Kürtöt Zsigmond a Rozgonyi családnak adományozta. Kürt nagy része a 15. Hidaskürt első pecsétje és mai címere tartozik ben a Rozgonyi család kezébe kerül zálogbirtokként, majd a semptei birtok részeként a Rozgonyiak után a Kanizsai, a Henczelffy majd a bethlenfalvi Thurzó család birtokába került. Tallós első írásbeli említése a jelenleg ismert források alapján 1606-ra tehető, ekkor Tarlós alakban szerepel. Minden bizonnyal legkésőbb 1594 körül telepíthették, hasonlóan Nádszeghez. Kezdettől fogva a semptei várbirtokhoz tartozott, amelynek területén jött létre. A legrégibb oklevél, amelyben Kajal neve Quajol formában szerepel, 1297-ben kelt. III. András ezzel az oklevéllel Vörös Ábrahámnak ajándékozta Nyék 1688-ból származó pecsétje században a semptei várbirtok tartozéka lett, de birtokrészük volt a faluban a bazini és a szentgyörgyi grófoknak is. Vízkelet első írásos említése 1297-ből maradt fenn, amikor III. András Berencsi István ősének Bugár fia, Mártonnak adományozta. A település Kosúttal alkotott egy nagyobb egységet, az 1297-es oklevélben Wyzkeleth Kosod néven szerepel ban Vízkelet mint királyi birtok említődik, amely a pozsonyi várhoz Vízkelet község címere az örökös nélkül elhunyt Un birtokát ben a Kajali nevű nemesi család birtokaival kapcsolatban említik az oklevelek a falut. Még a Mohács előtti időben több nemesi család volt itt birtokos. Tósnyárasd neve Naros alakban 1307-ben említődik, amikor a Nyárasdi Dema fiai kérésére Tamás esztergomi érsek megengedi, hogy kápolnát építsenek. A falu a 16. század közepén Thottnyarasd néven szerepel. Ábrahám 1266-tól ismert Szent Abraam néven. Ekkor már fejlett település volt, ezt az bizonyítja, hogy Sebes, volt nyitrai ispán itt adta ki egyik oklevelét ben Albert király Semptét Rozgonyi Simon fia, István pozsonyi ispánnak adományozta a Szepességben nyújtott katonai segítség fejében. Az Ábrahám szomszédságában fekvő Gesztet oklevélben 1231-ben említik, lakói pozsonyi várjobbágyok szolgái voltak. A 15. és a 16. században a nagyszombati klarissza apácáknak volt itt birtokuk. Szenc neve Zempch formában első ízben Csandal határleírásában szerepel ban Károly Róbert itt keltezte azt az oklevelét, amelyben többek között megparancsolta a pozsonyi ispánnak, hogy az osztrák herceggel kötött béke érdekében minden határsértővel szigorúan járjanak el ben mint vásárhely említődik ben királyi birtok. A 14. században Wortperk, Wartberg német néven is előfordul az oklevelekben ban Sempte, Szered, Cseklész, Felsőszeli településekkel mezővárosi rangot, lakói vámmentességet nyertek. Réte neve Rethe alakban, első ízben hiteles oklevélben 1256-ban szerepel. Ekkor a pozsonyi vár tartozéka volt. A 14. században több nemesi család bírt itt birtokkal, köztük a Réteiek, akik a településtől származtatták nevüket.

6 14 Borsa neve hiteles oklevélben 1299-ben bukkan fel. Borsa középkori történelme több nemesi család történelmével függ össze. Elsősorban a Borsai családdal, akiknek az egész környéken voltak birtokai, közülük főleg galántai birtokuk ismert. Súr név alatt több település létezett Pozsony vármegyében. Egyházassúr neve latin formában mint Sur ecclesiasticus 1340-ben fordul elő, magyar elnevezése Eghazasswr alakban 1428-ban lelhető fel oklevélben. A 16. század közepén Pénteksúr és Hegysúr mint királyi birtok szerepel. A kalandozások időszakában Bulcsu és Lél (Lehel) vezérekkel Súr is odaveszett az augsburgi csatában. Jóka Ilka és Ielqua formában nevét egy 1239-ben kelt oklevélben találjuk. A pozsonyi várjobbágyok birtoka volt, később ebből kifolyólag több nemes volt birtokos a faluban. A 14. század elején több jókai előnevű személyről tesznek említést az oklevelek. Jelentős jókai nemesi család volt a Farkas család, ennek egy ága bírta Pusztafödémes egy részét is. A 15. században Kisjókán az óbudai apácáknak is volt birtokrészük. Jánosháza település Pálffy János gróf birtokán alakult 1792-ben. A község megnevezését a gróf keresztneve után kapta. Szenckirályfa neve 1387-ben szerepel először Körmösd határleírásában ban Zsigmond király Pető fia, Andrásnak adományozta. A 15. században jelentős birtokosai voltak a Bazini család tagjai. A 16. században a szentgyörgyi uradalom részeként Serédy Gáspár bírta a falut. Boldogfát 1245-ben Tulwey néven említik az oklevelek. Boldogasszonyfalva (Bodegazzonfalua) néven először 1396-ban fordul elő. A 13. század elejétől 1273-ig a pozsonyi várhoz tartozott ban Erzsébet királyné az óbudai klarissza apácáknak adta, akik birtokában maradt a falu az egész középkoron át. Alsószerdahely az esztergomi érsekség egyik legrégibb települése. Első írásbeli említése azonban csak 1283-ból maradt fenn. Alsószerdahely az egész középkoron át megmaradt az esztergomi érsekség birtokaként. Szered neve először Zereth formában egy, az esztergomi érsek által kiadott, 1313-ban kelt oklevélben fordul elő. Szeredet 1361-ben már mint vásárhelyet említik. Zsigmond király 1422-ben Semptének vámkiváltságokat adományozott, ez minden bizonnyal érvényes volt Szeredre is. A 15. század elején már a semptei várhoz tartozott. Részlet Lázár deák 1528-ban kiadott térképéből

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit -

A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA. - Horváth Judit - A DUDVÁG KISTÉRSÉG BEMUTATÓJA - Horváth Judit - - Történelmi áttekintés, - Szlovákia adminisztratív felosztása, - Kistérség és Diószeg városának bemutatása, - Kistérség és Diószeg városának turisztikai

Részletesebben

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

VII. FEJEZET. Erdőhátság. VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Pukkai László. és regionális monográfiák. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai

Pukkai László. és regionális monográfiák. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai nális monográfiák Lokális és regionális monográfiák Lokális és regionális monográfiák Lokális és regionális monográfiák Lokális és regionális monográfiák Lokális és regionális monográfiák Lokális és regionális

Részletesebben

Géza fejedelemsége

Géza fejedelemsége Államalapítás Géza fejedelemsége 972-997 -933: Merseburg -955: Augsburg Kérdés: Folytatás Döntés: 973 Katasztrófális vereségek vagy befejezés????? Kelet vagy Nyugat Quedlinburgi-i konferencia - 12 magyar

Részletesebben

Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig

Társadalmi és gazdasági fejlődés a 20. század elejéig 15 A Mátyusföld megnevezés kialakulása A Mátyusföld elnevezés alatt ma általában a Galántai és a Vágsellyei járás, valamint részben a Szenci járás települései által meghatározott területet értjük. A tájegység

Részletesebben

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az

Részletesebben

A MÁTYUSFÖLDI TELEPÜLÉSEK TÖRTÉNELMI PECSÉTJEIRÕL

A MÁTYUSFÖLDI TELEPÜLÉSEK TÖRTÉNELMI PECSÉTJEIRÕL NOVÁK VERONIKA: A MÁTYUSFÖLDI TELEPÜLÉSEK TÖRTÉNELMI PECSÉTJEIRÕL Mátyusföld alatt rövid tanulmányunkban a Dél-Szlovákiában található mai galántai és vágsellyei járás azon területét értjük, amely Szenc

Részletesebben

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki. Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban

Részletesebben

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható

Részletesebben

2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:.

2009. Fejlıdött a mezıgazdasági technika:. 1. Egészítsétek ki a hiányos szöveget! Az uradalom gazdája a. A munkát a rabszolgákból és a harcosokból kialakult végzik. Az uradalom részei: A földesúr saját használatára fenntartott ; a házhelybıl, szántóból,

Részletesebben

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;

Részletesebben

KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( )

KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN ( ) Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 1. KÖZÉPKORI HISTÓRIÁK OKLEVELEKBEN (1002-1410) A szövegeket válogatta, az előszót és a jegyzeteket írta KRISTÓ GYULA Második, átdolgozott kiadás SZEGED, 2000 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

Nyitra felől Turóc-völgyébe

Nyitra felől Turóc-völgyébe Nyitra felől Turóc-völgyébe Felsőelefánt (Horné Lefantovce) Kisebbik kastélya eredetileg az 1369-ben létesült pálos kolostor, a rend tartományi főnökének székhelye és a novícius szerzetesek szemináriuma

Részletesebben

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24.

Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában. Leányvár, június 24. Dr. Wencz Balázs: Családtörténetre vonatkozó források az MNL KEM Levéltárában Leányvár, 2017. június 24. Az MNL KEM Levéltára Esztergom vármegye és Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárainak

Részletesebben

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor

liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor liliom és holló MEGYEI TÖRTÉNELEM VERSENY 6-7-8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK RÉSZÉRE 1. FORDULÓ Az Anjou-kor I. FORDULÓ Név:... Cím:.. Iskola, évfolyam:.. E-mail cím:... 1. Az ország főpapjai, bárói, nemesei és

Részletesebben

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN

ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN NOVAK VERONIKA ROMA OKLEVELEK ÉS KIVÁLTSÁGLEVELEK AZ ESTERHÁZY CSALÁD LEVÉLTÁRÁBAN A kiváltságlevelek az oklevelek jelentős csoportját alkotják. Általában a kiváltságlevél alatt olyan oklevelet értünk,

Részletesebben

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA A Kárpát-medence népei és kultúrájuk a honfoglalás előtt V. század: népvándorlás germán népek, mongol-türk eredetű lovas-nomád népek, avarok, szlávok A magyarok eredete

Részletesebben

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017

Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban. Helyi Históriák 2017 Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium 7800 Siklós, Gyűdi út 2. Siklós és a környező települések története a középkorban Helyi Históriák 2017 történelmi vetélkedő 7.-8. osztályosoknak Az Kérjük a résztvevőket,

Részletesebben

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE EGRI ÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 3300 Eger, Dobó utca 18. Tel.: 36/511-570 Fax: 36/411-890 Heves Megyei Bíróság mint Cégbíróság Cg. 10-09-021606 E-mail: egriepir@egriepir.hu B E K Ö L C E TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465

Részletesebben

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Lengyeltóti város régészeti lelőhelyei Régészeti felmérés Lengyeltóti város rendezési tervének

Részletesebben

Barangolások a Mátyusföld településein

Barangolások a Mátyusföld településein Barangolások a Mátyusföld településein 95 Vízkelet területén a régészek késő bronzkori, valamint a Nagymorva-Birodalom időszakából származó sírokat találtak. 1223-ban Kusoud néven említik. A falut a Dudvág

Részletesebben

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET 09. 21.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK. 16 17. század KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK 16 17. század Osiris Kiadó Budapest, 2002 TARTALOM ELOSZO JEGYZETEK AZ ELŐSZÓHOZ n 25 SZEPETNEKI GÁSPÁR MESTER, VESZPRÉMI ORKANONOK ÖSSZEÍRÁSA (1554) Szepetneki

Részletesebben

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára)

Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Műveltség és társadalmi szerepek: az arisztokrácia változó társadalmi szerepei Kora újkori szekció (Papp Klára) Orosz István (Debreceni Egyetem, Magyarország) Szőlőbirtokos arisztokraták Tokaj-Hegyalján

Részletesebben

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ

PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BAKONYA. BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád. TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ PÉCS ÉS KÖRNYÉKE BÁNYÁSZ ÚTIKALAUZ BAKONYA BAKONYA A szöveget írta: Sallay Árpád TársszerzŐk: Keresztény Zsolt, Németh Gábor 165 9. térkép, Bakonya 9.1. II. sz. Bányaüzem 200 m 1000 foot 9.2. Kossuth Lajos

Részletesebben

Határtalanul! HAT

Határtalanul! HAT Határtalanul! HAT-15-06-0017 1. előkészítő óra Csallóköz, Galánta és Zoboralja Kápolnásnyék, 2016. február 25. Határtalanul! HAT-15-06-0017 1. utazás: 2016. március 7-11. Galánta, Szlovákia Csallóköz A

Részletesebben

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ KFT ARCHEOSZTRÁDA KFT. 2004. JÚNIUS Taszár Kaposvár határától 5 km-re keletre, a 61.sz.Nagykanizsa-Dombóvár főút közvetlen közelében terül el.

Részletesebben

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom A templom története: A mai ipolyfödémesi templom 1757-ben épült barokk stílusban torony nélkül (fotó 1934-ből) 1850-60-ban volt felujítva. Egyhajós építmény, melynek

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés

Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Kulturális Javak Bizottsága 2013. június 10-i ülés Az ülés napirendje 1. Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 Gyulafehérvár, 1629) erdélyi fejedelem saját kezű aláírásával ellátott latin nyelvű oklevele. Kelt:

Részletesebben

Tornyospálca, református templom 1

Tornyospálca, református templom 1 Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos

Részletesebben

Kamond (település bemutatása)

Kamond (település bemutatása) Kamond (település bemutatása) Kamond elhelyezkedése: Kamond község Magyarországon, Veszprém megye nyugati peremén, a Devecseri Járás területén, a 8-as számú Főút és a Marcal folyó mellett található. Területe:

Részletesebben

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013

Történelem Tantárgyi Verseny 6. osztályos tanulók számára Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ 2012/2013 Neved:. Iskolád: Elért pontszámod:... / 82 pont 1. Keresd meg és írd ki egymás alá a pontozott vonalakra etőhálóban megtalálható nyolc fogalmat! Magyarázd meg jelentésüket is! (A fogalmak a középkori egyházzal

Részletesebben

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló

Érd 775 Helytörténeti verseny. I. forduló Érd 775 Helytörténeti verseny I forduló 1 Melyik a kakukktojás, és miért? (Több válasz is lehetséges, a helyes válaszok plusz pontot érnek! Nem fogadjuk el azonban azt a választ, hogy Margit vagy Hedvig

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló

Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM. 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: Postára adás utolsó határideje: 2016. november 24. (postabélyegző) 38 p Név:.. Iskola

Részletesebben

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY VIRÁNYI ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ BT 2002.AUGUSZTUS Zselicszentpál Kaposvártól 8 km-re, a 67-es főközlekedési út közvetlen szomszédságában, a Zselici tájegységben fekvő

Részletesebben

Bodágmindszent: Református temploma 1800 körül épült.

Bodágmindszent: Református temploma 1800 körül épült. Adorjás: 1837-ben szentelték fel a református templomot, festett kazetták, mellette parókia. Birtokosai: Garaiak, Gerébek, Perényiek, Batthyányiak, Zrínyiek. Baranyahídvég: Baranyahídvég (Hídvég) nevét

Részletesebben

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012

Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás

Részletesebben

XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái

XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. LAJSTROM XII. 1. A zalavári és kapornaki konventek hiteleshelyi levéltárainak oklevélregesztái 1527-1544 Terjedelme: 348 darab (5 doboz) Helyrajzi jelzete:

Részletesebben

Középkori magyar királyok emlékei kutatási program. Zárójelentés

Középkori magyar királyok emlékei kutatási program. Zárójelentés Középkori magyar királyok emlékei kutatási program Zárójelentés A program célja az volt, hogy a 11 15. századi magyar uralkodók személyes tárgyi és szöveges emlékeit, udvari reprezentációjának kellékeit,

Részletesebben

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat.

Ugyanez a villa ma: a tetőn lévő egykori kis háromszögtől eltekintve változatlan a homlokzat. Törökbálint egykor. És ma? - (régi képeslap reprodukció: Scheiblinger Péter) A levelezőlap Róth Miksáné, született Walla Jozefának szól, Walla József lányának. A szöveg német nyelven íródott, de sajnos

Részletesebben

Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019.

Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019. Vívó Diákoli pia Országos Dö tő Budapest 2019. Vívó (jelen, vívó sorszáma szerint - 29 vívó) RG rh. vezetéknév keresztnév egyesület 1 22 KESZTHELYI VAJDA JÁNOS GIMNÁZIUM 2 24 KOLCZONAY Balázs SZENT JÓZSEF

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.

Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése. Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól

Részletesebben

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e

Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Pótvizsga szóbeli témakörök (történelem) 11/b és 11/e Száray Miklós : Történelem tankönyv II. Történelmi Atlasz (Mozaik) 1. Árpád-kor 1038-1077 2. I.László és Kálmán uralkodása 3. III.Béla 4. Az Aranybulla

Részletesebben

Kedves Természetjárók!

Kedves Természetjárók! A túra időpontja: 2018.05.12. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.05.12. 8.10 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os HUF oda 420 vissza pedig 235; Összesen: 655

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY 2010. 1. Melléklet AKTUALIZÁLVA 2013. 1. MELLÉKLET Budakalász

Részletesebben

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei

Collectanea. Sancti. Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini I. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Collectanea Sancti Martini A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 1. Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményei Pannonhalma, 2013 Szerkesztette

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék

XIII.10. 1752-1884. 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8. Iratjegyzék MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR VAS MEGYEI LEVÉLTÁRA VAS MEGYE SZOMBATHELY XIII.10. MONYORÓKERÉKI GRÓF ERDİDY CSALÁD IRATAI 1752-1884 1 doboz 0,13 fm /864 fólió/ Raktári hely: 22/402/8 Iratjegyzék 1. doboz 1.

Részletesebben

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza BUZIÁSFÜRDŐ 1905-ig Buziás, város a Bánságban, Temes megyében. Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Buziásfürdő/ Băile Buziaş, németül Busiasch (Temes megye) Hozzátartozó falvak: Bakóvár és Nagyszilas

Részletesebben

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb

2 Tiszták, hősök, szentek. Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2 Tiszták, hősök, szentek Szent Adalbert Szent Asztrik Szent Gellért Szent Mór Boldog Özséb 2013 ( 2 ) Adalbert Prága püspöke volt Szent Adalbert emléknapja: április 23. Az államalapítást követő évtizedekben

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2009/2010 ORSZÁGOS DÖNTİ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

ıl Tétel a négy világ urának székhelye

ıl Tétel a négy világ urának székhelye Szentpéteri József A tételhegyi kutatások négy tételben: kívülrı ıl, belülrı ıl, alulról, felülrı ıl Tétel a négy világ urának székhelye ÉMI Építésügyi Minı ıségellenı ırzı ı Innovációs Nonprofit Kft.

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

Keresztes háborúk, lovagrendek

Keresztes háborúk, lovagrendek Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Keresztes háborúk, lovagrendek TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Mit ábrázolnak a képek? Tömör, minél pontosabb

Részletesebben

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2014/2015 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

Kastély látogató Magyarózdon

Kastély látogató Magyarózdon Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli

Részletesebben

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA

Részletesebben

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti

Részletesebben

Tompa Mihály Vers és Prózamondó Verseny országos elődöntő Galánta, március 25. E R E D M É N Y E K

Tompa Mihály Vers és Prózamondó Verseny országos elődöntő Galánta, március 25. E R E D M É N Y E K Tompa Mihály Vers és Prózamondó Verseny országos elődöntő Galánta, 2014. március 25. I. kategória - vers E R E D M É N Y E K 1. Banyák Jenifer Nyárasd 2. Bukovský Dorottya Deáki 2. Haris Zsóka Nagymegyer

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Neumann Tibor. A Korlátköviek (Egy előkelő család története és politikai szereplése a XV XVI.

Doktori (PhD) értekezés tézisei. Neumann Tibor. A Korlátköviek (Egy előkelő család története és politikai szereplése a XV XVI. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskola (Vezető: Prof. Dr. Fröhlich Ida) Középkori eszmetörténeti műhely (Vezető: Dr. Szovák Kornél egyetemi docens) Doktori (PhD) értekezés tézisei

Részletesebben

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány

Részletesebben

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot.

Szemere, a Lipcsey, a Király, az Okolicsányi, a Veresmarty családot. Településünkről Magyarország Észak Alföldi Régiójához tartozó Jász Nagykun Szolnok megye észak keleti csücskében, a Tiszafüredi Kistérségben található Tiszaigar települése. A község Tiszafüred Városától

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

ALBÁR (Dolný Bar) Č bıl is van egy bejegyzés Č 250 halotti ALISTÁL (Dolný Stál)

ALBÁR (Dolný Bar) Č bıl is van egy bejegyzés Č 250 halotti ALISTÁL (Dolný Stál) 1 49143 Č248 ALBÁR (Dolný Bar) rk. 1790-1852 Č 249 1852-1862 49178 1863-1895 1917-bıl is van egy bejegyzés 1852-1895 49143 Č 250 1852-1863 49178 1864-1895 49160 Č 291 ALISTÁL (Dolný Stál) rk. 1713-1732

Részletesebben

Báta középkori plébániatemplomának feltárása

Báta középkori plébániatemplomának feltárása A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja K. Németh András Rácz Miklós Báta középkori plébániatemplomának feltárása Nyomtatott kiadás: 2013 Légifotó

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár

Szlovák Nemzeti Levéltár Szlovák Nemzeti Levéltár Csoportunkat az intézmény vezetőhelyettese fogadta. Először általános tájékoztatást kaptunk, majd megtekinthettük a levéltár legérdekesebb kincseit, dokumentumait. A Szlovák Nemzeti

Részletesebben

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs

Javítókulcs Savaria országos történelem tanulmányi verseny 9. évfolyam Javítókulcs Javítókulcs 1. a) Hamis b) Igaz c) Hamis 1 d) Hamis e) Hamis f) Igaz g)igaz h)hamis i)igaz j)igaz 10 pont 2. a) a horvátok aláhúzása, ők déli szlávok /a másik kettő nyugati szláv b) a consul aláhúzása,

Részletesebben

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514.

ELÕZMÉNYEK. 1. Ajtókeret. Kolozsvár. 1514. ELÕZMÉNYEK Az itáliai reneszánsz mûvészet hatásainak igen korai és az Alpokon innen egészen kivételes jelentkezése Magyarországon kezdetben, az 1476-ot követõ évektõl csupán az uralkodó, Mátyás király

Részletesebben

DEVÍN. Dévény. A vár

DEVÍN. Dévény. A vár 754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez

Részletesebben

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM.

VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. VEZ ETÉKNEVEK ÉS TÖRTÉNELEM. Közismert tény, hogy a magyar vezetéknevek kialakulása a XIV. században kezdödött ; először fó1eg a nemeseknél, de a XV. század folyamán már gyakori az öröklődő név a jobbágyok

Részletesebben

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny

Részletesebben

Gyermely Község Önkormányzat

Gyermely Község Önkormányzat Gyermely Község Önkormányzat Helyi Esélyegyenlőségi Program (2013-2018) Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... Hiba! A könyvjelző nem létezik. Bevezetés... 3 A település bemutatása... Hiba! A

Részletesebben

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok

LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,

Részletesebben

30Németh Zoltán: Tájszavak a szlovákiai Taksonyból (Magyar Nyelvör 95, 1971/1)

30Németh Zoltán: Tájszavak a szlovákiai Taksonyból (Magyar Nyelvör 95, 1971/1) 30Németh Zoltán: Tájszavak a szlovákiai Taksonyból (Magyar Nyelvör 95, 1971/1) 31Kniezsa István: i.m. 34Németh Zoltán: Gönyere A Galántai járás élő földrajzi névanyagának összetétele A Galántai járás a

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1

ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1 173 PA S KUCZ- SZ ATHMÁRY VIOLA ÉPÍTMÉNYFELÚJÍTÁSOK AZ ERDÉLYI UNITÁRIUS EGYHÁZBAN 1 Az építészeti örökség a gazdag és sokszínű kulturális örökség pótolhatatlan megjelenési formája, múltunk felbecsülhetetlen

Részletesebben

XIII. BORKÓSTOLÓ. VINIPER és CSEMADOK PEREDI ALAPSZERVEZETE

XIII. BORKÓSTOLÓ. VINIPER és CSEMADOK PEREDI ALAPSZERVEZETE VINIPER és CSEMADOK PEREDI ALAPSZERVEZETE XIII. BORKÓSTOLÓ Kategória: Fehérborok - Szakzsűri 2014. február 22. Helyezés Verseny Pontozók Elért Átlag Név Borfajta Falu Fokozat Hozatali szám száma pontok

Részletesebben

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is...

Álmodik a múlt - Szent Ilona és Zsófia is... 2013 október 16. Flag 0 Értékel kiválasztása Még Givenincs Álmodik értékelve a múlt - Szent Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Rudabánya - amelynek neve az ószláv érc, vasérc szóból származik - első írásos említe

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. KÖZÉPKOR. 4. rész A GÓTIKUS VÁROS SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE. RABB PÉTER Ph.D.

MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. KÖZÉPKOR. 4. rész A GÓTIKUS VÁROS SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE. RABB PÉTER Ph.D. MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET I. KÖZÉPKOR 4. rész A GÓTIKUS VÁROS SZAKRÁLIS ÉPÍTÉSZETE RABB PÉTER Ph.D. ÚJ RENDEK A XIII. SZÁZADBAN ( KOLDULÓRENDEK ) Ferencesek Dominikánusok Pálosok Ordo Fratum Minorum Ordo

Részletesebben

BÖRZSÖNYI IMPRESSZIÓK

BÖRZSÖNYI IMPRESSZIÓK Vasvári Zoltán BÖRZSÖNYI IMPRESSZIÓK Néprajzi és irodalmi tanulmányok Budapest, 2014 TARTALOM Matyikó Sebestyén József: AJÁNLÓ SOROK... 9 ELŐSZÓ... 13 SZOKOLYÁRÓL... 18 KÉT SZOKOLYAI KÖZÖS GYŰJTŐÚT...

Részletesebben

V. A magyarországi írásbeliség kialakulása

V. A magyarországi írásbeliség kialakulása V. A magyarországi írásbeliség kialakulása I. A nyelvemlékekről általában I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma I. A nyelvemlékekről általában A nyelvemlék fogalma minden olyan forrás, amely

Részletesebben

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:

Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.

Részletesebben

Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre. Magyar Veronika

Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre. Magyar Veronika Szerzetesrendek hatása a magyar tájszerkezetre Magyar Veronika Bevezetés Alapelvek Az ember a környezetét folyamatosan alakítja A társadalmi-gazdasági körülmények velejárója a táj folyamatos alakulása

Részletesebben

Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914

Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914 Szlovák Nemzeti Levéltár Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Az új rendezés és az erdélyi ág iratai (1244-) 1416-1914 A. Az Esterházy család cseszneki ágának levéltára. Új rendezés I. Családi

Részletesebben