Projektnapló. a Határtalanul programban való részvételről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Projektnapló. a Határtalanul programban való részvételről"

Átírás

1 Projektnapló a Határtalanul programban való részvételről Iskolánk, a Széchenyi István Szakképző Iskola sikeresen pályázott egy felvidéki iskolával, a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolával közös programra. A projektet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta Ft-tal. A program előkészítő szakasza április 11. Iskolai vetélkedő A vetélkedőt az egész iskola számára hirdették meg, iskolánk minden tanulója részt vehetett benne. A téma a Felvidék történelmének, kultúrájának ismerete, nagyobb városainak magyar vonatkozású eseményei, itt élt történelmi, irodalmi személyek, híres emberek felismerése.

2 A vetélkedőre több mint tíz csapat jelentkezett. A feladatok izgalmasak érdekesek voltak. A kirándulásra való kiutazás egyik kritériuma volt a vetélkedőn való sikeres részvétel, ezért mindenki nyerni szeretett volna. Az első három csapat az oklevélen kívül tárgyjutalomban is részesült. Az első három helyezett nagyon örült, mert ezzel számukra megnőtt az esély a gútai kirándulásra. A későbbiekben ez be is bizonyosodott, hiszen az első három

3 helyezett csapat tagjai mind részt vehettek a kiránduláson.

4 2013.április 16. Előkészítő órák Az első előkészítő órát történelemtanárunk, Szipőcs Csabáné tartotta, amelyen megismerkedtünk a határon túli magyarság történelmével, az államhatáron kívüli elhelyezkedés okaival, az ott élők jelenével. Megtudtuk, milyen nagy létszámú magyarság található az országon kívül. Eddig is voltak bizonyos ismereteink ezekről a dolgokról, de ezután pontosabb képet kaptunk a magyarság nehéz helyzetéről a határon túl. A második órán a toleráns és kooperatív viselkedés alapszabályaival ismerkedtünk Mészáros Tímea tanárnő vezetésével. Az itt hallottak segítettek eligazodni a különböző viselkedési módokban, az arra való reagálások jelentésében. Mészáros Tímea tanárnő elmondta, hogy hogyan viselkedjünk a külföldön rekedt magyarság tagjaival. Ezen kívül még azt is elmondta számunkra, hogy ők

5 magyarnak vallják magukat és mi is bánjunk velük úgy, mint az itthon élő magyar társainkkal, hiszen Trianon előtt még ők is egy országban éltek velünk. A harmadik előkészítő órán Lakatos Ferencné gyakorlati oktatásvezető segítségével elektronikus úton anyagot gyűjtöttünk a felvidéki magyar ételekről. Sok új étellel ismerkedtünk meg. Lakatos Ferencné tanárnő bemutatta számunkra a jellegzetes felvidéki ételeket, megismertük azok elkészítési módját, mint például speciális nemzeti ételek közül a Knédlit (amit készíthetünk köretnek vagy akár töltelékkel is) vagy a Sztrapacskát (amit jellegzetesen juhtúróval készítenek).

6 Sztrapacska Knédli

7 Április 22. Az első utazás első napja Utazás Komáromba, a komáromi erőd megtekintése április 22-én reggel 8 órakor a Széchenyi István Szakképző Iskola tanulói útra keltek a célország felé, Szlovákiába. Indulás előtt csináltunk egy közös csoportképet, majd felszálltunk a buszra és elindultunk Komáromba. Az utazás során a diákok között rövid idő alatt kitűnő kapcsolat alakult ki, beszélgettünk és zenét hallgattunk. Megérkeztünk Komáromba, meghallgattuk egyik diáktársunk beszámolóját, melyből sok érdekes és hasznos információt tudtunk meg a komáromi erődről.

8 Az erőd területén régi katonai felszereléseket, járműveket láttunk. Ezt követően elindultunk Komárnóba, mely már a történelmi határon túl helyezkedik el. Séta Komárnóban, történelmi és irodalmi emlékek megtekintése A határon átérve csatlakozott hozzánk egy gútai tanárnő, Harmanovsky Katalin, és még 3 gútai diáklány. Az ő vezetésükkel elindultunk felfedezni Komárnó városát. A település központjában látható Klapka György szobra, ahol hallhattunk egy beszámolót Klapka életéről és az őt ábrázoló szobor történetéről.

9 Tovább sétáltunk Jókai Mór szobrához, itt szintén meghallgatunk egy beszámolót az író munkásságáról.

10 Ezután tovább sétáltunk Csokonai Vitéz Mihály szobrához. A Meghurcoltak emlékműve előtt fejet hajtottunk.

11 Az Európa udvarban megtekintettük Kossuth Lajos és iskolánk névadójának Széchenyi Istvánnak a szobrát. Szállásfoglalás Gútán, ismerkedés Komárnóból Gútára vezetett további utunk, ahol elfoglaltuk a szállásunkat és megtekintettük a minket vendégül látó iskolát. A késő délutáni órákban következő programként a híres gútai malom következett, ahol meghallgattuk a malom történetét. Bemutatkozó est Az iskola könyvtárában került sor a bemutatkozó est megrendezésére, ahol iskolatársaink powerpoint bemutató keretében bemutatták a gútai diákoknak a Balaton-felvidék természeti kincseit és Tapolca nevezetességeit. A felvidéki iskola tanulói zenés műsorral kedveskedtek nekünk, amit mi hazai, ismert táncdalokkal viszonoztunk.

12

13 Április 23. Az első utazás második napja Utazásunk második napján a reggeli után az első utunk az Ógyallai csillagvizsgálóba vezetett, ahol megismertük a csillagvizsgáló történetét és megtekinthettünk egy dokumentumfilmet. Ógyalláról Érsekújvárra vezetett utunk, ahol megtekintettünk a város nevezetességeit sétánk során. Érsekújvárról Andódra vezetett utunk, ahol megtekintettük a Czuczor Gergely emlékházat.

14 Ezek után Szimőre vezetett utunk, ott megtekintettük a Jedlik Ányos emlékházat, és az ismert tudós találmányairól megtekinttetünk egy dokumentumfilmet.

15 Szimőről Vágsellyére indultunk, ott megnéztük a Bottyán János emlékhelyet, ahol meghallgattuk a gútai diákok beszámolóját az emlékhelyről. Vágsellyéről utunk visszavezetett Gútára, ahol finom ebéddel vártak minket. Ebéd után megtartottuk a közös receptgyűjtést, ahol sok új receptet, ételt ismerhettünk meg. A receptgyűjtés után egy barátságos futballmérkőzést játszottunk a gútai diákokkal, ahol iskolánk fiúcsapata 4-0 eredménnyel győzött.

16 A mérkőzés alatt néhány diáktársam a gútai diákokkal nekiláttak a közös vacsora, a gulyás leves elkészítéséhez, ami mindenkinek nagyon ízlett.

17 A vacsora után a gútai iskola discot szervezett számunkra, ahol rendkívül jól éreztük magunkat, és még szorosabb kapcsolat alakult ki a gútai tanulókkal. Miután vége lett a táncos mulatságnak visszatértünk szállásunkra. Április 24. Az első utazás harmadik napja A reggeli búcsúzkodás után elindultunk hazafelé, miután még megismertük Dunaszerdahely és Pozsony városát. Dunaszerdahelyen megtekintettük a Csallóközi Múzeumot, ahol betekintést nyertünk a Csallóköz történelmébe és természeti értékeibe. Virten rövid kitérőként megkoszorúztuk Batsányi János kortársának Baróti Szabó Dávidnak a mellszobrát.

18 Utolsó célállomásunk Pozsony következett, ahol több órás szabadidős tevékenységként megtekintettük a híres pozsonyi vár kiállításait. Az óvárosi történelmi emlékek nagy hatással voltak ránk, megcsodáltuk a Szent Erzsébet templomot és az egykori országgyűlés épületét. Pozsonyi sétánk után elindultunk haza Tapolcára.

19 2013. május 14. Nemzeti összetartozás napja Iskolánk diákjai számára sport és szellemi vetélkedőket és filmvetítést szerveztünk a pályázat keretén belül, amin intézményünk minden tanulója részt vehetett, osztályonként tíz fős csapatonként.

20 A szellemi vetélkedő témája a Trianoni békeszerződés történelmi és földrajzi következményei, a Felvidék történelmének, kultúrájának ismerete, nagyobb városainak magyar vonatkozású eseményei, itt élt történelmi, irodalmi személyek, híres emberek felismerése. A feladatok izgalmasak, érdekesek voltak. Az első három csapat az oklevélen kívül tárgyjutalomban is részesült. A sport vetélkedőn különböző ügyességi feladatokat kellett teljesítenünk, ahol kemény megmérettetés várt ránk. A labdajátékok, mocsárjárás és a váltófutás különösen tetszett nekünk. Ezen a versenyen az ügyességen kívül az idő is nagy szerepet játszott.

21 Eközben az emeleti tantermekben iskolatársaink a Vörös grófnő című filmet tekintették meg, ami Andrássy Katinka életét dolgozza fel, és betekintést ad számunkra a Trianoni eseményeket követő időszakba május Tapolca, gútai diákok utazása Május 20. A második utazás első napja Délben hosszú, fárasztó utazás után mosolyogva megérkeztek a vendég gútai diákok kísérőikkel együtt. Nagy üdvrivalgás, fogadtatás után megtekintették iskolánkat, ami nagyon tetszett nekik, hiszen a mi modern épületünk eltér az ő régi, patinás intézményüktől. Ebéd után elfoglalták a szállásukat a város másik végében található kollégium épületében. Az elszállásolás után délután kezdetét

22 vette a városnéző túra Tapolcán. Elsőként a Tavas-barlangban csónakkal bebarangoltuk a földalatti tó bejárható üregeit, járatait. Az izgalmas, érdekes csónakázás után hosszú séta következett a város központjában idegenvezetőink segítségével. Megismerhettük városunk történetét, és településünk ismert költőjének, Batsányi Jánosnak és feleségének Baumberg Gabriellának az életét. Eközben megtekintettük a Tópart felső részén Batsányi egész alakos bronzszobrát, ami Segesdi György alkotása, majd átsétáltunk a Tópart alsó felére, ahol Baumberg Gabriella. mellszobrát is megnéztük.

23 Vendégeink megcsodálták a Kis Királylány ülő szobrát, ami Marton László híres szobrász remekműve. A mediterrán hangulatú Malomtó partján kellemesen töltöttük szabadidőnket. Este vacsora után táncházat szerveztünk vendégeink szórakoztatására, ahol Szabó Richárd táncoktató irányításával megismertük a táncművészet szépségeit.

24 Május 21. A második utazás második napja Második nap utunk Balatonfüredre és Tihanyba vezetett. Balatonfüreden betekintést nyertünk a négy csillagos Hotel Flamingó mindennapjaiba, ahol az ott dolgozók segítségével megismertük a szálloda működését. Ezt követően hosszú séta során bejártuk Balatonfüreden a Tagore-sétányt és környékét. Vendégeink ámulattal csodálták meg a Balaton panorámáját.

25 Balatonfüred után következő úti célunk Tihany volt, ahol megtekintettük a falu középkori apátságát, valamint a híres Levendulaházat és a Belső-tó környékén rövid sétát tettünk. A délután folyamán ebéd után a közös receptgyűjtemény összeállítása következett, ami nem kis feladat elé állított bennünket. Mindenki szorgalmasan kivette részét a gyűjtögetésből.

26 A fiúk az iskola udvarán barátságos futballmérkőzésen vettek részt, amit ismét a hazai, tapolcai csapat nyert meg, nagy örömünkre. Az este további része kellemesen telt számunkra, a közösen elfogyasztott vacsora után meghallgathattuk felvidéki társunk virtuóz hegedűjátékát, ami a nap fénypontja volt.

27 Május 22. A második utazás harmadik napja A búcsúzás pillanatai A délelőtt folyamán miután végső formát kapott a receptgyűjtemény naptár formájában. Ezután megtekintettük a Hungest Hotel Pelion négy csillagos szálloda épületében zajló tevékenységet. Külön érdekességként a szálloda dolgozója bemutatta nekünk a földalatti barlang gyógyászati részlegét. A délelőtt folyamán még részt vehettünk vendéglátós tanulók szakmai óráján, ahol éppen hidegtál készítése volt a feladat. Vendégeinknek nagyon tetszettek az elkészült alkotások.

28 Az ebéd már kissé búskomoran telt, hiszen már tudtok, hogy pár pillanat és eljön a búcsúzás ideje. Vendégeinknek apró ajándékkal kedveskedtünk, egy CD formájában, ami a kirándulások legszebb pillanatait örökítette meg. Könnyes búcsú után vendégeink haza indultak.

29

30 Május 28. Projektzárás - Értékelő óra A kiránduláson részt vevő tapolcai diákok közösen értékelték az utazást, szabadon véleményt formálhattak az észrevételeikről, tapasztalataikról. A résztvevők mindannyian elégedettek voltak az utazás körülményeivel, szállással, étkezéssel, programlehetőségekkel. Különösen mindnyájan kiemeltük a beszélgetés során a fogadó gútai szakközépiskola vendégszeretetét, kedvességét, segítőkészségét. Megtekintettük az utazás során összeállított elektronikus fényképek gyűjteményét, és mindenki újra átélhette az elmúlt napok eseményeit, felejthetetlen pillanatait. Mindenki csodálatos, értékkel teli élményekkel gazdagodott a pályázat által szervezett utazás során. Sokan úgy gondoljuk, hogy talán soha az életben egyéni szervezésben nem jutottunk volna el a Felvidék gyönyörű városaiba, és nem láthattuk volna mindazt, amit ezen a kiránduláson volt szerencsénk megtekinteni a pályázatnak köszönhetően.

31 Tanáraink egy kérdőívet állítottak össze számunkra, amely segítségével a kirándulásról, illetve az egész projektről szerettek volna képet kapni, akár negatív vagy pozitív értelemben. Úgy gondoljuk, hogy mindannyian pozitívan értékeltük ezt az együttműködést és szeretnénk, ha jövőben is részt vehetnénk egy hasonló megmozdulásban. Örök élmény marad számunkra ez a felvidéki kirándulás, és a határon túli diákokkal kötött életre szóló barátságok is mély nyomot hagynak bennünk. Június 06. Bemutató előadás Csütörtök délután végre lehetőségünk adódott, hogy bemutassuk azoknak az iskolatársainknak a Határtalanul pályázat projektjét, akiknek sajnos nem volt

32 szerencséjük részt venni a felvidéki kiránduláson. Már korábban is kíváncsian érdeklődtek tőlünk, hogy miről is szól ez a program, de természetesen mindannyian tudtak arról, hogy a határon túli, szlovákiai, gútai magyar diákokkal találkoztunk, és közös programokon vettünk részt. Most végre szervezett keretben is mesélhettünk nekik az élményeinkről, tapasztalatainkról. Megtekintettük az utazás során készített fotókat és kiegészítettük azokat az élményeinkkel. Lelkesen, teljes átéléssel meséltünk a közös kirándulásokról, programokról, futballmérkőzésről, a közös vacsora elkészítéséről. Csillogó tekintettel hallgatták beszámolónkat Gúta és környéke nevezetességeiről, többek között meséltünk a komárnói Európa udvarról, jeles magyarjaink egész alakos szobrairól, amik Komárno város központjában találhatók. Persze az ógyallai csillagvizsgálót, a gútai vízimalmot, a dunaszerdahelyi Sárga kastélyt, sőt a pozsonyi várat sem hagytuk ki beszámolónkból. Bemutattuk társainknak a pályázat során elkészített produktumot, a falinaptárt, ami Balaton-felvidéki és felvidéki gasztronómiai ínyencségek receptjeit tartalmazza, színes illusztrációkkal. A fotók által betekintést nyertek diáktársaink a május között lebonyolított itthoni közös programokba is, mint a csónakázás izgalmaiba a tapolcai Tavas barlangban vagy balatonfüredi és tihanyi kirándulás közös élményeibe. A bemutató óra végére diáktársaink máris jelentkeztek a következő határon túli kirándulásra.

33

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról

PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról PROJEKTNAPLÓ Határtalanul pályázatról Iskolánk, a szentendrei Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola sikeresen pályázott egy vajdasági iskolával, az óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolával

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.):

Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk A tanulmányi kirándulás beszámolója (2016. június 1-4.): Határainkon túl, határtalanul Mi összetartozunk 2016 A badacsonytomaji Tatay Sándor Általános Iskola 7. osztályos tanulói az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű Iskolánk sikeresen szerepelt az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából kiírt Határtalanul program pályázatán, így 50 fő 7. évfolyamos tanulóból és 4 kísérőtanárból álló csoportunk 5 napos emlékezetes

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.

Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő

Részletesebben

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.

Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton. 1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt. Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Részletesebben

Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10

Határtalanul. A program címe: Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán. A projekt száma: HA-13-01-10 Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a

Részletesebben

Útinapló Együtt Európában HAT

Útinapló Együtt Európában HAT Útinapló Együtt Európában HAT-15-07-0110 2016. május 27-én indultunk Felvidékre, Rimaszombatra, hogy a Kereskedelmi Magán Szakközépiskola diákjaival közösen megvalósítsuk projektünket. Az előkészítő foglalkozásokon

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger

1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét

Részletesebben

2. nap 2014.05.07. Szerda

2. nap 2014.05.07. Szerda 2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott

Részletesebben

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30.

Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Kastélydombi Általános Iskola 2015. április 27-30. Pályázat száma: HAT-14-01-0643 A pályázat címe: Kastélydombi gyerekek a Felvidéken A pályázaton nyert összeg: 1 022 700Ft Az felvidéki utazáson harminckét

Részletesebben

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit.

Határtalanul! Az áprilisi találkozás alkalmával, a gútaiak megérkezését követően közösen bejártuk Ráckeve nevezetességeit. Határtalanul! Az Ady Endre Gimnázium 2012 ben pályázatott nyújtott be a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által hirdetett Határtalanul! program gimnáziumok közötti együttműködésben megvalósuló programjára.

Részletesebben

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS

HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HATÁRTALANUL - FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS Krasznahorka, 2017. május 8-12. A kirándulásunk előkészítő szakaszában a hetedikesek megismerkedtek a Felvidék történelmével, jeles személyiségeivel, népművészeti

Részletesebben

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában

Határtalanul! Program Együttműködés gimnáziumok között Arany János emlékére a magyar irodalom útján a Vajdaságban és Tolnában Osztályfőnöki beszámoló osztálykirándulásról A 11. d a Határtalanul program keretében töltött öt napot Bácskában és a Bánátban. Az utazás május kilencedikén kezdődött és tizenharmadikán ért véget. 25-én

Részletesebben

FELVIDÉK 2018.MÁJUS

FELVIDÉK 2018.MÁJUS FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.

Részletesebben

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft A pályázat adatai keretében magyar diákok a szomszédos országok magyarlakta területeit, ill. az ott élő magyarság életét ismerhetik meg. A pályázati kategória kódja: HAT-17-01-2017-00968 Célország: Szlovénia

Részletesebben

Szakmai utazás a Vajdaságba

Szakmai utazás a Vajdaságba Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem

Részletesebben

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója

2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája. Erdei Iskolai program beszámolója. Első nap beszámolója 2013. október 14-18. Mit rejt a Tihanyi-félsziget kincsesládája Erdei Iskolai program beszámolója Első nap beszámolója 2013. október 14-én reggel 8 órakor külön busszal indultunk Szántódra a kikötőbe,

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Beszámoló Szabó Letícia

Beszámoló Szabó Letícia Beszámoló Szabó Letícia A küldő iskola neve: BVHSZC Kanizsay Dorottya Szakképző iskolája A szakma neve: Szociális gondozó és ápoló A projekt neve: Erasmus+ program, M.I.T.O. - Mobilitá in Toscana - Ápoló

Részletesebben

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program

HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására

Részletesebben

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon

Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon Határtalanul I. rész Kolozsvári diákok látogatása Szekszárdon A Határtalanul pályázat keretében 2016 áprilisában a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum két osztálya járt nálunk a Garay János Gimnáziumban,

Részletesebben

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább

Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.

Részletesebben

3. nap 2014. 05. 08.

3. nap 2014. 05. 08. 3. nap 2014. 05. 08. Újra korán kellett ébredni 6.00 órakor, ami Magyarországon 5 órának felel meg az időeltolódás miatt. Ma is sok érdekes hely vár ránk. Reggeli után Fehéregyházára vezetett az út. Szép

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése

Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig

Részletesebben

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő

HATÁRTALANUL! 2012. március 12. első nap, hétfő HATÁRTALANUL! UTINAPLÓ FODRÁSZ SZAKMACSOPORT 2012. március 12. első nap, hétfő Hétfőn korán reggel a kiscsapat elindult Erdély felé. Hosszú út után az első megállónk Kolozsvár volt. Mátyás téren kezdtük

Részletesebben

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat

HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ

EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Északi-középhegység természeti kincsei A megvalósítás időszaka: 2018.

Részletesebben

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt

A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,

Részletesebben

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN

ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN HATÁRTALANUL! PROGRAM TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS HETEDIKESENEK HAT 16-01-0039 ÚTINAPLÓ TÖRTÉNELMI HELYSZÍNEKEN A TUDOMÁNY ÉS MUZSIKA NYOMÁBAN 2017.04.21-04.24. Készítette: Az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

ERZSÉBET TÁBOR Zánka

ERZSÉBET TÁBOR Zánka ERZSÉBET TÁBOR Zánka A 2015-ös Erzsébet-programban benyújtott sikeres pályázatunknak köszönhetően, a Lepsényi Fekete István Általános Iskolából 98 tanulóval és 10 kísérő pedagógussal vettünk részt 6 napon

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak.

A Zene Nyelvén. A zene- hangszeres tanulás elengedhetetlen nyelvezete az olasz nyelv, melyet a gyermekek már a kezdetektől gyakorolnak. A Zene Nyelvén Pályázatnak köszönhetően, lehetősége nyílt a Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola 40 fős tanulói csoportjának és kísérő tanáraiknak, Pármában (Olaszország) 2015. 07.01-05. között

Részletesebben

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

Szabadka, július 7-10.

Szabadka, július 7-10. Szabadka, 2011. július 7-10. A rendezvény témái: - A Magyar Gyógyszerész Egyesület Délvidéki járásának történetéből - A Délvidék művelődésének történetéből - Kulturális kapcsolataink A rendezvény Szabadkán

Részletesebben

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.

A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve. Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31.

Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013.08.11-31. Készítette: Puskás Péter 2013.08.11. (vasárnap) Reggel negyed öt és fél öt között gyülekeztünk a Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!

BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról

Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról Útinapló a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum diákjainak kaposvári látogatásáról 2012.04.17. (kedd) 07:00-indulás Kaposvárra. Az út nagyon hosszú volt, ezért több helyen megálltunk. Az út során rengeteg szép

Részletesebben

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken

Technikatörténeti barangolás a Felvidéken Technikatörténeti barangolás a Felvidéken A Kossuth Lajos Általános Iskola hetedikes diákjai három napon át ismerkedhettek meg a Felvidék híres településeivel, történelmi látnivalóival, technikai vívmányokkal,

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek

Bronze Website Award. Ismét bronzérmesek XVII. évfolyam VII. szám Az IPA világszerte a rendvédelmi szervek aktív és nyugalmazott állományából toborozza tagságát, célja a formális, szakmai kereteken túlmutató személyes kapcsolatok kialakítása,

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

1. nap Indulás:

1. nap Indulás: 1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan

Részletesebben

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27.

HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN. 2016. május 23-27. HATÁRTALANUL! FELVIDÉKI TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS RÁKÓCZIAK EMLÉKEI NYOMÁBAN 2016. május 23-27. 1. nap Berekfürdőről reggel 7.00 órakor indultunk útnak Felvidékre, Csécsre. Útközben gyönyörködtünk a táj változatos

Részletesebben

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók

Irány Délvidék! Tanulói beszámolók Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA:

PROJEKTNAPLÓ. Együtt egymásért a zene és a tánc világában. Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: PROJEKTNAPLÓ Együtt egymásért a zene és a tánc világában Határtalanul! 2014. április 07.- április 11. A HATÁRTALANUL PÁLYÁZAT RÖVID ÖSSZEFOGLALÁSA: A testvériskolának választott Premier Művészeti Szakközépiskola

Részletesebben

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3.

Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról október 1-3. TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0034 Kézen fogva a jövőnkért című pályázat Beszámoló a második testvériskolai látogatás programjáról 2014. október 1-3. Résztvevők: a Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola

Részletesebben

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán.

- indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - indulás - szept. 13-án este Magyarország felé. Este fél 9-től hangverseny Korondon. Éjfél tájban elhagyjuk Korondot, határátlépés, reggeli Gyulán. - szept. 14-én Strandolás a termálfürdőben, utazás Budapestre,

Részletesebben

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02.

Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Beszámoló a BURGENLANDI táborról 2010. 09. 26 10. 02. Ebben az évben burgenlandi szálláshelyünket délről közelítettük meg. Útunk a Balaton déli partján vezetett, a Fonyód-Bélatelep strandon fogyasztottuk

Részletesebben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben

200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben 200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,

Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2

Részletesebben

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében

BESZÁMOLÓ HAT HATÁRTALANUL! Kárpátaljai szolidaritási program Új utakon a Kárpátok ölelésében 2018.szeptember 4-8. A Szentendrei Református Gimnázium 9.b osztálya 3 kísérő tanárral a Határtalanul! program nyertes pályázatának köszönhetően 2018. szeptember 4-8 között öt napot töltött Kárpátalján.

Részletesebben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben

PROJEKTNAPLÓ. ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben PROJEKTNAPLÓ,,Velencei-tótól a Gyilkos-tóig, turisztikai kalandozás Erdélyben Székesfehérvári Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola / 2014. / Kedves Napló! 2013 tavaszán izgalommal

Részletesebben

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt.

Délutánonként a témánkhoz kapcsolódó programokon vettünk részt. A diákcsere program keretében iskolánk egy svédországi, szintén Raoul Wallenberg nevét viselő iskolával vette fel a kapcsolatot. A program célja, hogy a két iskola diákjaiként és tanáraiként ápoljuk névadónk

Részletesebben

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.

Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról 2012 tavaszán két lelkes kolléganő Csapi Edit és Heisz Mónika megírta és megnyerte a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázatot.

Részletesebben

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI

Annex III.4. II. Fogadó intézmény Fogadó intézmény: BUCA TEKNİK ve ENDÜSTRİ MESLEK LİSESİ Kontakt személy: HAKAN ARTTIRICI Annex III.4 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A LdV-HU-10-VEP-3024 számú program, A modulrendszer beépülése az iskolarendszerű szakképzésbe és az Új szoftverek a 3D prezentáció területén címmel. I. Résztvevő és Intézménye

Részletesebben

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017.

ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. ERDÉLYBEN VOLTUNK 2017. Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola 7. évfolyamának beszámolója Erdély I. nap (Vingl Csenge, Szilágyi Zalán) Nagyon vártuk már az indulást, nagyon

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során.

Bocskor Bill Turner. Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Bocskor Bill Turner nov. 7 Péntek Utazás: Jól éreztem magam a kellemes társaságnak köszönhetően hamar elment az idő. Sok szép dolgot láttam az út során. Szállás: Komfortos,tiszta,kényelmes és nagyon bejövös

Részletesebben

Gyula, 2014. július 10-13.

Gyula, 2014. július 10-13. Gyula, 2014. július 10-13. Program 2014. július 10. csütörtök: érkezés, regisztráció (Harruckern János Közokt. Int. Leánykollégiuma) (Gyula, Szent István út 38.) 18.00: Bemutatkozik a vendéglátó, Gyula

Részletesebben

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban A SIÓFOKI VAK BOTTYÁN JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI 5. ÉVFOLYAMOS TANULÓI RÉSZÉRE 2016.09.05-09 KÖZÖTT SZERVEZETT ERDEI ISKOLAI PROGRAM DOKUMENTÁCIÓJA Palkó

Részletesebben

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március

Részvétel az EuroScola programon. Osztálykirándulás március Részvétel az EuroScola programon 2016. március 11. Osztálykirándulás 2016. 03. 09 2016. 03.15. Iskolánk 24 tanulója részt vett az Európai Unió által a fiatal generáció számára szervezett EuroScola rendezvényen

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A innovatív pedagógiai-módszertani megújulása megnevezésű, TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0439 azonosítószámú projekt pályázati programjának Köznevelési intézményekben nevelési-pedagógiai tevékenységek

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus

Szemethyné Abonyi Erzsébet. Pilgrims Teacher Training University of Kent, Canterbury augusztus Régi vágyam teljesült azzal, hogy Angliában, eredeti nyelvi közegben tanulhassak angolul. Ennek a szakmai, anyagi lehetőségét teremtette meg az Erasmus+ pályázat, melynek keretein belül 2017 augusztusában

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt

Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Határtalan idegenforgalom címmel, 2014-2015-ben megvalósított projekt Előkészítő óra 2014. október 07-én szerveztük meg az első előkészítő órát. Az előzetes felmérés alapján azok a diákok vettek részt,

Részletesebben