The IMI Way. cégünk felelős üzletszabályzata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "The IMI Way. cégünk felelős üzletszabályzata"

Átírás

1 cégünk felelős üzletszabályzata

2 cégünk felelős üzletszabályzata

3 A vezérigazgató üzenete Az IMI régóta fennálló üzleti sikereinek legfontosabb tényezője cégünk elkötelezettsége az IMI Way iránt kiválóságra törekszünk, eredményeket produkálunk, újítunk és vevőink számára értékeket közvetítünk, valamint becsületesen dolgozunk. Bár korábban még nem fogalmaztuk meg ezeket az értékeket, mégis ezek képviselik azt az ügyvezetést, amely eddig meghatározta az IMI-t, a jövőbeli növekedés szempontjából pedig még inkább fontosak lesznek. Ezért úgy döntöttünk, hogy hangsúlyozottan felvázoljuk ezeket az értékeket, amelyek egységessé teszik az IMI-t, és leginkább magukba foglalják a The IMI Way-t. Úgy gondoljuk, hogy üzleti teljesítményünk szempontjából életbevágóan fontos, hogy pontosan meghatározzuk azokat a viselkedésformákat, amelyek az IMI-re jellemzőek, és egy üzleti csoport részeként azonosuljunk velük. Bízom benne, hogy egyetértenek velem abban, hogy ez több puszta írott szónál ezen értékeket a világon minden IMI alkalmazott naponta közvetíti, és ezekért kell mindannyiunknak egyéni felelősséget vállalnunk. Mindannyian büszkék lehetünk az IMI eredményeire, nem szabad azonban önteltnek lennünk. Versenytársaink kihívást jelentenek, vevőink jobb termékeket és szolgáltatásokat szeretnének, a részvényesek erős és tartós pénzügyi eredményt várnak el, a többi érdekelt pedig továbbra is vizsgálni fogja üzletünk minden aspektusát. Az előttünk lévő út talán rögös, de nem félünk a kihívásoktól, mivel ezek lehetővé teszik, hogy folyamatosan megkülönböztessük magunkat versenytársainktól termékeink és szolgáltatásaink minősége és újdonságai; munkatársaink következetessége és professzionalizmusa; valamint az erős etikai vezetés révén, amellyel mindannyiunknak példát kell szolgáltatnunk. A vevőknek, az alkalmazottaknak, a beszállítóknak, a részvényeseknek, és mindenkinek, aki az IMI-nél dolgozik, értékelnie kell, hogy mit jelent az, hogy a The IMI Way szerint dolgozunk. 2

4 cégünk felelős üzletszabályzata A vezetőség világszerte támogatja munkatársait a felelős döntések meghozatalában, és elismerjük, hogy felmerülhetnek kihívást jelentő helyzetek. Kérjük, gondosan olvassa el ezt a Felelős üzletszabályzatot, mivel fontos útmutatást tartalmaz azon üzletvezetési eljárások tekintetében, melyhez mindenkinek tartania kell magát. Arról is talál itt információt, hogy hova forduljon támogatásért és irányelvekért, ha kérdései vagy aggályai lennének. Ha valaha is kétségei támadnának egy ügy megfelelő elintézésével kapcsolatban, javaslom, hogy álljon meg, nézzen bele ebbe a szabályzatba, és ha még mindig bizonytalan, forduljon igazgatójához, vagy a helyi, illetve IMI csoportszintű teljesítési, jogi, felelős üzleti vagy HR csoport bármely tagjához. Végezetül hadd mondjam el, hogy a mindannyiunk által a cég nevében hozott egyéni erőfeszítések vezetnek ahhoz a sikerhez, amelyet közösen érünk el. Köszönöm, hogy elolvasta ezt a szabályzatot, és alkalmazza szellemiségét. Martin Lamb Vezérigazgató, IMI plc 3

5 Tartalom A vezérigazgató üzenete...2 The IMI Way: Az értékek, amelyek egyesítenek és irányítanak...6 Terveink: Bevezetés cégünk felelős üzletszabályzatába Segítségkérés és útmutatás...13 Segítségkérés Aggályok jelentése Az IMI Hotline A nem-megtorlás elvének biztosítása Operatív egységek jogi ügyei Eltérés a Szabályzattól Cégünk felelős üzletpolitikájának összefoglalása...16 Vásárlók...22 Tisztességes és etikus ügyletek Becsületes értékesítés Vásárlók adatai Termékminőség és biztonság Ajándékok, reprezentációs szolgáltatások és egyéb szívességek Nem helyénvaló fizetségek Állami megrendelők

6 cégünk felelős üzletszabályzata Munkatársak...26 Egészség, biztonság és környezetvédelem Munkahelyi kapcsolatok Tisztességes foglalkoztatás Alkalmazottak képzése Tisztes Munkahelyi Ügyvitel Alkalmazottak adatai Részvényesek...30 Kommunikációs és befektetői kapcsolatok A cég erőforrásainak használata Belső ellenőrzések Vállalatirányítás Érdekütközés Belső információ és értékpapír-kereskedelem Az autoritás korlátjai Üzleti partnerek...36 Beszerzési gyakorlat Tisztességes verseny Import és exportszabályok Beszállítók üzleti gyakorlata Üzleti partnerek értékelése Tisztességes és etikus ügyletek Közösségek...41 Emberi jogok Közösségi támogatás Politikai adományok Kommunikáció külső partnerekkel

7 The IMI Way: Az értékek, amelyek egyesítenek és irányítanak Célunk, hogy a hasonló méretű cégek között a legtöbbre tartott és leginnovatívabb mérnökcég legyünk. Ezt a célt stratégiánk hatékony kivitelezésével fogjuk elérni, amely olyan, a szűk piacon jelenlévő, ipar- vagy szektorvezető vevők köré összpontosul, amelyek maguk is növekednek. Azzal, hogy értéket kínálunk az ilyen vevőknek, és javítjuk fenntartható teljesítményüket, saját fenntartható üzleti- és profitnövekedésünket szolgáljuk. Cégünk négy fő stratégiai pontja a következő: Fokozottabb összpontosítás a kiemelt ügyfelekre Saját innovatív képességeink növelése Piaci lehetőségek megragadása, hogy a fejlődő régiókban növekedni tudjunk Kiegészítő technológiákkal és piacpozíciókkal rendelkező cégek megszerzése Ismerjük vevőink igényeit, és ezt a tudásunkat arra használjuk, hogy olyan új termékeket és szolgáltatásokat hozzunk létre, amelyek valódi értéket hordoznak a vevők számára. Az IMI-nél Mérnöki Előnynek (Engineering Advantage) nevezzük a legjobb mérnöki, újítási és technológiai szakismeret felhasználását, mellyel értéket hozzunk létre vevőink számára. A Mérnöki Előny (Engineering Advantage) középpontjában az összes IMI dolgozó intellektusa, energiája és elkötelezettsége benne van. Minden valódi változás az embereken múlik, és a The IMI Way azt fogalmazza meg, hogy miként alkalmazzuk mindannyian munkánkban szakértelmünket és elkötelezettségünket. Ezen célok elérése érdekében az IMI-nél olyan irányelveket állítottunk, melyek viselkedésünket példázzák. Akárhol is dolgozik az IMI-nél, és bárhol találkozik egy IMI alkalmazottal, ezen értékek megvalósulását várhatja el. Ezek az értékek nem újak, naponta bemutatjuk őket azzal, amit mondunk, és ahogy cselekszünk. Ami új, az az, hogy most meg is fogalmaztuk ezeket az értékeket, hogy mindannyiunkat emlékeztessük arra, mi tesz sikeressé; hogy bemutassuk ezeket az értékeket új alkalmazottainknak, illetve közvetítsük őket az érdekeltek felé. 6

8 cégünk felelős üzletszabályzata A The IMI Way értékei a következők: Az IMI emberei kiválóságra törekednek és eredményeket érnek el Tiszteletben tartjuk minden ígéretünket és kötelezettségeinket. Pontosan szállítunk, büszkék vagyunk a munkánkra. Terveink kivitelezését fegyelmezetten végezzük. Felelősséget vállalunk az eredményekért. A legmagasabb szakmai színvonal elérésére törekszünk. A legmagasabb minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtjuk. Folyamatosan javítjuk az üzletpolitikánkat. Teljesítményük és képességeik fejlesztése érdekében támogatjuk munkatársaink továbbképzését. 7

9 A The IMI Way értékei a következők: Az IMI emberei újítanak, és értéket biztosítanak a vevőink számára Szoros és erős kapcsolatot építünk ki vevőinkkel. Meghallgatjuk vevőink igényeit, és megfelelően reagálunk azokra. Erőforrásaink kezelésével és cselekedeteinkkel vevőink megelégedését szolgáljuk. Vevőinkkel együtt dolgozunk, és büszkék vagyunk arra, hogy értékeket hozunk létre a számukra. Kiaknázzuk technikai tudásunkat a Mérnöki Előny (Engineering Advantage) megteremtése érdekében. Innovatívak vagyunk a vevők problémáinak megoldásában. Olyan megoldásokat, termékeket és szolgáltatásokat hozunk létre, amelyek megfelelnek vásárlóink jelenlegi és jövőbeni igényeinek. Fantáziával és kreatívan oldjuk meg a problémákat, értéket hozunk létre vevőink és partnereink számára. 8

10 cégünk felelős üzletszabályzata A The IMI Way értékei a következők: Az IMI emberei becsületesen dolgoznak A legmagasabb etikai normákat követeljük meg magunktól, a partnereinktől és a beszállítóinktól is. Becsületesek vagyunk, és van bátorságunk megfelelően cselekedni. Olyan kultúrát teremtünk, ahol az alkalmazottak következetesen helyes döntéseket hoznak. Nem kötünk kompromisszumot alkalmazottaink, valamint a gondjainkra bízott emberek egészségét és biztonságát érintő kérdésekben. Tiszteletben tartjuk cégünk összes érdekeltjét, a környezetet és a közösséget, amelyben dolgozunk. 9

11 Terveink: Bevezetés cégünk felelős üzletszabályzatába Cégünk felelős üzletszabályzata (a Szabályzat ) mindnyájunknak segít abban, hogy működésünk során világszerte következetesen kinyilvánítsuk a The IMI Way iránti elkötelezettségünket. Segít meghatározni a megfelelő eljárásmódot, például egy kollégával folytatott feedback-beszélgetés, fontos új vevővel vagy beszállítóval való tárgyalás, egészségünk és biztonságunk kiértékelése, vagy egy termékújításról szóló beszámoló során. A Szabályzat két részből áll. Az első rész a Szabályzat céljával foglalkozik, azzal, hogy értékeink miként támasztják alá ezeket a célokat, illetve hogy miként kaphat a munkavállaló további útmutatást bármilyen, a Szabályzattal összefüggő ügyben. A második rész meghatározza vállalati politikánk alapelveit, hogy hogyan viselkedjünk vevőinkkel, munkatársainkkal, részvényeseinkkel, üzleti partnereinkkel és azzal a közösséggel, amelynek részesei vagyunk. A Szabályzat a felelős üzletpolitika nevében felülírja és hatálytalanítja az IMI összes vállalati szabályát. A Szabályzat elsődleges útmutatóként szolgál az IMI munkatársaitól elvárt magatartás meghatározásához. Az alapok 1. Olvassa el ezt a Szabályzatot. Értse meg, hogy mások mit várhatnak el Öntől, illetve Ön mit várhat el másoktól. 2. Munkatársaival és vezetőivel beszéljen az üzleti tevékenysége során felmerülő etikai és szabályzati kérdésekről, és kérjen útmutatást a nehéz szituációk kezelésére vonatkozólag. 3. Adjon hangot aggályainak! Ne engedje, hogy a cég, bármely személy vagy érdekelt fél hírneve veszélybe kerüljön. Fordulhat a helyi vagy az IMI Group 10

12 cégünk felelős üzletszabályzata szintű teljesítési, jogi, felelős üzleti vagy HR osztály bármely tagjához, illetve használhatja az IMI Hotline-t. 4. Használja ezen Szabályzatot útmutatóként a lehetőségek pontosabb felméréséhez, hogy olyan döntéseket hozhasson, amelyek megerősítik az IMI értékeit, illetve a felelős üzletvezetés iránti elkötelezettségünket. A Szabályzat nem részletes szabálylista, nem a követendő és kerülendő cselekvések előírása, hanem élő dokumentum, amely segít abban, hogy őszinte tranzakciókat hajtsunk végre a kollégáinkkal és más érdekeltekkel. Az Ön felelőssége az, hogy alaposan megismerkedjen a Szabályzattal. A Szabályzatot különálló és részletesebb eljárások és folyamatok támogatják, amelyekhez az IMI Passport intranetjén, illetve a cégvezetőnél lehet hozzáférni. Szintén az Ön felelőssége, hogy felvesse a kérdéseit, vagy aggályait. A Szabályzat szellemiségének alkalmazásával, és azzal, hogy aktívan felelősséget vállalunk érte, minden érdekelt számára életre hívhatjuk a The IMI Way-t, és jobban elkülöníthetjük az IMI értékeit összes piacunkon. Ne felejtse, ha kételyei támadnak egy intézkedéssel kapcsolatban, álljon meg, gondolkodjon el, tanulmányozza a Szabályzatot, és soha ne féljen segítséget kérni. A Szabályzat alkalmazása: Ez a Szabályzat érvényes az IMI Group minden igazgatójára, tisztviselőjére és egyéb munkavállalójára. A Szabályzatban, az IMI, IMI Group és a cég utal az IMI Groupra, annak összes tevékenységére, fiókvállalatára, többségi tulajdonú és vezetésű üzleteire. Felső vezetőség: Minden egyes IMI cégnél a felső vezetőség felel azért, hogy betartsák ezen Szabályzat elveit, normáit, szellemét, és hogy intézkedést hozzon annak megsértése esetén. Különösen az operatív vállalatoknak kell következetesnek lenniük, és nem szabad kevésbé szigorúan alkalmazni jelen Szabályzat irányelveit. Mivel minden egységnek egyedi igényei vannak, vezetőségük felelős a jogi és etikai normák betartásához szükséges kiegészítő irányelvek és folyamatok kidolgozásáért. A felső vezetők a helyi vagy IMI Group szintű teljesítési, jogi, felelős üzleti vagy HR osztály bármely tagjához fordulhatnak segítségért. A felső vezetőknek kell pozitív példát mutatni, és ők felelnek a Szabályzat és a The IMI Way támogatásáért. Végezetül, a felelős vezetőknek kell gondoskodni arról, hogy megfelelő intézkedés kövesse a Szabályzat megszegését, beleértve a szükséges fegyelmi intézkedést, és biztosítaniuk kell, hogy szervezetükön és, ha szükséges, az IMI Groupon belül is megtanulják és alkalmazzák a leckét. A helyes irány Az IMI-nél mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy a legmagasabb professzionális színvonalat szolgáltassuk vásárlóink, munkatársaink, részvényeseink és egyéb érdekeltek számára. Vegye komolyan a felelősségét, ahogy Ön is ezt várja el a kollégáitól. 11

13 Helyi cégpolitka: Ezen Szabályzat az IMI Group minimális irányelveit határozza meg. Bizonyos esetekben az IMI, vagy egy operatív vállalat kiegészítő elveket alakíthat ki bizonyos üzleti tevékenységekre, vagy előfordulhat, hogy egy országban szigorúbb helyi szabályozások vonatkoznak az üzleti tevékenységekre. Az alkalmazottak felelőssége, hogy meggyőződjenek arról, ismerik a saját üzletükre vonatkozó kiegészítő irányelveket és eljárásokat. Ha kétségei vannak ezen elvekkel és folyamatokkal kapcsolatban, lépjen kapcsolatba cégvezetőjével. Igazgatók: Az igazgatók és a felügyelők kötelessége biztosítani, hogy az alkalmazottaik ismerjék és megértsék ezt a Szabályzatot, és betartsák annak szabályait. Az igazgatók szintén felelősek azért, hogy útmutatást adjanak az alkalmazottaknak, illetve kezeljék az alkalmazottak által felvetett bármilyen törvényességi aggályt. Az IMI felelős üzleti kezdeményezései A The IMI Way-t meghatározó értékek tükrözéseként, nagyon komolyan vesszük, hogy felelősek vagyunk a környezet és közösség iránt, amelyben dolgozunk. Külön hangsúlyt fektetünk annak biztosítására, hogy humánpolitikánk, szociális, környezeti és gazdasági tevékenységeink összhangban legyenek és egységet alkossanak üzletvezetésünk egészével. Elkötelezettségünk alátámasztásaként az IMI aláírta az ENSZ Global Compact egyezményét, amely meghatározza az emberi jogokra, a munkavégzésre, a környezetre és a korrupció kizárására vonatkozó normákat. Hiszünk abban, hogy a magas felelősségi normák megférnek az üzleti növekedéssel és hatékonysággal. Átfogó felelős üzletszemléletünkön belül négy fő prioritást határoztunk meg: A munkavégzés folyamatos javítása, az egészségügyi és biztonsági kockázatok minimalizálása érdekében. Vevőink felelős üzleti prioritásainak megértése és kielégítése. Az alacsony termelési költségű országok beszállítói láncaihoz kapcsolódó kihívások kezelése. Energiahatékonyság maximálása a folyamatokban és termékekben. Ezen prioritásokat legalább évente felülvizsgáljuk, hogy a továbbiakban is relevánsak és alkalmazhatóak maradjanak. Az erre, és a kapcsolódó ügyekre vonatkozó naprakész információkat az IMI honlap Felelősség része alatt találja. 12

14 cégünk felelős üzletszabályzata The IMI Way Segítségkérés és útmutatás Globális cégként fejlődve, az IMI elkötelezi magát, hogy minden alkalmazottja számára biztosítsa azt a tudást, erőforrásokat és támogatást, melyek lehetővé teszik, hogy a Szabályzat szerint cselekedjenek. Egyénileg nem tudunk folyamatosan kiválóságot biztosítani, eredményeket hozni, újítani, értéket biztosítani a vevők számára és becsületesen dolgozni, hacsak nem vagyunk hajlandóak szükség esetén támogatást kérni. Támogatást kérni új vagy nehéz helyzetben az erő jele. Segítségkérés Ha kérdései vannak a Szabályzattal, vagy azzal kapcsolatban, hogy egy adott szituációban mi a helyes teendő, először lépjen kapcsolatba a közvetlen felettesével. Ha ő nem elérhető, vagy nem vele szeretné ezt megbeszélni, kapcsolatba léphet a felső vezetővel is, vagy a helyi vagy IMI Group szintű teljesítési, jogi, felelős üzleti, HR osztály bármely tagjával. Használhatja az IMI Hotline-t is (részletek a 14. oldalon). Aggályok jelentése Munkavállalói kötelezettségei közé tartozik, hogy jelezze, ha a törvények, szabályok, vagy a Szabályzat megsértésének gyanúja merül fel. Ezen felelősség gyakorlásával segíti a céget, hogy azonosítani tudjuk a lehetséges problémákat, kijavíthassuk őket és támogathassuk az alkalmazottakat napi feladataik elvégzésében. Jelezze aggályait az igazgatójánál, vagy ha szükséges, egy felső igazgatónál, vagy IMI Group vagy helyi szintű teljesítési, jogi, felelős üzleti, vagy HR osztály bármely tagjánál. Aggályait jelentheti még az IMI plc. vezérigazgatójánál vagy a nem ügyvezető igazgatónál. 13

15 Az IMI Hotline Ha egy különösen érzékeny szituációval találkozik, és nem érzi megfelelőnek a szokásos jelentési csatornákat, az IMI Hotline-on is jelentheti aggályait. Az IMI Hotlineon bejelenthet bármit, ami ellentmond a Szabályzat szellemének, vagy szabályainak, például munkahelyi zaklatást, korrupciót vagy a költségekkel való visszaélést. Néhány országban törvények korlátozzák az IMI Hotline használatát. Ahol ez fennáll, megfelelő támogatást nyújtunk a jelentésekkel kapcsolatban. Részletekért forduljon a helyi vagy az IMI Group jogi vagy teljesítési osztályához. Ha a Hotline-on, az Interneten, vagy telefonon keresztül tesz jelentést, amennyiben kéri, gondoskodunk névtelensége megőrzéséről. A Hotline-t egy harmadik fél kezeli, szigorú szabályozás szerint, ami azt jelenti, hogy az Ön személyazonosságát hozzájárulása nélkül nem fedik fel a cég előtt. Kérés esetén a nem névtelen hívásokat is bizalmasan kezeljük, amennyire ez jogilag lehetséges, és összhangban van a megfelelő vizsgálati és utóeljárással. Az IMI Hotline-t a következőképpen érheti el: Internet: Telefon (vezetékes telefonról minden hívás ingyenes): Lásd a hátsó borító belsején lévő telefonszámokat. A cég azonnal megvizsgálja a bejelentést, és kérésre tájékoztatjuk Önt, ha megoldottuk az ügyet. A cég megfelelően bünteti a Szabályzat megsértőit, ennek része lehet az elbocsátás és a hatóságok felé tett feljelentés. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a bizalmas adatkezelés követelménye miatt nem biztos, hogy értesíteni tudjuk Önt a vizsgálat végső eredményéről. A helyes irány Legyen bátorsága megfelelően cselekedni amikor úgy látja, valami nem jó. Kérjen segítséget és jelentse aggályait a cégvezetője, vagy más megfelelő személy felé. Használja az IMI Hotline-t, ha úgy érzi, alternatív csatornát kell használnia aggályai felvetéséhez. A nem-megtorlás elvének biztosítása A cég megvédi azon alkalmazottait a büntetéstől vagy megtorlástól, akik jóhiszeműen jelentik aggályaikat. Elvárjuk, hogy jelentse az esetleges megtorlásokat felső vezetője, vagy az IMI Group vagy helyi szintű teljesítési, jogi, felelős üzleti vagy a HR osztály bármely tagja felé az IMI Groupnál vagy helyi szinten. Használhatja a Hotline-t, ha Önt vagy más alkalmazottat megtorlás ért, amiért aggályát jelezte. 14

16 cégünk felelős üzletszabályzata Operatív egységek jogi ügyei Az operatív egységeknek azonnal értesíteni kell az IMI vállalati jogi osztályát minden jelentős felmerülő jogi ügyről. Lényeges ügyek közé tartozhatnak a javasolt vállalati tranzakciók, a fő szabályozási vagy peres ügyek, termékintegritással vagy környezettel kapcsolatos jelentős aggályok, vagy bármi, ami az IMI Group stratégiájával vagy hírnevével kapcsolatos. Az operatív egységek vezetőségének a jogi rutinügyeket helyileg kell intézniük. Szükség szerint az operatív egység felső vezetésének kell a helyi jogi ügyekről tájékozódni, hogy a jogi kockázatot azonosítani és kezelni tudják. Az IMI vállalati jogászai irányíthatják a jogi lépéseket külső tanácsadó segítségével, és ahol érvényes, rutinügyek kezelésével. Eltérés a Szabályzattól A vezérigazgatónak vagy az IMI Group pénzügyi igazgatójának hozzájárulása kell ahhoz, hogy bárki eltérhessen a jelen Szabályzattól. Az IMI vezérigazgatójával szembeni engedményekhez az IMI teljes testületi hozzájárulása szükséges, hacsak ezen Szabályzat, vagy más, kapcsolódó előírás másképp nem rendelkezik. 15

17 Cégünk felelős üzletpolitikájának összefoglalása Ez a rész áttekintést ad az IMI teljes vállalkozására vonatkozó felelős üzletpolitikájáról, beleértve az összes platformot és operatív céget. Használja útmutatóként a Szabályzathoz, a cég igazgatósági tagjaira, tisztviselőire és alkalmazottaira vonatkozó elvárásokkal kapcsolatos részletes információkért pedig nézze át a releváns részt. Az IMI a platformok és az operatív cégek vállalkozási és vállalati szintű tevékenységeihez is ad kiegészítő útmutatót. Minden helyzetben kövesse a megfelelő törvényt, szabályozást, jelen Szabályzatot és a helyi vállalati irányelveket. Legyen érzékeny a helyi üzletgyakorlatra és szokásokra, de ne engedje, hogy ezek ürügyként szolgáljanak a törvénysértő üzletvitelhez. Ha úgy érzi, hogy ezen Szabályzat vagy annak szelleme, ellentmond a helyi cégpolitikának és/ vagy a helyi törvényeknek és szabályoknak, azonnal közölje aggályait az igazgatójánál. Mindig kövesse a legmagasabb elvárásokat mind ezen Szabályzat, mind a helyi cégpolitika, törvény vagy szabályozás kapcsán. A felelős üzletvezetés a munkatársainkkal és a külső érdekeltekkel való együttműködésről szól. Ezért politikánkat a legfontosabb érdekeltek köré szerveztük, akikkel napi munkakapcsolatban állunk az IMI -nél: ők a vásárlók, a munkatársak, a részvényesek, az üzleti partnerek és közösségek. Vásárlók Tisztességes és etikus ügyletek Mindig bánjon tisztességesen a vevőkkel, soha ne próbáljon meg előnyhöz jutni becstelen, korrupt vagy egyéb tisztességtelen vagy törvénytelen eszközök révén. 16 Becsületes értékesítés Győződjön meg arról, hogy a cég termékeiről/szolgáltatásairól benyújtott követelések pontosak, megfelelnek a valóságnak és igazolhatók. Tartson be minden, hirdetésre, promócióra és egyéb értékesítési tevékenységre vonatkozó törvényt, szabályt és szakmai normát.

18 cégünk felelős üzletszabályzata Vásárlók adatai Őrizze a vásárlói adatokat, tárolja biztonságosan, és ne ossza meg cégen kívüli emberekkel a vásárló tudta nélkül, különös tekintettel a bizalmas vagy tulajdonosi információkra. Termékminőség és biztonság Mindig kövesse a tevékenységére vonatkozó minőségbiztosítási folyamatot. Legyen tisztában az összes potenciális célpiacra érvényes biztonsági előírással, ügyeljen rá, hogy megfeleljen ezen követelményeknek. Azonnal jelentsen minden termékbiztonsággal kapcsolatos problémát az igazgatóság felé. Ajándékok, reprezentációs szolgáltatások és egyéb szívességek Tartsa be az ajándékozással és a reprezentációval kapcsolatos törvényeket, szabályokat és cégpolitikát, főleg a kormányzati vagy állami szektorból érkezett vásárlók esetén. Nem helyénvaló fizetségek Soha ne ajánljon fel értéket, például megvesztegetési pénzt vagy jutalékot egy üzleti döntés befolyásolása érdekében. Megvesztegetés lehet készpénz, ajándékok, szolgáltatások vagy szívességek felajánlása. Állami megrendelők Legyen tisztában a kormányzati és az állami szektorból érkezett vásárlókkal kapcsolatos üzletkötésre vonatkozó törvényekkel és szabályokkal, és tartsa be őket. Szabályok igazgathatják a beszerzést, az adatszolgáltatást, a vásárló felé tett jelentést, bizalmas információk vagy szellemi tulajdon kezelését, közvetítők és egyéb képviselők alkalmazását az állami vásárlókkal végzett munka során. Munkatársak Egészség, biztonság és környezetvédelem Elkötelezzük magunkat az iránt, hogy védjük alkalmazottainkat a munkahelyen, és környezettudatosan dolgozzunk. Legyen tisztában cége biztonsági, egészség- és környezetvédelmi gyakorlatával. Gondoskodjon róla, hogy a látogatók és egyéb nem alkalmazottak is ismerjék és betartsák ezeket az elvárásokat. Azonnal jelentsen minden potenciálisan veszélyes vagy környezeti károkkal fenyegető helyzetet. Segítsen biztosítani, hogy a cég termékeit és szolgáltatásait biztonságosan lehessen használni. Munkahelyi kapcsolatok Kerülje az olyan személyes kapcsolatokat a munkahelyen, amelyek összeütközésbe kerülhetnek a cég iránti kötelezettségeivel. A lehetséges konfliktusokat beszélje meg a cégvezetőjével vagy a helyi HR vezetőjével. Tisztességes foglalkoztatás Objektív követelmények alapján hozzon alkalmazással, fizetéssel, juttatással, előléptetéssel vagy egyéb, a munkavállalókkal kapcsolatos döntéseket. Kor, nem, faj, vallás, szexuális orientáció vagy egyéb, személyes jegyek figyelembe vétele tilos a döntéshozásnál. 17

19 Alkalmazottak képzése Sikerünkhöz nagyon fontos a tanulás és a tehetség fejlesztése. Ösztönözze kollégáit szakmai továbbképzésre és teljesítményjavításra, hogy az IMI emberei kibontakoztassák képességeiket. Ne hanyagolja el a saját fejlődését sem. Tisztes munkahelyi ügyvitel Mindig tisztelettel bánjon a másikkal. Soha ne viselkedjen másokkal úgy, hogy azt zaklatásként, megalázásként, vagy molesztálásként lehessen értelmezni. Alkalmazottak adatai Csak az arra jogosultak férhetnek hozzá, vagy adhatják tovább más alkalmazottak személyes adatait. Tartsa be az adatok külföldre továbbítására vonatkozó törvényeket és irányelveket. Részvényesek Kommunikációs és befektetői kapcsolatok A cég nevében csak erre kijelölt személyek beszélhetnek. A külső felek felé továbbított információnak pontosnak, aktuálisnak, világosnak, érthetőnek és relevánsnak kell lennie. A cég erőforrásainak használata Gondosan eljárva használja a cég erőforrásait, beleértve az ingatlanokat, tőkét, információt, technológiát és a szellemi tulajdont, és védje meg őket helytelen felhasználástól vagy elveszéstől. Csak jóváhagyott eljárással kezelheti ezeket. Belső ellenőrzések Tartsa be az összes belső ellenőrzési folyamatot, amelyek például a könyvelésre, a pénzügyi ügyvitelre és beszámolókra, valamint az adatkezelésére vonatkoznak. Vállalatirányítás Támogassa a jó vezetési gyakorlatot a cég működésében, például olyan eljárások alkalmazásával, amelyek erős üzleti ellenőrzést mutatnak. Érdekütközés Biztosítsa, hogy személyes érdekek ne keveredhessenek a munkával kapcsolatos kötelezettségekkel, ideértve a külsős tevékenységeket, pénzügyi érdekeket, a közeli rokonokkal vagy másokkal való kapcsolatot, politikai tevékenységeket vagy érdekeket, illetve a cég erőforrásainak személyes célú felhasználását. Belső információ és értékpapír-kereskedelem Soha ne használjon fel bizalmas céginformációt személyes kereskedelemre, ne adjon ki ilyen információt igazolható üzleti igény nélkül, különösen, ha mások ezt valószínűleg saját értékpapírkereskedelmük érdekében fogják felhasználni. Az autoritás korlátai Biztosítsa, hogy a saját és mások, a cég nevében végzett tevékenységei megfelelő jóváhagyással rendelkezzenek. 18

20 cégünk felelős üzletszabályzata Üzleti partnerek Beszerzési gyakorlat Kövessen tisztességes beszerzési gyakorlatot, és törekedjen rá, hogy jó minőségű árut vásároljon a cég tőkéjéből. A vásárlásnál ne diszkriminálja tisztességtelenül a beszállítókat. Tisztességes verseny Biztosítsa a cég tisztességes versenymagatartását, ne kössön olyan egyezségeket, amelyek tisztességtelenül korlátozzák a versenyt. Ne ócsárolja a versenytársakat, és ne tárgyaljon velük árakról, vagy egyéb bizalmas üzleti információkról, ne adjon ki számukra ilyen adatokat. Import és exportszabályok Legyen tisztában minden, a termékek és szolgáltatások exportjára és importjára, illetve gazdasági szankciókra vagy bojkottra vonatkozó előírással, és tartsa be ezeket. Beszállítók üzleti gyakorlata Segítse a vállalatot, hogy beszállítói megfeleljenek az IMI elvárásainak saját munkavégzési feltételeikkel kapcsolatban, vagy kössön velük megállapodást, és tegye meg a megfelelő lépéseket ezen normák elérése céljából. Biztosítsa, hogy a cég nevében tevékenykedő ügynökök és egyéb képviselők tisztában legyenek a cég politikájával. Soha ne használja ezen feleket olyan tevékenységek elvégzésére, amelyeket a cég alkalmazottainak tilos elvégezniük. Üzleti partnerek értékelése Értékelje a lehetséges üzleti partnereket, a velük való munka kockázati tényezőinek megállapításának érdekében. Tisztességes és etikus ügyletek Mindig bánjon tisztességesen az üzleti partnereinkkel, és soha ne próbáljon előnyhöz jutni becstelen, korrupt vagy egyéb tisztességtelen vagy törvénytelen tevékenység révén. Közösségek Emberi jogok Kövesse a cég gyakorlatát, amely bemutatja az IMI elkötelezettségét az emberi jogok iránt. Ide tartozik a gyermek- és a kényszermunka elutasítása, a biztonságos és egészséges munkahely biztosítása a kollégák és a helyi közösségek számára, biztonságos termékek és szolgáltatások, környezetvédelem, tisztességes bér fizetése, törvényes munkaórák, és a társulási vagy kollektív szerződés szabad joga. Biztosítsa, hogy ezeket a normákat a teljes beszállítói láncban alkalmazzák. Közösségi támogatás A jótékonysági szervezetek vagy ügyek támogatásával kapcsolatban kövesse jelen Szabályzat útmutatásait. Különítse el a cég tevékenységétől a saját társadalmi és jótékonysági tevékenységeit. 19

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében

CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében CSR IRÁNYELV Tettek a fenntartható fejlõdés érdekében A Toyota alapítása óta folyamatosan arra törekszünk, hogy kiváló minõségû és úttörõ jelentõségû termékek elõállításával, valamint magas szintû szolgáltatásainkkal

Részletesebben

A Compass Group Etikai Kódexe

A Compass Group Etikai Kódexe A Compass Group Etikai Kódexe 1.2. kiadás A Compass Group etikai kódexe és az ENSZ Global Compact programja Mivel vállalatunk világszinten vezető szerepet tölt be ezen a területen, a legmagasabb szintű

Részletesebben

A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei

A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei A Pfizernél régóta fennálló szabályozás tiltja a megvesztegetést és korrupciót az Egyesült Államokban és külföldön végzett üzleti

Részletesebben

Globális etikai kódex

Globális etikai kódex Globális etikai kódex Céltudatos teljesítmény Globális etikai kódex 3 Levél elnök-vezérigazgatónktól 4 A PepsiCo által képviselt értékek A teljesítményünk hátterében álló cél 5 Megfelelő üzletvitel 5 A

Részletesebben

Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi.

Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi. MAGATARTÁSI KÓDEX 2 ELŐSZÓ Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi. Elkötelezettek vagyunk a fair, átlátható és tisztességes tényleges verseny

Részletesebben

2011 Április. Szállítói Etikai Szabályzat

2011 Április. Szállítói Etikai Szabályzat 2011 Április Szállítói Etikai Szabályzat BEVEZETÉS A magas etikai színvonalon folytatott üzleti tevékenység alapvető fontosságú a Sodexo számára. Ennek tükrében jött létre a Szállítói Etikai Szabályzat,

Részletesebben

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Az ANY Biztonsági Nyomda Etikai Kódexe... 4 2.1. Az Etikai Kódex alapelvei... 4 2.2. Az Etikai Kódex hatálya... 4 3. Az ANY Biztonsági

Részletesebben

Csúszópénz- és korrupció-ellenes szabályzat

Csúszópénz- és korrupció-ellenes szabályzat 1 Csúszópénz- és korrupció-ellenes szabályzat A szabályzat célja A csúszópénz- és korrupció-ellenes szabályzat útmutatást ad az alkalmazottaknak és a szerződéses partnereknek, beszállítóknak, alvállalkozóknak,

Részletesebben

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX

Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX Családi Vállalkozások Országos Egyesülete ETIKAI KÓDEX 2014 Tartalomjegyzék Az Etikai Kódex alkalmazási köre... 3 Magatartás az Egyesületben, illetve azon kívül... 3 A jogszabályok betartása... 3 Kapcsolat

Részletesebben

CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX

CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX MAN CODE OF CONDUCT (ÜZLETI MAGATARTÁSKÓDEX) BESZÁLLÍTÓK ÉS ÜZLETI PARTNEREK SZÁMÁRA -1- TARTALOMJEGYZÉK Előszó..2 1. A társaság felelőssége.3 2. Átlátható üzleti kapcsolatok 3 3. Tisztességes piaci magatartás..4

Részletesebben

DACHSER Üzletszabályzat

DACHSER Üzletszabályzat DACHSER Üzletszabályzat 1. Előszó A Dachser minden tevékenységének alapja a kötelező erejű szabályozások és a szabad akaratunkból vállalt kötelezettségek betartása mind országos, mind pedig nemzetközi

Részletesebben

Vesztegetésellenes szabályzat

Vesztegetésellenes szabályzat Vesztegetésellenes szabályzat Bevezetés Az RPC Group Plc (a Társaság ) a zéró tolerancia elvét alkalmazza a vesztegetés és a korrupció ellen üzleti tevékenységeiben az egész világon, a közületi és a magánszektorban

Részletesebben

DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT

DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT DÁTUM: 2014. MÁRCIUS 17., 2.0 VERZIÓ ALVÁLLALKOZÓI NYILATKOZAT 1 / 4 Tisztelt alvállalkozónk: A Sapa egy számos területen tevékenykedő nemzetközi ipari vállalatcsoport. A Sapa üzleti tevékenységében mélyen

Részletesebben

A KNAUF MAGATARTÁSI KÓDEXE

A KNAUF MAGATARTÁSI KÓDEXE A KNAUF MAGATARTÁSI KÓDEXE Tisztelt munkavállalóink! Az elmúlt 80 év során a Knauf családi vállalkozásból az építőanyag-ipar egyik nemzetközi vezető szereplőjévé vált. Üzleti vállalkozásunk sikerének elengedhetetlen

Részletesebben

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János

Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!

Részletesebben

ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt.

ETIKAI KÓDEX. Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Járműipari Holding Nyrt. ETIKAI KÓDEX 9027 Győr, Martin u. 1. Postacím: 9002 Győr, Pf.: 50 Telefon: 06-96-622 600 Fax: 06-96-624 909 E-mail: raba@raba.hu www.raba.hu Tartalomjegyzék A kódex hatálya...3

Részletesebben

Etikai Szabályzat. Bevezetés

Etikai Szabályzat. Bevezetés Bevezetés Etikai Szabályzat Jelen szabályzatban az SIG-ra vonatkozó hivatkozások ugyanúgy vonatkoznak az ATCI és ATC vállalatokra is. A SIG Rt.-nek számos meghatározó alapelve és értéke van, amelyeket

Részletesebben

UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK

UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK UNILEVER NYILATKOZAT AZ EMBERI JOGOKRÓL - IRÁNYELVEK Meggyőződésünk, hogy az üzlet csak olyan társadalmakban lehet sikeres, ahol védik és tiszteletben tartják az emberi jogokat. Elismerjük, hogy az üzleti

Részletesebben

Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata

Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata Az adományszervezés Etikai Alapelveinek Nyilatkozata ELŐSZÓ Az adományszervezők számos területen, különböző országokban, és különböző körülmények között dolgoznak, de van néhány alapvető, közös értékük

Részletesebben

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.

Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,

Részletesebben

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX

A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX A BELSŐ ELLENŐRÖKRE VONATKOZÓ ETIKAI KÓDEX 2012. április BEVEZETŐ A költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 17. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

CIA CLUB. A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı

CIA CLUB. A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı CIA CLUB A Belsı Ellenırzés szerepe egy etikus vállalati környezet kialakításában Budapest, 2010 március 3. Bozóki Olga CIA, QA Regionális Belsı Ellenırzési Vezetı Belsı Ellenırökre vonatkozó etikai szabályok

Részletesebben

ELECTROLUX MUNKAHELYI MAGATARTÁSI SZABÁLYZAT

ELECTROLUX MUNKAHELYI MAGATARTÁSI SZABÁLYZAT ELECTROLUX MUNKAHELYI MAGATARTÁSI SZABÁLYZAT Bevezetés Az Electrolux Csoport célul tűzte ki, hogy vásárlói, alkalmazottai és részvényesei számára a világ legjobb készülékgyártó vállalata legyen. E jövőkép

Részletesebben

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről

197. sz. Ajánlás a munkavédelemről 197. sz. Ajánlás a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én kilencvenötödik

Részletesebben

A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata

A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata A sikeres vállalatirányítás X+I parancsolata A sikeres vállalkozás vezetéséről és irányításáról szóló intelmek Budapest, 2014. Április Az AKC az MCS Kft. saját márkája! MCS Management & Controlling-Service

Részletesebben

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója A Kék könyv A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója Az integritás segít elnyerni a szolgálatainkat igénybe vevő emberek bizalmát és tiszteletét. Kedves Munkatársunk! A Pfizernél

Részletesebben

AZ ESSILOR ALAPELVEI

AZ ESSILOR ALAPELVEI AZ ESSILOR ALAPELVEI Munkavégzésünk során mindannyian osztozunk az Essilor felelősségében és ügyelünk jó hírnevére. Ezért ismernünk kell, és tiszteletben kell tartanunk a mindenkire érvényes alapelveket.

Részletesebben

TopNet Magyarország Kft. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI POLITIKÁJA

TopNet Magyarország Kft. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI POLITIKÁJA TopNet Magyarország Kft. INFORMATIKAI BIZTONSÁGI POLITIKÁJA Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS... 3 1.1 Az Informatikai Biztonsági Politika célja... 3 1.1.1 Az információ biztonság keret rendszere... 3 1.1.2

Részletesebben

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés

Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés Új szabvány a társadalmi felelősségvállalás fejlődéséért: ISO 26000 ÉMI-TÜV SÜD kerekasztal-beszélgetés 2012.04.26. ÉMI-TÜV SÜD Kft. 1 7 May 2012 Az RTG Vállalati Felelősség Tanácsadó Kft. és az ISO 26000

Részletesebben

Etikai Kódex. Bevezetés Az Intézet Etikai Kódexének célja, hogy el segítse a bels ellen ri szakmában az etikai kultúra kialakulását.

Etikai Kódex. Bevezetés Az Intézet Etikai Kódexének célja, hogy el segítse a bels ellen ri szakmában az etikai kultúra kialakulását. Etikai Kódex Bevezetés Az Intézet Etikai Kódexének célja, hogy el segítse a bels ellen ri szakmában az etikai kultúra kialakulását. A bels ellen rzés olyan független, objektív bizonyosságot adó eszköz

Részletesebben

A vállalkozás vezérelvei

A vállalkozás vezérelvei A vállalkozás vezérelvei Developing the future. Magunkról: Raiffeisen evolution project development Cégünk egy Ausztriában, Közép- és Kelet-Európában működő, bécsi székhelyű ingatlanvállalkozás. Sikerünk

Részletesebben

Web Értékesítő" 3. 1. Szerepkör leírás" 3. 2 Szerepkör profil" 4. 2.1 Profil összefoglalása" 4. 2.2 Részletes profil" 5

Web Értékesítő 3. 1. Szerepkör leírás 3. 2 Szerepkör profil 4. 2.1 Profil összefoglalása 4. 2.2 Részletes profil 5 ! Web Értékesítő Web Értékesítő" 3 1. Szerepkör leírás" 3 2 Szerepkör profil" 4 2.1 Profil összefoglalása" 4 2.2 Részletes profil" 5 2 Web Értékesítő 1. Szerepkör leírás Profil neve Profil alternatív nevei

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ Üzleti ajándékok felajánlása vagy az ehhez való hozzájutás gyakran a megfelelő mód

Részletesebben

A PPG GLOBÁLIS KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELVEI

A PPG GLOBÁLIS KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELVEI PPG-alkalmazottként Öntől is elvárjuk, hogy elolvassa és betartsa a PPG globális korrupcióellenes irányelveit. Ha bármilyen kérdése vagy észrevétele van az irányelvekkel vagy saját megfelelőségi kötelezettségeivel

Részletesebben

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek

ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai

Részletesebben

Védelmi Vonalak - Compliance

Védelmi Vonalak - Compliance Dr. Wieland Zsolt igazgató Compliance Igazgatóság Védelmi Vonalak - Compliance 2013. Február 14. Tartalom 1 2 3 4 1 2 3 4 Védelmi vonalak Compliance az mi? Compliance feladatok Gyakorlatban 1 Belső védelmi

Részletesebben

A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról (EthicsPoint)

A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról (EthicsPoint) A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonala (EthicsPoint) Bejelentések Általános tudnivalók Bejelentések - Biztonsági tudnivalók Titoktartás és adatvédelem A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról

Részletesebben

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA

ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI POLITIKA A befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. tv (továbbiakban Bszt.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés -

KÖZZÉTÉTEL. - éves kockázatkezelési jelentés - KÖZZÉTÉTEL - éves kockázatkezelési jelentés - A GlobalFX Investment Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1113 Budapest, Nagyszőlős utca 11-15., cégjegyzékszám: 01-10-046511; továbbiakban: Társaság)

Részletesebben

Holcim Hungária Zrt.

Holcim Hungária Zrt. Üzletviteli és etikai szabályzat Holcim Hungária Zrt. Tartalom 1. Bevezetés 1 2. Definíciók 1 2.1. Üzletviteli szabályzat 1 2.2. Érintett és érdekelt felek 1 2.3. Vállalati Társadalmi Felelôsségvállalás

Részletesebben

A Vodafone beszerzési etikai kódexe

A Vodafone beszerzési etikai kódexe A Vodafone beszerzési etikai kódexe A Vodafone a világ egyik legnagyobb mobil távközlési szolgáltató vállalataként jelentős szerepet játszik az emberek életminőségének javításában. Tudjuk, hogy vállalatunk

Részletesebben

kulcsszerepben a biztosítási piacon Független alkusz A MIN Ő ok SÉG BIZT OSÍTV A

kulcsszerepben a biztosítási piacon Független alkusz A MIN Ő ok SÉG BIZT OSÍTV A A MINŐSÉG BIZTOSÍTVA Független alkuszok kulcsszerepben a biztosítási piacon 2 Kik vagyunk? 3 A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) 1991-ben 13 alkuszcég elhatározásából jött

Részletesebben

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is.

Az Etikai kódex azonban tartalmazhat a nemzeti törvényeknél szigorúbb követelményeket is. Etikai kódex 1 Bevezetés Etikai kódexünket minimális irányadó normaként alkalmazzuk célunk, a termelési környezet és a munkafeltételek folytonos etikai és szociális szempontból esedékes - javítása érdekében.

Részletesebben

Magatartási kódexünk. Helyes üzletvitel

Magatartási kódexünk. Helyes üzletvitel Magatartási kódexünk Helyes üzletvitel 1 Tartalomjegyzék A bizalom kultúrája 3 Helyes üzletvitel 4 Mit várunk el? 5 Mi történik, ha hangot adok aggályaimnak? 6 Milyen kötelességeink vannak az összeférhetetlenséggel

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 1. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 10. függelék 3. melléklet A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUMI HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

Részletesebben

Magatartási kódex. www.gw-world.com

Magatartási kódex. www.gw-world.com Magatartási kódex www.gw-world.com Stand 07/12 DO_01_01_003_ZEN HU Előszó A Gebrüder Weiss (GW) olyan családi vállalkozás, mely generációk óta felelősséget vállal az etikai értékekért és azok közvetítéséért

Részletesebben

Célok. A munkatársaknak az alábbi alapelvek szerint kell eljárniuk:

Célok. A munkatársaknak az alábbi alapelvek szerint kell eljárniuk: A BÉFLEX ZRT. ÜZLETI ETIKAI KÓDEXE Célok A Béflex megalapítása óta a becsületesség, a tisztességes üzletvitel és a hatályos jogszabályok maradéktalan betartása jellemzi. A Béflex munkatársak támogatják

Részletesebben

Versenyjogi megfelelés

Versenyjogi megfelelés Versenyjogi megfelelés Versenykorlátozó megállapodások Martinovic Boris Vizsgáló Főtanácsos, GVH Székesfehérvár, 2013.05.23. Disclaimer Az elhangzottak az előadó személyes véleményét tükrözik, és nem tekintendők

Részletesebben

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es

Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es Az emberi erőforrás Tudatos humánerőforrás-gazdálkodás nélkül nem megy! - látják be a közgazdászok, pedig őket csak a számok győzik meg. A CFO Magazine 2001-es felmérésének eredménye: a cégek pénzügyi

Részletesebben

Szervezeti Magatartás kódex

Szervezeti Magatartás kódex A gyógyítás és a gondoskodás melletti elkötelezettségünk Szervezeti Magatartás kódex Öt alapelvünk: Betegek Munkatársaink Részvényesek Egészségügyi partnerek Társadalom A betegek jóléte és biztonsága áll

Részletesebben

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

Részletesebben

Magatartási Kódex Xxxxxxxx. A Vodafone Magatartási Kódex. Munkavégzés Vodafone módra

Magatartási Kódex Xxxxxxxx. A Vodafone Magatartási Kódex. Munkavégzés Vodafone módra Magatartási Kódex Xxxxxxxx A Vodafone Magatartási Kódex 1 Munkavégzés Vodafone módra Magatartási Kódex Xxxxxxxx A bizalom minden tevékenységünkben alapvető fontosságú. 2 Magatartási Kódex Xxxxxxxx Üzenet

Részletesebben

ÉMI-TÜV SÜD Kft. Kockázatok és dilemmák az új ISO EN 9001:2015 szabvány szellemében

ÉMI-TÜV SÜD Kft. Kockázatok és dilemmák az új ISO EN 9001:2015 szabvány szellemében ÉMI-TÜV SÜD Kft. Kockázatok és dilemmák az új ISO EN 9001:2015 szabvány szellemében XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Előadó: Bolya Árpád ISO FORUM előadás, 2015.09.17. ÉMI-TÜV SÜD SÜD 2015.05.14.

Részletesebben

Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CII. törvény, valamint az Alaptörvény IV. cikke alapján.

Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CII. törvény, valamint az Alaptörvény IV. cikke alapján. ADATVÉDELMI ÉS ADATBIZTONSÁGI SZABÁLYZAT Szocio-Produkt Kft. Az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CII. törvény, valamint az Alaptörvény IV. cikke alapján. Kiadva:

Részletesebben

Technológia és felelősség

Technológia és felelősség Technológia és felelősség Napjaink emberisége folyamatosan önmaga alkotásaival konfrontálódik, miközben egyre kevesebb köze k lesz a természethez, de megőrzi a természethez hasonló törékenységét. Mittelstrass

Részletesebben

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.

A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:

Részletesebben

A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE

A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE A MAGYAR ACÉL- ÉS FÉMKERESKEDŐK EGYESÜLETE Etikai kódexe Budapest, 2000. szeptember 2 A Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének Etikai kódexe 1. Általános rendelkezések 1.1. Bevezetés A Magyar Acél-

Részletesebben

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA

Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet

Részletesebben

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI HUNTSMAN AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI* Módosítva: 2005. február 10. *Az Üzleti magatartás irányelveiben a Huntsman és a Vállalat kifejezések a Huntsman LLC, a Huntsman

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. minőségbiztosítási. szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. minőségbiztosítási. szabályzata A Pécsi Tudományegyetem minőségbiztosítási szabályzata Pécs 2011. 2011. november 10. 1 A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) Szenátusa a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 21. (2)

Részletesebben

Korrupcióellenes kézikönyv

Korrupcióellenes kézikönyv Korrupcióellenes kézikönyv Mire kell ügyelned? Mit kell tenned? Tartalom Fő üzenet Fő üzenet 3 Bevezetés 4 A te felelősséged 5 A vezetők felelőssége 5 A Telenor Way 6 Korrupció elleni fellépés 8 Kenőpénz

Részletesebben

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Összeférhetetlenségi politika

EURÓPA BRÓKERHÁZ ZRT. Összeférhetetlenségi politika Összeférhetetlenségi politika Az igazgatói utasítás hatályba léptető határozatának száma: 2012/12/1. 2014/03/31. A hatályba lépés dátuma: Módosítást hatályba léptető határozat száma: Módosítás hatályba

Részletesebben

3/2014.(XII.22.) számú jegyzői intézkedés a közösségi média használat szabályairól a Berentei Közös Önkormányzati Hivatal munkatársaira vonatkozóan

3/2014.(XII.22.) számú jegyzői intézkedés a közösségi média használat szabályairól a Berentei Közös Önkormányzati Hivatal munkatársaira vonatkozóan 3/2014.(XII.22.) számú jegyzői intézkedés a közösségi média használat szabályairól a Berentei Közös Önkormányzati Hivatal munkatársaira vonatkozóan A közösségi média használatra vonatkozó jogi és etikai

Részletesebben

Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm.

Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. Az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet és a kérdéskörhöz kapcsolódó jogszabályi változások hatásai

Részletesebben

Esélyegyenlőség támogatása, diszkriminációmentesség segítése vállalaton belül és kívül

Esélyegyenlőség támogatása, diszkriminációmentesség segítése vállalaton belül és kívül Esélyegyenlőség támogatása, diszkriminációmentesség segítése vállalaton belül és kívül Delfin Díj 2013 mit tesz a Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet az esélyegyenlőség érdekében? A Fogyatékosügyi Kommunikációs

Részletesebben

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás)

Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Saját vállalkozás Értékesítések (összes, geográfiai -, ügyfelenkénti-, termékenkénti megoszlás) Piaci részesedés Haszonkulcs Marketing folyamatok Marketing szervezet Értékesítési/marketing kontrol adatok

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG. REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG GÉPJÁRMŰVEK KÖLTSÉGELSZÁMOLÁSÁNAK 1.1.1.1. SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1 Hatályos: 2014. november 3.

Részletesebben

Munkavédelem - kockázatértékelés

Munkavédelem - kockázatértékelés Munkavédelem - kockázatértékelés Simon Gábor államtitkár A munkavédelem mint érték és jövőkép A munkavállaló számára biztonságos és egészséges munkavégzés, hosszú távú munkavégző képesség mentális egészség,

Részletesebben

TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN EURÓPAI PARLAMENT BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS OSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK KULTÚRA ÉS OKTATÁS TANÁRKÉPZÉS: AZ ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANÁROK KÉPZÉSÉNEK HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI EURÓPÁBAN

Részletesebben

Jogi és menedzsment ismeretek

Jogi és menedzsment ismeretek Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák

Részletesebben

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Globális Szerződés kezdeményezéséhez való csatlakozást követően a Sanofi kötelezettséget vállalt az ott rögzített

Részletesebben

Czirják László bemutatkozás

Czirják László bemutatkozás Czirják László bemutatkozás Társalapitó és ügyvezető partnere az ieurope Capital regionális magántőke befektetési alapnak - www.ieurope.com A United Way Magyarország Alapitvány elnöke - www.unitedway.hu

Részletesebben

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek

Vállalati mobilitás. Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás Jellemzők és trendek Vállalati mobilitás értelmezése és előnyei A mobil eszközök (okos telefon, tablet, laptop) száma világszerte rohamosan növekszik és használatuk már nem luxus, hanem

Részletesebben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben

A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben A könyvvizsgálat kihívásai a változó világgazdasági helyzetben Gion Gábor, Deloitte vezérigazgató Balatonalmádi, 2012. szeptember 6. Könyvvizsgálói szakma kilátásai A jelen és jövő kihívásai Az auditált

Részletesebben

PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés

PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés PSZÁF - IT kockázatkezelési konferencia IT szolgáltatások megfelelőségének biztosítása Mátyás Sándor Belső Ellenőrzés Budapest, 2007. szeptember 19. Tartalom Szolgáltató - Szolgáltatás - Szerződés Megfelelőség

Részletesebben

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár

Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs

Részletesebben

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján

A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján Pajor Ferenc National Instruments Hungary Értelmezés. A számítástechnikai vállalatok, egységek, osztályok sikeres működése

Részletesebben

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ...

Kérdőív. 1. Milyen szolgáltatásokat nyújt a vállalat, ahol dolgozik? ... ... 4. Jelenleg milyen feladatokat lát el az intézményben? ... KÉRDŐÍV SZÁMA... Kérdőív A nemzetközi gyakorlathoz hasonlóan Romániában is általánossá vált, hogy egyes üzleti problémával a vállalatok Önökhöz fordulnak. A tanácsadás a professzionális szolgáltató piac

Részletesebben

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési

aa) az érintett közművek tekintetében a nemzeti fejlesztési miniszter és a belügyminiszter bevonásával, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési 1486/2015. (VII. 21.) Korm. határozat a Digitális Nemzet Fejlesztési Program megvalósításával kapcsolatos aktuális feladatokról, valamint egyes kapcsolódó kormányhatározatok módosításáról 1. A Kormány

Részletesebben

Üzleti etika kódex. Módosítva 2008 szeptemberében

Üzleti etika kódex. Módosítva 2008 szeptemberében Üzleti etika kódex Módosítva 2008 szeptemberében smi cofe A5 booklet aw_hun.indd 1 2/10/12 09:52:21 Üzleti etika kódex Kódexünk a Smiths Group a világ bármely részén működő minden üzletágára és minden

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 34. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ESÉLYEGYENLŐSÉGI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

2651. 1. Tételsor 1. tétel

2651. 1. Tételsor 1. tétel 2651. 1. Tételsor 1. tétel Ön egy kft. logisztikai alkalmazottja. Ez a cég új logisztikai ügyviteli fogalmakat kíván bevezetni az operatív és stratégiai működésben. A munkafolyamat célja a hatékony készletgazdálkodás

Részletesebben

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Stengl Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Stengl Kereskedelmi és Székhely: 7632 Pécs, Júlia u. 13. IV. em. 13. Tel: 06 30 758 75 16 Fax: 06 72 520 263 Tisztelt leendő Partnerünk! Kérem, engedje meg, hogy röviden bemutassuk cégünket. A Stengl Kereskedelmi

Részletesebben

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai

Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Alkohol-megelőzés a munkahelyi politikákban OAC-projektek tapasztalatai Kerek Judit EMEGY Alcím mintájának szerkesztése www.emegy.hu Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület Célunk: Elősegíteni, hogy a dolgozók

Részletesebben

2015-2018. Község Önkormányzata

2015-2018. Község Önkormányzata Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási

Részletesebben

Felelős vállalatirányítás és köztulajdon

Felelős vállalatirányítás és köztulajdon Felelős vállalatirányítás és köztulajdon -Elvárások és lehetőségek- Dr. Szuper József 2012.11.23. Miről lesz szó? I. Felelős vállalatirányítás és állami vállalatok Miért kell ez? Történelmi alapvetés Az

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV Coca-Cola Hellenic Bottling Company A.G. Turmstrasse 26, CH-6300, Zug, Switzerland T +41 41 726 01

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS 2015. A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata a fenntarthatóság fontosságáról a szervezet és stratégiája számára

FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS 2015. A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata a fenntarthatóság fontosságáról a szervezet és stratégiája számára Stratégia és analízis G4-1 A legmagasabb beosztású döntéshozó nyilatkozata a fenntarthatóság fontosságáról a szervezet és stratégiája számára 3-4. Szervezeti profil G4-3 A szervezet neve 52. G4-4 Elsődleges

Részletesebben

Adatvédelmi nyilatkozat

Adatvédelmi nyilatkozat Adatvédelmi nyilatkozat Adatkezelő Ferling Webline Szolgáltató Kft. Székhely 7621 Pécs, Mária u. 8. Adatkezelés megnevezése Adatkezelés nyilvántartási száma hírlevél küldése céljából kezelt adatbázis.

Részletesebben

Kyäni internetes adatkezelési irányelvek

Kyäni internetes adatkezelési irányelvek Kyäni Internet Privacy Policy-10.10-HU-EU Kyäni internetes adatkezelési irányelvek A Kyäni, Inc. és annak kapcsolt vállalkozásai (együttesen a Kyäni), valamint ezek leányvállalatai elkötelezettek a Disztribútorok

Részletesebben

Az AGC Csoport Etikai Kódexe

Az AGC Csoport Etikai Kódexe Az AGC Csoport Etikai Kódexe Az AGC Csoport Etikai Kódexe A vállalati büszkeséggel párosuló fejlődésért és növekedésért Az AGC Csoport valamennyi tagjának, A környező üzleti világ nem marad változatlan

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Krízis-Megoldás Kft PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Kelt Budapesten, 2013. június 10. napján Porpáczy Tamás ügyvezető 1 Krízis-Megoldás Kft Jelen szabályzat a Krízis-Megoldás Kft működésével kapcsolatos panaszügyek

Részletesebben

ebm-papst Magatartási Kódex A felelősségtudatos és törvénytisztelő magatartás alapelvei

ebm-papst Magatartási Kódex A felelősségtudatos és törvénytisztelő magatartás alapelvei ebm-papst Magatartási Kódex A felelősségtudatos és törvénytisztelő magatartás alapelvei Tartalomjegyzék ebm-papst group of companies ebm-papst Mulfingen GmbH & Co. KG Bachmühle 2 74673 Mulfingen Germany

Részletesebben

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann Tartalom Tartalom 1 A Bertelsmann Igazgatóságának közleménye a 04 Magatartási kódex jelentőségéről 2 Elvek 2.1 Általános követelmények 2.1.1 A törvény betartása

Részletesebben

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA

Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA 11. Előadás Az üzleti terv tartalmi követelményei Az üzleti terv tartalmi követelményei

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi terv 2013.07.18-tól visszavonásig érvényes (Jelen esélyegyenlőségi terv egységes szerkezetbe foglalt belső dokumentum, összhangban a KMOP-1.5.2-2008-0020 azonosítószámú pályázati projekt

Részletesebben

Információbiztonság irányítása

Információbiztonság irányítása Információbiztonság irányítása Felső vezetői felelősség MKT szakosztályi előadás 2013.02.22 BGF Horváth Gergely Krisztián, CISA CISM gerhorvath@gmail.com Találós kérdés! Miért van fék az autókon? Biztonság

Részletesebben

Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara

Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara Kereskedelmi Program Kanadai-Magyar Kereskedelmi Kamara A Kanadai Kereskedelmi Kamara úgy vállal felelősséget magyarországi jelenlétével, hogy felkészítő és képzési lehetőségeket nyújt, amelyek révén a

Részletesebben