MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ MEGFELELŐSÉGI IRÁNYELV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ MEGFELELŐSÉGI IRÁNYELV"

Átírás

1 MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ

2 SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EMBARGÓKRA VONATKOZÓ A Magna elkötelezett aziránt, hogy működésével megfeleljen az összes olyan joghatóság törvényeinek, ahol tevékenységét végzi, beleértve a szankcionáló jogszabályokat és szabályozásokat. Ez az irányelv a Magna International Inc. vállalat minden alkalmazottjára, továbbá minden termelő csoport, osztály, közös üzleti vállalkozás, valamint más műveletben részt vevő alkalmazottjára (együttesen Magna ) vonatkozik az egész világon. Az irányelv továbbá minden, a Magna nevében eljáró személyre vonatkozik, beleértve az alkalmazottakat, tisztviselőket, igazgatókat, tanácsadókat és ügynököket. Önnek be kell tartania az üzleti tevékenységek korlátozására vonatkozó minden törvényt és szabályozást ( szankcionáló jogszabályok ), ha az üzleti tevékenységben partnere: olyan ország és/vagy olyan ország politikai alosztályai, amelyre szankciók vonatkoznak (gyűjtőnéven szankcionált országok ); továbbá olyan személy, vállalat vagy jogi személyiség, beleértve ezek képviselőit és ügynökeit is, akinek/amelynek állandó lakóhelye szankcionált ország területén van, vagy aki/amely szerepel a nemzeti vagy nemzetközi szankciós listán (gyűjtőnéven szankcionált személyek ). Mi az a szankció vagy kereskedelmi embargó? A szankciók és kereskedelmi embargók kormányzati vagy nemzetközi szervezetek, például az ENSZ által hozott intézkedések. Céljuk, hogy a szankcionált ország kormányát vagy a szankcionált személyeket arra kényszerítsék, hogy a nemzetközi békére vagy biztonságra veszélyt jelentő politikájukat, illetve gyakorlataikat megváltoztassák. Mit tiltanak a szankcionáló jogszabályok? A szankcionáló jogszabályok az érintett szankcionált országtól vagy a szankcionált személytől függően különböző dolgokat korlátoznak vagy tiltanak. A szankcionáló jogszabályok jellemzően az áruk, szolgáltatások és pénz mozgatását korlátozzák és szabályozzák. A szankcionáló jogszabályok az alábbiakat korlátozhatják vagy tilthatják (de nem szükségszerűen ezt, vagy csak ezt): Bármilyen áru, szolgáltatás vagy műszaki információ értékesítése bárkinek vagy vásárlása bárkitől egy szankcionált országban; Bármilyen áru, szolgáltatás vagy műszaki információ értékesítése egy szankcionált személynek vagy vásárlása egy szankcionált személytől, az adott személy tartózkodási helyétől függetlenül; Pénzátutalás egy szankcionált országba vagy szankcionált személynek, illetve szankcionált országon vagy szankcionált személyen keresztül; valamint pénz fogadása szankcionált személytől (pl. banktól), továbbá 2

3 Bármilyen áru, szolgáltatás vagy műszaki információ értékesítése egy engedélyezett személynek egy engedélyezett országban, ha az eladónak tudomása van arról, hogy az árut, szolgáltatást vagy műszaki információt egy szankcionált országnak vagy szankcionált személynek szánják. Hogyan válik egy ország szankcionált országgá, vagy egy személy szankcionált személlyé? Egy országot, személyt vagy vállalatot jellemzően azért vonnak szankciók vagy embargók alá, mert feltételezhetően különböző illegális tevékenységekben vett részt, például terrorizmushoz, emberi jogok megsértéséhez, törvénytelen exporthoz, nukleáris fegyverek terjesztéséhez vagy más bűncselekményhez van köze. A Magna fő illetékes joghatóságai (azaz Kanada, az Egyesült Államok és az Európai Unió joghatóságai) elkészítik és közzéteszik a szankcionált országok és szankcionált személyek listáit. Az irányelv A Magna nem köt üzleti megállapodást/nem végez üzleti tranzakciót szankcionált országokkal vagy szankcionált személyekkel, illetve nem vesz részt olyan üzletkötésben, ahol ilyen országok vagy személyek érintettek. Ha a tudomására jut egy olyan létező vagy lehetséges üzleti tranzakció, amelyet szankcionált országgal vagy szankcionált személlyel kötöttek, vagy amelyben ilyen országok vagy személyek érintettek, azonnal forduljon közvetlen feletteséhez, a Csoport, a Régió vagy a Magna Vállalati jogtanácsosához, a Regionális megfelelőségi igazgatóhoz (Regional Compliance Officer) vagy a Megfelelő Üzletvitel Vonalhoz. Szankcionált országok Kérjük, vegye figyelembe, hogy mivel a Magna részvényeivel a New York-i és Torontói értéktőzsdén kereskednek, a Magna irányelve, hogy minden globális tevékenységében világszerte megfeleljen az Amerikai Egyesült Államok és Kanada szankcionáló jogszabályainak. Továbbá az Európai Unióban és a legtöbb olyan országban, ahol a Magna tevékenységet folytat, korlátozások vonatkoznak a szankcionált országokkal és szankcionált személyekkel való kereskedelemre. A szankcionáló jogszabályok gyakran változhatnak, ezért a legfrissebb információkért keresse fel az alábbi weboldalakat, és ha szükséges, további tanácsért forduljon a csoport, a régió vagy a Magna vállalati jogtanácsosához. Kanada: Egyesült Államok: Európai Unió: ENSZ: A szabályok megsértése A Magna nem tűri a megfelelőségi szabályok megsértését. Bármely szabálysértést súlyos ügyként kezelünk, és fegyelmi eljárással szankcionálunk, ami akár a munkaviszony megszüntetésével is járhat. 3

4 Ha észreveszi vagy azt gyanítja, hogy bárki megsérti a Magna Magatartási és Etikai Kódexét vagy a jelen irányelvet, jelentenie kell aggályát (i) a felettesének; (ii) a csoport, a regionális vagy vállalati jogtanácsosának; (iii) a Magna megfelelőségi igazgatójának vagy (iv) a Magna Megfelelő Üzletvitel Vonalán. A megtorlásellenes irányelvnek megfelelően a Magna megvédi a Magna Magatartási és Etikai Kódex vagy a jelen irányelv megsértésére irányuló aggodalmukat jóhiszeműen bejelentő alkalmazottait a megtorlástól, azaz nem kell félniük a büntetéstől, elbocsátástól, lefokozástól, felfüggesztéstől vagy diszkriminációtól. TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: További információért vagy tanácsért forduljon a csoport vagy regionális jogtanácsoshoz, a Magna megfelelőségi igazgatójához vagy a Magna alelnökéhez, az etikai és fő megfelelőségi igazgatóhoz. Effective: June 1, 2014 Revised: June 18, 2018 Next Review: June 18, 2020 Issued By: Ethics & Legal Compliance Approved By: Magna Compliance Council 4

5

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOZÁSI ÉS REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOZÁSI ÉS REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOZÁSI ÉS REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT AJÁNDÉKOZÁSI ÉS REPREZENTÁCIÓS SZABÁLYZAT Az üzleti ajándékok és a vendéglátás felajánlása vagy elfogadása gyakran alkalmas eszköze

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX ÉRDEKÜTKÖZÉSSEL KAPCSOLATOS IRÁNYELV

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX ÉRDEKÜTKÖZÉSSEL KAPCSOLATOS IRÁNYELV MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX ÉRDEKÜTKÖZÉSSEL KAPCSOLATOS IRÁNYELV Magna Internatinal Inc. Ajándékzási és reprezentációs szabályzat 1 ÉRDEKÜTKÖZÉSSEL KAPCSOLATOS IRÁNYELV A Magna alkalmazttainak kötelessége,

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX VESZTEGETÉS- ÉS TISZTESSÉGTELEN PÉNZFIZETÉSTILALMI SZABÁLYZAT

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX VESZTEGETÉS- ÉS TISZTESSÉGTELEN PÉNZFIZETÉSTILALMI SZABÁLYZAT MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX VESZTEGETÉS- ÉS TISZTESSÉGTELEN PÉNZFIZETÉSTILALMI SZABÁLYZAT Magna International Inc. Ajándékozási és Reprezentációs Irányelv 1 VESZTEGETÉS- ÉS TISZTESSÉGTELEN PÉNZFIZETÉS-TILALMI

Részletesebben

Beszállítói Magatartási és Etikai Kódex. Driving Integrity Know it. Speak it. Live it. Magna International

Beszállítói Magatartási és Etikai Kódex. Driving Integrity Know it. Speak it. Live it. Magna International Beszállítói Magatartási és Etikai Kódex Driving Integrity Know it. Speak it. Live it. Magna International A Beszállítói Lánc csapatának üzenete A Magna vállalatnál az erős beszállítók meghatározó részét

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV Az irányelv célja elősegíteni, hogy a dolgozók a tisztségviselőket, igazgatókat, szaktanácsadókat és megbízottakat

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX MEGVESZTEGETÉSRŐL ÉS HELYTELEN KIFIZETÉSEKRŐL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX MEGVESZTEGETÉSRŐL ÉS HELYTELEN KIFIZETÉSEKRŐL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX MEGVESZTEGETÉSRŐL ÉS HELYTELEN KIFIZETÉSEKRŐL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ MEGVESZTEGETÉSRŐL ÉS HELYTELEN KIFIZETÉSEKRŐL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ A Magna tiltja az összes üzleti tevékenységében minden

Részletesebben

Cognizant Technology Solutions A bejelentéstevőkre és a megtorlásellenességre

Cognizant Technology Solutions A bejelentéstevőkre és a megtorlásellenességre Cognizant Technology Solutions A bejelentéstevőkre és a megtorlásellenességre vonatkozó nyilatkozat Érvényes 2017 januárjától Miért készült ez a nyilatkozat? Arra bátorítjuk munkatársainkat, hogy számoljanak

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV GONDOS TÁJÉKOZTATÁSI IRÁNYELV Az irányelv célja elősegíteni, hogy a dolgozók a tisztségviselőket, igazgatókat, szaktanácsadókat és megbízottakat

Részletesebben

A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei

A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei A Pfizer megvesztegetés és korrupció elleni nemzetközi üzleti alapelvei A Pfizernél régóta fennálló szabályozás tiltja a megvesztegetést és korrupciót az Egyesült Államokban és külföldön végzett üzleti

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Budapest, 2016. február 18. Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Bevezető: miért is van exportellenőrzés? Tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozása

Részletesebben

A Smiths Beszállítói üzleti etikai kódexe

A Smiths Beszállítói üzleti etikai kódexe A Smiths Beszállítói üzleti etikai kódexe A Smiths Group globális vállalatként a világ minden táján ügyfelekkel, részvényesekkel és beszállítókkal áll kapcsolatban. Ezek az érdekelt felek, valamint az

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás

Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Változások a Iránnal kapcsolatos az export engedélyezési eljárásban Bittman Tamás Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos az

Részletesebben

Útmutató a LUKS -hoz. (Új globális visszaélés-bejelentő rendszer )

Útmutató a LUKS -hoz. (Új globális visszaélés-bejelentő rendszer ) Útmutató a LUKS -hoz (Új globális visszaélés-bejelentő rendszer ) LUKS áttekintése LUKS célja: A Mitsubishi Corporation ( MC ) és az MC vállalatcsoport megfelelőségi (compliance) rendszereket tart fenn

Részletesebben

CPI PROPERTY GROUP A KORRUPCIÓ, VESZTEGETÉS ÉS CSALÁS ELLENI KÜZDELEMRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT TARTALOM

CPI PROPERTY GROUP A KORRUPCIÓ, VESZTEGETÉS ÉS CSALÁS ELLENI KÜZDELEMRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT TARTALOM CPI PROPERTY GROUP A KORRUPCIÓ, VESZTEGETÉS ÉS CSALÁS ELLENI KÜZDELEMRŐL SZÓLÓ SZABÁLYZAT TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 2 2. HATÁLY... 2 3. FOGALOMMEGHATÁROZÁSOK... 2 4. VEZETŐSÉGI FELADATOK... 3 5. ÖSSZEFÉRHETETLENSÉG...

Részletesebben

Információk a Pénzügyi Beszámolóból

Információk a Pénzügyi Beszámolóból FINANCE Bankadatok Számlavezető bank neve Számlavezető bank országa Bankszámlaszám 1 Bankszámlaszám 2 Bankszámlaszám 3 Bankszámlaszám 4 Bankszámlaszám 5 IBAN SWIFT code Információk a Pénzügyi Beszámolóból

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018

KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS. Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 KORRUPCIÓELLENES ÁTTEKINTÉS Képzési útmutató a Brunswickkal üzleti tevékenységet folytató harmadik felek számára 2018 Célok A Brunswick Corporation teljes elkötelezettséget vállal a tisztességes üzletvitel

Részletesebben

A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata

A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata A feddhetetlenség a legfontosabb. Úgy kell dolgoznunk a mindennapok során, hogy megfeleljünk azoknak a legmagasabb szintű etikai normáknak, amelyek elvárhatók

Részletesebben

Az Electrolux Csoport Általános Munkahelyi Szabályzata

Az Electrolux Csoport Általános Munkahelyi Szabályzata Az Electrolux Csoport Szabályzata A Szabályzat funkcionális felelőse: A Szabályzatért személyesen felelős személy: A Szabályzat utolsó felülvizsgálatának dátuma: A Szabályzatot jóváhagyta az Electrolux

Részletesebben

ALCOA INC. KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELV

ALCOA INC. KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELV ALCOA INC. KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELV a HÁTTÉR: Az Alcoa Inc. ( Alcoa ) és vezetése elkötelezett amellett, hogy világszerte összes tevékenységét etikusan, a vonatkozó jogszabályok betartásával végezze.

Részletesebben

Sikerünk kulcsa a teljesítmény, a kiváló munkavégzésre, termékhozzáférésre, az optimalizált logisztikára és termelékenységre összpontosítva.

Sikerünk kulcsa a teljesítmény, a kiváló munkavégzésre, termékhozzáférésre, az optimalizált logisztikára és termelékenységre összpontosítva. Magatartási kódex Víziónk Egy vállalat, ahol a legjobbak szeretnének dolgozni. A világ vezető vegyianyag-disztribútoraként páratlan kapcsolatot biztosítunk az ügyfelek és a szállítók között. 2 Az Univar

Részletesebben

Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 2. oldal i) az ügyfél-átvilágítás, illetve a bejelentés kapcsán ke

Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 2. oldal i) az ügyfél-átvilágítás, illetve a bejelentés kapcsán ke Magyar joganyagok - 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet - a pénzmosás és a terrorizmus 1. oldal 21/2017. (VIII. 3.) NGM rendelet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról

Részletesebben

Az Eli Lilly and Company elkötelezett a tisztességes, átlátható és hiteles üzleti működés mellett.

Az Eli Lilly and Company elkötelezett a tisztességes, átlátható és hiteles üzleti működés mellett. Tájékoztató munkáltatói Etika és Megfelelőségi Segélyvonal működéséről Az Eli Lilly and Company elkötelezett a tisztességes, átlátható és hiteles üzleti működés mellett. Ennek megfelelően munkavállalóinkra

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. Korrupcióellenes Politikája

Az OTP Bank Nyrt. Korrupcióellenes Politikája 1. Bevezetés Az OTP Bank Nyrt. Korrupcióellenes Politikája Az OTP Bank Nyrt. (a továbbiakban: Bank) illetve az OTP Csoport elkötelezett a korrupció ellenes küzdelemben. A Bank tulajdonosai és vezetői zéró

Részletesebben

Magatartási és Etikai Kódex. Tisztességes munkavégzés Ismerje meg. Beszéljen róla! Élje meg! Magna International

Magatartási és Etikai Kódex. Tisztességes munkavégzés Ismerje meg. Beszéljen róla! Élje meg! Magna International Magatartási és Etikai Kódex Tisztességes munkavégzés Ismerje meg. Beszéljen róla! Élje meg! Magna International A vezérigazgató üzenete Mindannyiunk kötelessége, hogy elolvassuk és megértsük a Magatartási

Részletesebben

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann Tartalom Tartalom 1 A Bertelsmann Igazgatóságának közleménye a 04 Magatartási kódex jelentőségéről 2 Elvek 2.1 Általános követelmények 2.1.1 A törvény betartása

Részletesebben

Az üzleti magatartás szabályzata

Az üzleti magatartás szabályzata A Piros könyv Az üzleti magatartás szabályzata Gyógyszereink képesek alapjaiban befolyásolni az emberek egészségét. Vevőink és a társadalom egész mindnyájunkra számít minden munkakörben, hogy segítséget

Részletesebben

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója A Kék könyv A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója Az integritás segít elnyerni a szolgálatainkat igénybe vevő emberek bizalmát és tiszteletét. Kedves Munkatársunk! A Pfizernél

Részletesebben

Administrative Policy Hungarian translation from English original

Administrative Policy Hungarian translation from English original Magatartási szabályzat Minden egység A KONE elhivatott a városi élet zökkenőmentessé tétele iránt. Ennek értelmében a lehető legjobb Emberáramlás- élményt kívánjuk nyújtani, az épületek teljes élettartama

Részletesebben

Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex

Wienerberger CBME. Szállítói etikai kódex Wienerberger CBME Szállítói etikai kódex A Wienerberger CBME elkötelezett a tisztesség és fenntarthatóság magas szintű normái iránt, és a nulla tolerancia elvét alkalmazza az olyan etikátlan magatartással

Részletesebben

Ernst & Young Visszaélési-kockázatkezelési Felmérése

Ernst & Young Visszaélési-kockázatkezelési Felmérése Ernst & Young Visszaélési-kockázatkezelési Felmérése Vállalati csalások és az etikai forródrót Hogyan látják a helyzetet a multinacionális vállalatok európai alkalmazottai? Magyarországi eredmények Bevezetés

Részletesebben

WOLTERS KLUWER SPEAKUP-SZABÁLYZAT

WOLTERS KLUWER SPEAKUP-SZABÁLYZAT WOLTERS KLUWER SPEAKUP-SZABÁLYZAT A Wolters Kluwer SpeakUp-Szabályzata 1/11 Tartalom 1. Bevezetés és összefoglalás... 3 2. Mi jelenthető e Szabályzat értelmében?... 3 3. A Szabályzat alapelvei... 4 3.1.

Részletesebben

Univar Magatartási kódex HEADLINE. Univar Magatartási kódex

Univar Magatartási kódex HEADLINE. Univar Magatartási kódex HEADLINE Univar Magatartási kódex Tartalomjegyzék Bevezetés Az Elnök-Vezérigazgató Bevezetője... 3 Víziónk... 3 Irányadó Elveink... 3 Elkötelezettségünk A Feddhetetlenség Iránt Becsületes És Etikus Magatartás...

Részletesebben

Vesztegetésellenes szabályzat

Vesztegetésellenes szabályzat Vesztegetésellenes szabályzat Bevezetés Az RPC Group Plc (a Társaság ) a zéró tolerancia elvét alkalmazza a vesztegetés és a korrupció ellen üzleti tevékenységeiben az egész világon, a közületi és a magánszektorban

Részletesebben

Védelmi Vonalak - Compliance

Védelmi Vonalak - Compliance Dr. Wieland Zsolt igazgató Compliance Igazgatóság Védelmi Vonalak - Compliance 2013. Február 14. Tartalom 1 2 3 4 1 2 3 4 Védelmi vonalak Compliance az mi? Compliance feladatok Gyakorlatban 1 Belső védelmi

Részletesebben

Messer Csoport - Etikai kódex

Messer Csoport - Etikai kódex Messer Csoport - Etikai kódex Tartalomjegyzék 1. Vállalati jövőkép Etikai kódex... 3 2. Emberi jogok - gyermek-/kényszermunka - diszkrimináció tilalma... 3 3. Kartell- és versenytilalom... 4 4. Nemzetközi

Részletesebben

Cím: Versenyszabályzat Felelős: General Counsel A következő felülvizsgálat dátuma: Az előző felülvizsgálat dátuma:

Cím: Versenyszabályzat Felelős: General Counsel A következő felülvizsgálat dátuma: Az előző felülvizsgálat dátuma: 1. oldal, összesen: 5 I. A SZABÁLYZAT CÉLJA Jelen versenyszabályzat (a továbbiakban: Szabályzat ) megerősíti a Modine elkötelezettségét, hogy eleget tegyen a vállalatra vonatkozó versenyjogi ( trösztellenesként

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ AJÁNDÉKOKRÓL ÉS SZÓRAKOZÁSRÓL SZÓLÓ ÚTMUTATÓ Üzleti ajándékok felajánlása vagy az ehhez való hozzájutás gyakran a megfelelő mód

Részletesebben

Felelős Beszerzési Szabályzat

Felelős Beszerzési Szabályzat Felelős Beszerzési Szabályzat Az Arriva csoport ügyfelei és munkavállalói előnyére felelős beszerzési szabályzatot fogalmaz meg. Mindezt gondos kiválasztással, beszállítóinkkal való együttműködéssel és

Részletesebben

190. sz. Ajánlás. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről

190. sz. Ajánlás. a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről 190. sz. Ajánlás a gyermekmunka legrosszabb formáinak betiltásáról és felszámolására irányuló azonnali lépésekről Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi

Részletesebben

Tájékoztató munkáltatói Etika és Megfelelőségi Segélyvonal működéséről

Tájékoztató munkáltatói Etika és Megfelelőségi Segélyvonal működéséről Tájékoztató munkáltatói Etika és Megfelelőségi Segélyvonal működéséről Az Eli Lilly & Company elkötelezett a tisztességes, átlátható és hiteles üzleti működés mellett. Ennek megfelelően mind a közérdeket,

Részletesebben

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ Kérjük figyelmesen olvassa el a Tájékoztatót, annak érdekében, hogy megértse, hogy hogyan kezeljük a személyes adatait és megismerje az adatkezeléssel kapcsolatos jogait! A Tájékoztató

Részletesebben

A Compass Group Etikai Kódexe

A Compass Group Etikai Kódexe A Compass Group Etikai Kódexe 1.2. kiadás A Compass Group etikai kódexe és az ENSZ Global Compact programja Mivel vállalatunk világszinten vezető szerepet tölt be ezen a területen, a legmagasabb szintű

Részletesebben

MAGATARTÁSI KÓDEX CODE OF CONDUCT február

MAGATARTÁSI KÓDEX CODE OF CONDUCT február MAGATARTÁSI KÓDEX CODE OF CONDUCT 2019. február Csoportként meglévő erőnk rendkívüli munkamorálunkban, sokféleségünkben, integritásunkban és fegyelmünkben, valamint abban rejlik, hogy egymás iránt felelősséggel

Részletesebben

EU-USA Adatvédelmi Pajzs. Tájékoztató és az amerikai Ombudsmannak szóló kérelem benyújtására szolgáló formanyomtatvány

EU-USA Adatvédelmi Pajzs. Tájékoztató és az amerikai Ombudsmannak szóló kérelem benyújtására szolgáló formanyomtatvány EU-USA Adatvédelmi Pajzs Tájékoztató és az amerikai Ombudsmannak szóló kérelem benyújtására szolgáló formanyomtatvány Az Adatvédelmi Pajzs Ombudsmanja egy olyan új intézmény, melyet az Adatvédelmi Pajzs

Részletesebben

Kedves Munkatársak! Bevezető 5

Kedves Munkatársak! Bevezető 5 MAGATARTÁSI KÓDEX Kedves Munkatársak! A Semperit AG holding ( Semperit ) a világ egyik vezető ipari csoportja, amely két fő tevékenységre összpontosít: gyógyászat és ipar. Az 1824-ben alapított vállalat

Részletesebben

A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról (EthicsPoint)

A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról (EthicsPoint) A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonala (EthicsPoint) Bejelentések Általános tudnivalók Bejelentések - Biztonsági tudnivalók Titoktartás és adatvédelem A Generali Csoport megfelelőségi segélyvonaláról

Részletesebben

Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban március 05.

Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban március 05. Integritás és korrupciós kockázatok a magyar vállalati szektorban - 2012 2013. március 05. A kutatás bemutatása Ez immár a harmadik adatfelvétel az Ernst & Young és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató

Részletesebben

Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann

Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann www.ethics.bertelsmann.com Tartalom Tartalom 1 A Bertelsmann Igazgatóságának közleménye a Magatartási kódex jelentőségéről 2 Elvek 2.1 2.1.1 2.1.2 Általános

Részletesebben

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann www.ethics.bertelsmann.com Tartalom Tartalom 1 A Bertelsmann Igazgatóságának közleménye a Magatartási kódex jelentőségéről 2 Elvek 2.1 Általános követelmények

Részletesebben

Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi.

Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi. MAGATARTÁSI KÓDEX 2 ELŐSZÓ Vállalati kultúránk elemi alapját a felelősségtudatos és tiszteletteljes, morális munkavégzés képezi. Elkötelezettek vagyunk a fair, átlátható és tisztességes tényleges verseny

Részletesebben

United Technologies Corporation. Üzleti ajándék a szállítóktól

United Technologies Corporation. Üzleti ajándék a szállítóktól United Technologies Corporation Üzleti ajándék a szállítóktól BevezetŒ A UTC az árukat és a szolgáltatásokat azok érdeme alapján vásárolja meg, törekedve a legjobb értékre és a szállítóival való állandó

Részletesebben

Irányelvek a Schindler Magatartás Kódexhez

Irányelvek a Schindler Magatartás Kódexhez www.hu.schindl er.com Schindler Hungária Kft. Irányelvek a Schindler Magatartás Kódexhez Oldal 1/6 Ezek az Irányelvek szerves részét képezik a Magatartás Kódexnek, és segítenek annak megértésében mit is

Részletesebben

Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége A fogyasztóvédelmi referens intézménye Dosztánné dr. Császár Eszter A fogyasztóvédelemről szóló 1997. CLV. törvény (Fgytv.) preambuluma szerint

Részletesebben

Csoportszintű Szabályzat 1.0

Csoportszintű Szabályzat 1.0 Csoportszintű 1.0 Csoportszintű 1.0 TARTALOM 1 Bevezető... 3 2 A jelen célja... 3 3 Kire terjed ki a jelen?... 3 4 Definíciók... 3 5 Belső szabálytalanság bejelentése... 3 5.1 Mit jelent a súlyos visszaélés?...

Részletesebben

Ágazatvezető pozíció, tisztességes üzleti gyakorlatokkal Magatartáskódex

Ágazatvezető pozíció, tisztességes üzleti gyakorlatokkal Magatartáskódex Ágazatvezető pozíció, tisztességes üzleti gyakorlatokkal Magatartáskódex Az Universal Globális Megfelelőségi Programja Az Universal Globális Megfelelőségi Programjának célja annak biztosítása, hogy üzleti

Részletesebben

Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex

Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex Tartalomjegyzék Matt Simoncini üzenete 3 A vállalat áttekintése 4 Nyilatkozat a vállalat jövőképéről és küldetéséről 5 Bevezetés a Kódexbe 6 A törvények

Részletesebben

Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex

Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex Lear Corporation Üzleti Magatartási és Etikai Kódex Tartalomjegyzék Ray Scott üzenete 1 A vállalat áttekintése 2 Nyilatkozat a vállalat jövőképéről és küldetéséről 53 Bevezetés a Kódexbe 4 A törvények

Részletesebben

Magatartási kódex. SCA Magatartási kódex 1

Magatartási kódex. SCA Magatartási kódex 1 Magatartási kódex SCA Magatartási kódex 1 Vezérigazgatói üzenet Kedves Munkatársaim! A higiéniai és erdészeti ter- vállalata vagyunk, ezért üz- ségteljesen, a ránk vonatkozó nünk. A Magatartási kódex ehhez

Részletesebben

Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik.

Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik. Az EU új geo-blocking rendelete, különös tekintettel annak versenyt érintő vonatkozásaira Az elmondottak az előadó álláspontját tükrözik. Torjákné Amberger Teréz Gazdasági Versenyhivatal MIE, Lillafüred,

Részletesebben

Megfelelőségi és etikai Forródrót

Megfelelőségi és etikai Forródrót Megfelelőségi és etikai Forródrót A CRH-nál mindannyian egyetértünk abban, hogy soha sincs jó üzleti ok arra, hogy a rossz dolgot tegyük. Ha valamilyen jogszabályba ütköző, etikátlan vagy veszélyes dolgot

Részletesebben

L 65 I Hivatalos Lapja

L 65 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 65 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 62. évfolyam 2019. március 6. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok BELSŐ SZABÁLYZATOK ÉS ELJÁRÁSI SZABÁLYZATOK Európai Beruházási

Részletesebben

PSZÁF-RTF Konferencia november 12

PSZÁF-RTF Konferencia november 12 PSZÁF-RTF Konferencia 2007. november 12 Az új, a Pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény alkalmazásából adódó felügyeleti feladatok Kérdő Gyula Pénzügyi

Részletesebben

Medicover Korrupció Elleni Szabályzat

Medicover Korrupció Elleni Szabályzat Medicover Korrupció Elleni Szabályzat TARTALOM 1 Bevezető... 3 2 A jelen Szabályzat célja... 3 3 Kire terjed ki a jelen Szabályzat?... 3 4 Definíciók... 3 5 Mi a vesztegetés és mi tiltott?... 3 6 Üzleti

Részletesebben

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának

Részletesebben

ManpowerGroup Inc. Korrupcióellenes Szabályzat

ManpowerGroup Inc. Korrupcióellenes Szabályzat ManpowerGroup Inc. Korrupcióellenes Szabályzat Tartalomjegyzék KORRUPCIÓELLENES SZABÁLYZAT I. CÉL...3 IX. KÖNYVELÉSÜNKET ÉS FELJEGYZÉSEINKET PONTOSAN KELL VEZETNÜNK...7 II. JELEN SZABÁLYZAT MINDENKIRE

Részletesebben

AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA

AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA AZ ELECTROLUX CSOPORT SZÁLLÍTÓI MUNKAHELYI SZABVÁNYA 1. A Szabályzat célja Az Electroluxnál nagy hagyománya van annak, hogy biztonságos és egészséges munkakörnyezetet kínál, és kiemelten törődik a környezetével,

Részletesebben

A. Az Irányelv hatálya alá tartozó személyek ( Érintett személyek )

A. Az Irányelv hatálya alá tartozó személyek ( Érintett személyek ) 1/8. I. CÉL Ez a bennfentes kereskedelemről szóló Irányelv ( Irányelv ) útmutatót ad a Modine Manufacturing Company (a Vállalat ) értékpapír-tranzakcióihoz és a Vállalatról, valamint a Vállalat üzleti

Részletesebben

А Softline cégcsoport globális korrupcióellenes szabályzata

А Softline cégcsoport globális korrupcióellenes szabályzata А Softline cégcsoport globális korrupcióellenes szabályzata Tartalom Személyi hatály...2 Fogalommeghatározások... 2 Kötelezettségek...3 Általános rendelkezések...4 A Szabályzat megsértésével kapcsolatos

Részletesebben

A megfelelőség és hitelesség alapelvei a SYKES-nál

A megfelelőség és hitelesség alapelvei a SYKES-nál Sykes Enterprises, Incorporated A megfelelőség és hitelesség alapelvei a SYKES-nál Módosítva: 2012. augusztus Amit minden SYKES alkalmazottnak tudnia kell. Tartalomjegyzék Az elnök-vezérigazgató levele...

Részletesebben

Kiadás vagy legutóbbi felülvizsgálat dátuma:

Kiadás vagy legutóbbi felülvizsgálat dátuma: 1. oldal, I. A SZABÁLYZAT CÉLJA Ebben a globális adatvédelmi szabályzatban (a továbbiakban: Szabályzat ) a Modine Manufacturing Company megjelölése a teljes és többségi tulajdonban lévő leányvállalataival

Részletesebben

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások

A személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírások Tájékoztató közlemény a személyes adatok védelmére vonatkozóan alkalmazandó előírásokról, továbbá az adatkezelőket, illetve adatfeldolgozókat terhelő bejelentési kötelezettségek teljesítéséről A személyes

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Mike Corbat Vezérigazgató

Tisztelt Kollégák! Mike Corbat Vezérigazgató Etikai kódex 2013 Tisztelt Kollégák! Az elmúlt 200 évben erős kapcsolatokat építettünk ki ügyfeleinkkel, részvényeseinkkel és a közösségekkel oly módon, hogy kiváló szolgáltatásokat nyújtottunk, és a legmagasabb

Részletesebben

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László

Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban dr. Stefán László Változások a Iránnal kapcsolatos export-engedélyezési eljárásban" dr. Stefán László igazgató Haditechnikai és Exportellenőrzési Hatóság Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Változások a Iránnal kapcsolatos

Részletesebben

A Securitas értékei és etikája

A Securitas értékei és etikája A Securitas értékei és etikája 1 2 Üzenet a vezérigazgatótól Nap mint nap, minden működési területünkön a Securitas minden dolgozója hozzájárulhat megbecsülésünk növeléséhez és a hosszú távú fenntarthatóság

Részletesebben

A BORSODCHEM CSOPORT VISSZAÉLÉS ELLENI SZABÁLYZATA

A BORSODCHEM CSOPORT VISSZAÉLÉS ELLENI SZABÁLYZATA A BORSODCHEM CSOPORT VISSZAÉLÉS ELLENI SZABÁLYZATA A BORSODCHEM CSOPORT VISSZAÉLÉS ELLENI SZABÁLYZATA 2015. JÚNIUS Jóváhagyta, Jiansheng Ding elnök-vezérigazgató A SZABÁLYZAT CÉLJA A BorsodChem Csoport

Részletesebben

AZ OECD TANÁCS AJÁNLÁSA A FOGYASZTÓVÉDELMI IRÁNYELVEKRE AZ ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM KAPCSÁN

AZ OECD TANÁCS AJÁNLÁSA A FOGYASZTÓVÉDELMI IRÁNYELVEKRE AZ ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM KAPCSÁN OECD PÁRIZS AZ OECD TANÁCS AJÁNLÁSA A FOGYASZTÓVÉDELMI IRÁNYELVEKRE AZ ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM KAPCSÁN A fogyasztóvédelmi jogszabályok, politikák és gyakorlatok korlátozzák a csalást, a megtévesztést

Részletesebben

Nokia Siemens Networks magatartási kódex

Nokia Siemens Networks magatartási kódex Nokia Siemens Networks magatartási kódex A Nokia Siemens Networks kedves munkatársainak és érdekeltjeinek Mi, a Nokia Siemens Networks munkatársai, nem kevesebbre törekszünk, mint hogy ágazatunk vezetőivé

Részletesebben

A Stadler Csoport magatartáskódexe

A Stadler Csoport magatartáskódexe A Stadler Csoport magatartáskódexe 2018. július 1-i állás Bevezetés A Stadler Csoport egy független vasúti járműgyártó vállalat, amely elsősorban az európai piacokra koncentrál, de törekszik további régiókba

Részletesebben

Feddhetetlenség: Útmutató Irányelveinkhez. 2000. október

Feddhetetlenség: Útmutató Irányelveinkhez. 2000. október Feddhetetlenség: Útmutató Irányelveinkhez 2000. október Feddhetetlenségi nyilatkozat 2000. október Több mint egy évszázada annak, hogy a GE munkatársai felbecsülhetetlen értékû vagyon létrehozásán munkálkodnak

Részletesebben

Etikai és üzleti magatartási kódex. Elkötelezettek. vagyunk

Etikai és üzleti magatartási kódex. Elkötelezettek. vagyunk Etikai és üzleti magatartási kódex Elkötelezettek vagyunk A Bombardier küldetése Küldetésünk, hogy a világ vezető repülőgép- és vasúti járműgyártó vállalata legyünk. Eltökélt szándékunk, hogy az alkalmazottainkra

Részletesebben

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november

EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe. Hatálybalépés: november EmbEri jogok és szociális alapelvek kódexe Hatálybalépés: 2017. november Nyilatkozat Vállaljuk, hogy működésünk minden terén beleértve üzleti partnereinket és beszállítói láncunkat -- tiszteletben tartjuk

Részletesebben

Magatartási Kódex Xxxxxxxx. A Vodafone Magatartási Kódex. Munkavégzés Vodafone módra

Magatartási Kódex Xxxxxxxx. A Vodafone Magatartási Kódex. Munkavégzés Vodafone módra Magatartási Kódex Xxxxxxxx A Vodafone Magatartási Kódex 1 Munkavégzés Vodafone módra Magatartási Kódex Xxxxxxxx A bizalom minden tevékenységünkben alapvető fontosságú. 2 Magatartási Kódex Xxxxxxxx Üzenet

Részletesebben

CAPITA PLC IRÁNYELV VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉS

CAPITA PLC IRÁNYELV VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉS CAPITA PLC IRÁNYELV VISSZAÉLÉS-BEJELENTÉS Besorolás Verzió 4.1 KERESKEDELMILEG BIZALMAS Kibocsátási dátum Következő felülvizsgálat dátuma Lejárati dátum 2015. február 2016. február 2016. február TARTALOM

Részletesebben

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 5. sz. melléklet 4/2010. számú Főigazgatói utasítás a Szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2010. január 1. Dr. Brebán Valéria főigazgató

Részletesebben

A PPG GLOBÁLIS KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELVEI

A PPG GLOBÁLIS KORRUPCIÓELLENES IRÁNYELVEI PPG-alkalmazottként Öntől is elvárjuk, hogy elolvassa és betartsa a PPG globális korrupcióellenes irányelveit. Ha bármilyen kérdése vagy észrevétele van az irányelvekkel vagy saját megfelelőségi kötelezettségeivel

Részletesebben

A BorsodChem Csoport Visszaélés Elleni Szabályzata. 2009. június

A BorsodChem Csoport Visszaélés Elleni Szabályzata. 2009. június A BorsodChem Csoport Visszaélés Elleni Szabályzata 2009. június 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA A BorsodChem Csoport az Etikai kódexben leírtaknak megfelelően elkötelezett a tisztességes és jogszerű működést biztosító

Részletesebben

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája

Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Szavazati jogok gyakorlásának stratégiája Az AMUNDI BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. Hatályos: 2018. március 29-től 1 Tartalom 1. BEVEZETÉS ÉS ALAPELVEK... 3 2. ÁTTEKINTÉS... 3 3. SZAVAZATI JOGOK GYAKORLÁSÁRA VONATKOZÓ POLITIKA... 4 4. SZAVAZATI JOGOK

Részletesebben

VIACOM, INC. BIZTONSÁGOS KIKÖTŐ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

VIACOM, INC. BIZTONSÁGOS KIKÖTŐ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT VIACOM, INC. BIZTONSÁGOS KIKÖTŐ ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT A Viacom, Inc. tiszteletben tartja a magánszemélyek magánszféráját, és törekszik arra, hogy a személyes adatok gyűjtését, felhasználását és nyilvánosságra

Részletesebben

MINDEN NAP MINDENÜTT ALAPÉRTÉKEK. ETIKAI ÉS ÜZLETI magatartási kódex

MINDEN NAP MINDENÜTT ALAPÉRTÉKEK. ETIKAI ÉS ÜZLETI magatartási kódex MINDEN NAP MINDENÜTT ALAPÉRTÉKEK ETIKAI ÉS ÜZLETI magatartási kódex Üzenet William Meaney vezérigazgatótól Az Iron Mountain vállalatnál egyaránt nagyra értékeljük tisztességes és becsületes üzleti magatartásunk,

Részletesebben

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu

Etikai kódex. ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex. 1102 Budapest, Halom utca 5. www.any.hu Telefon: 431 1200 info@any.hu ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. Etikai Kódex Tartalom 1. Bevezető... 3 2. Az ANY Biztonsági Nyomda Etikai Kódexe... 4 2.1. Az Etikai Kódex alapelvei... 4 2.2. Az Etikai Kódex hatálya... 4 3. Az ANY Biztonsági

Részletesebben

Dow Wilson elnökvezérigazgató

Dow Wilson elnökvezérigazgató ETIKAI KÓDEX A sikerünk végső soron azon múlik, hogy munkánk során mindannyian becsületes, tisztességes, feddhetetlen, a józan ész és körültekintés által vezérelt viselkedést tanúsítunk-e. Dow Wilson elnökvezérigazgató

Részletesebben

Dow Wilson levele. Dow Wilson. Elnök-vezérigazqató. Elnök-vezérigazqató. Varian Medical Systems, Inc.

Dow Wilson levele. Dow Wilson. Elnök-vezérigazqató. Elnök-vezérigazqató. Varian Medical Systems, Inc. ETIKAI KÓDEX A sikerünk végső soron azon múlik, hogy munkánk során mindannyian becsületes, tisztességes, feddhetetlen, a józan ész és körültekintés által vezérelt viselkedést tanúsítunk-e. Dow Wilson levele

Részletesebben

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október

sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október sorszám VERSENY VÁLLALKOZÓI KÉRDŐÍV 2003. október Kérdező aláírása:... igazolványszáma Jó napot kívánok. A TÁRKI munkatársa,. vagyok. A Gazdasági Versenyhivatal megbízásából szeretnék néhány kérdést feltenni

Részletesebben

A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN

A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN A VALEO KÖVETELMÉNYEI A BESZÁLLÍTÓIVAL SZEMBEN Minthogy évek óta a Valeo Csoport kiemelt vállalati és környezeti felelısségének tudatában tevékenykedik, ezt a felelısségét a nemzeti jogszabályok valamint

Részletesebben

Magatartási kódex. www.gw-world.com

Magatartási kódex. www.gw-world.com Magatartási kódex www.gw-world.com Stand 07/12 DO_01_01_003_ZEN HU Előszó A Gebrüder Weiss (GW) olyan családi vállalkozás, mely generációk óta felelősséget vállal az etikai értékekért és azok közvetítéséért

Részletesebben

Üzleti magatartás kódex

Üzleti magatartás kódex Üzleti magatartás kódex Előszó Az Intersnack Csoport sikeres múltra tekint vissza mind márkás, mind kereskedelmi márkás termékek forgalmazása terén, mely eredményekre mindannyian méltán büszkék lehetünk.

Részletesebben

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára

Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára Az EU Business Avenues program 2015-ben is folytatódik Délkelet-ázsiai üzleti lehetőség magyar vállalkozások számára A program célja Szeretnénk ismételten felhívni a figyelmét az Európai Bizottság által

Részletesebben

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Globális Szerződés kezdeményezéséhez való csatlakozást követően a Sanofi kötelezettséget vállalt az ott rögzített

Részletesebben

Globális etikai kódex

Globális etikai kódex Globális etikai kódex Céltudatos teljesítmény Globális etikai kódex 3 Levél elnök-vezérigazgatónktól 4 A PepsiCo által képviselt értékek A teljesítményünk hátterében álló cél 5 Megfelelő üzletvitel 5 A

Részletesebben

Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről

Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről Jelentés az 5 legnagyobb kereskedelmi partnerről Az alábbi dokumentumban a K&H Alapkezelő 2018-as évre vonatkozóan közzéteszi a portfóliókezelés keretében, befektetési instrumentumokra végrehajtott tranzakciók

Részletesebben