Ezek után röviden a 2. táblázaton feltüntetett egyéb szabványokról és szabvány jellegű dokumentumokról!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Ezek után röviden a 2. táblázaton feltüntetett egyéb szabványokról és szabvány jellegű dokumentumokról!"

Átírás

1 2002. évben kezdtük el sorozatunkat, amelyben a szabványokkal illetve a szabványosítással kapcsolatos olyan tudnivalókat ismertettük, amelyek ismerete a mindennapi munkavégzés során is előnyös, illetve szükséges. Beszámoltunk arról, hogy milyen változások történtek e téren az elmúlt években. Tapasztalatok szerint olvasóink előtt nem minden esetben világos a különböző nemzetközi, európai és magyar szabványosító szervezetek betűjeleinek, illetve az általuk kibocsátott szabványok jeleinek jelentése. A következőkben ezekről adunk áttekintést. 1. Nemzetközi és európai szabványosító szervezetek és szabványok Az 1. táblázat feltünteti a legmagasabb szintű két nemzetközi és az ezeknek megfelelő három európai szabványosító szervezet jelét, angol és magyar nevét, valamint, hogy milyen területű szabványokkal foglalkoznak, a 2. táblázat pedig e szervezetek által kibocsátott különböző jellegű szabványok jeleit tünteti fel. Látható, hogy nemzetközi szinten a szabványosító szervezet és az általuk kibocsátott legfontosabb szabványok jele azonos (ISO, illetve IEC), míg az európai szabványosító szervezetek (CEN, CENELEC, ETSI) által kibocsátott legfontosabb szabványok jelzete ezektől eltérő (EN, HD, ETS). Mit kell tudni e szervezetekről és szabványokról? Az általános tárgyú ISO, illetve elektrotechnikai tárgyú IEC nemzetközi szabványokat a világ minden iparilag fejlett államában irányadónak tekintik, de hazai szabványként való átvételük nem kötelező. Más a helyzet a CEN által kibocsátott általános tárgyú, illetve CENELEC által kibocsátott elektrotechnikai tárgyú európai szabványokkal! Ezek túlnyomó többségét az Európai Unió államainak kötelező átvenni, azaz honosítani és hazai nemzeti szabványként kiadni. (A szabványok kötelező honosítása nem jelenti azonban azok kötelező alkalmazását, amint ezt a [1] irodalom részletesen ismerteti.) Megjegyzendő, hogy CENELEC nagyon sok esetben - változtatás nélkül vagy kisebb változtatásokkal - átveszi az IEC által kiadott szabványokat, de saját forrású szabványokat is kibocsát. Ez a körülmény a szabványok jele alapján állapítható meg: az EN jelzés utáni hatvanezres szám azt jelenti, hogy a szabvány az IEC átvételén alapult, az ötvenezres szám pedig azt, hogy a szabvány saját forrású. Ezek után röviden a 2. táblázaton feltüntetett egyéb szabványokról és szabvány jellegű dokumentumokról! Az ENV jelű előszabványok nemzeti bevezetése nem kötelező, kétéves átmeneti időszakra bocsátják ki azokat, majd a tapasztalatok alapján döntenek azok véglegesítéséről vagy megszüntetéséről. A HD jelzetű harmonizációs dokumentumok az EN-hez hasonló szabványszerű dokumentumok, amelyek azonban nem jelentenek európai szabványt, mivel abban az egyes nemzetek sajátosságainak megfelelő alternatív lehetőségek is vannak. (Vigyázat! Az említett harmonizációs dokumentumok nem tévesztendők össze az un. harmonizált szabványokkal, 1 / 5

2 amelyek olyan különleges szabványok, amelyek kidolgozására az Európai Unió Bizottsága ad megbízást az európai szabványosító szervezeteknek és amelyek a direktívák, azaz az EU összehangolt jogszabályok alapdokumentumainak egy részét képezik és amelyek az Európai Unió tagállamaira kötelező egyezményeket jelentenek!) A 2. táblázaton láthatók még a pr betűjellel kezdődő tervezetek, amelyek belső használatra készült, nyilvánosan nem publikált, tárgyalási anyagként közzétett, de szélesebb körben is ismertté válható dokumentumok. Ezek nemzeti szabványként csak akkor jelentethetők meg, ha azokat a CENELEC végleges formában, tehát pr jelzés nélkül jelenteti meg. Az említett mellékletben - a teljesség érdekében - még további dokumentumok is szerepelnek, amelyek azonban nem igényelnek bővebb ismertetést. 2. A Magyar Szabványügyi Testület és a magyar nemzeti szabványok 1995-ben alakult meg a Magyar Szabványügyi Testület (MSZT), amely a megszűnt Magyar Szabványügyi Hivatal (MSZH) feladatait látja el, de teljesen más szerepkörben. Az MSZT a Magyar Köztársaság nemzeti szabványosítási szerve és feladatait köztestületként látja el. Az MSZT által kibocsátott szabványok általában kétfélék: idegen forrásúak, azaz nemzetközi vagy európai szabványból honosítottak vagy saját forrásúak, azaz nincsen nemzetközi vagy európai hátterük. A magyar nemzeti szabványok kibocsátói jeleit a 3. táblázatban foglaltuk össze. Látható a táblázatból, hogy az idegen forrású szabványok hazai honosítása esetén a nemzetközi vagy európai szabványok 2. táblázatban felsorolt jelei elé MSZ előtagot helyeznek el. Az MSZ EN, MSZ IEC, MSZ ISO, MSZ ETS szabványok az eredeti szabványok szöveghű fordításai, tehát szerkezetükben és műszaki tartalmukban teljesen azonosak az eredetivel. A többi szabvány (például az MSZ HD) esetében a hazai sajátosságoknak megfelelően eltérések lehetségesek, tehát a magyar nemzeti szabvány nem minden esetben tartalmazza az eredeti HD összes részeit és főfejezeteit. A honosított idegen forrású szabványok egy (kisebb) része magyar fordításban jelenik meg, egy másik (nagyobb) része pedig eredeti angol nyelven. E kérdésről [2] irodalomban számoltunk be. A saját forrású szabványokkal kapcsolatban a következő megjegyzéseket tesszük. A saját forrású magyar nemzeti szabványok jele általában MSZ. Még a Magyar Szabványügyi Hivatal idejében számos szakmai vagy ágazati szabványt bocsátottak ki, amelyeket az MSZ kibocsátási jelhez kötőjellel kapcsolt számmal jelöltek, mint például: MSZ :1988 Transzformátorok szigetelési állapotának üzemi ellenőrzése. E szabványok fokozatos hatályon kívül helyezését tervbe vették (lásd a [3] és [4] irodalmat). Meg kell emlékezni még egy újabb kezdeményezésről, az MSZ E magyar előszabványról! Amióta az MSZT a CEN és a CENELEC teljes jogú tagja, saját forrású szabványt (vagy szabványmódosítást) csak az említett szabványügyi szervezeteknek történő előzetes bejelentés alapján alkothat. E szervezetek döntenek arról, hogy e tervezett szabványok európai jellegűek legyenek-e? 2 / 5

3 Ez a szabványalkotási folyamat igen hosszadalmas és bonyolult, ezért az MSZT ezzel az új rendelkezéssel lehetővé tette, hogy - átmeneti jelleggel - kizárólag hazai alkalmazásra un. előszabványt készítsenek. (Ilyen előszabványok készíthetők például a régi, formai szempontokból elavult, de műszaki tartalmukban még megfelelő szabványok "megmentése" céljából.) Végezetül ismertetjük az idegen és a saját forrású magyar nemzeti szabványok arányainak fejlődését ben a magyar szabványoknak még 99%-a saját forrású volt, 1995-ben, az MSZT megalakulásakor a saját forrású szabványok a teljes szabványállománynak még mindig 85 %-át képezték, 9 %-uk nemzetközi, 6 %-uk pedig európai szabvány volt. Azóta a helyzet alaposan megváltozott! évben az arány a következő volt: 24,2 % hazai, 69,7 % európai és 6,1 % nemzetközi forrású. Megemlítendő, hogy az említett 69,7 %-os európai alapú szabvány közül 26,1 % nemzetközi szabványon alapult és 43,6 % európai alapú volt. Az első 24 db európai szabványt 1991-ben vezették be Magyarországon, a legtöbb európai szabványt pedig 2000-ben honosították, szám szerint 3742 darabot! Irodalom [1] Luspay Ö.: Be kell-e tartani a szabványok előírásait? Villanyszerelők Lapja I. évf. (2002.) 3. sz. 27. old. [2] Luspay Ö.: Az idegen nyelvű szabványok. Villanyszerelők Lapja III. évf. (2004.) 4. sz. 37. old. [3] Luspay Ö.: Visszavonásra javasolt szabványok. Villanyszerelők Lapja II. évf. (2003.) 11. sz. 24. old. [4] Luspay Ö.: Visszavonásra javasolt szabványok II. Villanyszerelők Lapja II. évf. (2003.) 12. sz. 29. old. Luspay Ödön 3 / 5

4 1. táblázat A nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek 2. táblázat A nemzetközi és az európai szabványügyi szervezetek által kibocsátott szabványok kibocsátói jelei 3. táblázat A magyar nemzeti szabványok kibocsátói jelei 4 / 5

5 1. Idegen forrású szabványok MSZ EN - EN európai szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ ENV - ENV európai előszabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ HD - CEN és CENELEC által kibocsátott harmonizációs dokumentumot bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ ETS - ETS európai távközlési szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ I-ETS - I-ETS európai távközlési előszabványt szabványt bevezető magyar előszabvány MSZ EN IEC - EN európai és IEC nemzetközi közös szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ EN ISO - EN európai és ISO nemzetközi közös szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ IEC - IEC nemzetközi szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ ISO - ISO nemzetközi szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ ISO/IEC - ISO és IEC közös nemzetközi szabványt bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ CR - A CEN által kibocsátott CR műszaki jelentést bevezető magyar nemzeti szabvány MSZ CR ISO - A CEN és az ISO által kibocsátott CR műszaki jelentést bevezető magyar nemzeti szabvány 2. Saját forrású szabványok MSZ - Magyar nemzeti szabvány [A szabványok egy részénél az MSZ kibocsátói jelhez kötőjellel kapcsolt szám (pl. MSZ-01) a korábbi szakmai (ágazati) tagozódásra utal] MSZ K - Magyar katonai szabvány MSZ E - Magyar előszabvány 5 / 5

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA

Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.10. COM(2014) 147 final Ajánlás A TANÁCS HATÁROZATA az egyrészről az Európai Unió, az Európai Atomenergia-közösség és tagállamaik, másrészről a Moldovai Köztársaság közötti

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

A felülvizsgálat menete

A felülvizsgálat menete A felülvizsgálat menete Az egyéni védőfelszerelés felülvizsgálata A használat előtti és utáni felülvizsgálaton kívül szükséges az egyéni védőfelszerelés rendszeres alapos felülvizsgálata, melyet kompetens

Részletesebben

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2014. március 3. (OR. en) 5991/14 Intézményközi referenciaszám: 2014/0015 (NLE) AELE 6 CH 5 AGRI 60 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA a

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló

31 521 09 1000 00 00 Gépi forgácsoló Gépi forgácsoló Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011

Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja. Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Támogatási lehetőségek a borágazatban Magyarország Nemzeti Borítékja Bor és Piac Szőlészet Borászat Konferencia 2011 Miben lehet a minisztérium a borászati vállalkozások segítségére A minisztérium elsősorban

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. IV. negyedév) Budapest, 2005. április Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok

Részletesebben

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ

A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ 443 der Beilagen XXIII. GP - Staatsvertrag - 51 ungarische Anhänge (Normativer Teil) 1 von 15 A MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZON JOGI

Részletesebben

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Smart Money Befektetési

Részletesebben

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál

Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment a szerb élelmiszeripari vállalkozásoknál Minőségmenedzsment az élelmiszergazdaságban 2015 Szeged, 2015. November 25. Dr. Kovács Sárkány Hajnalka 1/19 BEVEZETÉS Szerbia élelmiszer-biztonságra

Részletesebben

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán

Reklámadó 2015.évi változások. PáricsiZoltán Reklámadó 2015.évi változások PáricsiZoltán Reklámadó - törvényi áttekintés A reklámadó magyarországi bevezetése, változások hatályba lépése 2014.06.11.-én a parlament megszavazta a 2014.évi XXII. törvényt

Részletesebben

Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina

Fókuszban a formahibák. Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Fókuszban a formahibák Konzultációs nap Minőségfejlesztési Iroda 2013. szeptember 18. Fekete Krisztina Néhány számadat 2 Benyújtott kérelmek száma: 127 Formai okokból hiánypótlásra felszólított kérelmezők

Részletesebben

2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról

2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról 2013. évi XXXVI. törvény a választási eljárásról XVI. FEJEZET AZ EURÓPAI PARLAMENT TAGJAINAK VÁLASZTÁSA 331. (1) Az Európai Parlament tagjainak választásán e törvény I-XII. Fejezetét, a 245., a 247. (1)

Részletesebben

Ipari és vasúti szénkefék

Ipari és vasúti szénkefék www.schunk-group.com Ipari és vasúti szénkefék A legjelentősebb anyagminőségek fizikai tulajdonságai A legjelentősebb anyagminőségek fizikai tulajdonságai A szénkefetestként használt szén és grafit anyagminőségek

Részletesebben

Az abortusz a magyar közvéleményben

Az abortusz a magyar közvéleményben Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Szociális és Munkaügyi Minisztérium Egészségügyi Minisztérium Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Külügyminisztérium Iktatószám: 1752/2009-EURINT ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a Nemzetközi

Részletesebben

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013

Részletesebben

Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium

Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Agrár és vidékpolitika aktualitásai 2013. Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. április 30. KAP 2014-2020 KAP 2007-2013 I. pillér II. pillér

Részletesebben

A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása

A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása A KÖZOP-3.5.0-09-11-2012-0018 projekt rövid bemutatása Rétháti András Célkitűzés: az utóbbi évtizedben számos országban alkalmazott 2+1 / 1+2 sávos keresztmetszetű utak hazai bevezetési lehetőségeinek,

Részletesebben

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN

NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN NOBO, DEBO ÚJ SZEREPLŐ A VASÚTI TANÚSÍTÁS TERÜLETÉN Tombor Sándor tanúsítási igazgató KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. TARTALOM vasúti átjárhatósági követelmények célja az átjárhatósági követelmények

Részletesebben

SAP JAM. Felhasználói segédlet

SAP JAM. Felhasználói segédlet SAP JAM Felhasználói segédlet Belépés A JAM modul az SAP SuccessFactors rendszer része. Tökéletesen biztonságos online rendszer. Felhasználónév és jelszó segítségével lehet bejelentkezni. Böngészőbe beírva

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Intézményi jelentés. Összefoglalás. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 OM azonosító: 031202

Intézményi jelentés. Összefoglalás. Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 OM azonosító: 031202 FIT-jelentés :: 2010 Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 4031 Debrecen, Holló László sétány 6 Figyelem! A 2010. évi Országos kompetenciaméréstől kezdődően a szövegértés, illetve a matematika

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe

Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez

Részletesebben

(97/740/EK) (HL L 299, 4.11.1997, o. 42)

(97/740/EK) (HL L 299, 4.11.1997, o. 42) 1997D0740 HU 02.08.2001 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG HATÁROZATA (1997. október 14.) az építési

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 22.12.2006 COM(2006) 916 végleges 2006/0300 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek,

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27.

A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. A pedagógus-előmeneteli rendszer informatikai támogató rendszerének fejlesztése Fűrész Edit Budapest, 2015. október 27. TÁMOP 3.1.5/12-2012-0001 PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA AZ INFORMATIKAI FEJLESZTÉSEK

Részletesebben

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december

ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL. (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december ÉVKÖZI MINTA AZ EGÉSZSÉGÜGYI BÉR- ÉS LÉTSZÁMSTATISZTIKÁBÓL (2004. III. negyedév) Budapest, 2004. december Évközi minta az egészségügyi bér- és létszámstatisztikából Vezet i összefoglaló Módszertan Táblázatok:

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép

Használható segédeszköz: szabványok, táblázatok, gépkönyvek, számológép A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 522 02 Elektromos gép és készülékszerelő

Részletesebben

KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő!

KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu. Tisztelt Ajánlattevő! KÁR-MENTOR Bt. 5000 Szolnok, Arany János út 20. Tel: 56/426-226 Tfax: 56/513-395 e-mail: karmentor@brokerroyal.hu Tisztelt Ajánlattevő! Mellékelten megküldjük a Pilisi Labdarugó Klub részére a Vázlatterv,

Részletesebben

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Budapest, 2015. április A beutazó turizmus jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján Budapest, 2015. április A beutazó jellemzői és alakulása 2015-ben A KSH keresletfelmérésének adatai alapján 2015-ben 20,2 millió külföldi turista látogatott Magyarországra, számuk 17,0%-kal nőtt 2014-hez

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0 A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA. a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.12. COM(2011) 6 végleges 2011/0007 (CNS) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA a tagállamok foglalkoztatáspolitikáira vonatkozó iránymutatásokról INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. OM azonosító: 035391

FIT-jelentés :: 2014. Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. OM azonosító: 035391 FIT-jelentés :: 2014 Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola 1138 Budapest, Váci út 179-183. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 317-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY

Részletesebben

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére

MECSEK TAKARÉK Szövetkezet Hirdetménye a 2014.09.22-től érvényes kondícióiról III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére III. Kártyaszerződéshez kapcsolódó díjak vállalkozások részére Mastercard Business 5 000,00 Ft 5 000,00 Ft Pótkártya díja (kártyaletiltást követően) 5 000,00 Ft Pótkártya díja (újragyártási díj sérülés

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014 Intézményi jelentés Összefoglalás Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium

FIT-jelentés :: 2014 Intézményi jelentés Összefoglalás Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium FIT-jelentés :: 2014 Ady Endre-Bay Zoltán Középiskola és Kollégium 5720 Sarkad, Vasút utca 2. Az intézmény létszámadatai Tanulók száma Képzési forma Összesen A jelentésben szereplők 10. 4 évfolyamos gimnázium

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 1. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét képezi a 1. számú pénzügyi

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL)

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) A 2006-2010. évre vonatkozó, régebbi adatszolgáltatások esetében az adatszolgáltatás menete a mostanitól eltérő, a benyújtáshoz különböző

Részletesebben

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás

118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás BAZ MTrT TERVEZŐI VÁLASZ 118. Szerencsi Többcélú Kistérségi Társulás 1. Szakmai szempontból elhibázott döntésnek tartjuk a Tokaji Borvidék Világörökségi terület közvetlen környezetében erőmű létesítését.

Részletesebben

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely

Részletesebben

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!

Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek! 1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,

Részletesebben

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés

Részletesebben

SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -

SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek - SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - az önkormányzat tulajdonában álló külterületi és zártkerti

Részletesebben

önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft.

önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft. Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Dr. Juhász-Nagy Judit önkormányzati tanácsadó Kristonné Sipos Ágnes pályázati és közbeszerzési menedzser, Barcika Szolg Kft. Tárgy: Javaslat a Kazincbarcika

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS

DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI TANÁCS 2009. MÁJUS 5-I ÜLÉS 10. sz. napirendi pont A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Tanács 2009. évi költségvetésének megtárgyalása Elıadó: Gaszné dr. Szekér Erzsébet

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása

A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya A környezetvédelmi hatóság ellenőrzési tapasztalatainak összefoglalása Pados Róbert Hulladékgazdálkodási ügyintéző Zalaegerszeg,

Részletesebben

Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása. VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Farkas Sándor

Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása. VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Farkas Sándor Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályainak kidolgozása VII. TMKE Konferencia, 2016. április 21-22. Farkas Sándor Lakóépületek tűzvédelmi használati szabályai A társasházakban kialakuló tűzeseteknek

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. február 12.

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2010. február 12. VÉGLEGES FELTÉTELEK 2010. február 12. MKB Bank Zrt. minimum 1.000.000 Euró össznévértékű, névre szóló, dematerializált MKB Devizaárfolyam Indexált Euró 1. Kötvény nyilvános forgalomba hozatala a 200.000.000.000

Részletesebben

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések

SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről. Általános rendelkezések SZABÁLYZAT a megyei közgyűlés tagjai és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatának kezeléséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről I. Általános rendelkezések 15. sz. melléklet 1. A helyi önkormányzati képviselők

Részletesebben

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási

Részletesebben

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:10621-2013:text:hu:html HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621 Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

Részletesebben

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Hatályos: 2014. február 13. napjától AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Telepítési segédlet 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka

Részletesebben

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője

Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője Az MSZ EN ISO 19011:2012 szabvány változásai. Támpontok az auditorok értékeléséhez Előadó: Turi Tibor, az MSZT/MCS 901 szakértője 1 Bemutatkozás 1992 - irányítási rendszerek bevezetése 1994 - auditorképző

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia

A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei. Elıadó: Ferenczi Szilvia A munkahelyvédelmi akcióterv adókedvezményei Elıadó: Ferenczi Szilvia Hatály, a kedvezmények típusai, alanyai, alapja: A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítására az Országgyőlés elfogadta

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105

Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105 1 Csanádpalota Város Polgármesterétől 6913 Csanádpalota. Kelemen László tér 10. Telefon: 62/263-001 Fax: 62/263-105../2013. Tárgy: Makói Kistérség Többcélú Társulása Társulási Megállapodásának felülvizsgálata

Részletesebben

A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok

A közbeszerzési eljárások egyszerősítése - a lengyel tapasztalatok - a lengyel tapasztalatok Dariusz Piasta Nemzetközi Konferencia a Közbeszerzések Tanácsa szervezésében Budapest, 2011. november 17. Az elıadás vázlata: 1. Egyszerősítés - jelentése és korlátai 2. A kiindulási

Részletesebben

1. A tervezett napirend elfogadása

1. A tervezett napirend elfogadása Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. szeptember 15. (OR. en) 13184/14 OJ CRP1 31 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: Az ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGÁNAK (I. rész) 2510. ülése Időpont: 2014. szeptember 17. Kezdési

Részletesebben

Az MSZT/MB 623 Fa alapanyagú lemezek nemzeti szabványosító műszaki bizottság működésének eljárási rendje

Az MSZT/MB 623 Fa alapanyagú lemezek nemzeti szabványosító műszaki bizottság működésének eljárási rendje Magyar Szabványügyi Testület Az MSZT/MB 623 Fa alapanyagú lemezek nemzeti szabványosító műszaki bizottság működésének eljárási rendje Az MSZT ügyvezető igazgatójának jóváhagyása: Dátum: 2008. október Pónyai

Részletesebben

evosoft Hungary Kft.

evosoft Hungary Kft. 10. fejezet: Ipari szoftverfejlesztés sajátosságai Előadó: Sándorfalvi György - projektvezető ELŐADÓ: Sándorfalvi György projektvezető Villamosmérnök, ÓE villamosmérnöki Kar Volt egyetemi oktató, szoftvertesztelő,

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

VII. Gyermekszív Központ

VII. Gyermekszív Központ VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra

Részletesebben

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.

Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15. A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal

Részletesebben

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés

Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés Accorde Alapkezelő Zrt. Accorde Prémium Alapok Alapja Befektetési Alap 2016. I. Féléves jelentés (Időszak: 2016.02.02-2016.06.30.) I. Vagyonkimutatás indulás: 02.02. Vége: 2016.06.30. Instrumentum Érték

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. április 19-ei ülésére Szám: 02/79-6/2007 VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Igazgatási és Okmányiroda Osztály Okmányiroda 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyintéző: Tóthné Szabó Gabriella,

Részletesebben

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM

54 481 01 1000 00 00 CAD-CAM Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

E- alkalmazások iránymutatásai - 3

E- alkalmazások iránymutatásai - 3 E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,

Részletesebben

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell

Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének

Részletesebben

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról

HAVI BEVALLÁS. a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról 1208A HAVI BEVALLÁS a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz Hibásnak minősített

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 17. napirendi pont: Előterjesztés önkormányzati intézmények intézményvezetői

Részletesebben