A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE"

Átírás

1 A KÖZPONTOSÍTOTT KÖZBESZERZÉS RENDSZERE Orosz Endre főosztályvezető Központi Szolgáltatási Főigazgatóság Közbeszerzési referens képzés PTE

2 A közbeszerzési törvény előzményei A központosított közbeszerzés kialakulása, rövid története napjainkig

3 Jogi keretek: évi CXXIX. törvény a közbeszerzésekről 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzés rendszeréről (módosította: 10/2005 (I. 19.) Korm. rendelet) Állami normatívák (1/ /2004. és 1/2005. MeH VM Tájékoztató)

4 Értékhatárok: A 168/2004. (V.25.) Korm. rendelet hatálya alá tatozó intézmények a kiemelt termékekre vonatkozó beszerzéseiket, értékhatártól függetlenül kötelesek a központosított közbeszerzés keretein belül megvalósítani!

5 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet a központosított közbeszerzés rendszeréről valamint a központi beszerző szervezet feladat és hatásköréről A rendelet hatálya kiterjed: minisztériumokra, a tárca nélküli miniszterek hivatali szerveire, a központi költségvetésben önálló fejezettel rendelkező országos hatáskörű és egyéb szervekre, a nyugdíjbiztosítási költségvetési szervekre, továbbá más, fejezeti jogosítványokkal felhatalmazott szervekre és személyekre, valamint a felügyeletük alá tartozó költségvetési szervekre, az évi XLIV. törvény hatálya alá tartozó, az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezetek egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódó beszerzéseire, valamint az önként csatlakozó, a Kbt. hatálya alá tartozó szervezetek csatlakozással érintett beszerzéseire.

6 A rendelet hatálya nem terjed ki: költségvetéséről szóló törvény által meghatározott fejezetrendhez igazodóan az I-VIII. Fejezetekhez tartozó szervezetekre, a a nemzetbiztonsági szolgálatokra, a Külügyminisztérium irányítása alá tartozó külképviseletekre. Az évi XLIV. törvény hatálya alá tartozó, az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozott szervezetekre a nem egészségügyi szolgáltatásokhoz kapcsolódóan.

7 Kiemelt termékek: A kiemelt termékek körére, valamint azoknak a központosított közbeszerzési rendszer keretében történő közbeszerzés elrendelésére az érintett ágazat szerint illetékes miniszter minden év március 20-ig tehet javaslatot a központi beszerző szervezet felügyeletét ellátó miniszter részére. A kötelező elemeket és szempontokat a központi beszerző szervezet felügyeletét ellátó miniszter tájékoztatóban állapítja meg, az érintett ágazatok szerint illetékes miniszterek minden év március 20-ig előterjesztett javaslatai alapján.

8 Kiemelt termékkörök: Távközlési eszközök és szolgáltatások Személyi számítógéprendszerek /hardver és szoftver eszközök, szolgáltatások/ Irodatechnikai eszközök és szolgáltatások Bútorok Papírok, papíráruk Gépjárművek Üzemanyagok Egészségügyi termékek Repülőjegy-beszerzés és kapcsolódó szolgáltatások

9 Saját hatáskörű beszerzés: Rendkívüli sürgősség A kiemelt termékbeszerzés vonatkozásában nincs hatályos keretmegállapodás vagy keretszerződés Más intézmény készleteink átvétele A keretszerződésben meghatározott, azonos feltételekkel rendelkező terméket alacsonyabb áron tud beszerezni Fontos! Igénybejelentés Állami normatívák betartása Egyszerű közbeszerzési értékhatárt /Kbt (4) bek./ elérő esetben 8 nappal a beszerzés megkezdése előtt tájékoztatási kötelezettség

10 Önként csatlakozás feltételei : A Kbt. hatálya alá tartozás Szabad kapacitások a keretszerződésekben A központi beszerző szervezetnél megtörtént regisztráció (elektronikus mód preferált) Visszaigazolás a csatlakozás elfogadásáról

11 A közbeszerzési díj : 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 12. alapján a központosított közbeszerzések keretében megvalósított közbeszerzések ÁFA nélkül számított értékének legfeljebb 2%-a

12 Az intézményekre vonatkozó fontosabb rendelkezések: Regisztráció a központosított közbeszerzési rendszerben (adatlap visszaigazolás) Regisztrációt érintő változások bejelentése Éves felülvizsgálat megküldése /Kbt. 42. (1) szerinti határidőre/ Beszerzési terv megküldése három havonta Az éves összesített közbeszerzési terv megküldése /Kbt. 5. (1) alapján és a Kbt. 42. (1) szerinti határidőre/. Az előző pontban szereplő adatok esetleges változásának a bejelentése. Igénybejelentés A 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 18. Az intézmény köteles a megrendelés teljesítéséről, valamint annak pontos adatairól és minősítéséről a központi beszerző szervezetet tájékoztatni. Keretmegállapodás alapján történt szerződés megküldése a KSzF-nek 5 napon belül.

13 Keretszerződés, keretmegállapodás és szerződés A keretszerződések, keretmegállapodások időtartama maximumát a rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza

14 Eljárás típusok (újdonság!) Keretmegállapodásos központosított közbeszerzési eljárás A központi beszerző szervezet alkalmazhatja ezt az eljárási módot EU értékhatár felett is Gyorsított eljárás nem alkalmazható Első rész: nyílt, meghívásos, hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárás Második rész: 1. Verseny újraindítása nélkül 2. Verseny újraindításával

15 Keretmegállapodásos központosított közbeszerzési eljárás

16 Állami normatívák klasszifikációhoz kapcsolt tulajdonság

17 KÖZTÁR a KSzF belső információs rendszere

18 EAN KSzF együttműködés EAN-elvű elektronikus katalógus Közbeszerzési profil

19

20 Elérhetőségek: 1054 Budapest, Báthori u Fax:

Központosított közbeszerzés

Központosított közbeszerzés Központosított közbeszerzés Közbeszerzési referens képzés 2012 Urbán Márta PTE Történelem XIX. század vége Baross Gábor ipar-, kereskedelem és közlekedésügyi miniszter közszállítási szabályzat: hazai beszerzési

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 1 11. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN

Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN 11. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés STATISZTIKAI ÖSSZEGEZÉS AZ ÉVES KÖZBESZERZÉSEKRŐL A KLASSZIKUS AJÁNLATKÉRŐK VONATKOZÁSÁBAN I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1)

Részletesebben

Tárgyévben. A közbeszerzés tárgya (rövid meghatározása - adott esetben részajánlati körönként - mennyiségre utalással)

Tárgyévben. A közbeszerzés tárgya (rövid meghatározása - adott esetben részajánlati körönként - mennyiségre utalással) [Intézmény neve] 2015. évben lefolytatott közbeszerzési eljárások Tárgyi időszak Intézményi kód (6 számjegyű kód) Kezdeményező intézmény neve CPV-kód Árubeszerzés Építési beruházás Szolgáltatás-megrendelés

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekrıl a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérık vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata

1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata A Nemzeti Kommunikációs Hivatal Útmutatója a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendeletben

Részletesebben

Mobilszolgáltatás 2013. keretmegállapodás módosítása

Mobilszolgáltatás 2013. keretmegállapodás módosítása Mobilszolgáltatás 2013. keretmegállapodás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában

Az éves statisztikai összegezés. Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában 9. melléklet a 14/2010. (X.29.) NFM rendelethez Az éves statisztikai összegezés Statisztikai összegezés az éves közbeszerzésekről a Kbt. IV. és VI. fejezete szerinti ajánlatkérők vonatkozásában I. SZAKASZ:

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7 Megbízási keretszerződés keretében a Miniszterelnökség tevékenységét segítő, annak az uniós támogatású pénzeszközök felhasználásához rendelt feladataihoz kapcsolódó közbeszerzési és jogi szakértői tanácsadás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZ DÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉR KÉNT SZERZ D FÉL NEVE ÉS CÍME MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41517 7. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZ DÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ:

Részletesebben

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások

Tagállamok - Szolgáltatásra irányuló szerződés - Szerződés odaítélése - Gyorsított tárgyalásos eljárás. HU-Szombathely: Banki szolgáltatások /7 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:2666-200:text:hu:html HU-Szombathely: Banki szolgáltatások 200/S 7-2666 SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSÉRŐL SZÓLÓ HIRDETMÉNY Szolgáltatás

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

irányítószám: Ország: Magyarország

irányítószám: Ország: Magyarország 25/23-2/2015. A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1.) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

Részletesebben

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 1 8. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: Fővárosi

Részletesebben

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya

A rendelet célja 1. A rendelet hatálya Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2011 (XII.12.) önkormányzati rendelete a helyben központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a helyi központi beszerző

Részletesebben

Villamos energia beszerzés 2016

Villamos energia beszerzés 2016 Villamos energia beszerzés 2016 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/120 Villamos energia adás-vételi szerződés a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. 7 tagvállalata (Debreceni Vízmű Zrt., DKV Debreceni Közlekedési

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2015. évi közbeszerzési terve

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2015. évi közbeszerzési terve 1 ELLÁTÁSI SZEKTOR 1 Európai Egészségbiztosítási kártya és a közgyógyellátási igazolvány kiadásához szükséges nyers kártyatest beszerzéséről - 2 3 4 Közép és belsőfül hallásjavító implantátum és processzor

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés

Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai. Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Kapcsolt vállalkozások évzáráshoz kapcsolódó egyéb feladatai Transzferár dokumentálás Szokásos piaci ár levezetés Feladatok I. Kapcsoltság vizsgálat II. Cégcsoport méret feltérképezés III. Transzferár

Részletesebben

biztosítási szolgáltatások

biztosítási szolgáltatások biztosítási szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 00/19 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás; Szolgáltatás; Szolgáltatási kategória: 06 Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53

Címzett: Markus Goddemeier E-mail: markus.goddemeier@proteinsimple.com Fax: +49 (0)162 985 79 53 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Kísérleti

Részletesebben

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK

A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK 8. melléklet a 92/2011. (XII.30.) NFM rendelethez A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Hivatalos név: MTA Wigner

Részletesebben

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú

2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú 2000 db speciális komposztláda, 0,3 m3 térfogatú Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/13 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés; Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (14-es minta)

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

"Mobiltelefonok beszerzése 2014." tárgyú keretmegállapodás módosítása

Mobiltelefonok beszerzése 2014. tárgyú keretmegállapodás módosítása "Mobiltelefonok beszerzése 2014." tárgyú keretmegállapodás módosítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY

Részletesebben

Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében

Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében Nagymágocsi és szentesi lakások (3 db 4 fh. -es és 1 db 5 fh.-es) felújítása és átalakítása a TIOP-3.4.1.A-11/1-2012-0002 kódszámú pályázat keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI Közbeszerzési Értesítő száma: 2011 / 86 Ajánlatkérő: Legfőbb Ügyészség Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: tájékoztató a szerződés teljesítéséről

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor

Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság. Schmidtka Gábor Schmidtka Gábor főosztályvezető-helyettes Hulladékgazdálkodás Stratégiai és Tervezési Főosztály 2016. május 3. 1 Jogszabályi háttér A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. (1)

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló Árinformáció az egészségügyi intézményekben 2011. I. negyedév OSAP 1477/07 (229/2006 (XI.20.) Korm. rendelet) Az árinformációs rendszer az egészségügyi intézményeknél figyeli az árak

Részletesebben

Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Bp., XI. ker. Keveháza utca 19-21. - 6898; 7033; 7034; 7060 és 7063; engedélyokiratos építési munkák

Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Bp., XI. ker. Keveháza utca 19-21. - 6898; 7033; 7034; 7060 és 7063; engedélyokiratos építési munkák AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ III. kötet KÖZBESZERZÉSI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRAZATLAN KÖLTSÉGVETÉS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Bp., XI. ker. Keveháza utca 19-21. - 6898; 7033; 7034; 7060 és 7063; engedélyokiratos

Részletesebben

Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében

Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében Hitelesítés szolgáltatáshoz kapcsolódó szerverek beszerzése az eszig projekt keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/7 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Izotópdiagnosztikai anyagok beszerzése 12 hónapra

Izotópdiagnosztikai anyagok beszerzése 12 hónapra Izotópdiagnosztikai anyagok beszerzése 12 hónapra Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/115 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30

Részletesebben

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban 1/5 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:10621-2013:text:hu:html HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 009-010621 Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

Részletesebben

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet

224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet 224/2016. (VII. 28.) Korm. rendelet az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet módosításáról 1 Tartalom:

Részletesebben

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL)

LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) LAKÁSCÉLÚ TÁMOGATÁSOK (ÉRVÉNYES: 2016.03.04-TŐL) A Hirdetményben foglalt időpontok előtt befogadott lakáscélú támogatásokra vonatkozó kondíciókat a Hirdetmény 11. sz. melléklete tartalmazza. 9.1. az új

Részletesebben

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK

Részletesebben

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai

11. számú melléklet - FHB Bankszámlacsomagokhoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Lakossági Bankszámla Hirdetmény 11. számú melléklet - FHB hoz kapcsolódó Betéti bankkártyák egyéb díjai, jutalékai Hatályos: 2016. július 15. napjától Közzététel napja: 2016. július 14. A jelen Hirdetményben

Részletesebben

a munkanélküliség megelőzése és kezelése Baranya megyében

a munkanélküliség megelőzése és kezelése Baranya megyében a munkanélküliség megelőzése és kezelése Baranya megyében Közbeszerzési Értesítő száma: 2005/17 Tájékoztató az eljárás eredményéről; Baranya Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója az eljárás Beszerzés

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. 2015. évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1 egységes szerkezetben az 1. és 2. számú módosításokkal Beszerzést végző szervezeti egység A közbeszerzés tárgya mennyisége CPV kódja az rendje

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

4594/Miskolc/2014 - Orvosi gázok beszerzése Témafelelős: Kelety Gábor divízió igazgató Telefon: +36 1237-1150. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98

4594/Miskolc/2014 - Orvosi gázok beszerzése Témafelelős: Kelety Gábor divízió igazgató Telefon: +36 1237-1150. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98 4594/Miskolc/2014 - Orvosi gázok beszerzése Témafelelős: Kelety Gábor divízió igazgató Telefon: +36 1237-1150 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/98 1 Beszerzés tárgya: Ajánlatkérő az Intézmény részére

Részletesebben

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85.

1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. 1. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751; 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/114 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/114 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Budapest, V. kerület Kossuth Lajos téri föld alatti 5/10. számú transzformátor állomás megszüntetésének és 630 kva-es BHTR transzformátor állomás létesítésének tervezése és kivitelezési munkáinak elvégzése

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/57. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: TIOP 2.2.4-09/1-2010-0004 Központi Technológiai Tömb kialakítása es a hozzá kapcsolódó korszerű egészségügyi reform megvalósítása az Orosháza Városi Önkormányzat Kórházában - kiegészítő építési beruházás

Részletesebben

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz

TERJESZTÉS. Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz EL TERJESZTÉS Tárgya: strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések módosítása Készítette: dr. Szabó Tímea, körjegyz Tisztelt Képvisel -testület! A strandi pavilonok bérbeadására kötött szerz dések

Részletesebben

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L

Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L Ö S S Z E G E Z É S A Z A J Á N L A T O K E L B Í R Á L Á S Á R Ó L 1. Az ajánlatkérő neve és címe: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (székhely: 1132 Budapest, Visegrádi utca 49.) 2. A közbeszerzés

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére

1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére 1. sz. módosítás Vállalkozási szerződés az Esztergomi Gyermekotthon fejlesztése projekt kivitelezési munkálatainak elvégzésére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/94 Beszerzés tárgya: Építési beruházás

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME

TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS TELJESÍTÉSÉRŐL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) AZ AJÁNLATKÉRŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály H-1980 Budapest, Akácfa u. 15. / Telefon: 461-6578, házi: 11350 / Fax: 461-6524,házi:11362 / E-mail:SchifnerM@bkv.hu

Részletesebben

A PLAN Zrt. munkahelyi képzései - TÁMOP-2.1.3.B-12/1-2012-0635

A PLAN Zrt. munkahelyi képzései - TÁMOP-2.1.3.B-12/1-2012-0635 A PLAN Zrt. munkahelyi képzései - TÁMOP-2.1.3.B-12/1-2012-0635 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/53 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01

Részletesebben

8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez

8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL 8. melléklet a 2/2006. (I. 13.) IM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751,

Részletesebben

Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése

Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Vezetékes távközlési szolgáltatás megrendelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Tájékoztató szerződés módosításáról "Mikrobusz beszerzése" Kbt. 122/A. szerinti eljárás vonatkozásában.

Tájékoztató szerződés módosításáról Mikrobusz beszerzése Kbt. 122/A. szerinti eljárás vonatkozásában. Tájékoztató szerződés módosításáról "Mikrobusz beszerzése" Kbt. 122/A. szerinti eljárás vonatkozásában. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/126 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa:

Részletesebben

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015.

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 487-5/2015. 32/2015.(II.10.) KT Dunaföldvár Város Képviselő-testülete az önkormányzati beszerzésekre vonatkozó 2015. évi közbeszerzési tervét jóváhagyja. Felhatalmazza a t a tervben szereplő eljárások megindítására.

Részletesebben

A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése

A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése A Zrt. napi működéséhez szükséges irodaszerek, nyomtatványok, nyomdai termékek beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/74 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Szállítási szerződés Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ eszközei beszerzése tárgyában

Szállítási szerződés Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ eszközei beszerzése tárgyában Szállítási szerződés Kazincbarcika, Mezey István Művészeti Központ eszközei beszerzése tárgyában Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/80 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Irodabútor beszerzése a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részére - 2014

Irodabútor beszerzése a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részére - 2014 Irodabútor beszerzése a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal részére - 2014 Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/3 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es

Részletesebben

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: Hatályos: 2016. június 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Magánszemélyek részére Jelzáloglevél kamattámogatás

Részletesebben

(SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról

(SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról (SG-859) a KEOP-2014-4.10.0/K pályázat keretében napelemes rendszer kiépítése a Bajai Szent Rókus Kórházban - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2

Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2 Élelmiszer beszerzés keretmegállapodással (Kenyér és pékáru) Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/2 1 Beszerzés tárgya: Keretmegállapodás a 48/2012.(VII.19) HM utasítás hatálya alá tartozó honvédelmi szervezetek

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 6. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/73

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/73 Tájékoztató az eljárás eredményéről "Balatonboglár Város közigazgatási területén lévő strandok fenntartási, illetve ahhoz kötődő parkfenntartási feladatok ellátása-2015." tárgyban kiírt közbeszerzési eljárásban

Részletesebben

Endret dato 07.06.2014 04:41

Endret dato 07.06.2014 04:41 Banking services Generell Informasjon Versjon 2 Url http://com.mercell.com/permalink/43516398.aspx Ekstern anbuds ID 193277-2014 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre Konkurranse

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására Pályázat száma: 1./A pályázó szervezet megnevezése: 2./ A pályázó szervezet adatai Székhelye, siófoki telephelye: Bankszámlaszáma:

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk

Részletesebben

Dohányzás leszoktatási centrum kialakításához szükséges építési munkák - pótmunka (KOR-03/2013)- táj.

Dohányzás leszoktatási centrum kialakításához szükséges építési munkák - pótmunka (KOR-03/2013)- táj. Dohányzás leszoktatási centrum kialakításához szükséges építési munkák - pótmunka (KOR-03/2013)- táj. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/31 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0631 azonosítószámú pályázat keretében munkahelyi képzések megvalósítása a TECNICA UNGHERIA LOGISTIC Kft.

TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0631 azonosítószámú pályázat keretében munkahelyi képzések megvalósítása a TECNICA UNGHERIA LOGISTIC Kft. TÁMOP-2.1.3.C-12/1-2012-0631 azonosítószámú pályázat keretében munkahelyi képzések megvalósítása a TECNICA UNGHERIA LOGISTIC Kft.-nél Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/92 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0 A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes

Részletesebben

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (tisztítószerek)

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (tisztítószerek) Eljárás eredményéről szóló tájékoztató (tisztítószerek) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/40 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító

Részletesebben

2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése

2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése 2015-2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Programhoz utánfutók, pótkocsik és traktor beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/112 Tájékoztató az eljárás eredményéről - Engedélyesek által elvégzendő elégedettségi felmérések irányításával, ellenőrzésével, összehangolásával és elemzésével kapcsolatos tevékenység ellátása ellátása Közbeszerzési

Részletesebben

Háziorvosi központi ügyelet biztosítása Albertirsa, Mikebuda és Dánszentmiklós településeken. Tartalom letöltése PDF-ben

Háziorvosi központi ügyelet biztosítása Albertirsa, Mikebuda és Dánszentmiklós településeken. Tartalom letöltése PDF-ben Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 140 Ajánlatkérő: Albertirsa Város Önkormányzata Nyertes ajánlattevő: Dr. Pécsi és Társa Bt. Teljesítés helye: Albertirsa város, valamint Mikebuda és Dánszentmiklós

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 110/2016.

Az előterjesztés száma: 110/2016. A határozati javaslat elfogadásához az Mhötv. 50. -a értelmében minősített többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 110/2016. Decs nagyközség képviselő-testületének

Részletesebben

2010 / 155. Regionális/helyi szintű Egyéb

2010 / 155. Regionális/helyi szintű Egyéb Közbeszerzési Értesítő száma: Ajánlatkérő: Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Beszerzés tárgya: Eljárás fajtája: Hirdetmény típusa: 2010 / 155 Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú

Részletesebben

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

40/2001.(XI.16.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat A BUDAÖRS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN FOGLALKOZTATOTT KÖZTISZTVISELŐK ILLETMÉNYKIEGÉSZÍTÉSÉRŐL ÉS VEZETŐI PÓTLÉKÁRÓL, AZ ŐKET MEGILLETŐ SZOCIÁLIS, JÓLÉTI ÉS

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ

TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ TÁJÉKOZTATÓ A KKV MINŐSÍTÉS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ ÉS A PARTNER ÉS KAPCSOLÓDÓ VÁLLALKOZÁSOK MEGHATÁROZÁSÁHOZ a 2004. évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról alapján 1) KKV-nak

Részletesebben

Napelemes rendszer telepítése

Napelemes rendszer telepítése Napelemes rendszer telepítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/130 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

Villamos energia beszerzés

Villamos energia beszerzés Villamos energia beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/5 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt.

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

24 órás felnőtt (14 év feletti lakosság) háziorvosi ügyeleti

24 órás felnőtt (14 év feletti lakosság) háziorvosi ügyeleti 24 órás felnőtt (14 év feletti lakosság) háziorvosi ügyeleti szolgáltatás megrendelése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/80 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés

Részletesebben

Tárgy: A 2005. évi egészségügyi céltámogatás igénybejelentése

Tárgy: A 2005. évi egészségügyi céltámogatás igénybejelentése Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 18/2005. (II. 17.) Kgy. számú határozat Tárgy: A 2005. évi egészségügyi céltámogatás igénybejelentése A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés

Részletesebben

Uszoda üzemeltetése úszás és úszásoktatás feltételeinek biztosítása érdekében (2. eljárás) - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Uszoda üzemeltetése úszás és úszásoktatás feltételeinek biztosítása érdekében (2. eljárás) - Tájékoztató az eljárás eredményéről Uszoda üzemeltetése úszás és úszásoktatás feltételeinek biztosítása érdekében (2. eljárás) - Tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/7 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2013.07.01 KÉ

Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2013.07.01 KÉ Tájékoztató az eljárás eredményéről-az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaihoz, a nyilvántartáshoz és a statisztikai adatgyűjtéshez kapcsolódó nyomtatványok 2016. évi beszerzése Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Health services. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Tildeling. Versjon 1. Dato for offentliggjørelse 27.04.

Health services. Generell Informasjon. Oppdragsgiver. Beskrivelse. Tildeling. Versjon 1. Dato for offentliggjørelse 27.04. Health services Generell Informasjon Versjon 1 Url http://com.mercell.com/permalink/38807759.aspx Ekstern anbuds ID 139470-2013 Konkurranse type: Tildeling Dokument type Kontraktstildeling Prosedyre Award

Részletesebben

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig

Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. tájékoztatója a lakossági kölcsönök feltételeiről Érvényes: 2016. május 01-től 2016. május 31-ig Igényelhető kölcsönök Lakossági szabadfelhasználású jelzálogkölcsön Termék

Részletesebben

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről 1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási

Részletesebben

amely létrejött egyrészről a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (KEF azonosító:

amely létrejött egyrészről a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (KEF azonosító: ! MKEH ikt.sz.: MKEH-INFj00099-003j2014 SZÁLLíTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (KEF azonosító: 10352, székhely: 1124 Budapest, Németvölgyi út 37-39.,

Részletesebben

Startmunka 2015. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/132. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa:

Startmunka 2015. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/132. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ. Hirdetmény típusa: Startmunka 2015. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/132 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt. 122/A.

Részletesebben

TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0031

TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0031 TÁMOP-3.1.3-11/2-2012-0031 Természettudományos oktatás komplex megújítása a Révai Miklós Gimnázium és Kollégiumban pályázat megvalósításához kapcsolódó kémiai eszközök beszerzése. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Nemzeti Foglalkoztatási Alap által finanszírozott gépbeszerzés a Ferrobeton Zrt. részére 2014

Nemzeti Foglalkoztatási Alap által finanszírozott gépbeszerzés a Ferrobeton Zrt. részére 2014 Nemzeti Foglalkoztatási Alap által finanszírozott gépbeszerzés a Ferrobeton Zrt. részére 2014 Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/85 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás

Részletesebben

Készségfejlesztési képzések beszerzése

Készségfejlesztési képzések beszerzése Készségfejlesztési képzések beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/147 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/62. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/62. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2011.12.30 KÉ. Hirdetmény típusa: Besenyszög Község oktatási intézményeinek (óvoda, és ált. iskola) étkeztetése 12 hónap időtartamra, étel készítése és kiszállítása (tízórai, ebéd, uzsonna) Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/62 Beszerzés

Részletesebben

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási

Részletesebben

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése

Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Mentési rendszer bővítése és műszaki korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/22 1. sz. részajánlat: Licenc szállítása és támogatási szolgáltatások: Megvalósítás: Symantec NetBackup szoftver licence

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt 2011. április 22, A "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt

Részletesebben

VI. fejezet (251. (2) bek.)

VI. fejezet (251. (2) bek.) (5) A kérelemben meg kell adni az alábbiakat: b) a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; c) az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése (, bekezdés, pont) alapján tartozik annak a hatálya

Részletesebben