1. Óvodapedagógus szak

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "1. Óvodapedagógus szak"

Átírás

1 1. Óvodapedagógus szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárgyak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján félévek tantárgy számonkérés tanóraszám (heti, ill. féléves), tanóratípus 1 (ea / sz / gy / konz) Alapozó ismeretek (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) (36 kredit) Társadalomtudomány kreditszáma (koll / /egyé b 3 Filozófiatörténet. Kutatásmódszertan minőségbiztosítás A magyar művelődéstörténet századai Mai magyar társadalom Kisebbségi közösségek és többségi társadalom 2. Oktatás és kultúra Pedagógia A pedagógia alapjai Neveléstörténet A nevelés elméleti kérdései Óvodapedagógia. Alternatív pedagógiák. 1 Ftv tanóra: a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció) 2 egy sorba írt több féléves tantárgynál a sorra kerülés rendjében megadva (pl: 3; 2, illetve koll; gyj) 3 pl. évközi beszámoló

2 Pszichológia Pszichológiai elméleti alapok Szakmai képességfejlesztés I. A személyiség fejlődése ea. Szakmai képességfejlesztés II. Társadalmi konfliktusok szociálpszichológiája A személyiség fejlődése szem. Informatika Információs és kommunikációs technológiák (IKT) Az informatika óvodai alkalmazásai. blokk/gy. blokk/gy Összesen 36 2

3 Szakmai törzsanyag (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) a) szakmai elméleti modul (60 kredit) Anyanyelvi, irodalmi nevelés és módszertana Beszédművelés nyelvi norma Nyelvi kommunikáció Kommunikációs képesség fejlesztése az óvodában Anyanyelvi nevelés módszertana Népköltészet Gyermekirodalom I. Matematikai nevelés és módszertana Gondolkodási módszerek Matematika a gyakorlatban A matematikai nevelés módszertana Környezeti nevelés és módszertana Tudomány, technika, kultúra Környezetismeret és módszertana Munka jellegű tevékenységek az óvodában Környezeti nevelés és a környezet fenntarthatósága Ének-zenei nevelés és módszertana Ének-zenei alapozás Hangszerjáték és ének Ének-zenei nevelés módszertana Személyiségfejlesztés zenei lehetőségei Vizuális nevelés és módszertana Vizuális megismerés alapjai Kifejező alkotótevékenység Vizuális nevelés módszertana Textil I. 3

4 Testnevelés és módszertana Anatómia Gimnasztika I. Mozgásos játékok 1. Testnevelés elmélet és módszertan Óvodástorna Játék pedagógiája és módszertana Játékelmélet és módszertan Népi és dalos játék Bábjáték az óvodában Vizuális játékok Összesen 60 4

5 Differenciált szakmai ismeretek (a szakra vonatkozó KKK 8. pontja alapján) (12 kredit) Anyanyelvi, irodalmi nevelés és módszertana Kisebbségi kultúrák irodalma Matematikai nevelés és módszertana Statisztika a pedagógusmunkában Ének- zenei nevelés és módszertana Zeneirodalom gyermekeknek Vizuális nevelés és módszertana Vizuális kommunikáció az óvodában Testnevelés és módszertana Prevenció 2/30ea Játék pedagógiája és módszertana Konfliktus és helyzetfelismerés a játékban 5

6 Speciális programok (16 kredit) Alternatív módszerek az anyanyelvi nevelésben Számítógépes nyelvészet A mese világképe A drámapedagógia alkalmazása a nevelésben Kreatív írás Kommunikációs készségfejlesztés Kommunikációs gyakorlatok I. Kommunikációs gyakorlatok II. A kommunikációs gyakorlatok vezetésének módszertana Tárgyalástechnika és konfliktuskezelés Inkluzív nevelés Inkluzív nevelés alapjai Inkluzív nevelés gyakorlata Attitűdformálás toleranciára nevelés Tanulást megalapozó mozgás Multi- és interkulturális nevelés Kárpát-medencei népek - Kultúrák és civilizációk Inter- és multikulturalitás a pedagógiában A magyarországi kisebbségek kulturális élete Kisebbségek pedagógiája Esélyteremtés és gyermekvédelem Az iskola előtti fejlesztés intézményei, programjai 2/30ea 3 koll 6

7 A gyermekvédelmi ellátások pedagógiai színterei A szabadidő pedagógiai terepei Inkluzív iskola Erdőpedagógia Erdőpedagógia alapjai Erdőpedagógia módszertana Természetismeret - Életmód és rekreáció Terepgyakorlat Fejlesztőpedagógia az óvodában Mentálhigiéné 2/30ea 3 koll Az iskola előtti fejlesztés intézményei, programjai Játékpszichológia - Játékpedagógia Sajátos nevelési igényű gyermekek 2/30sz nevelése Elektronikus tananyagok Elektronikus tanulási környezetek Interaktív elektronikus tananyagok tervezése 2/30ea 3 koll Médiainformatika Weblapszerkesztés A környezeti nevelés extracurriculáris területei Tanórán kívüli környezeti nevelés Környezetvédelem Természetismeret - Életmód és rekreáció Terepgyakorlat Gyermek- és gyógytestnevelés Gyógytestnevelés Egészséges életmód és életvezetés 2/30sz 3 gyj. Balesetvédelem, elsősegély Az iskola előtti fejlesztés intézményei és programjai Összesen 16 7

8 Szabadon választható tantárgyak (14 kredit) (A kurzusok meghirdetése a féléves hallgatói kreditterhelések és a hallgatók érdeklődésének megfelelően történik! További szabadon választható tanegységek a Speciális programok modulok megjelölt tanegységeivel is teljesíthetőek.) Gyermekinformatika Egyháztörténet Helyi néprajzi értékek Képzőművészeti projekt A kulturális örökség pedagógiai lehetőségei A kommunikációs készségfejlesztés időszerű kérdései Médiatudatosságra nevelés az iskolában Idegen nyelv Összesen 14 8

9 Szakdolgozat (10 kredit) x 0 (krit. köv.) min.ai x 10 min.ai Összesen 10 9

10 Szakmai gyakorlat (KKK 6.6 és 9. pont) félévek tanóraszám (heti, ill. féléves), tanóratípus 4 (ea / sz / gy / konz) tantárgy számonkérés kreditszáma 5 tantárgyak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján (koll / gyj /egyéb 6 Bölcsődei, óvodai tájékozódás (egyéni) Óvodai megfigyelés (csoportos) Megfigyelés, bekapcsolódás az óvodai életbe (egyéni) Óvodai interakciók elemzése (csoportos) Óvodai tevékenységek önálló irányítása 1. (egyéni) Óvodai tevékenységek és interakciók elemzése 1. (csoportos) Óvodai tevékenységek önálló irányítása 2. (egyéni) Óvodai tevékenységek és interakciók elemzése 2. (csoportos) Óvodai tevékenységek önálló irányítása 3. (egyéni) 25 ó (1hét) 15 ó 50 ó (2 hét) 0 (krit. köv) 0 (krit. köv) min. ai min. ai 2 min. ai 30 ó 2 min. ai 50ó (2 hét) 3 gyj 30 ó 50ó (2 hét) 3 gyj 30 ó 3 gyj 50 ó (2 hét) 3 gyj 4 Ftv tanóra: a tantervben meghatározott tanulmányi követelmények teljesítéséhez oktató személyes közreműködését igénylő foglalkozás (előadás, szeminárium, gyakorlat, konzultáció) 5 egy sorba írt több féléves tantárgynál a sorra kerülés rendjében megadva (pl: 3; 2, illetve koll; gyj) 6 pl. évközi beszámoló 10

11 Óvodai tevékenységek és interakciók elemzése 3. (csoportos) Külső szakmai gyakorlat 30 ó 3 gyj 200 ó (8 hét) 9 min. ai Zárófoglalkozás 5 ó 1 gyj Óvodapedagógusi önreflexió 15 ó 1 min. ai Összesen

12 FONTOS MEGJEGYZÉSEK: A szakon kötelezően teljesítendő 148 tanulmányi kredit +32 gyakorlati kredit (szakmai gyakorlat). A szakmai gyakorlat időtartama teljes idejű és részidejű képzésben is 570 óra. Ennek egy részét a kar helyszínén található gyakorlóhelyen, másik részét a hallgató által választott óvodában, iskolában kell teljesíteni. Idegen nyelvi követelmény: legalább középfokú (B2) komplex típusú államilag elismert nyelvvizsga bármely idegen nyelvből. A tanterv az abszolutórium megszerzéséhez kritériumkövetelményeket határoz meg (pl. kötelező testnevelés, kötelező idegen nyelv, szakdolgozati konzultáció stb.). A kritérium-követelmény teljesítésével kreditet, illetve osztályzatot nem lehet szerezni, de teljesítése nélkül az abszolutórium nem állítható ki. A kritériumkövetelményként meghatározott tanegység teljesítését az oktató a szorgalmi időszak végén aláírásával ismeri el. Fenti tanterv - a tanulmányaikat nem idegen nyelvi szakon folytató nappali tagozatos hallgatók számára a tanulmányok megkezdésétől számított 4 féléven keresztül térítésmentesen heti 4 órában idegen nyelvi kurzusokat ír elő kritériumkövetelményként. Mentesül a nyelvi követelmények teljesítése alól az a hallgató, aki a szakon az oklevél kiadásához előírt nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkezik. - szintén csak a nappali tagozatos hallgatók számára a tanulmányok megkezdésétől számított 2 féléven keresztül heti 2 órában kötelező testnevelést ír elő kritériumkövetelményként. - további kritériumkövetelményhez kötött kurzusok a mintatanterv szerinti negyedik és ötödik félévben a szakdolgozati konzultációk, illetve az első féléves szakmai gyakorlati tantárgyak. A speciális programokból két területet kell választani. Együtt nem választhatók olyan területek, amelyek azonos tárgyakat tartalmaznak, mint pl. az Erdőpedagógia és A környezeti nevelés extracurriculáris területei. A szabadon választható tárgyak 14 kreditjét az olyan nem választott speciális program-modulok tárgyaiból is lehet teljesíteni, amelyeknek nincs előfeltétele. 12

Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) Az óvodapedagógus képzés programja, a szak mintatanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárak - a vonatkozó KKK 8. pontjában megadott ismeretkörök alapján (6 féléves képzés) félévek 1.

Részletesebben

Tanító szak. A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

Tanító szak. A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése) Tanító szak A képzési és kimeneti követelményeknek, valamint az akkreditációs feltételeknek való megfelelés A képzés tartalma A képzés programja, a szak tanterve (az óra és vizsgaterv táblázatos összegzése)

Részletesebben

A 2009/2010-es tanévben első- és másodéves óvodapedagógus szakos hallgatók mintatanterve

A 2009/2010-es tanévben első- és másodéves óvodapedagógus szakos hallgatók mintatanterve Közös alapozó ismeretek (35 kredit) Társadalomtudomány CTNTFILO Filozófiai gondolkodás története 2 koll. 2/0 CTNTSZAIO Szociológiai alapismeretek 2 koll. 2/0 CTNTMTAO Mai magyar társadalom 2 koll. 1/1

Részletesebben

Mintatanterv Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat

Mintatanterv Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat Általános tanítóképzés 2014 esti tagozat TLIB1EB Bevezetés a könyvtári ismeretekbe 0+5 gy 1 K L TSOC1EB Szociológia 5+5 k 2 K T TBIB1EB Bibliaismeret 5+0 k 1 K T TVSZ1EB Vallás és szociáletika 5+0 k 1

Részletesebben

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K

Köv. LBG_GI878G3 Tanulás- és kutatásmódszertan, prezentáció Gy 12 3 1 K Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Levelező A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel

Részletesebben

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK PEDAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: - Képzési terület, képzési ág: bölcsészettudományi Képzési ciklus: alap Képzési forma (tagozat): nappali A szakért felelős kar: Bölcsészettudományi Kar

Részletesebben

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3

Féléves. Típus KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK. Gy 10 2 1 K technológiák (IKT) Tanulás- és kutatásmódszertan, LBG_GI878G3 Szak megnevezése: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás Tagozat: Levelező 2015 A tanegység Féléves Ajánlott Köv. előfeltétel Kredit

Részletesebben

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali

TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA Közgazdász turizmus-vendéglátás alapképzési szakon Nappali előfeltétel Kredit Kódja neve NBG_GI804G0

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 EMBERI ERŐFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (Human Resource Management

Részletesebben

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 KERESKEDELEM ÉS MARKETING FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: kereskedelem és marketing felsőoktatási szakképzés

Részletesebben

A 2010/2011-es tanévben első-, másod- és harmadéves tanító szakos hallgatók mintatanterve

A 2010/2011-es tanévben első-, másod- és harmadéves tanító szakos hallgatók mintatanterve Közös alapozó ismeretek (44 kredit) Társadalomtudomány CTNTSZAIT Szociológiai alapismeretek 2 koll. 2/0 CTNTFILT Filozófiai gondolkodás története 2 gyak. j. 2/0 CTNTMTAT Mai magyar társadalom 2 koll 1/1

Részletesebben

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: pénzügy és számvitel felsőoktatási szakképzés (Finance and Account

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK

Féléves Köv. félév KÖZGAZDASÁGTANI, MÓDSZERTANI ÉS ÜZLETI ALAPOZÓ ISMERETEK Szak megnevezése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése: Tagozat: ÖZGAZDÁSZTANÁR (VÁLLALOZÁSI ISMERETE) [osztatlan tanári 10 féléves] Emberi erőforrások BA szakspecifikus tanegységekkel Okleveles

Részletesebben

nappali tagozat Kötelező tárgyak

nappali tagozat Kötelező tárgyak Edutus Főiskola A 2014/2015. tanévtől beiratkozók számára. Turizmus és vendéglátás alapszak nappali és levelező tagozat nappali tagozat Kötelező tárgyak Minden hallgatónak kötelező teljesítenie e tantárgycsoport

Részletesebben

Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen. Intézményi tájékoztató a bolognai rendszerű oktatáshoz

Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen. Intézményi tájékoztató a bolognai rendszerű oktatáshoz Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Debrecen Intézményi tájékoztató a bolognai rendszerű oktatáshoz Mintatantervek Angol műveltségi terület Ember és társadalom műveltségi terület Ének-zene műveltségi

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.

SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV. érvényes a. 2010/2011. tanévtől. felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA. SZOLNOKI FŐISKOLA SZOLNOK TANTERV érvényes a 2010/2011. tanévtől felmenő rendszerben PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL ALAPKÉPZÉSI SZAK (BA.) LEVELEZŐ ÉS TÁVOKTATÁS TAGOZAT Szakirányok BANKI SZAKIRÁNY CONTROLLING SZAKIRÁNY

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2010/2011. tanév CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ alapképzési szak NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Simon Tamás oktatási dékánhelyettes

Részletesebben

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról

Zsinati Határozat a hitéleti szakok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásáról Zsinati Határozat a hitéleti szakok nek meghatározásáról Magyarországi Református Egyház Zsinata - az Oktatásügyi Szakbizottságnak a református felsőoktatási intézmények vezetőinek egyetértésével tett

Részletesebben

TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS TURIZMUS - VENDÉGLÁTÁS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 2013 TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS FELSÕOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS 1. A felsőoktatási szakképzés megnevezése: Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés (Tourism and

Részletesebben

Rekreációszervezés és egészségfejlesztés szak tanulmányi rendszere nappali tagozat

Rekreációszervezés és egészségfejlesztés szak tanulmányi rendszere nappali tagozat Rekreációszervezés és egészségfejlesztés szak tanulmányi rendszere nappali tagozat Kód Tantárgy Feltétel ALAPOZÓ SZAKASZ Medicinális ismeretek I. ANTSRA1013 Funkcionális anatómia 2/0 1 1 v 2 ANTSRA1014

Részletesebben

TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK LEVELEZŐ TAGOZAT. A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől*

TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK LEVELEZŐ TAGOZAT. A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől* A TANÁRI KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK kredit alapú mintatanterve a 2002/2003-as tanévtől* Kötelező (A típusú) tanak: pszichológia, pedagógia. Teljesítendő 16 kredit. Tan neve Kód Óra sz. ea. Gya k. szk. Teljesítés

Részletesebben

Ügyvitel. B típusú tantárgyak

Ügyvitel. B típusú tantárgyak Ügyvitel Gyorsírás I. Gyorsírás II. Gyorsírás III. Gyorsírás IV. Gépírás I. Gépírás II. Gépírás III. Gépírás IV. Gyorsírástörténet Gyorsíráselmélet I. Gyorsíráselmélet II. 4 Jegyzőkönyv-vezetési ismeretek

Részletesebben

megnevezése: Anglisztika alapszak Az oklevélben szereplő szakképzettség Anglisztika alapszakos bölcsész Levelező Tagozat: Alapozó ismeretek

megnevezése: Anglisztika alapszak Az oklevélben szereplő szakképzettség Anglisztika alapszakos bölcsész Levelező Tagozat: Alapozó ismeretek Szak megzése: Az oklevélben szereplő szakképzettség megzése: Tagozat: Anglisztika alapszak Anglisztika alapszakos bölcsész Levelező Alapozó ismeretek LBB_AN171K2 Bevezetés a kommunikációelméletbe K 9 2

Részletesebben

Műszaki menedzser alapszak

Műszaki menedzser alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Műszaki menedzser alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK

CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: csecsemő- és kisgyermeknevelő (Infant and Early Childhood Education) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet

Jedlik Ányos Gépész-, Informatikai és Villamosmérnöki Intézet T A N T Á R G Y I L I S T A Kötelező tantár: JÁI - 42. bszf. krp af if 1. NGB_AG001_1 Általános géptan 2 0 0 f 4 1 1 2. NGB_AG003_1 Gépszerkezettan 2 2 0 f 4 1 1 3. NGB_AJ025_1 Fémtan, anyagvizsgálat 2

Részletesebben

TANÁRI MESTERSZAK - ANGOLTANÁR MODUL TANTERVE 40 kredit, 5 félév (nappali tagozat)

TANÁRI MESTERSZAK - ANGOLTANÁR MODUL TANTERVE 40 kredit, 5 félév (nappali tagozat) TANÁRI MESTERSZAK - ANGOLTANÁR MODUL TANTERVE 40, 5 félév (nappali tagozat) TANM-ANG-101 Nyelvfejlesztés tanároknak 1. TANM-ANG-102 Nyelvfejlesztés tanároknak 2. gy gyj 2 2 2 TANM-ANG-101 TANM-ANG-103

Részletesebben

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014.

GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. GAZDÁLKODÁSI ÁS MENEDZSMENT ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEVEZÉSE: Gazdálkodási és menedzsment szak (Gazdaságtudományi képzési terület, üzleti képzési ág) 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ

Részletesebben

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MECHATRONIKAI MÉRNÖKI ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: mechatronikai mérnöki 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ÓRA- ÉS VIZSGATERVE Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév)

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ÓRA- ÉS VIZSGATERVE Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév) OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ÓRA- ÉS VIZSGATERVE Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+ tanév) Tantárgy Félévek/óraszám/kredit Kredit Vizsgaforma KÖZÖS KÉPZÉSI SZAKASZ (75 kredit

Részletesebben

INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI (BA) SZAK

INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI (BA) SZAK INFORMATIUS ÖNYVTÁROS ALAPÉPZÉSI (BA) SZA A szak megnevezése: informatikus könyvtáros Az oklevélben szereplő szakképesítés megnevezése : informatikus könyvtáros Végzettségi szint: alapfokozat (Bachelor,

Részletesebben

Tanári mesterszak (5 féléves képzés) - család- és gyermekvédő tanár adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások zárószigorlat

Tanári mesterszak (5 féléves képzés) - család- és gyermekvédő tanár adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások zárószigorlat Tanári mesterszak (5 féléves képzés) - család- és gyermekvédő tanár adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások zárószigorlat - ének-zene tanár adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások zárószigorlat

Részletesebben

A szociális munka alapszak MINTATANTERVE 2006/2007

A szociális munka alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 A szociális munka alapszak MINTATANTERVE 2006/2007 Nappali tagozat Javasolt jellege 05014 Szociális munka kollokvium 28 28 5 köt. 05015 Szociális munka gyakorlat gyak. jegy 0 42 3 köt. 05016 Szociológia

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés mintatanterve

Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés mintatanterve Turizmus-vendéglátás felsőoktatási szakképzés mintatanterve Nappali tagozat tantárgy kredit számonkéré s 1. 2. 3. 4. száma 1 (koll / gyj / tanóraszám (heti/ féléves), egyéb) tanóratípus (ea / sz / gy /

Részletesebben

Mintatanterv Kommunikáció és médiatudomány szak 2012 nappali tagozat

Mintatanterv Kommunikáció és médiatudomány szak 2012 nappali tagozat Mintatanterv Kommunikáció és médiatudomány szak Általános képzés Egyházi kommunikáció szakirány Írott és elektronikus sajtó szakirány Szervezeti kommunikáció/ PR szakirány 2 Kommunikáció és médiatudomány

Részletesebben

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév SZOCIÁLPEDAGÓGIA alapképzési szak NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők: Dr. Patyi Gábor oktatási dékánhelyettes Dr. Molnár

Részletesebben

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 A mintatanterv tárgyai 2 kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon választható tárgyak

Részletesebben

Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzés megnevezése: Pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak 2. A szakképzettség oklevélben

Részletesebben

2008-tól felvett évfolyamok Tantervi háló Design- és mővészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.)

2008-tól felvett évfolyamok Tantervi háló Design- és mővészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.) 2008-tól felvett évfolyamok Tantervi háló Design- és mővészetelmélet BA szak (Megjegyzések: 1., 2.) TANTÁRGY NEVE Kód Kredit Heti tanórák száma Tantárgy típusa / Számonkérés módja Elızmény Félévek (óraszám)

Részletesebben

Mesterképzési szakok. - tanári mesterképzési szak tovább

Mesterképzési szakok. - tanári mesterképzési szak tovább Mesterképzési szakok - alkalmazott nyelvészet adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - andragógia adatlap mintatanterv: pdf/ htm tantárgyleírások - nemzetközi tanulmányok adatlap mintatanterv:

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán elsőként 2006 őszén indult meg az igazságügyi igazgatási BA képzés. A képzés célja olyan igazgatási szakemberek

Részletesebben

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány

Cogito Általános Művelődési Központ TÁMOP 3.1.5-09/A-2-2010-0417 Projektzáró tanulmány. Projektzáró tanulmány Projektzáró tanulmány 1 Projektzáró tanulmány Az elvégzett képzés főbb jellemzői Az elvégzett képzés neve: Egyéni bánásmód differenciált tanulásszervezés pedagógus szakvizsgára felkészítő szakirányú továbbképzés

Részletesebben

Tanító (BA) szak mintatantervének módosítása Nappali tagozat 2015. szeptember 28. Készítette: Bakonyiné dr. Kovács Bea szakfelelős III. IV. V.

Tanító (BA) szak mintatantervének módosítása Nappali tagozat 2015. szeptember 28. Készítette: Bakonyiné dr. Kovács Bea szakfelelős III. IV. V. Ének-zene és tp. Szakmai törzstárgyak Technika és tp. Természetismeret és tp. Matematika és tp. Törzsanyag Magyar nyelv és irodalom Társadalomtudomány Informatika Pedagógia Alapozó tárgyak Pszichológia

Részletesebben

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK

HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK HELYI TANTERV VII. ÓRATERVEK VII. 1. Szakiskolai óratervek VII. 2. Szakközépiskolai óratervek VII.1. SZAKISKOLAI ÓRATERVEK VII.1.1. Szakmai előkészítő évfolyam (9. évfolyam) I. Alapképzések II. Szocializáció

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1 A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú

Részletesebben

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése:

MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK. 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése: végzettségi

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév ÓVODAPEDAGÓGUS alapképzési szak ÓVODAPEDAGÓGUS alapképzési szak NÉMET NEMZETISÉGI SZAKIRÁNY NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szerkesztők:

Részletesebben

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei

Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei Kompetencia alapú angol nyelvi tanító szakirányú továbbképzési szak képzési és kimeneti követelményei 1. A szakirányú továbbképzési szak megnevezése: Kompetencia alapú angol nyelvi tanító 2. A szakképzettség

Részletesebben

Ú T M U T A T Ó Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE

Ú T M U T A T Ó Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE Ú T M U T A T Ó SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓK RÉSZÉRE tanegységek: 1. Bölcs dei, óvodai tájékozódás (egyéni szakmai gyakorlat) 2. Óvodai megfigyelés (csoportos szakmai

Részletesebben

Kreditbeszámítás Tanító képzésről Ifjúságsegítő képzésre

Kreditbeszámítás Tanító képzésről Ifjúságsegítő képzésre Honnan Hova IFI2-ADM-113 Gazdasági alapismeretek TFKBA-SI005-an-01 Angol nyelvi képességfejlesztés 1. IFI2-ISZK-an01 Angol nyelvi képességfejlesztés 1. TFKBA-SI005-an-02 Angol nyelvi képességfejlesztés

Részletesebben

Kód: BKOP2013BASPN Érvényes: 2013/2014. tanévtől

Kód: BKOP2013BASPN Érvényes: 2013/2014. tanévtől ód: BOP203BASPN PR, marketing szakirány mintatanterv kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakos szakirányt választó hallgatók számára (nappali képzés) érvényes: 203/204. tanévtől Jelleg Tantárgy

Részletesebben

Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől

Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 s, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől Család és gyermekvédő diszciplináris mintatanterve (40 kredit) neve Alapozó törzstárgyak (11

Részletesebben

Kód: BKON2013BASPL Érvényes: 2013/2014. tanévtől

Kód: BKON2013BASPL Érvényes: 2013/2014. tanévtől Mintatanterv kommunikáció és médiatudomány alapképzési szakos nemzetközi kommunikáció szakirányt választó - hallgatók számára (levelező képzés) érvényes: 203/204. tanévtől ód: BON203BASPL Az e mintatanterv

Részletesebben

SZENT PÁL AKADÉMIA A Teológia mesterszak (egységes, osztatlan képzés) mintatanterve

SZENT PÁL AKADÉMIA A Teológia mesterszak (egységes, osztatlan képzés) mintatanterve SZENT PÁL AKADÉMIA A Teológia mesterszak (egységes, osztatlan képzés) mintatanterve (A 04/05-ös tanévtől) Az intézmény ajánlott tantervet (mintatanterv) ad ki a hallgatói tanulmányi rend összeállításához.

Részletesebben

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1 2015-2016 A mintatanterv tárgyai két kategóriába soroltak: kötelező tárgyak szabadon

Részletesebben

A PSZICHOLÓGIA MESTERKÉPZÉS TANTERVE 2012-től (nappali tagozat) 1

A PSZICHOLÓGIA MESTERKÉPZÉS TANTERVE 2012-től (nappali tagozat) 1 A PSZICHOLÓGIA MESTERKÉPZÉS TANTERVE 2012-től (nappali tagozat) 1 ALAPOZÓ ISMERETEK, SZAKMAI TÖRZSANYAG PSZM-101 Fejlődéspszichológia 1. előadás koll 2 2 1 PSZM-102 Fejlődéspszichológia 2. előadás koll

Részletesebben

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás:

ÓRATERV. Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő tanévekben az alábbi tantervek alapján folyik az oktatás: ÓRATERV 3.. Az egyes évfolyamokon tanított tantárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és a követelmények Az iskola egyes évfolyamain az elkövetkezendő

Részletesebben

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak

Kecskeméti Főiskola GAMF Kar. Tanulmányi tájékoztató. Mérnök informatikus alapszak Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Tanulmányi tájékoztató Mérnök informatikus alapszak Kecskemét 2011 2012 A tantárgyleírásokat a KF GAMF Kar munkatársai állították össze. Szerkesztette: Dr. Kovács Beatrix főiskolai

Részletesebben

tanévtől Tantárgyf Heti elelős TAB1102 0 2 K 2 FT Dr. habil Kiss Lajos András TAB 1101 x TAB1104 1 0 K 1 KO Vargáné dr. Bosnyák Ildikó TAB 1103 x

tanévtől Tantárgyf Heti elelős TAB1102 0 2 K 2 FT Dr. habil Kiss Lajos András TAB 1101 x TAB1104 1 0 K 1 KO Vargáné dr. Bosnyák Ildikó TAB 1103 x Tanító alapszak mintatanterve 2010/11 tanévtől "A" típusú tantárgyak Filozófiatörténet I. Filozófiatörténet II. Politikai és állampolgári ismeretek Közgazdasági ismeretek Magyarország története I. Magyarország

Részletesebben

Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről

Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről Az oktatási miniszter 15/2006. (IV. 3.) OM rendelete az alap- és mesterképzési szakok képzési és kimeneti követelményeiről X. PEDAGÓGUSKÉPZÉS KÉPZÉSI TERÜLET 1. ÓVODAPEDAGÓGUS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési

Részletesebben

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév)

OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE. Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév) OSZTATLAN TANÁRKÉPZÉS ELŐTANULMÁNYI RENDJE Általános iskolai testnevelő gyógytestnevelő-egészségfejlesztő tanár (4+1 tanév) Tantárgyak A tantárgy felvételének féléve A tantárgy felvételének előfeltétele

Részletesebben

ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK

ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK Indított specializációk: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK művelődésszervező felnőttképzési szervező

Részletesebben

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak

Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Egészségügyi rehabilitációs menedzser szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. 1. KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZÉS

KOMMUNIKÁCIÓ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZÉS CIÓ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZ 1. A képzési cél A képzés célja, hogy felkészítsen a társadalmi kommunikáció alapvető intézményein kommunikációs munka végzésére. Ennek érdekében a szakon oklevelet szerzőknek

Részletesebben

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1.) A ok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához sorszám Tanított tantárgy Legmagasabb Szakvizsga Oklevélben megjelölt képesítés

Részletesebben

Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat

Kommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat ommunikáció és médiatudomány alapszak (BA) tanegységlista és tantervi háló, nappali tagozat (Érvényes: 2011 szeptemberétől) NBG_M8802 FÉLÉVE I. ALAPOZÓ MODUL r. Óra I. II. III. IV. V. VI. Előfeltétel Társadalom-

Részletesebben

Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben

Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő rendszerben Szak : Angol Nyelv és Irodalom tanári szak Tagozat: Levelező Képzési idő: 8 félév Az oktatás nyelve: angol Az Angol Nyelv és Irodalom tanári szak kredit alapú szakmai tanterve a 2003/2004 tanévtől, felmenő

Részletesebben

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS TANTERVI TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán a Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási BA képzés 2006/2007. tanévben indult

Részletesebben

tolmács szakirány (anyanyelv: ; első választott idegen nyelv: ; második választott

tolmács szakirány (anyanyelv: ; első választott idegen nyelv: ; második választott Jelek, rövidítések: D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv = kötelezően választható tanegység v = választható

Részletesebben

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA)

ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) ME BTK MAGYARTANÁRI MESTERKÉPZÉS (TANÁRI MA) A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara (ME BTK) magyar szakos képzéseinek megtervezésekor alapvetően két tényezőt vettünk figyelembe: a hagyományos magyar

Részletesebben

MINTATANTERV Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési (MA) szak

MINTATANTERV Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési (MA) szak MINTATANTERV Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési (MA) szak érték Kötelező alapozó ismeretek 1 Interdiszciplináris kommunikációkutatás BMEGT43M100 4/0/0/v/ 4/ Társadalomelmélet BMEGT43M101 4/0/0/v/

Részletesebben

Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirány. minta - tanterve

Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirány. minta - tanterve Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi gondozás és prevenció alapszak védőnő szakirány minta - tanterve Elfogadta az Egészségügyi Kar Kari Tanács a 36/2012. sz. határozatával Elfogadta a Miskolci

Részletesebben

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve A tantervben szereplő követelmények: aláírás: kritérium követelmény beszámoló: háromfokozatú minősítés (szabadon választható tárgyak

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR ANDRAGÓGIA ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2011. 1. AZ ALAPSZAK MEGNEBEVZÉSE: Andragógia szak 2. AZ OKLEVÉLBEN SZEREPLŐ SZAKKÉPZETTSÉG MEGNEVEZÉSE: Andragógus Művelődésszervező

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR

SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR SZENT ISTVÁN EGYETEM GAZDASÁGI KAR MŰSZAKI MENEDZSER ALAPKÉPZÉSI SZAK SZAKISMERTETŐJE 2014. 1. Az alapképzési szak megnevezése: Műszaki menedzser 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és

Részletesebben

A képzés mintatanterve 2013. szeptember

A képzés mintatanterve 2013. szeptember A képzés mintatanterve 2013. szeptember A szak képesítési követelményét a mintatanterv a 277/1997. (XII. 22.) Korm. rendelet és a szakirányú továbbképzés szervezésének általános feltételeiről szóló 10/2006.

Részletesebben

ÓRAREND érvényes 2015. október 5. 1.ÉV TANITÓKÉPZŐ

ÓRAREND érvényes 2015. október 5. 1.ÉV TANITÓKÉPZŐ 1.ÉV TANITÓKÉPZŐ 1. Bevezetés a A zenekultúra alapjai 5 Testnevelés 8,00-8,45 pszichológiába 6 2. Bevezetés a A zenekultúra alapjai 5 Fonetika gy. 3 Angol ny.b 5 /Angol 8,50-9,35 pszichológiába 6 ny.a

Részletesebben

Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓK,

Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓK, Ú T M U T A T Ó SZAKMAI GYAKORLATOKHOZ Ó V O D A P E D A G Ó G U S SZAKOS HALLGATÓK, GYAKORLATVEZETŐ ÓVODAPEDAGÓGUSOK ÉS GYAKORLAT- VEZETŐ FŐISKOLAI OKTATÓK SZÁMÁRA tanegységek: 1. Megfigyelés, bekapcsolódás

Részletesebben

MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZÉS

MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZÉS MŰVELŐDSZERVEZŐ SZAK FŐISKOLAI SZINTŰ KÉPZ 1. A képzési cél Olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak közművelődési, közgyűjteményi, művészeti, a felnőttképzési helyi nyilvánosság munkaterületein elemző,

Részletesebben

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK

FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK FORDÍTÓ ÉS TOLMÁCS MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított specializáció: fordítói specializáció Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: bölcsészettudomány

Részletesebben

ANGLISZTIKA. Oldal 1

ANGLISZTIKA. Oldal 1 KÓD TÍPUS TANTÁRGY NEVE KORÁBBI TANTÁRGY NEVE (EKVIVALENS TÁRGY) KREDIT KÖVETELMÉNY JELLEG (EA/SZEM/GYAK) FELELŐS TANSZÉK félév1 TT160 törzs A társadalomtudomány alapjai (filozófiai, társadalmi ismeretek)

Részletesebben

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA

4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4. A SZAK TANTERVE ÉS TANTÁRGY PROGRAMOK AZ INTÉZMÉNYI KOMMUNIKÁTOR FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS TANTERVE ÉS TANTÁRGYI PROGRAMOK LEÍRÁSA 4.1. A felsőfokú szakképzés tantervét táblázatban összefoglaló óra és vizsgaterv

Részletesebben

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet

2003. PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE. Műszaki Informatika és Villamos Intézet S IQU IN Q UEEC C LESIE NS PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Pollack Mihály Műszaki Főiskolai Kar Műszaki Informatika és Villamos Intézet A VILLAMOSMÉRNÖKI SZAK LEVELEZŐ TAGOZATOS TANTERVE 2003. 1 A szak megnevezése:

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR. szakirányú továbbképzési szak GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR szakirányú továbbképzési szak Képzés célja: A megújuló tanárképzésben a mentortanár képzés célja a pedagógiai kultúra megerősítése, amelynek segítségével a tanárjelöltek nyitottak

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ TANÁR mesterszak 2 félév 60 kredit 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron TANÁR - JÁTÉK- ÉS SZABADIDŐ-SZERVEZŐ

Részletesebben

NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK Indított szakirányok: Képzési terület, képzési ág: Képzési ciklus: Képzési forma (tagozat): A szakért felelős kar: Képzési idő: NEVELÉSTUDOMÁNYI MESTERKÉPZÉSI SZAK nevelési és oktatási kutatások kora gyermekkor

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2014/2015. tanév

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. 2014/2015. tanév SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK KOMMUNIKÁCIÓ ÉS MÉDIA felsőoktatási szakképzés Moderátor szakirány 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron 1 Kommunikáció és média

Részletesebben

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza.

(3) A komplex vizsga/vizsgák ismétlésének szabályait a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat 34. - a tartalmazza. Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Társadalomtudományi Kar Melléklet I. a nemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, politológus-közgazdász, szociológusközgazdász, szociálpolitikus-közgazdász, nemzetközi tanulmányok,

Részletesebben

A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben

A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben A testnevelő tanár szak kredit alapú szakmai tanterve a 2002/2003 tanévtől, felmenő rendszerben Szak neve: testnevelő tanár szak Tagozat: levelező Képzési idő: 6 félév Az oktatás nyelve: magyar A megszerezhető

Részletesebben

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS

TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI FŐISKOLAI KÉPZÉS TÁJÉKOZTATÓ Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon 1996 őszén indult meg a társadalombiztosítási főiskolai képzés. A képzés célja olyan társadalombiztosítási szakemberek

Részletesebben

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ

GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ GYAKORLATVEZETŐ MENTORTANÁR PEDAGÓGUS SZAKVIZSGÁRA FELKÉSZÍTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE 2014. SZEPTEMBERTŐL Tantárgy I. Vezetési- és szervezetfejlesztési ismeretek (6 kredit) 3 10 1É

Részletesebben

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány. minta - tanterve Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikus alapszak képalkotó diagnosztikai analitika szakirány minta - tanterve Elfogadta az Egészségügyi Kar Kari Tanács

Részletesebben

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai

A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai A Gazdasági idegen nyelvi levelező felsőfokú szakképzést (FSZ) indító intézmény adatai Az intézmény neve: Székhely: Vezető: Nyíregyházi Főiskola 4400 Nyíregyháza, Sóstói út 31/B. Dr. habil. Balogh Árpád

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben