Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország"

Átírás

1 Egy hónap margójára Magyarország két déli szomszédjának, Horvátországnak és Szlovéniának is segített a februári rendkívüli időjárási körülmények idején: az árvízzel küzdő horvátokat homokzsákokkal, a hóviharral birkózó szlovéneket áramfejlesztőkkel támogatta a magyar katasztrófavédelem. Idehaza a Komárom térségében élők várhatják jövő nyártól az eddiginél nyugodtabban a Duna áradásait. A folyó egyik stratégiai pontján, a Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi öblözetnél ugyanis a miniszterelnök részvételével letették az alapkövét annak a gátnak, amely jövő nyártól ezt a szakaszt lesz hivatott védeni az időről időre megemelkedő víztömegektől. A beruházás eredménye a lakosságon túl a MOL bázistelepét, valamint az ország egyik vasúti fővonalát is hivatott lesz óvni áradások idején. Mit jelent és hogyan történik a gyakorlatban a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás? Hogyan tekintenek a területre a magyar szakemberek? Erről tudhattak meg részleteket a Globális diplomáciánk a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás a gyakorlatban című fórum résztvevői február derekán a Magyar Külügyi Intézetben. A modern munkafolyamatok alapját adó informatika az eddiginél is nagyobb mértékben segíti majd a katasztrófavédelem tevékenységét. Átláthatóbb folyamatok, ügyfélközpontúság többek között ezt várják a szervezetnél attól az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében megvalósuló projekttől, amelynek során ésszerűsítik a katasztrófavédelem belső hatósági ügyintézési folyamatait és teljesen elektronikus alapokra helyezik az összes eljárást. A most zajló pályázat nyomán a katasztrófavédelem teljes ügyintézési folyamatát integrált informatikai megoldások támogathatják majd, a vezetők számára is megkönnyítve a munkaszervezést. Az esélyegyenlőségről való beszéd helyett régóta a tettek jellemzik a katasztrófavédelmi szervezet szakmai munkáját. Az országos és a területi szervek többféle módon igyekeznek felhívni a hátrányos helyzetű, köztük számos roma fiatal figyelmét a testületnél számukra megnyíló lehetőségekre. Idén ismét lesznek roma ösztöndíjas tűzoltó hallgatói az országos főigazgatóságnak, a támogatási program tehát folytatódik. Ifjúságnevelés és hagyományőrzés idén februártól azok az önkéntes tűzoltó egyesületek is kaphatnak támogatást, amelyek nem tudnak, vagy nem akarnak bekapcsolódni az aktív tűzoltási és mentési munkafolyamatokba. Ennek azonban feltétele van: megállapodást kell kötniük hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal, továbbá a megállapodásban rögzített feladataikat el kell látniuk. Két déli szomszédjának is segített Magyarország Három, nagy teljesítményű áramfejlesztővel segítette ki február elején hazánk Szlovéniát, ahol a rendkívüli hóhelyzet és a hideg miatt százezrek maradtak áram nélkül. A 250 ezer embert és 141 ezer háztartást érintő rendkívüli helyzetben a szlovének az Európai Unió Veszélyhelyzeti Központján keresztül kértek segítséget. Erre reagált Magyarország, Ausztriával, Lengyelországgal, Romániával, Cseh- és Németországgal együtt. A három magyar aggregátort egy száz, és két hetvenöt kilowattos teljesítményűt február ötödikén indította útnak Velenje városába dr. Góra Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatóhelyettese. A segélyszállítmányt a szlovén hadsereg fogadta az országhatárnál és kísérte a célállomásig. Az eszközökkel egy magyar technikus is utazott, hogy megtaníthassa a szlovén kezelőszemélyzetnek az áramfejlesztők használatát. A három aggregátor február 18-án érkezett vissza.

2 Horvátországnak is segített Magyarország az elmúlt hónapban déli szomszédunk a rendkívüli áradások leküzdéséhez kért támogatást február 18-án, hivatkozva a két állam közötti katasztrófavédelmi megállapodásra. A Száva és a Kupa folyókon levonuló árhullám Karlovacka, Zagrebacka és Sisacko- Moslavacka megyékben okozott rendkívül súlyos helyzetet. A segítségkérés idejére már minden erőt és eszközt bevetettek a horvátok, és elrendelték a legmagasabb műveleti és készültségi szintet. A Magyarország felajánlotta százezer homokzsákot ezúttal is Góra Zoltán főigazgató-helyettes indította útnak a főigazgatóság budapesti épülete elől. Emlékeztetett arra: ilyenkor kétszer ad, aki gyorsan ad. A gyorsaságban pedig nem volt hiba, hiszen a horvát katasztrófavédelmi főigazgató délelőtti kérésére kora délután útnak is indult a magyar küldemény. A zsákok elindításánál jelen volt Berislav Zivkovic, Horvátország nagykövetségének első, illetve Boris Golubicic, a nagykövetség másodtitkára is, akik megköszönték a gyors segítséget. A felajánlott eszközök értéke ezeket a határig szállítottak a magyar teherautók közelített a hétmillió forinthoz. Fotó: Jóri András Áradt a Rába levonult az idei év első komolyabb árhulláma Több árhullám is levonult a Rábán februárban a folyó vízgyűjtő területén lehullott csapadék hatására. Elsősorban a Répce folyón, valamint a Pinka- és a Strém-patakon emelkedett jelentősebben a vízszint február közepére, ami a Rába vizét is felduzzasztotta. Február 12-én Vas megye katasztrófavédelmi megbízottai az önkéntes tűzoltó egyesületek bevonásával megszervezték a térség figyelőszolgálatát, egyben előkészítették az esetleges védekezéshez szükséges erőket és eszközöket is. Csákánydoroszlón, a Dózsaligetben ekkor egy lakóházat kellett megvédeni a víztől, mintegy tíz méter hosszúságú nyúlgát megépítésével. Hat nappal később, február 18-án a Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság kora reggel előbb másodfokúra, majd napközben harmadfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Rábán Körmendnél, ahol a folyó ekkor 436 centiméteren állt. A vízfolyás völgyében öt utat részlegesen, hatot pedig teljesen lezártak az árhullám levonulása és a vízátfolyások miatt. Csákánydoroszló dózsaligeti részén már nyolc lakóház és több tucat lakos volt veszélyben. Ezért a polgármester és a katasztrófavédelmi megbízott irányításával huszonkét ember ezerötszáz homokzsákot épített be az ideiglenes gátba, hogy szükség esetén ezzel védjék meg a víztől a lakóingatlanokat. Az óvintézkedések szerencsére megmaradtak elővigyázatosságnak, hiszen másnap a Rába intenzív apadása miatt elsőfokúra mérsékelték a készültséget.

3 Legnagyobb folyónk, a tavaly rekordárvizet produkált Duna egyik stratégiai szakaszán a védekezés szempontjából fontos lépés történt februárban. A Komárom-Almásfüzitő árvízvédelmi öblözetnél a miniszterelnök részvételével letették az alapkövét annak a gátnak, amely jövő nyártól ezt a szakaszt lesz hivatott védeni az időről időre megemelkedő víztömegektől. A beruházás az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásával mintegy hétmilliárd forintból valósul meg. A beruházást az teszi szükségessé, hogy amennyiben a folyó gátja ezen a ponton elengedné egy árhullám vizét, nemcsak Komárom és Almásfüzitő lakói kerülnének veszélybe, hanem a MOL bázistelepe és Magyarország kiemelt vasúti pályája, a Budapest-Bécs vasútvonal is. A 2015 augusztusáig tartó beruházásban tizenöt kilométeren erősítik meg a régi védművet, illetve építenek új gátat. Több mint négy kilométernyi szivárgóárkot is kialakítanak a víz elvezetésére, ezen két átemelőszivattyú is dolgozik majd. Fotók: Stolczenberger Klára tű.hadnagy és Vas MKI Nemzetközi humanitárius segítségnyújtás magyar szemmel Globális diplomáciánk a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás a gyakorlatban címmel tartottak fórumot február tizennyolcadikán a Magyar Külügyi Intézetben. A humanitárius segítségnyújtás rendszerét bemutató nyilvános beszélgetés iránt óriási érdeklődés mutatkozott. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot Jackovics Péter tű. alezredes, műveletirányítási főosztályvezető képviselte, aki a katasztrófavédelem rendszeréről, a főigazgatóság nemzetközi humanitárius segítségnyújtásban betöltött szerepéről, valamint a 2011-ben Japán számára nyújtott uniós és magyar segítségről beszélt. Fényképekkel illusztrált beszámolójában beavatta a hallgatóságot a távol-keleti szigetországnak nyújtott humanitárius segítség kulisszatitkaiba, beszélt arról, mi történt az alatt a három hét alatt, amíg az európai uniós polgári védelmi csapat helyettes vezetőjeként koordinálta a misszió teendőit. Az alezredes külön kitért előadásában az ENSZ-minősítést szerzett HUNOR és HUSZÁR mentőszervezetek tevékenységére, majd ismertette, mi mindent tesz a magyar UNDAC (ENSZ Katasztrófa-felmérési és Koordinációs csoportja) szakértő. A fórum elnöke Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára volt, aki a humanitárius segítségnyújtás nemzetközi és hazai vonzatairól tartott előadást. A rendezvényen részt vett Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, valamint Haranghy Csaba, a

4 Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója is, akik a nem kormányzati szervek helyét és szerepét mutatatták be a megjelenteknek. Az előadások végeztével a fórum hallgatósága arról kérdezte a katasztrófavédelem tisztjét, mit is takar az a tény, hogy Magyarország nemzeti kapcsolati pontja az ENSZ, az EU és a NATO felé a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, és arról is többet akartak tudni, milyen tapasztalatokat szerzett a több országban járt alezredes a katasztrófasegítség-nyújtás során. Fotó: Jackovics Péter tű.alezredes Elindult a közigazgatási belső folyamatok elektronizálása Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében valósul meg az a projekt, amelynek során ésszerűsítik a katasztrófavédelem belső hatósági ügyintézési folyamatait és teljesen elektronizálják valamennyi eljárást. A most zajló pályázat lehetővé teszi, hogy a katasztrófavédelem teljes ügyintézési folyamatát integrált informatikai megoldások támogassák. A katasztrófavédelem három fő területén, a tűzvédelemnél, a polgári védelemnél és az iparbiztonságnál a hatósági munka három szintjén főigazgatóság, megyei,fővárosi igazgatóságok; kirendeltségek évente több mint százezer ügy keletkezik. A szervezet célja, hogy a teljes hatósági tevékenységkört lefedő munka a lehető leghatékonyabban, a törvényi előírásoknak megfelelően bonyolódjon le és egyes eljárásokkal integrált módon valósuljon meg. Az EKOP átfogó célkitűzéseihez igazodó projekt a hivatásos katasztrófavédelmi szervek hatósági és szakhatósági folyamatait nemcsak hatékonyabbá teszi, hanem a korábbi fejlesztésekhez kapcsolódva növeli is a folyamatok átláthatóságát, valamint az ügyfélközpontúságot, emellett megkönnyíti a vezetők számára a munkaszervezést. A projekt eredményeként csökken az ügyintézés átfutási ideje, rövidül az egyes ügyek lebonyolítására fordítandó idő, vagyis emelkedik az egységnyi idő alatt elintézett ügyek száma. A pályázat célja tehát egy átfogó informatikai rendszer kialakítása a hivatásos katasztrófavédelmi szervezet hatósági és szakhatósági tevékenységének támogatására. Esélyegyenlőség a gyakorlatban várja a roma fiatalokat a katasztrófavédelem Elkészült a katasztrófavédelem újabb pályázati kiírása azon hátrányos helyzetű roma fiatalok számára, akiket felvettek a moduláris tűzoltó szakképzés márciusban induló csapatába. A katasztrófavédelem az elmúlt években is kiemelt figyelmet fordított arra, hogy a roma fiatalok minél szélesebb köre tájékozódhasson a katasztrófavédelem hivatásos állományába való bekerülés feltételeiről. Emellett a szervezet gondot visel a már bent lévő roma származásúak mentorálására, arra, hogy segítse beilleszkedésüket. A katasztrófavédelem központi, területi és helyi szervei folyamatosan fejlesztik együttműködésüket az Országos Roma Önkormányzattal és más roma társadalmi szervezetekkel. Ezeken a csatornákon keresztül a roma fiatalok például szóróanyagok segítségével szintén tájékoztatást kapnak a hivatásos katasztrófavédelmi szervek feladatairól, működéséről, arról, hogy milyen feltételekkel lehet jelentkezni a testülethez, továbbá az előmeneteli lehetőségekről. Szintén a jobb tájékozódást segítik a megyei igazgatóságok bemutatkozó nyílt napjai is. A katasztrófavédelem az Országos Roma

5 Önkormányzattal és a megyei roma önkormányzatokkal együttműködve arra ösztönzi e fiatalokat, hogy a szakmai pályán belül válasszák az új rendszerű, moduláris tűzoltó szakképzést. E cél megvalósulását támogatja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság idén immár negyedik alkalommal meghirdetett pályázatával, amelyet a tűzoltó szakképzésben résztvevő roma fiataloknak írt ki a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában meghatározottak szerint. A március 3-án induló szakképzéshez kötődő pályázati kiírás már elkészült. Erre a szakképző iskolákba már felvett, a kiírásnak megfelelő, hátrányos helyzetű roma fiatalok jelentkezhetnek. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság legfeljebb tizenöt ilyen fiatalnak biztosít fejenként húsz-húszezer forintnyi kiegészítő támogatást így járulva hozzá az esélyegyenlőséghez, javítva egyben e pályakezdők megélhetési feltételeit. Új kategóriája van az önkéntes tűzoltó egyesületeknek A meglévő három mellett egy negyedik kategória is megjelent az önkéntes tűzoltó egyesületekről szóló szabályozásban: ezentúl az ifjúságneveléssel, hagyományőrzéssel foglalkozó egyesületek is köthetnek együttműködési megállapodást a hivatásos tűzoltó-parancsnokságokkal. Az, hogy egy önkéntes tűzoltó egyesület melyik kategóriába tartozik, a rendelkezésére álló erőés eszközállománytól függ. A legmagasabb, egyes kategóriába sorolt egyesületek rendelkeznek megkülönböztető jelzéssel ellátott tűzoltógépjárművel és szaktevékenységüket rendszeresített, bevizsgált szakfelszerelésekkel látják el. A kettesbe tartozók az előzőnél gyengébb arzenállal állnak készenlétben, olyan tűzoltó gépjárművük vagy olyan megkülönböztető jelzés nélküli gépjárművük van, amely alkalmas tűzoltáshoz és műszaki mentéshez szükséges szakfelszerelések, oltóanyag és tűzoltó személyzet szállítására, a munkát pedig nem rendszeresített és bevizsgált szakfelszerelésekkel végzik el. A hármas kategóriába tartozó egyesületek eszközparkjában nem szerepel sem tűzoltógépjármű, sem olyan jármű, ami az előző kategóriának megfelel, szakfelszerelésük nem rendszeresített és nem bevizsgált. A három kategóriában eddig összesen négyszázharmincöt önkéntes tűzoltó egyesület kötött együttműködési megállapodást hivatásos tűzoltósággal. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság február tizennegyedikén megjelent utasítása megváltoztatja a tavaly májusi, az önkéntes tűzoltón egyesületek támogatásának, tűzoltó szakmai irányításának és felügyeletének katasztrófavédelmi feladatairól szóló szabályozást. A módosított utasítás nevesíti a négyes kategóriájú önkéntes tűzoltó egyesületeket, amelyek szaktevékenységet ugyan nem végeznek, viszont aktív ifjúságnevelő és hagyományőrző munkát folytatnak. Az illetékes hivatásos tűzoltó-parancsnoksággal kötendő együttműködési megállapodásban vállalják, hogy rendszeresen szervezik az ifjúsági és gyermektűzoltók nevelését, az ő tűzvédelmi ismereteik fejlesztését és ápolják a tűzoltó hagyományokat. Az új kategória bevezetésével újabb százhuszonkilenc egyesület előtt nyílik meg a lehetőség együttműködési megállapodás kötésére, ezáltal pedig arra, hogy a 2014-es pályázaton támogatásban részesüljenek. Fotó: Schober Andor

6 Nemzetközi elismerés Magyarország szén-monoxid-mérgezések elleni kampányáért Az Európai Parlamentben február közepén megtartott IV. Szén-monoxid Kerekasztal találkozón az Európai Unió tagországainak képviselői egyhangú sikerként értékelték Magyarország szén-monoxid-mérgezések elleni küzdelmét. Az ilyen balesetek megelőzése érdekében készített rövidfilm is elnyerte az egybegyűltek tetszését, egyes vélemények szerint akár egy uniós szintű kampány alapjául is szolgálhatna a jövőben. A találkozón az Európai Parlament, az Európai Bizottság és az uniós tagországok képviselői, valamint civil szervezetek és vállalkozások szakértői vettek részt. Megnyitó beszédében Linda McAvan brit szociáldemokrata képviselő rámutatott, hogy az Európai Bizottságban nincs olyan felelős testület, amely átfogóan foglalkozna a szén-monoxidmérgezések problémájával, az egyes európai uniós főigazgatóságok csak részterületeket érintenek, a kérdés átfogó kezelésére szóló uniós szintű válasz nincs. Beszélt arról is, hogy több tagállam köztük Magyarország is figyelemre méltó eredményeket tud felmutatni a szén-monoxid-mérgezés elleni küzdelem területén, ezeket meg kellene osztani a többi tagállammal, majd közös, uniós szabványokat kidolgozni. Georgios Katsarakis, az Európai Bizottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatóságának képviselője bemutatta, mit tesznek a szén-monoxid-érzékelők követelményeinek uniós szintű szabványosítása érdekében. Elmondta: jelenleg az Európai Unió piacain kapható készülékek fele nem alkalmas a szén-monoxidkoncentráció jelzésére, ezért megkezdték az érzékelőkre vonatkozó egységes követelmények kidolgozását. A kerekasztal-találkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy szigorúbb szabványokat kell bevezetni, ezzel párhuzamosan a minőségi tanúsítványok kiadását is szigorítani kell. Miközben az elmúlt években Nagy- Britanniában nemcsak az új ingatlanoknál, hanem lakáscsere esetén is kötelezővé tették a füst- és szénmonoxid-érzékelők beszerelését, a mérgezések felismerését segítendő az egészségügyi dolgozóknak, a megelőzés érdekében pedig a lakosság számára indítottak kampányt. A belga Mérgezési Központ kimutatása szerint az országban 1995 óta évről évre folyamatosan csökken a szén-monoxid-mérgezéses balesetek száma. Lengyelországban a média komoly támogatásával figyelmeztetik a lakosságot a szénmonoxid-érzékelők fontosságára, uniós projektből szóróajándékként szén-monoxid-érzékelőket vásároltak. Észtországban három éve mobil egyéni érzékelővel szerelték fel a tűzoltókat, így azonnal kétkét és félszeresére nőtt a felderített esetek száma, vagyis egyértelművé vált, hogy sok szén-monoxidos eset addig rejtve maradt a tűzoltók előtt is. A balti állam kampánya részeként minden első osztályba lépő tanuló egy-egy szén-monoxid-érzékelő készüléket kap ajándékba. A magyarországi helyzetet Grafjódiné Varga Gabriella, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság brüsszeli szakdiplomatája mutatta be az egybegyűlteknek. Röviden ismertette a katasztrófavédelmi rendszer 2012-es átalakítását, a szervezet új feladatait, a kéményseprőipari közszolgáltatásról szóló törvénnyel kapcsolatban szólt azokról az új elemekről, amelyek a szén-monoxidmérgezések megelőzését szolgálják. A magyar szakember tájékoztatta a kerekasztal résztvevőit az Országos Tűzmegelőzési Bizottság létrejöttéről, annak feladatairól, bemutatta a testület megelőző tevékenységét, eredményeit, beszélt arról is, hogy a bizottság ezerhétszáz szén-monoxid-érzékelőt adományozott közintézményeknek. Grajfódiné Varga Gabriella mindezeken túl felsorolta azokat a tényezőket, amelyek a hazai szakértők szerint a szénmonoxiddal összefüggő balesetekhez vezetnek, a hallgatóság elé tárta a magyar statisztikai adatokat két évre visszamenőleg, és rámutatott arra, hogy a lakosságtájékoztató kampány hatására megállt az

7 esetek számának növekedése, sőt, a halálos áldozatok száma kis mértékben csökkent. Előadása végén felsorolt néhány jövőre szóló feladatot, majd Hetvenöt éve a tűzoltózene szolgálatában A Katasztrófavédelem Központi Zenekara fennállásának 75. évfordulóját ünnepelte a tavalyi évben. A jubileumi év eseményeit zárta le az az ünnepi hangverseny, amelyet február hetedikén este tartottak a Honvéd Kulturális Központban. A rendezvényen részt vettek a katasztrófavédelem vezetői mellett a zenekar nyugállományú tagjai és zeneszerzők is. A kerek évforduló alkalmából szervezett rendezvényen dr. Bakondi György tűzoltó altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság első embere köszöntötte a jelenlévőket. A zenekar megalakításának előkészületei 1936-ban kezdődtek. Az első koncertet két évvel később adták, majd 1939-ben elkészült az első rádiófelvétel is. A zenekar 1948-tól a tűzoltóság központi zenekara, karmestere 2002 óta Dóra László tűzoltó alezredes. A zenészek száznegyven-százötven koncertet adnak évente és minden fellépésükkel a hagyományokat ápolják, a hivatást népszerűsítik. A jubileumi hangversenyen felcsendült többek között Kodály Zoltán Kállai kettőse, Dmitrij Sosztakovics két műve, valamint Kálmán Imre Ördöglovas című levetítette a szén-monoxid-mérgezések megelőzésére a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által készített figyelemfelhívó rövidfilmet. operettjéből a Palotás, de a zenekar filmzenei átiratokat is műsorára tűzött. A Duna Művészegyüttes táncosainak közreműködésével megtartott koncertet követően a katasztrófavédelem vezetője, továbbá Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke elismeréseket és emléktárgyakat adott át. Ezt követően Dóra László tűzoltó alezredes a helyettese társaságában elfújta az ünnepi torta gyertyáját. Végezetül a karmester hogy ne szavakkal fejeződjön be az ünnepi hangverseny, mint mondta francia dallamok kíséretében állt zenekara élére. Fotó: Jóri András Évről évre népszerűbb a pontszerző bajnokság A katasztrófavédelem országos pontszerző bajnokságának célja felkelteni az állomány figyelmét az aktív sportolási lehetőségekre, erősítve ezzel az egészséges versenyszellemet és népszerűsítve az egészséges életmódot így összegezte az idén már öt sportágat felölelő egész éves versenysorozat mibenlétét Péter Zsolt tűzoltó alezredes, aki a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Oktatási és Kiképzési Főosztályának munkatársaként sok más mellett a sportélet szabályozásáért is felelős. Két évvel ezelőtt, amikor a sportélet szervezése és szabályozása is megújult az egységesített szervezetnél, a bajnokság még csak négy versenyszámból állt, ám a kör tavaly az úszással bővült. Idén ez utóbbi mellett terepfutásban, atlétikában, kispályás fociban, és fekve nyomásban mérhetik össze erejüket a csapatok és a versenyzők. A versenysorozat, amely illeszkedik a belügyi pontszerző bajnokság rendszerébe, túlmutat a sportolás szeretetén és annak megszerettetésén teret és lehetőséget ad az ügyesség és a fizikai állóképesség összevetésére, továbbá közösségformáló

8 erővel is bír. A bajnokság szervezői azzal a céllal válogatták egymás mellé az ügyességi és az erőnléti számokat, a csapatjátékokat és az egyéni számokat, hogy széles választékot kínáljanak a sportolni vágyóknak, s közülük minél többen találják meg a számukra kedves mozgásformát és versenyszámot a pontszerző bajnokságban. Ami a játékok szervezését illeti: minden igazgatóság egy csapatot állíthat ki. A kispályás labdarúgás felmenő rendszerű, a katasztrófavédelem legjobb négy csapata a szélesebb körű belügyi pontszerző bajnokságon is indulhat. A játékokba bekapcsolódók száma évről évre változik, a próbákra hetven és kétszázötven között szoktak nevezni. Az idei év ebben is áttörést hozott, hiszen a már magunk mögött hagyott úszóbajnokságon száznegyvenen indultak, ráadásul valamennyi igazgatóság küldött csapatokat a medencébe hangsúlyozta a legfontosabb eredményt Péter Zsolt. A rendszert azonban tovább fejlesztik és finomítják. A szervezők folyamatosan szondázzák az állományt a kívánatos változtatásokról, a leginkább kedvelt sportágakról. Véleményüket az idei sportterv kialakításakor is figyelembe vették, növelték az országos sportesemények számát. A hivatalos pontszerző bajnokságokon kívül a katasztrófavédelem állománya számára meghívásos versenyeken biztosítanak további sportolási lehetőséget az intézményi sportélet szervezői. Fontos megemlíteni, hogy 2013-ban, a katasztrófavédelmi szervek közül elsőként a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kapott lehetőséget az országos belügyi pontszerző bajnokság egyik elemének, a terepfutás versenyszámának megrendezésére. Idén az országos kispályás focibajnokság megrendezésére kapott lehetőséget Jász-Nagykun-Szolnok megye katasztrófavédelmi igazgatósága. Fotó: Szabadi Bálint tű.zászlós Impresszum: Kiadja: BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Elérhetőség: Amennyiben nem kíván több hírlevelet kapni, a leiratkozáshoz, kérjük, kattintson ide.

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 9. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: (66) 549-470 Fax: (66) 441-628 E-mail cím: bekes.titkarsag@katved.gov.hu SZEPTEMBER

Részletesebben

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések Új bv. kódex A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény megszületésével először szabályozza legmagasabb szintű jogszabály

Részletesebben

HÍRLEVÉL 40. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten

HÍRLEVÉL 40. HÉT. A katasztrófavédelem legfontosabb eseményei az elmúlt héten Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 1149 Budapest, Mogyoródi út 43. Tel: 469-4341, fax: 469-4313 www.katasztrofavedelem.hu, E-mail: okf.szovivo@katved.gov.hu HÍRLEVÉL 40. HÉT A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben

Augusztusban nem csak a vakáció ért véget

Augusztusban nem csak a vakáció ért véget Augusztusban nem csak a vakáció ért véget Befejeződtek a munkálatok, szeptember elsején indul a veszélyes üzemek környékére telepített monitoring és lakossági riasztó-tájékoztató rendszer Budapesten, Komárom-Esztergom,

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

Nemzetközi találkozók, nemzeti minősítés

Nemzetközi találkozók, nemzeti minősítés Nemzetközi találkozók, nemzeti minősítés Számos nemzetközi találkozóra került sor október hónapban a katasztrófavédelem budapesti központjában, illetve több hasonló találkozón vettek részt a szervezet

Részletesebben

Hírlevél 14. hét. Komárom is végzett az ifjúsági versennyel, Esztergomban ma tartják 2014. március 31. 09:06

Hírlevél 14. hét. Komárom is végzett az ifjúsági versennyel, Esztergomban ma tartják 2014. március 31. 09:06 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 14. hét

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben

Közkincs kerekasztalok Tolna megyében

Közkincs kerekasztalok Tolna megyében 102 HEFNER ERIKA HEFNER ERIKA Közkincs kerekasztalok Tolna megyében A Közkincs pályázat fogalma már elterjedt a köztudatban, hiszen már a harmadik kiíráson vagyunk túl. Új fogalom teremt kohéziót az önkormányzatok

Részletesebben

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről VAS MEGYEI SZENT FLÓRIÁN TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG 9700 Szombathely Ady tér 1. Web: www.vastuoszov.hu Beszámoló a Vas megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség 2015. évi tevékenységéről 1 Tartalom: Bevezető 2015.

Részletesebben

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03

Hírlevél 13. hét. Készül a Gerecse Mentőcsoport a rendszerbeállító gyakorlatra 2014. március 24. 13:03 Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 13. hét

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. január 19-én 17 órakor, - közmeghallgatással egybekötött ülésén Bánhalmán. - Jelen vannak: Pádár Lászlóné polgármester,

Részletesebben

APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA

APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA APÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 2014. MÁJUS 22-23-24. RÁKÓCZIFALVA NEMZETI MINŐSÍTŐ GYAKORLAT 1 A JÁSZAPÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTES MENTŐCSOPORT PORTFÓLIÓJA 1) A JÁSZAPÁTI JÁRÁS ÖNKÉNTRES MENTŐCSOPORT

Részletesebben

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG

A VAS MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Cím: 9700 Szombathely, Ady Endre tér 1. Az igazgatóság telefon és fax számai: Tel: 94/513-430 Fax: 94/513-437 Web: www.vas.katasztrofavedelem.hu E-mail cím: vas.mki@katved.gov.hu

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E FEJÉR MEGYE NAGYKARÁCSONY 2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok száma: 12/2011.(XI.28.) sz. Ök. rendelet 43./2011.(XI.28.) sz. Ök.

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó. a Makói Rendőrkapitányság. 2010. évi munkájáról Rendőrkapitányság 6900 Makó, Csanád vezér tér 13. 6900 Makó, Pf. 1. (62) 511-260, Fax: 511-280 BM telefon/fax: 33 10-77 PaliczA@csongrad.police.hu Szám: 06040/910-1/2011.ált. B E S Z Á M O L Ó a Makói

Részletesebben

K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1.

K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1. K Ö L K E D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 7 7 1 7 K ö l k e d, I I. L a j o s u. 1 2. T e l. : 6 9 / 3 8 4-1 8 1 Beszámoló Kölked Község Önkormányzatának Képviselő-testülete részére 2014.

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2004. november 25-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.3.9. COM(2012) 99 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív

Részletesebben

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében IV. évfolyam 4. szám 2007. december Ajánló Ha összességében nézzük a véleményfelmérés azon eredményeit, amelyek a lakosság várakozásait, és igényeit mutatják, egy olyan hulladéktároló profilt rajzolhatunk

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

SZÁMVEVİI JELENTÉS. Tompa Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenırzésérıl. 2008. július

SZÁMVEVİI JELENTÉS. Tompa Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenırzésérıl. 2008. július BÁCS-KISKUN MEGYEI ELLENİRZÉSI IRODA - KECSKEMÉT SZÁMVEVİI JELENTÉS Tompa Város Önkormányzata gazdálkodási rendszerének 2008. évi ellenırzésérıl 2008. július 3. Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóság

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül

Magyar Tűzoltó Szövetség. 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 145 év, töretlenül Magyar Tűzoltó Szövetség 1870-2015 Tisztelt Olvasó! Tisztelt Olvasó! Immár száznegyvenöt éve, hogy gróf Széchenyi Ödön, a legnagyobb magyar fia, a magyar tűzvédelem

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-4/2015.NY. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. március 31-én, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében

Részletesebben

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.augusztus 14-én megtartott testületi ülésének a./ jegyzőkönyve b./határozata c./ előterjesztése d./ tárgysorozata TÁRGYSOROZATA Napirendi javaslat:

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek

Részletesebben

TARTALOM AKTUÁLIS FÓKUSZ NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK AKTUÁLIS 10. MAGYAR KÉZMŰVES REMEK - JUBILEUMI DÍJÁTADÓ ÜNNEPSÉG BUDAPESTEN A VAJDAHUNYAD VÁRBAN A 2012. április 26-án megrendezett jubileumi díjátadó

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése.

E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység átfogó értékelése. 9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/ 1637/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2009. április 24-i nyilvános ülésére. Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Gyermekjóléti és gyermekvédelmi tevékenység

Részletesebben

Virág Anett polgármester, Szelle Gyöngyi alpolgármester, Nagy Gál Andrásné, Rab Árpád, Eizemann János képviselők

Virág Anett polgármester, Szelle Gyöngyi alpolgármester, Nagy Gál Andrásné, Rab Árpád, Eizemann János képviselők J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Baranyaszentgyörgy, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületeinek 2012. március 8-án tartott együttes testületi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

K i s e b b s é g i H í r l e v é l

K i s e b b s é g i H í r l e v é l 6 Jogszabályváltozások...6 K i s e b b s é g i H í r l e v é l 2 0 0 8. 6. s z á m Miniszterelnöki Hivatal INFORMÁCIÓK JOGI A jogszabály lényege: A szülőt megilleti a közérdekű igényérvényesítés joga.

Részletesebben

Testvérvárosok együttmûködése

Testvérvárosok együttmûködése V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, XII. ÉVFOLYAM, 9.

Részletesebben

Beszámoló. 2016. május 05.

Beszámoló. 2016. május 05. Beszámoló 2016. május 05. Elnökségünk mai beszámolójának része a háttérben kivetített életkép-összeállítás, a 2015. esztendő egyesületi eseményeinek digitálisan megörökített története, több barátunk elsősorban

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 183. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 3., péntek. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 183. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 3., péntek. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. december 3., péntek 183. szám Tartalomjegyzék 2010. évi CXXXIV. törvény A földgáz biztonsági készletezésérõl szóló 2006. évi XXVI. törvény, valamint

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Község Önkormányzata. Képviselő-testületének

11. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Község Önkormányzata. Képviselő-testületének 11. számú Jegyzőkönyv Mátraverebély Község Önkormányzata ének 2014. augusztus 7-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: ének a Polgármesteri Hivatalban 2014. augusztus 07-én megtartott üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó KISSOMLYÓ KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KISSOMLYÓ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kissomlyó község Képviselő-testülete 2011. április 6-án megtartott testületi ülésén Az ülés helye: Önkormányzati Hivatal Kissomlyó

Részletesebben

Tűzoltás műszaki mentés

Tűzoltás műszaki mentés Tűzoltás műszaki mentés Jackovics Péter Robbanás a londoni metróban EUR gyakorlaton a HUNOR Mentőszervezet 2016. március 1-6. között a Londoni Tűzoltóparancsnokság (LFB) a brit fővárosban nagyszabású veszélyhelyzet-kezelési

Részletesebben

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL Beszámolómat, hasonlóképpen elődömhöz, a szervezetünket érintő nagyobb témacsoportok köré építettem föl. E struktúrába

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott nyílt testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott nyílt testületi ülésén. 37/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Budakeszi Város Képviselő-testületének 2012. október 25-én megtartott nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 11 fő képviselő a jelenléti ív szerint Dr. Csutoráné dr.

Részletesebben

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele.

Hírlevél 8. hét. Hírlevél 2014. február 17. 11:13. A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2014. 7. heti hírlevele. Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 2800 Tatabánya, Ságvári Endre út 18. Tel: 06 (34)/512-070 www.komarom.katasztrofavedelem.hu e-mail: komarom.szovivo@katved.gov.hu Hírlevél 2014.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Száma: 17-90877 / 2014

JEGYZŐKÖNYV. Száma: 17-90877 / 2014 JEGYZŐKÖNYV Száma: 17-90877 / 2014 Készült: Tard Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 18.- án 17 órai kezdettel az Önkormányzati Hivatal Házasságkötő termében megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

GOMBA KÖZSÉG VESZÉLYELHÁRÍTÁSI TERVE

GOMBA KÖZSÉG VESZÉLYELHÁRÍTÁSI TERVE GOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Szám: J ó v á h a g y o m!..., 2015. július...-n. HVB Elnök GOMBA KÖZSÉG VESZÉLYELHÁRÍTÁSI TERVE E g y e t é r t e k! Készítette! Monor, 2015. június -n. Gomba, 2015. június

Részletesebben

Kérdőív a klímaváltozásról. Statisztikai értékelés. Készítette: Kovács Mária, Szépszó Gabriella, Szabó Péter, Krüzselyi Ilona

Kérdőív a klímaváltozásról. Statisztikai értékelés. Készítette: Kovács Mária, Szépszó Gabriella, Szabó Péter, Krüzselyi Ilona Kérdőív a klímaváltozásról Statisztikai értékelés Készítette: Kovács Mária, Szépszó Gabriella, Szabó Péter, Krüzselyi Ilona Országos Meteorológiai Szolgálat, Klímamodellező Csoport Tartalom: A kérdőívet

Részletesebben

KINCSTÁRI RENDSZEREK. A kincstári rendszer létrejötte, fejlődése, bővítési stratégiák, lépések a szubszidiaritás irányába GÁRDOS CSABA 1

KINCSTÁRI RENDSZEREK. A kincstári rendszer létrejötte, fejlődése, bővítési stratégiák, lépések a szubszidiaritás irányába GÁRDOS CSABA 1 GÁRDOS CSABA 1 A kincstári rendszer létrejötte, fejlődése, bővítési stratégiák, lépések a szubszidiaritás irányába Az államháztartási pénzügyi rendszer reformjának egyik fontos és kiemelt eredménye a kincstári

Részletesebben

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása 1 Ügyszám:3470-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. június 6-án,

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 26/2012. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. augusztus 10. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium

Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó

Részletesebben

Bizottsága Szakbizottság

Bizottsága Szakbizottság Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 14916-3/2012. Tárgy: Az önkormányzat 2012. évi költségvetése Melléklet: Határozatok 1 db rendelet-tervezet Készítette: Közgazdasági Iroda

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Szám: 1/1-141/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. augusztus 8-án (csütörtök) 14.04 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés

Részletesebben

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

2016. január 27. (szerda) napjára de. 09.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.055-30/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. december 03. napján 15:30 órai

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Baranya megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére

Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a Képviselő-testület 2016. május 26- i ülésére Beszámoló a 2015. évi gyermekvédelmi feladatok ellátásáról A gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló 2015. évi beszámoló elkészítésre került,

Részletesebben

A Lovassy László Gimnázium Szervezeti és

A Lovassy László Gimnázium Szervezeti és A Lovassy László Gimnázium Szervezeti és Működési Szabályzata 2014. április 30. Lovassy László Gimnázium SZMSZ 1. Általános rendelkezések 1.1. A S z e r ve z e t i é s M ű k ö d é si Szabályz a t c é l

Részletesebben

BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ

BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ 2015. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (továbbiakban LTSZ vagy Szövetség) a tárgyévre elfogadott munkaterv alapján végezte munkáját. Az érvényben

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Sorszám:./2013. Ikt.szám:.../2013. JEGYZİKÖNYV Sáregres Község Önkormányzatának 2013. február 15-én, 14 30 órai kezdettel megtartott nyílt képviselı-testületi ülésérıl. Napirendi pontok: 1.) A polgármester

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/106 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/29/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. december

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L

A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L P O L G Á R M E S T E R I B E S Z Á M O L Ó A 2 0 1 5. É V M U N K Á J Á R Ó L Tisztelettel, és szeretettel köszöntök mindenkit, aki megtisztelt bennünket jelenlétével. 2014 októberében régi-új képviselőtestület

Részletesebben

Írásunkban a kutatás legfontosabb eredményeit kívánjuk közreadni.

Írásunkban a kutatás legfontosabb eredményeit kívánjuk közreadni. 137 Fa r k a s Éva Az iskolarendszerű szakképzés reformjának jellemzői az intézmények nézőpontjából I. Az európai uniós alapelvekkel összhangban, a szakképzés társadalmi presztízsének, valamint munkaerő-piaci

Részletesebben

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Gombai Polgárőr Egyesület 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca 2. 2012. november 30-án megtartott közgyűlésén készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok: 5/2012. (XI.30.) számú határozattól

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2010. december 22., szerda 103. szám Tartalomjegyzék III. Utasítások, jogi iránymutatások 22/2010. (XII. 22.) BM utasítás a belügyi tudományos

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 161. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. október 19., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 161. szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. október 19., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. október 19., kedd 161. szám Tartalomjegyzék 248/2010. (X. 19.) Korm. rendelet 249/2010. (X. 19.) Korm. rendelet 250/2010. (X. 19.) Korm. rendelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre 1 A kiadvány az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

SAJTÓANYAG. Helyszíne: CEU Konferencia Központ 1106 Budapest, Kerepesi út 87. Időpontja: 2008. március 27. 10.30 15.30

SAJTÓANYAG. Helyszíne: CEU Konferencia Központ 1106 Budapest, Kerepesi út 87. Időpontja: 2008. március 27. 10.30 15.30 SAJTÓANYAG MÁRCIUS A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ NŐKÉ III. KONFERENCIA Helyszíne: CEU Konferencia Központ 1106 Budapest, Kerepesi út 87. Időpontja: 2008. március 27. 10.30 15.30 FŐVÉDNÖKÖK Dr. Gurmai Zita, európai

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági bizottsága 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági bizottsága 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV Iktatószám: 05-562-9/2011. Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági bizottsága 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 2014. ÁPRILIS 23. BESZÁMOLÓ

A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 2014. ÁPRILIS 23. BESZÁMOLÓ A MAGYAR ZENEMŰVÉSZEK ÉS TÁNCMŰVÉSZEK SZAKSZERVEZETE KÜLDÖTTÉRTEKEZLETE 2014. ÁPRILIS 23. BESZÁMOLÓ 2009-2014 HATÁROZATOK 2014 fejezet TARTALOM oldal BEVEZETÉS 1. Általános kérdések 5 1.1. Az érdekegyeztetés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK

2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK 1 2011. november havi hírlevél REKORD HÍREK ELFOGADTÁK A SZAKKÉP- ZÉSI TÖRVÉNY TERVEZE- TÉT A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét - jelentette

Részletesebben

Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre

Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre Felhívás a II. Robotino Olimpia vetélkedőre A Festo és a Dunaújvárosi Főiskola II. Robotino Olimpia elnevezéssel vetélkedőt hirdet a magyarországi műszaki főiskolák és egyetemek számára. A verseny helyszíne:

Részletesebben

Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv nyilvános testületi ülésről Öttevény, 2008. május 8. J e g y z ő k ö n y v Öttevény Község Önkormányzat Képviselő - testülete 2-7/2008 J e g y z ő k ö n y v Készült: Öttevény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. május 8-án 17,00 órakor az öttevényi Polgármesteri

Részletesebben

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Ha nem vagy legalább 70 százalékos rokkant, nem kapsz járadékot

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- Ha nem vagy legalább 70 százalékos rokkant, nem kapsz járadékot MEOSZ OTTI SAJTÓFIGYELÉS A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról és a MEOSZ interaktív portálján a 108 egyesület által közölt információk tallózása A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

Részletesebben

Az Energetikai Informatika Szakosztály és el d-szervezeteinek története Villamos Automatizálási Bizottság

Az Energetikai Informatika Szakosztály és el d-szervezeteinek története Villamos Automatizálási Bizottság Az Energetikai Informatika Szakosztály és előd-szervezeteinek története (Kovács István, Dr. Kiss László, Szilágyi András, Dr. Nagy László írásai alapján szerkesztette Görgey Péter) Villamos Automatizálási

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.12.17. COM(2014) 740 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK a vasúti biztonságról szóló irányelv végrehajtása terén elért eredményekről szóló

Részletesebben

Lássuk az eredményeket! II.

Lássuk az eredményeket! II. fejlődő Lássuk az eredményeket! II. Tisztelt Budapestiek! Budapest nemcsak Európa egyik legszebb fővárosa, de mindannyiunk szeretett otthona is. Az elmúlt években mind a fővárosban, mind a kerületben azért

Részletesebben

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014.

ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. ÜZLETI ETIKAI DÍJ 2014. Pályázatot benyújtja: Printker Office Land Zrt. Pályázatot elkészítette: Dr. Varga Péter Dénes vezérigazgató A PRINTKER OFFICE LAND ZRT. PÁLYÁZATA A 2014. ÉVI ÜZLETI ETIKAI DÍJ

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: 932-7/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Képviselő-testületének 2011. március 15-én (Kedden) de: 10,00 órakor megtartott ünnepi üléséről. Az

Részletesebben

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570

Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola. 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola 9322 Rábatamási, Szent István u.42. OM : 030570 Összeállította: RÁTZ OTTÓ mesterpedagógus tanár,intézményvezető 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: nevelésről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Szám: 15/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. szeptember 30-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott Képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter

Részletesebben

Cafetéria - Magyarország 2014

Cafetéria - Magyarország 2014 1 / 22 2014.01.30. 11:30 Cafetéria - Magyarország 2014 Tisztelt Hölgyem, Uram! A vállalati juttatásokban bekövetkezett változások 2014-ben A vállalati juttatásokban bekövetkezett változások 2014-ben A

Részletesebben