A gerinc és betegségei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gerinc és betegségei"

Átírás

1 A gerinc és betegségei A civilizációs ártalmak, mint az ülő életmód, helytelen testtartás következtében a gerinc problémáinak száma folyamatosan növekszik. Emiatt háromféle ember van a világon: akinek már fájt a háta, akinek fáj és akinek fájni fog. A gerinc fiziológiás görbületei nem bírják ezt a statikus megterhelést. A gerinc apró elmozdulásai olyan elváltozásokat okoznak, amelyek miatt gyulladásos, kopásos folyamatok indulnak be. A gerinc melletti izomzat, azért, hogy védje a gerincet, megfeszül, ez a feszülés idővel görccsé, fájdalommá alakul. A gerincbetegség népbetegség, nemzetközi statisztikák szerint a népesség 90 %-a életében már legalább egyszer szenvedett nyak-, hát- vagy derékfájástól. Ez a magas arány talán magyarázható azzal, hogy a gerinc a négy lábon való járásra lett teremtve és a két lábon járó ember kezdetektől számolhat a gerincoszlop meghibásodásával. Mégis azt lehet mondani, hogy van lehetőség a gerincbántalmak megelőzésére. A prevenciót azonban nagyon fontos korán elkezdeni, nem csak akkor, amikor már jelentkeznek tünetek, vagy kóros elváltozások. Nagyon fontos fiatal korban időt fordítani a helyes testtartásra, fontos a megfelelő testtartás, ülés és járás közben is. Meg kell tanulni helyesen bánni a testünkkel, sporttal, tornával, egészséges mozgással őrizni a gerinc épségét, a csontok, ízületek rugalmasságát. A legtöbb gerincbetegség a helytelen életmód következménye, tehát túlzott fizikai terhelés, mozgásszegény életmód, elhízás és egészségtelen táplálkozás is kiválthatja, de örökölt kockázati tényezők is előfordulnak, és olykor még pszichikai okok is állhatnak a háttérben. Az életkor előrehaladtával a különféle, degeneratív, kopásos, csontritkulásos kórképek szinte senkit nem kímélnek, de intenzitásuk bizonyosan csökkenthető, ha az ember fiatalon időt szán saját magára, táplálkozására és a rendszeres testmozgásra. Sokan problémáikat egyszerűen gyógyszerekkel próbálják meg orvosolni. Fájdalomcsillapítókat, gyulladáscsökkentőket, izomlazítókat vesznek be, melyek hatásai csak

2 átmenetiek, a fájdalom okát nem szüntetik meg így, rövid időn belül várható, hogy a panasz visszatér. Az ágyéki porckorongra ható nyomás különböző testhelyzetekben és emeléskor: A gerinc anatómiája: A gerinc (spina) csigolyákból (vertebra) épül fel; 7 nyaki, 12 háti, 5 ágyéki csigolyából, továbbá a kereszt (sacrum)- és farokcsontból (coccygeum), amik további csigolyák összecsontosodott egységei. A gerinc a fejet és a felsőtestet köti össze alsó végtagjainkkal, miközben folyamatos terhelésnek van kitéve álló és ülő helyzetben is. Mindeközben támasztékot ad a mozgáshoz és a légzéshez is. A csigolyák csontos csatornát alkotva védelmet nyújtanak a bennük futó gerincvelőnek és idegképleteknek, illetve a csigolyákból összeálló idegcsatornák a kilépő ideggyököknek. A csigolyák többsége a hátsó két kisízületen és a porckorongokon keresztül kapcsolódik egymáshoz. A porckorong egy speciális anatómiai egység. A porckorong két nagyobb része a középső kocsonyás mag (nucleus pulposus) és az azt tokként körbevevő szálas, kötőszövetes gyűrű (anulus fibrosus). A csigolyák kapcsolódásának és így a teljes gerincoszlopnak stabilitását a szalagok és izmok biztosítják. A fontosabb szalagok (ligamentumok) közt a csigolyatesteket elölről és hátulról összekötő elülső és hátsó hosszanti szalag, a tövisnyúlványokat összekötő közti és felső szalagrendszer és az oldalsó szalagrendszer emelendő ki. Emellett a nyaki, háti és medenceövi régióban számos kiegészítő, stabilizáló szalagrendszer van.

3 A gerinc mozgásában résztvevő és a teljes gerincoszlop stabilitását biztosító izomcsoportok közül fontos megemlíteni a felületes és mély hátizomzatot, a tarkó és a mellkas izomrendszerét, a hasizmokat, a rekeszizmokat és a medence izmait. Ezen izomcsoportok összehangolt együttműködése segíti, hogy a gerincoszlopunk el tudja látni stabilizáló és mozgató funkcióját. A csigolyák vérellátását főként a fő ütőérből (aorta) és főágaiból leágazó szegmentális érhálózat biztosítja. Az emberré válás és a felegyenesedés során a gerincoszlopra nehezedő erő megsokszorozódott. Erre az erőhatásra a gerinc "S" alakú görbületet vett fel. A nyaki (cervicalis) és ágyéki (lumbális) szakaszon előreívelő (lordózis), a háti (torakális vagy dorzális) és kereszt-farokcsonti szakaszon hátraívelő (kifózis) gerincgörbületek alakultak ki. Jó tartásról akkor beszélünk, ha optimális a lordózis és a kifózis, ezenkívül a gerincoszlopnak a medencével alkotott dőlési szöge 60 fokos. Ez a tartás nemcsak esztétikailag, hanem statikailag is a legjobb. Derékfájás: A derékfájás az egyik leggyakoribb egészségügyi probléma. A fájdalom lehet állandóan fennálló vagy időszakos, 1-2 napos is. A fájdalom jellege lehet enyhe, tompa fájdalomtól az egészen erős, éles, szúró jellegű fájdalomig. A fájdalmat érezhetjük a derék közepén, a gerinc jobb vagy bal oldalán, ill. sugározhat fenékbe, alsó végtagba (comb, lábszár és a láb elülső és hátsó részébe), jelentkezhet zsibbadás, érzészavar, izomerő gyengeség a lábban. A panaszok legtöbbje egyszerű, gyakran otthon is elvégezhető gyakorlatokkal megszüntethető, sebészi

4 beavatkozás nagyon ritkán szükséges, viszont minden esetben szükséges szakértő véleményét kikérni. A derékfájás lehet: tompa fájdalom éles késszúrás jellegű szúró, hasító combba sugárzó háti mozgás beszűkülésével járó az egyenes állást megakadályozó Az egy-két naptól két hétig terjedő derékfájást akutnak, míg a három hónapnál régebb óta fennálló derékfájást krónikusnak tartjuk. Mindenképpen kivizsgálást igényel a következő esetekben: folyamatos, esetleg este, lefekvéskor fokozódó fájdalom mindkét lábba, főleg, ha térd alá sugárzó fájdalom alsóvégtagi mozgás-, érzészavar vizelési, székletürítési problémák erős hasi pulzáció, hirtelen kialakult hasi fájdalom, ismert ütőértágulat nem várt testsúlycsökkenés sérülést követően kialakult derékfájás

5 Nyakfájás: A nyakfájdalom jelentkezhet a nyak közepén, a gerinc két oldalán, kisugározhat a felső végtagokba, vállba, a lapockák közé és sok esetben a fej felé, ami sokszor egyszerre fejfájásérzést is okoz. A felső nyaki szakasz kopásos elváltozásai, ízületi gyulladásai okozhatnak fejfájást, szédülést, fülzúgást. Ha a két felső csigolya rossz helyzetben rögzül, akkor a nyúlványaikban futó artéria megtörik és kevesebb oxigént tud szállítani az agy felé, ezért alakulhat ki fejfájás. Nagyon gyakran a fej forgatás okoz fájdalmat (pl. parkolásnál), melynek jellege lehet éles, hasító a nyakban. Ezek a panaszok általában hirtelen keletkeznek (párna csere éjszakára, rossz helyzetben alvás, nyak megfázása). Sokan panaszkodnak fájdalomra, ha túl sokat néznek lefelé (pl. tanulók, titkárnők), mintha nehéznek éreznék a nyakukat. Az ülő életmód miatt kialakult helytelen testtartás nem kedvez a gerincnek. Helyes ülés kialakítása: Helyes a szék magassága, ha a talp alátámasztása mellett a térd és a csípő kb fokos szögben van. Az ülő felület akkora legyen, hogy a széken hátra csúszva ne vágja az ülés a térdhajlatot. A szék támlája támassza meg a lapocka alsó csücskét. Jó, ha a derék is megtámasztott. Aktív izommunkát biztosít ülés közben, ha a szék ülő felülete mobil, illetve instabil, például levegővel töltött párna. Fontos, hogy ülésnél az asztal is megfelelő magasságú legyen, azaz felhúzott váll és görbe hát nélkül az alkar kényelmesen legyen alátámasztva írás közben. A gyerekeknek olyan állítható gyerekszékeket ajánlanak a szakemberek, melyek a gyerek testmagasságához igazíthatók, így a növekedés minden fázisában biztosítja a helyes ülést. Teendők: Akik munkájuk miatt egész nap ülnek, legalább óránként álljanak fel és végezzenek néhány aktív gyakorlatot. Ez hosszú utazáskor is fontos (pl. repülőúton) a jó keringés érdekében (pl. trombózis ellen). Akinek gerincpanaszai vannak, annak még jobban oda kell figyelnie: óránként 5 percig az ágyéki gerinc körüli izomzatot összehúzva ajánlott járnia. A gyógytornászok azt tanácsolják, hogy ülés közben is végezzenek gyakorlatokat, akár

6 izommegfeszítést, akár nyújtózást. Munkából hazaérve pedig lehetőleg ne üljenek le, hanem feküdjenek a földre (kemény felületre) és polcolják fel Z alakban a lábukat, ugyanis ez tehermentesíti a gerincet, ez a legpihentetőbb testtartás. Irodai torna: Hátfájás: A háti gerincszakasz a nyak és deréktáji gerinc között helyezkedik el. Ezek a részek komplexen együtt mozognak, ezért gyakori, hogyha valakinek derék- és/vagy nyakfájdalma van, akkor a háti gerinc is érintett lehet a problémában. A háti gerinc és a hozzá tartozó bordák alkotják a csontos mellkast. Sok esetben ez a gerincszakasz merev, melynek következménye, hogy egy másik gerincszakasz (pl. derék) túlmozog annak érdekében, hogy a teljes mozgásterjedelmet teljesíteni tudjuk. Mind a derék-, hát-, nyakfájás kezelésénél nagyon fontos, hogy szakértők tanácsát kikérjük és az általuk javasolt gyakorlatokkal vagy gyógytornával próbáljuk meg kezelni a fájdalmat. Az izmok megerősítésével és a helyes testtartás kialakításával javíthatunk életminőségünkön és elkerülhetjük a gyógyszeres kezeléseket is. Gerincsérv, porckorongsérv: A csigolyák és a porckorong egészséges állapotban

7 A porckorong a csigolyák között található, külső rostos gyűrűből és belső kocsonyás anyagból áll. Életkorunk előrehaladtával a porckorong vizet veszít. Feladata az, hogy rugalmas összeköttetést biztosítson a csigolyák között, ezáltal biztosítva a gerinc hajlékonyságát. Porckorongsérvnek azt az állapotot nevezzük, amikor a rostos gyűrű elszakad, a puha kocsonyás anyag kitüremkedik, és leggyakrabban a kilépő ideggyököket tartalmazó csigolyacsatornában, vagy ritkábban középen a gerinccsatornában jelenik meg. Az első esetben egyoldali fájdalom, érzéskiesés jelentkezhet, a második esetben mindkét oldalra kisugárzó tünetek jöhetnek létre, sőt - ha ez a nyaki vagy háti szakaszon következik be - a gerincvelő is nyomás alá kerülhet. Ilyenkor az érintett szakasz alatti összes idegfunkció sérülhet. Kivizsgálás: ideggyógyászati vizsgálattal igazolható az adott gyök által ellátott területre kiterjedő érzészavar, a gyökhöz tartozó izmok gyengesége. A porckorongsérv gyógytornával és műtéttel kezelhető.

8 Gerincferdülés- Scoliosis: Gerincferdülésen a gerincoszlop kóros oldalirányú görbületét értjük. A gerincferdülést a csigolyák egymáson való elmozdulása okozza. Az oldalirányú görbület mellett a csigolyák torziója, azaz elfordulása is gyakori jelenség, ami miatt a háti szakaszon úgynevezett bordapúp, ágyéki szakaszon pedig ágyéki púp alakul ki. A gerincferdülés 85%-a idiopáthiás (ismeretlen eredetű), ezek legtöbbször műtéti beavatkozás nélkül kezelhetők és általában serdülő korban alakulnak ki. A másik 15%-ban a kiváltó okok lehetnek különféle születési rendellenességek, izomsorvadás vagy anyagcserezavarok. Az ismeretlen eredetű gerincferdüléseket két nagy csoportot lehet osztani: 1.) A funkcionális scoliosis általában éves lányoknál fordul elő. A csigolyák elfordulása általában nem következik be, így bordapúp sem alakul ki. A görbület akaratlagosan korrigálható, például fekvő helyzetben vagy előrehajláskor eltűnik. Az ilyen scoliosis nem alakul át strukturális scoliosissá, ellenben ha rögzül a görbület, súlyos panaszokhoz vezethet. 2.) A scoliosisok legnagyobb része (70-80%-a) strukturális scoliosis. Attól függően, hogy mikor alakul ki, három csoportot különböztetünk meg: infantilis: 3 éves kor alatt jelentkezik juvenilis: 3-10 éves kor között jelentkezik adolescent: 10 éves kortól a csontosodás befejezéséig

9 Bármely típusát nézzük a gerincferdülésnek, az mindegyikről elmondható, hogy minél korábban jelentkezik, annál nagyobb eltorzulást okozhat. A görbület elhelyezkedését tekintve a gerincoszlopon 5 különböző csoportot különböztetünk meg: 1.) primer jobbra konvex háti scoliosis: 6-12 éves kor között szokott megjelenni. A leggyakoribb és legrosszabb prognózisú scoliosis. Rendszerint 6 csigolyára terjed ki és hamar nagy görbületet okoz. 2.) jobbra konvex háti-ágyéki scoliosis: éves korban kezdődik. A háti és az ágyéki szakaszon 8-9 csigolyára terjed ki, legnagyobb domborulatot a háti csigolyánál okozza. 3.) jobbra konvex háti- balra convex ágyéki scoliosis: 12 éves kor környékén alakul ki. A 4. háti és a 4. ágyéki csigolya között elhelyezkedő görbület jobbra domború, az ágyéki szakaszon balra domború. Általában a két görbület szöge is megmeggyezik. 4.) primer balra vagy jobbra konvex lumbális scoliosis: 13 éves kor körül kezd el kialakulni. Általában 5-6 csigolyát érint, a 11. háti és a 3-4. ágyéki csigolya között. Nagy deformitást akkor sem okoz, ha fiatalabb korban jelentkezik. Ellenben ez a második leggyakoribb gerincferdülés típus. 5.) nyaki scoliosis: A nyaki gerinc mobilitása és miatt látható deformitást általában nem okoz. 1. típus 4. típus 2. típus 3. típus

10 A idiopátiás-strukturális scoliosis csak ritkán áll egy C-alakú görbületből. Gyakoribb a két ellenkező irányú S-alakú görbület. A főgörbületet alul és felül egy-egy ellenkező irányú ún. másodlagos görbület kompenzálja. A főgörbület kis ívű, éles hajlású, a deformitások a legkifejezettebbek, a másodlagos görbületek hosszabbak és laposabb ívűek. Az ismert eredetű gerincferdülés lehet: - veleszületett: a gerinc bármely szakaszán előfordulhat valamelyik csigolya veleszületett rendellenessége. - bénulás okozta scoliosis: az izomzat bénulás miatt az izomegyensúly megbomlik, az antagonista izmok zsugorodása a gerinc oldalirányú elcsavarodásához vezet. - Rachitis okozta scoliosis (Angol-kór, D-vitamin hiány): terhelés hatására a csigolyatestek deformálódnak. A csigolyák összenyomódnak és a törzs megrövidül. - statikus scoliosis: az alsó végtagok hossza különböző, így álló helyzetben az egyensúly fenntartása érdekében a rövidebb láb oldalán görbület alakul ki. - Izmok állapota scoliosisban: Minden scoliotikus eset egyedi. Mind a gerinc állapota mind a csontokon eredő és tapadó izmok tekintetében. Skoliosis esetén az izmok nem teljes hosszúságukban térnek el a normálistól, hanem elváltozásuk alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez, mégpedig csigolyáról-csigolyára, finoman rétegződve. A skoliosis esetén az izomállapot leírása azért nem egyszerű, mert hátizomzat másképp működik, mint a végtagok izmai. Az izmok egy része képes a munkavégzésre, a másik része nyugalomra kényszerül. Általában az a tapasztalat, hogy a mélyen fekvő izomzat gyöngébb az egészségesnél, de nem mindenkor felel meg az izom gyengesége az elváltozás fokának. Súlyos deformitásnál is találunk jó izomzatot és fordítva. A rossz szokások szerepet játszhatnak a deformitás kialakulásában, ill. rosszabbodásában. Pl. táskahordás félvállon, vagy egyik kézben, vagy egyik oldali csípőn, helytelen alváshelyzet, szemészeti elváltozások miatti ferde tartás, féloldalas hangszerhordás, vagy aszimmetrikus sport, mint a vívás. A skoliosis kialakulása és esetleges rosszabbodása szempontjából 3 életkornak van nagy jelentősége: o a felülés és felállás kora ½ éves kortól 1 éves korig, o a második fogzás idején 7 éves kor körül, o a pubertás kor. Gerincferdülés kezelésének lehetőségei: - Schroth terápia - Korzett (fűző) - Gyógytorna - Operáció

11 Kifózis: Az emberi gerincoszlop álló helyzetben a keresztcsontnál beboltosul, a háti szakaszon ezzel ellentétes irányú domborulat van. Ezt az egészséges homorulatot élettani lordózisnak, a domborulatot pedig kifózisnak nevezzük. Jó tartásról akkor beszélünk, ha optimális a lordózis és a kifózis, ezen kívül a gerincoszlopnak a medencével alkotott dőlési szöge 60 fokos. Ez a tartás nemcsak esztétikailag, hanem statikailag is a legjobb. Bizonyos esetekben a gerincoszlop deformitása nyíl irányban is eltérhet az élettani helyzettől. Ekkor beszélhetünk púposságról, azaz kifózisról. Lordózis: A gerinc legritkább deformitása az ágyéki görbület vagy lordózis. Abban az esetben, ha az ágyéki görbület meghalad egy bizonyos optimális értéket. Ekkor a medence túlzottan előredől, minek hatására a lágyrészek melyek a fokozott dőlést próbálják akadályozni túlterhelődnek, majd idővel kimerülnek és a nyomás a porcokra valamint a csontokra terhelődik rá közvetlenül.

12 1.Feladat: Otthon elvégezhető feladatok, amelyek segítenek megőrizni gerince egészségét: Keressen a lakásban egy olyan ágyat vagy ülőhelyet, amelynek megfelelő a magassága. Térdeljen úgy a padlóra az ágy elé, hogy combja függőlegesen álljon, térde és csípője legyen derékszögben behajlítva, felsőtestével, feküdjön az ágyra. Kezeit kulcsolja össze a tarkóján, és így először a jobb, majd a bal vállát emelje fel az ágyról, amelyen fekszik. Ismételje többször, kis pihenéssel, ügyeljen, nehogy túlterhelje izmait. 1-2 hetes gyakorlás után megpróbálkozhat egyszerre mindkét vállának felemelésével is. Nem az a fontos, hogy minél magasabbra emelje vállait, hanem az, hogy minél többször végezze a gyakorlatot, természetesen fokozatosan növelve az adagot. Elegendő, ha fejét és vállait épp csak elemeli az alaptól, ezzel az izmokat már kellően megfeszítette és edzésben tarthatja. 2.Feladat: Feküdjön hasra a padón, lazítsa el magát, fejét homlokán támassza meg, hasa alá tegyen kispárnát, hogy dereka egyenesen álljon, karjait nyújtsa előre, a feje mellé. Emelje fel nyújtva egyszerre a jobb karját és a bal lábát, tartsa meg rövid ideig ezt a helyzetet, majd engedje vissza, és lazítson. Figyeljen arra, hogy a gyakorlat közben nézzen a földre és emelés közben farizmait és hasizmait is feszítse meg. Ezután bal karját és jobb lábát emelje egyszerre, rövid ideig tartsa meg a magasban, majd ismét engedje le.

13 Ismételje addig ezt a gyakorlatot, amíg érzi, hogy karjai és lábai egyre nehezebbek. Tartson öt perc szünetet, majd ismételje meg az egészet előlről. Farizmait közben jól szorítsa össze. Ha rendszeresen gyakorol, egy idő után biztosan meg tudja majd csinálni ennek a gyakorlatnak a második fokozatát is. Miután a végtagokat váltakozva - bal láb, jobb kar, majd jobb láb, bal kar - megemelte, utána egyszerre mindkét karját emelje fel a talajról. Nagyon fontos, hogy vállával együtt karjait valóban felemelje a talajról és ezt ne erős homorítással helyettesítse, mert az akkor már nagyon megterhelő az ágyéki gerincnek. Farizmait közben jól szorítsa össze. Rövid ideig tartsa meg ezt a helyzetet, majd engedje vissza. Nem az emelés magassága számít, hanem a mozdulatok gyakorisága. Az izomzat szempontjából a legjobb hatást akkor éri el, ha a felemelés után rövid ideig megtartja a testhelyzetet, és lassan fekszik vissza. 3.Feladat: Álljon négykézlábra, alkarjával és lábujjaival támaszkodjon a padlón. Könyöke legyen a válla, térde pedig a csípője alatt. Ebben a helyzetben feszítse meg hasizmait és farizmait, helyezze át testsúlyát a lábujjaira úgy, hogy térdeit kissé felemelhesse a padlóról, tartsa meg ezt a helyzetet, közben lélegezzen egyenletesen, majd lazítson. 4.Feladat: Kulcsolja össze kezeit a feje mögött. Fejét nyomja hátra, kezeivel pedig tartson ellen a nyomásnak úgy, hogy feje végeredményben mozdulatlan maradjon. Tartsa fenn a feszítést 10 másodpercig, majd sóhajtson mélyet, és lazítson. Amikor kifújja a levegőt, kezeivel könnyedén, rugalmasan nyomja előre kissé a fejét. Ismételje meg néhányszor a gyakorlatot. Ezután tegye összekulcsolt kezeit a homlokára, fejét nyomja előre, kezeivel tartson ellen a nyomásnak, feje ezúttal se mozduljon. Tartsa fenn a nyomást 10 másodpercig. Majd sóhajtson mélyet, lazítsa el tarkóizmait. Amikor kifújja a levegőt, kezeivel lazán, ritmusosan nyomja hátra kissé a fejét.

14 Ismételje meg néhányszor a gyakorlatot. A gyakorlat harmadik részében tegye jobb kezét a jobb fülére, nyomja fejét a keze irányába, kezével tartson ellen, úgyhogy feje ezúttal is mozdulatlan maradjon. Tartsa fenn a nyomást 10 másodpercig, majd sóhajtson mélyet és lazítsa el a tarkó izmait. Irodalom Dr. Erbszt András, Gedő László: Gerinc fájdalom nélkül (Alexandra kiadó, 2013.) Chihiro Yokochi, Elke Lütjen-Drecoll, Johannes W. Rohen: Az ember anatómiája (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2009.) Stanley Hoppenfeld : A gerinc és a végtagok fizikális vizsgálata (Medicina Könyvkiadó Zrt., 2008.) Dr. Kovács Jolán-Bucsi Bernadett: Gerinctorna - Játékos, testtartást javító gyakorlatok - Csináld velem! (Magyar Egyetemi Kiadó, 2006.) Honlap címek: Összeállította: Kovács Gábor Szász Dóra

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN

EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN EGÉSZSÉGNAP A KRÚDYBAN Gerinctorna - Tartásjavító gyakorlatok A gerincoszlopon öt szakaszt különböztetünk meg. A nyaki gerincszakaszt hét nyakcsigolya, a háti gerincszakaszt tizenkét hátcsigolya, az ágyéki

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

A deréki gerincszakasz

A deréki gerincszakasz A deréki gerincszakasz Áttekintés A krónikus hátfájdalom gyakori tünet, különösen a gerinc deréki szakaszán (alsó hát). Feltételezhetően az emberek 75 %-ánál jelentkeznek a tünetek alkalmanként, vagy folyamatosan.

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése

A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A munkakörnyezet veszélyes környezetnek minősíthető, mivel a munkahelyeken olyan egészségkárosodások jöhetnek létre, amelyek másutt nem fordulnak elő.

Részletesebben

Gerinctorna gyakorlatok. Gyakorlat leírások. Arthuman Központ Tel:

Gerinctorna gyakorlatok. Gyakorlat leírások. Arthuman Központ Tel: Gerinctorna gyakorlatok Gyakorlat leírások Arthuman Központ Tel: +36 30 190 7315 Mi is ez az anyag? Az Arthuman Központ gyógytornászai leginkább egyéni gyógytorna foglalkozások keretében kezelik a mozgásszervi

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

Utánpótlás-nevelés: nevelés: az egészséges fejlesztés gyógytornász szakmai szempontjai Moldvay Ildikó Sportági jellemzők Mozgató szervrendszer Axiális aszimmetrikus terhelés Erőközpont: medence Medence

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

Megerősödhetnek, ill. csökkenhetnek az élettani görbületek, vagy a gerinc oldalirányban el is görbülhet.

Megerősödhetnek, ill. csökkenhetnek az élettani görbületek, vagy a gerinc oldalirányban el is görbülhet. 1. kép Egészséges gerinc Az emberi gerincnek csak nyílirányban vannak élettani görbületei, melyek az élet során változnak, végleges formájukat a növekedés befejezésekor nyerik el. A nyaki és az ágyéki

Részletesebben

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok

Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok Tartásjavító gyógytestnevelés gyakorlatok A gyakorlatokat a talajon egy tornamatracon végezzük! 1. Medence mobilizálás Kiinduló helyzet: Hanyatt fekvés, térdhajlítás, terpesz talptámasz. Tarkóra tartás.

Részletesebben

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS TARTALOM FELHASZNÁLÓI FIGYELMEZTETÉS ALKATRÉSZEK LISTÁJA FELÜLNÉZETI RAJZ SZERELÉSE ÚTMUTATÓ HASZNÁLAT ELÖTTI BEMELEGÍTÉS ÉS NYÚJTÁSI TIPPEK NEHÉZSÉG BEÁLLÍTÁSA TRÉNING

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) SL101 KAR ÉS MELLKAS ERŐSÍTŐ 1600x750x2050 19,1 (4,16 x 4,58 m) 155 440 700 Ft 559 689 Ft Mire jó? Felső végtagok,

Részletesebben

1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE

1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE ENERGIA MEDICINA GIMNASZTIKAI GYAKORLATOK Dr. Lángfy György www.medandlife.hu info@viofor.hu 1. KETYEGŐ ÓRA 2. MÉRLEG gyakorlat 3. GURULÓ MEDENCE KETYEGŐ ÓRA cél: - csípőízület ki- és be-forgatásának megőrzése

Részletesebben

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.

Mindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm. A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége

Részletesebben

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2390-06 Masszázs alapozás követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön azt a feladatot kapta a munkahelyén, hogy készítsen kiselőadást a sejtek működésének anatómiájáról - élettanáról! Előadása legyen szakmailag alátámasztva, de a hallgatók számára érthető!

Részletesebben

Fekvekezelés, négykezes kezelés

Fekvekezelés, négykezes kezelés Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Konzerváló Fogászati Klinika Fekvekezelés, négykezes kezelés Dr. Bonczföldi-Pozsgay Sarolta Hogyan képzeled el magad ~20-30 év fogorvosi munka után? Fogorvosi tevékenység

Részletesebben

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8

Tartalom. Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 Tartalom Figyelmeztetés 6 Ajánlás 7 Ismertető 8 I. ELŐSZÓ 1.1. Gyógytorna létjogosultsága 9 1.2. Gyógytorna kompromisszumokkal vagy zéró gyógytorna 10 1.3. Szakszerű gyógytorna a csípőprotézissel műtött

Részletesebben

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt:

Változások: A félelem, szorongás a terhesség alatt: Várandósok Várandósok Évekig azt tartották, hogy a terhes nőnek kilenc hónapot ágyban kell töltenie. Az orvosok attól féltek, hogy az aerobik, vagy a kocogás árthat a magzatnak, így még a legaktívabb sportolóknak

Részletesebben

Végtagfájdalom szindrómák

Végtagfájdalom szindrómák www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Végtagfájdalom szindrómák Verzió 2016 1. Bevezetés Számos gyermekkori betegség okozhat végtagfájdalmat. A végtagfájdalom szindróma" egy általános kifejezés

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Air Walker Rendelési kód: OFC-02 Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak is, hiszen javítja

Részletesebben

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon

MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon MŰTÉTI TÁJÉKOZTATÓ Ventrális (elülső) stabilizáció az ágyéki gerincszakaszon A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis) A MŰTÉT NEVE: VENTRÁLIS(ELÜLSŐ)

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502 EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési 7502 Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 381 000 Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Irodaergonómia. Az emberközpontú környezetért. Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék

Irodaergonómia. Az emberközpontú környezetért. Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék Irodaergonómia Az emberközpontú környezetért Urbánné Biró Brigitta BME Ergonómia és Pszichológia Tanszék Az irodaergonómia területei Mitől lesz hatékony és egészséges a munkahely? Megfelelő környezet Megfelelő

Részletesebben

Ortopédiai betegek rehabilitációja

Ortopédiai betegek rehabilitációja Ortopédiai betegek rehabilitációja Törpe növés Veleszületett végtag hiányok Hibás testtartás Végtag deformitások Arthrosisok Izomzat és kötőszövet veleszületett hibái Izombetegségek Csontok és izületek

Részletesebben

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2.

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. Bemelegítő gyakorlatok 1 HÁTONFEKVÉSBEN Híd Feküdj hanyatt, a lábadat húzd talpra, a lábfejed legyen majdnem pontosan a térd alatt. Nyomd le a sarkad, és emeld fel a feneked a talajról. Húzd be a hasad,

Részletesebben

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat

Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! A gátizomzat gatizomtorna_belivek_2c 17.1.2008 10:08 Page 1 17 Hüvelyszárazság? Beszélnünk kell errôl is! Hüvelyszárazság, égô érzés, feszülés, viszketés, fájdalmas, örömtelen aktus? Sokkal több nôt érint, mint gondolná!

Részletesebben

REUMATOLÓGIA BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Sokízületi gyulladás

REUMATOLÓGIA BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Sokízületi gyulladás REUMATOLÓGIA BETEGTÁJÉKOZTATÓ Reumatoid artitisz Sokízületi gyulladás Mi is az a reuma? A köznyelv a reuma kifejezésen lényegében a mozgásszervi megbetegedéseket érti. A reumatológiai vagy reumás kórképek

Részletesebben

TUDATOS ÜLÉS GERINCISKOLÁJA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

TUDATOS ÜLÉS GERINCISKOLÁJA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Pécsi Tudományegyetem EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI Kar Fizioterápiás- és Sporttudományi Intézet TUDATOS ÜLÉS GERINCISKOLÁJA ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK Az iskolai testnevelésben végzendő tartáskorrekciót kiegészítő gerinciskola

Részletesebben

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom!

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom! SMR henger protokoll Az SMR (Self Myofascial Release) elsősorban sportolók számára kifejlesztett rendszer, melynek lényege azizompólyákban kialakult feszültségek feloldása, felszabadítása. Ennek eléréséhez

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) 7502 LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 Ft 381 000 Ft Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

A kajakosokra jellemző sportág specifikus mozgás a sérülések szemszögéből

A kajakosokra jellemző sportág specifikus mozgás a sérülések szemszögéből A kajakosokra jellemző sportág specifikus mozgás a sérülések szemszögéből 1. rész A kajak egy csodálatos sportág, a világszínvonalú versenyeken való eredményes szerepléseinket megszámlálhatatlan remek,

Részletesebben

Gerinctorna gyakorlatok

Gerinctorna gyakorlatok Gerinctorna gyakorlatok Arthuman Központ www.arthuman.hu Tel: + 36 30 190 7315 Rendelői gyógytorna, McKenzie, Schroth, Terrier, Manuálterápiás kezelések, gyógymasszázs Gerinc betegségek kezelése (Porckorongsérv,

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

1.2. A mozgató szervrendszer

1.2. A mozgató szervrendszer 1.2. A mozgató szervrendszer Osváth P. (2010) Sportélettan, sportegészségtan, Budapest. (26-64. old.) Passzív mozgatórendszer: test csontjai, csontokat összekötő ízületek és ízületi szalagok. Aktív mozgatórendszer:

Részletesebben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben

Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Stresszkezelés a munkahelyen és a magánéletben Melyik okozhat stresszt? Bevezető A stressz olyan mint a borivás: kis mennyiségben jótékony hatása van, motivál és élénkebbé tesz. A túlzott és folyamatos

Részletesebben

Dynasit Dinamikus ülőpárnák

Dynasit Dinamikus ülőpárnák Dinamikus ülőpárnák 1. Üljünk egészségesen! Felejtse el a statikus, mozgás nélküli ülést, vigyen dinamikát az ülésbe! Ébressze fel izmait, mozogjon többet ülés közben! Évente átlagosan több, mint 3000

Részletesebben

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70.

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. IRODA MASSZÁZS VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. Irodai masszázs Az irodai masszázs a leghatékonyabb módja annak, hogy munkatársai mindig frissen, kipihenten dolgozzanak. A kezelést az Ön munkahelyén

Részletesebben

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája

Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Mozgásszervi betegségek, prevalenciájuk Magyarországon, a fizioterápia szerepe gyógyításukban Dr. Papp Miklós Kiss Alexandra 2013.

Részletesebben

ESETBEMUTATÁS. Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár

ESETBEMUTATÁS. Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár ESETBEMUTATÁS Csekné Zsuzsa, Guruló Műhely Kaposvár Az eset egy CP, központi idegrendszeri sérült nő kerekesszékének lábtartó kialakítását írja le, melyet a kaposvári Guruló Műhely szakemberei végeztek.

Részletesebben

BEVEZETÉS ÁLLÓ HELYZET

BEVEZETÉS ÁLLÓ HELYZET BEVEZETÉS 1 Az önedző "istennői" gimnasztikához Ugyanazon ízületnek számos mozgása van. Ha bármelyik mozgás során kattant egy ízület - pl. a csípőízületi gyakorlat során kattant a boka -, az az ízület

Részletesebben

http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna

http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna Gerinctorna A gerinctorna segíti a gerinc épségének fenntartását, tehát nemcsak a gerincbántalmak kezelésének, hanem azok megelőzésének fontos eszköze.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EDZŐPAD SPORTMANN LW-21

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EDZŐPAD SPORTMANN LW-21 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EDZŐPAD SPORTMANN LW-21 FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót. Őrizze meg az útmutatót a későbbi hivatkozások érdekében. A termék tulajdonságai eltérhetnek

Részletesebben

Műtét utáni gyakorlatok

Műtét utáni gyakorlatok Műtét utáni gyakorlatok 1. Korai, műtét utáni fekvőgyakorlatok Ezek a gyakorlatok igen fontosak a lábak keringési rendszerének beindítása és a vérrög kialakulásának elkerülése céljából. Emellett segíti

Részletesebben

A helyes testtartás kialakítása, prevenciós és korrekciós gyakorlatok a hátizomzat erősítésére, mobilizálására

A helyes testtartás kialakítása, prevenciós és korrekciós gyakorlatok a hátizomzat erősítésére, mobilizálására Mozgásfejlesztés és prevenció az óvodában A tartó- és mozgatórendszer elváltozásainak megelőzése és oldása A helyes testtartás kialakítása, prevenciós és korrekciós gyakorlatok a hátizomzat erősítésére,

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HU IN 10972 Koordinációs párna insportline Dome Plus TARTALOM BEVEZETŐ... 3 CSOMAG TARTALMA... 3 BIZTONSÁGI ÚTMUTATÓ... 3 ELSŐ HASZNÁLAT... 3 TÁROLÁS... 3 GYAKORLATOK... 4 GARANCIÁLIS

Részletesebben

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban A kiadvány az elnyert TÁMOP-6.1.2/A-09/1-2009-0047 Egészségmegőrzés a Dunanett Kft-nél pályázat részeként készült 2 A Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

48. Wéber Erika: O-láb, X-láb, Kardvádli

48. Wéber Erika: O-láb, X-láb, Kardvádli 48. Wéber Erika: O-láb, X-láb, Kardvádli Gyermekeknél már az óvodában, majd az iskola alsóbb évfolyamaiban meg kell kezdeni a láb elváltozásainak megelőzését. Ekkor zajlik le ugyanis a második alakváltozás

Részletesebben

A gyermekkori gerincdeformitások konzervatív kezelése

A gyermekkori gerincdeformitások konzervatív kezelése 1 A gyermekkori gerincdeformitások konzervatív kezelése Tájékoztató 1. kép Egészséges gerinc Az emberi gerincnek csak nyílirányban vannak élettani görbületei, melyek az élet során változnak, végleges fomájukat

Részletesebben

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő

A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése. Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csecsemő és kisgyermek mozgásfejlődése Budapest, 2008. november 8. Sümeginé Hamvas Enikő A csontos váz és a mozgatórendszer fejlődése Csontosodás, izomzat és ízületek - a csontos vázrendszer az embryonális

Részletesebben

A Marfan szindróma szövődményeként kialakuló gerincferdülés esetén, illetve annak megelőzése érdekében alkalmazható gerinctorna

A Marfan szindróma szövődményeként kialakuló gerincferdülés esetén, illetve annak megelőzése érdekében alkalmazható gerinctorna A Marfan szindróma szövődményeként kialakuló gerincferdülés esetén, illetve annak megelőzése érdekében alkalmazható gerinctorna Elsősorban a szülők figyelmébe Gyermekeink hirtelen nőnek, hossznövekedésüket

Részletesebben

Síelni balesetmentesen

Síelni balesetmentesen Síelni balesetmentesen téli üdülés és a gondtalan síelés alapja, akár alpesi síelésrõl, akár sífutásról, akár hódeszkázásról is van szó, a jól felépített edzésprogram. hideg közeledtével a téli sportok

Részletesebben

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok

STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok STEP UP BOARD Cikk szám: 1132 Használati utasítás és ajánlott gyakorlatok Minden amire szüksége lehet egy tökeletes edzéshez! Az Aerobic Step az egyetlen tréningeszköz, amire szüksége lehet. Ideális cardovaszkuláris

Részletesebben

Gyógytorna speciális módszerek Kálmán Anita. Zsigmondy Vilmos Harkány Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft.

Gyógytorna speciális módszerek Kálmán Anita. Zsigmondy Vilmos Harkány Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. Gyógytorna speciális módszerek Kálmán Anita Zsigmondy Vilmos Harkány Gyógyfürdőkórház Nonprofit Kft. A gyógytorna speciális módszerei A családorvosok elmondása szerint a betegeik mintegy 60%-a mozgásszervi

Részletesebben

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk.

A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. A DE KK Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályán és Terápiás Aferezis Részlegén évi közel 400 db plazmaferezis kezelést végzünk. Az eseteink túlnyomó részét neuro-, immunológiai eredetű kórképek adják.

Részletesebben

EDZŐPAD LW-20. FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót.

EDZŐPAD LW-20. FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót. EDZŐPAD LW-20 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FONTOS: Használat előtt, kérjük olvassa el figyelemmel jelen útmutatót. Örizze meg az útmutatót a késöbbi hivatkozások érdekében. A termék tulajdonságai eltérhetnek az

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

Kardiovaszkuláris tréning

Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning Kardiovaszkuláris tréning A kardiovaszkuláris tréning jelentése nem más, mint a szív érrendszer edzése, erősítése. Lényege: Olyan aerob (vagyis oxigén felhasználással járó) mozgást

Részletesebben

Az álló és az ülő testhelyzet speciális kérdései. Problémák álló testhelyzetben

Az álló és az ülő testhelyzet speciális kérdései. Problémák álló testhelyzetben Az álló és az ülő testhelyzet speciális kérdései Az álló testhelyzet Az ülő testhelyzet RSI-CTD A szem problémái a képernyős munkahelyeken Az ülő (számítógépes) munkahely javasolt (klasszikus) elrendezése

Részletesebben

HÁTSÉRÜLÉSEK. A kézi tehermozgatásból származó. csökkentésének lehetõségei MUNKABIZTONSÁG KATONÁKNAK 1

HÁTSÉRÜLÉSEK. A kézi tehermozgatásból származó. csökkentésének lehetõségei MUNKABIZTONSÁG KATONÁKNAK 1 MUNKABIZTONSÁG KATONÁKNAK 1 A kézi tehermozgatásból származó HÁTSÉRÜLÉSEK csökkentésének lehetõségei A Honvédelmi Minisztérium Munkabiztonsági és Építésügyi Hatósági Hivatal kiadványa Összeállította: Fodor

Részletesebben

Balance Mozgásterápiás Központ Sportinnovációs Központunkról: Fiatal agilis szervezet gyógytornászok, manuálterapeuták, sportorvosok, sebészek 5000 páciens: élsportolók, hobbisportolók, idősek, fiatalok

Részletesebben

Munkavédelmi oktatás

Munkavédelmi oktatás Munkavédelmi oktatás Dunaújvárosi Egyetem hallgatóinak oktatása 1 Munkavédelem szabályozása Munkavédelmi Törvény Végrehajtó rendeletek Munkabiztonsági Munkaegészségügyi Biztonsági Szabályzatok Munkáltató

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Kulcscsonttörés. A betegség leírása

Kulcscsonttörés. A betegség leírása Kulcscsonttörés A betegség leírása A kulcscsont a vállöv része, ez köti össze a kart a törzzsel. Alatta fontos erek és idegek futnak ezek mégis igen ritkán sérülnek, ha a kulcscsont eltörik. Általában

Részletesebben

IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep

IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep Egyensúlyjavító félgömb AIR STEP felfújható, kifejezetten nyújtó gyakorlatokra, egyensúly javításra, fitness ill. rehabilitációs gyakorlatok végzésére való.

Részletesebben

JÚLIUS. Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak

JÚLIUS. Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak WWW.MHE.HU 2010. JÚLIUS Hemofília Füzetek Nagy Andrea Gyógytorna hemofíliásoknak Tartalomjegyzék: A bevérzések mozgásszervi következményei... 3 A gyógytorna célja... 3 Térdízület gyakorlatai... 4 Bokaízület

Részletesebben

Rátgéber László, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány A modern kondicionális és koordinációs képzés

Rátgéber László, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány A modern kondicionális és koordinációs képzés Rátgéber László, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány A modern kondicionális és koordinációs képzés konferencia A Testnevelési Egyetem és a Magyar Olimpiai

Részletesebben

TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel: a Szerkesztõk

TISZTELT OLVASÓ! Üdvözlettel: a Szerkesztõk TISZTELT OLVASÓ! A Mozgással az Egészségért címû kiadványsorozat az ÖTM Sport Szakállamtitkárság támogatásával és a Magyar Gyógytornászok Társaságának közremûködésével jelent meg azzal a céllal, hogy bemutasson

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Gimnasztika I. tantárgyhoz (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC Sárospatak, 2014 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 Gimnasztika...

Részletesebben

AZ AKUT DERÉKFÁJÁS KEZELÉSE

AZ AKUT DERÉKFÁJÁS KEZELÉSE AZ AKUT DERÉKFÁJÁS KEZELÉSE Dr. BÁLINT GÉZA Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet 2019. április 11-12. Kétszer ad, aki gyorsan ad! Semmit sem ad, aki késlekedik! Várólista termeli a krónikus

Részletesebben

S SEK GYTORNA MÓDSZEREKKEL GYÓGYTORNA. Bély Zsófia gyógytornász

S SEK GYTORNA MÓDSZEREKKEL GYÓGYTORNA. Bély Zsófia gyógytornász LÁGYRÉSZ SÉRÜLÉSEK S SEK KEZELÉSE KÜLÖNBK NBÖZŐ GYÓGYTORNA GYTORNA MÓDSZEREKKEL Bély Zsófia gyógytornász Lágyrészek bőralatti kötőszövet inak ínhüvelyek íntapadások szalagok bursák tágabb értelemben ide

Részletesebben

III./2. fejezet: Gerincfejlődési rendellenességek

III./2. fejezet: Gerincfejlődési rendellenességek III./2. fejezet: Gerincfejlődési rendellenességek III./2.1. Spondylolysis, spondylolisthesis III./2.1.1 Definíció Spondylolysis a csigolyaív pars interarticularisanak megszakadása, mely lehet egy, vagy

Részletesebben

Kiadás: 1. Dátum: 2014.04.11. Oldal: 0 / 21

Kiadás: 1. Dátum: 2014.04.11. Oldal: 0 / 21 Dátum: 2014.04.11. Oldal: 0 / 21 GERINCKÍMÉLET Kedves Betegünk! Összeállítottunk Önnek egy tájékoztató füzetet arról, hogy hogyan kímélheti hatékonyan gerincét. Természetesen tanácsaink hasznára válnak

Részletesebben

MANUÁLTERÁPIA (MANUÁLIS MEDICINA) FEKETE SZABOLCS - 2016

MANUÁLTERÁPIA (MANUÁLIS MEDICINA) FEKETE SZABOLCS - 2016 MANUÁLTERÁPIA (MANUÁLIS MEDICINA) FEKETE SZABOLCS - 2016 MANUÁLTERÁPIA A manuális medicinát, különösen annak un. Manipulációs kezeléseit csakis e téren képzett orvos végezheti. Ugyanakkor a természetgyógyásznak

Részletesebben

Segédeszközök használata a gyakorlatban. Készítette: Szabó Tünde Dakos Zsófia

Segédeszközök használata a gyakorlatban. Készítette: Szabó Tünde Dakos Zsófia Segédeszközök használata a gyakorlatban Készítette: Szabó Tünde Dakos Zsófia 1 Járás gyógyászati segédeszközeinek meghatározása A járás gyógyászati segédeszközén értjük azon testhez nem hozzáerősített

Részletesebben

A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis)

A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis) A BETEGSÉG NEVE: A GERINCOSZLOP INSTABILITÁSA AZ ÁGYÉKI GERINCSZAKASZON (instabilitás, sztenózis) A MŰTÉT NEVE: VENTRÁLIS(ELÜLSŐ) STABILIZÁCIÓ AZ ÁGYÉKI GERINCEN (fúzió, rögzítés) KEDVES BETEGÜNK! A vizsgálatok

Részletesebben

i c k avagy az információtechnológia egészségre gyakorolt hatásai

i c k avagy az információtechnológia egészségre gyakorolt hatásai i i c k avagy az információtechnológia egészségre gyakorolt hatásai 2013. 10. 04. Dr. Zsolnai Gábor i i e de ráérnél 10 évvel később is, végtagmozgatás közben ihead Fejfájás a fej izmainak görcsös megfeszülése:

Részletesebben

üvegcsont betegség régen és ma

üvegcsont betegség régen és ma Osteogenesis imperfecta üvegcsont betegség régen és ma KOVÁCS ANDREA gyógytornász Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVII. Vándorgyűlése 2008 Budapest Magyarországon 2006

Részletesebben

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Védőnő Szakirány. Gerincvédelem középiskolás korban

Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Védőnő Szakirány. Gerincvédelem középiskolás korban Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Gondozás és Prevenció Alapszak Védőnő Szakirány Gerincvédelem középiskolás korban Konzulens: Breznai Annamária Benő Tünde Gyakorlati oktató 2014 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Csigolyatörések gyógytornája. Készítette: Tihanyi Renáta

Csigolyatörések gyógytornája. Készítette: Tihanyi Renáta Csigolyatörések gyógytornája Készítette: Tihanyi Renáta Traumás csigolyatörések A fizioterápiás kezelés függ: cervikális, thorakális, v. lumbalis szakasz érintett gerincvelő sérülésével,v. sérülése nélkül

Részletesebben

Használati útmutató. SM256 Szobakerékpár indoor cycling Scud Spin X

Használati útmutató. SM256 Szobakerékpár indoor cycling Scud Spin X Használati útmutató SM256 Szobakerékpár indoor cycling Scud Spin X 1 Biztonsági útmutató 1. Szerelje össze a terméket a kézikönyvben feltüntetett utasításoknak megfelelően. Használjon cnyeregkis eredeti

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

Komplex állóképesség javító program

Komplex állóképesség javító program Komplex állóképesség javító program Az állóképesség azt jelenti, hogy izmaink viszonylag hosszútávú, azonos terhelés hatására is megfelelő teljesítményre képesek anélkül, hogy elfáradnának. Ez a fejezet

Részletesebben

PAIN GONE Használati Utasítás

PAIN GONE Használati Utasítás PAIN GONE Használati Utasítás Nyílt sebre ne használja! Ha más személyt kezel, akkor kezelés közben ne érintse meg a kezelt személy testét. 1. Általános utasítás Hogyan használja a PAIN GONE-t Fogja kézbe

Részletesebben

Dr. habil. Czupy Imre

Dr. habil. Czupy Imre AZ ERDŐ- ÉS VADGAZDÁLKODÁSBAN ELŐFORDULÓ ERGONÓMIAI KOCKÁZATOK ÉS AZ ÁLTALUK OKOZOTT MOZGÁSSZERVI MEGBETEGEDÉSEK Dr. habil. Czupy Imre SOPRONI EGYETEM intézetigazgató egyetemi docens SZABADBAN VÉGZETT

Részletesebben

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember?

TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? TÉMAKÖR. Az ember a természet része TÉMA. A csontváz az emberi test támasza. Hogyan mozog az ember? CÉL. Tovább ismertetni a tanulókat az emberi test felépítésével, a csontvázzal, mint az emberi test támasza,

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál Lábmasszázs Lábmasszázs A lábmasszázs más néven reflexológia egy õsi gyógymód, ami azon az elven alapul, hogy a test összes szerve energiacsatornákon keresztül össze van kötve úgynevezett "kioldópontokkal",

Részletesebben

Derékfájás, isiász. Tanácsok fiataloknak és idősebbeknek SPRINGMED KIADÓ

Derékfájás, isiász. Tanácsok fiataloknak és idősebbeknek SPRINGMED KIADÓ Derékfájás, isiász Tanácsok fiataloknak és idősebbeknek SPRINGMED KIADÓ Bevezetés: Nincs olyan ember, aki életében legalább egyszer ne élné meg a derékfájás gyötrelmeit minden pillanatban a népesség 4-5%-a

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Dohányzás: a halálos szenvedély A dohányzás szervkárosító hatásai Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

Dinamikus Neuromuszkuláris Stabilizáció a Kolář-módszer

Dinamikus Neuromuszkuláris Stabilizáció a Kolář-módszer www.rehabps.com Dinamikus Neuromuszkuláris Stabilizáció a Kolář-módszer Mi is az adinamikus Neuromuszkuláris Stabilizáció? egydülálló diagnosztikai és terápiás módszer a mozgásrendszerünk neurofiziológiai

Részletesebben

Egyszerre soha ne használja a terméket 10 percnél tovább

Egyszerre soha ne használja a terméket 10 percnél tovább 2778 3 az 1-ben Vibráló-Masszázs gép FIGYELEM: Mielőtt a terméket használatba venné olvasssa el figyelmesen a használati utasítást. Ez a termék csak otthoni használatra alkalmas. BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK:

Részletesebben

Felelősen, eredményesen, biztonságosan. A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai

Felelősen, eredményesen, biztonságosan. A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A raktározási munkák és a kézi anyagmozgatás egészségügyi kockázatai A Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Részletesebben