KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
|
|
- Brigitta Gál
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA EGYSÉGES SZERKEZETBEN VÁLTOZTATÁSOK JEGYZÉKE 1. sz. melléklet 8. OLDAL: A folyamat részeként Kisvárda város vonatkozásában is elkészülnek a fenti dokumentumok. A stratégiai tervezés tétje jelentős: egyrészt a most kijelölendő irányok (milyen városban szeretnénk élni) hosszú távra meghatározzák a település fejlődését, jövőjét; másrészt jelentős mértékben függ a tervezés sikerétől, hogy a as EUs tervezési időszakban rendelkezésre álló forrásokból milyen mértékben tud részesülni a város, illetve azokat mely területeken és mennyire hatékonyan tudja felhasználni. Új szöveg: Kisvárda Város Önkormányzata V.11én hozott döntést a 2015ben elfogadott ITS módosításáról. A módosítás célja a városi akcióterületek elhelyezkedésének, határainak megváltoztatása, valamint a zöld város funkció megerősítése volt. Jelen dokumentum így egységes szerkezetben tartalmazza az átvezetni kívánt módosításokat. 21. OLDAL: 3. sz. átnézeti térkép törlése 3. sz. térkép új városrészi határvonalakkal és igényes szerkesztéssel
2 22. oldal: 2. sz. táblázat: Kisvárda Városrészeinek lehatárolás c. táblázatból a következő sorok tartalma: Városközpont, Nyugati Kertvárosi rész, Kiemelt Szolgáltatói városrész 2. sz. táblázat: Kisvárda Városrészeinek lehatárolás c. táblázat módosítása az alábbi sorokban: Városközpont, Nyugati Kertvárosi rész, Kiemelt Szolgáltatói városrész Városrész Lehatárolás Városrész Lehatárolás Városközpont Ostrom utca, Arany János utca, Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca, Széchenyi István utca, Liptai Béla utca, Vasúti pályatest, Gyár utca, Aradi Vértanúk tere, Rákóczi Ferenc utca (Szent György térig): külső oldal, Szent László utca: külső oldal, Várday István utca: külső oldal, Váralja utca. Városközpont Vár utca, Kereszt út, Váralja u., Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca, Széchenyi István utca, Liptai Béla utca, Vasúti pályatest, Gyár utca, Aradi Vértanúk tere, Várday István u., Kölcsey u., Víz utca, Labanc utca, Várday utca, Várdaiköz. Nyugati Kertvárosi rész Városmajor utca, Krucsay Márton utca, Várday István utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Labanc utca, Kodály Zoltán utca, Kölcsey utca, Várday István utca, Vörösmarty tér, Dózsa György utca, Attila utca, Diófás utca, Darusziget utca, Móricz Zsigmond utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Móser Ernő utca, Bolgár utca, Szív utca, Török utca, Kákastó utca, Rétalja utca Nyugati Kertvárosi rész Városmajor utca, Krucsay Márton utca, Várday István utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Labanc utca, Víz utca, Virágh Ferenc, Dózsa György utca, Attila utca, Diófás utca, Darusziget utca, Móricz Zsigmond utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Móser Ernő utca, Bolgár utca, Szív utca, Török utca, Kákastó utca, Rétalja utca Északi Kertvárosi rész Mátyás király utca, Nagyboldogasszony utca, Mária utca, Liliom utca, Ady Endre utca, Sorompó utca, Vasúti pályatest, Liptay Béla utca, Széchenyi István utca, Petőfi Sándor utca, Kossuth Lajos utca, Kereszt utca. Kiemelt Szolgáltatói városrész Városmajor utca, Kereszt utca, Váralja utca, Ostrom utca, Krucsay Márton utca Keleti városrész Halasy Gyula utca, Litki út, Jéki út, Tulipán utca, Papi út, Váry Emil utca, Pacsirta utca, Kinizsi Pál utca, Gagarin utca, Szüret utca, Nagymező utca, Wesselényi utca, Vasúti pályatest. Déli Ipari Szolgáltatói Városrész Aradi Vértanúk tere, Gyár utca, Vasúti pályatest, Szüret utca, Vásártér utca, Ipari út, Attila utca Északi Kertvárosi rész Kiemelt városrész Keleti városrész Szolgáltatói Déli Ipari Szolgáltatói Városrész Mátyás király utca, Nagyboldogasszony utca, Mária utca, Liliom utca, Ady Endre utca, Sorompó utca, Vasúti pályatest, Liptay Béla utca, Széchenyi István utca, Petőfi Sándor utca, Kossuth Lajos utca, Kereszt utca. Városmajor utca, Kereszt utca, Vár utca, Krucsay Márton utca Halasy Gyula utca, Litki út, Jéki út, Tulipán utca, Papi út, Váry Emil utca, Pacsirta utca, Kinizsi Pál utca, Gagarin utca, Szüret utca, Nagymező utca, Wesselényi utca, Vasúti pályatest. Aradi Vértanúk tere, Gyár utca, Vasúti pályatest, Szüret utca, Vásártér utca, Ipari út, Attila utca 22. oldal: A városrészek részletes statisztikai elemzését a megalapozó tanulmány fejezete mutatja be.
3 nincs 22. oldal: 1. ábra: A városrészek statisztikai adatai, 2011 régi határok szerinti statisztikai adatok (érintett 3 db. városrész) 2. ábra: A városrészek statisztikai adatai, 2011 új határok szerinti statisztikai adatok (érintett 3 db. városrész) 22. oldal: 1.ábra: Városrészek statisztikai adatai (régi KSH adatok) 1.ábra: Városrészek statisztikai adatai (új KSH adatok) 23. oldal: 3. ábra: Kisvárda város városrészeinek mutatói (régi KSH adatok) 2. ábra: Kisvárda város városrészeinek mutatói (régi KSH adatok)
4 23. oldal: Az ábrán jól látható a végzettségfoglalkoztatottsági mutatókat vizsgálva, hogy a legfeljebb általános iskolai végzettségűeket nézve a legjobb a helyzet a Kiemelt Szolgáltatói Városrészben, legrosszabb az Északi városrészben van. A foglalkoztatottak arányát vizsgálva a külterület kivételével az értékek 5259% között mozognak. A gazdaságilag nem aktív népesség aránya 5056% között mozog, a külterület ugrik ki az értékek közül. A munkanélküliségi adatokat vizsgálva az Északi kertváros értéke magas, a legkedvezőbb helyzetben a Déli Ipari Szolgáltatói városrészben élők vannak. Az adatokat összességében vizsgálva jól látható továbbra is a külterület kivételével hogy a városrészek között vannak különbségek, de nem szignifikánsak, nem mutatnak nagy szórást. Az ábrán jól látható a végzettségfoglalkoztatottsági mutatókat vizsgálva, hogy a legfeljebb általános iskolai végzettségűeket nézve a legjobb a helyzet a Kiemelt Szolgáltatói Városrészben, legrosszabb az Északi városrészben van. A foglalkoztatottak arányát vizsgálva a külterület kivételével az értékek 5256% között mozognak. A rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkező népesség aránya 3943% között mozog. A munkanélküliségi adatokat vizsgálva az Északi kertváros értéke magas, a legkedvezőbb helyzetben a Nyugati Kertváros városrészben élők vannak. Az adatokat összességében vizsgálva jól látható továbbra is a külterület kivételével hogy a városrészek között vannak különbségek, de nem szignifikánsak, nem mutatnak nagy szórást oldal: A Városközpont adja a lakónépesség 37%át; a második legnépesebb pedig a nyugati kertváros. A legkisebb lakosságszámmal pedig a Kiemelt Szolgáltatói városrész bír. A Városközpont adja a lakónépesség közel 38%át; a második legnépesebb pedig a nyugati kertváros. A legkisebb lakosságszámmal pedig a Kiemelt Szolgáltatói városrész bír. A Nyugati kertváros a nevéből eredeztethető funkciójától csak elszórtan tér el, nagyrészt kertvárosi jellegű lakóingatlanok épültek a területen. Ez alól a Városmajor utca északi része és a városközponthoz közel álló Várday István utca jelent kivételt. Ezen övezetekben, több helyütt közigazgatási, oktatási és kereskedelmi/gazdasági funkció is helyet kap. A Nyugati kertváros a nevéből eredeztethető funkciójától csak elszórtan tér el, nagyrészt kertvárosi jellegű lakóingatlanok épültek a területen. Ez alól a Városmajor utca északi része jelent kivételt. Ezen övezetekben, több helyütt közigazgatási, oktatási és kereskedelmi/gazdasági funkció is helyet kap. 28. oldal:
5 fejezet: Kiterjedő zöldfelületek : A város központi területein rekreációs céllal megújuló zöldfelületek és vegyes használatú területek jönnek létre. 35. oldal: Felsorolás: V1: A Városközpont zöldfunkciók erősítése központi jellegű funkcióinak erősítése és vonzerejének növelése és a 36. oldal: V1.10: Közösségi zöldfelületek és vegyes (gyalogos, kerékpáros) forgalmú övezetek kialakítása 39. oldal: 4. ábra: Kisvárda városfejlesztési célrendszere ig V1: A Városközpont központi jellegű funkcióinak erősítése és vonzerejének növelése és a zöldfunkciók erősítése 41. oldal: 3.1. fejezet Akcióterületek kijelölése, a kijelölés és lehatárolás indoklása Mindezek felülvizsgálatra kerültek 2016ban, így összesen három városrész/akcióterület határai kerültek módosításra:
6 Városközponti akcióterület Nyugati kertvárosi akcióterület Kiemelt szolgáltatói akcióterület 43. oldal: 1. térkép: Akcióterületi lehatárolás a város egészére 2. térkép: Akcióterületi lehatárolás a város egészére 44. oldal: Városközponti akcióterület: A városközponti akcióterületet az alábbi utcák által határolt területen terül el: Ostrom utca, Arany János utca, Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca, Széchenyi István utca, Liptai Béla utca, Vasúti pályatest, Gyár utca, Aradi Vértanúk tere, Rákóczi Ferenc utca (Szent György térig): külső oldal, Szent László utca: külső oldal, Várday István utca: külső oldal, Váralja utca. Városközponti akcióterület: Ostrom utca, Arany János utca, Kossuth Lajos utca, Petőfi Sándor utca, Széchenyi István utca, Liptai Béla utca, Vasúti pályatest, Gyár utca, Aradi Vértanúk tere, Rákóczi Ferenc utca (Szent György térig): külső oldal, Szent László utca: külső oldal, Várday István utca: külső oldal, Váralja utca. Nyugati kertvárosi akcióterület: Városmajor utca, Krucsay Márton utca, Várday István utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Labanc utca, Kodály Zoltán utca, Kölcsey utca, Várday István utca, Vörösmarty tér, Dózsa György utca, Attila utca, Diófás utca, Darusziget utca, Móricz Zsigmond utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Móser Ernő utca, Bolgár utca, Szív utca, Török utca, Kákastó utca, Rétalja utca. Nyugati kertvárosi akcióterület: Városmajor utca, Krucsay Márton utca, Várday István utca, Bajcsy Zsilinszky utca, Labanc utca, Víz utca, Virágh Ferenc, Dózsa György utca, Attila utca, Diófás utca, Darusziget utca, Móricz
7 Zsigmond utca, Csokonai Vitéz Mihály utca, Móser Ernő utca, Bolgár utca, Szív utca, Török utca, Kákastó utca, Rétalja utca Kiemelt szolgáltatói akcióterület: Városmajor utca, Kereszt utca, Váralja utca, Ostrom utca, Krucsay Márton utca. Kiemelt szolgáltatói akcióterület: Városmajor utca, Kereszt utca, Vár utca, Krucsay Márton utca 46.oldal: 5. térkép: Város Központi akcióterület (régi határokkal) 5. térkép: Város Központi akcióterület (új határokkal) 46. oldal: zöld város funkciókkal rendelkező, rekreációs övezeteket tartalmaz 49. oldal:
8 6. térkép: Nyugati kertvárosi akcióterület (régi határok) 6. térkép: Nyugati kertvárosi akcióterület (új határok) 50. oldal: 7. térkép: Északi kertvárosi akcióterület (régi IVS ábra javítása) 7. térkép: Északi kertvárosi akcióterület (új szerkesztésű, igényes ábra) 51. oldal: 8. térkép: Kiemelt szolgáltatói akcióterület (régi határok) 8. térkép: Kiemelt szolgáltatói akcióterület (új határok)
9 52. oldal: 9. térkép: Keleti kertvárosi akcióterület (régi IVS ábra javítása) 9. térkép: Keleti kertvárosi akcióterület (új szerkesztésű, igényes ábra)
10 53. oldal: 10. térkép: Déli ipari szolgáltató akcióterület (régi IVS ábra javítása) 10. térkép: Déli ipari szolgáltató akcióterület (új szerkesztésű, igényes ábra)
11 59. oldal: (3.4. fejezet) 6 táblázat, utolsó sor, utolsó oszlop új szöveg: zöld város kialakítása) 61. oldal: (3.5.2 fejezet) 7 táblázat, utolsó (új sor) beszúrása: Zöld Város Kialakítása, oldal: 9. táblázat, utolsó (új sor) beszúrása: Zöld Város Kialakítása / / TOP 2.1 Zöld város kialakítása 104. oldal: 22. táblázat (Városközpont) új sor beszúrása: V1.10: Közösségi zöldfelületek és vegyes (gyalogos, kerékpáros) forgalmú övezetek kialakítása V1.10: Közösségi zöldfelületek és vegyes (gyalogos, kerékpáros) forgalmú övezetek kialakítása oldal:
12 23. sz. táblázat AT projektjei között felsorolásra került a Zöld város kialakítása. Mind az oszlopok, mind a sorok száma ezáltal 11 dbbal nőtt, és a beavatkozások összefüggéseit bemutató ábra emiatt újraszámítást igényelt. 136.oldal: 28. táblázat: Akcióterületi fejlesztések output indikátorai (új sor beszúrása) Zöld Város kialakítása felújított és újonnan kialakított zöldfelületek m2 Önkormányzat Projekt záráskor 142. oldal: 29. táblázat: Az ITS keretében tervezett fejlesztések output indikátorai ( old) AT projekt Zöld város kialakítása Felújított újonnan kialakított zöldfelületek mérete és m2 Önkormányzat Projekt záráskor
KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. (XI.30.) önkormányzati rendelete. a háziorvosi körzetek meghatározásáról
KISVÁRDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 26/2011. (XI.30.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Kisvárda Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Alkotmány 44/A. (2)
Utak, járdák, kerékpárutak építése Gárdony város területén 2006-2010. között Az utak megnevezése után a teljes bekerülési költség, zárójelben az esetleges pályázati forrás vagy a lakossági hozzájárulás
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai
A kötelező felvételt biztosító általános iskolák körzethatárai Balatonfüred Város Önkormányzata Tervezet a települési önkormányzat 2015. évi novemberi vélemény-nyilvánításához Járás/Tankerület székhelye:
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás
10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az
ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI
ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti 3. Arany János utca 4.
TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS)
TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) 2016. JANUÁR 31. TISZALÖK VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Tiszalök Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NYÍRLUGOS VÁROS 2016. JANUÁR
MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NYÍRLUGOS VÁROS 2016. JANUÁR 1 MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT NYÍRLUGOS VÁROS Készült Nyírlugos Város Önkormányzata megbízásából Készítette MEGAKOM Tanácsadó Iroda 2016. JANUÁR Adatgyűjtés lezárva:
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen
Pápa város integrált településfejlesztési stratégiája
Pápa város integrált településfejlesztési stratégiája 2016 március Készült: Pápa Város Önkormányzata megbízásából a KDOP-6.2.1/K-13-2014-0002 sz. projekt keretében 2015-ben készült és 2015 októberében
V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT
V. 2007-20013 SORÁN FEJLESZTENI KÍVÁNT AKCIÓTERÜLETEK KIJELÖLÉSE 280 I.1 Kaposvár stratégiai céljai és az érintett városrészek viszonya Városrész stratégai fejlesztési céljai A) Fenntartható emberi léptékű
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3.
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI Város címere STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 HAJDÚBÖSZÖRMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015. május
Püspökladány Város. Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY
Püspökladány Város Akcióterületi Terve (ATT) PÜSPÖKLADÁNY 2013 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság igazolása...
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FİÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.
SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS FİÉPÍTÉSZE 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. szám: 7399-8 /2008. Javaslat a településrendezési terv és a Salgótarján Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatának megállapításáról
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013.(XII.02.)
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2010. JANUÁR MEGAKOM Stratégiai Tanácsadó Iroda, 2010. - 1 - BAKTALÓRÁNTHÁZA VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (Az adatgyűjtés lezárva:
ELŐTERJESZTÉS. Tisztelt Képviselő-testület!
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A 12 tonna megengedett
Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012.(IV.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012.(IV.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Földeák község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló
ÚFFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 22/2012. (IX. 26.) Önkormányzati rendelete. a magánszemélyek kommunális adójáról és az építményadóról
ÚFFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2012. (IX. 26.) Önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról és az építményadóról Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
SZENTES VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Egyeztetési változat. Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002
SZENTES VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Egyeztetési változat Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 SZENTES VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA II. KÖTET: STRATÉGIA
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL H A T Á R O Z A T
MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL Szám: 955-3/2014 Tárgy: 2014. évi Busójárás ideiglenes forgalomkorlátozása H A T Á R O Z A T A Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14. (1) bekezdése,
Függelék. Mórahalom Város Önkormányzata. Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010.
Függelék Mórahalom Város Önkormányzata Integrált Városfejlesztési Stratégia (IVS) 2010. Szociális városrehabilitációs akcióterület Az Integrált Városfejlesztési Stratégia akcióterületeket kijelölı fejezetével
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 33/2013. (I. 30.) számú. h a t á r o z a t a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata
19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.
ITS Konzorcium. Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA
Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/13/K-2014-0002 JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM JÁSZAPÁTI VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016. (III. 4.) önkormányzati r e n d e l e t e A TELEPÜLÉSI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁSRÓL ÉS ANNAK KÖTELEZŐ IGÉNYBEVÉTELÉRŐL Komló Város Önkormányzat
I. Előkészületi munkálatok miatti forgalmi intézkedések
I. Előkészületi munkálatok miatti forgalmi intézkedések Az Olof Palme sétány a futás lebonyolításához szükséges előkészítő munkálatok miatt október 6-án (szombat) 17.00 órától október 7-én (vasárnap) 18.00
Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november
Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve 2009. november 1 Tartalom 1. A fejlesztés integrált városfejlesztési stratégiához való illeszkedése...3 2. A településfejlesztési akcióterület kijelölése, jogosultság
BÉKÉS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002
BÉKÉS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 BÉKÉS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium megbízásából
ELŐTERJESZTÉS. Püspökladány Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának elfogadásáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Gorzsás Anita ELŐTERJESZTÉS Püspökladány Város Integrált Településfejlesztési Stratégiájának elfogadásáról Püspökladány
Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata
Teljes Akcióterületi Terv készült Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata megbízásából a Budapesti integrált városfejlesztési program Budapesti kerületi központok fejlesztése (kódszám: KMOP-5.2.2/B-2008-0016)
KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 KISVÁRDA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium megbízásából
Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő házi gyermekorvosi körzetek leírását a rendelet 2. számú melléklete képezi.
Pécel Város Önkormányzat 5/2004. (III. 10) számú rendelete A Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő háziorvosi ek meghatározásáról (egységes szerkezetben) Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete
KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002
KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: DAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 KISKUNMAJSA VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015. május Készült: Belügyminisztérium
4233 Balkány, József Attila utca 9001.szvá HU S SLP Kisüzleti KIF
Fogyasztási hely címe POD azonosító Profil Fogy. hely azonosító Bekötés szám Gyáriszám Árszabás Mértékadó éves fogyasztás (kwh) 4233 Balkány, József Attila utca 9001.szvá HU000130-11-S00000000000000040364
Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye
13000/2977/3/2014.ált. 2014. április hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye Április 1.(kedd) 09.00-13.00 M0 jobb pályatest
DOMBÓVÁR. 1. vonal: MÁV pu. Kórház Gorkij u. IX. u. sarok. Menetidő Km MEGÁLLÓHELYEK - 0,0 indul: MÁV pu. 2. 0,9 Fatelítő 4
. vonal: MÁV pu. Gorkij u. IX. u. sarok MÁV pu.ról H : z :0 H :0 H :00 H : H : 0, Fatelítő, Fő utca sarok,, Gorkij u., Gorkij u. III. u. sarok 0, Udvari V. u.., Gorkij u. IV. sarok, Gorkij u. V. u. sarok,
Hajdúhadház Város Önkormányzata
Hajdúhadház Város Önkormányzata 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Nyergesújfalu. Belterületi utjainak forgalomtechnikai felülvizsgálata. 2009. Nyergesújfalu
Belterületi utjainak forgalomtechnikai felülvizsgálata. 2009. 1 Műszaki leírás a önkormányzati úthálózatának forgalomtechnikai felülvizsgálatához I. Bevezető: A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I.
Törtel Község Önkormányzatának. 6./2012.(IV.27.) rendelete
Törtel Község Jegyzője 2747 Törtel, Szent István tér 1. Tel: 53/576-010 Fax: 53/576-019 E-mail: jegyzo@tortel.hu Törtel Község Önkormányzatának 6./2012.(IV.27.) rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Közlekedés. 3.1. Közúti hálózati kapcsolatok
Közlekedés A település közlekedési javaslatainak ismertetése, hálózatok, csomópontok, keresztmetszetek, a magasabb rendű szakági úthálózati elemek integrálása, területbiztosítás 3.1. Közúti hálózati kapcsolatok
Kisújszállás Város közvilágításának korszerűsítése
Kisújszállás Város közvilágításának korszerűsítése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben
Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TERVEZET
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA (ITS) TERVEZET 2015. DECEMBER ÚJFEHÉRTÓ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Újfehértó Város Önkormányzatának megbízásából
Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Budapest Hegyvidék, 2013. március
Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. (. ) önkormányzati rendelete helyi (kerületi) jelentőségű építészeti értékek védetté nyilvánításáról A Budapest XII. kerület
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére
Határozati javaslat: egyszerű többség Rendeletmódosítás: minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az egészségügyi
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2002. (VII. 01.) önkormányzati r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/00. (VII. 0.) önkormányzati r e n d e l e t e A TELEPÜLÉSI SZILÁRD HULLADÉK KEZELÉSÉVEL (gyűjtésével, elszállításával és ártalommentes elhelyezésével)
BUDAPEST XIII. KERÜLET INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BUDAPEST XIII. KERÜLET INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA III. MONITORING ÉS FELÜLVIZSGÁLAT (Tervezet) Készítette: Városkutatás Kft. Ekés András Horváth Vera Petrovácz Rózsa Rita Sipos Zsófia Somogyi
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. szeptember 10-én tartandó ülésére.
Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. szeptember 10-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Általános Művelődési Központ Alapító okiratának módosítása. Tisztelt
az önkormányzati tulajdonú közutak forgalmi rendjének szabályozásáról ( módosítással egységes szerkezetben)
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 23/2010. (XII.01.), 28/2012.(IX.12.), 8/2015.(IV.08.) és a 13/2015. (V.27.) önkormányzati rendelettel módosított 14/2006.(V.26.) számú önkormányzati
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről (Egységes szerkezetben a 4/2009. (III. 26.) és a 15/2009. (IX. 17.) Önkormányzati rendeletekkel.)
Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014 (IX.22) önkormányzati rendelete. A telekadóról
Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014 (IX.22) önkormányzati rendelete A telekadóról Tiszasziget Község Önkormányzati Képviselő - Testülete a helyi adókról szóló többször módosított
ű Ö ű ű Ú Ú ű
ű Ö ű ű Ú Ú ű Á Á Ö Ö Ö Ö Ö Ö Á Ö Á Á Á Ú Á Á Á Á Ö ű ű Á ű ű ű Ö Ö Á Á Á Á Á ű Ú Ö ű Ú Ú ű Ú Á Á ű ű ű ű ű ű Á ű ű Á Á Ő Á Á Á Á Á Á Ö Á ű ű Ö Ö ű Ú Ö Ú ű Ú ű ű ű ű ű Ö Á Ú ű Á Ö Á Ú Á Á Á Á Á Á Ö Ö Á
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Városüzemeltetési Szerződés II. sz. Fejezet 1. Melléklet
Városüzemeltetési Szerződés II. sz. Fejezet 1. Melléklet A 2.1. közterületek tisztán-tartása során elvégzendő feladatok és díjtételei A kézi úttisztítás feladat-meghatározása A köztisztasági feladatok
3. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT
3. KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI JAVASLAT Ostffyasszonyfa Vas megye északkeleti részén fekszik. A térségben található városokhoz Sárvár, Celldömölk viszonylag közel helyezkedik el. Főútvonal a község közigazgatási
TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
STRATÉGIA 1 TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 STRATÉGIA 2 TÖRÖKSZENTMIKLÓS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
K I V O N A T. a Gazdasági, településfejlesztési bizottság 2012. február 1-i ülésének jegyzőkönyvéből
2012. február 1-i ülésének jegyzőkönyvéből 1/2012. (I. 30.) GTB határozata A város településrendezési tervének 2011. évi módosításáról A Gazdasági, településfejlesztési bizottság megtárgyalta a város településrendezési
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2007. (III. 12.) számú rendelete
Paks Város Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2007. (III. 12.) számú rendelete az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről és a végrehajtás rendjéről* Paks Város Önkormányzata Képviselő-testülete a
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel
Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság
Ssz. Rendőri szerv megnevezése 1. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőrfőkapitányság 3. Nyíregyházi Település Kamerák száma Kamerák pontos elhelyezése
Balatonfüred-nyaraló
Balatonfüred-nyaraló Utcanév Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Alsómuskátli u. Arácsi u. Arad u. Arany János u. Aranyhíd sétány Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u.
TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA
ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI
BERETTYÓÚJFALU VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
BERETTYÓÚJFALU VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/13/K-2014-0002 Munkaanyag 2015. május BERETTYÓÚJFALU VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015.
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 18/2012.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ 9/2012. (II.16.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET MÓDOSÍTÁSÁRÓL
BARCS VÁROS. AKCIÓTERÜLETI TERVE /Barcs Városközpont/ 2010.
BARCS VÁROS AKCIÓTERÜLETI TERVE /Barcs Városközpont/ 2010. TARTALOMJEGYZÉK 1 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...3 2 A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI AKCIÓTERÜLET KIJELÖLÉSE, JOGOSULTSÁG IGAZOLÁSA... 11 2.1 AKCIÓTERÜLET KIJELÖLÉSE...
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS
BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE az Integrált Városfejlesztési Stratégia része
SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ANTISZEGREGÁCIÓS TERVE az Integrált Városfejlesztési Stratégia része 2008. SZEGED 1 TARTALOMJEGYZÉK I. HELYZETELEMZÉS AZ ALACSONY STÁTUSZÚ NÉPESSÉG TERÜLETI KONCENTRÁCIÓJÁRÓL A
URBANITÁS Kft. HÉTFA Elemző Központ Kft.
RÁKOSMENTE 2015 2020 INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA KÉSZÍTETTE a PEST-BUDAPEST konzorcium részéről: URBANITÁS Kft. Berényi Mária Vojnits Csaba Ferenc Felelős tervező településtervező Településtervező
16. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/543-1/2015 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére
16. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/543-1/2015 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. november 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárok véleményezése Előterjesztő:
Balatonfüred-állandó
Balatonfüred-állandó Ady Endre u. keleti oldal Ady Endre u. nyugati oldal Alsó Köz Arácsi u. Arad.u. Arany János u. Árokszőlő u. Árpád u. Árvalányhaj u. Babits M.u. Bajcsy Zs. u. Balassi B. u. Balaton
MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL H A T Á R O Z A T
MOHÁCSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI 1 HIVATAL JEGYZŐJÉTŐL Szám: 1469-2/2015. Tárgy: 2015. évi Busójárás ideiglenes forgalomkorlátozása H A T Á R O Z A T A Közúti Közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 14. (1) bekezdése,
A 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás
A 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet alapján a telepekről vezetett nyilvántartás a jegyző által kiadott nyilvánt artási szám a bejegyzés oka a bejegyzés időpontja év hó, nap 01/2009/C CSP/1 bejelentése
PESTERZSÉBET INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
PESTERZSÉBET INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
ELŐ TERJESZTÉS Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása
Tolmács Község Önkormányzata Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása 1. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Nyugat-Nógrád Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat dokumentumainak elfogadása
ü ű ö Á ö Ü Ú Ö Á Á ö ő ö ö ö ű ű ö ő ő ö ő ü Ú ú ü ö ö ő Ö ö ő ö ő ő ö ú ö ő ő ö ö ú ö ő ö ö ő ö ö ő ö ő ö Ö ö ö ö ő ö ő ö ö ö ü ű ö ö ő ö ö ű ö ő ö ö ű ö ü ö ö ö ő ö ö ő ű ö ö ü ű ö ö ő ö ö ü ő ő ő ő
Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (IV. 29.) sz. önkormányzati rendelete a közterület-felügyeleti térfigyelő rendszerről
Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9/2014. (IV. 29.) sz. önkormányzati rendelete a közterület-felügyeleti térfigyelő rendszerről Gyömrő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány
001. szavazókör Azonosító: 04-021-001-2, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Ady Endre utca 36 36 folyamatos házszámok Ady Endre utca 38 999998 folyamatos házszámok Árpád utca 1 45
Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója 2012-2017 STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM
Celldömölki kistérség területfejlesztési koncepciója 2012-2017 STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM Aktualizálta 2011-ben: Finta Krisztián kistérségi menedzser 1 BEVEZETÉS A területfejlesztési politikát érvényesítő
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda 1201 Baross u. 79.
ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó
a HÉSZ-ről szóló 1/2004. (I.29.) sz. Ökt. rendelet módosításáról
ZÁMOLY község 11/2016. (IV.4.) Ökt. sz. rendelete a HÉSZ-ről szóló 1/2004. (I.29.) sz. Ökt. rendelet módosításáról POMSÁR ÉS TÁRSAI ÉPÍTÉSZ IRODA 2016. április 1065 BUDAPEST, NAGYMEZŐ U. 25. tel:1-3318494
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2/2007.(I.25.) R E N D E L E T E. a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2/2007.(I.25.) R E N D E L E T E a helyben központosított közbeszerzési eljárásokról Szerencs Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV
TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI TERV SAJÓECSEG KÖZSÉG SAJÓPÁLFALA KÖZSÉG SAJÓSENYE KÖZSÉG SAJÓVÁMOS
A magyar gazdaság versenyképességének vállalati fókuszú vizsgálata, figyelemmel a költségvetés bevételi és kiadási összefüggéseire
A magyar gazdaság versenyképességének vállalati fókuszú vizsgálata, figyelemmel a költségvetés bevételi és kiadási összefüggéseire Budapest, 2014. június A tanulmány az Országgyűlés Hivatalának KVT/29-1/2014
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére
RÁCKEVE VÁROS Településfejlesztési koncepció
RÁCKEVE VÁROS Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása című
BKV ZRT. A pályafenntartás aktualitásai
Budapest 2014. BKV ZRT. A pályafenntartás aktualitásai VII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAPOK 2014 Gyerkó József BKV Zrt. villamos infrastruktúra főmérnök Eredmények, újdonságok 2014. március 28.-án elindult
Kunszentmiklós Város Integrált Városfejlesztési Stratégia. Munkaanyag I. változat. Kunszentmiklós, 2008. május
Kunszentmiklós Város Integrált Városfejlesztési Stratégia Munkaanyag I. változat Kunszentmiklós, 2008. május 1 Tartalomjegyzék I. Vezetői összefoglaló 3 2. A város szerepének meghatározása a település
forgalomképteklen épületetek 1057/4 Polgármesteri Hiv. 2 db garázs Szabadság tér 26. 42 276 690 Ft 207 354 Ft
forgalomképesség ingatlan jelleg Hrsz. Megnevezés Utca, hsz. Terület Bruttó érték nettó érték hasznosítási javaslat (2009.12.31 (2009.12.31) épületetek 1057/4 Városháza Polgármesteri Hivatal Szabadság
Belterületi utak fejlesztése
Belterületi utak fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/33 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es Hirdetmény típusa: minta)/ké/2011.12.30 KÉ Eljárás