Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről. egységes szerkezetben
|
|
- István Horváth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2010. (VII. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről egységes szerkezetben Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény 152. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 16. (1) bekezdésében foglaltakra, a háziorvosi körzetekről az alábbi rendeletet alkotja: 1. E rendelet hatálya kiterjed Taksony nagyközség területén ellátási kötelezettséggel működő a) háziorvosokra b) házi gyermekorvosra c) fogorvosokra. 2. (1) A háziorvos önálló tevékenységet akadályoztatásának jogszabályban meghatározott eseteit kivéve csak személyesen folytathat az önkormányzat által meghatározott háziorvosi körzetben, a működési jogot engedélyező határozat jogerőre emelkedésétől. (2) A működtetési jog alapján önálló orvosi tevékenység a törvényben meghatározott kivétellel csak e rendeletben és mellékletében meghatározott háziorvosi körzetben folytatható. 3. (1) Taksony Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a település közigazgatási határán belül három területi ellátási kötelezettséggel rendelkező háziorvosi körzetet alakít ki. (2) A háziorvosi körzeteket a rendelet 1-es, 2-es és 3-as számú mellékletei tartalmazzák. 4. A területi ellátási kötelezettséggel rendelkező fogászati körzeteket a rendelet 4-es és 5-ös számú melléklete tartalmazza. 5. (1) A nagyközség házi gyermekorvosi ellátását körzeti bontás nélkül egy gyermekháziorvos látja el. 6. (1) A nagyközségben a védőnői alapellátás feladatait főállásban három védőnő látja el. A védőnői szolgálat körzeti beosztását a rendelet 6-os, 7-es és 8-as számú melléklete tartalmazza. 7. (1) E rendelet július 1-én lép hatályba. (2) E rendelet hatályba lépésével egy időben hatályát veszti Taksony Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi körzetekről szóló 8/2002. (VII.1.) számú rendelete valamennyi módosításával együtt. Taksony, július 1. /:Kreisz László:/ polgármester A rendelet kihirdetése július 1-én megtörtént. /:Széll Attila:/ jegyző /:Széll Attila:/ jegyző
2 A rendelet egységes szerkezetbe foglalása február 14-én megtörtént. /:Széll Attila:/ címzetes főjegyző 1. számú melléklet 1 HÁZIORVOSI KÖRZETEK UTCAJEGYZÉKE I. számú háziorvosi körzet 2335 Taksony, Fő út 38. Alkotmány utca Andrássy utca Attila utca 1-9-ig Baross tér Deák Ferenc utca Dózsa György utca Fő tér Fő út Hősök tere Hunyadi János utca Iskola utca Kassai utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Könyves Kálmán utca Lakosság szám: Mátyás király utca Mikes Kelemen utca Nyárfás utca Parti utca Plébánia tér Rezeda utca Szent Anna utca Szent Imre utca 2-62-ig és 1-43-ig Szent Mihály utca Széchenyi utca 2-34/B-ig és 1-43-ig Szent István tér Szőlőhegy utca Vörösmarty utca Wesselényi utca 2000 fő
3 2. számú melléklet 1 HÁZIORVOSI KÖRZETEK UTCAJEGYZÉKE II. számú háziorvosi körzet 2335 Taksony, Széchenyi u. 36. Ady Endre utca Arany János köz Arany János utca Attila utca 2-10-ig Állomás utca Árpád utca Árvácska utca Béke utca Botond utca Csokonai utca Diófa utca Hársfa köz Hársfa utca Mária utca Nyírfa utca Orgona köz Petőfi Sándor utca Rákóczi Ferenc utca Rózsa utca Szegfű utca Szent Imre utca ig és ig Széchenyi utca ig és 43/a-109-ig Vezér utca Virág utca
4 3. számú melléklet 1 HÁZIORVOSI KÖRZETEK UTCAJEGYZÉKE III. számú háziorvosi körzet 2335 Taksony, Széchenyi u. 36. Akácfa utca Bagoly utca Bem utca Fácán utca Forrás sétány Forrás utca Gólya utca Hattyú utca Káposztás sor Kert utca Keszeg utca Kossuth Lajos utca Kölcsey Ferenc utca MÁV állomás Mező sor Nád utca Pihenő utca Révész utca Rét utca Sas utca Sás utca Solt utca Sólyom utca Szárcsa utca Szent Gellért utca Sziget sétány Sziget utca Sziget nyaraló Szigeti Dunasor Szőlőhegy utca Varsányi köz Varsányi út Vasút utca Völgy utca Zrínyi Miklós utca Zsellérerdő utca Ybl Miklós utca
5 4. számú melléklet FOGORVOSI VEGYES KÖRZETEK UTCAJEGYZÉKE I. számú fogászati körzet Ady Endre utca Akácfa utca Állomás utca Arany János köz Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Attila utca Béke utca Botond utca Csokonai utca Diófa utca Hársfa köz Hársfa utca Kölcsey Ferenc utca Mária utca MÁV vasútállomás Mező sor Nyírfa utca 2335 Taksony, Széchenyi u. 36. Orgona köz Petőfi Sándor utca Rákóczi Ferenc utca Rét utca Rezeda utca Rózsa utca Széchenyi utca Szegfű utca Szent Imre utca Szőlőhegy utca Varsányi köz Varsányi út Vasútsor utca Vezér utca Virág utca Völgy utca Wesselényi utca Zrínyi Miklós utca Zsellérerdő utca
6 5. számú melléklet 1 FOGORVOSI VEGYES KÖRZETEK UTCAJEGYZÉKE II. számú fogászati körzet 2335 Taksony, Alkotmány u. 13. Alkotmány utca Andrássy utca Baross tér Bem József utca Deák Ferenc utca Dózsa György utca Forrás sétány Forrás utca Fő út Fő tér Hősök tere Hunyadi János utca Iskola utca Kassai utca Káposztás sor Kert utca Keszeg utca Kinizsi utca Kisfaludy utca Kossuth Lajos utca Könyves Kálmán utca Mátyás király utca Mikes Kelemen utca Nád utca Nyárfás utca Parti utca Pihenő utca Plébánia tér Révész utca Szent Anna utca Szent Mihály utca Sás utca Solt utca Sólyom utca Szent István tér Szárcsa utca Szent Gellért utca Sziget sétány Sziget utca Szigeti nyaraló Szigeti Duna sor Vörösmarty utca Ybl Miklós utca
7 6. számú melléklet 1 I. SZÁMÚ VÉDŐNŐI KÖRZET UTCAJEGYZÉKE Alkotmány utca Andrássy utca Attila utca Bagoly utca Baross tér Bem József utca Deák Ferenc utca Fácán utca Forrás sétány Forrás utca Fő út Gólya utca Hattyú utca Hunyadi János utca Kassai utca Káposztás sor Kert utca Keszeg utca Kisfaludy utca Kossuth Lajos utca Márton utca Mikes Kelemen utca Nád utca Pihenő utca Sas utca Sás utca Solt utca Sólyom utca Szárcsa utca Szent Anna utca Szent Imre utca 2-62-ig és 1-43-ig Szent Gellért utca Széchenyi utca 2-34/B-ig és 1-43-ig Szőlőhegy utca Völgy utca Wesselényi utca Ybl Miklós utca Zrínyi Miklós utca
8 7. számú melléklet II. SZÁMÚ VÉDŐNŐI KÖRZET UTCAJEGYZÉKE Ady Endre utca Akácfa utca Arany János köz Arany János utca Állomás utca Árpád utca Árvácska utca Béke utca Botond utca Csokonai utca Diófa utca Hársfa köz Hársfa utca Kinizsi Kölcsey Ferenc utca Könyves Kálmán utca Mária utca Mátyás király utca MÁV vasútállomás Mező sor Nyárfás utca Nyírfa utca Orgona köz Petőfi Sándor utca Rákóczi Ferenc utca Rezeda utca Rét utca Rózsa utca Szegfű utca Szent Imre utca ig és ig Széchenyi utca ig és 43/a-109-ig Szent Mihály utca Varsányi köz Varsányi út Vasútsor utca Vezér utca Virág utca Zsellérerdő utca
9 8. számú melléklet III. SZÁMÚ VÉDŐNŐI KÖRZET UTCAJEGYZÉKE Dózsa György utca Hősök Tere Iskola utca Parti utca Plébánia tér Révész utca Szent István tér Sziget sétány Sziget utca Sziget nyaraló Szigeti Duna sor Vörösmarty utca
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. ( ) önkormányzati rendelete. a háziorvosi körzetekről szóló
TAKSONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. ( ) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetekről szóló 8/2010. (VII.1.) önkormányzati rendelet módosításáról Taksony Nagyközség Önkormányzatának
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a háziorvosi körzetekről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2011. (XI.10.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a háziorvosi körzetekről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló
eménynaptár 2015. április május 2015. április 21., kedd 18 óra, művelődési ház.
2015/9. szám (16. hét) 2015. április 15. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. május június
2015/12. szám (21. hét) 2015. május 22.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
dr. Busai György s.k. Hatvani Miklós s.k. jegyző polgármester
Isaszeg Város Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2010. (III.19.) rendelete (Egységes szerkezetben a 22/2011.(VI.22.) és a 23/2011.(VII.27.) és a 33/2012.(IX.19.) rendeletekkel.) Isaszeg Város Önkormányzatának
TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 14/2002. (VII. 31.) számú. rendelete. a háziorvosi körzetek meghatározására
VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2002. (VII. 31.) számú rendelete a háziorvosi körzetek meghatározására Tokaj Város Képviselő-testülete a 2001. évi CVII. tv. 25.. (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete
Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom község háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzeteiről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár. 2015. július
2015/16. szám (25. hét) 2015. július 3. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő házi gyermekorvosi körzetek leírását a rendelet 2. számú melléklete képezi.
Pécel Város Önkormányzat 5/2004. (III. 10) számú rendelete A Pécel város Önkormányzatának közigazgatási területén lévő háziorvosi ek meghatározásáról (egységes szerkezetben) Pécel Város Önkormányzat Képviselő-testülete
DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteiről
DUNAHARASZTI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII. 4.) rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Dunaharaszti Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 41/2004. (IX. 13.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu
2015/7. szám (13. hét) 2015. március 27.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. www.taksony.hu telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015.(XI.12.) önkormányzati rendelete Celldömölk város egészségügyi alapellátási körzeteiről Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013. (01.31.) Öh.
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről*
PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2002. (VI. 28.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről* Püspökladány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról
Üllő Nagyközségi Önkormányzat 12/2002. (VI. 22.) számú Ö. K. rendelete a háziorvosi körzetek kialakításáról egységes szerkezetben a módosításáról szóló 7/2005.(III.19.) számú, a 9/2008. (IV.5.), a 24/2014.
Taksonyi Hírharang. Meghívó. Eseménynaptár. 2015. április május KÖZMEGHALLGATÁST
2015/8. szám (15. hét) 2015. április 10. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)
2015/23. szám (47. hét) 2015. november 20.HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról 1. 1 2. 3.
Gyömrő Város Önkormányzatának 12/2002. (VI. 13.) sz. rendelete a háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetbeosztásról a 11/2005. (III.24.) sz. a 14/2010. (IX.20.) sz. a 22/2011. (IX. 05.) sz. a 25/2011.(X.17.)
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 26/2014. (XI.09.) sz. önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Hatályba lépés napja: 2014. november 10. Ezen
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1
Város Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2012. (V.24.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról 1 Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.
19/2002.(VI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 36/2003.(VI.25.), 13/2005.(III.1.), 31/2005.(V.2.), 6/2006.(II.20.), 15/2007.(III.28.), 22/2010.(VIII. 16.), 3/2012. (I. 17.), 11/2012. (III. 26.), 40/2012.
ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)-507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2015. október 28-i ülésére
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete
Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 13.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetekről Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről
Inárcs Község Önkormányzata 9/2002. (VII. 03.) rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzetekről (Egységes szerkezetben a 4/2009. (III. 26.) és a 15/2009. (IX. 17.) Önkormányzati rendeletekkel.)
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére
Határozati javaslat: egyszerű többség Rendeletmódosítás: minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 10-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az egészségügyi
ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI
ÓVODÁK FELVÉTELI KÖRZETEI Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti 3. Arany János utca 4.
(1) A Rendelet I. 18. (2) bekezdés helyére a következő bekezdés lép: (2) A Rendelet I. 67. (1) g) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:
Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testületének /2013. ( / ) önkormányzati rendelete Dunakeszi Város Önkormányzata egyes rendeleteinek módosításáról Dunakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS
TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS Ambrózfalva 039539 007 039539 004 Ambrózfalvi Tagintézménye Apátfalva 201360 001 Apátfalvi Dózsa György Általános
Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012.(IV.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Földeák község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012.(IV.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Földeák község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 29/2011. (VII. 29.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 13/2002.(VI.24.) SZÁMÚ R E N D E L E T E Edelény város területén működő egészségügyi alapellátást nyújtó szolgálatok körzethatárairól (Módosításokkal egységes szerkezetben.)
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pétfürdő 001. szavazókör
001. szavazókör Szavazóhelyiség címe: Általános Iskola, Hősök tere 1. Állomás utca Bánya utca Cseri utca Hősök tere Juhász Gyula utca Katona József utca Mikes Kelemen utca Móra Ferenc utca Olajtároló telep
Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.)
DUNAKESZI ÓVODÁK ÉS KÖRZETHATÁROK Eszterlánc Óvoda (Budai Nagy Antal u. 6-8.) 1. 2120, ÁGNES UTCA (teljes közterület) 2. 2120, ALSÓTABÁN (teljes közterület) 3. 2120, ANNA UTCA (teljes közterület) 4. 2120,
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
16 / 2008. (VIII.15.)
Jánoshalma Város Önkormányzat Képviselő-testület 16 / 2008. (VIII.15.) Ör. sz. rendelete (egységes szerkezetben) a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásról Jánoshalma Város Önkormányzat
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu.napirendi pont: Tárgyalja: EOB A háziorvosi, házi gyermekorvosi
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete. A rendelet hatálya
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 3/2017. (I.31) számú rendelete Az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6.. (1)
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról
Tolna Város Önkormányzatának 25/2008. (VI.27.) rendelete a háziorvosi körzetek meghatározásáról Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E
BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E Az orvosi és védınıi körzetek területi beosztásáról. (1), (2), (3) Barcs Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a
Hétfő. 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u.
Hétfő 48-as Ifjúság útja 4-32. Adria u. Álmos vezér u. Anna u. Arany János u. Arany János köz Arany János tér Árpád u. Árpád u. 2- től a Penny Marketig Bajcsy-Zsilinszky u. Béke u.-füredi ltp. Bem József
Kivonat. Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013.(XII.02.)
(Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 29/2011.(XII.16.), 41/2008.(XII.12.), 16/2008.(VI.27.) ör-rel)
A Mohácsi Önkormányzat 37/2006.(XII.27.) r e n d e l e t e a városi általános iskolák működési, felvételi körzetének meghatározásáról és az általános iskolai beiratások rendjéről (Egységes szerkezetben
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN PILISVÖRÖSVÁR Köznevelési intézmény: Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitatenschule Werischwar 2085 Pilisvörösvár,
TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10
Göd Város szavazóköreinek jegyzéke TEVK 001 001. szavazókör Cím: St. Hubertus Étterem, Nemeskéri út 33., Alagút utca páratlan házszámok 1-13 Alagút utca 10-10 Ambrus László utca Arany János utca folyamatos
Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: 16/2006.(VIII.24.) Alap Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonnal való gazdálkodás szabályairól
Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5.
HEVES MEGYE KORMÁNYHIVATAL DR. PAYrÓK GÁBOR Komiáriymegblzott Iktatószám: HEB1OKT131-261201 5. Ügyintéző: Darvas Attila Tárgy: tájékoztató a Heves megyei általános iskolai körzetek kijelöléséröl. Tisztelt
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 51/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 51/2011. (XII.15.) önkormányzati rendelete a helyi adókról 1 Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Budaörs Város Önkormányzat Polgármestere. a Képviselő-testület 2010. december 15-i ülésére
Budaörs Város Önkormányzat Polgármestere ELŐTERJESZTÉS KIEGÉSZÍTÉSE a Képviselő-testület 2010. december 15-i ülésére Tárgy: Kiegészítés A hagyományos technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 216. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 3/216.(I. 28.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege Város
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek
E.ON korszerűsítési munkálatok miatt várható áramszünetek 2015. július TELEPÜLÉS TERÜLET VAGY A MUNKA MEGNEVEZÉSE DÁTUM IDŐPONT BABÓT Béke tér, páros házszám: 2, páratlan házszám: 1-3 Széchenyi István
3. A költségvetési szervbe felvehetı maximális gyermeklétszám 2010. július 1. napjától: 400 fı
Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testületének /2010.(IV.22.) KT határozata a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának módosításáról Sajószentpéter Városi Önkormányzat
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről
Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2002. (IX.24.) Kt. számú rendelete Ercsi Város háziorvosi körzeteiről Ercsi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
ELŐTERJESZTÉS. A Normadental Kft. kérelméről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Normadental Kft. kérelméről
001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány
001. szavazókör Azonosító: 04-021-001-2, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Ady Endre utca 36 36 folyamatos házszámok Ady Endre utca 38 999998 folyamatos házszámok Árpád utca 1 45
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke. Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzatának fenntartásában működő óvodai körzetek jegyzéke Érvényes a 2015/2016-ös nevelési évtől Baross Ovi Kindergarten Baross Óvoda 1201 Baross u. 79.
DOMBÓVÁR. 1. vonal: MÁV pu. Kórház Gorkij u. IX. u. sarok. Menetidő Km MEGÁLLÓHELYEK - 0,0 indul: MÁV pu. 2. 0,9 Fatelítő 4
. vonal: MÁV pu. Gorkij u. IX. u. sarok MÁV pu.ról H : z :0 H :0 H :00 H : H : 0, Fatelítő, Fő utca sarok,, Gorkij u., Gorkij u. III. u. sarok 0, Udvari V. u.., Gorkij u. IV. sarok, Gorkij u. V. u. sarok,
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2016. november 24-én tartandó ülésére Az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Előterjesztést készítette: Véleményezi Elfogadás módja: Fehér László, aljegyző
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete
LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLTÁSOK KÖRZETEIRŐL SZÓLÓ 9/2016. (IV.26.) számú rendelete Létavértes Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 74. MELLÉKLET: db TÁRGY: Javaslat az 6. számú vegyes fogorvosi körzet és az ıcsényi fogorvosi körzet összevonásával kapcsolatos és egyéb döntések meghozatalára E L İ T E R J
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015.(XII.18.) RENDELETE
Szigethalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2015.(XII.18.) RENDELETE (Egységes szerkezetben a 17/2017.(X.31.), a 11/2018.(IV.27.) és a 12/2018.(VI.26.) önk. rendelettel.) az egészségügyi alapellátás
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete
Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2012. (VIII. 31.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Rákóczifalva Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről
Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önálló orvosi tevékenységről
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének. 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról
Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestületének 13/2011.(XI.30.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Bóly Város Önkormányzata Képviselőtestülete az egészségügyről
Háziorvosi körzetek - Komárom
Háziorvosi körzetek - Komárom 1. számú felnőtt háziorvosi körzet Dr. Juhász Márton Rendelő: 2900 Komárom, Tóth L. u. 7. Tel.: 34/344-995 Rendelés idő: Hétfő: 13:00 16:30 Kedd, Csütörtök: 9:00 12:00 Szerda,
Sárvár Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról
1 Város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 13/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 1-jén, (csütörtök) 16 30 órai kezdettel
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)
Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete 17/2008. (III.28.) számú rendelete a háziorvosi körzetek megállapításáról 1 (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi
FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Fogászati szolgálat ellátására
FELADAT-ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS Fogászati szolgálat ellátására Iktatószám: IV./2015 amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviselője: Ács
Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. március hónapra tervezett sebességmérések
Mérés napja Mérés tervezett ideje március 01., kedd Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság 2016. március hónapra tervezett sebességmérések Mérés tervezett helye 05.40-08.00 48-as számú főút Debrecen-Vámospércs
EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS A fogorvosi tevékenység vállalkozási formában történő ellátásáról amely létrejött egyrészről Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (képviselő: Zsigó Viktor
Tanácsadó telefonszáma. Várandós Csecsemő és kisgyermek tanácsadás időpontja. Tanácsadó címe
Ady Endre utca mindkét oldal végig: Szűcs Ildikó Erdősor út 1. 233 14 14 Hétfő 13 h 15 h Szerda 12 30 14 30 Almakerék utca mindkét oldal végig: Sebőkné Liptay Nóra Hargita utca 1. 230 28 06 Csütörtök 13
Nagykálló Város Önkormányzat. 51/2005. (XII.22. ) Önk. r e n d e l e t e
Nagykálló Város Önkormányzat 51/2005. (XII.22. ) Önk. r e n d e l e t e az állattartás szabályozásáról és az állati hullák ártalmatlanná tételéről (egységes szerkezetben a 11/2006. (III.23.) Önk., a 28/2007.
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK. 16/2009. (X.1.) rendelete 1
MÉLYKÚT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ- TESTÜLETÉNEK 16/2009. (X.1.) rendelete 1 Mélykút Város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteirıl Mélykút Város Önkormányzata Képviselı-testülete az
Utak, járdák, kerékpárutak építése Gárdony város területén 2006-2010. között Az utak megnevezése után a teljes bekerülési költség, zárójelben az esetleges pályázati forrás vagy a lakossági hozzájárulás
Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek. 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.
1. melléklet a /... ( ) önkormányzati rendelethez Ózd város belterületein kutyafuttatásra kijelölt területek 1. Interspar felé vezető út Piac út által határolt terület (11505/7 hrsz.); 2. A Vasvár út 64-82.
Törtel Község Önkormányzatának. 6./2012.(IV.27.) rendelete
Törtel Község Jegyzője 2747 Törtel, Szent István tér 1. Tel: 53/576-010 Fax: 53/576-019 E-mail: jegyzo@tortel.hu Törtel Község Önkormányzatának 6./2012.(IV.27.) rendelete az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
I. FEJEZET. Általános rendelkezések
Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 11/1997. (V. 23.) rendelete a 7/1998. (V. 1.), a 2/1999. (I. 29.), a 23/1999. (X. 29.), a 3/2000. (II. 25.), a 27/2000. (XII. 29.), a 13/2001.
Előterjesztés. Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által 2016. április hónapban elvégzett munkálatokról
Előterjesztés Beszámoló a Bicskei Gazdasági Szervezet által 2016. április hónapban elvégzett munkálatokról 1. előterjesztés száma: 176/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória
Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Helyi Választási Iroda Vezetıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/513-264 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu Szám: 7146-15/2010. Tárgy: választókerületek kialakítása H a t á r o
(2) A közút kezelője a forgalmi rendet meghatározó jelzésekről nyilvántartást vezet.
Albertirsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének a város forgalmi rendjéről szóló 21/2011.(VIII.29.) önkormányzati rendelete a 28/2011. (XI.02.), a 3/2013.(II.01.), a 22/2013.(IX.12.), a 3/2014.(II.06.),
SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA. 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER
SZAVAZÓKÖRÖK TERÜLETI BEOSZTÁSA 1. sz. választókerület: 1. sz. szavazókör, szavazóhelyiség: Sárospatak, Eötvös út 11. ÉPSZER Árok u., Baross Gábor u., Bercsényi u., Bláthy O. u., Bocskai u., Cirkáló hegy,
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről1 1. 2. Záró rendelkezések 3.
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 14/2002.(VI.27.) KT Rendelete az egészségügyi alapellátási szolgálatok körzeteiről 1 (A 21/2009.(XI.25.), a 7/2006.(III.10.), a 23/2004.(X.29.) KT. Rendelettel egységes
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2010. (VI. 21.) önkormányzati rendelete
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2010. (VI. 21.) önkormányzati rendelete a parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete
A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016.
A DÉL-DUNÁNTÚLI HULLADÉKKEZELŐ NONPROFIT KFT. EGYÉB TELEPÜLÉSI HULLADÉKSZÁLLÍTÁSI NAPTÁRA KAPOSVÁR 2016. HÉTFŐ 48-as Ifjúság útja Áchim A. u. Adria u. Anna u. Arany J. köz Arany J. u. Árpád u. Bajcsy -Zs.
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA ALPOLGÁRMESTER RENDELETTERVEZET a háziorvosi körzetek meghatározásáról szóló 19/2002.(VI.18.) Budapest-Csepel Önkormányzata Kt. sz. rendelet módosítására Készítette:
Házi gyermekorvosi körzetek
Házi gyermekorvosi körzetek Gyula 001. körzet Tól Ig Állandó lakosság Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum 0-14 éves 48-as utca 000005 000013 Páratlan 2 Akácos utca 0 Bánom tanya
az önkormányzati tulajdonú közutak forgalmi rendjének szabályozásáról ( módosítással egységes szerkezetben)
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK a 23/2010. (XII.01.), 28/2012.(IX.12.), 8/2015.(IV.08.) és a 13/2015. (V.27.) önkormányzati rendelettel módosított 14/2006.(V.26.) számú önkormányzati