AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA"

Átírás

1 DRHEA DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 10. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 239/1300/26-2/2012. AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA Debrecen március 13.

2 1. (1) A DRHE az adott évben költségvetésében kutatás-finanszírozási célokra elkülönített pályázati keretösszeget az alábbi elvek szerint használja fel: a) a felhasználás belső arányait (személyi, dologi juttatás) a Tudományos és Művészeti Bizottság (továbbiakban: TMB) állásfoglalása alapján a Szenátus évente rögzíti, b) a támogatás összegének szétosztására a rektor minden szemeszterben pályázatot ír ki, c) a pályázatokat a TMB rangsorolja, és a rektor ítéli oda. (2) A pályázatok elbírálása során a TMB azokat a színvonalas kutatást vagy művészeti tevékenységet végző, a DRHE-val munkaviszonyban álló főfoglalkozású oktatók pályázatát részesítheti előnyben, akiknek munkája a DRHE szakmai stratégiai céljaival összhangban áll. (3) A pályázat elbírálásánál előnyt élveznek: a) habilitációval és doktori (PhD, DLA) fokozattal rendelkezők, a doktorjelölti jogviszonnyal rendelkezők és a doktorképzésben részt vevő oktatók, b) a tárgyév előtti utolsó lezárt pénzügyi évben a DRHE számára bevételt hozó kutatási, fejlesztési pályázatokban részt vevő oktatók. (4) A pályázatok véleményezésének minősítési szempontjai: a) a szakmai megalapozottság, realitás, b) a pályázó korábbi kutatási, alkotási eredményei, c) az oktató korábbi pályázatának/tainak dokumentált lezárása. (1) A támogatást a DRHE egyéni és csoportos kutatások segítésére használja fel. 2. (2) A keretösszeg 50 60%-ára azok a tudományos minősítéssel rendelkező oktatók pályázhatnak, akiknek eredményei alapján a DRHE a kutatástámogatást elnyerte. A keretösszeg további 40 50%-ára az egyetem bármely oktatója pályázhat. (3) A támogatási összegből pályázni lehet a) konferencia részvétellel kapcsolatos költségek fedezésére, b) kutatást segítő tárgyi eszköz vagy szakirodalom beszerzésére, c) helyszínen végzett kutatómunka költségeire, d) kutatómunka adminisztrációs költségeinek fedezésére, e) új kutatási eredmények publikálásának költségeire, f) hazai tanulmányút támogatására, g) külföldi tanulmányút támogatására a Foglalkoztatási Követelményrendszer vonatkozó rendelkezései szerint. 2

3 3. (1) A pályázatot évente kétszer hirdeti meg a rektor a rendelkezésre álló összeg fele-fele arányában az első félév (1 6. hónap) és a második félév (7 12. hónap) vonatkozásában. A rektor a pályázatot az első félévre vonatkozólag az előző év október 31-éig, a második félévre vonatkozólag a tárgyév március 31-éig írja ki. (2) A pályázatnak tartalmaznia kell: a) a kutatási téma címét, leírását, a kutatásban részt vevők nevét, beosztását, b) a kért támogatás összegét, c) a kutatás finanszírozásába bevont egyéb források megnevezését, d) a megpályázott támogatás és az egyéb források összegének egymáshoz viszonyított arányát, e) a felhasználás módját (személyi, dologi kiadás bontásban), f) a megvalósítás határidejét, g) a várható eredményeket, h) a korábbi pályázatokra vonatkozó adatokat. (3) A pályázatot egy nyomtatott és egy elektronikus (CD adathordozón rögzített) példányban a Rektori Hivatalba, a TMB elnökének címezve kell benyújtani a pályázati kiírásban meghatározott határidőre. 4. (1) A beérkezett pályázatokat a TMB véleményezi, és rangsorolt javaslatot készít a rektor számára. A TMB a szakmailag támogatott pályázatok esetében javasolhatja a megpályázott támogatási összeg csökkentését, illetve megemelését. Amennyiben a TMB a pályázatot nem támogatja, döntését írásban röviden indokolni kell. (2) A pályázatokat a TMB javaslatait mérlegelve a rektor ítéli oda. (3) Az elbírálás eredményéről a rektor írásban értesíti a pályázókat, elutasítás esetén megadva annak rövid indokát is. A támogatást nyert pályázók esetében az értesítésnek tartalmaznia kell az elnyert támogatási összeget, a kifizetési időpontot, a támogatási összeg felhasználásának és a pénzügyi elszámolásnak módját, határidejét, a szakmai beszámoló leadásának határidejét, továbbá az elszámolás és a beszámolás elmulasztásának jogkövetkezményeit. (4) A támogatást nyert pályázók nevét és a támogatás összegét a Rektori Hivatal a DRHE honlapján és a helyben szokásos egyéb módokon az egyetem nyilvánossága elé tárja. 5. (1) A támogatást nyert pályázó (továbbiakban: támogatott pályázó) a rektor által megadott határidőig, de az első félévre kiírt pályázat esetében legkésőbb a tárgyév július 10. napjáig, a második félévre kiírt pályázat esetén legkésőbb a tárgyév december 10. napjáig használhatja fel a kapott támogatást a meghatározott arányok (személyi, dologi) szerint. (2) A pénzösszeg felhasználását igazoló dokumentumokat (számlák, megbízási szerződések stb.) a támogatott pályázó a rektor által megadott határidőig, de az első félévre kiírt pályázat esetében legkésőbb a tárgyév július 15. napjáig, a második félévre kiírt pályázat esetén 3

4 legkésőbb a tárgyév december 15. napjáig köteles leadni a Rektori Hivatalban, ami alapján történik a kifizetés. A támogatott pályázó szükség esetén határidős elszámolásra vásárlási előleget vehet fel. (3) Támogatási pénzösszeg kifizetése csak a rektor által igazolt számla, megbízási szerződés stb. ellenében történhet. (4) A beszerzett könyveket könyvtári nyilvántartásba kell venni és legkésőbb a zárójelentés megszabott határidejére a DRHE valamelyik könyvtárában kell állományba venni. (5) A pénzösszeg felhasználását igazoló dokumentumok másolati példányát a támogatott pályázó gyűjti, s azokat mellékletként a zárójelentéséhez csatolja. (6) A támogatási összeg járulékos terhei (adó, TB, ÁFA, vám stb.) a támogatási összegben szerepelnek, ezért a támogatott pályázó a támogatási összeggel ezekre figyelemmel gazdálkodhat. 6. (1) A támogatott pályázó a támogatási összeg felhasználásáról a rektor által megadott határidőre zárójelentést köteles készíteni és a rektornak címezve a Rektori Hivatalba benyújtani. (2) A zárójelentésnek külön dokumentumban rögzítve tartalmaznia kell: a) a pénzösszeg felhasználásának tételes kimutatását, b) a pályázatban kitűzött cél és az elért eredmény összevetését. (3) A zárójelentés melléklete a későbbi azonosításhoz legszükségesebb referenciák: konferencia-program, folyóirat-tartalomjegyzék, megjelent könyv címoldala és tartalomjegyzéke, egyéb publikációk bibliográfiai adatai, kiállítás, koncertmeghívó, úti jelentés stb. vagy ezek másolata. (4) Ha a támogatott pályázó az (1) bekezdésben meghatározott határidőre nem adja le a zárójelentését, 3 évig újabb pályázaton nem kaphat támogatást. (5) Amennyiben a támogatott pályázó a pályázat keretében támogatott kutató- vagy művészi alkotómunka eredményét publikálja, illetve a pályázati évet követő év végéig országos vagy nemzetközi fórumokon, illetve a DRHE nyilvános szakmai rendezvényein ismerteti, köteles kutatásainak támogatójaként a DRHE kutatásfinanszírozási pályázatát megnevezni. Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, 3 évig újabb pályázaton nem kaphat támogatást. (6) A zárójelentést a rektor továbbítja a TMB elnökének. A jelentéseket a TMB megvitatja, és a pályázatban vállalt feladatok teljesüléséről összesített írásbeli jelentést készít a rektornak, ebben minden pályázó esetében javaslatot téve a beszámoló elfogadására vagy elutasítására. (7) A pénzösszeg felhasználásának tételes kimutatását a Rektori Hivatal ellenőrzi, és a pénzösszegek felhasználásának szabályszerűségéről összesített írásbeli jelentésben tájékoztatja a rektort, ebben minden pályázó esetében javaslatot téve a beszámoló elfogadására vagy elutasítására. (8) A pályázati zárójelentések elfogadásáról a TMB és a Rektori Hivatal javaslatait mérlegelve a rektor határoz. (9) A támogatási összeg felhasználásáról a TMB elnöke félévente tájékoztatja a Szenátust. 4

5 7. (1) A kutatás-finanszírozási pályázat felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos adminisztratív feladatokat a Rektori Hivatal látja el. (2) A Rektori Hivatal a felhasználásról és elszámolásról évente jelentést készít a rektor számára. (3) A Rektori Hivatal a támogatást nyert pályázókról nyilvántartást vezet. Záradék: (1) Jelen szabályzatot a DRHE Szenátusa március 13-ai ülésén megtárgyalta és azt a 105/ számú határozatával jóváhagyta. (2) A szabályzat április 1-jén lép hatályba. Debrecen, március 13. Dr. Fekete Károly rektor 5

AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA

AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 20. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 239/1300/26-2/2012. AZ EGYETEMI KUTATÁS-FINANSZÍROZÁSI PÁLYÁZAT SZABÁLYZATA 1. számú módosítással

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT DEBRECENI EGYETEM ORVOSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások... 6 III. FEJEZET: A doktori képzés

Részletesebben

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT

HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 2. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 361/1300/31-2/2012. HALLGATÓI FELVÉTELI SZABÁLYZAT 1 2. számú módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete

DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT. D e b r e c e n 2008. Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete DEBRECENI EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT D e b r e c e n 2008 Ez a szabályzat a DE Szervezeti és működési szabályzatának melléklete TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET: Jogszabályi háttér... 5 II. FEJEZET: Meghatározások...

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR TÁJÉKOZTATÓ. A BME GÉPÉSZMÉRNÖKI KARÁN FOLYÓ SZERVEZETT DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRŐL

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR TÁJÉKOZTATÓ. A BME GÉPÉSZMÉRNÖKI KARÁN FOLYÓ SZERVEZETT DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRŐL BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI KAR TÁJÉKOZTATÓ A BME GÉPÉSZMÉRNÖKI KARÁN FOLYÓ SZERVEZETT DOKTORI (PhD) KÉPZÉSRŐL BUDAPEST, 2015 1 Előszó A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 17/A. SZ. MELLÉKLETE. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem

A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 17/A. SZ. MELLÉKLETE. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK 17/A. SZ. MELLÉKLETE Ikt. szám: 1134/1300/15-2/2013. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata

DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR. A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata DEBRECENI EGYETEM INFORMATIKAI KAR A doktori (PhD) képzés és fokozatszerzés szabályzata Debrecen, 2005 1 Szabályozási háttér (1) A Debreceni Egyetem Informatikai Karának (IK) a doktori képzésre és fokozatszerzésre

Részletesebben

1. A KFB jogállása. 2. A KFB feladata és hatásköre

1. A KFB jogállása. 2. A KFB feladata és hatásköre A Magyar Tudományos Akadémia Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottságának ügyrendje egységes szerkezetben (elfogadta az MTA Elnöksége 42/2013. (IX. 24.) számú határozatával) A Magyar Tudományos Akadémia (a

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA ALAPFELADATOKON KIVÜLI TEVÉKENYSÉGEK SZABÁLYZATA BUDAPEST 2001. december TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 1.HATÁSKÖRÖK... 5 1.1. A tudományos rektorhelyettesre átruházott hatáskörök

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA Ikt. sz.: 487/1000/245-2/2013 A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM MINŐSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 1. sz. módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg Debrecen 2013. december 10. Tartalom: Preambulum...4

Részletesebben

1.2 Az OTKA körébe tartozó feladatok megvalósítását a központi költségvetés elkülönített fejezeti kezelésű előirányzata szolgálja.

1.2 Az OTKA körébe tartozó feladatok megvalósítását a központi költségvetés elkülönített fejezeti kezelésű előirányzata szolgálja. AZ ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS KUTATÁSI ALAPPROGRAMOK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (Hatályos: a Közigazgatási Államtitkári Értekezlet (KÁT) 2012. december 20-i ülése napjától, amelyen az OTKA SZMSZ elfogadásra

Részletesebben

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

PANNON EGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT A Szenátus elfogadta: 2013. július 23. A határozat száma: 312/2012-2013. (VII. 23.) Szenátus határozat Hatálybalépés: 2013. szeptember 1. A szabályzat karbantartásáért felelős: EDHT elnöke TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XI.30) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásnak rendjéről

Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XI.30) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásnak rendjéről Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 19/2013. (XI.30) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásnak rendjéről Mihályfa Község Önkormányzat Képviselő-testülete az

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK Ikt. sz.: 362/300/32-2/202. 2. SZÁMÚ MELLÉKLETE FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER 5. számú módosítással egységes szerkezetbe

Részletesebben

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 22/2013. (XII.23.) Önkormányzati rendelete. a társadalmi szervezetek támogatásáról

Algyő Nagyközség Önkormányzat. Képviselő-testületének. 22/2013. (XII.23.) Önkormányzati rendelete. a társadalmi szervezetek támogatásáról Algyő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.23.) Önkormányzati rendelete a társadalmi szervezetek támogatásáról / egységes szerkezetben / Hatályos: 2016. március 1.-től 1 Algyő Nagyközség

Részletesebben

A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A DEBRECENI REFORMÁTUS HITTUDOMÁNYI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁNAK Ikt. szám: 1425/1300/19-2/2014. 13/B. SZ. MELLÉKLETE A DRHE MARÓTHI GYÖRGY KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 13. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem doktori szabályzata Pécs 2007. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola. Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Doktori Iskola Kari Doktori Szabályzat 2013. július 28. A PPKE JÁK Állam- és Jogtudományági Doktori Tanácsa figyelembe véve az alábbiakban foglalt

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-i rendkívüli ülésére. Pénzügyi és Városgazdálkodási Bizottság

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-i rendkívüli ülésére. Pénzügyi és Városgazdálkodási Bizottság Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. február 15-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat beadása A pedagógiai, módszertani reformot támogató informatikai

Részletesebben

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA

A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA A DOKTORI KÉPZÉS ÉS A DOKTORI (PHD) FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA Győr A Szenátus által elfogadva 2013. június 24-én TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 4 Általános rendelkezések... 5 1. A doktori fokozatszerzés

Részletesebben

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE)

6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) 6. számú függelék A DOKTORI KÉPZÉS TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZATA (A DOKTORI SZABÁLYZAT 6. SZÁMÚ FÜGGELÉKE) BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. (1) A jelen Szabályzat hatálya kiterjed: a Liszt

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata

A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata A Szolnoki Főiskola Demonstrátori Szabályzata 1 Preambulum A Szolnoki Főiskola (továbbiakban Főiskola) oktatói és kutatói munkájának, kutatásszervezési tevékenységének elősegítése és támogatása érdekében,

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és m A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karán (ÁOK) folyó doktori (PhD) képzés és doktori (PhD) fokozat-odaítélés szervezeti és működési szabályzata (ÁOK Doktori Szabályzat) PÉCS 2015 2

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÖNYVTÁR

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÖNYVTÁR 2. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 11. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÖNYVTÁR

Részletesebben

Az Egyetemi Doktori Tanács Honosítási Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat)

Az Egyetemi Doktori Tanács Honosítási Szabályzata (a továbbiakban: Szabályzat) (a továbbiakban: Szabályzat) TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...3 A szabályzat hatálya...3 1....3 A honosítás alapelvei...3 2....3 Hatáskör...4 3....4 A HONOSÍTÁSI ELJÁRÁS...4 A honosítási eljárás

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK. Doktori SZABÁLYZATA PÉCS A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KARÁNAK Doktori SZABÁLYZATA PÉCS 2004 2 TARTALOM 1. FEJEZET: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 1. A doktori fokozatszerzésről általában... 2. A PhD fokozat megszerzésének

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ. Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR)

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ. Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ Ikt. szám: SZF/ /2016. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER (FKR) Tartalom I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. AZ FKR ÉRTELMEZÉSE ÉS HATÁLYA... 4 2. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

SZENT PÁL AKADÉMIA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZENT PÁL AKADÉMIA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZENT PÁL AKADÉMIA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015. Tartalom A Szabályzat hatálya 4 I. fejezet: A Szent Pál Akadémia szervezete és működése 4 A Szent Pál Akadémia alapítása és fenntartása; székhelye,

Részletesebben

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM Ára: 1615 Ft 2011. OKTÓBER 25. JOGSZABÁLYOK

TARTALOM. III. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM Ára: 1615 Ft 2011. OKTÓBER 25. JOGSZABÁLYOK III. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM Ára: 1615 Ft 2011. OKTÓBER 25. TARTALOM oldal JOGSZABÁLYOK 180/2011. (IX. 2.) Korm. rendelet a diákigazolványról szóló 17/2005. (II. 8.) Korm. rendelet módosításáról... 2162 34/2011.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KÉTOLDALÚ TUDOMÁNYOS ÉS TECHNOLÓGIAI (TÉT) EGYÜTTMŰKÖDÉS TÁMOGATÁSA KÓDSZÁM: TÉT_15 2015. OKTÓBER FELHÍVÁS A nemzetközi kétoldalú Tudományos és Technológiai együttműködés keretében folytatott

Részletesebben

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA 9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. A Szabályzat hatálya kiterjed a Bölcsészettudományi Karon a

Részletesebben

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra

JOGSZABÁLY. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra LI. ÉVFOLYAM, 2. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JANUÁR 31. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2007. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata

DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata DEBRECENI EGYETEM Külföldi kiküldetés szabályzata Készítette: Kancellária Hatályos: 2016. január 1-től Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Értelmező

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Az NKA Bizottságának 2/2004. (V. 24.) számú határozata 803. Az NKA Bizottságának 3/2004. (V. 24.) számú határozata 804

TARTALOMJEGYZÉK. Az NKA Bizottságának 2/2004. (V. 24.) számú határozata 803. Az NKA Bizottságának 3/2004. (V. 24.) számú határozata 804 802 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK Az NKA Bizottságának 2/2004. (V. 24.) számú határozata 803 Az NKA Bizottságának 3/2004. (V. 24.) számú határozata 804 Az NKA Bizottságának 4/2004. (V. 24.) számú határozata

Részletesebben

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 -

20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 20. sz. melléklet a 1164/115. ZMNE számhoz 1.sz. példány EGYETEMI FELVÉTELI SZABÁLYZAT - 2007 - I. fejezet 2 TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 Alapképzés...3

Részletesebben

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM FELVÉTELI SZABÁLYZATA Szeged, 2006. 1 A Felvételi Szabályzat a Felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény (Ftv), és a felsőoktatási intézmények felvételi eljárásainak általános

Részletesebben

Eszterházy Károly Főiskola. Nemzetközi Mobilitási Szabályzat 2016.

Eszterházy Károly Főiskola. Nemzetközi Mobilitási Szabályzat 2016. Eszterházy Károly Főiskola Nemzetközi Mobilitási Szabályzat 2016. Tartalom I. Általános rendelkezések... 4 A szabályzat hatálya... 4 A szabályzat célja... 4 A Főiskola nemzetközi mobilitási tevékenységének

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR. Doktori Szabályzata. Budapest EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR Doktori Szabályzata Budapest 2005 Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Doktori Szabályzat (KDSZ) 2/35.oldal 1. A Természettudományi

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. XI. fejezet. A doktori képzés szabályai DOKTORI SZABÁLYZAT 1

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. XI. fejezet. A doktori képzés szabályai DOKTORI SZABÁLYZAT 1 Szervezeti és Működési Szabályzat XI. fejezet A doktori képzés szabályai DOKTORI SZABÁLYZAT 1 Tartalomjegyzék Egyetemi doktori iskola (Sz. 1.-Sz. 6.) Egyetemi Doktori Tanács (Sz. 7.- Sz. 24.) Az Egyetemi

Részletesebben

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29.

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29. VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 2016. JANUÁR 29. Az Oktatási és Kulturális Közlöny 2016. évi 1. számának tartalmából: 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet az oktatást szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról,

Részletesebben

Üi.: Dr. Szilágyi Tímea Tárgy: Védendő épületek felújításának támogatására pályázat kiírása Melléklet: pályázati felhívás pályázati anyag

Üi.: Dr. Szilágyi Tímea Tárgy: Védendő épületek felújításának támogatására pályázat kiírása Melléklet: pályázati felhívás pályázati anyag Ikt. sz.:i.2-28 /2006. ELŐTERJESZTÉS Üi.: Dr. Szilágyi Tímea Tárgy: Védendő épületek felújításának támogatására pályázat kiírása Melléklet: pályázati felhívás pályázati anyag Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (TERVEZET) 2012 A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BEVEZETÉS (1)

Részletesebben

A pályázóval egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelme: Ft. További jellemző adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására:

A pályázóval egy háztartásban élők egy főre eső havi nettó jövedelme: Ft. További jellemző adatok a pályázó szociális rászorultságának igazolására: 2008. ÉVI BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI ŰRLAP FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK HALLGATÓI SZÁMÁRA A 2007/2008. II. FÉLÉVÉRE ÉS A 2008/2009.TANÉV I. FÉLÉVÉRE VONATKOZÓAN

Részletesebben

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM LI. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. OKTÓBER 11. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra TARTALOM oldal

Részletesebben

Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről

Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről Beszámoló a Kormány részére az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) 2001. évi tevékenységéről Bevezetés A beszámoló célja Az OTKA-ról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény 2.. (6) b) pontja értelmében

Részletesebben

Könyvtár és Információs Központ Könyvtárhasználati Szabályzata

Könyvtár és Információs Központ Könyvtárhasználati Szabályzata Könyvtár és Információs Központ Könyvtárhasználati Szabályzata A Könyvtár és Információs Központ Szervezeti és Működési Szabályzatának 1. sz. melléklete* 3. SZ. VERZIÓ A hatálybalépés dátuma: 2007. JÚLIUS

Részletesebben

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI SZABÁLYZATA

A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI SZABÁLYZATA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI KAR EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI SZABÁLYZATA PÉCS 2015 A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Egészségtudományi Doktori Iskola Doktori Szabályzata

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bánk Község Önkormányzata a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2011. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

2001. évi LXII. törvény. a szomszédos államokban él magyarokról

2001. évi LXII. törvény. a szomszédos államokban él magyarokról NETJOGTÁR. A CompLex Kiadó Kft. CompLex jogi adatbázisából. Az Országgylés 2001. évi LXII. törvény a szomszédos államokban él magyarokról - a Magyar Köztársaságnak az Alkotmány 6. (3) bekezdésében foglalt,

Részletesebben

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS Kőbányai Diákok Sportegyesülete 1105 BUDAPEST, Ihász u. 24. Tisztelt Ajánlattevő! A Kőbányai Diákok Sportegyesülete

Részletesebben

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Sümegprága Települési Önkormányzat a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együttműködve ezennel kiírja a 2012. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Hatályos: 2009. február 20. Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzatának 25/2005. (VI.19.) rendelete a civil szervezetek pénzügyi támogatásának rendjéről (módosításokkal egységes szerkezetbe

Részletesebben

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila

MEGHÍVÓ. A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt. Dr. Szatmári Szilárd Attila MEGHÍVÓ A Debreceni Egyetem Orvostudományi Doktori Tanácsa meghívja Önt Dr. Szatmári Szilárd Attila A szepszishez társuló enkefalopátiás betegek agyi vérkeringésének vizsgálata című egyetemi doktori (Ph.D.)

Részletesebben

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA

APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZATA Az AVKF Szervezeti és Működési Szabályzatának V.3.4. sz. melléklete 2013.november Oldal: 1 / 17 TARTALOM PREAMBULUM ELSŐ RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Részletesebben

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának Alapszabálya

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának Alapszabálya A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának Alapszabálya A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Doktorandusz Önkormányzata a felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám MAGYAR KÖZLÖNY 178. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. november 19., csütörtök Tartalomjegyzék 345/2015. (XI. 19.) Korm. rendelet Az oktatást szabályozó egyes kormányrendeletek módosításáról 22468

Részletesebben

Szabályzat. a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről

Szabályzat. a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Szabályzat a Magyar Kormánytisztviselő Kar által alapított díjakról és a díjadományozás rendjéről Elfogadva: 2014. szeptember 8-án a Magyar Kormánytisztviselői Kar Országos Közgyűlésének 1/2014 (IX.08.)

Részletesebben

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK

NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 NKE DOKTORI SZABÁLYZAT 2012 TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 4 1. A Doktori Szabályzat hatálya... 4 2. Szabályzói háttér... 4 3. Értelmező rendelkezések... 5 II. A

Részletesebben

Az Egyetemi Kutatási Program keretében meghatározott futamidejő (18 hónapra tervezett) kutatások kerülnek támogatásra.

Az Egyetemi Kutatási Program keretében meghatározott futamidejő (18 hónapra tervezett) kutatások kerülnek támogatásra. SZABÁLYZAT EGYETEMI KUTATÁSI PROGRAM A kutatási program célja Az Egyetemi Kutatási Program célja az erdélyi magyar magánegyetemi hálózatban folyó kutatási tevékenység támogatása, a kutatások színvonalának

Részletesebben

103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet

103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet 103/2006. (IV. 28.) Korm. rendelet Oldal:1 az építésüggyel kapcsolatos egyes szabályozott szakmák gyakorlásához kapcsolódó szakmai továbbképzési rendszer részletes szabályairól 1 A Kormány az épített környezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet PÁLYÁZATI KIÍRÁS Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Balassi Intézet közösen pályázatot hirdet a 2015/2016-os tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató

Részletesebben

MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére

MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére MŰSZAKI TARTALOM a 8600 Siófok, Halápy utca kivitelezési munkáihoz kapcsolódó teljes körű műszaki ellenőri tevékenység elvégzésére 1. A pályázati kiírás célja: Megbízási szerződés megkötése a 8600 Siófok,

Részletesebben

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT

FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FELVÉTELI ÉS ÁTVÉTELI SZABÁLYZAT Elfogadta a Szenátus 2014. szeptember 29-i ülésén. Módosította a Szenátus 2015. szeptember 28-i ülésén A BME felvételi eljárását

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI SZABÁLYZAT 2007. 1 1 Egységes szerkezetben a módosításairól szóló CCXLII/2007. (XI. 26.) Szen. sz., a CCLXI/2007. (XII. 17.) Szen. sz., a XXXII/2008. (III. 31.) Szen.

Részletesebben

3/2002. (II. 15.) OM rendelet. a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl. Általános rendelkezések

3/2002. (II. 15.) OM rendelet. a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl. Általános rendelkezések 3/2002. (II. 15.) OM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl Az illetékekrõl szóló - többször módosított - 1990. évi XCIII. törvény 67. -ának (2) bekezdésében, a közoktatásról

Részletesebben

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE

FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE (Módosításokkal egységes szerkezetben) Az SzMSz 3. számú melléklete Budapest 2008 Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21.

Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére. 2014. január 21. BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2014. január 21. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:

Részletesebben

Erasmus+ szabályzat 201 0 5.

Erasmus+ szabályzat 201 0 5. Erasmus+ szabályzat 2015. S z a b á l y z a t Oldal: 2/19. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta intézményi Szenátus nevében: Beosztás mb. jogi igazgató Erasmus koordinátor rektor Helgertné Név Busa Zsuzsanna

Részletesebben

FŐKÖNYVELŐK LAPJA Megrendelhető számviteli és adózási szaklap

FŐKÖNYVELŐK LAPJA Megrendelhető számviteli és adózási szaklap A Főkönyvelők lapjának előfizetésével 3 mérlegképes könyvelő kaphat 2-2 kreditpontot! A Főkönyvelők klubjának mérlegképes tagjai évente 2 kreditpontot kapnak tagságuk után! Kiadó: Vállalkozásbarát Könyvelő,

Részletesebben

46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 46/2001. (2002. I. 2.) RENDELETE A TULAJDONÁBAN ÁLLÓ LAKÁSOK BÉRBEADÁSÁNAK FELTÉTELEIRŐL A 17/2002. (VII. 4.), A 12/2003. (VI. 5.), A 7/2004. (II. 23.),

Részletesebben

K I V O N A T. H a t á r o z a t

K I V O N A T. H a t á r o z a t K I V O N A T Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 31. napján megtartott soros nyílt ülésének jegyzőkönyvéből 181/2012. (X. 31.) Kt.h. Tárgy: Városi Könyvtár Szervezeti

Részletesebben

173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet. A rendelet célja. A rendelet hatálya

173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet. A rendelet célja. A rendelet hatálya 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról A rendelet célja 1. A rendelet célja, hogy a pihenés alkotmányos jogának érvényesítése érdekében meghatározza

Részletesebben

62/2011. (XI. 10.) NEFMI

62/2011. (XI. 10.) NEFMI V. A Kormány tagjainak rendeletei A nemzeti erőforrás miniszter 62/2011. (XI. 10.) NEFMI rendelete a jelnyelvi tolmácsszolgálatok működésének és a jelnyelvi tolmácsszolgáltatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MKÖDÉSI SZABÁLYZAT II. RÉSZ FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER SOPRON 2010 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 6 I. FEJEZET... 6 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 A foglalkoztatási

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA

A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA A DEBRECENI EGYETEM KOLLÉGIUMAINAK FELVÉTELI SZABÁLYZATA (a módosításokkal egységes szerkezetben) 2005. március 24. Tartalomjegyzék I. rész Általános rendelkezések 3 1. 3 2. 3 3. 4 II. rész A férőhelyek

Részletesebben

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS. ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Az ÉARFÜ Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság társasági szerződésének egységes szerkezetbe foglalásáról, a 17. sz. módosítás

Részletesebben

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA../2008. (.) rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának 2008. évi önkormányzati

Részletesebben

9/2011. (VI. 17.) ORFK utasítás. a tudományos munkáról és az újítási szabályzatról I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Az utasítás hatálya

9/2011. (VI. 17.) ORFK utasítás. a tudományos munkáról és az újítási szabályzatról I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Az utasítás hatálya 9/2011. (VI. 17.) ORFK utasítás a tudományos munkáról és az újítási szabályzatról Szám: 10/2011. Az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv személyi állománya által végzett tudományos

Részletesebben

Pályázati útmutató. Szent-Györgyi Albert Hazahívó Ösztöndíj tapasztalt kutatóknak (Konvergencia program)

Pályázati útmutató. Szent-Györgyi Albert Hazahívó Ösztöndíj tapasztalt kutatóknak (Konvergencia program) Pályázati útmutató a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal által a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program - Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása

Részletesebben

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére

TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére TANULMÁNYI TÁJÉKOZTATÓ 2013 szeptemberétől és azt követően tanulmányaikat megkezdő hallgatók részére Tisztelt Hallgatók! Az Önök munkáját, tájékozódását megkönnyítendő állítottam össze ezt a listát a jogszabályok,

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 8/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

A Jogi és Igazgatási Főigazgatóság Központi Könyvtár SZERVEZETI ÜGYREND. 2015. 04. 29 Dátum 2015. 05. 11. Dátum 2015. 05. 18.

A Jogi és Igazgatási Főigazgatóság Központi Könyvtár SZERVEZETI ÜGYREND. 2015. 04. 29 Dátum 2015. 05. 11. Dátum 2015. 05. 18. SEMMELWEIS EGYETEM 1088 B u d a p e s t, M i k s z á t h K á l m á n t é r 5. Iktatószám: A Jogi és Igazgatási Főigazgatóság SZERVEZETI ÜGYREND Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Szluka Péter mb. igazgató

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 2015/S 059-103342. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 2015/S 059-103342. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:103342-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Útkarbantartási berendezések 2015/S 059-103342 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata

Semmelweis Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzat. III/II. fejezet. SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata III/II. fejezet SEMMELWEIS EGYETEM Egészségtudományi Kar Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 1. A TANULMÁNYI ÉS VIZSGASZABÁLYZAT HATÁLYA ÉS ÉRTELMEZÉSE (4) A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (továbbiakban: TVSZ)

Részletesebben

ű í ú ü Á ü ü ü ü ü É É É Ü í ü Á í í ű í ú É É É Ü Í í í í Á í í Á í Á Í É Ő Ú ú Ú í í í íí í ú í í Í í Í Í É í í Í Í í ú í ü Ó í Í ú Í Í ű í ű í í í Í É Ü ű í ü ű í ú É É É Ü ű í í í í ü í Í í Ú Í í

Részletesebben

ü É Í ü ü ü Í ü ű ü ü ü ű ü ű ű ű ü ü ü ű ü Í ü ű ü ü ü Ű Í É É Á Ő Á Ó Á Á Á Á É Á Á Á Á É Á Í Á Á Í Í ű Á É É Á Á Ö Í Á Á Á Á Á É Á Á Ó ű Í ü ü ü ű ű ü ü ű ü Á ü ű ü Í Í Í ü Í Í ű ű ü ü ü ü ű ü ű ü ü

Részletesebben

Í Á Á É ö ö ö ö ö ű ü ö ű ű ű ö ö ö ü ö ü í ü í í í ü í ü Á ü ö ö ü ö ü ö ö ü ö í ö ö ü ö ü í ö ü ű ö ü ö ü í ö í ö ű ű ö ö ú ö ü ö ű ű ű í ö ű í ű ö ű ü ö í ű í í ö í ö ö Ó Í ö ű ű ű ű í í ű ű í í Ü ö

Részletesebben

Ű Í ó Ü Ö Á Á Ó Ö Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Á Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ö Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Í Ü Í Í Á Í Í Ü Í Í Ü Á Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ő Ö Á ÁÍ Á Ü Ü Á Í Ü Í Á Ü Á Í ó Í Í Ü Ü ő Í Ü Ű Ü Ü Ü Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Ü Í Ü Á Ü Ö Á

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR SZAKDOLGOZATRA ÉS ÉVFOLYAMDOLGOZATRA VONATKOZÓ RENDJÉRŐL 1. Az útmutató hatálya kiterjed a kar valamennyi képzésére, ahol a képesítési követelmények

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzata A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 12. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Iratkezelési Szabályzata A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyagok védelméről

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor

M E G H Í V Ó. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Szám: 20129/2012. M E G H Í V Ó Gyál Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. 2012. október 15-én (hétfő) 17.00 órakor Ülés helye: Arany János Közösségi

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, igazolási és érvényesítési rendjéről szóló szabályzata

A Pécsi Tudományegyetem. kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, igazolási és érvényesítési rendjéről szóló szabályzata A Pécsi Tudományegyetem kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési, igazolási és érvényesítési rendjéről szóló szabályzata Pécs 2010. 2012. május 24. napjától hatályos változat PREAMBULUM...3

Részletesebben

Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány

Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány Mellékletek: 1. Szakmai beszámoló és számlaösszesítő nyomtatvány 2. Együttműködési szándéknyilatkozat I. célterülethez 3. Együttműködési szándéknyilatkozat II. célterülethez 4. A támogatással kapcsolatban

Részletesebben

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola

ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Katonai Műszaki Doktori Iskola Budapest 2010 ZMNE KMDI Budapest 2010 1 ZMNE KMDI Szerkesztette: Dr. habil. Kovács László mk. őrnagy 2 ZMNE KMDI TARTALOMJEGYZÉK A szabályzatban

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem foglalkoztatási követelményrendszere 2013. november 14. napjától hatályos változat Preambulum *

Részletesebben

Szent István Egyetem Gödöllő

Szent István Egyetem Gödöllő Szent István Egyetem Gödöllő A SZENT ISTVÁN EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 4. sz. melléklete AZ EGYETEM FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZERE 2009. szeptember TARTALOMJEGYZÉK Első rész... 5

Részletesebben

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE

A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE A Debreceni Egyetem Gazdálkodási Szabályzatának melléklete Debreceni Egyetem A SZERZŐDÉSKÖTÉS ELJÁRÁSI RENDJE Készítette: Gazdasági Főigazgatóság 2015. február 5. Hatályos: 2015. február 6. napjától 2

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ Varbó község belterületi vízrendezése ÉMOP-3.2.1/D-11-2011-0022 1.-5. KÖTET VARBÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 71 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ... 1 I.

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Szervezeti és Működési Szabályzat 2015 2 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben