Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata"

Átírás

1 Az Országos Rádió és Televízió Testület 1254/2009. (VI.17.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló évi I. törvény (továbbiakban: Rttv.) ában biztosított jogkörében az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2, 1145 Budapest, Róna u. 174.) műsorszolgáltatóval szemben meghozta az alábbi határozatot: A Testület megállapítja, hogy a Műsorszolgáltató a február 27-én sugárzott Mokka című műsorszámban közreadott sms-üzenettel megsértette az Rttv. 3. (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket. Ezért a Testület az Rttv (1) bekezdésének c) pontja alapján 10 percre felfüggeszti a műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását, melyet a műsorszolgáltató a határozat kézhezvételét követő második napon 7 óra 00 perctől 7 óra 10 percig köteles végrehajtani. A műsorszolgáltató a műsorszolgáltatási jogosultságának felfüggesztése előtt köteles tájékoztatni a nézőket arról, hogy a műsorszolgáltatás nem műszaki hiba miatt szünetel. Köteles továbbá a felfüggesztés idejére a következő feliratot közzétenni: Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: ORTT) határozata értelmében a TV február 27-én Mokka című műsorszám sugárzása során sértette az emberi méltóság feltétlen tiszteletének az Alkotmány 54. -ában meghatározott alkotmányos követelményeit, ezáltal pedig az Rttv. 3. (2) bekezdésének rendelkezését. E törvénysértés miatt az ORTT a mai napon 7 órától 7 óra 10 percig felfüggesztette az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. A felfüggesztés időtartamának lejárta után folytatjuk műsorunkat. E határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek nincs helye, a közléssel jogerős és végrehajtható. A határozat felülvizsgálatát a közléstől számított 30 napon belül bíróságtól lehet kérni a Testülethez benyújtandó keresetlevéllel. Indokolás A Testület 597/2009. (III.18.) számú határozatával állampolgári bejelentés alapján elrendelte a TV2 által február 27-én sugárzott Mokka című műsorszám hatósági ellenőrzését.

2 I. A vizsgálat alkotmányos jogi alapjai: Az Rttv. 3. (1)-(2) bekezdés alapján A Magyar Köztársaságban a műsorszolgáltatás - e törvény keretei között - szabadon gyakorolható, az információk és a vélemények műsorszolgáltatás útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi műsorok szabadon vehetők. A műsorszolgáltató - a törvény keretei között - önállóan határozza meg a műsorszolgáltatás tartalmát, és azért felelősséggel tartozik. A műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. Az Alkotmány 61. -ának rendelkezése szerint: (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze. (2) A Magyar Köztársaság elismeri és védi a sajtó szabadságát. Az Alkotmány 54. (1) szerint A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az emberi méltósághoz, amelytől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Az Rttv. 3. (1) bekezdése az Alkotmány 61. -ával összhangban elsőként a műsorszolgáltatás törvényi keretek közötti szabadságát, az információk és a vélemények továbbításának szabadságát rögzíti. A műsorszolgáltatás szabadságának előírását követően ugyanakkor az Rttv. alapelvi szinten szabályozza azokat a követelményeket is, amelyek a műsorszolgáltatás gyakorlásának ugyancsak alkotmányos jelentőségű korlátját jelentik. E rendelkezések közé tartozik az Rttv. 3. (2) bekezdése is, amely a műsorszolgáltatás szabadságának, ezen keresztül pedig a véleménynyilvánítás szabadságának médiajogi határát jelöli ki oly módon, hogy a benne foglalt követelményeknek a műsorszolgáltató tevékenysége során mindvégig teljesülniük kell. Az Alkotmánybíróság 1006/B/2001. határozata szerint a Médiatörvény 3. (2) bekezdése alapján eljárva az ORTT nem az egyes jogalanyokat ért jogsérelmekről dönt, az alanyi jogosultak igényeinek érvényesítését nem helyettesíti, és nem is akadályozza. Az ORTT e közigazgatási eljárásban annak megállapítására jogosult, hogy a műsorszolgáltató az emberi jogok tiszteletben tartásával tevékenykedik-e, és az egyes műsorainak témája, jellege, nézőpontja nem sérti-e az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket. Az Alkotmánybíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy az ORTT a személyhez fűződő jogokkal kapcsolatban a műsorszolgáltató által elkövetett alkotmányos sérelmeket, az ilyen sérelmeket okozó műsorokat is vizsgálhatja és szankcionálhatja, de úgy, hogy a jogokat a közigazgatási eljárásában alanytalanná téve vizsgálja az alapjogi sérelmet. Azt vizsgálja, hogy a sugárzott műsor nem sérti-e az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket. Az ombudsman az OBH 2203/2004. sz. jelentésében is arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alkotmányos alapjogok intézményes védelmére a Testület nemcsak jogosult, hanem köteles is. Véleménye szerint az ORTT-nek a Médiatörvény nem azt teszi feladatává, hogy érvényesítse a személyhez fűződő jogokat az arra jogosult helyett, hanem azt, hogy a vele 2

3 közjogi viszonyban álló műsorszolgáltatókkal szemben ellenőrizze és felügyelje az Rttv. 3. (2) bekezdésében foglaltak érvényesülését. A Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf /2004/7. sz. határozatában kimondta, hogy a Testületnek joga és kötelessége az Rttv. 3. (2) bekezdésében foglaltak megvalósulását felügyelni, ellenőrizni, illetve e jogszabályhelyben foglaltak sérelme esetén szankciót alkalmazni. Nem azonos ugyanis a polgári jogi és a közigazgatási jogi jogviszony. A személyhez fűződő jogok védelmét a sérelmet szenvedő jogalany érvényesítheti polgári perben.( ) Az Rttv. a műsorszolgáltatónak tiltja meg az Rttv. rendelkezéseinek megsértését, az Rttv.-nek tehát a műsorszolgáltató, és nem a sérelmet elszenvedett az alanya. A Legfelsőbb Bíróság is kimondta már eseti döntéseiben, hogy az emberi jogok sérelme médiaügyben vizsgálható(tette mindezt pl: Kf.IV /2002/9, valamint a Kf. VI /2000/3. sz. határozatokban.) A következetes bírói gyakorlat szerint az ORTT-nek mint közigazgatási hatáskörében eljáró hatóságnak joga és kötelessége őrködni azon, hogy a műsorszolgáltató tisztelje az alkotmányban biztosított jogokat, tevékenysége ne sértse a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét. II. A hatósági ellenőrzés megállapításai: március 2-án állampolgári panasz érkezett az ORTT-hez a TV2 által február 27- én sugárzott Mokka c. műsorszámmal kapcsolatban. A panaszos kifogásolta, hogy a műsorban kommentár nélkül jelenítették meg az egyik SMS-ező által lejegyzett üzenetet, ami a következőképpen hangzott: nehogy a vörös szukát válasszátok. A panaszos aggályosnak találta, hogy a szerkesztő közreadta a problematikus szöveget. A Testület 597/2009. (III. 18.) sz. határozatával elrendelte a műsorszámban megjelent smsüzenet hatósági vizsgálatát. A TV2 reggeli interaktív műsora minden nap hét órakor jelentkezik, 2008-hoz képest hosszabb, immár két órás időtartamban. A vizsgált műsorszámban Demcsák Zsuzsa és Azurák Csaba szerepelt műsorvezetőként. Az elemzett napon a Mokka a közéleti kérdéskörökön kívül több bulvár témát is érintett, miközben a képernyő alján lévő sávban egymást követték a nézők által beküldött szöveges üzenetek. (Az üzenetküldés díja alapáras volt.) Hét órától az alábbi témák jelentek meg: - újra műthet a műhibát elkövetett szentesi nőgyógyász, - Kiszelly Zoltán politológus Bokros Lajos (MDF) jelöléséről, - tiniszex a tanteremben (erőszak történt?), - kutyát választ Obama, - drogként hat a romantikus szerelem? és - sváb reggeli (sváb ételek, zene). A nézői vélemények a fenti témáknak megfelelően igen széles palettán mozogtak. Annak ellenére, hogy a problémakörök közül - értelmezésünkben - csak egy rendelkezett aktuálpolitikai vetülettel, a felhasználók a tiniszex és az Obama család kutyaválasztása kapcsán is közéleti kérdéseket boncolgattak. Ennek megfelelően az iskolában létesített szexuális kapcsolat nyomán az elkövetők vélt etnikai hovatartozása, illetve a pedagógusok feladatai és helyzete közötti összefüggéseket is megtárgyalták. A politikai üzenetek másik 3

4 csoportja a műsorban szereplő témáktól függetlenül fogalmazott meg véleményt, melyek jórészt a saját oldal dicséretére, vagy a másik oldal kritikájára szorítkoztak. A politikai tartalmú SMS-üzenetek között feltűnő eltolódás egyik oldal irányában sem volt megfigyelhető. A politikai üzenetek egy része tartalmazott olyan elemet, amely sértésnek, vádaskodásnak tekinthető 1 (pl. Ezek a jellemtelen ( ) tolvajok, mikor kezdik magukon a megszorítást.? Jangi, Bokros úr! Belegondolt már abba Deutsch Tompikával egy sorban? Csövi ). A fenti szövegek egyik alcsoportja pedig mindkét politikai tábort, vagy általában a politikusokat ostorozta (pl. A PARLAMENT-ben levo politikusok 90%-a koponyegforgato! Elveiket valtogato MEKCSEI lelkuletu Alpolitikus! Betonos ). A legtöbb személyre szóló üzenet Bokros Lajoshoz fűződött. A többség elítélően nyilatkozott a személyéről és tevékenységéről, ám különösebben sértő nem akadt közöttük. Az SMSküldők jelentős százaléka a szakértelmét és az egykori intézkedéseinek hasznosságát vonta kétségbe (pl. Ki az a barom aki kitalalta, hogy Bokros Magyarország megmentoje? Bokros lejart lemez!! ) A Szili Katalin házelnökre vonatkozó SMS-üzenetek közül kettő szerepelt a kínálatban, és mindkettő a pécsi időközi választással állt összefüggésben. Mindegyik kritikusan viszonyult a politikus asszony új szerepvállalásához - MSZP színekben indul a pécsi polgármesteri székért. Az első szöveg 7 óra 14 perckor volt olvasható: Remélem a pécsiek észnél lesznek, Szili még ( ), mint Gyurcsány, mert kőkeményen hozzájárult országunk tönkretételéhez Juli. Az üzenet tartalma sértő lehetett, a tagmondat állítmánya kipontozva jelent meg. A másik a panaszos által is kifogásolt üzenet 8 óra 52 perctől került a képernyőre: Ha már a kutyáknál tartunk, pécsiek! Nehogy a vörös szukát válasszátok! Ez az üzenet az Obama család kutyaválasztásával kapcsolatos téma nyomán igyekezett álcázni a sértő tartalmát, ugyanakkor éppen az üzenet célközönsége (pécsiek) számára viszonylag egyszerűen dekódolható volt. A vélemény hordozója egy hasonlattal próbált élni 2, ami kizárásos alapon (Szili Katalin az egyetlen női jelölt) csak a jelenlegi házelnököt takarhatta. Ennek megerősítése volt a jelző (vörös), ami pedig a jelölő párt színére, illetve pejoratív értelemben a kommunistákkal azonosítva, az MSZP-re utalt. Az üzenet rendkívül sértő tartalma amely Szili Katalint személyében és női mivoltában is érzékenyen érinthette alapján felmerül az Rttv. 3. (2) bekezdésének sérelme. A 36/1994. (VI. 24.) AB határozat szerint a Btk és ainak alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett, így nem büntetendő véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél. A hivatkozott AB határozat pedig nem tesz különbséget a közszereplő személyét, illetve szakmai munkáját érintő kritikai megnyilvánulás között, így ez alapján irreleváns, hogy a sértő megjegyzések az érintettek testi adottságára, vagy éppenséggel hiányos szakmai felkészültségére vonatkoztak, mivel a kritika elsődleges kiváltó oka ezekben az esetekben a közszereplés nyomán való megnyilvánulás. 3 A 1 Az SMS-eket szó szerint, az esetleges helyesírási és nyelvhelyességi hibákkal együtt közöltük. 2 A Magyar Értelmező Kéziszótár (Akadémiai Kiadó 2000.) szerint a szuka fn 1. Nőstény kutya, ritkán farkas (jelzőként) Nőstény <kutya> 2. durva, pejoratív Nőszemély {északi szláv} 3 A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvélemény, és ezekkel 4

5 közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a kritikai megnyilvánulásokkal szemben. 4 A műsorszám vizsgálata során kiderült, hogy a beérkezett rövid szöveges üzeneteket moderálják, pl. a trágár szavakat automatikusan kiszűri a rendszer, továbbá a főszerkesztő olykor azonnal reagál egy-egy véleményre, valamint rendszeresen kommentálja is a beérkező üzeneteket. A fentiek alapján érthetetlen, hogy a szóban forgó üzenet miért nem került kiszűrésre vagy ellenpontozásra a műsorszolgáltató által. A hatósági vizsgálat alapján a műsorszolgáltató valószínűsíthetően megsértette az Rttv. 3. (2) bekezdésében foglaltakat. A műsorszolgáltató április 28-án érkezett válaszlevelében a felhívásnak eleget tett: A műsorszolgáltató előadta, miszerint a felhívás melléklete rögzíti, hogy a február 27- én sugárzott Mokka című műsorszám szinte egész tartama alatt érkeztek sms-üzenetben hozzászólások, ezek között az, mely Szili Katalint utalva az Obama család kutyájával kapcsolatos szegmensre vörös szukának nevezi és óva inti a pécsieket, hogy a közelgő polgármester-választásokon a politikus asszonyra szavazzanak. A hatóság megállapítása szerint a tárgybeli üzenet sérthette Szili Katalint, mégpedig személyében és női mivoltában is. A felhívás ezt követően részleteket idéz a 36/1994. AB határozatból, mely éppen arról szól, hogy a közszereplőknek lényegesen többet kell tűrniük az őket ért kritikák tekintetében, mint a halandóknak, stb. A műsorszolgáltató előadta, miszerint az idézett rendelkezéssel messzemenően egyetért, egyúttal emlékeztet arra, hogy az idézett részletek azt támasztják alá, hogy a tárgybeli esetben nem történt jogsértés. A műsorszolgáltató szerint a jogsértés hiányának belátására érdemes még tekintettel lenni az Alkotmánybíróságnak a felhívásbelinél is többet idézett, talán leghíresebb, jogtörténeti jelentőségű határozatára, a 30/1992. (V.26.) sz. AB határozatra. E határozatban az Alkotmánybíróság azt emeli ki különös súllyal, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. A műsorszolgáltató álláspontja szerint az Alkotmány a szabad kommunikációt az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke. A műsorszolgáltató ebben a körben még annak a körülménynek a megfontolását, az itt idézetekkel való összevetését is kéri, hogy a pejoratív kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt - különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke. /részlet a 36/1994. (VI. 24.) AB határozat indokolásából/ 4 A bírósági indokolás vezérelve többek között a Lingens vs. Ausztria, Castells vs. Spanyolország, Thorgeirson vs. Izland ügyekben. 5

6 jelzőt használó üzenetküldő az említett személyt kifejezetten politikai szereplésével összefüggésben minősíti. A műsorszolgáltató véleménye szerint a Testület eljárása eljárásjogi szempontból is aggályos az alábbiak miatt: Az Alkotmánybíróság a 46/2007. sz. határozatában többek között az Rttv. 3. (2) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatával kapcsolatban állapította meg azt, hogy az ORTT az Rttv (1) bekezdésében foglalt jogkövetkezményeket alkalmazva szankcionálhatja a műsorszolgáltató cselekményét, amennyiben úgy ítéli meg, hogy a műsorszolgáltató többek között a Médiatörvény rendelkezéseit megsértette. A Médiatörvény 3. (1) bekezdésének megfelelően a műsorszolgáltató tevékenysége, vagyis a műsorszolgátatás nem sértheti az emberi jogokat. A Médiatörvény 112. (1) bekezdése alapján tehát az emberi jogok védelmében, adott esetben pedig az emberi jogok önrendelkezési és a magánszférát védő aspektusait jelentő személyhez fűződő jogok védelme érdekében is indulhat eljárás. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az emberi méltósághoz való alapjog magában foglalja az önrendelkezés szabadságát, amelynek fontos tartalmi eleme egyebek között az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi jogait a különböző állami szervek, így a bíróság előtt is érvényesítse. Az önrendelkezési jog azonban, mint az általános cselekvési szabadsághoz való jog, a jogérvényesítéstől való tartózkodás, a nem cselekvés jogát is magában foglalja. Mivel ez a jog az egyén autonómiájának védelmére szolgál, általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló és alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési utat igénybe veszi-e, vagy attól tartózkodik. (1/1994. (I.7.) AB határozat, ABH 1994,29,35-36.; megerősítve: 20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, ; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 713, ) A műsorszolgáltató kifejti továbbá, hogy a perbeli önrendelkezés tehát azt a jogot is magában foglalja, hogy valaki jogsérelme esetén ne vegyen igénybe bírói utat. Ha a műsorszolgáltató személyhez fűződő jogot sért, a jogsérelmet szenvedett személy dönt arról, hogy a jogsértést elkövető műsorszolgáltatóval szemben érvényesíti-e személyiségi jogait, például indít-e pert. Az Alkotmánybíróság szerint a Médiatörvény 112. (1) bekezdése és 136. (1) bekezdése e bírói út mellett közigazgatási eljárást intézményesít. Az ORTT a Médiatörvény 3. (1) bekezdése alapján eljárva e közigazgatási eljárásban nem az egyes jogalanyokat ért jogsérelmekről dönt. A Médiatörvény 3. (1) bekezdése alapelvi rendelkezés. Az ORTT ennek megfelelően a közigazgatási eljárás során annak megállapítására jogosult, hogy a műsorszolgáltató az emberi jogok tiszteletben tartásával tevékenykedik-e, és az egyes műsorainak témája, jellege, nézőpontja nem sérti-e az emberi jogokban megjelenő alapvető értéket A műsorszolgáltató szerint tekintettel arra, hogy a határozat kifejezetten kimondja, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése esetén a hatóság nem arra jogosult, hogy a személyiségi jogaiban sértett egyes jogalanyok helyett eljárva, az őket ért vélt, vagy valós egyedi jogsérelmeket bírálja el, hanem annak megállapítására, hogy az egyes műsorszámok nézőpontja, jellege nem sérti-e az alapvető alkotmányos értéket. A jelen esetben maga a műsorszám, vagy akár a műsorszolgáltató műsorszolgáltatása a maga egészében nyilvánvalóan nem sérti az emberi jogokban megnyilvánuló alapértékeket. 6

7 Végezetül kérte az eljárás megszüntetését, mert álláspontjuk szerint a műsorszolgáltató nem sértette meg az Rttv. 3. (2) bekezdését. IV. Az Rttv. 3. (2) bekezdésének sérelme: Az Alkotmány 61. (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. A véleménynyilvánításnak az alapjogok között kitüntetett szerepe van. Ez többek között abban nyilvánul meg, hogy igen szűk körben korlátozható. Így abban az esetben, ha ezen jog gyakorlása közben másik jog sérelme merül fel. A közszereplőket megillető személyiségvédelem sajátos kérdéseket vet fel a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozhatóságával kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság a 36/1994. (VI. 24.) sz. határozata értelmében a közszereplőknek, így a politikusoknak is nyilvánvalóan többet kell eltűrniük, mint egy átlagembernek, velük szemben az elfogadható kritika határai szélesebbek. A hivatkozott alkotmánybírósági határozat kifejtette, hogy a közhatalom gyakorlásában résztvevő személyek védelmében a véleménynyilvánítás szabadságának szűkebb körű korlátozása felel meg a demokratikus jogállamiságból adódó alkotmányos követelményeknek. A demokratikus társadalom létezésének és fejlődésének nélkülözhetetlen eleme a közügyek vitatása, amely feltételezi a különböző politikai nézetek, vélemények kinyilvánítását, a közhatalom működésének bírálatát. A demokratikus hagyományokkal rendelkező társadalmak tapasztalatai szerint is e vitákban esetenként kellemetlen, éles, esetleg igazságtalan támadásokat intéznek a kormányzat és a közhivatalnokok ellen és nyilvánosságra kerülnek olyan tények is, amelyek a közéleti szereplők becsületének csorbítására alkalmasak. A Testület elismeri a véleménynyilvánító műsorok jogosultságát, amelyek fontos mutatói egy társadalom állapotának, annak érdekében, hogy széles rétegek szólhassanak hozzá közéleti eseményekhez és témákhoz. A vizsgált műsorszám azonban nem ilyen, abban a nézők csupán sms üzeneteik révén fejthetik ki álláspontjukat. A nézői üzeneteket moderálják, tehát a szerkesztők felelőssége kiemelten fontos abban, hogy a hozzászólások kulturált keretek között maradjanak. A vizsgált esetben azonban ez a moderálás elmaradt. A Testület hangsúlyozni kívánja, hogy nem a véleményüket kifejező nézők jogi felelősségét vizsgálja, amikor az sms-ekben megfogalmazottakat ütközteti az Rttv. 3. (2) bekezdésében előírtakkal, hanem a műsorszolgáltató magatartását ítéli meg. A 36/1994. (VI. 24.) számú AB határozat alapján a társadalomban megjelenő véleményeknek adott esetben a szélsőséges véleményeknek is teret kell engedni a véleménynyilvánítás szabadságának jegyében, hisz ezek is valós, létező álláspontok. A megjelenés egyben módot adhat arra is, hogy ezek ellen még hatékonyabban lehessen fellépni, és adott esetben tőlük elhatárolódni. Mindazonáltal a törvény szövege egyértelmű, azaz kifejezetten tartalmazza azt a kitételt is, hogy a műsorszolgáltató tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat. Az Alkotmány 54. (1) bekezdése rögzíti az emberi méltósághoz való jogot, mely szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. 7

8 A magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában az emberi méltósághoz való jog a legátfogóbb személyiségi jog, minden más személyiségi jog ún. anyajoga, amiből bármely, akár a törvényekben nevesített, akár nem nevesített személyiségi jog lefejthető. Az Alkotmánybíróság 23/1990. (X. 31.) sz. határozata szerint az emberi méltóságnak, mint emberi alapjognak a tartalma a következő: Az emberi méltóság, mint a személyiség integritása az emberi élettel együtt az emberi lényeget jelenti. A méltóság ember voltunknak és értékünknek felemelő, és feltétlen tiszteletet parancsoló volta, emberi lényünk rangja. Az emberi jogok katalógusában, és a modern alkotmányokban az emberi élet, és méltóság ezért elsősorban nem is mint alapjogok, hanem mint a jogok forrásai, mint jogon kívüli értékek szerepelnek, amelyek sérthetetlenek. Az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.) sz. határozatában kimondta, hogy: Az emberi méltóság azt jelenti, hogy az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva a klasszikus megfogalmazás szerint az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A Testület álláspontja szerint a véleményszabadság határát átlépi a műsorszolgáltató, amennyiben olyan üzenetet továbbít, amelyben bárki emberi méltósága sérül. Még a politikusok bírálhatóságának is határt szab az az eset, amikor közjogi méltóságok, politikusok és más közszereplők emberi minőségét vonják kétségbe. Jelen esetben a Ha már a kutyáknál tartunk, pécsiek! Nehogy a vörös szukát válasszátok! sms közzétételével a műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 3. (2) bekezdésében előírt követelményt, mely szerint a műsorszolgáltató köteles tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét, tevékenysége nem sértheti az emberi jogokat, és nem lehet alkalmas a személyek, nemek, népek, nemzetek, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére. A műsorszolgáltatóknak tehát a nézői vélemények megjelenítésekor fokozott felelősséggel kell eljárniuk. Különösen az smsben küldött vélemények kapcsán lehet eredményes a műsorszolgáltató szűrő funkciója. A Testület 942/2004. (VII. 7.) sz. határozatában is kifejtette, hogy megengedhetetlen annak a hangnemnek, előadási stílusnak az elterjedése a médiumokban, melynek térnyerése megfigyelhető a műsorszolgáltatók műsorszámaiban. A műsorszolgáltatóknak fokozott felelősséggel kell eljárniuk hallgatói, nézői vélemények megjelenítésekor vonatkozik azokra a műsorszámokra is, amelyekben csak néhány, esetleg érdekesebb, provokatívabb hozzászólás kap teret a műsorszám vagy a tárgyalt téma színesítéseként. A műsorszolgáltatóknak - ide értve a műsorszámok létrehozásában közreműködő munkatársakat, de elsősorban szerkesztőket, műsorvezetőket - a különböző témák tárgyalása, megbeszélése során a mérleg nyelve szerepét kell betöltenie, legfőképpen akkor, ha durva, súlyosan sértő hangvételű hallgatói, nézői véleménynek adnak teret. A hivatkozott határozat leszögezi továbbá, hogy az sms-ben, vagy elektronikus levélben küldött vélemények közzététele kapcsán sokkal eredményesebben érvényesülhet és kell is érvényesülnie a szűrő funkciónak, azaz annak, hogy a jogszabályi előírások - és itt nem csak a médiatörvény szabályairól van szó - sérelmét lehetőleg ne hozza jelentő, ilyen tartalommal bíró üzeneteket a műsorszolgáltató nyilvánosságra, ne jelenítse meg a képernyőn. Tehát amennyiben egy írásos üzenet - legyen az vagy sms - annak tartalma, avagy 8

9 szóhasználata okán alkalmatlan közzétételre, a műsorszámban közreműködőknek - műsorvezetőknek, szerkesztőknek - kell az azokban kifejtett véleményeket kontrollálnia és lehetőség szerint megakadályozni éterbe kerü1ésüket. A Testület véleménye szerint tehát a durva hangvételű, trágár, sértő nézői, hallgatói vélemények megjelenítésével kapcsolatban az önkontroll fontosságát is hangsúlyozni kell..." A Testület álláspontja szerint a műsorszolgáltatók a szerkesztői szabadság elvét nem helyezhetik mindenek fölé, hiszen a médiatörvény alapelvei egyértelműek, azok betartása minden magyarországi műsorszolgáltató számára kötelező és a minőségi, hiteles műsorszolgáltatás alapköveit jelentik. A műsorszolgáltató azon érvelése, miszerint jelen esetben maga a műsorszám, vagy akár a műsorszolgáltató műsorszolgáltatása a maga egészében nyilvánvalóan nem sérti az emberi jogokban megnyilvánuló alapértékeket, igaz ugyan, ám a jogsértést nem teszi meg nem történtté. A műsorszolgáltató törvénysértésének megállapításához nem feltétel, hogy a műsor egészében, elejétől a végéig sértse a Médiatörvény valamely rendelkezését, elegendő, ha az emberi méltóságot sértő, az emberi minőséget kétségbe vonó tartalom akadálytalanul és megkérdőjelezetlenül jut el a nézőkhöz. A Testületnek joga és kötelessége az Rttv. 3. (2) bekezdésében foglaltak megvalósulását felügyelni. A Testület álláspontja szerint jelen esetben a közzétett sms-sel a műsorszolgáltató megsértette az Rttv. 3. (2) bekezdését. V. A Testület által alkalmazott jogkövetkezmények: A Testület 2008-ban 2 alkalommal szankcionálta a műsorszolgáltatót az Rttv. 3. (2) bekezdésének megsértése miatt. 748/2008. (IV.29.) és 1825/2008. (X.1.) sz. ORTT határozataiban 30, illetve 10 perc időtartamra felfüggesztette a műsorszolgáltató működését. A műsorszolgáltató jogkövető magatartásának ösztönzése érdekében jelen esetben az Rttv (1) c) pont alapján 10 perc időtartamra felfüggesztette a műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. Az eljárás során a Ket (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. Az Rttv (2) bekezdése alapján a határozat ellen közigazgatási úton fellebbezésnek helye nincs. A határozat bírósági felülvizsgálatát az Rttv (3) bekezdése biztosítja. Budapest, június 17. az Országos Rádió és Televízió Testület nevében Dr. Majtényi László s.k. elnök 9

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 748/2008. (IV.29.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 169/2013. (I. 30.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 30209-12/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a gyermek és kiskorúak védelmére, az emberi méltóság

Részletesebben

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! 20/1997. (III. 19.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Lábady Tamás,

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1541/2008. (VIII.27.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2558/2006. (XI. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 443/2010. (III. 10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011

Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 Ügyiratszám: TA/4278-4/2011 a NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 491/2011. (IV. 14.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- Hírközli Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) hivatalból

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Ügyszám: Keltezés: Előadó bíró: Közlöny információ: AB közlöny: 483/B/2006 Budapest, 2007.12.17 12:00:00 de. Kukorelli István Dr. XVI. évf. 12. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 1006/2008. (VI. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület 836/2007. (IV. 4.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET VÉGZÉSE ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2358/2009. (XII.2.) sz. VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 774/2015. (VI. 23.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/11889-8/2015. Ügyintéző: személyes adat Email: személyes adat Tárgy: az emberi méltóság

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETÉNEK TÁRSSZABÁLYOZÁSI MAGATARTÁSI KÓDEXE. Preambulum

A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETÉNEK TÁRSSZABÁLYOZÁSI MAGATARTÁSI KÓDEXE. Preambulum A MAGYARORSZÁGI TARTALOMSZOLGÁLTATÓK EGYESÜLETE ÉS A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSA ÁLTAL, MÉDIAIGAZATÁSI FELADAT ELLÁTÁSÁRA 2011. JÚNIUS NAPJÁN KÖTÖTT KÖZIGAZGATÁSI SZERZŐDÉS 1. SZÁMÚ

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2016. március 3. 2016. 5. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 4/2016. (III. 1.) AB határozat a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi 200

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1971/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-3046/2013.)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1971/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-3046/2013.) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1971/2013. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-3046/2013.) Előadó: dr. Bódis Cecília Az eljárás megindítása A panaszos akinek panaszához később újabb panaszos

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1360/2008. (VII.15.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

8/2004. (III. 25.) AB határozat

8/2004. (III. 25.) AB határozat 8/2004. (III. 25.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő határozatot:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2104/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1724/2007. (VII. 18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1229/2008. (VII.2.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2151/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

alkotmányjogi panaszt Indítványunkban mindenekelőtt az indítványozói jogosultságunkat kell alátámasztanunk.

alkotmányjogi panaszt Indítványunkban mindenekelőtt az indítványozói jogosultságunkat kell alátámasztanunk. Tisztelt Alkotmánybíróság! Alulírott INDEX.HU Zrt. ( ) meghatalmazott jogi képviselőnk, Dr. Majtényi László (Dr. Majtényi László Ügyvédi Iroda ) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2015. február 9. 2015. 3. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 2/2015. (II. 2.) AB határozat a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2443/2006 (XI. 8.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

A Legfelsőbb Bíróság ítélete az emberi méltóság sérelmét megállapító médiahatósági határozatról*

A Legfelsőbb Bíróság ítélete az emberi méltóság sérelmét megállapító médiahatósági határozatról* K ö z i g a z g a t á s i j o g 2012/3 JeMa Török Bernát A Legfelsőbb Bíróság ítélete az emberi méltóság sérelmét megállapító médiahatósági határozatról* Az emberi méltóság hatósági védelmének kérdései

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 323/2008. (II. 13.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA

Az Országos Rádió és Televízió Testület. 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület 24/2009. (I. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és a televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 222/2010. (II.3.) VÉGZÉSE Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 291/2010. (II. 17.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 263/2010. (II. 10.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról

Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról In Medias Res 2012/2 8, 297 318 Az ombudsman médiajogi gyakorlatáról Tapasztalatok és lehetőségek HAJAS BARNABÁS * Korábban számtalan olyan beadvány érkezett az állampolgári jogok országgyűlési biztosához

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2136/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2741/2015. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2741/2015. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2741/2015. számú ügyben Előadó: dr. Sipos Beáta Az eljárás megindítása A Hivatalomhoz beadvánnyal forduló panaszos azt sérelmezte, hogy felesége elhunyt szüleinek

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-262/2014. számú ügyben Előadó: dr. Herke Miklós Az eljárás megindítása A panaszos aki jelenleg fehérgyarmati állandó lakos azt kifogásolta, hogy a lakcímnyilvántartásba

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2132/2007. (IX. 19.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1040/2009. (V. 20.) számú HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-496/2016. számú ügyben Előadó: dr. Kiss Bernadett dr. Tóth Lívia dr. Borza Beáta dr. Csikós Tímea Az eljárás megindulása A Nemzeti Emberi Jogi Intézmények

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-683/2014. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos édesanya a 2009-ben született gyermekével való kapcsolattartása ügyében

Részletesebben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának Jelentése az OBH 2542/2009. számú ügyben Előadó: dr. Juhász Zoltán Az eljárás megindulása A panaszos beadvánnyal fordult az Országgyűlési Biztos Hivatalához,

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. október 3. 2014. 24. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 28/2014. (IX. 29.) AB határozat a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1037/2013. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos álláspontja szerint Debrecen, Hajó utca szervizútja közlekedési rendjének

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2015. október 14. 2015. 20. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 3195/2015. (X. 14.) AB határozat alkotmányjogi panasz elutasításáról... 1384 3196/2015. (X.

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 37/2007.(I.10.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 422/2006. (II. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 242/2008. (I.30.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,."'...,,,.., 1008DEC 22. " ~.- '~G' f 'IC 1(1-

ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,.'...,,,.., 1008DEC 22.  ~.- '~G' f 'IC 1(1- ~1 - -(,~ 1 C Fovárosi Ítélotábla 4.Kf.27.501/2008/5. szám ORTT Irodája 1088BudapestRcviczl(yu. 5. Érkezett:,."'...,,,.., 1008DEC 22. " ~.- '~G' f 'IC 1(1- IktatószáM:,c.;~~!.L.,,.:; : ~.:1 Mel1ékle~k:,,,..,.,,..,.,,.,;,..

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-1882/2016. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A panaszos a politikai meggyőződésük miatt elbocsátott munkavállalók nyugdíjra

Részletesebben

az alkotmánybíróság határozatai

az alkotmánybíróság határozatai 2015. október 7. 2015. 19. szám az alkotmánybíróság határozatai az alkotmánybíróság hivatalos lapja Tartalom 28/2015. (IX. 24.) AB határozat a Kúria Knk.IV.37.467/2015/2. számú végzése alaptörvényellenességének

Részletesebben

Indokolás: A Rendelet támadott rendelkezései a következők: 2. Lakásfenntartási támogatás

Indokolás: A Rendelet támadott rendelkezései a következők: 2. Lakásfenntartási támogatás BorsodAbaúj Zemplén Megyei Kormányhivatal Építésügyi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyeleti Főosztály Törvényességi Felügyeleti Osztály 3525 Miskolc, Városház tér 1. Tisztelt Cím! A Társaság

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 998/2014. (X. 14.) sz. HATÁROZATA Ügyiratszám: MN23956-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 998/2014. (X. 14.)

Részletesebben

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011

Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Ügyiratszám: TA/6333-4/2011 Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 566/2011. (IV.28.) számú HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-3422/2013. számú ügyben Előadó: dr. Bódis Cecília Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult a hivatalomhoz, mert indokolatlannak tartja a gyorsvonati

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2383/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2383/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2383/2014. számú ügyben Előadó: dr. Kiss Bernadett dr. Tóth Lívia Az eljárás megindulása 2014 tavaszán átfogó vizsgálatot indítottam, amelynek célja Békés

Részletesebben

A kegyes halál büntetőjogi értelmezése. Szerző: dr. Faix Nikoletta

A kegyes halál büntetőjogi értelmezése. Szerző: dr. Faix Nikoletta A kegyes halál büntetőjogi értelmezése Szerző: dr. Faix Nikoletta Az emberölés és az öngyilkosságban közreműködés megállapíthatósága szempontjából a sértett egészségi állapota közömbös. Egy haldokló sértett

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/9996-6/2012. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának 789/2012. (IV.25.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2111/2009. (X. 28.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 999/2008. (VI.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

1128/2013 HATÁROZATA

1128/2013 HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8114-11/2013. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a burkolt kereskedelmi közlemény közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezés megsértése Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 23/2013. (I.9.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/28903-8/2012. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására és a burkolt kereskedelmi közlemény tilalmára vonatkozó kötelezettség megsértése Melléklet:

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1167/2014. (XII.1.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 20307-10/2014. Tárgy: a TV2 Média Csoport Kft. fellebbezésének elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

kényszer kényszerrel alkalmasság elbírálásához szükséges vizsgálatokat végzi el

kényszer kényszerrel alkalmasság elbírálásához szükséges vizsgálatokat végzi el Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága H-1015 Budapest, Donáti u. 35-45. Tárgy: Indítvány alkotmányellenesség megállapítására Tisztelt Alkotmánybíróság! Az alábbiakban indítványt terjesztek elő A munkaköri,

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. január 24. 2014. 2. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 1/2014. (I. 21.) AB határozat a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/1304- /2012.P. Tárgy: alapvető

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Piac és Profit Kiadó Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Piac és Profit Kiadó Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Fővárosi Ítélőtábla 2.Kf.27.264/2006/4. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fővárosi Ítélőtábla a Piac és Profit Kiadó Kft. (Budapest) felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes ellen versenyügyben

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8136/2013. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindítása A Téli közfoglalkoztatási programba bevont panaszos azért fordult hivatalomhoz,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság döntésének hatályon kívül helyezéséről*

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság döntésének hatályon kívül helyezéséről* Jóri András A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság döntésének hatályon kívül helyezéséről* Az adatvédelem bírói kontrollja Hivatalos

Részletesebben

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4

A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 I. évfolyam 3 4 A helyi jelentőségű védett természeti területekkel kapcsolatos helyi önkormányzati rendeletalkotás aktuális teendőiről 4 14 A bírósági keresetlevelek felterjesztése 14 Tájékoztató a falusi

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése Az AJB-1363/2014. számú ügyben Előadók: dr. Berkes Lilla dr. Csink Lóránt Az eljárás megindítása A panaszos azért fordult hozzám, mert lakásszerzési kedvezményt kívánt

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 1785/2007.(VII.18.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15.

TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS BESZERZÉSI FELTÉTELEK. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Első kibocsátás dátuma: 2014. május 15. Első hatálybalépés: 2014. május 15. Módosítás időpontja Módosítás készítője Módosítások összefoglalója Módosítás hatályba lépése 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1.

Részletesebben

Í t é l e t e t: A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 17. P.III. 22 429/2001119. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Í t é l e t e t: A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 17. P.III. 22 429/2001119. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 17. P.III. 22 429/2001119. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság dr. Kárpáti József ügyvéd ( ) által képviselt Háttér Baráti Társaság

Részletesebben

KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI

KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI KOVÁCS GABRIELLA, KOVÁCS VIKTÓRIA A HIV/AIDS FERTŐZÖTTEK BETEGJOGAI ÉS SZEMÉLYISÉGI JOGAI A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSBAN ÉS BÜNTETÉS- VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEKBEN, VALAMINT AZ EBBŐL EREDŐ POLGÁRI JOGI FELELŐSSÉGI

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: MN/8176-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 620/2015. (V. 26.) számú HATÁROZATA A Nemzeti

Részletesebben

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA

az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET HATÁROZATA az ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2526/2007. (XI. 7.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Vincze Attila. Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem

Vincze Attila. Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem JeMa 2014/1 alkotmányjog Vincze Attila Az Alkotmánybíróság határozata a pénznyerő gépek betiltásáról* A vállalkozás szabadsága és a bizalomvédelem Hivatalos hivatkozás: 26/2013. (X. 4.) AB határozat, ABK

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA

A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 581/2012. (III. 28.) számú HATÁROZATA Ügyiratszám: 33095-12/2011. Ügyintéző: személyes adat Tárgy: kiskorúakra vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése Melléklet: jogsértő műsorszámok részletes leírása A NEMZETI MÉDIA-ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-429/2016.

Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-429/2016. Az eljárás megindulása Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös jelentése az AJB-429/2016. számú ügyben 1 Előadó: dr. Garaguly István A panaszos

Részletesebben

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5.

Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. Fővárosi Ítélőtábla 7.Pf.22.100/2011/5. A Fővárosi ítélőtábla a dr. Éliás Sára ügyvéd (1068 Budapest, Rippl-Rónai utca 28. II/7.) által képviselt Multimédia Stúdió Művészeti Egyesület (1370 Budapest, Planetárium)

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7605/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7605/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7605/2013. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása A panaszos apa 17 éves gyermeke ügyében kérte a segítségemet. A csatolt dokumentumok

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok,

H A T Á R O Z A T. helyt adok, ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY PAPP KÁROLY r. altábornagy Szám: 29000-105/943- /2014.P. Tárgy: rendőri intézkedés elleni panasz elbírálása H A T Á R O Z A T A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A

Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának. 745/2015. (VI.16.) számú H A T Á R O Z A T A Ügyiratszám: MN/13198-6/2015. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-361/2016. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-2745/2016)

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-361/2016. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-2745/2016) Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-361/2016. számú ügyben (Kapcsolódó ügy: AJB-2745/2016) Előadók: dr. Bene Beáta dr. Kussinszky Anikó Az eljárás megindítása A Hivatalomhoz érkező panaszbeadványok

Részletesebben

Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok. dr. Fazekas Sándor részére Miniszter. Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11.

Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok. dr. Fazekas Sándor részére Miniszter. Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11. JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK IRODÁJA Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok dr. Fazekas Sándor részére Miniszter Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11. 1055 Tisztelt

Részletesebben

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást

í t é l e t e t : Indokolás A bíróság a peradatok, így különösen a csatolt közigazgatási iratok tartalma alapján a következő tényállást Vagyongyarapodás bizonyítás, becslés, elévülés Békés Megyei Bíróság 7.K.23.351/2006/3.szám A megyei bíróság dr Bagdi László ügyvéd által képviselt I.rendű, II. rendű felpereseknek - APEH Hatósági Főosztály

Részletesebben

dr.kökényesi József AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET NÉHÁNY KÉRDÉSE Budapest, 2008.

dr.kökényesi József AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET NÉHÁNY KÉRDÉSE Budapest, 2008. dr.kökényesi József AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET NÉHÁNY KÉRDÉSE Budapest, 2008. dr.kökényesi József AZ ÖNKORMÁNYZATI RENDÉSZET NÉHÁNY KÉRDÉSE A Kormány a közrendet és közbiztonságot, összességében a jogrendet

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 548/2010. (III.24.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

A MÉDIATARTALOMRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK A MÉDIATANÁCS GYAKORLATÁBAN

A MÉDIATARTALOMRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK A MÉDIATANÁCS GYAKORLATÁBAN 2012. október 2013. július A MÉDIATARTALOMRA VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK A MÉDIATANÁCS GYAKORLATÁBAN Mérték Médiaelemző Műhely 2013.11.19. Az elemzésről A Mérték Médiaelemző Műhely az új médiaszabályozás hatályba

Részletesebben

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság döntésének tájékoztató jelleggel közzétett, nem hivatalos szövege. A hivatalos közzétételre a Magyar Közlönyben, illetve az Alkotmánybíróság Határozatai című hivatalos lapban kerül

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok, e l u t a s í t o m.

H A T Á R O Z A T. helyt adok, e l u t a s í t o m. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 IRM: 33-104, 33-140 IRM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/564/

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi.

H A T Á R O Z A T. 2.700.000,- Ft, azaz kétmillió-hétszázezer forint összegű bírság megfizetésére kötelezi. Médiafelügyeleti Főosztály Ügyiratszám: MN/17076-6/2013. Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat E-mail: személyes adat Tárgy: a hallássérültek számára hozzáférhető műsorszámokra vonatkozó

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2013. július 2. 2013. 14. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 16/2013. (VI. 20.) AB határozat a Büntetõ Törvénykönyvrõl szóló 1978. évi IV. törvény 269/C.

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben Előadó: dr. Sárközy István Az eljárás megindulása A panaszos beadványa szerint gépjármű tulajdonjogának megszerzése során téves számlaszámra

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8250/2012. számú ügyben Előadó: dr. Zemplényi Adrienne Az eljárás megindulása A panaszos azért fordult hivatalomhoz, mivel sérelmezte, hogy a közfoglalkoztatás

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7629/2013. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7629/2013. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7629/2013. számú ügyben Előadó: dr. Kovács Anikó Az eljárás megindítása A panaszos a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvénynek a 2010. évi CLXXVII.

Részletesebben

IDZIGNÉ NOVÁK CSILLA A (JOG)ÁLLAMI BÜNTETŐHATALOM RENDSZER, KORLÁTOK, GARANCIÁK

IDZIGNÉ NOVÁK CSILLA A (JOG)ÁLLAMI BÜNTETŐHATALOM RENDSZER, KORLÁTOK, GARANCIÁK IDZIGNÉ NOVÁK CSILLA A (JOG)ÁLLAMI BÜNTETŐHATALOM RENDSZER, KORLÁTOK, GARANCIÁK Az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvényt a különféle politikai erők, az állampárt és az ellenzék kölcsönösen

Részletesebben