ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 Iktatószám: KVO-364/2013 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, július A jelentést összeállította: Róbert Ágnes

2 1. A vizsgálat célja A gyermekcipők biztonságára fokozott figyelmet kell fordítani, mivel a ös méretű lábbelik viselői 1 3 éves korú gyermekek, akik életkorukból adódóan nem képesek felmérni azt a kockázatot, amelyet a nem megfelelően kialakított lábbeli viselése okozhat. A gyermeklábbeliken lévő nem megfelelően rögzített gyöngyök, flitterek, valamint a lelógó alkatrészek, rojtok, zsinórok fulladásveszélyt jelenthetnek, vagy balesetet okozhatnak. A merev, kemény talp-szerkezetű és hegyes orr-rész kialakítású gyermekcipők akadályozzák a gyermekláb egészséges fejlődését, maradandó láb deformációt okozhatnak. Az ilyen termékek forgalomból történő kivonása a gyermekek biztonsága érdekében nagyon fontos. A gyermekcipők tekintetében ismételt termékbiztonsági ellenőrzés történt, ugyanis a 2009-ben és a 2012-ben elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igen magas kifogásolási aránnyal zárultak. 2. A mintavételbe vont termékkör A mintavétel a kisgyermek korcsoportú lábbelik köréből a ös francia méretszámú bébi (17-19), tipegő (20-21) és a kisgyermek (22-25) rendszeres viseletű és alkalmi lábbelikre terjedt ki. 3. A mintavétel időtartama A mintavételre május 13. és május 31. között került sor. 4. A mintavétel helyszínei A mintavétel helyszíneit a kiskereskedelmi egységek és a harmadik országból származó termékeket forgalmazó üzletek képezték. 5. A vizsgálat résztvevői A vizsgálat a következőkben felsorolt 9 megyei felügyelőség, valamint az időközben csatlakozó Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége részvételével zajlott: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Baranya Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Csongrád Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Pest Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége, Vas Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége. Az ellenőrzés szakmai irányítását az NFH Piacfelügyeleti Főosztály Könnyűipari és Vegyipari Osztálya látta el, a laboratóriumi vizsgálatokat az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma végezte. 2

3 6. A biztonsági előírások és a vizsgálatok eredményei Összesen 19 pár mintavételezett lábbeli vizsgálatára került sor, melyből 6 pár szandál, 2 pár vászoncipő, 4 pár félcipő, 1 pár papucs és 6 pár kislányka alkalmi félcipő. 6.1 Laboratóriumi vizsgálat megállapításai A lábbeliken flitter, strasszkő, fém, műanyag, illetve gyöngy díszítések voltak, ezért ezeknél a termékeknél az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma a díszítőelemek felerősítésének szilárdságát vizsgálta. A húzóvizsgálat során 3 pár lábbeli megfelelőnek bizonyult, azonban 16 pár vizsgált termék esetében a díszítőelemek leválasztásához szükséges erő az előírt érték alatt volt. A használat során a kisgyermekek ezeket a díszítéseket könnyen leszedhetik a lábbeliről, amelyek a légutakba kerülve fulladásveszélyt jelenthetnek számukra. A 19 pár vizsgált gyermekcipőből 3 pár megfelelt a biztonsági előírásoknak. Kockázatértékelésünk alapján 12 pár lábbeli a fulladásveszély súlyos, míg 4 pár a fulladásveszély nagy kockázatát jelenti a gyermekek számára. 6.2 Szemrevételes vizsgálat megállapításai A lábegészségügyi szempontokra vonatkozóan az EU-ban jelenleg nincs egységes szabályozás, ezért a tagországok véleménye is eltérő arra vonatkozóan, hogy milyen szempontoknak kell megfelelniük a gyermeklábbeliknek. Az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya az MSZ 3367:2002 Lábbelik szabvány 7.2. pontjának előírásai alapján vizsgálta, illetve értékelte a lábbelik formai és szerkezeti kialakítását. A szakmai osztály elsősorban az orrformát, a talp hajlékonyságát, valamint az orrmerevítő és a kéreg formatartósságát, illetve meglétét véleményezte. Ezek a jellemzők a gyermek lábának egészséges fejlődése szempontjából fontosak, mert az elkeskenyített orr-rész, valamint a túl kemény és merev talpszerkezet, illetve a merevítő elemek hiánya későbbi lábbetegségeket okozhatnak, súlyosabb esetben akár a gyermekláb deformációjához is vezethetnek. A vonatkozó szabvány előírása alapján a bébi-, tipegő-, és kisgyermek lábbelik orr-részét úgy kell kialakítani, hogy széles legyen, a kisujjszélesség és a belső orrszélesség méretének betartásával. A nem megfelelő formakialakítást elkeskenyített orr-részt összesen 6 pár lábbelinél kifogásolták a szakemberek, melyek közül 4 pár esetében a merev, kemény járótalpat, míg további 1 pár esetében a merevítő elemek hiányát is észrevételezték, ugyanis az ilyen lábbelik viselése egészségkárosító hatású. A 12 pár fulladásveszély szempontjából súlyos kockázatot jelentő lábbeli közül 3 párat kifogásolt a szakmai osztály formakialakítási szempontok miatt. A nagy kockázatot jelentő termékeknél 4 párból 3 párnál tapasztaltak a szakemberek formakialakítási nem megfelelőséget. A veszélyes termékek forgalomból történő kivonása, súlyos kockázat esetén kivonása és visszahívása tekintetében a felügyelőségek intézkedése folyamatban van. Az egyes cipőkre vonatkozó laboratóriumi és szemrevételes vizsgálat eredményeit az 1. számú melléklet tartalmazza. 3

4 6.3 Címkézés Az azonosító adatok megléte A termékek piacfelügyeletéről szóló évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) 8. (2) bekezdése előírja, hogy a gyártó köteles a terméket azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni. Az azonosító jelölést általában a modellszámot 1 pár papucs kivételével az előírásoknak megfelelően feltüntették. A kifogásolt papucson vonalkód szerepelt, amelyet azonban előzetesen nem regisztráltattak, így az a lábbeli azonosítására nem volt alkalmas. A modellszámok jellemzően az alábbiakban bemutatott módon, ragasztott címkéken, függőcímkéken, bevarrva vagy maradandóan pecsételve kerültek feltüntetésre a lábbeli csomagolásán, illetve annak bélésén A gyártó és importőr adatainak megléte A Pftv. 8. (3) bekezdése előírja, hogy a gyártó köteles a terméken feltüntetni a nevét, kereskedelmi nevét vagy bejegyzett kereskedelmi védjegyét és a székhelyét. A Pftv. 11. (3) bekezdése alapján az importőr köteles a terméken feltüntetni a nevét, kereskedelmi nevét vagy bejegyzett kereskedelmi védjegyét és a székhelyét. A gyártó adatait a mintavételezett termékek közül mindössze 1 pár cipőn, míg az importőr adatait 2 pár lábbelin tüntették fel Anyagösszetétel A lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről szóló 24/2008. (XI. 18.) NFGM rendelet előírja, hogy a lábbelin fel kell tüntetni a lábbeli három fő alkotórészéhez a felsőrészhez, a béléshez és fedőtalpbéléshez, valamint a járótalphoz felhasznált anyagokról szóló tájékoztatást. Ez történhet szövegesen vagy a rendelet által megadott piktogramokkal. 4

5 Piktogramok: felsőrész járótalp bélés és fedőtalpbélés bőr (természetes bőr) bevonatos bőr textil egyéb anyag A címkézés módja lehet pecsételés, ragasztás, préselés, beégetés vagy csatolt címke használata. Az anyagösszetételre vonatkozó címkét az azonos párba tartozó lábbelik legalább egyikén rögzíteni kell. A felhasznált anyagok jelölésével kapcsolatosan megállapítást nyert, hogy a lábbeli 3 fő részéhez felhasznált anyagokat 14 pár lábbelin megfelelően jelölték, 2 terméken egyáltalán nem tüntették fel és 3 mintán nem a valós anyagösszetételnek megfelelő anyagokat jelölték. A mintavételezett termékeknél a 3 fő részhez felhasznált anyagok jelölését az alábbi diagram szemlélteti. Anyagösszetétel jelölése a vizsgált lábbeliken (pár) Megfelelő Nem került feltüntetésre Nem felelt meg a valóságnak 7. Összefoglalás A biztonsági vizsgálatok keretében 19 pár gyermeklábbeliből került sor mintavételre. A vizsgálat kiterjedt a termékek címkézési előírásainak ellenőrzésére, a lábbelik formakialakítására, valamint a rajtuk alkalmazott díszítések biztonságosságának vizsgálatára. A gyermekcipők tekintetében ismételt termékbiztonsági ellenőrzés történt, ugyanis a 2009-ben és a 2012-ben elvégzett laboratóriumi vizsgálatok igen magas kifogásolási aránnyal zárultak. 5

6 A vizsgált 19 pár gyermeklábbeli közül 3 pár megfelelt a formakialakítási és biztonságossági követelményeknek. 12 pár lábbeli a fulladásveszély súlyos, míg 4 pár a fulladásveszély nagy kockázatát jelenti a gyermekek számára. A veszélyes termékek forgalomból történő kivonása, súlyos kockázat esetén kivonása és visszahívása tekintetében a felügyelőségek intézkedése folyamatban van. A nem megfelelő formakialakítást elkeskenyített orr-részt összesen 6 pár lábbelinél kifogásolták a szakemberek, melyek közül 4 pár esetében a merev, kemény járótalpat, míg további 1 pár esetében a merevítő elemek hiányát is észrevételezték, ugyanis az ilyen lábbelik viselése egészségkárosító hatású. Az azonosító jelölést az előírásoknak megfelelően 1 termék kivételével valamennyi terméken vagy annak csomagolásán feltüntették, azonban a gyártó és az importőr adatait 3 pár kivételével jellemzően nem tüntették fel. Az anyagösszetételt 14 pár mintavételezett termék esetében megfelelően jelölték, 2 párnál nem jelölték, míg további 3 párnál nem a valóságnak megfelelő anyagösszetételt jelölték. A gyermekek biztonsága elsődleges, így joggal várható el, hogy a számukra készült termékek biztonságosak legyenek. Mindezek figyelembevételével, valamint a biztonsági követelmények teljesülése terén tapasztalt magas kifogásolási arány miatt szükségesnek látjuk a következő években a termékkörre vonatkozóan újabb ellenőrzéseket végezni. 6

7 FÜGGELÉK A gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről című vizsgálatról készített összefoglaló jelentéshez Az ellenőrzés alapját az alábbi jogszabályok képezték: az Európai Parlament és a Tanács a termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 765/2008/EK rendelete; a termékek piacfelügyeletéről szóló évi LXXXVIII. törvény; a fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény; a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendelet, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet; a lábbelik fogyasztók részére történő forgalmazásának egyes követelményeiről szóló 24/2008. (XI. 18.) NFGM rendelet. A megfelelőség értékelésénél figyelembe vett honosított harmonizált szabvány: MSZ EN 71-1:2011 Gyermekjátékszerek biztonsága. 1. rész: Mechanikai és fizikai tulajdonságok. A vizsgálat során figyelembe vett további szabványok: MSZ 3367:2002 Lábbelik, MSZ 3368:2002 Lábbelik fogalommeghatározásai. 7

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, 2012. december Iktatószám: KVO-884/2012 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekgondozási cikkek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A csecsemő- és kisgyermek ruházati termékek piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, 2012. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY KÖNNYŰIPARI ÉS VEGYIPARI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: Témafelels: PIF-2108-3/2014 Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lámpatestek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött (mintavételi terv

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2077/2014. Témafelels: Czinege Ágnes Összefoglaló jelentés a gyufák és gyertyák laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FİOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FİOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FİOSZTÁLY Iktatószám: KVO-487/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mutatványos berendezések üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: MSO-150-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lézerpointerek mintavétellel egybekötött piacfelügyeleti ellenrzésérl

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bırrel érintkezı termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. január Iktatószám: PIF-2152/2015 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Iktatószám: PIF-1321/2013. ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mosószerek összes foszfortartalmának laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM JELENTÉS. A b rrel érintkez b rtárgyak vizsgálatáról

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM JELENTÉS. A b rrel érintkez b rtárgyak vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-668/2013 Témafelels: Katona Mária, Seres Gabriella JELENTÉS A brrel érintkez brtárgyak vizsgálatáról 2013. június

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-620-3/2016 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a csecsemő- és kisgyermek ruházati termékek, lábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi Felügyelősége

Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Fogyasztóvédelmi Felügyelősége Fogyasztóvédelmi Felügyelősége PIACFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉG BEMUTATÁSA, BIZTONSÁGOS TERMÉK FORGALMAZÁSÁNAK ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ JOG ÉS SZABVÁNYRENDSZER ISMERTETÉSE GYAKORLATI

Részletesebben

Piacfelügyelet MKEH piacfelügyeleti tevékenysége

Piacfelügyelet MKEH piacfelügyeleti tevékenysége Piacfelügyelet MKEH piacfelügyeleti tevékenysége Piacfelügyeleti törvény Gödöllő, 2012. október 25. Cserti Istvánné szakmai főtanácsadó Kereskedelmi és Piacfelügyeleti Hatóság Piacfelügyeleti Osztály Új

Részletesebben

JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM

JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-843/2014 Témafelel s: Nagy Zita JELENTÉS Napszemüvegek laborvizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti vizsgálata

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a farsangi maszkokról és jelmezekrıl Budapest, 2015. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MECHANIKAI ÉS VILLAMOS LABORATÓRIUM Iktatószám: MVL-4-2/2015 Készítette: Várfalvi Bálint

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HBO/001/01798-0002/2015 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A REGIO Kft. (1119 Budapest, Nándorfejérvári u. 23-25. - a továbbiakban: Kft., illetve társaság) által forgalmazott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A kereskedelmi forgalomban megtalálható villamossági termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Aktuális pályázati felhívások 2015. augusztus

Aktuális pályázati felhívások 2015. augusztus Aktuális pályázati felhívások 2015. augusztus Követelményrendszer a magyar nemzeti "Környezetbarát Szolgáltatás" minősítő védjegy elnyeréséhez 1. Bevezetés A takarítás egy olyan tisztítás-technológiai

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekek tömegét hordozó játékok laboratóriumi vizsgálatáról Budapest, 2015. május NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-48-2/2015

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY. Összefoglaló jelentés

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLEN RZÉSI F OSZTÁLY. Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENRZÉSI FOSZTÁLY Iktatószám: SEF-886/2013 Témafelels: Tolvaj Ágnes Haklik Andrea Összefoglaló jelentés A száraztészták laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

A dohánykoncessziós eljárás története, eredményei

A dohánykoncessziós eljárás története, eredményei A dohánykoncessziós eljárás története, eredményei 2014. február 20 1 Tartalom 1. 2. 3. 4. 5. 6. Dohánytermék kiskereskedelmi koncessziós rendszer története... 3 Külső jogi környezet... 5 A Dohánytermék

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Szezonális nyári és téli idıszakban jellemzı termékek vizsgálata Budapest, 2016. január NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-018/2016.

Részletesebben

Pink Beauty Bakery muffin formájú szappan megnevezésű termék esetén elrendelem a termékek forgalomból történő kivonását és visszahívását, valamint

Pink Beauty Bakery muffin formájú szappan megnevezésű termék esetén elrendelem a termékek forgalomból történő kivonását és visszahívását, valamint Iktatószám: Tárgy: HEO/001/01192-0006/2014 Forgalomból való kivonás elrendelése Ügyszám: 1409F-00204 Határozat: Future Style Kft. (székhelye: 3300 Eger, Maklári út 3., adószáma: 24101064-2-10, képviseli:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamossági termékek energiahatékonysági címkézésének piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. május Témafelelős: Vincze Tibor Szűcs Csaba NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Cigaretták kátrány-, nikotin- és szén-monoxid hozamának ellenırzésérıl Budapest, 2015. május NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-450/2015

Részletesebben

Piacfelügyeleti hírlevél 2010/1

Piacfelügyeleti hírlevél 2010/1 Az MKEH Piacfelügyeleti Osztálya 2010. február 24.-én Piacfelügyeleti fórumot tartott Budapesten a szoláriumok közös európai piacfelügyeleti ellenőrzéséről. A rendezvény fővédnöke Mester Zoltán versenyképességért

Részletesebben

225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról

225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alkotmány 40. -ának (3) bekezdésében

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/4.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól

a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól J E L E N T É S a munkavédelmi hatóság 2014. I. negyedévi ellenőrzési tapasztalatairól Bevezetés A munkavédelmi hatóság 2014. évi ellenőrző tevékenységét a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi

Részletesebben

A FŐGÁZ ZRT. SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE

A FŐGÁZ ZRT. SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE FŐGÁZ Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatási Üzletszabályzat FÜGGELÉK 1. számú függelék A FŐGÁZ ZRT. SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE 1. számú függelék 2. számú függelék A FŐGÁZ Zrt. földgáz egyetemes szolgáltatási

Részletesebben

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ - KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA III/3. sz. függelék III/3. FÜGGELÉK. Jogszabályok, szabványok, belső utasítások

TIGÁZ ZRT. FÖLDGÁZ - KERESKEDELMI ÜZLETSZABÁLYZATA III/3. sz. függelék III/3. FÜGGELÉK. Jogszabályok, szabványok, belső utasítások III/3. FÜGGELÉK Jogszabályok, szabványok, belső utasítások 1. Jogszabályok 1.1.Törvények - 2008. évi XL. törvény - a földgázellátásról (GET) - 2006. V. törvény - a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mágneses játékok vizsgálatáról Budapest, 2016. március NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a mágneses játékok vizsgálatáról

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem

H A T Á R O Z A T. feltételhez kötöm: A termék dobozán kerüljön feltüntetésre a gyártó neve. kötelezem Iktatószám: Tárgy: KEO/001/00582-0008/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Túra-Truck Kft. (székhely: 2840 Oroszlány, Vasút utca 2., adószám: 11195258-2-11) által forgalmazott

Részletesebben

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1 OptiJUS Opten Kft. I 2011. évi LXXXV. törvény 2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1 2016.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1 1. A törvény

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermekeknek szánt maszkok és jelmezek vizsgálatáról Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a Gyermekeknek

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ ALAPVETŐ JOGSZABÁLYOK JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A fogyasztóvédelmi intézményrendszer szervezeti működésének fejlesztése ÁROP-1.2.24-2014- 2014-0001 projekthez A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG MŰKÖDÉSÉT MEGHATÁROZÓ

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. terméket csak akkor forgalmazza, ha a jelölése tartalmazza a jogszabályban előírt jelöléseket, köztük a Hg" vegyjelet is.

H A T Á R O Z A T. terméket csak akkor forgalmazza, ha a jelölése tartalmazza a jogszabályban előírt jelöléseket, köztük a Hg vegyjelet is. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00165-0004/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Kiárusítás Kft-t (1162 Budapest,

Részletesebben

a NAT-1-1120/2010 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1120/2010 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1120/2010 számú akkreditált státuszhoz A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Mechanikai és Villamos Laboratórium (1088 Budapest, József krt. 6.) akkreditált

Részletesebben

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1

2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1 2011 évi LXXXV törvény a környezetvédelmi termékdíjról 1 Az Országgyűlés, hogy hozzájáruljon a környezetszennyezés megelőzéséhez, illetve csökkentéséhez, a természeti erőforrásokkal való takarékos gazdálkodásra

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Csokoládék vizsgálata a megtévesztı jelölés tükrében Budapest, 2016. január NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-006/2016. Témafelelős:

Részletesebben

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése

F.1. számú függelék. GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Egyetemes szolgáltatói üzletszabályzat 1. számú függelék F.1. számú függelék GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. szervezeti felépítése Hatályos: 1/7.oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. Egyetemes szolgáltatói

Részletesebben

21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet. a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról. Általános rendelkezések

21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet. a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról. Általános rendelkezések 21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján

Részletesebben

Tab Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 12/2012. (IV. 27.) rendelettel módosított 23/2009.(VIII.31.) RENDELETE

Tab Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 12/2012. (IV. 27.) rendelettel módosított 23/2009.(VIII.31.) RENDELETE Tab Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 12/2012. (IV. 27.) rendelettel módosított 23/2009.(VIII.31.) RENDELETE Tab város címeréről, zászlajáról, és használatáról Tab Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1126-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos szerelési munkálatok során használt szerszámok mintavételezéssel

Részletesebben

HÍRLEVÉL. A tartalomból: Együttműködésük meghosszabbításáról döntöttek a román és a magyar munkafelügyeleti vezetők

HÍRLEVÉL. A tartalomból: Együttműködésük meghosszabbításáról döntöttek a román és a magyar munkafelügyeleti vezetők OMMF HÍRLEVÉL A tartalomból: HÍRLEVÉL I. évfolyam 10. szám 2011. október A munkavédelmi ellenőrzések háromnegyed éves tapasztalatai. A munkaügyi ellenőrzések háromnegyed éves eredményei. 3 23 Együttműködésük

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV 2 / 19 A tájékoztató a 2015. január 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti

Részletesebben

1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala (ÁNTSZ)

1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztiorvosi Hivatala (ÁNTSZ) BESZÁMOLÓ MAGYARORSZÁG PIACFELÜ GYELETI TEVÉKENYSÉGEI MŰKÖDÉSÉNEK FELÜLVIZSGÁLATÁRÓL ÉS ÉRTÉKELÉSÉRŐL (2010-2013) I. FEJEZET: AZ ÁLTALÁNOS PIACFELÜGYELETI TEVÉKENYSÉGEK ÁTTEKINTÉSE 1. Állami Népegészségügyi

Részletesebben

GÉPBIZTONSÁG. A gépekre és a munkaeszközökre vonatkozó előírások. Jogszabályok és szabványok. Déri Miklós. munkabiztonsági szakértő

GÉPBIZTONSÁG. A gépekre és a munkaeszközökre vonatkozó előírások. Jogszabályok és szabványok. Déri Miklós. munkabiztonsági szakértő GÉPBIZTONSÁG A gépekre és a munkaeszközökre vonatkozó előírások Jogszabályok és szabványok Déri Miklós munkabiztonsági szakértő TÖRVÉNYI SZINT KORMÁNY RENDELETI SZINT MINISZTERI RENDELETI SZINT Gyártói,

Részletesebben

173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről

173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről A Kormány a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 22. (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 17.11.2008 COM(2008) 690 végleges 2008/0213 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok

Részletesebben

BIZTONSÁGI ADATLAP. 1 / 5. oldal

BIZTONSÁGI ADATLAP. 1 / 5. oldal BIZTONSÁGI ADATLAP 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA Termék kód: - 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): Az anyag/készítmény szerepe: ásványi szálas álmennyezet

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség TÁJÉKOZTATÓ Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség KÁNIKULA célvizsgálatban elért eredményeiről Tájékoztató A nyári időszaknak megfelelően

Részletesebben

2. sz. melléklet Beszámoló

2. sz. melléklet Beszámoló 2. sz. melléklet Beszámoló A Dél-alföldi Regionális Államigazgatási Kollégium Gazdaságvédelmi és Ellenőrzés-koordináció Munkacsoport 2009. évi tevékenységéről 1 A Dél-alföldi Regionális Államigazgatási

Részletesebben

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok:

Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok: Szervre vonatkozó alapvető jogszabályok: 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről 1996. évi LXXV. törvény a munkaügyi ellenőrzésről 1992. évi XXII. törvény munka Törvénykönyvéről 323/2011. ( XII.28.

Részletesebben

Elektromos keverőgép. Használati utasítás

Elektromos keverőgép. Használati utasítás PANSAM Elektromos keverőgép Modell: A140020 Használati utasítás GARANCIA KÁRTYÁVAL Érvényes a 2014. január 1. után megvásárolt termékekre. Olvassa el a Használati Utasítást TARTALOMJEGYZÉK: Fejezet oldal

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1076-3/2014. Témafelels: Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Elektromos grillek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat HATÁROZAT

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat HATÁROZAT Iktatószám: Tárgy: SZO/001/01211-0015/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat HATÁROZAT A THE-TUYET Kft. vállalkozás (székhely: 1195 Budapest, Petőfi utca 29. 2. em. 8.; adószám: 13827317-1-43;

Részletesebben

VEKOP-1.3.1-15. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása

VEKOP-1.3.1-15. Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Célja: A vállalkozások külpiacra lépésének elősegítése a hatékony külpiaci marketingtevékenység támogatása, kiállításokon, vásárokon való megjelenés elősegítése, illetve a piaci versenyben való eredményes

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM

SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM CIPÉSZ, CIPŐKÉSZÍTŐ, CIPŐJAVÍTÓ SZAKKÉPESÍTÉS SZAKKÉPESÍTÉS ADAPTÁLT KÖZPONTI PROGRAM MOZGÁSKORLÁTOZOTT TANULÓK SZÁMÁRA 2008 1 Készült a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési

Részletesebben

2001.09.17. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 247. szám

2001.09.17. Az Európai Közösségek Hivatalos Lapja L 247. szám A BIZOTTSÁG 2001. szeptember 7-i AJÁNLÁSA a szervezeteknek a Közösség környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerében (EMAS) való önkéntes részvételét biztosító, 761/2001/EK európai parlamenti és

Részletesebben

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Biztonsági Adatlap Szerzői jogok, 2014, 3M csoport. Minden jog fenntartva. Jelen információknak a 3M termékek rendeltetésszerű hasznosítása céljából történő lemásolása és/vagy letöltése megengedett feltéve,

Részletesebben

Előírások a tervezés, a gyártás és az üzemeltetés folyamatában. Sitkei József ügyvezető igazgató AGROVÉD Kft. 2016. 04. 28.

Előírások a tervezés, a gyártás és az üzemeltetés folyamatában. Sitkei József ügyvezető igazgató AGROVÉD Kft. 2016. 04. 28. Direct- Line Kft. HAZAI INNOVÁCIÓ TÖLTŐ- LEFEJTŐ ÁLLOMÁSOK GYÁRTÁSÁBAN Előírások a tervezés, a gyártás és az üzemeltetés folyamatában Sitkei József ügyvezető igazgató AGROVÉD Kft. 2016. 04. 28. A tervezés

Részletesebben

Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország

Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország Biztonsági adatlap Összhangban van az 1907/2006 számú (EU) Szabályzat (REACH), II. Mellékletével - Magyarország 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA Az anyag vagy készítmény azonosítása

Részletesebben

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Biztonsági Adatlap Szerzői jogok, 2015, 3M csoport. Minden jog fenntartva. Jelen információknak a 3M termékek rendeltetésszerű hasznosítása céljából történő lemásolása és/vagy letöltése megengedett feltéve,

Részletesebben

Az új felvonódirektíva

Az új felvonódirektíva Az új felvonódirektíva AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/33/EU irányelve (2014. február 26.) Előadó: Palla Miklós ÉMI-TÜV SÜD Kft. 2015 Mivel: -95/16/EK európai parlamenti és tanácsi irányelven jelentős

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM JELENTÉS

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: EVL-00592/2013 Témafelels: dr. Mastala Zoltán JELENTÉS Kolbász és sütnivaló kolbász termékek vizsgálata az élelmiszerláncról

Részletesebben

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2012.

nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számlaszámok IBAN számlaszámok 2012. Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok (IBAN számok)

Részletesebben

T/12684. számú. törvényjavaslat. egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról

T/12684. számú. törvényjavaslat. egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12684. számú törvényjavaslat egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2013. október 2013. évi törvény egyes törvények

Részletesebben

ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG

ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG SEVESO III. EU Irányelv bevezetése Dr. Vass Gyula tű. t. ezredes Veszélyes Üzemek FőosztF osztály Vezetője BM OKF 2015. május m 28. Balatonalm almádi Az előadás tartalma: 1. Bevezetés 2. A Kat. törvény

Részletesebben

Az építési termék irányelv

Az építési termék irányelv 2010. május 12. MaSzeSz XI. Országos Konferencia Összeállította: Kőszegi László Elérhetőség VITUKI Nonprofit Kft. Mérnöki szolgáltatások osztálya Kőszegi László tud. osztályvezető Tel: 06-1-215-9147, 06-1-215-6140/2331

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21.

5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETİ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI. [Az Mvt. 21. a munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvényben (a továbbiakban: Mvt.) kapott felhatalmazás alapján - az érintett

Részletesebben

31 582 06 0010 31 01 Könnyűgépkezelő Építő- és anyagmozgatógép kezelője

31 582 06 0010 31 01 Könnyűgépkezelő Építő- és anyagmozgatógép kezelője A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

1. számú melléklet. A nem megfelelıségbıl adódó veszélyek és azok mértéke. A termék megnevezése (márkanév, modell- vagy típusszám) Származási hely

1. számú melléklet. A nem megfelelıségbıl adódó veszélyek és azok mértéke. A termék megnevezése (márkanév, modell- vagy típusszám) Származási hely az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma által vizsgált termékk 1. donino márkajelzéső, Tk.677 azonosító jelöléső bébi szabadidı együttes vonalkód: 8697695204909 2. BB BOUM márkajelzéső,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.8.21. C(2013) 5405 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG

EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG EGÉSZSÉG- ÉS FOGYASZTÓÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG F. Igazgatóság Élelmiszerügyi és Állategészségügyi Hivatal DG(SANCO) 2011-8999 -MR VÉGLEGES VÉGLEGES JELENTÉS A MAGYARORSZÁGON 2011. NOVEMBER

Részletesebben

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása

1. SZAKASZ: Az anyag/keverék és a vállalat/vállalkozás azonosítása Biztonsági Adatlap Szerzői jogok, 2015, 3M csoport. Minden jog fenntartva. Jelen információknak a 3M termékek rendeltetésszerű hasznosítása céljából történő lemásolása és/vagy letöltése megengedett feltéve,

Részletesebben

19/2007.(04.10.) Kgy sz. rendelet 1. A helyben központosított közbeszerzésekről

19/2007.(04.10.) Kgy sz. rendelet 1. A helyben központosított közbeszerzésekről 19/2007.(04.10.) Kgy sz. rendelet 1 A helyben központosított közbeszerzésekről 2 Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 16. (1) bekezdésének

Részletesebben

Orosz Ádám. Munkavédelmi szabályzat

Orosz Ádám. Munkavédelmi szabályzat Orosz Ádám Munkavédelmi szabályzat TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...1 A SZABÁLYZAT HATÁLYA...3 SZABÁLYZAT CÉLJA...3 TERÜLETI HATÁLYA...3 SZEMÉLYI HATÁLYA...3 IDŐBENI HATÁLYA...4 ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK, BESOROLÁSOK...4

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek

1.a) Adó és járulék, valamint a kapcsolódó bírság és pótlék számlák, adónemek Az adózók költségvetéssel szembeni kötelezettségeinek és juttatási igényeinek lebonyolítására szolgáló, a NAV adóztatási tevékenységével összefüggő számok és adónemeik 2012. szeptember 21-től érvényes

Részletesebben

AZ ÉPÍTÉSI TERMÉKEK EURÓPAI SZABÁLYOZÁSÁNAK VÁLTOZÁSA. AZ ÚJ ÉPÍTÉSITERMÉK-RENDELET

AZ ÉPÍTÉSI TERMÉKEK EURÓPAI SZABÁLYOZÁSÁNAK VÁLTOZÁSA. AZ ÚJ ÉPÍTÉSITERMÉK-RENDELET 1 AZ ÉPÍTÉSI TERMÉKEK EURÓPAI SZABÁLYOZÁSÁNAK VÁLTOZÁSA. AZ ÚJ ÉPÍTÉSITERMÉK-RENDELET SZENDY CSABÁNÉ szabványosító menedzser Magyar Szabványügyi Testület 2 AZ ÉPÍTÉSI TERMÉKEK EURÓPAI JOGI SZABÁLYOZÁSAI

Részletesebben

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel 8000, Székesfehérvár, Liget sor 2 Adószám: 11951560-2-41

PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT. BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel 8000, Székesfehérvár, Liget sor 2 Adószám: 11951560-2-41 PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel 8000, Székesfehérvár, Liget sor 2 Adószám: 11951560-2-41 1. A panaszkezelési szabályzat célja Az BEST WESTERN PLUS Lakeside Hotel vendégei panaszkezelési

Részletesebben

Tres White Supreme Mint HP PF

Tres White Supreme Mint HP PF B I Z T O S Á G I A D A T L A P 1. AZ A YAG/KÉSZÍTMÉ Y ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZO OSÍTÁSA TRES WHITE SUPREME MI T HP PF 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): foglalkozásszerű Az anyag/készítmény

Részletesebben

Ügyszám: 1509K-00106. Határozat: A KOVÁCS TÜZÉP Kft. (székhelye: 3388 Poroszló, Rákóczi u. 36., adószáma: 11174015-2-10, képviseli: Kovács Károly

Ügyszám: 1509K-00106. Határozat: A KOVÁCS TÜZÉP Kft. (székhelye: 3388 Poroszló, Rákóczi u. 36., adószáma: 11174015-2-10, képviseli: Kovács Károly Iktatószám: Tárgy: HEO/001/00586-0008/2015 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Ügyszám: 1509K-00106 Határozat: A KOVÁCS TÜZÉP Kft. (székhelye: 3388 Poroszló, Rákóczi u. 36., adószáma: 11174015-2-10,

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. 1023 Budapest, Lajos u. 1-5.

Than Károly Ökoiskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. 1023 Budapest, Lajos u. 1-5. Országos Munkavédelmi Központi Iroda Kft. Képviselet: 1134 Budapest, Taksony u. 14. telefon/fax: 061-239 29 16 email: omki@omki.hu web: http://www.omki.hu Munkavédelmi szabályozás Than Károly Ökoiskola,

Részletesebben

1. A testületben történt lényegesebb változások (a testület létszáma, összetétele, működési feltételek):

1. A testületben történt lényegesebb változások (a testület létszáma, összetétele, működési feltételek): Nemzetgazdasági Minisztérium 1055 Budapest, Honvéd u. 13-15. Varga Mihály Miniszter Úr részére T á r g y: Összefoglaló tájékoztató a Baranya Megyei Békéltető Testület 2013. évi tevékenységéről Tisztelt

Részletesebben

Az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére történő

Az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet által a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete részére történő 2005.08.22. Megfelelési táblázat/correlation Table: [32003L0006] 1/6 Közösségi jogi aktus/community Act: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2003/6/EK (2003. január 28.) IRÁNYELVE a bennfentes kereskedelemről

Részletesebben

A KOCKÁZÁTÉRTÉKELÉS rendkívüli országos célvizsgálata

A KOCKÁZÁTÉRTÉKELÉS rendkívüli országos célvizsgálata Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség A KOCKÁZÁTÉRTÉKELÉS rendkívüli országos célvizsgálata 2003 február 1 - március 10. CÉL A rendkívüli országos vizsgálat célja annak felmérése volt, hogy

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.10.29. COM(2009)594 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE ELECTRA : egy versenyképes és fenntartható elektronikai iparért az Európai Unióban HU HU A BIZOTTSÁG

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2

Tartalomjegyzék. Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 Tartalomjegyzék Felügyelőség elsőfokú hatóságként való feladatellátása... 2 I. Feladatkör... 3 II. Kérelem, panaszbejelentés... 7 III. Ügyintézés határideje:... 7 IV. Tájékoztatás az ügyfelet megillető

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2013.6.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 179/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2013/35/EU IRÁNYELVE (2013. június 26.) a munkavállalók fizikai tényezők (elektromágneses

Részletesebben

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok:

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságának tevékenységét meghatározó általános jogszabályok: (A jogszabályok megtalálhatók és letölthetők: magyarország.hu/keresések/jogszabályok)

Részletesebben

forgalomból történő kivonását és visszahívását.

forgalomból történő kivonását és visszahívását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00592-0011/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A BARACK-VIRÁG KFT. (székhelye: 2822 Szomor, Kodály u. 10., adószám: 12960578-2-11; továbbiakban: Társaság) által forgalmazott

Részletesebben

Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái

Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái Közel 90 fő részvételével került megrendezésre "Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái" című szeminárium

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 100a.

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 100a. Fontos jogi nyilatkozat 31996L0070 Hivatalos Lap L 299, 23/11/1996 o. 0026-0028 Az Európai Parlament és a Tanács 96/70/EK irányelve (1996. október 28.) a természetes ásványvizek kinyerésére és forgalmazására

Részletesebben

A tételekhez segédeszköz nem használható.

A tételekhez segédeszköz nem használható. A vizsgafeladat ismertetése: Környezetvédelemmel, biztonságtechnikával, tűzvédelemmel, egészségvédelemmel, kel kapcsolatos legfontosabb jogszabályok, utasítások alapfogalmak, dokumentációk és eljárások

Részletesebben