JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság március 30-ai, rendkívüli, nyílt üléséről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság 2016. március 30-ai, rendkívüli, nyílt üléséről"

Átírás

1 Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága 3/2016. TSPBB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Jelen vannak: Távol vannak: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság március 30-ai, rendkívüli, nyílt üléséről Torma Lajos elnök, Dr. Mátics István, Papp Péter, Szabó Mihály bizottsági tagok Kelemen Gabriella jegyzőkönyvvezető Székely Antal bizottsági tag Torma Lajos elnök köszöntötte a megjelenteket és 15 óra 47 perckor megnyitotta a bizottság ülését. Megállapította, hogy a bizottság határozatképes, mert az 5 fő bizottsági tagból 4 fő jelen volt. Ismertette a napirendi javaslatot, majd kérte a tagokat, szavazzanak a javasolt napirend elfogadásáról. A bizottság a napirendi javaslatot nyílt szavazással, 4 fő bizottsági tag részvételével, 4 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: 7/2016. (III.30.) TSPBB határozata a napirendről Bizottsága a március 30-ai, rendkívüli, nyílt ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: 1. A évi társadalmi és sportcélú pályázatok elszámolásának elfogadása 2. A évi társadalmi és sportcélú pályázatok elbírálása Felelős: Torma Lajos elnök 1. NAPIRENDI PONT: A évi társadalmi és sportcélú pályázatok elszámolásának elfogadása Károlyiné dr. Plóza Melinda jogi referens elmondta, hogy sem a Hölgy Klub, sem az Életút Oroszlányi Segítők Egyesülete nem vette igénybe a évben megítélt t. Az elszámolások ellenőrzését Keltai Erika, a Pénzügyi Osztály munkatársa végezte. Miután kérdés, hozzászólás, módosító javaslat nem volt, Torma Lajos elnök kérte, szavazzanak az előterjesztésről. A bizottság az előterjesztést nyílt szavazással, 4 fő bizottsági tag részvételével, 4 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot:

2 8/2016. (III.30.) TSPBB határozata a évi társadalmi és sportcélú pályázatok elszámolásának elfogadásáról Bizottsága a bizottság által évben sportcélú vagy társadalmi célú ban részesített támogatottak elszámolását elfogadja. Felelős: Torma Lajos elnök 2. NAPIRENDI PONT: A évi társadalmi és sportcélú pályázatok elbírálása Torma Lajos elnök javasolta, hogy egyenként vegyék végig a pályázókat. Minden pályázónál javaslatot fog tenni a mértékére és azokat majd egyenként megvitatják. Elmondta, hogy a társadalmi és sportcélú pályázatok összege egy költségvetési soron szerepel, összesen E Ft-ra lehet pályázni. Javasolta, hogy ebből az összegből 1-1,5 M Ft-ot helyezzen a bizottság tartalékba. Kérte továbbá, hogy a tavalyi forma alapján készüljön el a okat bemutató táblázat. Kérte a bizottság tagjait, szavazzanak arról a javaslatáról, hogy a társadalmi és sportcélú pályázatokra felhasználható összegből tartalékot is képeznek. A bizottság nyílt szavazással, 4 fő bizottsági tag részvételével, 4 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 9/2016. (III.30.) TSPBB határozata tartalékba helyezésről Bizottsága egyetért azzal, hogy a társadalmi és sportcélú okra elkülönített összegből tartalékot is képez. Ezt követően Torma Lajos elnök ismertette, hogy mely társadalmi célú pályázónak mekkora összeget javasol ként megítélni. A Vértesszentkereszt Alapítvány pályázatát elutasításra javasolta, mivel az alapítvány a hiánypótlást nem teljesítette, pályázatához nem nyújtotta be az adatlapokat, a költségvetést, stb. Jelezte, hogy a későbbiek folyamán a tartalékkeretből még támogathatják az alapítványt. 16 óra 1 perckor Németh Gábor alpolgármester megérkezett a bizottság ülésére. 16 óra 3 perckor Székely Antal bizottsági tag megérkezett a bizottság ülésére, a jelenlévő bizottsági tagok száma: 5 fő. Torma Lajos elnök javasolta, hogy a városi költségvetés terhére vásároljanak egy rendezvénysátrat, mert sok egyesület, szervezet bérli a sátort a rendezvényeihez és ez sokba kerül. Székely Antal bizottsági tag javasolta, hogy a okról történő döntés előtt vizsgálják meg, melyik egyesület mire kérte a t. A reprezentációs költségek adója nagyon magas. Javasolta, hogy ezen tételekre ne adjon a bizottság t. 2

3 Torma Lajos elnök elmondta, hogy ebben már megegyeztek, hogy azok a tételek, amelyek tb- és adókötelesek, a pályázókat terhelik. A szerződésben kiköthetik, hogy milyen célt támogatnak. Székely Antal elnök javasolta, hogy ételre, italra, ajándékra, utazási költségre egyáltalán ne adjanak t. Ezt követően Torma Lajos elnök ismertette, hogy mely sportszervezetnek mekkora mértékű t javasol, majd a tagok visszatértek a társadalmi célú ok megvitatásához. Szabó Mihály bizottsági tag a Hébé Alapítvány a Művészetoktatásért szervezet esetében javasolta, hogy a Mosonmagyaróvár-Prága-Puchov közötti útiköltséget ne támogassák. A bizottsági tagok ezzel a javaslattal egyetértettek. A pályázatok részletes ismertetését követően a tagok az Oroszlányi Kutyás Egyesület részére Ft, a Brunszvik Óvoda Alapítvány részére Ft, az Oroszlányi Bányász Szolidaritási és Kegyeleti Alapítvány részére Ft, az Oroszlányi Rákóczi Szövetség Millenniumi Alapítvány részére Ft, az Alapítvány az egészséges óvodásokért részére Ft, a Szlovák Klub részére Ft, az Utazók Klubja részére Ft, Oroszlány Barátainak Köre részére Ft t javasoltak. Torma Lajos elnök a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége részére 80 E Ft t javasolt. Kérte a tagokat, szavazzanak javaslatáról. A bizottság a javaslatot nyílt szavazással, 5 fő bizottsági tag részvételével, 3 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással elfogadta és meghozta a következő határozatot: 10/2016. (III.30.) TSPBB határozata társadalmi célok megvalósítására szolgáló önkormányzati megállapításáról Bizottsága 80 E Ft t ítél meg a társadalmi célú pályázatot benyújtó Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége részére. A pályázatok részletes ismertetését követően a tagok a Sakk-szakkör részére Ft, az Oroszlányi Bányász Népdalkör Egyesület részére Ft, a "KRIDLOVKA" Szlovák Fúvós Együttes részére Ft, az Életreform Klub részére Ft, a Képzőművész Szakkör részére Ft, az Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület részére Ft, a Fénnyel Festők Fotóklubja részére Ft t javasoltak. 17 óra 22 perckor Németh Gábor alpolgármester távozott a bizottság üléséről. A pályázatok részletes ismertetését követően a tagok az Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány részére Ft t javasoltak, melyből Ft-ot a tábor költségeire javasoltak. A Bakfart Bálint Alapítvány részére Ft, Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete részére Ft, a Városi Énekkar részére Ft, a Baba-mama Klub részére Ft, a Szülők és Pedagógusok a Gyerekekért Alapítvány részére Ft, a Ments meg! Oroszlányi Állatvédő Egyesület részére Ft t javasoltak. A többi társadalmi célú pályázat esetében elfogadták Torma Lajos elnök ülés elején ismertetett javaslatát. 3

4 Ezt követően a sport célú okra érkezett pályázatokat vitatták meg részletesen. A Karate a gyermekekért Alapítvány részére a tagok Ft-os t javasoltak. A Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium részére a tagok Ft-os t javasoltak eszközbeszerzésre. A Majki Sporthorgász Egyesület részére a tagok Ft-os t javasoltak a családi nap közvetlen költségeire. Az Oroszlány Városi Súlyemelő és Erőemelő Egyesület részére a tagok összesen Ft t javasoltak. A szerződésben javasolták elkülöníteni, hogy Ft-ot az egyesület számára és Kerekes Balázs felkészülésére használhat fel az egyesület, Ft-ot pedig Szalai István, illetve Huszka Mihály felkészülésére. Az Oroszlányi Judo Klub részére Ft, az Oroszlányi Utánpótlás Futball Club részére Ft, az OSE-Kószák részére Ft, az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Ökölvívó Egyesület részére Ft t javasoltak a tagok. A többi sportcélú pályázat esetében egyetértettek Torma Lajos elnök ülés elején ismertetett javaslatával. Torma Lajos elnök kérte, szavazzanak a Vértesszentkereszt Alapítvány pályázatának elutasításáról. A bizottság nyílt szavazással, 5 fő bizottsági tag részvételével, 5 igen szavazattal meghozta a következő határozatot: 11/2016. (III.30.) TSPBB határozata pályázati kérelem elutasításáról Bizottsága nem támogatja a Vértesszentkereszt Alapítvány pályázati kérelmét. Miután több kérdés, hozzászólás nem volt, Torma Lajos elnök kérte, szavazzanak a sportcélú okról az elhangzott javaslatok alapján. A bizottság nyílt szavazással, 5 fő bizottsági tag részvételével, 5 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: 12/2016. (III.30.) TSPBB határozata a sportcélok megvalósítására szolgáló önkormányzati ok megállapításáról Bizottsága t ítél meg a sportcélú pályázatokat benyújtók részére az alábbiak szerint: 4

5 Támogatást igénylő szervezet Igényelt Javasolt Karate a gyermekekért Alapítvány Ft Ft Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Ft Ft C-26 Postagalamb Sport Egyesület Ft Ft Gyermekeink Egészségéért, Környezetünk Védelméért Alapítvány Ft Ft Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola Ft Ft Majki Sporthorgász Egyesület Ft Ft ORKA Oroszlányi Búvár Klub Ft Ft Oroszlány Diáksport Bizottság Ft Ft Oroszlány Város Óvodái Ft Ft Oroszlány Városi Súlyemelő és Erőemelő Egyesület Ft Ft Oroszlányi Hunyadi Mátyás Ált. Iskola Iskolai Sportköre Ft Ft Oroszlányi József Attila Általános Iskola Ft Ft Oroszlányi Judo Klub Ft Ft Oroszlányi Szabadidő Egyesület Teke Szakosztálya Ft Ft Oroszlányi Utánpótlás Futball Club Ft Ft OSE-Kószák Ft Ft OSZE Öregfiúk Labdarúgó Csapata Ft Ft Vértesi SE Tenisz Szakosztály Ft Ft Vértesi Erőmű Sport Egyesület, Síszakosztály Ft Ft Vértesi Erőmű Sport Egyesület Kajak Szakosztály Ft Ft Jóga Klub Ft Ft Oroszlányi Szabadidő Egyesület Ökölvívó Egyesület Ft Ft Összesen: Ft Ft Miután több kérdés, hozzászólás nem volt, Torma Lajos elnök kérte, szavazzanak a társadalmi célú okról az elhangzott javaslatok alapján. A bizottság a javaslatot nyílt szavazással, 5 fő bizottsági tag részvételével, 5 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: 5

6 Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2016. (III.30.) TSPBB határozata a társadalmi célok megvalósítására szolgáló önkormányzati ok megállapításáról Bizottsága t ítél meg a társadalmi célú pályázatokat benyújtók részére az alábbiak szerint: Támogatást igénylő szervezet Igényelt Javasolt HÉBÉ Alapítvány a Művészetoktatásért Ft Ft Munkás Szent József Templom Oroszlányban Alapítvány Ft Ft Oroszlányi Kutyás Egyesület Ft Ft Brunszvik Óvodásokért Alapítvány Ft Ft Oroszlányi Bányász Szolidaritási és Kegyeleti Alapítvány Ft Ft Oroszlányi Rákóczi Szövetség Millenniumi Alapítvány Ft Ft Vértesszentkereszt Alapítvány Ft kizárva Alapítvány az egészséges óvodásokért Ft Ft Bránicska Szlovák néptánc együttes Ft Ft Szlovák Klub Ft Ft Utazók Klubja Ft Ft Oroszlány Barátainak Köre Ft Ft Magyar Ellenállók és Antifasiszták Oroszlányi Csoportja *A 10/2016. (III.30.) TSPBB határozat alapján Ft Ft Örökifjak Nyugdíjasklub Ft Ft Sakk-szakkör Ft Ft Oroszlányi Bányász Népdalkör Egyesület Ft Ft Kertbarátok Köre Ft Ft "KRIDLOVKA" Szlovák Fúvós Együttes Ft Ft Ifjúsági- és Társasjáték Klub Ft Ft Életreform Klub Ft Ft Képzőművész Szakkör Ft Ft Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ft Ft Oroszlányi Bányász Hagyományőrző Fúvószenekari Egyesület Ft Ft Fénnyel Festők Fotóklubja Ft Ft Pepecsvörk Klub (Foltvarró Klub) Ft Ft Vakok és Gyengénlátók KEM Egyesülete Oroszlányi Kistérségi Csoport Ft Ft 6

7 Evangélikus Gyülekezeti Alapítvány Ft Ft Bakfark Bálint Alapítvány Ft Ft Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete Ft Ft Generációk Egymásért Alapítvány Ft Ft Dr. Balogh Tibor Oroszlány Egészségügyi Alapítvány Ft Ft Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezet Oroszlány Területi Szervezete Ft Ft Mirandolina Alapítvány Ft Ft Benedek Elek Általános Iskola és Előkészítő Speciális Szakiskola Gyermekeiért" Közalapítvány Ft Ft Falu - Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Ft Ft "Együtt lenni jó" Civil Szervezet a Gyerekekért Ft Ft Városi Énekkar Ft Ft Baba-mama Klub Ft Ft Szülők és Pedagógusok a Gyerekekért Alapítvány Ft Ft Ments meg! Oroszlányi Állatvédő Egyesület Ft Ft Összesen: Ft Ft Torma Lajos elnök kérte, szavazzanak arról, hogy a bizottság a későbbi pályázatokra tartalékként elkülönít Ft-ot a költségvetés társadalmi és sportcélú ok során, mely összeg december 31-ig felhasználásra kerül bizottsági döntés alapján. A bizottság a javaslatot nyílt szavazással, 5 fő bizottsági tag részvételével, 5 igen szavazattal elfogadta és meghozta a következő határozatot: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2016. (III.30.) TSPBB határozata tartalék képzéséről Bizottsága a későbbi pályázatokra tartalékként elkülönít Ft-ot a költségvetés társadalmi és sportcélú ok során, mely összeg december 31-ig felhasználásra kerül bizottsági döntés alapján. Miután több kérdés, észrevétel nem volt, Torma Lajos elnök a bizottság ülését 18 óra 17 perckor bezárta. K. m. f. Torma Lajos elnök Kelemen Gabriella jegyzőkönyvvezető bizottság tagja 7

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság május 13-ai, munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság május 13-ai, munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága 4/2015. TSPBB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK 2015

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK 2015 1 JOG/39/2015 i Szabadidő Egyesület i Futball Jövőjéért Koncepció megvalósítása Bozsik Péter szakmai iránymutatásával 12 000 000 Ft 2 4/36/2013 i Szakorvosi és Ápolási Intézet Sportorvosi szakellátás 1

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2015. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. november 16-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 30-án - csütörtökön - de. 8,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A képviselő-testület rendkívüli

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. november 3-án 16 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Ondok Lászlóné elnök, Hammerné Magasházi Aphrodité és Kiriosz Judit testületi tag

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Ondok Lászlóné elnök, Hammerné Magasházi Aphrodité és Kiriosz Judit testületi tag Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzata JK. 80.057-13/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Görög Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 25. napján

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2014. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl 2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I.

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2015. július 29-ei rendkívüli nyílt üléséről. Polgármesteri Hivatal, I. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 11/2015. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 8/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE 2011. Sorszám Iktatószám Támogatott megnevezése Támogatás célja megvalósítási.

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE 2011. Sorszám Iktatószám Támogatott megnevezése Támogatás célja megvalósítási. Iktatószám Támogatott megnevezése célja megvalósítási Bér- és közterhei kiadásaira, őrzési feladatok ellátására, 1 4/29-1/2011 i Önkéntes Tűzoltóság közüzemi díjak kiadásaira 14 000 000 Ft 2 4/128/2011

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. június 24. napján megtartott nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Szenvedélybetegek gyermek és felnőtt rehabilitációs centruma Előadó:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8482 Doba, Kossuth u. 10. Szám: D- 17-3 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Doba Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 8-án 17 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 17-én - pénteken - de. 8,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 13/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. április 29. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. augusztus 24-én 14 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Komló Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 16-i testületi ülésén. Az ülés helye: Komlói Közös Önkormányzati Hivatal I. emeleti kistanácskozó terme N a p

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE

CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE CÉLJELLEGGEL JUTTATOTT TÁMOGATÁSOK KÖZZÉTÉTELE Támogatás 1 4/117/2010 Gyermek Kuckó Alapítvány Bér- és közterhei, közüzemi díjak, ingatlan karbantartás Oroszlány 5 000 002 Ft 2 4/117-1/2010 3 4/117-13/2010

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Sárisáp Község Polgármesteri Hivatalától 2523 Sárisáp, Fı utca 123. Telefon: 33/518-310. Fax: 33/518-311. E-mail: sarisap@invitel.hu J E G Y Z İ K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szatymaz Község Képviselő-testületének 2010. november 24. napján, a Dankó Pista Művelődési Ház és Könyvtárban (Szatymaz, Dózsa Gy. u. 42.) megtartott nyílt testületi üléséről. Napirendi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Köszöntötte a megjelenteket, ismertette a napirendi pontokat, megállapította hogy a bizottság határozatképes és az ülést megnyitotta.

JEGYZŐKÖNYV. Köszöntötte a megjelenteket, ismertette a napirendi pontokat, megállapította hogy a bizottság határozatképes és az ülést megnyitotta. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2009. október 14-én az Ifjúsági és Sportbizottság üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal I. sz. tárgyalóterme Jelen vannak: elnök Pál György Homa János Jékli Gergő Csányi Barna Köszöntötte

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2016. május 25-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság 2016. május 25-ei, munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Művelődési, Oktatási és Sport Bizottsága 7/2016. MOSB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: a Művelődési, Oktatási és Sport

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. január 20-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. január 20-ai rendkívüli üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 2/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: Meghívottak: a Városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dömötör Miklós és Ifj. Kozák János képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Dömötör Miklós és Ifj. Kozák János képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2012. december 4-én 10.00 órai kezdettel a Megyeháza Képviselő irodájában megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak: Jelen voltak továbbá:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. április 21-ei munkaterv szerinti üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. április 21-ei munkaterv szerinti üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 6/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: a Városfejlesztési és Környezetvédelmi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 71-4/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Simontornya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 10-én, 14 00 órakor tartott rendkívüli

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 30-án megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 46-47. Száma: 1-65/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Beszámoló

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 27-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-6/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság április 4-ei, rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottság április 4-ei, rendkívüli, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat Bíráló Bizottsága 2/2018. TSPBB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Jelen voltak: Távol volt: a Társadalmi és Sportcélú Pályázatokat

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan.

J E GYZŐ KÖNYV. Megkérdezte a képviselőket, hogy van-e más javaslat a napirendre vonatkozóan. J E GYZŐ KÖNYV Készült Kéthely Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 26-án 14.00 órakor, a hivatalban tartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Fekete Csaba alpolgármester Havanecz

Részletesebben

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e

OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA. 5/2012. számú. j e g y z ő k ö n y v e Ikt. szám: Ph/511-5/2012. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE OKTATÁSI, KULTURÁLIS, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 2012. március 29-én megtartott ülésének 5/2012. számú j e g y z ő k ö n y

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 7 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta.

Jegyzőkönyv. A képviselő testület 7 igen szavazattal - nem szavazat nélkül - a tárgyalás menetét elfogadta. Jegyzőkönyv Szatymaz Község Képviselő-testületének 2011. szeptember 14. napján a Polgármesteri Hivatal tárgyaló termében megtartott rendkívüli nyílt testületi üléséről. Jelen vannak: Dr. Kormányos László

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV H-1065 Budapest, Révay köz 4. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu http://wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2015. április 25-én tartott közgyűléséről 1 Helye: 1065

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 20 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa. 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa. 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. április 27-én (szerdán) 09 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. jegyzői irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2015. június 23-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.

JEGYZŐKÖNYV. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. május 31-én 14:45-kor a FESTO-AM Gyártó Kft. 1037 Budapest, Csillaghegyi út 32-34. szám alatti rendezvénytermében a FESTO-AM Sport Egyesület éves rendes taggyűlésén. Az első

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő.

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Perneki László alpolgármester, Erdélyi Sándorné dr. és Hajas Lászlóné képviselő. Jegyzőkönyv Amely készült Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 8-án 7,30 órai kezdettel a Városháza polgármesteri irodájában megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8294 Kapolcs,

Részletesebben

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása

3./Általános Iskola és a Napköziotthonos Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása 7. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2009. szeptember 24- én 18.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács Tibor elnök, Egyházas Gyula, Gyurikné Egyházas Tünde,

Részletesebben

/2012. 1. sz. példány

/2012. 1. sz. példány Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. március 9-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült A Táplálkozás, Életmód, Testmozgás Platform Egyesület (TÉT Platform) (1066 Budapest, Teréz körút 38.) 2015. december 8-án 13.00 órakor megtartott Közgyűléséről. A közgyűlés

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Népjóléti Bizottsága 2016. február 17.-én, a kaposvári Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2015. április 15-én Csincse Község Önkormányzata Képviselő-testületének üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 15/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. augusztus 26-án /szerda/ 16 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2012. Ö. ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 26-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám:5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 11-én -kor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak: (csatolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 114-17/2008. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási Bizottságának

Részletesebben

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV

Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV Nagyszentjános Község Önkormányzata JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. október 21-én Nagyszentjánoson az Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében 16.00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2011. március 22. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 16/2011. (III.22.) Z1 17/2011.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzata 80.053- /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. június 17. napján

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző Gyomaendrőd 15/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült 2013. május 30-i üléséről az Új Városháza üléstermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester, Toldi Balázs alpolgármester Arnóczi István János, Béres János,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vázsnok Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. március 22. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Sásd, Városháza tanácskozóterme Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 46-17/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. november 23-án 15.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 7-én 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 7-én 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 7-én 15,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

Részletesebben

BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petőfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu. Szám: - /2013.

BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petőfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu. Szám: - /2013. BÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8443 Bánd, Petőfi u. 60. Tel/fax: 88/504-131 E-mail: polgarme@vnet.hu Szám: - /2013. Jegyzőkönyv Készült Bánd Község Önkormányzata képviselő-testületi ülésén,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2016. május 30-ai munkaterv szerinti, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2016. május 30-ai munkaterv szerinti, nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2016. PB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol volt: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2016. május 30-ai munkaterv szerinti,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. főépítész J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. szeptember 12-én a Városháza emeleti kistermében 8 30 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 20/2012. J E G Y Z

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Községháza

Részletesebben

2009. évi határozatok

2009. évi határozatok 2009. évi határozatok 1/2009. (I.27.) Kt. sz. határozat Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2009. január 27-ei ülésén az alábbi napirendi pontokat tárgyalja: Nyílt ülés: 1. Tájékoztató

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. május 30-án megtartott ülésérl.

J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. május 30-án megtartott ülésérl. J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. május 30-án megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 151-7/2010. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése Mővelıdési és Oktatási

Részletesebben

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról.

1. napirendhez: Döntés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatási igény benyújtásáról. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 4-én 8.00 órakor kezdődő nyílt rendkívüli testületi ülésén, a Polgármesteri Hivatal, 2230 Gyömrő, Szabadság út 1. alpolgármesteri

Részletesebben

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta.

Dr. Üveges István: Köszöntötte a megjelenteket. A jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes, azt megnyitotta. ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELİ-TESTÜLETE Arnót, Petıfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 7/2013 J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselı-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Intézményfelügyeleti, Szociális és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ügyiratszám: 40.492-5/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Brennbergbánya, Ó-Hermes, Új-Hermes, Görbehalom Településrészi Önkormányzata 2009. június 16-ai rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Nemesvita Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 8311 Nemesvita, Dózsa u. 8. Telefon: 87 466-352, fax: 87 566-023 e-mail: bekorj@asat.hu Ügyiratszám: 21-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Nemesvita

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SPORT-, IFJÚSÁGI ÉS CIVIL SZERVEZETEK BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 86-9/2009. JEGYZİKÖNYV amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyőlése Sport-, Ifjúsági és

Részletesebben

001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat

001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 001/1-29/2009. 284/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. szeptember 14-i rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 19-én 16 órára összehívott rendkívüli testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-én, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. október 15-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. október 15-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 13/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol voltak: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő,

Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének. Juhász Zoltán Zsolt képviselő, J E G Y Z Õ K Ö N Y V a Kardos Község Önkormányzat Képviselõ-testületének 2013. december 19.-én megtartott ülésérõl. JEGYZÕKÖNYV Készült 2013. december 19.-én Kardos Község Önkormányzat képviselõtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 13-án 10.00 órakor megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Az ülés helye: Jelen voltak: Városháza emeleti nagyterme (Csatolt jelenléti ív alapján!) Szabó Zsolt

Részletesebben

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének

r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyv 2012. február 29. 21/2012. (II. 29.) PTK hat. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselıtestületének Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága I/1209/9/2012. Lajosmizse Város Önkormányzat Pénzügyi, Területfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága r e n d k í

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült: Sződ Község Faluházában, 2013. február 06. napján 18.00 órakor megtartott Sződ Község Képviselő-testületének üléséről. Jelen vannak: A jelenléti ív szerint Napirendi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Ügyiratszám: 40187-21/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. november 20-án tartott rendes üléséről. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. június 23-ai munkaterv szerinti üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság 2015. június 23-ai munkaterv szerinti üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága 9/2015. VFKB ülés JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen volt: Távol volt: Meghívottak: a Városfejlesztési

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK

BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Szám: 1/2010 Rk. TARTALOMJEGYZÉK a Képviselő-testület 2010. január 26-án (kedden) 17 órakor megtartott rendkívüli, nyilvános ülésén hozott döntésről Az ülés helye: Kós Károly

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 109 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. szeptember 11-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK EGÉSZSÉGÜGYI, SZOCIÁLIS ÉS LAKÁSÜGYI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-839 Telefon: (66) 452-252

Részletesebben