Boldog ünnepet és egészségben gazdag új esztendôt kívánunk a Miszió Világ minden kedves olvasójának! Közeleg a nagy tél, kopogtat az influenza

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Boldog ünnepet és egészségben gazdag új esztendôt kívánunk a Miszió Világ minden kedves olvasójának! Közeleg a nagy tél, kopogtat az influenza"

Átírás

1 III. évfolyam 12. szám, december Misszió Világ regionális egészségvédelmi havilap Közeleg a nagy tél, kopogtat az influenza Az influenza gyorsan fellépô, heveny, felsôléguti vírus okozta megbetegedés. Nem annyira a betegség a veszélyes, mint az általa okozott szövôdmények, melyek néha halálos kimenetelûek lehetnek. Ezért feltétlenül szükséges a megbetegedést megismerni, felismerni, megelôzni, s ha mégis megkaptuk célzottan, és megfelelôen gyógyítani. Nem a XX. század betegsége, annak ellenére, hogy az elhíresült nagy járványok mint például az elsô világháborút követôen 21 millió ember életét követelô spanyol nátha, vagy 1957-ben az ázsiai influenza, majd 1968-ban a Hong-kongi influenza ebben az idôszakban zajlottak, és szedték millió számra áldozataikat. Már az ókori írásos anyagokban is olvashattunk errôl a betegségrôl. Általában az influenza három típusa ismert az A, a B, illetve a C vírus okozta változat. A típusukat a vírus felszíni fehérjéinek antigénszerkezete alapján altípusokra osztják. Ezek az altípusok okozzák a járványos megbetegedéseket. A vírusok periodikusan ismétlôdô, országos, esetleg világjárványokat okozhatnak. Az influenza B antigénszerkezete stabilabb, rendszerint közösségekben okoz elszigetelt megbetegedéseket, de területi járványok is elôfordulhatnak. Az influenza C gyermekkori megbetegedéseket okoz. A betegség forrása általában a beteg vagy a kórokozót hordozó ember. Az influenza vírus megbetegíti az emlôs állatokat is, már mutattak ki ilyen kórokozót sertés, ló, bálna, s fóka vérébôl is. Az influenza jellegzetesen cseppfertôzéssel terjedô betegség. Könnyen felismerhetôk a betegség tünetei. Hirtelen kezdôdik, magas lázzal, torok fájással, esetleg bronhitiszes tünetekkel. A betegek elesettek, erôs izom- és ízületi fájdalmakra panaszkodnak, fejfájás gyötri ôket, köhögésük többnyire száraz. El lehet különíteni a baktérium által okozott felsôléguti megbetegedésektôl, sôt az egyéb felsôléguti vírusfertôzésektôl is, hisz a hurutos tünetek többnyire hiányoznak. Csecsemôknél súlyos esetben lázgörcs alakulhat ki, idôseknél keringési elégtelenség léphet fel. Az influenza fertôzés szövôdményei között Folytatás a 2. oldalon Ünnepi programok Az Egri Családsegítô Intézet Belvárosi Családsegítô Csoportja december 20-án szombaton 9:30-13:00-ig a Pacsirta utca 10.-be, Karácsonyi Játszóházba várja az 5-14 év közötti gyermekeket és szüleiket. A program: karácsonyi díszek, ajándékok készítése, játékos vetélkedôk, limbó-táncverseny. A részvétel ingyenes! Tel.: (36) A veresegyházi Kör-Tér december 22-én 15 és 18 óra között szervez kézmûvesfoglalkozást a gyerekeknek, ahol karácsonyfaés asztaldíszeket, s kisebb ajándékokat készíthetnek. (Részvételi díj: 100 Ft + anyagköltség.) December 29-én ugyanott 15 és 18 óra között elôszilveszteri mulatság lesz, mókás játékokkal (a részvételi díj: 200 Ft). Angyal és Mikulás Többszáz gyerek örömére december 5-én a veresegyházi Triangoló üzletközpontba látogatott a Mikulás. Nemcsak az ajándékcsomagok kiosztása szerzett örömet a gyerekeknek, hanem nagy élvezettel vettek részt az ügyességi játékokban, és szebbnél szebb karácsonyi ajándéktárgyakat készítettek különbözô kézmûves módszerekkel. Különösen nagy sikere volt a gyertyaöntésnek és a fagolyókból készített angyalkáknak. Az egészséges életmódról szóló totót is sokan töltötték ki sikeresen, amiért külön ajándékot kaptak. Az elmúlt és az idei év Mikulás napi programjainak sikeres megvalósítása a VÉP Életmódprogram és a Misszió összefogásával vált lehetôvé. Boldog ünnepet és egészségben gazdag új esztendôt kívánunk a Miszió Világ minden kedves olvasójának!

2 2 Misszió Világ Közeleg a nagy tél, kopogtat az influenza MÉDIAAJÁNLAT A Misszió Világ minden hónap közepén 65 ezer családhoz, 240 ezer emberhez jut el Pest és Heves megye 60 településén. Hirdetési árak: 1/8 (81 x 61 mm) ,- 1/4 (81 x 122 mm) ,- 1/2 (168 x 122 mm) ,- 1/1 (168 x 244 mm) ,- (az árak forintban és áfa nélkül értendõk) A hirdetések megrendelése ügyében Ivicsics Viktort, Varga Teréziát vagy Kárpáti Gyulát keressék. Telefon: (06-28) , fax: (06-28) Folytatás az 1. oldalról tartják számon a tüdôgyulladást, és sajnos gyakori a bakteriális társfertôzés. Még nem teljesen bizonyított a vírus fertôzôképességének idôtartama. Általában az elsô három napot tartja a szakirodalom a legveszélyesebbnek, vannak azonban olyan immunhiányos betegek, akik akár hónapokig fertôzôképesek. A szokásos járványos idôszakban október 1-tôl, március 1-ig az ÁNTSZ úgynevezett figyelôszolgálatot üzemeltet. A kijelölt háziorvosok hetente jelentik az influenzaszerû megbetegedésekkel jelentkezô betegek számát a városi intézeteknek. Abban az esetben, ha a megbetegedések megszaporodnak, és egyéb járványra utaló jelek is vannak, mint például a szövôdményes esetek szaporodás, akkor beszélünk csak járványról. Az influenzás beteget célszerû elkülöníteni a heveny tünetek lezajlásáig. Fôleg a csecsemôk, az idôsek és a legyengült immunrendszerû betegek sérülékenyek, kerülendô a velük való kapcsolattartás. Kórházi elkülönítés csak nagyon súlyos esetben szükséges. A bentlakásos otthonokban, kollégiumokban ajánlatos kialakítani olyan helyiséget, ahol az elkülönítés megoldható. Folyamatosan fertôtleníteni kell. Vírusölô fertôtlenítô szer alkalmazása kívánatos a betegek közvetlen használati tárgyainak fertôtlenítésére. Az evôeszközöket, ágynemût, fehérnemût, törölközôt és a váladékkel fertôzött egyéb textíliákat (zsebkendôt) feltétlenül fertôtleníteni kell. Igen fontos a betegszoba, a beteg tartózkodási helyének folyamatos és sûrû szellôztetése. Hogyan lehet az influenzát megelôzni? Az általános higiénés rendszabályok csökkentik a veszélyt. Járvány idején az ÁNTSZ korlátozhatja az összejöveteleket, a kórházi látogatásokat, elrendelheti a betegfelvételek sürgôsségi esetekre való korlátozását. A mindennapi életben az influenzás betegség elsô jeleinél kerülni kell a közösséget és fokozottan be kell tartani az alapvetô higiénés elôírásokat. Az influenza elleni hatásos védelem ezen felül két módszerrel érhetô el. 1 Tartalékok gyûjtése A szervezet ellenálló képességének fokozása a legelsô teendô. A megfelelô táplálkozás, a vitamindús étrend sokat segíthet a betegség megelôzésében. Továbbá hazánkban már évek óta forgalomban van néhány olyan homeopátiás készítmény, amely segít a betegség megelôzésében. Minden gyógyszertárban beszerezhetôk ezek a mellékhatás nélküli golyócskák. Különösen azok a potenciális betegek védekezhetnek a betegség ellen ezzel a szelíd gyógymóddal, akiknél a védôoltás ellenjavallt. 2 Megfelelô vakcina Az influenza elleni másik hatásos védelem a védôoltás. A legveszélyeztetettebbek a 60 éven felüli, krónikus szív-érrendszeri, légzôszervi, illetve anyagcsere-megbetegedésben szenvedôk, valamint az ôket ellátó egészségügyi dolgozók. A védôoltások hatékonyságát nagymértékben befolyásolja, hogy a megbetegedést okozó vírus azonos típusú legyen mint az oltóanyagban lévô vakcina törzs. A védôoltások minden esetben az Egészségügyi Világ Szervezet (WHO) szakértôi által javasolt összetételben készülnek. Általában három típusú (kétféle A és egy B) elölt törzset tartalmaznak a vakcinák. A mai modern védôoltások influenzát vagy felsôlégúti megbetegedést nem okozhatnak, mivel elölt vírusokból állnak. Ennek ellenére helyi reakciók felléphetnek. A beadás helyén lehet enyhe bôrpír melyet borogatással gyógyítani lehet. A védôoltás nem túl gyakori ám elôforduló mellékhatása a levertség, láz, izomfájdalom, fejfájás mely általában a védôoltás beadását követô 6-12 órán belül jelentkezik, de 1-2 napon belül elmúlik. Nem szabad védôoltásban részesülnie a lázas betegnek, valamint azoknak a betegeknek, akiknek anafilaxiás túlérzékenysége van tojással. Ingyenes védôoltásban minden évben a legveszélyeztetettebb csoport részesül. A házi, vagy családorvosok végzik el a védôoltást az önként jelentkezô 60 éven felüli krónikus szív-érrendszeri, légzôszervi, anyagcsere megbetegedésben szenvedô betegeken.

3 2003. december 3 A fogakat megvédeni a legolcsóbb Vannak emberek, akiknek már a fogorvos szó hallatán is összeszorul a gyomruk. Ôket csak az elviselhetetlen, házi módszerekkel már nem csillapítható fájdalom ûzheti a fogorvoshoz. Ekkor viszont már nem a fájdalomtól, sokkal inkább a költségektôl kell tartaniuk. Bár két éve ismét térítésmentes az egészségbiztosítóval szerzôdött szakrendelôkben a fog-, a gyökértömés, a kôeltávolítás, az ínybetegségek szûrése, kezelése, valamint a húzás, ám a fogpótlásokért már részleges vagy teljes árat kell fizetni. A legolcsóbb mégiscsak a bajok megelôzése. A rendszeres tisztítás mellett a fogak állapotát jelentôsen befolyásolja a táplálkozás állítja Lantos Endre, a VitalCenter fogászati rendelô vezetô fôorvosa. A cukorkák, a rágcsálnivalók egyértelmûen károsak a fogakra, de még az egészséges ennivalót is minél apróbbra kell ôrölni. Míg a helytelen rágás ínybetegséget, a fogmosás kihagyása fogszuvasodását okoz. Az egészen kicsiknél sem ritka a rossz fog. Már a terhesség alatt is nagyon fontos a szájüreg fokozott védelme. A vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag táplálkozás mellett, szükség van a rendszeres fogorvosi ellenôrzésre. Bár például az amalgámtömés cseréje halasztható késôbbre, a fogszuvasodás és az ínybetegségek elkerülésére a terhesség alatt is érdemes hathavonként felkeresni a fogorvost. Szakemberek szerint a csecsemôk az ôket gondozó felnôttektôl kapják a fogszuvasodást okozó baktériumokat, melyek egészséges szájban csak minimális mennyiségben vannak jelen. Gyenes Mónika, a Semmelweis Egyetem adjunktusa szerint a gyerekeknél a fogszuvasodás elleni harcot már a születés után rögtön el kell kezdeni. Az elsô lépés, hogy inkább szopjon a csecsemô, mintsem nagylyukú cumisüvegbôl táplálják. Késôbb nagyon fontos a rágás, és kibújásuk után azonnal mosni kell a fogakat. A legjobb módszer, ha az etetések után ujjra csavart gézlappal áttörli az anya a kicsi fogait. Egy-másfél éves korban már lehet próbálkozni a fogkefére kent bármilyen márkájú, de fluort tartalmazó fogkrémekkel is. Egy borsónyi fogkrém a kefén, már elegendô, hogy a fogak egészségesen fejlôdjenek. A forintért megvásárolható, fluoridot is tartalmazó gyerekfogkrém két hónapra elegendô lehet, a fogkefébôl háromhavonta érdemes újat vásárolni. Nem kell márkás, drága eszközt venni, de jó, ha van kettô, mert a fogkefének két fogmosás között ki kell száradnia, a nedvessel könnyebb a fogszuvasodást, ínybetegséget okozó baktériumokat visszajuttatni a szájüregbe. A fogmosás akkor hatékony, ha a fogak teljes felszínét átsúroljuk és ez legalább három percig tart. (Tehát a fürdôszobában is hasznos lehet egy tojásfôzô homokóra.) Alaposan súroljuk át a nyelvünket is, mert a baktériumok megtelepedhetnek a redôiben. Az esti fogmosás elôtt ajánlott egy pohár tejet, lassan a fogak között jól átszûrve meginni. A tejben lévô jótékony anyagok képesek az aznapi, a szuvasodást megelôzô, zománckárosodások természetes javítására, ha a tej elfogyasztása után legalább percig nem mosunk fogat. Aki felnôttkorára is szeretné megôrizni természetes rágóképességét, annak évente legalább nyolc fogkefére és hat tubus fogkrémre van szüksége, valamint naponta háromszori, legalább három percig tartó fogmosására. A szakember szerint ennyi még nem elég, mert a fogak konzerválásának további feltétele, a félévenkénti fogászati ellenôrzés, a rendszeres fogkôeltávolítás. Míg harminc-negyven éves korig a fogszuvasodás miatt kell kihúzni a fogak többségét, ezután a fogínygyulladás lép az élre. Ezt pedig egyértelmûen a fogkôben lévô baktériumok okozzák. Az elhanyagolt, meglazult fogágyból kihullanak a fogak. Hiába kap az ilyen beteg protézist, a fogatlan állcsont sorvad. Gyenes Mónika szerint fogak betegségei a megelôzéssel megszüntethetôk lennének, egy kis odafigyeléssel mindannyian megôrizhetnénk mind a harminckettôt életünk végéig. FÁJDALOMMENTES KEZELÉSEK Vannak emberek, akiknek a fogfúrás hangjára feláll a szôr a hátukon, a húzástól pedig egyenesen az ájulás kerülgeti ôket. Így, ha csak tehetik, kerülik a fogorvost. A szakemberek szerint ez a fajta félelem teljesen értelmetlen, számtalan módszere van a fájdalommentes kezelésnek. Már az érzéstelenítô tûszúrás elôtt egy zselével érzésteleníthetô az íny, azaz megúszható az injekcióval járó kellemetlen érzés is. Olyan új anyagokat is használnak ma már az érzéstelenítéshez, amelyek néhány perc alatt hatnak, azaz nem szükséges a váróterembe kiülni, ezzel is meghosszabbítva a várakozással járó szorongást. Akiknek ez sem elég, ha pénztárcájuk engedni, választhatnak a hipnózisban vagy az altatással történô kezelések között.

4 4 Misszió Világ Karácsonyi lakoma Régen szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentése. A bab, a borsó, a mák bôséget biztosított; a fokhagyma védte az egészséget; a diót használták a rontás elhárítására, sôt jövendöltek is belôle, hogy ki lesz beteg a következô évben; a méz az életet édessé tette; az alma az egység, egészség, szépség, szerelem szimbóluma volt. A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a hal. Ez városi hagyomány, és bécsi eredetû, hiszen rántva kell fogyasztani, és ez az elkészítési mód onnan terjedt el. Persze ennek az ételnek is van mágikus jelentése, a magyar hagyomány szerint a halpénz, azaz a halpikkely sok pénzt jelent. Sok helyen nem szedték le az asztalt, éjjel is ott maradt az étel, hogy a család majd bôségben éljen, és az éjjel betérô Jézuska találjon ennivalót. BÖJTI BABLEVES 20 dkg száraz bab, 10 dkg sárgarépa, 5 dkg petrezselyemgyökér, 1 fej fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 egész burgonya, só, pirospaprika. Elkészítése: A megtisztított és megmosott babot néhány órára vízbe áztatjuk, majd hideg vízben feltesszük fôni, és a hosszúra vágott zöldséget, sárgarépát, valamint a kettévágott burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, sót beletesszük a levesbe. Mikor a bab megpuhult, törött paprikát szórunk a tetejére és összeforraljuk. HALÁSZLÉ 35 dkg ponty, 35 dkg harcsa, 30 dkg kecsege színhús, 30 dkg süllô, 20 dkg vöröshagyma, 10 dkg zöldpaprika, 10 dkg paradicsom, vagy ennek megfelelô mennyiségû lecsó, pirospaprika, só. Elkészítése: Lényeges, hogy a halászlét többféle halból fôzzük, mert a különbözô halak íze adja meg a leves igazi zamatát. A halakat megtisztítjuk, darabokra vágjuk és besózzuk. A halak fejét, gerincét és az uszonyokat külön lábasban fôzzük karikára vágott vöröshagymával. Ha a víz forrni kezd, meghintjük édes és erôs paprikával, sóval, és kb. egy órán át fôzzük. Utána ezt a levest átszûrjük, és ráöntjük a besózott halakra. Hozzátesszük a halikrát, illetve haltejet, a zöld paprikát, paradicsomot és 20 perc alatt készre fôzzük. A halászlét fôzés közben nem szabad kavarni, csak rázogatni. Akkor jó a halászlé, ha az edénybôl fölszálló gôztôl az ujjaink összetapadnak. BORLEVES 1/2 liter fehérbor, 6 dl víz, 10 dkg porcukor, 2 tojássárgája, fahéj, citrom- és narancshéj reszelve. Elkészítése: Tojások sárgáját elkeverjük a cukorral, beletesszük a fûszereket, felöntjük a borral, és a vízzel, majd kis lángon állandóan keverve, hogy a tojások össze ne fussanak, forrásig melegítjük. Ekkor levesszük a tûzrôl, és néhány percig tovább keverjük a habverôvel, míg jó habos nem lesz. Csészékben tálaljuk. SÜLT KACSA 2 db kacsa, 2 db borízû alma, 2 narancs, 2-3 evôkanál olaj, majoránna, egész bors, só. Elkészítése: A hízott kacsát beirdaljuk, belsô részeit majorannával dúsan beszórjuk, almát, narancsot teszünk bele és saját zsírjában megsütjük. Sütés közben néha megkenegetjük az alatta lévô zsírral. Köretként pezsgôs lila káposztát, hagymás tört krumplit ajánlunk. GESZTENYÉVEL TÖLTÖTT PULYKA 1 közepes nagyságú hízott fiatal pulyka, dkg darált sertéshús, 80 dkg gesztenye, 2 tojás, 12 dkg zsír, só, bors, 2 dl tejszín. Elkészítése: A gesztenyét megtisztítjuk, és egy kevés levesben vajjal megpároljuk, majd lehûtjük. A darált húst sózzuk, borsozzuk, ráöntjük a tejszínt, és 1-2 tojással összegyúrjuk, majd hozzákavarjuk a gesztenyét. Közben a megtisztított pulyka mellcsontját hegyes késsel óvatosan kifejtjük. A pulyka belsejét besózzuk, és az elkészített töltelékkel megtöltjük. A nyílást vékony zsineggel bevarrjuk, megformázzuk, a pulykát besózzuk és tepsibe tesszük. Ezután olvasztott zsírral leöntve, nem túl forró sütôben többszöri locsolással, szép pirosra, puhára sütjük. Sütési ideje kb. 2-2,5 óra. DOROZSMAI MOLNÁRPONTY 1 kg pontyfilé, 10 dkg húsos füstölt szalonna, 2 nagy fej hagyma, 25 dkg gomba, 15 dkg natúr lecsó, 5 dl tejföl, 50 dkg csuszatészta, 1 csokor petrezselyem, 1 kávéskanál pirospaprika, só, bors 10 dkg zsemlemorzsa, a sütéshez olaj. Elkészítése: A halszeleteket besózzuk, fél órára állni hagyjuk, majd zsemlemorzsába forgatjuk és felhevített olajban mindkét oldalukon pirosra sütjük. Az apróra felkockázott szalonnát zsírjára pirítjuk, megfonnyasztjuk rajta a hagymát, a tûzrôl lehúzva megszórjuk pirospaprikával, hozzáadjuk a lecsót, a vékonyra felszeletelt gombát. Félpuhára fôzzük, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd elkeverjük 4 dl tejföllel. Enyhén sós vízben kifôzzük a tésztát, leszûrjük, összekeverjük a gombás lecsóval, majd tûzálló tálba tesszük. Elrendezzük a tetején a halszeleteket, meglocsoljuk a maradék tejföllel. Elômelegített sütôben 200 fokon pirosra sütjük. Petrezselyemmel, paprika- és paradicsomszeletekkel díszíthetjük.

5 2003. december 5 FEJEDELMI PULYKATÁL (8 személyre) A pulykagalantinhoz: 90 dkg pulykamellfilé, 1 csapott evôkanál só, 1 evôkanál zselatinpor, 1 fej saláta, 1 tojás, 2 dl tejszín, 1 evôkanál búzadara, 1-1 késhegynyi ôrölt szegfûbors és ôrölt gyömbér, 5 dkg marinált paprika, 10 dkg ôszibarackbefôtt, 1 pár virsli, 1 húsleveskocka. A zöldséges pulykakocsonyához: 2 közepes sárgarépa, 25 dkg pulykamellfilé, 5 dl szûrt húsleves, (kockából is jó), 20 dkg brokkoli, (fagyasztott is lehet), 5 dkg zselatinpor, 1 fôtt tojás fehérje, negyed csokor petrezselyem. A díszítéshez: 8 karika konzervananász, néhány szem fagyasztott ribiszke, 1 narancs, néhány mentalevél, 1-1 sárga és zöld cukkíni, 5 dkg vaj, 4 közepes paradicsom, 1 hegyes zöldpaprika. Elkészítése: A pulykamellbôl két, egyenként 20 dekás szeletet levágunk. Két zsírpapír közé téve vékony, téglalap alakú szeletté verjük. A fele sóval meg a zselatinporral megszórjuk. A salátát leveleire bontva megmossuk, és a hússzeletekre fektetjük úgy, hogy kettônél több ne kerüljön egymásra (a felesleg jó lesz salátának). A maradék 50 deka húst ledaráljuk, a tojással meg a tejszínnel jól összedolgozzuk. A búzadarát hozzáadjuk, megsózzuk, a szegfûborssal és a gyömbérrel fûszerezzük. A marinált paprikát meg az ôszibarackbefôttet lecsöpögtetjük, az elôbbit apróra, az utóbbit kis kockákra vágjuk, és az elôzôekhez adjuk. A masszát egyenletesen a hússzeletekre kenjük, a lebôrözött virslit a közepükbe nyomkodjuk. Henger alakúra összehajtjuk úgy, hogy a hús két oldala középen találkozzon, majd megnedvesített alufóliába csomagoljuk szorosan. Lábasba rakjuk, annyi meleg vizet öntünk alá, amennyi ellepi, és a leveskockát belemorzsoljuk. Gyöngyözô forralással percig fôzzük. Ezután a galantinokat (a szakácsok így nevezik) a lábasból kiemeljük, tálcára rakjuk, majd kissé lepréseljük. Legegyszerûbb a húsvágódeszkát rátenni, és egy dobozos üdítôt ráfektetni. Ha kihûlt, a hûtôszekrénybe rakjuk. A zöldséges pulykakocsonyához a répát megtisztítjuk, gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, majd a hússal együtt 10 percig a levesben fôzzük. A brokkolit kisebb rózsáira bontjuk, és az elôzôekhez adva megpuhítjuk. A friss zöldségnek kb. 8 perc, a fagyasztottnak 3-4 perc is elég. Ha kész, leszûrjük, majd levét újra fölforraljuk. A zselatint kevergetve beleszórjuk. Kis lángon 4-5 percig fôzzük, majd ritka szövésû ruhán (tüllzacskón) átszûrjük. Amikor langyos, ôzgerincformába töltjük, jeges vízbe állítjuk. 2 perc elteltével az ízes aszpikot kiöntjük belôle. Ha ügyesen dolgoztunk, a forma aljára és oldalára is egy vékony réteg aszpik kocsonyásodott. A fôtt tojásfehérjét meg a petrezselymet apróra vágjuk, az aszpikos forma aljára és oldalára szórjuk. A puha húst szeletekre vágjuk és a répával meg a brokkolival rétegezzük. A maradék aszpikot, amit ha megkocsonyásodott fölolvasztunk, ráöntjük, végül megdermesztjük. A köretként is szolgáló díszítés elkészítésekor a konzervananászt lecsöpögtetjük, ahogyan a szobahômérsékleten fölengedett ribiszkét is. Az ananászra ribiszkeszemeket és narancscikkeket fektetünk, mentalevéllel díszítjük. A zöld cukkínit ujjnyi vastag szeletekre vágjuk, a vajon 3-4 perc alatt megsütjük, lecsöpögtetjük, majd paradicsomszeletekkel díszítjük. A sárga cukkínibôl csinos kis szeleteket vágunk, és egy-egy karika zöldpaprikával díszítve tálra tesszük. A tálalás elôtt az ôzgerincformát fél percre meleg vízbe állítjuk, majd tartalmát deszkára borítjuk, és forró vízbe mártott késsel kisujjnyi vastagra fölszeleteljük, szépen tálra fektetjük, a valamivel vékonyabban fölszeletelt galantinnal együtt. A gyümölcs- és a zöldségdíszítést köré rakjuk. ALMATORTA A töltelékhez: 5 alma, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 dl citromlé, 1/4 l tej, 1 dl tejszín, só, 1/2 dl Calvados vagy rum, 1 vaníliarúd, 2 tojássárgája, 1 dl tej, 3 dkg finomliszt. A tésztához: 8 tojás, 20 dkg cukor, 30 dkg darált mogyoró, 5 dkg étkezési keményítô. A bevonathoz és a díszítéshez: 40 dkg marcipánmassza, 15 g porcukor, 10 dkg sárga, piros marcipán. (A marcipánt színezhetjük ételfestékkel is.) Elkészítése: Elektromos habverôvel verjük 2-3 percig a tojásokat lassan adagolva a cukrot. Keverjük a mogyorót és az étkezési keményítôt a felvert tojásokhoz. Öntsük bele a tésztát egy kivajazott, kilisztezett sütôformába, majd 170 fokra elômelegített sütôben süssük kb. 1 órán át. Az almákat vágjuk apró darabokra, 10 dkg cukor, a vaníliás cukor és a citromlé hozzáadásával pároljuk 5-6 percig, végül keverjünk bele egy kis Calvados-t vagy rumot. Egy edényben melegítsünk tejet, tegyünk bele egy kis cukrot, egy csipet sót és a vaníliarudat, de vigyázzunk fel ne forrjon. Ha a tej már meleg, vegyük ki a vaníliarudat, kaparjuk a tejbe a közepét. Keverjük össze a tojássárgáját, a lisztet és a tejszínt, majd öntsük bele a meleg tejbe és fôzzük krémmé az egészet. Ha a krém kihûlt, keverjük a párolt almához. A kihûlt piskótalapot vágjuk két lappá és töltsük bele az almás krém felét, a maradékot pedig kenjük a tetejére. A marcipánmasszát és a porcukrot gyúrjuk össze és nyújtsuk vékonyra, majd borítsuk be vele a tortát. Hajtsuk le a széleit az oldalára, végül vágjuk körbe a torta alján. Díszítésnek a piros-sárga marcipánból készíthetünk csillagokat, almákat és azokat porcukorral meghintve a tálalásig a hûtôbe tesszük.

6 6 Misszió Világ Egyedül, karácsonykor Karácsony tájékán a kórházak sürgôsségi ambulanciáin, a krízisambulanciákon és a telefonos lelkisegély-szolgálatnál felszaporodnak azok az esetek, amelyek az egyedülálló betegek kilátástalanságáról, életuntságról vallanak. Már december elejétôl szinte mindenhonnan a szeretet ünnepére szóló felhívások, ünnepi készülôdésre utaló hírek bombázzák az embereket, így lehetetlen nem észrevenni, hogy nagy ünnep közeleg. A karácsonyi hangulat legtöbbünk számára egyet jelent a melegséggel, meghittséggel, a szeretteinkkel töltött napokkal, órákkal. Ez különösen azokat érinti mélyen, akiknek nincs társuk, családjuk, akikkel ezt a bensôséges hangulatú ünnepet eltölthetnék. Az egyedüllét érzése ebben az idôszakban felerôsödik, szomorúságot, depressziót is kiválthat. A magányos embereknek, legyenek bármilyen életkorúak is, a karácsony az év legnyomasztóbb napjait jelentheti, amikor még inkább elszigeteltnek érzik magukat. Az egyedül töltött gyertyafényes ünnep rádöbbenti ôket az elidegenedettségükre. Felidézôdnek a régi veszteségek, az elhunyt szülôk, nagyszülôk emléke, a véget ért kapcsolatok, az elmúlt ifjúság. A magányos emberek többsége keserûséggel emlékszik vissza a régi szép karácsonyokra, amikor még minden szép volt és mind együtt voltak. A médiában szinte csakis Aki már kapott és ki ne kapott volna haszontalan ajándékot, az tudja, hogy ellentétben a sokak által hangoztatott aranyigazsággal, egyáltalán nem csak a szándék a fontos. A rengeteg díszcsomagolású vicik-vacak biztosan emlékeztet az ajándékozóra, de nem mindegy, hogyan... A karácsonyi ajándékoknál legalább ott! ügyelni kell(ene) az ünnep eredetére. A meglepetések, jutalmak akkor érik el igazán céljukat, ha valóban örömet okoznak. Régen figyeltek arra, hogy ajándékozás címén mindig a legjobbat küldjék. A napkeleti bölcsek sem ízléstelen csecsebecsékkel érkeztek. Az angyalok hozta örömhír pedig nem az volt, hogy valahol szezonvégi kiárusítás van. Sajnos napjainkban a fogyasztói társadalom gyermekei a karácsonyt mint egyszerû ajándékozási kötelezettséget jegyzik be a manager-kalkulátoraikba, mobiljaikba. Az elôre nyomtatott, kézírás nélküli üdvözlôlapok sora nem azt jelenti, hogy szeretettel gondolunk arra, akinek küldjük. Mindössze annyit üzen, hogy a levelezési listán rajta van a neve, és a nyomtató kiköpött egy, az ô nevére, címére szóló öntapadós címkét, melyet a céges borítékra ráragasztott valaki. AJÁNDÉKROHAM Az is színesíti az ügyet, hogy vannak olyan hozzátartozók, akiknél bizony az ajándékozásnál elsô számú szempont, hogy elég drága-e az ajándék, mert azon mérik le az ajándékozó szeretetét. Hamis mérleg... Az ilyen kedves ismerôsöknek nehéz jó ajándékot venni. Itt bizony elôtérbe kerül az, hogy az ajándékozó hiába feszül meg, minden jó szándéka és szeretete ellenére sem tud jó ajándékkal elôállni. A másik emberfajta az ajándékozás nyûgét annyival intézi el, hogy ez jó lesz, örüljön, hogy kap valamit vagy ez van, nekem sem idôm, sem kedvem rohangálni, majd ez is megteszi. Mindezektôl függetlenül a legjobb szándék ellenére is becsúszhat egy-két ajándékozási malôr, de a félvállról vett, essünk túl rajta típusú ajándékbeszerzôk tudnak csak olyan díszesen átkötött csomagocskákat összehozni, amelyeket az ember legszívesebben úgy fogna a kuka felett, mint egy döglött békát. A játék- és ajándékboltok decemberi forgatagában még a pénztárgépek is a Csendes Éj-t csilingelik. Az ajándékozási hullám elborít mindent, mindenkit, elvéve az ünneptôl azt a meghittséget, melyet eredetileg a karácsony jelentett. Az ajándékhajsza után, a feldíszített fa mellett aztán anyagilag és fizikailag is kimerülten szinte csak arra figyel az ember, hogy mit szól a megajándékozott a 10 pár leárazott nyári fehér zoknihoz, majd saját ajándékát kibontva hálálkodik a rokonnak a hímzett neonsárga frottírpapucsért, miközben a gutaütés kerülgeti, hiszen ugyanezt, ugyanebben a csomagolásban adta pár éve neki... Gondoljuk végig ajándékozási szokásainkat! Most még idôben, az ünnepi évad elején vagyunk. Valóban ajándékot akarunk venni, vagy csak szólít a kötelesség, és igyekszünk megúszni nagyobb kiadások nélkül, átcsomagolt haszontalan holmik továbbpasszolásával? Ugye, nem errôl szól az ünnep? Persze most bólogatva, talán elgondolkodva helyeselnek sokan. Majd nagyot sóhajtva elôveszik a tavalyi, ki sem bontott csomagot, a névkártyát levágva róla újat kötnek rá, és elindulnak az ország másik végében élô rokonhoz, aki már korábban kilátásba helyezte, hogy nagy ajándék vár rájuk, sôt, a benzint is kifizeti, ha elmennek hozzá... Hát ez lenne a karácsony? dr. G. G.

7 2003. december 7 szeretetteli és vidám, ideális családokat mutatnak be, ahol nincsenek gondok. Az ilyen ideális családok látványa hozzájárulhat ahhoz, hogy a magányosak állapota súlyosbodjon, hisz úgy érezhetik, hogy csak ôk vannak egyedül, míg mások boldogan, szeretteik körében ünnepelnek. Az egyedüllét érzését szinte mindenki eltérô módon reagálja le, de akik hajlamosak a depreszszióra, netán emiatt már gyógyszeres kezelést is kaptak (ami ugye csak tünetmentesít, de társaságukat, családjukat, elvesztett szeretteiket nem adja vissza), kilátástalanságuk, szorongásuk a végletekig romolhat. Az emberek egy része nehezen ismeri el, hogy problémája van és emiatt segítségre van szüksége. Ha segíteni akarunk, lehetôséget kell teremtenünk számukra, hogy beszélhessenek magukról, bár nem lesz könnyû a beszélgetés. Sokan jó tanácsokat osztogatnak, megoldásokat javasolnak. Szakemberek tapasztalata szerint azonban ez nem segít. Hasznosabb, ha csak végighallgatjuk, megpróbálunk ráhangolódni a másikra. Odafigyelni az érzéseire, és megpróbálni az ô szemszögébôl látni a helyzetet nem egyszerû dolog. Ha valaki végighallgatja és nem ítélkezik fölötte, egyszerûen csak jelen van és figyel rá, az már sokat segíthet az állapotán. Mivel a karácsony hagyományosan családi ünnep, a kirekesztettek többsége a szentestét egyedül tölti. Másnap már van lehetôség rokonokat, esetleg közeli ismerôsöket elôzetes egyeztetés után meglátogatni, de ez csak korlátozottan képes a magány érzését feledtetni. Az ajándékozás érzése szintén segíthet a magányból, egyedüllétbôl való kitörésben. Nem szükséges drága ajándékot vásárolni: nem ez a karácsony lényege. A saját készítésû szerényebb ajándéknak lehet, hogy mások jobban örülnek majd. Ha társakat, társaságot nem is talál, de a rendszeresen az ajtaja elôtt gubbasztó kóbormacskának is szerezhet örömet! Akár a szobanövénynek, egy kis tápoldattal: elvégre karácsony van! Ilyenkor önmagával is törôdhet, úgymond tékozolhat egy kis pénzt saját kedvtelésére is. Lehetôleg ne alkohollal: az alkoholos állapot ugyan átmeneti javulást okozhat, de mélyítheti is a rossz hangulatot! Másnap pedig rendszerint lelkiismeret furdalás, úgymond posztalkoholos depresszió jelentkezhet, ami még mélyebbre taszíthatja a depressziójában. Szerencsére egyre több helyen szerveznek a probléma jelentôségét felismerve olyan jól vezetett összejöveteleket, ahol az egyedülállók is társaságban érezhetik magukat, másokkal együtt tölthetik az ünnepet. Ezzel ugyan kockázatot is vállal, mert nem biztos, hogy a társaságban feloldódik, de egy próbálkozást mindenképpen megér! A társaság jelenléte az egyetlen bizonyítéka annak, hogy mégsem vagyunk egyedül... TIPPELJEN ÉS NYERJEN! Létezik-e olyan, hogy nyelvcsont? 1 igen 2 nem X csak néhány állatfajtának van Hány csigolyánk van? X 33 Hány csontból áll a koponya? X 22 Hány ujjperc található egy kezünkön? X 16 Átlagosan mennyit ver a szív percenként? X 80 Melyik NEM a DNS alkotóeleme? 1 adenin 2 timin X andenin Ehetô-e a szója? 1 nem 2 igen, egészséges X csak reggelire Vágja ki a kitöltött tippszelvényt, s neve, címe feltüntetésével december 31-ig küldje el a Misszió címére. A hibátlan válaszokat beküldôk között Missziós -pólókat sorsolunk ki. Novemberi tippszelvényünk helyes válaszai: a Misszió Világ egészségvédelmi lap havonta jelenik meg a zsírban oldódó vitaminok: E, K, A, D alapvetôen diéta, mozgás, lelki segítség együttesével szabadulhatunk meg súlyfeleslegünktôl a leghatékonyabban az emberek egészségi állapotáért százalékban felelôs az egészségügy naponta átlagosan 2-2,5 liter folyadék fogyasztása ajánlott a javasolt napi maximális koleszterin-bevitel 300 mg a Misszió Modellhez most 240 ezer fô tartozik.

8 8 Misszió Világ Az ünnepek utáni napokat sokunknál beárnyékolja a magyaros menü okozta enyhébb-erôsebb gyomorrontás, csömör, hasfájás, bélgörcs, epegörcs. Biztosan sokan emlékeznek a legutóbbi nagy családi ünnep során elfogyasztott pörköltek, zsíros húslevesek, esetleg töltöttkáposzták, bejglihegyek, tormás malacsültek utáni órák, napok gyötrelmeire. Bár mind több családban térnek át az egészségesebbnek mondott zsírtalan, kevéssé fûszerezett, könnyû ételek készítésére, a karácsony szinte elképzelhetetlen a hagyományos stílusú ételdömping nélkül. A kórházi ambulanciák ünnepkörüli forgalmát javarészben a bizonytalan hasi fájdalommal érkezô betegek adják. Még az egészséges gyomor belsô rétegét, a gyomornyálkahártyát is erôsen igénybe veszik azok az ingerek, melyeket az alkohol, az erôs fûszerek, a kifejezetten savanyú vagy sós, nagyon zsíros, forró ételek okoznak. A zsírosabb falatok már a gyomorból, de legkésôbb a következô bélszakasz, a patkóbél elejérôl informálják az epét és a hasnyálmirigyet a várható káoszról, mire azok nekilátnak enzimeket, hormonokat termelni a probléma leküzdésére. A túlzott epetermelés, ami a zsiradékok bélrendszeren belüli feldolgozását segítené, megmozdíthat egy addig békésen pihenô követ az epehólyagban. A jobb bordaív alatti görcsös fájdalmak legnagyobb része az epehólyag valamilyen érintettségét jelzi: rossz esetben gyulladás, Ünnepi másnapok kô által lezárt epeutak lehetnek a következményei. Egy kis epe visszacsoroghat a hasnyálmirigybe is. Ez különösen a zsíros ételeket kísérô nagyobb mennyiségû alkoholos ital fogyasztása után alakulhat ki. Az eredménye a has köldök körüli részénél vagy afelett jelentkezô fájdalom, amelynek oka a csupán fájdalmas hasnyálmirigy izgalomtól a veszélyes hasnyálmirigy-gyulladásig terjedhet. Mielôtt azonban mindezekkel orvoshoz fordulnánk, az elôzmények ismeretében tehetünk néhány kísérletet a panaszok enyhítésére, a tünetek megszüntetésére. Az esetek legnagyobb részében ugyanis a gyomorrontás könnyen átvészelhetô, bár kellemetlen jelenségektôl nem éppen mentes házi betegség. A nagyobb étkezési rohamok után pár napos gyomornyugtató koplalás ajánlott. A hasmenés nélküli formák nem igényelnek bôvebb folyadékfogyasztást, bár a napi 1,5-2 liter folyadékot illik elfogyasztani, leginkább teák formájában. A folyadékok között azonban ne legyen tej vagy magas cukortartalmú, szénsavas üdítôital. A normál étkezéshez való visszatérés legyen fokozatos. A koplalós idôszakot só-, fûszerszegény, zsírmentes napok kövessék, melyek alapétele a gyümölcs és a párolt zöldség. Egy-két napos tea- és kekszdiéta hatására hamar megszûnnek a panaszok. Háziszerként a hagyományos, nagypapa által is ajánlott valódi gyümölcspálinka helyett híg (2,5 dl vízbe 1 evôkanálnyi) almaecet legalább olyan jó hatású a gyomornak. A gyógyteák közül meg kell említenünk néhányat. A borsmentát, édesköményt, mint görcsoldó, emésztést elôsegítô teákat, valamint az ôsidôk óta használt kamillateát (amit a nagypapával ellentétben a nagymama szokott ajánlani), mint gyulladáscsökkentô, görcsoldó hatású teát. Ha azonban a panaszok nem csökkennek vagy nem szûnnek meg két nap alatt, akkor a háziorvosnál kell a további segítséget keresni. A gyógyszerek, teák, orvos helyett azonban sokkal célszerûbb egy kis önmérséklet: együnk mindenbôl, de csak módjával! dr. G. G. Egy-egy nagy zabálás utáni másnap gyötrelmei arra azért jók lehetnek, hogy mélyebben elgondolkodjunk azon, kell-e változtatni az étkezési szokásainkon? Ilyenkor mindenek elôtt azt kell eldönteni, hogy a súly, amit magunkon cipelünk, normálisnak mondható-e. Az egészséges testsúly meghatározásánál mostanság a BMI-nek (Body Mass Index) van nagy divatja. A testtömegindexet úgy kell kiszámolni, hogy a kg-ban mért testtömeget elosztjuk a méterben mért magasság négyzetével. Ha ez az érték 18,5 és 24,9 közé esik, akkor se fogyó- se hízókúrának nem lehet indoka. A 18,5 alatti BMI a soványság miatt, a 24,9 feletti pedig az elhízás miatt jelez egészségügyi kockázatot. IMPRESSZUM A Misszió Világ havilapot szerkeszti a szerkesztõ bizottság. Kiadja a Misszió Egészségügyi Központ Kht. Felelõs kiadó: Jobban Eszter ügyvezetõ igazgató. Tördelés, nyomdai elõkészítés és gondozás: Graphisto Szolgáltató Iroda és Alkotó Ház Kft. Felelõs vezetõ: Szabó Béla ügyvezetô igazgató. Hirdetési képviselet: Ivicsics Viktor (telefon: , fax: ). Megjelenés: minden hónap közepén. Példányszám: 65 ezer. A szerkesztõség és a kiadó postacíme: Misszió Világ, 2112 Veresegyház, Gyermekliget út 30. Drótposta: Internet: ISSN:

Menüjavaslatok. Vacsorára

Menüjavaslatok. Vacsorára Menüjavaslatok Vacsorára Főtt tojás Főtt tojás 4 db tojás 1000 g friss spenót 300 ml 10%-os tejszín 60 g liszt 30 ml napraforgó olaj 4 gerezd fokhagyma 5 g petrezselyemzöld 2 g őrölt bors 1 l víz 1 db

Részletesebben

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim

Merena Mónika. Kedvenc sütemény receptjeim Merena Mónika Kedvenc sütemény receptjeim Gyors meggyes joghurtos sütemény 4 tojás, 1 pohár gyümölcsjoghurt, 1 joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár kristálycukor, 3 joghurtos pohár finomliszt, 1 csomag

Részletesebben

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett.

Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Az alábbi receptjeinknek megvan a saját történetük Leves Inkább a szárnyasok húsát kedveljük, miért ne lehetne abból is gulyást készteni? Kipróbáltuk, ízlett. Csirkegulyás - ½ csirkemell-filé - 1 kisfej

Részletesebben

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics

Péksütemény kakaóval. Szalámis kenyér. Tejleves tésztával Sült csirkecomb párolt zöldséggel Mirinda szelet. Pizza krémes meleg szendvics Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Reggeli Nutellás kenyér tejjel Szalámis kenyér Péksütemény kakaóval Lekváros kenyér Pirítós kenyér teával Ebéd Palóc gulyás Szilvás gombóc Tejleves tésztával Sült csirkecomb

Részletesebben

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése:

Brokkolis sajtkrém. Sonkával sajttal töltött hústekercs. Erdei gyümölcslé. Elkészítése: Bambi bölcsőde Brokkolis sajtkrém Hozzávalók: 25 dkg brokkoli (mirelit vagy friss) 15 dkg reszelt trappista sajt 1 dl forralt tej őrölt szerecsendió, esetleg fokhagyma Elkészítése: A brokkolit megpároljuk,

Részletesebben

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta

Boróka konyhája. Saláták. Citromfüves aromás vitaminos saláta. Kapros cukkíni saláta Boróka konyhája Saláták... 1 Citromfüves aromás vitaminos saláta... 1 Kapros cukkíni saláta... 1 Joghurtos, zelleres, kapros káposzta saláta... 2 Bazsalikomos tofu saláta... 2 Áfonyasaláta... 3 Tárkonyos

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Csirkemell rizottó (4 adag) 400g csirkemell 125g barna rizs (1 zacskó)

Részletesebben

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd

Mazsolás libanyak. Márton-napi napi lúd Magyaros libamáj 50 dkg libamáj 15 dkg libazsír 6 dkg liszt 2 fej vöröshagyma 4 cső zöldpaprika 3 darab paradicsom 15 dkg csípős kolbász 4 kisebb szelet szalonna (bőrös) A felaprított hagymát dinszteljük

Részletesebben

1500 Kcal ás mintaétrend

1500 Kcal ás mintaétrend 1500 Kcal ás mintaétrend 1. R: 2dl tej 1,5%-os 1db zsemle margarin 10g (light: 35% zsírtartalmú, vagy még alacsonyabb) csirkemell felvágott 1 vékony szelet paradicsom, paprika, vagy más az idénynek megfelelő

Részletesebben

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák

Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák I70 Amur kompérágyáson, lórban sütve, frissen készített savanyúsággal Mátranovák ÍZÔRZÔK Hozzávalók: másfél kg tisztított amur 10 dkg füstölt kenyérszalonna 10 dkg fôtt császárszalonna szeletben 2 nagyobb,

Részletesebben

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc)

Böjti receptek. Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) Köles juhsajtos zöldbabbal: (Elkészítési idő: 70 perc) Böjti receptek Gombás zöldbabragu: (Elkészítési idő: 60 perc) 25 dkg zöldbab 1dl olaj 15 dkg gomba 1 gerezd fokhagyma 5dkg paradicsompüré 1 mokkáskanál só késhegynyi erősen csípős pirospaprika A megtisztított,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Borsófőzelék főtt tojással (4 adag) 600g mirelit zöldborsó 1ek olívaolaj

Részletesebben

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv

SMART DIET. Táplálkozási kézikönyv SMART DIET Táplálkozási kézikönyv A Smart Diet diéta segítségével elégetheti a különböző területekről a zsírpárnákat, különösen a hasról, lábakról, és a karokról. Többféle diéta létezik. Vannak szétválasztó

Részletesebben

Curry Grillkolbász 210 g (tekert):

Curry Grillkolbász 210 g (tekert): Curry Grillkolbász 210 g (tekert): India csodás íz világát rejti a termék. A curry, mint fűszerkeverék alap-íz Indiában. Összetevői: gyömbér, római kömény, koriander, sáfrány, fahéj. Tájegységenként az

Részletesebben

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye

TÖKÖS ÉTELRECEPTEK. Igal Városért Egyesület gyűjteménye TÖKÖS ÉTELRECEPTEK Igal Városért Egyesület gyűjteménye 2014 Tökös- mákos muffin: 20 dkg liszt, 22 dkg cukor, 0,5 tk sütőpor, 0,5 tk szódabikarbóna, 0,5 tk só, 0,5 tk őrölt fahéj, 2 tojás, 2 étolaj, 1 db

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves

Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye. Káposztaleves Győri, répcementi és sokorói receptek gyűjteménye Káposztaleves 1 füstölt csülök, vagy 30 dkg főzőkolbász ½ kg savanyú káposzta 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt pirospaprika

Részletesebben

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken.

A Sió-kanál Fesztiválon. a balatonföldvári csapat által készített ételek. receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A Sió-kanál Fesztiválon a balatonföldvári csapat által készített ételek receptjei a 2009., 10., 11. évi főzőversenyeken. A magyar konyha nem titkok és mítoszok világa, a jó receptek és fűszerek nem titkosak,

Részletesebben

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz

Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Egy jó recepttel te is mesterszakács lehetsz Akkor jó egy recept, ha az első alkalommal már ráérzel az étel tökéletes elkészítésére. 1 Chilis bab (3 adag) 1 ek olívaolaj 150g vöröshagyma 400g darált pulykacomb

Részletesebben

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma,

Rakott padlizsán - Mussaka. Hozzávalók: 4 padlizsán, só, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, Rakott padlizsán - Mussaka 4 padlizsán, olívaolaj a sütéshez, 10 dkg barnarizs, 40 dkg paradicsom, 1 fej vöröshagyma, 3 evőkanál aprított petrezselyem, 1/2 dl olívaolaj, 3 gerezd fokhagyma, bors, 2 evőkanál

Részletesebben

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával

Gomba- és salátavariációk. a ajánlásával Gomba- és salátavariációk a ajánlásával Garnélás gombasaláta 1000 g Bio-Fungi 500 g tisztított garnélarák 1 db közepes méretű ananász 1 csokor koriander 2-3 db citrom leve 2-3 gerezd fokhagyma olívaolaj,

Részletesebben

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV

........ HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV ...... HU SÜTŐ RECEPTKÖNYV 2 www.electrolux.com AUTOMATIKUS PROGRAMOK Program száma Program neve 1 MARHA HÁTSZÍN 2 SERTÉS ROSTON 3 CSIRKE EGÉSZBEN 4 PIZZA 5 MUFFIN 6 QUICHE LORRAINE 7 FEHÉR KENYÉR 8 BURGONYAFELFÚJT

Részletesebben

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei

Nagyi Szakácskönyve. A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve A gyermekkor ízei Nagyi Szakácskönyve Z-dsgn Ez a könyv kizárólag referencia kiadványként szolgál, és üzleti célból semmilyen formában nem terjeszthető, nem nyomtatható! Receptek:

Részletesebben

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól

Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Karácsonyi receptek Bede Róbert mesterszakácstól Idei karácsonyi ínycsiklandozó menünket Bede Róbert mesterszakács készítette el. A hozzávalókat megtaláljátok áruházunkban és aktuális gasztronómiai katalógusunkban:

Részletesebben

Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu)

Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) 2010 december 07. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A karácsony és az utána következő napok okot adnak a bulizásra. A jeges bólék a hangulatot

Részletesebben

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van

SÉFKÉnt. abban, hogy a. burgonyapüré. íze. a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van SÉFKÉnt egyetértünk abban, hogy a burgonyapüré íze a legfontosabb... viszont a sokoldalú felhasználásra is szükség van nagyszerű íz és nagyfokú hatékonyság 65 adag* *1 adag: 30 g pehely = 215 g kész burgonyapüré

Részletesebben

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály

2015 RECEPTFÜZET 1. Írta Orosz Mihály 2015 RECEPTFÜZET 1 Írta Orosz Mihály Medvehagymás fűszervaj» 15 dkg vaj» 15-17 szál medvehagyma és bors» chili pehely» 1 gerezd fokhagyma» 2 ek. Aprított petrezselyemzöld A medvehagymát felaprítom, s hozzákeverem

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt.

RECEPTEK. Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban. Összetevõk. 4 db csirkemell. 4 szelet Ahidai sonka. 8 szelet sajt. 5 dkg vaj. 2 ek liszt. RECEPTEK Sonkás sajtos csirkemell sajtmártásban Összetevõk 4 db csirkemell 4 szelet Ahidai sonka 8 szelet sajt 5 dkg vaj 2 ek liszt 3 dl tej só bors 10 dkg reszelt sajt 1-1,5 dl tejszín Elkészítés A csirkemell

Részletesebben

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS

A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS A nyúlhús egészséges és finom! Ön kóstolta már? Próbálja ki grillezve is! TERMÉKTANÁCS Kedves Fogyasztó! A magyar lakosság egy fôre jutó nyúlhúsfogyasztása messze elmarad a nagy konyhakultúrájú országokétól.

Részletesebben

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre.

A legjobb ha felkészülsz az ünnepekre. AamsddmFrafa Mama minden évben készített ilyen mézeskalácsot, több száz darabot, tojásfehérjébe kevert porcukorral kicirkalmazva, mákkal, kókusszal, több színű cukorgyönggyel díszítve. (...) A lényeg viszont

Részletesebben

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók

LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók Gombaleves Hozzávalók Erőleves Hozzávalók Olasz zöldségleves Hozzávalók Zöldséges burgonyapüré leves Hozzávalók LEVESEK Zöldborsó leves Hozzávalók: ½ sárgarépa, ¼ petrezselyemgyökér, ¼ zellergumó, 1 kisebb burgonya, 1.5 dkg zöldborsó, 1 kiskanál olaj, ¼ csokor petrezselyemzöld, 3 dl zöldséglé, só, bors. A zöldségeket,

Részletesebben

páclé (bármely Alap-páclé

páclé (bármely Alap-páclé A vadak pácolása A vadak húsa sötét, mert elejtés után nem tudnak kivérezni. A vadak húsa száraz, rostos, ezért előkészítése is több munkát és különleges gondosságot igényel. Ezért e húsoknál pácolást

Részletesebben

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó

Hozzávalók: 0,5kg rizs víz só pirospaprika bors éteízesítő zöldborsó Krumplipüré 1 kg krumpli, hámozva, kockára vágva víz a krumpli megfőzéséhez ízlés szerint 3 dkg vaj 2 deci tejföl 1 egész tojás A krumplit fazékba tesszük, és leöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi.

Részletesebben

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia

Szénhidrát. Zsír. Fehérje. 104,6 Kcal Energia Gourmet_Box_dobozmatrica_100x247.indd 1 26/11/14 15:40 L KC A 521 C P E R ÉSZ 12 T T K A AL sütőtökpürér e tálalva, sü lt céklával irkemelltlve, s c i s a y n Ta kel tö zöldfűszerek ELKÉSZÍTÉSI JAVASLAT:

Részletesebben

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek

Előételek. Házi vegyes finomságok. Levesek Házi vegyes finomságok Előételek (kolbász, sajt, szalonna, paprika, paradicsom, lila hagyma) Húsleves Levesek (leveszöldség, cérnametélt vagy csigatészta) Májgaluska leves (leveszöldség, májgaluska) Csülkös

Részletesebben

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL» 2 személyre -15 perc 1/2 db paprika 1 ek olívaolaj 1 ek currypor Vágd kockára a paprikát és süsd olajban 3 percig. Azután önts hozzá 300 ml sovány tejet. A maradék

Részletesebben

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin

Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Könnyu receptek Kevesebb koleszterin Az egészséges táplálkozás nem jelent éhezést! És azt sem jelenti, hogy le kell mondania a hagyományos ételekről és édességekről.

Részletesebben

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014

I. félév 2. óra. Készült az Európai Unió finanszírozásával megvalósult iskolagyümölcsprogramban részt vevő iskolák számára 2013/2014 Oktatási anyag, oktatási segédlet az egészséges étkezési szokásokat érintő ismeretek fejlesztése és azok gyakorlati alkalmazása érdekében 5. osztályos tanulók részére I. félév 2. óra Készült az Európai

Részletesebben

Csirkepaprikás tésztával

Csirkepaprikás tésztával Csirkepaprikás tésztával - 30-40 dkg csirkemell filé, - Knorr csirkepaprikás alap, - főzőtejszín, - víz, - étolaj, - 250 g Gyermelyi copfocska tészta A húst felkockázzuk, és szárazra csepegtetjük. A 2,8

Részletesebben

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5

1. Román krémes Mikádó (kőszikla) torta I Mikádó (kőszikla) torta II Kókusztetős ananászkocka... 5 1 Tartalomjegyzék: 1. Román krémes... 2 2. Mikádó (kőszikla) torta I.... 3 3. Mikádó (kőszikla) torta II.... 4 4. Kókusztetős ananászkocka... 5 5. Tejfölös csodasüti... 6 6. Gesztenyebomba... 7 2 1. Román

Részletesebben

Törtcsokoládés muffin

Törtcsokoládés muffin Törtcsokoládés muffin 300 g fi nomliszt, 3 és fél kk sütôporral elkeverve 55 g porcukor 190 g fehércsokoládé, darabokra vágva 100 g tört grillázsos csokoládé 1 tojás, könnyedén felverve 60 g olvasztott

Részletesebben

Erőleves. Borleves. www.eben-butor.hu

Erőleves. Borleves. www.eben-butor.hu Erőleves 1 kg marhacsont 25 dkg darált marhahús 1 tojásfehérje 1 kiskanálnyi paradicsompüré 30 dkg sárgarépa 10 dkg fehérrépa 10 dkg zeller só, bors A csontot aprítsuk fel, forrázzuk le, majd öblítsük

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően

Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Táplálkozási tanácsok gyomorgyűrű beültetést követően Műtétet követő 1. nap: TEA ÉS VÍZ Igyon lassan, kis kortyokban Várjon 1-2 percet a kortyok között; Egyszerre soha ne igyon többet 1 dlnél Csakis szénsavmentes

Részletesebben

1300 kcal minta étrend

1300 kcal minta étrend Reggeli Tízórai Ebéd Uzsonna Vacsora Összesen Étel 1 adag (4) Fehérjés zabkása 150g Uborka 150g Paprika 150g Paradicsom 1db (52g) Főt tojás 100g Főtt rizs (zsír és olaj nélkül) 100g Sült csirkemell 200g

Részletesebben

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad.

Receptötletek. Friss gondolat. Finomat ad. Receptötletek a friss, sütésre kész tésztákhoz. Friss gondolat. Finomat ad. Friss tészták - friss ötletekkel töltve! Friss és sokoldalú Minden évben elérkezik az idő, amikor újra megsüthetjük kedvenc karácsonyi

Részletesebben

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com

ANTIPASTI. Hazavinni & kipróbálni. Olasz előételek házilag. marche-restaurants.com ANTIPASTI Olasz előételek házilag Hazavinni & kipróbálni marche-restaurants.com (Töltött gomba) Funghi ripieni 200 g óriás csiperke, barna vagy fehér 10 g petrezselyemzöld 1 friss tojás 25 g zsemlemorzsa

Részletesebben

Főzelékek,köretek készítése 4.0/

Főzelékek,köretek készítése 4.0/ Főzelékek,köretek készítése 4.0/6280-11 A köretek és a főzelékek ételeink kiegészítői, fontos szerepük van a táplálkozásban: Változatossá tehetjük velük ételeink tálalását Színesebbé étrendjeink összeállítását

Részletesebben

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom

Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom Tepsis zöldségtál (4 adag) 40 dkg burgonya 40 dkg laskagomba 20 dkg vöröshagyma 20 dkg zöldpaprika 40 dkg patisszon 3 ek. olaj só bors bazsalikom A burgonyát, vöröshagymát, zöldpaprikát karikára vágjuk,

Részletesebben

Trombitás család 1. Szorgalmi feladat avagy CO 2 kihívás. Klímabarát Ünnepi Menü A gyermekkor és a közös örömök jegyében december 15.

Trombitás család 1. Szorgalmi feladat avagy CO 2 kihívás. Klímabarát Ünnepi Menü A gyermekkor és a közös örömök jegyében december 15. Trombitás család 1. Szorgalmi feladat avagy CO 2 kihívás Klímabarát Ünnepi Menü A gyermekkor és a közös örömök jegyében 2011. december 15. Manapság igen nehéz megfogni a karácsony mibenlétét, meghittségét,

Részletesebben

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus

Hogyan táplt. plálkozzunk lkozzunk. Parnicsán Kinga dietetikus Hogyan táplt plálkozzunk lkozzunk egészs szségesen? Parnicsán Kinga dietetikus A táplálkozás jelentősége Táplálkozás: Az anyagcseréhez szükséges anyagok bevitele a szervezetbe. A táplálkozás célja: - energia

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles

Recept ajánlataink Aszalt szilvás rétes Böjtös zsidó rétes Burgonyás túrós rétes Debreceni gesztenyés béles Aszalt szilvás rétes Hozzávalók: 1 csomag réteslap, 15 dkg zabpehely, 20 dkg aszalt szilva, 3 dl rostos szilvalé, 25 dkg tehéntúró, 2 tojás, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint méz (ne legyen nagyon édes),

Részletesebben

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből

Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Képes szakácskönyv erdélyi ételekből Készítette: Szabó Mária 2012. Tartalomjegyzék Erdélyi rakott káposzta... 4 Erdélyi borsos tokány... 6 Juhtúrós puliszka /Mamaliga/...

Részletesebben

Receptkönyv DEÁK 2011/2012

Receptkönyv DEÁK 2011/2012 Receptkönyv DEÁK 2011/2012 E l ő s z ó A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola 2012. június 12-én Egészségnapot tartott. Ennek keretében minden osztály bemutatta az általa

Részletesebben

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait.

Előszó. Egy étel elfogyasztása sokkal többet jelent az éhség csillapításánál: ízeiben megismerhetjük egy térség kultúráját, népeinek szokásait. Gemenci ízek Előszó Bizonyára sok olvasóban felmerül a kérdés, vajon mi köze lehet egy erdõgazdaságnak a gasztronómiához? Nagyon is sok, hiszen a vadászó-halászó életmódjuk során már õseink is rengeteg

Részletesebben

Használja egészséggel!

Használja egészséggel! Mindent eperrel! Receptsorozatunkkal segítséget szeretnénk adni a minden és ünnepnapok megédesítésére! Használja egészséggel! FONTOS!!! A shake-et mindig mixerrel vagy konyhai robotgéppel készítsük! Naponta

Részletesebben

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.)

MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) MINTA MENÜ (A bevásárló listát a receptek után találod.) Kolbászos tészta brokkolival Adag: 4 főre Elkészítési idő: 25 perc 40 dkg tészta (penne, masni) 1 kis fej brokkoli, kis rózsákra szedve 20 dkg száraz

Részletesebben

- Zsuzsi - - Ramóna -

- Zsuzsi - - Ramóna - Fahéjas-almás zabpehely szelet répával - Zsuzsi - 1 bögre (2,5 dl) zabpehely 3 ek méz vagy xilit 1 tk őrölt fahéj 1 rúd vanília pár csepp vaníliás aroma 1 db nagyobb alma 1 db nagyobb, vagy 2 kisebb sárgarépa

Részletesebben

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com

Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com HOT DRINKS Szívmelengető italok téli időszakra marche-restaurants.com Hazavinni & kipróbálni Aromás teák Narancs-menta-tea Hozzávalók 1 teáspohárhoz: V narancs 3-4 friss mentalevél 250 ml víz 1 ek mentaszirup

Részletesebben

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô

Kedves Olvasó! ZSIDEK LÁSZLÓ. gasztronómiai szakértô Kedves Olvasó! Ugye Önnel is többször elôfordult már, hogy munka után szinte beesett a konyhába és gyorsan valami finomat kellett összedobni vacsorára a családnak?! Ehhez azonban elôször be kell vásárolni,

Részletesebben

Kalóriaszegény mintaétrend

Kalóriaszegény mintaétrend Kalóriaszegény mintaétrend Varga Gábor dr. www.gvmd.hu 1/9 1. nap 2 dl 1,5%-os tej 94 5 dkg párizsi 106 2 db abonett 60 10 dkg zöldpaprika 20 1 db kockasajt (3,3 dkg) 75 15 dkg alma 45 3 dl Garden rostos

Részletesebben

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009.

TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE. Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. TANÁCSOK AZ INFLUENZA JÁRVÁNY IDEJÉRE Bodor Klára Sarolta egészségfejlesztő ÁNTSZ Balassagyarmati, Rétsági, Szécsényi Kistérségi Intézete 2009. Hogyan terjed az influenza? Mint bármely más influenza járvány,

Részletesebben

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK:

RECEPTFÜZET II. VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: VII. BALATONFÖLDVÁRI TÉRZENE FESZTIVÁL 2012. JÚLIUS 4-7. A RENDEZVÉNY ALKALMÁVAL A TÉRSÉG ÍZEI BEMUTATÁSAKÉNT ELKÉSZÍTETT ÉTELEK: 1. BÁLVÁNYOSI BABGULYÁS FANTÁZIA 2. KőRÖSHEGYI BÖLLÉRMÁJ 3. SZÁRSZÓI LACIPECSENYE

Részletesebben

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip

Karácsonyi italok. Hozzávalók: Elkészítés: Mézes tojás flip Karácsonyi italok Likőrös-kávés forró csoki 1 dl tej (60 kcal) 3 kocka meggylikőrrel töltött csokoládé (kb. 2 dkg = 100 kcal) 1 csomag csokis cappucinopor (4 g = kb. 20 kcal) tejszínhab (1 evőkanál = kb.

Részletesebben

Mini Torta Gyűjtemény

Mini Torta Gyűjtemény Mini Torta Gyűjtemény Összegyűjtőtte: Szűcs Szilvia Mindenki életében vannak jeles napok mint például a születésnapok, keresztelők, évfordulók, esküvők, amikor az ünnepi asztalra az étkezés lezárásaként

Részletesebben

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé

Avair receptek - Karácsonyi töltött pulykamellfilé 2010 december 20. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Avairértékelve receptek - Karácsonyi Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Főzzön vele! Az automata vezérlésű elektromos kukta újdonság a biztonságos

Részletesebben

Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész

Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész Különleges Feng Shui receptek! Készíts csípős ételeket, ha fázol! 3. rész A természet rendjéhez igazított táplálkozás erőt ad. Télen hajlamosak vagyunk fázni, még akkor is, ha nincs túl hideg. Kevés a

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Diétás ételek könyve

Diétás ételek könyve Diétás ételek könyve www.leakiloval.hu Oldal 1 Kedves Olvasóm! Ezt a könyvet azért készítettem el Neked, mert a fogyókúra során a legnagyobb probléma az, hogy mit is főzz, ami nem hizlal. Ebben a könyvben

Részletesebben

Spenóttal és gombával sült tojás

Spenóttal és gombával sült tojás Spenóttal és gombával sült tojás 300 g gomba, szeletelve 175 g spenót, megmosva 3 evőkanál száraz sherry ½ teáskanál őrölt szerecsendió 6 evőkanál zsíros tejszín 6 nagyobb méretű tojás 1 evőkanál finomra

Részletesebben

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com

Svájci specialitáso. A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com. marche-restaurants.com Frissesség MAGYARORZÁGON A Marché éttermek teljes listáját itt találja: marche-restaurants.com C I A L C I W vájci specialitáso ALACKA ÉZAK/DÉL MOONMAGYARÓVÁR ÉZAK/DÉL BALATONLELLE ÉZAK/DÉL Legyen Ön is

Részletesebben

DR. IMMUN Egészségportál

DR. IMMUN Egészségportál A cukorbetegség A cukorbetegség - diabetes mellitus A cukorbetegség élethossziglan tartó, jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, amelyben a szervezet nem tudja a táplálékból nyert szõlõcukrot

Részletesebben

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól

Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól Meggyesek (2010 July 07, Wednesday) - Munkatársunktól A meggy finom magában, nyersen is, de aki nem szereti savanyúságát, még megszeretheti piskótában, süteményben, vagy befõttben. Szörpöt és más italt

Részletesebben

Diétás mini magyar konyha. 128 szénhidrátszegény recept cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak

Diétás mini magyar konyha. 128 szénhidrátszegény recept cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak Diétás mini magyar konyha 128 szénhidrátszegény recept cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak A szerkesztő az Olvasóhoz! E receptgyűjteményünk ha úgy tetszik, szakácskönyvünk elsősorban cukorbetegeknek és

Részletesebben

Egyél céklát (akár) minden nap!

Egyél céklát (akár) minden nap! 1 Egyél céklát (akár) minden nap! A receptek alatt találtok egy rövid ismertetőt a cékla jótékony hatásairól: Almás céklasaláta 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői

XI.4. FŐZŐCSKE. A feladatsor jellemzői XI.4. FŐZŐCSKE Tárgy, téma Előzmények Cél Egyenes arányosság. Egyenes arányosság ismerete. A feladatsor jellemzői Problémamegoldás fejlesztése. A projektmunka gyakorlása. A feladatsor által fejleszthető

Részletesebben

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1

A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Paradicsomos receptek. A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv. Klemi 202. 1 A Drótpostagalamb recepttára 202. könyv Klemi 202. 1 Tartalomjegyzék...1 Levesek...6 Fűszeres hideg paradicsomleves...6 Fűszeres paradicsomleves...6 Habart paradicsomleves...6 Hideg tejszínes paradicsomleves...6

Részletesebben

Gasztronómiai lexikon

Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon Gasztronómiai lexikon... 1 A la Carte... 3 Abálás... 3 Adagolás... 3 Al dente... 3 Angolos bundázás... 3 Angolos-ra (rare) sütés... 3 Aszpik... 3 Átforralás... 3 Áttörés... 3 Bain-marie...

Részletesebben

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások

Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára. Sócsökkentett megoldások Közkedvelt ételek a közétkeztetés számára Sócsökkentett megoldások 1 Paradicsomleves 2 Temesvári sertéstokány 3 Zöldborsó főzelék 4 Brokkolikrémleves levesgyönggyel 5 Spárgás raguleves 6 Zöldséges zellerkrémleves

Részletesebben

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só.

Hájas tészta. Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Hájas tészta Hozzávalók: 80 dkg liszt, 50 dkg háj, 2 egész tojás, 2 evőkanál ecet, 2 dkg élesztő, kevés tej, 1 evőkanál cukor, pici só. Elkészítése: 50 dkg lisztből a tojásokkal, ecettel, élesztővel rétestésztát

Részletesebben

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket

Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Élj egészségtudatosan, készíts egészséges ételeket Tanulj meg főzni egyszerűen,

Részletesebben

Karácsonyi ételek gombákkal a

Karácsonyi ételek gombákkal a Karácsonyi ételek gombákkal a ajánlásával Aszalt szilvás pulykamell vörösboros gombaszószban 500 g Bio-Fungi szeletelt csiperkegomba 800-1000 g pulykamell 300 g aszalt szilva vörösbor olaj, só, bors A

Részletesebben

Receptkönyv Gőzölős sütő

Receptkönyv Gőzölős sütő HU Receptkönyv Gőzölős sütő 2 www.aeg.com 1. AUTOMATIKUS PROGRAMOK 1.1 Zöldségek, hagyományos Főzőedény: Bármilyen főzőedényt választhat, amely legalább 100 C-ig hőálló. 400 g karfiol 200 g sárgarépa 200

Részletesebben

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK

CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK CO-2000 LÉGKEVERÉSES FİZİEDÉNY RECEPTEK SERTÉS COMB SZALONNÁVAL TŰZDELVE, HÉJÁBAN SÜLT BURGONYÁVAL ÉS ALMÁS MAZSOLÁS SAVANYÚ KÁPOSZTÁVAL Elkészítéshez szükséges idő: 2 óra 1-1,5kg sertés lapocka 0,50kg

Részletesebben

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014.

SZERETEM - ETETEM. Ételek kisdedek és családok számára. Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. SZERETEM - ETETEM Ételek kisdedek és családok számára Az Otthon Segítünk Alapítvány főzőtanfolyamán készített ételek leírása. 2014. 1 Sütőtökös krumpli kisdedeknek Készítsük elő a krumplit és a sütőtököt,

Részletesebben

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t

s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t A l e g f o n t o s a b b s z a k á c s Te v a g y! Borbás Marcsi A sűrűje 10 0 sz í v m e l enge t ő r e cep t Borbás Marcsi Asűrűje A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás Dorottya Krisztics

Részletesebben

védelme az influenza ellen

védelme az influenza ellen HUNGARIAN translation Pre-school Flu Leaflet Gyermekének védelme az influenza ellen Védőoltás kisgyermekek és óvodások részére 2016 Gyermekének védelme az influenza ellen Az éves influenza elleni védőoltást

Részletesebben

Csőben sült kelbimbó csirkemellel

Csőben sült kelbimbó csirkemellel Csőben sült krumpli zöldborsóval és sonkával 80 dkg krumpli 15 dkg borsó 2 fej hagyma 3 kanál vaj 2 kanál liszt 2 dl tejszín 2,5 dl húsleves /leveskockából/ 15 dkg sonka 5 dkg reszelt sajt só bors majoránna

Részletesebben

ARANYLÓ TYÚKHÚSLEVES. Hozzávalók:

ARANYLÓ TYÚKHÚSLEVES. Hozzávalók: ARANYLÓ TYÚKHÚSLEVES 1 kisebb tyúk 4-5 szál sárgarépa 3-4 szál petrezselyemgyökér 1 db zeller 1 db karalábé vagy karfiol 1 kisebb fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 db paradicsom 1 db zöldpaprika 1 szem

Részletesebben

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !"#$%&'#()*"+$,-)./)01

Burgonyalepény. pizza módra - sajttal !#$%&'#()*+$,-)./)01 Burgonyalepény pizza módra - sajttal burgonyalepény db 10 paradicsom konzerv kg 0,15 fehér hagyma kg 0,1 fokhagyma kg 0,04 oregano kg 0,01 sajt kg 0,2 vaj kg 0,05 olívaolaj l 0,04 márványsajt kg 0,1 só,

Részletesebben

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor

IceCenter Budapest. Dr Géczi Gábor IceCenter Budapest Dr Géczi Gábor A jégkorongozó céljai Minél jobb játékos legyen Válogatottság NHL? Edzésen való teljesítés Mérkőzésen való teljesítés Mindez nem olyan hatékony, ha nem fordít kellő figyelmet

Részletesebben

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK

FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK FRISSEN KÉSZÜLT ÉTELEK LEVESEK Három finomság leves Savanyú-csípős leves Húsmetélt üvegtésztás leves Húsmetélt szecsuáni leves Hung Dun leves Kukorica leves Húsgombóc leves 250 Ft 260 Ft ELŐÉTELEK Hagyományos

Részletesebben

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1

Receptek Kázsmárkról. Receptek Kázsmárkról 1 Receptek Kázsmárkról Receptek Kázsmárkról 1 Bevezető Mikor 2013 őszén elkezdtünk összejárni az asszonykörbe, arról beszélgettünk, hogy mi az a dolog Kázsmárkon, ami minden asszonyt érdekel, amihez mindenki

Részletesebben

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen

Egyből többfélét: Bagett egyszerűen 2009 szeptember 14. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Egyből többfélét. A jelen gazdasági helyzetben a háztartás és az étkezés terén is szükség van az átgondolt

Részletesebben

Bab gulyás szürkemarhából

Bab gulyás szürkemarhából Bab gulyás szürkemarhából 35 dkg szürkemarha lábszár 5 dkg zsiradék 20 dkg fejtett bab 7,5 dkg vöröshagyma 10 dkg sárgarépa 5 dkg zellergumó 7,5 dkg burgonya 1 db paradicsom Fél tv paprika Fél hegyes erős

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére július 28-án tartják a fertőző májgyulladás elleni küzdelem világnapját, melynek idei mottója: Gondolja át újra!

Részletesebben

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja:

Halország! Halas receptek. Rétimajor. gyûjteménye. Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Halország! Lévai Ferenc és a Tv Paprika bemutatja: Rétimajor Halas receptek gyûjteménye Magyaros halgombócleves A halat megtisztítjuk, törzsét feldaraboljuk, megsózzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, és

Részletesebben