Szám: 3-3/1-1/2016. Jegyzőkönyv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szám: 3-3/1-1/2016. Jegyzőkönyv"

Átírás

1 Szám: 3-3/1-1/2016. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének január 28-ai üléséről a Városháza nagytermében, Pécs, Széchenyi tér 1. II. em sz. alatt Jelen vannak: dr. Páva Zsolt, Girán János, dr. Őri László, Bognár László, Cserfainé dr. Kovács Ágnes Ilona, dr. Csizmadia Péter, Decsi István, Deli Eszter, Erb József, Fazekas Orsolya, Fogarasi Gábor, Grób Gábor, dr. Gulyás Emil, Gyimesi Gábor, Haász János, Hári József, Huba Csaba, dr. Juhászné dr. Müllner Marianna, dr. Keresztes László Lóránt, Kövesi Mária, Kővári János, dr. Kunszt Márta, Oszoli Dénes, Pál Miklós, Sztojkovics Éva, Tihanyvári Dóra, dr. Vicze Csilla Távollévő képviselők: Fodor Ibolya Jelen vannak továbbá: Magay Miklós főosztályvezető, Petren Ferencné osztályvezető, dr. Horváth Endre főosztályvezető, dr. Deákné dr. Pap Krisztina főosztályvezető, dr. Nász László főosztályvezető-helyettes, dr. Tubák Zoltán közterület-felügyelet vezető Dr. Páva Zsolt: köszönti a jelenlévő képviselőket, megjelent vendégeket, érdeklődő állampolgárokat, a városi televízió nézőit. Bejelenti, hogy az ülés megkezdése előtt a január 28. és február 4. között megrendezésre kerülő Ökováros Hét programsorozat alkalmából a Szent Mór Általános Iskola tanulói tartják meg bemutatójukat. Azt követően megköszöni a gyerekek előadását, és átnyújt számukra egy rézkarcot, amely Pécs főterét ábrázolja. Még egy protokolláris eseményre kerül sor, miután Vozár Pál december 8-án kelt írásbeli nyilatkozatában december 31-ei hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, s ez által egy megüresedett képviselői hely jött létre. Az Összefogás Pécsért Egyesület a megüresedett képviselői helyre a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi általános választásán állított kompenzációs listán szereplő jelöltek közül dr. Vicze Csillát jelentette be.

2 2 A Helyi Választási Bizottság a január 6-ai ülésén a hivatkozott jogszabályi rendelkezések, valamint a bejelentés alapján megállapította, hogy az Összefogás Pécsért Egyesület kompenzációs listájának 3. helyén szereplő dr. Vicze Csilla bejelentése, a jogszabályokban megfelelő módon és határidőben történt. A Helyi Választási Bizottság döntése jogerőssé vált, így dr. Vicze Csilla az eskütételt követően gyakorolhatja képviselői jogait. (Eskütétel megbízólevél átadása) Dr. Páva Zsolt: a protokolláris események után az érdemi munkára kerül sor, erre való tekintette arra kéri a képviselőket, hogy kapcsolják be a szavazógépeket. A jelenléti ívből megállapítja, hogy a jelenlévő 27 fő képviselővel a közgyűlés határozatképes, és órakor megnyitja az ülést. Tájékoztatja képviselőtársait arról, hogy a szavazásokra 10 mp áll rendelkezésre. Kéri, hogy szavazataikat ezen időtartam alatt szíveskedjenek megtenni. Megkérdezi a napirenddel kapcsolatban van-e javaslat. Dr. Keresztes László Lóránt: kérdést kíván feltenni az ebédszünet után. A napirendi sorral összefüggésben megkérdezi, mi az indoka annak, hogy A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Baranya Megyei Elnökségének állásfoglalásai ellen benyújtott kifogások elbírálása tárgyú előterjesztést zárt ülésen tárgyalják. Dr. Lovász István: jelzi, a földforgalmi törvényben tételesen kimondásra került, hogy ez esetben kötelező a zárt ülési tárgyalás. Dr. Keresztes László Lóránt. elfogadja jegyző úr válaszát, de megkérdezi, hogy az előterjesztésből mi az, ami a nyilvánosság elé tárható. Dr. Lovász István: e tekintetben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény általános rendelkezései az irányadók, mely szerint zárt ülés tárgyalása esetén az előterjesztés és az ahhoz kapcsolódó vita zárt, a meghozott döntés amely egyébként a polgármester úr által közlésre kerül a nyílt ülésen nyilvános. Dr. Páva Zsolt: további javaslat hiányában szavazást kér a napirendi sorról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 24 igen szavazattal, és 1 tartózkodás mellett a napirendet az alábbiak szerint elfogadta: Zárt ülés:

3 3 1.) Pécs Város Kulturális Nagydíjának adományozása 2.) A Breuer Marcell-díj és a Victor Vasarely-díj adományozása 3.) A Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Baranya Megyei Elnökségének állásfoglalásai ellen benyújtott kifogások elbírálása (pótlólagos) 4.) Rendkívüli települési támogatási ügy Nyílt ülés: 1.) Pécs város környezet-kímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkolóhelyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítása 2.) A füstköd (szmog) riadó intézkedési tervről szóló rendelet megalkotása 3.) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.18.) önkormányzati rendelet módosítása 4.) Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 30/2007. (VI.22.) önkormányzati rendelet módosítása 5.) Az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet módosítása 6.) Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a helyi sport támogatásáról szóló rendelet megalkotása 7.) Az adóigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségének rendszeréről szóló rendelet megalkotása 8.) A Kulturális és Köznevelési Bizottság új alelnökének megválasztása 9.) Képviselők delegálása a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda intézményi tanácsába 10.) A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztása 11.) A PÉTÁV Kft. felügyelőbizottságába új tag választása 12.) A Tettye Forrásház Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozatala

4 4 13.) Döntés az EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Kft. végelszámolásáról 14.) Vásárcsarnok létesítéséhez szükséges ingatlanok tulajdonjogának megszerzésével kapcsolatos döntések meghozatala (pótlólagos) 15.) Pályázat benyújtása a Földművelésügyi Minisztérium által kiírt HUNG pályázati felhívására 16.) Döntés a kéményseprő-ipari közszolgáltatás további fenntartásáról 17.) A Pécs-Somogy Bányatelep 3. szám alatti ingatlan hasznosításával kapcsolatos döntések 18.) A Pécs Szabadság u számú ingatlanra a Pécsi Kajak-Kenu Clubbal kötött haszonbérleti szerződés módosítása 19.) Használati megállapodás a Baranya Megyei Kormányhivatallal a Pécs, Vargha Damján u. 2. számú épületben lévő irodahelyiségre 20.) A Pécsi Sport Nonprofit Zrt. Alapszabályának módosítása (pótlólagos) 21.) A Tüke Busz Zrt. Alapszabályának módosításai 22.) A Pécsbányai Kulturális Egyesülettel kötött támogatási szerződés módosítása 23.) Apollo Art Mozi digitális fejlesztése " c. projekttel kapcsolatos döntések meghozatala 24.) A helyi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata 25.) A TÁMASZ Alapítvány ellátási szerződésének módosítása 26.) Pécs Város kiállása a kötelező betelepítési kvóta ellen (pótlólagos) 27.) Polgármesteri beszámoló, beszámoló lejárt határidejű határozatokról, átruházott hatáskörben hozott döntésekről Dr. Páva Zsolt: elsőként zárt ülést rendel el. Zárt ülés: A Mötv 52. (2) bekezdésében foglaltak szerint ( A zárt ülésről külön jegyzőkönyvet kell készíteni.) a 3-3/5-1//2016. szám alatt a zárt ülésről külön jegyzőkönyv készül.

5 5 Nyílt ülés: Dr. Páva Zsolt: a nyílt ülés napirendi tárgyalások megkezdése előtt tájékoztatja a nyilvánosságot, hogy a közgyűlés zárt ülésen 1/2016.(01.28.) számú határozatával döntött a Pécs Város Kulturális Nagydíjának adományozásáról. 2/2016.(01.28.) számú határozatával döntött A Breuer Marcell-díj és a Victor Vasarely-díj adományozásáról és 8/2016.(01.28.) számú határozataival egyedi hatósági ügyben járt el. Napirend tárgyalása: 1.) Pécs város környezet-kímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkoló-helyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt: a rendeletmódosítás a zöld rendszámmal rendelkező gépkocsik ingyenes parkolását teszi lehetővé, mellyel ösztönözni kívánják, hogy ez a fajta közlekedés egyre nagyobb teret kapjon a városban. Zöld rendszámot az elektromos meghajtással működő gépkocsik kaphatnak, ide nem értve a hibrid járműveket. Dr. Gulyás Emil: gyakorlati jelentősége az előterjesztésnek minimális, hiszen Pécsett zöld rendszámú autó talán 1-2 darab lehet. Az elektromos autók olyan drágák, hogy az ilyen jellegű kedvezmények, mint amit a rendelet is tartalmaz, nem igazán ösztönzik a vásárlókat. Úgy véli, a hagyományos hibrid autókra is vonatkozhatna kedvezmény, hisz abból is csak néhány darab lehet Pécsett. Jelképes ösztönzés lehetett volna az is, ha az önkormányzat legutóbbi gépjármű-beszerzése során zöld autót vásárolt volna. Kővári János: lehet, hogy ma még kevés ilyen autó van, de a cél az, hogy a jövőben minél több legyen. Ez a rendelet ösztönzőleg hat, és a város részéről egy jó gesztus. Fontos, hogy ne csak elméletben beszéljenek arról, hogy milyen jó lenne zöld városban élni, hanem tegyenek is meg mindent ennek érdekében. A rendelet nem motiválja a történelmi belváros forgalmának növelését, amivel szintén egyetért.

6 6 Erb József: nem ért egyet Gulyás képviselőtársa javaslatával mely szerint a hibrid járművek is kapják meg ezt a kedvezményt, ugyanis azoknak nem nulla a káros anyag kibocsátása. A főváros után, Pécs másodikként vezeti be a kedvezményt, ami nagyon előremutató. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólás és módosító javaslat hiányában szavazásra bocsátja a rendeletet. Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 26 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 1/2016. (II.2.) sz. rendeletét Pécs város környezet-kímélő forgalmi rendjéről, a fizetőparkolóhelyek működtetéséről, valamint a várakozási díjakról szóló 49/2011. (X.31.) önkormányzati rendelet módosításáról (Jelenlévő 1 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi. 2.) A füstköd (szmog) riadó intézkedési tervről szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt: elmondja, az elmúlt időszakban bekövetkező jogszabályi változások indokolták, hogy a szmogriadó intézkedési tervről egy új jogszabályt alkosson az önkormányzat. A rendelet precízen meghatározza a fogalmakat, kategóriákat, tennivalókat, konkrét adatokhoz kötött módon szabályozza a szmog esetén szükséges eljárásokat. Pécs esetében a szmog sajátos helyzettel bír, hisz a városban nem a hagyományos füstködről lehet beszélni, hanem a szállópor érték túl magas. Ez főként a közlekedési helyzetből adódik, illetve a város földrajzi fekvéséből fakad. Dr. Gulyás Emil: egyetért az előterjesztés alapelveivel, gyakorlati megvalósításával. Úgy véli azonban, hogy a három veszélyforrás nem egyenlő súllyal esik latba. Pécs levegőjét messze legnagyobb arányban akár 80-90%-ban a szállópor veszélyezteti, amiért nem a közlekedés, hanem a vegyes-tüzelésű fűtés a felelős. Ezen a területen szükséges tehát változtatásokat eszközölni, hisz ennek van érzékelhető hatása, nem a közlekedéssel kapcsolatos intézkedéseknek. Véleménye szerint, a városban nagyon jelentős az elszegényedés, és ennek okán nagyon sokan azzal fűtenek, amivel csak tudnak. Megjegyzi, az a tény, hogy az utóbbi években milyen sokan térnek át vegyes tüzelésre, ellentmond a rezsicsökkentés sikerességének. Javasolja egy alap létrehozását, melynek segítségével a gázbekötéseket vagy a távfűtésre való áttérést anyagilag tudná támogatni az Önkormányzat. Ha erre komoly eszközöket fordítanának, érezhető hatása lenne. Jelentős forrásokat kellene fordítani a napenergia hasznosítására is, erre a Mecsek-oldal ideális helyszín. Mindehhez szükség volna az Európai Uniótól e célra kapott támogatásra. Tudomása szerint, az elsősorban la-

7 7 kossági célú támogatást különböző szervezetek Kormányhivatalok, állami cégek tetőzetén lévő voltaikus elemekre fordították. Javasolja egy mérőállomás létesítését a Magasház mellett. Az épület bontása miatt ez évben különös figyelmet kell fordítani azon a területen a szállópor mérésére. A nyári időszakban, szélcsend esetén akár a bontás leállítása is szükségessé válhat. A szmog ellen javító intézkedés lehet az is, ha a városban található szélfolyosók beépíthetőségét korlátoznák. Szigorú szabályokat kell szabni arra is, hogy tavasszal, a téli sózás következtében megmaradt port, a lehető leggyorsabban eltakarítsák az utakról. Összességében úgy véli, több lehetőség van az önkormányzat kezében, mellyel a szmog kialakulásának megelőzését segíthetnék. Szükség lett volna hatástanulmányok készítésére, melyek elemzése után dönthettek volna e kérdéskörben. Az előterjesztést ugyan támogatja, de javasolja, hogy az általa elmondott érvek mentén gondolják újra, minél inkább a megelőzésre fektetve a hangsúlyt és egy későbbi időpontban hozzák viszsza. Erb József: hibás elgondolásnak tartja, hogy képviselő úr a rezsicsökkentést okolja a vegyes tüzelés elterjedéséért. Véleménye szerint ennek anyagi okai vannak, a rezsicsökkentés pedig épp a gázfogyasztás növekedését segíti elő, melynek lényegesen kisebb a káros anyag kibocsátása. Hozzáteszi, a szocialista párt háromszor emelte drasztikusan a gáz árát annak ellenére, hogy ennek ellenkezőjét ígérték. A probléma rendkívül súlyos, hisz a vegyes tüzelés nem lehet cél. Ez ellen a Nemzeti Közműszolgáltató tud majd további lépéseket tenni, ha pozícióba kerül. Bízik abban, hogy az eddigi 25%-os rezsicsökkentést, további ugyanilyen mértékű csökkentés követi majd. Az elmúlt évben hagyta jóvá a közgyűlés, hogy Pécsett naperőmű épüljön 3,5 milliárd forintért, állami támogatásból, ami tudomása szerint már működik is. Hangsúlyozza, a pécsi erőmű, teljes egészében megújuló energiát használ, tehát a pécsi távfűtésű lakások lakói sokat tesznek a környezetük védelméért. Példaként említi Kovácstelepet, ahogy már egyes családi házak is áttértek távfűtés használatára. Kővári János: fontos kérdés, hogy szmoghelyzet esetén mi a teendő, azonban még fontosabb, hogy ennek megelőzése érdekében mit tudnak tenni. Örömmel töltené el, ha nem csak az állami, hanem az önkormányzati napelempark is megépülne Pécsett, ami az erdei fa tüzelését kiváltaná. Sajnos még mindig jelentős mértékű a tarvágás a Mecsekben. A város szellőzőcsatornáinak beépítése már éve zajlik, ami szintén negatívan befolyásolja a levegőtisztaságot. Fontos lenne az építési szabályzatuk áttekintése ebből a szempontból, hisz folyamatosan épül be a Mecsekoldal, valamint a zöld folyosók, melyek az átszellőzést hivatottak biztosítani. A légszennyezettségért csupán 30%-ban felelős a közlekedés, az egyedi tüzelés a legmarkánsabb légszennyező forrás. Szmoghelyzet esetén célszerű lenne, az erőművet is felkérni arra, hogy ezeken a napokon a gázfűtésű rendszerét használja, hisz az kevésbé légszennyező, mint fatüzelésű vagy a mezőgazdasági hulladéktüzelésű kazán. Javasolja ennek a rendeletbe történő beépítését. Három mérőállomás van a városban a korábbi négy helyett, mert az erőműnél található állomás az erőmű tulajdo-

8 8 nába került, s a mért adatok titkosak, ami érthetetlen számára. Javasolja, az önkormányzat kezdeményezze, hogy az ott mért adatok ugyanúgy nyilvánosak legyenek, mint a városban található másik három mérőállomásé. Oszoli Dénes: a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és egybehangzóan, 3 igen szavazattal támogatta azt. Alapos munkát végeztek a rendelet előkészítésében résztvevők. Kővári képviselő úr felvetését az erőmű fűtésének átállításával kapcsolatban megalapozatlannak találja. Meg kell vizsgálni egyrészt az erőmű fűtési rendszer-átállításának költségvonzatait, másrészt azt, hogy az átállás mennyiben befolyásolja a Pécs belvárosában mért adatokat Az erőmű az uralkodó szélirány figyelembevételével került Pécs D-K-i részére. Tudomása szerint az erőműnek jogszabályi kötelezettsége a mérőállomás üzemeltetése. Nem gondolja, hogy ezek az adatok titkosak lennének, csak arról van szó, hogy az erőműnek a környezetvédelmi hatóságot kell tájékoztatnia, nem pedig az önkormányzatot. Minden bizonnyal kérhetnek információt, nem szükséges, hogy a közgyűlés döntsön róla. Építészként arról tájékoztat, hogy az európai és nemzeti irányelvek egyaránt úgy alakítják a szabályozást, hogy az új épületek minden tekintetben egyre korszerűbbek legyenek. A fűtőberendezések is szigorú szabályozás alá esnek nyarán lép életbe az a rendelkezés, mely a jövőben csak kondenzációs gázkazánok forgalmazását teszi lehetővé Magyarországon. A hőszigetelések, a korszerű nyílászárók és tüzelőberendezések együttesen javulást fognak eredményezni. Az építési szabályzat figyelembe veszi a légfolyosókat. A több évtizeddel ezelőtt megszerzett jogokat már nem tudják semmissé tenni, kivásárolni, mert erre nincs anyagi keret. Az építési szabályzat a szilárd tüzelésű berendezéseket használó épületek kéményeibe előírja porleválasztó beépítését, ami a kibocsátott égéstermék szűrését jelenti. Ezt azonban csak az új építésű ingatlanokra lehet egyelőre kiterjeszteni. Kővári János: a város képes lépni az egyéni közlekedés csökkentése, a közösségi közlekedés fejlesztése érdekében. Hangsúlyt kell fektetni az építési szabályzat minél szigorúbb betartatására az új építkezéseknél. Az erőműtől azt a tájékoztatást kapták, hogy télen, extrém hideg időjárás esetén, amikor a két biomassza kazán nem tudja ellátni a városi hőigényeket, akkor a kettő gázkazánt is használják rásegítésre. Ebből látszik, hogy létezik alternatíva az erőmű számára. Korábbi hozzászólásában azt javasolta, ha szmog riadó esetén az önkormányzat korlátozásokat ír elő a lakosság számára, akkor tegye ezt meg az erőmű felé is. Természetesen olyan korlátozásokra gondol, melyeket az erőmű a közszolgáltatás biztosítása mellett meg tud valósítani, még akkor is, ha ez adott esetben többletköltségekkel jár. Ez jelentené a terhek egyenlő elosztását. Előzetesen informálódott, így tapasztalatból tudja, hogy az erőmű mérőállomásán mért adatok nem állnak az önkormányzat rendelkezésére, pedig erre szükség lenne. Ezért javasolta ennek a kérdésnek a szabályozását. Oszoli Dénes: a biomassza energiatermelés úgy került megtervezésre, hogy a téli csúcsigényt a gázkazánok bevonásával elégítik ki. Gulyás Emil képviselő úr korábbi hozzászólására reagálva elmondja, az önkormányzat-

9 9 nak ugyan nem zöld rendszámú autói vannak, hiszen azok beszerzése lényegesen drágább, de a közösségi közlekedés terén a város elektromos meghajtású buszokban gondolkodik. Dr. Vicze Csilla: fontos hatást gyakorolni az erőműre, hisz a durva tarvágásoknak egyik oka az erőmű fatüzelésű kazánjának hatalmas faigénye, ami évi 450 ezer tonna. Javasolják, hogy a Pannon Hőerőmű Zrt. korlátozására ne azt követően kerüljön sor, ha a közlekedésből eredő korlátozás nem hozott megfelelő szennyezőanyag csökkenést, hanem már azt megelőzően. Ez az erőmű profitját ugyan valamelyest csökkenti, viszont a város működése érdekében fontos. Előző nap megpróbált a 4. számú mérőállomás eredményeihez hozzájutni, ami nem sikerült. Javasolja, az önkormányzat kérje fel az erőművet, hogy ne csupán a környezetvédelmi hatóságot, hanem a lakosságot is tájékoztassa a mérések eredményéről. Dr. Gulyás Emil: a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (továbbiakban: CSOK) keretében az építési szabályokat annyira fellazították, hogy gyakorlatilag építési engedélyre sem lesz szükség. Tudomása szerint nem összkomfortos lakásokat is lehet majd támogatással építeni. Ez újabb komoly környezetterhelést jelent, méghozzá hosszú távon. Ennek terheit a jogalkotó az önkormányzatra fogja hárítani. Hangsúlyozza, a légszennyezés egyik legfőbb oka a szegénység. Továbbra is javasolja, hogy a Magasháznál kerüljön felállításra egy mérőállomás a porszennyezés mérésére és amennyiben az kritikus szintet ér el, tegyék meg a szükséges lépéseket. Decsi István: Gulyás képviselőtársa felemlegette a témához nem kapcsolódó családtámogatási rendszert, amit a szocialista kormányzás szüntetett meg, ezzel belekergetve a családokat a devizahitelekbe. A jelenlegi kormányzat első intézkedése volt a családi adókedvezmény, majd a GYED extra, most pedig a CSOK segítségével fiatal, gyermeket vállaló családokat segítenek lakáshoz jutni. Az adminisztratív könnyítések ennek minél előbbi megvalósulását segítik elő. Dr. Vicze Csilla: Pécs városa készített egy tervet, 42 ha város körüli gyep fásítására vonatkozóan. Ezek kaszálása évi millió forint. Ugyanezen összegért megvalósítható e területek fásítása, ami 8 éven belül, nagymértékben segítené a levegő tisztántartását. A fásítás mielőbbi megkezdését szorgalmazza. Az önkormányzat tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a Pannon Hőerőmű birtokában lévő üszögpusztai mérőállomás adatai nyilvánosak legyenek. Javasolja ennek határozatba foglalását. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólási igény hiányában elsőként szavazásra bocsátja a rendeletet. Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 27 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 2/2016. (II.2.) sz. rendeletét a füstköd (szmog) riadó intézkedési tervről.

10 10 Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 2. sz. mellékletét képezi. Majd szavazásra bocsátja dr. Vicze Csilla képviselő asszony, a mérőállomás adatainak nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos határozati javaslatát. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 23 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta és az alábbi határozatot hozta. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 9/2016.(01.28.) sz. határozata a Pannon Hőerőmű Zrt. levegőszennyezettség mérő monitoringállomása adatainak nyilvánossá tételéről A Közgyűlés felkéri dr. Páva Zsolt polgármestert arra, hogy a Pannon Hőerőmű Zrt. tulajdonában és üzemeltetésében lévő, az Erőmű működéséből származó légszennyező anyagok monitorozását szolgáló mérőállomás adatai nyilvánossá tételének elérése érdekében keresse meg a Pannon Hőerőmű Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Határidő: március 31. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Kapják: Dr. Páva Zsolt polgármester Girán János alpolgármester Oszoli Dénes bizottsági elnök Magay Miklós főosztályvezető 3.) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.18.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Girán János alpolgármester Girán János: a rendeletmódosítás azokra a fogyasztókra vonatkozóan állapít meg becsült értéket a szennyvízkeletkezés mértékét és az elszállítás díját tekintve, akik nem közműhálózatról, hanem kútról vételezik a vizet. Dr. Keresztes László Lóránt: kérdése, amit már többször is feltett, hogy a jövőben mi várható a jelenleg közművel el nem látott lakások kiszolgálása tekintetében. Továbbá, kérdezi még, hogy hány lakás nincs ellátva

11 11 szennyvízcsatornával és milyen megoldás várható erre a problémára ebben a ciklusban, ismerve a rendelkezésre álló forrásokat. Girán János: a szennyvízhálózat fejlesztésére jelenleg minimális forrás áll rendelkezésre. Az ISPA program 99% fölé vitte az elérhető szennyvízcsatornázottság arányát. Sokan ráköthetnének a szennyvízhálózatra, de ezt nem teszik meg, dacára annak, hogy erre törvény kötelezi őket. Gyakorlatilag elmondható, hogy a város egésze számára rendelkezésre áll a csatornahálózat. Azon néhány háztartásban, ahol pénzügyi és technológiai akadályok miatt ez mégsem adott, ott biztosítja a város a szennyvíz tengelyen történő elszállításának lehetőségét. Dr. Keresztes László Lóránt: az elmúlt évben a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság előtt egy olyan program indulásáról szóló előterjesztés volt, melyben Pécs megpróbálja felszámolni ezeket a nem csatornázott területeket. Sok megkeresés érkezik azzal kapcsolatban, hogy szeretnének rácsatlakozni a rendszerre, de nincs kiépítve szennyvízcsatorna. Szeretne pontos választ kapni, hogy milyen a nem csatornázott ingatlanok aránya Pécsett. Amennyiben most nem kaphat erre vonatkozóan adatokat, akkor írásban kéri azt. Girán János: össze fogják állítani a listát, de kéri, amennyiben képviselő úr konkrét területek felől érdeklődik, adja meg azokat, így pontosabb információval tudnak szolgálni. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólás nem lévén, szavazásra bocsátja a rendeletmódosítást. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 24 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 3/2016. (II.2.) sz. rendeletét a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatásról szóló 8/2013. (III.18.) önkormányzati rendelet módosításáról. (Jelenlévő 1 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 3. sz. mellékletét képezi. 4.) Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 30/2007. (VI.22.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester Dr. Vicze Csilla: fontos módosítása ez a rendeletnek. Egyes körzetekben a gyermeklétszám nem érte el eddig az Országos Alapellátási Intézet által javasolt 1500 fős minimumot. Ha azt szeretné Pécs, hogy fogorvosai a városban maradjanak, akkor ez a körzetátszervezés fontos lépés. Hozzáteszi, az

12 12 iskolafogászok hátrányos helyzetben vannak, ugyanis jogvitát képez, hogy az iparűzési adókedvezmény vonatkozik-e rájuk. Dr. Őri László: az alapellátásról szóló tavaly elfogadott törvény, illetve a helyi önkormányzatokról szóló törvény meghatározza a helyben ellátandó kötelező önkormányzati feladatokat. A jelenlegi döntés arról szól, hogy az 1. sz. iskola-fogorvosi körzetet eddig ellátó doktornő nyugdíjba vonul, s a körzetébe tartozó gyermekeket szétosztják a másik három körzet között. Ez által e másik három körzet gyermeklétszáma megnő, megkönnyítve ezzel a finanszírozást. Az iparűzési adóval kapcsolatos felvetésre reagálva elmondja, hogy a maximális mértékű iparűzési adókedvezményt biztosították annak a lehető legszélesebb körnek, melyet a jogszabály lehetővé tesz. Ez is azt bizonyítja, hogy a városban dolgozó orvosok munkáját az önkormányzat minden tőle telhető eszközzel igyekszik segíteni. Dr. Páva Zsolt: további kérdés, észrevétel nincs. Kéri a szavazást a rendeletmódosításról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 25 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 4/2016. (II.2.) sz. rendeletét az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek meghatározásáról szóló 30/2007. (VI.22.) önkormányzati rendelet módosításáról. (Jelenlévő 2 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 4. sz. mellékletét képezi. 5.) Az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet módosítása Előterjesztő: Városfejlesztési és Kommunális Bizottság Előadó: Oszoli Dénes bizottsági elnök Oszoli Dénes: a Közgyűlés hatáskörébe tartozik az önkormányzati vagyontárgyak forgalomképtelenné illetve forgalomképessé történő minősítése, vagy átminősítése. Jelen előterjesztés 4 ingatlant érint, melyből három forgalomképtelen törzsvagyonnak minősülne, egy pedig forgalomképessé változna az előterjesztés elfogadása esetében. Ez utóbbi árokterület vízelvezető funkcióval már régóta nem bír, a Biokom Kft. szakvéleménye alapján beépíthető területként értékesíthető. A Városfejlesztési és Kommunális Bizottság az előterjesztést 4 egybehangzó igen szavazattal támogatta. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólás nem lévén, kéri a szavazást a rendeletmódosításról.

13 13 Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 19 igen szavazattal, 4 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 5/2016. (II.2.) sz. rendeletét Az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet módosításáról. (Jelenlévő 4 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 5. sz. mellékletét képezi. 6.) Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a helyi sport támogatásáról szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: Népjóléti és Sport Bizottság Előadó: Sztojkovics Éva bizottsági elnök Sztojkovics Éva: az elmúlt 10 évben végbement jogszabályi változások, szervezeti átalakulások indokolttá tették a rendelet módosítását. A Népjóléti és Sport Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 3 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadta. Cserfainé Dr. Kovács Ágnes: az iskolákban három éve vezették be a mindennapos testnevelést. Köztudott, hogy a mozgásszegény életmód számtalan mozgásszervi megbetegedést okoz a gyermekek körében, azonban az ország számtalan iskolájában nincs meg a lehetőség a mindennapi testnevelésórák megtartására úgy, hogy az valóban a gyermekek egészségét szolgálja. Főként a nagyobb létszámú pécsi iskolákban fordul elő, hogy egyszerre három osztálynak van testnevelés órája, így igénybe veszik a zsibongót valamint a lépcsőket is. Ebből adódóan naponta fordulnak elő kisebb-nagyobb balesetek. Tisztában van azzal, hogy a város több lehetőséget is biztosít arra, hogy az iskolai tornaórákat akár délutáni időszakban megtarthassák az iskolák például a Hullámfürdőben de e probléma megoldására még nagyobb hangsúlyt kell fektetni. Fogarasi Gábor: több okból nem támogatta bizottsági ülésen az előterjesztést, most azonban csak a két legfontosabbat kívánja kiemelni. A tervezet 4. pontjában az olvasható, hogy az Önkormányzat összesen a mindenkori éves induló költségvetése költségvetési főösszegének legalább 1%-át, legfeljebb 2 %-át fordítja a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. működtetésére. Tudomása szerint ez jelenleg nagyjából 1%. A 2% már meghaladná a 600 millió forintot, amely nagyon nagy összeg lenne. Felhívja a figyelmet arra, hogy több pécsi sportegyesületnek komoly tartozása van, amint ezt már korábban is többször jelezte. Hiányolja a rendeletből annak szabályozását, hogy a jelentős tartozást felhalmozott sportegyesületek ne kaphassanak újabb támogatásokat. Konkrét kérdése, hogy a közgyűlés támogatja-e azon javaslatát, mely szerint a pályázati kiírásnál

14 14 vegyék figyelembe, hogy a jelentős tartozással rendelkező sportegyesületek ne kaphassanak több támogatást a 200 millió forintos keretből. Dr. Őri László: tíz év telt el az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a sportfeladatok támogatásáról szóló rendelet megalkotása óta, s a jogszabályok azóta jelentős mértékben megváltoztak január 1- jével érvénybe lépett Magyarország új alaptörvénye, mely szintén rendelkezéseket tartalmaz e tekintetben. Úgy véli, mindenki egyetért azzal, hogy mennyire fontos kormányzati törekvés volt a mindennapos testnevelés bevezetése. Kétségtelen, hogy ez új kihívás elé állította, mind a fenntartókat, mind a működtetőt. A feltételek megteremtése folyamatosan zajlik, a város sokat tesz jelenleg is ennek érdekében. Számos iskolának nyújtanak segítséget azzal, hogy lehetőséget biztosítanak a Hullámfürdő és egyéb helyszínek használatára. Fogarasi Gábor képviselőtársa hozzászólásával kapcsolatban elmondja, a 4. pont valóban tartalmaz egy iránymutatást a költségvetés főösszege vonatkozásában, amely egy irányt szab a költségvetés tervezéséhez. Az 1% feletti mértéket jelenleg is tartják. Ugyanezen pont 4. bekezdése tartalmazza, hogy a Népjóléti és Sport Bizottság javaslatára a Közgyűlés 3 évre szóló támogatási keretszerződést köthet a sportága területén kiemelkedő eredményeket elért sportegyesületekkel és szakosztályokkal. Ez egy lehetőség, mellyel élhet a bizottság, annak mérlegelése után, hogy mely egyesületeknél vannak olyan eredmények, melyek ezt indokolják. Fogarasi Gábor: mivel nem kapott választ, megismétli kérdését: támogatják-e javaslatát, hogy azon pécsi sportegyesületek, melyek tartozással rendelkeznek, ne pályázhassanak pénzösszegre a 200 millió forintos keretből? Dr. Őri László: jegyző úrral történt konzultáció után arra tesz javaslatot, hogy a támogatási szabályzatot kell áttekinteni abból a szempontból, hogy a képviselő úr által megfogalmazott jogos igénynek miként tudnak eleget tenni. Ez nem kizárólag a sportszervezeteket érinti, ezért a támogatási szabályzat tudja ezt a kérdést teljes körűen rendezni. Kéri Jegyző urat, hogy a szükséges módosítások lehetőségét vizsgálja meg. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólási igény nincs. Szavazást kér a rendeletről. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 20 igen és 1 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 6/2016. (II.2.) sz. rendeletét az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatairól és a helyi sport támogatásáról (Jelenlévő 2 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 6. sz. mellékletét képezi.

15 15 7.) Az adóigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségének rendszeréről szóló rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt: új rendeletről van szó, egy korábbi 90-es években megalkotott rendelet teljes körű átdolgozása és a régi hatályon kívüli helyezése. Egy olyan szabályozás amely jelentősen segíteni tudja az önkormányzat adóhivatalának működését. Létrehoznak egy olyan keretet, amelyből a hivatal vezetése ösztönözni tudja az ott dolgozókat, ennek forrása az adóhiány, a bírság, a késedelmi pótlék lenne. Úgy véli, az adóiroda a korábbi más vezetés alatt működő időszakhoz képest, sokkal jobban teljesít, így komolyabban tud hozzájárulni a város bevételeihez. Hozzászólási igény nincs, szavazásra bocsátja a rendelettervezetet. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 22 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta, és megalkotta 7/2016. (II.2.) sz. rendeletét az adóigazgatási feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségének rendszeréről. (Jelenlévő 2 fő nem szavazott) Az elfogadott rendelet a jegyzőkönyv 7. sz. mellékletét képezi. 8.) A Kulturális és Köznevelési Bizottság új alelnökének megválasztása Előterjesztő: Kővári János képviselő Dr. Őri László: Vozár Pál az Összefogás Pécsért Egyesület képviselője az elmúlt év végével lemondott mandátumáról. Helyette a Választási Bizottság jogerős döntésével dr. Vicze Csilla képviselő asszony kezdte meg munkáját, akit a Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnökének javasolnak. Ezt a pozíciót korábban Vozár Pál képviselő úr töltötte be. Dr. Páva Zsolt: hozzászólás nem lévén, kéri a szavazást a határozati javaslatról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 24 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot hozta. (Jelenlévő 3 fő nem szavazott) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 10/2016.(01.28.) sz. határozata

16 16 a Kulturális és Köznevelési Bizottság új alelnökének megválasztásáról 1. A Közgyűlés a Kulturális és Köznevelési Bizottság alelnökének január 28. napjától a Közgyűlés megbízatásának a megszűnéséig tartó időtartamra dr. Vicze Csilla képviselőt megválasztja. 2. A Közgyűlés felkéri Dr. Lovász István jegyzőt a további szükséges intézkedések megtételére. Határidő: január 28. Felelős: Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Lovász István jegyző Kapják: Dr. Lovász István jegyző Dr. Modrovits Sándor aljegyző Faludy Györgyi csoportvezető 9.) Képviselők delegálása a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda intézményi tanácsába Előterjesztő: Kulturális és Köznevelési Bizottság Előadó: Bognár László bizottsági elnök Bognár László: a Pécsi Tudományegyetem összevonta gyakorlóiskoláit, és a korábbi három intézményi tanács helyett egy új intézményi tanács jön létre, melybe 3 főt delegálhat az önkormányzat. A személyi javaslat: Dr. Kunszt Márta, Hári József képviselők és Dr. Őri László alpolgármester. Dr. Páva Zsolt: további hozzászólás nincs. Elsőként arról kéri a szavazást, hogy a három személyről együtt döntsön a közgyűlés. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 24 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett az ügyrendi javaslatot elfogadta. Ezt követően szavazásra bocsátja a határozati javaslatot. Megállapítja, hogy a Közgyűlés egybehangzó 24 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta, és az alábbi határozatot hozta. (Jelenlévő 3 fő nem szavazott)

17 17 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 11/2016.(01.28.) sz. határozata Képviselők delegálásáról a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda intézményi tanácsába Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda intézményi tanácsába február 1-jétől december 31-ig Dr. Kunszt Márta és Hári József képviselőket, valamint Dr. Őri László alpolgármestert delegálja. Határidő: február 1. Felelős: Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető Petren Ferencné osztályvezető Kapják: Dr. Őri László alpolgármester Dr. Maulné dr. Tóth Csilla főosztályvezető Petren Ferencné osztályvezető Dr. Kunszt Márta képviselő Hári József képviselő PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Óvoda igazgatója/humán Főosztály útján 10.) A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester Dr. Őri László: a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. két ügyvezetőjének, Kőhalmi Andreának és Stenczer Bélának ügyvezetői mandátuma december 31. napjával lejárt. Decemberi közgyűlési döntéssel mandátumuk január végéig meghosszabbításra került. Ezzel párhuzamosan az ügyvezetői mandátum betöltésére egy pályázatot írtak ki, melynek beadási határideje december 30. napja volt. A bíráló bizottság ülésén megállapításra került, hogy 3 db pályázat érkezett, melyből 1 db pályázatot érvénytelennek nyilvánítottak, 1 pályázót pedig nem tartottak alkalmasnak a pozíció betöltésére. Többségi szavazás eredményeként Magyar Attilát javasolták a társaság taggyűlésének figyelmébe. Ezt követően a Kft. taggyűlésén egyhangú döntés született. Mindkét szakmai tulajdonos támogatta Magyar Attila ügyvezetői kinevezését február december 31. időtartamra. Úgy gondolja, hogy ezzel a döntéssel egy jelentős lépést tettek. Ezt az ügyet mind a sajtó, mind a pécsiek kiemelt figyelemmel követik, tekintettel arra, hogy a POSZT-nak komoly múltja van a városban. Magyar Attila személyében sikerült a város közvetítésével egy konszenzusos jelöltet találni, megte-

18 18 remtődött a lehetősége annak, hogy a POSZT-nak a városban ne csak szép múltja, hanem jövője is lehessen. Az, hogy a létrejött törékeny egységet meddig sikerül egyben tartani, úgy gondolja az már a szakma felelőssége. A város álláspontja az, hogy színházszakmai kérdésekben a jövőben sem kíván beleszólni. Feladata a feltétel megteremtése volt a tavalyi év fejleménye utáni nyugodtabb helyzet kialakulására. Az előterjesztés támogatását kéri a közgyűléstől annak érdekében, hogy Magyar Attila vezetésével a társaság el tudja kezdeni az idei munkát. Dr. Kunszt Márta: elismeri, hogy impozáns pályázatot nyújtott be Magyar Attila és reméli, hogy nem csak a papíron, hanem a valóságban is láthatók lesznek azok a törekvések, amiket megfogalmazott. Úgy érzékeli azonban, hogy kevés a kulturális menedzser a városban, mert nem ez az első eset, hogy egyébként a kulturális szférában dolgozó vezető szakember egy második posztra is jelölésre kerül nem kevés összegért. Kérdezi, hogy ez egy tendencia? Mi az oka a duplikációnak, miért nem lehet találni egy-egy posztra egy-egy embert? Bognár László: megjegyzi, a nyilvános pályázati kiírásra Magyar Attila adta be pályázatát, aki maga döntötte el, hogy mennyi szabad kapacitása van a feladatok ellátására. A Kulturális és Köznevelési Bizottság a mai ülésén megtárgyalta az előterjesztést és egybehangzóan támogatta Magyar Attila megbízását. Dr. Vicze Csilla: kérdése, hogy miért nem színházszakmabeli kapja ezt a komoly feladatot, tekintettel arra, hogy Magyar Attila életrajzában az olvasható, hogy 1996-tól 2009-ig kereskedelmi igazgató volt. Tudja, hogy nem könnyű a döntés. A kultúra és a gazdaság kapcsolatáról szeretne néhány gondolatot mondani. Úgy gondolja, hatni kellene a kultúrára a nemzeti hagyományok és értékek ápolására vonatkozóan, hiszen a nemzeti önazonosságnak megtartó szerepe van. Ha egy nép elfelejti a kultúráját, hagyományait, akkor az a nép lelkileg meghal. Ha nincs lelki összetartó erő, ami megvédené a saját gazdaságát, a helyi termelőket, vállalkozókat, akkor jöhetnek a külföldről olcsón előállított nagyüzemi termékek, a génkezelt termények, klónozott húsok. A kultúrának gazdasági szerepe is van. Ahhoz, hogy meg lehessen védeni a gazdaságot, előre kell gondolkodni és a kultúrában a hagyományokat kell ápolni. Kérdés, hogy a leendő igazgató milyen programokat választ. Azt szeretné, ha a helyi színházak versenyeztetéséhez ne külföldi producerek jöjjenek. Egy 2014-es szerződésen, ami a Magyar Nemzeti Galéria és a Janus Pannonius Múzeum között született, Magyar Attila aláírása szerepel, mint pénzügyi aláíró. Ezen szerződés alapján veheti bármikor vissza a Csontváry képeket a Nemzeti Galéria, ez a szerződés írja elő, hogy a letevő bármikor jogosult a műtárgyakat visszakérni. A korábbi szerződés szerint a letevő a 10 éves határozott időtartam alatt csak rendkívüli felmondási okkal szerezhette volna vissza a képeket. Említést tesz a Leonardo kiállításról is, így nem érti a Magyar Attilával szembeni nagy bizalmat. Dr. Őri László: bizottsági elnök úr által mondottakat hangsúlyozottan megismétli. Nyílt pályázati kiírás volt, a bíráló bizottság csak azon jelöltek közül

19 19 tudott választani, akik pályáztak. Nem tudja, hogy miért nem indultak többen a pályázaton. Elismeri, jogosnak tűnhető kritika lehet, hogy egy színházi találkozót szervező cég élére miért nem színházi szakember kerül. Úgy véli, Magyar Attila pályázatának legnagyobb előnye a színházi szakmán kívül álló pályázat. Ez nyitotta meg a lehetőséget arra, hogy a két szakmai tulajdonos támogató szavazatait is be lehessen gyűjteni és esély legyen arra, hogy a színházi találkozó élére jogilag is megfelelő módon tudjanak ügyvezetőt állítani. Úgy gondolja, hogy ebben az értelemben sikernek mondható a döntés. Az előterjesztés tartalmazza Magyar Attila vállalását, hogy egy szakmai tanácsadó testületet fog felállítani, amely testület tagjaira a tulajdonosok közösen tesznek javaslatot. Színházszakmai kérdésekben nem az ügyvezető, hanem a szakmai tanácsadó testület fog javaslatot tenni. Ilyen értelemben biztosított, hogy a szakmai munka minősége megfelelő legyen a jövőben is. Véleménye szerint azzal, hogy egy olyan ember került a társaság élére, aki egyben a legnagyobb kulturális területnek, a ZSÖK Kft-nek a gazdasági vezetője több lehetőség és érv szól mellette, mint ellene. Példának említi, hogy a Zsolnay számos olyan helyszínnel rendelkezik, amelyet a POSZT is tud hasznosítani. Az elmondottakra figyelemmel ismét az előterjesztés támogatását kéri. Bognár László: felhívja a figyelmet arra, hogy a szakmáé volt a döntés és ezen döntés utólagos jóváhagyása a közgyűlés feladata. A bíráló bizottságban a szakma képviseltette magát. Dr. Kunszt Márta: alpolgármester úr válaszában elhangzott, hogy csak a pályázókból lehet választani. Az előzőekben feltett kérdését megfordítva ismét felteszi. Megtarthatja-e gazdasági vezetői pozícióját a ZSÖK Kft-nél Magyar Attila a most megszavazandó pozíciója mellett. A munkáltatónak ebbe van beleszólása. Dr. Őri László: jogszabályok nem zárják ki, hogy a két pozíció együttesen legyen betöltve, különösen arra is figyelemmel, hogy a ZSÖK Kft-nél nem minősül vezető tisztségviselőnek Magyar Attila. A tavalyi POSZT-ot övező botrányok után milyen esélye volt a színházi találkozó jövőjének Pécsett? Ahhoz képest jelentős lépést tettek, hiszen a szakmával együtt közösen sikerült a folytatásról gondoskodni, - mely a pécsieknek kiemelten fontos. Dr. Páva Zsolt: további kérdés, hozzászólás hiányában szavazást kér a határozati javaslatról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 22 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 2 tartózkodás mellett az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadta. (Jelenlévő 1 fő nem szavazott) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

20 20 12/2016.(01.28.) sz. határozata a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. ügyvezetőjének megválasztásáról A Közgyűlés utólag jóváhagyja, hogy a Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Kft. taggyűlése Magyar Attilát választotta meg a Társaság ügyvezetőjének február 1. napjától december 31. napjáig bruttó ,- Ft havi díjazás mellett. Határidő: Felelős: Kapják: azonnal Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Őri László alpolgármester Dr. Lovász István jegyző Dr. Deákné Dr. Pap Krisztina főosztályvezető Magyar Attila nyertes pályázó Dr. Páva Zsolt: 10 perc szünetet rendel el. Szünet után 11.) A PÉTÁV Kft. felügyelőbizottságába új tag választása Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester Girán János: jelzi, a PÉTÁV Kft. felügyelőbizottsági tagjának lemondása okán szükséges új felügyelőbizottsági tag jelölése. Az előterjesztés Illés Istvánné jelölésére tesz javaslatot. Dr. Páva Zsolt: kérdés, észrevétel hiányában szavazást kér a határozati javaslatról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 23 egybehangzó igen szavazattal az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadta. (Jelenlévő 4 fő nem szavazott) Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 13/2016.(01.28.) sz. határozata

21 21 a PÉTÁV Kft. felügyelőbizottságába új tag választásáról 1. A Közgyűlés tudomásul veszi Németh Zsolt (anyja neve: Czilják Ildikó, lakcím: 7624 Pécs, Alkotmány u. 31/B) lemondását a PÉTÁV Kft.-ben betöltött felügyelőbizottsági tagságáról. 2. A Közgyűlés az Önkormányzat vagyonával kapcsolatos tulajdonosi jogok gyakorlásának szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) rendelet 32. (3) bekezdés a) 7. pontja alapján a PÉTÁV Kft. felügyelőbizottságába Illés Istvánnét (szül: Zadravecz Zsuzsanna, anyja neve: Molnár Mária, lakcím: 7632 Pécs, Aidinger János út 41/A 5. em.40.) jelöli a Társaság taggyűlésének a jelölt személy elfogadásáról szóló határozatának időpontjától december 31. napjáig szóló határozott időtartamra, ,- Ft/hó díjazással. 3. A Közgyűlés felhatalmazza dr. Páva Zsolt polgármestert, hogy a PÉTÁV Kft. taggyűlés tartása nélküli határozathozatala keretében az Önkormányzat nevében a jelen határozat 1. és 2. pontja alapján adja le szavazatát. Határidő: Felelős: Kapják: azonnal Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt polgármester Girán János alpolgármester Dr. Deákné Dr. Pap Krisztina főosztályvezető Dr. Szilovicsné Dr. Hollósy Andrea csoportvezető Vida János ügyvezető /Pénzügyi Főosztály útján 12.) A Tettye Forrásház Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozatala Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester Girán János: tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a társaság bejegyzett székhelye jelenleg a Pécs, Széchenyi tér 1. szám. Egyik telephelyük a Pécs, Nyugati ipari út 8. szám alatt működik, ahol a központi ügyintézés folyik. Erre való tekintettel támogathatónak ítéli meg vezérigazgató úr székhely és telephely módosítási kérelmét, mely alapján a társaság székhelye az említett ingatlan lenne. Sándor Zsolt igazgatósági tagot igazgatósági tagságának fennállásáig (azaz határozott időre) vezérigazgatói cím használatának jogával ruházta fel a Közgyűlés. Tekintettel arra, hogy az önkormányzat a tulajdonában lévő és feladataikhoz mérten hasonlóan összetett tevékenységet ellátó gazdasági társaságokra vonatkozóan az egységesség elvét kívánja alkalmazni, ezért javasolja, hogy Sándor Zsolt határozott idejű vezérigazgatói cím használatá-

22 22 ra jogosult igazgatósági tagságát január 29. napjától határozatlan idejűre módosítsák. Dr. Keresztes László Lóránt: az utolsó napirend 1. sz. mellékletében szerepel egy december 31-ei határidejű határozatról szóló jelentés, melyben a Közgyűlés felhatalmazta a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatóját, hogy kezdjen tárgyalásokat a Baranya-Víz Zrt-vel annak megállapítása érdekében, hogy a Tettye Forrásház Zrt. és Baranya-Víz Zrt-vel lehetséges egyesülése elvi lehetőségének alapjai a Baranya-Víz Zrt. részéről fennállnak-e. Az előterjesztő a végrehajtás határidejét kéri meghosszabbítani ez év végéig. Felidézi, korábban arról volt szó, hogy nem láthatók azok a jogszabályi környezetek, amiből megállapítható, hogy mily módon folytatódik a közműszolgáltatás integrációja. Felmerült az is, hogy tovább növekedhet az az ellátási határ, aminek csak a fúzióval tud megfelelni a Tettye Forrásház Zrt. Kiemelten fontosnak tartja, hogy a helyi közösség felügyelete és ellenőrzése alatt legyen a szolgáltatás. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a pécsi önkormányzat kezében maradjon a Tettye Forrásház. Elmondja, hogy Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter úrhoz konkrét kérdéseket intéztek ezzel kapcsolatban. rákérdeztek arra is, hogy az önkormányzati tulajdonú vízszolgáltató cégekről mi a véleménye a Kormánynak, tervezik-e állami kézbe venni. Egyértelmű választ kaptak a kérdésekre. Az önkormányzati tulajdonban álló szolgáltató vállalatok állami tulajdonba vétele, a vízi közmű szolgáltatók további integrációjának kérdése nincs napirenden. Ezek alapján kérdezi, fontosak-e az említett tárgyalások folytatása, indokolt-e a határidő módosítása. Miniszter úr azt is megemlítette, hogy az első két évben sikerült elérni az integrációs célkitűzéseket vízszolgáltató számát 40-re redukálták. Kérdése, ezzel együtt kitart-e a városvezetés, hogy megtartsák helyi önkormányzati rendelkezésben a vízszolgáltatót? Fontosnak tartja és reméli, hogy a városvezetés is partner lesz abban, ha később felmerülne az állam részére történő átadás, hogy ragaszkodik a helyi kézben tartáshoz. Girán János: az integrációval és az állami tulajdonba vétellel kapcsolatos kérdésről elmondja, a jogszabályi környezet a mai napig nem változott érdemben, későbbre várható az ezzel kapcsolatos kormányzati döntés. Mindettől függetlenül az a véleménye, előnyös, hogy egy nagyobb szolgáltatási területen egy helyi integráció alakul ki, különösen, ha a Tettye Forrásház vezetésével történik az integráció. Az integrációval a helyi közösség kezében marad a döntés, ugyanakkor üzemeltetési, gazdaságossági szempontok alapján kedvezőbb helyzetbe kerül a társaság. Dr. Páva Zsolt: további kérdés, hozzászólás hiányában szavazást kér a határozati javaslatról. Megállapítja, hogy a Közgyűlés 21 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 4 tartózkodás mellett az előterjesztést és a határozati javaslatot elfogadta. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

23 23 14/2016.(01.28.) sz. határozata a Tettye Forrásház Zrt.-vel kapcsolatos döntések meghozataláról 1. A Közgyűlés úgy dönt, hogy a Tettye Forrásház Zrt. (7621 Pécs, Széchenyi tér 1. cégjegyzékszám: Cg , adószám: ) székhelyét módosítja oly módon, hogy székhelyként a Pécs belterület 1164 hrsz. alatt felvett, 7634 Pécs, Nyugati ipari út 8. szám alatti ingatlan kerüljön bejegyzésre. 2. A Közgyűlés úgy dönt, hogy a Pécs belterület 1164 hrsz. alatt felvett, 7634 Pécs, Nyugati ipari út 8. szám alatti ingatlan a Tettye Forrásház Zrt. telephelyeinek listájáról kerüljön törlésre. 3. A Közgyűlés úgy dönt, hogy Sándor Zsolt vezérigazgatói cím használatára jogosult igazgatósági tagot határozott idejű tagságából január 28. napjával visszahívja, és január 29. napjától vezérigazgatói cím használatára jogosult igazgatósági tagként határozatlan időre megválasztja. 4. A Közgyűlés az előterjesztés 3. számú mellékletét képező a fenti határozati pontok szerinti a változásokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabályt jóváhagyja. 5. A Közgyűlés felhatalmazza a Tettye Forrásház Zrt. Közgyűlésén az Önkormányzat képviseletében eljáró személyt, hogy szavazatait a jelen határozati pontok szerint adja le, továbbá felkéri dr. Páva Zsolt polgármestert az Alapszabály módosításának aláírására. Határidő: Felelős: Kapják: azonnal Dr. Páva Zsolt polgármester Dr. Páva Zsolt polgármester Girán János alpolgármester Dr. Deákné dr. Pap Krisztina főosztályvezető Dr. Szilovicsné dr. Hollósy Andrea csoportvezető Sándor Zsolt vezérigazgató / Pénzügyi Főosztály útján 13.) Döntés az EUROPA CANTAT Pécs 2015 Nonprofit Kft. végelszámolásáról Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester

Szám: 3-3/1-15/2015. Jegyzőkönyv

Szám: 3-3/1-15/2015. Jegyzőkönyv Szám: 3-3/1-15/2015. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. december 10-ei üléséről a Városháza nagytermében, Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 204. sz. alatt Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő képviselők: dr. Őri László, Fodor Ibolya, Hári József

Jegyzőkönyv. Távollévő képviselők: dr. Őri László, Fodor Ibolya, Hári József Szám: 3-3/1-3/2015. Jegyzőkönyv Készül Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. február 26-ai üléséről a Városháza nagytermében, Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 204. sz. alatt Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről Szám: 3-3/1-15/2010. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2010. november 18-i üléséről Jelen vannak: Bognár László, Csizi Péter, Decsi István, Erb József, Fogarasi Gábor,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Távollévő képviselők: Fodor Ibolya, dr. Juhászné dr. Müllner Marianna

Jegyzőkönyv. Távollévő képviselők: Fodor Ibolya, dr. Juhászné dr. Müllner Marianna 1 Szám: 3-3/1-8/2015. Jegyzőkönyv Készült Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 28-ai üléséről a Városháza nagytermében, Pécs, Széchenyi tér 1. II. em. 204. sz. alatt Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. december 9-ei ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. december 9-ei ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. december 9-ei ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Kiss Csaba Krai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k

J e g y z ő k ö n y v. Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. J e l e n v a n n a k 1 Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült a Szendrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 2-i nyilvános üléséről. Az ülés helye: Közösségi Ház Díszterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről Ikt.szám: 725-2/2014. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 21-én 10,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. február 9-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. február 9-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/28-2/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. február 9-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: dr. Juhászné dr. Müllner Marianna a bizottság

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-5/2010. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. szeptember 16-i nyílt üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: dr. Gulyás Emil, Kovács István, Pávkovics Gábor, dr. Szakács László közgyűlési tagok.

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: dr. Gulyás Emil, Kovács István, Pávkovics Gábor, dr. Szakács László közgyűlési tagok. Szám: 50-18/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. június 28-án 9.00 órára összehívott és a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ dísztermében (Pécs, Papnövelde

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

I. Fejezet. Az önkormányzat szervezete. 1. Az önkormányzat. 2. Az önkormányzat székhelye: 1145 Budapest XIV., Pétervárad utca 2.

I. Fejezet. Az önkormányzat szervezete. 1. Az önkormányzat. 2. Az önkormányzat székhelye: 1145 Budapest XIV., Pétervárad utca 2. Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2010. (IV.23.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról /egységes szerkezetben a 21/2010.

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2013. SZEPTEMBER 9. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. szeptember 9-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. május 6-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. május 6-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/ 1 16 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. május 6-i ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. január 19-én 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 1. rendes

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2014. február 13-ai rendkívüli ülésén. Jelen vannak: a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság részéről:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 23-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző,

Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző, Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Gyomaendrőd 10/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester,

Részletesebben

9810 Jelentés Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1997. évi vagyongazdálkodásának ellenőrzéséről

9810 Jelentés Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1997. évi vagyongazdálkodásának ellenőrzéséről 9810 Jelentés Az Egészségbiztosítási Önkormányzat 1997. évi vagyongazdálkodásának ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok 1. Összegző megállapítások, következtetések

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 4986-2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről.

2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2012. november 12-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselő-testületének nyílt, alakuló üléséről. Jelen vannak: Dr. Fülöp Erik polgármester, Balázsi Csilla, Balogh Sándor, Cselényi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke:

JEGYZŐKÖNYV. Takács László a Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottság elnöke: JEGYZŐKÖNYV Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Bizottsága 2015. január 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel. 24 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE i J E G Y Z Ő K Ö N Y V A Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testülete 2008. július 22-én (kedden) megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről ALSÓÖRS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 14/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsóörs község Önkormányzat képviselő-testület 2015. november 24-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről Az

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. augusztus 25-i nyílt üléséről Rendelet: 10/20010.(VIII.26.) számú 11/2010.(IX.01.) számú Határozat: 94-99/2010.(VIII.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv Balatonvilágos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 17-ei testületi üléséről készült jegyzőkönyv napirendjei: - Fehér-partok Turisztikai Egyesület beszámolója - Tájékoztatás a két

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én 14 óra 30 perces kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137

Részletesebben

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt: JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. február 19-i ülésén elhangzottakról

JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. február 19-i ülésén elhangzottakról 2636-3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2013. február 19-i ülésén elhangzottakról Jelen vannak: elnök Dr. Misz Mihály tag Pál György tag Földesi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel. tartott üléséről 7 / 2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. február 25-én 17,05 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 250-7/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2007. április 26-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d. 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete N á d a s d 28-7/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. február 10-én (csütörtökön) 18 órakor a Széchenyi

Részletesebben

A Leon- Cavallo Sportegyesület. Alapszabálya

A Leon- Cavallo Sportegyesület. Alapszabálya A Leon- Cavallo Sportegyesület Alapszabálya (egységes szerkezetbe foglalva a 2009.12.19-én, a 2010.03.13-án, 2014. május 27-én, és 2014. szeptember 30-án Balástyán elfogadott módosításokkal) I. Általános

Részletesebben

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

módosításáról módosításáról 181/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéhez 168/2013.(XII.12.) sz. önk.hat. 35/2013.(XII.16.) önk.rendelet Napirendek elfogadásáról Fegyvernek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti.

JEGYZŐKÖNYV. Meghívásra került és jelen van dr. Istvándi Csilla jegyző, aki a jegyzőkönyvet is vezeti. Ászár Község Képviselő-testülete Ikt. sz.: 2863/2014/A JEGYZŐKÖNYV Készült: Ászár Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendes ülésén 2014. november 18. napján 16.00 órakor, Ászár Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: Barkó Béla, dr. Bokor Béla, Fuchs Gábor, Kovács István, dr. Szakács László közgyűlési tagok.

JEGYZŐKÖNYV. Távol vannak: Barkó Béla, dr. Bokor Béla, Fuchs Gábor, Kovács István, dr. Szakács László közgyűlési tagok. Szám: 50-14/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. május 31-én 11.00 órára összehívott és a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ dísztermében (Pécs, Papnövelde

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2014. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel. tartott üléséről 10 / 2014. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. május 26-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai közül:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről 1 03-3/82-10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a településrészi önkormányzat vezetője, Belányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 22-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-39/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/59-30/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. május 15-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről.

Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Szám: 1/3/2/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfőn) 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén. Jegyzőkönyv Készült: a Sárospataki Polgármesteri Hivatal Dísztermében a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2013. október 21-ei ülésén. Jelen vannak: a részéről: Hajdu Imre elnök Egyed Attila Krai Csaba Stumpf

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2015. szeptember 22. napján megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2015. szeptember 22. napján megtartott üléséről Iktatószám: /2015. Jegyzőkönyv Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 2015. szeptember 22. napján megtartott üléséről Jelen vannak: Kalcsó Istvánné polgármester Rákócziné Tripon Emese alpolgármester

Részletesebben

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület

Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2013. december 19.-i ülésének J E G Y Z

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/4/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 20. napján 16.30 órakor az Inkubátorház

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint dr. Mészár Erika, a jegyzőt helyettesítő aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. február 3-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 2. rendes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről

Jegyzőkönyv. a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről Jegyzőkönyv Iktatószám: 1371-2/2015 a Városgazdálkodási Bizottság, nyílt üléséről Felvéve: Polgármesteri Hivatal, II. tárgyaló Ideje: 2015. február 3. Jelen vannak: A bizottság részéről: elnök Tóth István

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester

1./ A rendezési tervet érintő akutális kérdések megtárgyalása. Előadó: Szabó László polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. július 18. napján 19.00 órakor megkezdett rendkívüli nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2011/SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2011. május 26-án tartott ülésének nyilvános részéről Jelen vannak: Koncz Ferenc, dr.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete

Részletesebben

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.

Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero. Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 3/2014. Készült, 2014. április 30-án, 18 órakor a tápi

Részletesebben

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-19/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4. napján 17 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. Ülés helye: Pásztói Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme, 3060 Pásztó Kölcsey u. 35.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pétfürdő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 09-én 17.00 órai kezdettel megtartott nyilvános rendkívüli testületi ülésén Helye: Pétfürdői Közösségi

Részletesebben

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata

Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Fertőd Város Német Nemzetiségi Önkormányzata 3/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. szeptember 11. napján megtartott NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT Ü L É S É R Ő L Készült: 4 példányban. 1 Fertőd Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2005. április 26-án a Városháza tanácskozótermében megtartott üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály polgármester, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2007. június 19-i nyílt ülésén elhangzottakról

JEGYZŐKÖNYV. Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2007. június 19-i nyílt ülésén elhangzottakról Iktatószám:514-12/2007 JEGYZŐKÖNYV Készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Költségvetési és Gazdálkodási Bizottsága 2007. június 19-i nyílt ülésén elhangzottakról Jelen vannak: Deák Boldizsár Láng

Részletesebben

tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontokat.

tárgyában. Balmazújváros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 12 igen szavazattal elfogadta a napirendi pontokat. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal dísztermében Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 25-i munkaterv szerinti nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2008. december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Benedek Mihály, dr. Bárdos Balázs, Bárdos

Részletesebben

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a

Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Szám: 8-13/2014. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 28. napján 9 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 22-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Harsányi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. KÉTTORNYÚLAKI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/181-16/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kéttornyúlaki Városrész Önkormányzata testületének 2013. november 12-i ülésén. Jelen vannak:, Kovács Tiborné, Magvasi

Részletesebben

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 17. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott soron következő nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/145 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisújszállás Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 29-én (kedden), 13.00 órai kezdettel tartott soron következő, nyilvános üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 28-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-22/2013/JT. 238-318/2013. sz. határozat 27-35.sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. április 6-ai, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. április 6-ai, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/15-6/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. április 6-ai, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a Bizottság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. valamint Rimán Edina jegyző, dr. Mészár Erika aljegyző, dr. Szabó Orsolya aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint.

JEGYZŐKÖNYV. valamint Rimán Edina jegyző, dr. Mészár Erika aljegyző, dr. Szabó Orsolya aljegyző és a szervezeti egységek vezetői jelenléti ív szerint. JEGYZŐKÖNYV Készült Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület 2012. május 03-án 15.00 órakor a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal III. em. 300-as tárgyalójában megtartott 7. rendes

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság. Jegyzőkönyv Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Oktatási, Kulturális, Turisztikai, Ifjúsági és Sport Bizottság KO.420.175-15/2011. Jegyzőkönyv Készült: 2011. november 10-én az Oktatási, Kulturális, Turisztikai,

Részletesebben