Magyarország időarányosan 2010 óta minden évben teljesítette az NCsT-ben foglalt teljes megújuló energia részarányra vonatkozó célkitűzéseket.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország időarányosan 2010 óta minden évben teljesítette az NCsT-ben foglalt teljes megújuló energia részarányra vonatkozó célkitűzéseket."

Átírás

1 1

2 2

3 3

4 Magyarország Megújuló Hasznosítási Cselekvési Terve (NCST) Eurostat Részarány-kötelezettségünk van (nem energiamennyiség)!!! A statisztikai adatok igazolják, hogy hazánk a 2010-ben meghatározott ütemterv szerint (illetve azt túlteljesítve) halad a 2020-as EU-s célszámok teljesítése felé. Az EUROSTAT által nyilvántartott, tagállami jelentésre támaszkodó adatbázis alapján, a 2014-as megújuló energia részarány hazánkban a bruttó végső energiafogyasztáson belül jelentősen meghaladta az eredetileg erre az évre kitűzött 8%-os értéket; 9,51%-ra emelkedett. A megújuló alapú villamosenergiatermelés aránya teljes villamos energia felhasználáshoz képest 7,28 %, a teljes közlekedési szektorban felhasznált megújuló alapú energiaforrások aránya 6,93%, a fűtés-hűtési szektorban a megújulók aránya 12,40%. Magyarország időarányosan 2010 óta minden évben teljesítette az NCsT-ben foglalt teljes megújuló energia részarányra vonatkozó célkitűzéseket. 4

5 Hazánk megújuló energia felhasználási lehetőségei elsősorban a fűtési szektorban kihasználtak. Ezt tükrözi jelenlegi megújuló energiafelhasználásunk összetétele is, amelynek 70 százaléka fűtés-hűtés, 16 százaléka villamos energia, 14 százaléka közlekedési célú. Teljes (tényleges) megújuló energia termelés 64 PJ volt 2014-ben. Adottságainkra építve, a fűtési és hűtési célú megújuló energia felhasználás során továbbra is kiemelten szerepel a napenergia hasznosítás és a geotermia. 5

6 Háztartási méretű kiserőművek(hmke): Olyan kisfeszültségű (1 kv-nál (kilovolt) nem nagyobb feszültségű) hálózatra csatlakozó kiserőművek, amelyek csatlakozási teljesítménye egy csatlakozási ponton nem haladja meg az 50 kva-t. Ez jó közelítéssel a legfeljebb 50 kw (kilowatt) beépített teljesítőképességű kiserőműveket jelenti. Az elmúlt években a HMKE terén hatalmas fejlődés volt tapasztalható, mely bizonyos tekintetben a társadalom környezettudatos szemléletének fejlődését is tükrözi. (+OP források, + szaldó elszámolás hatalmas támogatásnak számít!) Üzenet:Fontos célnak tekintjük, hogy növeljük a decentralizált energiatermelést, + lakosság környezettudatos szemléletét. A céljaink eredménye jól látszik az alábbi táblázatban óta a HMKE beépített kapacitás csaknem hetvenszeresére növekedett. Meglátásunk szerint a rendszer szabályozhatóság miatt ez egy jó irány, amit a jövőben is támogatni tervezünk. Főleg a saját fogyasztásra termelést! A háztartási méretű naperőművek egyre növekvő elterjedését a bekerülési költségük rohamos csökkenése, a rájuk vonatkozó szaldó elszámolás is jelentősen segítette. Darabszamottekintve a legtöbb HMKE 5 kw alatti kategóriában található, tehatebben a lakossági szegmensre leginkább jellemző kategóriában létesült a legtöbb háztartási méretű kiserőmű., pályázati úton hozzáférhető beruházási támogatások segítették. 6

7 7

8 Hazai megújuló- és alternatív energiaforrásokból előállított villamos energia működési támogatása jelenleg átalakítás alatt van. A megújuló energiaforrások alkalmazását elősegítő támogatási programok egyik meghatározó forrása 2014-től az Otthon Melege Program, hiszen hazánknak fontos szempont az energiahatékonyság. 8

9 A Bizottság Iránymutatást adott ki 2014-ben a közötti időszakban nyújtott környezetvédelmi és energetikai állami támogatásokról, mely január 1-jétől jelentősen megváltoztatja a megújuló villamosenergia-termelés korábbi támogatási szabályait. Az új rendszer segíti, hogy a megújuló energiaforrások a 2020 és 2030 közötti időszakban már versenyképessé váljanak. Ebben az időszakban a támogatásokat és a kiegyenlítési feladatok alóli mentességeket degresszív módon ki kell vezetni. Az új támogatási programokra január 1-jétől vonatkozó alapfeltételek: a támogatást a piaci áron felül fizetett felárként kell nyújtani, amennyiben a termelők közvetlenül a piacon értékesítik a villamos energiát; a kedvezményezetteknek szokványos kiegyenlítési feladataik vannak, amennyiben vannak likvid, napon belüli piacok; intézkedéseket kell hozni annak biztosítására, hogy a termelőket ne ösztönözze semmi arra, hogy negatív árak esetén is termeljenek villamos energiát. A támogatások kiosztásának módja is megváltozik. Fő szabály szerint új támogatás csak versenyeztetéses (tendereztetéses) ajánlattételi eljárásban nyerhető majd el 2017-től. Ez biztosítja majd a támogatások optimális, költséghatékony felhasználását. 9

10 Hazánk számára a 2020-as megújuló energiapolitikai célok teljesítéséhez a megfelelő jogi szabályozás biztosítása, a világos szakpolitikai irányvonalak rögzítése és a beruházási támogatások (főként az operatív programok segítségével) rendelkezésre bocsátása mellett, a megújuló energiatermelést ösztönző működési támogatási rendszer módosítása is szükséges. A jelenlegi hazai megújuló villamosenergia-termelési és működési támogatási rendszer (Kötelező átvételi (KÁT) rendszer) nem felel meg az Iránymutatás követelményeinek, ezért a KÁT helyett olyan új támogatási rendszert kell kidolgozni, amely teljes mértékben megfelel az Iránymutatásnak. Az új magyar megújuló működési támogatási rendszer (METÁR) az Iránymutatás követelményein alapul, de az Iránymutatás alapkövetelményeinek teljesítésén belül él az Iránymutatás által megengedett eltérések alkalmazásának lehetőségével, valamint figyelembe veszi az eddigi magyar és a nemzetközi tapasztalatokat is. A jelenlegi hazai megújuló villamosenergia-termelési és működési támogatási rendszer (KÁT) az utolsó hatályos szerződés kifutásáig marad életben (maximum ig). Az új rendszer legkorábban 2016 második felében tud majd elindulni, ezután már csak az új rendszerben (METÁR) kaphatnak működési támogatást az újonnan belépő megújuló áram termelők. A METÁR-t, mint megújuló energiatermeléshez nyújtott új, működési támogatási programot, be kell jelenteni az Uniónak. Optimális esetben január 1-től elindulhat a METÁR és kiírásra kerülhet az első, kis kapacitású tender. 10

11 A METÁR az Iránymutatás követelményein alapul, de az Iránymutatás alapkövetelményeinek (piaci értékesítés, kiegyenlítési költségek viselése, negatív árak nem ösztönzése) teljesítésén belül él az Iránymutatás által megengedett eltérések alkalmazásának lehetőségével. A METÁR is kivételként fogja kezelni a 0,5 MW-nál kisebb kapacitású erőműveket és a demonstrációs projekteket, azaz kötelező átvételben részesülhetnek a 0,5 MW alatti erőművek és a demonstrációs projektek. A demonstrációs projektek kapacitástól függetlenül kivonhatóak az előírások alól. A demonstrációs projektek támogatásánál egyedi támogatás megállapítást fog alkalmazni a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A meghatározás alapjait jogszabályban(mekh rendelet) rögzítjük, így biztosítható az átláthatóság. A 0,5-1,0 MW közötti erőművek esetében a termelő értékesíti az áramot a piacon, és a termelő fizeti meg a kiegyenlítő energia költségeit, de nem kell tendereljáráson részt vennie. A kötelező átvételi ár és a 0,5 MW és 1 MW közötti erőművekre alkalmazandó adminisztratív ár alapjául szolgáló bázisárakat a METÁR kormányrendelet mellékleteiben rögzítjük.(a korábbi rendszer is így szabályozta a kérdést). A szeles pályázatok kiírásának szabályai: a MEKH továbbra is a 33/2009. (VI. 30.) KHEM rendelet alapján szabályozza a szélerőmű létesítésére irányuló pályázat kiírást (régi szabályozás marad életben, kisebb módosításokkal) 11

12 Az Iránymutatás értelmében a megújulós erőműveknek a termelt zöld áramot a szabadpiacon, piaci áron kell értékesítenie, ezért a hazai rendszerben is bevezetésre kerül a prémium típusú támogatás a kötelező átvétel mellett. Az új rendszerben az erőművek a piacon maguk értékesítik a villamos energiát. A havonta utólag meghatározott piaci referencia ár (HUPX átlagár)a támogatott árra kerül kiegészítésre (prémiumként). A bevezetésre kerülő lebegő prémium viszonyítási alapja a piaci referencia ár, azaz nem az adott termelő által ténylegesen elért ár, hanem egy transzparens, iránymutató piaci ár (szervezett piaci árak alapján kalkulált átlagár). A termelő bevétele egyrészt a piaci értékesítésből, másrészt a Ft/kWh-ban meghatározott egységnyi támogatás és az értékesített mennyiség szorzataként kialakuló támogatási összegből adódik össze. Barna Prémium Az Iránymutatás szerint a biomasszával (biogázzal) üzemelő erőműveknek az erőmű értékcsökkenését (prémium vagy kötelező átvétel támogatását) követően nyújtott működési támogatás bizonyos feltételek teljesülése esetén a belső piaccal összeegyeztethetőnek tekinthető. A támogatási rendszerből kikerülő biomassza/biogáz erőművek leállításának és fosszilis tüzelőanyagra való átállásának elkerülése érdekében a működés támogatását a METÁR rendszerben folytatni fogjuk (barna prémium), A hulladék biológiailag lebomló része (azaz biomasszának minősülő) arányának mértékében lehet prémiumra pályázni a hulladék égető erőműveknek is. 12

13 A METÁR rendszer terheit továbbra is az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult villamos-energiafogyasztók fogják viselni. Azért, hogy ez ne érintse hátrányosan versenyképességüket -a megújulós célszámok figyelembevételével a tenderezés nélkül kiosztható új támogatási jogosultságokra vonatkozóan éves támogatási keret meghatározásával korlátozás épül be a szabályozásba (miniszteri rendelet). A versenyeztetési eljárás esetén a fogyasztókra jutó többletteher a tenderkiírásokkal (meghirdetési gyakoriság, kapacitás korlátozható) szabályozható. Végül elmondható, hogy az új támogatási rendszer (METÁR) bevezetése nélkül a 2020-ig beszerzendő villamosenergia-mennyiség több, mint 21%-kal lenne költségesebb a régi támogatási rendszer keretein belül (KÁT). 13

14 Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázati konstrukciók célja, hogy gyors, megfelelő intenzitású támogatáshoz juttassa a lakosságotaz ország egész területén. A támogatások felhasználásával jelentősen javulhat a lakossági energia felhasználás hatékonysága, nagymértékben csökkentve ezzel a hazai széndioxid kibocsátást, ezzel hozzájárulva a hazai klímavédelmi és energiahatékonysági célok eléréséhez. Elért eredmények Elmondható, hogy a program keretében meghirdetett pályázati kiírásokat óriási érdeklődés övezte. Három hűtőgépcserére, fűtéskorszerűsítésre és mosógépcserére irányuló alprogram esetében a meghirdetésre került keretösszeget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már megemelte, és további egy társasházak komplex energetikai felújítására irányuló alprogram esetében a keretemelés folyamatban van annak érdekében, hogy minél több magyar háztartás energiahatékonysági javulása legyen elérhető. A 15 milliárd forint keretösszeg feletti programsorozatnak köszönhetően több mint 85 ezer háztartás energiahatékonysági javulása érhető el. Az elavult háztartási készülékek cseréjével akár 20 ezer, míg a lakóépületek korszerűsítésével akár 150 ezer forintot is megspórolhatnak a magyar családok éves a rezsikiadásaikon. 14

15 Az Otthon Melege Programnak köszönhetően a megvalósult projektekkel több, mint 138 GWh/év (gigawattóra) energia megtakarítást érünk el, illetve évenként több mint tonna CO2 kibocsátást előzünk meg. Háztartási nagygépek (mosógép vagy hűtőkészülék) energia megtakarítást eredményező cseréje alprogramok segítségével a háztartások évente HUF-t tudnak megspórolni. A homlokzati nyílászárócserékkel már jelentős, HUF-ot, míg fűtéskorszerűsítéssel HUF-ot spórolhat meg egy háztartás évente. És végül, a legnagyobb megtakarítás a Társasházak komplex korszerűsítésével, energetikai felújításával érhető el, hiszen a felújítás mértékétől függően évi HUF megtakarítás érhető el háztartásonként. A programsorozat természetesen nem zárult le az 5. alprogram meghirdetésével, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a szakmai javaslatok figyelembevételével várhatóan idén nyáron két alprogramot is indít, amiknek a célja a hűtőkészülékek cseréje, illetve a családi házak energetikai korszerűsítése. 15

16 Cél elsősorban a gyermekek korosztályt, a gyermekes családokat, lakosságot megmozdító programok támogatása, amelyek felhívják a figyelmet az energia-és klímatudatos viselkedésformákra és annak előnyeire. Kiíráskeretösszege: 1 mrdft, ami a KEHOP-bóllesz finanszírozva. 16

17 17

18 18

A megújuló energiaforrások hazai helyzete és jövője

A megújuló energiaforrások hazai helyzete és jövője A megújuló energiaforrások hazai helyzete és jövője dr. Nemes Csaba főosztályvezető Zöldgazdaság Fejlesztési Főosztály Budapest, 2015. november 19. Az előadás tartalma I. Hazánk klíma- és energiapolitika

Részletesebben

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép 7. Zöld Energia Országos Konferencia 2014. március 7. Előadó: Hizó Ferenc Zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért

Részletesebben

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ TOP-3.2.2-15

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ TOP-3.2.2-15 PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ ÖNKORMÁNYZATOK ÁLTAL VEZÉRELT, A HELYI ADOTTSÁGOKHOZ ILLESZKEDŐ, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK KIAKNÁZÁSÁRA IRÁNYULÓ ENERGIAELLÁTÁS MEGVALÓSÍTÁSA, KOMPLEX FEJLESZTÉSI A PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Részletesebben

Megújuló energiafelhasználás Magyarországon különös tekintettel a Smart City programokra

Megújuló energiafelhasználás Magyarországon különös tekintettel a Smart City programokra Megújuló energiafelhasználás Magyarországon különös tekintettel a Smart City programokra MUT Győr-Moson-Sopron megyei csoportja 2016. Január 12. A megújulóenergia-felhasználás területei Villamos energia

Részletesebben

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban

Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Adottságokból előnyt. A megújuló és alternatív energiaforrások hasznosítása és az energiahatékonyság az önkormányzatok mindennapjaiban Gémesi Zsolt Zöldgazdaság-fejlesztésért és Klímapolitikáért felelős

Részletesebben

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Tóth Tamás főosztályvezető Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Magyar Energia Szimpózium 2016 Budapest, 2016. szeptember 22. Az előadás vázlata

Részletesebben

AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG ÉS A MEGÚJULÓ ENERGIÁK MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON. Célok és valóság. Podolák György

AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG ÉS A MEGÚJULÓ ENERGIÁK MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON. Célok és valóság. Podolák György AZ ENERGIAHATÉKONYSÁG ÉS A MEGÚJULÓ ENERGIÁK MÚLTJA, JELENE ÉS JÖVŐJE MAGYARORSZÁGON Célok és valóság Podolák György AZ ELŐADÁS CÉLJA ÉS TÁRGYA A jövő az energiahatékonyság növelésében, a megújuló energiaforrások

Részletesebben

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON

ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON ENERGIAHATÉKONYSÁGI POLITIKÁK ÉS INTÉZKEDÉSEK MAGYARORSZÁGON Az energiahatékonyság monitoringja az EU-27-ben című projekt Magyarországra vonatkozó zárótanulmánya Budapest, 2009. október Szerző: dr. Elek

Részletesebben

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat

H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/17395. számú országgyűlési határozati javaslat a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes,

Részletesebben

Útiterv az építőipari képzések fejlesztése érdekében. 2013. május 6.

Útiterv az építőipari képzések fejlesztése érdekében. 2013. május 6. Útiterv az építőipari képzések fejlesztése érdekében 2013. május 6. Készült: BUILD UP SKILLS HUNGARY (BUSH Projekt) keretében Kidolgozó: ÉMI Nonprofit Kft. Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Építőanyagipari

Részletesebben

A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010. Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné

A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010. Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné A magyar Zöld Beruházási Rendszer Éves Jelentés 2010 Készítette: Energia Központ Nonprofit Kft. Vass Adriánné 1. Tartalomjegyzék 2. BEVEZETŐ... 3 3. A KVÓTAÉRTÉKESÍTÉS ÉS A ZÖLD BERUHÁZÁSI RENDSZER SZABÁLYOZÁSA...

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS VMJV OMP/16

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS VMJV OMP/16 1. melléklet a /2016 ( ) határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS VMJV OMP/16 Otthon Melege Program Társasházak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása (Pályázat kódszáma:

Részletesebben

A megújuló energia alapú villamos energia termelés támogatása (METÁR)

A megújuló energia alapú villamos energia termelés támogatása (METÁR) A megújuló energia alapú villamos energia termelés támogatása (METÁR) Dr. Makai Martina helyettes államtitkár Zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes

Részletesebben

5-3 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése

5-3 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése Vízgyűjtőgazdálkodási Terv 2015 53 melléklet: Vízenergia termelés előrejelzése Vízgyűjtőgazdálkodási Terv 2015 TARTALOM 1 VÍZENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK ELŐREJELZÉSE... 3 2 GEOTERMIKUS ENERGIA HASZNOSÍTÁSÁNAK

Részletesebben

Kötelező átvétel mennyiségének és időtartamának megállapítása

Kötelező átvétel mennyiségének és időtartamának megállapítása 1081 BUDAPEST, KÖZTÁRSASÁG TÉR 7. ÜGYSZÁM: VEFO-361/ /2010 ÜGYINTÉZŐ: Bagi Attila TELEFON: 06-1-459-7777; 06-1-459-7712 TELEFAX: 06-1-459-7764; 06-1-459-7767 E-MAIL: eh@eh.gov.hu; bagia@eh.gov.hu TÁRGY:

Részletesebben

A megújuló energiák új támogatási rendszere (METÁR) Tóth Tamás Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal

A megújuló energiák új támogatási rendszere (METÁR) Tóth Tamás Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal A megújuló energiák új támogatási rendszere (METÁR) Tóth Tamás Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Az előadás vázlata 1. A METÁR bevezetésének előzményei 2. A METÁR főbb elemei 3. Kérdések

Részletesebben

A Magyar Energia Hivatal 2012. évi munkaterve

A Magyar Energia Hivatal 2012. évi munkaterve A Magyar Energia Hivatal 2012. évi munkaterve I. BEVEZETŐ A Magyar Energia Hivatalnak (MEH) szélesebb felhatalmazást kell kapnia, képessé kell válnia az Energiastratégia implementációját igénylő tervezési

Részletesebben

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról

273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet. a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról 273/2007. (X. 19.) Korm. rendelet a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról A Kormány a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény 170. (1) bekezdésének

Részletesebben

Megújuló energiaforrások vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg és Satu Mare megyékben

Megújuló energiaforrások vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg és Satu Mare megyékben www.huro-cbc.eu; www.hungary-romania-cbc.eu Megújuló energiaforrások vizsgálata Szabolcs-Szatmár-Bereg és Satu Mare megyékben Készítette: UNI-FLEXYS Egyetemi Innovációs Kutató és Fejlesztő Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

A hulladékok termikus hasznosításának lehetséges szerepe a távhőszolgáltatásban

A hulladékok termikus hasznosításának lehetséges szerepe a távhőszolgáltatásban A hulladékok termikus hasznosításának lehetséges szerepe a távhőszolgáltatásban Hulladékok termikus hasznosítása c. konferencia Budapest, 2014. október 7. Orbán Tibor Műszaki vezérigazgató-helyettes Mottó

Részletesebben

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata. 4. módosítással egységes szerkezetbe foglalva

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata. 4. módosítással egységes szerkezetbe foglalva EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata 4. módosítással egységes szerkezetbe foglalva Elosztói üzletszabályzat 2/135. oldal Tartalomjegyzék 1. Az üzletszabályzat

Részletesebben

Regisztrált szerelők képzése

Regisztrált szerelők képzése Regisztrált szerelők képzése Nagy László EÜS folyamatgazda Molnár József Regionális Irodavezető E.ON Ügyfélkapcsolati központ 2012. Május. Tartalom Ügyfélszolgálati Kft. 1. Általános tájékoztató ügyintézéshez

Részletesebben

Háztartási méretű kiserőmű (HMKE) hálózatra csatlakoztatása esetén előírt műszaki követelmények.

Háztartási méretű kiserőmű (HMKE) hálózatra csatlakoztatása esetén előírt műszaki követelmények. Háztartási méretű kiserőmű (HMKE) hálózatra csatlakoztatása esetén előírt műszaki követelmények. 1. Műszaki - gazdasági feltételek: A villamos energiáról szóló törvény (VET), valamint annak végrehajtásáról

Részletesebben

Energiastratégia és ásványvagyon készletezés

Energiastratégia és ásványvagyon készletezés Energiastratégia és ásványvagyon készletezés 45. Bányagépészeti és Bányavillamossági Konferencia Balatongyörök 2012. 09. 27. Bencsik János Magyar Földtani és Geofizikai Intézet Nemzeti Alkalmazkodási Központ

Részletesebben

9. Előad 2008.11. Dr. Torma A., egyetemi adjunktus

9. Előad 2008.11. Dr. Torma A., egyetemi adjunktus SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM, Környezetmérnöki Tanszék, Dr. Torma A. Készült: 13.09.2008. Változtatva: - 1/52 KÖRNYEZETVÉDELEM 9. Előad adás 2008.11 11.17. Dr. Torma A., egyetemi adjunktus SZÉCHENYI ISTVÁN

Részletesebben

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1 2 TARTALOMJEGYZÉK Vezetői összefoglaló.5 Nemzeti energiapolitika....6 Jogszabályi környezet...8 Cégismertető...9 Távhő fejlesztési koncepció.10 Fogyasztói kör bővítése...11 Pályázatok.. 12 2016. évi

Részletesebben

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE

FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE E LİTERJESZTÉS FEJÉR MEGYE KÖZGYŐLÉSÉNEK 2013. JÚNIUS 28-I ÜLÉSÉRE 10. IKTATÓSZÁM:55-3/2013. MELLÉKLET: - DB. TÁRGY: Tájékoztató a megújuló energia hasznosításával kapcsolatos Fejér megyei eredményekrıl,

Részletesebben

ENERGIAPOLITIKA, MEGÚJULÓ

ENERGIAPOLITIKA, MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA, MEGÚJULÓ ENERGIA FORRÁSOK HASZNOSÍTÁSA Bohoczky Ferenc Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ny. vezető főtanácsosa, az MTA Megújuló Energiák Albizottság tagja SZÉN-DIOXID-KIBOCSÁTÁS A VILÁGON

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Otthon Melege Program. Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Otthon Melege Program Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-CSH/2016 2016. április 07. 1. A pályázati

Részletesebben

8. Energia és környezet

8. Energia és környezet Környezetvédelem (NGB_KM002_1) 8. Energia és környezet 2008/2009. tanév I. félév Buruzs Adrienn egyetemi tanársegéd buruzs@sze.hu SZE MTK BGÉKI Környezetmérnöki Tanszék 1 Az energetika felelőssége, a világ

Részletesebben

Megújuló energia piac hazai kilátásai

Megújuló energia piac hazai kilátásai Megújuló energia piac hazai kilátásai Slenker Endre vezető főtanácsos Magyar Energia Hivatal 1 Tartalom Az energiapolitika releváns célkitűzései EU direktívák a támogatásról Hazai támogatási rendszer Biomassza

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI TÁMOGATÁS AZ ÁLTALÁNOS CSOPORTMENTESSÉGI RENDELET ALAPJÁN HARGITA Eszter *

KÖRNYEZETVÉDELMI TÁMOGATÁS AZ ÁLTALÁNOS CSOPORTMENTESSÉGI RENDELET ALAPJÁN HARGITA Eszter * Állami Támogatások Joga 27 (2015/7) 3 17. KÖRNYEZETVÉDELMI TÁMOGATÁS AZ ÁLTALÁNOS CSOPORTMENTESSÉGI RENDELET ALAPJÁN HARGITA Eszter * Tárgyszavak: csoportmentességi rendelet, környezetvédelmi támogatás,

Részletesebben

Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes

Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes Magyar Biogáz Egyesület közgyűlése 2017. május 4. 1 EU Klímacsomag:

Részletesebben

A JÖVŐ ENERGIÁJA A JELENKORNAK!

A JÖVŐ ENERGIÁJA A JELENKORNAK! A JÖVŐ ENERGIÁJA A JELENKORNAK! A NERGIA Az ENEREA Észak-Alföldi regionális Energia Ügynökség Nonprofit Kft. havonta megjelenő kiadványa A TARTALOMBÓL Hatalmas olajadót vezetne be Obama.2 Zéró károsanyag-kibocsátású

Részletesebben

FELHÍVÁS. Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására

FELHÍVÁS. Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására FELHÍVÁS Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásainak megvalósítására Központi költségvetési szervek energiahatékonysági beruházásaiszakaszolt projektek KEHOP-5.2.4. Magyarország Kormányának

Részletesebben

2014-20-as tervezés A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program fejlesztési irányai

2014-20-as tervezés A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program fejlesztési irányai 2014-20-as tervezés A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program fejlesztési irányai Sütő Attila Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és Klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért

Részletesebben

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft

Operatív programok. TÁMOP 966,0 milliárd Ft Energiaracionalizálást támogató pályázati források Energiahatékonysági Információs Nap 2010. március 31. Bükiné Foki Ariel regisztrált pályázati tanácsadó ÚMFT forrás megosztás összegben Operatív programok

Részletesebben

Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő egységek Termékadatlap környezetvédelmi szemléletű közbeszerzéshez

Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő egységek Termékadatlap környezetvédelmi szemléletű közbeszerzéshez Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő egységek Termékadatlap környezetvédelmi szemléletű közbeszerzéshez A környezetvédelmi szemléletű közbeszerzés (GPP) önkéntesen alkalmazott eszköz. Ez a termékadatlap

Részletesebben

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2.000.000.000 forint keretösszegű ALTEO 2014-2015. évi Kötvényprogram kötvényprogramjának keretében kibocsátásra kerülő

VÉGLEGES FELTÉTELEK. 2.000.000.000 forint keretösszegű ALTEO 2014-2015. évi Kötvényprogram kötvényprogramjának keretében kibocsátásra kerülő VÉGLEGES FELTÉTELEK Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2.000.000.000 forint keretösszegű ALTEO 2014-2015. évi Kötvényprogram kötvényprogramjának keretében kibocsátásra kerülő

Részletesebben

Időközi vezetőségi beszámoló 2016. I. negyedév 2016. május 13.

Időközi vezetőségi beszámoló 2016. I. negyedév 2016. május 13. ALTEO Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. I. negyedév 2016. május 13. 1 Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság ) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020

Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bemutatja: Vidéki térségfejlesztés a Vidékfejlesztési Programban 2014-2020 Székely Erika Közös Agrárpolitika közös kihívások közös célok közös eszköz: Közös Agrárpolitika

Részletesebben

Összefoglalóa megújulóenergiák terjedésénekjelenlegihelyzetéről

Összefoglalóa megújulóenergiák terjedésénekjelenlegihelyzetéről Összefoglalóa megújulóenergiák terjedésénekjelenlegihelyzetéről HUSK 1001/1.1.2/0049 Pályázat : Megújuló Energia Tárolási Klaszter Renewable Energy Storage Clusters (RES.Clu) Az okok I. -népességnövekedés

Részletesebben

Energiahatékony iskolák fejlesztése

Energiahatékony iskolák fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában Energiahatékonysági program keretében megjelenő HU02-2013 jelű Energiahatékony iskolák fejlesztése című pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a Környezet és Energia Operatív Program PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program Megújuló energia alapú villamos energia, kapcsolt hő és villamos energia, valamint biometán termelés című pályázati konstrukcióhoz Kódszám: KEOP-2012-4.10.0/C

Részletesebben

KEOP 5.5.0/B/12 azonosítószámú projekt keretében Sümeg Város intézményeinek energetikai korszerűsítése - tájékoztató a szerződés módosításáról

KEOP 5.5.0/B/12 azonosítószámú projekt keretében Sümeg Város intézményeinek energetikai korszerűsítése - tájékoztató a szerződés módosításáról KEOP 5.5.0/B/12 azonosítószámú projekt keretében Sümeg Város intézményeinek energetikai korszerűsítése - tájékoztató a szerződés módosításáról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/12 Beszerzés tárgya: Építési

Részletesebben

Barnaszénalapú villamosenergia-előállítás a keletnémet területen

Barnaszénalapú villamosenergia-előállítás a keletnémet területen ENERGIATERMELÉS, -ÁTALAKÍTÁS, -SZÁLLÍTÁS ÉS -SZOLGÁLTATÁS 2.5 2.1 Barnaszénalapú villamosenergia-előállítás a keletnémet területen Tárgyszavak: barnaszén; erőmű; emissziók; versenyképesség. 2001 februárjában

Részletesebben

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Az energetikai pályázatok alapköve a Nemzeti Energiastratégia A Nemzeti Energiastratégia mottója: függetlenedés az energiafüggőségtől

Részletesebben

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15.

SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. SZAKMAI JAVASLATOK AZ ÚJ SZÉCHÉNYI TERV KÖZÖS TERVEZÉSÉHEZ 2010. SZEPTEMBER 15. TARTALOM BEVEZETÉS ÁLTALÁNOS ÉSZREVÉTELEK KONKRÉT ÉSZREVÉTELEK ÉS JAVASLATOK I. Gyógyító Magyarország - Egészségipar II.

Részletesebben

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17.

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17. Megújuló energetikai helyzetkép különös tekintettel a hazai napenergia-statisztikákra Varga Katalin zöld energia szakértő VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest,

Részletesebben

VISSZA A MÚLTBA? ELŐRE A JÖVŐBE!

VISSZA A MÚLTBA? ELŐRE A JÖVŐBE! VISSZA A MÚLTBA? ELŐRE A JÖVŐBE! Az Európai Beruházási Bank és az energia Háttéranyag újságírók számára Az Európai Beruházási Bank (EIB) most dönt jövőbeni energiapolitikájáról annak az ágazatnak a jövőjéről,

Részletesebben

Pénzügyi és befektetési tanácsadás tájékoztató

Pénzügyi és befektetési tanácsadás tájékoztató Pénzügyi és befektetési tanácsadás tájékoztató Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/11 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

2011. JANUÁR SZSÉGIPARI PROGRAM CIÓ PROGRAM INNOVÁCI TUDOMÁNY FOGLALKOZTATÁSI PROGRAM

2011. JANUÁR SZSÉGIPARI PROGRAM CIÓ PROGRAM INNOVÁCI TUDOMÁNY FOGLALKOZTATÁSI PROGRAM ÚJ J SZÉCHENYI TERV PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2011. JANUÁR ÚJ J SZÉCHENYI TERV KITÖRÉSI PONTJAI GYÓGY GYÍTÓ MAGYARORSZÁG EGÉSZS SZSÉGIPARI PROGRAM ZÖLDGAZDASÁG G FEJLESZTÉSI SI PROGRAM VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem

Pécsi Tudományegyetem Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Településgazdálkodás és üzemeltetés Vida János Ügyvezető, PÉTÁV Kft. ALAPFOGALMAK: Az energetika a gépészeti tudományoknak azon ága, amely

Részletesebben

Banki kisokos KKV-knak

Banki kisokos KKV-knak Banki kisokos KKV-knak Kérdések és válaszok kis és középvállalkozásnak bankválasztásról, számlavezetésről, vállalati hitelezésről és költséghatékony működésről Befektetés az energetikába Bővülő lehetőségek

Részletesebben

A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán. Bagi Attila főosztályvezető-helyettes október 11.

A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán. Bagi Attila főosztályvezető-helyettes október 11. A Hivatal feladatai a METÁR kapcsán Bagi Attila főosztályvezető-helyettes 2016. október 11. Tartalom - A MEKH feladatai 1. Áttekintés 2. METÁR pályázat lebonyolítása (NFM rendelet alapján) 3. MEKH rendelet

Részletesebben

ÚJ ENERGIAPOLITIKA, ENEREGIATAKARÉKOSSÁG, MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS dr. Szerdahelyi György. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

ÚJ ENERGIAPOLITIKA, ENEREGIATAKARÉKOSSÁG, MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS dr. Szerdahelyi György. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ÚJ ENERGIAPOLITIKA, ENEREGIATAKARÉKOSSÁG, MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS dr. Szerdahelyi György Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Energiapolitikai aktualitások A 2007-2020 időszakra szóló új

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. a nem engedélyköteles ezen belül a háztartási méretű kiserőművek adatairól ( ) június

ÖSSZEFOGLALÓ. a nem engedélyköteles ezen belül a háztartási méretű kiserőművek adatairól ( ) június ÖSSZEFOGLALÓ a nem engedélyköteles ezen belül a háztartási méretű kiserőművek adatairól (28-215) 216. június 1. Bevezető A villamos energiáról szóló 27. évi LXXXVI. törvény alapján a,5 MW alatti beépített

Részletesebben

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny

I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny I. Századvég-MET energetikai tanulmányíró verseny Választott témakör (megfelelőt aláhúzni) A megújuló energiaforrásokat felhasználó villamosenergia termelő egységek hozambizonytalanságához kapcsolódó hálózati

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK. Otthon Melege Program. Otthon Melege Program

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK. Otthon Melege Program. Otthon Melege Program PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK, INFORMÁCIÓK Otthon Melege Program Családi házak energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása alprogram Otthon Melege Program

Részletesebben

A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései

A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései A magyar energiapolitika prioritásai és célkitűzései Horváth Zoltán főosztályvezető, Energiagazdálkodási és Bányászati Főosztály Magyar Vegyipari Szövetség 2016. május 26-i rendes évi Közgyűlése 1. Energiaügyért

Részletesebben

Energiahatékonyság fontossága az önkormányzati intézményfenntartás területén. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat

Energiahatékonyság fontossága az önkormányzati intézményfenntartás területén. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Energiahatékonyság fontossága az önkormányzati intézményfenntartás területén Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Lehetőségek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének lehetősége és egyben kötelessége is kihasználni

Részletesebben

Az államok és kormányok vezetőinek címzett megállapítások Brussels, 2011. február 4.

Az államok és kormányok vezetőinek címzett megállapítások Brussels, 2011. február 4. EURELECTRIC AZ EURÓPAI ENERGETIKA DÖNTŐ JELENTŐSÉGŰ ÚTELÁGAZÁSNÁL Az államok és kormányok vezetőinek címzett megállapítások Brussels, 2011. február 4. Az EURELECTRIC üdvözli a megnövekedett figyelmet mely

Részletesebben

Napelemre pályázunk -

Napelemre pályázunk - Napelemre pályázunk - Napelemes rendszerek hálózati csatlakozási kérdései Harsányi Zoltán E.ON Műszaki Stratégiai Osztály 1 Erőmű kategóriák Háztartási méretű kiserőmű P

Részletesebben

Zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei Magyarországon

Zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei Magyarországon Zöldgazdaság-fejlesztés lehetőségei Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2015.

Részletesebben

"Betegápoló Irgalmas Rend Frankel Leó út. 17-19. szám alatti kórházépületének komplex energetikai fejlesztése" - tájékoztató az eljárás eredményéről

Betegápoló Irgalmas Rend Frankel Leó út. 17-19. szám alatti kórházépületének komplex energetikai fejlesztése - tájékoztató az eljárás eredményéről "Betegápoló Irgalmas Rend Frankel Leó út. 17-19. szám alatti kórházépületének komplex energetikai fejlesztése" - tájékoztató az eljárás eredményéről Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/152 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Energiatámogatások az EU-ban

Energiatámogatások az EU-ban 10. Melléklet 10. melléklet Energiatámogatások az EU-ban Az európai országok kormányai és maga az Európai Unió is nyújt pénzügyi támogatást különbözõ energiaforrások használatához, illetve az energiatermeléshez.

Részletesebben

Tájékoztató az eredményről- Építési beruházás 2 részben

Tájékoztató az eredményről- Építési beruházás 2 részben Tájékoztató az eredményről- Építési beruházás 2 részben Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/66 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Az okos hálózatok és az okos mérés jogi környezete út egy okosabb szabályozás felé?

Az okos hálózatok és az okos mérés jogi környezete út egy okosabb szabályozás felé? Az okos hálózatok és az okos mérés jogi környezete út egy okosabb szabályozás felé? Dr. Ferenczi Kristóf Dr. Klacsmann Dávid 2014. április 24. Közép-Kelet-Európa és Közép-Ázsia egyik vezető független ügyvédi

Részletesebben

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV)

A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV) A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia Környezeti Vizsgálata (NÉS SKV) Készült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Zöld Forrás támogatásával Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlıdésért Alapítvány

Részletesebben

A hatékony távfűtés és távhűtés és megvalósíthatósági potenciálja az Energiahatékonysági Irányelv alapján

A hatékony távfűtés és távhűtés és megvalósíthatósági potenciálja az Energiahatékonysági Irányelv alapján A hatékony távfűtés és távhűtés és megvalósíthatósági potenciálja az Energiahatékonysági Irányelv alapján Sigmond György Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége Orbán Tibor és Metzing József vizsgálatainak

Részletesebben

hőfogyasztással rendelkező tizedének átlagos éves fajlagos

hőfogyasztással rendelkező tizedének átlagos éves fajlagos Gazdálkodásra vonatkozó gazdasági és műszaki információk I. táblázat Az előző két üzleti ben távhőszolgáltatással kapcsolatban elért, az eredménykimutatásban szereplő árbevételre és egyéb bevételekre vonatkozó

Részletesebben

A megújuló energiák támogatása Finnországban

A megújuló energiák támogatása Finnországban A megújuló energiák támogatása Finnországban A finn kormány éghajlat- és energiapolitikai miniszteri bizottsága 2010. április 20-án egyetértésre jutott azzal kapcsolatban, mit is kell tartalmaznia a megújuló

Részletesebben

«B» Energetikai gazdaságtan 1. nagy zárthelyi Sajátkezű névaláírás:

«B» Energetikai gazdaságtan 1. nagy zárthelyi Sajátkezű névaláírás: «B» Energetikai gazdaságtan Név: 1. nagy zárthelyi Sajátkezű névaláírás: Munkaidő: 90 perc Azonosító: Gyakorlatvezető: Vass Bálint Lipcsei Gábor Buzea Klaudia Zárthelyi hallgatói értékelése Mennyiség 1:kevés

Részletesebben

Háztartási méretű kiserőmű hálózatra csatlakoztatása

Háztartási méretű kiserőmű hálózatra csatlakoztatása Háztartási méretű kiserőmű hálózatra csatlakoztatása II. Villanyszerelő Konferencia az intelligens házakról és megújuló energiákról Előadás témája: Az alkalmazás alapja Kiserőművek csatlakoztatásának alapja

Részletesebben

KEOP 4.3 Ecoflotta-ház Nógrád Zöldáram Közbeszerzési Programrégió

KEOP 4.3 Ecoflotta-ház Nógrád Zöldáram Közbeszerzési Programrégió ECOFLOTTA-HÁZ PELLET MIKROERŐMŰ KLASZTER MOTTÓ: EGYNEK MINDEN NEHÉZ, SOKNAK SEMMI SEM LEHETETLEN (GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN 1791-1860) Ecoflotta-ház klímabarát épület és jármű mikroerőmű klaszter és Magyar

Részletesebben

Energiahatékony iskolák fejlesztése

Energiahatékony iskolák fejlesztése PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakában Energiahatékonysági program keretében megjelenő HU-02--------- jelű Energiahatékony iskolák fejlesztése című pályázati konstrukcióhoz

Részletesebben

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE

PRIMER. A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE PRIMER A PRIMER Ajkai Távhőszolgáltatási Kft 2014. ÉVI ÜZLETI TERVE 2 TARTALOMJEGYZÉK Pont oldal 1. Bevezető 3. 2. Városunk távhőszolgáltatása 4. 3. A távhőszolgáltató rendszer fejlesztésének feladatai

Részletesebben

Szakigazgatások rendszere

Szakigazgatások rendszere Szakigazgatások rendszere Humán igazgatás Gazdasági élet Igazgatása (MGJ) Közrend, közbiztonság védelme, rendészet (BJ) Környezet Védelme (MGJ+BJ) Gazdasági igazgatás - áttekintés Főbb gazdasági szakigazgatási

Részletesebben

Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához

Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához Az ENERGIAKLUB Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ észrevételei az Európai Bizottság határozatához Budapest, 2016. 02. 11. Tárgy: Állami támogatás SA.38454 (2015/C) (ex 2015/N) Magyarország A

Részletesebben

A TÁVHŐ HELYE AZ ÚJ MAGYAR ENERGIASTRATÉGIÁBAN

A TÁVHŐ HELYE AZ ÚJ MAGYAR ENERGIASTRATÉGIÁBAN 24. Távhő Vándorgyűlés Nyíregyháza, 2011. szeptember 12-13. A TÁVHŐ HELYE AZ ÚJ MAGYAR ENERGIASTRATÉGIÁBAN Orbán Tibor műszaki vezérigazgató-helyettes 95 településen 205 távhőrendszer 655 ezer távfűtött

Részletesebben

Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság. Tőzsdei éves jelentés 2002

Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság. Tőzsdei éves jelentés 2002 Észak-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Tőzsdei éves jelentés 2002 Az éves jelentés tartalma Mérleg, Eredménykimutatás 3. oldal Kiegészítő melléklet 8. oldal Üzleti jelentés... 51. oldal Budapesti

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a Megújuló Energiák Nemzeti Cselekvési Tervben

A mezőgazdaság szerepe a Megújuló Energiák Nemzeti Cselekvési Tervben A mezőgazdaság szerepe a Megújuló Energiák Nemzeti Cselekvési Tervben Tóth László 1, Beke János 1, Hajdú József 2 1 Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő; 2 OBEKK Zrt., Gödöllő Magyarországon

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA

MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA MEGÚJULÓ ENERGIAPOLITIKA BEMUTATÁSA Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fenntartható gazdaság szempontjai

Részletesebben

A BIOMASSZA TÁVHŐ CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA BARANYA MEGYÉBEN

A BIOMASSZA TÁVHŐ CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA BARANYA MEGYÉBEN A BIOMASSZA TÁVHŐ CÉLÚ FELHASZNÁLÁSA BARANYA MEGYÉBEN 2 A mecseki széntől a zöld energiáig 1953. A kezdetek... A távhőtermelő társaságcsoport A PANNONPOWER társaságcsoport A Dalkia Energia Zrt. érdekeltsége

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP. 2013. június 24.

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP. 2013. június 24. Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP 2013. június 24. TÁRSADALOM-FÖLDRAJZI MUNKACSOPORT Kutatási jelentés Hazai és nemzetközi

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/38. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/38. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Kazánház és a hozzá tartozó hőközpont energetikai rekonstrukciója kondenzációs kazánok beépítésével a KSH 1024 Budapest, Fényes Elek u. 14-18. illetve Keleti Károly u. 18. sz. épületében. Közbeszerzési

Részletesebben

A RÉTSÁG, RÁKÓCZI ÚT 20-22. SZÁM ALATTI INGATLAN ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGE

A RÉTSÁG, RÁKÓCZI ÚT 20-22. SZÁM ALATTI INGATLAN ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGE RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Magyarország Energiahatékonysági Cselekvési Terve és megújuló energiahordozó stratégiája 2009. március 18.

Magyarország Energiahatékonysági Cselekvési Terve és megújuló energiahordozó stratégiája 2009. március 18. Magyarország Energiahatékonysági Cselekvési Terve és megújuló energiahordozó stratégiája 2009. március 18. Dr. Szerdahelyi György Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium Kihívások, amelyekre

Részletesebben

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-3.2.1-15 kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra

Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-3.2.1-15 kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra Javaslat támogatási kérelem benyújtására a TOP-3.2.1-15 kódszámú, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály

Részletesebben

Kutas öntözés kialakítása az ócsai lakóparkban

Kutas öntözés kialakítása az ócsai lakóparkban Kutas öntözés kialakítása az ócsai lakóparkban Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/91 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/2013.07.01

Részletesebben

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS

Otthon Melege Program TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amelyet egyrészről a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (székhelye: 1011 Budapest, Fő utca 44-50.), mint támogató képviseletében eljáró Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Korlátolt

Részletesebben

Működhet-e Paks-2 állami támogatások nélkül? Az erőműtársaság vállalatgazdasági közelítésben

Működhet-e Paks-2 állami támogatások nélkül? Az erőműtársaság vállalatgazdasági közelítésben Működhet-e Paks-2 állami támogatások nélkül? Az erőműtársaság vállalatgazdasági közelítésben Felsmann Balázs Budapesti Corvinus Egyetem balazs.felsmann@uni-corvinus.hu Budapest, 2015. június 23. Miért

Részletesebben

Tata Fenntartható Energia Akcióprogramja. Tata Energiastratégiája. Épületek energia-kibocsátása

Tata Fenntartható Energia Akcióprogramja. Tata Energiastratégiája. Épületek energia-kibocsátása EnSURE Konferencia Békásmegyeri Közösségi Ház Tata Fenntartható Energia Akcióprogramja Michl József Polgármester Tata Város Önkormányzata Tata területi adatai: Populáció: 24 000 fő Közigazgatási területe:

Részletesebben

Kerekasztal vita a megújuló energiaforrások kiaknázásának hazai helyzetéről (tények, tervek, támogatások, lehetőségek)

Kerekasztal vita a megújuló energiaforrások kiaknázásának hazai helyzetéről (tények, tervek, támogatások, lehetőségek) Pro Energia Alapítvány: A magyar energia- és környezetpolitika összefüggései és új kihívásai Budapest, Vajdahunyad Vára, 212. április 12. Kerekasztal vita a megújuló energiaforrások kiaknázásának hazai

Részletesebben

Közzététel dátuma: 2014.07.30. Iktatószám: 14966/2014 CPV Kód: 44212227-6;44212226-9 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Közzététel dátuma: 2014.07.30. Iktatószám: 14966/2014 CPV Kód: 44212227-6;44212226-9 Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság KEOP 3.2.0/11-2012-0009. számú Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés elnevezésű projekt keretében gépek és eszközök beszerzésére vonatkozó szállítási szerződés Fa karámrendszer (I rész) - villanykarám

Részletesebben

2 Mennyit fizetünk az áramért? Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól

2 Mennyit fizetünk az áramért? Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól Policy Agenda: a felső húsz százaléknak kedvezett a rezsicsökkentés Elemzés a villamosenergia-ár csökkentésének társadalmi hatásairól 1 Bevezetés A kormány döntése alapján 201 3. január 1 -től 1 0%-kal

Részletesebben

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEK VIDÉKI TELEPÜLÉSEK SZÁMÁRA 2014-2020 JUSZTIN VALÉRIA EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK FELHASZNÁLÁSÁÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG TERÜLETFEJLESZTÉSI TERVEZÉSI FŐOSZTÁLY 2016. JANUÁR 15. Szűkülő

Részletesebben

Tiszaszőlős Községi Önkormányzat feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása 2016. 12. 31. napig, szállítással eredménye

Tiszaszőlős Községi Önkormányzat feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása 2016. 12. 31. napig, szállítással eredménye Tiszaszőlős Községi Önkormányzat feladatkörébe tartozó közétkeztetés biztosítása 2016. 12. 31. napig, szállítással eredménye Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/6 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

A városi energiaellátás sajátosságai

A városi energiaellátás sajátosságai V. Energetikai Konferencia 2010 Budapest, 2010. november 25. A városi energiaellátás sajátosságai Dr. Kádár Péter Óbudai Egyetem KVK Villamosenergetikai Intézet kadar.peter@kvk.uni-obuda.hu Bevezetés Az

Részletesebben