Legendák. Badacsony legendája

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Legendák. Badacsony legendája"

Átírás

1 Badacsony legendája A Badacsony tágas fennsíkján élte mindennapjait Balaton, az utolsó óriás lányával, Haláppal. Jó viszonyban voltak a hegy lábán élő emberekkel, Halápnak játszótársa is akadt közöttük. A fiatal emberleány azonban gyorsan felcseperedett és végleg elhagyta óriás játszópajtását. Halápot hamar elemésztette a bánat, amit az egyedüllét miatt érzett. Miközben Balaton leánya síremlékét építette, egy nagy kőre lelt. Emlékezett rá, hogy valaha réges-régen ez a kő a sellők oltára volt. Amint megemelte, elveszítette egyensúlyát, és a súlyos teher maga alá temette. Az elmozdított kő alól víz tört föl és csak folyt megállíthatatlanul. Míg egy napon az emberek arra ébredtek, hogy a hegy lába előtt szelíden hullámzó tó ringatja lágyan a Nap sugarait. A nagy vizet azóta is Balatonnak hívják. A Kőkereszt legendája 1 / 6

2 A több darabból készült hatalmas kereszt a Badacsony délnyugati oldalán áll, 400 méter magasan. Ranolder János veszprémi püspök emeltette 1857-ben. Készítőjéről Ranolder-keresztnek is nevezik. A szájhagyomány szerint a kereszt egyik hatalmas darabját negyven bivaly vontatta a Kőkapun keresztül fel a hegyre. A bivalyok közül kettő, amikor a magasból megpillantotta a Balatont a nagy erőlködéstől megszomjazva lerohant a szikláról és összezúzta magát. A Rózsakő legendája A Kisfaludy-ház felett található az a hatalmas asztalszerű bazalt, amit Rózsakőnek neveznek. Valamikor a régmúltban gurulhatott le a hegy oldaláról. Nevét Szegedy Rózáról kapta, aki a hagyományok szerint Kisfaludy Sándorral szokott rajta üldögélni. valószínűleg ez magyarázza a vele kapcsolatban született legendát is. "Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De az is elég, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak a szíve érte fog dobogni." A Vinum Vulcanum Borlovagrend legendája 2 / 6

3 A jó öreg korcsmáros Mojzer uram derék termetű férfiú, vendéglős volt Tapolcán a századfordulón. Hatalmas bajuszát mosolygó jókedvvel pöndörítette meg, amint vendégeit meglátta. Ha alkalma volt vendégszeretetét megbizonyítani, annak örült igazán. Nem a haszonért örült. Kedves vendégén sohse volt őneki pénzbeli haszna. Mindig jobbat adott, mint amilyent kértek. Mindig többet adott, mint amennyit vártak. Bort pedig olyat adott, aminőnek ára sincs. Olyan bort pénzért mérni nem szokás Tűz, láng, erő, zamat és édesség az a bor. Ha üvegét kinyitotta: virágos kertbe jutott az ember, akkora illat terjedt szét a levegőben. Üvegje is más volt, nem a mostani. Négyszögletes, öblös, rövid nyakú. Belefért három liter is. Volt neki kedves vendége és igen kedves vendége. Kedves vendégnek pintes üvegben, igen kedves vendégnek ebben a négyszögletes üvegben adta borát. Csak az ismeretlen vendégnek, vagy akire kedvetlenül nézett, csak annak adott hiteles mértékkel, a kicsiny öblű, hosszú nyakú messzelyes és iccés üveggel. Azt mondta: mind bolond ember az, aki kevesebb bort ad, mint amennyit kérnek. Hiszem a kocsmárosnak az a dolga, hogy minél több bort adhasson el. A bornak pedig az a természete, hogy minél jobb mértékkel mérik, annál jobban isszák, annál több fogy belőle. Ez volt élete bölcsessége. Hát egy kis víz nem jön a borba, Mojzer uram? kérdezték tőle. Jön az, de csak okkal-móddal. Az első üveg bort mindenki tisztán kapja. Amikor az első üveg bor elfogyott, akkor már látom, hogy az én emberem mennyit akar inni, és miként bírja a bort. Ha jól bírja: a többi bort is tisztán kapja. Ha nem bírja, és mégis mérték nélkül akar inni: akkor vízzel kapja. Mert a részeg embert 3 / 6

4 utálom, meg nem szenvedem. Mojzer uram maga is szeretett borozgatni, de a legerősebb badacsonyit is- annak rendje szerint-mindig tisztán itta. Gyakran volt vendég kedves barátja, az örökké vidám Szentirmay József mérnök is. Ha összekerültek - egész nap, egész éjjel elborozgattak, beszélgettek, meg nem ártott a bor egyiknek se. Csak egy bűne volt a szeretetre méltó jó barátnak: mindig vízzel itta a badacsonyi bort. Mojzer uram mindig csóválta is a fejét: hogyan lehet jó bort vízzel inni. Hiszen igaz, a vizet is az Isten teremtette, de csak az oktalan állatok számára. Az Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára alkotta meg, tehát vizet csak nem szánt neki innia. Szentirmay egyszer megbetegedett és meghalt. Nem érte meg az öregkort. Mojzer úr még sok év után is így emlékezett rá: mindig mondtam én azt, hogy szegény jó barátomnak nem lesz jó vége. Hányszor intettem, ne igya a bort vízzel. Nem szabad a természeten erőszakot venni. (Eötvös Károly nyomán) A Szürkebarát elnevezés eredete Káloczi Kálmán tanulmánya a Szürkebarát név eredetéről (forrás: Borászati Füzetek) 4 / 6

5 5 / 6

6 6 / 6

2016. 04. 05. BADACSONY

2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05. BADACSONY 2016. 04. 05-én a következő túrát vezettem: Balatonfelvidék: Badacsonytördemic - Bújdosók lépcsője - Ranolder kereszt - Kisfaludy kilátó Szegedi Róza ház - Badacsony vá. 14 km-es

Részletesebben

A megváltás története, I. rész

A megváltás története, I. rész A megváltás története, I. rész A megváltás története című írásaink olyan sorozatot alkotnak, amelyek a bűnbeeséstől kezdve Isten Fia emberré lételéig végigkísérik Isten küzdelmét az ember megváltásáért.

Részletesebben

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai

Főnixmadár. A hazugság polipkarjai Főnixmadár A hazugság polipkarjai Előszó A könyv igaz történet, a szerző által megélt és felidézett eseményeken alapul. Egy történet két lélek egymásra találásáról, amelyet a hazugság polipkarjai tartanak

Részletesebben

Benedek Elek Melyik ér többet?

Benedek Elek Melyik ér többet? Benedek Elek Melyik ér többet? Arra, arra, lefelé, egy kicsit felfelé, Tiszán túl, Dunán túl, hol a kurta farkú tarka malac túr, volt egyszer egy király s annak három fia. Mikor mind a három fiú annyira

Részletesebben

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak!

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak! Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak! A t a v a s z r ó l Húsvéti gondolatok Molnár Mária F e j l e s z t é s e k a N a t u r i s t a K e m p i n g b e n Honlapunkról is elérhető

Részletesebben

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 27/2008. (VII.11.) számú rendelete BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JELKÉPEIRŐL CÍMERÉRŐL ÉS ZÁSZLAJÁRÓL Budakalász Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

A projekt címe:balaton

A projekt címe:balaton Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben TÁMOP-3. 1. 4. pályázat Boglári Általános Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda 2. évfolyam A projekt címe:balaton A projekt

Részletesebben

Bortriatlon 2016. JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz!

Bortriatlon 2016. JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt. nyerhetsz! Gyûjts össze minél több boros címkét, bélyeget és pecsétet! JÁTSSZ és NYERJ! Ha mindhárom hétvégén részt veszel, borvacsorát vagy ajándékutalványt nyerhetsz! Bortriatlon 2016 Szürkebarát hétvége 2016.

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem

Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Bevezetés az 1. részhez Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem Isten egyik különleges vonása ezt teljesen egyedi módon a Biblia jelent ki, egyetlen más könyvben vagy vallásban sem található meg

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen

Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen Építő hagyományaink és népünk szelleme a Wekerletelepen. Építő hagyományaink és népünk szelleme * a Wekerletelepen nemcsak szakmai tanulmány Összeállította: Gyulai István építész-urbanista 2013-2014 *Idézet

Részletesebben

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész

DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész DALA József DALA JÓZSEF (1901-1985) festőművész Sárváron született. A Képzőművészeti Főiskolán 1926-ban végzett. Mezőkövesden a gimnázium rajztanáraként 1927-től élt, tanított, tevékenykedett festőművészként

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2003.(X.30.) rendelete. az önkormányzat jelképeiről és kitüntető díjairól

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 15/2003.(X.30.) rendelete. az önkormányzat jelképeiről és kitüntető díjairól Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2003.(X.30.) rendelete az önkormányzat jelképeiről és kitüntető díjairól Balatonfüred Város Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. tv. 1. (6) bekezdés

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

EURÓPA ÉGHAJLATA I. Az Európa éghajlatát meghatározó tényezők a kontinens helyzete, fekvése és ennek éghajlati következményei. Kiterjedése: K-Ny-i irányban ~11 000km (Nyh. 31, Azori-szk.-Kh. 67, Ural;

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.

Jegyzıkönyv. Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17. Jegyzıkönyv Készült Remeteszılıs Község Önkormányzat Képviselı-testületének soron következı ülésén 2010. június 30-án 17.35 órai kezdettel Jelen vannak: Szathmáry Gergely polgármester Petneházy Gábor alpolgármester

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője

JEGYZŐKÖNYV. Aranyi Ágota Vikár Béla Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója, dr. Pándi Ottó a Dr. Kolozs Gergely Egészségügyi Centrum intézményvezetője Dunavecse Város Önkormányzati Képviselő Testület Oktatási és Szociális Bizottsága 55-13/2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: az Oktatási és Szociális Bizottság 2012. december 19-én, 14 30 órakor kezdődő ülésén. Az

Részletesebben

Elmúlt idők levelezése

Elmúlt idők levelezése Elmúlt idők levelezése (folytatás) A következő században a XVII.-ben leveleink kifejezésmódja cifrábbá, díszesebbé válik. Hogyha ritka volt is az olyan hosszadalmas köszöntő, mint a Zrínyi Katáé, most

Részletesebben

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL 1 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL Módosítva: Tt. 222/1996., hatályos 1996. július 24-től Tt. 70/1997., hatályos 1997. július 5-től

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jöv be lát. 60/27. Történet. www.m1914.org A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jöv be lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Mary-Anne S. 60/27. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet! Amikor először tanítottam Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet)

BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016. 5. FORDULÓ - olvasmány. Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) BÖNGÉSZŐ JÁTÉK 2015-2016 5. FORDULÓ - olvasmány Berg Judit: Lengemesék, II. Nádtengeri nyár (részlet) Lengevár a világ legkülönösebb városa. Alatta víz, fölötte ég, körülötte hullámzik a végtelen Nádtenger.

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

mi lenne az a nagy dobás, mely elkerülhetetlenül és tartósan a Balatonra irányítja a figyelmet, ugyanakkor az akció költséghatékony és fenntartható?

mi lenne az a nagy dobás, mely elkerülhetetlenül és tartósan a Balatonra irányítja a figyelmet, ugyanakkor az akció költséghatékony és fenntartható? VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Évek óta foglalkoztat a kérdés: mi lenne az a nagy dobás, mely elkerülhetetlenül és tartósan a Balatonra irányítja a figyelmet, ugyanakkor az akció költséghatékony és fenntartható?

Részletesebben

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2011. augusztus 29. JEGYZİKÖNYV

Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testület JEGYİKÖNYV 2011. augusztus 29. JEGYZİKÖNYV 1 JEGYZİKÖNYV Készült: Dörgicse Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 29-én 17 órakor megkezdett ülésén. Az ülés helye: Körjegyzıség, 8244. Dörgicse, Fı u. 16. Jelen vannak: Kis-Pál

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 5. évfolyam 2006 1. Mit jelent a rekonstrukció szó? A. eredeti állapotba való helyreállítás B. új területek gyarmatosítása C. római népszavazás D.

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (V. 27.) rendelete a város jelképeiről

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (V. 27.) rendelete a város jelképeiről Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2011. (V. 27.) rendelete a város jelképeiről Tolna Város Önkormányzata a Magyar Köztársaság Alkotmányának 44/A. (1) bekezdése f.) pontjában foglalt eredeti

Részletesebben

2013. május 6. - 12. Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál

2013. május 6. - 12. Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál Madárgyűrűzési bemutató-májusban a Hortobágyihalastónál Ízek fesztiválja Erős emberek versenye II. Kenyér- és Péksütemény-fesztivál 2013 Vitorlabontó ünnepség Gyógynövényekkel az egészség megőrzéséért

Részletesebben

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra

III. Testi fejlıdés. Szeptember 25., péntek, 20 óra III. Testi fejlıdés Szeptember 25., péntek, 20 óra László lépett be utoljára a közösségi terembe, amely hatalmas boltíves helyiség volt, bútorzatául pedig egy nagy asztal szolgált, körülötte néhány paddal

Részletesebben

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43 Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus halála Olvasd el: Lukács 23:1-26,

Részletesebben

Badacsonyi. Programfüzet

Badacsonyi. Programfüzet ... s ez a hely, ahol állunk a világ leggyönyörűbb vidéke.... egykor az idegen nemzetek utazói ezren és százezren jönnek ide majd, hogy amikor már minden szépet láttak, minden szépséget itt együtt lássanak.

Részletesebben

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály

Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály Hittanverseny egyházmegyei megyei/kerületi forduló 2015. március 21. Megoldások 1-2. osztály 1. Szöveg kiegészítés. 18 pont (Vízszintes irányban írtuk a hiányzó szavakat, minden jó válasz 0,5 pont) földet

Részletesebben

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van

Amint ment, mendegélt egy nagy királyi városon keresztül, meglátta a folyosóról a király a nagy betűket s leküldte inasát, hogy nézné meg, mi van Százat egy ütéssel Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy mesterlegény, kinek se égen, se földön nem volt egyebe egy rongyos garasánál. Elindult ő vándorolni. A mint ment, mendegélt hegyen völgyön

Részletesebben

A bölcsesség otthon: férj és feleség

A bölcsesség otthon: férj és feleség A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek

Részletesebben

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN

JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN Imádunk téged Krisztus és áldunk téged, JÉZUS KERESZTÚTJA A CSALÁDBAN A keresztút állomásainak végigelmélkedése a család vonatkozásában. 1. Pilátus halálra ítéli Jézust Imádunk Téged Krisztus és áldunk

Részletesebben

60 tiszatáj. Egy családfát

60 tiszatáj. Egy családfát 60 tiszatáj LÁZÁR BENCE ANDRÁS Egy családfát (1) A bérház, amibe emlékszem tíz éve költöztünk, mármint anyám költöztette magát és a családot, vagy száz éve állhat ott. A körút és a kisutca metszéspontjában.

Részletesebben

1. Pécs Város hivatalos jelképei. 1. Pécs Város hivatalos jelképei: a Város címere, zászlaja és lobogója.

1. Pécs Város hivatalos jelképei. 1. Pécs Város hivatalos jelképei: a Város címere, zászlaja és lobogója. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2012. (XII.14.) önkormányzati rendelete Pécs Város jelképeiről, a Város nevének és jelképeinek használatáról, a középületek és közterületek fellobogózásának

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület!

Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselő- testület! Közművelődési Intézmény és Könyvtár 8174 Balatonkenese, Táncsics M. u. 24. Pf.: 88. Tel./Fax: 88/594-500 E-mail: kulturakenese@invitel.hu www.balatonkenese.hu Tárgy: Tapasztalatok a nyári szezonról Tisztelt

Részletesebben

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése 1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi

Részletesebben

ITALFOGYASZTÁS A NÉPI KULTÚRÁBAN

ITALFOGYASZTÁS A NÉPI KULTÚRÁBAN Palatínus Aranka ITALFOGYASZTÁS A NÉPI KULTÚRÁBAN A bor készítése és fogyasztása Muzslyán Muzslya a fiatal települések közé tartozik. Mindössze 110 éves. A lakosságot Bánság 18 helységéből telepítették

Részletesebben

Kérdések és válaszok az influenzáról

Kérdések és válaszok az influenzáról Kérdések és válaszok az influenzáról Forrás: Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) honlapja http://www.ecdc.europa.eu/en/healthtopics/seasonal_influenza/basic_facts/pages/qa_seasonal_influenza.aspx

Részletesebben

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK A Káloz-kút száraz gödre a peremartoni erdőben, az északi szélesség 47 fok 07' és a keleti hosszúság 18 fok 5' közelében található. A vilonyai dombokon felszínen lévő dolomit karszt

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Claire Kenneth. A rubin kereszt

Claire Kenneth. A rubin kereszt Claire Kenneth A rubin kereszt CLAIRE KENNETH A rubin kereszt Regények Vesztett játszma A rubin kereszt Femme fatale Holtverseny 2010 Fapadoskonyv.hu Kft. honlap: www.fapadoskonyv.hu e-mail: info@fapadoskonyv.hu

Részletesebben

AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON, ÉS KÖRNYÉKÉN 2015. 33. HÉTEN

AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON, ÉS KÖRNYÉKÉN 2015. 33. HÉTEN AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON, ÉS KÖRNYÉKÉN 215. 33. HÉTEN Szekszárdon 215-ben a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Országos Aerobiológiai Monitorozás keretében 215. január

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Műszaki szerkesztés, tipográfia:

Részletesebben

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin

Részletesebben

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás

Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás Franz Schubert: Winterreise D 911 Téli utazás 1. Gute Nacht - Jó éjt Idegenként jöttem, Idegenként is távozom. A május kedves volt hozzám Számos virágcsokrával. A lány szerelemről beszélt, Az anyja egyenest

Részletesebben

Ez 1,1-28; 2,1-7 Ezékiel elhívása

Ez 1,1-28; 2,1-7 Ezékiel elhívása Ez 1,1-28; 2,1-7 Ezékiel elhívása És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni

Részletesebben

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel.

GISELLE. FIATALEMBER HANGJA Szegény Nagyika! Micsoda világa volt a kottáival, fűszereivel, különös ételeivel. GISELLE Zöldes, párás üveg. Eső áztatja. Vízcseppek csorognak. Halványzöld felírat fut végi az üvegen. Az emberi lény egy esős, párás üvegen át nézi és vizsgálja a világot. Homályosan lát. A földönkívüliek

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. BEVEZETŐ

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. BEVEZETŐ BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2015-2019. BEVEZETŐ A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 116. -a az önkormányzatok gazdasági programjával kapcsolatban

Részletesebben

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1.

4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. 4.LECKE: JÉZUS ÉS TAMÁS gyülekezeti óraszám: 1. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Kálvin János: János evangéliumának magyarázata II., Kálvin Kiadó, Budapest, 2011, Bolyki János:

Részletesebben

Az evangélium kezdete

Az evangélium kezdete Márk evangéliuma Lekció: Ézs. 40.1-11 2010. febr. 7. Textus: Mk. 1.1-15 Gazdagrét Az evangélium kezdete Márk evangéliuma a négy evangélium közül a legkorábban íródott, valamint a legrövidebb, a legtömörebb.

Részletesebben

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7)

Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat! (Agg 1,7) U r a m, s z e r e t n é k k é s z l e n n i o r s z á g o d e l j ö v e t e l é r e! A legszebb tulajdonságok 15. Az előre gondolkodásról

Részletesebben

Országos Rádió és Televízió Testület. 237/2008. (I.30.) sz. Határozata

Országos Rádió és Televízió Testület. 237/2008. (I.30.) sz. Határozata Országos Rádió és Televízió Testület 237/2008. (I.30.) sz. Határozata Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (továbbiakban:

Részletesebben

MAYA HOROSZKÓP József Attila 1905 április 11. nap-jegy jegy: 6-GYÍK (Kan Kan) év: KELET-10 13-napos ciklus: 1-ESŐ (Cauac Cauac) éjszakai uralkodó: 3 Vénusz-fázis: ESTI CSILLAG 2 BEVEZETÉS Mezoamerika ókori

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1. ( 168 Óra )

1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1. ( 168 Óra ) 1284 Hung.Monitorint 19.8.89-1 - Itt 168 óra, a Ráidó politikai magazinja. - Az NDK-ban élők közül egyre többen, mintha nagyon leegyszerűsítnék a nálunk folyó változásokat. Ők csupán annyit vesznek észre

Részletesebben

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete

KIVONAT. Alcsútdoboz Település Önkormányzatának Képviselő-testülete megtartott soros testületi ülésének könyvéből: Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 120/2013 (X. 30.) sz. határozata a lejárt határidejű határozatok teljesüléséről szóló beszámolóról

Részletesebben

Balaton népe és vidéke

Balaton népe és vidéke Balaton népe és vidéke G Y A N Ó S Z I L V I A B A L A T O N I M Ú Z E U M 2 0 1 2 T Á M O P 3. 2. 8. B - 1 2 / 1-2 0 1 2-0 0 1 4 Zala megye térben és időben Térképek: Zala Megyei Levéltár www.zml.hu 1850-es

Részletesebben

Tiszavárkony Község Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli, nyílt ülésére. a fogorvosi szék beszerzésére kért árajánlatok elbírálására

Tiszavárkony Község Képviselő-testületének 2015. március 12-i rendkívüli, nyílt ülésére. a fogorvosi szék beszerzésére kért árajánlatok elbírálására ELŐTERJESZTÉS Előterjesztő: Hegedűs István polgármester Készítette: dr. Molnár György aljegyző Ikt. szám: 163-8/2015. Mellékletek száma: nincs Az előterjesztés jogszerű: Tiszavárkony Község Képviselő-testületének

Részletesebben

Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19.

Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19. Parkinson Tudástár, Pécs, 2015.november 26. 2016. március 19. A pécsi Parkinson Betegek Egyesülete - a Budapesten 2014. tavaszán megtartott Parkinson Iskola mintájára interaktív, a betegséggel kapcsolatos

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút?

Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Kolocz Dóra Hogyan született a Nagykörút? Épül a Nagykörút. József körút a Krúdy (József) utcától a Baross utca felé nézve (A felvétel 1884-ben készült) 1 Budapest utcáin járva ma már nem lepődünk meg

Részletesebben

17 napon át: 14 kiváló badacsonyi pincészet Badacsonyi Pálinkaház Káptalantóti Kemencésház Szegi sajtok Hamubasült pogácsa Kürtőskalács

17 napon át: 14 kiváló badacsonyi pincészet Badacsonyi Pálinkaház Káptalantóti Kemencésház Szegi sajtok Hamubasült pogácsa Kürtőskalács 17 napon át: 14 kiváló badacsonyi pincészet Badacsonyi Pálinkaház Káptalantóti Kemencésház Szegi sajtok Hamubasült pogácsa Kürtőskalács BOR7 menüajánlatok 7 étteremben Pecsételős nyereményjáték Koncertek

Részletesebben

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI AUTOMATIKUS TŰZ ÁTJELZÉSEK BONTÁSÁNAK SZEMPONTJAI Csepregi Csaba tűzvédelmi mérnm rnök LAKITELEKI TŰZVÉDELMI SZAKMAI NAPOK 2015. szeptember 7-8. Á s szüks kségessége Á szükségessége Jogszabály által meghatározott

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009 A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla

2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla 2015. december: A meddőség kezelése a szociológus szemével - Vicsek Lilla Vicsek Lilla a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének docense. Az utóbbi években elsősorban a

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország 1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország Hosszas készülődés és tervezgetés után úgy döntöttünk pünkösd hétvégéjén túlesünk az első csomagos túránkon a tandemünkkel. A célunkon sokáig filozofáltunk,

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

- Példa: misszionárius és az alkoholista.

- Példa: misszionárius és az alkoholista. Isten egyik legnagyobb vágya, hogy boldogok legyünk. - Ezért szeretné megosztani velünk Önmaga szeretetét. - Ezért szeretne része lenni a mi életünknek. A mi legmélyebb vágyunk, hogy jók legyünk és szerethessünk.

Részletesebben

Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál

Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál Ezerszínü öltözetét, nosza ölti fel Iris, fut le, szokott ívvel vetvén jelt fönt, ahol ível: felleg alatt rejlő fejedelmet fölkeresendő. Iris, Juno szavainak hű hírüladója,

Részletesebben

Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban

Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban TAVASSZAL is BADACSONY! Nyitva tartó szolgáltatók március, április hónapban LÁTNIVALÓK, BEMUTATÓHELYEK Badacsonyi Romantika a Szegedy Róza-házban Badacsonyban a Szegedy Róza-házban megismerkedhetsz Szegedy

Részletesebben

Benedek Elek. Az aranypálca

Benedek Elek. Az aranypálca Benedek Elek Az aranypálca Volt egyszer egy öreg király, s annak három fi a. A fi úk megegyeztek, hogy elmennek országot, világot látni, de hárman háromfelé. A legidõsebb azt mondta, hogy õ megy napnyugatnak,

Részletesebben

A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis)

A Mese és a Dal. Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) (Zsoltárok 19,1-2, parafrázis) A Mese és a Dal Bevezetés (Zsolt. 19 és a Zsidó levél 1 alapján) A Menny arról énekel, hogy milyen nagy az Isten, és az egek azt kiáltják: nézzétek, mit teremtett! Minden nap és minden éjjel errõl beszélnek.

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek

Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Fordított áfa alá eső építőipari tevékenységek Nyomtatható verzió Kedves Partnereink! Mivel az általános forgalmi adóról szóló 2008. január 1-én bevezetett, az építési munkákra vonatkozó un. fordított

Részletesebben

" A z. é l. m é n y e k s z. ő j. e r. e z

 A z. é l. m é n y e k s z. ő j. e r. e z é l " A z m é n y e k s z e r v e z ő j e " F É L N A P O S K I R Á N D U L Á S O K K é r j ü k v á l a s s z o n! Szombathely Viva Savaria! Szombathely Vas megye székhelye, Nyugat- Dunántúl kulturális

Részletesebben

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok.

A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A rádió* I. Elektromos rezgések és hullámok. A legtöbb test dörzsölés, nyomás következtében elektromos töltést nyer. E töltéstől függ a test elektromos feszültsége, akárcsak a hőtartalomtól a hőmérséklete;

Részletesebben

52 522 09 0000 00 00 Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész. Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész É 1/5

52 522 09 0000 00 00 Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész. Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész É 1/5 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

EBED-MELEK DÍCSÉRETE

EBED-MELEK DÍCSÉRETE Pasarét, 2011. október 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Földvári Tibor EBED-MELEK DÍCSÉRETE Lekció: Jer 38,7-13 Meghallotta az etióp Ebed-Melek, a királyi palota egyik tisztje, hogy Jeremiást a ciszternába

Részletesebben