Keretmegállapodásos eljárás

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Keretmegállapodásos eljárás"

Átírás

1 Keretmegállapodásos eljárás Derzsényi Attila mk. alezredes BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG Tel:

2 Keretmegállapodás Keretszerződés Keretmegállapodás ÁR Termék Teljesítés FIX (csak szerződésmódosítással változtatható) FIX (csak szerződésmódosítással változtatható) Megrendeléssel a szerződésben foglaltak szerint VÁLTOZÓ Nem kötelező megadni (csak kiinduló ár) VÁLTOZÓ Nem kötelező megadni (csak kiinduló ár) Eljárás lefolytatásával Kbt. Szabályaival összhangban Engedélyeztetés Csak az eljárás első része Eljárás első és második része

3 Keretmegállapodás Keretmegállapodás fogalma: a felek közötti tartós szerződéses viszonyból származó folyamatos teljesítések esetén megkötött összefoglaló (háttér) szerződést jelenti a felek által később megkötendő eseti szerződésekre általánosan vonatkozó szerződéses feltételeket rögzíti a későbbiekben a forgalomtól és a piaci helyzettől függően a konkrét mennyiségeket és árat eseti szerződésekkel határozzák meg a keretmegállapodásban foglalt feltételek figyelembe vételével Keretmegállapodás négy formában köthető: a) egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét kötelező erővel tartalmazza; b) egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza; c) több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét kötelező erővel tartalmazza; d) több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza

4 48/2012.(VII.19.) HM utasítás Alkalmazási területe: a honvédelmi szervezetek folyamatos működéséhez szükséges áruk beszerzése és szolgáltatások megrendelése; a több évre átnyúló haditechnikai eszköz fenntartása, modernizációja; fejlesztési célú, valamint inkurrenciakezeléshez kapcsolódó feladatainak biztosítása érdekében; maximális időtartama 4 év. Probléma: a haditechnikai eszköz beszerzése, mint védelmi célú beszerzés a HM FHH kizárólagos jogkörébe tartozik.??? HM lehetőséget biztosít eseti delegálásra olyan beszerzések esetén, amelyek kizárólagos jogosultsági körbe tartoznak, de nincs a honvédelmi szervezeteknek egy általános felhatalmazása arra vonatkozóan, hogy ilyen esetekben eljárhassanak.

5 ELJÁRÁS FOLYAMATA MH Összesített igény HM FHH KM 1. rész (nyílt, meghívásos,tárgyalásos) Honvédelmi szervezet Verseny újraindítása nélkül NFM Verseny újraindításával Írásbeli konzultáció Szerződés NFM Közvetlen ajánlattételi felhívás Keretszerződés Megrendelés HM FHH Megrendelés

6 MEGBÍZÁS KIEGÉSZÍTŐ ADATOK: keretmegállapodás futamideje (legfeljebb 4 év lehet ); keretszám ; előirányzott teljes mennyiség keretein belül mekkora részre vállal kötelezettséget; az értékelési szempontokat és az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén részszempontot, súlyszámot, értékelés során adható pontszám alsó -felső határait, módszerét. termékváltás lehetőségét; árváltoztatás lehetőségét. A keretmegállapodás több különböző közbeszerzési tárgyra is vonatkozhat. A keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban különös figyelmet kell fordítani a részajánlattétel lehetőségének biztosítására a mikro-, kis- és középvállalkozások részvételének elősegítése érdekében.

7 Keretmegállapodás speciális feltételei Termékváltás: Annak érdekében, hogy a keretmegállapodás időtartama alatt a honvédelmi szervezetek folyamatos ellátottsága biztosítható legyen, fenn kell tartani a teljesítőképességet a megszűnő termékek esetén kiváltó termék szabályozott formában történő bevezetésével. Ennek formája az időszakosan lehetővé váló termékváltás. A termékváltás tehát egy olyan lehetőség, amely során a megszűnő termék helyett a Szállító által egy, a kiváltandó termékkel azonos gyártmányú, legalább ugyanolyan műszaki tartalommal és egyéb feltételekkel rendelkező (helyettesítő) termék, amelynek ára nem haladhatja meg az eredeti termék árát. A kiváltó termék nem térhet el a dokumentációban, illetve keretmegállapodásban megkövetelt feltételektől. A kivont terméket későbbi időpontban újra nem lehet a szállítható termékek körébe visszaemelni. A kiváltott, már megrendelt (egyedi szerződéssel szerződött) termékek legkésőbbi szállítási határideje a termékváltást követő hónap utolsó napja, illetve az adott konkrét szerződésben szereplő szállítási határidő.

8 Keretmegállapodás speciális feltételei Árfolyamváltozás követése A keretmegállapodás keretében szállított termékek árai meghatározott ideig rögzítettek. A szerződéses árak ezt követően emelkedhetnek abban az esetben, ha a KSH által hivatalosan közzétett, az előző évre vonatkozó éves fogyasztói árindex mértéke a 3%-ot meghaladja. Az áremelés alapja a KSH által évente hivatalosan közzétett éves fogyasztói árindex. Az ilyen, fogyasztói árindexen alapuló ármódosítás nem igényel szerződésmódosítást. A Szállítónak lehetősége van egyes vagy valamennyi keretmegállapodás hatálya alá tartozó termék keretmegállapodásos árának csökkentésére. A csökkentett áron való megrendelési/beszerzési lehetőség további feltételhez (mint például más termék egyidejű megrendeléséhez, stb.) nem köthető, az kizárólag valamennyi honvédelmi szervezet részére hozzáférhető, egységes feltételek szerint történhet.

9 Részajánlati körök Részajánlati körönként a terméklista eltérően került meghatározásra. Részajánlati körök az ellátási körzetek alapján kerültek meghatározásra

10 Termékkörönként 9 külön eljárásban 1.eljárás: Hús és hentesáru a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 2. eljárás: Baromfi és baromfi termékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 3. eljárás: Kenyér és pékáru a. részajánlati kör: I. körzet (Tata, Kup, Győr, Pápa) b. részajánlati kör: II. körzet (Veszprém, Székesfehérvár, Várpalota, Balatonkenese, Badacsonylábdi, Csopak) c. részajánlati kör: III. körzet (Medina, Juta, Kaposvár) d. részajánlati kör: IV. körzet (Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szentes) e. részajánlati kör: V. körzet (Szentendre, Budapest, Püspökszilágy, Mályi, Mátraháza, Buják) f. részajánlati kör: VI. körzet (Debrecen, Hajdúhadház) g. részajánlati kör:vii. körzet (Szolnok) h. részajánlati kör: VIII. körzet (Kecskemét, Táborfalva) + opcionális: Hotel Hadik

11 Termékkörönként 9 külön eljárásban 4. eljárás: Tej és tejtermékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 5. eljárás: Zöldség és gyümölcs a. részajánlati kör: I. körzet (Tata, Kup, Győr, Pápa) b. részajánlati kör: II. körzet (Veszprém, Székesfehérvár, Várpalota, Balatonkenese, Badacsonylábdi, Csopak) c. részajánlati kör: III. körzet (Medina, Juta, Kaposvár) d. részajánlati kör: IV. körzet (Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szentes) e. részajánlati kör: V. körzet (Szentendre, Budapest, Püspökszilágy, Mályi, Mátraháza, Buják) f. részajánlati kör: VI. körzet (Debrecen, Hajdúhadház) g. részajánlati kör:vii. körzet (Szolnok) h. részajánlati kör: VIII. körzet (Kecskemét, Táborfalva) + opcionális: Kenese, Hotel Hadik 6. eljárás: Mirelit termékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország + opcionális: Hotel Hadik

12 Termékkörönként 9 külön eljárásban 7. eljárás: Üdítő és ásványvíz a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 8. eljárás: Cukrász ipari termékek a. részajánlati kör: Debrecen b.részajánlati kör: Hódmezővásárhely c.részajánlati kör: Tata d.részajánlati kör: Székesfehérvár e.részajánlati kör: Kup f.részajánlati kör: Medina g.részajánlati kör: Juta h.részajánlati kör: Veszprém i.részajánlati kör: Kaposvár j.részajánlati kör: Várpalota k.részajánlati kör: Pápa l.részajánlati kör: Budapest m.részajánlati kör: Győr n.részajánlati kör: Szentes o.részajánlati kör: Kecskemét p.részajánlati kör: Szolnok q.részajánlati kör: Verőce r.részajánlati kör: Balatonkenese s.részajánlati kör: Mátraháza t.részajánlati kör: Szentendre u.részajánlati kör: Csopak v.részajánlati kör: Badacsonylábdi

13 Termékkörönként 9 külön eljárásban 9. eljárás: Tartós élelmiszer a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország

14 Pénzügyi követelmény (példa!!) P1)ha az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított előző három évre vonatkozó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele évente nem éri el az 1. részajánlati kör vonatkozásában: a teljes árbevétele a 10 millió Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele az 5 millió Ft; 2. részajánlati kör vonatkozásában: a teljes árbevétele a 8 millió Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele az 4 millió Ft; P2) a fő számlavezető pénzügyi honvédelmi szervezetének nyilatkozata alapján az eljárás megindító felhívás feladásától visszafelé számított két éven belül egynél több alkalommal fordult elő 30 napot meghaladó időtartamú sorban állás, valamint az előző évi számlaforgalmának nagysága nem érte el a 7 számjegyet.

15 Műszaki követelmény (példa!!) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha: M1.) nem tud bemutatni az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évre vonatkozóan (nettó) összesen az 1. részajánlati kör vonatkozásában: 2. részajánlati kör vonatkozásában: vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciát. M2.) nem rendelkezik részajánlati körönként minimum 1 db hűtött raktérrel rendelkező gépjárművel, M3.) nem rendelkezik legalább 1 fő hentes végzettségű szakemberrel, aki legalább év szakmai gyakorlattal M4. nem rendelkezik a szállítani kívánt áruk előállítója által kiállított gyártmánylapokkal M5.) nem rendelkezik a HACCP-rendszer szerinti működést igazoló okmánnyal

16 Keretösszegek Ajánlatkérő a mennyiséget a keretmegállapodás jellegére tekintettel nem tudja pontosabban megadni. Az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, ennek megfelelően a keretmegállapodásonként becsült összértéket határozott meg. A keretmegállapodáson belül az egyes részek pontos mennyisége és értéke a teljesülés során realizálódik. Az eljárás jellege, a teljesítés volumene, a honvédelmi szervezetek által beszerzésre kerülő termékek aránya előre nem kiszámítható, ezért az egyes részek keretmegállapodáson belüli aránya sem határozható meg pontosan. Az ellátás biztonsága indokolja, hogy az értékek különkülön ne kerüljenek meghatározásra.

17 A HM FHH ELJÁRÁS ELSŐ RÉSZ lefolytatja a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásokat (szerződő fél, tárgya, kiinduló ár, szerződéses feltételek, második rész lefolytatása); a keretmegállapodásokat érintő, az adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat, az adatszolgáltatás során alkalmazandó mintákat, a keretmegállapodások teljes szövegét, a szállítók/vállalkozók nevét, a keretmegállapodásokból beszerezhető termékek és megrendelhető szolgáltatások listáját, árát honlapján folyamatosan közzéteszi; együttműködik a keretmegállapodásban érintett honvédelmi szervezetekkel, valamint a kötelezettségvállalásokat nyilvántartó szervekkel; a honvédelmi szervezetek adatszolgáltatásai alapján figyelemmel kíséri a megrendelések teljesítését; szervezi a keretmegállapodásos eljárással kapcsolatos oktatási feladatokat.

18 Honvédelmi szervezetek eljárása Adatok ellenőrzése Kbt.-s eljárás! Igény FHH portál Dokumentáció összeállítása HM GTSZF NFM 8 MFt alatt 8 MFt felett 8 MFt felett Megrendelés Ár/Termék időközben változhat! Rangsor! Nem keretszerződés! Írásbeli konzultáció Felhívja az ajánlattevőt az első részben tett ajánlata kiegészítésére/ meg kell határozni a kiegészítéseket Csak az első részben foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet. Közvetlen ajánlattételi felhívás Jogszabály szerint!! Ajánlati kötöttség! TÁRGYALNI NEM LEHET.

19 EGY ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás a) a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján (8 MFt alatt); b) a konzultációt követő szerződéskötéssel (8 MFt felett). A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Az ajánlatkérőnek a konzultációra felhívásban kell meghatároznia azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő ajánlatát kiegészíti. A konzultációra felhívásnak tartalmaznia kell az adott közbeszerzés tárgyára és szerződéses feltételeire vonatkozó adatokat. Az ajánlattevő a konzultáció során csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet, a konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra felhívásban meghatározott határidőig kötve van. NFM, vagy HM VGHÁT engedély köteles!!! ELLENKEZŐ ESETBEN JOGORVOSLATI ELJÁRÁS KEZDEMÉNYEZHETŐ

20 TÖBB ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján az első részben alkalmazott értékelési szempont alapján felállított rangsor szerint kiválasztott ajánlattevőtől (8 M Ft alatt); a verseny újranyitásával elektronikus árlejtés vagy eljárás lefolytatásával (8 MFt felett).

21 Verseny újraindításával történő eljárás Ajánlatkérő keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást küld. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni. Az ajánlattételi felhívás tartalmazza: ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát ( ); hivatkozást a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárást megindító hirdetményre és közzétételének napját; hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra; az adott közbeszerzés tárgyát, és mennyiségét; a szerződés meghatározását; a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét; a teljesítés helyét; az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást; az ajánlattételi határidőt, és az ajánlatok benyújtásának címét, valamint annak meghatározását, ha az ajánlatkérő a magyar mellett más nyelven is biztosítja az ajánlattételt; az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ott jelenlétre jogosultakat; az ajánlattételhez szükséges egyéb, adott esetben dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat; az ajánlati kötöttség időtartamát; az értékelési szempontokat és az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén részszempontot, súlyszámot, értékelés során adható pontszám alsó - felső határait, módszerét.

22 Saját hatáskörű eljárás A honvédelmi szervezetek a HM FHH által megkötött keretmegállapodás hiányában, vagy a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiség felhasználtsága esetén a Kbt e) pontja alá sorolt áruk közösségi közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű beszerzése esetében az Utasítás 38. (1)-(2) bekezdés szerint a közbeszerzési törvény szabályaival összhangban saját hatáskörben is megvalósíthatja. A honvédelmi szervezet a saját hatáskörben megvalósítani kívánt közbeszerzés becsült értékének kiszámítása során mindazon beszerzések értékét köteles egybeszámítani, függetlenül attól, hogy azokat a HM FHH vagy saját hatáskörben szerezte be, amelyek vonatkozásában fennállnak a közbeszerzési törvény egybeszámítási szabályaira vonatkozó feltételek. A saját hatáskörben történő beszerzés során kötött szerződésben a honvédelmi szervezet szerződéses kötelezettséget kizárólag a HM FHH által megkötendő keretmegállapodás hatálybalépésének időpontjáig vállalhat

23 FELTÉTELEK Műszaki követelmény pontos meghatározása 4 évig nem változhat; Honvédelmi szervezet és FHH közötti információ áramlás (honlap/kbir); Kbt. előírásainak maradéktalan betartása; Tisztesség, jogszerűség maradéktalan betartása jogorvoslat! FHH igény szerint tájékoztatást ad, oktatást tart!

24 Részletes eljárás A honvédelmi tárca által bevezetendő új keretmegállapodásos - eljárásforma hosszabb távon kiszámíthatóbb ellátást biztosít az alakulatok számára. A beszerzési és szakmai szempontból jól előkészített keretmegállapodásos eljárás első részében kerülnek meghatározásra azon legfontosabb alapelvek (szakmai követelmény, potenciális ajánlattevők, értékelési szempont, szerződéstervezet), amely korábban folyamatosan visszatérő gondot és jelentős időszükségletet jelentettek. A hazai és nemzetközi viszonylatból korábban említett gyakorlati példákkal ellentétben a honvédelmi tárca eljárásmódja számos újítást jelent: - a honvédelmi szervezetek, mint Ajánlatkérők (azaz a Közbeszerzési Hatóságnál Ajánlatkérőként bejelentkezett szervezetek) közösen bízzák meg a HM FHH-t a keretmegállapodásos eljárás első részének lefolytatására; - a HM FHH alakulat együttes megbízása alapján válik Ajánlatkérővé; - a költségvetési fedezettel az alakulatok rendelkeznek, a keretmegállapodás a honvédelmi szervezetek összes fedezetére vonatkozik; - a műszaki, valamint egyéb szakmai követelmények kidolgozásáért, bírálati szempont és módszer meghatározásáért a honvédelmi szervezetek felelősek, azonban ezek már a keretmegállapodásos eljárás első részében rögzítésre kerülnek; - az ellátás nem csak normál béke, hanem akár katasztrófahelyzet időszakában is biztosítható; - az ellátás nem csak a laktanyai ellátást, hanem a gyakorlatok helyszínére is megoldható.

25 Igények tervezése Honvédelmi szervezet a keretmegállapodásos eljárás második része lefolytatása során tervezhet költségvetési évre, ütemezett szállítással; vagy akár havonta történő szerződéskötéssel. A rendszer előnye, hogy előre nem tervezett plusz igény esetén is (pl. árvízi védekezés, terven felüli gyakorlat) lehetősége van eljárás lefolytatását követően ezen feladatokra külön szerződést kötni,. Az előkészítési szakasz során történik meg a pénzügyi fedezet biztosítása, illetve az erről szóló nyilatkozat kiállítása a pénzügyi szervezet részéről. A beszerzési eljárás előkészítése érdekében a honvédelmi szervezet szükség esetén szakértői bizottságot hozhat létre, illetve ügyintézőt jelölhet ki az okmányok előkészítésére. Ebben a szakaszban történik az értékelési rendszer kidolgozása, ajánlattételi felhívás és dokumentációk kidolgozása. A szükséges információkat a HM FHH honlapján korlátozott hozzáférésű mappákból minden egyes eljárás megkezdése előtt ellenőrizni kell. Ilyenek különösen a keretmegállapodás tartalma, aktuális rangsor, aktuális terméklista, aktuális ellenszolgáltatás ára. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az elkészített hirdetmény és dokumentáció tervezeteit a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével engedélyeztetésre felterjeszti.

26 Ajánlattételi felhívás/megrendelés kidolgozása Amennyiben az adott időszakra vonatkozó igény nem éri el a 8 millió forintot, a honvédelmi szervezet kizárólag megrendelés útján jogosult eljárni. Ennek értelmében csak a megrendelés tervezetét kell elkészíteni a keretmegállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően. Ha az adott időszakra vonatkozó igény meghaladja a 8 millió forintot a honvédelmi szervezet a keretmegállapodást kötött ajánlattevők számától függően kizárólag írásbeli konzultációt követő megrendeléssel, vagy verseny újraindításával jogosult eljárni. Ezekben az esetekben a keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást kell küldeni. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet akkor alkalmazhat a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szemponttól eltérő értékelési szempontot, amennyiben már a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívásban vagy a dokumentációban azt a HM FHH előírta, és amelyet egyben a keretmegállapodás is tartalmaz. Az ajánlattevő csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet.

27 Bírálati szempont Az összegében legelőnyösebb ajánlat elve az alábbiak szerint: Az ajánlatkérő által meghatározott teljes mennyiségre számított nettó ajánlati ár (Ft) Súlyszám 70 Minőségi kifogás esetén a cseretermék szállítási ideje (óra) Súlyszám 10 Adott év április 1. napján érvényesített áremelés mértéke (az élelmiszeripari inflációs ráta %-ban) Súlyszám 20

28 Az élelmiszeripari inflációs ráta mértéke Az élelmiszeripari inflációs ráta mértéke a KSH által a Fogyasztóiár-index a javak főbb csoportjai szerint, havonta mutató alapján ( kozi/e_qsf001.html) az ÉLELMISZEREK főcsoport alapján.

29

30 Megbízó szervezetek vs. Ajánlatkérő Megbízásban szereplő honvédelmi szervezetek Közbeszerzési Hatóságnál vezetett ajánlatkérői azonosítóinak pontosítása szükséges:

31 Engedélyezési eljárás Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az elkészített hirdetmény és dokumentáció tervezeteit HM Utasítás szerinti formanyomtatvány kitöltésével, a HM GTSZF útján köteles az NFM-nek benyújtani, melyhez mellékelni kell az előkészített, a Kbt. és a hirdetményminták szerinti, minden elemet tartalmazó, következő közbeszerzési dokumentumokat: - az ajánlattételi felhívást és dokumentációt/megrendelés tervezetet; - a keretmegállapodásos eljárás második szakaszát kezdeményező iratot. A közbeszerzés fedezeteként meghatározott ellenértékről a keretmegállapodásos eljárás első részének esetét kivéve fedezetigazolást kell csatolni az előterjesztéshez. Fedezetigazolás nélkül a közbeszerzési eljárás megindítása nem hagyható jóvá. A keretmegállapodásos eljárás második részének lefolytatása a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011.(III.25.) Korm. rendelet szerint az NFM előzetes és utólagos engedélyéhez kötött. A nemzeti fejlesztési miniszter a felterjesztett dokumentumok alapján dönt az adott közbeszerzés engedélyezéséről, vagy további adatokat kér a kezdeményező szervezettől. Ha az iratok valamelyike formai követelményeknek részben vagy egészben nem felel meg, vagy azok bármely tartalmi eleme hiányzik, az NFM az előterjesztést érdemi vizsgálat nélkül visszaküldi.

32 Ajánlattételi szakasz A (köz)beszerzési eljárás felhívását csak az engedélyezést követően lehet közvetlenül az Ajánlattevő(k) rendelkezésére bocsátani. Az ajánlattevői kérdések feltevésével, megválaszolásával kapcsolatos feladatokat és szabályokat a Kbt. és a kapcsoló kormányrendeletek tartalmazzák. A honvédelmi szervezet az ajánlatok beérkezését megelőzően köteles bíráló bizottságot kijelölni az ajánlatok értékelésére. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül. Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - támogatásból megvalósítandó közbeszerzés esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen. Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. Ha az ajánlatok bontásán valamely jelen lévő személy kéri, az ajánlat ismertetését követően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen a felolvasólapba. A nem elektronikusan beadott ajánlatok felbontásáról és a felolvasott adatok ismertetéséről az Ajánlatkérő honvédelmi szervezetnek jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyet a bontástól számított öt napon belül meg kell küldeni az összes ajánlattevőnek, illetve részvételre jelentkezőnek.

33 Értékelés Az ajánlatok elbírálása során a Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a Kbt., az Ajánlattétel felhívás és a Dokumentáció előírásai alapján megállapítja a benyújtott ajánlatok érvényességét, vagy érvénytelenségét, továbbá azt, hogy van-e olyan Ajánlattevő, aki az eljárásból ki kell zárni. A későbbiekben csak az érvényes ajánlatok kerülhetnek értékelésre. Az ajánlatok értékeléséért, az értéklelési szempontok és módszer pontos alkalmazásáért az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a felelős. Az értékelési jegyzőkönyvben a bíráló bizottság javaslatot tesz a nyertes ajánlattevőre illetve adott esetben a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő személyének meghatározására. A bíráló bizottság az adott jogszabály, az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció előírása alapján megállapítja a benyújtott ajánlatok érvényességét vagy érvénytelenségét, továbbá azt, hogy van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. Csak az érvényes ajánlatok kerülhetnek értékelésre. Az ajánlatok értékelését a bíráló bizottság végzi az ajánlattételi felhívásban, dokumentációban meghatározott szempontok és módszer szerint. A bíráló bizottság tagjai az értékelést bírálati lapokon végzik, melye aláírásukkal látnak el.

34 Utólagos engedélyeztetés A verseny újraindításával történő eljárásban az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatételi szakasz eredményhirdetését megelőzően legalább 10 munkanappal a HM GTSZF részére felterjeszti az értékelési jegyzőkönyvet, az eljárás eredményéről szóló összegezést és a nyertesként kihirdetni tervezett ajánlattevőnek az eljárásban benyújtott valamennyi iratát. A HM GTSZF a döntési javaslatot továbbítja engedélyeztetésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részére Az eljárás eredménye csak az engedélyező hozzájárulásával, illetve a felterjesztett okmányok jóváhagyásáról szóló tájékoztató megérkezését követően hirdethető ki.

35 Eredményhirdetési szakasz Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának az egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokáról, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb öt napon belül. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatok elbírálásának befejezésekor az annak eredményéről szóló tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti. Eredménytelenségi esetben az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet köteles tájékoztatást adni a közbeszerzésre tervezett anyagi fedezet összegéről, továbbá adott esetben arról, hogy az mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatok elbírálásáról készített összegezés ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezést módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni.

36 Adatszolgáltatás A honvédelmi szervezet a keretmegállapodásos eljárás második részének lezárását követően az eljárás eredményeként megkötött szerződés adattartalmát vagy az eljárás eredménytelenségéről szóló értesítést a szerződés megkötésétől, vagy az eljárás eredménytelenségéről szóló döntéstől számított 5 munkanapig köteles megküldeni a HM FHH részére. Az adatszolgáltatási kötelezettség fennáll a szerződés módosítása és a szerződés teljesítése esetén is. A honvédelmi szervezetek adatszolgáltatása alapján a HM FHH a keretmegállapodás alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt a keretmegállapodás alapján kötött szerződésekről együttesen teszi közzé. A HM FHH-nak a hirdetményt a keretmegállapodás alapján a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő tíz munkanapon belül kell megküldenie. A keretmegállapodás megkötését követő első - nem teljes - negyedévről nem kell külön hirdetményt közzétenni.

37 Szerződéskötés Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az eredményhirdetést követően haladéktalanul megkezdi a szerződéstervezet nyertes Ajánlattevővel való egyeztetését. Az egyeztetés során kötelezően betartandó szabály, hogy az egyeztetés végeredményeképpen létrejött Szerződés a Keretmegállapodásban, az Ajánlattételi felhívásban, a Dokumentációban és a nyertes Ajánlattevő ajánlatában rögzített követelményeket, vállalásokat és feltételeket tartalmazza. A fenti dokumentumoktól eltérő tartalmi elemeket a Szerződés nem tartalmazhat. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés esetében a tíz napos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés kivéve, ha a közbeszerzés a verseny újranyitásával valósul meg.

38 Nyilvánosság A keretmegállapodásos eljárás második részével összefüggő, a Kbt. 31. (1) bekezdés meghatározott adatokat, információkat, dokumentumokat a honvédelmi szervezet tájékoztatásul a HM FHH részére köteles megküldeni. A Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződéseket a Kbt. 31. (1) bekezdésben meghatározottak szerint a szerződés aláírását követően haladéktalanul, honlapon kell közzétenni és a teljesítéstől számított 5 évig a hozzáférést biztosítani kell. A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési folyamatok informatikai támogatása és a közbeszerzések átláthatóságának növelése érdekében különböző elektronikus szolgáltatásokat vezetett be. Honlappal nem rendelkező Ajánlattevők hirdetményeiket, szerződéseiket a Hatóság honlapjára is feltölthetik.

39 Egyéb tájékoztatás Hadmérnök online folyóirat ( Élelmiszer beszerzés aktuális kérdései (2012. június) Élelmiszer ellátás hatékonyságának elemzése ( szám) Katonai Logisztika Online folyóirat Honvédelmi célú beszerzés közérthetően cikksorozat Honvédségi beszerzés története Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása a honvédségi ellátásban

40 KÖSZÖNÖM A FIGYELMET

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Állami Autópálya Kezelő Zrt. Budapest, Váci út 45/B. H-1134 AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Lebonyolító mérnöki feladatok ellátása, valamint a kivitelezési eljárásokra vonatkozó közbeszerzési eljárások előkészítésében

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Ajánlatkérő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. A beszerzés elnevezése:

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ. Ajánlatkérő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. A beszerzés elnevezése: AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Ajánlatkérő: Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság H-3758 Jósvafő, Tengerszem oldal 1. A beszerzés elnevezése: Szállítási szerződés mezőgazdasági gépek és adaptereik beszerzésére

Részletesebben

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat

2./ Közbeszerzési szabályzat. Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat 2./ Közbeszerzési szabályzat Határozati javaslat:.../2016.(iv.05.) számú Önkormányzati határozat Diósjenő Községi Önkormányzat Képviselő - testülete a következő határozatot hozta: Diósjenő Község Önkormányzat

Részletesebben

Hús és húskészítmények beszerzése

Hús és húskészítmények beszerzése Hús és húskészítmények beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/105 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma:

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) DEK-241 DE Ökológiai épület felújítása tárgyú, a Kbt. 122/A. szerinti közbeszerzési eljárásának dokumentációja

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) A Debreceni Egyetem SAP integrált ügyviteli rendszereinek üzemeltetése, jogszabálykövetése, továbbfejlesztése,

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) DEGF-182/2015. A Debreceni Egyetem részére projekttanulmányok elkészítése a TÁMOP-4.1.1.C-13/1/KONV-2014-0001

Részletesebben

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Élelmiszer alapanyag beszerzés Élelmiszer alapanyag beszerzés Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/68 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2013.06.12.

Részletesebben

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet

Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező közbeszerzési tervet Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 46/2013.(V.29.) KT határozata Közbeszerzési szabályzat elfogadásáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező

Részletesebben

16/04/2010 S74 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. HU-Budapest: Földgáz

16/04/2010 S74 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. HU-Budapest: Földgáz 16/04/2010 S74 Tagállamok - Árubeszerzésre irányuló szerződés - Ajánlati felhívás - Nyílt eljárás I. II. III. IV. VI. HU-Budapest: Földgáz 2010/S 74-110607 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I.

Részletesebben

Zárt vérvételi rendszer beszerzése

Zárt vérvételi rendszer beszerzése Zárt vérvételi rendszer beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/94 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma:

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Különleges mezőgazdasági vagy erdészeti gép 2014/S 104-182551. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Különleges mezőgazdasági vagy erdészeti gép 2014/S 104-182551. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/10 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:182551-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Különleges mezőgazdasági vagy erdészeti gép 2014/S 104-182551 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő)

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) ÉAOP-4.1.2/C-11-2012-0001 Rehabilitációs Szolgáltatások Fejlesztése az Észak-Alföldi Régióban pályázat

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Napelemes rendszer telepítése a Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületére tárgyú a Kbt. 122/A. (1) bekezdése szerinti nemzeti eljárásrendben lefolytatásra

Részletesebben

Főzési alapanyagok beszerzése

Főzési alapanyagok beszerzése Főzési alapanyagok beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/52 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2014.05.05.

Részletesebben

Közbeszerzési útmutató 1. segédlet. A Közbeszerzési Hatóság által kidolgozott minta eljárásrend a Kbt. 123. -ának alkalmazásához.

Közbeszerzési útmutató 1. segédlet. A Közbeszerzési Hatóság által kidolgozott minta eljárásrend a Kbt. 123. -ának alkalmazásához. Közbeszerzési útmutató 1. segédlet A Közbeszerzési Hatóság által kidolgozott minta eljárásrend a Kbt. 123. -ának alkalmazásához. Tartalom A Közbeszerzési Hatóság által kidolgozott minta eljárásrend a Kbt.

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ V AR OS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 492/2014. Előadó: Török Tamás Mell.: módosított közbeszerzési szabályzat Hiv. sz.: Postacím: 5601 Pf 112. Telefon:

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő)

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) Takarítási szolgáltatás végzése a Debreceni Egyetem kezelésében lévő egyes épületekben tárgyú közbeszerzési

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2015. (XII.17.) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére

Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére Használt autóbusz beszerzés lízing konstrukcióban a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a ../2010. (...) önko. határozat Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat K ö z b e s z e r z é s i S z a b á l y z a t a TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Közbeszerzési Szabályzat

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Pénzügyi lízing szolgáltatások 2014/S 128-228252. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés

Magyarország-Budapest: Pénzügyi lízing szolgáltatások 2014/S 128-228252. Ajánlati/részvételi felhívás. Árubeszerzés 1/12 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:228252-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Pénzügyi lízing szolgáltatások 2014/S 128-228252 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) A Debreceni Egyetem DEGF-137/2014. Pilot szakmai modulok szakmai tevékenységeinek elméleti és gyakorlati

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő)

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ DEBRECENI EGYETEM 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. (a továbbiakban: Ajánlatkérő) tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentációja Az eljárás lefolytatásával megbízott: Debreceni Egyetem Gazdasági

Részletesebben

Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására

Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására Szolgáltatási szerződés multifunkciós nyomtatási rendszer biztosítására Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/30 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Bérlet Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121.

Részletesebben

Magyarország-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2014/S 112-197995. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Magyarország-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2014/S 112-197995. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:197995-2014:text:hu:html Magyarország-Siófok: Javítási és karbantartási szolgáltatások 2014/S 112-197995 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés

A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/135 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail); KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7300 KOMLÓ, VÁROSHÁZ TÉR 3. Telefon: +36-72/584-000 Fax: +36-73/584-008 E-mail: varosuzemeltetes.ph@komlo.hu

Részletesebben

Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás

Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás Dr. Mészáros Áron ügyvéd Az új, uniós értékhatár alatti közbeszerzési eljárás Dr. Patay Géza ügyvéd irodája 1026 Budapest, Pasaréti út 72. telefon: +36-1/ 200-5977 telefax: +36-1/ 200-5977 www.patay.hu

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény informatikai infrastruktúrájának fejlesztése tárgyú Kbt. 251. (2) bekezdés szerinti egyszerű

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás

Ajánlattételi felhívás Ajánlattételi felhívás Az ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 122/A szerinti hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárást kíván indítani. 1.) Az ajánlatkérő

Részletesebben

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/88 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt

Részletesebben

Ajánlati felhívás- Földgáz-kereskedelmi szerződés

Ajánlati felhívás- Földgáz-kereskedelmi szerződés Ajánlati felhívás- Földgáz-kereskedelmi szerződés Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/92 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01

Részletesebben

II. sz. GMK. 9011 Győr, Váci M. út 1-3. sz. alatti főzőkonyhájának élelmezési nyersanyag beszerzése

II. sz. GMK. 9011 Győr, Váci M. út 1-3. sz. alatti főzőkonyhájának élelmezési nyersanyag beszerzése II. sz. GMK. 9011 Győr, Váci M. út 1-3. sz. alatti főzőkonyhájának élelmezési nyersanyag beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/64 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET

MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET MAGYARKÖZBESZERZÉSINTÉZET 316/2015. (X. 30.) Korm. rendelet a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggő intézkedésekhez kapcsolódó beszerzésekről A Kormány a közbeszerzésekről szóló 2011.

Részletesebben

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban

Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban Ajánlattételi felhívás és dokumentáció tárgyalásos közbeszerzési eljárásban Makó Város fürdőfejlesztéséhez kapcsolódó műszaki ellenőri feladatok ellátása tárgyban Makó Város Önkormányzata 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

ajánlati felhívás - Orvosi felelősségbiztosítás az MH Egészségügyi Központ részére

ajánlati felhívás - Orvosi felelősségbiztosítás az MH Egészségügyi Központ részére ajánlati felhívás - Orvosi felelősségbiztosítás az MH Egészségügyi Központ részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében

TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében TÁMOGATÓI OKIRAT Kormányablakok komplex akadálymentesítése Fejér megyében TÁMOGATÓI OKIRAT Értesítem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága a 2013.01.15-én meghirdetett

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Környezetvédelmi monitoring/2013.

Környezetvédelmi monitoring/2013. Környezetvédelmi monitoring/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/5 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 123. /KÉ/2011.12.30 KÉ Eljárás fajtája:

Részletesebben

HungaroControl Zrt. vidéki radar és navigációs állomásainak és a budapesti székhelyen lévő ANS I-II-III épületeinek villamos energia ellátása

HungaroControl Zrt. vidéki radar és navigációs állomásainak és a budapesti székhelyen lévő ANS I-II-III épületeinek villamos energia ellátása HungaroControl Zrt. vidéki radar és navigációs állomásainak és a budapesti székhelyen lévő ANS I-II-III épületeinek villamos energia ellátása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

rugalmasság és jogszerűség

rugalmasság és jogszerűség rugalmasság és jogszerűség a szabadon KialaKítandó KözBeszerzési eljárásrendhez a transparency international magyarország ajánlása önkormányzatok részére Köszönetnyilvánítás Köszönetet szeretnénk nyilvánítani

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.04. Iktatószám: 22444/2015 CPV Kód: 90900000-6;90910000-9;90911200-8

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.11.04. Iktatószám: 22444/2015 CPV Kód: 90900000-6;90910000-9;90911200-8 BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ által üzemeltetett ingatlanok takarítási feladatainak ellátása (ajánlati felhívás) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 Beszerzés

Részletesebben

Az ÉNYKK Zrt. részére munkaruházat biztosítása bérruházati szolgáltatás keretében

Az ÉNYKK Zrt. részére munkaruházat biztosítása bérruházati szolgáltatás keretében Az ÉNYKK Zrt. részére munkaruházat biztosítása bérruházati szolgáltatás keretében Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/123 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A. melléklet II. pontját Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A. melléklet II. pontját Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (35 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.eu.int

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Netta-Pannonia Hulladéklerakót Üzemeltető Kft. AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ Nagykanizsa-Bagola települési szilárd hulladéklerakó bővítése tárgyú közbeszerzési eljáráshoz 1 I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK,

Részletesebben

ELEKTROMOS ÁRAM BESZERZÉSE AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT RÉSZÉRE 2015 TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ. Budapest, 2015.

ELEKTROMOS ÁRAM BESZERZÉSE AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT RÉSZÉRE 2015 TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ. Budapest, 2015. D O K U M E N T Á C I Ó ELEKTROMOS ÁRAM BESZERZÉSE AZ ORSZÁGOS MENTŐSZOLGÁLAT RÉSZÉRE 205 TÁRGYÚ KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSÁHOZ Budapest, 205. 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ AZ ELJÁRÁS BEMUTATÁSA... 3 II. MŰSZAKI

Részletesebben

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete

204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete 204/2011/XII. 01.) számú Kt. határozat melléklete KONYÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT KONYÁR 2011 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT...4 A szabályzat célja 4 A szabályzat hatálya

Részletesebben

08-8/965-3/2012. 1.sz.melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

08-8/965-3/2012. 1.sz.melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma (e-mail) Ajánlatkérő neve: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Ajánlatkérő címe: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. Kapcsolattartó

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Árubeszerzés 2014. évre

Árubeszerzés 2014. évre Árubeszerzés 2014. évre Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/73 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2014.06.23.

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától

DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA. Hatályos: 2015. november 6. napjától A DEBRECENI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSI SZABÁLYZATA Hatályos: 2015. november 6. napjától 1 TARTALOMJEGYZÉK I. rész: PREAMBULUM... 3 II. rész: A SZABÁLYZAT HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYAI... 4 KIVÉTELEK

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2015/S 207-376595. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2015/S 207-376595. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Szolgáltatásmegrendelés 1/11 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:376595-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2015/S 207-376595 Ajánlati/részvételi felhívás

Részletesebben

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása

Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Quad-Guard típusú energiaelnyelő berendezések javításához szükséges alkatrészek szállítása Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/39 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I. 1. Az ajánlatkérő: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata cím: 9400 Sopron, Fő tér 1. telefon: +36 99/515-413 fax: +36 99/515-244 képviseli: Dr. Fodor

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ ÉPÍTÉSI MUNKÁKHOZ Varbó község belterületi vízrendezése ÉMOP-3.2.1/D-11-2011-0022 1.-5. KÖTET VARBÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 71 TARTALOMJEGYZÉK KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTÁCIÓ... 1 I.

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2.0. A közbeszerzés értékének meghatározása és értelmezése 6 2.1. A közbeszerzés értéke (becsült érték) 6

Tartalomjegyzék. 2.0. A közbeszerzés értékének meghatározása és értelmezése 6 2.1. A közbeszerzés értéke (becsült érték) 6 Tartalomjegyzék 1.0. Általános rész 4 1.1. A szabályzat célja 4 1.2. Alkalmazandó jogszabályok és egyéb szabályozók 4 1.3. A szabályzat hatálya 5 1.3.1. A szabályzat személyi hatálya 5 1.3.2. A szabályzat

Részletesebben

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz

Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Hajdúszovát Község Önkormányzatának hitelfelvétele szennyvízberuházáshoz Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/1 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás Hirdetmény típusa: az egyszerű eljárás ajánlattételi felhívása_

Részletesebben

HU-Budapest: Fogászati fogyóeszközök 2010/S 75-111976 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Budapest: Fogászati fogyóeszközök 2010/S 75-111976 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:111976-2010:text:hu:html HU-Budapest: Fogászati fogyóeszközök 2010/S 75-111976 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I.

Részletesebben

HU-Érd: Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek 2009/S 104-150277 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés

HU-Érd: Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek 2009/S 104-150277 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. Árubeszerzés 1/8 HU-Érd: Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek 2009/S 104-150277 AJÁNLATI/RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS Árubeszerzés I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK): Érd

Részletesebben

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata)

DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA. (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) DIÓSD VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA (Jóváhagyta Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testületének... /2016. (II.25.) számú határozata) 2 Diósd Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Katona József Színház színpadtechnikai rendszerének üzemeltetése

Katona József Színház színpadtechnikai rendszerének üzemeltetése Katona József Színház színpadtechnikai rendszerének üzemeltetése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/68 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1)

Részletesebben

Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások

Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások Részvételi felhívás feladása - Bérelt vonali és Internet szolgáltatások Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/107 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19.

Részletesebben

MB Citaro 0530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása vállalkozási szerződés keretében BKV Zrt.

MB Citaro 0530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása vállalkozási szerződés keretében BKV Zrt. MB Citaro 0530 típusú autóbuszok motorjainak felújítása, szükség szerinti javítása vállalkozási szerződés keretében BKV Zrt. (T-175/15) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/116 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 120 db FLC, 193 db kisméretű kijelző és 47 db nagy méretű kijelző felszerelése, egymáshoz illesztése, üzembe helyezése, kezelésének oktatása és a fedélzeti eszközök központhoz történő integrációjának elvégzése

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Nyugat-magyarországi Egyetem MÓDOSÍTOTT AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ A Zöld Egyetem program infrastrukturális feltételeinek megteremtése a Nyugat-magyarországi Egyetemen azonosító TIOP-1.3.1/07/2-2F-2009-0008

Részletesebben

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal

Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: Azonos a fent említett kapcsolattartási ponttal/pontokkal EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése

K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése K1405 Mérőszeköz hitelesítés, akkreditált kalibrálás szolgáltatás beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/132 Beszerzés tárgya: Szolgáltatás megrendelés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/117

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/117 Ajánlati felhívás; Szállítási szerződés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata helyi központosított közbeszerzéshez tartozó intézmények élelmiszer nyersanyagigényének ellátása tárgyában Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Ajánlati felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.09.30. Iktatószám: 18401/2015 CPV Kód: 50220000-3

Ajánlati felhívás - Egyes ágazatokban/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2015.09.30. Iktatószám: 18401/2015 CPV Kód: 50220000-3 Nyílt közbeszerzési eljárás Volvo gyártmányú autóbuszok dízelmotorjainak felújítására, szükség szerinti javítására vállalkozási szerződés keretében (BKV Zrt. T-147/15) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111

Részletesebben

//~~/~:~ z l i. ~ l l l i. :lit Pa Sándo. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

//~~/~:~ z l i. ~ l l l i. :lit Pa Sándo. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 4C~. számú előterjesztés Előterjesztés a Gazdasági Bizottság részére az "Informatikai eszközök beszerzése" tárgyú közbeszerzési eljárás

Részletesebben

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A

EGYSZERŰ ELJÁRÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁSA A Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: Ajánlatkérő: Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: 2011 / 68 Kunszentmárton Város Önkormányzata Általános Iskola, Kunszentmárton, Deák F. u. 4. Általános Iskola,

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat a következő címre kell benyújtani: 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

Szociális bérlakások építése Bakson.

Szociális bérlakások építése Bakson. Szociális bérlakások építése Bakson. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/27 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani:

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.II mellékletet Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

HATÁROZATI JAVASLAT. M a k ó, 2012. október 19. Dr. Siket István bizottsági elnök

HATÁROZATI JAVASLAT. M a k ó, 2012. október 19. Dr. Siket István bizottsági elnök HATÁROZATI JAVASLAT Tárgy: a Tisztítószer, egyéb vegyi áru, takarító-, mosdó-, mosogató-, és egyéb felszerelések beszerzése Makón a helyben központosított beszerzési rendszer hatálya alá tartozó intézmények

Részletesebben

Bálaszállító pótkocsi és teleszkópos rakodó beszerzése

Bálaszállító pótkocsi és teleszkópos rakodó beszerzése Bálaszállító pótkocsi és teleszkópos rakodó beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/102 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés

Részletesebben

Az I. számú Gazdasági Működtető Központ részére élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében.

Az I. számú Gazdasági Működtető Központ részére élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében. Az I. számú Gazdasági Működtető Központ részére élelmiszerek beszerzése adásvételi szerződés keretében. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati

Részletesebben

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat 1102 Budapest, Szent László tér 29. AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ÉS DOKUMENTÁCIÓ Bérleti és karbantartási szerződés nyomatkészítő eszközök bérbevételére és karbantartására

Részletesebben

ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG 1012 BUDAPEST, MÁRVÁNY UTCA 1/D. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ

ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG 1012 BUDAPEST, MÁRVÁNY UTCA 1/D. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG 1012 BUDAPEST, MÁRVÁNY UTCA 1/D. AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ Az EGYEDI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS KERETÉBEN FÖLDMŰ FENNTARTÓ GÉPEK SZÁLLÍTÁSA TÁRGYÚ UNIÓS ÉRTÉKHATÁRT ELÉRŐ NYÍLT [KBT.

Részletesebben

Takarítási szolgáltatások

Takarítási szolgáltatások 90910000-9;90900000-6;90919200-4;90900000-6;90910000-9;90911200-8;90900000-6;90910000-9;90919200-4;90910000-9;90919200-4;90911200-8;90910000-9;90919200-4;90911200-8;90910000-9;90919200-4;90911200-8;90910000-9;90911200-8;90919200-4;90911200-8;90910000-9;90919200-4;90910000-9;90919200-4;90911200-8;90910000-9;90911200-8;90919200-4

Részletesebben

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban A Ajánlattételi felhívása a Kbt. 122. (7) bekezdés a) pontja szerinti közbeszerzési eljárásban 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma (e-mail): 8000- Székesfehérvár, Balatoni út 6. Kapcsolattartó:

Részletesebben

1061 Budapest, Andrássy út 22. 1061 Budapest, Teljesítés helye:

1061 Budapest, Andrássy út 22. 1061 Budapest, Teljesítés helye: Megbízási szerződés, melynek tárgya a Magyar Állami Operaház, a Magyar Állami Operaház Üzemháza, Erkel Színháza, Jókai utcai Próbaterme vagyonvédelme, járőrszolgálatának ellátása, pénzkísérési szolgáltatások

Részletesebben

Fonyód Város Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (29974/2009)

Fonyód Város Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (29974/2009) Fonyód Város Önkormányzata egyszerű eljárásának ajánlattételi felhívása (29974/2009) 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZ ERZ É S I ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-i rendkívüli zárt üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-i rendkívüli zárt üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1-24/2013/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12-i rendkívüli zárt üléséről.

Részletesebben

ED_Személygépjármű flotta bérlet/2013.

ED_Személygépjármű flotta bérlet/2013. ED_Személygépjármű flotta bérlet/2013. Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/65 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel

Részletesebben

KEOP-5.5.0/K/14-2014-0066

KEOP-5.5.0/K/14-2014-0066 Vállalkozási szerződés Közvilágítás energiatakarékos átalakítása program keretében Nyíradony közvilágítás korszerűsítése KEOP-5.5.0/K/14-2014-0066 tárgyú projekt kivitelezési feladatainak elvégzésére vonatkozóan_1.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I. 1. Az ajánlatkérő: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata cím: 9400 Sopron, Fő tér 1. telefon: +36 99/515-413 fax: +36 99/515-244 képviseli: Dr. Fodor

Részletesebben

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, L-2985 Luxembourg Fax: (352) 29 29 42 670 E-mail: mp-ojs@opoce.cec.eu.int Információ és on-line formanyomtatványok:

Részletesebben

Magyarország-Siófok: Különféle alkatrészek 2013/S 173-299694. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés

Magyarország-Siófok: Különféle alkatrészek 2013/S 173-299694. Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Árubeszerzés 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:299694-2013:text:hu:html Magyarország-Siófok: Különféle alkatrészek 2013/S 173-299694 Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914. Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés 1/13 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:385914-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S 212-385914 Ajánlati/részvételi

Részletesebben

Mobiltávközlési szolgáltatás beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére II. - ajánlati felhívás

Mobiltávközlési szolgáltatás beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére II. - ajánlati felhívás Mobiltávközlési szolgáltatás beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére II. - ajánlati felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/119 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa:

Részletesebben

Közétkeztetési szolgáltatások ellátása Tököl Város Önkormányzata intézményei részére

Közétkeztetési szolgáltatások ellátása Tököl Város Önkormányzata intézményei részére Közétkeztetési szolgáltatások ellátása Tököl Város Önkormányzata intézményei részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/59 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Nyertes ajánlattevő:

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Nyertes ajánlattevő: Hirdetmény Közbeszerzési Értesítő száma: 2010 / 108 Ajánlatkérő: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Nyertes ajánlattevő: Teljesítés helye: Azonos az 1.1) pontban említett címmel Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Mérőautók beszerzése, rádiómonitoring állomások kvázi-fix kialakítása (részvételi felhívás)

Mérőautók beszerzése, rádiómonitoring állomások kvázi-fix kialakítása (részvételi felhívás) Mérőautók beszerzése, rádiómonitoring állomások kvázi-fix kialakítása (részvételi felhívás) Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/76 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Részvételi felhívás/eu/2011.08.19.

Részletesebben