A BOLDOG VADÁSZOK Görög novellák 2011

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A BOLDOG VADÁSZOK Görög novellák 2011"

Átírás

1 A boldog vadászok Görög novellák 2011

2 A GÖRÖG NOVELLA Az európai kultúra a novellát s vele a regényt is, mint minden egyéb irodalmi műfajt, a görögöktől örökölte. A görög szellem alkotta meg minden műfajban, irodalomban és művészetben egyaránt, az örök mintaképet. De a görög mesélőkedv, a görög mítoszok ragyogása már a ködös őskorban felcsillan, akkor, amikor még nincsenek műfajok, nincsen irodalom. A görög istenmondák valóságos novellák sorozatai, s nem egy van köztük, amely megfelelő feldolgozásban, állandóan szerepel a későbbi novellagyűjteményekben. Homéros két eposza kimeríthetetlen forrása lett a regény- és novellairodalomnak. A trójai háború a legmozgalmasabb romantikus epizódok sorozata, és ezért nem csodálatos, hogy korán feldolgozták regényalakban is. Odysseus bolyongásai során is egymást érik a kalandos, csodálatos élmények, a furcsa, idegen népek közt megélt rendkívüli és gyakran hajmeresztő események, harcok, ravaszkodások, varázslatok és szerelmek, s mindezeknek az olvasóközönség szempontjából közös jellegzetessége: az érdekesség. De a Közel-Keletről szerzett rabszolgák és a kisázsiai görögség közvetítésével távoli népek monda-anyaga is eljutott Görögországba, Keleten pedig bőséges volt a mese- és mondatermés, főképpen akkor, amikor Nagy Sándor egészen a mesés Indiáig vonult győzelmes hadaival. Tüneményes egyénisége körül valóságos mondakör alakult ki, s életének ka- 5

3 landos, titokzatos és csodálatos eseményeiből szövődött a Nagy Sándor regény, amelyben már ott szerepel a későbbi görög regény és novella valamennyi lényeges eleme: harc, szerelem, kaland, varázslat, csoda. Ez a gazdag elbeszélés-anyag hamarosan utat talált az irodalomba is. A görög mondákon és Nagy Sándor történetein kívül beszivárogtak az irodalomba a Közel-Kelet mese- és mondavilágának gazdag képzeletre valló, színes elbeszélései: istenek és emberek mulatságos és csintalan, néha szomorú és tragikus kalandjai: egytől egyig novellák. Először Hérodotos nagy történelmi művében jelentkeznek a görög novella csírái, az i. e. 5. században; a világjáró történetíró valamennyi ismert nép meséiből és mondáiból összegyűjtötte az érdekes és regényes történeteket és művét teletűzdelte ilyen elbeszélésekkel; akár megtörtént esetek voltak ezek, akár a képzelet szüleményei, az olvasók szinte megkövetelték az efféle érdekességeket a történelmi művekben. Ebben követte példáját közvetlen utóda, Xenophón is, és rendkívül érdekes, hogy évszázadokkal utánuk, még a legkiválóbb római történetírók is szívesen szőtték át meg át érdekes és izgalmas elbeszélésekkel komoly történelmi műveiket. Ám nemcsak a történelmi műveket fűszerezték az írók novellákkal, hanem a szónoki beszédekben, irodalmi levelekben és a szorgalmas kivonatolok kuriózum-gyűjteményeiben is megbújt sok-sok novella. Hogy már a rómaiak mennyire kedvelték a novellát, annak egy hadi esemény a bizonysága. Ennek a carrhaei csatának részleteit Plutarchos (46 120) mondja el Crassus életrajzában (32. fejezet): mikor a csata után a zsákmányolt málhás szekereket átvizsgálták, a római tisztek személyes holmija közt sok-sok példányban ott találták bizonyos Aristeides nevű görög írónak 1 elbeszélés-gyűjteményét, latin fordításban. A fordító pedig nem volt 1 A görög novella nagymestere (i. e. 2. sz. végén); könyvének címe: Milesiaka (Miletosi elbeszélések), ti. novelláinak a színhelye Miletos. 6

4 más, mint Lucius Cornelius Sisenna tábornok 2, aki a latin fordításnak ezt a címet adta: Fabulae Milesiae. (Miletosi mesék.) Ez a novella-gyűjtemény újdonság volt, a műfaj első képviselője a római irodalomban, divatos könyv, hiszen Ovidius (i. e. 43 i. sz. 18) még a száműzetésben is, nyolc évtized múlva, emlegeti egyik versében, hogy Sisennának egy csöppet sem ártottak meg a szerelmi történetkék, amelyeket beleszőtt történelmi művébe. Lehet, hogy Sisenna csakugyan beleszőtt ilyen kis novellákat Sulla koráról írt történelmi művébe, viszont bizonyos, hogy a görög Aristeides novelláit latinra fordította. Ezt a latin nyelvű novelláskönyvet találták meg a római tisztek málnájában; egyet név szerint is megemlít közülük Plutarchos, mégpedig Roscius századost, mert történetesen az ő holmijából előkerült példány jutott a parthus fővezér, a Surena kezébe. A tanácsban aztán kárörvendőn mutatta fel a fővezér a könyvet, s gúnyosan megjegyezte: íme, a római tisztek még háború idején is ilyen csintalan elbeszéléseket olvasnak, nem pedig Marcus Porcius Cato Censoriusnak (i. e ) a katonai fegyelemről írt művét vagy egyéb komoly könyveket! Hogyan is győzhetnének hát olyan pipogya emberek, akik efféle hitvány és erkölcstelen könyveket olvasnak! Plutarchos ugyan nem mulasztja el megemlíteni, hogy a parthusok viszont nem könyveket, hanem cifralányokat vitetnek maguk után a málhás szekereken s nem röstellnek háborúban zenével, tánccal, lányokkal mulatni, inni, vigadozni, tehát mégiscsak a rómaiak a különbek minket azonban itt nem ez érdekel: minden hálánk a derék Roscius századosé, hogy elvitte a táborba ezt a könyvet, s így kétségbevonhatatlan bizonyossággal megtudtuk, hogy Aristeidesnek latinra fordított novelláskönyve az i. e. első század derekán a római közönség népszerű olvasmánya volt. 2 I. e. 78. praetor; i. e. 67. Pompeius kalóz-háborújában tábornok; ebben az évben meg is halt. 7

5 Sajnos, Sisenna fordításából alig néhány szó maradt meg, Aristeides eredeti szövegéből még ennyi sem vagy talán nagyon is sok, ha számba vesszük, hogy Parthenios, Phlegón, Aelianus és Aristainetos szerelmi elbeszélései éppen úgy, mint a latin Petronius satiriconjába és Apuleius regényébe beiktatott novellák, tárgyuk és hangjuk szerint, egyaránt Aristeides könyvében gyökeredznek. Szeretik a görög (és vele együtt a római) társadalmat méltóságosan szónokló és férfiasan harcoló polgárok gyülekezetének festeni, mint Taine A görög művészet bölcselete c. hírneves könyvében; ő csak Hellas fényes egét, a kék tengert, a nagyszerű ünnepeket és pompás látványosságokat s a mintaszerű állami intézményeket látja: elvakítja szemét az i. e. 5. sz. irodalmának és művészetének ragyogó csodája, és nem veszi észre az igazi életet, a kisemberek hétköznapjait, általában a jellemző kicsinységeket; vagyis átszellemült rajongással egy eszményi görögséget alkot magának, és nem tud eljutni az antik ember megérzéséig. Pedig a görög vázák egy-egy játékos képe, Tanagra szobrocskái, a komédia kincsei, az anekdotairodalom maradványai, Pompéji csintalan falfestményei, bronzai és humoros graffitói, a mimusok, a csipkelődő gúnyversek, a paródiák és a szatirikus csúfolkodások hozzák igazán közel korunkhoz az antik görögséget (és rómaiságot), csak ezek mutatják meg a hangzatos szónoklatok méltóságos körmondatain túl a hétköznapi saruiban ügyes-bajos dolgai után lótó-futó, küszködő, dolgozó és élvező, anyagi és szerelmi gyötrelmekben vergődő, síró és nevető, húsból és vérből való igazi antik embert. A görög novella ezt az embert mutatja meg a maga valóságában, mert a görög szellem mindig hajlamos volt az élet reális ábrázolására, mihelyt a hellenisztikus fordulat megtörte a klasszikus eszményítés egyeduralmát. A mítoszok, legendák és mesék után a mindennapi élet kérdései jutnak szóhoz az irodalomban is, elsősorban a mimusban és a komédiában; s mikor az ősi mesélőkedv egyre jobban közeledik a valósághoz, egyúttal szabadjára engedi a fantáziát is: az isten-mítoszok és kalandok mintájára a költői és írói képzelet megalkotja az emberi kalandok és szerelmek mí- 8

6 toszait is: a regény és az elbeszélés műfaját. Így válik a prózai elbeszélés a mindennapi élet tükrévé, amely megmutatja az ókor embereinek igazi arcát, a kifogyhatatlanul játékos és leleményes görög szellemnek ezekben a mindig érdekes és mulatságos alkotásaiban. S nemcsak kialakul a műfaj és egyre csiszolódik, tökéletesedik, hanem tárgyköre is gazdagodik: Indiából, Egyiptomból s általában a Közel-Keletről sorra átszivárognak az újabb és újabb tárgyak, és Kis-Ázsia nyugati partszegélyén, a görög Ioniában, hosszú érlelődés után, egyszerre csak kivirágzik a novella, és a műfaj első irodalmi értékű terméke: Aristeides novelláskönyve. A görög novella tárgya minden, ami érdekes és izgalmas: mindennapi esemény, rablóhistória, misztikum, csoda, utazás, romantika vagy szerelem, s főképp a szerelem. De amikor görög novelláról beszélünk, rá kell mutatnunk a lényeges különbségre antik és modern novella között: a modern novella egy-egy helyzet vagy probléma meglepő, kiélezett, drámai megoldása, viszont az antik novella egy-egy érdekes eseménynek mulatságos, vagy a tárgyhoz illőn esetleg komoly elbeszélése. Amott a pszichológiai megokolás a lényeg, emitt az eseményeken van a hangsúly; amott az élet problémái szabnak határt a fantáziának, emitt élet és misztikum, realitás és csoda egyformán szárnyra lendíti az írót és leköti az olvasót, csak az a fő, hogy érdekes legyen. Mint említettem, a görög novella, mint önálló műfaj, csak az i. e. második század legvégén jelentkezik, Aristeides könyvében; de megvolt addig is, csak éppen megbújt más műfajok keretében; görög novellákat éppúgy találunk történelmi művekben, szónoklatokban, levelekben, sőt regényekben is; nem egy görög regény epizódjai valóságos novellák. Gyűjteményünk mintegy nyolcszáz év görög novellatermésének legjavát tartalmazza, Hérodotostól egészen Aristainetosig. A gyűjtemény tizenegy szerzője közt három történetíró van: Hérodotos, Charés és Appianos, ott van Aischinés, a szónok, s ott van Héliodoros, a regényíró és Dion Chrysostomos, az erkölcsbölcselő, Lukianos, a szatirikus, Aristainetos, a levélíró, Phlegón, a kuriózum-gyűjtő, Claudius Aelianus és Parthenios: két igazi novellista. Ha ezeket a novellákat szemügyre 9

7 vesszük, s velük együtt megvizsgáljuk Petronius és Apuleius regényének novellabetétjeit, felismerhetjük bennük az ún. miletosi elbeszélés műfajának minden jellegzetességét, s egyúttal megállapíthatjuk, hogy Aristeides elbeszélés-gyűjteménye, ez az ókori dekameron, olyasféle novellákat tartalmazhatott, mint Boccaccio keretes novella-gyűjteménye: kétségtelen bizonyossággal tudjuk, hogy Boccaccio csakugyan ókori, görög, római, egyiptomi, keleti könyvekből merítette novelláinak tárgyait. Természetesen a könyvünkben közölt 25 novellának akár a kétszeresét is fölvehettem volna a kötetbe, de ez a 25 novella is bőségesen jellemzi a görög műfajt. Felvehettem volna még számos olyan elbeszélést, amelyeknek tárgya máig is él a világirodalomban; ilyen Hérodotos története Gügés gyűrűjéről, ez az ősi keleti mese; ilyen az i. sz. 2. századában élt Hyginus elbeszélése, amelyet Schiller dolgozott fel a Bürgschaft - ban; ilyen az ugyancsak i. sz. 2. sz.-beli Alkiphron jó néhány levele de ezek javarészt vagy csupán anekdoták, vagy száraz kivonatok, vagy csak nyersanyagot adnak, vagy pedig életképek, igazi eseményanyag nélkül; Hérodotos egyéb elbeszélései pedig azért nem szerepelnek itt, mert más novellákkal mutattuk be művészetét. Egyébként Hérodotos novellaanyaga oly gazdag, hogy a kötetünkben közölt három novella alig egy tizedrésze annak a roppant elbeszélés-anyagnak, amelyet egyiptomi és közel-keleti utazásain gyűjtött. Hérodotos (i. e ), a görög prózának éppoly édes szavú művésze, mint Homéros a költészetnek. Éppen azért tartottam helyesnek ezt a három elbeszélést közölni, mert mind a három jellegzetesen tanúskodik a görög novella-témák keleti és egyiptomi eredete mellett. Aischinés (i. e ), színésznek készült, de megbukott a színpadon, és szónokká képezte ki magát; mint politikai szónok a makedón-párt mellé szegődött. Azonban Démosthenésben kemény ellenfélre akadt, úgyhogy végül is menekülnie kellett Athénből; élete végén szónoklat-tanár volt Kis-Ázsiában. Itt közölt novellájának ősi témája 10

8 egyebek közt Flavius Josephusnál és Boccacciónál is tovább él. Levelek is maradtak fenn a neve alatt, de ezek kétségtelenül más Aischinéstől származnak; ám van ezek közt egy, a 10. levél, amely hamisítatlan miletosi elbeszélés; ennek késői változata szerepel könyvünkben is, Aristainetos neve alatt (Az aranyalma). Charés mytilénei származású athéni hadvezér és történetíró, Nagy Sándor szertartásmestere; megírta Nagy Sándor történetét, ebből való az itt közölt novella. A chaironeiai csatában esett el (i. e. 338). Parthenios, a kis-ázsiai Nikaiában született görög költő, a Kallimachos-féle görög elégia egyik csillaga. Mint hadifogoly jutott Rómába i. e. 73-ban, később jó barátságba került a római elégia kiváló költőjével, Cornelius Gallusszal (i. e ), s neki ajánlotta egyeden prózai művét, amelyben 36 szerencsétlen szerelem történetét dolgozta fel novellisztikus alakban. A könyvet, saját vallomása szerint, költők és történetírók műveiből állította össze. Íme egy ókori tanúbizonyság a görög novella forrásairól. Dion Chrysostomos Cocceianus (40 120), az aranyszájú Dion, a kisázsiai Prusa (ma: Brussza) városából származó stoikus filozófus, a korában divatos népszerű erkölcsprédikáció (diatribé) egyik legkitűnőbb elméleti és gyakorlati művelője. Mivel Rómában a stoikus ellenzékkel tartott, száműzték, s ekkor messze földeket bejárt népszerű előadásaival. Később visszakerült Rómába, és Traianus császár pártfogásába vette (i. sz. 102). Erkölcsi kérdésekkel foglalkozó ún. beszédei ránk maradtak; ezek közül való a könyvünkben közölt, szociálpolitikai hátterű A boldog vadászok c. történet is (görög címe: Euboikos), amely a maga idilli hangulata mögött mély és égető társadalmi problémákat feszeget. Phlegón (i. sz. 2. század), a kisázsiai kariai Trallesből (ma: Aidin- Gü zel hisszar) származó görög író, akit Hadrianus ( ) császár 11

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár

PROGRAMOK. Óperencián innen és túl A mese rólad szól. 2016. április 6. szerda 18:00 24:00. Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár PROGRAMOK Óperencián innen és túl A mese rólad szól 2016. április 6. szerda Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Könyvtár Szeged, Ady tér 10. ww2.bibl.u-szeged.hu/ejszaka_2016 www.facebook.com/klebelsbergkonyvtar/

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei

Hallgatói szemmel: a HÖK. A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Hallgatói szemmel: a HÖK A Politológus Műhely közvélemény-kutatásának eredményei Tartalomjegyzék Elnöki köszöntő... 3 Bevezetés... 4 Évfolyamképviselők és megítélésük... 7 A Hallgatói Önkormányzat és a

Részletesebben

Történelmi tanulmányi verseny

Történelmi tanulmányi verseny Kováts Mihály Emléknapok Történelmi tanulmányi verseny 5. évfolyam 2006 1. Mit jelent a rekonstrukció szó? A. eredeti állapotba való helyreállítás B. új területek gyarmatosítása C. római népszavazás D.

Részletesebben

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968

A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA* 1868-1968 A SZÁZ ÉV MÉLTATÁSA 1868-1968 Nem könnyű több generáció múzeumi gyűjtőmunkáját, kiemelkedő eredményeit, múzeumunk küzdelmes éveit röviden vázolni. Ma már csak a száraz statisztikai adatokból, írásos jelentésekből,

Részletesebben

Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál

Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál Jelige: Gaál E. Ottó Tarka fonál Ezerszínü öltözetét, nosza ölti fel Iris, fut le, szokott ívvel vetvén jelt fönt, ahol ível: felleg alatt rejlő fejedelmet fölkeresendő. Iris, Juno szavainak hű hírüladója,

Részletesebben

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.

Oláh János. Magára talál a szó. Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről. Laudáció. Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13. Oláh János Magára talál a szó Kodolányi Gyula W. Sh. szonettjeiről Laudáció Kodolányi Gyula akadémiai székfoglalójához (2014. június 13.) Az még nem volna szokatlan a magyar irodalomban, hogy képzőművészeti

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti

Részletesebben

Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet

Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG HÍRLEVELE 2011.. FFEEBBRRUUÁÁRR Nádas Kitti: Mint az anyai szeretet TÁMOP-5.5.5/08/1 - A diszkrimináció elleni küzdelem a társadalmi szemléletformálás és hatósági munka erősítése

Részletesebben

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt

MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt MSC Orchestra Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.04.23 05.01. További információk 1.nap: Budapest-Velence Indulás a késő esti órákban Budapestről Velencébe.

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora.

Tartalomjegyzék. Az õskori ember. A középkori Európa. Az ókori kelet. Az ókori hellász. A magyar történelem kezdetei és az Árpádok kora. Tartalomjegyzék Elôszó... 3 Feladattípusok... 4 1. A történelem forrásai... Az õskori ember 2. Az õskõkori ember mindennapjai... 8 3. Az újkõkori változások... 4. Mesterek és mûvészek... 11 5. dõmérés

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Olvasd el: 1. Mózes

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra: a k. témakörei, olvasmányok 2. Műnemek és műfajok

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

kiadásra vonatkoznak. A hozzá kapcsolódó digitális tananyag és munkafüzet 2015. október 5-én elérhető online formájából dolgoztunk.

kiadásra vonatkoznak. A hozzá kapcsolódó digitális tananyag és munkafüzet 2015. október 5-én elérhető online formájából dolgoztunk. A Történelemtanárok Egylete Tankönyvelemző Műhelye által készített elemzés összefoglalója 1 a Kísérleti Tankönyvek Történelem 9. című kötetéről, a hozzá kapcsolódó digitális tananyagról és Munkafüzetről

Részletesebben

A bölcsesség otthon: férj és feleség

A bölcsesség otthon: férj és feleség A bölcsesség otthon: férj és feleség Lekció: 1Pét. 3.1-9 Textus: Péld 5.15-23, 2.16-1, 14.1, 21.9, 21.19, 12.4, 11.22, 18.22, 19.14, 30.18-19 2013. okt. 20. A bölcsesség otthon. Mit tanít a Példabeszédek

Részletesebben

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről

Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Mucsi András Természet és harmónia Emléksorok B. Szabó Edit szobrászművészről Nehéz szólni egy olyan fiatal művészről, aki nemrégen még az élők sorába tartozott. Ami benne emberi érték volt, személyes

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, 1962. 1 STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti

Paraizs Júlia. Múzeum, Budapest, 1962. 1 STAUD Géza, A magyar színháztörténet forrásai, II., Színháztudományi Intézet Országos Színháztörténeti Paraizs Júlia N. Mandl Erika: Színház a magyar sajtóban a két világháború között. A sajtóforrások szerepe az összehasonlító színháztörténeti kutatásokban, különös tekintettel a Napkelet és a Magyar Szemle

Részletesebben

MÁSODIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS A MÁTRÁBAN CLOSE ENCOUNTERS OF THE SECOND KIND IN MÁTRA HILL

MÁSODIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS A MÁTRÁBAN CLOSE ENCOUNTERS OF THE SECOND KIND IN MÁTRA HILL MÁSODIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS A MÁTRÁBAN CLOSE ENCOUNTERS OF THE SECOND KIND IN MÁTRA HILL Nagy Péter 1, Pintér István, Bagány Mihály Kecskeméti Főiskola GAMF Kar 1 az ELTE Fizika Tanítása doktori program

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi

Részletesebben

Bejárható Magyarország Program Emberek, csoportok, közösség

Bejárható Magyarország Program Emberek, csoportok, közösség Bejárható Magyarország Program Emberek, csoportok, közösség Dr. Túri Viktória Sok szeretettel köszöntök mindenkit a Bejárható Magyarország Keretprogram Természetjáró szabadidő-szervező és programkoordinátor

Részletesebben

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66) 523-801 E-mail:papj@bekescsaba.hu Ikt. sz.: VI.-2836/2004 NYILVÁNOS

Részletesebben

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.

Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Esti gimnázium ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A felnőttoktatás 9-12. évfolyamának feladata az általános műveltség kiterjesztése

Részletesebben

[Erdélyi Magyar Adatbank] A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN

[Erdélyi Magyar Adatbank] A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN RÁDULY JÁNOS A KÉT KIRÁLYGYERMEK BALLADAMOTÍVUMAI EGY KIBÉDI NÉPMESÉBEN 1. 1865-ben jelent meg első ízben a Fővárosi Lapokban Kriza János egyik legkiválóbb munkatársának, Gálfi Sándornak a balladagyűjtése

Részletesebben

Tanmenetjavaslat A 12. OSZTÁLYOS MAGYAR IRODALOM TANANYAG KIEGÉSZÍTÉSE KATOLIKUS ÉRTÉKRENDŰ IRODALMI ALKOTÁSOKKAL

Tanmenetjavaslat A 12. OSZTÁLYOS MAGYAR IRODALOM TANANYAG KIEGÉSZÍTÉSE KATOLIKUS ÉRTÉKRENDŰ IRODALMI ALKOTÁSOKKAL A tanmenetek elé Az Értékorientált pedagógia sorozatban elkészült válogatás a katolikus értéket, tartalmat felmutató gazdag irodalmunkból csak egy kis szeletke. Ennek ellenére az összeállított irodalmi

Részletesebben

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16.

I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. 1 I. díjas Károlyi Pályázatok Alsó tagozat 2015/16. A VERSFARAGÁS kategóriában kétféle módszerrel lehetett verset alkotni. Szabályos, kötött formában vagy rímek nélkül, szabadon. Magyar Emma 4.b Emma két

Részletesebben

2012. ÉVI MUNKÁNK ÉRTÉKELÉSE. Városi Könyvtár

2012. ÉVI MUNKÁNK ÉRTÉKELÉSE. Városi Könyvtár Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár 4090 Polgár, Barankovics tér 6. sz. 2012. ÉVI MUNKÁNK ÉRTÉKELÉSE Városi Könyvtár Készítette: Ferenczné Fajta Mária könyvtáros 1. Személyi és tárgyi feltételek A

Részletesebben

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás

Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag

Részletesebben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben

Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben Várszeginé Gáncs Erzsébet Népdaltanítás szerepe a tanítóképzésben A tanítóképzés feladatai között kiemelt szerepet kap a tanítójelöltek zenei műveltségének szélesítése, elmélyítése. Kodály Zoltán szavait

Részletesebben

Örkény István jelenségek puszta cselekedtetés abszurd köznyelv. A groteszk mint a XX. század válasza (Az egyperces novellák)

Örkény István jelenségek puszta cselekedtetés abszurd köznyelv. A groteszk mint a XX. század válasza (Az egyperces novellák) Örkény István A kisepika és a magyar drámairodalom megújítója, groteszk jelenségek szatirikus ábrázolója. Ellentmondásokra, sokféleségekre, újszerű minőségekre, ésszerűtlenségekre és a modern lét fenyegetettségére

Részletesebben

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál

Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál MAGYAR NYELVJÁRÁSOK 52 (2014): 7 11. A DEBRECENI EGYETEM MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK LEKTORÁLT FOLYÓIRATA Gyászbeszédek Sebestyén Árpád ravatalánál I. Tisztelt Gyászolók! A végső búcsúvétel idején

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve

III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve III.A Az 1-4. évfolyam részletes helyi tanterve Tartalomjegyzék 1. Az iskola 1-4 évfolyamain tanított tantárgyak, kötelező és szabadon választható tanórai foglalkozások, az előírt tananyag és követelményei...

Részletesebben

A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja MAGYAR IRODALOMBÓL

A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja MAGYAR IRODALOMBÓL Oktatási Hivatal A versenyző kódszáma: A 2007/2008. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második fordulójának feladatlapja MAGYAR IRODALOMBÓL Munkaidő: 300 perc (feladatlap: 60 perc, zárthelyi

Részletesebben

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek

Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Történelemtanítás a gyakorlatban Miklósi László: Ízelítő avagy: rendhagyó történelemóra negyedikeseknek Egy ismeretlen helyzet titokzatos, érdekes, de akár félelmetes is lehet. Az iskolakezdés után a következő

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere

Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Vármegyék és szabad kerületek 197 Jász-Nagykun-Szolnok megye 1878-ban és 1991-ben megállapított címere Botka János Az emberek csoportjai, közösségei már kezdetektől hitték a jelképek erejét. A legkülönbözőbb

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Önkormányzata A környezeti

Részletesebben

Programok Fejér megye városi könyvtáraiban

Programok Fejér megye városi könyvtáraiban Programok Fejér megye városi könyvtáraiban ADONY Egész héten Ingyenes beiratkozás és internet használat Megbocsátás hete - késedelmi díjak elengedése Könyvbörze 10.00 Buborék együttes koncertje - Zenés

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim! Régi idők tanújaként beszélni egy nagy múltú intézmény ünnepére összegyűlt vendégek előtt, közöttük

Részletesebben

Érkezett: 203 SE.`; 0 5. Tisztelt Elnök úrl

Érkezett: 203 SE.`; 0 5. Tisztelt Elnök úrl 2013 12/05 15 :20 FAX 36 1 441 6974 OGY KTK Q0004/002 2 Baráth Zsolt országgyűlési képviselő Érkezett: 203 SE.`; 0 5. Írásbeli kérdés Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök

Részletesebben

1 * Az anyagi világ(-ok) megteremtésére a bibliai teremtéstörténet által képi

1 * Az anyagi világ(-ok) megteremtésére a bibliai teremtéstörténet által képi 1 KRISZTUS MEGVÁLTÓ MUNKÁJA Az írásokban megtalálhatjuk azt a kijelentést, hogy az Isten a megváltás munkáját már tervbe vette a világ fundamentumának felvettetése előtt. Mi sem bizonyítja jobban azt,

Részletesebben

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL

RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL FIGYELŐ RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL Alkotás a társadalomtudományok határán e címmel jelent meg 2001-ben az a tanulmánykötet, melyben Dr. Kovacsics József

Részletesebben

MAGYAR ATHENAS 250 SZÉKELYFÖLDI KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE (2015 2016)

MAGYAR ATHENAS 250 SZÉKELYFÖLDI KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE (2015 2016) MAGYAR ATHENAS 250 SZÉKELYFÖLDI KÖZÉPISKOLÁSOK VETÉLKEDŐJE (2015 2016) ELSŐ FORDULÓ 1. KIK A SZÉKELYEK? Nyugati újságíró azt kérdi tőlem: igaz-e, hogy a székely nem magyar? Hanem egy másik nemzetiség Romániában?

Részletesebben

10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére

10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére 10. NAPIREND Ügyiratszám: 14/269/2013. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2013. február 22-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A közterület használatáról szóló

Részletesebben

Tisztelt leendő Partnerünk!

Tisztelt leendő Partnerünk! Tisztelt leendő Partnerünk! Hamarosan beköszönt az év egyik legszebb hónapja, december és magával hozza a karácsony és az ajándékozás örömét. Ha ilyenkor körbe nézünk, mindenhol ünnepi hangulatot találunk.

Részletesebben

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán

Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán Orbán Viktor beszéde Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft. új üzemének átadásán 2014. szeptember 22. Bábolna Jó napot kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelettel köszöntöm a vállalat vezetőit, tulajdonosait,

Részletesebben

185 éve született gróf Andrássy Manó

185 éve született gróf Andrássy Manó É v f o r d u l ó 185 éve született gróf Andrássy Manó KOVÁCS ÁGNES A gyakran vasgrófként emlegetett Andrássy Manót, Andrássy Károly fiát, a család betléri ágának tagját Jókai Mór valódi magyar nagyúrként,

Részletesebben

SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ*

SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ* 268 HÍD K Ё PZ І M Ű VÉSZET SZAJKO ISTVÁN KIALLÍTASA ELÉ* Magyarországon még művészi körökben is meglehet ősen ismeretlen e név Szajkó István. Pedig a Vajdaságban ahol pedig magas a m ű- vészeti kultúra

Részletesebben

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA 2016/3 Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 Szenvedély és elköteleződés Házasság

Részletesebben

Zrínyi Miklós (1620 1664)

Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós (1620 1664) Zrínyi Miklós 1620. május 1-jén Csáktornyán született. 6 éves korára árva. Neveltetését a király megbízásából Pázmány Péter irányítja. 1630 36: Grazban és Bécsben tanul (jezsuita

Részletesebben

PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN

PAPÍRSZELETEK. LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember NÉMETH ISTVÁN LXVI. évfolyam, 8-9. szám 2002. augusztus szeptember PAPÍRSZELETEK NÉMETH ISTVÁN Milyen lehetett a bujdosó pohár, amely Gyulai Pál szerint a sarkantyúnál is jobban csengett? Ha bujdosott, hát miért, kit

Részletesebben

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT BRÓDY SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL Három évtizeden keresztül alig volt ünnepeltebb írói név, mint a Bródy Sándoré. Nem csupán a közönség tapsolt neki, hanem ami a legnagyobb szó, még az írók is. (Hatvany Lajos) BRÓDY 150 RENDHAGYÓ KIÁLLÍTÁS-SOROZAT

Részletesebben

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM

A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016. április XV. ÉVFOLYAM A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2016. április XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Ovicsalogató szülőknek 1. o. Lomtalanítás 2. o. Önkormányzati határozatok 3-4. o. Iskolai beíratás 5. o. Óvodai beíratás

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó

Részletesebben

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK

KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK KÁLOZ-KÚT, TÓ ÉS PATAK A Káloz-kút száraz gödre a peremartoni erdőben, az északi szélesség 47 fok 07' és a keleti hosszúság 18 fok 5' közelében található. A vilonyai dombokon felszínen lévő dolomit karszt

Részletesebben

polgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat

polgármester Csillapított forgalmú övezetek kijelölése 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat Előterjesztő: Dr. Botka László Tárgy: Csillapított forgalmú övezetek kijelölése Ikt.sz.: 17525-4/2010. Melléklet: 1 pld. határozati javaslat 10 pld. helyszínrajz 3 pld. közútkezelői nyilatkozat Készítette:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA

VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK RÉSZTERÜLETEKRE VONATKOZÓ MÓDOSÍTÁSA A 314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 38. szerinti véleményezési

Részletesebben

Könyvember; könyv és ember

Könyvember; könyv és ember Könyvember; könyv és ember Havasréti József: Szerb Antal, Bp., Magvető, 2013, 728 l. Lassanként szállóigévé válik (bölcsész) baráti körömben: monográfiát kéne írni, micsoda kihívás, milyen hálás műfaj.

Részletesebben

SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ

SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ Parád Nagyközségi Önkormányzat 3240 Parád, Kossuth Lajos út 91. Tel.: 36/544-072, Fax: 36/364-525 Email: parad@t-online.hu SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓ 2007. 2 Bevezetı Szociális szolgáltatástervezési

Részletesebben

1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása

1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása 2. melléklet a 161/2013. (VII.3.) képviselő-testületi határozathoz 1. Páty Község Településszerkezeti terve módosításának leírása 1.1 Térségi szerepkör Páty Község alapfokú, térségi szerepköre nem változott,

Részletesebben

II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM

II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM II. BOMLÁS VAGY EGYSÉG? AZ ERDÉLYI SZELLEM A kérdés, amelyet tárgyalni akarunk, nem esztétikai, nem filozófiai, nem is politikai, hanem az erdélyi magyarság életkérdése. Gyökerében megtaláljuk irodalmi,

Részletesebben

A Képviselő testület nyilvános ülésének anyaga /SZMSZ 17. (1) bek./

A Képviselő testület nyilvános ülésének anyaga /SZMSZ 17. (1) bek./ Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Sipos Péter helyi képviselő A Képviselő testület nyilvános ülésének anyaga /SZMSZ 17. (1) bek./ ELŐTERJESZTÉS a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat

Részletesebben

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó

SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó SZOLNOKI FŐISKOLA Ú T M U T A T Ó írásbeli dolgozatok készítéséhez 2005. S Z O L N O K Összeállította: Fülöp Tamás főiskolai adjunktus Átdolgozta: Mészáros Ádám tanársegéd Konzulens és lektor Dr. Kacsirek

Részletesebben

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás

ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából. című kutatás ESETTANULMÁNY II. A nagyváros és környéke területpolitikai sajátosságai a kistérségi rendszer működése szempontjából című kutatás A program vezetője: Kovács Róbert A kutatás vezetője: Zsugyel János Készítette:

Részletesebben

További információért látogassa meg a www.viziturizmus.hu weboldalt. 28-29 o. ldal

További információért látogassa meg a www.viziturizmus.hu weboldalt. 28-29 o. ldal Előszó Kevés olyan érintetlen táj maradt mára Európában, mint a Dráva-folyó medencéje. A folyó javarészt szabályozatlanul, természetes medrében kanyarog, élővilága rendkívül gazdag. A Dráva mentén eddig

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2015. augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén

Ózdi kistérség ÓZDI KISTÉRSÉG. Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózdi kistérség Régió: Észak-Magyarországi Megye: Borsod-Abaúj-Zemplén Ózd Kistérség Többcélú Társulása 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel/fax: 48/470-332 ozdgfi@axelero.hu Az Észak-magyarországi régióhoz tartozik,

Részletesebben

Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny. Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23.

Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny. Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23. NÓGRÁD MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 9. Móra Ferenc Nógrád Megyei Irodalmi Verseny Megyei döntő 4. évfolyam 2014. április 23. Kedves Tanuló! Köszöntünk az irodalmi verseny megyei

Részletesebben

Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt

Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt Intercisa római kori erődjében a XX. század első évtizedében kezdődtek meg a régészeti kutatások, és azóta

Részletesebben

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg

Részletesebben

Részletes információ: www.mng.hu. Jelentkezés és információ: muzeumpedagogia@mng.hu

Részletes információ: www.mng.hu. Jelentkezés és információ: muzeumpedagogia@mng.hu Részletes információ: www.mng.hu Jelentkezés és információ: muzeumpedagogia@mng.hu Építs egyiptomi kiállítást! A táborban az egyiptomi istenekkel, túlvilági elképzelésekkel ismerkedünk, a múzeumban látható

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden I. évfolyam 2. szám. Tűzifa Támogatás VAJSZLÓI HÍREK Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Részletesebben

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem

Az ülés helye: Veszprém, Polgármesteri Hivatal, Komjáthy terem Jegyzőkönyv Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Köznevelési, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2016. március 24-én (csütörtök) 08 00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M

H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 9-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 9. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)

Részletesebben

Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet

Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet Tóth Zita: Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae (A teológia foglalata) I., q.1. art. 1., 2., 5., 7., q.2. Segédlet Aquinói Szent Tamás a filozófiatörténetnek egy izgalmas korában élt. A tizenkettedik

Részletesebben

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS

EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS EÖTVÖS JÓZSEF FŐISKOLA MŰSZAKI FAKULTÁS Heves megye, illetve Füzesabony természetföldrajzi és vízrajzi adottságai, legfontosabb vízgazdálkodási problémái Készítette: Úri Zoltán Építőmérnök hallgató 1.évfolyam

Részletesebben

A PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesületnek,

A PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesületnek, A PAD Irodalmi, Művészeti és Kulturális Egyesületnek, mint Szekszárd Megyei Jogú Város Kiemelkedő Művészeti Egyesületének 2015. évre vonatkozó pénzügyi és szakmai tájékoztatója, 2016. évre vonatkozó szakmai

Részletesebben

Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben

Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben 2012/I ISSN: 2062-1655 Varga Anita Dunaújváros kulturális intézményrendszerének vizsgálata térszemléletben 1. Bevezetés Napjainkban jellemző tendencia a kulturális intézmények kínálata iránti csökkenő

Részletesebben

Bősze Péter 1 HÍRADÁS

Bősze Péter 1 HÍRADÁS Bősze Péter 1 Megalakult az MTA Magyar Nyelvi Osztályközi Állandó Bizottság Orvosi Nyelvi Munkabizottsága Az alakuló ülés: Magyar Tudományos Akadémia, 2014. június 25-én A BIZOTTSÁG MEGALAKULÁSA Tavaly

Részletesebben

A Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925) című kiállítás szakmai beszámolója

A Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925) című kiállítás szakmai beszámolója A Két korszak határán: Perzsa művészet a Qádzsár-korban (1796-1925) című kiállítás szakmai beszámolója Pályázati azonosító: 2313/0126 (NKA Múzeumi szakmai kollégium) Elnyert támogatás: 8.800.000 Ft I.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ I. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS

TÁJÉKOZTATÓ I. INTÉZMÉNYI MŰKÖDÉS TÁJÉKOZTATÓ Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő- testületének 2012.szeptember 11-én 14 órakor tartandó ülésére, a Napközi otthonos Óvodában folyó nevelőmunkáról, gazdálkodásáról Tisztelt Képviselő-

Részletesebben

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti

Részletesebben

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Kedves Hallgatók! Az alábbi témákat ajánljuk fontosságuk, aktualitásuk miatt figyelmetekbe évfolyamdolgozatotok illetve szakdolgozatok

Részletesebben

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek

BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL. 1. Szervezeti keretek, feltételek BESZÁMOLÓ FERTŐD VÁROSI KÖNYVTÁR 2015. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL 1. Szervezeti keretek, feltételek Könyvtárunk az elmúlt évekhez hasonlóan részben önálló intézményként végzi a könyvtári tevékenységeket, feladatokat.

Részletesebben

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK HOGYAN LÁTJUK EGYMÁST - LÁTJUK-E EGYMÁST (KOZEP-) EURÓPÁBAN?" KÖZÉP-EURÓPA KISEBBSÉGI NÉZ ŐPONTBÓL BÁNYAI JÁNOS A nyolcvanas évek közepén, akkor úgry t űnt fel, váratlanul, Európa

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása

I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása I. Az értekezés célkitűzése, a téma körülhatárolása A dolgozatban az antik szerelmi regény egyik képviselőjének, Kharitónnak Khaireas és Kallirhoé című regényét vesszük vizsgálat alá. A mű Kr. e I. század

Részletesebben

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ HEVES VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA A vármegye levéltára azt a hivatalt szolgálta ki, amely létrehozta iratait, tehát megőrző helyek, latinul conservatoriumok voltak.

Részletesebben